Megjelent a Sepsiszentgyörgyön élő Sepsiszéki Nagy Balázs négykötetesre tervezett sorozatának első kötete: Székelyföld falvai a huszadik század végén I. Háromszék /Nap Kiadó, Budapest, 1998/. A szerző tanulmányait Magyarországon végezte, néprajzkutatóként gyalog és kerékpárral bejárta Háromszék 125 falvát, ennek eredménye a most napvilágot látott munka. /Nádudvari György: Isten hozott, Balázs! = Brassói Lapok (Brassó), dec. 18./

Székelyudvarhelyen, a Szent Miklós római katolikus plébánián rendezik meg szept. 23-26-a között azt a nemzetközi médiatalálkozót, amely kereszténységünk és államalapításunk megünneplésére szándékozik felkészíteni a katolikus médiában dolgozókat. A találkozóra kb. 100 résztvevőt várnak, köztük kárpátaljaiakat is. Tamás József segédpüspök mutat be nyitószentmisét. Kovács Sándor helyi főesperesnek és Juhász Juditnak, a Magyar Rádió alelnökének üdvözlőbeszéde után elkezdődnek az előadások. Juhász Judit, Sebestyén Péter, dr. Marton János történészprofesszor, Derzsy András, Nagy Balázs néprajzos, Zoltán Ildikó tanárnő, valamint Vadász Ágnes, a Magyar Rádió bemondónője tartanak előadásokat. /Katolikus médiatalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./

"Orbán Balázs kutatásai óta nem készült olyan felmérés, amilyenre Sepsiszéki Nagy Balázs vállalkozott. Két kötet már megjelent a Nap Kiadó gondozásában: Háromszék, illetve Csík-, Kászon- és Gyergyószék ismertetése. Nagy Balázs Budapesten szerzett néprajz szakos diplomát. Nagy Balázs elmondta, hogy 1989-ben ment Magyarországra. Azzal a tudattal végezte az egyetemet, hogy tanulmányai befejezése után hazatér a szülőföldre. Elhatározta, hogy bejárja az egész Székelyföldet, a falvak jelenlegi állapotát rögzíti. Ez a terve lassan valóra válik, és lassan befejeződik. 1995 szeptemberében kezdte meg Székelyföld bejárását. 1998 decemberében jelent meg a Székelyföld falvait bemutató könyvsorozatának első kötete: Székelyföld falvai a huszadik század végén. Háromszék, Kovászna megye, I. kötet. Minden falu jelenlegi helyzetét mutatja be, kezdve népességi adatokkal, az 1992-es népszámlálás alapján. 2003 tavaszára várható Székelyföld falvai a huszadik század végén, Udvarhelyszék című kötetének megjelenése. /Bán Péter: Sepsiszéki Nagy Balázs - Orbán Balázs nyomában. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 21./"

"Megjelent Sepsiszéki Nagy Balázs Székelyföld falvai a 20. század végén. Udvarhelyszék, Hargita megye /Nap Kiadó, Budapest/ című könyve. Ez a Székelyföld falvainak jelenkori helyzetét bemutató, négykötetesre tervezett könyvsorozat harmadik kötete. A 2000 júniusa és 2002 májusa közötti egyszemélyes terepmunkán alapuló faluleírások 128 udvarhelyszéki településre kalauzolnak el. Sepsiszéki Nagy Balázs a 90-es évek második felében Orbán Balázs leírásának megismétlésére vállalkozott. Könyve az idők múlásával történeti kútfő értékű lesz. Ki tudja, lesz-e még valaki, aki ötven vagy száz év múlva ismét bejárja ezt a vidéket, a Székelyföldet, és mit talál. Mi jellemzi a kötetet? A személyes emberközelség, az élő kapcsolat a tájjal, a településsel, szellemi, gazdasági, polgári vezetőivel, a csordapásztortól a lelkipásztorig. A Sepsiszéki Nagy Balázs így vallott könyvéről, megírásának szükségszerűségéről: "Ez a könyv egy nemzetmentő stratégiának is részét kívánja képezni. Bajban van az erdélyi magyarság, szerintem az egész magyarság, és ahhoz, hogy jövőstratégiát közösen építsünk, szükség van ilyen munkákra. A IV., a marosszéki kötet befejezése után tervezek egy olyan tanulmányt készíteni, amelyet el fogok juttatni felelős magyar politikusokhoz. Vázolnám, mit tehetnénk a gazdaságilag hátrányos helyzetű vidékek megmentéséért. Eszembe jut a Homoródmente, ahol olyan falvak vannak, amelyekben a lakosság átlagos életkora 60 év fölötti. Hogy lehetne megmenteni a magyar jövő számára?" A kötet külön értéke, hogy a faluleírások után a kötetben szereplő, Udvarhelyszékhez kötődő neves személyiségek rövid életrajzai, majd a tájszavak és a rövidítések magyarázatai, végül a magyar-román és román-magyar helységnévtár következik. /Bán Péter: Udvarhelyszék falvai. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 10./"

