Hagyományőrzés és korszerűsítés (I.)
Énlaki párhuzamok
Vajda György
Erdélyben a táj érintetlensége, a természeti örökség, a még megőrzött évszázados paraszti létforma valóságos időkapszula a nyugati fogyasztói társadalomból érkezőknek, múltkeresés, feltöltődés a közös kulturális tőből fakadó anyaországiaknak, hiszen ez az a hely, ahol a mai napig ötvöződik a történelem a legendával, él a néphagyomány. Mindezen igényeknek a kielégítésére építik üzleti vállalkozásaikat azok, akik a faluturizmusból próbálnak tőkét kovácsolni. De vajon a fejlődéssel milyen káros hatások érhetik ezt az archaikus társadalmat? Lehet-e úgy modernizálni az erdélyi falut, hogy nem bontjuk meg az évszázadok alatt kialakult képet, nem bolygatjuk meg az ott élők hagyományos létformáját? Megőrizhető-e az archaikus életmód a globalizált világ diktálta civilizációs igények mellett? A Hargita megyei Énlakán a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ által szervezett vidékfejlesztési konferencia terepszemléjén láthattuk, tapasztalhattuk, hogy a fenntartható fejlődés elvei alapján miként egyeztethető össze a korszerűsítés a hagyományőrzéssel, ugyanakkor milyen konfliktusokhoz vezethet ez a törekvés.
A hely szelleme…
Ahogyan Pálfalvától a Firtos-hegy oldalán kacskaringózik az út, úgy érezzük, hogy elveszítjük az időérzékünket. A helyhez sok legenda és történet fűződik, és ahogy bármely irányból beereszkedünk a kanyargós utcájú faluba, mintha egy múlt századi film díszletei közé kerülnénk. Az első ház Pálfalva felől a pálinkafőzde – nem véletlenül –, aztán kőalapú, tornácos házak között, szűk utcákon kell araszolni. A település fölött több mint 600 éve őrködik az unitárius templom. Tornyának ablakából rálátni a Firtos lovára. Ez egy szikla, amelynek alakja távolról – kis jóindulattal – lóra hasonlít, s összetételének köszönhetően nedves, esős időben meg- változtatja színét. A legenda szerint a tetőn levő Firtos várában szép tündérleány lakott, aki titokban egy szép legényt szeretett. Atyja és a tündértörvény tiltotta, hogy az alacsonyabb rendű emberfiával legyen viszonya. Ennek ellenére találkozgattak. Egy szép holdvilágos estén a legény fellovagolt a hegy meredek szirtjén, szerelme a kezét nyújtotta, hogy felsegítse, ám akkor a ló megcsúszott, és mindketten lezuhantak. A két szerető összeölelkezve zúzódott össze a szirt élén, így a halálban egyesültek, a ló pedig fennakadt s alakja odatapadt a hegy oldalához.
Nem messze a hegytől a történelmi idők is nyomot hagytak. A Firtos alatt haladt el a rómaiak Só útja, és a Várkertnek nevezett helyen castrumot építettek. A hozzá tartozó település a Praetoria Augusta nevet viselte. Aztán a rómaiak visszavonulása után sokáig lakatlan volt a környék, míg a honfoglaláskor megtelepedtek a magyarok. Az első írásos emlékben, az 1331-es pápai tizedjegyzékben Janlaka (Jenőlaka) néven említik. Egy kevésbé legendás esemény is fűződik hozzá. 1661-ben, tatárjáráskor a közelben táborozott a portyázó horda. Néhány tatár férfi elrabolta a székely lányokat. Az énlakiak nem hagyták annyiban a dolgot, és lemészárolták a leányrablókat. Értesült az esetről a betolakodó sereg vezére, és elrendelte, hogy porig rombolják le a falut. A településen maradt gyerekeket, asszonyokat és lányokat a templomba zárták és rájuk gyújtották az épületet. Sokáig azt hitték, hogy mindez csak legenda, míg az 1970-es ásatásokkor megtalálták a templom alatt a csontokat. 1668-ban önerőből építették fel a templomot, amely már az új protestáns hitűeknek készült korabeli stílusban, kazettás mennyezettel, amelyre Múzsnai György székely rovásírással jegyezte fel az "Egy az Isten" jelmondatot. Van amit látni, keresni a településen.
Énlaki életfilozófia
Ma már az sem meglepő, ha Énlaka utcáin este, fejés előtt a tehenek mellett bivalycsorda jön szembe azzal, aki a falu valamely kijárata felé igyekszik. Pedig évszázadokkal ezelőtt a bivalytenyésztés hagyományos volt. Mária Terézia korában jegyezték fel, hogy Erdélyből bivalycsordákat hajtottak napokig a bécsi piacokra, ahol igencsak jó áron keltek el. S aki mindezt újra meghonosította, nem más, mint Kolumbán Gábor, a Hargita Megyei Tanács volt elnöke, a mérnök-fizikusból lett közgazdász, politikusból és egyetemi oktatóból lett civil szervezeti vezető, aki az 1990-es évektől járt ugyan Énlakára, de 2000-ben úgy döntött, hogy otthagyja a politikát. 2008-ban Székelyudvarhelyről Énlakára költözött, és Boros Csabával, a Merkúr üzletlánc tulajdonosával bivalyokat kezdtek tenyészteni. Elmondása szerint olyan állatfajt választott, amely ellenálló és eltartható a nem megfelelően gondozott legelőkön is. 40 állattal kezdték, ma már 70 fő az állomány. Azt vallja a politikus gazda, a bivalyok mellett értette meg, hogy mit jelent az életöröm. "Az állatok mellett a jelenben létezés örökkévalóságát próbálom megélni és ez az időfelettiség érzését kelti" – mondja, majd egy fényképet mutat a legelőn levő "dagonyáról", ahol szívesen időznek nyáron a bivalyok, s ami mellett egy terebélyes lombú fa áll. "Ennek a fának az árnyékában szoktam legeltetés közben üldögélni és figyelni az állatok viselkedését, s meditálok arról, hogy mit is jelent a boldogság – fejti ki, majd hozzáteszi: – Az emberi lét a születés és a halál közötti időre korlátozódik, s ami eközött történik, az állandó feladatunk, konkrétan az, hogy mit kell tenni az örökkévalóságért. S hogy ezt mennyire sikerül elérnem, ez az örökös boldogságkeresés" – állítja Kolumbán Gábor.
Városi falun
Nem volt könnyű a szocializálódás, és ma sem konfliktusmentes a "gyüttment" élete – vallja be őszintén Kolumbán Gábor, aki annak ellenére, hogy a Sapientia EMTE-n vidékfejlesztést oktatott, több év elteltével énlaki lakosként értette meg, hogy miként működik a hagyományos székely falusi társadalom, s hogyan lehet úgy fejleszteni, hogy ez ne keltsen aggodalmat, ne veszélyeztesse az ott lakók biztonságérzetét, mert akkor minden jó szándék dugába dől.
A bivalyok megjelenése a Firtos alatt nagy változást jelentett a falu életében. Azóta is mindegyre felvetődik a kérdés az énlakiakban, hogy miért bivalyt és nem "hagyományosan" tehenet tenyészt Kolumbán úr. Azt is el kellett fogadják, hogy nem volt földje, és ezért a közösség vagyonából kell gazdálkodjon: területet bérel és a falu legelőjét használja. Ez a többiek hasznára válik, ugyanis ezzel csökkent a fejkvótájuk, amit a pásztornak kellene fizessenek.
– Az ember, amikor egy közösségbe kerül, a hasznára kell legyen. Ez pedig az elvárások alapján dől el. Segítettem bevezetni az ivóvizet a településen. Ekkor elértem, hogy azt mondják rólam: "Kolumbán úr milyen rendes ember". Aztán amikor megjelentem 40 bivallyal, rendben volt, de már 70- nél úgy érzik, hogy visszaélek a lehetőséggel. Most hasznosabb kell legyek a falunak. Gondnok lettem az egyháznál, ez rendben van, de valószínű, hogy veszek egy traktort, amihez körfűrészt illesztek, és az idősebbeknek felvágom a tűzifát. Valamit tennem kell, mert kiderül, hogy a saját hasznom nagyobb a falubeliekénél, és ezt egyensúlyba kell hozni – mondja, majd kifejti ennek a viszonyulásnak a hátterét.
– A mai ember szocializációja a kommunizmus idején történt, amikor a mezőgazdasági termelőszövetkezet meghatározta az életformát. Annak a nemzedéknek a tagjai, akik ezt megélték, ma is úgy viselkednek, mint annak idején, ugyanaz a munkakultúra, a javakhoz, a közösséghez való hozzáállás. Ugyanazok az emberek vannak jobb anyagi helyzetben, akik a tsz-t vezették 30-40 évvel ezelőtt. Az új szemléletű és értékrendű emberek, akik a faluban házat vásárolnak, egy időre kijönnek vagy letelepednek, és elkezdik élni a saját életüket, konfliktusokat gerjeszthetnek, ami elsősorban kommunikációs zavart jelent, mert ők a saját élettapasztalataik szemszögéből közelítik meg a falusi életet. Ha valaki elkötelezi magát arra, hogy egy vidéki települést fejlesszen, akkor oda kell költöznie. Az nem működik, hogy kijövök a városból, hozok egy kis EU-s pénzt, elindítok egy folyamatot, a projekt lejár, s miután elszámoltunk, nem látnak 10 évig, s akik a faluban maradtak, majd kezdjenek valamit azzal, amit elindítottam. Felelősséget kell vállalni azokért a folyamatokért, amelyeket elindítasz. Ha azt állítod, hogy a hagyományosan épített ház érték, akkor be kell költözni abba a házba. Az nem működik, hogy felhúzok a faluban egy korszerű épületet, s közben a falubelieket arra ösztönzöm, hogy lakjanak a mai elvárásoknak megfelelően 300 éves házban. Ha annak, aki abban a házban lakik, le kellett mondania a kényelemről, akkor nekem is azt kell tennem! – mondja tapasztalatára hivatkozva az énlakivá lett expolitikus.
(Folytatjuk) Népújság (Marosvásárhely)