"Kolozsvári Erkel-bemutató Gyulán. Sorozatban az ötödik Erkel-dalművet mutatja be Gyulán a kolozsvári magyar operatársulat; a bemutatója egyben az előadás premierje is, mely után ősztől Kolozsvárt játsszák a Névtelen hősök című népies daljátékot - tájékoztatta az MTI-t Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója.Erkel Ferenc szülővárosában, Gyulán 1991 óta szerepel évről évre a kolozsvári Állami Magyar Opera. Az erdélyi dalszínház a nagy romantikus zeneköltő műveiből eddig a Hunyadi László-t, a Brankovics György-öt, a Bánk bán-t, valamint az István király-t játszotta el Gyulán is. A most színre kerülő Névtelen hősök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyszerű katonáinak állít emléket, a többi Erkel-operától eltérő, a verbunkos hagyományokat fölelevenítő operettes hangzással. A népies vígopera első bemutatója 1880-ban volt Budapesten a Nemzeti Színházban, a mostani előadás az 1881-es kolozsvári s az 1916-os budapesti bemutató alapján készült. A kolozsvári társulat Dehel Gábor rendezésében játssza a darabot, amelyet Hary Béla karmester és Simon Gábor igazgató zenedramaturgi közreműködésével állítanak színre. A főbb szerepekben Szeibert Istvánt, Szabó Pétert, B. Vass Évát, Marton Melindát, Szakács Leventét és Molnár Jánost láthatja a közönség. A díszletet és a jelmezt Starmüller Katalin tervezte. A kolozsváriak idei gyulai vendégszereplését a társulat Carmen-előadása zárja: a Bizet-művet Ionel Pantea, a luxemburgi opera igazgatója rendezésében láthatják-hallhatják az operabarátok, vezényel Selmeczi György (Budapest). /MTI/

"A Képzőművészek Szövetsége (UAP) kolozsvári fiókja újabb évkönyvében bemutatta a kortárs helyi festészet és szobrászat nagyobb mestereit. A kötetben jelen van a 99. életévéhez közeledő Mohy Sándor festészete, a román művészek mellett A magyar művészek közül szerepel a kötetben /többek között/ Nagy Endre, Szabó Vilmos, Nebert Károly, Kőműves Andor, Starmüller Katalin, Nebert-Mátis Annamária. A szobrászok közül Szederjesi András, Lőrincz Lehel, Kolozsi Tibor, Bartha Ernő. /A Képzőművészek Szövetségének évkönyve. Század- és ezredvégi művészeti szintézis. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 4./"

A napokban megjelenik Majla Sándor új gyermekverskötete Közel egy évtizedes hallgatás után kötetbe foglalt gyermekversei révén újból megszólal Majla Sándor költő. A Tánclánc című kötet kiadását az tette időszerűvé, hogy Illés Lajos (a legendás Illés együttes frontembere) rálelt a székelyudvarhelyi költő verseire, és egy albumra valót megzenésített belőlük. A könyv és kazetta a napokban egyszerre jelenik meg az Ablak Kiadó /Székelyudvarhely/ gondozásában. A Zsigmond Emese által szerkesztett, Müller Katalin illusztrálta színes Tánclánc kötet és kazetta bemutatóját a tervek szerint június elsején, gyermeknapon tartják Székelyudvarhelyen. /Zilahi Imre: Kiábrándultam a felnőttekből. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

"Jan. 24-én megnyílt Starmüller Katalin tárlata Kolozsváron, az Apáczai Galériában, az Apáczai Líceum dísztermében. A szénrajztól az olajképeken és textilmunkákon keresztül az installációig a művészi kifejezésformák rendkívül gazdag skáláját mutatta be. /N. J.: Összkép Starmüller Katalintól. Kiállítás az Apáczai Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./"

"Kolozsváron két szobában hat ember: a Napsugár és a Szivárvány gyermeklap szerkesztősége. A két havonta megjelenő lap teljes szerkesztősége (a könyvelőséget, ügyintéző, valamint terjesztőosztályt is beleértve) összesen hat személy. Ha egy ember is hiányzik, elakad a munka. "Müller Katinak, aki az újság képszerkesztője, egyik illusztrátora és tördelője, két hónapja született meg az ötödik gyermeke - magyarázza Zsigmond Emese főszerkesztő. - Ezért elvittük a lakására a számítógépét, hazakapja a betördelendő szövegeket, és otthon dolgozik." Az óvodásoknak és első-másodikosoknak szóló Szivárvány a 23. évfolyamánál tart, a második-ötödikeseknek íródott Napsugár pedig a 47-nél. Az Asztalos István író által 1957-ben alapított Napsugárnak az évek során valóban tekintélyes volt a szerzőgárdája, így például Bajor Andor, Fodor Sándor, Méhes György, Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár és Kányádi Sándor. Az olvasótábor érezhetően megfogyatkozott az utóbbi években: míg a hőskorban a két lap példányszáma elérte a 70 ezret is, addig ma 42 ezret (20 ezer Napsugarat és 22 ezer Szivárványt) nyomtatnak ki havonta. A két kiadványnak még így is sikerül fenntartania önmagát. Csak a Csipike postája rovathoz érkezik húsz-harminc, gyerekkéz által megcímezett boríték; sokukat Fodor Sándor személyesen, külön levélben válaszolja meg. /Makkai Imola: Negyvenhat éves gyermekújság. = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./"

