Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagy Alpár
16 tétel
2003. november 17.
"Nov. 15-én falutalálkozót tartottak Mezőcsáváson. A vegyes lakosságú település ortodox temetőjében megkoszorúzták a világháborúkban elesett hősök emlékművét, ezt követően az ünneplők a helybéli rezesbanda kíséretében felvonultak a dombtetőn álló református templomhoz. A falu történetét Nagy Alpár történelemtanár, volt iskolaigazgató foglalta össze kétnyelvű beszédében. /Orbán Zsolt: Ünnep Mezőcsáváson. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./"
2014. január 22.
Rendezvények a magyar kultúra napja alkalmából
Egyháztörténeti előadás
A marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete könyvbemutatót szervez. Meghívott Nagy Alpár-Csaba református teológiai tanár. A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész története 1940–1945 című, a L`Harmattan kiadó gondozásában megjelent könyvet Berekméri Árpád-Róbert levéltáros és hadtörténész valamint László Lóránt könyvtáros ismerteti január 22-én este 6 órától a Bolyai Klubban, a Mihail Kogalniceanu (Kazinczy Ferenc) utca 18b szám alatt.
Fotókiállítás Szászrégenben és Segesváron
Vasárnap nyílt Szászrégenben, csütörtökön pedig Segesváron lesz gyűjteményes fotókiállítása dr. Ábrám Zoltánnak, az EMKE Maros megyei elnökének. Szászrégenben szerdáig látogatható a kiállítás a DIO Házban, míg Segesváron a Gaudemus ház lesz a vendéglátó. A munkákat Szászrégenben Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta.
Örökségünk védelme
A marosvásárhelyi Kultúrpalota mögé tervezett parkolóház kapcsán szervez szakmai kerekasztal- beszélgetést a Maros Megyei Múzeum Örökségünk védelme. Hogyan tovább, Kultúrpalota? címmel. Az akcióra január 22-én 18 órától kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Meghívottak: Guttmann Szabolcs építész-urbanista, műemlékvédelmi szakember, Nagyszeben volt főépítésze, Hegedűs Csilla, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium főtitkárhelyettese, műemlékvédelmi szakember, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakember, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze.
Az ETV műsorán
Az Erdélyi Magyar Televízió ma 20 órától különkiadással jelentkezik, amelyben a kultúra területén jártas erdélyi magyar újságírókat lát vendégül. Antal Erika, Gergely Zsuzsa, Gy. Turoczki Emese, Kiss Dénes és Székely Blanka újságírókkal kulturális témákról, problematikáról, az erdélyi magyar kultúra helyéről, szerepéről, fontosságáról beszélget Máthé Kincső. Emellett több olyan dokumentumfilmet is műsorra tűzött a televízió, amelyek a magyar kultúra sokszínűségét, kiválóságait mutatják be.
Zongorajáték a Bolyai Klubban
Január 22-én a Kultúrstaféta vetélkedő eredményhirdetésével, díjazásával egybekötött rendezvényen hivatalosan is átadják a Bolyai Klub új elektromos zongoráját, amely ezentúl rendszeres időközönként várja majd a zenekedvelőket a klubba. 19 órától Andrada Badi, Osváth Hunor és Péntek Attila zongorajátékát, illetve Madaras Ildikó szopránénekesnőt hallgathatják meg az érdeklődők. Műsoron: D. Scarlatti, Fr. Chopin és G. F. Haendel szerzeményei.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. január 25.
A dél-erdélyi reformátusság a II. bécsi döntés után
A II. bécsi döntés után a dél- erdélyi magyaroknak egy kapaszkodójuk maradt: az egyház. Ennek az intézménynek kellett felvállalni az érdekképviseletet, az oktatást és a lelki gondozást. Ezt a kort mutatja be A dél- erdélyi református egyházkerületi rész története 1940–1945 között című kötet, amelyet a Borsos Tamás Egyesület ismertetett szerdán este a Bolyai Klubban. A szerző Nagy Alpár-Csaba, a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetem Református Teológiai Tanszékének oktatója. A kötetet László Lóránt könyvtáros és Berekméri Árpád-Róbert levéltáros, hadtörténész mutatta be.
A könyv Nagy Alpár-Csaba doktorátusi dolgozata, amelyet Buzogány Dezső sugallatára írt meg. A téma hálás és kimeríthetetlen. A L'Harmattan kiadónál megjelent kötet olvasmányos, olyan történelmi kort taglal, amely a II. bécsi döntés nyomán egy történelmi egység megosztásához vezetett. A románságnak trauma volt, az észak-erdélyi magyarságnak siker, a dél- erdélyi magyarságnak kudarc. A terület megosztásával kettészakadt a református egyházkerület is, több mint 200 egyházközség a nagyenyedi székhelyű dél-erdélyi egyházkerülethez került, melynek esperese Nagy Ferenc volt. S bár a magyarok ideiglenesnek tekintették ezt az állapotot, sokan áttelepültek Észak-Erdélybe. A magyar állam nem hagyta magára az elszakított országrészt s az ott rekedt magyarokat, hiszen 1940–1944 között 4 millió pengővel támogatta őket – fogalmazott László Lóránt könyvtáros.
"Ezen a napon úgy zuhant ránk, bizakodó emberekre a történelem, mint valami megbotlott vak óriás a tehetetlen törpékre. Mérges is volt, hogy belénk botlott, úgy látszik. Oktalan dühében esetlenül kezdett csapkodni kezével-lábával." Ezekkel a Kacsó Sándor-i gondolatokkal vezeti be Nagy Alpár-Csaba munkájának érzelmekkel telített, fájdalmas, de ugyanakkor az olvasót józan mérlegelésre késztető fejezetét a dél-erdélyi református magyarság világháború alatti szenvedéstörténetéről. Az "Oszd meg és uralkodj!" elvét előtérbe helyező nagyhatalmi önkény – mondhatni – előre látható következménye volt mindaz, ami a román területeken maradt magyarság nyakába zúdult az Erdélyt a történelemben egyedülálló módon megosztó II. bécsi döntés után. A tudatosan szított magyarellenes hangulat a "Nici o brazda!" felkiáltáson nyugvó egységes román nemzetpolitika kudarca után fokozott erővel vette célba a kisebbségi sorban maradt nemzettársakat. A területvesztés miatt a magyarok kollektív bűnösségét fennen hangoztató román propaganda, a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika kudarca, az események kapcsán feltörő primitív nacionalizmus a román fél részéről olyan – indulatból fakadó – politikai, gazdasági és jogi döntéseket eredményezett, amelyek a dél-erdélyi magyarság identitástudatának elsorvasztását és másodrendű polgárokká süllyesztését célozta. A szerző három időszakra tagolva tárja elénk mindazokat az egyéni sérelmeket, amelyekkel a református egyház vezetőinek és tagjainak ebben az időszakban szembesülniük kellett. A leírtakból kitűnik, hogy a román fél "leleményessége" nem ismert határt. A brutális verésektől a kitoloncolásokig, az elbocsátásoktól a csendőri túlkapásokig, a megfigyelésektől a megalázó motozásokig, házkutatásokig minden megtörtént. Elég volt egy piros és egy fehér rózsabokor, egy templomfestés – amiben a román nemzeti érzelem megsértését vélték felfedezni – ahhoz, hogy valaki a rettegett hadbíróság elé kerüljön. Az egyéni tragédiák mellett részletes képet kapunk a közösségi élet tönkretételét célzó döntésekről is. Az ostromállapot-törvények bevezetését követően az egyházi, a magyar közösségi élet valósággal megbénult. Az egyházi intézmények működésének beszüntetése, a közösségi tevékenységek felfüggesztése, valamint a magyar nyelvű egyházi nyomtatványok betiltása a magyar kultúra és szellemi élet terén felmérhetetlen károkat okozott. Ezt a református magyarság gazdasági helyzetének tönkretétele tetőzte.
A könyv zárófejezete az Erdélyi Református Egyházkerület újraegyesítésének folyamatát eleveníti fel. A kötet hiánypótlónak tekinthető az erdélyi magyar történetírás terén – mondta Berekméri Árpád-Róbert levéltáros.
– Főhajtás kíván lenni ez a könyv azok előtt, akik a helytállás példáját mutatták meg a magyarságnak. A múlttal való szembenézés meg kell történjen. A történelmi tények tudatában most már meg kellene békélni ebben a színes Erdélyben! – fogalmazott a szerző a könyvbemutató hallgatósága előtt.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),
2015. szeptember 8.
Interjú – A második bécsi döntés: történészek és túlélők szemével
Nagy Alpár: az észak-erdélyi magyarság 70 éve a négy év „kicsi magyar világ” erőforrásából él z 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából az Agnus Rádió interjúsorozatot indított, amelyben egyrészt szakemberek vázolják az akkori történelmi és egyházi helyzetet, másrészt idős embereket szólaltatnak meg, akik annak idején gyerekként átélték az akkori időszakot. A Szabadság és az Agnus Rádió együttműködése révén az újságban is közöljük ezeknek az interjúknak a szerkesztett, rövidített változatát. A sorozat második interjújában Nagy Alpár lelkipásztor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának egyetemi adjunktusa ismerteti a református egyház helyzetét a II. bécsi döntés utáni időszakban. Az interjút Szegedi Csaba készítette.