 Sepsiszéki Nagy Balázs: elindult Orbán Balázs nyomdokain, s bejárta, illetve járja Székelyföld falvait, s jegyzi szorgalmasan a települések jelenéről szóló adatokat, tényeket. A Székelyföld falvai a huszadik század végén című monográfiájának három kötete már megjelent, a negyediken most dolgozik a fiatal szerző.   A Székelyföld falvai a huszadik század végén első kötete, a Háromszék 1998-ban jelent meg, a második, Csík-, Kászon- és Gyergyószék 2000-ben, míg harmadikként az Udvarhelyszék látott napvilágot 2003-ban. A negyedik, Maros- és Aranyosszékről szóló befejező kötet kiadását ez év végére vagy 2005 elejére tervezi a monográfia budapesti megjelentetője, a Nap Kiadó. A sepsiszentgyörgyi szerző Budapesten végezte egyetemi tanulmányait, néprajz szakon diplomázott, majd hazatért, és 1995-ben elkezdte a szülőföld leltározását. „Harmadéves koromban fogalmazódott meg bennem – mesélte -, hogy amikor hazajövök, felvállalom, hogy bejárjam egész Székelyföldet, és leltárt készítek a jelenkori helyzetről, nem csak a népesség száma és etnikai megoszlása, vallásfelekezeti tagolódása szerint, hanem érdekelt a faluközösségek gazdasági helyzete, elöregedettségi szintje, hagyományőrző jellege, műemlékek, kulturális tevékenység, iskolák, gyermeklétszám.”    Második kötetét szociográfiai műfajban a Magyar Írószövetség 2000-ben Az év könyve díjjal jutalmazta. Nagy Balázs Győrfi István-i szellemben érzi magát néprajzosnak, akinek a megfogalmazása szerint a néprajz nemzetfenntartó tudomány.  Sepsiszéki Nagy Balázs a nemzeti stratégia kialakítása szempontjából is fontosnak tartja a munkáját. Vannak olyan kisrégiók a Székelyföldön, mint a Homoród mente vagy Marosszék és Felső-Nyárád mente falvai, ahol nagyon elöregedett a lakosság, olyan településekkel, ahol az átlagéletkor 60 év fölötti, vagy ahol több mint tíz éve nem kereszteltek. Szerinte azon kellene töprengeni, meg lehet-e valamilyen módon őrizni ezeket a tizenkettedik-tizenharmadik századi településeket, hogy ne csak földrajzi névként éljenek tovább, hanem létező faluközösségként maradjanak meg több száz évig. A falvak bejárása után egy dolgozatot tervez, amiben összefoglalja, melyik faluba milyen ipart kellene telepíteni, ugyanis az a véleménye, hogy csak a mezőgazdaság nem menti meg a székely falvakat. Sepsiszéki Nagy Balázs amerikai és anyaországi magyarok támogatása révén végezheti felvállalt munkáját, de számos itthoni pártfogója is van. ,,Könyvem a gyökerekről szól, hiszen a falvak népe jelenti a nemzet gyökérzetét. A kommunista diktatúra idején nem véletlenül akarták elpusztítani a falvakat. Tudták, hogy a hagyományos faluközösségek szétzúzásával egy nemzet sírját ássák meg. A XXI. század hajnalán a falvak különös figyelmet érdemelnek, hiszen jövőjüktől függ a nemzet sorsa” – vallja a szociográfus. /Mózes László: Leltárkészítő Orbán Balázs nyomdokain (Székelyföld az ezredfordulón). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./

A Hitel folyóirat februári számának lap címoldalán ez olvasható: Nem, az nem lehet. Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. Csoóri Sándor, Vasadi Péter, Pozsgay Imre, Duray Miklós, Pap Géza, Sütő András, Gál Sándor, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Dudás Károly, Vári Fábián László, György Attila, Zsidó Ferenc, Sepsiszéki Nagy Balázs, Csata Ernő, Magyari Lajos, Koncsol László, Fekete Gyula, Kodolányi Gyula, Tőkéczki László, Ablonczy László, Czakó Gábor, Tornai József, Tamás Menyhért, Domokos Mátyás, Nagy Gáspár, Ács Margit, Alföldy Jenő, Márkus Béla, Görömbei András, Bertha Zoltán, Cs. Nagy Ibolya, N. Pál József, Elek Tibor, Rott József, Száraz Miklós György, Sturm László, Prágai Tamás, Brém Nagy Ferenc, Mórocz Zsolt és Szabó István. A folyóirat kevés példányban jut el Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára, Szabadka környékére, Lendvára. „Senki sem kötelezte a maradék Magyarországot arra, hogy megvonja az állampolgárságot azoktól, akik fölött áthelyezték az államhatárokat.” – írta Duray Miklós. „Egy néptől, mely évtizedeken át határain belül bambán tűri pusztítását, sőt besegít önpusztítással, nehogy nacionalistának pellengérezze ki a sajtó, nem várható el, hogy a határain kívül rekedt sorstársaiért ébredjen fel évszázada alvó lelkiismerete.” – állapította meg Fekete Gyula. Csoóri Sándor pedig arról írt, hogy a mai divatos és sikeres íróinknak egyetlen szavuk sincs arról, hogy miért sorvad, miért fogyatkozik ez a nép. „Magasban járó elmélkedésekből már régóta arra tudok következtetni, hogy saját esztétikájukat, gondolataikat, előítéletüket ismerik csupán. De azt a valóságot, amelyben maga az istenadta nép él idehaza vagy a határainkon kívül, egyáltalán nem ismerik, legfeljebb hallomásból, mint a hutukat.” /Nagy Pál: Mi történt velünk? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

