A nagy KilometriK lesz a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat Serény Múmia című mellékletének utóda – jelentette be Karácsonyi Zsolt, a melléklet szerkesztője a Bretter György Irodalmi Körön, Kolozsváron. A nagy KilometriK az eddig búvópatakként létező goliárd (más szóval vágáns, kóbor) irodalmat hivatott feleleveníteni, fogalmazta meg a szerkesztő. A goliárd műfaj képviselői, akik közül Francois Villon a legismertebb, Karácsonyi szerint „írtak, ittak és daloltak – és mai képviselői sem tesznek egyebet”. A bemutatón a melléklet első számában megjelent írások szerzői tartottak felolvasást: Muszka Sándor, Kovács Ferenc, Bréda Ferenc, Burus János Botond és Karácsonyi Zsolt művei hangzottak el. /Röviden. Új irodalmi kilométerkő. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

Október 20-án megalakult a Kolozsvári Literátor Klub (K.L.K.) a Bulgakov kávéházban. Célkitűzése, hogy minden alkotóművész számára teret biztosítson művei bemutatására. A négy alapító tag: Bréda Ferenc, Orbán János Dénes, Karácsonyi Zsolt és Muszka Sándor. Évente egyszer összeállítanak majd egy antológiát is, amelyben közölni fogjuk a Literátor Klubban elhangzott legjobb verseket és prózákat. A különbség a Bretter György Irodalmi Kör és a K.L.K. között, hogy míg az egyiket hetente rendezik meg és az alkotónak rendelkeznie kell legalább két-három írással vagy verssel, a K.L.K.-ban akár egy négysorost is felolvashat bárki. /D. I.: Megalakult a Kolozsvári Literátor Klub. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

Megérdemeljük, hogy saját magunkat ünnepeljük, vélte Márkus-Barbarossa János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke, a Kolozsváron december 17-én megtartott évzáró gálaesten, ahol az idei irodalmi kitüntetéseket osztották ki a liga tagjainak. – Bár az E-MIL adja át a díjakat ezen az estén, ezek mégsem E-MIL-díjak, hanem támogatók jóvoltából született kitüntetések – hangsúlyozta Márkus-Barbarossa János. A kiosztásra kerülő irodalmi díjak Méhes György Kossuth-díjas írónak, Böszörményi Zoltánnak (költő, író, főszerkesztő), egy bécsi, valamint egy sepsiszentgyörgyi kiadónak köszönhetők. Négy Irodalmi Jelen-díjat osztottak, tulajdonosai a következők: Eszteró István Egy könnyű garni című verseskötetéért, Pongrácz P. Mária Arckép lepkékkel (novellák), Orbán János Dénes Búbocska (ördögregény), Mózes Attila Céda korok történelme (irodalomkritika). Négy elsőkötetes fiatalt tüntettek ki a Méhes György-debütdíjjal: Ármos Lorándot, Burus János Botondot, Márkus Andrást és Muszka Sándort. Idén a Méhes György-nagydíjat Bréda Ferenc kapta. /Köllő Katalin: Kiosztották az irodalmi díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Október 15-én felavatták Gyimesfelsőlokon a Lépések Színekben és Formákban Művészetért Alapítvány újonnan elkészült tájházát, egyben megnyitották azt az állandó képzőművészeti kiállítást, amelyben az alapítvány amatőr művészeinek alkotásai kaptak helyet. Az alapítvány által megvásárolt, felújított és tájháznak berendezett épületben ezentúl minden érdeklődő megtekintheti a kilenc művész alkotásait – mondta Bács Béla János, a képzőművészeti képtárban kiállított művek alkotóinak egyike. A kulturális műsoron felléptek a Gyimes-völgyi Tücskök gyermekzenekar tagjai, majd György Attila, gyimesi születésű, jelenleg Csíkszeredában élő író prózáiból, Muszka Sándor kézdivásárhelyi költő pedig verseiből olvasott fel. /Kozán István: Tájházat avattak Gyimesfelsőlokon. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

Augusztus 19-én nagyszámú helybeli, kézdiszéki és távolabbról hazalátogató vendég, valamint az anyaországi testvértelepülések képviselőinek jelenlétében tartották a kézdiszéki írók, költők felolvasóestjét Kézdiszentlélek művelődési házában. A rendezvényt Borcsa István, a művelődési ház igazgatója nyitotta meg, ezt követően pedig Kanabé Erzsébet a falu közművelődési múltjáról szólt. Dr. Borcsa János irodalomkritikus bemutatta Áros Károly sportújságírót, a Háromszék belső munkatársát, Bakk Pál szentkatolnai nyugalmazott tanítót, helytörténészt, Beke Ernő kézdivásárhelyi képeslapgyűjtőt, Fekete Vince kézdivásárhelyi költőt, írót, a Székelyföld főszerkesztő-helyettesét, Gáll Attila Kolozsváron élő költőt és szerkesztőt, Muszka Sándor Kolozsváron élő költőt, Sántha Attila kézdivásárhelyi költőt, a Moldvai Magyarság felelős szerkesztőjét, valamint Ráduly Béla kézdiszentléleki népi emlékírót, valamennyien felolvastak munkáikból. Közreműködött a kantai egyházi kórus, fellépett a Gergely Zoltán vezette helybeli Perkő és Borsika népi táncegyüttes. A művelődési ház felvette Petőfi Sándor nevét, nagytermében alkalmi kiállítás nyílt népművészeti alkotásokból, régi képeslapokból és amatőr alkotók festményeiből. /Dévai István: Felolvasóest Kézdiszentléleken (Kistérségek Napja). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 21./

Október 16-án tartották a dr. Madaras Gábor (1918-1980) emlékére rendezett nótaestet Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színházban. Madaras Gábor a XX. század második felének egyik legismertebb énekeseként a legnépszerűbb erdélyi magyar személyiség volt. Nemzedékek hallgatták, énekelték dalait a diktatúra éveiben. Nem véletlen, hogy a Marosvásárhelyi Rádió kívánságműsorában ma is oly gyakran csendül fel a hangja. Hagyományteremtő kezdeményezés volt hat évvel ezelőtt a Madaras Gábor-nótaest gondolata, azóta évente egyszer a rádió ezt megismétli. A színház zsúfolásig megtelt. Az elején elismerő oklevéllel és Tompa Dezső keramikus egy-egy szép tányérjával köszönte meg a közönség szolgálatában kifejtett tevékenységét három jeles személynek Borbély Melinda aligazgató: Muszka Sándor zenekarvezető prímásnak, Cseh Judit énekesnek, valamint Kacsó Tibor hangmesternek. /Bölöni Domokos: „Interaktív” nótaest a Nemzetiben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./

