Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagy Enikő
22 tétel
2000. október 10.
Az aranyosszéki település, Harasztos református templomának háromszáz éves évfordulójáról okt. 7-8-án rendezvénysorozattal emlékeztek meg. Először a helyi asszonykórus lépett fel, majd megnyílt a jelenleg Harasztoson élő Nagy Enikő, a falu szülötte tűzzománc munkáinak kiállítása. Ismertették a Harasztos /Médium Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy/ című könyvet, mely hét neves szerző, Keszeg Vilmos néprajzkutató, Murádin Jenő művészettörténész, Murádin László nyelvész, Nagyi Márton lelkipásztor, Török Albert mérnök és Zsigmond Győző néprajzkutató tanulmányát, valamint Jókai Mór regényes elbeszélését tartalmazza. Ezután felavatták az első és második világháborúban elesett hősök emlékművét. /Németh Júlia: A templom és a művészet ünnepe. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2001. október 25.
"Okt. 23-án Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban megnyílt Nagy Enikő festészeti és zománc kiállítása. Nagy Enikő nem tartozik a gyakori kiállítók közé. Kényszermegszakítással, 1971-ben végezte el a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakát. Munkáival 1972 óta szerepel megyei és országos tárlatokon, egyéni kiállításokon. /Megnyílt Nagy Enikő festészeti és zománc kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./"
2001. december 4.
"Színházi vita: Többen közös nyilatkozatukban kiálltak a színház vezetősége mellett, magukat színház- és művészetpártoló értelmiséginek nevezve. Az utóbbi időben a színházhoz is mindenki ért. A színház művészet, kellő nyitottsággal kell közeledni hozzá. "Tradíciónak álcázott múltbeli irányzatokat, egyéni emberi gyarlóságokat, politikai programokat és megannyi más, a kortárs művészettől idegen elveket kérnek számon rajta - ezáltal épp lényegétől, színház mivoltától fosztva meg." - olvasható közös nyilatkozatukban. A közönség igényeit egyszerre kielégíteni majdhogynem lehetetlen, és nem is kell hogy az egyetlen intézmény célja legyen. Az elmúlt években - egyes produkciók sikerületlensége, kudarca ellenére is - a kolozsvári színház stúdió- és nagyszínpadi előadásai kiemelkedő művészi színvonalúak, élményszámba menőek voltak. A színházzal kapcsolatban kialakult sajtó-vita "többszörösen ártalmas", hangsúlyozták. Árt a művészeknek, árt az olvasónak/nézőnek, és nem utolsósorban árt a sajtónak. Az aláírók: Bodó A. Ottó /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, egyetemi tanársegéd, Balázs Imre József /Székelyudvarhely/ szerkesztő, Bíró Béla /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, egyetemi adjunktus, Prof. Bokor Péter író, rendező, egyetemi tanár, Darvay Nagy Adrienne /Budapest/ színháztörténész, színikritikus, színházi szakíró, Demény Péter író, Fazakas Annamária programfelelős, Józsa István egyetemi adjunktus, Kántor Lajos kritikus, főszerkesztő, Kelemen Attila szerkesztő, Ketesdy Beáta újságíró, rovatvezető, Kötő József színháztörténész, egyetemi docens, Nagy Enikő /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, szerkesztő, Nagy Zsolt művészetpártoló értelmiségi, Nánó Csaba újságíró, Páll Zita kritikus, Sipos Géza újságíró, Stracula Attila /Marosvásárhely/ kritikus, az UNITER tagja, Szabó Anikó informatikus, Szilágyi N. Zsuzsa bölcsész, szerkesztő, Valádi István színikritikus, főszerkesztő-helyettes, Varga Anikó egyetemi hallgató, Varga P. Ildikó egyetemi gyakornok, Zágoni Balázs filmkritikus, szerkesztő, Salat Lehel színész, egyetemi tanár, továbbá több színész. /A színházért mint művészetért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ "
2005. november 4.
November 4-én, 75. születésnapján köszöntötte olvasói levél dr. Bartha Zoltánt, a Tinivár Lap- és Könyvkiadó alapítóját, aki életét és munkásságát az erdélyi fiatalok támogatására, tanítására, a kiváló tehetségek felkutatására szenteli. Két, évek óta megjelenő folyóirat (Diákabrak, és Géniusz) köszönhető neki, továbbá az ő érdeme a sok erdélyi diák táboroztatása is, a Tinivár Sajtótábor ugyanis nyolcadik évfordulóját ünnepelheti idén. /M. Nagy Enikő: Dr. Bartha Zoltán születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./
2007. március 13.
Megemlékezéssel és történelmi vetélkedővel egybekötött ünnepség keretében adták át március 11-én, vasárnap Kalotaszentkirály – Zentelkén a Gyarmathy Zsigmond ösztöndíjakat. A jeles esemény vendége volt Mikola István magyarországi országgyűlési képviselő, akinek ősei egykor Kalotaszegen éltek. Póka András György helyi polgármester köszöntötte elsőként a népes közönséget. Mikola István beszédében hangsúlyozta: az ünnepek feltöltik a lelket energiával. Ilyen alkalomnak kellene lennie az 1848. március 15-ére való emlékezésnek is. – Négy olyan energiaforrás létezik, ami visszapótolhatná a történelmi tragédiák okozta veszteségeket. Az egyik a nemzeti együvé tartozás, identitástudat jelentőségében áll, a másik a szolidaritás, egymásért való felelősség tudatosítása, a harmadik a család, ami az öröm és lelki energiák legnagyobb forrása, valamint annak a hite, hogy képesek vagyunk változtatni, és egymásra találni – magyarázta. Máté András, az RMDSZ parlamenti képviselője a jelenlegi politikai helyzetre reflektált: március 15-e hibájából sajnos nem tanultunk. Most is széthúzás van: a magyarság kétfelé oszlik. De amikor itt vagyok, úgy érzem, hogy egy olyan közösség áll mögöttem, amellyel lehet együtt jövőt építeni – mondta. A kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola V–VIII. osztályos diákjai verses-zenés összeállítással léptek fel. A Kiss B. Attila és Okos Márton által alapított Gyarmathy Zsigmond ösztöndíjat öten vehettek át. A többi pályázó Várnagy Enikő helytörténeti olvasókönyvével lett gazdagabb. /Dézsi Ildikó: Emlékezés a szabadság hőseire. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2008. szeptember 8.
Drámapedagógiai képzést tartottak hétvégén magyar óvó- és tanítónők számára a Nagyvárad melletti Felix- és Május 1. fürdőn a Tanügyminisztérium és a megyei tanítók háza szervezésében. A képzés minisztériumi akkreditációt nyert, ami anyagi támogatást is jelent a tárca részéről, mondta el Nagy Enikő, a minisztérium kisebbségekért felelős osztályának alsó tagozatos oktatási szakértője. A képzésen 75 óvó- és tanítónő hallgathatott előadásokat neves drámapedagógusoktól. A nagyváradin kívül más helyszíneken is folynak továbbképzők, melyeken idén ezerötven pedagógus vehet részt abból a 17 megyéből, ahol tanítanak magyar pedagógusok, jelezte Nagy Enikő. /Mayla Júlia: Drámajáték tanítóknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
2008. november 21.
Háromnyelvű orvos-beteg mikroszótárt mutattak be a Studium Alapítvány egyhetes rendezvényén. A szerző, dr. Koncsag Előd, az alapítvány ügyvezető igazgatója beszélt a mintegy száz román, magyar és roma kifejezést felölelő szótár előzményeiről. Bemutatták dr. Fazakas Zita Orvosi biokémia és dr. Nemes Nagy Enikő Klinikai labordiagnosztika című munkáját is. /Nagy Székely Ildikó: Studium-könyvek seregszemléje. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./
2009. április 23.