Meglepetés volt
Azt tudni kell, hogy a bécsi döntés elég váratlanul jött. Nem számítottak rá! Bár a visszaemlékezések szerint sejtették, hogy valami történik, mert mindenki feszülten figyelte a korábban lezajlott Turnu Severin-i tárgyalásokat, és sejtették, hogy ha nem békés, akkor hadi úton, de határrevízió fog történni. Arra nem számított senki, hogy egyik napról a másikra kihirdetik, hogy Erdély egy része Magyarországhoz fog tartozni. Wass Albert Jönnek című könyvének bevezetőjében is írja, hogy kalapot kell lengetni azok előtt, akik kimaradtak ebből. A kormányzó a szeptember 6-i bevonulás alkalmából Kolozsváron tartott beszédében is mondja, hogy szeretettel gondolunk azokra, akik most nem tértek vissza a magyar hazához, és imádkozunk és dolgozunk értük. Az egyik meglepetés az volt, hogy ilyen hirtelen jött a bécsi döntés, és a másik, hogy színmagyar területek nem kerültek vissza Magyarországhoz. Sok helyen inkább logisztikai mint etnikai szempontokat követett a Belvedere palotában meghúzott új határ.
Meglepő és csüggesztő volt például, hogy Nagyenyed és környéke nem kerül vissza, és csüggesztő volt a tordaszentlászlói völgy lakói számára, mert Magyarfenes, Tordaszentlászló, Magyarléta, mind színmagyar falvak voltak, de a községet alkotó román falvak miatt a község szintjén a románság többségben volt, ezért ez a rész nem került vissza itt, közvetlenül Kolozsvár szomszédságában. Érthetetlen, hogy miért nem került vissza Györgyfalva például, illetve Kolozsvártól keletre, délkeletre húzódó rész Ajtonnyal, Patával.
Kiürülnek dél-erdélyi gyülekezetek
Meglepetésként érte a döntés az egyházat is. Augusztus 29-én volt igazgatótanácsi gyűlés, egy nappal a bécsi döntés kihirdetése előtt. A jegyzőkönyvekben semmi nem utal arra, hogy valaki is szólt volna, hogy itt valami történni fog, aztán másnap kihirdetik a bécsi döntést. Vásárhelyi János püspök elmondása szerint azt az éjszakát álmatlanul, forgolódva töltötte, és Teleki Pál miniszterelnök éjféli beszéde volt az, ami megadta neki is az irányvonalat. Teleki Pál azt mondta, hogy most az első magyar feladat a kötelesség teljesítése. Mindenki keljen fel és végezze a munkáját úgy, mintha semmi sem történt volna. Akkor Vásárhelyi végiggondolta, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben. Nagyon bonyolult volt egy kettészakadt egyházkerület kérdését megoldani.
A két ország törvénykezése különbözött. A román kultusztörvény kimondta, hogy más ország területéről egyházat irányítani Romániában nem lehet. Ezzel próbálták kizárni a római katolikus egyház vatikáni irányítását. Másrészt pontosan a református egyházzal kapcsolatban akarták kizárni azt, hogy bármilyen módon kapcsolódjon a magyarországi református testéhez. Ezt Vásárhelyi püspök jól tudta. Azt is jól tudta, hogy a püspöknek hűségesküt kell tenni a román királynak. De a bécsi döntés kimondta, hogy elveszti a román állampolgárságát azzal, hogy a magyar állampolgárság javára optál. Azt is tudta, hogy magyar állampolgárként nem lehet püspöke a Romániában maradt, magyar reformátusoknak.
Tudni kell, hogy az optálás miatt masszív migráció indul Dél-Erdélyből északra.
Elmennek azok, akik észak-erdélyi származásúak voltak, de Dél-Erdélyben dolgoztak.
A székely bányászok a Zsil völgyéből, a székely munkások Brassóból, Bukarestből mind visszatérnek a Magyarországhoz csatolt területekre. Viszont a nem földhöz kötődő réteg is távozik, például a kereskedők, az iparosok, a hivatalnokok, a gyári munkások vagy a vasútnál dolgozók. Ezeknek egyik része is elmegy, főleg azért, mert a bécsi döntés miatti bosszúból a román hatóságok a magyarokkal szemben numerus clausust vezetnek be (korlátozzák a magyar alkalmazottak számát), illetve ezeket az embereket elbocsátják. Egész gyülekezetek ürülnek ki, csak két példát mondanék: Konstanca mindössze 30 lélekkel marad a bécsi döntés után, a lelkésze is távozik, illetve Petrila-Lónyaytelepen a 600 lélekből a bécsi döntés után mindössze ötven marad. Várható volt az is, hogy a gyülekezetekkel együtt a lelkészek is mennek, hisz ők is pontosan a nem földhöz kötött réteghez tartoztak. Volt a lelkészi karnak egy bizonyos szűk rétege, aki küldetésként vállalta a Dél-Erdélyben való helytállást, de nagy részük legszívesebben eltávozott volna. Most ezt meg kellett állítani.
Azt is meg kellett állítani, hogy a nyáj szétszéledjen, teljes káosz lett volna. Vásárhelyi püspök úgy gondolta, hogy ideiglenes intézőbizottságot nevez ki Dél-Erdélyben. Egyetlenegy Dél-Erdélyben maradt lelkész volt, aki igazgatótanácsi tag is volt, Nagy Ferenc, a gyulafehérvári egyházmegye esperese, tövisi lelkész. Őt bízza meg azzal, hogy hozzon létre ideiglenes intézőbizottságot addig, amíg megszerveződik a végleges egyház.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 11.
Magyar Örökség
III. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor
Július 14–17. között harmadik alkalommal szervezik meg Baróton, Erdővidék Múzeumában Magyar Örökség címmel a honismereti szabadegyetemet és tábort. A rendezvény négy napja alatt az érdeklődőket számos, nemzetünk és a vele rokon népek múltjába elkalauzoló, érdekfeszítő előadás és program várja.
Július 14., csütörtök
11.00: Őseink által ránk hagyott mesterségbeli tudás. Bútorfestés, nemezelés, agyagozás – műhelymunka felnőtteknek, ifjaknak, gyermekeknek Tordai Iluska népművész (Bibarcfalva), Nagy Adél tanítónő, nemezelést oktató népművész (Köpec) és Hoffmann Edit muzeológus (Barót) vezetésével; rovásírás-gyakorlatok Nagy Alpár diák (Barót) segédletével
15.00: A rendezvény hivatalos megnyitója. Köszöntőt mond dr. Zeneemyadar Batbayar, Mongólia magyarországi nagykövete, Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László történész, muzeológus
16.00: Ségercz Ferenc zenész (Sepsiszentgyörgy) Kalibakutyák címmel tart előadást
17.00: Salló Szilárd néprajzkutató (Székelyudvarhely) Csíki pásztorbotok mintakincse címmel tart előadást
18.00: Harangozó Imre néprajzkutató (Újkígyós) „Kihágék egy nagy hegyre…” Vallásos népköltészetünk archaikus képei címmel tart előadást
19.00: Benedek Dezső nyelvész, antropológus, a Georgiai Állami Egyetem professzora (AEÁ) és Dáné Melinda Csilla gyógypedagógus (Kolozsvár) Táltosok, sámánok, látók, gyógyítók címmel tartanak előadást
20.00: Táncház Ségercz Ferenccel
Július 15., péntek
11.00: Őseink által ránk hagyott mesterségbeli tudás. Bútorfestés, nemezelés, agyagozás – műhelymunka felnőtteknek, ifjaknak, gyermekeknek Tordai Iluska népművész, Nagy Adél tanítónő, nemezelést oktató népművész és Hoffmann Edit muzeológus vezetésével, rovásírás-gyakorlatok Nagy Alpár segédletével
16.00: Macalik Ernő Magyar Örökség-díjjal kitüntetett biológus, gyógynövényszakértő (Csíkkarcfalva) Gyógynövények által megőrzött ősi tudás címmel tart előadást, teakóstolót is egyben
17.00: Prof. dr. Dimaadzsav Erdenebator (Ulan Bator, Mongólia) A hun és a székely kultúra hasonló jellege címmel tart előadást
18.00: Dr. Darkó Jenő történész (Budakeszi) Ki volt Anonymus? Mit írt Anonymus? címmel tart előadást
19.00: A Dizsingisz kán utódai című kiállítást megnyitja dr. Obrusánszky Borbála (Mende)
21.00: A lovasíjász című lírai dokumentumfilm vetítése. Rendező: Kaszás Géza. Szereplők: Kassai Lajos, dr. Obrusánszky Borbála. A filmvetítésre a belépő ára: 15 lej
Július 16., szombat
Arany Griff Rend (Székelyudvarhely) délutánba nyúló programja
11.00: Élő haditábor látványedzéssel, ahol karddal, lándzsával és egyéb fegyverekkel gyakorolnak a harcosok.
