A Glasul Maramuresului című újság jún. 17-i számában megjelent közlemény szerint „A PNL, PD, PRM és UDMR (RMDSZ) közt létrejött megegyezés szellemében, kérjük ezeknek a pártoknak a szimpatizánsait Sülelmedről és Magyarláposról, hogy a PD jelöltjeire szavazzanak." Ez hihetetlen, az RMDSZ a Nagy-Románia Párttal kötött helyi megállapodást! – Az RMDSZ vezérei már nemcsak a Kempinskyben koccintgatnak, hanem itthon is, jegyezte meg dr. Sasi Nagy Béla. V. C. Tudor pártjával szövetkezni, aki azt mondta, hogy „az a disznóól, amit Magyarországnak neveznek" – szégyenletes. /Dr. Sasi Nagy Béla: Végre nyílt kártyákkal. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 25./

Kolozsváron megnyílt a nyolcvanhat éves Abodi Nagy Béla festőművész első önálló gyűjteményes kiállítása a Bánffy-palota emeleti öt termében. Hosszú pályafutása során a művész egy pillanatig sem fordult el saját nemzeti közösségétől. A kiállítás megszervezésében fontos szerepet játszott a Barabás Miklós Céh. Abodi Nagy Béla harminc évig volt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára. /Ördög I. Béla: Abodi Nagy Béla önálló kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

Kolozsváron látható Abodi Nagy Béla festőművész gyűjteményes kiállítása. Abodi Nagy Béla életműve szerves részévé vált a 20. századi erdélyi, összmagyar és európai művészetnek, írta Németh Júlia. Abodi Nagy Béla 1949-től 1983-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig a kolozsvári főiskola festészeti tanszékének tanára volt. /Németh Júlia: Személyre szabott történelem. Abodi Nagy Béla gyűjteményes kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

Kuszálik Péter ajánlotta, érdemes elővenni régi újságokat. „Borbély Imre, aki köztudottan egyik legnagyobb ellensége az RMDSZ-nek és a szövetségi elnöknek, kezdetben még így vélekedett: Markó Béla »a jelenlegi nehéz időkben« ideális elnöke lesz az RMDSZ-nek. (Orient Expressz, 1993. febr. 12.)” Borbély Imre – és eszmetársai számára – az „ideális elnök” rövid idő alatt átváltozott „leváltandó elnökké”. Az erdélyi magyarság nagyobbik része elfogadja Markót, írta Kuszálik. Sokan próbálták eltávolítani az RMDSZ vezérkarát. Bitay Ödön, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete vezető tanácsának tagja például kijelentette, hogy az RMDSZ egy megcsontosodott, működésképtelen szervezet. (Magyar Hírlap, 1993. ápr. 26.) Bitay azóta revideálta az álláspontját, az RMSZ 2004. nov. 4-i számában a Demokratikus Újbaloldali Fórum elnökeként ítélte el a „romániai magyarság politikai megosztására irányuló – kívülről sugallt és céljainktól távol álló – kísérleteket”, s arra figyelmezteti a Polgári Szövetséget: felelősséggel tartoznak az egységbontásért. Katona Ádám 1993-ban úgy látta, hogy „még sohasem állt olyan közel a teljes széthulláshoz az RMDSZ, mint most” (Pesti Hírlap, 1993. máj. 26.); Nagy Béla, korábbi Bihar megyei elnök szerint az RMDSZ hajója süllyedőben van (Bihari Napló, 1993. jún. 1.). Borbély Imre 1996-ban úgy vélte: azért halogatják a belső választások megszervezését, mert az a „bebetonozott RMDSZ-nómenklatúra hatalmát veszélyeztetné” (Erdélyi Napló, 1996. jún. 12.). /Kuszálik Péter: Morfondír. Egy kis lapszemle! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

A kettős állampolgársággal kapcsolatos a népszavazás eredménytelen volt, kevesen jelentek meg az urnák előtt. Amikor a Magyarországot elözönlő 800 ezer határon túli rémképét bedobták, az ijedt nyugdíjas rögtön félteni kezdte pénzecskéjét. A többiek a munkájukat, a nyereségüket, az uralmon lévők pedig a hatalmukat kezdték félteni, írta dr. Sasi Nagy Béla. A határon túliak hozzászólásaiban a legmegrázóbb a kárpátaljai Kovács Miklósé volt: 80 éve várunk – nem kellett volna. Azok, akik nem szavaztak, Gyurcsány Ferenc szerint „igaz hazafiak". /Dr. Sasi Nagy Béla: Fekete vasárnap. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 10./