A hét végén négy orvosi könyvet mutatnak be Marosvásárhelyen, az Erdélyi Múzeum-Egyesület XIX. tudományos ülésszakának keretében. Dr. Vass Levente: Urológia tömören, dr. Nemes-Nagy Enikő és szerzőtársai: Általános és alkalmazott biokémia (szülészeti és neonatológiai vonatkozásokkal), dr. Horváth Adrienne: Csecsemőgondozás, valamint dr. Műhlfay György és szerzőtársai: A hangok csodálatos világa című szakmai kiadványokról van szó. Dr. Vass Levente urológus szakorvos és egyetemi tanársegéd könyve elsősorban egyetemi hallgatóknak, urológiai ismereteiket bővíteni és felfrissíteni akaró családorvosoknak szól. Dr. Nemes-Nagy Enikő és szerzőtársainak munkája a biokémia alapjait ismerteti, összefoglalja a nőgyógyászat, gyermekgyógyászat, endokrinológia, hematológia, belgyógyászat, toxikológia és intenzív terápia biokémiai vonatkozásait. Dr. Horváth Adrienne Csecsemőgondozás című könyvében a gyermekgyógyászattal, a csecsemők, gyermekek és serdülők egészségével, növekedésével és fejlődésével foglalkozik, míg dr. Műhlfay György és szerzőtársai könyve a halláskárosultak rehabilitációjáról, a hallással összefüggő betegségek diagnosztizálásáról szól. A bemutatásra kerülő könyvek a Studium Alapítvány Kiadó illetve az Országos Tankönyvkiadó gondozásában láttak napvilágot. /(antalfi): Négyes szakkönyvbemutató. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 23./
2009. május 26.
Nagy Enikő festményeiből és tűzzománc munkáiból nyílt kiállítás május 24-én Kolozsváron a Fehér Galériában. A házigazda, Ferenczy Miklós utalt arra a fontos szerepre, amit Nagy Enikő Kolozsvár művészeti életében betölt. Nagy Enikő az őt ért számtalan megpróbáltatás ellenére – országos elsőként végezte el a képzőművészeti főiskola festő szakát, mégis a lehető legrosszabb kihelyezést kapta – sem tört meg. A hazai mezőnyben elsőként, önmagát képezve kezdett el rekeszzománccal foglalkozni és vált nemzetközileg is elismertté. 1994-ben pedig elnyerte az európai zománcművészet fellegvárának számító Kecskeméten a nemzetközi alkotótábor nagydíját. /(h): Nagy Enikő kamarakiállítása a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./
2009. augusztus 7.
Kolozsváron ülésezik a magyar nyelv és irodalomtanterv módosító bizottság. Márciusban ugyanis az oktatási tárca elrendelte: augusztus 10-ig minden tantárgyból új alapozó tantervet kell készíteni. Miután a szakemberek kidolgozták a javaslatot, felküldik a minisztériumba, ahol a tárcavezető augusztus végéig kibocsátja a jóváhagyást tartalmazó rendeletet. Kolozsváron az oktatási tárca képviselői a magyar szakos tanfelügyelőkkel és szaktanárokkal, üléseznek, hogy új tantervet dolgozzanak ki magyar nyelv és irodalomból. A tantervmódosításra azért volt szükség, mivel márciusban megjelent egy minisztériumi rendelet, amelynek értelmében csökkent az óraszám a líceumi osztályokban. Így a IX–X. osztályban négyről háromra csökken a magyarórák száma. Tájékoztatott Gergely Erzsébet, az Országos Közoktatási Tanterv- és Vizsgaközpont tanácsosa. Nagy Enikő, az Országos Bizottság tudományos titkára arról számolt be, hogy a szakemberek az I–IV. osztályban választható tantárgyak tantervét, másrészt a román tagozaton tanuló magyar gyerekek fakultatív magyar oktatásának tantervét véglegesítik. Tizenhat tantárggyal bővül a magyar elemi tagozaton választható tantárgyak sora. /N. -H. D. : Tanterv-módosítás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./
2011. április 20.
Kolozsvári sportoló edzőjére lőttek rá
Rálőttek egy magyarországi kerékpáros edzőre, akinek egyik versenyzője azt állítja, hogy a támadás azért érte őket, mert magyarul beszéltek – adta hírül kedden a Szatmári Friss Újság.
A napilap beszámol arról, hogy a Szatmár megyei Egri településen született, de Budapesten élő Nagy Enikő kerékpáros (aki egyébként a Kolozsvári MSC élsportolója, és jó eséllyel pályázik az olimpiai részvételre) hétfőn reggel hazalátogatott, elkísérte őt magyarországi edzője, az 59 éves M. Gábor is.
Hajnali öt órakor érkeztek meg a szintén Szatmár megyei Batizra, ahol egy helyi szállodában foglaltak szobát. A sportoló – aki az incidens kapcsán később maga kereste fel a lapot – elmondta: a szálloda parkolójában még egy darabig az autóban maradt edzőjével beszélgetni, amikor rájuk szólt a parkolóőr, hogy menjenek fel a szobájukba, mert ő lefeküdne.
Be is mentek a szálloda előcsarnokába – közölte a sportoló –, hogy ott folytassák a társalgást, akkor viszont a tulajdonos szólt rájuk, menjenek szobájukba, és ne beszélgessenek magyarul. Ekkor kérték a panaszkönyvet, és hívni akarták a rendőrséget, de nem tudták a megfelelő telefonszámot. Erre a tulajdonos lekapcsolta a villanyt, fegyvert rántott elő, és rászegezte az edzőre – állítja a sportoló, aki szerint a szállodatulajdonos el is sütötte a fegyvert, de nem találta el a magyarországi edzőt.
A lap a Szatmár megyei rendőrség közleményéből is idéz, amely szerint egy nézeteltérés miatt két férfi között vita alakult ki, majd az egyik fegyvert rántott és „függőleges” irányban adott le lövést. A rendőrség a kivizsgálás után állapíthatja meg, hogy pontosan mi okozta a konfliktust – olvasható a közleményben.
A lap szerint a szállodatulajdonos állítólag egy gumilövedékes pisztollyal lőtt, és fegyvertartási engedéllyel is rendelkezett.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 15.
Erdélyi báboscéhet álmodnak
Az október 2–9. között Sepsiszentgyörgyön tartott Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó, az erdélyi bábosszakma egyetlen fóruma 123 résztvevőt számlált. A meghirdetett 25 előadás helyett a nagy érdeklődésnek köszönhetően 28-at játszottak.
Az előadások zömét a Cimborák Bábszínház hetven férőhelyes stúdiótermében mutatták be, átlagban 85–90 nézővel, de a Tamási Áron Színház nagytermében és a Szakszervezetek Művelődési Házában is telt ház fogadta a bábosokat. A Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ együttműködése révén létrejött találkozó célja volt lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkája megismerésére, megmérettetésére. A találkozón bemutatkozhattak továbbá a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteriző bábszakos hallgatói. Az ötvenöt fellépő művész huszonnyolc előadására 2997-en voltak kíváncsiak: 2028 gyermek, 388 fiatal és 581 felnőtt. A sepsiszentgyörgyiek mellett Brassóból, Erdővidékről és a közeli településekről érkeztek lelkes gyereknézők. A nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata Bereckben és Zabolán is fellépett, a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház előadását a kőröspataki iskola is fogadta. Az esti szakmai beszélgetéseken a bábszínház kapcsolatát taglalták más művészeti ágakkal (pl. mozgásművészet, zene, képzőművészet, bábirodalom és bábkritika, idő- és téralkotás), majd az előadásokat értékelték. A találkozó szakmai zsűrijét Simó Enikő képzőművész, Vincze László kolozsvári bábos szakember, valamint Nagy Enikő dramaturg és tévés szakember alkotta. Az előadásokról, a szakmai beszélgetésekről három dramaturgiát tanuló kolozsvári egyetemista, Avram Laura, Bodor Emőke és Deák Katalin rendszeresen beszámolt a fesztivál blogján, a cimborakbabostalalkozo.blogspot.com címen. A záróbeszélgetésen az erdélyi bábosszakma jövője került terítékre, felmerült erdélyi báboscéh létrehozásának és nemzetközi fesztivál megszervezésének a gondolata
Péter Orsolya
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 22.