Az érdeklődők aktív részvételével zajló programok: páncél- és fegyvermustra (Megtekinthetők a korabeli fegyverreplikák, felpróbálhatók a páncélok, kézbe foghatók a fegyverek. Kiváló fotózkodási lehetőség!), íjászat, hajítófegyverek próbája (csatakereszt, kelevéz), címerfestészet
15.00: Reneszánsztánc-bemutató viselettörténettel egybekötve, középkori harcművészeti (hadi) bemutató: kardforgatás, lándzsaforgatás, lándzsás hadrend, párviadalok, csatajelenet, íjászbemutató, hajítófegyverek, ezt követően reneszánsz táncház, valamint középkori orvoslás- és kínzásbemutató
16.00: Könyvbemutató. dr. Darkó Jenő: A görög szertartásúak története Magyarországon (1000–1792)
17.00: Dr. Obrusánszky Borbála történész (Mende) A déli hunok Fehérvára címmel tart előadást
18.00: Dr. Czeglédi Katalin nyelvész-szlavista-turkológus (Pilisvörösvár) A földrajzi nevek és a magyar nyelv kapcsolatai címmel tart előadást
19.00: Tsevegmed Bolormaa (Ulan Bator, Mongólia): Mongólia értékei, látnivalói – vetített képes előadás
21.00: Tábortűz és szalonnasütés a múzeumkertben
Július 17., vasárnap
10.00: Honismereti kirándulás: Vargyas (református templom), Rika (Attila vára, Réka vára), Felsőrákos (népviselet-bemutató)
A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát!
Szervezők: Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, Erdővidék Múzeuma
Támogatók: Communitas Alapítvány, Barót Város Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, Nagy-Balázsi Közjegyzői Iroda – Barót
Részvételi díj: A tábor teljes időtartamára 25 lej, napi díj 7 lej. Diákoknak napi díj 5 lej, a tábor teljes időtartamára: 20 lej.
Szálláslehetőség Baróton és környékén különböző árkategóriájú szálláshelyeken lehetséges, étkezés a tábor helyszínéhez közel (Party Pub vendéglő). Szállásfoglalásban az érdeklődők segítségére lesznek a szervezők.
Jelentkezés: magyaroroksegtabor@gmail.com
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 13.
Honismereti tábor és szabadegyetem Baróton
Harmadik alkalommal szervezik meg a Magyar Örökség honismereti szabadegyetemet és tábort csütörtöktől a baróti Erdővidék Múzeumában. Az eseményre minden korosztály tagját szívesen látják, lesz nemezelés, agyagozás, és reneszánsz táncbemutató is.
A Magyar Örökség honismereti szabadegyetem és tábor részletes csütörtöki programja szerint 11 órától Őseink által ránk hagyott mesterségbeli tudás címmel tartanak nemezelés, agyagozás és bútorfestő műhelymunkát minden korosztály számára. A műhelymunkákat Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Nagy Adél köpeci, nemezelést oktató népművész és Hoffmann Edit baróti muzeológus vezeti. Rovásírás-gyakorlatokat is tartanak Nagy Alpár helyi diák segédletével. A rendezvény hivatalos megnyitója csütörtökön 15 órától kezdődik, köszöntőt mond: Zeneemyadar Batbayar, Mongólia magyarországi nagykövete, Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere, Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László történész, muzeológus.
Délután előadások hangzanak el: Ségercz Ferenc zenész Kalibakutyák című értekezése 16 órától, míg Salló Szilárd néprajzkutató csíki pásztorbotok mintakincséről szóló előadása pedig 17 órától kezdődik. Harangozó Imre néprajzkutató 18 órától tart beszélgetést Vallásos népköltészetünk archaikus képei címmel. Benedek Dezső nyelvész, antropológus, a Georgiai Állami Egyetem professzora és Dáné Melinda Csilla gyógypedagógus pedig Táltosok, sámánok, látók, gyógyítók címmel tart értekezést. A csütörtököt táncház zárja. A pénteki napot ugyancsak műhelymunkákkal kezdik, majd előadások, 19 órától a Dzsingisz kán utódai című kiállítás megnyitója, végül a Kaszás Géza rendezte Lovasíjász című lírai dokumentumfilm vetítése zárja.
Élő hadi tábort tartanak látványedzéssel szombaton 11 órától: a páncélok felpróbálhatóak lesznek és lesz címerfestés is. Reneszánsz táncbemutatóra várják a résztvevőket 15 órától, majd Darkó Jenő A görög szertartásúak története Magyarországon című könyvét mutatják be. A szombati nap utolsó programpontja a tábortűz lesz. A tábort honismereti túra zárja, a résztvevők meglátogatják Vargyast, Rikát és Felsőrákost.
Az esemény napi díja felnőtteknek 7 lej, a rendezvény egész idejére 25 lej, míg diákoknak a napi jegy 5 lejbe, a négy napos bérlet 20 lejbe kerül.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. július 18.
Magyar Örökség tábor Baróton
Hagyományaink, történelmünk útjain
Lezajlott Baróton, Erdővidék Múzeumának udvarán a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetem és tábor. A harmadik alkalommal megszervezett rendezvény csütörtöki megnyitóján Demeter László, a múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket, az előadások meghallgatására érkezetteket.
Elmondta: ez a tábor némileg folyománya az évekkel korábban Erdővidék településein hat alkalommal megrendezett Középkori- és Reneszánsz Napoknak, azzal a különbséggel, hogy azokon több volt a szórakoztató jellegű rendezvény, itt azonban a tudományos népszerűsítő előadások kaptak nagyobb teret. Ennek, mint hangsúlyozta, oka is van, hiszen a tudományos munkásságnak nagy múltja van Erdővidéken.
Az erdővidéki „nagyok” szellemében
Erdővidék ugyanis amellett, hogy természeti értékekben, kulturális örökségben gazdag vidék, számos tudós embert, írót, művészt, katonát, történészt adott a magyarságnak.
Megemlítette a Bardocon született Benkő Józsefet mint Erdély egyik legjelentősebb tudósát, az Olaszteleken született Hermányi Dienes Józsefet, aztán az író és utazó Bölöni Farkas Sándort, a valamikori Magyarországon a legnépszerűbb írók közé tartozó Benedek Eleket és Gaál Mózest, a Széken született, de köpeci felmenőkkel rendelkező, és aztán Köpecen is élt Keöpeczi Sebestyén Józsefet, Románia címerének megalkotóját, akik szellemiségükkel, munkásságukkal mindannyian a fejlődést, hazájuk haladását segítették.
– A múltunk tehát kötelez – emelte ki –, ezért is rendezzük ezt a tábort, de azt se felejtsük el, hogy Székelyföld két legrégebbi települése is Erdővidéken van. Miklósvár öt éve ünnepelte első írásos említésének 800. évfordulóját, nyolc év múlva Barót következik. Erre az eseményre is méltóképpen hangolódnunk kell” – emlékeztetett.
A megjelenteket a Lázár-Kiss Barna polgármester, a helyi tanács és a maga nevében is köszöntő Szakács László, Barót alpolgármestere is kitért a település csaknem nyolc évszázados múltjának jelentőségére, amelyre, mint fogalmazott, büszke a város, ugyanakkor úgy értékelte, megtiszteltetés a polgármesteri hivatal számára, hogy támogatója lehet a Magyar Örökség tábornak. A megnyitón az eredeti terv szerint részt vett volna Mongólia magyarországi nagykövete is, ám végül sem ő, sem a többi mongol meghívott nem tudott eljönni.
Pásztorbotoktól a táltosokig
A megnyitó után rögtön kezdődött is az első előadás, amelyet Salló Szilárd Székelyudvarhelyi néprajzkutató tartott a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében található faragott pásztorbotokról. Százegy ilyen botot őriznek a múzeumban – tudtuk meg –, amelyek 1818 és 1981 között készültek.
„Legtöbbjének, a rajtuk található felirat szerint, magyar pásztor volt a készítője” – mondta az előadó, aki aztán részletesen mesélt a hallgatóságnak a pásztorbotok alakjairól, a rajtuk található mintákról, díszítőelemekről és a díszítési technikákról is.
Ezután Harangozó Imre magyarországi néprajzkutató előadása következett, majd Benedek Dezső, Amerikában élő nyelvész, antropológus és Dáné Melinda Csilla Kolozsvári gyógypedagógus bilincselték le a hallgatóságot a táltosokról, sámánokról, „látó” emberekről tartott előadásukkal. Benedek Dezső professzor már tartott előadást Baróton: négy évig egy kőkorszaki búvártörzzsel élt együtt egy Csendes-óceáni szigeten, ezúttal is az ott tapasztaltakról, az ott élő sámánok erejéről, tudásáról beszélt. Dáné Melinda személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal: többször előre megálmodott dolgokat, amik aztán meg is történtek vele, de arról is beszélt, mi a teendőnk, ha gyermekünk lát vagy érez valamit, amit mi nem.
„Támogassuk abban, amit észlelnek, hiszen ők sokkal nyitottabbak, sokkal közelebb állnak a természethez vagy Istenhez vagy a mindenütt jelenlévőhöz” – vélekedett.
Kis kézművesek a múzeum udvarán
Csütörtökön és pénteken délelőtt is kézműves tevékenységeknek adott otthont a múzeum: a kicsik arcukon látható örömmel, kíváncsisággal agyagoztak, nemezeltek, bútort festettek, vagy éppen a rovásírást tanulták. Hoffmann Edit, Nagy Adél és Tordai Iluska türelemmel irányították őket, a foglalkozás végén pedig mindannyian büszkén mutatták fel munkájuk végeredményeit: a nemezből készült tarisznyákat, rajtuk a csodaszarvassal, a megfestett, erdővidéki virágmintákkal díszített falapokat, az agyagból készült kóborszekeret, egyebeket.