Magyarországi kocsin belül jókora nemzeti színű szalag ékeskedett, egy kicsi, fekete Nagy-Magyarország térképpel, középen pedig felirattal: „Engem ne bántsatok, én igennel szavaztam.” „Ki törődött a mi érzékenységünkkel akkor, amikor a magyar kormányfő teli torokból üvöltött NEM-et a kettős állampolgárságra? S a magyar pártkormány pénzt, időt nem kímélve bíztatta a magyar választót testvérei (?) megtagadására?” A szerbek mintegy válaszul, a világ minden szerbjének megadták a kettős állampolgárságot, szavazati joggal, mindenestől. „Ezek után sem szégyenli magát a jelenlegi magyar vezetés?”- kérdezte dr. Sasi Nagy Béla. /Dr. Sasi Nagy Béla: Ne bántsatok, igennel szavaztam. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 28./

Romániában minden „hazafi” beleborzong az autonómia szóra, Magyarországon pedig egymás hegyén-hátán működnek a nemzetiségi önkormányzatok. Az erdélyi magyarok számára az állampolgárság mentőöv lehetne. A kihalófélben lévő magyar falvakban azonban a holland, vagy az osztrák vesz házat, telket, izraeliek építenek lakóparkot. Magyarországon azok vezetik az országot, akik szívesebben éneklik az internacionálét, mint a Himnuszt. Ne magyarkodjunk, nehogy megharagudjanak túlérzékeny szomszédaink... Gyurcsány Ferenc nemzeti vízumot adna az útlevél helyett. De nem etnikai alapon. /Dr. Sasi Nagy Béla: A történelem viharában. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 11. (1), folyt. febr. 18. (2)/

Nagybányán a Táncház megtartotta évzáró programját. A nyári vakáció ideje alatt az oktatók – Betty néni, Nagy Béla, Csiki Árpi és Csoma Zsuzsi – a koltói Somfa Együttes tagjait tanítják. Az oktatás színhelye Koltó falu. /Táncház Koltón. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 8./

Tavaly látott napvilágot Murádin Jenő Erdélyi magyar metszetművészet a 20. században /Europrint Kiadó, Nagyvárad, 2004/ című munkája. Johannes Honterus (1498-1549) nevéhez fűződik az első erdélyi nyomda megalapítása Brassóban (1539), s az itt nyomtatott fametszetes könyvek kiadása. 1550-től már Kolozsváron is működött a Heltai-nyomda. Murádin könyve a magyar és az európai művészeti helyzetképbe helyezve tárgyalja mindazt, ami erdélyi és magyar. Külön fejezetet szentel a sokszorosított grafika olyan kiemelkedő egyéniségeinek, mint Nagy Imre, Buday György és Gy. Szabó Béla, valamint a nagybányai festőtelep metszőművészeinek. A második világháború utáni metszetművészet alakulásában-alakításában a főiskolán oktató Andrásy Zoltán, Abodi Nagy Béla, Cs. Erdős Tibor és Kádár Tibor mellett döntő szerepet játszott Feszt László. /Németh Júlia: Fa- és linóleummetszés a 20. századi Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

1956-ban a forradalom két hétig tartott. Utána két év akasztás, perek, bosszú. Majd a gulyáskommunizmus, amely adósságaival szinte romba döntötte az országot. Másfél évtizede aztán jött a rendszerváltás, vagy rendszerváltoztatás. A rendszer átmentett káderei rátették kezüket a párt mérhetetlen vagyonára. Mindenhol, ahol párt volt! Aki annak idején mondjuk KISZ vezér volt, egy volt főelvtárs veje, most milliárdos, és szocialista, írta Dr. Sasi Nagy Béla. Márai így magyarázta mindezt: „A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt”. Csodálkozunk a minisztereken? Akik október 23-án koszorúznak, beszédeket mondanak, ünnepelnek? A kolozsváriak emléket akarnak állítani október hőseinek. Isten segítse őket munkájukban. /Dr. Sasi Nagy Béla: Október, akkor és most. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 21./

November 18-án lesz Kolozsváron a Jakobovits Miklós festőművész elnökletével működő Barabás Miklós Céh székházavató ünnepsége. Évek óta küszködik a „hontalansággal” a romániai magyar képzőművészek színe-javát tömörítő Barabás Miklós Céh. A Farkas utca 27. szám alatti romos ház rendbetétele a pályázati alapon szerzett minimális és fölöttébb rapszodikus ütemben juttatott anyagi támogatás miatt lassan haladt a felújítás. Az 1929-ben, Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezeteként létrejött Barabás Miklós Céh az 1947-től 1994-ig tartó kényszerszünet után, Abodi Nagy Béla és Kós András kezdeményezésére alakult újjá. A BMC tevékenységét illusztráló, az Erdélyi Közművelődési Egyesület támogatásával Essig József készítette filmet a pécsi kulturális napok keretében is bemutatták. Az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozásának ötlete nem vesztett időszerűségéből. Közben értékes életművek szóródnak szét, tűnnek el az országból, kerülnek méltatlan kezekbe. /Németh Júlia: Romániai magyar képzőművészek új otthona. Székházavató a Farkas utcában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

