"Az Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedő tematikája: erdélyi magyar versirodalom a XX. század elejétől napjainkig. A versenyzőknek kötelező versként a hit, Isten, vallásosság témakörből kellett választaniuk egy erdélyi magyar költő versét. Idén több mint száz romániai magyar oktatási központból hívtak meg egy-egy verskedvelő diákot. A vetélkedő helyszíne a kolozsvári Unitárius Kollégium díszterme volt. Murádin László, a zsűri elnöke kiértékelő beszédében elmondta: számára nagy öröm, hogy sok tehetséges versenyzőt láthat itt, de sokkal többen jöhettek volna. A legtöbb verset Reményik Sándortól szavaltak; Dsida Jenőtől és Wass Alberttől öt- öt; Ady Endrétől, Ápriliy Lajostól, Bartalis Jánostól és Kányádi Sándortól két-két verset mondtak el. /Csomafáy Ferenc: A vers a legszebb út Isten felé. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./"

"A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /Kolozsvár/ új számában olvasható tanulmányok között van Máthé Dénes: A költői kép strukturalista és generatív megközelítésének néhány sajátossága; Csomortáni Magdolna: A csíki víznevek nyelvi elemzése; Kádár Edit: Etnolingvisztikai vitalitás a szórványban (Oltszakadát) ; Murádin László: Az összefoglaló fogalmak megnevezéseinek hiánya a moldvai csángó nyelvjárásban. Az Adattár rovatban Sas Péter a Székely Nemzeti Múzeum történetéből közölt dokumentumokat, a folyóirat a nyolcvanéves Janitsek Jenőt köszöntötte. /A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLIV. évfolyam 1-2. számának tartalmából. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"

"Az erdélyi magyarság fogyatékosan ismeri azoknak a településeknek a magyar nevét, amelyeken utaztában autója, vonata áthalad - írja Utak és nevek című, az erdélyi településnevek eredetét, történetét bemutató legújabb kötetében Murádin László. A román hatalom 1918 óta mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyarság nyelvismerete ne lehessen tökéletes. Több mint fél évszázada nem jelent meg olyan kiadvány, amely hathatósan megkönnyíthette volna a román-magyar helységnév-azonosítást. S ha 1990 után napvilágot is látott néhány ilyen tematikájú munka, a kínálat továbbra sem kielégítő. Murádin könyve a települések nevének eredetét világítja meg. Az egyes települések lakosságának nemzetiségi összetételét is megadja.. /Németh Júlia: Erdélyi településnevek nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./"

"Murádin Lászlót újabb munkájában /Ki volt az a bizonyos Deákné? Europrint Kiadó, Nagyvárad, 2003./ nyelvművelő írásaiból gyűjtött egybe egy csokorravalót. Murádin László nagyon szereti a magyar nyelvet, ez érezhető ez írásainak hangvételéből, vagy inkább hangulatából. /Sándor Boglárka Ágnes: Deákné esete a nyelvőrzéssel. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./"

Megjelent Murádin László kolozsvári nyelvész, az erdélyi magyar nyelvművelés mai rangidőse Ki volt az a bizonyos Deákné? (Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2003) című kötete. Több száz kifejezés történeti hátterét világítja meg a szerző. /Komoróczy György: Murádin László új könyvéről. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 24./

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a helyi Fogarassy Mihály Általános Iskola máj. 14–16. között Gyergyószentmiklóson szervezte meg a Magyar Nyelv Napjai anyanyelvi találkozót, amelyen egész Erdélyből részt vettek diákok és tanáraik. A rendezvénysorozatot az Anyanyelvápolók Szövetsége nevében Péntek János, a Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora nyitotta meg. Ő nyújtotta át Komoróczy György újságírónak nyelvművelő tevékenysége elismeréseként a Nyelvőrzés-díját; a díjazott munkásságát Murádin László méltatta. Az esemény vendége volt dr. Balázs Géza nyelvész Budapestről, a Duna Televízió nyelvművelő műsorának vezetője, aki előadásában elmondta: az anyanyelv ivódik a legmélyebben az emberi tudatba, és meghatározza a gondolkodásmódot. a beszélők száma szerint a magyar nyelv az Európai Unióban a 10., világviszonylatban pedig a 40. helyen áll. /Gál Éva Emese: A magyar nyelv ünnepe Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./

Megjelent Murádin László Anyanyelvi mozaik /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely/ című nyelvművelő könyve. Munkájában a kevertnyelvűség kényes kérdésével is foglalkozott, ez a kolozsvári nyelvi közegben sokakat érintő probléma. Magyar emberek nem találják meg az odaillő magyar szót, hát gyorsan a románt alkalmazzák. Elmennek kifizetni a fakturákat, komposztálják a tiketet, ha jön a kontroll. /Sándor Boglárka Ágnes: Anyanyelvünk védelmének újabb fegyvere. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./

Murádin László kolozsvári nyelvtudós és nyelvművelő ötödik anyanyelvápoló és ismeretterjesztő kötete látott napvilágot: Anyanyelvi mozaik, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó Székelyudvarhely, 2004. A szerző foglalkozott az idegen szavak, a románból fordított tükörszavak, a hivatalos/hivatali nyelv, valamint az egységes magyar nyelvhasználat kérdéskörével. Elterjedt például a municípium a megyei jogú város helyett. /Komoróczy György: Anyanyelvünk, a sokszínű csoda. Murádin László újabb nyelvművelő könyvéről. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

A csíkszeredai születésű, Kolozsvárról elszármazott, ma Bécsben élő szerző – Száva Tibor-Sándor – neve nem ismeretlen az erdélyi örményekről szóló szakirodalomban. A csíkszépvízi Száva család történetét, geneológiáját felvázoló munkája két kiadást is megért. 2003-ban kiadta a Szépvízi magyarörmények nyomában című könyvét, benne 35 törzscsalád családfájának megrajzolására vállalkozott. A tőle megszokott tudományos igénnyel megírt következő könyve /Magyarörmények az I. világháborúban. Magyar–Örmény Könyvtár 12. szám. Budaörs, 2003/ felsorakoztatja azokat az örmény származású személyeket, akik részt vettek az első világháborúban. Van-e valami értelme a tizenkilenc erdélyi gyalogezred több tízezres katonájának sorsából kiemelni az örmény származású magyarokat? – kérdezte a recenzens, hozzátéve, hogy az ő ereiben is van némi örmény vér. A hajdani örmény közösség érzelmileg még ma is valami közös származástudat bűvöletében él. Bennük van a kettős identitás tudata: örmények voltunk, magyarok vagyunk, de múltunkat ismernünk kell. /Murádin László: Könyv az erdélyi örmények múltjából. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./