Magyar állami díjakat adtak át Kolozsváron
Erdélyi magyar társadalmunk jeles személyiségeinek magyar állami kitüntetéseket adott át tegnap Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták Bagaméri Béla nyugalmazott gépészmérnöknek, Dudás Gyula festőművésznek, Kolozsi Tibor szobrászművésznek, Nagy Ágnesnek, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagjának, Nagy Enikő festő- és grafikus-, zománcművésznek, Szász János pápai káplán-kanonoknak. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki Bencze Ágnest, a kolozsvári Unitárius Kollégium alapító igazgatóját, Hantz Ádám András vegyészt. Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Soó Zöld Margit festő- és grafikusművész és Székely Géza grafikusművész. Orza Călin koreográfus-rendező Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Jakobovits Miklós festőművész a Magyar Érdemrend Középkeresztjét vette át. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Panek Kati színművészt, aki nem volt jelen az ünnepségen.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. február 18.
„Sok mindenben tudunk a szakmának segíteni”
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) egy tevékenységét önállóan szervező és kifejtő, politikai csoportérdekeknek semmilyen formában alá nem rendelődő magyar szakmai szervezet, leginkább a háttérben tevékenykedik, és sok mindenben segít a szakmának.
Az országban minden olyan megyében van pedagógus szövetség, ahol magyar nyelvű oktatás folyik.
Arad megyében körülbelül 200 pedagógus tanít magyar gyerekeket – ebben benne vannak a román nyelv-, idegen nyelv-, valamint a testneveléstanárok is, akik nem magyar anyanyelvűek.
Az Arad Megyei Pedagógus Szövetségnek aktívan 180 tagja van, majdnem 100 százalékosan felöleli az Arad megyei magyar pedagógusokat. Köztük vannak olyanok is, akik magyar pedagógusok, de román iskolában tanítanak, mert a magyar tanintézményekben nem volt helyük, de ők is aktívan részt vesznek a magyar közéletben.
Az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnöke Matekovits Mihály, Szabó Attila és Rogoz Marianna alelnökök, Kiss Anna a titkári teendőket látja el, vezeti a könyvtárat, tanfolyamokat szervez stb. Kurunczi Enikő jelenlegi pénztáros, Cirjak Izabella Márta utódja – mondhatjuk, hogy a szervezetnél igazi csapatmunka folyik.
Matekovits Mihály elnököt arra kértük, ismertesse a szervezetet, tevékenységeit és terveit az idei tanévre.
– Arad megyében a tevékenység központja a pedagóguskönyvtár – köszönet érte az aradi minorita rendháznak, hogy termet biztosítanak ingyen és bérmentve. Itt tankönyvek, folyóiratok is, de zömében módszertani könyvek vannak, itt folyik a tankönyvszétosztás is. Megjegyzem, hogy ilyen központ, ahol a tankönyvek szétosztása zajlik, csak Arad megyében van. Nálunk nagyon sok falun élő I–IV. osztályos van, és amíg a tankönyv eljut hozzájuk – legalább öt láncon keresztül –, legtöbbször elvész, ezért sokkal egyszerűbb, ha így oldjuk meg ezt a problémát. Kiss Anna titkár nagyon nagy segítség, ő koordinálja ezt az akciót, de van még két kolléga: egyikük csak az I–IV. osztályosokkal, a másik csak az V–VIII. osztályosokkal foglalkozik. Vezetik a számítógépes nyilvántartást, és követik, hogy melyik évben kinek mennyi tankönyv kell. Ugyanúgy adjuk ki mi is a könyveket, mint a tanfelügyelőség: papírral, elismervénnyel stb. Úgy érezzük, hogy ez így nagyon jól működik.
Vannak országos tevékenységek, melyeken részt veszünk, ilyen például a Bolyai Nyári Akadémia (BNYA), de elmegyünk a határon túlra is. Nyári továbbképzők működnek évek óta Szlovákiában és a Vajdaságban is. Az aradiak sokszor többen mennek vajdasági tanfolyamokra, mert az az igazság, hogy Aradról könnyebben megközelíthető Szabadka vagy Zente, mint mondjuk Csíkszereda vagy Szováta. Ezek mind nagyon jó tanfolyamok, feltételük azonban a pedagógus szövetségi tagság.
Vannak díjaink is: az Ezüstgyopár-díjat kétévente adjuk olyan pedagógusoknak, akik akár aktívak, akár nyugdíjasok, de van a hátuk mögött komoly szakmai tapasztalat.
Arad megyében az országból elsőként létesítettük a Márki Sándor-díjat és a Márki Sándor-életműdíjat, melyeket szintén kétévente osztunk ki. Ez utóbbit nyugdíjas pedagógusok, míg az előzőt aktív pedagógusok kapják.
A pedagógusok szövetség foglalkozik a gyermeklapok, valamint felnőtt szakmai lapok (Közoktatás– havi és Magiszter – kéthavi) terjesztésével is, éppen a tankönyvnél említett okok miatt. A könyvtárunkban van egy polcrendszer, mint a postán a postafiókok. Minden iskolának megvan a helye, mikor a lapok megérkeznek, Kiss Anna szétosztja azokat a megfelelő tanintézmények postafiókjába, majd az illetékesek értük mennek. Ez nagyon jól működik így.
Ezen kívül a Szülőföldön magyarul pályázatot négy éve ismét a pedagógus szövetség rendezi – de csak a pályázat terjesztését, pénzzel nem foglalkozunk.
Tevékenységeink között szerepel még a Szakmai Napok, ennek idén lesz a 16. kiadása, Arad és Kovászna megyei pedagógusok tapasztalatcseréje, találkozója.
Az Aradi Magyar Napok keretében évente megrendezzük a Pedagógus Napot, ekkor tartják kollégáink a beszámolókat továbbképzésekről, ezen a napon adjuk át a díjakat és bemutatjuk a pályakezdő fiatalokat.
– Az állandó tevékenységek mellett még számos tantárgyversenyt és egyéb képzést szokott szervezni az RMPSZ.
– Hogy csak az elmúlt tanévről beszéljek, rendeztünk Ágyán az Olosz Lajos Általános Iskolában egy 20 órás tanfolyamot, ez tulajdonképpen sajátos nevelési módszereket igénylő gyermekekkel való foglalkozás volt, a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusa, Hasas Katalin vezette, és összesen 44 pedagógus vett részt rajta.
Egy másik nagy sikerű rendezvényünk a KETT-módszer óvodában és iskolában, ezt a székelyudvarhelyi Nagy Enikő, Kriszta nővér tartotta Pécskán 40 pedagógus részvételével.
Részt vettünk Nagyváradon egy megyeközi konferencián – Az előkészítő osztályok tapasztalatai 7 hónap után –, ahol Arad megyéből Kiss Anna tartott előadást.
Érdekes megemlíteni, hogy 2012 volt a Külhoni Magyar Óvodák éve, tavaly a Külhoni Magyar Kisiskolások éve, és idén a Határon túli nagyiskolások éve van. Mindenik rendezvény egy konferenciával végződik Szovátán, ahol 5–5 aradi magyar pedagógus vesz részt.
- Az állandó tevékenységeken kívül mik a szervezet idei tervei?
– Idén már volt egy eseményünk január 16–18. között az Erdőhegyi Általános Iskolában: Szövegértelmezés a közoktatás minden fokán – meghívott tanfolyamvezetők Porsche Éva és Zsigmond István voltak Csíkszeredából. Ezen a tanfolyamon összesen 46 résztvevő volt. Május 16–18-ra tervezünk a Csiky Gergely Főgimnáziumban egy előadássorozatot pedagógusoknak (tanítók, tanárok, lelkészek) Szenvedélybetegségek megelőzése a közoktatásbancímmel. Erre már 35 jelentkező van, meghívott előadó dr. Csendes Éva pszichológus lesz Budapestről.