A Budapesten megjelenő Hitel című folyóirat – a nemzeti gondolat leghívebb anyaországi őrhelye – idei februári számát a múlt év december 5-ei népszavazás kérdéskörének szentelte a következő címmel: Nem az nem lehet – Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. „Anyaországi és az elcsatolt területek magyarságának prominens képviselői, a nemzet egységének következetes és elkötelezett szellemi munkásai szólalnak meg”, írta beszámolójában Máriás József. Ez a folyóirat Erdélybe csak igen szórványosan juthat el, ezért Máriás részletes ismertetést adott az írásokból. Duray Miklós írta:. „A hivatalban levő magyarországi kormány Gyurcsány miniszterelnök képviseletében, valamint Hiller és Kuncze pártelnökök – Károlyi–Kun–Szamuely eszmei örököseiként hadat üzentek a nemzetnek.” Fekete Gyula: „Már maga az nemzetgyalázás, ha szavazással kell eldöntenünk, hogy véreinket, testvéreinket, akiket a világpolitika főgazemberei kirekesztettek szülőhazájukból, elnyomásba, megaláztatásba, teljes kiszolgáltatottságba taszítottak, ezeket a magyarságukért sokat szenvedett testvéreinket öleljük-e most már magunkhoz, vagy verjük inkább pofon.” „1990 óta hittünk a változásban. Abban, hogy a rosszat fölváltja a jó” – összegezte tapasztalatát Csoóri Sándor. Megállapította: „a többség egyre szegényedik”, „eltömegesedett körülöttünk a hazugság”, „a nemzetet földbe kell taposni”. Fekete Gyula: a népirtás nemcsak a születések szabályozásában ölt testet, hanem annak korszerűbb változatában is: „a nacionalizmus elleni harc formájában és ürügyén, képtelen túlhajtásával elroncsolni, kiirtani a nemzeti érzést, a nemzettudatot, a nemzeti szolidaritást, végső soron az identitást”. Tőkéczki László: „hazugság volt, de hazugság lett itt minden más érték és a közösség is! Balekoknak való hülyeségek a hit, a haza, a nemzet (magyarság), az erkölcs és a rend.” Domokos Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a nemzeti tudat gyökereire vettetett a fejsze, csapásai a nemzeti irodalmat sem kímélik: „a társadalom agyán lobotómiát végző civilizátoroknak sikerült elhitetni, hogy ideje lejárt, szerepe véget ért, hogy nemzeti sorskérdéseinket »a dolgot magát nézve« elemző irodalmunk arany öntudata és üzenete ma már nem »trendi«, és az értékeit, önbecsülését oly könnyedén elhajító, feledékeny magyar világ boldogan elhitte a posztmodern bűvigéket, mert ezáltal egy kényelmetlen lelkiismereti nyomás alól is felszabadult”. „Mintha a jóslásokban időnként fel-felbukkanó sárga veszedelem előtt itt volna »a határon túlról jövő magyar veszedelem« ideje! – figyelmeztet Márkus Béla. – Más szempontból a »bevándorlóellenes hangulatkeltésé« – ám csak abban az esetben, ha a képzelt bevándorlók: magyarok.” A felvidéki Koncsol László keserűen tette fel a kérdést: „Mi folyik ebben az országban, miféle nemzet vagyunk mi, az élet vagy a halál népe, az önépítés vagy az önpusztítás, a leépülés vagy a növekedés, az Isten művébe simuló teremtés vagy a Sátánéba szerződött rombolás nyelvközössége?” Pap Géza erdélyi református püspök bibliai példára hivatkozva hirdette december 5-én: „amikor egy népből kihal az egészséges nemzettudat, az egymáshoz való tartozás vágya és igénye, az a nép egészen biztosan pusztulásra van ítélve”. „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” „Ebben a szellemi zsarnokságban, megzsaroltatásban Magyarország jobbik fele, a velünk sorsközösséget és szolidaritást vállaló anyaországi magyarok is kisebbségbe kerültek, kisebbségi sorsba kényszerültek – a saját országukban…” (Dudás Károly, Szabadka) Reményeinket „a történelem egyetlen pillanat alatt semmissé változtatta. És ezt a történelmi pillanatot nem lehet soha többé tudatunkból kitörölni. Mert ami megtörtént, az Trianont véglegesítette!” (Gál Sándor, Kassa) „Ennek az országnak a lakói ilyen nemzeti önismerettel, ilyen nemzeti öntudattal élnek?” (Görömbei András, Debrecen) „2004. december 5., »fekete adventje« csakugyan történelmet írt; de az emelkedés történelme helyett az önmegszüntetés eddig elképzelhetetlenül példátlan kísérletének történelmét. (…) Mintha népszámlálás történt volna – a magyarországi magyar kisebbségé, a lelki magyarságé.” (Bertha Zoltán, Debrecen) „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” (N. Pál József, Budapest) „Az anyaországi magyarság mindenekelőtt magamagát hagyta cserben, már a kimondott nem előtt. Hogyan ölelje magához a kisebbségben élő nemzetrészeket, ha önmagával is meghasonlott, gyűlölt viszonyban van?” (Rott József, Magyaregregy) „A cserbenhagyott kisebbségek iránti többségi lenézés, megvetés, gúny pedig eddig nem ismert árnyalattal is sötétíti majd a nemzetiségi képet.” (Cs, Nagy Ibolya, Debrecen) „Homlokunkon ott a jel: Káin bélyege. Mindannyiunkén. Azokén is, akik igennel szavaztak.” (Száraz Miklós György, Budapest) „Kedves Nem-párti Testvéreim, milyen érzés Magyarországon magyarnak lenni?” (Vári Fábián László, Kárpátalja) „Úgy érezzük, hogy a magyar állampolgárok többsége elárult bennünket, megtagadta a nemzetet.” (Sepsiszéki Nagy Balázs, Sepsiszentgyörgy) Sütő András: „Permanens döbbenetben nyilván nem lehet élni.” Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Gyulán élő Elek Tibor is: „…felállni pedig, mint tudjuk, muszáj, mert földre ütötten élni nem lehet”. „Ez a döntés gyorsítani fogja az erdélyi magyarság (újbóli) felnőtté válását. (…) Azt is mondhatnám, köszönjük, hogy felébresztettetek!” (Zsidó Ferenc, Székelykeresztúr) Magyari Lajos az Erdélyben, a Székelyföldön szórványosan megnyilvánult magyarellenes jelenségek ellenére, arra int, hogy „nemzettársainkat, magyarországi testvéreinket mégsincs jogunk megtagadni”, hogy a történtek dacára „komoly és felelős párbeszédre van szükség”. /Máriás József: Nem, az nem lehet! = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./

A halálra táncoltatott leány és A halál völgye című könyve megjelenése kapcsán látta vendégül Albert Ernőt Kovásznán az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub. Nagy Balázs néprajzkutató bevezető előadásában áttekintette a magyar népballada műfajtörténetét. Albert Ernő kutatásairól beszélt, majd felhívta a figyelmet arra, hogy ma is lappang a mélyben olyan népköltészeti alkotás, melyet még nem jegyeztek le. /Szabó Etelka: A népballada ünnepe Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./

Október 12-én az Őszi Művelődési Napok nyitórendezvényeként Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Kúriák földje, Háromszék címmel nyílott fotókiállítás. A régi nemesi lakóházak megmentése mellett elkötelezett Nagy Balázs elmondta, Háromszéket feltérképezve közel kétszáz kúriáról gyűjtöttek már adatokat, a mostani kiállítás előhírnöke a decemberben megjelenő, tanulmányokkal, művészettörténeti leírásokkal is kibővített fotóalbumnak. Szerinte a megyének kellene tennie az épületek megmentéséért, bekapcsolni ezeket a megyei turisztikai hálózatba, kulturális rendezvények színhelyévé tenni. /(vop): Felkiáltójelek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./

December 21-én mutatták be Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Kúriák földje Háromszék című könyvet, amely hiteles képet nyújt pusztuló épített örökségünkről, hangzott el a telt házas rendezvényen. Sepsiszéki Nagy Balázs, a kötet szerkesztője írta: ,,székelyföldi viszonylatban Háromszéken épült a legtöbb kisnemesi udvarház, s habár a huszadik század folyamán közel félszáz végérvényesen eltűnt közülük, e tájegység még mindig felbecsülhetetlen értékű, és alig ismert örökséget őriz”. Jobbára helybéli szakemberekből, fotósokból álló csapat készítette ezt az albumot. Nagy Balázs kijelentette: várakozással bocsátják útjára ezt a könyvet, mert a megye kúriaállományának egyharmada pusz­tulóban van. /(mózes): Kúriák földje Háromszék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 22./ A könyv Sepsiszéki Nagy Balázs szerkesztésében, nagyszámú szakember közreműködésével és a Kovászna Megyei Tanács anyagi támogatásával készült. /Domokos Péter: Menthető az épített örökség? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./