Nagybányán, a Teleki Magyar Házban bemutatták dr. Sasi Nagy Béla „Szélmalomharc” és Popovic Gergely „Vidám Abszurdisztán” című kötetét. Sasi Nagy Béla röntgenorvosként tevékenykedett, kötetbe gyűjtött cikkei valóságos társadalmi röntgenképet vetítenek elénk, hangzott el a bemutatón. Sokan vannak, akik a Bányavidéki Új Szóból Sasi Nagy Béla jegyzeteit szeretik a legjobban. /Tamási Attila: Könyvbemutató a Teleki Magyar Házban. Sasi Nagy Béla: „Szélmalomharc”. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 16./

„Segítségnyújtás a legkisebb testvérnek” – ezzel a mottóval indította útjára az Amerikába elszármazott magyarokat tömörítő Hagyaték Őrzői Egyesület és a New York-i Polgári Kör azt a kezdeményezést, amely a számbelileg legkisebb, de hűségében ma is példát mutató elszakított nemzetrész, a kárpátaljai magyarság támogatását célozza. Az akcióhoz azonnal csatlakozott a kárpát-medencei hatókörrel működő Egyesült Magyar Ifjúság, s testvérszervezete, az Erdélyi Magyar Ifjak. A közös felhívás hatására mintegy tucatnyi nemzeti szalagos-matricás járműből álló kocsikaraván – benne az EMI-s négykerekű – sorakozott fel Budapesten, a Hősök terén, majd Kárpátaljának vette az irányt 2005. december 22-én. Az emigrációban összegyűjtött háromezer dollár mellett további pénzadományok, könyvek, mesekazetták, ruhák voltak a csomagtartókban. A kárpátaljai magyar nemzetrész híreivel alig lehet találkozni a sajtóban. Nagy a szegénység, e tájon a legalacsonyabbak a fizetések. A pedagógusoknak hosszú hónapokig egyáltalán nem folyósították csekély bérüket. Mégis, egyedül a kárpátaljai magyarok mondhatják el magukról, hogy számuk az elmúlt évtizedben sem fogyatkozott. Beregszászon a református egyház által működtetett diakóniai otthonban Nagy Béla református lelkész meghatottan köszönte meg a testvéri segítségnyújtást. Az otthonban több mint hatvan árvát nevelnek, emellett rokkant, mozgássérült emberekről is gondoskodnak. A nyugdíjas-otthonban pedig Beregszászi Olga zenés műsorral kedveskedett az időseknek. /Strahl Zoltán: Autóskaraván Kárpátaljáért. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 17./

A színészek „ízlésünket, igényeinket is alakítják. Igényünket a szép magyar nyelvre” – írta dr. Sasi Nagy Béla. Dicséretes, hogy magyar író darabját vitték színpadra, Háy János magyarországi író „A Senák” című drámát. Azonban a darabban trágárságok hangzanak el. Nagybányán Németh László bérlettel látták a drámát a helyi Németh László Gimnázium diákjai. Ez a trágárság beleillik a globalizáció diktatúrájába? Új proletkultúrára virradunk? Miért kellet ezt a színművet Erdélyben bemutatni? A cikkíró Reményik Sándor Az Ige című verséből idézett: „Vigyázzatok ma jól mikor beszéltek, / a nyelv ma néktek végső menedéktek.” /Dr. Sasi Nagy Béla: Gondolatok az új színházi nyelvről. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 20./ Ugyanerről: Sike Lajos: Kultúrkontroll a trágárság ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./ O. Z.: Háy: a tanácsurakat megvetem. Tovább gyűrűzik a szatmárnémeti kultúrbotrány. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./

Gyurcsány Ferenc mindent, mindenkinél jobban tud. És kezd „értékes útmutatásokat” is adni! Budapesten egy sok emeletes toronyházat tetőtől talpig beborították arcképével. Amikor a lengyel államfő Magyarországra látogatott azt is megengedte magának, Szili Katalinnal karöltve, hogy ne fogadják a vendéget. Naponta hányszor látható Gyurcsány a TV-ben? Lassan többször, mint Ceausescu. Az 1700 négyzetméteres óriás pannó ott díszeleg most is. /Dr. Sasi Nagy Béla: Jegenyefák nem nőnek az égig. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 7./

