Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. október 19.
’56-os gálaműsor és megemlékezés
Őszi csoda Marosvásárhelyen
Őszi csoda címmel szervezett hétfőn este ünnepi gálaműsort az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor.
Az ünnepi megemlékezésen felléptek Kilyén Ilka, Kilyén László, Ritziu Ilka Krisztina színművészek, a Fagyöngy citerazenekar, a vártemplomi Musica Humana kórus, Csíky Csaba vezényletével. Varró Huba és társulata erdélyi verbunkokat és legényest adott elő.
Műsorvezető Kilyén László színművész volt. Beszédet mondott Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Izsák Balázs, az SZNT elnöke, a csíkszeredai főkonzulátus részéről Csige Sándor Zoltán vezető konzul. Az ’56-osok nevében Kelemen Kálmán kapott szót.
Sándor Krisztina hangsúlyozta: a 60. évfordulóról ugyanúgy meg kell emlékezni, mint bármely más erdélyi történelmi évfordulóról, amely sok üzenetet hordoz magában. 60 évvel ezelőtt olyan események történtek Budapesten, majd azt követően Erdélyben is, amelyeknek a hatását a mai napig érezzük. "Számomra legfontosabb az, hogy amíg még élnek közöttünk ’56-osok, akik fiatalként cselekvően részt vettek a forradalmi eseményekben, minél többet tanuljunk tőlük. Egyfajta bizonytalanságot érzek azokban a fiatalokban, akik most keresik az utat, a jövőt, akár Erdélyben, akár a nagyvilágban, ezért lenne fontos, hogy amíg vannak közöttünk olyanok, akik annak idején fiatalon kockáztatták az életüket, legyen időnk meghallgatni őket, mert szükség van azokra a tapasztalatokra, amelyeket akkor átéltek, anélkül talán, hogy belegondoltak volna a következményekbe, de hiszem azt, hogy ez a fiatal nemzedéknek jó példa, úgy, ahogyan az ’56-osoknak is példa volt az, ami 1848-ban történt".
A keresztény ember önmaga fölé sem világi hatalmat, sem bálványokat nem helyez, csak a teremtő Istent
Izsák Balázs a Népújság kérdésére, hogy mit jelent számára ez a megemlékezés, egyetlen szóval válaszolt: a szabadságot.
"Létezik a szabadságnak egy európai megközelítése, és ez a keresztény szabadságeszményben gyökerezik. A székely szabadságeszmény is a keresztény hitben, a keresztény szabadságeszményben gyökerezik, azzal azonos, hiszen a székelyek – akik nem voltak jobbágyok –, amikor jobbágysorba került közülük jó néhány, akkor azt már az egész székely társadalom jogsérelmeként, a székely szabadság megsértéseként élték meg. A székely nép a szabad emberek szabadon vállalt közössége volt. Tulajdonképpen a forradalmak, ’56 is, ’89 is ehhez a keresztény szabadságeszményhez kapcsolódnak. Ahhoz, hogy a keresztény ember önmaga fölé sem világi hatalmat, sem bálványokat nem helyez, csak a teremtő Istent. Egyenesen áll a világi hatalmak előtt, úgy, mint Eszter könyvében Márdokeus Hámán előtt.
Megéri nemes eszmékért kiállni!
A Népújság megkérdezte a jelen levő 56- osokat, mit jelent számukra a hatvanadik évforduló, és mit üzennek a fiatalabb nemzedékeknek
Gráma János: "1956 a magyar szabadságharc évfordulója. Számomra sokat jelent: azt jelenti, hogy gondolnak ránk, akik valaha valamit tettünk a magyarokért, a magyar felszabadulásért. A Jóisten megsegített, és egészségem van, munkahelyem van. Ünnepelni, megemlékezni fontos azokról az eseményekről, amelyek a magyarságot lépésről lépésre előrevitték. Emlékeztetnünk kell a gyermekeinket, unokáinkat, hogy figyeljenek a jövőre, a magyarság további fejlődésére, és tegyenek azért, hogy a magyarság minél magasabban tündököljön."
Varga László: Nagyon sokat jelent. Részt vettem a forradalom első felében, a szép részében, azt az egységet, azt a spontán kialakuló teljes egységet nem lehet elfelejteni. A mai fiataloknak is pontosan ezt üzenem: megérteni, hogy aki hozzánk tartozik, aki hozzánk akar tartozni, ezt így kell tudomásul vennie.
Kelemen Kálmán: Hálát adok a Jóistennek, hogy megértem ezt a 60 esztendőt egészségben, és nem bánva azt, hogy annak idején, ezelőtt 60 évvel, egy komolyabb, becsületesebb életre tanított meg, igaz, hogy nehéz börtönévek és baragani fogság árán. Keserves volt, de akkora élettapasztalatot adott, amit bátran átadhatok a mai fiataloknak: azt, hogy már fiatalon megéri nemes eszmékért kiállni. Akár szenvedések árán is érdemes kiállni a jogok, a szabad gondolkodás és a becsületes, lelkiismeretes élet céljainak a megvalósításáért, és főleg a felelősségvállalásért, az adott szó becsületéért, ami a mai napig is érték kell legyen a közéletben.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
Őszi csoda Marosvásárhelyen
Őszi csoda címmel szervezett hétfőn este ünnepi gálaműsort az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor.
Az ünnepi megemlékezésen felléptek Kilyén Ilka, Kilyén László, Ritziu Ilka Krisztina színművészek, a Fagyöngy citerazenekar, a vártemplomi Musica Humana kórus, Csíky Csaba vezényletével. Varró Huba és társulata erdélyi verbunkokat és legényest adott elő.
Műsorvezető Kilyén László színművész volt. Beszédet mondott Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Izsák Balázs, az SZNT elnöke, a csíkszeredai főkonzulátus részéről Csige Sándor Zoltán vezető konzul. Az ’56-osok nevében Kelemen Kálmán kapott szót.
Sándor Krisztina hangsúlyozta: a 60. évfordulóról ugyanúgy meg kell emlékezni, mint bármely más erdélyi történelmi évfordulóról, amely sok üzenetet hordoz magában. 60 évvel ezelőtt olyan események történtek Budapesten, majd azt követően Erdélyben is, amelyeknek a hatását a mai napig érezzük. "Számomra legfontosabb az, hogy amíg még élnek közöttünk ’56-osok, akik fiatalként cselekvően részt vettek a forradalmi eseményekben, minél többet tanuljunk tőlük. Egyfajta bizonytalanságot érzek azokban a fiatalokban, akik most keresik az utat, a jövőt, akár Erdélyben, akár a nagyvilágban, ezért lenne fontos, hogy amíg vannak közöttünk olyanok, akik annak idején fiatalon kockáztatták az életüket, legyen időnk meghallgatni őket, mert szükség van azokra a tapasztalatokra, amelyeket akkor átéltek, anélkül talán, hogy belegondoltak volna a következményekbe, de hiszem azt, hogy ez a fiatal nemzedéknek jó példa, úgy, ahogyan az ’56-osoknak is példa volt az, ami 1848-ban történt".
A keresztény ember önmaga fölé sem világi hatalmat, sem bálványokat nem helyez, csak a teremtő Istent
Izsák Balázs a Népújság kérdésére, hogy mit jelent számára ez a megemlékezés, egyetlen szóval válaszolt: a szabadságot.
"Létezik a szabadságnak egy európai megközelítése, és ez a keresztény szabadságeszményben gyökerezik. A székely szabadságeszmény is a keresztény hitben, a keresztény szabadságeszményben gyökerezik, azzal azonos, hiszen a székelyek – akik nem voltak jobbágyok –, amikor jobbágysorba került közülük jó néhány, akkor azt már az egész székely társadalom jogsérelmeként, a székely szabadság megsértéseként élték meg. A székely nép a szabad emberek szabadon vállalt közössége volt. Tulajdonképpen a forradalmak, ’56 is, ’89 is ehhez a keresztény szabadságeszményhez kapcsolódnak. Ahhoz, hogy a keresztény ember önmaga fölé sem világi hatalmat, sem bálványokat nem helyez, csak a teremtő Istent. Egyenesen áll a világi hatalmak előtt, úgy, mint Eszter könyvében Márdokeus Hámán előtt.
Megéri nemes eszmékért kiállni!
A Népújság megkérdezte a jelen levő 56- osokat, mit jelent számukra a hatvanadik évforduló, és mit üzennek a fiatalabb nemzedékeknek
Gráma János: "1956 a magyar szabadságharc évfordulója. Számomra sokat jelent: azt jelenti, hogy gondolnak ránk, akik valaha valamit tettünk a magyarokért, a magyar felszabadulásért. A Jóisten megsegített, és egészségem van, munkahelyem van. Ünnepelni, megemlékezni fontos azokról az eseményekről, amelyek a magyarságot lépésről lépésre előrevitték. Emlékeztetnünk kell a gyermekeinket, unokáinkat, hogy figyeljenek a jövőre, a magyarság további fejlődésére, és tegyenek azért, hogy a magyarság minél magasabban tündököljön."
Varga László: Nagyon sokat jelent. Részt vettem a forradalom első felében, a szép részében, azt az egységet, azt a spontán kialakuló teljes egységet nem lehet elfelejteni. A mai fiataloknak is pontosan ezt üzenem: megérteni, hogy aki hozzánk tartozik, aki hozzánk akar tartozni, ezt így kell tudomásul vennie.
Kelemen Kálmán: Hálát adok a Jóistennek, hogy megértem ezt a 60 esztendőt egészségben, és nem bánva azt, hogy annak idején, ezelőtt 60 évvel, egy komolyabb, becsületesebb életre tanított meg, igaz, hogy nehéz börtönévek és baragani fogság árán. Keserves volt, de akkora élettapasztalatot adott, amit bátran átadhatok a mai fiataloknak: azt, hogy már fiatalon megéri nemes eszmékért kiállni. Akár szenvedések árán is érdemes kiállni a jogok, a szabad gondolkodás és a becsületes, lelkiismeretes élet céljainak a megvalósításáért, és főleg a felelősségvállalásért, az adott szó becsületéért, ami a mai napig is érték kell legyen a közéletben.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 24.
A lelki béke, ami aztán nem hagy békén
A zarándoklat varázsa
Székelyföldi zarándokcsoport járt nemrégiben Medzsugorjéban Hajlák Attila- István lelkész vezetésével. A zarándokút adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.
– Azt olvastam, hogy a Vatikán döntése alapján hivatalos egyházi zarándoklatot nem lehet Medzsugorjéba szervezni, azonban rengetegen látogatnak ide plébániák szervezésében, mint például most.
– Ilyen jellegű kijelentéseket azért nem tehetett az egyház, mivel még nem fejeződtek be a jelenések. Hivatalosan akkor beszélhet erről, ha befejeződtek, utána megnézik, mik a gyümölcsei. Járnak-e az emberek továbbra oda, imádkoznak-e, történik-e valamilyen csoda, de igazából ez csak akkor válik hivatalossá, és akkor hoznak valamilyen döntést. Mivel nincsenek befejeződve, gondolom, ezért nem beszél erről a Szentszék. Tudni kell Medzsugorjéról, hogy nem az egyházmegyéhez, már a Vatikánhoz tartozik. Jelenés ilyen hosszú ideig nem volt sehol, és ezért az egyház is így viszonyul hozzá. II. János Pál pápa mondta, hogy Medzsugorje a világ plébániája. De azt is mondta, hogy a világ gyóntatószéke, mert rengetegen gyónnak itt, rengeteg kegyelmi forrás van, élnek a szentségekkel és már ez is nagy dolog.
– Feltételezhető jelenésekről beszélnek, és azt mondják, a látnokokkal is baj van, mert egyesek gazdasági vállalkozásba kezdtek, hoteleket építettek...
– Hogy milyen a látnokok élete, hogy élnek, fogalmam sincs, nem foglalkoztam velük. Amikor Medzsugorjéba jövök egy zarándokcsoporttal, azért jövök, mert magának a helynek van varázsa, és mert jobban ráhangol az imádságra. Az emberek egy része azért jön, mert szenzációt keres. Ezekkel a zarándokutakkal az a célom, hogy olyan hitre jussanak, olyan Isten-tapasztalatra vagy akár Szűzanya-tapasztalatra tegyenek szert, hogy azt később otthon meg tudják élni. Ha eljönnek, és csupán csodahajhászás folyik, akkor nem kapnak semmit. Hazamennek és élik tovább az életüket.
– Ezelőtt két évvel ön azt mondta, hogy az erdélyi magyaroknak is van egy Medzsugorjéjuk, Csíksomlyó. Mégis már 18. alkalommal jött ide. Hogy van ez?
– A Szűzanya mindenhol Szűzanya: Csíksomlyón vagy akár Szőkefalván, de bármelyik szűzanyás templomunkban ugyanaz. De az embernek sokszor fontos, hogy kimozduljon otthonról. Ha csak Csíksomlyóra megyünk, már az is kimozdít, már az is jobban ráhangol a Jóistenre és a Szűzanyára, és már az is sokat ad. Csíksomlyón vannak elsőszombati gyönyörű Mária- köszöntők, amelyek az embereknek rengeteg erőt adnak. Aztán ott van Szőkefalva is, ahol tíz éven át jelent meg a Szűzanya. Ott már befejeződtek a jelenések, és most várjuk, hogy lesz-e gyümölcse ezeknek. Erről azonban nem tudnak annyian, mint Medzsugorjéról. Az emberek ott is többnyire csodahajhászók, szenzációhajhászok voltak, pedig a Szűzanya-jelenéseknek nem ez a célja. Hanem az, hogy tényleg visszavezessenek Jézushoz, az evangéliumhoz, és megújuljon a keresztény éle-tünk.
– Visszatérve Medzsugorjéra: további nem illeti meg a Szent Jakab-templomot is. Nem lehet kegytemplomnak nevezni.
– Nincs kegytemplommá nyilvánítva. Lehetne, ha ezt Róma jóváhagyná, mert egy kegytemplom attól lesz kegytemplom, hogy a Szentszék annak nyilvánítja. A Szent Jakab-templomot szerintem még azért nem nyilvánították kegytemplommá, mert még tartanak a jelenések. A másik az, hogy nincs akkora múltja, nincsen akkora kultusza, mint például a csíksomlyói kegytemplomnak. Annak van egy történelmi háttere, történtek csodák is, az emberek imádságos lelkülete nem 35 éves, hiszen már 500 éves a csíksomlyói kegyszobor.
– Közismertek a Szűzanya medzsugorjei üzenetei. Ezek közül a legfontosabb a béke.
– Erre van a legnagyobb szükségünk. Ezért hív a Szűzanya a békére: a világnak nagyon nagy szüksége van erre. Amit Medzsugorjéban elsősorban kapunk, az a lelki béke, ami többé aztán nem hagy békén. Egyszer egy zarándoklatunknak az volt a mottója, hogy ha megtapasztalod Isten békéjét, Isten többet nem hagy békén. És úgy érzem, valóban ezt tapasztaljuk meg Medzsugorjéban. Viszont érdekes, hogy közel 800 hely van az egész világon, ahol a Szűzanya megjelent, és mindenhol másképpen mutatkozott be. Itt úgy, hogy béke királynője. Lourdes-ban például azt mondta, "én vagyok a szeplőtelen fogantatás", és ezután hirdette ki a szeplőtelen fogantatás dogmáját az egyház.
– Ön miért mindig ide tér vissza, miért nem ment Lourdes-ba például?
– Jövő márciusban készülök oda. Bíró László püspök úr, amikor Medzsugorjéban járt, azt mondta nekem – és ez nagyon bennem van, mindig eszembe jut –, hogy Medzsugorje egy hangszer a Jóisten kezében, amelyen keresztül a szeretetét akarja megénekelni, az ő szeretetéről szól. Az tetszik nekem Medzsugorjéban, hogy meg lehet tapasztalni az élő egyházat: a fiatal egyházat, a különböző karizmákat, lehet látni azt, hogy rengeteg szerzetesrend megfordul ott, és ahány szerzetes vagy szerzetesnő, annyiféle ruhában van. Ez is mutatja, hogy az egyház mennyire színes. Látszik, hogy van lendület az emberekben, van vágy erre.
– Most is itt van a fél világ...
– Nagyon megmozgatja az egész világot. Ezért is hiszem, hogy ez nem valamiféle pszichiátriai esetű beteg ember kitalációja, hanem Isten műve. Mert ha nem lenne az, akkor nem lenne ekkora hatással az egész világra
– Most beszéljünk arról, amivel kezdeni szokták. Hogyan, miért választotta a papi hivatást?
– Ez a kérdés pont olyan, mintha azt kérdeznék egy házasembertől, hogy miért éppen a feleségét vette el, amikor annyi más lehetősége lenne. Én nem vallásos családba születtem, egy elmaradt zongoraórának köszönhetem azt, hogy most pap vagyok. Azelőtt évekig nem jártam templomba. A hetedik osztály végén elmaradt egy zongoraórám, és a templom mellett mentem el Gyergyószentmiklóson. Bementem a templomba, ahol éppen szentmise volt, ami az életemet megváltoztatta. Utána kezdtem el templomba, közösségbe járni, aztán elmentem kisszemináriumra, nagyszemináriumra, és így lettem pap. Egy olyan istentapasztalatom volt akkor és utána többször is, amit, úgy érzem, senki el nem vehet tőlem. Éreztem ebben a hívást, és éreztem azt, hogy a Jóisten ezt kéri tőlem. Ez meggyőződés, nem is tudnám másképp elképzelni az életemet.
– Említette, hogy közösségre talált, amikor betért a templomba. Voltunk a Cenacolo közösségben. Ennek kapcsán mondta el, hogy Erdélyben is készül vagy már van is egy ilyen közösség.
– Hét éve járok Medzsugorjéba, itt ismertem meg a Cenacolo közösséget. Már akkor éreztem a hiányát Erdélyben. Az a vágyam, legyen itthon is egy ilyen közösség. Illetve már van egy hasonló közösség, a Szent Kereszt testvérei, amelynek az a célja, hogy bárki, aki poklot él meg az életében, találjon egy olyan helyet, ahol valóban lehetőséget kap a gyógyulásra, változásra. Különböző függőségű fiatalok vannak már most ebben a közösségben, de vannak különböző betegségben szenvedők is. Mindenre, ami pokol lehet az ember életében, és tönkreteheti, ha úgymond fel akar támadni vagy szeretne új életet kezdeni, ez a közösség lehetőséget biztosíthat. Szeretnénk egy közösségi házat is. Reméljük, a Jóisten ezt is megadja. A Szent Kereszt testvérei közösség tagjai időnként találkoznak. Ahányan vagyunk, annyi helységben élünk, mindenki a saját vívódásaival, de napi rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
A zarándoklat varázsa
Székelyföldi zarándokcsoport járt nemrégiben Medzsugorjéban Hajlák Attila- István lelkész vezetésével. A zarándokút adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.
– Azt olvastam, hogy a Vatikán döntése alapján hivatalos egyházi zarándoklatot nem lehet Medzsugorjéba szervezni, azonban rengetegen látogatnak ide plébániák szervezésében, mint például most.
– Ilyen jellegű kijelentéseket azért nem tehetett az egyház, mivel még nem fejeződtek be a jelenések. Hivatalosan akkor beszélhet erről, ha befejeződtek, utána megnézik, mik a gyümölcsei. Járnak-e az emberek továbbra oda, imádkoznak-e, történik-e valamilyen csoda, de igazából ez csak akkor válik hivatalossá, és akkor hoznak valamilyen döntést. Mivel nincsenek befejeződve, gondolom, ezért nem beszél erről a Szentszék. Tudni kell Medzsugorjéról, hogy nem az egyházmegyéhez, már a Vatikánhoz tartozik. Jelenés ilyen hosszú ideig nem volt sehol, és ezért az egyház is így viszonyul hozzá. II. János Pál pápa mondta, hogy Medzsugorje a világ plébániája. De azt is mondta, hogy a világ gyóntatószéke, mert rengetegen gyónnak itt, rengeteg kegyelmi forrás van, élnek a szentségekkel és már ez is nagy dolog.
– Feltételezhető jelenésekről beszélnek, és azt mondják, a látnokokkal is baj van, mert egyesek gazdasági vállalkozásba kezdtek, hoteleket építettek...
– Hogy milyen a látnokok élete, hogy élnek, fogalmam sincs, nem foglalkoztam velük. Amikor Medzsugorjéba jövök egy zarándokcsoporttal, azért jövök, mert magának a helynek van varázsa, és mert jobban ráhangol az imádságra. Az emberek egy része azért jön, mert szenzációt keres. Ezekkel a zarándokutakkal az a célom, hogy olyan hitre jussanak, olyan Isten-tapasztalatra vagy akár Szűzanya-tapasztalatra tegyenek szert, hogy azt később otthon meg tudják élni. Ha eljönnek, és csupán csodahajhászás folyik, akkor nem kapnak semmit. Hazamennek és élik tovább az életüket.
– Ezelőtt két évvel ön azt mondta, hogy az erdélyi magyaroknak is van egy Medzsugorjéjuk, Csíksomlyó. Mégis már 18. alkalommal jött ide. Hogy van ez?
– A Szűzanya mindenhol Szűzanya: Csíksomlyón vagy akár Szőkefalván, de bármelyik szűzanyás templomunkban ugyanaz. De az embernek sokszor fontos, hogy kimozduljon otthonról. Ha csak Csíksomlyóra megyünk, már az is kimozdít, már az is jobban ráhangol a Jóistenre és a Szűzanyára, és már az is sokat ad. Csíksomlyón vannak elsőszombati gyönyörű Mária- köszöntők, amelyek az embereknek rengeteg erőt adnak. Aztán ott van Szőkefalva is, ahol tíz éven át jelent meg a Szűzanya. Ott már befejeződtek a jelenések, és most várjuk, hogy lesz-e gyümölcse ezeknek. Erről azonban nem tudnak annyian, mint Medzsugorjéról. Az emberek ott is többnyire csodahajhászók, szenzációhajhászok voltak, pedig a Szűzanya-jelenéseknek nem ez a célja. Hanem az, hogy tényleg visszavezessenek Jézushoz, az evangéliumhoz, és megújuljon a keresztény éle-tünk.
– Visszatérve Medzsugorjéra: további nem illeti meg a Szent Jakab-templomot is. Nem lehet kegytemplomnak nevezni.
– Nincs kegytemplommá nyilvánítva. Lehetne, ha ezt Róma jóváhagyná, mert egy kegytemplom attól lesz kegytemplom, hogy a Szentszék annak nyilvánítja. A Szent Jakab-templomot szerintem még azért nem nyilvánították kegytemplommá, mert még tartanak a jelenések. A másik az, hogy nincs akkora múltja, nincsen akkora kultusza, mint például a csíksomlyói kegytemplomnak. Annak van egy történelmi háttere, történtek csodák is, az emberek imádságos lelkülete nem 35 éves, hiszen már 500 éves a csíksomlyói kegyszobor.
– Közismertek a Szűzanya medzsugorjei üzenetei. Ezek közül a legfontosabb a béke.
– Erre van a legnagyobb szükségünk. Ezért hív a Szűzanya a békére: a világnak nagyon nagy szüksége van erre. Amit Medzsugorjéban elsősorban kapunk, az a lelki béke, ami többé aztán nem hagy békén. Egyszer egy zarándoklatunknak az volt a mottója, hogy ha megtapasztalod Isten békéjét, Isten többet nem hagy békén. És úgy érzem, valóban ezt tapasztaljuk meg Medzsugorjéban. Viszont érdekes, hogy közel 800 hely van az egész világon, ahol a Szűzanya megjelent, és mindenhol másképpen mutatkozott be. Itt úgy, hogy béke királynője. Lourdes-ban például azt mondta, "én vagyok a szeplőtelen fogantatás", és ezután hirdette ki a szeplőtelen fogantatás dogmáját az egyház.
– Ön miért mindig ide tér vissza, miért nem ment Lourdes-ba például?
– Jövő márciusban készülök oda. Bíró László püspök úr, amikor Medzsugorjéban járt, azt mondta nekem – és ez nagyon bennem van, mindig eszembe jut –, hogy Medzsugorje egy hangszer a Jóisten kezében, amelyen keresztül a szeretetét akarja megénekelni, az ő szeretetéről szól. Az tetszik nekem Medzsugorjéban, hogy meg lehet tapasztalni az élő egyházat: a fiatal egyházat, a különböző karizmákat, lehet látni azt, hogy rengeteg szerzetesrend megfordul ott, és ahány szerzetes vagy szerzetesnő, annyiféle ruhában van. Ez is mutatja, hogy az egyház mennyire színes. Látszik, hogy van lendület az emberekben, van vágy erre.
– Most is itt van a fél világ...
– Nagyon megmozgatja az egész világot. Ezért is hiszem, hogy ez nem valamiféle pszichiátriai esetű beteg ember kitalációja, hanem Isten műve. Mert ha nem lenne az, akkor nem lenne ekkora hatással az egész világra
– Most beszéljünk arról, amivel kezdeni szokták. Hogyan, miért választotta a papi hivatást?
