Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
N. Tóth Anikó
1 tétel
2012. július 24.
Több mint száz fiatal szerző a visegrádi írótáborban
A tábor Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
„Nem is első, nem is nemzetközi” – köszöntötte viccesen a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád a szervezet által mégis első nemzetközi irodalmi táborként Visegrádon megszervezett rendezvény résztvevőit múlt szerdán. A 15. születésnapját ünneplő FISZ vasárnap lezárult 12. tábora olyan tekintetben valóban nemzetközi volt, hogy Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
A műhelyfoglalkozásokra nagyon sok gimnazista is ellátogatott, a prózaműhely N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész vezetésével várta az érdeklődőket, a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész oktatta, míg a kritika, illetve műfordítás rejtelmeibe Orcsik Roland költő, műfordító vezette be a fiatalokat.
Eljutni az olvasókhoz
A rendezvénysorozat keretében az idén tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) vezetőivel, László Noémi elnökkel, Király Zoltán ügyvezető elnökkel, valamint Karácsonyi Zsolt elnökségi taggal Vincze Ferenc beszélgetett. Király Zoltán elmondta: az E-MIL megalakulása előtt az azóta tagokká választott írók Bukarestben magyarnak, Budapesten viszont románnak számítottak, így mindenképpen szükség volt egy szervezetre, amely az ő ügyükkel foglalkozik, őket képviseli.
A mintegy 150 tagot számláló szervezetbe egyébként bárki beléphet, aki magát erdélyi magyar írónak tartja, és megjelent legalább egy kötete. Az olvasóhoz való eljutás nehézségeiről is szó esett, amint elhangzott, a szervezet tagjainak könyvei főként az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában jelennek meg, a kötetek terjesztése azonban nemhogy Magyarországon, még Erdélyben is nehézségekbe ütközik, azért az E-MIL különösen hálás a FISZ-könyvek kiadóinak, illetve a Ráció Kiadónak, amelyekkel a partnerségben megjelent könyvek már a magyarországi piacra is eljuthatnak. A rendezvényen egyébként a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör is képviseltette magát.
A „felderítő” író
Pénteken Szilágyi István kolozsvári íróval is találkozhattak a táborlakók. Molnár Gábor Tamás kérdéseire a József Attila- és Kossuth-díjas író elmondta, átlagos munkanapjai nincsenek, olykor hosszú ideig nem is ír. Mint mondta, mindig irigyelte az olyan írókat, akik betartják a napi penzumot, és minden nap pontos időben az íróasztalhoz ülnek, ő maga olykor csodálkozik rajta, miként gyűlnek össze a tekintélyes kéziratkupacok.
Négy novelláskötet és négy regény az eddigi termés, jelenleg az ötödik nagyregényen dolgozik, kiadója munkatársainak kérdéseire pedig viccesen úgy szokott válaszolni: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a könyv befejeződjön, én már nem biztos.” Mint mondta: olyasmit nem ír le, amit tud, az írás számára nyomozás, maga is írás közben ért meg bizonyos dolgokat. Példaként a Kő hull apadó kútba című regény főhősét, Szendy Ilkát hozta fel, akinek esete nemcsak íróként, de jogászvégzettsége okán is foglalkoztatta.
„Arra voltam kíváncsi, mi történik azzal a bűnössel, akit az igazságszolgáltatás nem ér utol, tette titokban marad” – fogalmazta meg az író, hozzátéve, hogy egyúttal feladatának érezte annak a pusztuló, lassan feledésbe merülő világnak az ábrázolását is, amelyet ő maga jól ismert. A 15. születésnapját ünneplő FISZ egykori elnökei, illetve régebbi tagjai arról beszélgettek, miért volt szükség a szervezetre.
L. Simon László alapító elnök például elmondta: a kilencvenes évek közepén több fiatal alkotó is volt, akik nem érezték jól magukat az adott szervezeti közegben, akkoriban a József Attila Kör nem képviselte minden fiatal író érdekeit, határon túli szerzők például be sem léphettek, többek között ezért is szükség volt a FISZ létrehozására.
Szombat este Spiró György volt a fő meghívott, aki Varga Betti kérdéseire válaszolva elmondta: sosem akart közéleti szereplő lenni, már középiskolás korában eldöntötte, hogy drámaíró lesz, és valóban csak írni akart. Magát saját szavával „színészíróként” határozza meg, azaz sok íróval ellentétben nem saját magát írja bele újra és újra a könyveibe, hanem szeret különféle karakterek bőrébe bújni, és megérteni őket. Mint mondta, az írás így számára remek móka és a legizgalmasabb dolog.
Fogság című nagysikerű regényével kapcsolatban elmondta: szerinte előbb-utóbb az irodalmi kánon ifjúsági regényként fogja emlegetni, ezt pedig onnan gondolja, hogy sok középiskolás is élvezettel el tudja olvasni. A mogyoróhegyi kempingben zajló programok esténként a táborlakók felolvasásaival, majd bulival zárultak. Az első nemzetközi FISZ-táborban összesen mintegy 120 ember vett részt.
Varga László, Visegrád
Krónika (Kolozsvár)