Januárban Horváth Tünde kitüntetése (Kölcsey-díj) alkalmából megalakult a pedagógus kórus 12 pedagógussal. A Kölcsey-díjátadó előtt egy hétig minden nap próbáltunk, aztán azt mondtuk, hogy miért ne csináljuk ezt máskor is? Terveink közt szerepel, hogy rendszeresíteni szeretnénk fellépéseinket, aztán, hogy életképes lesz-e vagy sem, az majd eldől.
Ugyancsak most van először, hogy az Educatio futball-kupán aradi pedagógusok is részt vesznek. Eddig csak székelyföldi csapatok vettek részt, de most, Szabó Attila simonyifalvi alelnökünk beszervezett 10 embert, akik el is utaztak Szovátára. Ezt csupán érdekességként említem, és azt is, hogy a kapus Mészáros Mónika.
– Miben tud segíteni az RMPSZ, ha pedagógushiány van?
– Az RMPSZ országos elnöksége és a minisztérium kötött egy egyezményt, melynek értelmében a minisztérium kikéri a magyar oktatásügyekben a pedagógusszövetség véleményét. Országosan csak két megyében működik ez, köztük Arad megyében is. Van egy szerződésünk a tanfelügyelőséggel, ennek értelmében bármikor magyar pedagógusokkal kapcsolatos probléma van, kikérik a véleményünk, és fordítva. Ennek alapján bármely iskolában bármilyen továbbképző tanfolyamot szervezhetünk, illetve, ha a tanfelügyelőség szervez magyar iskolák számára, akkor értesít bennünket. A pedagógus hiánypótlásban elég sokat tudunk segíteni úgy, hogy én is és Kiss Anna is rengeteg pedagógust ismerünk – legyen az aktív vagy nyugdíjas, vagy éppen olyan, aki valamilyen okból kifolyólag már nem vesz részt az oktatásban. Ezen kívül megpróbálunk segíteni a felkészülésben azoknak a pedagógusoknak, akik nem szaktantárgyat tanítanak, pl. fizika–kémia szakos kénytelen biológiát tanítani stb. Ugyanakkor rendszeresen foglalkozunk azokkal, akik magyar nyelvet tanítanak román iskolában. Ennyit tudunk jelen pillanatban segíteni, a nagy frissítésbe azért nem tudunk beleszólni, mert ez anyagi kérdés. Legyünk őszinték: a tanügyi bérek nemhogy nem vonzóak, egyenesen taszítóak, de ebbe mi nem tudunk beleszólni. A tapasztalat az, hogy a régebbi alkalmazottak, akik mar tizenvalahány évet lehúztak a tanügyben, azok már nem keresnek új pályát, ezekkel az emberekkel próbálunk dolgozni, újítani.
Takáts Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),
2014. április 10.
Szombaton adják át az EMKE-díjakat Kolozsváron
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Éves közgyűlése keretében szombaton adja át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2014-es díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végző személyiségeknek.
Az elismerésben részesülők listáját honlapján tette közzé az EMKE.
Az erdélyi táncház-mozgalomban nyújtott tevékenységéért és a kalotaszegi magyar népdalkincs megőrzéséért, hű tolmácsolásáért Lengyel László népdalénekesnek adományoz Kacsó András-díjat az egyesület.
A munkáskultúra kutatásában elért eredményeiért és szerkesztői tevékenységéért Ilyés Sándor kolozsvári néprajzkutatót részesíti Bányai János-díjban.
A szórvány és a belső anyaország szerepét betöltő Székelyföld identitásőrző kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért Tamás Sándornak a Kovászna megyei önkormányzat elnökének adományozza a Kun Kocsárd-díjat.
Az erdélyi magyar zenei életben kifejtett több évtizedes művészi, ismeretterjesztői és oktatói munkásságáért Benkő Judit Emese a kolozsvári rádió szerkesztője kaphatja a Nagy István-díjat.
A közművelődés terjesztésének és a korszerű színházi formanyelv kimunkálásának szolgálatában szerzett érdemeikért, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színművészeknek adományozza a Bánffy Miklós-díjat a Kiss Stúdió Színház megalakítása huszadik évfordulóján.
Sokoldalú, minőségteremtő, a régió színházi kultúráját kiteljesítő alkotó munkájáért Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze veheti át a Kovács György-díjat.
A korszerű színházi formanyelv kimunkálásában vállalt szerepéért, alakításainak műfaji változatosságáért Varga Csillát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét részesíti az egyesület Poór Lili-díjban.
A képzőművészeknek szánt Szolnay Sándor-díjat több évtizedes művészi munkássága elismeréseképpen Nagy Enikőnek, a zománcművészet nemzetközi hírű kolozsvári mesterének, a rekeszzománc első erdélyi művelőjének adományozza az szervezet.
Az EMKE a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848-49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért Demeter Lajost, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter könyvtár könyvtárosát jutalmazza Monoki István-díjjal.
A hitelességre és pontosságra törekvő történész-levéltárosi szakmai munkásságáért, önzetlen népművelői tevékenységéért, a Bányavidék múltjának megismertetéséért és népszerűsítéséért Balogh Béla nagybányai helytörténész veheti át a Kőváry László-díjat.
Az ernyőszervezet a közvéleményt pozitívan alakító, a hagyományokat tisztelő és az újra érzékeny riportjaiért, interjúiért Ferencz Zsoltot, a kolozsvári Szabadság napilap riporterét tünteti ki Spectator-díjjal.
A Mikó Imre-díjat Vita László kolozsvári vállalkozó kapja a gazdasági téren nyújtott kimagasló eredményeiért, és a közösséget segítő kitartó munkásságáért.
A szombati ünnepségen az EMKE díszoklevelét kapja a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, melyet a muravidéki magyarság szellemi életének fellendítéséért, az összmagyarság vérkeringésébe való újbóli bekapcsolásért, a hagyományok visszahonosításáért tart erre érdemesnek az erdélyi művelődés ernyőszervezete.
Úgyszintén díszoklevéllel ismeri el az egyesület az idén hatvanéves Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségét a közösség hiteles tájékoztatásáért, a magyar kulturális, művészeti, társadalmi életének és törekvéseinek a szolgálatáért. MTI
2014. augusztus 17.
Falumúzeum a megüresedett óvodában
Jóleső érzés volt belépni a disznajói falunapok keretében felavatott falumúzeum tágas termébe, ahol értékes és érdekes tárgyakat, népviseletet, babákat tartalmazó állandó tárlatot rendeztek be. Üröm az örömben, hogy a létesítmény azért kaphatott helyet az óvodában, mert a gyermeklétszám csökkenése miatt ősztől az eddigi kettő helyett csak egy óvodás csoport indul a nagy magyar településen.
Marosvécs polgármestere, Ördög Ferenc elégedetten nyugtázta, hogy a helyi asszonyoknak sikerült értékes népművészeti tárgyakat összegyűjteni és úgy berendezni a falumúzeumot, hogy arra büszkék lehetnek a nemcsak helybéliek, hanem a község minden lakója.
„Marosvécs község, s benne Disznajó is folyamatosan fejlődik, de tudjuk, hogy fontos megőrizni a múlt értékeit, ezért összegyűjtöttük, hogy gyermekeink, unokáink is megismerhessék ezeket a tárgyakat, öltözékeket” – mondta a községvezető, megköszönve az RMDSZ nőszervezetének, különösen Nagy Enikőnek, hogy megvalósította Csősz Irma volt óvó néni ötletét.
A kiállítás érdekesebb darabjait az ötletgazda, Csősz Irma néni mutatta be, érdekes szófordulatokkal mesélte el, hogy fiatalkorában hogyan szőttek, fontak az asszonyok. Kiderült, hogy jelenleg is van a településen legalább harminc idősebb asszony, aki használni tudja az orsót, a szövőszéket. A kiállítás érdekessége, hogy a tárgyakat adományozóknak a csúfneve is fel van tüntetve, így megtudhatjuk, hogy elég sok régi tárgytól vált meg Gyönyör Mari, és hogy a falumúzeumnak adományozta nagyanyja vetett ágyának kellékeit Éká Iboly.