Nagyenyeden, Bethlen Gábor Kollégiumban tartották a Szórványtengelyek 3. közösségi, önismeret-fejlesztő rendezvényét, melynek lényege az ismerkedés, kapcsolatteremtés volt. Megjelent Szabó Csaba, a Világhírnév alapítója, a kolozsvári Tv szerkesztője és Szombatfalvi Török Ferenc nagyszebeni RMDSZ-elnök, a Szórványtengely életre keltője. A rendezvényen Brassó, Kovászna, Szeben, Fehér, Beszterce-Naszód, Kolozs és Szilágy megyei szórvány települések küldöttei vettek részt. Az estet a Kónya Tibor iskolalelkész által felkészített népi tánccsoport magyarlapádi, kalotaszegi és széki táncokkal nyitotta meg, majd Szőcs Ildikó igazgató köszöntőjében érintette Trianon kérdését. Dvorácsek Ágoston tartott előadást az elfelejtett kutatóról, Fenichel Sámuelről, Murádin László kolozsvári nyelvész és Hochbauer Gyula hétfalusi nyelvtörténész a József Attilát “eltanácsoló” professzorról, Horger Antalról beszélt, aki elsőként írta le a magyar nyelvjárásokat és területeket, a magyar igeragozás történetét, etimológiai, fonetikai könyveket jelentetett meg. Magdó János orvos, hétfalusi csángó helytörténész a méltatlanul elfelejtett Zajzoni Rab István költőről, kutatóról beszélt. Fehér megyét Lőrincz Konrád református lelkipásztor, Nagyszebent Szombatfalvi Török Réka mutatta be. A rendezvény Keresztes Enikő “Úgy szeress, mintha jó volna” című József Attila-estjével záródott (rendező: Márkos Ervin, Fogaras). A rendezvény keretében megnyílt Borsos Sz. Éva “Zsejki hangulatok” című tárlata. /T. A.: A szórvány azé, aki nem mond le róla. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 6./ A résztvevők száma találkozóról találkozóra gyarapodik. 2004 májusában az első szórványtalálkozóra három megyéből, 2005 januárjában már öt, a hétvégén Nagyenyedre hét megyéből jöttek el érdekeltek és érdeklődők. A magyar identitás szórványban is lehetséges megőrzését példázta a Bethlen Gábor Kollégium néhány hónapja megalakult tánccsoportja. Szőcs Ildikó igazgatónő jelezte, 700 diák és 60 oktató dolgozik az iskolában. Szabó Csaba, a Világhírnév alapítója leszögezte, hogy „felmentő seregek márpedig nincsenek, nekünk kell összefognunk, magunknak kell cselekednünk”. „Ma már nemcsak lelkész vagyok, hanem mezőgazdász, óvó bácsi, sőt asztalos is” – mutatkozott be a szórványban dolgozók feladatkörének sokoldalúságára utalva Szabó Csongor kérői református lelkész a szórványtalálkozón. Elmondta, hogy a szórványélet a lelki gondozás mellett hatványozottan megkövetel másfajta cselekvést is. 1996–97-ben barátaik segítségével gyülekezeti otthont építettek. Öt éve a dési egyházmegyéből 40–50 fiatalt sikerült toborozni a nyári ifjúsági találkozóra, mostanra már 400–500 ifjú sereglik össze. Négy éve kis asztalosműhelyt létesítettek, amelyben ma már 14 alkalmazott dolgozik, és amelynek a termékeit immáron határon túli kiállításokon is díjazzák. Óradnán örömmel nyugtázták, hogy Gyergyóditróban 5 óradnai lány ballag, akik anyanyelvű iskola hiányában néhány éve még alig beszéltek magyarul, most meg magyarul érettségiznek. Lőrincz Konrád Artúr felenyedi református lelkész szerint a megmaradás alapja a szociális, a kulturális, a gazdasági tevékenység, ezeket segíthetik mind a bel-, mind a külföldi testvérkapcsolatok. Kerekes Edit zilahi RMDSZ-elnök és Rozs Rita Éva tanár elmondták, dacára annak, hogy Szilágyságban jelentős a magyarság száma, a megyei tanfelügyelőségen egyetlenegy, félnormás magyar állás van. /Benkő Levente: Nem várják a nem létező felmentő sereget. = Krónika (Kolozsvár), jún. 6./

Murádin László nemrég megjelent kötetében /Erdélyi magyar családnevek/ a magyar családneveket veszi górcső alá. Munkájában a szerző a Tinivár Kiadó által 1994 és 2002 között kiadott Maturandusok című, az erdélyi magyar nyelven érettségizett diákok névjegyzékét tartalmazó kötetekben meglelhető anyagot dolgozta fel, vagyis nagyjából ötvenezer nevet. A kötetben szó esik a magyar családnevek kialakulásáról, a számba vett családnevek gyakorisági mutatójáról és forrásáról. /Ö. I. B.: Erdélyi magyar családnevek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./

Március 11-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben tisztújító közgyűlést tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az erdélyi magyar tudományos élet legrangosabb egyesületi eseményén Egyed Ákos elnök vázolta az elmúlt négy esztendő munkájának legjelentősebb eredményeit. Az EME helyzete stabilizálódott. Nem mondott le elsődleges feladatairól: az anyanyelven történő tudományművelésről, az erdélyi tudományos ismeretek hagyományának ápolásáról. Önállósodott a Matematikai és Informatikai Szakosztály, megalakult az Agrártudományi Szakosztály. Állandó fórummá nőtte ki magát a magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat, az EME-t együttműködési megállapodás köti a Magyar Tudományos Akadémiához. A munkatervben helyet kapott a szervezet könyvtári anyagának elektronikus feldolgozása, az EME 150 éves fennállása megünneplésének előkészítése, az 1956-os magyarországi forradalom romániai eseményeit feltáró bizottság munkába állása stb. A hozzászólásokban volt, aki a Rhédey-házbeli központi könyvtár állományának bővülésére hívta fel a figyelmet (Újvári Mária főkönyvtáros), és volt, aki nagyobb gazdasági hatékonyságot, minél kevesebb meddő gyűlést sürgetett (Gyenge Csaba alelnök). Kovács Dezső, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerésztudományi Szakosztály vezetője, több gazdasági önállóságot követelt az egyes szakosztályok számára, és azt, hogy az elkobzott ingatlanok visszaszerzése érdekében kérjenek politikai támogatást. Az elnöki válaszból kiderült: Ha minden szakosztály autonómiát kapna, széthullna az EME. Garda Dezső hangsúlyozta, hogy Székelyföldön a román állam az erdők visszaszolgáltatásának elodázásával valóságos genocídiumot hajt végre, mert az ottani lakosság középosztályának megélhetése került ezáltal veszélybe. A közgyűlés elfogadta a létrejövő Kutatóintézet szervezeti szabályzatát. Elfogadott felhívásuk értelmében összehangolt eljárást indítanak az EME államosított gyűjteményeinek visszaigénylésére. Ezek az ingó javak jelenleg a Központi Egyetemi Könyvtár, az Állami Levéltár, a Történelmi Múzeum, a Művészeti Múzeum és a Babes–Bolyai Tudományegyetem tulajdonában találhatók. Az EME vissza akarja szerezni a tulajdon- és felügyeleti jogot ezen tudományos kutatási értékek fölött, ehhez kérik az RMDSZ és a hazai közvélemény támogatását, szükség esetén a nyugati világ segítségét is igénybe fogják venni. Tiszteleti tagokat választottak /Antal Árpád irodalomtörténész, Benkő Samu művelődéstörténész, Gazda Klára néprajzkutató, Péter Mihály orvosprofesszor/. A Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, Monok István (főigazgató, Országos Széchenyi Könyvtár) életműdíjként nyújtotta át Jakó Zsigmond professzornak az újonnan létrehozott Teleki József–díjat, amelyet ötévente adományoznak az erdélyi, partiumi, máramarosi és bánsági magyarság történetét, néprajzát, szociológiai értékeit legigényesebben feltáró munkák szerzőinek. A közgyűlés második alkalommal osztott ki Mikó Imre–emlékplaketteket. Ezúttal Vizi E. Szilveszternek /a MTA elnökének/, Czirják Árpádnak, Murádin Lászlónak, Soó Tamásnak és Várhelyi Csabának. A tisztújítás eredményeként az új elnökség: Egyed Ákos elnök, Brassai Zoltán, Péntek János, Sipos Gábor, Gyenge Csaba alelnökök, Bitay Enikő főtitkár, Farkas Mária gazdasági tanácsos, Bányai József jogtanácsos, Somai József ellenőr. A választmány, a szokásos évi egyharmados megújítása során, a következő tagokkal cserélődött: Gaal György, Fejér Tamás, Kovács András, Csomortáni Magdolna, Jakó Zsigmond, Balla Árpád, Bocskay István, Feszt György, Bódizs György, Feyné Vincze Mária, Vallasek Magdolna, Kolumbán József és Farkas Zoltán. /Ördög I. Béla: Az EME tisztújító közgyűlése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