"Starmüller Katalin grafikai kiállítása nyílt meg dec. 13-án Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában. Gábor Dénes megnyitóbeszédében elmondta: a képzőművésznő szuverén alkotó, nem követi semmilyen áramlat sémáit. /F. I.: Világok és virágok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./"

Kolozsváron, a Pro Juventute Galériában megnyílt Starmüller Katalin festészeti tárlata. /Papp D. Tibor: Az üzenet hordozója. Starmüller Katalin kiállítása a Pro Juventute Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

Június 18-án Kolozsváron a Gy. Szabó Béla Galériában megnyílt Starmüller Katalin Hangulatok című grafikai tárlata. A Kolozsvári Állami Magyar Opera jelmez- és díszlettervezője huszonnégy friss rajzát és festményét tárta közönsége elé. /Ördög I. Béla: Hangulatok a Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

Június 21-én Kolozsváron, az Apáczai Csere János Líceumban a tanulók moldvai csángó játék-összeállításukkal köszöntötték a Szivárvány című gyermekfolyóirat munkaközösségét, a lap 25. születésnapi rendezvényén. Zsigmond Emese főszerkesztő megköszönte az előadást. A folyóirat születésnapja januárban volt, az ünnepséget mostanra halasztották. A Szivárvány és a másik gyermeklap, a Napsugár legszebb meséiből készített kötet, a Mese, mese, mátka ugyanis most jelent meg. A 25 évvel ezelőtti indulásakor népes belső munkatársi gárdával rendelkezett a gyermeklap, mára kéttagúra zsugorodott a szerkesztőség, Zsigmond Emesére és Müller Katalinra, aki a folyóirat grafikai megjelenéséért felelős. Tevékenységüket azonban lelkes munkatársak segítik, név szerint: Imecs Veronka, Pauer Ildikó, Tulogdy György és Salamon Károly. Fodor Sándor író a Csipike posta rovatot ma is vezeti, méghozzá ingyenesen. /Köllő Katalin: Boldog születésnapot, Szivárvány! = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Az Aranyosvidéki Népfőiskola utolsó rendezvénye március 24-én volt, amikor a tordai Balázs Ferenc Diákönképzőkör tagjai mutatták be dolgozataikat, amelyekkel részt vettek a TUDEK – Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján. Az előadások előtt Suba László képzőművész mutatta be Starmüller Katalin tordai kiállítását, festményeit. Dumitriu Anna, a Petőfi Társaság ügyvezető elnöke búcsúzott el a meghívottaktól. /Ladányi Emese Kinga: Bezárta kapuit az Aranyosvidéki Népfőiskola. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./

Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában nyitották meg október 12-én az idei sólyomkővári alkotótábor résztvevőinek munkáiból álló tárlatot. A megnyitón Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője elevenítette fel a tábor történetét, a résztvevő művészek közül Starmüller Katalin, Starmüller Géza és Székely Géza volt jelen a megnyitón. Augusztusban Sólyomkőváron már a 11. Ipp Art táborra került sor, ezúttal mintegy tizenöt résztvevő művésszel. A tábor ötlete 1997-ben született meg, egy ippi házaspár kezdeményezésére. Hagyományszerűen Ippen van a táborzáró kiállítás. /-f-: Ipp Art 2007. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

Értékfelmutatás, érdekképviselet, közösségépítés – e három fogalom köré szerveződik az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének tevékenysége. Február 23-án, Nyárádszeredában a nyolc tagszervezet közül hat (köztük a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület) képviseltette magát a közgyűlésen, az éves beszámolójukat Csíki Sándor, a szövetség elnöke tartotta. Szorosabbra fűzték kapcsolatukat a MIT és az EMI ifjúsági szervezetekkel, valamint az Áldás, népesség mozgalommal, közösen léptek fel a MAKOSZ-szal a 18. életévüket betöltött diákok gyermekpénzének érdekében. Következetesen kiállnak a főállású anyaság bevezetése mellett. /Müller Katalin: Család-szervezetek találkoztak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

Kolozsváron a Báthory István Líceum adott otthont május 24-én a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Áldás, népesség mozgalom keretében szervezett vetélkedőjének, melynek célja a családközpontú életszemlélet közvetítése. A döntőbe továbbjutott gyerekek június 7-én a Brassai-líceumban mérik össze tudásukat Erdély további 11 településéről érkező versenyzőkkel. /Müller Kati, Erdélyi Családszervezetek Szövetsége Adj, király, katonát! – másodszor. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

A Kolozsvári Magyar Gyermekkórus harmadik nyári tábora zajlott a múlt héten, Algyógyon. A 30 résztvevő gyerek közül sokan már három éve, a kórus alapítása óta együtt énekelnek. /Müller Kati: Ének és lubickolás. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