A megnyitón elhangzott, hogy Disznajón Sipos Editnél is van egy kisebb múzeum, ahol két szobában a családi örökséget mutatják be. Sipos Edit elmondta, örömére szolgál, hogy a nála berendezett helyiségekben és az újonnan megnyílt falumúzeumban nincs két egyforma keresztszemes terítő vagy népviselet, s ez azt bizonyítja, hogy a disznajói asszonyok eredeti és egyedi kézimunkákat alkottak.
A Székelyhonnak Zsigmond Ambrus disznajói alpolgármester elmondta: immár ötödik alkalommal tartanak falunapokat, s eddig minden évben sikerült valamit felavatni. Tavaly műgyepes pályát adtak át a fiatalokra gondolva, idén a múlt értékeit gyűjtötték össze egy olyan helyre, amelyet a településen átutazók is bármikor megtekinthetnek.
„Sajnálatos módon az óvodások létszáma az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent, s az előkészítő osztály beindítása miatt is kevesebb gyerek maradt az óvodában. Míg két évvel ezelőtt 45-en voltak, ősztől csak 25-en kezdik az óvodát, ezért elegendő számukra egy terem is. Természetes, ha a gyermekvállalási kedv ismét magasabb lesz, bármikor visszaadjuk az óvodának a termet, és keresünk a falumúzeumnak egy méltó helyet” – mondta a háromgyermekes édesapa.
A Felső-Maros mentén átutazóknak csak ajánlani tudjuk, hogy fél óra erejéig álljanak meg a Marosvécs után következő Disznajó központjában, és az óvodában tekintsék meg a hétvégén felavatott falumúzeumot.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2014. szeptember 12.
Könyvek birodalmában
– Könyvek között élni, könyvvel örömet szerezni, könyvet ajándékozni, könyvvel máshová kalandozni, elmenekülni a stresszes világ elől mindig boldoggá tesz. Szeretem. Felvidul a lelkem, amikor egy gyerek felkiált: Né, anyuka, magyar könyv! Egyesek azt állítják, hogy a digitális világban már nincs szükség rá. Ez nem így van. A könyv mindig is kelendő, ma is sokan olvasnak – állítja Trombitás János, a Kobak könyvkereskedés és a Bookyard könyvkiadó vezetője, akit a marosszentgyörgyi Keleti Könyvudvarban kerestünk fel, s aki több mint két évtizede azon munkálkodik, hogy magyar könyv kerüljön az olvasók kezébe.
Könyvre éhesek az emberek
– Hogyan lettek könyvkereskedők? – tettük fel a kérdést.
– 2002-től foglalkozunk könyvkereskedéssel. A "forradalom" előtt a kombinátban dolgoztam, utána egy magáncéghez kerültem, amely sajtóterjesztéssel foglalkozott. Ott láttam, hogy könyvre éhesek az emberek. Láttam, hogy mire van igény. Sohasem fogadtam el, hogy nem olvasnak az emberek, s bebizonyosodott, hogy nekem van igazam. Könyvet szállítottunk Parajdtól, Szovátától Balavásárig, Nyárádszeredától Marosludasig, Erdélyt egészen lefedtük, Temesvártól, Aradtól Szalontáig, Nagyváradtól, Margittától Nagybányáig, Máramarosszigetig vagy Besztercéig. Vitték a könyvet, minden műfajt. Amikor megjelent a Tudás fája, nem tudtunk annyit szállítani, hogy mindenkinek jusson belőle. Aztán megnyitottuk a könyvesüzleteket – mondta Trombitás János.
Kobak Szászrégenben is
A könyvbarátok számára jól ismert könyvkereskedésről van szó, hiszen ezekben a könyvesboltokban sokan megfordultak, s szívesen csemegéztek a kínálatból. A Kobakok, így, többes számban, ma is kedveltek. Egyik Marosvásárhely főterén, a városházával szemben, a másik, a "legfrissebb" bolt Szászrégenben nyílt meg kedden, a Mihai Viteazul utca 15. szám alatt. – Azt szeretnénk, hogy könyvből soha ne legyen hiány. Szászrégenben, a brassói, a gyergyószentmiklósi és parajdi után éppen ebből a meggondolásból nyitottuk meg a Kobak könyvesboltot. Sajnos, gazdasági okokból szűkíteni kellett a kört, Szovátán és Udvarhelyen bezártunk. A szászrégeni magyarságnak szeretnénk könyvkínálattal kedveskedni, hiszen a városban nem igazán volt választék – mondta Trombitás János.
Kiszorultak a főtérről
Városi rendezvényeken, vásárokon – ahol nagyon kelendő a könyv, főleg a gyermekkönyv – felcsillan a gyermekek szeme, amikor egy-egy szép könyvet látnak. A legtöbb szülő, nagyszülő szívesen vásárol a gyermeknek, de van olyan is, aki nem. Inkább továbbállnak azzal, hogy megrendelték a sört, a miccset, s nem maradt pénz egyébre. Pedig a mi kultúránk nem csak az evés-ivásról szól! Csíkban, Brassóban, Kolozsváron, a város napjain, forgatagokon, magyar napokon, legyen bármi, a könyvstand a főtéren kap helyen. Marosvásárhelyen nem! Sem az idén, sem tavaly nem engedélyezték a főtéri standállítást. Régebb még helyet adtak a főtéren, de most csak a Ligetben lehetett felállítani a standot. Kinek jó ez?
Könyvkiadás – két év alatt 25 kötet
Két évvel ezelőtt a Keleti Könyvudvar egy kiadóval és egy digitális nyomdával bővült. Itt több mint 25 könyv "született", szépirodalom, szótárak, továbbá különféle nyomtatványok, munkafüzetek. – Nagyon örülünk, amikor például iskolai évzárókra tőlünk rendelik meg a könyvet, s visszajeleznek, hogy tetszett, hogy ezek az olvasmányok meghatották, a szívükhöz közel kerültek. Lányaimnak gyerekkorukban mesefilmet vetítettünk, ami életre szóló élményt nyújtott az egész családnak. Ezt a katarzist nehéz elérni, de megpróbáljuk. Ezért adtunk ki egy gyűjteményt, a családi mesetárat, amelyhez CD-t is csatoltunk. A mesék, versek, mondókák hallatán elérhető az említett hatás. A mesét megszólaltattuk vásárokon, sokan odajöttek és megkérdezték, honnan jön a hang, honnan lehetne megvásárolni a CD-t. Mondtuk, nálunk. A könyvet úgy szerkesztettük, hogy a mesekönyv első lapján egy képkeretet rajzoltunk, ahová annak a személynek a fényképét ragaszthatják be, aki a könyvet ajándékozta. Ezt nagyon jó ötletnek tartják a nagyszülők, hiszen külföldön élo unokáknak eleve úgy küldik a könyvet, hogy beleragasztják a fényképüket – avatott be a kiadó.
Közben a Bookyard kiadványait lapozgattuk: Sármási- Bocskai János Varázslatos Kis-Küküllő mente, Szilágyi Rozália Peti a Hargitán, Nemes-Nagy Enikő Kópégömbbel Zinar nyomában című könyvét. Mind szűkebb pátriánk szerzői, akik szívünkhöz közel álló témákat dolgoznak fel. Olyan kötetek, amelyeket más kiadványok követnek.
– Mi szívet-lelket beleteszünk! – fogalmazott Trombitás János.
Ennél több nem is kell.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 11.
Valláspedagógiai Kett-módszerről Kolozsváron
Több mint hatvan Kolozs megyei óvón vett részt a hét végén azon a képzésen, amelyet Nagy Enikő, azaz Kriszta nővér tartott Kolozsváron a Szent Imre óvoda, a Gál Kelemen Oktatási Központ és a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) meghívására. Kriszta nővértől megtudhattuk: az ismertetett valláspedagógiai módszert Franz Kett német pedagógus honosította meg Németországban, az 1970-es években.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 2.