A trianoni diktátum után az erdélyi magyarság nehéz helyzetbe került. Az új hatalom fő csapása a nyelv és ezen keresztül a kultúra és a nemzeti tudat megőrzése ellen irányult. 1935-ben az alapfokú iskolák száma 112-re csökkent, a középfokúaknak pedig csak a fele maradt meg. Felsőfokon nem volt magyar nyelvű oktatás, az új uralom első tíz évében 304 románul tanuló magyar diplomás jött ki az egyetemekről! Olyan megyékben mint Csík, Szatmár nem volt állami magyar iskola. Az egyházak vállára nehezedett a fiatalság magyar szellemben és nyelven való oktatása. Egymás után születtek magyar lapok. Nagybányán a Krizsán P. Pál szerkesztette Nagybánya megjelent minden vasárnap. A Nagybánya és Vidéke minden szombaton jelent meg, Révész János szerkesztésében. A református egyház az Egyházi híreket adta ki, és volt egy időnként megjelenő sportközlöny is, az Egyesületi Értesítő (kiadta a Phönix és a CSB), Vadász István szerkesztésében. Kifejezetten kulturális hetilap nem volt a városban. Dr. Sasi Nagy Béla hozzájutott olyan adatokhoz, amelyekkel eddig tudtával Nagybányán sem foglalkozott senki. Az adatok a városi levéltár anyagából Balogh Béla levéltáros jóvoltából egészültek ki. Az adatok a máramarosszigeti Kárpáthy Zoltán munkásságáról szólnak, aki költő, újságíró és köztisztviselő is volt. Ő hozta létre 1930-ban Nagybányán a Csütörtök című hetilapot. Kárpáthy Zoltánnak /1901. július 4. – 1960. november 13./ 1928-ban jelent meg Az élet rohan c. verseskötete Máramarosszigeten (Hermes Nyomda), közben közölt a kolozsvári Keleti Újságban is. 1930-ban elhatározta, hogy politikai-szociális tartalmú hetilapot indít Nagybányán. 1930. júniusában beadta a kérvényt a szatmári prefektushoz. Július 17-én megjön a válasz Szatmárnémetiből: a prefektus engedélyezi Kárpáthy Csütörtök c. lapjának a kiadását. A lap megjelenését igazolja, hogy Kárpáthy 1930. szeptember 27-én kérte 800 lej kifizetését, ami megtörtént. November 12-én 810 lejről nyújtott be nyugtát, amit másnap kifizettek (levéltári adatok). Ezeken túl nincs semmiféle más adat a lapról. Egyetlen példányt sem sikerült felkutatni. Ebben a korban Nagybánya magyarsága még négy újságot olvashatott anyanyelvén. Ma az a kettő, ami van, sem fogy el mind. Az igényes írásoknak ma már kevés az olvasója, de azok nélkül elvész a nyelv, a kultúra. /Dr. Sasi Nagy Béla: Helyi sajtótörténeti kuriózumok. Ki volt Kárpáthy Zoltán? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 11./

Nagy Béla, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző egykori igazgatója nevét viseli az a hagyományos könyvtári tevékenységet folytató dokumentációs központ, amelyet november 21-én adtak át a céhes városban. A középiskola alagsorában kialakított létesítményben leplezték le a névadó plakettjét. /Dokumentációs központ Kézdivásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./

A marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ idén az Áldás, népesség mozgalom által kezdeményezett Beszéljünk a népességről című konferencia köré építette kétnapos /február 21-22./ rendezvénysorozatát, melyen egyházi és civil szervezetek, intézmények képviselői vettek részt. A nagycsaládok csak az egyházra számíthatnak – mondta Csép Sándor, az Áldás, népesség mozgalom kezdeményezője. Két nyárádmagyarósi családot, a 11 gyerekes György Gézáét és a 10 gyermekes Nagy Béláét, egyenként 2500 lejes pénzadománnyal jutalmazta meg az Erdélyi Református Egyházkerület. A Beszéljünk a népességről konferencia Csép Sándor előadásával kezdődött, majd Kovács Istvánt, az egyházkerület diakóniai ügyosztályának tanácsosát, Csató Béla római katolikus főesperest, Peták Istvánt, a Magyar Televízió kurátorát, Bornemissza Esztert, az MTV Magyar Ház műsorának vezetőjét, Benkő Ágotát, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökét, Csíki Sándort, az Erdélyi Nagycsaládosokért Egyesület elnökét, Fülöp Dénesnét, a vártemplomi Diakóniai Otthon ügyvezetőjét és dr. Ábrám Zoltánt, a MOGYE egyetemi tanárát hallgathatták meg a jelenlévők. Csép Sándor két filmjét mutatták be. Az egyik 1975-ben a gazdag Kalotaszegen készült /Egyetlenem/, a másik 2000-ben, a szerényebb Szilágy megyei Désházán. Az első filmben a pompás, jó móddal épített házakban élő párok egy szem gyerek nevelésére vállalkoztak, arra is nehezen, mert a vagyont fontosabbnak tartották a gyermekáldásnál. A második film a désfalviak életét mutatta be, ahol a családok – kevesebb földi jóban dúskálva – bátran vállalták a 3-4 gyermeket. Menni vagy maradni? címmel pályázatot hirdettek a Református Asszisztensképző Iskola diákjai számára. A díjazottak pénzjutalomban is részesültek, amelyet a dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök által működtetett alapítvány ajánlott fel. /Mezey Sarolta: Bod Péter Napok másodszor. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