Kolozsvári Intermezzó a Magyar Kultúra Napján
Amikor 1823. január 22-én szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus a magyar nép zivataros századaiból című, nyolc versszakos költeményét, mintha megsejtette volna annak örök érvényűségét. Azt a rendkívüli szerepet, amit az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített sorok a magyar nép életében betöltöttek. A zivataros századok ugyanis folytatódtak, s rájuk gyógyírt éppen azok a csodálatos zenébe foglalt, a balsorsból erőt merítő közösség összefogására, a harmóniára buzdító sorok nyújtottak: a néphimnusz, amit még a legkeményebb diktatúra sem tudott eltörölni. Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet – vélte Kodály Zoltán és Illyés Gyula, amikor az ötvenes években Rákosi Mátyás új, a szocializmushoz illő himnuszt akart íratni velük, s ők mindketten, fejvesztés terhe mellett, ezt kategorikusan megtagadták.
Emblematikus jelentőségű tehát január 22-e, a Himnusz születésének napja, amelynek ma 190. évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napját.
Ünnepeljük pedig ezzel a különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként született kiállítással is. Ezzel a sajátos Intermezzóval, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., illetve Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) valamint a Kolozsvár Társaság, Székely Géza illetve Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek szóljanak akár a szemnek, fülnek, vagy értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány. A művészpedagógusok tárlatai, évente két-három alkalommal, immár hagyományosan, egy-egy kerek évforduló és meghatározott tematika köré csoportosulnak. A véletlen úgy hozta, hogy jelen esetben két homlokegyenest más kultúrkörből és művészeti ágból, jelesül a 19. század második felének magyar festészetéből és francia zenéjéből származó remekművek szolgáltak ihletforrásként művészpedagógusainknak. De bármennyire távolinak is tűnik Ferenczy Károly festészete Claude Debussy zenéjétől, mindketten az impresszionizmus bűvkörében teremtettek egyedi kolorithatásokkal pompázó alkotásokat. A színek bűvöletében eredeti színhangzataikkal és hangszíneikkel kápráztatták el közönségüket, hogy aztán egy derűs, kiegyensúlyozott klasszicizmusban teljesedjenek ki.
A nagybányai művésztelep egyik alapítójaként, Ferenczy ecsetjét a táj varázslatos szín- és fényviszonyai irányítják: a plein air, a pillanat hangulatában fogant festői impressziók, a napimádat, a sajátosan vibráló fény-árnyék játékok jellemzik munkáit. A természet iránti mélységes hódolattal kutatta kora modern művészetének lehetőségeit. Akkora sikerrel, hogy egynémely munkája már-már napjaink új-figurativitását, hiperrealizmusát juttatja eszünkbe. Nem véletlen, hogy művészpedagógusainkra oly serkentően hatott mindkét, a maga területén korszakalkotónak számító művész életműve. A különféle műfajokban – festészet, grafika, szobrászat, kerámia, textil – és a legkülönfélébb, hagyományos és modern technikákkal készült munkák magukon hordozzák azt a mágikus hatást, amit a színek, fények, ritmusok e két zseniális mestere gyakorolt a ma művészeire.
Az évszakok függvényében váltakozó természet a maga művészileg átlényegített konkrétumában, de töredékesen, motívumkincseiben, ritmusaiban, kifinomult harmóniáiban is, vagy éppenséggel áttételesen, az elvonatkoztatás, az általánosítás és összegzés különböző, olykor metafizikus irányultságú mélységeiben tárul fel előttünk olyan jellegzetes alkotásokban, mint többek között Antal Tövissi Anna, Ábrahám Jakab, Balogh Borbála, Bordy Margit, Essig Kacsó Klára, Forró Ágnes, Gally A. Katalin, Gedeon Zoltán, Koncz-Münich András és Judith, Kocsis Ildikó, Labancz Cismaşiu Ágnes, M. Lovász Noémi, Nagy Endre, Orbán István, Pócsai András, Sipos László, Starmüller Katalin és Géza, Székely Géza, Tompos Opra Ágota, Tudoran Klára, Valovits László, Vízi Katalin, Wanek Ferenc itt kiállított munkái. Ami pedig a Bálint Tibor írói munkássága, személyisége ihlette munkákat illeti, nos azok szintén a műfaji és stílusbeli változatosság jegyében születtek. Csupán egyvalami közös bennük: az az ihletforrásként szolgáló mindenkori útravaló, ami az írásokból sugárzik, legyenek azok tárcába foglalt pillanatképek vagy a mindennapi élet pillanatképeiből összeálló regényfolyam, színmű. S akkor itt el is indulhatunk, hogy a sánta angyalok utcaköveit róva eljussunk a Zokogó majombeli szíverősítős pihenőig, ahonnan az út már a Bábel toronyháza felé vezet. Ezt az utat pedig többek között Forró Ágnes, Horváth Gyöngyvér, Miklós János, B. Nagy Gabriella, Sipos László, Székely Géza élményszerű, lélekbevágóan látványos kalauzolásával tehetjük meg. Írott szó és képírott világ, a szavak és a képek művésze talált egymásra a konkrét illusztrációtól az elvont, színekbe fogalmazott hangulati reflexióig. S Bálint Tibor, a nagy mesélő, mindennapjaink, karaktereink egyszerűségükben nagyszerű rögzítője, immár képzőművészeink vizuális megfogalmazásában, képszerűen is ránk köszön. Ünnepeljük hát ezzel az összhangot sugalló, sajátos Intermezzóval a Magyar Kultúra, Nemzeti Himnuszunk születésének napját itt, Kolozsváron, Erdély fővárosában.
NÉMETH JÚLIA
Elhangzott 2013. január 22-én, Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Magyar Kultúra Napjának ünnepi rendezvényén.
Szabadság (Kolozsvár),