Segítenek feldolgozni a veszteséget
Tavaly novemberben indult Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom közösségi házában az a kezdeményezés, mely tájainkon még kissé idegennek tűnik, de amelyet tőlünk nyugatabbra már nélkülözhetetlenül fontosnak tartanak a meggyengült közösségekben élő, egyre magányosabb és a gondjaival egyre inkább magára maradó huszonegyedik századi ember lelki egészsége szempontjából. Sánta Edit lelki gondozó és Nagy Enikő mentálhigiénés segítő szakember veszteségfeldolgozó csoportja iránt egyre többen érdeklődnek, akiknek élete különböző veszteségek miatt válságba jutott, és úgy érzik, a továbblépéshez szakemberek segítségére van szükségük. Írásunkban a csoport vezetőit és résztvevőket szólaltattunk meg.
Gyászfolyamat „Szeretteink halála mellett sok más veszteség is érhet bennünket, gyászfolyamata mindegyiknek hasonló. Akár válásról van szó, akár a munkahely, az egészség, a szülőföld, a bizalom vagy egy cél elveszítéséről, ezek mind-mind megviselhetik az embert. Azt is veszteségként élhetjük meg, ha a felnőtt gyermekünk kirepül a házból” – nyilatkozta lapunknak Sánta Edit lelki gondozó. Azért van szükség ilyen csoportra, mert ma már kikopófélben vannak a gyászmunkát segítő rítusok, egyre kevésbé jellemző, hogy a családtagok mellett a szomszédok vagy más kisközösségek is segítsék a veszteség feldolgozását. A gyászcsoport hatékony segítséget tud nyújtani a veszteséget megélt embereknek. A gyászfolyamat alatt a csoportmunka segít szembenézni a halállal, a veszteséggel, segít elfogadni a végleges hiányt, újrafogalmazni a jövőképet. Ez a tulajdonképpeni gyászmunka, amely során a veszteség minden lélektani szinten átdolgozódik. Bár a gyász egyetemes tapasztalat, minden ember gyásza egyedi. A folyamat függ a gyászoló nemétől, életkorától, a halál körülményeitől, attól, hogy mennyire erős a hite. Nagy Enikő mentálhigiénés szakember szerint a mai rohanó világban már nincs türelmünk végighallgatni egy gyászolót, nem tudjuk, mit mondjunk, hogyan reagáljunk, olyan panel-kijelentéseket használunk ilyenkor, mint a „szedd össze magad!”, „légy erős!”, „az idő mindent megold!” – pedig az idő önmagában nem old meg semmit, és ilyen helyzetben nehéz az embernek „összeszednie magát”.  Előítéletek Nagy Enikő szerint rengeteg tévhit él a gyásszal kapcsolatban. Az egyik az, hogy akkor gyászolunk „jól”, ha egész életünk folyamán folytatjuk, akkor szerettünk valakit igazán, ha nem mozdulunk ki ebből az állapotból. Pedig jó esetben erőt kapunk egy gyászmunkából, és ezt felhasználva úgy tudunk továbblépni az életünkben, hogy nem felejtjük el, akit vagy amit gyászolunk, hanem magunkkal visszük mindazt, ami értékes volt számunkra abból a bizonyos kapcsolatból, helyzetből. A másik felfogás ennek az ellenkezője: nem engedhetjük meg magunknak, hogy az érzelmek letaglózzanak, talpon kell maradni, és úgy kell folytatni az életet, mintha mi sem történt volna. De hogyan, amikor egy halál vagy veszteség az ember teljes életét átalakítja, alapjában rendítve meg az énképünket, világlátásunkat? Miként lehetne ezt problémamentesen elnyomni magunkban? Sánta Edit szerint fontos megállni néha, lepakolni azokat a terheket, amelyeket régóta cipelünk, így szabadabban tudunk továbblépni. Ha nem gyászoljuk el mindazt, aminek vége, nem tudunk teljes életet élni. Az el nem gyászolt veszteségek betolakodó gócként kötik le érzelmi energiáinkat, kibillentenek testi-lelki egyensúlyunkból, befolyásolják kapcsolataink alakulását, spontán alkotóképességünk kibontakozását.  Nagy Enikő úgy gondolja, azért is nehéz a gyásszal foglalkozni, mert minden veszteség, minden halál a saját elmúlásunkkal is szembesít bennünket, amit a huszonegyedik századi ember igyekszik nem venni tudomásul, pedig éppen a veszteségek vezetik el oda, hogy az élet minden pillanata értékes legyen számára. Nagyon sok gyászolóban ottmarad a befejezetlenség érzése az időben ki nem mondott szavak miatt, ezért mernünk kell búcsúzni, bocsánatot kérni, megbeszélni a problémáinkat, amíg nem késő.
A csoportról
A vezetők elmondták, Singer Magdolna magyarországi író, gyásztanácsadó képzésén döntötték el, hogy csoportot indítanak. Közösen vágtak bele a munkába, és a gyászcsoport fogalmát kitágították a veszteségekre.  Sánta Edit kifejtette, a magyarországi szakembertől tanultakat egy kissé átgyúrták, amikor elindították saját csoportjukat, pszichodrámás, bibliodrámás elemekkel is gazdagítva a gyakorlatok sorát, belefoglalva a munkába mindazt a sajátos többlettudást, amivel eddigi tapasztalataik alapján rendelkeznek.  Bíznak abban, a hitelesség és a csoporttagokban bekövetkező változások segíteni fogják, hogy a gyászcsoportnak idővel kialakuljon a folytonossága. Mint mondták, a résztvevők két-három alkalom után rájönnek, nincsenek egyedül érzéseikkel. Míg az emberek java része igyekszik elkerülni a halállal, gyásszal kapcsolatos beszélgetéseket, a gyászolók a csoportban nyíltan vallhatnak a veszteséggel kapcsolatos érzéseikről, gondolataikról, ezért erőforrás lehet számukra, hogy nincsenek egyedül gondjaikkal. A csoport vezetői tudják, hogy nagyon nehéz megosztani másokkal a legféltettebb érzéseket, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a bizalom kialakítására, arra, hogy megfelelő légkörben történjen a gyászmunka. A csoportmunka folyamán strukturált gyakorlatokkal segítik elő a gyász feldolgozásának folyamatát. A gyász egyike a közös emberi tapasztalatoknak, a csoportban nem a különbségek éleződnek ki, hanem a közös vonások. A közösség megtartó ereje segít szembenézni a veszteséggel, megküzdeni a fájdalommal, bátorságot ad a továbblépéshez. Az egyéni fejlődés követése érdekében tíz-tizenkét személlyel indítanak csoportot, a jelenlegit hatvanórásra hirdették meg. Havonta egyszer, szombatonként találkoznak a résztvevők, és nyolc órát töltenek együtt, hogy kellő mélységben dolgozhassanak. A második alkalom után zárttá válik a csoport, hogy a megszületett bizalmat ne törjék meg az új bekapcsolódók. Sánta Edit elmondta, gyerekcsoportot is szeretnének indítani, ami más kihívás, mert a gyermekek nem tudják konkrétan megfogalmazni érzéseiket. Ebben a rajzolás, agyagozás, drámázás, meseterápia eszközei hatékonyan tudnak segíteni. Nagyon káros lehet a gyerekek lelki fejlődésére, ha egyedül maradnak a gyászukkal. A szakirodalom azt tartja, hogy aki tizenegy éves kora előtt jelentős veszteséget él meg, azt a további élete során bármilyen veszteség jobban megrendíti. Úgy vélik, tévedés tabuként, titokként kezelni a gyermekek előtt a halált, mert így az sokkal ijesztőbb számukra.