A még csak diák Nagy Alpárnak is akadt dolga, sokan kipróbálták ugyanis, milyen, ha rovásírással kell kitölteni egy keresztrejtvényt, ő segített eligazodni az érdeklődőknek a rovásbetűk érdekes birodalmában.
Anonymustól Mongóliáig
A péntek délután a barótiak által már szintén ismerősként üdvözölt Macalik Ernő biológus előadásával kezdődött, majd dr. Darkó Jenő történész Anonymus művéről, a Gesta Hungarorumról beszélt. „A geszta szó arra utal, hogy Anonymus milyen elbeszélő műfaj szerint írta meg a magyarok történetét. Anonymus nem a magyarok viselt dolgait írja le, hanem egyetlenegy momentumról, a honfoglalásról beszél, ami ebben az esetben az őshaza, Szkütia elhagyását jelenti, majd az újhaza elfoglalását, ami jogos örökség, mert az Árpádok dinasztiája Atilla hun királytól származik, és Árpád csak az örökségéért jött. Ha ezt valaki nem fogadja el, nem érti meg, akkor nincs, miért elolvasnia Anonymust!” – mondta többek között.
Ezután, már estébe nyúlóan, dr. Obrusánszky Borbála kiállítása nyílt meg a múzeum Kászoni Gáspár Termében: az ismert orientalista húsz éve járja Mongóliát, a kiállításon személyes gyűjteményét, a mongol nép történetével kapcsolatos tárgyait mutatta be, fotókon pedig a mongóliai Gol Mod 2 hun királysírok feltárásainak részleteit. A nap filmvetítéssel ért véget.
A szombati nap már inkább a szórakozásé volt: a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rend tagjai öltöztek be páncélba, és mutattak be középkori harci jeleneteket, de előbb reneszánsz táncokkal kezdték, azokat természetesen könnyebb viseletben. Délután újabb előadások zajlottak, azokra és a többi előadáson elhangzottakra is visszatérünk lapunk hasábjain.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 5.
Szellemi kalandra, személyiségfejlődésre hív a BBTE Református Vallástanári Kara
Július 31-én lezárult a felvételi időszak a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, megtörtént az eredményhirdetés is valamennyi szakon, a statisztika pedig azt mutatja, hogy arányaiban a Református Tanárképző Karon mAradt a legtöbb betöltetlen hely, így szeptember elején itt várják a leginkább szélesre tárt karokkal az őszi felvételire jelentkezőket.
A nyári felvételin nem csak 12 diák iratkozott be, hanem összesen 19, közülük heten második egyetemként, tandíj ellenében végzik majd az alapképzést. Alapképzésen két szakra lehet jelentkezni: valláspedagógia és zenepedagógia. „Nem igaz, hogy telített a piac, lassan az ellenkezője érvényes: a vallástanár- és lelkészhiány korába lépünk, nagy szüksége van az egyháznak jól képzett munkásokra” – állítják a kar tanárai.
Azt is hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy nem csak vallás- és zenetanárokat képeznek, hanem bármilyen tanár, tanító is legyen, aki itt végzett, olyan vallásos műveltségre és lelkületre tehet szert, olyan kompetenciákat sajátíthat el, amelyek erőforrást jelenthetnek és eredményesen hasznosíthatók bárhol. Így vélekedik erről egy idén végzett hallgató is: „Én biztos vagyok benne, hogyha még egyszer választanom kellene, ugyanezt a szakot választanám. Még akkor is, ha sokan azzal akartak eltántorítani az egésztől, hogy úgysem kapok majd munkahelyet vallástanárként. Én hiszem, hogy az az Úr, aki elvezetett idáig, tovább is vezetni fog” – mondta a Maszolnak a Székelyföldi Bódi Rozália.
A közösségi élmény sem mellékes az egyetemi évek alatt. A zenepedagógia szakon a kóruspróbák és turnék nem csak plusz időt és energiát igényelnek, de cserébe színesebbé, gazdagabbá teszik a diákéletet. „Tanulmányi kirándulások, közös esték, játékok, mikulásozások az évfolyamvezetőinkkel, feledhetetlen nevetések, viccek, lélekerősítő csendes hétvégék, bibliatanulmányozás, közös istenkeresés, felemelő eszmecserék” – mindezek hozzátartoznak a „valláspedás” diákélethez, emlékezik a fentebb idézett diáklány a három bő esztendőre.
Kiemeli, hogy a szakmai tudás mellett itt lelki vezetést is kapnak a diákok, akik nem egy mammutévfolyamra, hanem egy családias közösségbe csöppennek, ahol mindenkire egyenként odafigyelnek. Például az azt igénylő valamennyi diáknak biztosítanak bentlakást – akár a Mikó-kertben (Hașdeu), akár a Protestáns Teológiai Intézet bentlakásában. Ösztöndíjban is többen részesülhetnek, éppen ezért ajánlják azoknak, akik párhuzamosan két szakot szeretnének végezni, hogy az ingyenes helyet náluk foglalják el, a tandíjköteleset pedig a másik szakon, ahol – mivel két szakot végeznek egyszerre – nagy kedvezményben részesülnek.
A külföldi gyakorlatozás vagy részképzés lehetősége sem csak néhány tanuló privilégiuma, akár valamennyi diák élhet vele, ha szeretne, köszönhetően az utóbbi években kiépített Erasmus-hálózatnak, amely több mint száz hónapnyi mobilitást kínál. Mindehhez elég a magyar nyelvtudás is, mivel a kapcsolatok nagy része magyarországi intézményekhez kötődik. Lehet menni nyári gyakorlatra például Üllőre, Vésztőre, vagy egyetemi részképzésre Sárospatakra, Debrecenbe, Nagykőrösre, Szegedre, Budapestre, de akik messzébb mennének és beszélnek világnyelveken, választhatják olyan városok egyetemeit is, mint Halle, Lipcse, Regensburg, Zwolle, Amsterdam – mondja Lukács Olga dékán.
Azt a réteget is meg akarják célozni, akik a kilencvenes években érettségiztek, de akkor nagy volt a tolongás az egyetemi felvételiken, s talán idejük sem, pénzük sem volt a továbbtanulásra – ezért az ilyen diákok számára a tanórákat hétvégeken tömbösítve is tartják, ami akár a korábban-későbben érettségizettek, valahol már állásban lévők számára is kedvező lehet.
A magiszteri tagozaton is vannak még tandíjmentes helyek mind az alkalmazott teológia (pásztori pszichológia), mind teológia – zene – nevelés (a valláspedagógia, egyháztörténet, zenepedagógia) szakon, ahol olyan nagy nevek tanítanak, mint Németországból Hézser Gábor, Magyarországról Bodó Sára, Fazakas Sándor, Maczelka Noémi, Kolozsvárról Angi István. „Jó szellemi kaland ez a két év nem csak azok számára, akik szakmailag szeretnének elmélyülni a választott ágazatban, hanem azok számára is, akik egyszerűen a saját lelki életükkel, személyiségfejlődésükkel foglalkoznának fókuszáltabban” – véli Nagy Alpár-Csaba adjunktus.
Kritikai szemlélődés kialakítása, hitéletben való fejlődés, hivatás és munka közötti különbségtétel, érdemi segítségnyújtás, mélyebb istenismeret és önismeret, hazai és külföldi szakmai tapasztalat diákként és segítőként, a diákok életkríziseire érző odafordulással reagáló tanárok – ehhez nyernek hozzáférést a már végzett diákok szerint a most beiratkozók.
maszol.ro
2016. november 16.
Emlékműavatás Kolozsváron az 1944 őszén elhurcoltaknak
A Kolozsvárról 1944 októberében a Szovjetunióba hurcolt 5000 magyar civil férfi tiszteletére avatnak emlékművet november 19-én, szombaton a Házsongárdi temetőben.
A Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház emlékműállítással, valamint konferenciával hajt fejet az 1944 őszén szovjet lágerekbe ártatlanul elhurcolt kolozsvári magyar polgárok előtt.
A Gulág-Gupvi Emlékév keretében megszervezett esemény megnyitójára november 18-án, pénteken 18 órakor kerül sor a Reményik Sándor Galériában (Kossuth Lajos utca/B-dul 21. Decembrie 1989. 1. sz.), amelyen igei felvezetőt mond Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök, majd Benkő Levente történész az emlékműállítás folyamatát ismerteti, továbbá zenei műsort hallgathatnak meg.
A Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített emlékmű leleplezését és felszentelését november 19-én, szombaton 11 órakor a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjében (Avram Iancu utca 26. sz.) tartják. Az ünnepség alkalmával áldást mondanak a magyar történelmi egyházak vezetői, közéleti személyiségek köszöntői hangzanak el, a Kolozsvári Református Kollégium énekkara pedig kórusműveket ad elő.
Ezt követően 13 órától Emlékülésre várják az érdeklődőket az Agapé étterem és szálloda Márton Áron termében (Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4.), ahol az adott témakörben Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja tart plenáris előadást. A konferencia keretében többek között Benkő Levente, Murádin János Kristóf, Nagy Alpár Csaba, Papp Annamária és Józsa István Lajos előadását hallgathatja meg a közönség.
Papp Annamária
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 18.