Amikor a vers megelevenedik
Jancsik Pál 80 éves
Jancsik Pál Brassóban született, ott is érettségizett, költői tehetségét Kiss Jenő fedezte fel, ő is lett első mentora. A költő nyelv és irodalom szakot végzett Kolozsvárt 1959-ben. Bölcsészdiplomáját, irodalmi készségeit szerkesztőként (rövid ideig, 1959-ben az Utunk folyóiratnál, 1971-től Dacia könyvkiadónál), lektorként (1960-től Ifjúsági Könyvkiadónál) érvényesítette, 1985-től a Korunk szerkesztőségi titkára volt. 1999 óta nyugdíjas, de a versírást nem hagyta abba…
A Tanulók Könyvtára könyvsorozat szerkesztőjeként iskolások, tanárok (és más kategóriájú olvasók) számára megkönnyítette a magyar és világirodalmi alkotásokhoz való hozzáférést olyan időben, amikor a könyvbehozatal (és ezen belül a magyar nyelvű könyveké) tilos volt. Műfordítóként is dolgozott: egy válogatás magyar nyelven – Mihai Beniuc Legszebb versei – az ő fordításában jelent meg 1962-ben, továbbá része volt a román népballadákat és népdalokat közlő Kihajtott a bükk levele(Bp. 1961), a Hej, zöld levél (1966) című kiadványok, az Építő Amfion (1967) és a Csillagok születése(1972) című antológiák létrehozásában; Mihai Eminescu, George Coşbuc verseinek magyar nyelvű, gyűjteményes kiadásában. Kultúraközvetítő munkásságához tartozik még Ion Vinea elbeszéléseinek válogatása (Sóhajok paradicsoma, 1975) és Ioan Alexandru legszebb verseinek kiadása (1976); német nyelvből is fordított (Hölderlin, Paul Celan szövegeket). Románul megjelent néhány verse (például a Tineri poeţi maghiari din România. Generaţia „Forrás” című, 1979-ben megjelent kötetben, Tudor Baltes fordításában).
A Tanulók Könyvtára könyvsorozat szerkesztőjeként iskolások, tanárok (és más kategóriájú olvasók) számára megkönnyítette a magyar és egyes világirodalmi alkotásokhoz való hozzáférést olyan időben, amikor a könyvbehozatal (és ezen belül a magyar nyelvű könyveké) politikai meggondolásokból tilos volt. (A Tanulók könyvtára sorozat egyes kötetei kísérő tanulmánnyal jelentek meg, ezek írása a szűkös 1970-es 80-as években a romániai magyar irodalomkutatók, kutató tanárok számára is némi közlési lehetőséget jelentett.) Ő maga egy-egy kötetre valót válogatott és tett közzé Szabó Lőrinc (Legszebb versei címmel, Bukarest, 1971) és Juhász Gyula (Emberi hitvallás címmel, Kolozsvár, 1975) költeményeiből. Költészetét többen méltatták a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban, Kántor Lajos foglalta össze munkássága első évtizedeinek jellemzőit. Később mások mellett Borcsa János értékelte verselő könnyedségét, Áprily-olvasmányokkal is összefüggésbe hozható természetimádatát.
Saját versesköteteit: Szomjas tenger (Bukarest, 1963), Tavaszi tánc (1965), Fűszálon csillag (Bukarest 1968), Szavak szemek (1979), Álommadár (Bukarest 1986) gyerekeknek szóló verseskönyvekkel szinte szabályosan váltogatva adta ki. Főleg romániai magyar lapokban közöl, gyermekközönségéhez kötetein kívül a Napsugár és testvérlapja, a Szivárvány révén szól. Gyermekvers-kötetei: Kicsi Jóska (1961, illusztráció: A. Tollas Júlia); Tavaszi tánc (1965), Verőfényben(1976), Pillangók tánca (1989), Mit tanácsolsz cinege? (2005, illusztráció: Szabó Zelmira),Fecskeszárnyon száll a nyár (2009, illusztráció: Abonyi Mária), Piripócsról Nárittyenbe (2010, illusztráció: Müller Katalin), A tó, a szarka meg a gyűrű (2010).
Idén a Koinónia kiadó jóvoltából igényes grafikai kiállítású kötettel jelentkezett újra (Kedvük ragyog, mint az ég. Versek gyermekeknek – Kürti Andrea és Sipos Gaudi Tünde rajzaival). A könyvbe mondókák, verses történetek, köszöntők, alkalmi versek mellé néhány műfordítását is beillesztette.
Jancsik Pált köszöntötték már „előzetesen” ez év júniusában a kolozsvári Stars Galériában Essig József kezdeményezésére, aki az 1990-es évek elején Fától fáig című, a kolozsvári területi stúdió magyar adása részére róla is készített portréfilmet. A Stars Galériában az volt a meglepetés, hogy kisebb-nagyobb gyermekek adták elő a költő Napsugár című versét, és hogy Kondrát Csabát (aki régebbecske volt gyermek) szép zenék komponálására ihlették a költő írásai. A gyermekek szívesen vállalt versmondására „a költő bácsi” bizony meghatottan rácsodálkozott, az apróbbak és nagyobbak pedig versengve mondogatták a játékos, derűs szövegeket.
De egy másik megelevenedésről is szeretnék szólni.
Jancsik Pál a 2016. július 25-i Helikonban közölte a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport jelképiségét firtató, versbe tördelt rigmusok és didaxis határán született (de archaizáló, regemondó, sánta-jambusos) mondatait. Maga sem gondolhatta, hogy születésnapján aztán éppen Fadrusz János Mátyás királya előtt gyűlnek össze a kolozsváriak, hogy hangot adjanak az igazságkeresésnek, hogy megfogalmazzák aggodalmukat a gyermekek itthoni (erdélyi, romániai) tanulási körülményeit illetően, az anyanyelvi képzés, a tényleges jövőnk érdekében.
… Ezért a játékos komolyságért, jelenlétért köszöntjük a 80-éves Jancsik Pált, alkotókedvet és erőt kívánva a „helyi verssel”, bízva abban, hogy nincs oda az igazság. (S hogy vers és élet között volt és lesz összefüggés.)
*
Jancsik Pál
Mátyás még vigyáz Kolozsvárra
Mátyás még vigyáz Kolozsvárra.*
több mint száz éve ez a dolga,
Fadrusz János ezért ültette
karddal és páncélban a lóra.