– Ez a kérdés pont olyan, mintha azt kérdeznék egy házasembertől, hogy miért éppen a feleségét vette el, amikor annyi más lehetősége lenne. Én nem vallásos családba születtem, egy elmaradt zongoraórának köszönhetem azt, hogy most pap vagyok. Azelőtt évekig nem jártam templomba. A hetedik osztály végén elmaradt egy zongoraórám, és a templom mellett mentem el Gyergyószentmiklóson. Bementem a templomba, ahol éppen szentmise volt, ami az életemet megváltoztatta. Utána kezdtem el templomba, közösségbe járni, aztán elmentem kisszemináriumra, nagyszemináriumra, és így lettem pap. Egy olyan istentapasztalatom volt akkor és utána többször is, amit, úgy érzem, senki el nem vehet tőlem. Éreztem ebben a hívást, és éreztem azt, hogy a Jóisten ezt kéri tőlem. Ez meggyőződés, nem is tudnám másképp elképzelni az életemet.
– Említette, hogy közösségre talált, amikor betért a templomba. Voltunk a Cenacolo közösségben. Ennek kapcsán mondta el, hogy Erdélyben is készül vagy már van is egy ilyen közösség.
– Hét éve járok Medzsugorjéba, itt ismertem meg a Cenacolo közösséget. Már akkor éreztem a hiányát Erdélyben. Az a vágyam, legyen itthon is egy ilyen közösség. Illetve már van egy hasonló közösség, a Szent Kereszt testvérei, amelynek az a célja, hogy bárki, aki poklot él meg az életében, találjon egy olyan helyet, ahol valóban lehetőséget kap a gyógyulásra, változásra. Különböző függőségű fiatalok vannak már most ebben a közösségben, de vannak különböző betegségben szenvedők is. Mindenre, ami pokol lehet az ember életében, és tönkreteheti, ha úgymond fel akar támadni vagy szeretne új életet kezdeni, ez a közösség lehetőséget biztosíthat. Szeretnénk egy közösségi házat is. Reméljük, a Jóisten ezt is megadja. A Szent Kereszt testvérei közösség tagjai időnként találkoznak. Ahányan vagyunk, annyi helységben élünk, mindenki a saját vívódásaival, de napi rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 25.
Az (ál)demokrácia modellje
Viccesnek tűnhet a kijelentés, ám az USA bukaresti nagykövete minden jel szerint komolyan gondolta. A múlt hét végén ugyanis azt mondta, hogy Románia modellé válik a régióban a demokrácia és a nyitott kormányzás tekintetében. Ugyanis szerinte a demokratikus intézmények megerősödtek, a korrupcióellenes harc sikeres, a kisebbségi jogokat és a vallásszabadságot tiszteletben tartják, erősödik a nők társadalmi szerepe és a többi.
Igazi diplomatához illő szavak. A baj csak az, hogy nem fedik a valóságot. Emlékeztetni szeretnénk, hogy nemrég a Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) az államfőhöz intézett nyílt levélben hevesen bírálta az elnököt, hogy nem válaszolt érdemben azoknak a politikusoknak, akik a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az igazságszolgáltatásra gyakorolt állítólagos befolyását sérelmezték. Egy olyan ország, amelyben a titkosszolgálatokat is bevonják az állami tisztségviselők és igazságszolgáltatási vezetők kinevezésébe, nem nevezhető működő jogállamnak – szögezte le az UNJR.
Az sem igazolja a nagykövet kijelentését, hogy a volt államfő, Traian Basescu szerint Románia "maffiaállammá változott", amelyben a SRI és a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) minden civil ellenőrzés alól elszabadult. Tariceanu szenátusi elnök meg egyenesen azt állította, hogy a korrupcióellenes harcot valójában politikai célokra, a "kényelmetlen politikai ellenfelek" ellen használják, jogtalanul felülírva a demokratikusan megválasztott intézmények döntéseit.
Az államfő pedig igazi "demokratához" illő választ adott ezekre a vádakra. Kijelentette: Romániában működik a jogállam, és nem hiteles, amikor ezt olyanok kérdőjelezik meg, akik ellen bűnvádi eljárás folyik.
A bírák egyesülete szerint éppen az ilyen, "minden kritikát elutasító" nyilatkozatok bizonyítják, hogy "Romániában nem működik a demokratikus szabványok szerinti jogállamiság". Az elnöknek kötelessége lett volna komolyan venni és kivizsgálni a figyelmeztetést, függetlenül attól, kitől származik, mint ahogy a DNA sem tekinthet el azoktól a feljelentésektől, amelyeket elítéltek vagy gyanúsítottak tesznek. "A SRI igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyása roppant súlyos vád, erre nem válasz az, hogy Ön kinyilatkozza, márpedig a jogállam működik".
Ehhez tesszük hozzá, hogy a múlt héten szavaztak meg a parlamentben egy olyan törvényt, amely durván sérti a helyi autonómia elvét. A törvény, amely eredetileg csak az állami intézmények közötti rangsort állapította volna meg, beleszólási jogot ad a felsőbb intézményeknek az önkormányzatok által szervezett rendezvények forgatókönyvébe és a meghívottak listájába. Ez pedig visszaélésekre ad lehetőséget. Az egyik cikkely szerint ugyanis a belügyminisztériummal és a védelmi minisztériummal kell egyeztetniük azoknak az önkormányzatoknak, amelyek koszorúzással egybekötött ceremóniákat szerveznek, és ha a megkeresett tárca nem ért egyet a ceremónia forgatókönyvével, akkor átszabhatja azt. Ez különösen a székely megyék számára okozhat problémát, például március 15. vagy a székely szabadság napját illetően. Napnál világosabb, hogy egyértelmű központosító intézkedésről van szó.
Ez lenne a demokrácia modellje?
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
Viccesnek tűnhet a kijelentés, ám az USA bukaresti nagykövete minden jel szerint komolyan gondolta. A múlt hét végén ugyanis azt mondta, hogy Románia modellé válik a régióban a demokrácia és a nyitott kormányzás tekintetében. Ugyanis szerinte a demokratikus intézmények megerősödtek, a korrupcióellenes harc sikeres, a kisebbségi jogokat és a vallásszabadságot tiszteletben tartják, erősödik a nők társadalmi szerepe és a többi.
Igazi diplomatához illő szavak. A baj csak az, hogy nem fedik a valóságot. Emlékeztetni szeretnénk, hogy nemrég a Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) az államfőhöz intézett nyílt levélben hevesen bírálta az elnököt, hogy nem válaszolt érdemben azoknak a politikusoknak, akik a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az igazságszolgáltatásra gyakorolt állítólagos befolyását sérelmezték. Egy olyan ország, amelyben a titkosszolgálatokat is bevonják az állami tisztségviselők és igazságszolgáltatási vezetők kinevezésébe, nem nevezhető működő jogállamnak – szögezte le az UNJR.
Az sem igazolja a nagykövet kijelentését, hogy a volt államfő, Traian Basescu szerint Románia "maffiaállammá változott", amelyben a SRI és a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) minden civil ellenőrzés alól elszabadult. Tariceanu szenátusi elnök meg egyenesen azt állította, hogy a korrupcióellenes harcot valójában politikai célokra, a "kényelmetlen politikai ellenfelek" ellen használják, jogtalanul felülírva a demokratikusan megválasztott intézmények döntéseit.
Az államfő pedig igazi "demokratához" illő választ adott ezekre a vádakra. Kijelentette: Romániában működik a jogállam, és nem hiteles, amikor ezt olyanok kérdőjelezik meg, akik ellen bűnvádi eljárás folyik.
A bírák egyesülete szerint éppen az ilyen, "minden kritikát elutasító" nyilatkozatok bizonyítják, hogy "Romániában nem működik a demokratikus szabványok szerinti jogállamiság". Az elnöknek kötelessége lett volna komolyan venni és kivizsgálni a figyelmeztetést, függetlenül attól, kitől származik, mint ahogy a DNA sem tekinthet el azoktól a feljelentésektől, amelyeket elítéltek vagy gyanúsítottak tesznek. "A SRI igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyása roppant súlyos vád, erre nem válasz az, hogy Ön kinyilatkozza, márpedig a jogállam működik".
Ehhez tesszük hozzá, hogy a múlt héten szavaztak meg a parlamentben egy olyan törvényt, amely durván sérti a helyi autonómia elvét. A törvény, amely eredetileg csak az állami intézmények közötti rangsort állapította volna meg, beleszólási jogot ad a felsőbb intézményeknek az önkormányzatok által szervezett rendezvények forgatókönyvébe és a meghívottak listájába. Ez pedig visszaélésekre ad lehetőséget. Az egyik cikkely szerint ugyanis a belügyminisztériummal és a védelmi minisztériummal kell egyeztetniük azoknak az önkormányzatoknak, amelyek koszorúzással egybekötött ceremóniákat szerveznek, és ha a megkeresett tárca nem ért egyet a ceremónia forgatókönyvével, akkor átszabhatja azt. Ez különösen a székely megyék számára okozhat problémát, például március 15. vagy a székely szabadság napját illetően. Napnál világosabb, hogy egyértelmű központosító intézkedésről van szó.
Ez lenne a demokrácia modellje?
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 21.
Magángyűjteményből falumúzeum Havadtőn
Nosztalgiautazás
Október 30-án az Ünnepek és hétköznapok című kiállítással felavatták a havadtői falumúzeumot. A helyi néprajzi gyűjtemény a Gyulakutai Polgármesteri Hivatal által épített új, saját épületbe költözött. A múzeumot, a kéttermes új alapkiállítást a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület megbízásából dr. Kinda István néprajzkutató hozta létre.
Donáth István, a havadtői falumúzeum alapítója ottjártunkkor elmondta, hogy tulajdonképpen magángyűjteménynek indult közel 20 éve. "Akkor kezdtük gyűjtögetni a régi dolgokat. Kíváncsi ember voltam, előbb a családból gyűjtöttünk tárgyakat. A dédszülők, meg az örökösök kulákok voltak, üldözték őket. Én szerettem nézegetni a régi dolgainkat, a fényképeket. A középiskolában Székelyszentléleken volt egy tanárom, aki múzeumot alapított, és az ő gyűjtőszenvedélye engem is megragadott. Később a feleségemnek volt az ötlete, hogy ne magángyűjtemény legyen, hanem mutassuk meg az embereknek, akár az itt lakóknak. Akkor egészen más fordulatot vett a gyűjtés, a faluból kezdtünk gyűjtögetni. Közben megalakult a Pro Havadtő Egyesület, és jó pár ember felkarolta az ötletet, besegített. Utána már csapatmunka volt. Az volt a lényeg, hogy a falubeli tárgyak kerüljenek kiállításra" – mondta el Donáth István.
2010-ben az akkori kicsi iskolában kaptak helyet, és hivatalos kiállítás keretében be is mutatták a falu közösségének az összegyűjtött tárgyakat. Donáth István szerint a szakma is melléjük állt, a Székely Nemzeti Múzeum felfigyelt a kezdeményezésre, dr. Kinda István megmutatta, hogyan kell gyűjteni, felvezetni, leltározni. 2010 után pedig a helyi tanácsban is partnerre leltek: az önkormányzat segítette őket abban, hogy 2016-ra egy önálló kis épülete legyen a múzeumnak, immár nem csupán kiállítás, hanem falumúzeumként tudják bemutatni a gyűjteményt.
Gyula bácsi és Vilma néni a konyhában
A két alsó teremben két tematikus kiállítás van, a felső teremben egy látványraktárt szeretnének berendezni, ahol katonás rendben lennének kiállítva azok a dolgok, amelyek nincsenek kiállítva, de raktározták őket típus szerint – magyarázta a múzeum alapítója.
– A két alsó teremben látható berendezést Kinda István segítségével és útmutatása szerint állítottuk össze. Az egyik részében egy jobbágycsaládnak a mindennapi életét próbáljuk bemutatni, a másik polgári rész, polgári bútorral. A szobában található pannókon tematikusan bemutatnánk a hagyományainkat, az ünnepeinket, az üvegtárlókban pedig Havadtő érdekességeit – tájékoztat a múzeumalapító.
A szobák berendezése mellé kis történetet is kerekít: azt mondja, hogy a kukoricát morzsoló parasztember Izsák Gyula bácsi, az asztal mellett Vilma néni, a felesége ül. Elmondása szerint Izsák Gyula egyik meghatározó személyisége volt Havadtőnek, olyan tehenei és fajállatai voltak, hogy már 1941-42-ben Budapestre vitték őket kiállításra, elismerő oklevelet is kapott. Meglehetősen ritka, hogy egy kis erdélyi faluból Budapestre vigyenek állatokat kiállításra. Donáth István szerint akkoriban Havadtő kb. 600 lelket számlált. Ezért is próbálták Izsák Balázs egyszerű konyháját is rekonstruálni. A kemence mellett fejti a törökbúzát, a felesége tálal. A megnyitón az asztalon puliszka is volt hagymatokánnyal, aminek az illata bejárta a konyhát, és sokan meg iskóstolták. A régi látványt, azokat az ízeket szeretnék felidézni, visszaadni a mai fiataloknak vagy akár idősebbeknek. Mint mondta, egyfajta nosztalgiautazás lenne ez a múzeum.
Polgári bútor, rokka, egymilliárd pengő és a többi
Átmegyünk a tisztaszobába. "Nem egy havadtői nénit láttam megkönnyezni ezt a helyiséget. Meg is lehet érteni, mert lehetnek itt olyan tárgyak is, amelyek valamelyiküknek a nagyanyjáé volt. Ennek nagy az érzelmi hatása." A másik, ami sokakban szintén nosztalgiát ébreszt, hogy nem is olyan rég még így éltek az emberek. Mutatja is sorban a vajköpülőt, a kolbásztöltőt, a rokkát és a többi használati tárgyat.
A favillától a rabruháig, az egymilliárd pengős bankóig sok minden megtalálható a múzeumban.
Az alapító elmondása szerint szinte pénz nélkül rendezték be a múzeumot. "Az emberek, miután meggyőződtek, hogy nem akarom eladni, maguktól hozzák a különböző tárgyakat. Sokszor csak beteszik a kapun, és napok múlva tudom meg, hogy ki tette be." A szobabútor a polgári életet próbálja rekonstruálni.
Ebben a szobában látható Havadtői Nagy Sándor lelkész emlékirata, az "amerikás" Csató Ágoston képei, még az a füzet is, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha tartoztak neki.
Az üveges tárlókban második világháborús tárgyak vannak, egy másikban első világáborús emlékek, munkaruha, rabruha. Képeken régi ünnepségek emlékei, illetve olyanok, amelyek hagyományát ma is őrzik, keresztelő, konfirmálás, eljegyzés, esküvő, temetés, a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepkör stb.
Itt található Metz Albert zeneszerző, hegedűművész, haláláig a marosvásárhelyi zenekonzervatórium igazgatójának képe, illetve Havadtői Sámuel kortárs művész, Yoko Ono volt férjének fotója.
Az emeleti részen raktározzák egyelőre a ki nem állított tárgyakat, Donáth István szerint már hatszáz darabot vettek leltárba. Dióhéjban ennyi. Természetesen visszaadni mindent nem lehet. Meg kell nézni. Érdemes.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Nosztalgiautazás
Október 30-án az Ünnepek és hétköznapok című kiállítással felavatták a havadtői falumúzeumot. A helyi néprajzi gyűjtemény a Gyulakutai Polgármesteri Hivatal által épített új, saját épületbe költözött. A múzeumot, a kéttermes új alapkiállítást a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület megbízásából dr. Kinda István néprajzkutató hozta létre.
Donáth István, a havadtői falumúzeum alapítója ottjártunkkor elmondta, hogy tulajdonképpen magángyűjteménynek indult közel 20 éve. "Akkor kezdtük gyűjtögetni a régi dolgokat. Kíváncsi ember voltam, előbb a családból gyűjtöttünk tárgyakat. A dédszülők, meg az örökösök kulákok voltak, üldözték őket. Én szerettem nézegetni a régi dolgainkat, a fényképeket. A középiskolában Székelyszentléleken volt egy tanárom, aki múzeumot alapított, és az ő gyűjtőszenvedélye engem is megragadott. Később a feleségemnek volt az ötlete, hogy ne magángyűjtemény legyen, hanem mutassuk meg az embereknek, akár az itt lakóknak. Akkor egészen más fordulatot vett a gyűjtés, a faluból kezdtünk gyűjtögetni. Közben megalakult a Pro Havadtő Egyesület, és jó pár ember felkarolta az ötletet, besegített. Utána már csapatmunka volt. Az volt a lényeg, hogy a falubeli tárgyak kerüljenek kiállításra" – mondta el Donáth István.
2010-ben az akkori kicsi iskolában kaptak helyet, és hivatalos kiállítás keretében be is mutatták a falu közösségének az összegyűjtött tárgyakat. Donáth István szerint a szakma is melléjük állt, a Székely Nemzeti Múzeum felfigyelt a kezdeményezésre, dr. Kinda István megmutatta, hogyan kell gyűjteni, felvezetni, leltározni. 2010 után pedig a helyi tanácsban is partnerre leltek: az önkormányzat segítette őket abban, hogy 2016-ra egy önálló kis épülete legyen a múzeumnak, immár nem csupán kiállítás, hanem falumúzeumként tudják bemutatni a gyűjteményt.
Gyula bácsi és Vilma néni a konyhában
A két alsó teremben két tematikus kiállítás van, a felső teremben egy látványraktárt szeretnének berendezni, ahol katonás rendben lennének kiállítva azok a dolgok, amelyek nincsenek kiállítva, de raktározták őket típus szerint – magyarázta a múzeum alapítója.
– A két alsó teremben látható berendezést Kinda István segítségével és útmutatása szerint állítottuk össze. Az egyik részében egy jobbágycsaládnak a mindennapi életét próbáljuk bemutatni, a másik polgári rész, polgári bútorral. A szobában található pannókon tematikusan bemutatnánk a hagyományainkat, az ünnepeinket, az üvegtárlókban pedig Havadtő érdekességeit – tájékoztat a múzeumalapító.
A szobák berendezése mellé kis történetet is kerekít: azt mondja, hogy a kukoricát morzsoló parasztember Izsák Gyula bácsi, az asztal mellett Vilma néni, a felesége ül. Elmondása szerint Izsák Gyula egyik meghatározó személyisége volt Havadtőnek, olyan tehenei és fajállatai voltak, hogy már 1941-42-ben Budapestre vitték őket kiállításra, elismerő oklevelet is kapott. Meglehetősen ritka, hogy egy kis erdélyi faluból Budapestre vigyenek állatokat kiállításra. Donáth István szerint akkoriban Havadtő kb. 600 lelket számlált. Ezért is próbálták Izsák Balázs egyszerű konyháját is rekonstruálni. A kemence mellett fejti a törökbúzát, a felesége tálal. A megnyitón az asztalon puliszka is volt hagymatokánnyal, aminek az illata bejárta a konyhát, és sokan meg iskóstolták. A régi látványt, azokat az ízeket szeretnék felidézni, visszaadni a mai fiataloknak vagy akár idősebbeknek. Mint mondta, egyfajta nosztalgiautazás lenne ez a múzeum.
Polgári bútor, rokka, egymilliárd pengő és a többi
Átmegyünk a tisztaszobába. "Nem egy havadtői nénit láttam megkönnyezni ezt a helyiséget. Meg is lehet érteni, mert lehetnek itt olyan tárgyak is, amelyek valamelyiküknek a nagyanyjáé volt. Ennek nagy az érzelmi hatása." A másik, ami sokakban szintén nosztalgiát ébreszt, hogy nem is olyan rég még így éltek az emberek. Mutatja is sorban a vajköpülőt, a kolbásztöltőt, a rokkát és a többi használati tárgyat.
A favillától a rabruháig, az egymilliárd pengős bankóig sok minden megtalálható a múzeumban.
Az alapító elmondása szerint szinte pénz nélkül rendezték be a múzeumot. "Az emberek, miután meggyőződtek, hogy nem akarom eladni, maguktól hozzák a különböző tárgyakat. Sokszor csak beteszik a kapun, és napok múlva tudom meg, hogy ki tette be." A szobabútor a polgári életet próbálja rekonstruálni.
Ebben a szobában látható Havadtői Nagy Sándor lelkész emlékirata, az "amerikás" Csató Ágoston képei, még az a füzet is, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha tartoztak neki.
Az üveges tárlókban második világháborús tárgyak vannak, egy másikban első világáborús emlékek, munkaruha, rabruha. Képeken régi ünnepségek emlékei, illetve olyanok, amelyek hagyományát ma is őrzik, keresztelő, konfirmálás, eljegyzés, esküvő, temetés, a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepkör stb.
Itt található Metz Albert zeneszerző, hegedűművész, haláláig a marosvásárhelyi zenekonzervatórium igazgatójának képe, illetve Havadtői Sámuel kortárs művész, Yoko Ono volt férjének fotója.
Az emeleti részen raktározzák egyelőre a ki nem állított tárgyakat, Donáth István szerint már hatszáz darabot vettek leltárba. Dióhéjban ennyi. Természetesen visszaadni mindent nem lehet. Meg kell nézni. Érdemes.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 13.
RMDSZ-siker Maros megyében Két szenátor, három képviselő
A Maros megyei 28. számú választókerületi választási iroda befejezte a megyében felállított 568 szavazókörzet adatainak feldolgozását. Eszerint a megyében az állandó választási névjegyzékben szereplő 482.197 szavazópolgár közül december 11-én 184.421 választó adta le a voksát. Az érvényes szavazatok száma 177.566, az érvénytelen szavazatok száma 4.448. Amegyében a legtöbb szavazatot a Romániai Magyar Demokrata Szö- vetség kapta. Az RMDSZ-re leadott szavazatok száma 68.564 (38,61%). A Szociáldemokrata Párt (PSD) 47.267 szavazatot kapott, ami a leadott szavazatok 26,61%-át jelenti. A Nemzeti Liberális Pártra (PNL) leadott szavazatok száma 25.284, azaz 14,23%. A negyedik helyen a Szövetség Románia Megmentéséért (USR) végzett 10.602 szavazattal (5,97%). A választásokon részt vett többi politikai párt nem érte el az 5 százalé- kos parlamenti küszöböt.
Az eredmények nyomán Maros megyének 8 képviselői és 4 szenátori mandátum jár. Mandátumot nyert képviselők: RMDSZ – három mandátum: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Bíró Zsolt PSD: – két mandátum: Buicu Corneliu Florin, Socotar Dinu PNL – egy mandátum: Oprişcan Doru USR – egy mandátum: Lavinia Abu-Amra A nyolcadik mandátum a leosztásból jön ki, amelyet vagy az RMDSZ, vagy a PNL, vagy a Népi Mozgalom Pártja (PMP) kap majd. A szenátusi listákra leadott szavazatok száma: RMDSZ: 68.986 (38,71%), PSD: 48.171 (27,03%), PNL 26.065 (14,62%), USR 10.854 (6,09%). A többi politikai alakulat nem érte el a bejutási kü- szöböt. Maros megyei szenátorok: RMDSZ – két mandátum: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly PSD – egy mandátum: Horea Soporan PNL – egy mandátum: Cristian Chirteş Mérföldkő az erdélyi és a Maros megyei magyarság életében Péter Ferenc, a Maros megyei RMDSZ politikai alelnöke és kampányfőnöke az eredmények tükrében a következőket nyilatkozta: „Maros megye magyarságát ezután egy új politikusgeneráció fogja képviselni a törvényhozásban. Köszönjük a választóknak, hogy bizalmat szavaztak ennek az új csapatnak. A magyarság megtisztelő voksaival sikerült megőriznünk képviselőink számát és ez erős alapot biztosít az RMDSZ további munkájához, amelyet továbbra is a polgárokkal fenntartott szoros kapcsolattartásra építve tudunk elképzelni. A megválasztott képviselő- ink fiatalok és energikusak, az elmúlt időszakban is bebizonyították, hogy az újszerű kihívásoknak és vá- lasztói elvárásoknak megfelelően akarnak és tudnak dolgozni. A mai nap mérföldkő az erdélyi és a Maros megyei magyarság közösségi életében is, hiszen egy 27 éves értéket sikerült együttes erővel megőriznünk. A magyar érdekképviselet az összefogásnak kö- szönhetően legyőzte a kishitűséget és a közönyt. Kö- zösségünk a szülőföldünkön való maradásra, az erdélyi, a Maros megyei magyar jövőre szavazott.”
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
A Maros megyei 28. számú választókerületi választási iroda befejezte a megyében felállított 568 szavazókörzet adatainak feldolgozását. Eszerint a megyében az állandó választási névjegyzékben szereplő 482.197 szavazópolgár közül december 11-én 184.421 választó adta le a voksát. Az érvényes szavazatok száma 177.566, az érvénytelen szavazatok száma 4.448. Amegyében a legtöbb szavazatot a Romániai Magyar Demokrata Szö- vetség kapta. Az RMDSZ-re leadott szavazatok száma 68.564 (38,61%). A Szociáldemokrata Párt (PSD) 47.267 szavazatot kapott, ami a leadott szavazatok 26,61%-át jelenti. A Nemzeti Liberális Pártra (PNL) leadott szavazatok száma 25.284, azaz 14,23%. A negyedik helyen a Szövetség Románia Megmentéséért (USR) végzett 10.602 szavazattal (5,97%). A választásokon részt vett többi politikai párt nem érte el az 5 százalé- kos parlamenti küszöböt.