Az 1956-os forradalom művészettörténeti vonatkozásainak egyik legjobb ismerője, hű kutatója és feldolgozója Sümegi György magyarországi művészettörténész. A forradalom képzőművész résztvevőivel, szemtanúival készített, 2004-ben megjelent nagy sikerű Kép-Szó /PolgART Kiadó, Budapest/ című interjúkötete után nem hagyta abba kutatómunkáját. Ennek eredményeként született meg az említett könyv folytatásának is tekinthető Naplók, interjúk, ‘56-ról című gyűjtemény, valamint Gyorsjelentés megjelöléssel az 1956 Képtára című kötet. A 2006-os évfordulóra szánt gyorsjelentést kimerítőbb összegzés követi majd. „ E könyv címe láttán a kevésbé tájékozott is jól tudja, hogy csak virtuálisan számolhatunk ‘56 Képtárával. (...) Az 1956-os forradalomnak még nincs különálló, önálló intézményként kezelt képtára” – írta. E hiány felszámolásának eszköze e kötet, amelyben a szerző az 1956. október 23-tól 1989. június 16-ig terjedő időszak képi megnyilatkozásait mutatja be „vázlatos gyorsjelentés” formájában. Sok darabja nyilvánosságra sem kerülhetett, hiszen rejtegették, eldugták, elzárták alkotóik vagy tulajdonosaik. Különösképpen érdekes fejezet az Erdélyiek és 1956 című. Ebbel kiderül, hogy az 1956-os forradalmat Budapesten átélő erdélyi alkotók művekben rögzítették élményeiket. Kós Károly naplót írt és önarcképet rajzolt, Kusztos Endre fontos eseményeket rögzített fotóin. Zsögödi Nagy Imre a forradalom több író-szereplőjének a portréját rajzolta meg, néhány szimbolikus erejű festménye (Madárijesztők I. 1957, Elvonuló vihar 1957, Vihar II. 1959) a forradalom emlékéből merített, ezt Sütő Andrásnak árulta el később. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola 1956-os diákgyűlése szervezői közül Balázs Imre festőszakos és Tirnován Ari-Vid szobrászhallgatót kirakatperben elítélték és börtönbe zárták. Abodi Nagy Béla, a kolozsvári főiskola akkori festő-tanszék vezetője Tárgyalás 1957 című kompozícióján jelenítette meg a művészhallgatók tárgyalását. Tirnován Ari-Vid 1964-ben készített egy Forradalmár című szobrot. Az erdélyi magyar képzőművészeti életből a nyugati országokba került képzőművészeknek a forradalomhoz való viszonyát jelenítették meg Balogh Zoltán szitanyomatai, Nagy Éva és Török Pál rajz-sorozatai, valamint Kazinczy János Antal festményei. /N. J. : 1956 a képzőművészetben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./

Október 15–én Szatmárnémetiben a Németi református templom közösségi termében könyvbemutató lesz. Dr. Sasi Nagy Béla Egy szatmári emlékei /Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Közművelődési Társaság, Szatmárnémeti, Otthonom Szatmár megye helytörténeti sorozat 27. kötete/ című könyvét mutatják be. Dr. Sasi Nagy Béla kitűnő tollforgató, több verses- és novelláskötete, egy újságcikk-gyűjteménye látott napvilágot. Fiatalkorától a képzőművészet állt legközelebb hozzá. Sasi Nagy Béla nemcsak orvos, nemcsak költő és író, nemcsak képzőművész, hanem nemzetközi szinten elismert éremgyűjtő is. 2500 darabból álló, egészségüggyel kapcsolatos éremgyűjteménye egyedülálló a világon. /Csirák Csaba: Sasi Nagy Béla könyvének bemutatója. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 15./ Cikkgyűjteménye: Szélmalomharc – válogatás a Bányavidéki Új Szóban 2000 és 2005 között megjelent írásokból /Nagybánya, 2005/