Presbiterek a kirakatban
Konferencián Egeresen a 21. századi kalotaszegi presbitériumok
„Ahol nincs vezetés, elvész a nép, a megmaradás pedig a sok tanácsos által van.” (Példabeszédek 11:14) – ez volt a mottója a Presbiterek és presbitériumok a 21. században című konferenciának, amelyet Egeresen tartott a Kalotaszegi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége. A presbiterek őszi konferenciájára a megyéhez tartozó minden egyházközség lelkészét, gondnokát és presbitériumát meghívták. A közös tanácskozás végkövetkeztetése szerint a presbiterek felelőssége igen jelentős, ugyanis életük kirakatban van, azzal példamutatóknak kell lenniük.
A konferencia Nagy Alpár egeresi lelkész prédikációjával kezdődött. Kiemelte, hogy a legjobb nevelési módszer a hívek, presbiterek, lelkészek példamutatása, mert hiába beszélnek arról, hogyan kellene élni, ha az életükben ez nem látszik, hiteltelenné válnak.
Ezután Gál Máté István, a presbiterszövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A köszöntések sorát Fáy József, az Erdélyi Református Egyházkerület elnöke folytatta. Beszédében ő is hangsúlyozta, hogy az egyházi tagok életükkel példát kell mutassanak, mert rájuk figyelnek. Cselekedeteikben látszania kell, hogy nem kényszerből, hanem szívből végzik a munkájukat.
A konferencia főelőadója Dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület volt püspöke, nyugalmazott lelkész volt. Előadása kezdetén mindenkinek átnyújtott egy Református magyar vagyok címmel ellátott cikkgyűjteményt, mely írások a Dunántúli Református Lapban jelentek meg 2010–2011-ben. A publikáció 8 pontban foglalja össze, hogy milyennek kell lennie egy református embernek.
A presbitereknek aktív szerepet kell vállalniuk a közösség életében. A körzetükhöz tartozó családokat legalább évente négyszer kellene meglátogatniuk, és beszélgetni velük gondjaikról, szükségleteikről, amit aztán felvetnének a presbiteri üléseken, és megoldást kereshetnek rá. Véleménye szerint a református egyház vezetése nem demokratikus kell hogy legyen, hanem a közösségi elvnek kell döntőnek és meghatározónak lennie. Ehhez bármikor segítségül hívhatják úgy egyházi, mint történelmi örökségüket, és kéri, hogy elgondolásaikat váltsák valóra ott, ahol éppen élnek. Hangsúlyozta: „Vagy errefelé kell tartani, vagy asszisztálunk a gyülekezetek és ezzel együtt a magyarság elsorvadásához!”.
A helybéli asszonytestvérek által tálalt kávé elfogyasztása után az egybegyűltek négy csoportban megbeszélték, megvitatták a hallottakat, megosztották egymással tapasztalataikat. Minden csoport moderátora egyöntetűen beszámolt arról, hogy a presbiterség legnagyobb nehézsége abban áll, hogy az életük kirakatban van. Javaslatok érkeztek arra vonatkozólag is, hogy a megválasztott presbitereknek indítsanak képzést a feladataikkal kapcsolatban. Továbbá szó esett arról, hogy nagyobb részt kellene vállalniuk különböző adminisztrációs feladatokból, hogy a lelkész többet foglalkozhasson a lelki jellegű ügyekkel. Mivel a gyülekezet szavaz bizalmat a presbitériumnak, együtt kell munkálkodnia velük. Ezért fontos a jó kapcsolat a gyülekezet, a lelkész és presbitériumok között.
A konferencia összegzéseként elhangzott: a presbiter példamutató életével tudja leginkább képviselni az egyházat, mert minden prédikációnál többet jelent az, hogy úgy éli az életét, mint ahogy azt mástól megköveteli.
A helyi lelkész néhány mondatban ismertette a helyi érdekességeket. Egeres 1263-ban már mezőváros. A település mai gótikus temploma 1390-ben épült, mely építmény az idők folyamán sokszor pusztult el. Templomában temették el 1573-ban Bocskai István erdélyi fejedelem Gábor nevű bátyját. 1910-ben építették az orgonát, mely pillanatnyilag nem működik, de ígéret van rá, hogy megjavítják. Ugyanebben az évben tartott népszámlálás adatai alapján 1374, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 1992-ben a községhez tartozó településekkel együtt 7120 lakosából 3934 román, 2908 magyar, 272 cigány, 4 ukrán és 2 német volt. A gyülekezet ma mintegy 300 lelket számlál. Mivel a településnek nincs magyar iskolája, szombatonként tartanak magyar órákat külön a magyar, és külön a román gyerekek részére.
A konferencia után az egeresi kultúrotthonban megvendégelték a 70 résztvevőt. Mindenki lelki és gyakorlati tanácsokkal felvértezve indulhatott haza, hogy aztán a közös ügy, a megmaradás érdekében tovább végezhesse szolgálatát az Úr szőlőjében.
BECSKE ADRIENN
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 21.
Semmi nem igazolja a kollektív bűnösség indokoltságát
Az emlékműavatás szombaton délután az Agapé szálloda Márton Áron termében konferenciával folytatódott, amelyet Kovács Sándor római katolikus főesperes, kanonok imája vezetett be. László Attila RMDSZ-es szenátor felidézte nagyapja történetét, akit 1944-ben a Szentegyház utcából vittek el a megszállók a Szovjetunióba „málenkij robotra”, és amikor onnan hazakerült, nem akart tapasztalatairól mesélni. „Szerencsénk, hogy most nyíltan beszélhetünk erről, de tudnunk kell, hogy társadalmunkban sajnos napjainkban is él a névtelenségbe burkolózó feljelentési hajlam” – mondta László Attila, hozzátéve: kolozsvári polgármester-helyettesi mandátuma idején is szembesült ezzel a románok és magyarok körében egyaránt megmutatkozó ártó hajlammal. „Vissza kell térni a normalitás medrébe, mert közösségünk sok megpróbáltatást túlélt. Gratulálok az emlékműállítás kezdeményezőinek, és azt kívánom, folytassák a múlt feltárását” – hangsúlyozta a szónok.
Az elkövetők soha nem népek vagy közösségek
Plenáris előadásában Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja azt emelte ki, hogy a nácizmus és a kommunizmus egyaránt súlyos történelmi tapasztalat, amelyhez zsidók, magyarok és németek több százezres, akár milliós nagyságrendű meghurcoltatása és megsemmisítése fűződik. A módszeres magyarellenes uszítások, a kollektív bűnösség elve érvényesülésének, az embertelenség múltbeli drámáinak felkutatása önismeretünk részét képezik – mondta, és ebben a kutatómunkában kívánt eredményes folytatást a mostani emlékezés szervezőinek. Mile Lajos egyebek mellett elmondta, hogy minden meghurcolt és elpusztított emberre emlékezni kell, hiszen a szenvedés egyenrangú: mindenki szenvedett, és a felelősség kérdésében sem lehet különbséget tenni. Az előadások sorát Benkő Levente történész, újságíró nyitotta meg, a romániai magyar civilek 1944. őszi elhurcolásának körülményeit ismertetve. Elmondta: a háború utáni helyzet rendezését célzó, Edvard Benes és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov közötti moszkvai tárgyalások utóbbi szájából már 1943-ban elhangzott: „a magyarokat meg kell büntetni”. A romániai magyar és német ajkú lakosság meghurcolásának gyökerei ebben a kijelentésben is keresendők, ugyanis ezt az alapállást érvényesítette az 1944. augusztus 23-i román átállást követő néhány intézkedés, amelyek egyike az Észak- és Dél-Erdélybe az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés után érkező magyar és német állampolgárok internálását előíró szovjet–román fegyverszüneti egyezmény betűjétől eltérve az internálás kötelezettségét Erdély – sőt, az egész Románia – teljes őshonos magyar s német ajkú lakosságára kiterjesztette. Ehhez hasonló volt az az utasítás is, miszerint a román nagyvezérkar az 1944 őszén harcolni tovább nem akaró, fegyvereiket eldobó és otthonaikba hazatérő észak-erdélyi honvédek közül a magyarokat testületileg hadifogolynak tekintette, s előírta számukra az internálást – magyarázta az előadó. Benkő Levente kitért a Brassó melletti barcaföldvári román, illetve a focşani-i szovjet lágerre is, képekkel mutatva be az 1990 után lehetővé váló emlékezés és kegyeletápolás néhány pillanatát. Az előadó felhívta a figyelmet: a történtek elkövetői és értelmi szerzői soha nem népek vagy közösségek, hanem néven nevezhető személyek, ilyenformán a kollektív bűnösség elmélete minden körülmények között elutasítandó.