Az eredmények nyomán Maros megyének 8 képviselői és 4 szenátori mandátum jár. Mandátumot nyert képviselők: RMDSZ – három mandátum: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Bíró Zsolt PSD: – két mandátum: Buicu Corneliu Florin, Socotar Dinu PNL – egy mandátum: Oprişcan Doru USR – egy mandátum: Lavinia Abu-Amra A nyolcadik mandátum a leosztásból jön ki, amelyet vagy az RMDSZ, vagy a PNL, vagy a Népi Mozgalom Pártja (PMP) kap majd. A szenátusi listákra leadott szavazatok száma: RMDSZ: 68.986 (38,71%), PSD: 48.171 (27,03%), PNL 26.065 (14,62%), USR 10.854 (6,09%). A többi politikai alakulat nem érte el a bejutási kü- szöböt. Maros megyei szenátorok: RMDSZ – két mandátum: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly PSD – egy mandátum: Horea Soporan PNL – egy mandátum: Cristian Chirteş Mérföldkő az erdélyi és a Maros megyei magyarság életében Péter Ferenc, a Maros megyei RMDSZ politikai alelnöke és kampányfőnöke az eredmények tükrében a következőket nyilatkozta: „Maros megye magyarságát ezután egy új politikusgeneráció fogja képviselni a törvényhozásban. Köszönjük a választóknak, hogy bizalmat szavaztak ennek az új csapatnak. A magyarság megtisztelő voksaival sikerült megőriznünk képviselőink számát és ez erős alapot biztosít az RMDSZ további munkájához, amelyet továbbra is a polgárokkal fenntartott szoros kapcsolattartásra építve tudunk elképzelni. A megválasztott képviselő- ink fiatalok és energikusak, az elmúlt időszakban is bebizonyították, hogy az újszerű kihívásoknak és vá- lasztói elvárásoknak megfelelően akarnak és tudnak dolgozni. A mai nap mérföldkő az erdélyi és a Maros megyei magyarság közösségi életében is, hiszen egy 27 éves értéket sikerült együttes erővel megőriznünk. A magyar érdekképviselet az összefogásnak kö- szönhetően legyőzte a kishitűséget és a közönyt. Kö- zösségünk a szülőföldünkön való maradásra, az erdélyi, a Maros megyei magyar jövőre szavazott.”
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 27.
Mindennél fontosabb, hogy egy nép szabadon dönthessen a sorsáról! A Szovjetunió háborúja Magyarország ellen – 1956
Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára 1990 elejétől foglalkozik 1956 történetével, kutatásával. Több könyve is megjelent ebben a témakörben. Decemberben a Kós Károly Akadémia meghívására Marosvásárhelyen tartott előadást. Előadásában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy 1956 esetében há- borúról beszélhetünk, hiszen a szovjet kommunista párt elnökségének iratai háborúról beszélnek, illetve a szovjet vezetés körében leggyakrabban visszatérő fogalmak a bevonulás, beavatkozás, megszállás stb. voltak. Az előadás adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.
– Elég fura cím a Szovjetunió háborúja Magyarország ellen – 1956...
– Lehet, hogy furcsa az előadá- somnak a címe, ám ennek az az oka, hogy megismertük a Szovjet Kommunista Párt elnökségi ülésének az anyagait, és azokból az tűnt ki, hogy maguk a szovjetek háborúként élték meg ezeket a heteket, napokat. Háborúról beszéltek, amikor meghozták azokat a politikai döntéseket, amelyek következtében a szovjet csapatok már október 23-ról 24-re virradóra – a karhatalmi terveknek megfelelően – bevonultak Budapestre, majd a magyar és szovjet, szovjet és magyar politikai vezetés döntésének megfelelően már nem az a feladatuk, hogy a fontosnak nyilvánított objektumokat – parlamentet, honvédelmi minisztériumot, belügyminisztériumot, a kormányzati negyedet, a néphatalom intézményeit – védjék meg a nép ellenében, hanem 24-én azt a feladatot kapták, hogy aktív harctevékenységgel számolják fel a magyarok (ekkor még) felkelését. Maga a felkelés a tüntetést követően alakult ki, a hatalom dönt, hogy erőszakkal akadályozza meg a megmozdulást, és bár némi hezitálás után engedélyezik a tüntetést, de az erőszakszervezetek felé nem intézkednek arra vonatkozóan, hogy korlátozzák a fegyverhasználatot. – Kiknek kellett volna intézkedniük? – A magyar belügyminisztérium első körben betiltotta a tüntetést: 23-án 14 óra körül betiltotta, és pár perc múlva engedélyezte a tüntetést. Ugyanakkor nem intézkedtek arra vonatkozóan, hogy a tüntetőkkel szemben nem szabad erőszakot alkalmazni. Így a délutáni órákban elsőként Debrecenben dördültek el a karhatalom lövései – itt négy halott van –, de még ezt követően sem dönt úgy a politikai vezetés, hogy csak az ő engedélyükkel lehessen fegyvert használni. Így aztán a rádió épületénél 23-án 9 óra körül eldördülnek a fegyverek. Azonban nem az történt, amit vártak, hogy ezzel véget vetnek a megmozdulásnak, mert a tüntetők, elszenvedve a tűzcsapást, sebesülést, halált a rádiónál, fegyvereket keresnek.
– Hogyan? Honnan szereznek fegyvereket?
– Ezeket a fegyvereket a hatalom szállítja a rádió épületéhez, hiszen nem bíznak a Magyar Néphadseregben, a tömegoszlatási célból kirendelt katonáknak nem engedik kiosztani a lőszert. Tehát a katonák ott vannak a tömegben, megismerik a tüntetők követeléseit, fegyvert használni nem tudnak, ezt követően nem is akarnak, mert egyetértenek ezekkel a követelésekkel, és amikor megtapasztalják, hogy a rádió épületéből tüzet nyitnak rájuk, sebesültek, halottak vannak, és megérkezik a lőszer a katonai oszlopok végén, akkor kiosztják a lőszert, és a katonák egy része a fegyverét átadja a civileknek vagy maga is részt vesz a rádió ostromában.
– Kik lőttek az épületből?
– Az épületben körülbelül 240 fős államvédelmi őrség volt. Ezt részben katonákkal is próbálták megerősíteni. Fehér József államvédelmi őrnagy adta ki parancsot a tűzmegnyitásra. A következő dolog az, hogy az államvédelmi állomány megtagadja a tűzparancsot, nem hajlandó lőni a népre. Ekkor Fehér őrnagy belelövet a saját katonáiba, és ezt követően nyitják meg a tüzet. Ezzel kezdődött el a harc a rádió elfoglalásáért.
– Mikor érkeznek meg a szovjet csapatok?
– A hajnali órákban a felkelők el is foglalják a rádiót. Erre az időpontra beérkeznek a szovjet csapatok is a rádió épületéhez, bekapcsolódnak a harcba, de nem tudják megakadályozni az épület elfoglalását. És miután az lesz a feladatuk, hogy aktív harctevékenységgel számolják fel a felkelést, így már szabadságharcként folytatódik a felkelés, és egy idegen hatalom hadserege ellen kezdik meg a felkelő szabadságharcosok a harcot.
– Azt olvastam, hogy újabb és újabb szovjet haderők érkeztek Budapestre.
– Több hullámban, egyre nagyobb szovjet erők érkeznek a fővárosba. Október 25-ére már újabb hadosztályok érkeznek be: Kárpátaljáról egy hadosztály, egy másik Romániából, Temesvárról. Budapesten ekkor már körülbelül 20 ezer szovjet katona van, de képtelenek a felkelést felszámolni. Rendkívül szervezetlenek, nagy veszteségeket szenvednek, így a hatalom arra kényszerül október 28-án, hogy meghátráljon, s megígérje a tüntetők követeléseinek a teljesítését. És miután a szovjet csapatok beavatkoztak, a legfontosabb követelés a szovjet csapatok távozása, Magyarország szabadságának, függetlenségének a visszanyerése lett. Október 28-án tehát a hatalom, szovjet engedéllyel, megígérheti azt, hogy a rend helyreállítása után kivonja a szovjet csapatokat Budapestről vagy tárgyalásokat kezdjenek az országból való távozásukról. Persze nem gondolta ezt komolyan. Egyszerűen ki akarta venni a fegyvert a szabadságharcosok kezéből. Folytak is tárgyalások, hogy a magyar honvédség előtt letennék a fegyvert, de idejében rájöttek, hogy ez is egy kísérlet a lefegyverzésükre. Megtagadták a fegyverletételt, és ezzel a szabadságharc, forradalom egy új szakaszba lép, hiszen az uralkodó párt egyre hátrál és október 31-én, november 1-jén a Magyar Dolgozók Pártja fel is oszlatja önmagát. Győz a forradalom, hiszen az egypártrendszerű diktatúra megszűnik, maga az egy párt, az uralkodó állampárt szűnik meg.
– Mit tesznek a szovjetek?
– A szovjetek ebben a helyzetben gondolkozhatnak azon, hogy Magyarországot kiengedik a birodalomból – mert a birodalom részének tekintették –, vagy egy újabb támadással vérbe fojtják. Október 30-án úgy tűnik, hogy van esélye annak, hogy a forradalom győzedelmeskedjék, ezt mutatja a Szovjetunió minisztertanácsának a nyilatkozata, amelybe beírják, hogy új alapra kí- vánják helyezni a szocialista országokkal a kapcsolatukat, és ilyen alapon tárgyalásokat kell folytatni az ott állomásozó csapatok kivonásáról. De mire ezt lefordítják 31-én, és Budapesten megjelenik, addigra megváltoztatja a véleményét a politikai vezetés, és egy újabb támadásról döntenek. Október 29. és 31. között nem érkeznek új szovjet csapatok Magyarországra, 31-től viszont özönlenek be: elsősorban Kárpátaljáról még egy hadosztály, egy újabb Románia felől, és november 4-én megindítják a Forgószél fedőnevű hadműveletet. 17 szovjet hadosztály részei három nagy csoportosításban kezdik meg a szabadságharc vérbe fojtását. A Magyar Néphadsereget is ellenségként kezelik: elfogott katonákból csak november 4-én hatvannégyet helyben kivégeznek, megkezdődik a hadifoglyok Szovjetunióba szállítása, 10-15 ezer magyar letartóztatásáról döntenek. November 7-8-án megkezdődik a kiszállításuk.
– Nagy nemzetközi visszhangja volt ennek…
– A nemzetközi tiltakozásnak köszönhető, hogy leáll az emberek kiszállítása, 860 fő kerül ki Kárpátaljára. A szabadságharc folytatódik Budapesten. Utoljára a Vörös Csepel teszi le a fegyvert, a munkásosztály fellegvára tart ki legtovább a szovjetek elleni harcban. De vidéken is jelentős összecsapások vannak. November közepe, vége az, amikor a Mecsekben a Mecseki Láthatatlanok is befejezik a szervezett ellenállást. Eközben átrendezik a hatalmat, váltás történik a pártvezetésben, döntenek arról, hogy a 24-én miniszterelnökké kinevezett Nagy Imrét leváltják, és egy új bábkormányt állítanak Moszkvában Kádár János vezetésével, és ezt helyezik hatalomba.
– Mit mondanak ezek az események a mának?
– A ma szempontjából fontos, hogy tudjuk: egy népnek volt ereje arra, hogy egy legyőzhetetlen hatalom ellen a szabadságáért, függetlenségéért megindítsa a harcot. Mindennél fontosabb az, hogy szabadon és függetlenül éljünk, egy nép szabadon dönthessen a sorsáról.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára 1990 elejétől foglalkozik 1956 történetével, kutatásával. Több könyve is megjelent ebben a témakörben. Decemberben a Kós Károly Akadémia meghívására Marosvásárhelyen tartott előadást. Előadásában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy 1956 esetében há- borúról beszélhetünk, hiszen a szovjet kommunista párt elnökségének iratai háborúról beszélnek, illetve a szovjet vezetés körében leggyakrabban visszatérő fogalmak a bevonulás, beavatkozás, megszállás stb. voltak. Az előadás adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.
– Elég fura cím a Szovjetunió háborúja Magyarország ellen – 1956...
– Lehet, hogy furcsa az előadá- somnak a címe, ám ennek az az oka, hogy megismertük a Szovjet Kommunista Párt elnökségi ülésének az anyagait, és azokból az tűnt ki, hogy maguk a szovjetek háborúként élték meg ezeket a heteket, napokat. Háborúról beszéltek, amikor meghozták azokat a politikai döntéseket, amelyek következtében a szovjet csapatok már október 23-ról 24-re virradóra – a karhatalmi terveknek megfelelően – bevonultak Budapestre, majd a magyar és szovjet, szovjet és magyar politikai vezetés döntésének megfelelően már nem az a feladatuk, hogy a fontosnak nyilvánított objektumokat – parlamentet, honvédelmi minisztériumot, belügyminisztériumot, a kormányzati negyedet, a néphatalom intézményeit – védjék meg a nép ellenében, hanem 24-én azt a feladatot kapták, hogy aktív harctevékenységgel számolják fel a magyarok (ekkor még) felkelését. Maga a felkelés a tüntetést követően alakult ki, a hatalom dönt, hogy erőszakkal akadályozza meg a megmozdulást, és bár némi hezitálás után engedélyezik a tüntetést, de az erőszakszervezetek felé nem intézkednek arra vonatkozóan, hogy korlátozzák a fegyverhasználatot. – Kiknek kellett volna intézkedniük? – A magyar belügyminisztérium első körben betiltotta a tüntetést: 23-án 14 óra körül betiltotta, és pár perc múlva engedélyezte a tüntetést. Ugyanakkor nem intézkedtek arra vonatkozóan, hogy a tüntetőkkel szemben nem szabad erőszakot alkalmazni. Így a délutáni órákban elsőként Debrecenben dördültek el a karhatalom lövései – itt négy halott van –, de még ezt követően sem dönt úgy a politikai vezetés, hogy csak az ő engedélyükkel lehessen fegyvert használni. Így aztán a rádió épületénél 23-án 9 óra körül eldördülnek a fegyverek. Azonban nem az történt, amit vártak, hogy ezzel véget vetnek a megmozdulásnak, mert a tüntetők, elszenvedve a tűzcsapást, sebesülést, halált a rádiónál, fegyvereket keresnek.
– Hogyan? Honnan szereznek fegyvereket?
– Ezeket a fegyvereket a hatalom szállítja a rádió épületéhez, hiszen nem bíznak a Magyar Néphadseregben, a tömegoszlatási célból kirendelt katonáknak nem engedik kiosztani a lőszert. Tehát a katonák ott vannak a tömegben, megismerik a tüntetők követeléseit, fegyvert használni nem tudnak, ezt követően nem is akarnak, mert egyetértenek ezekkel a követelésekkel, és amikor megtapasztalják, hogy a rádió épületéből tüzet nyitnak rájuk, sebesültek, halottak vannak, és megérkezik a lőszer a katonai oszlopok végén, akkor kiosztják a lőszert, és a katonák egy része a fegyverét átadja a civileknek vagy maga is részt vesz a rádió ostromában.
– Kik lőttek az épületből?
– Az épületben körülbelül 240 fős államvédelmi őrség volt. Ezt részben katonákkal is próbálták megerősíteni. Fehér József államvédelmi őrnagy adta ki parancsot a tűzmegnyitásra. A következő dolog az, hogy az államvédelmi állomány megtagadja a tűzparancsot, nem hajlandó lőni a népre. Ekkor Fehér őrnagy belelövet a saját katonáiba, és ezt követően nyitják meg a tüzet. Ezzel kezdődött el a harc a rádió elfoglalásáért.
– Mikor érkeznek meg a szovjet csapatok?
– A hajnali órákban a felkelők el is foglalják a rádiót. Erre az időpontra beérkeznek a szovjet csapatok is a rádió épületéhez, bekapcsolódnak a harcba, de nem tudják megakadályozni az épület elfoglalását. És miután az lesz a feladatuk, hogy aktív harctevékenységgel számolják fel a felkelést, így már szabadságharcként folytatódik a felkelés, és egy idegen hatalom hadserege ellen kezdik meg a felkelő szabadságharcosok a harcot.
– Azt olvastam, hogy újabb és újabb szovjet haderők érkeztek Budapestre.
– Több hullámban, egyre nagyobb szovjet erők érkeznek a fővárosba. Október 25-ére már újabb hadosztályok érkeznek be: Kárpátaljáról egy hadosztály, egy másik Romániából, Temesvárról. Budapesten ekkor már körülbelül 20 ezer szovjet katona van, de képtelenek a felkelést felszámolni. Rendkívül szervezetlenek, nagy veszteségeket szenvednek, így a hatalom arra kényszerül október 28-án, hogy meghátráljon, s megígérje a tüntetők követeléseinek a teljesítését. És miután a szovjet csapatok beavatkoztak, a legfontosabb követelés a szovjet csapatok távozása, Magyarország szabadságának, függetlenségének a visszanyerése lett. Október 28-án tehát a hatalom, szovjet engedéllyel, megígérheti azt, hogy a rend helyreállítása után kivonja a szovjet csapatokat Budapestről vagy tárgyalásokat kezdjenek az országból való távozásukról. Persze nem gondolta ezt komolyan. Egyszerűen ki akarta venni a fegyvert a szabadságharcosok kezéből. Folytak is tárgyalások, hogy a magyar honvédség előtt letennék a fegyvert, de idejében rájöttek, hogy ez is egy kísérlet a lefegyverzésükre. Megtagadták a fegyverletételt, és ezzel a szabadságharc, forradalom egy új szakaszba lép, hiszen az uralkodó párt egyre hátrál és október 31-én, november 1-jén a Magyar Dolgozók Pártja fel is oszlatja önmagát. Győz a forradalom, hiszen az egypártrendszerű diktatúra megszűnik, maga az egy párt, az uralkodó állampárt szűnik meg.
– Mit tesznek a szovjetek?
– A szovjetek ebben a helyzetben gondolkozhatnak azon, hogy Magyarországot kiengedik a birodalomból – mert a birodalom részének tekintették –, vagy egy újabb támadással vérbe fojtják. Október 30-án úgy tűnik, hogy van esélye annak, hogy a forradalom győzedelmeskedjék, ezt mutatja a Szovjetunió minisztertanácsának a nyilatkozata, amelybe beírják, hogy új alapra kí- vánják helyezni a szocialista országokkal a kapcsolatukat, és ilyen alapon tárgyalásokat kell folytatni az ott állomásozó csapatok kivonásáról. De mire ezt lefordítják 31-én, és Budapesten megjelenik, addigra megváltoztatja a véleményét a politikai vezetés, és egy újabb támadásról döntenek. Október 29. és 31. között nem érkeznek új szovjet csapatok Magyarországra, 31-től viszont özönlenek be: elsősorban Kárpátaljáról még egy hadosztály, egy újabb Románia felől, és november 4-én megindítják a Forgószél fedőnevű hadműveletet. 17 szovjet hadosztály részei három nagy csoportosításban kezdik meg a szabadságharc vérbe fojtását. A Magyar Néphadsereget is ellenségként kezelik: elfogott katonákból csak november 4-én hatvannégyet helyben kivégeznek, megkezdődik a hadifoglyok Szovjetunióba szállítása, 10-15 ezer magyar letartóztatásáról döntenek. November 7-8-án megkezdődik a kiszállításuk.
– Nagy nemzetközi visszhangja volt ennek…
– A nemzetközi tiltakozásnak köszönhető, hogy leáll az emberek kiszállítása, 860 fő kerül ki Kárpátaljára. A szabadságharc folytatódik Budapesten. Utoljára a Vörös Csepel teszi le a fegyvert, a munkásosztály fellegvára tart ki legtovább a szovjetek elleni harcban. De vidéken is jelentős összecsapások vannak. November közepe, vége az, amikor a Mecsekben a Mecseki Láthatatlanok is befejezik a szervezett ellenállást. Eközben átrendezik a hatalmat, váltás történik a pártvezetésben, döntenek arról, hogy a 24-én miniszterelnökké kinevezett Nagy Imrét leváltják, és egy új bábkormányt állítanak Moszkvában Kádár János vezetésével, és ezt helyezik hatalomba.
– Mit mondanak ezek az események a mának?
– A ma szempontjából fontos, hogy tudjuk: egy népnek volt ereje arra, hogy egy legyőzhetetlen hatalom ellen a szabadságáért, függetlenségéért megindítsa a harcot. Mindennél fontosabb az, hogy szabadon és függetlenül éljünk, egy nép szabadon dönthessen a sorsáról.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 18.
Elsődleges a nyelvhasználat és szimbólumaink használata Biró Zsolt képviselő sajtótájékoztatója
A Magyar Polgári Párt (MPP) februári kongresszusának előkészítéséről, az együttmű- ködésről, a parlament prioritásairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Biró Zsolt parlamenti képviselő, az MPP elnöke.
Új időszak következik az MPP életében Elmondta, a múlt hét végén Székelyudvarhelyen tartott bővített elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy a párt ötödik kongresszusát február 11-én tartják Szatmárnémetiben. Az elnök szerint új időszak következik az MPP életében, „ki- lenc év után elérkezett az idő, hogy újratervezzünk bizonyos dolgokat, úgyhogy a kongresszuson alapszabályzat-módosításra is sor kerül, bizonyos tekintetben program- módosításra is, az MPP keretprogramja, amely a célokat megfogalmazza, továbbra is változatlan” – jelentette ki Biró Zsolt, utalva arra, hogy megváltozott a helyzet, mert a 2016-os esztendőt úgy zárhatták le, hogy „a Magyar Polgári Párt immár elmondhatja, parlamenti képviselettel rendelkezik, növekedtünk az önkormányzatok szintjén is, ami új helyzetet eredményez a párt szempontjából, és ehhez kell igazítanunk a terveinket, a programot, az alapszabályzatot, hogy egy olyan új struktúránk legyen, amely adott esetben operatívan és hatékonyan tudja kezelni a felmerülő kérdéseket”. Ezért tervezik választmány létrehozását, mert eddig csupán elnökség létezett, a kongresszus és az elnökség között nem volt olyan testület, amelynek döntéshozó hatásköre lenne. Ugyanakkor tisztújításra is sor kerül. A Népújság kérdésére, hogy indul-e egy újabb mandátumért, illetve van-e kihívója, Biró Zsolt kijelentette: indulok egy újabb mandátumért, egyelőre nincs tudomásom arról, hogy más jelentkező is lenne az elnöki tisztségre, de február 11-ig még majdnem egy hónap van… Egyébként a kérdést megbeszéltük az országos bővített elnökségen, és a kollégáim, munkatársaim támogattak. Elfogadhatatlanok a katolikus gimnázium körüli „maszatolások” A továbbiakban a parlamenti munkáról beszélt a képviselő. Örömmel jelentette be, hogy az MPP-nek Marosvásárhelyen is lesz parlamenti irodája, a volt városháza épületében, a 82-es irodában. Reményei szerint február elsejéig sikerül elkezdeni a fogadóórákat is. A párt törvényhozási prioritásairól szólva mondta, hogy minél jobb eredményeket szeretnének elérni a nyelvhasználat terén. „Az RMDSZszel közösen megfogalmazott választási programunk célként tűzi ki, hogy a 20%-os nyelvhasználati küszöböt lejjebb szorítsuk a 10-15%-os határra. Ennél is fontosabb szimbólumaink használata, ez elsődleges kell legyen, mert látjuk, hogy ebből adódik a legtöbb probléma, büntetés, peres eljárás, úgyhogy ebben a kérdésben mielőbb eredményt szeretnénk elérni.” Örömmel nyugtázta, hogy azok- nak a szakbizottságoknak a tagjai lettek, amelyeknek szerettek volna: Kulcsár Terza József a jogi és emberjogi bizottság tagja, ami nagyon fontos a nemzeti és kisebbségi ügyek szempontjából, ő maga az oktatási bizottságban tevékenykedik, ami „akár a marosvásárhelyi római katolikus iskola körüli helyzet kapcsán is rendkívül fontos”. A miniszterjelöltek meghallgatásáról is beszélt, illetve arról, hogy Pavel Năstasénak feltette a kérdést: amennyiben a kormány prioritásként kezeli az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, illetve tételesen megjelenik a kormányprogramban a felekezeti oktatás támogatása, tekinthetik-e úgy, hogy az oktatási tárca elsőrendű feladatai közé is bekerül ez a kérdés, tételesen utalva a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetére, mert, mint mondta, a gyakorlat nem azt mutatja, hogy ezt bárki prioritásként kezelné. Kijelentette: „Egyértelművé kell tenni, és egyértelművé tesszük folyamatosan, ameddig a megnyugtató meg- oldást el nem érjük, hogy azok a maszatolások, amelyek például a hétfői, a polgármester által szervezett zárt ajtós megbeszélésen elhangzottak mint megoldási javaslatok, számunkra teljes mértékben elfogadhatatlanok. Véleménye szerint önálló intézményrendszerre van szükség, és a római katolikus iskola önálló státusát kell elérni Marosvásárhelyen. – Mit tud tenni konkrétan a katolikus iskola érdekében? – Világos az álláspontunk: én folyamatosan tartom a kapcsolatot a szülőkkel, a kérdésről Jakubinyi György érsek úrral is beszélgettem. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést megnyugtatóan csak miniszteri szinten tudjuk rendezni, hiszen látjuk, itt egyfajta labdázás folyik: a minisztérium azt mondja, hogy ebben a kérdésben nem illetékes, próbálja a megyére hárítani a felelősséget, a megyében pedig azt látjuk, hogy gazdátlan a probléma, illetve, akik potenciálisan foglalkozhattak volna vele, ideiglenes mandátummal rendelkeztek, a másik pedig az, hogy a beiskolázási terv körül kialakult problémák csak arra jók, hogy tovább ködösítsék ezt az ügyet. Hiszen ha nincs új terv, akkor automatikusan a tavalyi beiskolázási számok érvényesek, és a katolikus iskolának működnie kell a továbbiakban. A jövő zenéje, hogy jogilag hogyan tudjuk a helyzetet rendezni. Itt és most nem tudom a megoldást, de mindent megteszünk az ügy előrevitele érdekében, hogy a Katolikus Státus birtokba vehesse az épületet – nyilatkozta Biró Zsolt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
A Magyar Polgári Párt (MPP) februári kongresszusának előkészítéséről, az együttmű- ködésről, a parlament prioritásairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Biró Zsolt parlamenti képviselő, az MPP elnöke.