Kolozsváron a Bretter György Irodalmi kör ülésén bemutatták Bréda Ferenc Golania Magna Secunda /Irodalmi Jelen, Arad, 2007/ című esszékötetét. Újrakiadásról van szó, először a Golania Magna 2005-ben látott napvilágot a Grinta Kiadónál. -A mi kultúránkban a mitokritika csak most kezd gyökeret verni. Marginális műfaj – jellemezte Bréda a mitokritikát. A könyv többek között két olyan szerzőről is szólt, akiknek a könyv születésekor még nem adták ki kötetüket (Muszka Sándor és Márkus András), a Bretter-körökön elhangzott szövegeikből inspirálódott az író. /Varga Melinda: Golania Magna Secunda. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

Író-olvasó találkozót tartott az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a kolozsvári Alternatíva Egyesület november 9-én Magyarlónán, illetve november 9-én Tordaszentlászlón. A rendezvényeken felolvastak: Farkas Wellmann Endre, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, Molnos Lajos, Muszka Sándor és Orbán János Dénes. ÍRÓK AZ 1956-OS FORRADALOMBAN címmel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatából válogatott kiállítás nyílt meg november 9-én Kolozsváron a Korunk Galériában. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), dec. 10./

December 14-én Csíkszeredán ünnepélyesen átadták Dávid Gyulának a könyvkiadás szolgálatában végzett több mint félévszázados tevékenységéért a Kriterion-koszorút. Dávid egyik méltatója, Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus elmondta, hogy átnézve az eddigi, Kriterion-koszorúval díjazottak névsorát, van közöttük valami hasonlóság, valami közös. Olyan emberek kapták mindeddig, akik a munkájuk során a maguk területén jelentős alkotások sorát hozták létre. „Dávid Gyula munkássága átfogja egész szellemi életünket, és egy olyan, még befejezetlen életmű rajzolódik ki munkássága nyomán, amely mérföldkő a romániai magyar szellemi életben” – hangsúlyozta Gálfalvi Zsolt. - A Kriterion-koszorú inkább előlege annak, amit még meg kell csinálnom – vélte a kitüntetett, Dávid Gyula, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója. Számára mindig fontosabb volt mások könyveit a megjelenés felé segíteni, mint hogy ő szaporítaná eggyel a megjelenő kötetek számát. Úgy vélte, ezt a koszorút ő már régen megkapta, babérlevelenként, és további babérleveleket akar az eddigiekhez hozzáadni. Még tető alá szeretné hozni a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetét, a tavaly megjelent 56-os életrajzi adattárhoz azóta is gyűltek az anyagok, a Bánffy-, valamint a Reményik-életrajz hátralévő köteteit is nyomdában szeretné tudni. Dávid Gyula Bukarestben, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnál /CNSAS/ betekintett saját dossziéjába, ezt szeretné még feldolgozni. December 15-én Brassóban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája /E-MIL/ díjkiosztó gálaestjén Mikó Andrásra, a tragikus körülmények között 19 éves korában elhunyt fiatal költő halálának 10. évfordulójára is emlékeztek a Mikó András Alapítvány szervezésében. /Horváth István: Elismerés babérlevelenként. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./ Brassóban az E-MIL-gálán a Méhes Györgyről elnevezett nagydíjat Bogdán László író, költő kapta idén megjelent, Hutera Béla utolsó utazása című regényéért. Az elismerés egyben főhajtás Bogdán eddigi, közel harminc kötetre rúgó életműve előtt is. Farkas Árpád költő betegsége miatt nem méltathatta személyesen a díjazottat, levelében viszont s elismerő képet vázolt fel róla. A Méhes-debütdíjat a székelyudvarhelyi születésű Bálint Tamás vehette át, akinek A pap leánya, birtokostul című verseskötete alig pár nappal a díjátadó előtt jelent meg. Az Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen folyóirat három díjat osztott, irodalomtudomány és kritika kategóriában Pécsi Györgyi, lírájáért a második, Mi nem lóg, ha áll című verseskönyvével jelentkező Muszka Sándor költő vehette át az elismerést. A lap prózadíját egy tízéves kézdivásárhelyi kislány, Veress Anna kapta. A Márkus Barbarossa János író által létrehozott Avantgarderobe-díjat Murányi Sándor Olivér érdemelte Felnyomták szentnek című első szépirodalmi kötetéért. Ugyanebben az elismerésben részesült Kiss–Budai Tibor is, az E-MIL rendezvényeinek mesterszakácsa – nemcsak kiváló főztjéért. A harmadik Avantgarderobe-díj a tehetségkutatással foglalkozó Bretter György Irodalmi Körhöz került. Különdíjat kapott továbbá Mátis Jenő Kolozs megyei tanácsos a liga népszerűsítését segítő szervezői munkájáért. A Mikó András-díjat Magyari Ágnes prózaíró kapta. /Burus János Botond: Díjak korhatár nélkül. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

Hármas könyvbemutatót tartottak december 13-án Kolozsváron. Az elsőkötetes Bálint Tamás közgazdaságtan-hallgató A pap leánya, birtokostul című könyvének bemutatójára öltönyben érkezett, verseit laptopból olvasta. A székelyudvarhelyi Murányi Sándor Olivér Felnyomták szentnek című könyvét ismertető szövegből kiderült, hogy a szerző előzőleg néhány évet töltött a gyulafehérvári papi szemináriumban. Muszka Sándor második, Mi nem lóg, ha áll című kötetével jelentkezett. /Burus János Botond: Rekeszizmokat próbáló irodalom. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

Az év végén az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy Székelyudvarhelyen tartott hármas könyvbemutatót. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) és az ERGO-Erdélyi Gondolat Egyesület szervezte könyvbemutatón Lőrincz György író, az EMIA elnöke üdvözölte a közönséget, ezután pedig rögtön színre lépett a debütáns, Bálint Tamás (Irodalmi Jelen – Méhes György-debütdíj). A pap leánya, birtokostul (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek) című kötetét Orbán János Dénes, az E-MIL elnöke mutatta be. Nagy Koppány Zsolt tetszést aratott a limerikekkel. Murányi Sándor Olivér Felnyomták szentnek (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek) című novelláskötét bemutatták, továbbá sikere volt a kézdivásárhelyi Muszka Sándor Mi nem lóg ha áll (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek, Irodalmi Jelen) című munkájának, ez próza és vers egyben, illetve két részben. /Barabás Blanka: Csak Az nem elég. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 3./

Három szerző, Bálint Tamás, Murányi Sándor Olivér és Muszka Sándor új kötetét mutatta be az óév végén Székelyudvarhelyen három rangos irodalmár, Orbán János Dénes, Nagy Koppány Zsolt és Sántha Attila, mindannyian a transzközépnek becézett erdélyi irodalmi hullám képviselői. Bálint Tamás első verskötetét, Murányi Sándor Olivér második, ezúttal prózakötetét, valamint Muszka Sándor szintén második, versekkel elegyített prózakötetét Sántha Attila kérdésekkel, OJD csípős-humoros kommentárral, NKZS pedig tréfás-ironikus versekkel (limerick) körítve ajánlotta az olvasóknak a Gondűző étteremben. Az esten harsogott a derű, villogtak a szólelemények. Az estről tudósítva Fábián Lajos megjegyezte: a transzközép irányzattal polgárjogot nyert az erdélyi magyar irodalomban a szexualitás összes devianciájával együtt, de ugyanezzel polgárjogot nyert a közönségesség, a nyelvi durvaság is. Ezek az írók, sztárok példaképek jó néhány irodalomkedvelő tinédzser számára, de Fábián nem szívesen engedné el a diákokat ilyen hangvételű könyvbemutatóra. /Fábián Lajos: Na meg a bemutató! = Polgári Élet (Székelyudvarhely), jan. 4./