Már életében gondja volt ránk,
ezért foglalta rendeletbe,
hogy istenházát építsenek
a Farkas utcai telekre.

Farkas utca még sehol sem volt,
de állott már a szülőháza.
Ezernégyszáznegyvenháromnak
februárjában jött világra.

Mikor már hatalmas király volt,
bölcsőjét akkor sem feledte,
hálából szülőházát minden
adó alól mentesítette.

És mert igazságos király volt,
nevét a nép mesékbe szőtte,
s a mese hős tetteinél is
élőbben őrködik fölötte.

Hiába próbálták ledöntni
komor bivalyokkal a szobrát,
táblákkal, újfajta mesékkel,
festékkel hiába gyalázták.

Mátyás még vigyáz Kolozsvárra,
híre töretlenül világol.
de ne adja az Úristen, hogy
le kelljen szállnia lováról.
*Régi kolozsvári képeslap felirata
EGYED EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

„A Napsugár az én életem...”
Írókkal, költőkkel, illusztrátorokkal találkozhattak a fesztiválozók
A villanyt elvehetik, az akku lemerülhet, de a Napsugár akkor is ott lesz; a papírra nyomtatott, lapozható folyóirat tartalma bármikor kézbe vehető, visszakereshető, hatvan évvel ezelőtti, megsárgult lapjai is kellemes emlékek őrzői, hordozói. Szombaton délben, az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom keretében tartott Napsugár-közönségtalálkozón világított rá erre Zsigmond Emese főszerkesztő, aki biztatta az apróságokat: kérdezősködjenek családtagjaik körében, hadd lássuk, milyen élmények lapulnak a képzeletbeli hátizsákokban... És persze jegyezzék le őket, küldjék el az 1957-ben indult, s azóta töretlen lelkesedéssel működő folyóirat szerkesztőségének – amely, bár mára jócskán összezsugorodott, a „holdudvarában” működő lelkes csapatnak köszönhetően továbbra is minőségi tartalommal örvendezteti meg, neveli és szórakoztatja hónapról hónapra az erdélyi magyar gyerekeket. (A borítóképet Vicsi Judith készítette)
Az Apáczai-líceum dísztermében szervezett találkozón előbb a legszűkebb szerkesztőséget mutatta be Zsigmond Emese az egybegyűlteknek – amelyet a főszerkesztő mellett Müller Kati képszerkesztő alkot –, valamint a kiadó gazdasági, terjesztési feladatait végző személyeket: Imecs Veronka főkönyvelőt, Salamon Emese terjesztési megbízottat és a két területi fejlesztési megbízottat, Salamon Károlyt és Lőrincz Bélát. Mint kiderült, Béla bácsi a Székelyföldre és Kolozsvár egy részére, Károly bácsi pedig Bihar, Szatmár, Máramaros, Maros és Kolozs megye másik részére viszi el minden hónapban a friss lapszámot, amelyben a csodák lapulnak.
Közel harminc tehetséges erdélyi író, költő, illusztrátor szolgáltatja ezeket a csodákat havonta, közülük Bak Sárával, Balázs Imre Józseffel, Bertóti Johannával, Cseh Katalinnal, Jánosi Andreával, László Noémivel, Sikó-Barabási Eszterrel és Szőcs Margittal találkozhattak a fesztiválozók. A zenével, felolvasásokkal és visszaemlékezésekkel tarkított esemény legkisebb résztvevője a három hónapos Vilma volt, aki Sepsiszentgyörgyről érkezett, és a forgatag közepette is békésen lapult édesanyja, Sikó-Barabási Eszter ölében.
Elhangzott, hogy a Napsugár jövő márciusban ünnepli hatvanadik születésnapját a Kolozsvári Magyar Operában, ahova minden barátját, jelenlegi és egykori olvasóit várja. A megszokott rovatokkal jelentkező lapszám mellett januárban ünnepi kiadvánnyal is kedveskednek, amely dióhéjban mutatja be a folyóirat történetét: az alkalomra írt versek mellett régebbi illusztrációkat is beválogattak, igyekeztek úgy összeállítani, hogy lehetőleg minden jelenlegi szerző képviseltesse magát. Egy harmadikos kolozsvári kisdiák, Farkas Hunor Krisztián kedves megjegyzése is bekerült: „A Napsugár az én életem. Ha csődbe megy, nem tudom, mi lesz velem. De ez nem következik be.”
Tanulmány is született a jeles alkalomra: Fóris-Ferenczi Rita egyetemi hallgatókat és a Református Kollégium harmadikosait kérdezte meg a Napsugárhoz fűződő élményeikről, emlékeikről, a felmérés nyomán készült esszét a márciusi nagytalálkozón mutatják majd be. A jó hangulatú közönségtalálkozónak ugyan vége szakadt egy óra után, de a nap folyamán egyéb napsugaras tevékenységekbe is bekapcsolódhattak a kisebb-nagyobb gyerekek az asztaldísz-teremben, Bak Sára, Jánosi Andrea és Müller Kati is kezeskedett arról, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és sokféle alkotással térhessenek haza.
Játékosan, felolvasásokkal ötvözve ismerhették meg a Koinónia Kiadó három újdonságát a fesztiválozók: Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka, Markus Majaluoma Apa, mikor jön a Mikulás? és Kiss Bitay Éva Az erdő lakói című gyerekkönyvét, ugyanakkor Szőcs Margittal, Jankó Szép Yvette fordítóval és Guba-Kerekes Zsuzsa illusztrátorral is találkozhattak
Ferencz Zsombor Szabadság (Kolozsvár)