Nagyváradon a Festum Varadinum rendezvényeként május 18-án kezdődik a Limes, az I. Határ menti könyvfesztivál. A fesztivált szervező váradi Europrint Kiadó és Nyomda két elegáns kiadványa a kolozsvári Murádin testvérek munkáit tartalmazza: a nyelvész Murádin László Erdélyi magyar családnevek című könyve a transzszilván névkincs gazdag tárházába kalauzolja el az érdeklődőket, míg a művészettörténész Murádin Jenő bőven illusztrált munkájának címe: Erdélyi metszetművészet a 20. században /Ma kezdődik a Limes. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 18./

Murádin László terjedelmes, adatgazdag tanulmányában a tanulók pályaorientációt vizsgálva megállapította, hogy informatizálódó korunknak megfelelően vezető helyet foglal el az informatika, a kommunikáció, a média, az automatika, a marketing vagy a menedzsment. Sajnálatosan visszaszorulóban van a pedagógusi pálya. Ki kell mondani, következtetett a szakember: az iskola szerkezete elavult. Ma is a Comenius (1592-1670) által elgondolt/megteremtett, több mint 400 éves iskolaszerkezet szerint folyik az oktatás. Ez egész Romániára érvényes, hiszen a magyar oktatási rendszer a román országos előírások alapján áll. A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek a kormány által jóváhagyott alapképzési szakoknak alig egyharmadát említik. Ennek egyik oka bizonyára az, hogy a tanulók szakmai orientációja hiányos. A megkérdezettek magyar érettségizettek 73,54 százaléka anyanyelvén szeretné folytatni tanulmányait a felsőoktatásban is. Erre jelentős részüknek lesz is lehetősége. /Murádin László: Maturandusok dilemmái – 2006. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

Neveink múltjának és jelenének könyvtári szakirodalma van. Ezt tovább gazdagítják a föllendülőben lévő névtani kutatások. Tavaly jelent meg Murádin László Erdélyi magyar családnevek című névtani munkája; a Szabadság rendszeresen közli Asztalos Lajos hiánypótló helytörténeti sorozatát: Kolozsvár helynevei. Fontos B. Gergely Piroska értekezése is: A felekezetek hatása az erdélyi keresztnévhasználatra a reformáció és ellenreformáció korában (2003). És tavaly látott napvilágot az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár XII. kötete, amely az előzőkkel külön szócikkrészekben becses XVI–XIX. századi személy- meg helynévi példát tartalmaz. /Kósa Ferenc: Takács Ferenc takács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Megjelent Murádin László kolozsvári nyelvész, egyetemi tanár, közismert nyelvművelő Mitől szép egy szó /Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad/ című anyanyelvi ismereteket tartalmazó kötete. /Komoróczy György: Mitől szép egy szó? = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./

A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet több új kiadványát mutatták be február 2-án Kolozsváron. Demeter Éva az intézet könyvsorozatának 2. számát ismertette, amely egy 2004-es, a nyelvhasználati joggal foglalkozó sepsiszentgyörgyi konferencia anyagát és más tanulmányokat tartalmazza. A sorozat 3. számát Péntek János méltatta. Ebben a kolozsvári 13. Élőnyelv konferencia anyagát közlik a nyelvi közösségek és a nyelvi jogok témaköréből. Legfontosabb következtetése: a nyelvészek alkalmasabbak a nyelvi jogok meghatározására, mint a politikusok. Benő Attila az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat 256. számát ismertette, amely az 1997-ben Kolozsváron lezajlott, Brassai Sámuel halálának százéves évfordulója tiszteletére rendezett konferencián elhangzottakat örökíti meg. Murádin László a sorozat 257. számát mutatta be, amely Gálffy Mózesnek a magyarói nyelvjárásról szóló tanulmányait gyűjti össze. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége AESZ-füzetek sorozatának 10. kiadványát, Ágoston Mihály A Korpa-hegyeken túl… Földünk mai államnevei anyanyelvünkben című kötetét Csomortáni Magdolna méltatta: a műben megtalálhatók a térképészetben, közigazgatásban, médiában használatos elnevezések. /Ö. I. B. : Anyanyelvápoló szakfolyóirat-újdonságok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

Megjelent a nyelvművelő Murádin László: Mitől szép egy szó? /Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2006./ című könyve. /Sándor Boglárka Ágnes: Szép szavaink dicsérete. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./;

Beke Györgyre emlékeztek a 11. Szórványtengely alkalmával Besztercén. Az 1980-ban megjelent Búvópatakok című riportkönyvének alanyai szólaltak fel a római katolikus templomban, emlékezve a Beszterce-Naszód megyébe oly sokszor ellátogató székely íróra. A rendezvényre eljött Murádin László nyelvész, aki sokszor elkísérte Bekét gyűjtőútján, Vetési László szórványkutató és Végh Sándor, Szilágy megye alprefektusa is. Végh Sándor a két megye, Szilágy és Beszterce-Naszód falvai testvérkapcsolatainak megkötésére érkezett. Szervezőként jelen volt Szabó Csaba, a kolozsvári magyar adás szerkesztője, aki a Limes tévésorozatban azon települések dokumentumfilmjeit mutatta be, melyeket Beke György könyvének útvonala alapján készített. Ezután Ilosva, Óradna, Retteg települések Szilágy megyei testvértelepülési kapcsolatot kötöttek. /Mayla Júlia: Szórványtengelyek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./ „Arra vigyázzunk, hogy a tengely ne törjön el, mert ha ez bekövetkezik, akkor nincs tovább” – mondta a Szórványtengely-találkozón Vetési László református lelkész. Szabó Csaba, a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének munkatársa, a Szórványtengely-találkozókat szervező Világhírnév internetes honlap gazdája bejelentette: a „szórványcsalád” újabb két közösséggel gyarapodott. A Beszterce-Naszód megyei Alsóilosva és Radnaborberek reményeik szerint testvérkapcsolatot létesít. Felmerült az is, hogy a körbe a Szilágy megyei Selymesilosva is kapcsolódjék be. Szabó Csaba szerint „Beke György nélkül ma alig tudnánk valamit a Beszterce-Naszód megyei magyarságról”. Kocsis András, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnöke Radnaborbereket említette, ahol Reményik Sándor megírta Templom és iskola című versét, de ahol a ma élő több száz magyar már csak románul vallja magyarságát. „Idejutunk, ha megszűnnek az iskoláink” – jelentette ki Kocsis András. Gáll Mihály református lelkész kifejtette, felőri gyülekezete most építi szórványkollégiumát, amelyben magyarul oktatnak majd. /Benkő Levente: Beszterce – Szórványtengely-találkozót tartottak. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./