Február 1-jén a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban a Kézdivásárhelyen született és jelenleg Kolozsváron élő Muszka Sándor ezúttal íróként mutatkozott be. A Székely kabaré című könyvét mutatta be, majd humoros történeteket adott elő Szini Lajos (Laji bá) Küsdeg nyüszkölések és Hosszú Zoltán Dani bá című köteteiből. Az írót és a könyveket Sántha Attila költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának volt elnöke mutatta be. /(Iochom): Székely kabaré a céhtörténeti múzeumban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./

Idén immár tizenkettedik alkalommal nyitotta meg kapuit a gyimesközéploki tánctábor. A tábor története 1992-ig nyúlik vissza, ezt csupán a kalotaszegi tánctábor megnyitása előzte meg egy évvel. Erdély egyik legrégebbi és talán legismertebb tánctáboráról van szó. A tábor egyik legnagyobb vonzereje, hogy itt helyi adatközlők, táncosok, énekesek, zenészek bevonásával történik az oktatás. A gyimesi tánctábor közönsége tavaly még a nagyhírű prímás, Zerkula János nyolcvanadik születésnapját ünnepelte, idén már csak Zerkula-emlékestet tartanak. Eddig kétszáztíz személyt vettek a tánctábor nyilvántartásába, de ez a szám még növekedhet. /Muszka Sándor: 12. Gyimesi Tánctábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 30./

Az Ergo Egyesület szervezésében augusztus 28-án első alkalommal nyitja meg kapuit Homoródfürdőn az Erdélyi Vándoregyetem. Ilyés Szabolcs, az egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy olyan tábor létrehozásán fáradoznak – hagyományteremtő szándékkal –, mely mindmáig hiánypótló az erdélyi táborok kínálatában. A tábor szlogenje: Nyerő stratégiák. A tábor célja: képet adni arról, hogyan lehet sikereket elérni, legyen szó szociális, tudományos, kulturális, vagy az élet bármelyik területéről. Egy paradigmamentes (jobb oldal – bal oldal), ugyanakkor Erdély-centrikus, tudományos és kulturális tábort álmodtak meg, ahol a résztvevők nemzetközi témákat is megtárgyalhatnak. Az Ergo Egyesület nyolc évig részt vett a Tusványosi Szabadegyetem szervezésében, most Homoródfürdőn egy kísérleti jellegű, nyári tábort hozott létre, ahol a főszerep ezúttal a tudományé és a kultúráé lesz. /Muszka Sándor: Homoródfürdő. Erdélyi Vándoregyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 28./

A jövedelmezőség határán álló vállalkozások kapnak helyet az erdélyi magyar könyvpiacon. A nagyobb hazai magyar kiadók, a Pallas Akadémia, Koinónia és a Kriterion igazgatói szerint ennek ellenére megéri könyvekkel foglalkozni. Egy nagyobb kiadó évente harminc-ezer könyvet is nyomhat, forgalma pedig elérheti a négymillió lejt. Az erdélyi magyar bestseller háromezer példányban fogy legalább. A bevételek negyven százaléka a könyvesboltoké, hatvan marad a kiadóknak, ebből fizetik ki a jogdíjakat is. A kisebb kiadók csak egy stílusra hajtanak, ilyen a fiatal, kortárs irodalmat támogató Erdélyi Híradó, amely háromszáz példányban nyomtat egy kiadványt. A Gaudeamus kolozsvári könyvesbolt nem csak erdélyi, hanem külföldi olvasókat is becsábít, az Erdéllyel kapcsolatos könyvek, a művelődés és helytörténet a keresettebb, de az irodalmi könyvek is fogynak. A Koinónia kiadó ötszáz példányban hoz napvilágra egy könyvet, de vannak olyan kiadványaik, amelyek elérik a 3000 példányt, jelezte Visky András igazgató. Ilyen erdélyi bestseller a Kincses képeskönyv sorozat. A Pallas Akadémia 3000–5000 példányszámban is kinyom egyes címeket, mondta el Tőzsér József Gyula igazgató. A szépirodalmi művek közül Kányádi Sándor és Farkas Árpád műveit kedvelik az emberek. Népszerűek a történelmi témájú könyvek és a gyerekirodalom is. A Kriterion terjesztési igazgatója, Csigi Levente kifejtette: a szépirodalmi kiadványok ráfizetéssel járnak, ezek alapítványi pénzekből jönnek napvilágra. Muszka Sándor költő két kötetet jelentetett meg az Erdélyi Híradó Kiadónál. /Varga Melinda: Könyvek a profit határán. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

A Magyar Polgári Pártot /MPP/ nagyrészt az RMDSZ-ből kiszorult – zászlaja alatt levitézlett – politikusok alkotják, akik azzal vádolják az RMDSZ-t, hogy annak legfőbb célja csupán a hatalmon maradás, írta Muszka Sándor. Az MPP pedig a magyarság megváltását tette a hatalomra jutás feltételévé. /Muszka Sándor: A székely bácsi tehene. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./

Ingyenes orvosi szűrővizsgálat helyszíne Kászonaltíz: ezen a héten több magyarországi orvos végez ingyenes egészségügyi vizsgálatot és nyújt szaktanácsadást a kászoniaknak. A korábbi időben a magyarországi orvosok Kobátfalván és Varságon rendeztek többnapos szűrést. /Muszka Sándor: Szolnoki orvosok Kászonaltízen. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./

A Magyar Polgári Párt csíkszeredai vezetősége visszautasította Muszka Sándor A székely bácsi tehene című cikkét. Ebben a szerző vitézül odamondott a Magyar Polgári Pártnak, mondván: „a magyarság megváltását nem tennék a hatalomra jutás feltételévé”. Azonban az MPP egyik vezetője sem beszélt arról, hogy tevékenységét hatalomra jutáshoz köti. Természetesen az MPP értesült arról, hogy a Hargita Népe munkaközösségére nyomás nehezedik az RMDSZ-politikusok vezetése alatt álló megyei önkormányzat részéről, érthető, hogy Muszka így próbálja bebiztosítani magát, de ez a próbálkozás a lakosságot valóban érdeklő témák megközelítésével hatékonyabb és újságíróhoz méltóbb lenne. /Szikszay László csíkszeredai városi tanácsos: Tessék komoly dolgokkal foglalkozni! Válasz Muszka Sándornak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./ Előzmény: Muszka Sándor: A székely bácsi tehene. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./