Hamuban sült pogácsa a Napsugár gyermeklap
Hatvanéves születésnap ezer kis olvasóval
Míg a szombat délutáni Napsugár találkozóra a felnőtteket várták a közös emlékezés, méltatás és köszönet ünnepi alkalmára, vasárnap a gyermeklap olvasóié és szerzőié volt a főszerep: a kép, zene, tánc anyanyelvén szólhattak a közönséghez, és az irodalom sem szorult háttérbe a gálaműsoron. A gyermeklap 12500 olvasóját ugyan nem tudták vendégül látni a kerek évfordulón, de ezer kis olvasóval együtt ünnepelhettek a lap egykori és jelenlegi munkatársai tegnap délelőtt. A Kolozsvárról, Kolozs megyéből – Aranyosgyéresről, Magyarlónáról, Szamosújvárról, Tordaharasztosról, Désről, Körösfőről, Mérából – érkezett olvasókon kívül olyan távolabbi települések iskoláiból is eljöttek, mint Szamosardó, Zilah, Magyarlapád és Nagyenyed. A vasárnapi gála a Napsugár-illusztrátorok kiállításának megnyitójával indult, az ünnepi beszédeket színvonalas műsor követte.
D.I – Ú.I.
Erdélyben nincs kisdiák, aki ne olvasta volna
Mindhiába árasztott szomorkás hangulatot szombaton a borús, esős idő, mégis igazi napsugaras délutánban volt részük azoknak, akik elmentek a 60. születésnapját ünneplő Napsugár gyermeklap rendezvényére a kolozsvári Báthory István Líceumba. A kerek évfordulóra szervezett kétnapos programsorozat keretében a szombat délután a felnőtteké volt, és meg is telt a líceum díszterme az Erdély számos településéről, több megyéből érkezett vendégekkel.
Bárdos Réka népdalénekes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanítónője mezőségi népdalokkal, Imets Levente színművész pedig Nagy László versével köszöntötte az ünneplőket: a folyóirat író, költő, grafikus munkatársait, pedagógusokat, tanfelügyelőket és a sajtó munkatársait. Timár Ágnes iskolaigazgató, aki gyermekkorában szintén hűséges Napsugár-olvasó volt, megjegyezte: bár a lap a kommunista diktatúra alatt élte le eddigi életének több mint felét, mindig igyekezett megőrizni az igényességét, Erdélyben nem volt kisdiák, aki ne olvasta volna. Az igazgató hozzáfűzte, hogy a világ változásai, az anyagi nehézségek ellenére is van remény a jövőre nézve, hiszen a gyerekek napjainkban is szeretnek olvasni. Az írott kultúra úgyszólván visszaveszi a jogait, s akkor majd a Napsugárt is könnyebb lesz megjelentetni.
Zsigmond Emese főszerkesztő hangsúlyozta: nevét és lelkét is folyamatosan megőrizte a Napsugár. Célja továbbra is ugyanaz: igényes olvasóvá, öntudatos, értékeit ismerő és vállalni merő, igaz emberré nevelni a gyerekeket. Ebben segít mostanság is a mese, a vers, a játék, a sok szín, az illusztráció, munkájukhoz pedig állandóan erőt adnak a gyerekek és a pedagógusok részéről érkező visszajelzések. Eddig összesen 677 lapszám jelent meg, ez körülbelül 17 ezer oldalt jelent.
A 60. évforduló alkalom volt arra is, hogy a főszerkesztő megköszönje a lap jelenlegi és volt munkatársainak tevékenységét, és mindenki segítségét a folyóirat terjesztésében, népszerűsítésében, emléklappal jutalmazva: tanfelügyelőket, pedagógusokat, szakmai intézményeket. A meghitt, igazi baráti hangulatba illeszkedtek a hozzászólások, versfelolvasások, amelyek közös jellemzője volt a gyermeklaphoz kapcsolódó személyes emlékek, élmények mindenki részéről. Fóris-Ferenczi Rita tanár az egyetemisták körében a Napsugárról végzett felmérésről beszélt, Murádin Lovász Noémi képzőművész rajztanár a lap grafikai megjelenítését értékelte, majd költők, prózaírók olvastak fel alkotásaikból, többek között László Noémi, Jancsik Pál, Markó Béla, Cseh Katalin, Balázs Imre József. Markó Béla elismerően szólt Zsigmond Emese főszerkesztő nagyszerű, heroikus munkájáról, és kiemelte, hogy a lap nélkül szegényebb lett volna gyermekirodalmunk, képzőművészetünk.
Gálaműsorral köszöntötték az örökifjú Napsugárt
Húsz Napsugár-illusztrátor alkotásaiból nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Színház emeleti előterében, amelyen a Napsugárban megjelent munkák mellett felnőtteknek szóló képzőművészeti alkotások is megtekinthetők.