Új időszak következik az MPP életében Elmondta, a múlt hét végén Székelyudvarhelyen tartott bővített elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy a párt ötödik kongresszusát február 11-én tartják Szatmárnémetiben. Az elnök szerint új időszak következik az MPP életében, „ki- lenc év után elérkezett az idő, hogy újratervezzünk bizonyos dolgokat, úgyhogy a kongresszuson alapszabályzat-módosításra is sor kerül, bizonyos tekintetben program- módosításra is, az MPP keretprogramja, amely a célokat megfogalmazza, továbbra is változatlan” – jelentette ki Biró Zsolt, utalva arra, hogy megváltozott a helyzet, mert a 2016-os esztendőt úgy zárhatták le, hogy „a Magyar Polgári Párt immár elmondhatja, parlamenti képviselettel rendelkezik, növekedtünk az önkormányzatok szintjén is, ami új helyzetet eredményez a párt szempontjából, és ehhez kell igazítanunk a terveinket, a programot, az alapszabályzatot, hogy egy olyan új struktúránk legyen, amely adott esetben operatívan és hatékonyan tudja kezelni a felmerülő kérdéseket”. Ezért tervezik választmány létrehozását, mert eddig csupán elnökség létezett, a kongresszus és az elnökség között nem volt olyan testület, amelynek döntéshozó hatásköre lenne. Ugyanakkor tisztújításra is sor kerül. A Népújság kérdésére, hogy indul-e egy újabb mandátumért, illetve van-e kihívója, Biró Zsolt kijelentette: indulok egy újabb mandátumért, egyelőre nincs tudomásom arról, hogy más jelentkező is lenne az elnöki tisztségre, de február 11-ig még majdnem egy hónap van… Egyébként a kérdést megbeszéltük az országos bővített elnökségen, és a kollégáim, munkatársaim támogattak. Elfogadhatatlanok a katolikus gimnázium körüli „maszatolások” A továbbiakban a parlamenti munkáról beszélt a képviselő. Örömmel jelentette be, hogy az MPP-nek Marosvásárhelyen is lesz parlamenti irodája, a volt városháza épületében, a 82-es irodában. Reményei szerint február elsejéig sikerül elkezdeni a fogadóórákat is. A párt törvényhozási prioritásairól szólva mondta, hogy minél jobb eredményeket szeretnének elérni a nyelvhasználat terén. „Az RMDSZszel közösen megfogalmazott választási programunk célként tűzi ki, hogy a 20%-os nyelvhasználati küszöböt lejjebb szorítsuk a 10-15%-os határra. Ennél is fontosabb szimbólumaink használata, ez elsődleges kell legyen, mert látjuk, hogy ebből adódik a legtöbb probléma, büntetés, peres eljárás, úgyhogy ebben a kérdésben mielőbb eredményt szeretnénk elérni.” Örömmel nyugtázta, hogy azok- nak a szakbizottságoknak a tagjai lettek, amelyeknek szerettek volna: Kulcsár Terza József a jogi és emberjogi bizottság tagja, ami nagyon fontos a nemzeti és kisebbségi ügyek szempontjából, ő maga az oktatási bizottságban tevékenykedik, ami „akár a marosvásárhelyi római katolikus iskola körüli helyzet kapcsán is rendkívül fontos”. A miniszterjelöltek meghallgatásáról is beszélt, illetve arról, hogy Pavel Năstasénak feltette a kérdést: amennyiben a kormány prioritásként kezeli az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, illetve tételesen megjelenik a kormányprogramban a felekezeti oktatás támogatása, tekinthetik-e úgy, hogy az oktatási tárca elsőrendű feladatai közé is bekerül ez a kérdés, tételesen utalva a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetére, mert, mint mondta, a gyakorlat nem azt mutatja, hogy ezt bárki prioritásként kezelné. Kijelentette: „Egyértelművé kell tenni, és egyértelművé tesszük folyamatosan, ameddig a megnyugtató meg- oldást el nem érjük, hogy azok a maszatolások, amelyek például a hétfői, a polgármester által szervezett zárt ajtós megbeszélésen elhangzottak mint megoldási javaslatok, számunkra teljes mértékben elfogadhatatlanok. Véleménye szerint önálló intézményrendszerre van szükség, és a római katolikus iskola önálló státusát kell elérni Marosvásárhelyen. – Mit tud tenni konkrétan a katolikus iskola érdekében? – Világos az álláspontunk: én folyamatosan tartom a kapcsolatot a szülőkkel, a kérdésről Jakubinyi György érsek úrral is beszélgettem. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést megnyugtatóan csak miniszteri szinten tudjuk rendezni, hiszen látjuk, itt egyfajta labdázás folyik: a minisztérium azt mondja, hogy ebben a kérdésben nem illetékes, próbálja a megyére hárítani a felelősséget, a megyében pedig azt látjuk, hogy gazdátlan a probléma, illetve, akik potenciálisan foglalkozhattak volna vele, ideiglenes mandátummal rendelkeztek, a másik pedig az, hogy a beiskolázási terv körül kialakult problémák csak arra jók, hogy tovább ködösítsék ezt az ügyet. Hiszen ha nincs új terv, akkor automatikusan a tavalyi beiskolázási számok érvényesek, és a katolikus iskolának működnie kell a továbbiakban. A jövő zenéje, hogy jogilag hogyan tudjuk a helyzetet rendezni. Itt és most nem tudom a megoldást, de mindent megteszünk az ügy előrevitele érdekében, hogy a Katolikus Státus birtokba vehesse az épületet – nyilatkozta Biró Zsolt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 7.
Elutasították a csendőrség fellebbezését
Megszületett az első jogerős ítélet a Maros Megyei Törvényszéken
Március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a marosvásárhelyi csendőrség azon fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet – tájékoztatott hétfőn Kincses Előd ügyvéd.
Elmondta, hogy tavaly március 10-én, a székely szabadság napja alkalmával a Siculitas Egyesület a csendőrséggel közölte annak az ötven személynek a listáját, akik segítik őket a rendfenntartásban.
Miután a szóvivő az eseményt követően azt nyilatkozta, hogy semmiféle rendbontás nem történt, a csendőrség ezerlejes büntetéseket kezdett kibocsátani az illető személyek címére, akik tulajdonképpen a munkájukat segítették.
– A szabálysértési büntetések ellen mind az ötven személy panasszal élt, és a bíróság első fokon valamennyi esetben eltörölte azokat.
– Az elsőfokú döntést a csendőrség valamennyi esetben megfellebbezte. A mai napig egyetlen jogerős határozat született: folyó év március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a csendőrség fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet.
– Az ítélet csak Simon Zsoltra vonatkozik?
– Csak Simon Zsoltra jogerős. Ötven embert büntettek meg ezer lejre, az első fokú döntés helyt adott a panasznak, eltörölte a jegyzőkönyvet és a büntetést. A csendőrség minden esetben fellebbezett, de a mai napig csak egyetlen fellebbezést bírált el a megyei törvényszék. Március 3-án hozott jogerős ítéletet a Simon Zsolt ügyében, hogy szabálysértő volt a büntetések kiszabása.
– És mi van a többi 49-cel?
– Az ügyük még folyamatban van. Negyvenkilenc fellebbezési tárgyalás még hátravan ezzel kapcsolatban. Ezenkívül még lesz kb. negyven tárgyalás azokkal, akik állítólag hangoskodtak a felvonulás alkalmával. Vagyis csendháborítók, noha az Európai Emberjogi Bíróság kimondta, hogy természetes, hogy egy tüntetésen az emberek kiabálnak.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tartandó felvonulást és tüntetést még 2015 márciusában jelentette be a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a Siculitas Egyesület. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Ezért utasította a bíróság jogerős ítéletben a tiltakozások tudomásulvételére a polgármestert.
A csendőrök tavaly márciusban arra hivatkozva bírságoltak, hogy a demonstráció szerintük nem rendelkezett engedéllyel, és a bírságokat már csak a bíróság semmisítheti meg, azok esetében, akik óvást emeltek ellene.
A csendőrség a felvonulás után egy héttel közölte, hogy a videofelvételek tanulmányozása után nyolcvannégy ember bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben: a résztvevőket csendháborításért, a szervezőket azért, mert „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”.
A csendőrség szóvivője szerint a csendőrség törvényesen járt el, az érintettek többsége azonban ezt kétségbe vonta, és a közigazgatási bírósághoz fordult, kérve a bírságolási jegyzőkönyvek megsemmisítését.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
Megszületett az első jogerős ítélet a Maros Megyei Törvényszéken
Március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a marosvásárhelyi csendőrség azon fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet – tájékoztatott hétfőn Kincses Előd ügyvéd.
Elmondta, hogy tavaly március 10-én, a székely szabadság napja alkalmával a Siculitas Egyesület a csendőrséggel közölte annak az ötven személynek a listáját, akik segítik őket a rendfenntartásban.
Miután a szóvivő az eseményt követően azt nyilatkozta, hogy semmiféle rendbontás nem történt, a csendőrség ezerlejes büntetéseket kezdett kibocsátani az illető személyek címére, akik tulajdonképpen a munkájukat segítették.
– A szabálysértési büntetések ellen mind az ötven személy panasszal élt, és a bíróság első fokon valamennyi esetben eltörölte azokat.
– Az elsőfokú döntést a csendőrség valamennyi esetben megfellebbezte. A mai napig egyetlen jogerős határozat született: folyó év március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a csendőrség fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet.
– Az ítélet csak Simon Zsoltra vonatkozik?
– Csak Simon Zsoltra jogerős. Ötven embert büntettek meg ezer lejre, az első fokú döntés helyt adott a panasznak, eltörölte a jegyzőkönyvet és a büntetést. A csendőrség minden esetben fellebbezett, de a mai napig csak egyetlen fellebbezést bírált el a megyei törvényszék. Március 3-án hozott jogerős ítéletet a Simon Zsolt ügyében, hogy szabálysértő volt a büntetések kiszabása.
– És mi van a többi 49-cel?
– Az ügyük még folyamatban van. Negyvenkilenc fellebbezési tárgyalás még hátravan ezzel kapcsolatban. Ezenkívül még lesz kb. negyven tárgyalás azokkal, akik állítólag hangoskodtak a felvonulás alkalmával. Vagyis csendháborítók, noha az Európai Emberjogi Bíróság kimondta, hogy természetes, hogy egy tüntetésen az emberek kiabálnak.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tartandó felvonulást és tüntetést még 2015 márciusában jelentette be a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a Siculitas Egyesület. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Ezért utasította a bíróság jogerős ítéletben a tiltakozások tudomásulvételére a polgármestert.
A csendőrök tavaly márciusban arra hivatkozva bírságoltak, hogy a demonstráció szerintük nem rendelkezett engedéllyel, és a bírságokat már csak a bíróság semmisítheti meg, azok esetében, akik óvást emeltek ellene.
A csendőrség a felvonulás után egy héttel közölte, hogy a videofelvételek tanulmányozása után nyolcvannégy ember bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben: a résztvevőket csendháborításért, a szervezőket azért, mert „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”.
A csendőrség szóvivője szerint a csendőrség törvényesen járt el, az érintettek többsége azonban ezt kétségbe vonta, és a közigazgatási bírósághoz fordult, kérve a bírságolási jegyzőkönyvek megsemmisítését.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 7.
„Profi” időzítés
Miután a múlt héten a székelyföldi románok tettek közzé egy magyarellenes nyílt levelet, a hét végén újabb magyarellenes ügy borzolta fel a kedélyeket. Egy PSD-s képviselő törvénytervezetéről van szó, aki akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiára törekvőket. Egyelőre nem sok sikerrel, ugyanis még saját pártja is elhatárolódik tőle.
A képviselő szerint a törvénytervezet kizárólag „a szélsőséges, revizionista és szeparatista megnyilvánulások ellen irányul, amelyek megsértik az alkotmány 1. cikkelyét, amely arról szól, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan”, és „a magyar önrendelkezési törekvések elleni fellépésként” határozza meg, kiemelve a székely szabadság napi marosvásárhelyi rendezvényeket, amelyeken „Székelyföld autonómiáját követelik”.
Az agitáló képviselő politikai karrierje sokat elárul a jelleméről: a PSD színeiben lett parlamenti képviselő 2008-ban, 2010-ben átnevezett a Dan Diaconecu-féle néppártba, 2012-ben „visszatért” a PSD-be, 2015-ben a Románia Haladásáért elnevezésű formációba iratkozott be, egy ideig független képviselő volt, a 2016-os választások pedig újra a PSD listáján találták.
Magyarellenességben is „visszaesőnek” számít: 2014-ben volt már egy hasonló törvénytervezete, amellyel ugyancsak a magyaroktól akarta „megvédeni” Romániát. Hadat üzent a székely zászlónak, és már akkor börtönbe zárta volna azokat, akik „merényletet követnek el az alkotmányos rend ellen”. „Nem fogjuk eltűrni, hogy az árulás törvényerőre emelkedjék Romániában” jelszóval tiltakozott az RMDSZ kormányba való belépése ellen is.
Az eset egyébként csupán egy kis szelete a romániai diszkriminációs ügyeknek. Nem csoda, ha a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt (is) bírálja Romániát az USA külügyminisztériumának 2016-os éves emberjogi jelentése.
A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítására, arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején elállamosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben halad, hogy tavaly februárban a Maros megyei Táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzését.
A dokumentum megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának hiányos alkalmazásáról, felemlegeti, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, azt, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Szóvá teszi azt a múlt februári kolozsvári esetet, amikor egy orvos agresszívan reagált arra, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt jól románul. De egyebek mellett szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat is. Tegyük hozzá, hogy a jelentés születésekor még nem tudtak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körüli visszaélésekről…
Profi módra történt az időzítés, a törvénytervezet „kibuktatása”, hiszen pár nap múlva kerül sor a székely szabadság napi rendezvényekre. Tovább lehet borzolni a kedélyeket.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
Miután a múlt héten a székelyföldi románok tettek közzé egy magyarellenes nyílt levelet, a hét végén újabb magyarellenes ügy borzolta fel a kedélyeket. Egy PSD-s képviselő törvénytervezetéről van szó, aki akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiára törekvőket. Egyelőre nem sok sikerrel, ugyanis még saját pártja is elhatárolódik tőle.
A képviselő szerint a törvénytervezet kizárólag „a szélsőséges, revizionista és szeparatista megnyilvánulások ellen irányul, amelyek megsértik az alkotmány 1. cikkelyét, amely arról szól, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan”, és „a magyar önrendelkezési törekvések elleni fellépésként” határozza meg, kiemelve a székely szabadság napi marosvásárhelyi rendezvényeket, amelyeken „Székelyföld autonómiáját követelik”.
Az agitáló képviselő politikai karrierje sokat elárul a jelleméről: a PSD színeiben lett parlamenti képviselő 2008-ban, 2010-ben átnevezett a Dan Diaconecu-féle néppártba, 2012-ben „visszatért” a PSD-be, 2015-ben a Románia Haladásáért elnevezésű formációba iratkozott be, egy ideig független képviselő volt, a 2016-os választások pedig újra a PSD listáján találták.
Magyarellenességben is „visszaesőnek” számít: 2014-ben volt már egy hasonló törvénytervezete, amellyel ugyancsak a magyaroktól akarta „megvédeni” Romániát. Hadat üzent a székely zászlónak, és már akkor börtönbe zárta volna azokat, akik „merényletet követnek el az alkotmányos rend ellen”. „Nem fogjuk eltűrni, hogy az árulás törvényerőre emelkedjék Romániában” jelszóval tiltakozott az RMDSZ kormányba való belépése ellen is.
Az eset egyébként csupán egy kis szelete a romániai diszkriminációs ügyeknek. Nem csoda, ha a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt (is) bírálja Romániát az USA külügyminisztériumának 2016-os éves emberjogi jelentése.
A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítására, arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején elállamosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben halad, hogy tavaly februárban a Maros megyei Táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzését.
A dokumentum megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának hiányos alkalmazásáról, felemlegeti, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, azt, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Szóvá teszi azt a múlt februári kolozsvári esetet, amikor egy orvos agresszívan reagált arra, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt jól románul. De egyebek mellett szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat is. Tegyük hozzá, hogy a jelentés születésekor még nem tudtak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körüli visszaélésekről…
Profi módra történt az időzítés, a törvénytervezet „kibuktatása”, hiszen pár nap múlva kerül sor a székely szabadság napi rendezvényekre. Tovább lehet borzolni a kedélyeket.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 13.
A vértanúk áldozata kötelez
Incidensek nélkül ért véget a székely szabadság napi rendezvény
Soha nem tapasztalt rendőri és csendőri felügyelet mellett – a szűnni nem akaró eső ellenére – több ezren gyűltek össze pénteken a marosvásárhelyi Postaréten a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen. A Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezést és koszorúzást követően a tömeg Autonómiát!, Magyar iskolát! jelszavakat skandálva, Kossuth-nótákat énekelve vonult Marosvásárhely főterére, ahol a prefektúra képviselője átvette és iktatta a demonstráció petícióját. A tömeg a székely himnusz eléneklése után feloszlott.
A marosvásárhelyi Vártemplom, illetve a csíksomlyói kegytemplom harangszavával kezdődött a postaréti rendezvény, amelyre Ötvös József református lelkész mondott áldást. Műsorvezető Kilyén László színész volt, aki felolvasta Szili Katalinnak, a magyar Országgyűlés volt elnökének üzenetét.
Autonómiát Székelyföldnek!
A Székely Nemzeti Tanács nevében szóló Szűcs Péter beszédében kiemelte: „Eljött az ideje, hogy megteremtsük az önrendelkezés intézményes kereteit. Ezért emlékezünk elmúlt korok hőseire, akik nem voltak restek a szabadságért cselekedni, ezért hajtunk fejet a mártírok előtt itt, a marosvásárhelyi vértanúk emlékművénél is, ezért vonulunk autonómiát követelve a kormányhivatal épülete elé, ezért tüntetjük ki megbecsülésünkkel azokat, akik támogatnak ebben a teremtési folyamatban”. Kijelentette, közösségi akarattal hegyeket lehet megmozgatni, és „mi ezeknek a hegyeknek a megmozgatására gyűltünk össze”, mert „csak így lehetünk méltók eleinkhez”.
Az őshonos közösség jogai
Szabolcs Attila, Budafok polgármestere, a magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke rámutatott, hogy az őshonos közösségeknek joguk van rendelkezni a szülőföldjük és kulturális örökségük kínálta erőforrásokkal. Azok a nyelvi, nemzeti közösségek, amelyek nem rendelkezhetnek szülőföldjük erőforrásaival, elsorvadnak vagy beolvadnak.
„A mellettünk álló katalánok, baszkok, flamandok, dél-tiroli osztrákok pontosan tudják, hogy az államon belüli önrendelkezés nélkül beolvadnak vagy elsorvadnak. Példát mutatnak, és segítő kezet nyújtanak. Üzenik Bukarestnek, Európának, a nagyvilágnak, hogy az erdélyi magyarok, a székelyek nincsenek egyedül. Tanuljuk meg tőlük az autonómia mesterségét, járjuk azt az utat, amelyen jártak” – mondta Budafok polgármestere.
„Haj, ne hátra, haj, előre!”
Tőkés László köszöntötte azokat, „akik a Székely vértanúk emlékművéhez idén is elzarándokoltak, bár az adminisztratív hátráltatás, a gáncsoskodás, az ellenséges politikai hangulatkeltés, a megfélemlítések megannyi akadályát kellett leküzdeniük”, és azokat, akik „a tavalyi abnormális hatósági bírságolások vesszőfutását vállalva idén is töretlenül kiállnak a székely szabadság és a közösségi önrendelkezés ügye mellett”.
Az EMNT elnöke szerint „miként a székely mártírok idejében, úgy manapság is az árulás, az önfeladás és hatalombarát opportunizmus árnyékában és közegében kell folytatni a küzdelmet az erdélyi magyarság szabadságáért, szülőföldünk ártó szándékú területi-közigazgatási átrendezése ellen, Székelyföld területi autonómiája és a közösségi önrendelkezés kivívása érdekében”.
Az EMNT elnöke hangsúlyozta : „Az utóbbi években megszenvedett általános magyar- és székelyellenesség megannyi durva megnyilvánulása és jogsérelme közepette legutóbb a marosvásárhelyi római katolikus líceum felszámolásának a botrányos esete szakadt reánk. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium, valamint az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája nyomán ez végül is nem annyira meglepő. Ezeknek az etnikai konfliktusos helyzeteknek a békés és méltányos megoldása vár reánk”.
Véleménye szerint a román-magyar kapcsolatokra „messzemenően érvényes a 2003-as Gross-jelentés nyomán elfogadott Európa tanácsi határozat, amely szerint: »az autonóm régiók pozitív tapasztalatai inspirációs forrásként szolgálhatnak a belső politikai konfliktusok megoldását célzó lehetőségek keresésekor«. Ezt a határozatot országaink képviselői is megszavazták. Joggal várhatjuk el tehát, hogy parlamentbe jutott képviselőink az autonómia konfliktuskezelő eszközét igénybe véve végre eleget tegyenek az RMDSZ programjában lefektetett vállalásaiknak, választási ígéreteiknek, és a törvényhozás szintjén igyekezzenek rendezni kapcsolatainkat. Hasonlóképpen a római katolikus iskola körüli konfliktust és az orvosi egyetem ügyét is ezen az alapon kellene rendezni, mindenekelőtt a magyar oktatásügyi autonómia, illetve a magyar oktatás önállóságának a kivívását tűzve ki célul.
Székely vértanúink véráldozata az övékéhez hasonló elvi és eszmei bátorságra és cselekvésre kötelez bennünket a polgári életben és a politikában. Kényszerű távollétében ezt a cselekvő bátorságot köszönjük meg Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének” – mondta Tőkés.
A korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója elmondta: az EFA vezetőiként és tagjaiként meggyőződésük, hogy az autonómiára mint a különböző nemzetek természetes igényére kell tekinteni, s épp ezért támogatták jelenlétükkel is az SZNT rendezvényét. „A centralizált államok be kell lássák: ha segítik az autonómiatörekvéseket, azzal saját állampolgáraikat segítik. Az önrendelkezésért küzdők felismerték: a korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes. Romániában tízszer több templom van, mint kórház, a néhány kilométernyi autópálya pedig rekordösszegekért épült. Az állampolgárok látják ezt, és ezért kérik az autonómiát” – fogalmazott Günther Dauwen.
Az önrendelkezés kivívása csak párbeszéd útján lehetséges
Aitor Esteban Bravo, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakciójának elnöke kijelentette: Európa erőssége sokszínűségében rejlik, s mindazok, akik ezt nem ismerik fel, nem cselekedhetnek európai módon. „Azért is van szükség az autonómiára, hogy a különböző nemzetek megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat. Az önrendelkezés kivívása azonban csak párbeszéd útján lehetséges. Románia kormányának fel kellene ismernie: az ország gazdagabb lesz, ha elismeri és biztosítja a magyar közösség autonómiához való jogát” – mondta a baszk politikus.
Vigyük haza népünk szabadságvágyának üzenetét
Több ifjúsági szervezet nevében szólalt fel Sorbán Attila. Mint mondta: „Sokan vagyunk ma itt, de tudjuk, nem elegen, ezért vigyük haza népünk szabadságvágyának az üzenetét, és osszuk meg mindazokkal, akik ma nincsenek itt, mert az első és legnagyobb akadály, melyet le kell küzdenünk, az elkeseredettség és a passzivitás. Terjesszük ezt az üzenetet addig, míg Székelyföld minden szegletéből ez árad, és olyan hangos, hogy meghallják mind Brüsszelben, mind Bukarestben”.
Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét
„Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!” – áll abban a petícióban, amelyet Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasott fel. Eszerint Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely-magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását.
Azonban „mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg”.
A petícióban követelik, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul.
Kérik, hogy a kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Tiltakoznak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése miatt, és követelik, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal.
Románia kormánya destabilizálja az országot
Este a Kultúrpalotában, a Gábor Áron-díj átadásán tartott beszédet Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A politikus kijelentette: Románia kormánya destabilizálja az országot azzal, hogy nem biztosítja az erdélyi magyar közösség számára a széles körű autonómiát.
Mint mondta, a székely szabadság napján több ezer ember tett hitet az autonómia mellett, petíciójukban pedig ismételten felhívták az államvezetés figyelmét arra, hogy az autonómia az erdélyi magyar közösség demokratikus joga, melynek biztosításával Románia stabilabb és boldogabb ország lehetne. Az elnök örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Szabad Szövetség – mely pártcsaládnak tavaly óta az EMNP is teljes jogú tagja – megkapta a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját.
Ugyanakkor felszólította Románia kormányát, hogy kezdje meg az autonómiáról folytatott párbeszédet.
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke hangsúlyozta: az önrendelkezéshez való jog harmonikusan illeszkedik az európai elvekhez, s épp ezért nem valamiféle veszélyt jelent, hanem a normalitás garanciája lehet. „Az EFA keretei között dolgozva láthatjuk: számos Európában élő nemzet küzd az önrendelkezéshez való jogért, és megtiszteltetés számunkra, hogy egyik stratégiai partnerünk – a Székely Nemzeti Tanács – kitüntetette politikai közösségünket” – mondta az EFA politikusa.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
Incidensek nélkül ért véget a székely szabadság napi rendezvény
Soha nem tapasztalt rendőri és csendőri felügyelet mellett – a szűnni nem akaró eső ellenére – több ezren gyűltek össze pénteken a marosvásárhelyi Postaréten a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen. A Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezést és koszorúzást követően a tömeg Autonómiát!, Magyar iskolát! jelszavakat skandálva, Kossuth-nótákat énekelve vonult Marosvásárhely főterére, ahol a prefektúra képviselője átvette és iktatta a demonstráció petícióját. A tömeg a székely himnusz eléneklése után feloszlott.
A marosvásárhelyi Vártemplom, illetve a csíksomlyói kegytemplom harangszavával kezdődött a postaréti rendezvény, amelyre Ötvös József református lelkész mondott áldást. Műsorvezető Kilyén László színész volt, aki felolvasta Szili Katalinnak, a magyar Országgyűlés volt elnökének üzenetét.
Autonómiát Székelyföldnek!
A Székely Nemzeti Tanács nevében szóló Szűcs Péter beszédében kiemelte: „Eljött az ideje, hogy megteremtsük az önrendelkezés intézményes kereteit. Ezért emlékezünk elmúlt korok hőseire, akik nem voltak restek a szabadságért cselekedni, ezért hajtunk fejet a mártírok előtt itt, a marosvásárhelyi vértanúk emlékművénél is, ezért vonulunk autonómiát követelve a kormányhivatal épülete elé, ezért tüntetjük ki megbecsülésünkkel azokat, akik támogatnak ebben a teremtési folyamatban”. Kijelentette, közösségi akarattal hegyeket lehet megmozgatni, és „mi ezeknek a hegyeknek a megmozgatására gyűltünk össze”, mert „csak így lehetünk méltók eleinkhez”.
Az őshonos közösség jogai
Szabolcs Attila, Budafok polgármestere, a magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke rámutatott, hogy az őshonos közösségeknek joguk van rendelkezni a szülőföldjük és kulturális örökségük kínálta erőforrásokkal. Azok a nyelvi, nemzeti közösségek, amelyek nem rendelkezhetnek szülőföldjük erőforrásaival, elsorvadnak vagy beolvadnak.
„A mellettünk álló katalánok, baszkok, flamandok, dél-tiroli osztrákok pontosan tudják, hogy az államon belüli önrendelkezés nélkül beolvadnak vagy elsorvadnak. Példát mutatnak, és segítő kezet nyújtanak. Üzenik Bukarestnek, Európának, a nagyvilágnak, hogy az erdélyi magyarok, a székelyek nincsenek egyedül. Tanuljuk meg tőlük az autonómia mesterségét, járjuk azt az utat, amelyen jártak” – mondta Budafok polgármestere.
„Haj, ne hátra, haj, előre!”
Tőkés László köszöntötte azokat, „akik a Székely vértanúk emlékművéhez idén is elzarándokoltak, bár az adminisztratív hátráltatás, a gáncsoskodás, az ellenséges politikai hangulatkeltés, a megfélemlítések megannyi akadályát kellett leküzdeniük”, és azokat, akik „a tavalyi abnormális hatósági bírságolások vesszőfutását vállalva idén is töretlenül kiállnak a székely szabadság és a közösségi önrendelkezés ügye mellett”.
Az EMNT elnöke szerint „miként a székely mártírok idejében, úgy manapság is az árulás, az önfeladás és hatalombarát opportunizmus árnyékában és közegében kell folytatni a küzdelmet az erdélyi magyarság szabadságáért, szülőföldünk ártó szándékú területi-közigazgatási átrendezése ellen, Székelyföld területi autonómiája és a közösségi önrendelkezés kivívása érdekében”.
Az EMNT elnöke hangsúlyozta : „Az utóbbi években megszenvedett általános magyar- és székelyellenesség megannyi durva megnyilvánulása és jogsérelme közepette legutóbb a marosvásárhelyi római katolikus líceum felszámolásának a botrányos esete szakadt reánk. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium, valamint az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája nyomán ez végül is nem annyira meglepő. Ezeknek az etnikai konfliktusos helyzeteknek a békés és méltányos megoldása vár reánk”.
Véleménye szerint a román-magyar kapcsolatokra „messzemenően érvényes a 2003-as Gross-jelentés nyomán elfogadott Európa tanácsi határozat, amely szerint: »az autonóm régiók pozitív tapasztalatai inspirációs forrásként szolgálhatnak a belső politikai konfliktusok megoldását célzó lehetőségek keresésekor«. Ezt a határozatot országaink képviselői is megszavazták. Joggal várhatjuk el tehát, hogy parlamentbe jutott képviselőink az autonómia konfliktuskezelő eszközét igénybe véve végre eleget tegyenek az RMDSZ programjában lefektetett vállalásaiknak, választási ígéreteiknek, és a törvényhozás szintjén igyekezzenek rendezni kapcsolatainkat. Hasonlóképpen a római katolikus iskola körüli konfliktust és az orvosi egyetem ügyét is ezen az alapon kellene rendezni, mindenekelőtt a magyar oktatásügyi autonómia, illetve a magyar oktatás önállóságának a kivívását tűzve ki célul.
Székely vértanúink véráldozata az övékéhez hasonló elvi és eszmei bátorságra és cselekvésre kötelez bennünket a polgári életben és a politikában. Kényszerű távollétében ezt a cselekvő bátorságot köszönjük meg Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének” – mondta Tőkés.
A korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója elmondta: az EFA vezetőiként és tagjaiként meggyőződésük, hogy az autonómiára mint a különböző nemzetek természetes igényére kell tekinteni, s épp ezért támogatták jelenlétükkel is az SZNT rendezvényét. „A centralizált államok be kell lássák: ha segítik az autonómiatörekvéseket, azzal saját állampolgáraikat segítik. Az önrendelkezésért küzdők felismerték: a korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes. Romániában tízszer több templom van, mint kórház, a néhány kilométernyi autópálya pedig rekordösszegekért épült. Az állampolgárok látják ezt, és ezért kérik az autonómiát” – fogalmazott Günther Dauwen.
Az önrendelkezés kivívása csak párbeszéd útján lehetséges
Aitor Esteban Bravo, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakciójának elnöke kijelentette: Európa erőssége sokszínűségében rejlik, s mindazok, akik ezt nem ismerik fel, nem cselekedhetnek európai módon. „Azért is van szükség az autonómiára, hogy a különböző nemzetek megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat. Az önrendelkezés kivívása azonban csak párbeszéd útján lehetséges. Románia kormányának fel kellene ismernie: az ország gazdagabb lesz, ha elismeri és biztosítja a magyar közösség autonómiához való jogát” – mondta a baszk politikus.
Vigyük haza népünk szabadságvágyának üzenetét
Több ifjúsági szervezet nevében szólalt fel Sorbán Attila. Mint mondta: „Sokan vagyunk ma itt, de tudjuk, nem elegen, ezért vigyük haza népünk szabadságvágyának az üzenetét, és osszuk meg mindazokkal, akik ma nincsenek itt, mert az első és legnagyobb akadály, melyet le kell küzdenünk, az elkeseredettség és a passzivitás. Terjesszük ezt az üzenetet addig, míg Székelyföld minden szegletéből ez árad, és olyan hangos, hogy meghallják mind Brüsszelben, mind Bukarestben”.
Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét
„Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!” – áll abban a petícióban, amelyet Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasott fel. Eszerint Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely-magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását.
Azonban „mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg”.
A petícióban követelik, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul.
Kérik, hogy a kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Tiltakoznak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése miatt, és követelik, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal.
Románia kormánya destabilizálja az országot
Este a Kultúrpalotában, a Gábor Áron-díj átadásán tartott beszédet Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A politikus kijelentette: Románia kormánya destabilizálja az országot azzal, hogy nem biztosítja az erdélyi magyar közösség számára a széles körű autonómiát.
Mint mondta, a székely szabadság napján több ezer ember tett hitet az autonómia mellett, petíciójukban pedig ismételten felhívták az államvezetés figyelmét arra, hogy az autonómia az erdélyi magyar közösség demokratikus joga, melynek biztosításával Románia stabilabb és boldogabb ország lehetne. Az elnök örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Szabad Szövetség – mely pártcsaládnak tavaly óta az EMNP is teljes jogú tagja – megkapta a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját.
Ugyanakkor felszólította Románia kormányát, hogy kezdje meg az autonómiáról folytatott párbeszédet.
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke hangsúlyozta: az önrendelkezéshez való jog harmonikusan illeszkedik az európai elvekhez, s épp ezért nem valamiféle veszélyt jelent, hanem a normalitás garanciája lehet. „Az EFA keretei között dolgozva láthatjuk: számos Európában élő nemzet küzd az önrendelkezéshez való jogért, és megtiszteltetés számunkra, hogy egyik stratégiai partnerünk – a Székely Nemzeti Tanács – kitüntetette politikai közösségünket” – mondta az EFA politikusa.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 16.
A hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet
„Amíg veszélyben magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”
Március 15-én délután ezrek gyűltek össze a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékezzenek. A magyar történelmi egyházak nevében a római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperes köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényre Szabó László református lelkész mondott áldást. Lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó
– Annyi és annyi fölemelő március 15. után ma az én lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó – mondta Oláh Dénes –, pedig ma is a szabadságnak volna az ünnepe. Annak a szabadságnak, amely nem kiváltság, hanem Isten ajándéka.
A továbbiakban a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet: „úgy gondolom, hogy minden ép elmével rendelkező ember tudhatja, hogy egyetlen építő erő létezik: a szeretet. Csak akik tudtak szeretni, azok vitték előbbre az emberiség ügyét. A szeretet épített iskolákat, hidakat folyók fölé és népek közé. A szeretet volt képes ledönteni a válaszfalakat és feltölteni az elválasztó sáncokat és szakadékokat. A szeretet mindig előbbre vitte az embereket”. (…) „Nekünk előre kell menni a szeretet útján, a szabadság útján, a haladás útján, Krisztus útján. S lám, ez egyeseknek fáj, egyeseknek botrány.”
Mint mondta, Krisztus maga és tanítása is botrány volt a maga idejében, de végül győzött. „A szeretetbotrány éppen akkor győzött, amikor emberileg teljesen kudarcot vallott. Aznap éppen nagypéntek volt.”
Ám nagypéntekre húsvét, a feltámadás következett, ezért is hiszünk a szeretet végső győzelmében, a józan ész diadalában, „a kificamodott vagy kificamított elmék kijózanodásában”. És hogy ez megtörténhessen, a főesperes imára hívott „minden szabadságot és fajtáját szerető embert”. Végül kijelentette, ezért van félárbócon a lelkében a nemzet zászlaja.
„Hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak…”
Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnökének üzenetét Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa olvasta fel. A román kormányfő baráti üdvözletét küldte, hangsúlyozva, hogy március 15. nemcsak Magyarország nemzeti ünnepe, de egyben a világ összes magyarjának egyik legfontosabb ünnepe is.
„Az egység a különbözőségben európai elv alapján őszintén hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak, nem tesznek egymás ellenségeivé, hanem ellenkezőleg, egymás kölcsönös megismeréséhez, az egymás iránti tisztelet erősödéséhez vezetnek” – hangsúlyozta Grindeanu, rámutatva, hogy a jobb élet reménye és a kölcsönös tisztelet az, ami „összeköt bennünket”. Kijelentette, az általa vezetett kormány programja fontos vállalásokat tartalmaz a kisebbségekkel szemben, különös tekintettel a magyar közösségre.
„Azt gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében és egy jobb élet reményében valósággá változtathatjuk az 1848-as forradalom eszméit: a békét, a szabadságot és a jó megértést” – üzente a miniszterelnök, aki a magyarok történelme és szellemi és kulturális öröksége iránti tisztelet jegyében küldte jókívánságait.
Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja tolmácsolta: „169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra. Hét évvel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48 hőseinek álmait, büszkén hirdetve: »a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez«.
Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta üzenetét Orbán Viktor magyar kormányfő.
A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól
Ünnepi beszédében Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta: „Március 15-én az 1848-as forradalomra emlékezünk, de nemcsak az emlékezés tartja élve ezt az ünnepet, hanem a közösségünkben élő szabadság utáni vágy is. Ez az ünnep újra és újra ráébreszt minket arra, hogy a szabadság mekkora érték számunkra, de egyben emlékeztet is arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet.” (…) „Ezen a napon óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hol tartunk most, ennyi év elteltével szabad emberekként élhetünk-e ma szülőföldünkön mi, erdélyi magyarok?” A kérdésre nem tudott egyértelmű pozitív választ adni, hiszen „amíg veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak ma ismét a szabadságukért, alapvető jogaikért kell küzdeniük.
Rámutatott, hogy az 1989-es rendszerváltást követően sokat változott az erdélyi magyar közösség helyzete, a kisebbségi jogok jelentős részét ma már törvény védi, mégsem érezzük magunkat biztonságban. „Nem is érezhetjük, mert nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket. Ahol nem hallgatják meg a másik felet. Nem vagyunk biztonságban ott, ahol a Korrupcióellenes Ügyészség a marosvásárhelyi katolikus iskola alapítását vizsgálja, szülőket hurcolnak meg és több mint 400 diák sorsával játszanak”.
A szabadságharc nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen törekvése: az évről évre való próbatétele annak, hogy még mindig ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak – mutatott rá Péter Ferenc, arra szólítva a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, ne hagyják az iskolát! „Egy olyan küzdelem előtt állunk, amit csak együtt tudunk sikerre vinni”. (…) „Ha kiállunk magunkért és egymásért, akkor nem tudnak bennünket eltaposni. A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól. Arról szól, hogy elengedjük-e most a kezüket, vagy kiállunk mellettük minden lehetséges eszközzel.”
Az elnök arról is beszélt, hogy egyesek azt hiszik, hogy „a végtelenségig nyomást gyakorolhatnak közösségünkre, hogy meg lehet bennünket félemlíteni, hogy meg fogunk hátrálni”. Ezért – hívta fel a figyelmet – „összefogva, egy emberként kell kiállnunk igazunk mellett, és világosan kell állást foglalnunk a bennünket ért sérelmek kapcsán úgy, ahogyan ezt elődeink is tették. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne adjunk helyet az etnikai feszültségkeltésnek és a mindenki számára romboló gyűlölködésnek”.
Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért!
Magyarország kormánya részéről Soltész Miklós egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet.
A ’48-as események felidézése után arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is zavaros időket élünk, még fontosabb az összefogás, még fontosabb a bátor magatartás, és még inkább bölcs döntésekre van szükség. Hisz amíg Európa, Brüsszel egyes vezetői magukhoz akarják ölelni az idegen kultúrák hódítóit, addig eltaszítják, háttérbe szorítják a kereszténységet még őrző közép-európai nemzeteket. Büntetni akarja a közös Európát védő nemzeteket ahelyett, hogy hálás lenne. „Éppen ezért, magyarok, románok, szerbek és horvátok, lengyelek, szlovákok, nem engedhetjük meg, hogy újra egymással szembefordítsanak minket. Nagyobb a történelmi felelősségünk annál, hogy ezt a luxust megengedjük magunknak. Össze kell fognunk a kereszténység védelmében, össze kell fognunk a recsegő-ropogó Európáért, mert gyermekeink, fiataljaink jövője ezen múlik”.
Mint mondta, itt, Romániában is egy láthatatlan háttérhatalom tartja rettegésben a minisztereket, polgármestereket, intézményvezetőket. „A szabadságharc leverését követő időszakot vagy a kommunista diktatúrát idézi, hogy egy katolikus iskola igazgatóját meghurcolhatják, a szülőket és a gyermekeket pedig teljes bizonytalanságban tartják”.
Kijelentette: a hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet, és ugyanígy fog emlékezni a jövő nemzedék a mostani bátrakra, de senki sem fog emlékezni a feljelentőkre. „Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért, hitünkért, kereszténységünkért, az együtt élő nemzetek békéjéért” – biztatta a megjelenteket az államtitkár.
A rendezvényen kortársvers-részletek hangzottak el fiatal költőktől, Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét Szabó Erzsébet Zsófia, a Római Katolikus Teológiai Líceum 9. osztályos tanulója szavalta. Fellépett a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskola Rügyezők furulyacsoportja. Dsida Jenő Templomablak versét megzenésítette Boros Emese (ének), zongorán kísérte Fülöp Csongor, Reményik Sándor Templom és iskola című versét Balló Krisztina, a Római Katolikus Teológiai Líceum 10. osztályos tanuló szavalta el. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt.
A postaréti rendezvény ünnepi koszorúzással, illetve a himnuszokkal ért véget.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
„Amíg veszélyben magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”
Március 15-én délután ezrek gyűltek össze a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékezzenek. A magyar történelmi egyházak nevében a római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperes köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényre Szabó László református lelkész mondott áldást. Lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó
– Annyi és annyi fölemelő március 15. után ma az én lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó – mondta Oláh Dénes –, pedig ma is a szabadságnak volna az ünnepe. Annak a szabadságnak, amely nem kiváltság, hanem Isten ajándéka.
A továbbiakban a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet: „úgy gondolom, hogy minden ép elmével rendelkező ember tudhatja, hogy egyetlen építő erő létezik: a szeretet. Csak akik tudtak szeretni, azok vitték előbbre az emberiség ügyét. A szeretet épített iskolákat, hidakat folyók fölé és népek közé. A szeretet volt képes ledönteni a válaszfalakat és feltölteni az elválasztó sáncokat és szakadékokat. A szeretet mindig előbbre vitte az embereket”. (…) „Nekünk előre kell menni a szeretet útján, a szabadság útján, a haladás útján, Krisztus útján. S lám, ez egyeseknek fáj, egyeseknek botrány.”
Mint mondta, Krisztus maga és tanítása is botrány volt a maga idejében, de végül győzött. „A szeretetbotrány éppen akkor győzött, amikor emberileg teljesen kudarcot vallott. Aznap éppen nagypéntek volt.”
Ám nagypéntekre húsvét, a feltámadás következett, ezért is hiszünk a szeretet végső győzelmében, a józan ész diadalában, „a kificamodott vagy kificamított elmék kijózanodásában”. És hogy ez megtörténhessen, a főesperes imára hívott „minden szabadságot és fajtáját szerető embert”. Végül kijelentette, ezért van félárbócon a lelkében a nemzet zászlaja.
„Hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak…”
Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnökének üzenetét Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa olvasta fel. A román kormányfő baráti üdvözletét küldte, hangsúlyozva, hogy március 15. nemcsak Magyarország nemzeti ünnepe, de egyben a világ összes magyarjának egyik legfontosabb ünnepe is.
„Az egység a különbözőségben európai elv alapján őszintén hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak, nem tesznek egymás ellenségeivé, hanem ellenkezőleg, egymás kölcsönös megismeréséhez, az egymás iránti tisztelet erősödéséhez vezetnek” – hangsúlyozta Grindeanu, rámutatva, hogy a jobb élet reménye és a kölcsönös tisztelet az, ami „összeköt bennünket”. Kijelentette, az általa vezetett kormány programja fontos vállalásokat tartalmaz a kisebbségekkel szemben, különös tekintettel a magyar közösségre.
„Azt gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében és egy jobb élet reményében valósággá változtathatjuk az 1848-as forradalom eszméit: a békét, a szabadságot és a jó megértést” – üzente a miniszterelnök, aki a magyarok történelme és szellemi és kulturális öröksége iránti tisztelet jegyében küldte jókívánságait.
Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja tolmácsolta: „169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra. Hét évvel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48 hőseinek álmait, büszkén hirdetve: »a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez«.
Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta üzenetét Orbán Viktor magyar kormányfő.
A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól
Ünnepi beszédében Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta: „Március 15-én az 1848-as forradalomra emlékezünk, de nemcsak az emlékezés tartja élve ezt az ünnepet, hanem a közösségünkben élő szabadság utáni vágy is. Ez az ünnep újra és újra ráébreszt minket arra, hogy a szabadság mekkora érték számunkra, de egyben emlékeztet is arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet.” (…) „Ezen a napon óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hol tartunk most, ennyi év elteltével szabad emberekként élhetünk-e ma szülőföldünkön mi, erdélyi magyarok?” A kérdésre nem tudott egyértelmű pozitív választ adni, hiszen „amíg veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak ma ismét a szabadságukért, alapvető jogaikért kell küzdeniük.
Rámutatott, hogy az 1989-es rendszerváltást követően sokat változott az erdélyi magyar közösség helyzete, a kisebbségi jogok jelentős részét ma már törvény védi, mégsem érezzük magunkat biztonságban. „Nem is érezhetjük, mert nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket. Ahol nem hallgatják meg a másik felet. Nem vagyunk biztonságban ott, ahol a Korrupcióellenes Ügyészség a marosvásárhelyi katolikus iskola alapítását vizsgálja, szülőket hurcolnak meg és több mint 400 diák sorsával játszanak”.
A szabadságharc nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen törekvése: az évről évre való próbatétele annak, hogy még mindig ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak – mutatott rá Péter Ferenc, arra szólítva a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, ne hagyják az iskolát! „Egy olyan küzdelem előtt állunk, amit csak együtt tudunk sikerre vinni”. (…) „Ha kiállunk magunkért és egymásért, akkor nem tudnak bennünket eltaposni. A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól. Arról szól, hogy elengedjük-e most a kezüket, vagy kiállunk mellettük minden lehetséges eszközzel.”
Az elnök arról is beszélt, hogy egyesek azt hiszik, hogy „a végtelenségig nyomást gyakorolhatnak közösségünkre, hogy meg lehet bennünket félemlíteni, hogy meg fogunk hátrálni”. Ezért – hívta fel a figyelmet – „összefogva, egy emberként kell kiállnunk igazunk mellett, és világosan kell állást foglalnunk a bennünket ért sérelmek kapcsán úgy, ahogyan ezt elődeink is tették. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne adjunk helyet az etnikai feszültségkeltésnek és a mindenki számára romboló gyűlölködésnek”.
Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért!
Magyarország kormánya részéről Soltész Miklós egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet.
A ’48-as események felidézése után arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is zavaros időket élünk, még fontosabb az összefogás, még fontosabb a bátor magatartás, és még inkább bölcs döntésekre van szükség. Hisz amíg Európa, Brüsszel egyes vezetői magukhoz akarják ölelni az idegen kultúrák hódítóit, addig eltaszítják, háttérbe szorítják a kereszténységet még őrző közép-európai nemzeteket. Büntetni akarja a közös Európát védő nemzeteket ahelyett, hogy hálás lenne. „Éppen ezért, magyarok, románok, szerbek és horvátok, lengyelek, szlovákok, nem engedhetjük meg, hogy újra egymással szembefordítsanak minket. Nagyobb a történelmi felelősségünk annál, hogy ezt a luxust megengedjük magunknak. Össze kell fognunk a kereszténység védelmében, össze kell fognunk a recsegő-ropogó Európáért, mert gyermekeink, fiataljaink jövője ezen múlik”.
Mint mondta, itt, Romániában is egy láthatatlan háttérhatalom tartja rettegésben a minisztereket, polgármestereket, intézményvezetőket. „A szabadságharc leverését követő időszakot vagy a kommunista diktatúrát idézi, hogy egy katolikus iskola igazgatóját meghurcolhatják, a szülőket és a gyermekeket pedig teljes bizonytalanságban tartják”.
Kijelentette: a hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet, és ugyanígy fog emlékezni a jövő nemzedék a mostani bátrakra, de senki sem fog emlékezni a feljelentőkre. „Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért, hitünkért, kereszténységünkért, az együtt élő nemzetek békéjéért” – biztatta a megjelenteket az államtitkár.
A rendezvényen kortársvers-részletek hangzottak el fiatal költőktől, Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét Szabó Erzsébet Zsófia, a Római Katolikus Teológiai Líceum 9. osztályos tanulója szavalta. Fellépett a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskola Rügyezők furulyacsoportja. Dsida Jenő Templomablak versét megzenésítette Boros Emese (ének), zongorán kísérte Fülöp Csongor, Reményik Sándor Templom és iskola című versét Balló Krisztina, a Római Katolikus Teológiai Líceum 10. osztályos tanuló szavalta el. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt.
A postaréti rendezvény ünnepi koszorúzással, illetve a himnuszokkal ért véget.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 16.
Könyv és gyertya
Este a Kultúrpalota nagytermében folytatódott a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, amelyen átadták az idei Könyv és gyertya díjakat. A díjat olyan személyek kapják, akik „kiemelkedő munkát végeztek a magyar közösségért, szorgalmazták az itthon maradást, és szakmai felkészültségükkel segítették a közösség előremenetelét”.
A díjátadón Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke kijelentette: ma is küzdeni kell az 1848-as, de az 1989-es célok eléréséért is, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség, ott nehéz eredményeket elérni. Kívánom, hogy mindennapi küzdelmeink során legyünk ugyanolyan bátrak, mint elődeink, és maradjon meg a hitünk közösségünk erejében.
Könyv és gyertya díjban részesült: Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Dénes József szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Horváth Elek prímás – Gernyeszeg, Jakab István lelkész – Mezőcsávás, Karácsony Erdei Etel ügyvéd – Marosvásárhely, dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő – Mezőbánd, Komán János tanár – Radnót, László János tanár – Nyárádszereda, Magyari Károly – Marosvásárhely, Szekeres Adél pedagógus – Marosludas, Székely Ella pedagógus – Erdőszentgyörgy, Turbák Zoltán, Backamadaras község volt polgármestere – Ákosfalva, Veress László nyugalmazott gyógyszerész – Segesvár.
Jékely Zoltán Az én hazám című versét Ritziu Ilka Krisztina szavalta, fellépett a Tiberius kvartett, valamint Herczku Ágnes és a Banda.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
Este a Kultúrpalota nagytermében folytatódott a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, amelyen átadták az idei Könyv és gyertya díjakat. A díjat olyan személyek kapják, akik „kiemelkedő munkát végeztek a magyar közösségért, szorgalmazták az itthon maradást, és szakmai felkészültségükkel segítették a közösség előremenetelét”.
A díjátadón Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke kijelentette: ma is küzdeni kell az 1848-as, de az 1989-es célok eléréséért is, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség, ott nehéz eredményeket elérni. Kívánom, hogy mindennapi küzdelmeink során legyünk ugyanolyan bátrak, mint elődeink, és maradjon meg a hitünk közösségünk erejében.
Könyv és gyertya díjban részesült: Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Dénes József szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Horváth Elek prímás – Gernyeszeg, Jakab István lelkész – Mezőcsávás, Karácsony Erdei Etel ügyvéd – Marosvásárhely, dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő – Mezőbánd, Komán János tanár – Radnót, László János tanár – Nyárádszereda, Magyari Károly – Marosvásárhely, Szekeres Adél pedagógus – Marosludas, Székely Ella pedagógus – Erdőszentgyörgy, Turbák Zoltán, Backamadaras község volt polgármestere – Ákosfalva, Veress László nyugalmazott gyógyszerész – Segesvár.
Jékely Zoltán Az én hazám című versét Ritziu Ilka Krisztina szavalta, fellépett a Tiberius kvartett, valamint Herczku Ágnes és a Banda.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 21.
Nacionalista manőver
Csendben telt el a marosvásárhelyi fekete március évfordulója. Azt várná minden jóérzésű ember, hogy több mint negyedszázaddal a véres események után mindenki örül, hogy békében él egymás mellett a magyar és a román, és erősíteni kell a jó kapcsolatokat. Nagyjából így is van a hétköznapok szintjén. Az emberek élik megszokott életüket, nincs problémájuk a magyaroknak a románokkal, és fordítva. Így van ez jól.
És lehetne is jól, ha nem volnának politikusok, akiknek szinte lételeme a gyűlölet szítása. Megyénk egyik parlamenti képviselője, nem kell külön bemutatni, elég, ha megemlítjük, hogy utálja a magyar grófokat, a múlt héten – tehát pontosan az évfordulóra időzítve – Az etnikai autonómia mérgét terjesztik Marosvásárhelyen címmel olvasott fel politikai nyilatkozatot az alsóház plénumában.
Már a címből kiderül, hogy nem a békés egymás mellett élés erősítése volt a célja. A nyilatkozat visszamegy 1922-ig, és állítja, hogy már az akkori Magyar Párt politikai programjába belefoglalták: „ott, ahol nem valósítható meg a területi autonómia, közigazgatási autonómiát kell biztosítani”. Kijelentette: „a magyarok vezetői azóta is következetesen ezt a politikai célt követik”. Azt állította, hogy Észak-Erdélyben, a „gyűlöletes bécsi diktátumot” követően a románság „szörnyűséges etnikai pogrom áldozatává vált”. És a magyarellenes hangulatot fokozandó kijelentette, hogy „mártír” őseik a sírjukból átkozzák meg azokat, akik elfeledik „a gyűlölet genocídiumát”, amelyet a magyarok követtek el azok ellen, akiknek „egyetlen bűnük az volt, hogy románok voltak”.
Ezek után kitért a magyarság „kiváltságaira”, a Magyar Autonóm Tartományra, amely szerinte ugyancsak „kegyetlen tapasztalat volt” az itt élő románság számára, majd elért az „úgynevezett” Székelyföld autonómiájáig, amit nemes egyszerűséggel „nyelvi nacionalizmusnak” titulált, amelynek a célja szerinte az „enklávésítás”, a „szecesszionizmus”, és hogy a „székelység autonómiájának” megvalósítását az iskolákkal kezdték. Ami persze újabb alkalmat adott a szeparatizmus és hasonló kifejezések használatára, amivel piszkálhatta a románok kedélyét.
Véleménye szerint valójában a magyarok miatt „eltűnőfélben” levő székelyföldi románok szorulnának védelemre, csakhogy a román hatalom nem veszi komolyan a veszélyt. Így válhat Marosvásárhely egyre gyakoribb színhelyévé ezeknek „a szeparatista mérget terjesztő manővereknek”.
Ennyi nacionalizmust csak nagy-romániás politikusoktól tapasztaltunk a rendszerváltást követő években. A nyilatkozat túltesz akár a szomorú emlékű C.V. Tudor vagy párttársa, a volt kolozsvári bíró nacionalista kirohanásain is. Igazi nacionalista manőver, amely arra figyelmeztet, hogy nem szabad elfeledni azokat a véres márciusi napokat. Nem azért, hogy ellentétet szítsunk. Azért, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
Csendben telt el a marosvásárhelyi fekete március évfordulója. Azt várná minden jóérzésű ember, hogy több mint negyedszázaddal a véres események után mindenki örül, hogy békében él egymás mellett a magyar és a román, és erősíteni kell a jó kapcsolatokat. Nagyjából így is van a hétköznapok szintjén. Az emberek élik megszokott életüket, nincs problémájuk a magyaroknak a románokkal, és fordítva. Így van ez jól.
És lehetne is jól, ha nem volnának politikusok, akiknek szinte lételeme a gyűlölet szítása. Megyénk egyik parlamenti képviselője, nem kell külön bemutatni, elég, ha megemlítjük, hogy utálja a magyar grófokat, a múlt héten – tehát pontosan az évfordulóra időzítve – Az etnikai autonómia mérgét terjesztik Marosvásárhelyen címmel olvasott fel politikai nyilatkozatot az alsóház plénumában.
Már a címből kiderül, hogy nem a békés egymás mellett élés erősítése volt a célja. A nyilatkozat visszamegy 1922-ig, és állítja, hogy már az akkori Magyar Párt politikai programjába belefoglalták: „ott, ahol nem valósítható meg a területi autonómia, közigazgatási autonómiát kell biztosítani”. Kijelentette: „a magyarok vezetői azóta is következetesen ezt a politikai célt követik”. Azt állította, hogy Észak-Erdélyben, a „gyűlöletes bécsi diktátumot” követően a románság „szörnyűséges etnikai pogrom áldozatává vált”. És a magyarellenes hangulatot fokozandó kijelentette, hogy „mártír” őseik a sírjukból átkozzák meg azokat, akik elfeledik „a gyűlölet genocídiumát”, amelyet a magyarok követtek el azok ellen, akiknek „egyetlen bűnük az volt, hogy románok voltak”.
Ezek után kitért a magyarság „kiváltságaira”, a Magyar Autonóm Tartományra, amely szerinte ugyancsak „kegyetlen tapasztalat volt” az itt élő románság számára, majd elért az „úgynevezett” Székelyföld autonómiájáig, amit nemes egyszerűséggel „nyelvi nacionalizmusnak” titulált, amelynek a célja szerinte az „enklávésítás”, a „szecesszionizmus”, és hogy a „székelység autonómiájának” megvalósítását az iskolákkal kezdték. Ami persze újabb alkalmat adott a szeparatizmus és hasonló kifejezések használatára, amivel piszkálhatta a románok kedélyét.
Véleménye szerint valójában a magyarok miatt „eltűnőfélben” levő székelyföldi románok szorulnának védelemre, csakhogy a román hatalom nem veszi komolyan a veszélyt. Így válhat Marosvásárhely egyre gyakoribb színhelyévé ezeknek „a szeparatista mérget terjesztő manővereknek”.
Ennyi nacionalizmust csak nagy-romániás politikusoktól tapasztaltunk a rendszerváltást követő években. A nyilatkozat túltesz akár a szomorú emlékű C.V. Tudor vagy párttársa, a volt kolozsvári bíró nacionalista kirohanásain is. Igazi nacionalista manőver, amely arra figyelmeztet, hogy nem szabad elfeledni azokat a véres márciusi napokat. Nem azért, hogy ellentétet szítsunk. Azért, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 24.
Konklúzió
Heves vita színhelye volt csütörtökön az Európai Parlament, tárgya a romániai jogállamiság és az igazságügy helyzete volt. A vita egyik hangadója a volt kommunista ügyész, jelenleg EP-képviselő Monica Macovei volt, aki kritizálta a Btk. módosítását, kiemelte a rendeletet ellenző tüntetők nagy számát, arra is figyelmeztetett, hogy az ominózus sürgősségi kormányrendeletet az éj leple alatt fogadták el és jelentették meg az ország hivatalos közlönyében.
A kormányt maffiakormánynak, rablóbandának nevezte, és azt mondta, hogy a módosítások csupán arra lettek volna jók, hogy megmentsék úgymond a kormánypártok hivatali visszaéléssel vádolt vezetőinek a bőrét. Akik meg akarják szüntetni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA), hogy ne tudja az ügyleteiket kivizsgálni. „Azért léptünk be az Európai Unióba, hogy a tolvajokat elítéljék” – jelentette ki.
Ugyanilyen hangnemben szólalt fel a civil szféra képviseletében Gabriel Liiceanu író, aki ugyancsak azt állította, hogy a kormány első számú célpontja a DNA és a főügyészség, és hogy a korrupciót már 2000 óta gyakorolják „profi szinten” a „szocialisták”. Úgy állította be, mintha kizárólag a jelenleg hatalmon lévők, főleg a szociáldemokraták lennének korruptak, kizárólag ők lopnák évtizedek óta a közpénzeket, gyakorolnák a nepotizmust, osztogatnák a tisztségeket. „Senki sem tudja pontosan megmondani, hány milliárd eurót loptak el 27 év alatt, és jelenleg is két elítélt irányítja a parlamentet, akik bármire képesek lennének, hogy megszabaduljanak a börtöntől” – mondta az író „gyakorló állampolgári” minőségben. Csak azt nem mondta, hogy 27 év alatt mások is voltak hatalmon, és mások is követtek el korrupciós bűncselekményeket.
Az egyoldalú vitától az az érzésünk erősödött meg, hogy máig sem nyugodtak bele a veszteségbe azok, akik a múlt év végi parlamenti választásokon vereséget szenvedtek.
Az egész forgatókönyv ezt mutatta: azt állították, hogy az országban azért mennek rosszul a dolgok, mert „Románia kormánya tolvajok gyülekezete”, akik hadat üzentek az igazság és becsület, a korrupció elleni harc (liliom)tiszta bajnokának. Mintha eddig jobban mentek volna... De rossz szájízt hagyott a román politikusok között feszülő gyűlölet is.
Pár hónappal ezelőtt egy magyarországi akadémikus egy beszélgetés során azt mondta, hogy román politikusokkal soha nem történik meg az, hogy például az Európai Parlamentben vagy más nemzetközi fórumon saját országukat vagy politikai ellenfeleiket szidják. Ez csak amolyan magyar kór. Nos, úgy látszik, valamit tanultunk a magyaroktól. A széthúzást, egymás pocskondiázását, vádolását „nemzetközi színtéren” is. Mert egyébként jót sem tőlük, sem mástól nem vettünk át.
Most anélkül, hogy azt feszegetnénk, kinek van vagy nincs igaza, ki a korrupt vagy még korruptabb, vagy azt próbálnánk megjósolni, hogy mikor lesz – ha lesz egyáltalán – jogállam Romániában, konklúzióként megfogalmazhatnánk: bármekkora az ellentét a különböző táborok között, egy dologban nagy az egyetértés. Nem számít sem politikai, sem gazdasági válság, az sem, hogy a lakosság közel kilencven százaléka tengődik a létminimum környékén, amikor a magyarokról, ne adj’ isten a székelyekről van szó, kevés kivételtől eltekintve nincs vita.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
Heves vita színhelye volt csütörtökön az Európai Parlament, tárgya a romániai jogállamiság és az igazságügy helyzete volt. A vita egyik hangadója a volt kommunista ügyész, jelenleg EP-képviselő Monica Macovei volt, aki kritizálta a Btk. módosítását, kiemelte a rendeletet ellenző tüntetők nagy számát, arra is figyelmeztetett, hogy az ominózus sürgősségi kormányrendeletet az éj leple alatt fogadták el és jelentették meg az ország hivatalos közlönyében.
A kormányt maffiakormánynak, rablóbandának nevezte, és azt mondta, hogy a módosítások csupán arra lettek volna jók, hogy megmentsék úgymond a kormánypártok hivatali visszaéléssel vádolt vezetőinek a bőrét. Akik meg akarják szüntetni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA), hogy ne tudja az ügyleteiket kivizsgálni. „Azért léptünk be az Európai Unióba, hogy a tolvajokat elítéljék” – jelentette ki.
Ugyanilyen hangnemben szólalt fel a civil szféra képviseletében Gabriel Liiceanu író, aki ugyancsak azt állította, hogy a kormány első számú célpontja a DNA és a főügyészség, és hogy a korrupciót már 2000 óta gyakorolják „profi szinten” a „szocialisták”. Úgy állította be, mintha kizárólag a jelenleg hatalmon lévők, főleg a szociáldemokraták lennének korruptak, kizárólag ők lopnák évtizedek óta a közpénzeket, gyakorolnák a nepotizmust, osztogatnák a tisztségeket. „Senki sem tudja pontosan megmondani, hány milliárd eurót loptak el 27 év alatt, és jelenleg is két elítélt irányítja a parlamentet, akik bármire képesek lennének, hogy megszabaduljanak a börtöntől” – mondta az író „gyakorló állampolgári” minőségben. Csak azt nem mondta, hogy 27 év alatt mások is voltak hatalmon, és mások is követtek el korrupciós bűncselekményeket.
Az egyoldalú vitától az az érzésünk erősödött meg, hogy máig sem nyugodtak bele a veszteségbe azok, akik a múlt év végi parlamenti választásokon vereséget szenvedtek.
Az egész forgatókönyv ezt mutatta: azt állították, hogy az országban azért mennek rosszul a dolgok, mert „Románia kormánya tolvajok gyülekezete”, akik hadat üzentek az igazság és becsület, a korrupció elleni harc (liliom)tiszta bajnokának. Mintha eddig jobban mentek volna... De rossz szájízt hagyott a román politikusok között feszülő gyűlölet is.
Pár hónappal ezelőtt egy magyarországi akadémikus egy beszélgetés során azt mondta, hogy román politikusokkal soha nem történik meg az, hogy például az Európai Parlamentben vagy más nemzetközi fórumon saját országukat vagy politikai ellenfeleiket szidják. Ez csak amolyan magyar kór. Nos, úgy látszik, valamit tanultunk a magyaroktól. A széthúzást, egymás pocskondiázását, vádolását „nemzetközi színtéren” is. Mert egyébként jót sem tőlük, sem mástól nem vettünk át.
Most anélkül, hogy azt feszegetnénk, kinek van vagy nincs igaza, ki a korrupt vagy még korruptabb, vagy azt próbálnánk megjósolni, hogy mikor lesz – ha lesz egyáltalán – jogállam Romániában, konklúzióként megfogalmazhatnánk: bármekkora az ellentét a különböző táborok között, egy dologban nagy az egyetértés. Nem számít sem politikai, sem gazdasági válság, az sem, hogy a lakosság közel kilencven százaléka tengődik a létminimum környékén, amikor a magyarokról, ne adj’ isten a székelyekről van szó, kevés kivételtől eltekintve nincs vita.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 20.
Kereszttűzben
Kezdjük mindjárt a végén. Még ki sem hirdette az államfő, máris támadja a múlt héten magszavazott törvényt, amely biztosítja a kisebbségek anyanyelvhasználati jogát a kórházakban és a szociális intézményekben a magyar közösség szimbólumhasználata elleni pereiről ismert Dan Tanasă, a Hargita-Kovászna megyei „elnyomott” románok önjelölt érdekvédője, aki zászlajára tűzte, hogy bármi áron megvédi a magyar megyék románjait a „többségi elnyomástól”. Szerinte a jogszabály célja „az etnikai tisztogatás az erdélyi kórházakban”, és újabb lépést jelent „a magyar nyelv hivatalosítása” terén. Párhuzamot von az új törvény és a közigazgatási törvény között, amelyet ugyancsak „etnikai tisztogatásra” használt az RMDSZ a Székelyföldön, lehetővé téve, hogy Hargita és Kovászna megyében „csak magyarokat alkalmazzanak a polgármesteri hivatalokban és az önkormányzati intézményekben”. Azt állítja, hogy most a kórházak következnek, és az RMDSZ a törvényt etnikai tisztogatásra fogja felhasználni az erdélyi kórházakban.
De egyes jogvédő szervezetek szerint sem bővültek a nyelvi jogok az egészségügyi törvények módosításával, és félrevezetőnek nevezik a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését”. Szerintük a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben, bár a kisebbségi nyelvi jogok lényege pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar.
Miről is van szó?
A minap elfogadott szabályzó előírja, hogy az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára. Azonban a törvény alkalmazási módszertana fogja meghatározni majd, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazni ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozókat. Ez a kötelezettség pedig szerepel a törvény szövegében.
Tény, hogy a jogszabályok ellenére Romániában nehézkes a kisebbségi nyelvek használata akár a közigazgatásban, akár az igazságszolgáltatásban, és minden nyelvi diszkrimináció esetén jogok sérülnek. Kétségkívül sok még a tennivaló nyelvi jogaink bővítése és alkalmazása terén. Érthető Dan Tanasă „aggodalma”, hiszen abból él, hogy tüzet okád mindenre, ami magyar, de a magyar érdekvédők támadása talán kissé elhamarkodott.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Kezdjük mindjárt a végén. Még ki sem hirdette az államfő, máris támadja a múlt héten magszavazott törvényt, amely biztosítja a kisebbségek anyanyelvhasználati jogát a kórházakban és a szociális intézményekben a magyar közösség szimbólumhasználata elleni pereiről ismert Dan Tanasă, a Hargita-Kovászna megyei „elnyomott” románok önjelölt érdekvédője, aki zászlajára tűzte, hogy bármi áron megvédi a magyar megyék románjait a „többségi elnyomástól”. Szerinte a jogszabály célja „az etnikai tisztogatás az erdélyi kórházakban”, és újabb lépést jelent „a magyar nyelv hivatalosítása” terén. Párhuzamot von az új törvény és a közigazgatási törvény között, amelyet ugyancsak „etnikai tisztogatásra” használt az RMDSZ a Székelyföldön, lehetővé téve, hogy Hargita és Kovászna megyében „csak magyarokat alkalmazzanak a polgármesteri hivatalokban és az önkormányzati intézményekben”. Azt állítja, hogy most a kórházak következnek, és az RMDSZ a törvényt etnikai tisztogatásra fogja felhasználni az erdélyi kórházakban.
De egyes jogvédő szervezetek szerint sem bővültek a nyelvi jogok az egészségügyi törvények módosításával, és félrevezetőnek nevezik a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését”. Szerintük a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben, bár a kisebbségi nyelvi jogok lényege pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar.
Miről is van szó?
A minap elfogadott szabályzó előírja, hogy az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára. Azonban a törvény alkalmazási módszertana fogja meghatározni majd, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazni ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozókat. Ez a kötelezettség pedig szerepel a törvény szövegében.
Tény, hogy a jogszabályok ellenére Romániában nehézkes a kisebbségi nyelvek használata akár a közigazgatásban, akár az igazságszolgáltatásban, és minden nyelvi diszkrimináció esetén jogok sérülnek. Kétségkívül sok még a tennivaló nyelvi jogaink bővítése és alkalmazása terén. Érthető Dan Tanasă „aggodalma”, hiszen abból él, hogy tüzet okád mindenre, ami magyar, de a magyar érdekvédők támadása talán kissé elhamarkodott.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 20.
III. Székelyföld-kongresszus
Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés
Csütörtök délután kezdődött Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön a III. Székelyföld- kongresszus, amelynek fő célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele. A déli órákban dr. Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának dékánja, dr. Bakk Miklós egyetemi docens és dr. Gagyi József egyetemi tanár ismertette a háromnapos rendezvény céljait.
Intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk
Kelemen András az intézmény szerepéről beszélt a kongresszus megszervezésében, amelyet, mint mondta, tulajdonképpen tudományos rendezvényként kezelnek. A Sapientiának mint felsőoktatási intézménynek az üzenetét úgy fogalmazta meg, hogy a székelyföldi értelmiség-utánpótlás képzését, illetve a székely nemzeti közösség Erdélyben való megmaradásának a támogatását tűzték ki célul.
„Túl a tudományos szerepkörön, az intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk, és itt adjunk a kezükbe olyan megélhetést, amely a továbbiakban is biztosítja Székelyföldnek a létét, illetve a magas szintű szerepvállalását az erdélyi, székelyföldi tudományos, kulturális életben” – fogalmazott a dékán.
Serkenteni Székelyföldön az intézményközi együttműködést
Bakk Miklós kifejtette: „Az, hogy a tudományos konferenciát III. székely kongresszusnak nevezzük, tulajdonképpen a hagyományokhoz és valamiféle kontinuitáshoz való ragaszkodás, de mi tudjuk, hogy a modernizáció és a hagyományok viszonyában a fő probléma a változtatva való megőrzés. Tehát a III. székely kongresszust úgy kell érteni, hogy olyanszerű a motivációja, mint 1902-ben volt az első tusnádi székely kongresszusnak, azonban jellegében tulajdonképpen a mához, a tudomány mai működéséhez igazodik”.
Célját elsősorban tudományon belülinek fogalmazta meg, mert megpróbálja fölleltározni az egyes tudományterületeken belül azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek Székelyfölddel kapcsolatosak, és megpróbál valamiféleképpen problémákat kijelölni, amelyek orientálni fogják a kutatást. Túl ezen a tisztán tudományos célon, van egy tudománypolitikai célja is: az, hogy megpróbálja serkenteni Székelyföldön azt az intézményközi együttműködést, amely a tudomány fejlődését szolgálja – mondta a továbbiakban Bakk Miklós –, aki szerint ez azért fontos, mert a Sapientia megjelenésével a székelyföldi tudomány-termelő intézmények egy új szakaszba jutottak, és lehetővé váltak olyan típusú együtt- működések, amelyek közös pályázatokban, átfogó kutatási tervekben is testet ölthetnek. Harmadiknak a közpolitikai célt nevezte meg, ami azt jelenti, hogy a tudománynak és a különféle szakmák eredményeinek hasznosítására – amelyeket a politika eddig nem hasznosított kellőképpen – olyan együttműködési formákat próbálnak találni az önkormányzati, a regionális fejlesztési politika és a szakmai hátterek között, amely segíteni fog a közpolitikai tervezésben.
Alapkérdések: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, merre mozgunk?
Gagyi József szerint a három Székelyföld-kongresszust összeköti egy alapprobléma. Az első kongresszusnak (1902) az volt az alapproblémája, hogy a világ nagyon gyorsan változott, és ebben a változásban Székelyföld kereste a helyét. Ez a huszadik században folytatódott és a II. Székelyföld-kongresszuson is, amelyet 2002-ben tartottak, a modernizáció fejlesztési részei kerültek előtérbe: kistérségek megalakulása, az EU-csatlakozási előkészületek. Ez a folyamat 2007 óta tart, és ezt szeretnék most áttekinteni. „Az egész társadalomkutatás néhány alapkérdésre keresi a választ a jelenben: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, és merre mozgunk”. Ez utóbbi alatt elsősorban az elvándorlást, illetve a mozgásnak a tudástermelés és a tudásalkalmazás szempontjából létező változatait értette.
Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a háromkötetes Székelyföld története című munkát.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés
Csütörtök délután kezdődött Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön a III. Székelyföld- kongresszus, amelynek fő célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele. A déli órákban dr. Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának dékánja, dr. Bakk Miklós egyetemi docens és dr. Gagyi József egyetemi tanár ismertette a háromnapos rendezvény céljait.
Intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk
Kelemen András az intézmény szerepéről beszélt a kongresszus megszervezésében, amelyet, mint mondta, tulajdonképpen tudományos rendezvényként kezelnek. A Sapientiának mint felsőoktatási intézménynek az üzenetét úgy fogalmazta meg, hogy a székelyföldi értelmiség-utánpótlás képzését, illetve a székely nemzeti közösség Erdélyben való megmaradásának a támogatását tűzték ki célul.
„Túl a tudományos szerepkörön, az intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk, és itt adjunk a kezükbe olyan megélhetést, amely a továbbiakban is biztosítja Székelyföldnek a létét, illetve a magas szintű szerepvállalását az erdélyi, székelyföldi tudományos, kulturális életben” – fogalmazott a dékán.
Serkenteni Székelyföldön az intézményközi együttműködést
Bakk Miklós kifejtette: „Az, hogy a tudományos konferenciát III. székely kongresszusnak nevezzük, tulajdonképpen a hagyományokhoz és valamiféle kontinuitáshoz való ragaszkodás, de mi tudjuk, hogy a modernizáció és a hagyományok viszonyában a fő probléma a változtatva való megőrzés. Tehát a III. székely kongresszust úgy kell érteni, hogy olyanszerű a motivációja, mint 1902-ben volt az első tusnádi székely kongresszusnak, azonban jellegében tulajdonképpen a mához, a tudomány mai működéséhez igazodik”.
Célját elsősorban tudományon belülinek fogalmazta meg, mert megpróbálja fölleltározni az egyes tudományterületeken belül azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek Székelyfölddel kapcsolatosak, és megpróbál valamiféleképpen problémákat kijelölni, amelyek orientálni fogják a kutatást. Túl ezen a tisztán tudományos célon, van egy tudománypolitikai célja is: az, hogy megpróbálja serkenteni Székelyföldön azt az intézményközi együttműködést, amely a tudomány fejlődését szolgálja – mondta a továbbiakban Bakk Miklós –, aki szerint ez azért fontos, mert a Sapientia megjelenésével a székelyföldi tudomány-termelő intézmények egy új szakaszba jutottak, és lehetővé váltak olyan típusú együtt- működések, amelyek közös pályázatokban, átfogó kutatási tervekben is testet ölthetnek. Harmadiknak a közpolitikai célt nevezte meg, ami azt jelenti, hogy a tudománynak és a különféle szakmák eredményeinek hasznosítására – amelyeket a politika eddig nem hasznosított kellőképpen – olyan együttműködési formákat próbálnak találni az önkormányzati, a regionális fejlesztési politika és a szakmai hátterek között, amely segíteni fog a közpolitikai tervezésben.
Alapkérdések: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, merre mozgunk?
Gagyi József szerint a három Székelyföld-kongresszust összeköti egy alapprobléma. Az első kongresszusnak (1902) az volt az alapproblémája, hogy a világ nagyon gyorsan változott, és ebben a változásban Székelyföld kereste a helyét. Ez a huszadik században folytatódott és a II. Székelyföld-kongresszuson is, amelyet 2002-ben tartottak, a modernizáció fejlesztési részei kerültek előtérbe: kistérségek megalakulása, az EU-csatlakozási előkészületek. Ez a folyamat 2007 óta tart, és ezt szeretnék most áttekinteni. „Az egész társadalomkutatás néhány alapkérdésre keresi a választ a jelenben: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, és merre mozgunk”. Ez utóbbi alatt elsősorban az elvándorlást, illetve a mozgásnak a tudástermelés és a tudásalkalmazás szempontjából létező változatait értette.
Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a háromkötetes Székelyföld története című munkát.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 24.
Székelyföld-konferencia – III. székely kongresszus Számvetés és útkeresés
A csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott és szombaton zárult III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus Székelyföld jövőjének szellemi alapját kívánta megfogalmazni. A három helyszínen – Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – tartott tudományos konferencia keretében 16 szekcióban mintegy száz elő- adó tartott előadást Székelyfölddel kapcsolatos fontos témákról.
A konferenciát Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke levélben üdvözölte. Véleménye szerint „Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel”. A gondok ugyanazok maradtak A marosvásárhelyi megnyitón Egyed Ákos történész idézte fel az 1902-ben Tusnádfürdőn tartott I. székely kongresszust, megállapítva, hogy azóta sem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak. Szerinte a legégetőbb probléma az 1900-as évek elején az volt, ami ma is: a kivándorlás, a silány meg- élhetési lehetőség. Székelyföld gazdasági fejlődése elmaradt, ettől nőtt a feszültség, nőttek a megélhetési gondok, ami elvándorláshoz vezetett. Elmondta, hogy az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta, fejtette ki Egyed Ákos, részletesen elemezve Székelyföld családi gazdasági rendezését. Az 1902-es kongresszus előadói „mához is szóló üzeneteket fogalmaztak meg, úgy vélték, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni”. Fájdalmasan életszerű diagnózis Kolumbán Gábor vállalkozó, a 2002-ben tartott II. székely kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta folytatódik. Véleménye szerint 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – fogalmazott. A 2002-es kongresszus kapcsán beszélt a folytonosságról és a folyamatosságról. Véleménye szerint a két első kongresszus közötti száz évben szinte semmi sem változott, ezért szerveztek három tudo- mányos konferenciát. „A diagnózis fájdalmasan élet- szerű, a mai viszonylatban is, sőt, bizonyos szempontból rosszabbul állunk, mint 1902-ben, mert például a tulajdonviszonyok rendezése rendkívül megkésett, ami súlyos hatással van az emberek életére” – jelentette ki. Székelyföldet sajátos kultúrával rendelkező értékrendek tárházának nevezte. A tudományos konferencia otthonra lelt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést, és ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Sikernek nevezte, hogy a Sapientia azt a tekintélyt, amit a tudományos világban elért, a székelyek ügye mellé állította. „Elindult egy folyamat, és nem véletlenül neveztük III. székely kongresszusnak, mert reméljük, hogy folytatása lesz. Az idők változásával a szellemi elit mindig fel fog figyelni a körülötte lévő régi- óra, a Sapientia körüli régióra, és pontosan az a lényeg, hogy a rendelkezésre álló szellemi elitet mozgósítsuk Székelyföld jövőjéért. Azt hiszem, ezt sikerült megtenni, még akkor is, ha bizonyára lesznek elégedetlen hangok, de az is ösztönözni fogja a szervezőket, a követező kongresszusok résztvevőit, hogy kijavítsák a hibákat és újabb adalékokat tegyenek hozzá az eljövendő rendezvényekhez” – nyilatkozta az SZNT elnöke. A tudomány az a közös nevező, amivel megoldást találhatunk közös gondjainkra Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták ott a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias ok- tatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Mint mondta, az oktatásban a Sapientia már jeleskedik, ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálnak választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet. „Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást talál- hatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi- e magát, van-e megfelelő jövőképe, az a többségnek is gondot jelent” – hangsúlyozta Dávid László. Kijelentette: a közösség akkor lesz igazán erős, ha megvan a meg- felelő tudás és megvan a megfelelő összefogás. Jó, hogy a konferenciát a Sapientia, vagyis egy egyetemi intézmény vállalta fel, mert abban megvan az a következetesség, hogy továbbvigyék a kitűzött célokat. Tudományos konferencia – tágabb célokkal Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni azt, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Kijelentette: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok meg- fogalmazásával. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy pontos mérleget csak a konferencia utáni időszakban tudnak majd megvonni, amikor begyűjtik mindhárom helyszín anyagát. „Azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatók lesznek a helyi önkormányzati eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára”. Hozzá- tette: az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag egy külön honlapon jelenjenek meg, amely bárki számára elérhető lenne, és az érdeklődők betekintést nyerhessenek abba, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Demográfia, migráció, nyelvi jogok, értéktár A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a demográfia, mobilitás, migráció témakörben szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról a kistájak vonatkozásában. A társadalomszerkezeti áttekintésben a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről beszéltek. De napirenden volt a székelyföldi romák helyzete, a konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, a területi szegregáció témái is. Fontos téma volt a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és Székelyföld társadalmi állapota. Ebben a szekcióban azokat a tudományosan szemlélt folyamatokat és társadalmi, kulturális, mediális kereteket vették számba, amelyek meghatározzák a székelyföldi néprajzi értékek gyűjtésének, őrzésének, tárolásának, értelmezésének és megjelenítésének, illetve egykori és mai használatának a formáit. Külön szekció foglalkozott a nyelvi jogok helyzetével a Székely- földön, illetve Romániában. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlottak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzottak el tudományos előadások. Ma különösen fontos képet adni Székelyföld állapotáról A konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a Népújság kérdésére kijelentette: „Ha valaha fontos volt, most különösen fontos, hogy a tudományos élet képviselői, a székely értelmiség képet adjon Székelyföld mai társadalmi állapotáról, amelybe beletartozik a demokrácia, a szülő- földön való boldogulás lehetőségeinek a vizsgálata, az, hogy 1989 után hogyan alakult át a társadalom szerkezete, és új lehetőséget teremt arra, hogy ennek a leltárnak az alapján, ha szükséges, tekintsük át azt a koncepciót, ami Székelyföld autonómiájának a kérdését jelenti. Én azonban nem ebből a szempontból tartom elsősorban fontosnak, hanem abból, hogy a 21. század második évtizedének a közepén és több mint 25 évvel a rendszerváltozást követően milyen állapotban van ma a székely társadalom. Ebből szerintem a döntéshozóknak, politikusoknak kell meríteniük, hogy szükség esetén korrigálják a ma meglévő irányokat vagy pedig erősítsék meg azt, ami az eddigi elképzelésekben jónak bizonyult”.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
A csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott és szombaton zárult III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus Székelyföld jövőjének szellemi alapját kívánta megfogalmazni. A három helyszínen – Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – tartott tudományos konferencia keretében 16 szekcióban mintegy száz elő- adó tartott előadást Székelyfölddel kapcsolatos fontos témákról.
A konferenciát Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke levélben üdvözölte. Véleménye szerint „Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel”. A gondok ugyanazok maradtak A marosvásárhelyi megnyitón Egyed Ákos történész idézte fel az 1902-ben Tusnádfürdőn tartott I. székely kongresszust, megállapítva, hogy azóta sem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak. Szerinte a legégetőbb probléma az 1900-as évek elején az volt, ami ma is: a kivándorlás, a silány meg- élhetési lehetőség. Székelyföld gazdasági fejlődése elmaradt, ettől nőtt a feszültség, nőttek a megélhetési gondok, ami elvándorláshoz vezetett. Elmondta, hogy az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta, fejtette ki Egyed Ákos, részletesen elemezve Székelyföld családi gazdasági rendezését. Az 1902-es kongresszus előadói „mához is szóló üzeneteket fogalmaztak meg, úgy vélték, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni”. Fájdalmasan életszerű diagnózis Kolumbán Gábor vállalkozó, a 2002-ben tartott II. székely kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta folytatódik. Véleménye szerint 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – fogalmazott. A 2002-es kongresszus kapcsán beszélt a folytonosságról és a folyamatosságról. Véleménye szerint a két első kongresszus közötti száz évben szinte semmi sem változott, ezért szerveztek három tudo- mányos konferenciát. „A diagnózis fájdalmasan élet- szerű, a mai viszonylatban is, sőt, bizonyos szempontból rosszabbul állunk, mint 1902-ben, mert például a tulajdonviszonyok rendezése rendkívül megkésett, ami súlyos hatással van az emberek életére” – jelentette ki. Székelyföldet sajátos kultúrával rendelkező értékrendek tárházának nevezte. A tudományos konferencia otthonra lelt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést, és ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Sikernek nevezte, hogy a Sapientia azt a tekintélyt, amit a tudományos világban elért, a székelyek ügye mellé állította. „Elindult egy folyamat, és nem véletlenül neveztük III. székely kongresszusnak, mert reméljük, hogy folytatása lesz. Az idők változásával a szellemi elit mindig fel fog figyelni a körülötte lévő régi- óra, a Sapientia körüli régióra, és pontosan az a lényeg, hogy a rendelkezésre álló szellemi elitet mozgósítsuk Székelyföld jövőjéért. Azt hiszem, ezt sikerült megtenni, még akkor is, ha bizonyára lesznek elégedetlen hangok, de az is ösztönözni fogja a szervezőket, a követező kongresszusok résztvevőit, hogy kijavítsák a hibákat és újabb adalékokat tegyenek hozzá az eljövendő rendezvényekhez” – nyilatkozta az SZNT elnöke. A tudomány az a közös nevező, amivel megoldást találhatunk közös gondjainkra Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták ott a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias ok- tatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Mint mondta, az oktatásban a Sapientia már jeleskedik, ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálnak választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet. „Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást talál- hatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi- e magát, van-e megfelelő jövőképe, az a többségnek is gondot jelent” – hangsúlyozta Dávid László. Kijelentette: a közösség akkor lesz igazán erős, ha megvan a meg- felelő tudás és megvan a megfelelő összefogás. Jó, hogy a konferenciát a Sapientia, vagyis egy egyetemi intézmény vállalta fel, mert abban megvan az a következetesség, hogy továbbvigyék a kitűzött célokat. Tudományos konferencia – tágabb célokkal Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni azt, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Kijelentette: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok meg- fogalmazásával. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy pontos mérleget csak a konferencia utáni időszakban tudnak majd megvonni, amikor begyűjtik mindhárom helyszín anyagát. „Azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatók lesznek a helyi önkormányzati eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára”. Hozzá- tette: az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag egy külön honlapon jelenjenek meg, amely bárki számára elérhető lenne, és az érdeklődők betekintést nyerhessenek abba, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Demográfia, migráció, nyelvi jogok, értéktár A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a demográfia, mobilitás, migráció témakörben szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról a kistájak vonatkozásában. A társadalomszerkezeti áttekintésben a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről beszéltek. De napirenden volt a székelyföldi romák helyzete, a konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, a területi szegregáció témái is. Fontos téma volt a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és Székelyföld társadalmi állapota. Ebben a szekcióban azokat a tudományosan szemlélt folyamatokat és társadalmi, kulturális, mediális kereteket vették számba, amelyek meghatározzák a székelyföldi néprajzi értékek gyűjtésének, őrzésének, tárolásának, értelmezésének és megjelenítésének, illetve egykori és mai használatának a formáit. Külön szekció foglalkozott a nyelvi jogok helyzetével a Székely- földön, illetve Romániában. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlottak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzottak el tudományos előadások. Ma különösen fontos képet adni Székelyföld állapotáról A konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a Népújság kérdésére kijelentette: „Ha valaha fontos volt, most különösen fontos, hogy a tudományos élet képviselői, a székely értelmiség képet adjon Székelyföld mai társadalmi állapotáról, amelybe beletartozik a demokrácia, a szülő- földön való boldogulás lehetőségeinek a vizsgálata, az, hogy 1989 után hogyan alakult át a társadalom szerkezete, és új lehetőséget teremt arra, hogy ennek a leltárnak az alapján, ha szükséges, tekintsük át azt a koncepciót, ami Székelyföld autonómiájának a kérdését jelenti. Én azonban nem ebből a szempontból tartom elsősorban fontosnak, hanem abból, hogy a 21. század második évtizedének a közepén és több mint 25 évvel a rendszerváltozást követően milyen állapotban van ma a székely társadalom. Ebből szerintem a döntéshozóknak, politikusoknak kell meríteniük, hogy szükség esetén korrigálják a ma meglévő irányokat vagy pedig erősítsék meg azt, ami az eddigi elképzelésekben jónak bizonyult”.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 26.
Biró Zsolt írásban kérdezte a tanügyminisztert: Mit tesz a diszkrimináció megszüntetése érdekében?
Biró Zsolt képviselő, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja szerdán bejelentette: írásos kérdéssel fordult Pavel Năstase tanügyminiszterhez, akitől azt kérdezte: mit tesz a diszkrimináció megszüntetése és a törvény által szavatolt jogok biztosítása érdekében?
A képviselő diszkriminatívnak nevezte a Maros megyei beiskolázási tervet, amely, mint mondta, hátrányosan érinti a magyar diákokat, és ezáltal a magyar közösséget is, hiszen a nyolcadik osztályt magyar tagozaton elvégző diákok 15%-a nem folytathatja a tanulmányait magyar nyelven a beiskolázási terv szerint, míg a román tagozaton ez az arány 105 százalé- kos, vagyis több a hely, mint a diák. Hangsúlyozta, hogy a Maros megyei beiskolázási tervnek egyik kiemelt összetevője a Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzet, az, hogy nem engedték elindítani a cikluskezdő osztályokat. Ezért fordult az oktatási minisztériumhoz, és a katolikus iskola ügye mellett a beiskolázási terv egészében évek óta létező anomáliákra is választ kért Pavel Năstase tárcavezetőtől. Ugyanakkor bejelentette, hogy a napokban találkozni fog Ioan Macarie főtanfelügyelővel is. „Diszkrimináció, hogy Maros megyében 253 hellyel kevesebbet hirdettek a magyar tagozaton a VIII. osztályt végzett tanulók számára, miközben ugyanez a román tagozat esetében nem áll fenn, sőt, ott jóval több a meghirdetett helyek száma, mint a végzősöké! Nekik 150-nel több hely jut, mint a végzősök száma!” Ezért fordult írásos kérdéssel Pavel Năstase tanügyminiszterhez, akitől azt kérdezte: mit tesz a diszkrimináció megszüntetése és a törvény által szavatolt jogok biztosítása érdekében? Biró korábban is interpellált a katolikus iskola ügyében Biró Zsolt képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke már korábban is interpellált a parlamentben, arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jog-államban nehezen értelmezhető, ami Marosvásárhelyen történik. – Egy jogállamban nehezen értelmezhető az, ami Marosvásárhelyen zajlik, ahol az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit” – jelentette ki napirend előtti felszólalásában a képviselő a líceum körül kialakult botrányos helyzet kapcsán. Parlamenti beszédében, felelevenítve a tanintézet történetét, kiemelte: az iskola létjogosultsága – amelynek védelmében tavaly novemberben tízezrek vonultak utcára – nem kérdőjelezhető meg. *** Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a DNA. A vád szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Teológiai Líceum működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik az ehhez szükséges engedélyekkel. Később a szülőket is kihallgatták az ügyben. Biró Zsolt szerint természetesen a vádhatóság dolga az igazság kiderítése, de „megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyermekeik számára egy egyházi szellemben működő, és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak”. Biró Zsolt a 2011-es tanügyi törvénynek az oktatáshoz való jogra és esélyegyenlőségre vonatkozó kitétele megszegését rója fel a Maros megyei tanfelügyelőségnek, mivel idén magyar tagozaton 1653 diák végzi a nyolcadik osztályt, ennek ellenére a középiskolai beiskolázási tervben csak 53 kilencedik osztályt irányoztak elő, ami 28-as létszámmal számolva 1484 helyet jelent. Mivel azonban a tanfelügyelőség megtagadta a Római Katolikus Teológiai Líceum három kilencedik osztályának elindítását, ez a szám 1400-ra csökkent. „A diszkrimináció egyértelmű, a lemorzsolódást említő eddigi válaszok nem megnyugtatóak, mivel a román tagozat esetében azzal indokolják a túltervezést, hogy a környékbeli megyékből is érkeznek diákok” – mondta Biró Zsolt.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
Biró Zsolt képviselő, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja szerdán bejelentette: írásos kérdéssel fordult Pavel Năstase tanügyminiszterhez, akitől azt kérdezte: mit tesz a diszkrimináció megszüntetése és a törvény által szavatolt jogok biztosítása érdekében?
A képviselő diszkriminatívnak nevezte a Maros megyei beiskolázási tervet, amely, mint mondta, hátrányosan érinti a magyar diákokat, és ezáltal a magyar közösséget is, hiszen a nyolcadik osztályt magyar tagozaton elvégző diákok 15%-a nem folytathatja a tanulmányait magyar nyelven a beiskolázási terv szerint, míg a román tagozaton ez az arány 105 százalé- kos, vagyis több a hely, mint a diák. Hangsúlyozta, hogy a Maros megyei beiskolázási tervnek egyik kiemelt összetevője a Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzet, az, hogy nem engedték elindítani a cikluskezdő osztályokat. Ezért fordult az oktatási minisztériumhoz, és a katolikus iskola ügye mellett a beiskolázási terv egészében évek óta létező anomáliákra is választ kért Pavel Năstase tárcavezetőtől. Ugyanakkor bejelentette, hogy a napokban találkozni fog Ioan Macarie főtanfelügyelővel is. „Diszkrimináció, hogy Maros megyében 253 hellyel kevesebbet hirdettek a magyar tagozaton a VIII. osztályt végzett tanulók számára, miközben ugyanez a román tagozat esetében nem áll fenn, sőt, ott jóval több a meghirdetett helyek száma, mint a végzősöké! Nekik 150-nel több hely jut, mint a végzősök száma!” Ezért fordult írásos kérdéssel Pavel Năstase tanügyminiszterhez, akitől azt kérdezte: mit tesz a diszkrimináció megszüntetése és a törvény által szavatolt jogok biztosítása érdekében? Biró korábban is interpellált a katolikus iskola ügyében Biró Zsolt képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke már korábban is interpellált a parlamentben, arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jog-államban nehezen értelmezhető, ami Marosvásárhelyen történik. – Egy jogállamban nehezen értelmezhető az, ami Marosvásárhelyen zajlik, ahol az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit” – jelentette ki napirend előtti felszólalásában a képviselő a líceum körül kialakult botrányos helyzet kapcsán. Parlamenti beszédében, felelevenítve a tanintézet történetét, kiemelte: az iskola létjogosultsága – amelynek védelmében tavaly novemberben tízezrek vonultak utcára – nem kérdőjelezhető meg. *** Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a DNA. A vád szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Teológiai Líceum működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik az ehhez szükséges engedélyekkel. Később a szülőket is kihallgatták az ügyben. Biró Zsolt szerint természetesen a vádhatóság dolga az igazság kiderítése, de „megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyermekeik számára egy egyházi szellemben működő, és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak”. Biró Zsolt a 2011-es tanügyi törvénynek az oktatáshoz való jogra és esélyegyenlőségre vonatkozó kitétele megszegését rója fel a Maros megyei tanfelügyelőségnek, mivel idén magyar tagozaton 1653 diák végzi a nyolcadik osztályt, ennek ellenére a középiskolai beiskolázási tervben csak 53 kilencedik osztályt irányoztak elő, ami 28-as létszámmal számolva 1484 helyet jelent. Mivel azonban a tanfelügyelőség megtagadta a Római Katolikus Teológiai Líceum három kilencedik osztályának elindítását, ez a szám 1400-ra csökkent. „A diszkrimináció egyértelmű, a lemorzsolódást említő eddigi válaszok nem megnyugtatóak, mivel a román tagozat esetében azzal indokolják a túltervezést, hogy a környékbeli megyékből is érkeznek diákok” – mondta Biró Zsolt.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 30.
„Egy majdnem teljes kép”
Nem kavarta fel különösen a kedélyeket, a román sajtó sem tulajdonított jelentőséget a hírnek, hogy a képviselőház emberi jogi bizottságának magyarokkal foglalkozó albizottsága a múlt héten Székelyföldre látogatott.
Ezt egyébként az albizottság kezdeményezője, Kulcsár-Terza József képviselő is nehezményezte. Kijelentette: „bezzeg, amikor a »székely terroristákról« kellett írni, akkor itt voltak, amikor azonban a jogainkról, sérelmeinkről van szó, mélyen hallgatnak”. A képviselő szerint az országot a mai napig a titkosszolgálatok irányítják, ők diktálják, hogy mikor mi történjen, ami rendkívül megnehezíti a bizottság munkáját. Az albizottság háromszéki látogatását azonban pozitívan értékelte, mert „majdnem teljes képet” kaphattak a helyi problémákról.
A „majdnem teljes képhez” az is hozzátartozik, hogy az albizottság román ajkú tagjai egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak: a szociáldemokrata képviselő túlzónak nevezte a magyarok által felvetett problémák egy részét, nem hiszi, hogy a prefektus visszaélne a hatalmával, és gyerekes frusztrációnak tartja, hogy zavarja a magyarokat, hogy a magyar felirat a román alá kell kerüljön. Ezzel szemben a roma párti képviselő éppen a prefektus támadásait tartotta túlzottnak, amelyekkel „fölöslegesen konfliktusokat gerjeszt”.
Az albizottság tagjai a három székely megye vezetőivel, civil szervezetek és egyházak képviselőivel, polgármesterekkel is találkoztak. Kulcsár-Terza szerint fontos lenne a magyar–román párbeszéd, mert a magyar kérések mindeddig „süket fülekre” találtak Bukarestben. Legégetőbb problémának a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét nevezte, és kijelentette, kezdeményezni fogja, hogy az emberjogi és az oktatási bizottságok együttes ülésen keressenek megoldást.
A megbeszélésen elhangzott, hogy kisebbségi ügyekben kialakult egy párhuzamos törvénykezés, a bírósági ítéletek gyakran felülírják a hatályos jogszabályokat. A Hargita megyei tanács elnöke kérte az albizottságot, véleményezze a hargitai önkormányzat által elfogadott, ám a prefektus által megtámadott román–magyar együttélési kódex törvényességét. Olyan vélemény is elhangzott, hogy ha a különböző intézmények közötti meddő vitákat lezárnák, több energia jutna például a befektetőbarát környezet kialakítására. Illetve az is, hogy a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé kellene nyilvánítani Székelyföldön.
Kíváncsian várjuk a kétnapos munkaülés konklúzióiról szóló jelentést.
Tény, hogy a romániai magyar kisebbségnek több rendezetlen, megoldásra váró problémája van. Előrelépés már az albizottság létrehozása is, amely szerepet vállalhat akár a szimbólum- és nyelvhasználat kérdéseinek rendezésében, a román–magyar viszony javításában is.
Várjuk a további fejleményeket és azt, hogy valamiféle előrelépést tapasztaljunk a jogsértések orvoslásában.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Nem kavarta fel különösen a kedélyeket, a román sajtó sem tulajdonított jelentőséget a hírnek, hogy a képviselőház emberi jogi bizottságának magyarokkal foglalkozó albizottsága a múlt héten Székelyföldre látogatott.