Erdély egyedi természeti és kulturális örökségének ápolása a célja a regionális Transylvania Authentica programnak. A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány (PTA) és az angliai The Prince’s Charities Alapítvány közös kezdeményezését sajtótájékoztatón ismertették. A jelenlegi program Erdély gazdag mezőgazdasági kultúrájának, hagyományos vendéglátóiparának és konyhájának, valamint sajátos kézművestermékeinek fennmaradását kívánja támogatni a jellegzetes helyi, kiváló minőségű termékek és szolgáltatások népszerűsítése révén – mondta Potozky László, a PTA igazgatója. Ezért alapítványuk a Román Találmányi és Védjegyi Hivatalnál bejegyeztette a Transylvania Authentica márkanevet. /Muszka Sándor: A minőség márkaneve. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./

Egy hétig tartottak az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) szervezte irodalmi évadzáró rendezvényei. Az évi irodalmi teljesítményeket a gálán értékelték. Két Méhes György- és három Irodalmi Jelen Díjat osztottak ki Kolozsváron. A Méhes György-nagydíjat idén Jean Luc Moreau, Bánffy Miklós trilógiájának francia fordítója kapta. A Debüt-díj Jancsó Noémié lett az Emotika című kötetéért. A Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma könyv szerzőjét, Elek Tibort az Irodalmi Jelen Kritika Díjával illették, költészet kategóriában Weiner Sennyey Tibor: A tengerszint feletti magasság meghatározása kötetet díjazták, prózában Cserna Szabó András Puszibolt könyve kapott elismerést. Avantgarderobe Díjjal idén senkit nem tüntettek ki. Orbán János Dénes író, költő, az EMIL elnöke az idei irodalmi termést értékelve elmondta: „az eddigi évek tapasztalataival ellentétben, nem zárunk gazdag évadot, a nevesebb szerzők valószínűleg jövőre rukkolnak elő nagy műveikkel, most a pályakezdők munkáját illeti dicséret”. Márkus-Barbarossa János költő, hangszerkészítő, az Avantgarderobe-díj alapítója mindennek igazolásául kijelentette: nem tartott idén senkit érdemesnek az elismerésre. Jean Luc Moreau francia költő, műfordító a Bánffy-trilógia mellett több magyar költő versét is lefordította franciára. A díjátadó ünnepséget megelőzően hármas könyvbemutatót tartottak: Szálinger Balázs, Cserna Szabó András és Elek Tibor művei voltak terítéken, a beszélgetést Karácsonyi Zsolt költő moderálta. A fesztivált L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára és Muszka Sándor fellépése zárta. /Varga Melinda: Franciáé a Méhes-nagydíj. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

Muszka Sándor humorestjével zárult december 14-én, vasárnap az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által szervezett évzáró irodalmi fesztivál Kolozsváron a Bulgakov kávéházban. Muszka Sándor humorestje mellett L. Simon László József Attila-díjas író legújabb könyvéről (Japán hajtás) is szó volt. Az előző napon Karácsonyi Zsolt ötórai teára hívta Cserna-Szabó Andrást, Elek Tibort és Szálinger Balázst. Cserna-Szabó András a Puszibolt című idei könyvét, illetve a tavaly megjelent, Darida Benedekkel közösen írt Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan című művet mutatta be. Elek Tibor a Magatartások és formák – Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma című, az utóbbi húsz év nyilvános beszélgetéseit, kritikáit és tanulmányait tartalmazó kötetről beszélt. Szálinger Balázs, a Kalevala újraírója a Százegyedik év című legutóbbi kötetére is kitért. /Ferencz Zsolt: Évzáró irodalmi fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ 18/ L. Simon László József Attila-díjas író, költő, a Magyar Írószövetség titkára Japán hajtás című kötetét mutatták be a Kolozsváron. L. Simon László egyik megtörtént esetből ihletődött verse vitát váltott ki a háború etikájáról. „A feleségem egyik családtagjával történt, aki főszolgabíró volt, és nem írta alá az egyik helyi zsidó deportálási papírját, ezért büntetésül őt vitték Dachauba, és ott is halt meg. Miközben ott volt, megérkeztek a „felszabadító” orosz csapatok, és halálra erőszakolták a család egyik nőtagját. Ma is élnek az ikerhúgok, akik végignézték a testvérük halálát” – ismertette a szöveg hátterét a költő, aki szerint Magyarországon még mindig tabu ilyen esetekről beszélni. „Engem a saját fájdalmunk érdekel, és az, hogy hatvan évvel a háború után senki sem beszél vagy ír arról, hogy mi történt a „felszabaduláskor”, eltekintve Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvétől, amelyben a saját kálváriáját írta meg” – mondta el az avantgárd szövegeiről ismert szerző. „Most egy olyan életszakaszban vagyok, hogy az érdekel, mi történt a szüleimmel, nagyszüleimmel, velünk. ” „Ma konzervatívnak lenni nagyobb bátorság kell, mint lázadni: a konzervativizmus ma már avantgárd gesztus nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Például a homoszexualitásról ma negatívan nem lehet megszólalni, ha valaki megteszi, automatikusan kiírja magát egy szellemi diskurzusból, ezért ma a művészet egyszerűen kiszolgálja a politikailag korrekt trendeket, és nem törekszik semmilyen önállóságra: a művészek konformisták. Azt akarom, hogy lehessen tabukat döntögetni, azaz írhassunk arról is, hogy valakinek esetleg nem tetszik a homoszexuális „propaganda-hadjárat”, vagy hogy mi történt velünk, a számunkra jelentőséggel bíró eseményekről” – fejtette ki L. Simon László. /Bonczidai Éva: A konzervatív avantgárd költő. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson szervezett író-olvasó találkozót február 20-án. A Sepsiszentgyörgyön élő Farkas Árpád, Bogdán László és Szonda Szabolcs, valamint a Kolozsvárról érkezett Király Zoltán, Gáll Attila és Farkas Wellmann Endre költők olvastak fel verseikből. Az árkosi találkozó az E-MIL székelyföldi felolvasó körútjának utolsó állomása volt, előtte a csíkszeredai Corvina Könyvesházban is fellépett a Kolozsváron élő költők csapata, kiegészülve a liga más tagjaival, Lövétei Lázár Lászlóval, Molnár Vilmossal, Muszka Sándorral és György Attilával, az est házigazdájával. Kézdivásárhelyre is ellátogatottak a költők. Király Zoltán költő, az E-MIL ügyvezető igazgatója a kézdivásárhelyi találkozót tartotta a legsikeresebbnek. /Bonczidai Éva: Vita a tankönyvekről és a költészet hasznáról. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