Legtöbb elhurcolt Kolozsvárról és Tordáról
Észak-Erdélyből a legtöbb magyart Kolozsvárról és Tordáról hurcolták el – állapította meg előadásában Murádin János Kristóf történész, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kari kancellárja. Előadásában a szovjetek által elhurcolt kolozsvári magyar civilek drámáját adatokkal is érzékeltette. Mint mondta, a kincses városból elhurcolt 5000 magyar férfi nagy része szovjet kényszermunka-munkatáborokba került. Az elhurcoltak 16 százaléka értelmiségi volt, közéjük tartozott például Mikó Imre, Kiss Jenő, Mikecs László, de az a később valamelyik szovjet lágerben elhunyt Járosi Andor evangélikus-lutheránus esperes is, aki 1944 tavaszán zsidókat mentett meg a náci deportálástól. Kolozsváron hat gyűjtőpont működött, a „zsákmány” 12 munkatáborba és 72 altáborba került, ahol a halálozási arány 25–30 százalékos volt. Murádin János Kristóf adatai szerint Tordáról több mint 700 magyart hurcoltak el, ezzel gyakorlatilag megtizedelték a város magyar lakosságát. Mint mondta, a megszállóknak csak a létszám számított, így gyakran előfordult, hogy a szovjet katonák menet közben román vasutasokat, illetve civileket, sőt, Auschwitzból alig megszabadult zsidó embereket is betuszkoltak a Szovjetunió felé tartó marhavagonokba. A tábori propaganda a külvilág számára cinikusan hazug képet festett az ottani állapotokról, és szabadulásuk után a túlélőkre itthon a tabusítás és a visszailleszkedési gondok vártak – mondta az előadó. Nagy Alpár Csaba történész a dél-erdélyi félmilliónyi magyarságot a háború idején ért leplezetlen nemzetiségi megkülönböztetésből adódó szenvedéseket tárta fel. Az előadó kutatómunkája során ötven településen nyolcvan interjúalanytól gyűjtött adatokat, és kiderítette: 1940 és 1944 között több mint 3000 hadbírósági pert indítottak dél-erdélyi magyarok ellen „a román nemzet megsértése” címén. 1944 őszén a dél-erdélyi magyarokat nem szovjet, hanem román munkatáborokba vitték el, ahol szintén sokan pusztultak el. Nagy Alpár Csaba kijelentette, hogy a kétoldalú megbékélés feltételei közé tartozik a vétkek elismerése, a gesztusok megtétele a sértett fél felé, és a „soha többé” stratégia követése a hasonló sérelmek elkerülése érdekében. A román fél részéről idáig nem mutatkozott meg ez a szembenézési szándék – mondta az előadó.
Statisztikák mögött emberi sorsok
Papp Annamária történész, lapunk munkatársa az elhurcolt kolozsvári civilek és hadifoglyok emlékeiből mutatott be egy csokorra valót. Tizenhárom személy – köztük az ő anyai nagyapja – drámái, a pusztulástól megmentett korabeli levelei, fényképei és emlékezései, őket túlélő családtagjaik elmesélései bizonyítják, hogy a szovjet lágerek embertelenségeit nem szabad elfelejteni. Az 1990-es évek első felétől kezdődően a túlélőkkel készített – és 2002-ben megjelent Szögesdrót című önálló könyvében kiadott – interjúkból idézett részleteket, illetve mutatott be fényképeket, amelyekből kirajzolódik a kolozsvári elhurcoltak személyes drámája, egyéni sorsa. Józsa István Lajos unitárius lelkész a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökeként elevenítette fel az 1944. szeptemberi–októberi tordai nagy csatát, amelyben a hatalmas túlerővel szemben a honvédség egy hónapig megállította a frontvonalat ahhoz, hogy Észak-Erdélyből a magyar közigazgatás, illetve a menekülni szándékozó lakosság kivonulhasson. A néhai Pataky József hatalmas munkájának köszönhetően a kegyeletállítás és -ápolás jegyében a THHB eddig harminc településen állított fel emlékművet a háború áldozatainak, s ezt a „megörökölt” feladatot folytatni kívánja a jövőben. Zárszavában Benkő Levente köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen mértékben segítették a kolozsvári elhurcoltak emlékműve, valamint a konferencia létrejöttét s tartalmassá tételét. „Úgy érzem, képet kaphattunk arról, ami akkor történt, de arról is, ha összefogunk, méltó emléket tudunk állítani az egykor szenvedőknek” – fogalmazott Benkő Levente. Arra kérte a hallgatóságot: „Nézzenek szét az almáriumok fiókjában, a padláson, a limlomok között, mert soha sem lehet tudni, hogy milyen korabeli levelek, iratok, tárgyak lapulnak, amelyek a történtek megismerését tovább segíthetik.”
Rohonyi D. Iván felvétele
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 1.
Ébren tartani a kollektív emlékezetet
Az 1944–1945-ben a Szovjetunió kényszermunkatárboraiba hurcolt áldozatok emléke előtt tiszteleg a február 25-én záruló emlékév. Dr. Murádin János Kristóf történész a Krónikának elmondta, rendkívül fontos tudni az erdélyi civilek elhurcolásáról, szenvedéseiről, hiszen ha hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik okozták, elkövették.
A szovjet munkatáborokba hurcolt áldozatok emléke előtt tisztelgett és tiszteleg több, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévébe illeszkedő rendezvény(sorozat) Kolozsváron. Dr. Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja a Krónikának elmondta, történelmi adósságot törlesztenek azok, akik a 2015-ben kezdődött emlékév apropóján megemlékeznek a második világháború végén és azután a szovjet munkatáborokban fogságot szenvedőkről és az áldozatokról.
Jól átgondolt, ördögi rendszer volt
„Negyven éven keresztül nem lehetett beszélni a lágerek szörnyűségeiről és az elhurcolásokról, viszont az elmúlt 27 évben már lehetett volna, mégsem tettük meg kellő időben. Az elmúlt évtizedekben egyre fogyott és rohamosan fogy azoknak a száma, akik elszenvedői, tanúi voltak mindannak, ami a Szovjetunió lágereiben történt. Az 1990-es években kellett volna odafigyelni a túlélőkre, amikor még jóval többen éltek közülük” – fejtette ki Murádin János Kristóf. Mint mondta, a 2015-ben indított emlékév idén február 25-éig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig tart. Az emlékévet a Miskolcon 2013 áprilisában megalakult „Málenkij robot” Emlékbizottság 2014–2015 kezdeményezésére Magyarország kormánya hirdette meg, hogy a Kárpát-medence településein megemlékezzenek az 1944–1945-ben a Szovjetunióba, kényszermunkára hurcolt magyar és német civilekről.
„Rendkívül fontos tudni az elhurcolásokról, szenvedésekről, hiszen ha ezekről továbbra is hallgatunk, és hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik elkövették. A fiatal generációknak is tudniuk kell arról, hogy csak Kolozsvárról 5000 magyar polgári lakost hurcoltak el a sztálini kényszermunkatáborokba, egész Erdélyből pedig legalább 20 ezer, de inkább 30 ezer magyart 1944 szeptember–októberében. Ez tehát nemcsak egy jelenség volt a sok közül, hanem egy jól átgondolt, megtervezett és következetesen végrehajtott, ördögi rendszer. Az első hullámban főként magyarokat vittek el, azután 1945 januárjában 70–90 ezer német származásúnak tekintett embert: erdélyi szászokat, bánsági és partiumi svábokat, köztük sok magyar identitású embert is. A foglyoknak legalább egyharmada életét veszítette a szovjet lágervilágban, több ezerre tehető az áldozatok száma” – fejtette ki a történész.
Murádin János Kristóf 15 éve foglalkozik ezzel a korszakkal, nagyon sok túlélővel készített interjút, emléktárgyakat gyűjtött, számos tudományos konferencián mutatta be a történteket, és több tucat, a korszakról szóló tanulmány, szakcikk szerzője. A történész, aki behatóan ismeri az 1944–45-ben Erdélyből elhurcoltak történetét, úgy nyilatkozott, nemcsak a nácizmus bűneiről kell megemlékezni, hanem a másik oldal által elkövetett szörnyűségeket is meg kell őrizni a köztudatban, hiszen az is az erdélyi magyar történelem szerves része. „Csak akkor kerülhetnek helyükre a dolgok a kollektív emlékezetben, ha e két diktatorikus rendszer, a kommunizmus és a nácizmus ideológiája alapján végbement üldöztetések, deportálások, tömeggyilkosságok egyforma módon számon tartatnak. Ha elfelejtjük azokat, vagy nem veszünk tudomást róluk, esetleg csak az egyik fél tetteit tartjuk nyilván, csak azokra emlékezünk, a másik a jövőben félő, hogy bármikor megismétlődhet” – hívta fel a figyelmet a szakember.
Erdélyi magyar foglyok emléktárgyai
Az emlékév keretében számos rendezvényt szerveztek és szerveznek a kincses városban, ezek sorába illeszkedik az a képzőművészeti tárlat is, amely január 16-án nyílt meg és február 16-áig látogatható a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében: M. Lovász Noémi képzőművész alkotásai a Gulag-sorsokat idézik meg.
A Sapientia egyetemen 2016 májusától többrészes előadássorozatot tartanak a korszakról magyarországi, erdélyi és kárpátaljai történészek közreműködésével. Az előadások idén is folytatódnak: február 2-án dr. Hámori Péter budapesti történész a Gulag női foglyainak sorsáról, február 16-án pedig Majorszki András miskolci történész a Tokaj-hegyalja vidéki elhurcolásokról tart előadást a Sapientia kolozsvári karának Tordai úti épületében. Mindemellett az egész országban egyedülálló, állandó kiállítás tekinthető meg a szovjet fogság emléktárgyaiból ugyanitt. A nagyszabású, több mint 450 darabos, múzeumi jellegű anyagból álló tárlat tavaly október 12-én, a kolozsvári elhurcolások kezdetének napra pontosan 72. évfordulóján nyílt meg.