2006. október 23-a úgy 1átszik, hagyományteremtő ünnep lett, rossz értelemben a jelenlegi hatalom számára Budapesten. A brutális rendőri beavatkozásba torkollott tüntetés most olyan rendőri készültséget eredményezett, mintha az ünneplők polgárháborúra akarnák váltani az addigi szócsatákat. A köztársasági e1nök a műegyetemi beszédében hiányolta is a rendőri erőszak kivizsgálásának késlekedését (késleltetését?). Az azóta levitézlett főkapitány „bátor” rendőrei, akik hárman-négyen gumibotoztak egyetlen földre tepert embert, most ismét készülnek és a főváros teljes központja az „munkaterületük” lett. Az ország főméltóságai, kivéve az Országgyűlés és a kormány képviselőit, a Műegyetem nagytermében gyűltek össze megemlékezni, élükön Sólyom László elnökkel. Ő elrendeznivaló ügynek nevezte a rendőrök egyre késő elszámoltatását. Arról is szólt, hogy ez a forradalom a tisztesség melletti kiállást jelenti, ami kizár minden kapcsolatot a Kádár rendszerrel. A zászlófelvonás alatt már azt is kiabálták a kormányfőnek: diktátor! Most hallottam először – azon a megemlékezésen, ahol az elnök az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökei is helyet foglaltak, és ott ült a „külhoni” magyarságot képviselő erdélyi egyetemista is – azt, hogy Romániában ‘56-ért 20 halálos ítéletet hoztak és l4 ezer évnyi börtönbüntetést szabtak ki! Nem sokan ismerik ezeket a számokat az erdélyi olvasók közül, ahogyan a cikkíró sem. Az elnök most, 50 év után is kénytelen követelni azt, ami elmaradt: „kérjük, követeljük rehabilitálásukat!” Romániában melyik tollasodásával elfoglalt politikusunk követeli ezt? – kérdezte dr. Sasi Nagy Béla. /Dr. Sasi Nagy Béla: Ünnepeltünk? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 26./

A dokumentumok román fordítását követeli Ciprian Dobre Maros megye prefektus. Traian Basesescu államfőhöz, Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnökhöz és a többnyelvűségért felelős romániai EU-biztos Leonard Orbanhoz készül fordulni Kincses Előd. A marosvásárhelyi jogász arra kíváncsi, hogy az alkotmány által garantált anyanyelvhasználat értelmében mi a különbség a magyar és kínai nyelv között. Kincses egyik ügyfelének, a mezőcsávási Nagy Bélának azért utasította el a Ciprian Dobre prefektus által vezetett földosztó bizottság a visszaigénylési kérését, mert bizonyos okiratokat nem fordíttatott le magyarról román nyelvre. Egy magyar személyazonosságival be lehet utazni Európát, Marosvásárhelyen viszont annak a lefordítását követelik. Ciprian Dobre prefektus a bíróságnak címzett beadványában rámutatott, hogy „Románia hivatalos nyelve a román”. A Krónikának nem sikerült elérnie Dobrét, aki korábban megtiltotta, hogy a prefektúra ügyeiről beosztottjai nyilatkozzanak. /Szucher Ervin: Magyar iratra nincs erdő. = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./

Sok program zajlik a Hargita Megyei Napok során. A népi fafaragásból nyújt ízelítőt a szentegyházi Tamási Áron Iskolában nyílt kiállítás, Székelyudvarhelyen az udvarhelyi népiskolások adtak hangulatos koncertet. Róth András történész bemutatta a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadványait. Szemlézték az Örökségünk címmel megjelenő folyóirat eddigi négy számát is. Székelyudvarhelyen megnyílik a fotókiállítás Nagy Béla fotóművész képeiből, majd bemutatják az Udvarhelyszéki olvasókönyv című összeállítást. A „hazatérők” ünnepi estje május 9-én lesz. /Bágyi Bencze Jakab: Megyenapok hazatérőkkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./ Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója elmondta: az egy évvel és négy hónappal ezelőtt létrehozott Forrásközpontnak még nincs múltja, ez idő alatt azonban szép számú kiadványt sikerült megjelentetniük. A kötetek között van Hermann Gusztáv Mihály: A székely történelem kistükre 1848, illetve P. Buzogány Árpád: A bogáncs kivirágzik című műfordítása. A Forrásközpont vállalta fel az Aeropolisz hetedik tanulmánykötetének kiadását. Ezek mellett egyéb kisebb kiadványok is megjelentek: egy anyák napi kisfüzet, a Kodály év tiszteletére szerkesztett kottás kiadvány, a Hargita megyei tájházakat bemutató képes levelezőlapok is napvilágot láttak. Az Udvarhely Kulturális Egyesület segítségével jelennek meg a kötetek. /Szász Emese: A forrásközpont mint kiadó. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 8./