A Bretter irodalmi kör tagjai Székelyhídon
Bihar megye – Székelyhídon megrendezett Magyar Kulturális Napok zárórendezvénye a kolozsvári Bretter irodalmi kör tagjainak könyvbemutatója, felolvasóestje volt.
Bretter György Irodalmi Kör Kolozsváron működő, romániai magyar nyelvű irodalmi műhely, alkotói csoportosulás és vitakör, a kolozsvári diákság mindenkori irodalmi fóruma. A kör fő célja az ifjú tehetségek felkutatása és bemutatása. A székelyhídi estre három író, költő látogatott el: Muszka Sándor, Márkus András és Murányi Sándor Olivér. A rendezvényen résztvevőket Béres Csaba polgármester köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy immár negyedik alkalommal látogattak Székelyhídra az ifjú tollforgatók.
Az egybegyűlt érdeklődők elsőként a székelyhídi Kisbojtárok furulya és gitárcsoport játékait, énekét hallgathatták meg. A gyerekek produkcióit követően a kolozsvári tollforgatóké volt a főszerep: néhány munkájukat felolvasva a hallgatóság ízelítőt kapott a kortárs irodalom egy szegletéből, a költők életszemléletéből, jövőképéből. Forrás: erdon.ro

Székely? Magyar ? Székelymagyar?
Azért annyira rossz dolgunk nem lehet, ha egy ideje azon vitatkozunk, hogy mennyire magyar a székely, vagy mennyire nem, adja Isten, ennél nagyobb baj ne érjen, a véleménykülönbségek dacára. Egyébként meg erről beszélni, vitatkozni azért is vicces számunkra, mert mindezt magyar nyelven tesszük, és ez önmagában választ ad mindenféle kérdésre.
Ha már a nyelvnél tartunk, akkor érdemes kicsit az irodalommal is foglalkozni, ez manapság ismét divatos, hogy aszongya, tényleg, akkor van-e székely irodalom, s ha igen, akkor az milyen állat?
Úgy vélem, minden irodalomelméleti vélekedés dacára, hogy az irodalomközeli embereknél nagyjából az ötven felettiek azok, akik erre határozott nemmel válaszolnak, a fiatalabbak óvatosabbak ezzel, vagy egyenesen meggyőződésük, hogy van.
Sántha Attila jeles kollégánk például, akit joggal nevezhetünk a ,,székely irodalom rabonbánjának”, esküszik ennek létezésére, s ebben alighanem ott van igaza, ahol annak idején a transzközép irodalom meghirdetésekor: amiben hiszünk, az van, és punktum.
A ,,transzközéppel” bevált a dolog, kitűnő alkotók sorait szabadította rá a kortárs erdélyi és összmagyar irodalomra.
Ha már Sánthát említjük, beszéljünk hát kicsit a napokban megjelent székely irodalmi antológiáról is. Címe, nem véletlenül: Iszkiri a guruzsmás berbécs elől, csak hogy az anyaországi is értse, hogy ő ezt nem érti. (Azonkívül meg egy Sántha-vers címe.) Sántha többnyire ,,székelyül” ír, pontosabban a székely nyelvjárást emeli kiáltványszintre.
A székely antológia másik karizmatikus szerzője Orbán János Dénes, aki a kötetben a rá jellemző sokszínűséggel, mívességgel és polgárpukkasztással van jelen. Ha létezne székely Borges, ejsze’ Orbán János Dénesnek hívnák.
Fekete Vince, aki a hajdani új és jelenleg közép-nemzedéknek a mentora, e kötetben legfőként tárcákat, tárcanovellákat közöl: az ő írásaiból leginkább a székely kisváros vagy a székely átlagember hétköznapjai köszönnek vissza, olyan otthonosan, amilyen a kapufélfán gubbasztó macska.
Muszka Sándor, az antológia szerzői közül a legfiatalabb, ismét új műfajt hozott magával, leginkább talán székely ,,stand-up comedy”-nek nevezhetnénk, és üdeségével, mindannyiunk számára ismerős fordulataival sok hivatásos humoristát megszégyeníthetne.
Az ötödik szerzőről nem szólok azon egyszerű oknál fogva, hogy az jómagam vagyok, és én éppen e helyen elmélkedem a székelymagyarságról.
Ezek mind külön műfajok, mind irodalom, és mind székely.
Ugyanakkor mind magyar, ez kétségtelen.
Külön-különféle ízek, amelyek kitűnően egybeolvadnak egy terített asztalon. És ugyanolyan jól kiegészítik ezt a menüsort, ha mindenáron székelyül akarunk látni, Kányádi versei, Tamási írásai, de akár Nyirő József vagy a kortárs székelyföldi, nevesebb költők-írók alkotásai.
Arról vitatkozni, hogy létezik-e külön székely irodalom, éppen olyan vidám, de önmagában véve értelmetlen dolog, mintha a székely konyháról értekeznénk. Persze, van székelygulyás, van ,,üstbetej”, és van kékes túró — de ez mind igen közeli rokonságban áll a palóclevessel, vagy hétvezér-tokánnyal, a brassói aprópecsenyéről és Újházy-tyúkhúslevesről nem is beszélve.
A magyar konyha része az egész — nos, ugyanúgy ezek az irodalmi székely ízek is az egyetemes magyar irodalom részei.
Hogy önmagában is meg lehet enni, sőt, jól is lehet lakni vele, az tény. De attól még egy ,,nemzeti konyha” részei.
Másként szólva: székelyesen főzünk, de magyarosan eszünk.
Iszkiri a guruzsmás berbécs elől - Székely irodalmi antológia. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az elmúlt két év magyar irodalmát szemlézik
Hatodik alkalommal szervezik meg pénteken és szombaton a Szárhegyi Írótábort. Fekete Vince költő, a csíkszeredai Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztője, az írótábor egyik szervezője a Krónikának elmondta: mint minden alkalommal, az idei táborban is a legutóbbi találkozó óta eltelt két év fontosabb irodalmi történéseiről, témáiról, fontosabb könyveiről, alkotóiról és vitáiról lesz szó, de az erdélyi írók problémáiról, az érdekvédelemről és könyvkiadásról is szó esik a két nap alatt.
Idén négy előadót hívtak meg: a magyarországi Podmaniczky Szilárd író, költő, Füzi László, a Forrás szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor, a békéscsabai Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője és Selyem Zsuzsa író, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára adnak elő. Péntek este az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy szerzőinek költői estjére kerül sor, felolvas Farkas Wellmann Endre, Muszka Sándor, Lövétei Lázár László, Király Zoltán és Fekete Vince, a nap befejezéseként pedig fellép Murányi Tóni és zenekara.
A kétévente megszervezett tábor második napján tematikus beszélgetésre kerül sor Zene és költészet címmel, Balla Zsófia költő, Demeter Szilárd író, Lövétei Lázár László költő, író és mások részvételével, a beszélgetést Egyed Péter költő, író, kolozsvári egyetemi tanár moderálja. Ezt követően első alkalommal kerül kiosztásra a Csiki László-díj. „2008-ban éppen az előző Szárhegyi Írótáborban voltunk, amikor Csiki László meghalt. Ekkor döntöttük el, hogy alapítani kéne egy díjat a tiszteletére” – mesélte Fekete Vince. A Sepsiszentgyörgyön született költőről, íróról elnevezett díjat ezentúl a tervek szerint minden évben kiosztják az írótáborban, olyan fiatal, 35 év alatti alkotó kaphatja meg, akinek az előző tábor óta kötete jelent meg. A Szárhegyi Írótábor dalesttel ér véget szombaton.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Irodalom, néptánc és harcművészet ötvözete
„Ferences papnak készültem, majd nemzetközi hírű néptáncosnak, aztán hétszeres karate-világbajnoknak, végül bölcsészeti egyetemi professzornak és kutyatulajdonosnak. Érdekes módon meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek” - beszélgetés Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi íróval. (1974. október 13-án született Székelyudvarhelyen, vagy ahogy ő nevezi: a küküllőmenti Athénban. Az író, bölcsész, harcművész, egykori teológiai hallgató és néptáncos 2007-ben két kötettel vált az erdélyi magyar irodalom közéleti szereplőjévé. Üres és Teli című harcesszékötetét maga Sibuja Takasi, a Japán Karateszövetség elnöke mutatta be, Felnyomták szentnek című könyve pedig az Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában jelent meg, és elnyerte az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Avantgarderobe-díját.)
Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem katolikus hittantanárképzőjén végezte, néptáncos, a rendszerváltás előtt a Megéneklünk, Románia fesztiválon a legényes kategóriában országos első volt, ugyanakkor több mint húsz éve karatézik. Mindezek mellett miként lett író?