A Meghalni könnyebb, mint elválni – Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944–1949 című kiállítás hatalmas sikert aratott, látogatóinak száma még a tavalyi évben meghaladta az ezret – fejtette ki a történész. Az áldozatok fogságának emléket állító gyűjtemény a második világháborút követően végbement razziaszerű elhurcolásokat idézi fel, a fogságból hazaküldött leveleket és tábori használati tárgyak sorát vonultatja fel, különleges dokumentumokat mutat be, korabeli fotókkal érzékelteti a lágerek világát, ott készített egyedi szuvenírtárgyakat, valamint még ki nem adott visszaemlékezések eredeti kéziratait teszi közszemlére.
Dokumentumfilm a túlélőkről
Murádin János Kristóf elmondta, február 25-ére, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára és egyben az emlékév zárónapjára időzítik szintén a Sapientia EMTE-n annak a két dokumentumfilmnek az ősbemutatóját, amelyeket 2016-ban forgattak a témában. Egyik a történészi, tudományos megközelítést mutatja be, a másik pedig a túlélők személyes történeteit dolgozza fel. „Számos interjút készítettünk túlélőkkel, tanúkkal, az ő vallomásaikat rögzítettük, ezt mutatja be a dokumentumfilm. A túlélők emlékezései nyilván sokkal személyesebbek és mélyebbek, mint az adatokra alapozó történészi szakmai megközelítések, így közel hozhatják a nézőhöz a szenvedésekkel teli korszakot. Tóth Orsolya és Farkas György filmrendezők, dr. Nagy Alpár Csaba, Benkő Levente, Papp Annamária történészek, Józsa István Lajos, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke és jómagam készítettük a szovjet kényszermunkatáborokra emlékező és emlékeztető dokumentumfilmeket” – mondta el a történész.
A február 25-én a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Aula Magna termében délelőtt 11 órakor kezdődő filmvetítéseket követően a szovjet fogságot túlélők és történész kutatók részvételével kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévét ezzel a programmal, illetve a szovjet foglyul ejtések kolozsvári helyszíneire kalauzoló, különleges mobiltelefonos applikáció projektjének útjára indításával zárják a Sapientia kolozsvári karán.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 27.
Életigenléses tiszteletadás az erdélyi magyar áldozatoknak
Lezárult a Gulág-Gupvi emlékév, de az emlékezés örök marad
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete adott otthont szombaton annak a kolozsvári rendezvénynek, amellyel lezárult a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt hadifoglyok és civil internáltak emlékévének programsorozata. Népes közönség előtt Tonk Márton egyetem tanár, dékán köszöntője után Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus nyitotta meg a találkozót, amelyen három dokumentumfilmet mutattak be a második világháború befejező szakaszában a Szovjetunió fogolytáboraiba hurcolt, embertelen körülmények között fogva tartott és dolgoztatott erdélyi, ezen belül kolozsvári magyarok tragikus történeteiről. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen történészek, filmrendezők és két túlélő vett részt, a közönség pedig kérdéseket tehetett fel a látottak-hallottak kapcsán. Végezetül bemutatták azt a mobiltelefonos applikációt, amely a hetvenhárom évvel ezelőtti kolozsvári gyűjtőpontok helyszínére kalauzolja az érdeklődőt.
Köszöntőjében Tonk Márton dékán arra emlékeztetett, hogy az akkori Gulág-Gupvi-áldozatok kálváriája, egy szűk társadalmi réteget kivéve, az egész erdélyi magyarság szenvedését jelentette. A történtekről a mai fiataloknak nem lehet közvetlen tudomásuk, ezért meg kell ismertetni velük a történelemnek ezen sötét fejezetét. A Sapientia–EMTE a magyar kormány és parlament által meghirdetett, s a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én lezárult Gulág-Gupvi emlékév keretében tizenegy előadással, huszonöt családi hagyatékból-gyűjteményből létrejött emléktárgy-kiállítással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és ebben oroszlánrészt vállalt magára Murádin János Kristóf és Benkő Levente történész. Az egyetem diákjai kutatómunkát végeztek, amelynek eredménye hamarosan hozzáférhetővé válik.
A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az áldozatok emlékének. Ezt követően Murádin János Kristóf  interjúira hivatkozva az életigenlés motívumának diadalát hangsúlyozta, és felidézte a legendás túlélő, Olafsson Károly, Placid atya által hirdetett négy szabályt: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébb lesz az ember; keresni kell az élet apró örömeit; különbek vagyunk rabtartóinknál; akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést.
A filmvetítés Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című alkotásával kezdődött. A dokumentumfilmben a témát kutató történészek (Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Nagy Alpár Csaba), valamint a kegyeletápolást felvállaló és szorgalmazó lelkészek (Józsa István Lajos és Ungvári Barna András) mutatják be a történteket. A filmben a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiája is igazolja, hogy a nácizmus és a kommunizmus gaztettei azonosak, ráadásul az erdélyi elhurcolások (amelynek során a legtöbb embert, ötezret Kolozsvárról indítottak a szovjet kényszermunkatáborokba) a kárpátaljai korabeli intézkedésekhez hasonlóan a tervszerű etnikai tisztogatás fogalmát is kimerítik. Erről az embertelenségről, mint ahogyan a kevés pozitív példáról is (előfordult, hogy románok igyekeztek magyarokat megmenteni az elhurcolástól) beszélni kell, különben nem lehet szó igazi történelemírásról – összegzett a film.
A második bemutatott alkotás Tóth Orsolya (Sapientia–EMTE) A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmje volt. Ebben kolozsvári, Kolozsvár környéki, valamint székelyföldi (erdővidéki és kézdiszéki) túlélők mesélik el élményeiket az ártatlan emberek utcákról, munkahelyükről és saját házukból való elhurcolásától a szibériai lágerekig, a dombászi szénbányákig, a Kaukázusig – ahol embertelen feltételek között dolgoztatták őket, s naponta százával haltak meg a foglyok –, egészen a hazautazásig és az itthoni életbe való visszailleszkedésig. A zsúfolt marhavagonokban való szállításuk semmiben nem különbözött a zsidók náci haláltáborokba való elhurcolásától – derült ki az elhangzottakból.
Meglepetésként a közönség egy harmadik felvételt is megtekinthetett, pontosabban Csibi László Édes Erdély, itt voltunkcímű filmje nyersanyagának egy rövid részletét, amelyben Kolozsi Gergely István túlélő Csibi László kamerája előtt meséli el a Szovjetunióban átélt fogolykálváriáját.
A kerekasztal részvevői Murádin János Kristóf, Benkő Levente és Nagy Alpár Csaba történészek, Farkas György filmrendező, Pásztor Péter filmszerkesztő, Bitay László és Gergely István túlélők voltak. Farkas György elmondta: filmje tulajdonképpen kettőnek az ötvözete, közelebbről külön alkotásokként véglegesítik a székelyföldi terrorról és elhurcolásokról, illetve a kolozsvári deportálásról szóló filmeket. Az alkotók célja, hogy minél több fiatal megismerhesse a huszadik század ezen szomorú történetét. Ezt szolgálja az a mobiltelefonos applikáció is, amelynek segítségével megtalálhatók, illetve ismerteteket lehet szerezni azokról a kolozsvári helyekről, ahova 1944. október közepén ötezer magyar civil férfit gyűjtöttek össze, majd hurcoltak romániai lágereken keresztül a Szovjetunióba.
A rendezvény zárszavaként Murádin János Kristóf elmondta: „Ez a mi történetünk, emlékét őrizni a mi felelősségünk, mert bennünk él. A kutatómunka sokkal eredményesebb lett volna ezelőtt fél évszázaddal, de hátha az emlékév lezárta mégis nyitva maradó kapukat jelent.”
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 27.
Emlékezni és emlékeztetni a Gulagra
Dokumentumfilm-bemutatóval emlékeztek a második világháború után a szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt kolozsváriakra. A Sapientia EMTE rendezvényét a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartották a kincses városban.
Ez a történet lassan feledésbe merülni látszik, még legalább 20–30 történész kutatómunkájára lenne szükség, hogy még több mártírt azonosítani tudjanak  a második világháború utáni Gulag munkatáborok erdélyi áldozatai közül – fejtette ki Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja az egyetem filmbemutatóval egybekötött hétvégi megemlékező rendezvényén a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?, valamint Tóth Orsolya A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmek bemutatója a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében a felsőoktatási intézmény által szervezett rendezvények záróeseménye volt. A bemutatók iránt hatalmas volt az érdeklődés, zsúfolásig megtelt a Sapentia 160 ülőhelyes Auditorium Maximum terme. A vetítéseket követően a filmek alkotói történészekkel, illetve a Gulag kényszermuynkatáborok két túlélőjével, Bitay Lászlóval és Gergely Istvánnal beszélgettek. Farkas György kifejtette, valójában két különböző dokumentumfilmet fűzött össze kizárólag erre az alkalomra, ugyanis két történetről van szó, amelyeknek azonos a kezdetük. Mint részletezte, az volt a cél, hogy minél több diák láthassa, hiszen a Gulag története nem szerepel kielégítően a történelemkönyvekben.