Ötvenéves a NyIRK, teljes nevén: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. 1957-ben indult Kolozsváron a Román Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának magyar nyelvű folyóirataként. Azóta is születése helyén jelenik meg évente kétszer. Az ünnepi számban két magyarországi szaktekintély: Görömbei András irodalomtörténész és Szathmári István nyelvész köszöntötte a folyóiratot. Ebben a számban Péntek János szóföldrajzi vizsgálatokat végzett a moldvai magyarban, Gulya János pedig a Halotti Beszéddel foglalkozott. A NyIRK megtett útjáról a folyóirat tudományos titkára, Murádin László nyelvész, a közismert nyelvművelő tájékoztatott. Kezdetben a példányszám ezer körül mozgott, 1974-től 500-600, 1993-tól csupán 350, 1997-ben megint 950, utána ismét visszaesett 300-ra. Csak megrendelők kapják, az Akadémiai Könyvtár számos példányt cserepéldányként küld szét a világba. Az I. évfolyam főszerkesztője Jancsó Elemér volt, őt követte Nagy István, aztán jött Gáll Ernő 1978-ban, utána a nemrég elhunyt Szabó Zoltán következett. A NyIRK tárgyköreit a nyelvészet és az irodalomtudomány között osztja meg, de nem zárkózik el más, humán jellegű szaktudományok, így a folklór vagy művelődéstörténet elől sem. Az írások szerzői túlnyomó többségükben a Román Akadémia kolozsvári fiókjának kutatóiból, illetve a kolozsvári egyetem magyar tanszékeinek tagjaiból kerülnek/kerültek ki (Antal Árpád, Benő Attila, Csomortáni Magdolna, Egyed Emese, Fazakas Emese, Máthé Dénes, P. Dombi Erzsébet, Péntek János, Szabó Zoltán, Szabó T. Attila, Szilágyi N. Sándor és mások). A lap megindította a hely- és személynévkutatást. /Komoróczy György: Ötvenéves a NyIRK. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./

Murádin László nyelvész nyelvjáráskutatói tevékenysége, munkássága árulkodik az erdélyi ember kisebbségi helyzetben lévő sorstársai iránti felelősségérzetéről. Ezt mutatja Utak és nevek /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, 2003/ című, Településnevek erdélyi utakon alcímet viselő, rendkívül népszerű és azonnal elkapkodott kötete. A folytatása, az immár partiumi utakat és neveket feltérképező, most megjelent kötet /Utak és nevek, Településnevek partiumi utakon/ már a nagyváradi Europrintnél látott napvilágot, így hozzáférhetőbb az erdélyi olvasóknak. „Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy az erdélyi – és nem erdélyi – magyarság milyen fogyatékosan ismeri azoknak a településeknek a magyar nevét, amelyeken utaztában autója, vonata áthalad. Magyar helységnévismeret hiányában az utazó kénytelen csakis románul feltüntetett vasúti megállók feliratait, a települések határán többnyire csak román nyelvű helységnévtáblákat leolvasni és esetleg megjegyezni. Pedig a helységnévismeret a nyelvismeret tartozéka” – írta kötete bevezetőjében. A mindenkori román hatalom 1918 óta mindent megtesz annak érdekében – településnév-változtatás, magyar helységnevek használatának időszakos betiltása a cenzúra révén –, hogy a magyarság nyelvismerete ne lehessen tökéletes. /Németh Júlia: Murádin László nyelvművelő turistakalauza. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./

Murádin László hosszú évek óta végzi – tudományos munkássága mellett – áldozatos nyelvművelő munkáját a kolozsvári sajtóban. Napvilágot látott könyvéből /Utak és nevek. Településnevek partiumi utakon. Europrint, Nagyvárad, 2007/ újratanulhatjuk földrajzi és településneveinket, írta Bölöni Domokos. Több mint fél évszázada nem jelent meg olyan kiadvány, amely megkönnyítette volna a román-magyar helységnév-azonosítást. A kilencvenes évek során napvilágot látott ugyan néhány könyv, azonban a "célközönség" nem jutott hozzájuk. A hatalom – a településnév- változtatásokkal, a magyar nevek cenzúrázásával – 1918 óta mindent elkövetett, hogy a magyarság nyelvismerete elsorvadjon. A fel-felbukkanó magyar helységnévtáblák nem pótolják, amit az utóbbi évtizedek kegyetlenül kitöröltek a nemzedékek nyelvi kultúrájából. Hiánypótló tehát Murádin László munkája. A kötet előzménye a 2003-ban, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága kiadásában megjelent Utak és nevek című, Településnevek erdélyi utakon alcímű, gyorsan szétkapkodott könyve, Erdély nem sokat látott belőle. Most itt a partiumi utakat és neveket feltérképező "folytatás". /Bölöni Domokos: Járjunk egyet-kettőt – Murádin Lászlóval. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

Első ízben szervezték meg Aradon a magyar nyelv napját. A gazdag programsorozat április 11-én kezdődött a Jelen Házban, ahol a házigazdák mintegy 200 diákot, kísérőiket, neves előadókat, pedagógusokat, újságírókat, néptánccsoportokat láttak vendégül. A sepsiszentgyörgyi székhelyű Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége minden évben megszervezi a több napos eseményt, idén Aradra esett a választás. Matekovits Mihály, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Főosztályának vezetője, illetve a rendezvény főszervezője, a magyar nyelv szeretetének és tiszteletének a szükségességét hangsúlyozta. Dr. Brauch Magda nyelvművelőnek átadták a Sütő András-díjat. Zenés-táncos összeállítással léptek fel az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport középiskolás diákjai. Párhuzamosan zajlott a kisiskolások Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedője a középiskolások Arad és az 1848-as forradalom és szabadságharc zenében, képzőművészetben és irodalomban című tematikus vetélkedőjével. Délután neves szakemberek, előadók részvételével került sor a Régiók találkozása nyelvben és kultúrában címet viselő szakmai konferenciára, ahol többek között Vekov Károly történész és Murádin László nyelvművelő beszélt. Kiosztották az EMKE-díjakat. Matekovits Mária Arad megyei EMKE elnök, Khell Levente, a Pécskai Búzavirág Népi Együttes egykori vezetője, Lukács Magdolna, a Magányosok Klubjának vezetője, Szabó Ferenc, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport vezetője, illetve Pastean Erika, a Végvári Csűrdöngölő Néptánccsoport vezetője vette át a kitüntetést. /Sólya R. Emília: A Magyar Nyelv Napjai Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 12./