A sepsiszentgyörgyi születésű, 37 éves Sepsiszéki Nagy Balázs Budapesten, az ELTE néprajz-szakán szerzett oklevelet, és azon kevesek közé tartozik, akik visszatértek a szülőföldjükre. Orbán Balázs nyomdokaiba lépve több mind tíz éve céljául tűzte ki Székelyföld végigbarangolását. Főállásban a Kovászna Megyei Művelődési Központ alkalmazottja. Az Úz-völgyében megismerkedett Karácsony Gyula havasi mesemondóval. Neki köszönhetően járt oda vissza, s végül gyökeret eresztett ott. Megvásárolt egy lakatlanná vált tanyát, és a szabadideje nagy részét ott tölti családjával. Ide építik fel Székelyföld első erdei iskoláját, melynek szomszédságában a Csíki-havasok növényvilágát bemutató botanikus kertet létesítenek. Sepsiszéki Nagy Balázs szellemi és erkölcsi tekintetben hét vezérét tartja követendőnek: Kőrösi Csoma Sándort, Benkő Józsefet, gróf Mikó Imrét, Orbán Balázst, Kriza Jánost, Benedek Eleket és Tamási Áront. Hamarosan megjelenik a Székelyföld-sorozatának negyedik kötete. Következő munkájának témája a magyar jövő Székelyföldön, 500 falu bejárása példáján. Közgazdaságilag, demográfiailag, erkölcsileg szeretné elemezni szülőföldjét és a rá váró jövőt. /Dimény Árpád: Hét vezér nyomában – keresztül-kasul Székelyföldön. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 23./

Romosak az ódon közép- és főnemesi házak, kastélyok. Egy kis csoport bejárta, feltérképezte, lefényképezte Székelyföld kúriáit, így született meg a Kúriák földje – Háromszék, a Kovászna Megyei Művelődési Központ által megjelentetett kiadvány, amelyet bemutattak Marosvásárhelyen. Haller Béla méltatta a kötetet és az azzal kapcsolatos fotótárlatot. A Nagy Balázs szerkesztette, kilenc szakember írta kötetben hetvenöt nemesi lak sorakozik. /Nagy Botond: Orbán Balázs utódai. Kúriák földje – Háromszék. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

Sylvester Lajos jegyezte meg tavaly: Dálnok annyi jelességet és értéket küldött a nagyvilágba, hogy ha egyet-egyet közülük minden esztendőben felmutatnának, húsz évig is lenne egy-egy példa. Ennek kapcsán Márton László polgármester kezdeményezésére a községi tanács megszavazta, hogy a Dálnoki Napokon minden esztendőben egy dálnoki személyiséget emelnek ki a népes panteonból, hogy a rendezvény szellemi védnöke legyen. A sort idén dr. Kicsi Sándorral kezdik. Erre az alkalomra kiadják dr. Kicsi Sándor Dálnoki történetek címmel a szerző negyven elbeszélésből, anekdotákból, színes, olvasmányos karcolatból álló kötetét. Dr. Kicsi Sándor hagyatékát dr. Zsigmond Győző gondozza, a könyvet Nagy Balázs lektorálta, s a sepsiszentgyörgyi Cova-Print Nyomdában készült. Sylvester Lajos emlékeztetett, hogy a Dálnoki Veress család három írót is adott a világnak – két Gerzsont és egy Dánielt –, de adott tábornokot, honvédelmi minisztert és emlékiratírót is. /Sylvester Lajos: Dálnoki pártolópéldányok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 12./

A harminchatodik Bao-Bao-túrára indultak a napokban a sepsiszentgyörgyi Nemere Természetjáró Kör tagjai, csángó és székelyföldi fiatalok. Az évente szervezett néprajzi és honismereti tábor ezúttal az Úz völgyében kezdődik. Kakas Zoltán, a nemerések vezetője elmondta: idén is tíz-tizenkét előadó beszél majd környezetvédelemről, helytörténetről, turistajelzést festenek, lesz etnobotanikai gyűjtés, továbbá frissítik korábban gyűjtött, népi hiedelemvilággal, vallási néprajzzal kapcsolatos anyagaikat. Az csinódi erdei iskolában a táborozók házigazdája Sepsiszéki Nagy Balázs, a létesítményt tető alá hozó Juniperus Egyesület vezetője. /(mol): Az Úz völgyében a nemerések. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

A tizenegy napig tartó, huszonkilenc háromszéki települést érintő Őszi Közművelődési Napok október 10-i sepsiszentgyörgyi megnyitóján a székely néphagyományokat alkotó módon őrzők két udvarhelyszéki képviselőjének életútját ismerte meg a Székely Nemzeti Múzeumban összegyűlt közönség. A Farkaslakán élő nyugdíjas tanítónő, Jakab Zsigmondné Mészáros Rozália népdalos könyvét mutatták be. A nyolcvankét ismert népdalt tartalmazó, Haj, sirass, édesanyám, míg előtted járok című kiadvány a szerző számára ürügy volt arra, hogy férje, az 1995-ben elhunyt Jakab Zsigmond rajzos naplójában, a Velemjáró füzetekben hátramaradt rajzokat közzétegye. Jakab Rozália közel harmincéves néprajzi munkásságát Sepsiszéki Nagy Balázs ismertette. /(fekete): Rendhagyó népdalos könyv (Őszi Közművelődési Napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./

Sepsiszentgyörgyön az egykor a Román Nemzeti Bank megyei fiókjának épült ingatlanba átköltözött Kovászna Megyei Művelődési Központ hivatalos székházavatót tartott, ez alkalommal indították útjára a háromszéki értéktérképet is. Demeter János megyei tanácselnök elmondta, az évek során bebizonyosodott, jó döntés volt egy megyei irányítottságú szakintézmény létrehozása. Ennek egyik bizonysága az értéktérkép, melyet szerkesztője, Sepsiszéki Nagy Balázs ismertetett. Elmondta, a Tájak, korok, múzeumok magyarországi mozgalom mintájára egy hasonló háromszéki honismereti mozgalmat képzelt el, ehhez lenne hasznos vezető az értéktérkép. Ennek a részhiányosságait is pótolni kellene. Például a háromszéki népi épített örökség kataszterét is el kellene készíteni – fejtette ki Nagy Balázs. /Váry O. Péter: Új székházban a megyei művelődési központ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./