A filmet először a Duna TV sugározza, később kiadják DVD-n, és elérhető lesz a Gul.hu dokumentációs portálon. Benkő Levente történész úgy vélte, a mai fiatalok nem könyvmolyok, így ha képernyőn láthatják, az számukra is közelebb hozza a történelmet. Hozzáfűzte, Tóth Orsolya filmje, amelyben a túlélők maguk mesélik el, hogyan viselték el a fogságot, jóval bővebb nyersanyagból készült. Összesen 11 túlélő neve szerepelt a nyilvántartásukban, közülük hárommal semmilyen kapcsolatot nem tudtak teremteni, a maradék nyolccal is nagyon nehezen. „Ezeket a történeteket nem lehet a szőnyeg alá söpörni ” – szögezte le Benkő Levente. Nagy Alpár-Csaba történész úgy értékelte, a filmek méltóképpen tisztelegnek az áldozatok előtt. Murádin János Kristóf kifejtette, a filmek csak nagyon szűk keresztmetszetét adják a történetnek, a kutatást pedig már az ötvenes években el kellett volna kezdeni, de 1989-ig a túlélők nem mertek beszélni a Gulagról, szegényes a rendelkezésre álló forrásanyag. Mint részletezte, 745 fős a mártírlistája a Gulagon elhunyt kolozsváriaknak, de ez csak egy kis része a kincses városból elhurcolt 5000 embernek. Gergely István, a szovjetunióbeli munkatáborok egyik túlélője úgy vélte, lassan mesévé érlelődik a történelem, a filmeknek köszönhetően viszont az utókor is kapott belőle egy kis kóstolót. Bitay László elmondta, két lánya van, de a kommunista rezsim ideje alatt sosem mert beszélni nekik a fogságról, mert félt, hogy elszólják magukat. Farkas György ugyanakkor bemutatott egy „idegenvezetőként” működő mobilalkalmazást, amelynek segítségével felkereshetők Kolozsváron azok a helyszínek, ahol az orosz katonák összegyűjtötték a foglyokat.
Előadás Váradon az ‘56-os forradalomról
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A rendezvény keretében Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért előadást. „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi” – fejtette ki a 83 éves Kiss Tamás. Visszaemlékezésében a múltbéli történések számos, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse. 
Kiss Előd-Gergely 
Krónika (Kolozsvár)
2017. június 13.
Sztána kicsiny közössége nem csügged
Értekezlet az erdélyi református egyház kialakulásáról
A Kalotaszegi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége tavaszi konferenciáját Sztánán szervezte meg, a református templomban, ahová a megyéhez tartozó egyházközség minden lelkészét, gondnokát és presbitériumát meghívták. A konferenciának „Az erdélyi református egyház kialakulása” címet adták.
Az összejövetel Pap Hunor, sztánai lelkész prédikációjával kezdődött. Az istentisztelet igei alapjául a Zsoltárok 42. fejezetének 6. versét választotta. Igehirdetése fő gondolatát az Istenbe vetett bizalom és hit képezte. Kiemelte, hogy Istennek biztosan van megoldása és útmutatása a megtartatásra. Nem kell félni, nem kell feladni, hiszen olyan sok időn keresztül a népünk megmaradt annak ellenére, hogy voltak mélységek is a történelmünkben. Nem a múltan kell merengni, hanem a jelenben kell megtenni azt, ami erőnkből telik. Nekünk pedig feladatunk példamutatásunkkal rávezetni a népet, hogy bízzon Istenben.
Ezután Kozma Erzsébet sztánai asszonytestvér verses köszöntője következett.
Ezt követően Gál Máté István, a presbiterszövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, akit a helyi lelkész követett. Pár mondatban ismertette a sztánai lakosság helyzetét, miszerint a faluban jelenleg 65 magyar és 10-12 román lakos tartózkodik. Hivatalosan 172-en élnek Sztánán, amelyből sajnálatos módon több mint 100-an csak ünnepnapokon látogatnak haza, viszont sok mindent próbálnak tenni a közösségért. Elmondása szerint a fogyatkozás keserűségre adhatna okot, de nem csüggednek, hanem több mindennel próbálkoznak a megmaradás érdekében. Ilyenek a különböző konferenciák, mulatságok, farsangi bál, mely azt a célt szolgálja, hogy minél több ember látogassa meg a kis falut, hiszen ilyen együttlétekből tudnak a tagok erőt meríteni. Sztánán 1602-től jegyzik a közösség létrejöttét, amikorra a református hit felvétele is datálható. A sztánaiak majdnem utolsókként veszik fel azt.
A köszöntések után következett Nagy Alpár, egeresi lelkész előadása a fent nevezett témában.
A lelkész az előadás legelején vázolta a reformáció idejében zajló történelmi eseményeket. Ezt az időszakot kulturális környezetváltozás jellemezte, amiben a régi egyházi normák sem voltak már tarthatóak. Akkor fedezik fel Amerikát, új szokások kerülnek a köztudatba, ömlik minden az új világból. Beindul a könyvnyomtatás, az írás, olvasás széles tömegeknek lesz elérhető. Ez a sok minden vezet az egyház megújulásához is. Amikor a kultúra változik, vagy maradunk, ahol vagyunk és elszigetelődünk, vagy változunk, és akkor fejlődünk.
Szintén a reformáció idejében kezdődik valamiféle nemzeti öntudatra való ébredés is, hiszen őseink anyanyelvükön akarják olvasni a bibliát. Felismerik, hogy az egyháznak nincs szüksége Rómára, a papok erős uralmára, hogy nem kell a hókusz-pókusz, szeretnék érteni az igehirdetést, egyszóval kezdenek öntudatra ébredni.
A 16. századot jellemzi még az egyetemes papság, amely szerint mindenki pap, az Isten és az egyén között nincs szükség egy felszentelt papi személyre. Régen a papok voltak a közvetítők. Az őseink jogosan érezhették úgy, hogy kimaradnak az Istennel való közvetlen kapcsolatból. Az egyház egy közösség, aminek a részesei szerettek volna lenni. Ez talán a legnagyobb hagyatékuk. Isten munkatársai vagyunk, ezért részt kell vállaljunk a lelki gondozásból. A presbiternek is ki kell vennie a részét a teherviselésből, a szolgálatból… A romlás, a pusztulás az elszigetelődéssel kezdődik, amikor már nem vagyunk benne a közösségben. Ezért minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy megmaradjunk a közösségben és mást se hagyjunk kiesni onnan. A templomok azért épültek, hogy megőrizzenek bennünket, kultúránkat, hát ne hagyjuk őket az enyészetnek. Az idősebb korosztálynak kell megtanulni a fiatalok nyelvét, hogy ők is érdekesebbnek tartsák az egyházi életet, továbbá megtanítani a gyerekeknek, hogy számoljanak Istennel.
A kávészünetet követően – amelyet a helybéli asszonytestvérek biztosítottak a résztvevők számára – az egybegyűlteket négy csoportra osztották, ahol lehetőség volt a hallottak megbeszélésére, megvitatására, tapasztalatcserére. Ezután minden csoport moderátora beszámolt a csoportban elhangzottakról.
A konferencia után a sztánai kultúrotthonban a közel 80 résztvevő megvendégelésére került sor. Mindenki lelki és gyakorlati tanácsokkal felvértezve indulhatott haza, hogy aztán a közös ügy, a megmaradás érdekében tovább végezhesse szolgálatát az Isten által neki kirendelt helyen.
BECSKE ADRIENN Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 8.
Örökségünkről, magyarságunkról (Honismereti tábor Baróton)
Történész, nyelvész, népi gyógyászati kutató, régész, Kelet-kutató, botanikus, zenész, egyetemista, sőt, diák is tett azért, hogy sikeres legyen a Magyar örökség – IV. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és az Erdővidék Múzeuma által szervezett négynapos eseményen többek közt olyan ismert szakemberek tartottak előadást, mint Obrusánszky Borbála, Czeglédi Katalin, Sántha Attila, Sófalvi Szabolcs és Darkó Jenő, előadás hangzott el a Volga–Urál vidékének földrajzi neveiről, székelyföldi templomvárak kutatásáról, antik források nyomán az ókori sztyeppék népeiről és az erdővidéki népi gyógynövényismeretről, górcső alá vették a székely kölcsönszavakat, és megismertették Nopcsa Ferenc történetét is, aki albán király akart lenni.
Demeter László, Erdővidék Múzeumának vezetője úgy nyilatkozott, annak örvend igazán, hogy immár negyedik éve sikerül megszólítaniuk, Barótra hívniuk azokat a kutatókat, akik jól ismerik történelmünket, néprajzunkat, nyelvünket, hagyományainkat, és készek közkinccsé tenni munkásságuk eredményeit. Demeter a tábor – szó szerinti értelemben – kézzel fogható eredményének a táborozóknak ma bemutatásra kerülő Kelet Kapuja című, magát magyar történelmi folyóiratként meghatározó, B5-ös méretben, kétezer példányban napvilágot látott lapot mondta. A negyedévente kiadott tekintélyes terjedelmű lap – az első szám 110 oldalas – szerzői elsősorban anyaországiak és erdélyiek, de mongol és azerbajdzsáni szakemberek is jelezték már, szívesen publikálnának benne.
A tábor ideje alatt állandó programként a bibarcfalvi Tordai Iluska, a köpeci Nagy Adél, Lakatos Csilla és Hoffmann Edit bútorfestést, nemezelést és agyagozást oktatott, s készült segítségükkel otthonunkat szebbé tevő dísz, nemezből labda, karkötő és sál, a baróti Nagy Alpár – bár még csak elemista! – rovásírást tanított minden érdeklődőnek.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)