A résztvevők
A résztvevők közül ketten névtelenül nyilatkoztak lapunknak, mindketten nagyon eredményesnek tartják a csoportban zajló tevékenységet. Egyiküknek a közelmúltban egy elrákosodott anyajegye kapcsán kellett szembesülnie a halál gondolatával, és ez olyan mély nyomot hagyott benne, hogy bár úgy tűnik, meggyógyult, lelkileg még nem sikerült túltennie magát ezen a keserű tapasztalaton. Jelentkezésének másik oka, hogy a betegségével szinte egy időben többéves kapcsolata megszűnését is veszteségként élte meg. Mint mondta, mindkét esemény hozzájárult ahhoz, hogy úgy érezze, dolgoznia kell önmagával, veszteségeivel, a halálhoz való viszonyával, és nem bánta meg, hogy jelentkezett, ugyanis a csoportfoglalkozások során érdekes gyermekkori élményeit sikerült felelevenítenie az édesanyjával kapcsolatosan, melyek által sokkal közelebb került a halálfélelme megértéséhez, elfogadásához, és bízik abban, jó irányban halad a legyőzésének útján. A másik résztvevő arról számolt be: az utóbbi tíz évet úgy élte végig, hogy valahogyan mindig „átcsusszant a komolyabb gondokon”, de a nagy rohanásban soha nem szakított időt magára, és ez egy idő után hangulatingadozásokhoz vezetett, olykor egyszerűen rátört egy olyan állapot, amikor mindent feketén látott. Ennek próbál rájönni a nyitjára a csoportfoglalkozásokon. A csoportban annyira meghitt, barátságos hangulat fogadta, hogy feloldódtak a félelmei, meg tudott nyílni a többiek előtt. Mint mondta, csak most értette meg, hogy mit jelent foglalkozni magával, milyen sok a probléma az életében, amelyekkel eddig nem mert szembenézni.  Mindketten elismerően nyilatkoztak a csoportvezetők felkészültségéről, szakmaiságáról, mint mondták, türelmük és odafigyelésük csodákra képes, pedig csak tükröt tartanak nekik, hogy maguk vegyék észre a problémáik hátterében húzódó okokat. Persze az is fontos, hogy csoportosan zajlik ez a tevékenység, mert mindenki tapasztalatából tanulni lehet. Ha nem is akarnának mindent megosztani, mások hasonló gondjainak hatására egyszer csak megnyílnak, és olykor maguknak is bevallanak bizonyos dolgokat. Mint mondják, sokszor sírásra fakadnak, de ez segít nekik abban, hogy letegyék a terheket. Mindenkinek javasolják, hogy vegyen részt a jövőben induló hasonló csoportokban, ha veszteséget élt át.
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 17.
Még mindig folyamatosan érkeznek honosítási kérelmek
Udvarhelyszéken két irodában is foglalkoznak a magyar állampolgársághoz, illetve más, a magyar állam által biztosított hivatalos okiratokhoz szükséges iratcsomók összeállításával. Utánanéztünk, idén hányan igényeltek honosítást, magyar útlevelet.
Az állampolgárság igényléséhez ugyanazok a papírok szükségesek, mint az előző években. Az iratcsomó benyújtásától számítva körülbelül hat-hét hónapon belül kerül sor az eskütételre Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, Magyarország területén vagy bármely más magyar konzulátuson – mondta el a Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke.
Az udvarhelyszéki EMNT demokráciaközpont-hálózatához három település tartozik: Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Szentegyháza. Az elmúlt öt és fél évben közel 26 ezer kérelmező nyújtotta be iratcsomóját könnyített visszahonosításért folyamodva az udvarhelyszéki demokráciaközpontokba – tudtuk meg Nagytól. Ez a szám egyben azt is jelenti, hogy az udvarhelyszéki EMNT-iroda országos viszonylatban második a honosítási kérelmek igénylése tekintetében. A szerdai összesítésig idén több mint kilencszázan kérvényezték az irodában a magyar állampolgárságot.
Egyre több konzuli napra van szükség – ilyenkor történik az állampolgársági kérelmek iratcsomóinak átadása, útlevélkérelmek leadása, anyakönyvezések (születés, házasság, válás, haláleset), lakcímkártyacsere, illetve lakcímváltozás vagy magyarországi lakóhely bejelentése.
„Az elmúlt év óta lehetőség van Székelyudvarhelyen is útlevelet igényelni, illetve elindítani az anyakönyvezéseket, emiatt a kérelmezések száma folyamatos növekedést mutat” – tette hozzá Nagy. Jóval több magyar állampolgár jelenti be újszülött gyerekét, házasságát, esetenként válást vagy halálesetet, ennek köszönhetően egyre többen lesznek napirenden a magyarországi anyakönyvezési rendszerben is.
Az útlevélkérelem egyre népszerűbb igény, és akárcsak minden más ügyintézés, előzetes időpont-egyeztetés alapján történik. Arról is érdemes tudni, hogy tavalytól minden magyar állampolgár, akinek a második világháború idején édesapja vagy férje elhunyt a fronton, illetve hadifogságban, hadisegélyt igényelhet a magyar államtól. Ezen ügyiratcsomók összeállításában bármely központban segítséget nyújtanak.
Az Eurotrans Alapítvány udvarhelyszéki irodája tavaly szeptembertől foglalkozik honosítási tevékenységgel – tudtuk meg Nagy Enikőtől, az Udvarhelyszéki RMDSZ munkatárásától. Idén a kérelmek száma meghaladta az 1100-at, ezek nagy részét udvarhelyszéki településeken gyűjtötték be, mivel az alapítvány munkatársai hetente két településre is kiszállnak, hogy a helyszínen fogadják az érdeklődőket. Az állampolgárságot kérelmezők száma tavaly szeptember óta nem csökkent, útlevéligényléssel is havonta 10–15 személy fordul hozzájuk. Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket és az igazolványkép elkészítését is.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
2017. május 9.
Lelkekbe írt élet
Emlékszobát avattak Disznajón
A Felső-Maros menti falu néprajzát, helytörténeti adatait és a Csősz házaspár munkássága idején virágzó visszhangos művelődési életét tükröző dokumentumokkal Csősz Ferenc tanítónak állít emléket felesége, Csősz Irma. A hónapok óta tartó előkészületekben a polgármesteri hivatal és a nőszervezet nyújtott segítséget, hogy a falu népével közös sok évtizedes munkájuk tárgyi nyomai is fennmaradjanak.
Az ünnepségre összesereglett elöljárók, nőszervezeti tagok, tanítványok, volt kollégák, jelenlegi pedagógusok, rokonok, ismerősök, falubeli érdeklődők főhajtással adóztak a hajdani népnevelő tanító emlékének a disznajói temetőben. Ezt követően a művelődési otthonban bemutatott gazdag műsorral idézték fel Csősz Ferenc emlékét, aki feleségével együtt énekre, táncra, szereplésre bírta a falu lakóit, elismerésre méltó oktatói, nevelői, az önazonosság megőrzésére irányuló és a színvonalas szórakozást meggyökereztető tevékenységük által.
A Nagy Enikő, a marosvécsi iskola aligazgatója által vezetett ünnepségen elhangzott, hogy a Csősz házaspár egyik tagja sem volt helybeli születésű, mégis hamar megnyerték a disznajóiak bizalmát, és „úgy tudtak élni, célokat kitűzni, hagyományt őrizni, kultúrát életben tartani, a megmaradásért minden erejükből munkálkodni, és harcolni is, ha kellett”, ahogy kevesen – hangzott el Vita Melinda, Zsigmond Edit és Dali Enikő visszatekintőjében. A falu történetét levéltárakban kutatták fel, népdalkincsét házról házra járva gyűjtötték össze, a kezükre bízott kis- és nagyobb diákokat az oktatómunka mellett fegyelemre, rendre, kitartásra és a szülőföld, a szülőhely iránti szeretetre, illemre nevelték.
1975-ben érkeztek a faluba, miután első állomáshelyükön, Mezőfelében is belefogtak már a népnevelésbe, amit Iszlón folytattak, ahol iskolát építettek, de tevékenységük a Disznajón töltött évek alatt bontakozott ki a legteljesebben. Tovább éltették a hagyományos Nagy-éneket, úgy adva elő a több mint ötvenszakaszos Móti-lassút, mint sehol máshol Erdélyben. Új viseletet terveztek a disznajóiaknak, ami a szövés, varrás és a jellegzetes helybeli keresztszemes hímzés eredménye. 1982-ben a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ebben a viseletben énekelt a 120 disznajói gyermek, akárcsak Csősz Ferenc karmester, akit másnap a pionírtanácshoz hívattak, és ingyen csináltattak neki pionírparancsnoki egyenruhát, hogy máskor abban vezényeljen.