– Az írás tehetség és mesterség kérdése. Utóbbi tanulható, előbbi nem. Sokan nem tudják elfogadni ezt. Az isteni szikra, amitől meggyúl a művészet lángja, adomány, amit még a huszonegyedik században sem lehet megvásárolni, mert teljesen spontán módon tör elő. Katedra mögül eldönteni, hogy mi számít művészetnek, olyan, mintha prostituáltat vinnék hittanórára, hogy szemléltessem a halálos bűnt… Az író lehet egyesek szemében rossz, mások szemében jó, egy a fontos: legyen más. Ezt kizárólag úgy éri el, ha önmagára talál… Egyszerre három tevékenységi területen igyekszem minőségi módon helytállni: első az irodalom, második a harcművészet, harmadik a néptánc. Hét éven keresztül voltam néptáncos, egy ideig ezzel párhuzamosan karatéztam, majd abbamaradt a hivatásos néptánc- és következett huszonnégy év karate. A mai napig rendszeresen edzek, és a Székelyudvarhely közeli Székelyszentkirályon működik egy néptánc- és karatecsapatom is. Hiúzkölyköknek neveztem el őket, 10-12 éves gyerekek, egy éve dolgozom velük. Az irodalom utólag jött be, és érdekes módon első helyre került. Korábban meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek. Későn érő típus vagyok. Az írás látszólag ellentmondó területeket egyesített. Orbán János Dénes költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke elolvasta a prózáimat, és azt mondta: ki kell adni őket kötetben. 2007-ben meg is jelent az első könyvem Felnyomták szentnek címmel. Írói indulásom tehát OJD-nek köszönhetem.
– Tehát először volt a néptánc, aztán a teológia, amihez még hozzáadódott a karate és végül az írás, ami a legkésőbb köszöntött be az életébe. Korábbi tevékenységei mennyire befolyásolják az írásban?
– Az írás számomra nem grafománia: akkor írok, amikor van mit mondanom. Ha két oldal után leteszi a könyvet az olvasó, a szerző megbukik. A sok, egymásnak látszólag ellentmondó út, amelyeken jártam, az írásban egyesül és válik egésszé. Hogy átütő jellegű-e a prózám, az száz év múlva kiderül.
– Miért kellene erre száz évet várni?
– Úgy gondolom, hogy az író nem popsztár, nem a gyors sikerekért dolgozik, hanem a jövőnek…
– Honnan jön az ihlet?
– Számomra az erdő jelenti a fő ihletforrást. Tíz évet éltem nagyvárosokban, ahol mindenki panaszkodott, de senki nem akart változtatni az életén. Jelenleg kisvárosi vagyok, lovagolok, horgászok, medvelesre járok. Egyesek szerint egzotikus vagyok, mások szerint provinciális, amolyan székely tehenészfiú. De New Yorkban a pesti polgár is vidékinek számít. Lényeg, hogy a saját utamat járhatom.
– Milyen mértékben befolyásolja az írásait a vallás?
– Számomra Isten az emberiség családjának Istene, nem pedig egyetlen vallás alapítója vagy mozgatórugója. Ezért örülök, hogy nem lettem pap. A választott életútnál fontosabb, hogy miként mész végig azon. Az író nem tartozhat sehova, csak a réteket sebesen fésülő szélhez.
– A Felnyomták szentnek című könyvének meglehetősen pikáns a nyelvezete. Új műfajt teremtett meg benne, a pornóprédikációt. Ezt hogy fogadta az olvasóközönség?
– Megoszlottak a vélemények, így a kötet elérte célját: lerántani a szentet a profánba, és fordítva: „felnyomni” szentnek a profánt. Mindenki azt vehette ki a könyvből önmaga számára, ami neki tetszett. Az olvasó dönthetett menny és pokol között, láthatta az érem mindkét oldalát. Mert írni csak őszintén érdemes. A pornóprédikációkat nem egyházellenes támadásnak, hanem viccnek szántam csupán, céljuk az olvasó pihentető tanítása, az egészséges kritikai érzék ébren tartása. Mindennél azonban nagyobb hangsúlyt fektetek a novelláimra, amelyek a Felnyomták szentnek című kötetem első részét képezik, és egy nagyobb terjedelmű epikai alkotás előzményei. A kortárs művészetben azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberek többsége már nem olvas, csak számol. Ezért az író egyre inkább arra kényszerül, hogy felvegye a versenyt a showmanekkel és más bohócokkal. Hogy ez jó vagy sem, nem az én tisztem eldönteni. Nők és a szerelem nélkül pedig meddő a literatúra, akár a szőkefalvi javasasszony.
– A családjában nemcsak ön, hanem a fivérei is „művészlelkek”, ha fogalmazhatok így, nemrég Kolozsváron volt is egy közös fellépésük, amikor először láthatta önöket együtt a közönség. Milyen volt közösen dolgozni?
– Orbán János Dénes ötlete volt, hogy a három Murányi testvér együtt lépjen fel. János, a legkisebbik öcsém dobos, lemezlovas és rádiós műsorvezető Kolozsváron. Tóni énekes, dalszerző, akiben én az utolsó, még életben lévő bárdot látom. Mindkét öcsém munkásságát nagyon tisztelem, és meg vagyok győződve: új színfoltot jelentenek a magyar kultúrában, ezért érdemes odafigyelni rájuk. Hárman vagyunk tehát, mint a mesében. A fele királyságot és a lányt a legkisebb viszi el, bár ebbe Tónival még nem nyugodtunk bele.
– Mindemellett férj és családapa is. Hogyan viszonyul a családja ehhez a meglehetősen színes érdeklődési körhöz. Előfordult már, hogy elhanyagolva érezték magukat?
– Köztudott, hogy az alkotó ember magánemberként enyhén szólva nem könnyű eset, így már huszonévesen megszereztem válásban az első dant (a dan a harcművészetben való jártasság emelkedő szintjét fejezi ki – szerk. megj.). Másodszor az ég különösen türelmes feleséget adott, nem szeretnék visszaélni vele. A művészi létre nem kell rájátszani. Ha száz évvel előre igyekszel dolgozni, akkor nem ragaszkodsz betegesen írói státusodhoz, hanem alkalmazkodni próbálsz a környezetedhez. Nem vagyok médiabefutó. Nekem a halálom után kell befutni.
– Folyamatosan szervez irodalmi esteket Székelyudvarhelyen különböző kortárs meghívottakkal. Ki a célközönség, a fiatalok mennyire vesznek részt ezeken?
– Legutóbb Márton László sokkötetes és sokdíjas magyarországi íróval ellátogattunk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumba, ahol a diákok nagy érdeklődéssel fogadtak. Sikerült kapcsolatot teremteni velük, így az irodalmi estünke is eljöttek. Az író legyen átütő és jó értelemben véve érdekes. Akkor nem kell siránkoznia, hogy nincs közönsége. Inkább bemutatok havonta egy átütő szerzőt, mintsem minden héten öt unalmasat. Úgy gondolom, a könyvek és a lemezek mellett maga a mű bemutatása is alkotás. Ezért külön arculatot tervezek minden irodalmi rendezvénynek, saját címet adok neki, olyat, amely új és figyelemfelkeltő. Plakátokat, értesítőket küldök a sajtónak. Azt látom, hogy az Előretolt Helyőrség poétacsapatával kilépett az erdélyi magyar irodalom az önsirató, múltba tekintő „státusából”, sőt búvópatakként újra felszínre tört, hogy frissességet hozzon az összmagyar irodalomba. Lehet, hogy nem vesznek olyan sokan részt egy könyvbemutatón, mint teszem azt George Clooney legújabb mozifilmjének premierjén, ennek ellenére nem csüggedünk. Mert ahogy egy idős gimnáziumi tanárom mondta: kétféle embertípus létezik, a mégse ember és az úgyis ember. Nem panaszkodni kell tehát, hanem előrenézni, hiszen a kultúra ott üti fel a fejét, ahol van rá igény, van rá közönség. Ha nem boldogulsz a helyzettel, változtass! – tanítja a harcművészet. Ha nincs közönség, nevelni kell.
– A közeljövőben mire számíthat öntől az udvarhelyi közönség?
– Most egy kicsit ellentmondok magamnak, hiszen olyan hónap elé nézünk, amikor nem egy, hanem két irodalmi estet is fogunk tartani karácsony és szilveszter között. Pontos dátumok még nincsenek, de ha figyelik az újságokat, időben értesülhetnek ezekről. Az első Muszka Sándor költő székelyudvarhelyi fellépése, a második pedig Nagy Koppány Zsolt Budapesten élő író könyvbemutatója lesz. Mindkét szerzőért felelősséget vállalok: átütőek…
– Ha újjászülethetne, melyik országban élne a legszívesebben?
– A kínai Shaolin-kolostorban lennék szerzetes, de – ahogy ezt már a ferenceseknél tapasztaltam – nő nélkül ott sem bírnám két hétnél tovább. Ezért újjászületésem esetén is kisebbségi sorsot választanék, éspedig a mohikánok földjén.
– Mit üzenne közönségének, a Krónika olvasóinak?
– Olvassanak kortárs műveket. Gondoljanak arra, mennyien szeretnének leülni Maupassant-nal vagy Adyval egy kocsmaasztalhoz. A jelenkori szerzőkkel ezt még megtehetik…
Dénes Emese, Krónika (Kolozsvár)