Helytörténeti és névtani munkákból tartott könyvbemutatót április 23-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB). Hochbauer Mária ismertette Bura László: Öt évszázad utcanevei. Szatmárnémeti (Satu Mare) (1500–2000) című kötetét. A Szatmárnémetiben ma is aktív magyar szakos, hely-, irodalom- és művelődéstörténész tanár alaposan dokumentált helytörténeti munkája levéltári dokumentumokra, térképekre, adattárra támaszkodik. Fazakas Emese Asztalos Lajos sokak által már ismert Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár című kötetét frissítette fel a közönség emlékezetében, külön kiemelve azt, hogy a szerző közszájon forgó, a hivatalos nyelvből kikopott elnevezéseket is bevitt adattárába. Csomortáni Magdolna pedig Murádin László Utak és nevek. Településnevek partiumi utakon című könyvét méltatta. /Ö. I. B. : Helytörténeti kötetek a KAB-nál. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

Száva Tibor Sándor örménykutató legújabb, Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában című könyvét mutatták be szeptember 22-én a Kolozsvár Társaság székhelyén, ahol Murádin László nyelvészprofesszor köszöntötte az érdeklődőket. A szerzőnek az elmúlt két évben az erdélyi örményekről végzett kutatómunkája eredményeként jelent meg a csaknem 800 oldalas kiadvány, amelyben kiegészíti előző könyve adatait. Benne taglalja az erdélyi örmények betelepedését, foglalkozik a nevek kialakulásának rövid elemzésével, valamint múltbeli és jelenlegi nyelvhasználatukkal. /Könyvbemutató az örmény népcsaládról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

A marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör október 8-i rendezvényét a beszélő nevű Vár-Lakban, Kedei Zoltán festőművész műtermében tartotta. Csoóri Sándor, Bözödi György, Hajnal Anna, Komjáthy Jenő, Juhász Gyula versei hangzottak el, a versekhez Darabont-Horváth Éva gitárjátéka teremtett hangulatot. A házigazda Kedei Zoltán legújabb művéről, Főnix című nagyméretű festményéről a művész, majd Nagy Miklós Kund és Kuti Márta beszélt. A bensőséges hangulatot fokozta az „önkéntes” versolvasók szereplése. Elhangzott többek között Csoóri Sándor Ősz Erdélyben és Tompa László Lófürösztés című verse. A felolvasók és szavalók jutalma az Erdélyi Művészet című folyóirat friss száma, Komán János és Székely-Benczédi Endre verseskönyvei, Murádin László Ács Ferenc, az erdélyi impresszionizmus erdélyi úttörője című monográfiája, valamint egy-egy Kedei-rajz volt. A Súrlott Grádics irodalmi kör november 13-án a Kuti Márta tanárnő vezette Csütörtöki társalgó vendége lesz. /Damján B. Sándor: Hamvából újjászülető. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./

A magyar nyelv éve rendezvénysorozatának részeként szervezett könyvbemutatót a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Nyelvtudományi Szakbizottsága február 27-én Kolozsváron. Elsőként Bura László, a csíkszeredai Státus Kiadó gondozásában megjelent Szatmár megye helynevei (földrajzi nevei) című kötetét mutatta be Péntek János akadémikus. Elmondta: a könyv szerzője szatmárnémeti tanár, nyelvész és néprajzkutató, aki 1960 és 2005 között diákjaival 135 települést bejárva gyűjtötte össze a két kötetben szereplő helyneveket. – A helynévgyűjtést soha nem lehet befejezni – jegyezte meg a jelenlévő Bura László. Második kötetként a Bálint Emese és Péntek János által szerkesztett Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című kiadványt ismertette Benő Attila. A kötetet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki. Péntek János a kolozsvári Korunk és a budapesti Hitel folyóirat februári számát mutatta be annak apropóján, hogy mindkét kiadvány a nyelvnek szentelt egy-egy tematikus lapszámot. A legújabb Korunk a Változó kor–változó nyelv, a Hitel pedig a Szavak honvágya címet viseli. Befejezésül Murádin László ismertette a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 2008-as esztendejének 1-es és 2-es számát. /Ferencz Zsolt: A nyelvről, különböző kontextusokban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

Erdélyi magyar nyelvföldrajz
Murádin László (Harasztos, 1930. nov. 29.) nyelvész. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban, a kolozsvári Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet (1954). Még egyetemi hallgató korában a Magyar Nyelvészeti Tanszék gyakornoka, majd ugyanitt tanársegéd. 1958-tól a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa, 1964-től főkutató. Az akadémia nyelvtudományi intézetében 1968 óta az egyetlen romániai nyelvészeti és irodalomtörténeti szakfolyóirat, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője. Kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai. Részt vett a keleti székely, moldvai csángó és aranyosszéki tájnyelvi atlaszok adatgyűjtő munkájában. E tárgykörben megjelent tanulmányai a NyIrK-ben: Az ikes ragozás állapota és használatának nemzedékek szerinti megoszlása Háromszéken (1957/1); Mutatvány az „Aranyosszéki Tájnyelvi Atlasz”-ból (1958/1-4); Az ly hang a moldvai csángó nyelvjárásban (1965/1). A mintegy 3400 címszavas kérdőfüzettel végzett, 136 falura kiterjedő általános nagyatlasz, a Romániai Magyar Nyelvjárások Atlasza nyelvföldrajzi adatainak gyűjtője, a mű szerkesztője. Szaktanulmányai általában e témához kapcsolódnak, s az atlasz adataira épülnek a NyIrK hasábjain. Legutóbbi kötete: Erdélyi magyar nyelvföldrajz. Nyelvészeti tanulmányok. Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2010. Alább közöljük a kötet Előszavát.
Életemből több évtized nyelvföldrajzi kutatással, a nyelv földrajzi, azaz térbeli vizsgálatával telt el. Az ilyen jellegű kutatás a nyelvföldrajzi módszer alkalmazásával válik elérhetővé. Lényege, hogy minden fontos hangtani és alaktani sajátosságot, a hagyományos népi kultúra szókincséből reprezentatív mennyiséget felölelő kérdőfüzet segítségével a vizsgált terület kijelölt településein, kutatópontjain a kérdésekre adott feleletek alapján a közösség nyelvjárását felmérje, és térképlapokon, a térképlapok alapján összeállt nyelvatlasz formájában szemléltesse. A térképlapok száma a kérdések és a kérdésekre adott feleletek számától függ. A megfelelő számú térképlap alapján összeállított nyelvatlasz teszi lehetővé a különböző nyelvjáráscsoportok rendszerszerű leírását, a nyelvjárástípusok összehasonlítását, a jelenségek, a rendszertagok területi elhatárolását és az adott nyelvjárás meg az irodalmi nyelv viszonyának megállapítását.
A nyelvföldrajzi gondolat a XIX. század végén született annak érdekében, hogy a nyelvi, nyelvjárási jelenségek összemérhetőek legyenek és egymáshoz való térbeli viszonyukban szemléltethetővé váljanak. A német Georg Wenker volt a nyelvföldrajz megteremtője és az első nyelvatlasz összeállítója (Sprachatlas von Nord- und Mitteldeutschland, 1881). Sikerén felbuzdulva megszületik a mintegy negyvenezer kutatópontot felölelő nagy német nyelvatlasz (Deutscher Sprachatlas), anyagát 1927 és 1956 között tették közzé Wenker utódai. A nagy francia nyelvatlasz megteremtése J. Gilliéron és E. Edmond nevéhez fűződik (Atlas lingvistique de la France, 1902–1910). Az előfutárok között említenünk kell még K. Jaberg – J. Jud olasz és dél-svájci atlaszát (Sprach- und Sachatlas Italiens und der Südschweis, 1928–1940), valamint a románok Sever Pop és Emil Petrovici gyűjtötte általános nagyatlaszát (Atlasul lingvistic român. I. –II., 1938).
Bár a magyaroknak a XIX. század második és a XX. század első felében nyelvjárási leírásokban, nyelvjárási monográfiákban, tájszójegyzékekben és -szótárakban gazdag a szakirodalmuk, a nyelvföldrajzi módszer alkalmazásában, a magyar nyelvatlasz megteremtésében a magyar dialektológia nem tartozik az úttörők közé. E hiányt pótlandó, az első magyar népnyelvkutató értekezlet 1941-ben felkérte Bárczi Gézát a magyar nyelvatlasz munkálatainak előkészítésére és megszervezésére. Ennek keretében készül el Szabó T. Attila szerkesztésében, Gálffy Mózes és Márton Gyula adatgyűjtése alapján az első magyar nyelvatlasz-mutatvány: Huszonöt lap „Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé”-ből (EM. 49. 1944), majd Bárczi szerkesztésében: Mutatványok a magyar nyelvatlasz próbagyűjtéseiből (Bp., 1947). Később, a táji nyelvatlaszok mellett, megszületik a nemzeti mértékű magyar nyelvatlasz: A magyar nyelvjárások atlasza, I – VI. (Bp., 1968–1977), benne 22 erdélyi magyar kutatóponttal.
Ha a romániai magyarság táji nyelvhasználatára fordítjuk a figyelmet, értékelnünk kell, hogy a nyelvföldrajzi módszerrel készítendő táji nyelvatlaszok megalkotásának óhaja a kolozsvári nyelvészek körében továbbra is meg nem kerülendő feladattá vált. Az 1940-es évek végén megindul a moldvai csángó nyelvjárás nyelvföldrajzi anyaggyűjtése, minden csángó lakta település nyelvjárásának felmérése. Az elkészült atlasz kéziratának kiadását a korabeli viszonyok nem tették ugyan lehetővé, mégis az atlasz évtizedekkel később napvilágot látott (Gálffy Mózes — Márton Gyula – Szabó T. Attila: A moldvai csángó nyelvjárás atlasza (I –II. Bp., 1991). S tulajdonképpen ide, a moldvai csángó nyelvjáráskutatáshoz kapcsolódik az én nyelvföldrajzi tevékenységem kezdete is.
Mint a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének tagja, részt vettem a moldvai csángó, a keleti székely, önálló vállalkozóként az Aranyos-vidéki táji nyelvatlaszok anyaggyűjtő munkájában, 1948-tól pedig – mint a Román Akadémia Nyelvészeti Intézetének kutatója – a mintegy 3400 címszavas kérdőfüzettel végzett, 136 falura kiterjedő általános nagyatlasz, A romániai magyar nyelvjárások atlasza (I–IX. kötet, 1955–2010) anyaggyűjtője és szerkesztője voltam. Az időközben szakfolyóiratokban megjelent s részint e kötetben felsorakoztatott tanulmányaim e témához kapcsolódnak. Népújság (Marosvásárhely)

Ismét Könyvmaraton Váradon
Nagyvárad – A szeptember 24. és október 10. között zajló XIX. Nagyváradi Ősz fesztivál keretében október 6-án, szerdán 17 órától a Queen’s étteremben rendezik meg a II. Könyvmaratont (Városháza utca 23 szám).
A program a következő:
17.00- Ünnepélyes megnyitó (beszédek);
17.05- Tóth Ági kötetének a bemutatója, közreműködik Trifán László és Kinda Péter;
17.35- Az Europrint kiadó kötete: Emődi Tamás: Siteri templom. (Vetítés, majd a szerzővel és a kiadóval Péter I. Zoltán beszélget);
18.00- Szilágyi Aladár: A Verita vándorai (részlet a könyvből Herman Ferenc színész előadásában, a szerzővel Szűcs László beszélget, majd vetítés);
18.30- Balázs Attila Erdély Anno és Székelyföld Anno c. naptárjainak, valamint a Bookline új kiadványainak a bemutatója, közreműködik Péter I. Zoltán;
18.50- Zsoldos Eszter kötetének bemutatója. A könyvből részleteket ad elő Fábián Enikő színművész, a szerzővel Kinde Annamária beszélget;
19.10- A Várad új számának bemutatója és vetítés;
19.30- Gittai István Sóhajobeliszk című könyvének bemutatója, felolvas Szabó Barna;
20.00- Králik Lóránt: Muzulmán világ c. kötetének a bemutatója, vetítés;
20.30- Murádin László kötetének a bemutatója (Europrint);
20.50- Kinde Annamária kötetének a bemutatója. Részleteket ad elő: Fábián Enikő;
21.15- Péter I. Zoltán Ady szerelmei című kötetének a bemutatója. A szerzővel Szűcs László beszélget. Közreműködnek a Szigligeti Társulat művészei.
Minden könyvbarátot szeretettel várnak a szervezők. erdon.ro

A nyelv akkor szép, ha beszélik
„Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, gondot fordít rá, és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének” - interjú Murádin László kolozsvári nyelvésszel, nyelvjáráskutatóval.? (Nyelvész, nyelvjáráskutató, nyelvművelő. 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth-gimnáziumban, Kolozsváron a Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai-gimnáziumban végezte; a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát 1954-ben. Már harmadéves korában gyakornokként alkalmazta a BBTE, majd két évet tanársegédként dolgozott. 1958 óta a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézet tudományos kutatója. 1964-ben főkutató, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője. Kutatási területe a magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai, fő műve a tizenegy kötetes Romániai magyar nyelvjárások atlasza, ő gyűjtötte össze a nyelvföldrajzi adatokat, és ő is szerkesztette a nyelvatlaszt. Életműve példátlanul gazdag, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki.);;;?Nemrég töltötte be nyolcvanadik életévét, és ez idő alatt olyan sok írása, könyve jelent meg, hogy szinte lehetetlen felsorolni. Hogyan esett a választása a nyelvészpályára, miként vált nyelvművelővé?
– Nyolcvanévesnek lenni nem nagy öröm, csak olyan értelemben, ha az ember még tud dolgozni, gondolkozni, írni, és nem beteg, nem fekszik az ágyban. Persze jobb lenne negyvenévesnek lenni, de a kor mégis alkalmas számot adni életünk folyásáról. Már a gimnáziumban szerettem az irodalmat, azért jöttem egyetemre, hogy irodalmár legyek, de úgy alakult, hogy megkedveltem a nyelvészetet, és úgy éreztem, talán a nyelvtudomány konkrétabb, nem annyira sokoldalú, nem annyira sokféleképpen megközelíthető, mint az irodalom. Elsősorban a nyelvtörténethez vonzódtam – jó tanáraim voltak, például Szabó T. Attila, Gálffy Mózes –, olyannyira, hogy harmadéves koromban kineveztek a nyelvészeti tanszék gyakornokává. Miután elvégeztem a szakot, a tanszéken maradtam, ahol négy évet töltöttem el, kettőt gyakornokként, kettőt pedig tanársegédként. Szemináriumokat tartottam nyelvtörténetből, magyar nyelvtanból és nyelvjárástanból. Tulajdonképpen ez a négy év az én nyelvészi formálódásomnak a kora, mert az egyetem négy éve nem nagyon elég ahhoz, hogy kiforrott nyelvész legyen valakiből. Kiváló kollégám, Szabó Zoltán ott volt tanársegéd, a tanszéknek rendkívül jól felszerelt könyvtára volt Szabó T. Attila tevékenységének köszönhetően. Ott maradtunk a tanszéken esténként tízig, és mindent elolvastam, amit ebbe az időbe be tudtam szorítani.
– Mi áll közelebb a szívéhez, a nyelvjárástan vagy a nyelvművelés? Hogyan kezdett hozzá a romániai magyar nyelvjárásokat feltérképező atlaszok elkészítéséhez?
– Elsősorban nyelvjárástannal foglalkoztam, és másodsorban nyelvműveléssel. Nyelvjárástannal azért, mert az egész tanszék a nyelvatlaszkészítés lázában élt. Akkor készült el a csángó nyelvjárás hétkötetes atlasza, amelyet végül 1991-ben adtak ki, ebben tevékenyen részt vettem, főleg az ellenőrzés, kiegészítés munkájában. Ekkor kezdődött a székely nyelvjárás felmérése is, amely sajnos a mai napig nem látott napvilágot, bár úgynevezett mutatványlapok készültek belőle. Márton Gyula igyekezett minden fiatal kutatót bevonni ebbe a munkába, és szűkebb szülőhazájának falvait osztotta ki. Én Aranyosszéket kaptam, pontosabban az Aranyos-vidék nyelvjárását. A nyelvművelés nem sajátosan az én területem volt. Elsősorban Gálffy Mózes, de Gyimesi Éva is könyvet jelentetett meg nyelvművelődési témában, és lényegében minden nyelvész érezte, hogy a romániai viszonyok között a formálódó sajtóban, közbeszédben és a mozgalmi nyelvben olyan feladatok vannak, amelyeket szóvá tenni, segíteni, ajánlatokat tenni szükséges. Nincs a romániai magyar nyelvészek között olyan, aki ne foglalkozott volna nyelvműveléssel is. Ezt jól mutatja, hogy, ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén megjelent a Kriterion Könyvkiadónál Anyanyelvünk művelése címmel egy olyan könyv, amelybe lényegében valamennyi erdélyi nyelvész cikket írt Gálffy Mózes és az én szerkesztésemben. Négy év után átkerültem a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézetbe, ahol a nyelvföldrajzi kutatások intenzíven folytak. Kettéváltak a munkálatok részint a Márton Gyula, részint a Szabó T. Attila vezetésével. Márton Gyula véleménye szerint minden magyarlakta településen gyűjteni kell kis (800 címszavas) kérdőívvel. Az általános nagy atlasz sokkal kevesebb kutatóponttal, de 3400 címszóval készült. Ez egymásnak nem mond ellent, sőt kiegészíti egymást. Az egyik mélyfúrást végez, a másik összefüggéseket, a nyelvjárási határok megrajzolását segíti elő. Bihartól Moldváig, Máramarostól a szerb határszélig kb. 25 kilométernyire egy-egy falut jelöltünk ki, ami persze függött az egyes vidékek nemzetiségi megoszlásától is. A szilágyságit 8, a székelyföldit 56, a mezőségi nyelvjárást 48 kutatóközponton gyűjtöttük össze. Szabó T. Attila, aki maximalista volt, 2250 falura tervezte az atlaszt, de így 136 falu lett, ami lefedi a területet.
– Mennyire korlátozta a kommunista hatalom a nyelvészek tevékenységét?
– A nyelvtudományi intézetben 1955-ben, 1956-ban alakult egy nyelvjárás-kutatói csoport, amelynek vezetője Szabó T. Attila volt. Két főkutatót neveztek ki, Gazda Ferencet és Nagy Jenőt. Mire a kérdőív elkészült, politikai okokból Gazda Ferenc kikerült az intézetből, tulajdonképpen bezárták. Én besegítettem egy darabig. Aztán Szabó Attila kérte, hogy menjek át a nyelvkutató intézetből a nyelvtudományi intézetbe, mert hallás tekintetében kiváló dialektológiai lejegyző vagyok, míg a nagyatlasz két személyre kiosztva elkészült. Át is kerültem 1958 novemberében, de alig dolgoztam együtt Nagy Jenővel fél évig, ő is kikerült az intézetből, szintén politikai okokból. 1958-nál tartunk, amikor az ’56-os forradalom megtorlása épp divat volt. Volt neki egy nyelvtankönyve, amelynek óriási szójegyzékében, ha az ember felülről lefelé olvasta, egymás után következett Gorkij és a gorilla. Egy év vizsgálati fogság után kiengedték.
– Gondolom, a rezsim Önt is megfigyelte.
– A Nagy Jenő helyét nem töltötték be, így rám maradt mind a 3400 kérdés, ami egy-egy falut felölelő kutatóponton körülbelül 3-4 napi munkát jelentett. Emberfeletti munkát igényelt, mert figyelni kellett, meg kellett keresni a megfelelő embert, kérdéseket feltenni, fonetikusan lejegyezni mindent, ráadásul teljesen ismeretlen terepen. Közben Szabó T. Attilának is megszűnt az állása, s egyedül maradtam az atlasszal. Úgy alakult, hogy eljött hozzánk az intézetbe Bakos Ferenc magyarországi nyelvész – ő készítette az idegen szavak szótárát, és megírta a magyar nyelv román kölcsönszavainak történetét –, előgyakorlati összefoglalót adott, a mi anyagunkat jegyzetelte. Nem volt ez ellen semmi kifogásunk, bár Márton Gyulának igen, mert ő is hasonló jellegű könyvet írt a munkatársaival. Szerintem egy kicsit hangosan beszéltünk a nyelvészeti tanszéken, amire rögtön felfigyeltek az állambiztonsági szervek. Azután állandó megfigyelés alá kerültem: hová megyek, kinél alszom, mit csinálok, mikor lesz atlasz. Az intézet igazgatói nem akadályozták a munkámat, de többször feljelentettek, hogy terepezés során a papnál aludtam, amit a párttitkár egyszer mosolyogva közölt is velem. Végül megúsztam, mert nem velem volt bajuk, hanem azzal, hogy miként lehet összehozni egy olyan nyelvatlaszt, amelyben tulajdonképpen fel van tüntetve, hogy a magyarság hol, milyen vidéken, mennyire él tömbben. Ez azt is jelentette, hogy amikor már elkészítettem az egész atlaszt, és hozzá kellett volna kezdeni a térképek megrajzolásához, akkor már lekerült napirendről a magyar nyelvatlasz az intézetben. Nem bántottak engem, de az atlasz kiadásáról szó sem lehetett. Gondolkodtam, hogy ezt hogyan tudnám valamiképpen hasznosítani. Arra gondoltam, írok egy adattárat, amely tulajdonképpen felsorakoztatja a térképlapok adatait.
Végül jött a rendszerváltás, és az atlaszt a Budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadta. Eddig tíz kötet jelent meg, háromszáz térképlap minden kötetben, az utolsó várhatóan a következő két hónapban fog megjelenni, és ezzel ez a munka befejeződik.
– A nyelvjáráskutatás mellett miként maradt ideje a nyelvművelésre is?
– Egy erdélyi magyar nyelvésznek több mindennel kell foglalkoznia. Köztem és a többi nyelvész között az a különbség, hogy a többiek is közölnek egy-két nyelvművelő cikket itt-ott, de senki nem tart ki, megunják az emberek. Szilágyi N. Sándornak is rovata volt az Új Életben, egy évig csinálta, majd átadta nekem. Másoknak is volt nyelvművelő rovatuk, de általában tizenöt-húsz cikk után megunták, és inkább a szűkebb szakmájukkal foglalkoztak. Én eléggé csökönyös ember vagyok, és a nyelvjáráskutatással párhuzamosan kitartottam a nyelvművelés mellett is. A nagyközönség nem olvassa el a nyelvjárásokról szóló írásokat, az inkább a szakmának szól. Annak köszönhetően, hogy népszerűsítő és olykor bíráló cikkeket is írok, a nagyközönséggel sokkal jobb a kapcsolatom, mint a kollégáimnak. A cikkek válogatásából pedig időnként könyvek születnek, körülbelül hat nyelvművelő jellegű könyvem jelent meg, az utolsó ezelőtt két éve Mitől szép egy szó? címmel. Talán azért is szerettek engem a lapszerkesztők, mert nem voltam az a típusú nyelvművelő, aki lát egy hibát egy lapban, és azzal dörgedelmesen kioktatja a szerzőt, hogy márpedig ez így van. Nyelvművelő cikkeimet tulajdonképpen olvasmánynak szánom. Hiába mondja meg az ember, hogy ezt így kell írni, azt meg úgy, vagy ezt nem szabad használni... Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, akkor a nyelvére gondot fordít és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz.
– Egyik tanulmányában vitatkozik azokkal a nyelvészekkel, akik szerint a nyelv folyamatosan változik, ezért nem kell beavatkozni a nyelv demokratikus folyamataiba.
– Azzal persze egyetértek, hogy a nyelv változik. Ami ma hibának számít, lehet, hogy száz év múlva nem lesz az. Én csak azzal nem értek egyet, ha valahol nem figyelnek a nyelvhelyességre, nem művelik a nyelvet. Azt vallom: mindenki beszélhet úgy, ahogy akar, de ennek határt kell szabni. Elvileg nagyon szép, hogy a nyelvművelő leírhatja mindenről, ha nem jó, de nem ez a nyelvművelés útja. A nyelvművelés útja az anyanyelv ismeretének a gyarapítása, az anyanyelv szeretete. Az anyanyelv kötelezettségvállalás, az én nyelvem kifejezhet mindent, amit el akarok mondani. Vannak olyanok a nyelvészet berkeiben, akik teljesen feleslegesnek tartják a nyelvművelő, nyelvvédő munkát. Van egy másik irányzat, amelynek az a neve, hogy „határtalanul”. Szerintük nem igaz, hogy az anyaországiak beszélnek helyesen, hanem mindenki helyesen beszél, aki a magyar nyelvet használja. Azt viszont nem lehet megengedni, hogy egy szóra, fogalomra hatféle változat legyen. A második világháború óta a nyelvfejlődés nem egy irányba, az egységesülés felé, hanem az elkülönülés felé halad. Minden nyelvre hat a másik nyelv, el kell ismerni, hogy a magyar nyelvre a környezeti és az európai nyelvek hatottak. A magyar nyelv elég egyedi, de a körülötte levő indoeurópai nyelvek hatása teljesen megfigyelhető. Nem lehet elkerülni, hogy egy másik nyelvből ne vegyünk át szavakat, csak vigyázni kell, hogy mit, mikor, hogyan és miért.
– Hogyan vélekedik az erdélyi magyar sajtó nyelvhasználatáról?
– Sokaknak rossz véleménye van a sajtó nyelvéről, ami szerintem igazságtalan. Lehetne jobb, nem eléggé gondos, de nem igaz, hogy rossz a sajtó nyelve. Persze könnyű annak, aki folyóiratot szerkeszt, amelyből két szám jelenik meg egy évben, így könnyebb csiszolni a szöveget. Más viszont az, ha délután ötre le kell adnom az anyagot. De tudja, mi a baj? Valahol elsikkad az ellenőrzés. Nem tudom, most hogy működik, de régebben öt ember olvasott el egy szöveget, márpedig ebben az esetben nagy marhaság nem maradhat benne.
– Mit gondol a kortárs magyar irodalomról, a napjainkban használt nyelvről, illetve az elharapódzó vulgaritásról? Hol a határ, amelyen túl a vulgáris nyelvhasználat is hiteltelenné válik?
– Ez eléggé kérdéses a mai színházi, drámai irodalomban. Én mérlegelnék, és egyfajta középutat tartok jónak. Mert akik gyakorta használnak vulgáris szavakat, azok azt mondják: kérem, én ezzel jellemeztem azt a szereplőt, aki beszél. Minden fél mondata végén ott a bazd meg. Ebben természetesen van valami, az ember jellemét visszaadja a beszéde is, de azért arra vigyázni kell, hogy az olyan mértékkel történjék, amellyel csak épp érzékeltesse. Én jobban szeretek Mikszáthot olvasni, mint Spiró Györgyöt, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartom őt nagy írónak.
– Ön szerint önmagában, szakmailag vagy a társadalom egésze szempontjából fontos a nyelv művelése?
– Erre nehéz válaszolni. A hibás nyelv a társadalom számára is hibás, nemzeti identitásvesztéshez vezet. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének. Belső identitás kell ahhoz, hogy tudjam, ki vagyok. Engem rettenetesen bosszant például, hogy ha becsengetek valakihez, akiről tudom, hogy magyar, úgy válaszol nekem: „cine?” Szóvá is szoktam tenni. Saját magunk alatt vágjuk a fát, ha nem beszéljük a nyelvünket, hiszen a nyelv akkor szép, ha beszélik.
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)