A hőskorszakban műsoraikat csak a megyei pártbizottság engedélyével mutathatták be. A Kodály Zoltán 100. születésnapjára betanult Háry János daljáték, a szigorú feltételek ellenére – a szöveg lefordítása román nyelvre, a huszárok számának egyre való csökkentése – 25 előadást ért meg négy év alatt. A daljátékot a háromszéki Rétyen, Csősz Ferenc szülőfalujában is előadták, ahogy minden május 2-án valamennyi műsorukat, Disznajón pedig minden évben fogadták a rétyiek híres fúvószenekarát.
Csősz Ferenc vezetésével „Háry János volt a csúcs”– hangzott el a továbbiakban. Az előadás érdekében az egész falu összefogott, a fűtetlen kultúrotthonban és az iskolában éjfélig folytak a próbák. A kedvenc éneket – Felszántom a császár udvarát – a művelődési házat megtöltő közönség együtt énekelte.
Megyei viszonylatban Disznajón szervezték meg először az ötvenévesek találkozóját, amire Csősz Ferenc évről évre ünnepi műsort szervezett. 1980-tól erre az alkalomra tanították be Beethoven IX. szimfóniájából az Örömódát három nyelven, amit ma is ismer a közösség, és a falunappá alakult találkozót az idén augusztusban 37.-szer szervezik meg.
Ha valaki azt hinné, hogy ezért az emberpróbáló, lelkes munkáért Csősz Ferenc elismerésben részesült, igencsak téved. 50. születésnapjára az volt a köszönet, hogy kitiltották a kultúrotthonból. A köszöntőműsort a megyei pártbizottság 1989-ben azzal a feltétellel engedélyezte, ha háromnegyed része román nyelven szól.
Csősz Ferenc munkáját felesége folytatta, évről évre új színdarabot mutattak be, a dalcsoport rendszeresen részt vett a Gyöngykoszorú találkozókon, felújították és bemutatták a régi fonó játékait, műsort állítottak össze a János-napi köszöntőkből, sikeres volt a Sorozó is. Színvonalas műsorokkal szerepeltek a Kárpát-medence magyarok lakta területein – hangzott el többek között az előadásban.
Mindezt a tevékenységet a Csősz-szoba őrzi. A plakátokon az összes zenés és prózai darab szereplőjének neve olvasható. A sikeres előadások sajtóvisszhangja a 40 éve vezetett falukrónikában négy kötetet tesz ki. Gyöngybetűs kézírással be van kötve a később könyvformában megjelent helybeli népdalok gyűjteménye, olvashatók a disznajói diákok néprajzi témájú dolgozatai, fényképalbumok őrzik a termékeny évek fontosabb eseményeit, s megtalálható a Csősz házaspár valamennyi kiadványa, ami nyomtatásban is napvilágot látott. Egy nagyon szép kék „lájbis fersing” őrzi az eredeti Felső-Maros menti népviseletet, keresztszemes és írások kézimunkák pedig a házaspár mindkét tagjának a kevés szabadidőben folytatott tevékenységét, hiszen Csősz Ferenc nagyon szépen tudott kézimunkázni. A sportban is élen járt a legjobb környékbeli A osztályos röplabdacsapatok tagjaként.
A falu sok mindennel tartozik a Csősz házaspárnak, ezért örül, hogy a néprajzi múzeum mellett a Csősz-emlékszobát is felavathatják, amely a múltról és Disznajó művelődési életéről szól – hangzott el többek között Ördög Ferenc, Marosvécs polgármesterének az emlékszobát megnyitó beszédében. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő a nőszervezet munkáját értékelve kijelentette, hogy egy közösségben olyan kincsre, amit Csősz Irma, a falu óvó nénije jelent, ügyelni kell.
„Aki egy évre lát előre, magot vet, /aki több évre, fát ültet,/ aki több nemzedékre – gyermeket nevel” – idézte az ismert mondást Nagy Ferenc jódtelepi református szórványlelkész, aki tagja volt az első 33 gyermekből álló osztálynak, amelynek kisdiákjai a Csősz Ferenc keze alatt nevelkedtek. A hozzá fűződő emlékeit idézte a gyermekkoriaktól kezdődően egészen a halálos ágyán megszólaltatott hegedűig. Beszélt a ma is benne élő táncokról, dalokról, majd Reményik Sándort idézve hangsúlyozta, hogy az a nemzedék, aki Csősz Ferencnek tanítványa volt, jól tudja, hogy mit köszönhet egykori tanítójuknak. Csősz Ferenccel kapcsolatos családi emlékeket mondott el Nagy Géza, a sógor, Csősz Irma testvére. Felszólalt László (Fülöp) Irén tanítónő, aki a Csősz házaspár előtt bontogatta szárnyait Disznajón.
A beszédeket megszakító műsorban többségében olyan helybeli gyermekek léptek fel, akik már a szüleiktől hallották a Csősz Ferenc által tanított énekeket. Megható volt látni, hogy munkássága hogyan él ma is tovább immár a második nemzedékben. Verset mondott, énekelt és hangszeren játszott Zsigmond Andrea, Nagy Sarolta, Bíró Krisztina, Bíró László, Nagy Boglárka, Nagy Franciska, ifj. Nagy Mihály, aki eljutott a kisiskolások szavalóversenyének országos szakaszáig, és fellépett a Zsigmond Tünde tanítónő irányításával működő tánccsoport, megérdemelt sikert aratva.
Bár munkássága során Csősz Ferenc az egyre nehezebb körülmények között semmilyen elismerést nem kapott, feleségét az EMKE 1994-ben Vámszer Géza-díjjal ismerte el, és Marosvécs község díszpolgárává avatták.
Aki Disznajó régi és mai történetére, egy megszállottan, szívvel-lélekkel dolgozó pedagógus házaspár életének és tevékenységének alapos részleteire kíváncsi, a falumúzeum mellett megtekintheti a Csősz Ferenc-emlékszobát is a helyi óvoda épületében.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 12.
Ösztöndíj a háromszéki turizmusról írt szakdolgozatokért
Országos szinten nincs összehangolt koncepció a turizmus fejlesztésére – állapította meg Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke kedden, amikor átadta három, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán végző fiatalnak a Háromszék turizmusáról írt szakdolgozatáért megítélt ösztöndíjat.
Márciusban a Turizmus Éve nyitókonferencián Tamás Sándor és Fosztó Mónika a BBTE Közgazdaságtudományi Kara Üzletigazgatási Tanszékének sepsiszentgyörgyi vezetője partnerszerződést írt alá. Az együttműködés részeként a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ösztöndíjalapot hozott létre, egyenként 1500 lejes ösztöndíjat hirdetett meg az egyetemistáknak, akik szakdolgozatukat Háromszék turizmusáról írják.
Tamás Sándor kiemelte, azt szeretnék, hogy a turizmusban érdekelt fiatalok aktívan bekapcsolódjanak a térség idegenforgalmi körforgásába, ezért folytatják a programot. Rámutatott, Háromszék turizmusának fejlesztési rendszerét több olyan tényező alkotja, amelyeket az elmúlt években a megyei tanács felvállalt: az alárendeltségükbe tartozó sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola báros, szakács és pincér.- képzéseket szervez, infrastrukturális beruházásokat eszközölnek, építik a kommandói ifjúsági tábort, próbálják erősíteni és tartalommal feltölteni a magánszektort.
A három díjazott közül Nagy Enikő az URIK (Uzon, Réty, Illyefalva és Kökös) kistérség turisztikai és gazdasági fenntartható fejlődését tanulmányozta, Réti Szende Borbála a Kovászna városi turisztikai információs központ tevékenységét vizsgálta, javasolta a Kovászna és Kommandó közötti keskeny nyomtávú gőzmozdony felújítását, dokumentumfilm készítését, vadaspark létrehozását a Tündérvölgyben, valamint wellness központ kialakítását. A miklósvári Demeter Norbert Miklósvár falusi turizmusának turisztikai lehetőségeit tárta fel.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro