Emlékművet állítottak Gábor Ferencnek
Egy kivételes nagyszalontai személyiség bronzmását avatták fel a közelmúltban szülővárosában. A hajdúváros Feri bácsija már fiatalon helytállt a munka mezején, s miközben napjai a megélhetésért folytatott harccal teltek, éjjeleit irodalmi alkotómunkával töltötte.
Gábor Ferenc első verseskötete, a Nyári nap 1967-ben jelent meg, majd közel két évtizedes hallgatás után, 1984-ben publikált ismét. Következő verseskötete 1992-ben Túrkevén készült el Vád és könyörgés címmel, majd ugrásszerűen megnőtt költői elismertsége, s ezután sorra jelentek meg kötetei, immár a szülőváros jóvoltából.
Gábor Ferenc szókimondó, egyenes ember volt, különleges személyiség, akinek az életműve jól megérdemelten került a nagyszalontai halhatatlanok közé. A költő bronzszobrát Túrkeve város polgármestere, dr. Szabó Zoltán adományozta Nagyszalontának, jeléül annak, hogy a túrkevei barátok, akik egykor elsőként segítették, bátorították a költőt, ma sem feledkeztek meg róla. Az emlékművet Fehérvári Tamás túrkevei szobrászművész készítette el.
A szoboravató ünnepségre a város szívében került sor, az égiek áldásával, ugyanis szép, napsütéses volt az idő. Számos vendég tisztelte meg jelenlétével az eseményt, köztük dr. Szabó Zoltán, a testvérváros Túrkeve polgármestere, Mudura Sándor vállalkozó, az Arany János Művelődési Egyesület elkötelezett segítője és az Arany-porta építésének a támogatója, Nagyszalonta másik testvérvárosának, Csepelnek a küldöttsége, a Romániai Magyar Nyugdíjas Szövetség tagsága és elnöke, Nagy Irma, akik évek óta ápolják Gábor Ferenc költői hagyatékát, valamint jelen volt a költő családja, a helyi önkormányzat vezetői, tanácsosai és a város civil szervezetei.
Gali Teréz előadóművész alkalomhoz illő dalai teremtettek bensőséges hangulatot, aztán Biró Rozália szenátor mondta el ünnepi gondolatait Nagyszalonta „sajátos hangú, kérdésekre választ kereső közéleti személyiségéről”, majd dr. Szabó Zoltán idézte fel a Gábor Ferencet Túrkevéhez fűző különleges kapcsolatot. Meleg Vilmos színművész Gábor Ferenc költészetéből nyújtott ízelítőt, Csanádi János pedig, a költő jó barátja és több kötetének szerkesztője, a legszebb közös emlékeket idézte fel.
Az esemény legmeghatóbb pillanata kétségkívül az volt, amikor Gábor Ferenc felesége lépett a mikrofonhoz és köszönte meg Túrkeve, illetve Nagyszalonta polgármesterének, hogy a férje emlékműve a református templom közelében kaphatott helyet, ugyanis mint mondta, Feri bácsi annak idején gyakran emlegette: „Meglásd, itt leszek én még egyszer a templom árnyékában”.
Gábor Ferenc (Nagyszalonta, 1923. május 13. – Nagyszalonta, 2006. szeptember 6.)
biharmegye.ro

Gábor Ferencre emlékeztek szülővárosában
Nagyszalonta főterén áll az a mellszobor, amely Gábor Ferenc (1923–2006) írót, költőt ábrázolja. Pénteken volt Gábor Ferenc születésének 93-ik évfordulója, amely alkalomból a déli órákban a helyi Magyar Nyugdíjas Szövetség képviseletében Nagy Irma elnök mondott megemlékező beszédet, melyben a mindenki „Feri bácsiját” jellemezte: „ő volt az, aki kiállott magyarságunkért, nem eresztett a mi igazunkból. Mi személyesen ismertük őt, és ezután is minden évben emlékezni fogunk rá” – zárta szavait Nagy Irma.
Gábor Ferencet e sorok írója is jól ismerte: szenvedélyes vitakészsége egész életembe, lelkivilágomba beleégette magát. Olykor késhegyig menő vitákba bocsátkoztunk. Mi azok közé az emberek közé tartoztunk, akik nemcsak szellemiekben, hanem a mindennapi kenyérkereső, fizikai munkaterületén is együtt húztuk az „igát”. Évekig a helyi fémfeldolgozó üzemben, a Szalontai Metalulnál, annak a kalapácsnyél-készítő részlegén is „döntöttük” a normát. Gyalupadon, dörzspapírral a kézben csiszoltuk a nyeleket. Sosem feledem egyik megörökített gondolatát: „Tenyerünket a dörzspapír, lelkünket a gondolatok csiszolják véresre”. És ez bizony a szó soros értelmében így történt. A napi több száz kalapácsnyél csiszolása nyomán bizony olykor már a vér is kiserkent a mutatóujj környékén.
Amennyiben valaki megkérdezné tőlem, hogyan látom, értékelem napjainkban az egykori harcostársat, hát azt felelném: kemény évek voltak azok, Gábor Ferenc is az öntörvényű emberek közé tartozott, a saját meggyőződéséből nem eresztett – ha olykor össze is csaptunk, vágül mindig megbékéltünk. Kíváncsi is voltam, vajon hogyan emlékeznek, hányan teszik tiszteletüket az egykoron a tájainkon született, írogató hajdúvárosira? Talán elfogadható, közel húszan tették tiszteletüket, közöttük Nagyszalonta polgármestere, Török László is jelen volt. Valaki meg is jegyezte: „szép dolog a polgármestertől, hogy bokros teendői között szakított időt arra is, hogy Gábor Ferenc emléke előtt fejet hajtson!”.
A ceremónia a költő szobrának a megkoszorúzásával végződött, ismerősök, családtagok és egykori harcostársak hajtottak fejet.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)