– Már az első lapszám is színes volt, és ez azóta sem változott, az évek során számos híres illusztrátor dolgozott a Napsugárnak. Némelyikük kiforrott illusztrátorként érkezett hozzánk, mások a lap hasábjain kaptak szárnyra. Akadt köztük olyan is, aki a gyermeklap arculatán dolgozott, de olyan is, aki saját rovatot vezetett – összegzett röviden Müller Katalin a Napsugár szerkesztője.
– Gyakorló művészpedagógusként csak azt tudom mondani, hogy a művészeti nevelés jobbá teszi az embert, és ezt érzem a Napsugár oldalain, a sugárzó színek és változatos formák világában is – mutatott rá méltatásában Murádin Lovász Noémi képzőművész.
– Akik vállalják a mesék illusztrálását, azok jól kiismerik magukat nem csak a grafikában, hanem a gyermeklélektan útvesztőjében is. Fontos, hogy milyen minőségű képekkel találkoznak gyermekeink első éveikben. Ahogy az igényes szöveg az irodalomban, úgy a minőségi kép is belépőül szolgálhat a képzőművészet világába. A gyerekkönyv-illusztráció, jelen esetben a Napsugár gyermeklap, a gyermekek képzőművészeti ízlésének alakítója – fogalmazott a képzőművész.
– Ahogy az első mesék, az első dalok, úgy az első években látott képek is formálják a gyerek képi kultúráját. A kiállított munkák alkotói ezt nagyon jól tudják és érzik. Ezért munkáikban a mondatok mögött rejtőző világ megelevenedik, látható csodává válik. Ahány stílus, annyi csoda és megannyi fénysugár, ami együtt mind egy-egy ragyogó Napsugár – hangzott el.
Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője ünnepi beszédében hamuban sült pogácsának nevezte a Napsugárt.
– A magyar népmesék tele vannak csodálatos jelképekkel, egyik ilyen nagyon gazdag jelkép a hamuban sült pogácsa. A szegény asszony összekaparja a ládából az utolsó marék lisztet, és abból süti meg az útravalót a nagy megpróbáltatás elé néző főhősnek, a fiának. A hamuban sült pogácsa a világ legfinomabb, legcsodásabb eledele. Az egyik csodája, hogy az út végéig nem fogy el, miközben többen is esznek belőle. Egy másik csodája, hogy romolhatatlan. Többet ér a bankkártyánál, mert megosztásával másoknak nyújt segítséget felajánlója. De többet ér a mobiltelefonnál is, mert kapcsolatot teremt készítője és elfogyasztója között. Az édesanya nemcsak az utolsó marék lisztjét, hanem szeretetét, karjának erejét is belesütötte a pogácsába, az útravalót becsületből, tartásból, reményből, küzdeni tudásból, mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy a megpróbáltatásokat, akadályokat leküzdjük. Ilyen a Napsugár, szeretnénk belecsomagolni mindazt, amiről úgy érezzük, hogy egy életre útravaló lehet nektek – mondta a főszerkesztő.
És hogy honnan fakad az erőnk e megpróbáltatások legyőzésére? – Abból a tisztaságból és erőből, ami népünk sajátja évtizedek óta, az anyanyelvünk. A Napsugár ezen a nyelven csomagolja be minden ősi kincsünket, erőnket oldalaiba. És amíg ezt az üzenetet kiolvassátok és megértitek, amíg az ünnepi műsor minden kis morzsáját magatokkal viszitek, rendelkeztek azzal az erővel, ami legyőzhetetlenné tesz benneteket – beszélt anyanyelvünk megtartó erejéről a főszerkesztő.
– Amikor úgy érzitek, nincs miből merítenetek a biztos tudathoz, akkor a Napsugár segít abban, hogy megerősödjön ez a hitetek. Remélem, az ünnep morzsái kitartanak a következő Napsugár ünnepig, amelyre visszatéve ugyanazt az erőt érzitek majd. Vigyetek haza magatokkal a hamuban sült pogácsából – tanácsolta Zsigmond Emese.
A tegnapi Napsugár gálaműsoron a 60 éves gyermeklap kis olvasóit köszöntötték alkotó munkatársai, jeles írók, költők egy-egy verssel, gitárzenével. Felléptek a lap mai és egykori olvasói: a kolozsvári Zenelíceum gyermekkórusa, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny győztesei, a mérai Cifra néptáncegyüttes, a székelyszenterzsébeti Cickom népdalcsoport, Gorzó Boglárka népdalénekes. A szamosújvári kisiskolások toborzót, a kolozsvári Octavian Goga Iskola elemistái reneszánsz táncokat, a Karaván együttes megzenésített gyermekverseket adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)