Gondolatok a székely irodalomról
Székely irodalom mint kép­ződmény, s mikortól is beszélünk róla? Hogyan fér össze az alkotás a többféle elfoglaltsággal, és milyen viszonyban vannak egymással? Humoros, ízes székely nyelven írt történetek, írások felolvasásával, de saját tapasztala­ta révén is kereste a válaszokat a házigazda, Szonda Szabolcs kitartó és visszatérő kérdéseire a Bod Péter Megyei Könyvtár kedd délutáni közönség­találkozóján Sántha Attila és Muszka Sándor költő-író.
A Mikes Kelemennél is tetten érhető sajátos észjárásról, a székely irodalomról és megjelenéséről is beszé­lő Sántha Attila a székely nyelvjárás kihalásának veszélyeire mutatott rá. Az általa szerkesztett Székely szótár egyfajta szélmalomharc a jelenség ellen, mondta, hacsak nem történnek olyan gesztusok, mint az Iszkiri a guruzsmás berbécs elől című antológia, tehát ha felmutatjuk, hogy ennek a székely nyelvjárásnak igenis, lehet értéke. Hozzáfűzte: az irodalmi magyar nyelv kizárólagos használatára buzdító pedagógusok egyfajta székely kulturális genocídiumot követtek el – az általunk vagy szüleink által használt kifejezések, szavak nem adódtak át, a mai gyermekek már nem használják azokat, s a folyamat erős hasonlóságot mutat a Csángóföldön történtekkel.
Aki az ifjúságot csizmaveréssel vagy huszárfelvonulással szeretné itthon tartani, az nem ismeri a fiatalokat, mond­ta a kultúrára fordított minimális anyagiak kapcsán Muszka Sándor, aki úgy véli: az irodalmi pálya ma már nem vonzó a fiatalok számára, de a jelenségen még a vidéki önkormányzatok is könnyen segíthetnek író-olvasó találkozók, kiállítások szervezésével. Hozzáfűzte: bár Székelyföldön tömbben él a magyarság, kultúra vonatkozásában ez mégis periféria.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tíz és fél millió a külhoni magyar íróknak
Tíz és fél millió forinttal támogatja 15 külhoni magyar író és irodalmár szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Balog Zoltán miniszter döntése értelmében.
A tárca felhívására 52 alkotómunka támogatására vonatkozó pályázat érkezett: Erdélyből 27, Vajdaságból 11, Felvidékről 10, Kárpátaljáról 3, Muravidékről pedig 1 – olvasható a kultúráért felelős államtitkárság közleményében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Balog Zoltán miniszter a szakmai bizottság javaslatára úgy döntött, hogy öt író Gion Nándor prózaírói ösztöndíjban, 3-3 fő Székely János költészeti és drámaírói, Schöpflin Aladár kritikai, valamint Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíjban, egy alkotó pedig Benedek Elek gyermekirodalmi ösztöndíjban részesül. Az 10 hónapra szóló ösztöndíj bruttó összege fejenként 700 ezer forint. A nyertes pályázatok megvalósítási határideje 2013. szeptember 30.
A www.kormany.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint Székely János-ösztöndíjban részesül Benedek Miklós vajdasági, Muszka Sándor erdélyi és Vida Gergely felvidéki alkotó.
Gion Nándor-ösztöndíjat kap Serestély Zalán, Zsidó Ferenc és Duma István András Erdélyből, valamint Veres István és Hizsnyai Zoltán a Felvidékről.
A Schöpflin Aladár-ösztöndíj nyertese a kárpátaljai Hidi Tünde, az erdélyi Zsigmond Andrea és a vajdasági Novák Anikó.
A Franyó Zoltán-ösztöndíjat három erdélyi műfordítónak, Szűcs Imrének, Karácsonyi Noéminek és Patkó Évának folyósítják.
Benedek Elek-ösztöndíjban Zágoni Balázs erdélyi író részesül.
Népújság (Marosvásárhely)