Idén a tizenhetedik alkalommal megszervezett Bod Péter-napok koszorúzással kezdődtek Kézdivásárhelyen. A megnyitón fellépett a képző Gyöngyvirág tánccsoportja és énekkara. Ezt követően egykori zenetanárukra, Vikol Kálmánra (1911–1968) emlékeztek, az ötvenöt éves véndiák-találkozó néhány résztvevője az egyenes gerincű pedagógus személyiségét idézte fel, majd az iskola zenetermében Vetró Bodoni András és Bajcsi Ildikó tanár, a tanítóképző igazgatója leleplezte a céhes város szobrásza, Vetró András által készített Vikol Kálmán-domborművet. Az avatóünnepségen közreműködött a népes Vikol zenészcsalád apraja-nagyja. Ez a tanítóképző harmadik domborműve, két évvel ezelőtt Nagy Béla, tavaly pedig Fülöp Kálmán tanár emlékére avattak plakettet. /Iochom István: Vikol Kálmán-domborművet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 17./

1958 áprilisában indult el útjára, de csupán a következő esztendő szeptemberéig látott napvilágot szülőhelyén, Marosvásárhelyt, havonként, a Művészet, ezzel az alcímmel: Színház, zene, képzőművészet, film. A beharangozó vezércikket a kinevezett főszerkesztő, Sütő András írta. A szerkesztőbizottságban ott volt Abodi Nagy Béla festőművész, Jagamas János zenetudós, Kovács György színművész és Tompa Miklós rendező-színigazgató. A színházi rovat vezetője jó ideig az a báró Kemény János volt, akit Sütő a mészégető kemencék mellől hozott be a szerkesztőségbe. A színház állt a lap érdeklődésének középpontjában. A Művészet munkatársai közé tartoztak azoknak az éveknek a legjobb tollú színházi, képzőművészeti, zenei kritikusai: Jánosházy György, Deák Tamás, Földes László, Oláh Tibor, Lőrinczi László, Páll Árpád, Halász Anna, Banner Zoltán, Lukácsy András, Ditrói Ervin, Gazda József és Pintér Lajos. Működött a cenzúra, kötelező volt a romániai és a szovjet „vívmányok” állandó népszerűsítése. Azután jött az átmeneti engedmények visszavonása, a Művészet felsőbb parancsra egyik napról riportlappá alakult át – Új Élet címen, így jelent meg – most már kéthetenként – egészen 1989 decemberéig, majd a kilencvenes években Erdélyi Figyelő címmel fejezte be pályafutását. (Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet. Hitel /Budapest/, 2008. június). /B. D. : Egy kérészéletű folyóiratról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

Abodi Nagy Béla festőművész, a kolozsvári képzőművészeti akadémia tanára, 2008. július 13-án tölti be kilencvenedik életévét. Művészeti tanulmányait Bukarestben, majd Szőnyi István tanítványaként, a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Öt évig a magyar honvédség katonája és orosz hadifogoly. 1949-1983 között a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola tanára, tanszékvezető. Festészete európai, egyetemes léptékű és érvényességű, modern, kísérletező, a képi műfajokat átívelő. Munkássága megismerhető a Bajor Andor által írott, a Kriterion Könyvkiadó által 1986-ban kiadott kötet, a 2004-es, a Kolozsvári Erdélyi Szépművészeti Múzeumban (Bánffy-palota) rendezett gyűjteményes kiállításának katalógusa segítségével. Portréfilmét – A jövő fénye – többször levetítette a Duna Televízió. Weblapja: www.abodi.hu. A művész 2008-tól Budapesten él. /Abodi 90 éves! = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./

Abodi Nagy Béla festőművész most 90 éves. Az idős művész gyermekeihez költözött Budapestre. Továbbra is tagja és tiszteletbeli elnöke a Barabás Miklós Céhnek, amely 1994-es újraalakulását éppen neki, valamint művésztársának és barátjának Kós Andrásnak köszönheti. Monográfiaírója, Bajor Andor könyvében olvasható: „Ha műveinek lényegi párlatát, összefoglalását, álombeli újjáalkotását – fantom képét – akarom adni, akkor: egy tartásnak, egy fejtartásnak, magatartásnak a festője. Emelkedő, eget tartó vagy eget kérő alakoké, feltörő formáké, magasba lendülő idomoké, fennebb igyekvő súlypontoké. Moccanásoké, mozdulatoké. ”Abodi Nagy Béla életműve szerves része a 20. századi erdélyi, tágabb vonatkozásban pedig európai képzőművészetnek. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető tanára volt. Életműve mintapéldája az emberközpontú, humanista festészetnek. Abodi Nagy Béla 2004-es, művészeti múzembeli, munkásságában példátlanul nagyszabású gyűjteményes kiállításával valójában elbúcsúzott Kolozsvártól. /Németh Júlia: „Egy az igazak közül” = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