Jelek, képek, jelképek
Kassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg.
„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel.
Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”.
Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett.
Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott.
De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került.
S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra.
Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja.
Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe.
Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük.
Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája.
Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt.
A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András.
Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét.
Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra.
Németh Júlia
Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár)

Ihletadó évfordulók, ihletett műalkotások az EMME vásárhelyi tárlatán
A számok bűvöletében alkottak a művészpedagógusok? Úgy is lehet mondani, hiszen Viszonylatok című kiállításuk a bűvös 3 (hármas) jegyében a záruló esztendő jelentős évfordulóihoz kapcsolódik: a reformáció 500., Arany János és Kodály Zoltán születésének 200., illetve 135. jubileumához. De pontosabb, találóbb, ha úgy fogalmazunk, hogy a három évforduló fémjelezte értékek azok, amik az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) tagjait az utóbbi hónapokban alkotásra ösztönözték, festésre, rajzolásra, mintázásra, vizuális művek létrehozására ihlették. Ezek a képzőművészeti munkákba átlényegített lelki, hitbeli, szellemi fogódzók, színekbe, formákba, vonalakba öltöztetett metaforák és jelképek teremtenek ünnepi hangulatot, sugallnak lélekderítő harmóniát a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol az EMME legaktívabb csoportja, a Székely Géza irányította kolozsvári alakulat mutatkozik be újra. Kolozsvárit mondunk, de a most kiállító 55 művész között vásárhelyi, brassói, sepsiszentgyörgyi, szászrégeni, máramarosszigeti, zsoboki, felvinci, zilahi, szegedi, debreceni, kocséri, soproni, budapesti, miskolci, szabadkai, sőt még montreali alkotók is vannak, akik nem csak egyénileg vállalják időről időre a megmérettetést, a kincses városban élő társaikhoz csatlakozva, alkotó közösségként is meg akarják szólítani a művészetkedvelőket. Együttes üzenetük egyértelműen a humánum hangját hallatja, külön-külön mindenik igyekszik hű maradni saját művészi hitvallásához, egyéni elképzeléseihez, irányulásához. Nyilvánvaló, hogy ebből sokféle, műfajilag, stilisztikai szempontból is tarka, eklektikus anyag tárul a nézők elé, ez azonban nem valószínű, hogy bárkit is zavarna, a munkák elrendezése jól igazodik a művészi erőterekhez. A „kevesebb több lett volna” elv talán kissé jobban érvényesülhetett volna, de a lelkes kolozsvári rendező csapat, amely személyes jelenlétével is rangosította a december 6-i megnyitót, senkit, semmit nem akart kihagyni, és végül is jól tette. Ennek köszönhető, hogy minden nemzedék képviselteti magát a kiállításon, a nyolcvanon felüliek épp úgy, mint a húsz év körüliek. A rendezvény pedig meggyőzően tanúsítja, hogy a reformáció eszmevilága, az Arany János-i és kodályi szellemiség ma is termékenyítően képes hatni, életkortól, érdeklődési köröktől függetlenül.
Természetes, hogy a közvetlen hangú, mégis emelkedetten ünnepi megnyitó is igazodott a kiállítás hármas jellegéhez, s – a szépszámú közönség örömére – hatásos összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, amelyen Arany János halhatatlan költészetét Székely Géza tolmácsolásában A walesi bárdok elevenítette fel, a reformáció zsoltáros dallamait és a népi értékekből fogant kodályi muzsikát, énekszót pedig Madaras Ildikó és Ávéd Éva előadása közvetítette tartós élményként a jelenlevőknek. A különféle művek – olajfestmények, akvarellek, pasztellek, akrilképek, ceruzarajzok, linómetszetek, litográfiák, rézkarcok, szitanyomatok, kollográfiák, vegyes technikájú alkotások, digitális grafikák, nyomatok, fémszobor, kerámiák, terrakották, gipszmunkák, rakuművek, textíliák – bő választékából minden nézőnek juthat kedvenc. A nyitómozzanat olyan különlegességgel is szolgált, hogy miközben Kodály Zoltán Esti dalának mélyen átélt ének-zongora változatát hallgathattuk a két meghívott ihletett előadásában, szemünk ugyanannak a zeneműnek a vizuális variánsát, Starmüller Katalin Esti dal című vegyes technikájú alkotását is végigpásztázhatta. Ilyenszerű csemegék felfedezéséért is érdemes hosszasabban időzni a Bernády Galériában. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely)