Hatvanéves a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Díszdoktori címek adományozásával ünnepelt az intézmény
Igazi családi buli volt tegnap délelőtt a Művészeti Egyetem udvarán és a Stúdió teremben. Nem is lehetett másként, hiszen színvonalas, színes produkciókkal, ugyanakkor az alkalomhoz méltó mozzanattal – díszdoktori címek adományozásával – ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az egyetem.
Az udvaron a magyar tagozat II. éves látványtervező szakos hallgatói: Konceptuális Public Art Project (Dobre Kóthay Judit egyetemi adjunktus és dr. Bartha József egyetemi adjunktus tanítványai) interaktív eseménnyel fogadták a belépőket, tulajdonképpen egy üzenőfalat állítottak fel az udvaron, amelyre szavak, betűk, számok és sok minden más felkerült, ami a vizuális alkotás nyelvezetével próbálta ráhangolni a résztvevőket az ünnepre. Aztán a jelt a kezdésre a varroda tetőteréről az I. éves színész szak magyar tagozatának diákjai (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) adták meg a Ritmus névjegykártyák testre című produkcióval. Miután a tanárok, diákok, meghívottak a Stúdió terembe vonultak, a "műsorvezetők", dr. Daniela Lemnaru egyetemi docens és drd. Strausz Imre István egyetemi tanársegéd köszöntötték a jelenlevőket. Alina Fabri, a román tagozat II. éves színészhallgatója (dr. Lelia Albu egyetemi docens tanítványa) Elena Cârstea repertoárjából előadta a Nem vagyok tökéletes című dalt, majd dr. Sorin Crisan egyetemi professzor, az intézet rektora szólt a jelenlevőkhöz.
A professzor mindenekelőtt tiszteletét fejezte ki azok iránt, akikért létezik az egyetem, a diákok, a tanárok – az utóbbiak, akik családi kötelezettségeik mellett tisztességgel megállják a helyüket a szakma terén és olyan diákokat nevelnek ki, akik bárhol a világban öregbíthetik az intézmény hírnevét. Kiemelte az intézmény végzettjei, oktatói, Bocsárdi László, Alina Nelega és Bartha József nevét, akit nemrég az UNITER is díjazott. A "születésnap" alkalom arra is, hogy a szakterületen kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyiségeket is kitüntessenek. Bejelentette: az egyetem szenátusának döntése értelmében díszdoktori címet adományoznak dr. David Esrig egyetemi professzornak, rendezőnek és Kovács András Ferenc költőnek, aki 23-án veszi majd át a díjat. A rektor rövid laudációt mondott a költőről, akit a Forrás nemzedék alkotójaként az egyik legnagyobb kortárs magyar költőként emlegetett.
A rektor beszédét követően Razvan Bogdanescu zongorakíséretével Teodora Santean III. éves zenepedagógia szakos hallgató Gary Jules Mad World és Tory Amos Cornflakes Girl című zeneszámait adta elő, majd a magyar tagozat II. éves színészhallgatói (dr. Gáspárik Attila egyetemi professzor tanítványai – Strausz Imre zenei vezető) Alan Menken Szépség és szörnyeteg musicaljéből idéztek igen sajátos stílusban és előadásmóddal.
Az ünneplőket dr. Kós Anna egyetemi docens, dékán magyar és román nyelven köszöntötte. Beszédében kifejtette, ma nemcsak az egyetem születésnapja van, hanem az Európa-napot is köszöntjük, és a holokausztra is emlékezünk. Szimbolikus e hármasság, hiszen a művészet a legáltalánosabb foglalkozás a világon, amelynek nincsenek földrajzi határai, nem függ nemzetektől, bőrszíntől vagy egyéb megkötésektől. A 68 évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult színművészeti intézet magyar karát azzal a céllal hozták át 8 évvel később Marosvásárhelyre, hogy elsorvasszák. De az ellenkezőjét érték el: az intézet megpezsdítette a város művelődési életét, és ahogy 100 évvel ezelőtt a Kultúrpalota megépítésével is történt, a közönség, az érdeklődők, az elit felzárkózott az értékteremtő intézet mögé – foglalhatnánk össze a dékán asszony gondolatait, aki fel is konferálta diákjait. A multimédia szakos hallgatók két színvonalas, nemzetközi versenyen díjazott rövid kisfilmjét tekinthették meg a teremben levők.
Aztán a színpadot a magyar tagozat III. éves koreográfia szakos hallgatói (Deák Orsolya, Gothard Veronika, Nagy Orsolya, Márton Rita – drd. András Loránd egyetemi adjunktus tanítványai) charleston tánccal, míg a román tagozat II. éves hallgatói (Andra Marian és Cristian Tomsa – drd. Cristina Iusan egyetemi tanársegéd diákjai) szerelmi történettel "forrósították" fel a színpadot.
A táncprodukció után dr. Oana Leahu, a román tagozat dékánja lépett a pulpitushoz. Önvallomással kezdte: számára minden nap ünnep, az is, amikor a folyosókon szerepeiket tanuló diákokkal találkozik, vagy amint valamelyik darab betanulásának "zaja" árasztja el az épületet. Mindez tükrözi azt a szellemiséget, szellemi műhelyt, ami meghatározza az intézményt, s amely értelmet ad a mindennapoknak is. A II. éves zenepedagógia szakos hallgatók (tanáruk drd. Buta Árpád egyetemi gyakornok) a Zorro álarca című film zenéjéből, valamint A. L. Webber: Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő egy-egy dalt.
Újabb ünnepélyes mozzanat következett. Miután az egyetem szenátusa színpadra vonult, dr. Sorin Crisan rektor laudációt mondott dr. David Esrigről. A Haifában született, 1938 és 1973 között Romániában élő rendező az ország egyik legnagyobb színházi személyisége volt, mígnem előadásait, filmjét betiltotta az akkori hatalom. Kivándorolt Németországba, ahol több egyetemen oktatott, díszdoktori címet nyert el, és saját színházi és filmakadémiát indított el. Az egzisztencialista színház jelentős európai képviselője, aki külön formanyelvet teremtett és oktat. Számos színháztörténeti rendezése, alkotása van szerte a nagyvilágban.
Miután a kitüntetett professzor átvette az oklevelet és a palástot, művészetéről, a színházról beszélt. A színházművészet a költészet legmagasabb formája, mondta, amely fikciót jelenít meg, úgy, hogy az valós, megélhető, s ezáltal tulajdonképpen kiegészíti a valósról, az igazságról alkotott értelmezést. Tulajdonképpen ebben nyilvánul meg az egzisztencialista színház is – mondta a professzor, akit a diákok még tegnap egy közvetlenebb találkozás során részletesen is meghallgathattak.
A díszdoktoravatás után a magyar tagozat III. éves bábszínész hallgatói (osztályvezető tanár dr. Máthé Lőrinczi Rozália egyetemi adjunktus) Robert Lopez és Jeff Marx Avenue Q című bábmusicaljéből adtak elő egy jelenetet. Majd a magyar tagozat I. éves színészhallgatói (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) A zenés ritmusnévjegykártyák kockára című produkcióval zárták a rendezvényt.
Az esemény részeként délután a várban a Művészeti Egyetem diákjai a holokausztnapra emlékeztek egy különleges műsorral, amelyet Ozvald Enikő II. éves mesterképzős színművészhallgató
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

A stabil Európa feltétele
Markó Béla az ETV Többszemközt című műsorában
– Igazat kell adnom azoknak, akik felvetik az ukrajnai helyzet kapcsán, hogy itt és másutt is a régióban van egy megoldatlan etnikai kérdés. A kérdés rendezésében a dolog egyszerű kellene hogy legyen: az egyik elv az, hogy országhatárokhoz nem nyúlunk hozzá, mert ebből nagy baj lesz, a létező országhatárokon belül viszont meg kell találni a megoldásokat a nemzeti kisebbségek számára, adott esetben, igen, az autonómia biztosítása révén is – jelentette ki Markó Béla az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában.
Az RMDSZ volt elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemzetközi reakciókat kiváltó nyilatkozatára utalt, miszerint a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. "Általában nekem nagyon sok vitám volt vagy lett volna azzal kapcsolatosan, hogy milyen a magyar külpolitika, hiányoltam a párbeszédet a környező országokkal, hiányoltam a jelenlétet a Magyar kormány részéről, de most igazat kell adnom azoknak, akik felvetik az ukrajnai helyzet kapcsán, hogy itt van egy megoldatlan etnikai kérdés: Ukrajnában és másutt is. Ezúttal nemhogy bírálnám Orbán Viktort, hanem azt gondolom, hogy igen, neki és másoknak is el kell mondani, hogy a dolgok nincsenek rendben. El kell mondani azt, hogy miután az Európai Unió által támogatott mozgalom megbuktatta az addigi ukrán kormányt, és egy Európa-barát vezetés került hatalomra, ennek az első dolga az volt, hogy megpróbálta az elég jó és széles körű nyelvtörvényt semmissé tenni, és erre Európának nem nagyon volt szava. És persze, hogy orosz részről mindezt ki lehetett használni. Nem mondom, hogy ez nem ürügy, de ürügyként is fontos lehet – hangsúlyozta Markó Béla, aki ezzel egy időben leszögezte, szó sincs arról, hogy az etnikai kérdést akár Ukrajnában, akár másutt erőszakosan, határmódosítással kell megoldani, ez rendkívül veszedelmes dolog.
– Nem véletlen, hogy Európában ideges mindenki, amikor a status quóról, a jelenlegi határok módosításáról van szó, mert ez hamar elharapózhat, és rendkívül nagy baj származhat belőle, érthető, hogy nagyon sokan félnek ettől, de éppen ezért hiányolom, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem úgy viszonyul ezekhez a kérdésekhez, mint a ’90-es években. Az uniós államok részéről is azt hiányolom, hogy pontosan ennek kapcsán mondhatták volna el nagyon határozottan, hogy igenis, Ukrajnában az ukrán nacionalizmusnak nincs helye, és a más etnikumúak, az oroszok, de a magyarok és a románok helyzetét is radikálisan rendezni kell. Ukrajna nagy ország, amelyben 48 millió ember él, és ebből 10 millió orosz, de jelentős számban vannak magyarok és románok is, és ez utóbbi kapcsán a román vezetőknek is meg kellett volna fogalmazniuk, nincsen rendben, hogy Ukrajnában az Európa-pártiság örvén hogyan lángolt fel az ukrán nacionalizmus. Ki kell mondani, hogy Ukrajnában is rendezetlen számos etnikai kérdés, rendezetlen az etnikumközi viszony, és a nyelvi jogoktól az önkormányzati jogokig, az autonómiaformákig meg kell keresni a megoldásokat – mondta az RMDSZ volt elnöke.
A politikus szerint ebben a térségben mindenki nemzetállamot akar építeni, miközben nincsenek nemzetállamok. – Románia is nemzetállamnak deklarálja magát, miközben Románia nem nemzetállam, ez hazugság. Itt számos kisebbség él, itt él egy közel másfél milliós magyar közösség, mások is, mégis Románia foggal-körömmel ragaszkodik ehhez. Még Magyarországon is tapasztalható egyfajta nemzetállami elképzelés. Ezzel többek közt az a baj, hogy ha Magyarországon is nemzetállamot propagálnak, akkor hogyan próbáljuk visszaszorítani a román nemzetállami elképzeléseket? De ez érvényes a lengyelekre, a szlovákokra, a csehekre, mindenki a maga kis nemzetállamát próbálja építeni, miközben ezzel egyidejűleg az egységes Európába integrálódunk.
Nagyon határozottan ki kell mondani, hogy nem értünk egyet azzal, hogy például az oroszok megpróbálják megváltoztatni az ukrajnai status quót, de ha ezt mondjuk, ez csak akkor hiteles, ha emellett azt is tisztázzuk, hogy a létező országhatárokon belül meg kell találni a megoldásokat. Ha olyan a helyzet, akkor az autonómia révén is, igen. Látnunk kell, hogy csak akkor lehet egy stabil Európát teremteni, ha ezeket a kérdéseket kezelni, rendezni tudjuk – szögezte le Markó Béla az ETV-ben. Népújság (Marosvásárhely)

A sosem volt új Erdély víziója – Interjú Szilágyi Zsolttal
Érthetővé kell tenni a románok számára is, hogy nem a közös zsákmányon akarunk osztozni velük, hanem a közös jövőn – tartja Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltje. Szerinte törik a jég Erdély erdélyesítése ügyében. 
– Tizennégy év bukaresti képviselősködés után hogyan fogadták a hajdani kollégák – immár államelnök-jelölti minőségében?
– A tiszta, őszinte beszédre semmiféle negatív reakciót nem tapasztaltam. Nekem a bukaresti emberekkel amúgy sincs bajom, sokkal inkább a hatalmi szervezetekkel, amelyeket természetesen emberek működtetnek, akik néha korruptak. Több hét terep- és stúdiójárása után azt tapasztaltam, hogy a többség megérti, elfogadja, de legalábbis vitaalapnak tekinti, amit képviselőek. Törik a jég.
– Milyennek ítéli a kampányt, a témafelvetéseket, a színvonalat? Összességében a mezőnyt.
– Ebben a kampányban minden korábbinál nagyobb mértékben jelen volt a pénz – nem a mi részünkről, teszem hozzá. Talán szerénytelenül hangzik, de vallom, hogy a legmagvasabb, Románia legalaposabb szerkezeti átalakítását célzó programmal mi rukkoltunk elő. Mindenki beszél a korrupcióról, az igazságszolgáltatásról, az egészségügy nehézségeiről, az oktatás megreformálásának szükségességéről.
Az ország egészére vonatkozó mély szerkezeti átalakítást azonban Trianon után programszerűen egyetlen romániai politikai párt sem fogalmazott meg, ezt tettük mi most az asztalra. És elmondható, hogy a sokkhatáson túl mindez nem fordult agresszív visszautasításba, a többség érdeklődő, kutató, vizsgáló álláspontra helyezkedett az Erdély erdélyesítésére vonatkozó elképzelésünk megismerését követően.
– Az EMNP-hez hasonló kis pártnak van más választása, mint olyat hirdetni, amire mindenki felkapja a fejét?
– A néppárt azért alakult, hogy legyen végre egy olyan politikai erő, amely a tiszta beszéd, az erdélyiség és a magyar érdek egyidejű megjelenítője. Növekvőben lévő regionalista párt vagyunk, nem rendelkezünk a nagy országos pártok lehetőségeivel, de a rájuk jellemző negatív „vonásokkal” sem. Nem zsákmánypártnak alakultunk, hanem értékközpontú, világos jövőképpel rendelkező formációnak, amely a hosszú távú építkezésben érdekelt.
Az élethelyzetünkből fakadóan az erdélyi románok a mi természetes partnereink, az autonómiák rendszerének bemutatási módja – nemcsak a magyar–román, de a Bukarest–Erdély-tengelyen is – kiterjesztette a politikai kommunikációnk lehetőségeit. Akad olyan erdélyi román pártvezető, aki azt mondja, még keményebben kellene hangoztatnunk az autópálya vagy a brassói reptér ügyét, mivel nekik nem engedik pártjuk bukaresti vezérei.
– Esély vagy veszély a faltörő kos szerepét játszani ebben a kényes témában?
– Én inkább esélyként kezelem. Több hónapos műhelymunka eredményeként kristályosodott ki ez a program, amely mellett politikai vitaasztaloknál, fórumokon, de a piacokon is tudunk érvelni. Jövőképről van szó: milyen országban szeretnénk élni? Útra készülve az ember felcsomagol ugyan, de csak út közben derül ki, hogy kell-e cipőt, netán étrendet váltani, melegebb ruhát felvenni. Egy ilyen nagy és mély téma vállalásának pedig vannak szakaszai: a 2012-es parlamenti választások kampányában a köztelevízió szerkesztője még kicenzúrázta a Románia föderalizálását tematizáló klipünket, mondván, hogy alkotmányellenes. De a Kolozsvár melletti Szászfenesen is karhatalom bevonásával vetette le akkor még a polgármester a néppártos pannót.
Bár most a korrupció és a dossziék harca uralja a médiát, több elemző is kiemelte: a legátfogóbb, legtartalmasabb üzenetet az EMNP fogalmazta meg. Érdekes tesztnek is tekintjük, hogy milyen mértékben lehet felülírni az eddigi politikai meghatározottságokat. Kós Károlyt és részben Iuliu Maniut leszámítva ugyanis Trianont követően a mienk az első regionalista megközelítésen alapuló Erdély-koncepció.
A kilencven év tapasztalata alapján egyre kevésbé félnek tőlünk a románok. Ezzel párhuzamosan az a felismerés, miszerint a román központi hatalom gazdaságilag kiszipolyozza, politikailag pedig nem hagyja feljönni Erdélyt, valamint a több millió román állampolgár nyugati tapasztalatszerzése olyan társadalmi közeget teremtetett, amelyben a regionalizmus programja jóval hatékonyabban és hitelesebben jeleníthető meg.
– Ebben a témában ki a néppárt hasznosabb szövetségese: az „elegem van Romániából”-típusú Sabin Gherman, a pártfegyelem által egyelőre „titkosított” román gyűjtőpárti szimpátia vagy az értelmiségi, politológusi támogatás?
– Lehetőleg mindezek együtt. Mi törjük a jeget, s ha az erdélyi román politikusok azt látják, hogy ezen a pályán lehet mozogni, és felismerik, hogy maguknak is meg kell fogalmazniuk a román regionalista mozgalmat, pártot, együtt értelmezhetjük újra az erdélyi politikát. Jóval valószínűbbnek tartok egy erdélyi regionális koalíciót, mint egy vegyes pártot a szlovákiai Most–Híd párt mintájára. Sabin Gherman a magyarok között is hihetetlenül népszerű, tízezrek olvassák a blogját, nézik a műsorait, hatása már a közvélemény szintjén is mérhető. Hasonló jelenség Angela Tocilă nagyváradi újságíró is.
Szerepük nélkülözhetetlen, ám amíg az erdélyi román regionalizmusnak nincs szervezett politikai megjelenítése, addig egyedül leszünk ezen a pályán. A román zsákmányrendszer jellege ugyanis olyan, hogy a központi prédára összpontosító pártok jutnak a zsákmányhoz.
Ez nagyon gyakran feszültségeket okoz a központ és a vidék között, ám a központi oligarchiák sorozatos kiegyezése nyomán a rendszer működtetni tudott egy korrupción, fekete gazdaságon, a költségvetés megkárosításán alapuló érdekszövetséget. Ez a rendszer kezd recsegni-ropogni, s bár minden bizonynyal igyekeznek majd „finomítani” rajta, hosszabb távon aligha lesz képes integrálni az ország különböző régióit, s hasznosítani sem képes ezek alkotó energiáit.
– Milyen mértékben sikerül célba juttatni – akár a magyar közösségen belül is – ezeket az egyelőre meglehetősen „kínai” nézeteket?
– Hetek óta járom az országot, sok, mindenféle rétegből származó emberrel találkoztam. Az a benyomásom, hogy jóval alacsonyabb a fórumokon, beszélgetéseken való részvételi kedv, mint korábban. Az egyszerű, tiszta megfogalmazásokra azonban továbbra is vevők az emberek. Ha azt mondom, hogy az autonómia olyan, mint a kertészet, oda teszem a paradicsomot, paprikát, uborkát, ahová én akarom, a saját lakásomat én rendezem be, nem pedig a szomszéd, azt az emberek értik.
Azt is érzik, hogy az országban valami nagyon nincs a rendjén, és értékelik, hogy kimondjuk a kilencvenéves fájdalmakat úgy, hogy megoldást is társítunk hozzá. A továbblépés lehetőségét. Mi ahhoz gyűjtünk támogatókat, hogy méltósággal tudjuk kezelni a múltunkat, és a többségi nemzetnek is felmutassuk, hogy békében akarunk élni velük, nem pedig háborúságban. A mi nemzedékünk kellőképpen realista ahhoz, hogy felismerje: Erdély már sosem lesz a nagyapáink Erdélye. Ugyanakkor érthetővé akarjuk tenni a románok számára is, hogy nem a közös zsákmányon akarunk osztozni velük, hanem a közös jövőn.
– Milyen szavazatszám esetén jelentené ki, hogy megérte?
– Összesen 217 369 támogató aláírást gyűjtöttünk össze, hozzájuk, valamennyiükhöz mi kopogtunk be. A szavazatszámtól függetlenül máris azt mondom, hogy megérte. A visszajelzések ugyanis egyértelműen azt mutatják, hogy érdemes ezen az úton tovább haladni. Lépcsőről lépcsőre, állomásról állomásra.
Csinta Samu |
Krónika (Kolozsvár)

A vörös sarló
Az elnökválasztások első fordulójának térképe az elmúltakat idézte fel hallucinatórikus erővel, Erdély kékbe borult – itt nyerni tudott Johannis –, az ó-királyság, Moldva és Dobrudzsa viszont változatlanul vörös – s ez a vörös sarló körbefogja Erdélyt –, a szociáldemokrata vörös bárók, a párt klientúrája (saját jól felfogott érdeké­ben) mozgósítani tudta a helyi hatalmasságoknak kiszolgáltatott „híveket”.
A másik felismerés ugyancsak az előző választások első fordulójának képét idézi: igen, a két nagy tábor, a jobboldal és a baloldal között dől el minden. Nem szívesen használjuk a jobb- és baloldalt – hiszen a romániai politikai pártok ideológiája nem sokban különbözik, céljuk is ugyanaz: ki kerül közelebb a nagy országos húsosfazékhoz –, de jobb momentán nincs.
A „független” jelöltek – Monica Macovei vagy Teodor Meleşcanu – láthatólag labdába sem igen rúgtak, s nagy kérdés, volt-e értelme megosztani az amúgy is eléggé szétszabdalt, egymással is harcban álló jobboldalt? Láthatólag Elena Udrea – akinek személye, ha nyer, biztosíthatta volna Traian Băsescu politikai túlélését – vagy a volt miniszterelnök, Călin Popescu Tăriceanu – aki abban bízott, hogy sikeres kormányzását még nem felejtették el, de hát a választók memóriája rövid, s a hála igazán nem politikai kategória – sem tudta túllépni árnyékát, ám ők Johannistól vettek el voksokat.
Ez az első forduló, amelyet beárnyékolt a diaszpórában folyó szavazási kutyakomédia. A helyzeten jobb szervezéssel lehetne ugyan változtatni, de kérdéses, a diaszpóra szavazói mennyiben dönthetik el a végeredményt. A nagy talány tehát, mi történik a második fordulóban, kékül-e itt-ott ama bizonyos vörös sarló. (A kalapácsról most nem beszélünk, azzal majd az új elnök fog a fejünkre ütni, s minden úgy marad, ahogyan mindég is volt Levantéban!)
Leszámítva az Iliescu által óriási fölénnyel megnyert első elnökválasztást, Romániában a második fordulóban sokszor fordult meg az eredmény. Năstase, ne feledjük, 2004-ben több mint tíz százalékkal vezetett, Băsescu mégis győzni tudott. A kérdés tehát az, hogy ismétlődik-e a protesztszavazás, tud-e fordítani Johannis, aki meglehetősen merev, nem tipikusan román politikus, láthatólag nem háttéralkukban gondolkodik, azt reméli, a józanság és a realitás feltárása elég lehet a győzelemhez. De most elkerülhetetlenek lesznek a két jelölt közötti tévéviták, kissé fel kellene pörögnie Pontával szemben, aki gátlástalan. Johannist a liberális pártot szétziláló és önmagát a politikából kiíró Crin ANtonescu találta ki, nem biztos, hogy a legjobb döntés volt, de ez van. A romániai szavazónak mindig a kisebbik rosszat kell választania.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A baróti Tortoma kiadó új könyvét mutatják be Udvarhelyen
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén (Székelyudvarhely, 1918. December 1. utca 9. sz., 2. emelet) február 25-én, szerdán 19 órától Szabó János József Székelyföld körkörös erődítése 1940–44 című kötetét mutatják be.
Az eseményen Demeter László, a baróti Tortoma Könyvkiadó igazgatója legújabb kiadványaikat ajánlja, Szabó János József (Dabas, Pest megye) pedig vetítettképes előadás keretében ismerteti könyvét. A kötet a helyszínen megvásárolható (25 lej), a szerző dedikál. Az eseményt Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a Tortoma Könyvkiadóval közösen szervezi.
A szerző a kötet előszavában így összefoglalja össze annak tartalmát:
„Könyvemben a második bécsi döntés utáni négy esztendő történései közül Székelyföld katonai védelemre való felkészítését vizsgálom. Ez a könyv lényegében a 2002-ben megjelent Árpád-vonal című (Timp Kiadó) könyvemnek a folytatása, mert nem szakítható ki abból a nagy országerődítési munkálatból, amelyet a két világháború közötti időszakban a magyar hadvezetés végzett. Az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban kiépített magyar erődvonal a háború kezdetére torzó maradt, mert a déli szárnyán ott volt a székelyek földje sérülékenyen körbezárva az ellenséges Romániával. Mindössze egy 70 kilométer széles »híd« kötötte össze az ország nagyobbik részével, ami igen messze volt.
Erődíteni kellett tehát, mert aki gyenge, az erődítéssel teszi biztonságosabbá otthonát. Pedig a magyar politika erősnek érezte magát, mert támadó akciókat tervezett, de gyenge is volt, mert erődített. Az Árpád-vonal kutatása során számos olyan forrás került a kezembe, ami nem tartozott szorosan a nagy erődvonal történetéhez, hanem Székelyföld körkörös erődítésére vonatkozott. Most jött el az idő, hogy ezeket a kutatási eredményeket közreadjam.”
maszol.ro

Sikeres volt az OTDK Kolozsváron szervezett szekciója
Szombaton, április 18-án zárult le az első alkalommal Kolozsváron megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) – Fizika, Földtudományok és Matematika szekciója. 
A 2015. április 15-18 között megrendezett konferencián 336 dolgozatot mutattak be 55 tagozatban, a dolgozatokat 120 zsűritag bírálta el és összességében 700 fölötti érdeklődő vett részt a rendezvényen. Az elbírálók 167 díjat osztottak ki az első három helyezetteknek. A kolozsvári résztvevők közül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatói értek el helyezést a következő tagozatokban: 
Komplex rendszerek és hálózatok tagozat 
I. díj: Deritei Dávid 
Parányőslénytan (mikropaleontológia) tagozat 
II. díj: Nagy Orsolya Réka 
Különdíj: György Csaba 
Területfejlesztés földrajza tagozat 
II. díj: Sebestyén Tihamér Tibor 
Turizmusföldrajz  III. díj: Dombi Krisztina-Enikő 
Alkalmazott matematika 
II. díj: Mester Ágnes, Papp Ingrid-Magdolna, Takács Petra-Renáta 
Analízis és differenciálegyenletek 
Különdíj: Kolumbán József 
A szombati záróünnepségen dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke és dr. Horváth Ákos a FiFöMa Szakmai Bizottságának az elnöke összegezte a 32. OTDK tapasztalait és értékelte a rendezvény sikerességét. 
Két plenáris előadás is elhangzott dr. Néda Zoltán, a BBTE Magyar Fizika Intézetének oktatója, valamint dr. Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön elnöki Bizottságának elnökének előadásában. (közlemény)
Transindex.ro

Szent György-napok Marosszentgyörgyön
Családbarát programok
Annak ellenére, hogy a hétvégén igen zsúfolt volt Marosszentgyörgy főúttal elválasztott központja, kevés türelmetlen gépkocsivezető dudált a szinte percenként "megtelt" gyalogátjárón. Inkább kíváncsian forgatták fejüket, mi történik enagy zsibvásáron? A helybéliek, a marosvásárhelyiek és az erre járók is megszokták: ilyenkor, Szent György napján ünnepel a település.
Az idén is – a megyeszékhelyt is megszégyenítő – gazdag és változatos programot állítottak össze a szervezők, ahol mindenki találhatott magának valami vonzót. A helyszín is jól választott. A rendezvények nagy része a központban van, látható, mégsem hivalkodó helyen, ugyanis a kézművessátrakat a nagyrészt marosszentgyörgyi kiállítók – 45 kézműves – a Tófalvi úton sorakoztatták fel, a nagyszínpad pedig az iskola udvarán, zárt, védett területen kínálta egész napos programját. Az iskolaépület falain túljutó hangok pedig jó reklámnak bizonyultak azok számára, akik csak úgy erre sétáltak. Persze, a művelődési otthon, a sportpálya, az egyházak közösségi termei is ilyenkor megtelnek tartalommal.
Sófalvi Szabolcs polgármester a Népújságnak elmondta: a szervezők arra törekedtek, hogy családbarát programot állítsanak össze, helyi forrásokra alapozva. Arra is odafigyeltek, hogy a "sztár-vendégeket" közkívánatra hívják meg, ugyanis korosztályonként volt egy szúrópróbaszerű felmérés a marosszentgyörgyiek körében arról, hogy a költségvetés függvényében kit szeretnének szívesen látni. Ettől eltekintve a fellépők 80%-a helybéli volt. A pénteki magyar, román és roma nép-táncfesztiválon több mint 200 táncos és előadó – mind szentgyörgyi – lépett fel a háromórás műsoron. Az oktatókat ugyanis támogatja az önkormányzat, így évközben az érdeklődők, kicsiktől nagyokig ingyen járhatnak néptáncot tanulni, s már hónapokkal az ünnepnapot megelőzően készülnek a fellépésre. Aztán ehhez hasonlóan mutatkozhattak be a helybéli kórusok is. De a hagyományossá vált sportrendezvényeken is elsősorban helybéli csapatok neveztek be, igaz, immár marosvásárhelyi vendégek is erősítik a helyi bajnokságot.
Nagyon jó helyszínnek bizonyult a Máriaffy-kastély udvara is, ahol a központhoz közel – mindössze egy gyalogátjárónyi távolságra – a gyerekeknek rendezték be a teret. A Caritas-sátorban vagy a Maros-szentgyörgyi Ifjúsági Egyesület (MIEGY) – a szervezés oroszlánrészét vállalták fel – egész nap a kisebbeknek szóló programokat vezették le. Volt arcfestés, rajzolás, ügyességi verseny, kincskeresés és sok már érdekes és kreatív játék.
Szombaton délután kiemelt esemény volt a marosszentgyörgyi tehetségek fellépése. Aki úgy érezte, van, amit megmutatni falutársainak, korábban a polgármesteri hivatalban jelezhette részvételi szándékát, és lehetőséget kapott egy rövid műsor bemutatására a színpadon. S amint ilyenkor lenni szokott, voltak jobbak, kevésbé színpadra való produkciók, de a lényeg az volt, hogy mindenki szórakozzon, jól érezze magát a "világot jelentő deszkákon" és előtt is. Szimbolikusan zárta ezt a részt Tomi Weissbuch minikoncertje, aki a Románia hangja 2015-ös kiadásának a második helyezettje volt, és a marosszentgyörgyi Nagy Orsolyával, a TTEst ifjúsági szervezet képviselőjével lépett fel. Aztán az iskolások csoportjai töltötték be a színpadot.
A vasárnap délelőtt a kisebbek bábszínházi előadáson, majd szabadtéren bohócokkal, óriásbuborék- "bűvölővel" szórakozhattak, az esti program pedig a keresztény értékeket helyezte előtérbe, ugyanis az est vendégét megelőzően egyházi zenekarok léptek fel.
Külön ki kell emelnem azokat az irodalmi, művészeti eseményeket, amelyek szintén rendszeressé váltak. Az idén Ilarie Opris tanár marosszentgyörgyi sportolókról szerkesztett román nyelvű könyvét mutatták be, míg a katolikus plébánián a házigazda, Baricz Lajos plébános műsorvezetésével Moldován Irén tanárnő ötödik, Villanások című önéletrajzi kis kötetét ismertette Molnár Éva tanárnő. Fülöp Jenő AFIAP fotóművész "Halld Izrael" címmel a Szentföldön tett zarándokútján készült felvételeiből állított össze kiállítást, amelyhez Sebestyén Spielmann Mihály fűzött értékes, érdekes gondolatokat.
A sztárvendégek közül megemlíthetjük Vastag Csabát, a bukaresti ADDA-t, a budapesti Balkán fanatikot, a 3 Sud Est együttest, Tamás Gábort és az Irist – olyan előadókat, akik nagy fesztiválok visszatérő vendégei.
Sófalvi Szabolcs azt is elárulta, hogy szimbolikus gesztusként a Marosszentgyörgyi Napok alatt felkeresett a kórházban három kismamát és újszülötteiket, a község legfiatalabb lakóit, de ellátogatott a 101 éves Jánosi Margit nénihez, a legidősebb marosszentgyörgyihez is, aki szeretettel várta és fogadta.
– Akkor van egy közösségnek jövője, ha a teret, ahol élnek, belakják – mondta a polgármester –, elárulva azt is, hogy örömmel vette tudomásul, a Szent György-napokra több környékbeli községből, de Marosvásárhelyről is sokan kilátogatnak. Kiemelte: "Készült román és magyar nyelven egy reklámfilm is a község értékeiről, és azért vetítettük le, hogy jelezzük: vannak értékeink, jó ide jönni, itt lakni, házat venni, családot alapítani."
A beszélgetést követően elvegyültem a tömegben és belekóstoltam a színes kínálatba. Kora délután érkeztem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy besötétedett. Jól eltelt az idő, jól telt…
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Körovosi emlékeimből (1. rész)
(1961–1963 )
Az idén (2016) ünnepeljük orvossá avatásunk 55. évfordulóját. Ez késztetett arra, hogy a múlt egy darabját felidézzem, és hajdani feljegyzéseim alapján leírjam körorvosi tevékenységem néhány eseményét. Az írás során újra átéltem az akkor történteket, és arra gondoltam, hogy semmiért nem élném át még egyszer, de semmiért sem adnám, hogy valamikor mindez megtörtént velem.
Ha ránézek a maroktelefonomra és a számítógépre, amin ezeket a sorokat írom, magam is elcsodálkozom, hihetetlennek tűnik, hogy mindez így történt, és velem történt. Ami mégiscsak valóság kellett legyen, egyszerűen csak azért, mert ilyen történeteket én nem tudnék kitalálni. Abban az időben (1961–63 között) egyáltalán nem voltak ezek rendkívüliek, csupán egy körorvos életének hétköznapjait jelentették.
A rendszerváltozás előtti években, évtizedekben, az orvosi egyetem elvégzése után, kötelező módon legkevesebb háromévnyi körorvosi munka várt a frissen diplomázott fiatalokra. Ennek letöltése után lehetett csak alorvosi (un. szekundár, ma rezidens orvosi) vizsgára jelentkezni, vagyis valamilyen szakképesítést szerezni a szakmán belül.
Kivételt képeztek azok a kollegák, akik még az egyetemi évek alatt ún. intern vizsgát tettek. Ezáltal ők már választottak szakterületet, amit nemcsak művelni, de majd oktatni is akartak. Ily módon az államvizsga után ők az egyetem kötelékében maradtak.
A mi évfolyamunk 105 általános kari végzőséből 14-en voltak ebben a helyzetben. Mi, a többiek, 1961. október 25-én szorongva vártunk sorunkra a marosvásárhelyi városháza egyik termében zajló országos helyválasztási telekonferencián.
Itt dőlt el, hogy ki hova kerül, hol kezdi a pályát, amire készült és amit a hippokratészi eskü szavaival pecsételt meg.
Az ország öt orvosi egyetemének – Bukarest, Kolozsvár, Jászvásár, Temesvár és Marosvásárhely (az első négy román, a vásárhelyi magyar tannyelvű volt) – összes végzettjei az elért átlagjegy szerinti sorrendben egymás füle hallatára választottunk körorvosi helyet az egész ország területéről. Kifüggesztették az üres helyek jegyzékét, és egy nagy országtérképen követni lehetett, ki melyiket választotta. Mindannyian drukkoltunk, hogy megkapjuk-e a kiszemelt helyet, vagy valaki más elviszi az orrunk elől.
Már kifelé jöttem a teremből, tarsolyomban a választott körorvosi hellyel, amikor dr. Antalffy Endre patológus, az egyetem akkori párttitkára, a választóbizottság tagja utánam szólt:
– Aztán fiatalos lendülettel, elvtársnő, új körzetbe került!
Abban a pillanatban nem tudtam, hogy ez mit jelent. Örültem annak, hogy a T-i egészségügyi körzet (circumscriptia sanitara T.), amit választottam, Maros tartományban van. T. községben volt a köri központ, amihez még négy falu tartozott: U., Kis- és Nagy-C. és V. Közigazgatásilag D. rajon részei voltak.
Amikor pár nap múlva, 1961. november elsején megérkeztem választott körzetem központjába, T.- be, egy velem egykorú védőnő és egy ötköbcentis fecskendő fogadott… Semmi más nem volt abból, ami egy jól felszerelt falusi orvosi körzethez tartozik. Nem volt rendelő, sem villany, sem utak a kört alkotó öt falu között.
A környező egészségügyi körök szélső falvaiból hozták össze az új körzetet, amelynek falvai között nem volt kialakult úthálózat. Csupán a két C. között volt kövezett út. A többi faluba földúton lehetett eljutni. T.-ből V.-be még így sem. Nyáron a vetésbe, télen a hóba vert nyomon szekereztünk, szánkáztunk odáig.
A körzet személyzetét a takarítónő, a kocsis, a védőnő és én, a körorvos alkottuk.
A rendelőt egy régi, tapaszos padlójú, az udvarba hosszan hátranyúló házban rendeztük be. Ezt utalta ki számunkra a néptanács. Első lépésként lepadlóztattuk és kimeszeltettük a ház első két szobáját, vagyis a rendelőt és a várót. Mögöttünk a rendőrőrs irodája (milícia), majd a rendőr (milicista) és családja szoba-konyhás lakása következett. Villany ugyan nem volt a faluban, de gáz igen. Egész nap zúgott, duruzsolt a kicsi vaskályha, nem fáztunk.
A rajoni egészségügyi osztály raktárából igényeltük és kaptuk meg a rendelő berendezéséhez szükséges tárgyakat és eszközöket, a bútoroktól az irrigátorig. Mégis sok minden hiányzott és sok fölösleges dolgot is küldtek az elfekvő készletükből.
A kocsis szakértelmében bízva vettünk egy kiérdemesült szürke lovat. Valamelyik szomszéd körorvos nekünk adta a már kiszuperált kétkerekű lovas kocsiját (saréta), így a legszükségesebbek együtt voltak.
Mindez idő alatt híre futott az új doktornak. A rendelő ugyan még nem működött, de a betegek jönni kezdtek, hol itt, hol ott állítottak meg. "Rendelni" is kellett a padlózás, meszelés, lóvásárlás mellett.
Első betegem egy óvodás korú kislány volt, az édesanyja hozta. A szállásomra jöttek, és a doktornőt keresték. Gyanakodva méregetett az anyuka, amikor kiderült, hogy én volnék az. Reméltem, hogy nem veszi észre hangom, kezem remegését, amíg vizsgáltam a kicsit és felírtam a szájpenész elleni gyógyszert életem első igazi receptjére.
Akkoriban főleg ún. magisztrális recepteket írtunk. Ez azt jelentette, hogy az orvos (a magiszter, lat.= oktató, elöljáró) felírta a különböző hatóanyagokat a szükséges mennyiségekben, a gyógyszerész pedig ennek alapján, a recept előírásainak megfelelően, összeállította a kért gyógyszert. Készülhetett így kenőcs, kanalas orvosság, rázókeverék, pilula, kúp, de még tabletta is olykor. Némely patika tablettázni is tudott.
Nem csodálkoztam az anya bizalmatlanságán.
Ahhoz az "évjárathoz" tartoztam, akiket szovjet mintára az akkori idők elvei szerint – minél hamarább szükség van az új típusú értelmiségre – a középiskola tizedik osztálya után érettségiztettek.
Így adódott az a furcsa helyzet, hogy évfolyamunk több mint fele 16 éves volt első éves orvostanhallgató korában. Következésképpen 22 évesen végeztük el az egyetemet és kezdtünk orvosként dolgozni.
Nemcsak az életkorom, női körorvos mivoltom is elég szokatlan volt még abban az időben.
Egyik reggel szállásomról a rendelő felé menet elhaladtam két gyerek mellett. Köszöntek illendően. Fogadtam.
– Ki ez a néni? – hallottam a hátam mögött.
– Nem ismered? A doktor bácsi!
(Folytatjuk)
Dr. Bérczes Judit
Népújság (Marosvásárhely)

„Én mindenhol otthon akarok lenni”
Pénteken este a délvidéki költő, író, szerkesztő, műkritikus, Tolnai Ottó volt a Törzsasztal rendezvénysorozat vendége a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban.
A délvidéki magyarság egyik legjelentősebb költőjével, írójával, Tolnai Ottóvaltalálkozhattak a váradiak az Illyés Gyula Könyvesboltban pénteken este megszervezettTörzsasztal esten. A házigazda Kőrössi P. Józseffel folytatott beszélgetés elején elhangzott, hogy a Magyarkanizsán született költő, író 1960-ban került Újvidékre egyetemre, 1964-ben alapító munkatársa volt a Symposion nevű mellékletnek, amelyet később Új Symposion néven folyóirattá alakítottak át. Ez a kiadvány a délvidéki magyar kulturális, irodalmi élet legfontosabb fórumává vált.
Tolnai Ottó nosztalgikusan beszélt az egykori Jugoszláviáról, mint bevallotta, rá nagy hatással volt Belgrád és a tenger, és valamivel később le is szögezte: „Én egy jugoszláviai magyar író vagyok. Ez nem politikai, hanem esztétikai kérdés számomra”. Elmondta, hogy egyrészt a Jugoszlávia és Magyarország közötti vasfüggöny, másrészt az Adria fordította érdeklődését Jugoszlávia és a Balkán térsége felé. Ahogy ő maga fogalmazott: „hátam a vasfüggönynek támasztva, a másik oldalon a végtelen, az úr”. A beszélgetés során megjegyezte, hogy: „Nagy hiba volt ezt a szép, nagy országot széttördelni, hiszen a kis országokat is ugyanúgy meg kell csinálni”, ami megítélése szerint nehezen, vagy egyáltalán nem sikerült, hiszen például a jugoszláv utódállamokban szétlopták a gyárakat, – tette hozzá.
Szürreális Románia
A kommunista időszakban tett romániai látogatásáról is mulatságos és tanulságos élménybeszámolót tartott Tolnai Ottó, aki fiatal korától fogékony volt a képzőművészet iránt, így, amikor egy jugoszláviai íródelegáció tagjaként elutazott Bukarestbe, meg is lepte a vendéglátóit akkor, amikor arra a kérdésre, hogy hova szeretne utazni az országban ahelyett, hogy Erdélyt mondta volna, amire minden bizonnyal számítottak, azt válaszolta, hogy Tîrgu Jiuba akar eljutni. A vendéglátók becsületére legyen mondva, az utazást megszervezték neki, de amit útközben látott, azok azóta is kitörölhetetlen emlékként élnek benne, amelyeket meg is osztott hallgatóságával: a Tîrgu Jiu felé haladó vonaton az emberek a sárban feküdtek, a craiovai szállodában a folyosón, a szobában minden égő ki volt lopva, és a szekrényajtó is ráesett, amikor kinyitotta. Elmesélte, hogy a Brâncuşi-szoborcsoport is elhanyagoltan állt Tîrgu Jiuban, amikor pedig azt kérdezte a helybeliektől, hogy hol talál egy művészettörténészt, akitől információkat kaphatna a Brâncuşi-művekről, kiderült, hogy a művészettörténész a krumpliföldeken szedi a krumplit…
Helynevek: a hely
Tolnai Ottó beszélt irodalom iránti vonzódásáról is, amelyet fiatalkorában kalandként értelmezett, majd viccesen megjegyezte: „Azt hittem, hogy a család már megírta a Tolnai Nagylexikont, így nekem már csak fodrozni kell”. A költő számára az irodalom elégítette ki egzotikum iránti vágyát, melyet a valóságban az Adriára és a Balkánra vetített ki. Tolnai Ottó kiemelte azt, hogy költészete tele van topográfiával, mert, mint elárulta, „minden semmi kis hely hatalmasra nő bennem”. A költő utazásai számos formában nyomot hagynak a verseiben, de ezekre az utazásokra nem csak irodalmi élményanyag gyűjtése érdekében van szüksége, hanem mert „a többség kitalálta, hogy a kisebbségnek mindig védenie kell valamit, de én nem vagyok kisebbségi költő, én mindenhol otthon akarok lenni. Állandóan cikázok, hogy ne kapjanak el, és hogy ne kelljen felvállalni a kisebbségi bezártságot” – vallotta Tolnai Ottó. A költő elárulta azt is, hogy hajlamos bizonyos helyszíneknek egyfajta mitologizálására, az ő megfogalmazásában körülbelül így zajlik le: „valahova leszúrok egy gombostűt, és attól kezdve számomra az a világ közepe”, így például a világ közepének tekintette Tîrgu Jiut, A végtelen oszlop helyszínét, vagy az újvidéki Virág utcát, de jelenlegi lakhelye, Palics is centrális térré kezdett válni számára.
Rizóma
A földrajzi helyek centrális térré válásának mintegy ellentételezéséképpen „költészetemből kiveszem a centrális fogalmakat – Isten, Haza – és behelyettesítem jelentéktelennek tűnő, formátlan formákkal, mint például azzal, hogy karfiol, vagy rizóma” – mondta meg Tolnai Ottó, aki hozzátette azonban, hogy érdekes módon a minden irányban kiszámíthatatlan rizóma időközben az európai filozófia központi fogalmává vált. Tolnai Ottó olyan érzékletesen beszélt tapasztalatairól, élményeiről, hogy Kőrössi P. József meg is jegyezte róla a beszélgetés során, hogy olyan érzékenységgel figyel meg apróságokat, amelyek mellett komoly művészek is el szoktak menni, sőt, Tolnai Ottó élménybeszámolói, emlékfelidézései nyomán szinte versek keletkeztek, hívta fel a figyelmet a házigazda. A mintegy két órás, hangulatos beszélgetés szokás szerint dedikálással zárult.
Pap István erdon.ro

Színház az egész világ: Érzetek (a kézdivásárhelyi Városi Színházban)
Minden elemében csupa talány, de olyan természetességgel tálalja elénk Nagy Botond rendező és csapata a kézdivásárhelyi színház legújabb előadását, hogy nem érzünk késztetést, hogy megpróbáljuk megfejteni a látottakat. Sok mindenben más ez a produkció, mint amit általában kínálni szokott egy színházi előadás, de érezzük, hogy minden ízében élő művészet, amely elemi erővel támadja az érzékszerveinket. Játék az élettel, játék a színházzal, játék magával a játékkal.
Nehéz lenne pontosan meghatározni, miről is szól Matei Vişniec A pandamacik csodálatos utazása, ahogyan ezt egy szaxofonista elmeséli, akinek volt egy szeretője Frankfurtban című darabja, és nehéz meghatározni, hogy miről szól a belőle készült előadás. A két gondolati ív nem azonos irányban halad, mégis tökéletes összhangban egymással. A darab egy férfi és egy nő titokzatos találkozásáról, és kilenc éjszakán át tartó kalandjáról szól, mely során a valóság álommá, különös delíriummá változik, ennek végén pedig kinyílik egy ajtó, amely a valóság bizonytalanságától a nemlét bizonyossága felé vezet. Az előadásban a férfi és a nő mellett egy rózsaszín medve – talán a címben szereplő pandamaci – és egy szaxofonos is megjelenik, akik jelenléte minduntalan feloldja azt a tömény elmúlásérzetet, amely az első pillanattól áthatja a színpadi történéseket. A darab végig egy lakásban játszódik, amelyben minden kapcsolat megszakadt a külvilággal, a telefonhívások üresen csengenek, csak az üzenetrögzítő kapcsol be időnként, de hasztalan sorjáznak rajta az üzenetek. Az előadásban a lakás egy része – talán a hálószoba – őszi erdővé változik, ahol hulló falevelek, mohával benőtt nagy lapos kövek, csörgedező patak, bokrok, letört ágak és monoton vízcsepegés teszi egyre intenzívebbé az előadás során az ősz, az elmúlás hangulatát. Az álomvilág egyik oldalán konyharészlet, jéghideg fényekkel, díszletelemekkel, a másik oldalon hűtőszekrény, amelynek ajtaján át ki-be járnak a szereplők. Zseniális díszlet, mely a jelmezekkel együtt (Bagoly Zsuzsi munkái) tökéletes keret egy szürreális álom kibontakozásához. A rendező által válogatott zene és a fényeffektusok (Erőss László közreműködése) szintén fontos elemei a hangulatok felerősítésének, Bordás Attila koreográfiája látványos és erősen elidegenítő hatású. A rózsaszín medve (Lung László Zsolt) játéka – konyhában való foglalatosságai, szakácskodása, újságolvasása stb. – és a szaxofonos (Albert-Nagy Örs) megjelenései időnként a darab groteszkségét fokozzák, máskor a poézist mélyítik el. Azonban maga a történet, mindaz, ami köré ez a sok látványos, hangzatos elem felépül, szinte jelentéktelenné silányul az előadásban, ahogy újabb és újabb ajtók nyílnak, egyre kevésbé tudjuk, hogy melyik is vezet a cél felé. Amikor meglátjuk a „pandamacit”, meglepődünk, aztán nevetünk rajta, és amikor egészen elfogadjuk a jelenlétét, felszámolja magát egy ideig, látszólag kilép a játékból. Persze ez is csak a játék része... A főszereplőpár P. Magyarosi Imola és Barabás Hunor mindent megtesz, hogy átadjon valamit abból a csodából, ami egy nő és egy férfi között a legegyszerűbb, legtermészetesebb élethelyzetben is megtörténhet, de hangjuk nem tud kiemelkedni az általános hangzavarból. Lehet, hogy a szerelem csodája és az elválás elviselhetetlenségének érzése, amelyet a főszereplők alakításaiban próbáltam megtalálni, maga volt ez az egész különös álomvilág?
Bárhogy is volt, előbb-utóbb minden gondolatból csak érzetek maradtak, minden apró jelenet, mely felépült előttünk, le is nullázódott, mintha a rendező semmit sem akarna komolyan venni abból, amit megmutat. Tamás István dramaturg közreműködésével beleír és belehúz az eredeti szövegbe, mégsem foglal állást. Amint a szereplők megmutatták, sok mindent el lehet mondai egyetlen á hanggal, de ennek az ellenkezője is igaz: sok értelmes mondat is lehet semmitmondó, ha megfogalmazójuk nem akarja felfedni a titkait. Talán ezért döntött úgy a rendező, hogy az igazság keresése helyett megtartja az érzetek, sugallatok, benyomások szintjén az előadást. Meleg és hideg színeket egyaránt használ, ezekből keveri ki a további ellentétpárokat: boldogságot-szomorúságot, humort-drámát, légiességet és szutykos, sáros fizikalitást. Ha néha elkalandozott a figyelmünk, helyes úton jártunk az előadás befogadása szempontjából. Ahogy lassan követtük a színpadi történéseket, könnyed eleganciával emelkedtek ki az elmúlás nagy közös életérzéséből a rendezői ötletek és nézői felismerések. Végül is ez a művészet. Hogyan lehetne arról beszélni, ami időtlen, és nem része a látható világnak?
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MÁÉRT-en a holnapért
Ha valaki netán megrökönyödött volna az elmúlt napok történésein, nyilatkozatain, hadd emlékeztessünk: Románia választásokra és a nagy egyesülés centenáriumának megünneplésére készül. Ami nem jelenti azt, hogy ami történik, ami elhangzik, nem kellene komolyan venni.
Nem lehet kézlegyintéssel elintézni a székelyek szeretett elnökének – eldicsekedték, hogy ők mentették meg a leváltástól, s így folytathatta az erőszakszervezetekre, kezdőbetűjét vesztett igazságszolgáltatásra és titkosszolgálatokra épülő hatalmának megszilárdítását – Traian Băsescunak elképesztő kirohanását. Nem lehet azzal magyarázni, hogy a volt elnök részeg és szenilis azt, hogy szerinte Románia igazi nyugati határa a Tiszáig tart, Orbán Viktor pedig ne akarja, hogy a román hadsereg ismét bevonuljon Budapestre.
A fenyegetés nemcsak Magyarországnak, hanem az erdélyi magyaroknak is szólt, beilleszkedik abba a hazai politikai trendbe, amely szerint a magyar érdekképviseletre a román pártoknak nem hogy szükségük nincsen, de zavaró tényező is, amely jobb lenne, ha nem lenne.
Romániának az elmúlt száz évben nem sikerült integrálnia a három történelmi régiót: Moldvát, Havaselvét és Erdélyt, utóbbival például sem autópálya, sem gyorsvasút nem köti össze a fővárost, Bukarest pedig infrastrukturálisan szintén elszigetelt Európától. Mivel a nagy országépítő terv, amelyet a Németországból meghívott I. Károly király elindított, dugába dőlt – írják még a józanabb román politikai elemzők is –, az egységes román nemzet megteremtése maradt az egyetlen elérhető projekt. Miután a nyolcvanas évek végére a németeket és zsidókat Románia jószerével kiárusította, a mintegy másfél milliós erdélyi magyarság gátolja csupán az államnemzeti álmot. Az Egyesült Államok fő katonai partnerévé előlépett Románia az elmúlt években láthatóan arra törekszik, hogy megszabaduljon az erdélyi magyar közösségtől is.
A december 11-i választások előtt mindkét politikai oldal jelezte választóinak, hogy nem működne együtt a magyar érdekképviselettel. A közösségi oldalakon pedig egyre többen – köztük magyarok is – biztatnak hivatásszerűen vagy naivan a magyar választók távolmaradására. Azt remélik, megrozzan az az intézményrendszer, amelyet az elmúlt évtizedekben kiépítettünk.
A román asszimilációs törekvéseket érzékelő budapesti Külügyminisztérium utasította több külföldi képviseletét, hogy diplomatáik ne vegyenek részt azokon rendezvényeken, amelyeket a román nagykövetség a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmával szervez. A tiltó intézkedést azzal indokolták, hogy „a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején”.
Bukarest szerint azért elfogadhatatlan egy ilyen döntés, mert egy ország nemzeti szimbólumai és értékei iránti tisztelet annak a vitathatatlan része az Európai Unió alapvető értékeinek. „Románia elkötelezett volt és marad ezen értékek iránt” – háborgott a román külügy. Arról, hogy az egyenlő bánásmód és az emberi jogok biztosítása, a hátrányos megkülönböztetés eltörlése is alapvető uniós érték lenne, természetesen hallgatott.
A december elsejét övező román–magyar csörték utólagosan is igazolják Orbán Viktor magyar miniszterelnök helyzetértékelésének helyességét, amelyet a MÁÉRT legutóbbi ülésén tett. A kisebbségi jogok biztosítása terén a térség országainak uniós csatlakozása csak szerény mértékben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Jó példa erre a Székely Mikó Kollégium ügye, a zászló- és névhasználat körüli perek, valamint a korrupcióellenes harc „álcájába” bujtatott hadjárat az erdélyi magyarság vezetői ellen.
A magyar kormányfő a közelgő romániai választást sorsdöntőnek nevezte, s kimondta: rég nem fordult elő, hogy olyan komoly veszélybe került volna az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete, mint most. Ezért arra kérte az erdélyi magyarságot, hogy szavazzanak, a vezetőik működjenek együtt, és a bukaresti képviselet szempontját helyezzék az első helyre.
Talán Orbán Viktor sem gondolta, hogy már a MÁÉRT-en résztvevők sem hallgatják meg tanácsát, s a XV. plenáris ülés zárónyilatkozatát – amelyben arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon és támogassák az RMDSZ magyar összefogás listáját, az Erdély-központú politizálást” – nem mindenki írja alá. Értesüléseink szerint nem látta el azt kézjegyével Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A választónak tehát el kell döntenie, kinek a politikai éleslátásában bízik. A magyar miniszterelnökében, vagy azokéban, akik arra biztattak, ne menjenek el a székelyek szavazni a Traian Băsescu leváltására szervezett referendumon, hisz ő igaz barátunk, érdekeink képviseletének felvállalója.
Ambrus Attila maszol.ro

Nem könnyű a búcsú, de szükséges rossz az ismeretlen feltárásához
Mindenféle „jóval” tarisznyálták fel a ballagó diákokat
Rengeteg jókívánsággal, biztató szóval és szívből jövő tanáccsal tarisznyálták fel az iskolától búcsúzó diákokat tanáraik a hétvégén zajló ballagások alkalmával. Öt kolozsvári magyar tannyelvű oktatási intézmény – a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum –, valamint a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium magyar tagozatának végzősei köszöntek el iskolájuktól, attól a a helytől, amely tizenkét éven keresztül második otthonuk volt, illetve tanáraiktól, akik sokszor a szülők helyetteseiként vigyáztak rájuk, nevelték és tanították őket. A búcsú az intézménytől, a pedagógusoktól és diáktársaktól sohasem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségek feltárásához. A felszólalók zöme azt kívánta, az úton, amelyen most a fiatalok elindulnak, találják meg életük célját.
Még egy bíztató ölelés
„Szépek vagytok, kicsit még meg szeretnénk ölelni titeket, bíztatásként, mielőtt elmennétek, mielőtt rohanássá válik a szemlélődés, mielőtt feladattá válnak az álmok”, nézett végig a szószékről a két végzős osztály fiataljain az áhítatot tartó Solymosi Zsolt vallástanár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a kollégisták ballagási ünnepségén, amelynek a hagyomány szerint a belvárosi unitárius templom adott otthont. Szülők és tanárok számára egyaránt ez az a perc, amikor elnézve felnőtté vált csillogó szemű gyerekeiket „minden megtérül” – mondta az immár a sokadik végzős nemzedéket útjára bocsátó nevelő.
Ünnepi beszédet mondott Popa Márta, a kollégium igazgatója, aki arról szólt, milyen csodálatos átalakuláson ment át a felnőtté vált gyermek az iskola tizenkét évében. A „pillangóvá válás” mögött azonban nehéz küzdelem áll – ez a természet rendje. De ezeket az átalakulásokat, újjászületéseket élvezni kell, ezt kívánja a végzősöknek is. Az igazgató zárásul Kassákot idézte: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Bálint Benczédi Ferencz unitárius püspök útravalóul elmondta: a fiataloknak nem csak tudásra, hanem erős hitre is szüksége van, ebben az iskolában pedig mindkettőre felkészülhettek. „Az alkotás Istentől kapott feladat, ez ad értelmet az életnek, gyarapítani kell ezt a szép világot. De nem csak acélból és betonból, hanem szeretetből is. Építsétek Isten házát, hogy otthon érezhessük magunkat ebben a világban!”, fogalmazott a magyar unitárius egyház vezetője.
A búcsúztatás az elsősök „bölcs és hasznos” tanácsaival folytatódott, amelyeket Székely Benczédi Gellért és Oszoczky Júlia tolmácsolt. A tizenegyedikesek részéről Finta Klára mondott beszédet, a ballagók gondolatait az évfolyamelső kollégista diák, Gáncsa Noémi-Brigitta fogalmazta meg.
A Péterffy Gyula énekkar (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc) ajándékdalának sikeréhez nélkülözhetetlen volt Garfield Adrienne (zongora), Nagy-Betegh Kamilla (szintetizátor), Lázár Izabella Laura (gitár), Fekete Tekla és Szász-Zsiga Nikolett (hegedű) közreműködése.
Az ünnepség a tanulmányi, illetve a különdíjak kiosztásával ért véget. A 12. humán (osztálynevelő Balon Ruff Andrea) legjobbjai: Tasnádi Beáta (9,78), Both Eszter Orsolya (9,73), Osváth Réka (9,45). A 12. reál (osztálynevelő: Szekernyés Réka) első három díjazottja: Gráncsa Noémi-Brigitta (9,81) Miklós Eszter-Beáta (9,65), Fodor Árpád (9,60). A Szabadság napilap díját Both Eszter Orsolya 12. H osztályos tanuló kapta a Cipó diáklap szerkesztésében kifejtett tevékenysége jutalmául.
Idén először adták át az Almási Ildikó-díjat, amelyet a nemrég elhunyt tanárnő családja alapított, és amelyet a biológia területén jeleskedő diák vehetett át. Almási Ildikó biológia-tanárnő a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be tanári pályafutását több mint 40 évnyi kiváló pedagógusi munka után. Szakértelme, igényessége, mély embersége, amellyel a diákok számára példát tudott mutatni, örök emlék marad – hangzott el.
Székely Kriszta
„Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé”
Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt – ezzel az igével bocsátotta útjára a Kolozsvári Református Kollégium végzős diákjait Kiss Cserey Zoltán iskolalelkész, miután kezükbe helyezte a Bibliát, hogy azt a ballagási ünnepségen tovább adhassák az utánuk következőknek. A búcsú az iskolától, pedagógusoktól, diáktársaktól sosem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségeinek feltárásához – erre világítottak rá a Farkas utcai templomban elhangzott ünnepi beszédek is.
„A kollégiumban megélt sok szép emlék összeköt benneteket, és arra sarkall, hogy néha találkozzatok, és ezek a találkozások ünnepnapok lesznek” – fogalmazott búcsúztatójában Székely Árpád iskolaigazgató. Hozzátette: ha Jézus nyomában haladtok, biztos nem veszítitek el önmagatokat. Gáll Sándor a szülőbizottság elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében a jövő kapcsán felmerülő kérdéseket vázolta fel. „Jézus előkészített egy helyet számotokra, fogadjátok ezt szívetekbe” – látta el tanácsokkal a ballagókat.
Oláh Emese alpolgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tudni kell az új irány felé nyitni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. „Az utaknak értelmük van, de ezt csak a cél előtti pillanatban értjük meg. Kívánom, hogy megtaláljátok a célotokat az élet útvesztőiben” – bíztatta a ballagókat. Batiz Elly tanfelügyelő az értékmegőrzés és az őszinte barátságok fontosságára hívta fel a búcsúzó diákok figyelmét. Tóth Szilárd történész, öregdiák pedig arról beszélt, amit a kollégium jelent számára. „A református kollégium gondoskodik a szórványmagyarság oktatásáról, megmentéséről” – mutatott rá.
Dezső Anna első osztályos diák versben búcsúztatta a végzősöket, majd Budai Sámuel tizenegyedikes tanuló szólt a stafétát átvevők nevében. „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé. Itt kell hagynotok a biztonságot nyújtó hajlékot. A batyuban elrejtettük a csodakulcsot álmaitok kapujához” – fogalmazott.
Ezt követően a búcsúzó diákok rábízták a Bibliát a következő nemzedék tagjaira. Fekete Hanga a 37 ballagó szegény legény és leány történetét mesélte el, akik a fele királyság megszerzése érdekében jelentkeztek képzésre egy varázslatos kastélyba. Az oktatás során rádöbbenhettek, nemcsak a jó tündér segíthet rajtuk, hanem tanáraiktól és társaiktól kevésbé mágikus, de hatásos segítséget kaphatnak, és bár varázsolni nem tanultak meg, rájöttek arra, hogy egy kórusmű tisztán eléneklése is felér egy csodával.
A végzősök emléklapjainak átadása és a kórus bizonyságtétele zárta a ballagási ünnepséget.
Dézsi Ildikó
Apáczai-ballagás Müsszenccsel és kenuval
Sírva nevetéssel búcsúztak többen is az Apáczai-líceum maturandusai közül szombaton reggel a Kétágú templomban tartott ünnepségen. Ehhez minden fűszer adott volt.
Az ünnepséget az iskola vegyeskara nyitotta meg (karvezető: Szabadi Ildikó zenetanár), majd Papp Hunor iskolalelkész a bátorságról, egymás bátorításáról beszélt Józsué könyve 1:9 alapján.
A 11. osztályosok nevében Becsky Tamás Nemes Nagy Ágnes Iskola című versével búcsúzott a ballagóktól, Nagy Gellért az Ismerős Arcok Nélküled című dalával fakasztotta könnyekre még azt a törékeny fekete maturanduslányt is, akinek alkarján tetoválásszerű rajz díszelgett, majd Mátyás Orsolya olvasta fel gondolatait, amelyek legalább annyira szolgálnak felkészítésül saját jövő évi ballagásukra, például annak fontosságáról is beszélt, hogy a fiatal a mások véleményét útmutatónak élje meg, ne utasításnak.
Mindig tetőznek az érzelmek, amikor a legkisebbek búcsúznak a maguk mosolygós őszinteségével, s bár nem tudhatom, mennyire gyötörte őket a lámpaláz, amikor a székre álltak a mikrofonhoz a többszázas tömeg elé, de még csak egy szó erejéig sem sültek bele a mondandójukba, pedig a tancijuk igazán nem súgott, hiszen a néhány méterrel hátrébb, kezükben a nagyoknak szánt virágokkal sorakozó kéttucatnyi lélekszámú teljes előkészítő osztályt igazgatta. Fehér Mátyás az Úgy elmegyek című népdallal vívott ki erőteljes padkopogtatást (mert templomban tetszésnyilvánításként sem tapsolunk), majd László Helén, Soós Ádám és Szabó Ilona felváltva meséltek Szöszmögi Müsszencs Sündörgő (Berszán István: A válogatott útibatyu) útrakeléséről, arról, hogyan felejtődik otthon, majd hullik ki a batyuból sorra a bánat, a büszkeség, a butaság, a tekintély.
Ömböli Irma, Kolozs megye magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő Márait idézte az utakról, amelyek értelmét csak a célban értjük meg, és a diákok figyelmébe ajánlotta: csak most kezdődik számukra az igazi tanulás, az elbukások és felemelkedések, az örökös pótvizsgázások, de ez izgalmas és jó, csak vigyázni kell, hogy a hosszú úton az átszállásoknál ne vesszenek el az igazi értékek.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője Esterházyhoz és Senecához fordulva az alkukról és az időről beszélt. Alkukról, amelyeket az embernek főleg önmagával kell kötnie és az idővel, az egyezségekről, amelyekre az embertársaival kell jutnia úgy, hogy közben megvédhesse magát önmaga számára.
A ballagók nevében Salamon Orsolya búcsúzott, aki első osztályosként 11 évvel ezelőtt az akkori ballagókat búcsúztatta, így emlékezett az iskolában töltött 12 esztendőre, de a zamatos csínyekről sem feledkezett meg, így például arról az emlékezetes pizzásról, amellyel a 12. B osztály megúszta a kémia felmérőt, egyben megünnepelték oszijuk születésnapját, ami igazán nem kis teljesítmény, hiszen osztálynevelőjük az egyenességéről, de szigoráról is ismert Farkas Melinda kémiatanár volt. A közgazdasági osztályos Tulogdi-Szűcs Orsolya Réka allegóriát olvasott fel a Szamoson szervezett kenuversenyről, amelyet rendre az 1 kormányossal és 14 evezőssel küzdő lánycsapat nyer a 14 kormányossal és egyetlen evezőssel futó fiúcsapat ellenében, az alulmaradás okait firtató aforizmaszerű történetvezetéssel megfogalmazva a közgazdaságtan egyik alaptételét. Késmárki Krisztina Kovács András Ferenc Erdélyi iskola falára című versével búcsúztatta osztályát.
A díjazás és zászlóátadás előtt Vörös Alpár iskolaigazgató a 11 évvel ezelőtti ballagást idézte fel, arra biztatva a végzősöket, térjenek majd be az iskolába és számoljanak be az életükről, „mindegy mit valósítottál meg, az egyedi és értékes, mi a te történetedre vagyunk kíváncsiak”.
A legjobb tanulmányi díjak: Aranyoklevél: Fábián Gyula (9,67); Ezüstoklevél: Adorjáni Csenge (9,64); Bronzoklevél: Salamon Orsolya (9,59). Az osztályelsők Bergner István által alapított díjban is részesülnek.
A Szabadság napilap díját Lovász Szilárd 12. A, a Világnégyzet főszerkesztője, tehetséges fiatal költő kapta.
Kerekes Edit
Brassais ballagás a szimbólumok jegyében
A ballagók iskolájuktól, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumtól indulva, énekelve érkeztek az ünnepély lassan már hagyományos helyszínére, a Diákművelődési Házba. A jelképes 12 harangütés és a ceremóniamester, Szép Mónika vallástanár szavai által kísérve jutottak a 461. évfolyam végzősei a színpadra Iszlai Enikő (12. A, intenzív angol osztály) és Vajnár János Zsolt (12. B, turizmus szaklíceumi osztály) osztályfőnök vezetésével. Az iskola kulcsát Szallós Kis Csaba 12. A osztályos diák, a zászlót pedig Fogarasi Zsigmond Levente (12. A), továbbá a bojttartó Veres Brigitta (12. A) és Balog Mónika (12. B) hozta.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a kulcs és kapu szimbólumáról szólt. „Mindegyiketek életének a maga kulcsával érkezett ide, mely egy időben nyitó- és záróeszköz, és megnyit előttetek bizonyos tereket, másokat bezár, mely lehetőség valamilyen cél elérésére, valamilyen tudás megszerzésére… Ma mindannyian megnyitottatok egy kaput. Az a kapu mindig nyitva marad, családotok, iskolátok mindig visszavár. Szilágyi Domokos A kapu versét idézve: a határ itt hasad meg, hogy kilássunk, hogy tovább tudjuk magunkat magunknál – a határ itt szelídül határtalan reménnyé – a Kapuban… kívánok reményteljes indulást és boldog megérkezést” – mondta búcsúzóul.
Ünnepi beszédet mondott még az RMDSZ képviseletében Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Batíz Elly tanfelügyelő, előbbi Márai Sándort idézte: „az utaknak értelmük van, de ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt”, utóbbi Hérakleitosz örök érvényű mondásával engedte útjára a ballagókat: „Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindennap születik valami, amiért érdemes élni.”
A végzősök nevében a későbbi jutalomkiosztás során is számos díjat, köztük a Szabadságét is kiérdemlő Szallós Kis Csaba megható búcsúbeszédében kicsengető kártyájuk mottójából indult ki: „Minél teljesebben felfogtuk a felfoghatót, annál tisztábban ragyog fel előttünk a felfoghatatlan” (Ljudmila Ulickaja). Két költemény következett a ballagó diákok előadásában, Ecsedy-Baumann Zita Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Veres Brigitta pedig ugyancsak a nagy magyar költő Üzenet egykori iskolámba versét szavalta el.
A ballagókat Fosztó Beatrix (11. A) búcsúztatta keretesen Madách Imre szavaival, közben pedig kitért arra, hogy idén 44-en végeztek, s mint a magyar ABC betűinek száma: „akkor vagytok teljesek, ha együtt vagytok”. A tizenegyedikesektől is két vers hangzott el, Szabó Norbert (11. A) Weöres Sándor Tíz lépcső művét szavalta el, míg Márton Kamilla (11. B) brassais hagyományként Egyed Emese Jelentés helyett költeményét tolmácsolta. Utóbbi vers részlete már évek óta háttérfeliratként is szolgál a brassais ünnepélyeken: „Együtt vagyunk, csak azért is, reménnyel, / közös sors, erős akarat vezérel, / hogy mint most, bátran jelenthessük egykor: őrizzük egymást, Brassai professzor.”
Dezméri Máté előkészítő osztályos diák is remek szavalattal járult hozzá az ünnepélyhez, K. László Szilvia Tarisznyába való verse igaz útravalóul szolgál a ballagóknak.
A ceremónia menete hagyományosan folytatódott a szimbólumok átadásával: Pope Ernő Endre (11. A), Csete Júlia (11. A) és Kispál Tímea (11. B) vette át a zászlót, Dóka Tímea előkészítős diák kapta meg rövid időre az iskola kulcsát (s át is adta az iskola igazgatónőjének), utána pedig a jelképes kilépés a nagybetűs életbe: a tizenkettedikesek három lépést előre, a tizenegyedikesek pedig a ballagó diákok helyébe.
A jutalomkiosztás után következhetett az ünneplés, előtte pedig Szép Mónika ír-kelta idézettel bocsátotta útjára a végzősöket: „Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögött a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
A legjobb tanulmányi díjak: 12. A: 1. Veres Brigitta 9,60; 2. Szallós Kis Csaba 9,57; 3. Ecsedy-Baumann Zita 9,52; 12. B: 1. Balog Mónika 9,77; 2. Görög Dorottya 9,35; 3. Nagy Orsolya Noémi 9,12.
Póka János András
A jövő rajtatok keresztül lép be a világba
A Báthory István Elméleti Líceumban a ballagási ünnepség a hagyományokhoz híven az alapító fejedelem „üzenetével” kezdődött, majd a jelenlévőkre Kovács Sándor főesperes adta áldását. A főtisztelendő a most zajló Szent László-év mottóját idézte, „élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan”, majd ezen erények közül a bátorságot emelte ki követendő példaként a ballagóknak, olyan bibliai idézetekkel, amelyek azt közvetítik: állandóan velünk van az Úr keze, sőt az ő karja erősít minket – nincs tehát miért félni, ablakból szemlélni az életet. „Ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot” – idézte Ferenc pápának az Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott szavait a folytatásban, majd a ballagók figyelmét arra hívta fel. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. (…) Krisztus atlétái vagytok, egy szebb egyház és egy jobb világ építői.”
Timár Ágnes igazgató előbb amiatti örömét fejezte ki, hogy most végez az iskola első kiadványszerkesztői szakosztálya. „Jó döntés volt egy ilyen lehetőséget is kínálni gyerekeinknek az elméleti oktatás mellett”– mondta a négy évvel ezelőtt indított „kísérlet” kapcsán, hozzátéve, hogy az induló 29 diákból 20-an készülnek a héten esedékes szakvizsgára, és nagyrészük tovább szeretne tanulni, akárcsak a matematika-informatika és a természettudományi osztályok diákjai. Útravalóul valamennyi végzős diák figyelmét felhívta arra, hogy „felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol és vakmerően harcolsz a vélt igazadért, sem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat, és persze akkor is felnőtt leszel, ha megérted a szabályok fontosságát. A lázadó kamaszkor végét éppen ez a fordulat jelzi”, mondta, majd Márait idézte: „a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból.” Végül azt kívánta diákjainak, hogy a soron következő megmérettetésekhez, így az érettségihez és a pályaválasztáshoz „legyen elegendő bölcsesség és tudás bennetek, és legyen mindig kellő lélekerő és alázat a helyes döntésekhez és a felelősség vállalásához.”
A folytatásban az elsős Tamás Orsolya köszönt el a ballagóktól László Szilvia Tarisznyába való versével, majd ez utóbbiak részéről a színtízessel végző Bikfalvi Márton búcsúzott tanáraitól, iskolatársaitól. A 11. osztályosok Szőke Balázs által kívántak jó utat a végzősöknek, majd sor került a hagyományos, szimbolikus kulcsátadásra.
A tanfelügyelőség nevében Ömböli Irma magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő szólalt fel, ugyancsak Márai Sándort idézve, de ezúttal az utak értelméről, amelyeket csak az utolsó pillanatban értünk meg. Arra intette a ballagókat, hogy életük útjának ezen csomópontján ügyeljenek arra, nehogy az átszállásnál elvesszen az értékes rakomány, amit 12 év alatt a patinás iskola falai között gyűjtöttek.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az iskola véndiákjaként szólt a három osztály végzőseihez, kiemelve, „olyan közösség vagyunk mi, volt báthorysok, ami szerte a világon külön kaszt” olyan emberekkel, akik mindig ráismernek egymásra, akik között mindig van egy plusz bizalom, bátorítás, akik mindig támogatják egymást. Arra bíztatta a most végzőket, járjanak világot, tanuljanak meg mindent, amit lehet, majd önző szülőként arra kérte őket, hogy utána térjenek haza, és a megszerzett tudást itt kamatoztassák, a közösség javára.
A ballagási ceremónia újabb hagyományos mozzanataként a végzősök közül Tarisznyás Tamás szavalhatta el Kányádi Sándornak az iskola 400. évfordulójára írt, Az öreg iskola ünnepére című versét, majd miután a maturandusok átnyújtották a köszönet virágait, elkezdődött a díjak kiosztása. Az ünnepséget a végzősök kórusa zárta Potyó István karnagy vezényletével.
Balázs Bence
A zene nyelvén értők is elbúcsúztak
„Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?” – idézte Keszthelyi Zoltán versét a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium ballagóit köszöntő Kállay Tünde. Az intézmény aligazgatója a kicsengetési kártyák készítését, a szerenádozást, a ballagást, az érettségit, a most lezáruló közelmúlt és az ugyanabban a pillanatban kezdődő jövő közötti átmenti időszaknak nevezte. „Keszthelyi Zoltán kérdése immár nem a távoli jövőnek szól, mert az egyszer most van” – fogalmazott Kállay Tünde, hozzátéve: „Ez a múlt ma lezárul, nem lesz több becsengetés, házifeladat-másolás, unalmas kóruspróba, perecért rohanás, dolgozatírás, koncert vagy hangszervizsga előtti izgulás.” Mintegy útravalóként az oktató hozzátette: „Jövőbeli álmaitok, vágyaitok különbözőek, de végeredményben ugyanarra a célra törnek: boldogok szeretnétek lenni. Az iskolában töltött évek során kincseket gyűjtöttetek mindezek eléréséhez. Kívánom, úgy legyetek boldog felnőttek, hogy ezeket a kincseket soha ne veszítsétek el!”
A ballagók nevében Mikola Brigitta 12. B osztályos diák szólt. „Amikor hat-hét évesen elkezdtük az iskolát, nem is tudtunk mást elképzelni, csak azt, hogy a tanító néni vigyáz ránk, szeretnek minket, és minden értünk van. Az 5. osztálytól a pótanyuka helyett tanárok jöttek, egymásnak ellentmondó elvárás-rendszerekkel, 9. osztálytól pedig már nekünk is erősebbek lettek az elvárásaink, miközben helytálltunk a zenében. Köszönjük azt a csodát, hogy játszadozó gyermekekként jöttünk ide, és most a zene nyelvén értő emberekként távozunk innen.”
Orbán Csala (11. B) felidézte a gimis évek néhány felejthetetlen emlékét, majd azt kívánta búcsúzó társaiknak, hogy „legyetek bátrak, és a megszerzett tudás mellett vigyétek magatokkal a Reményt, hogy csalódásaitok, nehézségeitek is a javatokra váljanak”.
A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium a legjobb eredményt elért végzőseit díjazta, közülük is kiemelkedtek Mikola Brigitta 9,94-es, Tompa Ábel 9,70-es, valamint Maksay Csaba 9,65-ös általánossal. Szabadság (Kolozsvár)

Salamon Konrád: Csődöt mondott tömegdemokrácia
Az idei könyvhétre jelent meg Salamon Konrád kötete: a Harag és elfogultság nélkül című könyv. Csődöt mondott a tömegdemokrácia Európában – vélekednek az elemzők. Egy nagy országban a kormányvezető agresszív migránstömeget zúdít saját társadalmára. A földrész átfogó politikai szervezetét egy alkoholista vezeti, és a nemzetállamok választott kormányaitól el akarja venni a hatalom nagy részét, s azt egy senkik által nem választott bürokrácia kezébe adni. Salamon Konrád történész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
– Professzor úr, vannak, akik fölvetik, hogy a demokrácia valójában nem a nép uralma, hanem a csőcseléké. Noha a démosz az ógörögben a népet jelentette, vélhetően a proletár szó jelentése áll közelebb a csőcselékhez. Vélhető-e, hogy nem téves szóértelmezés, hanem a mai európai politika minősége áll motívumként a demokrácia szó gyökerének új keresése mögött?
– Az ókori görögök az arisztokrácia (kiválóak uralma), illetve demokrácia (nép uralma) mellett beszéltek az ochlokráciáról, azaz a csőcselék uralmáról is. Lényegét tekintve ez utóbbi megvalósulását jelenti az euró-amerikai civilizációban finomkodva tömegdemokráciának nevezett állapot. A kommunista elméletben ugyan a proletár nem a csőcseléket jelenti, de a kommunista gyakorlatban – hasonlóan a másik két totális diktatúrához, fasizmus, nemzetiszocializmus – a csőcselékuralom valósult meg. Ezt a jelenséget nevezte Ortega spanyol gondolkodó a tömegek lázadásának. A demokráciákban pedig az általános választójog megvalósulásával olyan műveletlen (köztük erkölcsileg is kétes múltú) emberek tömegei kaptak választójogot, akik képtelenek voltak a politikai irányzatok, pártok közt eligazodni, s akiknek a szavazatát csak nagyon egyszerűen fogalmazott jelszavakkal, mindenekelőtt ígéretekkel lehetett elnyerni. Ezért a legfelkészültebb politikusok sem tehetik meg, hogy ne alkalmazkodjanak ezekhez a tömegigényekhez. S mivel az ilyen szavazókat az egyes politikusok lejáratásával lehet a legkönnyebben megnyerni, a szavazatszerzés érdekében általánossá váltak a gyűlöletkampányok. Ezek következtében kiéleződtek a társadalmak belső ellentétei, és a társadalmi együttműködés szinte lehetetlenné vált, ami a demokrácia jó és sikeres működését is lehetetlenné teszi. Diktatúrában ugyanis lehet erőszakkal kormányozni, de a demokrácia csak az együttmunkálkodásra való hajlandóságra épülhet. Ez azonban az utóbbi időkben egyre lehetetlenebb. Sőt, immár a legrégibb demokráciákban annak is tanúi lehetünk, hogy a demokratikus választás után kisebbségben maradt pártok szavazói nem hajlandóak tudomásul venni a választás eredményét, és utcai tüntetésekkel, randalírozásokkal igyekeznek lehetetlenné tenni, hogy a többséget kapott kormányzati erő hozzáláthasson programjának a választópolgárok „jóindulatú együttműködésére” támaszkodó megvalósításához. A tömegdemokrácia tehát hátat fordít a demokrácia legfontosabb intézményének, a titkos szavazásnak, és követeléseit utcai erőszakkal igyekszik megvalósítani. Ez a csőcselékuralom igazi arca.
– Egy nagy nyugat-európai ország vezetőjéről évek óta tudják, hogy hatalmas kárt okozott népének is, a kontinensnek is bődületes dilettantizmusával, „szelfis” bugyuta fényképezkedésével. Mégis ő a legesélyesebb arra, hogy hamarosan újraválasszák, hiszen még nála is alkalmatlanabbat állítottak versenybe vele. Elképzelhető-e, hogy a nyugat-európai tömegdemokráciát egy agyafúrt oligarchia manipulálja?
– A tömegdemokrácia a demokrácia kiüresedése, válsága. Ezt a válságot minden nemzetközi szervezet a maga javára igyekszik kihasználni. Különösen előnyös helyzetben van a nemzetközi tőke, amelynek működését a tömegdemokráciák nemhogy ellenőrizni, de átlátni is képtelenek. Messze vagyunk tehát azoktól az elképzelésektől, melyeket az 1956-os forradalom idején Mindszenty bíboros így fogalmazott meg: „szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon…” A nyugat-európai tömegdemokráciák tehát olyan szétesett helyzetben vannak, hogy azokat már manipulálni sem kell. Jól mutatja ezt, hogy még a muzulmán hódítás ellen sem tud védekezni. Ebben természetesen szerepe van annak is, hogy a tömegek lázadása folytán olyan politikusok is az élre kerülhetnek, akik meg sem értik koruk alapvető kérdéseit, s a sajtójuk által elbutított tömegekhez hasonlóan fogalmuk sincs Európa végpusztulásának veszélyéről.
– Az Európa-ellenes – ám álságosan önmagát Európa krémjének füllentő – oligarchia hatalmas pénzzel és évtizedek alatt fölépített struktúrával rendelkezik. Hogyan tudja ezt a történelem süllyesztőjébe nyomni olyan valóban európai, nemzetközi civil szerveződés, amely pénzzel nem rendelkezik, ám hálózata folyamatosan bővül, és óriási szellemi fölényben van a pénzügyi oligarchia eltartottjaival szemben?
– A pusztulással csak azok szállhatnak szembe sikeresen, akik – Németh Lászlót idézve – meg tudják valósítani a minőség forradalmát. Mindenekelőtt feltárják a tényeket. Ennek érdekében felhagynak a politikailag korrektnek mondott, de inkább politikailag kreténnek nevezhető beszédmóddal. Visszaállítják jogaiba a demokráciát, amelynek első lépéseként választójogot csak bizonyos iskolai végzettséggel rendelkező és erkölcsileg feddhetetlen emberek kaphatnak. Biztosítják azt, hogy a múlt minden értékét – akár bal-, akár jobboldali – a társadalom tisztelettel ápolja. Erkölcsi megújulást hirdetnek, s felszámolják azt az öngyilkos helyzetet, amely a legtöbb emberrel elhitette, hogy jogai vannak, de kötelességei nincsenek. S mindennek alapja az új nemzedékek gondos, követelményekre épülő nevelése, hogy az iskolákat ne műveletlen és neveletlen fiatalok hagyják el.
Lejegyezte: Molnár Pál / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Személyiségépítés Sepsibükszádon
KreaTúra hatodszor
Összesen 32 gyerek, 6 önkéntes és 11 előadó vett részt július 17–23. között a hatodik alakalommal megszervezett KreaTúra táborban. A sepsibükszádi iskola tornatermében felütött főhadiszállásra nem csak Háromszékről, hanem Hargita, Maros megyékből, sőt külföldről is érkeztek résztvevők.
Az interneten meghirdetett táborban 12 és 15 év közötti kamaszok vesznek részt. Van olyan leányzó, aki korábban már volt kétszer a KreaTúrán, szülei időközben kiköltöztek Londonba, most pedig csak azért jött haza, hogy részt vegyen a foglalkozásokon.
– Nagyon örvendek, hogy a legkülönbözőbb helyekről, a legváltozatosabb társadalmi környezetből származó gyerekek fontosnak találták, hogy eljöjjenek, vagy visszajöjjenek hozzánk – mondta a tábor ötletgazdája, Müller Henrietta.
Ami a kezdeteket illeti, a pedagógiát végzett Henrietta, aki most egyébként éppen a rotterdami művészeti akadémia mesteriző hallgatója, azt mondja: erősen unatkozott az egyetemen, és már akkor rájött, hogy a román intézményesített oktatásban aligha fog tudni beilleszkedni. 19 évesen „találta ki”, hogy kellene egy tábor, a nagyon kicsikhez „túl nagy volt a felelősség”, a nagyokhoz pedig túl fiatalnak érezte magát, ezért döntött a 12-15 éves, amúgy egyik „legnehezebb” korosztály mellett.
– Az alapelgondolás az volt, hogy mást kapjanak, mint az iskolában. Ehhez, ha semmi mást nem csinálnak, csak idejönnek és itt érdekes emberekkel találkoznak, akik arról beszélnek, ami őket érdekli, már akkor sem jöttek hiába. Az is hasznos, ha természetes lesz számukra, hogy valaki más nyelven szólal meg, mert itt egy hét alatt lehet, hogy több beszélt angolt tanulnak, mint egy év alatt az az iskolában – fejtette ki az ötletgazda.
Azt mondta: a művészet különböző ágain alapuló témák, nem feltétlen rendkívüliek, csak olyanok, amelyek egyszerűen „nem jutnak el az iskolába”. Olyan helyzetbe próbálják hozni a gyerekeket, amelyek nagyon életszerűek. Mindehhez lazítása, túrázás, reggeli torna, meditáció is tartozik – felismerhetően Osonós „beütések”, hisz Müller Henrietta diákkorában az Osonó Színházműhely oszlopos tagja volt.
Pechünkre, éppen egy szabad program alatt érkeztünk a táborba, így csak előadókkal találkoztunk. Miriam den Boer Salmon Hollandiából érkezett, zenét tanítani.
– Nagyon kreatívnak tartom ezt a tábort. Azt gondolom, hogy a gyerekek nagyon sok szociális és művészeti impulzusnak vannak kitéve, kipróbálhatják a színházon, a zenén és más művészeti ágakon keresztül történő kommunikációt – mondta a spanyol és mexikói felmenőkel rendelkező fiatal lány.
Jorrit Westerhof már másodszor vett részt a táborban.
– Nagyon sok energia van ezekben a gyerekekben és érdekes dolgok jönnek ki, amikor megpróbáljuk ezeket egymáshoz csatlakoztatni. Mi csak feladatokat adunk, de valójában a gyerekek maguk alkotnak és ez rendkívüli dolog – mondta.
További előadók voltak Bocsárdi Magor, Albert-Nagy Örs és Kiss Tamás (zene), Vass Zsuzsanna (színház), Györfi Kata, Jakab Villő-Hanga, Csala Hermina (irodalom), Kocsis István (képzőművészet).
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Információs háború Erdélyért (Beszélgetés Zahorán Csaba történésszel Trianonról és az évfordulós készülődésekről)
Törvényszerű-e az Erdéllyel vagy Trianonnal kapcsolatos magyar megnyilvánulásokat övező román bizalmatlanság? Zahorán Csaba történésszel, a Trianon 100 munkacsoport munkatársával közép-európai mítoszokról is beszélgettünk.
– A közelmúlt egyik visszhangos román–magyar csörtéjéhez vezetett Ioan-Aurel Pop történészprofesszor kijelentése, miszerint a Trianon 100 kutatócsoport a magyar információs hadviselés eszköze. Esélyünk sincs kilépni a magyarok mint örökös irredenták mítoszból?
– Igazából egyfajta félreértés volt ez, amit Ioan-Aurel Pop felénk utólag tisztázott is. Úgy tűnik, nem tudta, hogy a Trianon 100 egy akadémiai kutatócsoport, nem pedig egy kormányzati testület, mint a Romániában létrehozott Centenáriumi Főosztály. A problémát inkább az okozta, hogy Pop szavai különleges kontextusban, egy nemzetbiztonsági-geopolitikai témájú konferencián hangzottak el. A média is sajátosan értelmezte őket, majd Pop eredeti előadásától elszakadva az egész önálló életre kelt. A kutatócsoport működéséről nem is beszélve. A Trianon 100 ugyanis nem egy revizionista propagandát vagy tevékenységet folytató szervezet, nem tervezi aláásni a romániai centenáriumi programokat. Történészekből, irodalomtörténészekből, szociológusokból álló munkacsoport, amely az MTA Történettudományi Intézete keretében működik, a trianoni kérdéskört kutatja. Erről amúgy bárki meggyőződhet, ha ellátogat a www.trianon100.hu honlapra, vagy Facebook-oldalunkra, ám ezt a román nyelvű média többsége szemlátomást elmulasztotta, pedig angol nyelvű tartalmat is kínálunk. Mi tagadás, meglepett bennünket ez a felhajtás, és csak némi fáziskéséssel tudtuk cáfolni a téves állításokat.
– Ezzel együtt beszélhetünk a két fél között viselt információs háborúról?
– Bizonyos értelemben megállja a helyét Pop állítása, miszerint a magyarok és a románok között egyfajta információs háború folyik Erdélyért. Ez azonban nem Trianon után kezdődött, hanem valamikor a 19. században, gyökerei pedig jóval korábbra, a 18. század második felére nyúlnak vissza. És nem „a magyar irredenták” robbantották ki. A nacionalizmus kibontakozásával, a modern nemzetek kialakulásával több területen is egyfajta rivalizálás kezdődött Erdélyért a magyar és román politikai és értelmiségi elitek között. Politikai síkon a román görög katolikus papok, az Erdélyi Iskola tudósai törekedtek az erdélyi románság politikai emancipációjára, vagyis hogy a román eliteket is vegyék be a három erdélyi rendi nemzet, a magyar nemesség, a szászok és a székelyek mellé. Történelmi síkon a románság római eredetével – vagyis őshonosságával – igyekeztek alátámasztani kérésük jogosságát, társadalmi síkon pedig azzal, hogy a románok alkotják a tartomány lakosságának nagyobb részét. A demográfiai érvek megalapozottságához nem férhet kétség, a 18. századtól már kimutatható Erdélyben a román többség. A római–román kontinuitás viszont bizonytalan elméletre épült, amelyet később sokan megkérdőjeleztek és cáfoltak – nem csak magyarok... –, a román értelmiségi és politikai elit mégis fokozatosan erre fűzte fel erdélyi igényeit, ez vált a modern román nemzeti identitás egyik pillérévé. A történelem így elválaszthatatlanul össze¬fonódott a politikával, annak egyik hadszínterévé vált. Hirtelen tétje lett a kérdésnek: ki volt itt előbb?
– Miből fakad e vita?
– A kiegyezés utáni dualista Magyarországon a román vezetők az erdélyi autonómia visszaállítását szerették volna elérni, ahol érvényesülhetett volna számbeli túlsúlyuk. Erről tanúskodik az 1892-es román Memorandum is. A magyar elitek azonban mereven elzárkóztak az autonómiától, hiszen épp az egységes, modern magyar nemzetállamot építették, ezért a vita egyre több területre terjedt ki. A politika mellett a hazai sajtóban, a történetírásban és a különféle szakmai fórumokon, de a nemzetközi nyilvánosság előtt is folyt, bekapcsolódtak külföldi értelmiségiek is. Az első világháború, majd a béketárgyalások alatt a vita propagandajellege értelemszerűen még intenzívebbé vált, igazi információs háború lett belőle. A külföldön ténykedő románok, később a magyarok is igyekeztek megnyerni a nemzetközi közvéleményt saját nemzeti ügyük támogatásának. Bár nem ez volt a döntő, hanem a különféle hatalmi érdekek és alkuk, de ez sem volt elhanyagolható tényező a háborút lezáró rendezésben. Trianon után pedig tulajdonképpen csak új fejezet kezdődött, immár a szerepek felcserélődésével. Innentől kezdve a magyarok törekedtek az új status quo felülvizsgálására, revíziójára, amelyet az egységes, modern román nemzetállamot, Nagy-Romániát építő románok minden szinten elutasítottak. És így ment ez a két világháború közötti korszakban, majd 1940–1944 között is, egészen a második világháborút követő párizsi békeszerződésig, amely a magyar revizionizmusnak is véget vetett. Azóta nem Erdély hovatartozása vagy a határok, hanem az erdélyi magyarok jogai, no meg a történelmi kérdések képezik a viták tárgyát.
– Lucian Boia mítoszrombolását szinte hazaárulásként kezeli a romániai történésztársadalom. De hogyan kezeli Boia munkásságát a magyar történészszakma?
– Magyar nyelvterületen népszerű, egymás után jelennek meg a könyvei, valószínűleg ő a legtöbbet magyarra fordított és legismertebb román történész, emellett azonban Magyarországon elsősorban azért tartják nagyra, mert a Történelem és mítosz a román köztudatban című munkájával demonstrálta: a román történetírás sem olyan reménytelenül egysíkú, mint amilyennek a Ceaușescu-rendszer végén, de még a kilencvenes években is tűnt.
Azzal ugyanis nem igazán lehetett mit kezdeni, nacionalista merevsége és dogmái nem képezhették vita tárgyát. Legalább kiderült, hogy van reális esély a magyar–román párbeszédre a történelemről, mi több, együttműködésre is. Boia erjesztő hatást gyakorolt a román közgondolkodásra is, hozzájárult ahhoz, hogy nyitottabbá, önreflexívebbé váljon, meghaladja korábbi zártságát. Alkalmasabbá tette a román nyilvánosságot a másféle – jelen esetben a magyar – szempontok ismételt bemutatására is. Hosszabb távon akár olyan ügyekben is, mint az autonómia kérdése. De rávilágított azokra az egyetemesen érvényes mechanizmusokra is, amelyek ugyanúgy működnek a magyar vagy más nemzetek történeti tudatában, mint a románban.
– Milyen közös elemek akadnak a közép-európai országok mítoszgyűjteményében?
– A nemzeti mítoszok Boia által is megfogalmazott törvényszerűségei máshol is működnek. Nemrég egy csehországi konferencián megdöbbentően hasonló jelenségekkel találkoztam lengyel–ukrán/litván/fehérorosz vonatkozásban, mint amilyenek a magyar–szomszéd viszonylatban léteznek. Azaz a múlt tendenciózus átértelmezése, gyakran egyenesen kisajátítása, a „másik” kifelejtése vagy átfestése. A nemzeti eredetmítoszok, a dicső múlt és az aranykor, a nemzeti egység vagy a nemzeti tragédiák és szenvedések, a kiválasztottság, a nemzeti hősök, megváltók és árulók mítoszai ugyanúgy jelen vannak a cseh, szlovák, lengyel, ukrán vagy bolgár történeti tudatban. Sokszor keresztezik egymást, ami oda vezet, hogy az egyik nemzet számára hős figura a másik szemében ellenség – magyar–szomszéd vonatkozásban például Kossuth Lajos és az aradi vértanúk, szemben Avram Iancuval, Ľudovít Štúrral vagy Jellasics bánnal.
– Mint ahogy Nagy-Magyarország és Nagy-Románia fogalma is kizárja a másik létét...
– A nemzeti egység, az ideális nemzeti területek nagymértékben fedik egymást, ha egymásra fektetjük az elképzelt „nagy országokat”: a „san stefanói” Bulgáriát és Nagy-Szerbiát vagy a Megali Idea Görögországát, valamint Nagy-Romániát vagy Szlovákiát és a történelmi Magyarországot, továbbá Lengyelországot és Litvániát vagy Ukrajnát. Mivel ezek a területi aspirációk csak egymás rovására érvényesülhettek, az egyik nemzet törekvéseinek maradéktalan megvalósításához vezető események a másik számára gyakran tragikusak. A térség története tele van hasonló kisebb-nagyobb „trianonokkal” és traumatikus következményeikkel. A bolgár nacionalisták számára nehezen megemészthető, hogy Makedónia és a szláv macedónok nem váltak Bulgária és a bolgár nemzet részeivé, hanem idővel létrejött a macedón nemzet, majd az önálló macedón állam. Csakúgy, mint a románoknak a moldáv/moldovai identitás kialakulása, és hogy Besszarábia a Szovjetunió felbomlása után nem igyekszik visszatérni Romániához. A szerb nacionalisták nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a szerb magterületnek tekintett Koszovó is elveszett. Vannak olyan traumák is, amelyek ugyan többé-kevésbé begyógyultak, de nyomaik valamilyen mértékben ma is érezhetők és politikailag is hasznosíthatóak. Ilyen a szlovákok számára az első bécsi döntés, vagyis Dél-Szlovákia magyar többségű területeinek 1938-as elvesztése, a románoknak pedig a második bécsi döntés, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolása 1940-ben. Ez a két esemény nagyban elbizonytalanította a két nemzet elitjeit a trianoni rendezés tartósságáról, ami hozzájárult a máig érezhető bizalmatlanság állandósulásához.
– Tovább működik tehát az a román bizalmatlanság, amely minden Erdéllyel vagy Trianonnal kapcsolatos magyar megnyilvánulást övez?
– Legyen az a falurombolás elleni tiltakozás, Erdély háromkötetes története, a székelyföldi autonómia ügye vagy akár egy magyar film Trianonról, egészen túlzó, hisztérikus reakciókat képes kiváltani román részről, ami – magyar szemmel nézve – esetenként aránytalannak, szinte komikusnak is tűnik. Ha viszont megnézzük a dualizmus alatti magyar nyilvánosságot, meglepően hasonló reakciókkal találkozhatunk. Akkor a magyar értelmiségiek háborogtak az erdélyi román igények miatt, és mindenhol román irredentizmust láttak.
ZAHORÁN CSABA
1977-ben született Tatán, gyermekkora jó részét Prágában töltötte. A budapesti Eötvös Loránd Egyetemen végzett történelem szakon, majd fordítóként és tolmácsként dolgozott. A Terra Recognita Alapítvány nevű civil szervezet egyik alapítója, jelenleg elnöke. 2007–2010 között doktori tanulmányokat folytatott az ELTE 19–20. századi kelet-európai történelem PhD-programja keretében, majd egy évig az MTA Történettudományi Intézetében dolgozott. 2012–2015 között a Pozsonyi Magyar Intézet munkatársa volt, 2016-ban védte meg doktori disszertációját a székelyföldi magyar és román nemzetépítés témájában. 2016 ősze óta a Trianon 100 kutatócsoport tagjaként az MTA BTK TTI munkatársa. Kutatási területei: magyar–román kapcsolatok a 20. században, a közép- és kelet-európai nacionalizmusok története, Trianon az emlékezetpolitikában és a történetírásban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

V. Szászrégeni Magyar Napok
Augusztus 31-én kezdődött, és szeptember 3-án, vasárnap zárul az V. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata. A pénteki program a múlt heti Műsorkalauzban tekinthető meg. Szeptember 2-án, szombaton délelőtt 10.30-kor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében Játszunk nektek! címmel kisdiákok előadására kerül sor. 15 órakor az evangélikus templomban orgonakoncert lesz. 15.40-kor Séta a múltba címmel történelmi sétát szerveznek fiataloknak és időseknek, gyülekező az evangélikus templom kertjében. Ekkor Nagy Atilla történelemtanár Magyarrégenről tart ismertetőt. 19 órakor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében kezdődik a Magyar vagyok, magyarnak születtem című gálaest. Ez alkalommal átadják a 2017-es életműdíjakat, fellép: Nagy Orsolya (ifj. Csíky Boldizsár tanítványa), a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia mesteriző hallgatója, Benkő Péter színművész (Jászai Mari-díjas, Turay Ida-vándordíjas és Kossuth-díjas) és Szabó Gyula Győző színművész, énekes, a Madách Színház társulatának tagja. 21.30-kor a Liliom (Crinul) kávézóba zenét hallgatni, táncolni várják a fiatalokat. 3-án, vasárnap reggel 9 órakor a Lendület (Avântul) labdarúgópályán kispályás focimeccs és gulyásfőző verseny lesz, 10 órakor Gyermek volt minden óriás címmel sportversenyekre, szórakoztató játékokra és a Székely Legendárium vetítésére kerül sor. 11.30-22 óra között színpadi fellépések következnek: TesóOK együttes (11.30), kenyéráldás (12.20), fúvós-zenekar fellépése (12.30), népi táncok, népdalok (14- 15.30), Gozefini magic show bűvészelőadás (16); 18 órakor a Titán együttes, 20 órakor az Attila Fiai Társulat koncertezik. A szünetekben régi magyar öltözetek, a jurta, íjász- és más hadi felszerelések bemutatójára kerül sor; 22 órakor lampioneregetéssel zárul a rendezvénysorozat. Népújság (Marosvásárhely)

Holnap Feszt volt Nagyváradon
Könyvbemutatók, performansz, koncert, érdekes beszélgetések – csütörtökön kezdődött és szombaton zárult az ötödik alkalommal megszervezett Holnap Feszt.
Csütörtökön, a magyar dráma napján Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében bemutatták Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját, pénteken pedig a nagyváradi Darvas–La Roche házban tartották a hivatalos megnyitót.
A szervezők, azaz a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad Kulturális Folyóirat képviseletében Simon Judit köszöntötte az érdeklődőket, majd Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány vezetője elmondta, örül annak, hogy abban az épületben szervezték meg a fesztivált, és ígéretet tett arra, hogy két év múlva, a ház felújítása után már egy erre kialakított teremben várják a fesztiválozókat.
Elsőként Mátyás Imre Zsolt színművész Diógyerekek című rövidpróza kötetét mutatták be. A szerzővel Szűcs László beszélgetett az „elengedések könyvének” nevezett kötetről, mely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg, borítóját Benkő J. Zoltán tervezte.
Az elengedés sokféleképpen értelmezhető, mondta Mátyás Zsolt Imre, aki többek között elárulta: nem készült tudatosan a kötet megírására, de figyelt arra, hogy a párbeszédei „kimondhatók” legyenek, színészként ugyanis gyakran találkozik azzal, hogy hiába jó a leírt szöveg, nem lehet azt kimondani. A színművész szerző is elárulta, Temesvárról, Görgey Gábor Wiener Waltzer című stúdió-előadásának premierjéről érkezett haza a könyvbemutatóra. A Marosvásárhely–Nagyvárad–Temesvár háromszög abban segíti, hogy ne váljon belterjessé és ingerszegénnyé. Temesváron például látható a fejlődés már újítják fel az épületeket, új kulturális tereket hoznak létre, „pezseg a város”, készülnek 2021-re, mikor Temesvár lesz Európa Kulturális Fővárosa.
Rendhagyó verseskötet-bemutató és beszélgetés következett ez után. Athena Farrokhzad svéd költő Fehérfehérré című kötete 2015-ben jelent meg magyarul a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában, vele és magyar fordítóival, Sall Lászlóval és György Kamillával beszélgetett Simon Judit. A versekből Kovács Enikő (Szigligeti Társulat) és Ioana Dragoş Gajdó (Regina Maria Színház) színművészek magyarul és románul, a szerző svédül olvasott fel.
A kötet román fordítója, Svetlana Cârstean szebeni elfoglaltsága miatt nem volt jelen, azonban Athena Farrokhzad elmondta, 2012-ben a stockholmi Román Kulturális Intézet projektje keretében találkoztak, két hetet dolgoztak együtt, fordítottak egymás nyelvéről, úgy, hogy egyikük sem beszélte a másikét, a francia és az angol volt a közös nyelv. Egymás első kötetét is lefordították románra, illetve svédre.
A magyar fordítás kapcsán Sall László elmondta, kedvenc göteborgi könyvtárosa Malin Andersson révén kerültek a kezébe Athena Farrokhzad versei. György Kamilla nyelvésszel dolgoztak együtt, s nehéz volt fordítani a szöveget, például a szójátékok miatt.
Athena Farrokhzad Teheránban született, gyermekkorában települtek át szüleivel Svédországba, ő svédnek tartja magát. Költő, irodalomtörténész és fordít. Verseskötete 13 nyelven jelent meg, a magyar kiadás egyébként a svéd mása, a könyv tervezője, Pascal Prosek ingyen adta át a terveit.
A versekben a háború, a forradalom, a migráció, a rasszizmus jelenik meg, ugyanakkor intim közegbe akarta helyezni ezeket a témákat, ezért a családtagok szólalnak meg a könyvben, melyet Budapesten is bemutatták a Swedish Arts Council és a Szépírók Társasága támogatásával.
Pénteken az Aranyhal. Nyolc jókedvű diákok című performansszal zárult a program. A produkciót – mely Oberon Kulturalis Egyesület szervezésseben és a Bihar Megyei Tanács támogatásával valósult meg, az Éjszaka a Színházban programjai között már láthatta a közönség.
Arany életmű és erdélyi színjátszás
Szombaton délelőtt a Várad caféval folytatódott a program, a 15 éves Várad folyóiratról beszélgettek. Délután Közkinccsé lett az Arany életmű címmel Dánielisz Endre szalontai irodalomtörténésszel beszélgetett Szűcs László és Szilágyi Aladár. A tanár úr mesélt arról, hogyan lett diákként a magyarok nagyszalontai bevonulása után az Arany-múzeum teremőre – ő még látta azokat a darabokat, például Arany János epekövét – amelyeket 1944 októberében elraboltak. Vidáman, élvezetesen mesélt arról, hogy végezte el iskoláit, hiszen nemcsak tanítóként, de lévita lelkészként is dolgozott. Jelszavát “Hass, alkoss, gyarapíts” Kölcsey Ferenctől kölcsönözte, ennek jegyében dolgozik és dolgozik ma is Dánielisz Endre, aki többek között az Arany kritikai kiadás elkészítésében is részt vett.
Egy sorozat első alkalma következett ezután, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjaival, Hyross Ferenccel és Szőllőssy Balázzsal Tasnádi-Sáhy Péter és Bíró Árpád Levente beszélgetett irodalomról, annak esteleges definíciójáról és szerepéről, s természetesen a felolvasások sem maradtak el.
Váradról indult címmel Gáspárik Attila színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójával előbb Simon Judit, majd a volt osztálytárs, Szűcs László beszélgetett. Gáspárik Attila – aki egy 1919-es nagyváradi színházi plakáttal is megajándékozta a szervezőket – elmondta, hogy egyik álma egy erdélyi színháztörténeti múzeum létrehozása. A színháznak hatalmas szerepe volt a nemzetté válás folyamatában 1848 után, azonban a színházművészet mintha háttérbe szorulna például az irodalommal szemben. Foglalkozik azzal is, hogyan befolyásolta 1989 előtt a szekuritáté a színházi vagy éppen a kulturális életet, ma már például tudható, hogy a Kolozsvár–Marosvásárhely szembenállás mesterségesen kreált konfliktus volt, a belügyesek mind Sütő Andrást, mind Panek Zoltánt tudtuk nélkül manipulálták. Gáspárik Attila beszélt arról is, hogy az általa vezetett marosvásárhelyi színháznál a magyar társulat minden évadban bemutat egy kortárs román, román társulat pedig egy kortárs magyar művet.
A Holnap feszt zenével, a Colombo`s Wife együttes (Nagy Orsolya ének, Imre Zoltán gitár, Emődi Tamás gitár, Antal János billentyűk, Herman Szabolcs basszusgitár, Makai-Dimény Zoltán dobok) koncertjével zárult.
Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság (Nagyvárad)