Megjelent az Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóirat 31. száma, mely negyedévenként jelenik meg, a székelyudvarhelyi Litera Veres kiadásában. A folyóiratban zömmel erdélyi vonatkozású képzőművészeti eseményekről, kiállításokról van szó, de tanulmányok, művészportrék is helyet kapnak benne. Az Egy az igazak közül című írásában a 90 éves Abodi Nagy Bélát méltatta Német Júlia műkritikus. Zsögödi Nagy Imre magyarországi vándorkiállításáról Sümegi György írt. Tóth Ferencre Szabó András emlékezett. A kiadványban immár tizenharmadik alkalommal jelentkezik az Erdélyi kastélyok rovat. A most megjelent 31. számban többek közt Bölöni Domokos, Bálint Ágnes, Barabás Hajnalka és Deák Ferenc Lóránd is jelen van szerzőként. Ez a folyóirat az egyetlen romániai magyar nyelvű képzőművészeti témájú kiadvány. /Bágyi Bencze Jakab: Erdélyi Művészet – újratöltve. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./

A régi kolozsvári polgári lakások jelentős részének elmaradhatatlan tartozéka volt egy-egy Ács Ferenc-kép. 1949-ben, 73 éves korában hunyt el, művészileg sokkal hamarabb kiégett. „Roppant termékenysége, az idősebb korában festett «egynapos» képeinek lélektelensége már-már elfedik előlünk tehetségének korai szikrázását” – írta róla Murádin Jenő könyvében /Ács Ferenc az impresszionizmus erdélyi úttörője, Litera-Veres Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2008, Erdélyi Művészet könyvek/ Ács Ferenc iskoláit a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte, és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta. Később, Münchenben Hollósyt fogadta mesteréül, és vele együtt ment Nagybányára 1897-ben, majd ismét München következett. 1900-ban tér vissza szülővárosába, ahol szabadiskolát is működtet, és 1911-ben megrendezi „Kolozsváron az első impresszionista plein-air kiállítást”. Később az ünnepelt festő mellőzötté vált, nem hívták meg az 1929-ben megalakult Barabás Miklós Céh tagjai közé, s később sem nyíltak meg előtte a festői csoportosulások. Kétes egzisztenciájú, az alkoholizmus végső stádiumába esett fiával együtt elképesztő nyomorban, emberhez méltatlan körülmények között tengette életét 1949-ben bekövetkezett haláláig. Emlékét egykori tanítványai mellett Abodi Nagy Béla festőművész ápolta. 1959 őszén Kolozsvárt megszervezték Ács Ferenc emlékkiállítását. /Németh Júlia: Az impresszionizmus erdélyi úttörője. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

Két könyvbemutatót is tartottak április 3-án Nagyváradon. A dunaszerdahelyi magyar írónő, Nagy Erika az Illyés Gyula Református Könyvesboltba vitte Zsákutca című kötetét, mely humoros írásokat, rövidprózai alkotásokat tartalmaz. A kiadványt Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője méltatta. Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója megemlítette néhány váradi újságíró nevét, akik a kilencvenes évek elején véleményműfajban dolgoztak: Tőke Csaba, Implon Irén, Fábián Imre nyitja az illusztris névsort, de nem szabad elfeledkezni Szilágyi Aladárról és Gittai Istvánról sem, akik mai napig rendszeresen publikálnak. Nagy Erika elmondta: a Szlovákiai Magyar Írók Társasága rendszeresen szervez összejöveteleket a fiatal íróknak, s úgy érzi, a foglalkozások által nőtt az alkotókedv az ifjakban. A Magyar Autonóm Tartományról 1959-ben egy alkotói csoport tervezett könyvet megjelentetni, amelynek elkészültét Keszy-Harmath Sándor koordinálta. Az írásban huszonöt szakember vett részt, adatok ezrei révén nyújtottak képet az akkor még létező tartományról. A kötet azonban soha nem jelent meg. Mire nyomdába került volna, „kitört a botrány” – mesélte Nagy Béla, a néhai Keszy-Harmath veje, akinek most sikerült valóban kiadatnia a monográfiát, Volt egyszer egy autonómia címmel. A szerzőket meghurcolták, épphogy sikerült megúszniuk a börtönbüntetést, az összes fellelhető kéziratot elkobozta az államhatóság. Miután Keszy-Harmath 1991-ben elhunyt, leánya és annak férje, Nagy Béla találta meg a monográfia egyetlen fellelhető kéziratát. A Nagy Béla gondozásában a budapesti Szabad Tér Kiadónál megjelent dokumentumkötetet Nagyváradon mutatták be. /Nagy Orsolya: Új könyvek hétvégéje Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./