A Marosszék és Aranyosszék leírását tartalmazó kötet megjelenésével véget ért egy közel tízéves kutatómunka eredményének közzététele. A Székelyföld falvai a huszadik század végén című négykötetes honismereti kézikönyvben több mint ezerhatszáz nyomtatott oldalon mutatja be a szerző, Sepsiszéki Nagy Balázs, hogy milyen állapotban vannak napjainkban a székely falvak és közösségek, milyen változásokon mentek át. A modern kori Orbán Balázs, ahogy a szerzőt néhol emlegetik, a több a helyütt látott pusztulás és népességfogyás ellenére, azokra a pozitív példákra építi Székelyföld jövőképét, amelyek a falusi ember szívósságát, tenni akarását láttatták vele, ezért bízik a közösségek megmaradásában, feltámadásában. Kezdetben gyalog és kerékpárral, majd Trabanttal, de mindvégig hálózsákkal kereste fel Sepsiszéki Nagy Balázs Székelyföld minden települését. Mire bejárta a közel ötszáz falut, és lejegyezte nyolcezer adatközlője mondandóját, rájött, hogy van kiút a gondokkal élő falvak számára. A szerző úgy tartja, sorozata (Háromszék; Csík-, Kászon-, Gyergyószék; Udvarhelyszék; Marosszék, Aranyosszék) nem szociográfiai, illetve szaktudományos munka, hanem olyan honismereti kézikönyv, amely akkori látlelete az adott településnek, amikor ő ott járt. Az élet megváltozott az infrastruktúra fejlődése miatt, az elmúlt tíz esztendőben víz- és villanyhálózatok épültek ki, egyes helyeken bevezették a gázt, a kézi kapcsolásos telefont korszerű rendszerek váltották fel, több a gépjármű, mint korábban. Egységes keret képezi könyveiben a településleírások gerincét: elhelyezkedés, néveredet, dűlő- és utcanevek, ősi családnevek, közigazgatási helyzet, közlekedés, lakosságszám, etnikai és vallásfelekezeti összetétel, óvoda, iskola (gyermeklétszám, tantestület és képzettség, ingázás), foglalkozási ágazatok, munkalehetőséget biztosító vállalkozások, mesteremberek, népművészek, műemlékek, emlékművek, híres emberek, a faluban fellelhető civil szervezetek, testvértelepülések, kivándorlók, betelepülők, vendégmunkások. /Fekete Réka: Van esély a megmaradásra (Székelyföld leírása négy kötetben). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

Megjelent Sepsiszéki Nagy Balázs: Székelyföld falvai a huszadik század végén I-IV című sorozatának befejező darabja. A munka tizenkét évet átfogó, négy kötetben megtestesülő vállalkozás. Sepsiszéki Nagy Balázs a pesti bölcsészkar néprajz szakát elvégezve huszonhat évesen kezdte járni szülőföldjét, felmérni és leírni Székelyföld falvainak állapotát. Megfordult legalább ötszáz helységben, beszélt tízezer emberrel, közben elolvasta a vonatkozó táji, történeti szakirodalmat, statisztikai jelentéseket, falumonográfiákat, tanulmányköteteket, néprajzi gyűjteményeket, évkönyveket, falufüzeteket, a helyi újságok honismereti cikkeit, kalendáriumokat, visszaemlékezéseket. Az első kötet 1998-ban, a második 2000-ben, a harmadik 2003-ban, a negyedik most, 2007-ben jelent meg. Nem szaktudományos munka, nem szociográfia. Honismereti kézikönyv – határozza meg műfaját a szerző. Sepsiszéki Nagy Balázs munkája méltó Orbán Balázs 1869-es nagy, azóta is megismételhetetlennek tudott teljesítményéhez. A budapesti Nap Kiadó gondozásában megjelent sorozat IV., Maros- és Aranyosszéket felölelő kötetének marosvásárhelyi bemutatója május 22-én lesz. /b. d. : Új könyv Marosszékről. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 11./

„ Ha a jelen ismeretében képesek leszünk megtervezni a jövendőt, akkor meg fogunk maradni, sőt, az egész magyarság jövőjére hatással lehetünk – mondotta Sepsiszéki Nagy Balázs. – Ez a könyvem fő üzenete. Nem elég nyilatkozatok szintjén maradni, a jövőért naponta tenni kellene valamit: gyerekvállalással, munkahelyteremtéssel, otthonmaradással, hittel, reménnyel. ” Kezdetben gyalog és kerékpárral, majd Trabanttal, de mindvégig hálózsákkal és jókora mozgókönyvtárral felszerelkezve kereste fel a történelmi Székelyföld településeit, mintegy ötszáz helységet járt be, nyolcezer adatközlő segítségét véve igénybe. Tíz év munkája fekszik a négy kötetben: Háromszék (1998), Csík-, Kászon-, Gyergyószék (2000), Udvarhelyszék (2003) és a befejező könyv: Marosszék, Aranyosszék (2006). „Faluleírásaim megismertetik az olvasóval egy-egy település lakosságának etnikai és vallásfelekezeti megoszlását, a gyülekezetek életét is. Rögzítettem az óvodások és a helyben tanuló elemi iskolások számát, az oktatási és művelődési állapotokat. ” „Orbán Balázs után 130 évvel nekem sikerült másodikként bejárnom Székelyföld összes települését. Munkám fő célja a megismerésen túlmenően e sok gonddal küzdő nagytáj jelenkori helyzetének minél valósabb bemutatása volt. ” /Bölöni Domokos: Székelyföldön van magyar jövő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./

Farsangtemetés, batyukázás, maszkkészítés, bikaütés, csúfnak öltözés, farsangtemető kalákázás – a fogalmak az erdélyi farsangi hagyományokhoz kapcsolódnak. Nagy Balázs néprajzkutató szerint Székelyföld falvai őrzik a farsangi szokást. A háromszéki Sepsimartonosban és Fotosban vízkereszt estéjén a gyerekek harangozzák be a farsangot. Kézdiszéken több faluban tartanak farsang végi felvonulásokat. Farsangtemetést tartanak például Bereckben és Felsőlemhényben. A Bölönhöz közeli Miklósváron, valamint Erdővidék néhány falujában is él a farsangtemetés és a batyukázás szokása. Alcsíkban a menasági farsangolás a leghíresebb, Gyergyóban a ditrói. Csíkszépvízen február 2-án szervezik a farsangtemetést. Besztercén a helyi és megyei érdekszervezet „megyére szóló” farsangi bált szervez. Cegőtelkén szokás a „csúfnak öltözés”. /Ördögünnep farsangra. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./

Változatos eseményekkel zárult február 24-én Nyárádszeredában a város hagyományos téli rendezvénye, a Bocskai-napok. Február 21-én kezdődött az ünnepségsorozat, amelyen jelen voltak a magyarországi testvérvárosok – Szerencs, Simontornya és Hajdúdorog – küldöttségei is. A Bocskai István 1605. február 21-i fejedelemmé választása előtt tisztelgő eseményeken minden korosztály talált magának valót. Történelmi vetélkedő zajlott középiskolások számára, volt kézműves-foglalkozás, rovásírás-oktatás, a simontornyai Vándorok Táncegyüttes lépett színpadra, tanácskozott az Erdélyi Nagycsaládosok Szervezete is. Február 24-én, vasárnap istentisztelettel és szentmisével kezdték a nyárádszeredaiak, majd a fejedelem főtéri mellszobránál folytatódott a Kádár Gyöngyi kultúrigazgató vezette ünnepség. Oltyán Csaba történelemtanár Bocskai és Nyárádszereda kapcsolatáról beszélt, Székely Endre a több mint százéves mellszobor kálváriáját foglalta össze. A művelődési otthonban beszélt Kézdiszéki Nagy Balázs, aki Orbán Balázs nyomában járva feltérképezte a Székelyföld félezer falusi települését és vállalkozását, négy vaskos kötetben tette közzé munkáját. /(nk): Véget ért a Bocskai-napok rendezvénysorozata. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 25./

„Ezzel az albummal az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapításának 150. évfordulója alkalmából – ha csak jelképesen is – visszaadunk a közönségnek egy töredéket abból a kincsből, amelyet valaha alapítói és a későbbi idők lelkes adományozói az erdélyi közösségnek adományoztak. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum egykori képtárának néhány, erdélyi tájakat, városokat ábrázoló Rohbock-metszetéről van szó, amelyek annak idején az Erdélyi Múzeum-Egyesület értékes gyűjteményeinek részét képezték”– írta a Rohbock-album /Claudia M. Bonta: Ludwig Rohbock, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009./ előszavában Dávid Gyula. A kerek évforduló jegyében napvilágot látott kötetet Unipán Helga tervezte, kísérőszövege Claudia M. Bonta hozzáértését dicséri. Ludwig Rohbock a korra jellemző, részleteiben aprólékosan kimunkált, természethű rajzokban és akvarellekben örökítette meg a 19. századi Magyarország és Erdély jellegzetes tájait, épületeit. Nemrég Lugossy Lugó László és Nagy Balázs fényképezőgéppel kereste fel a Ludwig Rohbock megörökítette tájat, épületeket. Felfedezőútjukon szinte érintetlenül megtalálták mindazokat a tájképfestői támpontokat, amelyeket a művész a 19. században rögzített. A háromnyelvű (magyar, román, német) kötet Kerekes György és Elena Viorel igényes fordításában jelent meg. /19. századi úti grafikák. Erdély, ahogyan Ludwig Rohbock látta. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./

A Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa, Mihály János történész ötletére és Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére a székely szimbólumok régebbi és újkori emlékeinek felkutatását, összegyűjtését céljául tűző székelyföldi szintű munkafolyamat vette kezdetét. Szeptember 24-én megalakult Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport olyan szakemberekkel, akik e területek valamelyikét már hosszú ideje kutatják. Marosvásárhelyről Pál-Antal Sándor történész, Sepsiszentgyörgyről Nagy Balázs történész, Kovászna Megye Tanácsának székelyföldi referense és Szekeres Attila heraldikus, Székelyudvarhelyről Mihály János és Zepeczaner Jenő történészek vesznek részt a munkában. Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke a Székelyudvarhelyen tartott alakuló megbeszélésen a jelképek identitásmegőrző szerepét hangsúlyozta. /Túros Eszter: Székely szimbólumok leltára. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 28./

A székely szimbólumok felkutatására és népszerűsítésére különített el tizenkétezer lejt Hargita Megye Tanácsa (HMT). Már korábban megalakult a Székely címer-, pecsét- és zászlótörténeti munkacsoport a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa, Mihály János történész ötletére. Marosvásárhelyről Pál-Antal Sándor történész, Sepsiszentgyörgyről Nagy Balázs történész, és Szekeres Attila heraldikus, Székelyudvarhelyről Mihály János és Zepeczáner Jenő történészek vesznek részt a munkában. /A székely szimbólumok felkutatása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

Címer és pecsét a Székelyföldön – „Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne”
Sepsiszentgyörgyre érkezett a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás, amelyet csütörtökön este nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeumban.
A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig, bemutatja a látogatónak a székely nemzet régi és újabb címerét és címeres pecsétjeit. A kiállításon megtekinthetőek a székely székek, városok és falvak helyhatósági címeres pecsétjei, kiegészítve felekezetenként az egyházi pecsétekkel, ugyanakkor Keöpeczi Sebestyén József vármegyékről készült színes címerrajzai is.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke megnyitó beszédében a székelységet megjelenítő legrégibb címerábrázolásokról beszélt, ismertetve, hogyan változtak a címerek és hogyan változott az ezzel kapcsolatos kutatás szerepe a történelem során. „A századok során sok minden változott. A szerencsétlen huszadik század pedig fátylat borított a székely szimbólumokra, hangfogót tett azok kutatóira. Hogy ne is beszéljünk jelképeink használatának tiltásáról. Hogy nem veszett ki a köztudatból, a közérdeklődésből, sok minden kellett. Kellettek a lelkes kutatók, kellettek a tárgyi emlékek, olyanok is, amiket megsemmisítettek, és kalapáccsal levertek. Olyanok is, amelyek helyükön maradtak” – hangsúlyozta Tamás Sándor, kiemelve, hogy Háromszék vármegye régi megyeházán, a jelenleg megyei könyvtárnak otthont adó épületen most is megtalálható a Tres Sedes Siculorum felirat.
„Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül azért még ember az ember. Múltja nélkül, emlékei nélkül, legendái, hagyományai nélkül már biztosan nem az. Viszont sem száz, sem ezer év alatt biztosan nem veszhet el történelmünk és hitünk. Minket nem lehet sem megsemmisíteni, sem kilökni kisebb tájhazánkból, mert minket ide köt család, nemzeti hagyomány, hit, barátság, becsület és hűség” – fogalmazott Tamás Sándor, utalva beszédében a román politikusok kijelentéseire, mely szerint Székelyföld nem létezik. „Székelyföld azoké legyen, akik akkor is szeretik, amikor nem könnyű szeretni. Azoké legyen, akik akkor is maradnak, amikor nem könnyű maradni. Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne” – zárta beszédét Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A tárlatmegnyitó házigazdája Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a megyei tanács munkatársa volt, aki méltatta a székely szimbólumok kutatásának jelentőségét, kiemelve ezek identitáserősítő értékét. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi nyugalmazott főlevéltáros, Erdély legismertebb pecsétkutatója ismertette a kiállítás háttérmunkáját, kiemelve annak jelentőségét, hogy évtizedes kutatómunka áll a tárlat anyaga mögött. Szekeres Attila István heraldikus elmondta, a kiállított anyag egy válogatás, ennél jóval nagyobb anyag gyűlt össze a kutatás során. Ugyanakkor megjelent a Székely Szimbólumok nyomában címmel tavaly novemberben Sepsiszentgyörgyön megszervezett konferencia anyaga, kötetbe szerkesztve, amely összegzi a Székely Címer-, Pecsét és Zászlótörténeti munkacsoport eddigi tevékenységét.
A Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás két hétig tekinthető meg a Székely Nemzeti Múzeumban.
(rmdsz hírszerk.)
Nyugati Jelen (Arad)

Kampány anyanyelvünkért
Hosszabb folyamat első megállójaként zajlott tegnap délelőtt a megyeházán a Magyar nyelvhasználat Háromszéken című konferencia, mely az előadások folytatásaként nagyon is gyakorlatias célt követ: a háromszéki magyarok éljenek törvény adta lehetőségükkel, és használják az anyanyelvüket ott, ahol lehetséges.
A megvalósításhoz magyar nyelvű űrlapokat készít a megyeháza, s erre bátorították a jó néhány megyebeli önkormányzat, illetve intézmény képviselőit is a tegnapi előadás-sorozaton. A nyomtatványok felkerülnek a megyei tanács honlapjára, majd következik az ezek használatára buzdító kampány – hangzott el. “Igen, ki kell mondani, célunk az, hogy Székelyföldön az állam hivatalos nyelve mellett regionális hivatalos nyelv legyen a magyar. Célunk az, hogy nálunk is, itthon, Székelyföldön tökéletesítsük a kétnyelvűséget” – mondta a konferencia megnyitójában Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hozzátéve: hamarosan a beadványokra és egyéb hivatalos papírokra – bár többletmunkát és többletköltséget jelent – kétnyelvű választ ad a megyeháza. A rendezvényen előadást tartott dr. Benő Attila egyetemi docens, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető elnöke, Vitos Katalin és Kiss Tamás, a Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, dr. Zsigmond Győző, a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének vezetője és Nagy Balázs, a megyei tanács munkatársa.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ősztől tanítják a székelység történetét
Jövő tanévtől választható alternatív tantárgy lesz hatodik és hetedik osztályosoknak a székelység története, ugyanis az új tanügyi törvény lehetővé teszi helyi érdekű tantárgyak bevezetését.
Ezt kihasználva kezdeményezte a Hargita Megyei Tanács a székelyek történetét bemutató tankönyv kidolgozását, s ebben támogatja a megyei tanfelügyelőség és a háromszéki önkormányzat. A tananyag összeállításával megbízott munkacsoport háromszéki szakértői: Kádár Gyula, Sztáncsuj Sándor és Nagy Balázs.
Hermann Gusztáv Mihály egyetemi oktató, a testület koordinátora hangsúlyozza, politikai megkeresésre kezdték a tankönyvet kidolgozni, de kizárólag szakmai alapon. Az anyag a kezdetektől a legújabb korig bemutatja a székelység történetét. A tankönyv nagyrészt összeállt, szakemberekkel véleményeztetik, majd kiegészítik, elvégzik a korrekciókat, hogy ősszel már a diákok kezébe kerülhessen.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vásárhelyi MOGYE-ügy: a vártemplom udvarán tartják a tiltakozó akciót
A marosvásárhelyi református vártemplom udvarán tartják meg csütörtökön 19 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemért (MOGYE) szervezett tiltakozó akciót, miután a hatóságok másodszor is megtagadták a rendezvény engedélyezését.
Ádám Valérián, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) ügyvezetője a Krónikának elmondta, a városházi engedélyező bizottság az 1991/60-as törvény 9-es és 10-es cikkelyével indokolta kérésük elutasítását. Ezek a fasiszta, kommunista, rasszista és soviniszta jellegű rendezvényekre vonatkoznak, illetve azokra, melyek veszélyeztetik az ország biztonságát, sértik a közrendet és a közerkölcsöt, sértik a polgárok jogait és szabadságait.
Holott a főtérre tervezett tiltakozó körmenetnek semmi köze mindezekhez, csak a MOGYE-n tapasztalt diszkriminációra akarják felhívni a figyelmet – hangsúlyozta az ügyvezető, aki szerint az egyesület és a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetősége nem kíván törvénysértést elkövetni azzal, hogy betiltott rendezvényre hívja a magyarságot.
„Az egyházak, felekezetek helyi vezetői méltóságteljes, emlékezetes imaestet tartanak népünk jogaiért, az anyanyelvünkön való tanulás szabadságáért” – olvasható a szervezők felhívásában, mely szerint a csütörtök esti körmeneten a MOGYE magyar tagozatának önállósodásához szükséges további lépésekről is szó esik.
Ádám Valérián korábban a Krónikának kifejtette, hogy az önkormányzat álláspontjától függetlenül, sor kerül a főtéri körmenetre. „Senki nem szólhat bele, hogy a város magyarsága, a nemzet történelmét képező főtéren, a Kultúrpalota, a volt és jelenlegi városháza előtt nyilvánítsa ki tiltakozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyó diszkrimináció ellen” – mondta hétfőn a főszervező, aki szerint sem egy polgármester, sem egy helyi rendőr és cinkosai nem foszthatják meg az erdélyi magyarságot a gyülekezéshez való jogtól és a szólásszabadságtól.
A marosvásárhelyi akcióval egyidőben Budapesten is tiltakozó akcióra kerül sor, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának szervezésében. Szécsényi-Nagy Balázs elnök szerint a budapesti egyetem hallgatói a román nagykövetség elé vonulnak, ahol terveik szerint átnyújtanak majd egy levelet a nagykövetnek, arra kérve, továbbítása azt Constantin Copotoiunak, a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény rektorának. Ebben a budapesti orvosisok a MOGYE-n tapasztaltakkal kapcsolatos aggodalmuknak adnak hangot.
A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete (BEBE) szerdán szolidaritásáról biztosította a marosvásárhelyi tiltakozó akció szervezőit. A szervezet közleményében hangsúlyozza: noha az új tanügyi törvény multikulturális intézményként határozza meg a marosvásárhelyi egyetemet, a magyar tanárok és hallgatók küzdelme mégsem lehet sikeres, számukra ugyanis sem döntéshozási jogot, sem a tagozatalakításhoz szükséges gyakorlati lehetőséget nem biztosítanak. A BEBE arra is felhívja a figyelmet, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem máig nem kapta meg az akkreditációt, annak ellenére, hogy idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Krónika (Kolozsvár)

Budapesti levél
A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke levélben fordult Románia magyarországi nagykövetéhez
A budapesti Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnökének, Szécsényi-Nagy Balázsnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzéséért írt, illetve a tegnapi megmozdulással kapcsolatos levelét a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) közzétette a hallgatók számára – közölte szerkesztőségünkkel Ádám Valerián, a RMOGYKE ügyvezető elnöke. Szécsényi-Nagy Balázs a marosvásárhelyi hallgatótársak érdekében hívja fel a figyelmet arra, hogy "a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa döntést hozott az egyetem új alapvető szabályairól, amely nem teszi lehetővé, hogy önálló magyar nyelvű képzés, illetve szervezeti egységek jöjjenek létre", annak ellenére, hogy "az új oktatási törvény Romániában lehetővé teszi multikulturális egyetemek működését, és ilyen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem is." A budapesti Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke úgy véli, a döntés meghozatalának körülményei, tartalma hátrányosan érintették a magyar nyelvű oktatást, ezért erkölcsi kötelességük hallgatótársaikért felemelni szavukat. Teszik ezt kulturáltan, európai módon, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem autonómiájának tiszteletben tartása mellett. "Éppen ezért merült fel véleményünk kifejezésének olyan módja, hogy Románia nagykövete részére átnyújtunk egy levelet, melynek szíves továbbítását kérjük prof. dr. Constantin Copotoiu úr, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora részére. A levélben kifejezzük, hogy figyelemmel kísérjük az eseményeket, és kérjük a rektor urat, hogy ismertesse gondolatainkat az egyetem szenátusával. Azt szeretnénk, ha a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetése megfontolná azokat az érveket, amelyek a magyar nyelvű képzés, ill. a kért szervezeti formák mellett szólnak. Ezek között kiemeljük, hogy ezzel elősegítik egyetemük fejlődését, erősítik a román felsőoktatásban és az Európai Unióban megszerzett pozícióikat, valamint bővítik kapcsolataikat más intézményekkel, így egyetemünkkel is. Mindennek eredménye a magyar és a román nyelvű orvosképzés színvonalának fejlődése, a betegek gyógyulásának elősegítése is lehetne" – áll a levélben, amelynek átadására tegnap 19 órakor került sor Románia budapesti nagykövetsége előtt.
(A.I.) Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi kastélykönyv
Az első kiadás utolsó ötven példánya kelt el az "Isten segedelmével udvaromat megépítettem..." Történelmi családok kastélyai Erdélyben című kötetnek a minapi sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón. A Gábor Áron Teremben megtartott, mintaszerűen megszervezett ismertetőn részt vettek a szerzők, Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt fiatal csíki történészek, akik nyolcévi munkával alkották meg e fokos, átlagon felüli szakmai és nyomdai igényességgel született művet, melyet az Isten is ajándék könyvnek teremtett.
A különben több száz lejes önköltségi áron készült példányokat a mecénásoknak – köztük a Kovászna Megyei Tanácsnak – köszönhetően a Gutenberg Kiadó mindössze nyolcvan lejért tudta kereskedelmi forgalomba bocsátani.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök hangsúlyozta ez alkalomból, hogy a főnemesi erdélyi családok udvarházainak huszadik századi viszontagságos története egy kicsit a régió magyarságának sorsát is jelképezi, ugyanis a 130-valahányból ma 41 romos állapotban van. A megyénkbeli 164 kúriából és kastélyból hasonlóképpen egyharmad vár felújításra. A szerkesztő, valamint Nagy Balázs néprajzos és a szerzők beszámolóiból kiviláglott, hogy a témakörben mozgó dilettáns munkákkal szemben a kötet egy olyan történelmi osztálynak is emléket állít, melyet a diktatúra eltüntetni kívánt a süllyesztőben (1949-ben egyetlen éjszaka internálták, deportálták őket, egy részük kényszermunkatáborba került), melyet ma méltányos elbírálásban részesíteni kötelesség. Ezt szolgálja eme egyszerre építészeti és családtörténeti leírás, a szerzők ugyanis levéltári kutatásokra alapozva a főnemesi családok sorsát és hálózatát is felvázolják a kastélyismertetésekhez csatolt dolgozataikban. A szakirodalmi forrásmunka kiemelkedő színvonalú képanyagával igazi útikalauza lehet ama turistáknak is, akik a régió kultúrtörténetében kívánnak eligazodni. A szerzők terepmunkájukról színes anekdotákban számoltak be. A nyolcvan százalékban románlakta vidékeken található magyar arisztokrata kastélyok tulajdonképpeni története elhalványulóban a helyi közösségek tudatában, ha nem veszett már teljesen ki onnan; jellemző egy Hunyad megyei eset, amikor is az épületet kereső szerzőket így igazította útba egy helybeli: "Á, a Gostat épületében lakó bárót keresik? Az itt és itt található." A történelmi családok utódainak egy kisebb része valóban megpróbál hazatérni, s ha az elhanyagolt vagy lelakott udvarházakhoz birtokait is visszakapná, akár maga is hozzájárulhatna a műemlékek megmentéséhez, mint erre a zabolai Mikesek példát nyújtanak. Az épületkincs tatarozása, megőrzése különben állami és mindenképpen nemzetiségi feladatunk marad.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)