A költő székely egypercesei
Mindössze néhány hét alatt elfogyott a könyvesboltokból Muszka Sándor kézdivásárhelyi születésű, Csíkszépvízen élő költő, író Sanyi bá című kötete, amely a műfaji megjelölés szerint székely egyperceseket tartalmaz. A szerzővel nyelvjárásról, az „akadémiai színvonalú” székely humorról és a nevetés szerepéről beszélgettünk.
– Irodalmi pályafutását versekkel kezdte. A lírától hogyan jutott el a székely egypercesekig?
– Az első humoros történet úgymond megrendelésre született öt-hat évvel ezelőtt. A magyarországi Művészetek Völgyébe kaptam meghívást, ahol a szervezők kérésére verseket készültem felolvasni, legalábbis amikor Kolozsváron a vonatra felültem, még úgy volt. Már a határon túl jártam, amikor értesítettek, hogy a program annyiban módosult, hogy a versek mellett a humor is szerepet kap az est folyamán, és abban is számítanak rám. Bajban voltam, mert akkoriban én ilyen típusú szövegeket egyáltalán nem írtam. Mire a helyszínre értem azonban, a probléma szinte magától megoldódott. Történt ugyanis, hogy a vonatfülkében négy jó humorú székelyföldi vendégmunkás is utazott, és egy idő után figyelni kezdtem a beszélgetésükre. A beszélgetés tárgya nagyjából az volt, hogy mit láttak, mi történt velük Magyarországon, és amikor otthon a faluban mindezt elmesélték, mit mondtak a szomszédok és a családtagok. Amikor ők Budapesten leszálltak a vonatról, nekem már csak annyi dolgom volt, hogy leírjam a hallottakat. A rövid kis történet nagy sikert aratott, és akkor tudatosodott bennem, hogy én is rengeteg ilyen történetet tudok, de kitalálnom sem túl nehéz. Azt hiszem, valahogy így kezdődött a Sanyi bá története.
– A kötetben a nyelvezet alakítja a történetet, vagy éppen fordítva? Beszél-e így élő székely? Mennyi a fikció ezekben a történetekben és mennyi a gyűjtőmunka eredménye?
– Kétségtelen, hogy ezekben a történetekben a nyelvezet a humor egyik legfontosabb forrása. Hogy beszél-e így élő székely, arról győződjék meg az olvasó maga. Terepnek ajánlom a Székelyföld bármelyik falusi kocsmáját, mondjuk úgy este nyolc és tíz között. Természetesen ilyen helyeken nagyon ritkán hallani kész, kerek történeteket, amit úgy, ahogy van, meg lehet írni. Az esetek kilencven százalékában csupán mondatok vannak, szófordulatok, ezeket kell történetté, kerek egésszé alakítani. És mivel főállásban nem „vendéglátó-ipari bútorfényesítő” lennék, a legtöbbet magamnak kell kitalálnom.
– Hogy fogadták a Sanyi bát a székely és a nem székely olvasók? Például a Múzsák, trágyás szekérrel című előző kötetének olvasói fogékonyak-e a székely életbölcsességekre? Egybeesik-e az irodalomkritikusok és az olvasók ítélete?
– A könyv megjelenése előtt is rengeteg helyen olvastam fel belőle, mind Magyarországon, mind itthon, és eddig kivétel nélkül mindenütt értették és szerették. Negatív fogadtatásban szinte nem is volt részem az anyag kapcsán, hacsak nem sorolom ide az egyik internetes irodalmi folyóirat néhány olvasójának hozzászólását, amelyben tulajdonképpen a székely nyelvjárás létezését kérdőjelezik meg. Az ilyen szoba-hőmérsékletű intelligenciával megáldottakkal azonban nem tudok mit kezdeni. Szerintem a jó humorra mindenkinek mindig szüksége van, pont úgy az élet sója, mint a szerelem. Segít elviselni a hétköznapokat, szükség van rá, hogy megőrizzük a józan eszünket, regenerál, gyógyít. Az olvasók egyébként már véleményt mondtak a Sanyi báról, mégpedig úgy, hogy elmentek a könyves üzletekbe és megvették az összest. Már folyamatban van az utánnyomás, a hónap végétől ismét kapható lesz. A kritikusok véleménye még várat magára, de ez nem is csoda, hiszen csupán néhány hete jelent meg a könyv.
– Miért tartja fontosnak egy költő, hogy az elefántcsonttoronyból kilépve „nyeletlenkedjen”?
– Ha valaki figyelmesen olvassa, hallgatja ezeket a történeteket, rá fog jönni, hogy több van bennük a puszta humornál. De ha csak a nevettetés részét nézzük is, azt szoktam mondani, hogy a székely humor az amerikai komédiákhoz képest akadémiai színvonalú. Lehet, hogy velem van a baj, de azon, hogy valaki pofákat vág, vagy az alfelét mutogatja, nem igazán tudok kacagni. Szeretem ezt a nyelvjárást, szeretem ezeket a történeteket. Szeretem, hogy olyan szavak, kifejezések vannak benne, amelyeket bár értünk, mert hallottuk nagyszüleinktől, ismerőseinktől, de a mindennapi kommunikációnkban már nem vagy csak nagyon ritkán használunk. Sajnos azt gondolom, hogy ezek a szavak, kifejezések tíz, húsz éven belül teljesen kivesznek az emlékezetből, és kár értük, mert ugyanúgy kultúránk része, mint minden más, amire büszkék vagyunk vagy lehetünk. Sajnos ezzel megint mi leszünk szegényebbek.
– Két kötetet is tervez, verset és prózát is ír párhuzamosan. Hogyan lehet egyik műnemről a másikra átváltani?
– Senkit nem ismerek, aki minden nap tudna verset írni, én legalábbis nem tudok. Ezeket a köztes időket kitöltendő a legtöbb költő például fordítással is foglalkozik. Én vicces történeteket írok.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),