Ezt egyébként az albizottság kezdeményezője, Kulcsár-Terza József képviselő is nehezményezte. Kijelentette: „bezzeg, amikor a »székely terroristákról« kellett írni, akkor itt voltak, amikor azonban a jogainkról, sérelmeinkről van szó, mélyen hallgatnak”. A képviselő szerint az országot a mai napig a titkosszolgálatok irányítják, ők diktálják, hogy mikor mi történjen, ami rendkívül megnehezíti a bizottság munkáját. Az albizottság háromszéki látogatását azonban pozitívan értékelte, mert „majdnem teljes képet” kaphattak a helyi problémákról.
A „majdnem teljes képhez” az is hozzátartozik, hogy az albizottság román ajkú tagjai egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak: a szociáldemokrata képviselő túlzónak nevezte a magyarok által felvetett problémák egy részét, nem hiszi, hogy a prefektus visszaélne a hatalmával, és gyerekes frusztrációnak tartja, hogy zavarja a magyarokat, hogy a magyar felirat a román alá kell kerüljön. Ezzel szemben a roma párti képviselő éppen a prefektus támadásait tartotta túlzottnak, amelyekkel „fölöslegesen konfliktusokat gerjeszt”.
Az albizottság tagjai a három székely megye vezetőivel, civil szervezetek és egyházak képviselőivel, polgármesterekkel is találkoztak. Kulcsár-Terza szerint fontos lenne a magyar–román párbeszéd, mert a magyar kérések mindeddig „süket fülekre” találtak Bukarestben. Legégetőbb problémának a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét nevezte, és kijelentette, kezdeményezni fogja, hogy az emberjogi és az oktatási bizottságok együttes ülésen keressenek megoldást.
A megbeszélésen elhangzott, hogy kisebbségi ügyekben kialakult egy párhuzamos törvénykezés, a bírósági ítéletek gyakran felülírják a hatályos jogszabályokat. A Hargita megyei tanács elnöke kérte az albizottságot, véleményezze a hargitai önkormányzat által elfogadott, ám a prefektus által megtámadott román–magyar együttélési kódex törvényességét. Olyan vélemény is elhangzott, hogy ha a különböző intézmények közötti meddő vitákat lezárnák, több energia jutna például a befektetőbarát környezet kialakítására. Illetve az is, hogy a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé kellene nyilvánítani Székelyföldön.
Kíváncsian várjuk a kétnapos munkaülés konklúzióiról szóló jelentést.
Tény, hogy a romániai magyar kisebbségnek több rendezetlen, megoldásra váró problémája van. Előrelépés már az albizottság létrehozása is, amely szerepet vállalhat akár a szimbólum- és nyelvhasználat kérdéseinek rendezésében, a román–magyar viszony javításában is.
Várjuk a további fejleményeket és azt, hogy valamiféle előrelépést tapasztaljunk a jogsértések orvoslásában.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 6.
Egy botrány apropóján
A botrányról botrányra bukdácsoló egyik legfiatalabb politikai alakulat, a Mentsétek meg Romániát (USR), amely ellen februárban indult bűnvádi kivizsgálás pénzmosás, sikkasztás, érdekellentét, választási kampány törvénytelen finanszírozása vádjával, és amely arról híres, hogy a tavaly decemberi, heteken át tartó, úgymond korrupcióellenes utcai tüntetések egyik társszervezője, fő mozgatója és politikai haszonélvezője, újabb botránnyal gyarapította „politikai patrimóniumát”, amely a szervezet vezetőjének lemondásához, sőt a pártból való kilépéséhez vezetett.
Nem áll szándékunkban az USR elemzése, nem érdemes időt, energiát pazarolni rá, papírt, ceruzát koptatni miatta. Arról azonban lehet és kell is szólni, hogy milyenek az ország különböző hatalmi ágainak a képviselői, milyen parlamentünk, kormányunk, elnökünk van, és a politikai pártok, vezető politikusok hogyan vezetik félre azokat, akiknek a szavazatai juttatták őket funkcióhoz és – tette hozzá egyik ismerősöm – minden földi jóhoz.
Mert nyílt titok, nem volt és ma sem egyedi eset az USR körüli korrupciós botrány. Az évek során számos politikát és politikust érintő korrupciós ügy robbant ki, amelyek legtöbbje nem fejeződött be, de amelyek, ha másra nem, arra jók voltak, hogy megrendítsék a választók bizalmát, és az egyszerű emberek korrupcióval azonosítsák a politika „nagyjait”, azokat, akik milliók sorsáról döntenek. Nem csoda, hiszen évtizedeken át azt tapasztaltuk, hogy mihelyt valaki közel jutott a hatalomhoz, saját tulajdonának tekintette, és nyakló nélkül zsebelte be a közpénzeket. Sokan és sokszor feltették a kérdést: miért lopnak a politikusok? A kérdésre egy jó nevű román értelmiségi, aki valamikor maga is volt miniszter, sőt elnöki tanácsadó – tehát tudja, mit beszél – nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy azért, mert van rá lehetőségük. És mert nagyon csábító számukra, hogy annyi pénz fölött rendelkeznek, amelyet igaz ugyan, hogy az állampolgárok javára kellene fordítaniuk, de mit tehetnek, a csábítás nagy, és a kezük ragad, tapad. Ráadásul mentelmi joggal is rendelkeznek, tehát legyőzhetetlenek. Illetve annak képzelik magukat. Természetesen van kivétel is, tisztelet nekik.
És nem csak egyénekre jellemző, amint a fenti példa is mutatja: érvényes a szervezetekre, pártokra is, egészen a legmagasabb szintű állami méltóságokig. Akik a kampányban ígérnek mindenféle országprojektet, kormányprogramot, ilyen-olyan, a Kánaánt előrevetítő stratégiákat, amelyekről a választások másnapján teljesen megfeledkeznek.
Politikai botrány persze mindig lesz, állandóan lesznek ravasz politikusok is, és lesznek olyan választók is, akik újra és újra elhiszik majd a hamis ígéreteket.
MÓZES EDITH Népújság (Marosvásárhely)
A botrányról botrányra bukdácsoló egyik legfiatalabb politikai alakulat, a Mentsétek meg Romániát (USR), amely ellen februárban indult bűnvádi kivizsgálás pénzmosás, sikkasztás, érdekellentét, választási kampány törvénytelen finanszírozása vádjával, és amely arról híres, hogy a tavaly decemberi, heteken át tartó, úgymond korrupcióellenes utcai tüntetések egyik társszervezője, fő mozgatója és politikai haszonélvezője, újabb botránnyal gyarapította „politikai patrimóniumát”, amely a szervezet vezetőjének lemondásához, sőt a pártból való kilépéséhez vezetett.
Nem áll szándékunkban az USR elemzése, nem érdemes időt, energiát pazarolni rá, papírt, ceruzát koptatni miatta. Arról azonban lehet és kell is szólni, hogy milyenek az ország különböző hatalmi ágainak a képviselői, milyen parlamentünk, kormányunk, elnökünk van, és a politikai pártok, vezető politikusok hogyan vezetik félre azokat, akiknek a szavazatai juttatták őket funkcióhoz és – tette hozzá egyik ismerősöm – minden földi jóhoz.
Mert nyílt titok, nem volt és ma sem egyedi eset az USR körüli korrupciós botrány. Az évek során számos politikát és politikust érintő korrupciós ügy robbant ki, amelyek legtöbbje nem fejeződött be, de amelyek, ha másra nem, arra jók voltak, hogy megrendítsék a választók bizalmát, és az egyszerű emberek korrupcióval azonosítsák a politika „nagyjait”, azokat, akik milliók sorsáról döntenek. Nem csoda, hiszen évtizedeken át azt tapasztaltuk, hogy mihelyt valaki közel jutott a hatalomhoz, saját tulajdonának tekintette, és nyakló nélkül zsebelte be a közpénzeket. Sokan és sokszor feltették a kérdést: miért lopnak a politikusok? A kérdésre egy jó nevű román értelmiségi, aki valamikor maga is volt miniszter, sőt elnöki tanácsadó – tehát tudja, mit beszél – nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy azért, mert van rá lehetőségük. És mert nagyon csábító számukra, hogy annyi pénz fölött rendelkeznek, amelyet igaz ugyan, hogy az állampolgárok javára kellene fordítaniuk, de mit tehetnek, a csábítás nagy, és a kezük ragad, tapad. Ráadásul mentelmi joggal is rendelkeznek, tehát legyőzhetetlenek. Illetve annak képzelik magukat. Természetesen van kivétel is, tisztelet nekik.
És nem csak egyénekre jellemző, amint a fenti példa is mutatja: érvényes a szervezetekre, pártokra is, egészen a legmagasabb szintű állami méltóságokig. Akik a kampányban ígérnek mindenféle országprojektet, kormányprogramot, ilyen-olyan, a Kánaánt előrevetítő stratégiákat, amelyekről a választások másnapján teljesen megfeledkeznek.
Politikai botrány persze mindig lesz, állandóan lesznek ravasz politikusok is, és lesznek olyan választók is, akik újra és újra elhiszik majd a hamis ígéreteket.
MÓZES EDITH Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 19.
Engedd hazámat értenem
avagy mit ér az ember, ha demokrata Magyarországon és Erdélyben?
Lengyel László közgazdász-politológus, aki negyedszázada elemzi a politikát, és Markó Béla költő, aki tizennyolc éven át volt az RMDSZ elnöke, közös könyvének bemutatójára került sor szerda délután a Bernády Házban.
Kelemen Hunor, Lengyel László, Markó Béla és Tibori Szabó Zoltán beszélgetett a könyvről, Erdélyről, nacionalizmusról, a magyar és a román rendszerváltásról, a parlamenti demokráciák kiépítéséről, működtetéséről, elapadásáról.
„Meg kell rágni”
A beszélgetést megelőzően Markó Béla egyik legújabb szerzeményét olvasta fel, amely még nem jelent meg nyomtatásban.
Tibori Szabó Zoltán nehéz könyvnek nevezte a kötetet, folyamatos reflektálások sorozatának, amelyben egymás gondolataiba kapaszkodva, azokat továbbgondolva, tovább lépve két világ bontakozik ki: egyfelől Lengyel László bepillantást enged a magyarországi, másfelől pedig Markó Béla az 1990 utáni erdélyi időszakba, a román–magyar, magyar–magyar viszony alakulásába. A könyv tematikája gyakorlatilag mindent felölel azokból a fontosabb témákból, amelyek meghatározták Magyarország, Románia, az erdélyi magyarság politikáját, társadalmi életét, kultúráját ebben a 27 évben. Bár végig a múltról szól, mégis iránymutató kötet, anélkül, hogy a szerzők bármelyike magának vindikálná a jogot, hogy megmondja, melyik lenne a jó irány, és merre kellene tartania akár a magyarországi, akár a romániai, akár az erdélyi magyar politizálásnak. A könyvben kimondva-kimondatlanul végig ott van a kérdés, hogy megérte-e végigcsinálni ezt a 27 évet, rendben volt ez így, vagy elpazarolt időszaknak számít? Szükség volt erre az időszakra, vagy csak próbálkozások sorozata volt, és ezek között sok elvetélt dolog is volt? Ezek a dilemmák végig jelen vannak a könyvben.
Véleménye szerint a könyvet el kell olvasni és újraolvasni, „meg kell rágni”, meg kell érteni és valami módon értelmezni kell.
„Nem egyszerű beszélgetőkönyv, politikai filozófia”
Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy az elmúlt 27 év értelmezése, értékelése, bizonyos döntések magyarázata is megtalálható a könyvben. „Egy olyan beszélgetőkönyvet tartunk a kezünkben, amely párhuzamos értelmezés és megértése próbál lenni annak, ami ez alatt a 27 év alatt velünk történt Erdélyben, Magyarországon, a Kárpát-medencében. A könyv olyan értelmiségiek dilemmája, kölcsönös reflexió, amely számunkra bizonyos értelemben eligazítást jelenthet arról is, ami előttünk áll, amiről gondolkodni tudunk, és amiről gondolkodni kell.”
Mint mondta, két olyan szerzőről, két olyan, a hatvanas éveiben járó értelmiségiről van szó, akik tulajdonképpen egy vidékről származnak, bár az életüket más-más társadalmi kontextusban, más-más országban élték le, és együtt próbálják megérteni, hogy mi történt velünk, magyarokkal, nemcsak az elmúlt negyedszázadban, de akár az elmúlt száz évben, mert csak akkor tudunk előretekinteni, ha tudjuk, hogy egy-egy döntésnek a háttere hová vezethető vissza. Vagyis egy tágabb történelmi kontextusba helyezik a XX. és a XXI. századot.
Véleménye szerint a könyv fő érdeme, hogy nem egyszerű beszélgetőkönyv, hanem politikai filozófia, társadalomfilozófia is egyben. „Nem a rendszerváltás kronológiája a könyv, de tartalmazza mindazt, ami az elmúlt 27 évben velünk történt Erdélyben, Romániában, Magyarországon, és nem csak, van benne kitekintés az észak-atlanti politikai viszonyrendszerre, az Európai Unióra, az Amerikai Egyesült Államokra, és hogy hol van ebben egyik vagy másik kis európai népnek, nemzetnek a helye” – ajánlotta mindenkinek a kötetet Kelemen Hunor.
Zsákutca és kézifék
A budapesti Helikon Kiadónál megjelent vaskos „beszélgetőkönyv” hátlapján így vallanak a szerzők.
Lengyel László szerint „miközben nálunk fölépült egy autokrata rendszer, s hiába írtam, beszéltem a nyugati demokráciákért, aközben kiderült, hogy amíg te a magyar ügyekért harcolsz negyedszázadon át, a romániai rendszer is visszafordul, befordul egy zsákutcába, egy másféle tekintélyi rendszerbe”.
Markó Béla úgy gondolja: „Mégiscsak a fékek körül van a baj. Nálunk Romániában a kézifék is be van húzva, fékezünk is az egyik lábunkkal, és nyomjuk a másik lábunkkal a gázt tövig, de csak a motor bőg veszettül, a kocsi nem mozdul, nálatok meg a rendszer fék nélkül rohan neki a falnak”.
Novembertől márciusig
A kötet olvasása során kiderül, hogy a szerzők 2016. november közepén Marosvásárhelyen kezdték el beszélgetéseiket, és ugyanott fejezték be 2017. március végén. Egyetértenek abban, hogy míg 1989 után legalább két évtizeden át nagyjából jósolni lehetett előre, legalábbis Európában, és nem egy-két hónapra, hanem hosszú évekre, addig ma ez szinte lehetetlen.
Bebizonyosodott, hogy a demokráciákból ma is, akárcsak a két világháború során Németországban vagy másutt, pillanatok alatt valamilyen autoriter rendszert lehet csinálni, vagy legalábbis el lehet indulni arrafelé, ha akad egy erre alkalmas vezér – írja Markó.
Lengyel László arra hívja fel a figyelmet, hogy az idő 2015 ősze óta „mintha rohanni kezdett volna a menekültek hullámával, a brit kiválási népszavazással, majd az amerikai elnökválasztással, és tovább gyorsult nemcsak Magyarországon vagy Romániában, de Európában és világszerte is”.
Bűvös kör
Markó Béla a társadalom romlásáról beszél, mert, tekintve a legutóbbi romániai parlamenti választásokat, „felkészületlen és megfélemlített politikusoktól hiába várja az ember, hogy a sarkukra álljanak. Megfélemlíteni pedig azokat lehet a legkönnyebben, akik nem azért vállalkoznak a politikára, mert szeretnének egy bizonyos jövőképet érvényesíteni, hanem mert egyszerűen politikusként képzelik el az életüket, és semmitől sem tartanak jobban, mint a bukástól. Bűvös körben vagyunk, nem lehet kitörni belőle mindaddig, amíg nem lesznek ismét koherens elképzelések arról, hogy merre is kellene vinni Romániát, Európát, az egész világot”.
Azt sem lehet tudni, mi lesz a világhatalom Amerikával új, populista elnöke alatt, de nemigen lehetne megjósolni az Európai Unió jövőjét sem a britek távozása, a nacionalista-populista mozgalmak felerősödése, az orosz fenyegetés, a migránshullámok kihívása közepette.
A beszélgetőpartnerek szerint meglehet, hogy most zárul le a rendszerváltás kora.
MÓZES EDITH Népújság (Marosvásárhely)
avagy mit ér az ember, ha demokrata Magyarországon és Erdélyben?
Lengyel László közgazdász-politológus, aki negyedszázada elemzi a politikát, és Markó Béla költő, aki tizennyolc éven át volt az RMDSZ elnöke, közös könyvének bemutatójára került sor szerda délután a Bernády Házban.
Kelemen Hunor, Lengyel László, Markó Béla és Tibori Szabó Zoltán beszélgetett a könyvről, Erdélyről, nacionalizmusról, a magyar és a román rendszerváltásról, a parlamenti demokráciák kiépítéséről, működtetéséről, elapadásáról.
„Meg kell rágni”
A beszélgetést megelőzően Markó Béla egyik legújabb szerzeményét olvasta fel, amely még nem jelent meg nyomtatásban.
Tibori Szabó Zoltán nehéz könyvnek nevezte a kötetet, folyamatos reflektálások sorozatának, amelyben egymás gondolataiba kapaszkodva, azokat továbbgondolva, tovább lépve két világ bontakozik ki: egyfelől Lengyel László bepillantást enged a magyarországi, másfelől pedig Markó Béla az 1990 utáni erdélyi időszakba, a román–magyar, magyar–magyar viszony alakulásába. A könyv tematikája gyakorlatilag mindent felölel azokból a fontosabb témákból, amelyek meghatározták Magyarország, Románia, az erdélyi magyarság politikáját, társadalmi életét, kultúráját ebben a 27 évben. Bár végig a múltról szól, mégis iránymutató kötet, anélkül, hogy a szerzők bármelyike magának vindikálná a jogot, hogy megmondja, melyik lenne a jó irány, és merre kellene tartania akár a magyarországi, akár a romániai, akár az erdélyi magyar politizálásnak. A könyvben kimondva-kimondatlanul végig ott van a kérdés, hogy megérte-e végigcsinálni ezt a 27 évet, rendben volt ez így, vagy elpazarolt időszaknak számít? Szükség volt erre az időszakra, vagy csak próbálkozások sorozata volt, és ezek között sok elvetélt dolog is volt? Ezek a dilemmák végig jelen vannak a könyvben.
Véleménye szerint a könyvet el kell olvasni és újraolvasni, „meg kell rágni”, meg kell érteni és valami módon értelmezni kell.
„Nem egyszerű beszélgetőkönyv, politikai filozófia”
Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy az elmúlt 27 év értelmezése, értékelése, bizonyos döntések magyarázata is megtalálható a könyvben. „Egy olyan beszélgetőkönyvet tartunk a kezünkben, amely párhuzamos értelmezés és megértése próbál lenni annak, ami ez alatt a 27 év alatt velünk történt Erdélyben, Magyarországon, a Kárpát-medencében. A könyv olyan értelmiségiek dilemmája, kölcsönös reflexió, amely számunkra bizonyos értelemben eligazítást jelenthet arról is, ami előttünk áll, amiről gondolkodni tudunk, és amiről gondolkodni kell.”
Mint mondta, két olyan szerzőről, két olyan, a hatvanas éveiben járó értelmiségiről van szó, akik tulajdonképpen egy vidékről származnak, bár az életüket más-más társadalmi kontextusban, más-más országban élték le, és együtt próbálják megérteni, hogy mi történt velünk, magyarokkal, nemcsak az elmúlt negyedszázadban, de akár az elmúlt száz évben, mert csak akkor tudunk előretekinteni, ha tudjuk, hogy egy-egy döntésnek a háttere hová vezethető vissza. Vagyis egy tágabb történelmi kontextusba helyezik a XX. és a XXI. századot.
Véleménye szerint a könyv fő érdeme, hogy nem egyszerű beszélgetőkönyv, hanem politikai filozófia, társadalomfilozófia is egyben. „Nem a rendszerváltás kronológiája a könyv, de tartalmazza mindazt, ami az elmúlt 27 évben velünk történt Erdélyben, Romániában, Magyarországon, és nem csak, van benne kitekintés az észak-atlanti politikai viszonyrendszerre, az Európai Unióra, az Amerikai Egyesült Államokra, és hogy hol van ebben egyik vagy másik kis európai népnek, nemzetnek a helye” – ajánlotta mindenkinek a kötetet Kelemen Hunor.
Zsákutca és kézifék
A budapesti Helikon Kiadónál megjelent vaskos „beszélgetőkönyv” hátlapján így vallanak a szerzők.
Lengyel László szerint „miközben nálunk fölépült egy autokrata rendszer, s hiába írtam, beszéltem a nyugati demokráciákért, aközben kiderült, hogy amíg te a magyar ügyekért harcolsz negyedszázadon át, a romániai rendszer is visszafordul, befordul egy zsákutcába, egy másféle tekintélyi rendszerbe”.
Markó Béla úgy gondolja: „Mégiscsak a fékek körül van a baj. Nálunk Romániában a kézifék is be van húzva, fékezünk is az egyik lábunkkal, és nyomjuk a másik lábunkkal a gázt tövig, de csak a motor bőg veszettül, a kocsi nem mozdul, nálatok meg a rendszer fék nélkül rohan neki a falnak”.
Novembertől márciusig
A kötet olvasása során kiderül, hogy a szerzők 2016. november közepén Marosvásárhelyen kezdték el beszélgetéseiket, és ugyanott fejezték be 2017. március végén. Egyetértenek abban, hogy míg 1989 után legalább két évtizeden át nagyjából jósolni lehetett előre, legalábbis Európában, és nem egy-két hónapra, hanem hosszú évekre, addig ma ez szinte lehetetlen.
Bebizonyosodott, hogy a demokráciákból ma is, akárcsak a két világháború során Németországban vagy másutt, pillanatok alatt valamilyen autoriter rendszert lehet csinálni, vagy legalábbis el lehet indulni arrafelé, ha akad egy erre alkalmas vezér – írja Markó.
Lengyel László arra hívja fel a figyelmet, hogy az idő 2015 ősze óta „mintha rohanni kezdett volna a menekültek hullámával, a brit kiválási népszavazással, majd az amerikai elnökválasztással, és tovább gyorsult nemcsak Magyarországon vagy Romániában, de Európában és világszerte is”.
Bűvös kör
Markó Béla a társadalom romlásáról beszél, mert, tekintve a legutóbbi romániai parlamenti választásokat, „felkészületlen és megfélemlített politikusoktól hiába várja az ember, hogy a sarkukra álljanak. Megfélemlíteni pedig azokat lehet a legkönnyebben, akik nem azért vállalkoznak a politikára, mert szeretnének egy bizonyos jövőképet érvényesíteni, hanem mert egyszerűen politikusként képzelik el az életüket, és semmitől sem tartanak jobban, mint a bukástól. Bűvös körben vagyunk, nem lehet kitörni belőle mindaddig, amíg nem lesznek ismét koherens elképzelések arról, hogy merre is kellene vinni Romániát, Európát, az egész világot”.
Azt sem lehet tudni, mi lesz a világhatalom Amerikával új, populista elnöke alatt, de nemigen lehetne megjósolni az Európai Unió jövőjét sem a britek távozása, a nacionalista-populista mozgalmak felerősödése, az orosz fenyegetés, a migránshullámok kihívása közepette.
A beszélgetőpartnerek szerint meglehet, hogy most zárul le a rendszerváltás kora.
MÓZES EDITH Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 23.
„Nem szabad összemosni a katolikus iskolát a többi magyar osztállyal” 59 helyett csupán 50 osztály
– Remélem, hogy a tanfelügyelőség által levágott magyar osztályok visszakerülnek a beiskolázási tervbe. A főtanfelügyelővel folytatott beszélgetésen ezt tisztáztam, félig-meddig ígéretet is kaptam. Kérdés, tartja-e a szavát, vagy ő is megijed a ránehezedő nacionalista nyomástól – jelentette ki tegnapi sajtó- tájékoztatóján Biró Zsolt képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának tagja.
A képviselő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marosvásárhelyen annyi magyar gyermek végzi el a 8. osztályt, hogy 59 osztályra lenne szükség. Ezzel szemben a tanfelügyelőség mindössze 50 osztályt engedélyezett. „Ha hozzáadjuk a katolikus iskolában indítandó három osztályt, még mindig csak 53-nál tartunk” – mutatott rá Biró.
Hangsúlyozta: nem szabad összemosni a római katolikus iskola osztályait a magyar közösségnek járó többi osztállyal. „Ha megadják számunkra azokat az osztályokat, amelyeket igényeltünk, az nem azt jelenti, hogy a római katolikus iskolától vettünk el. Ezt egyértelműen és világosan elmondták az intézmények vezetői is. Ha adnak egy osztályt a Bolyainak vagy a pedagógiai líceumnak, akkor nem a római katolikus iskolát rövidítettük meg. Ennek az iskolának a helyzetét meg kell oldani önálló intézményként.”
Magyar osztályt kért Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (egy természettudományi osztályt), amelyet a tanfelügyelőség korábban visszautasított, a pedagó- giai líceum (egy társadalomtudományi osztályt), amelyet szintén visszautasított a tanfelügyelőség azzal, hogy „a magyar osztállyal a románokat rövidítenék meg, illetve, megváltozna az etnikai arány az Eminescu líceumban, ha egy újabb magyar osztály indulna”. Az Elektromaros líceumban a tervek szerint indult volna egy matematika-informatika osztály, de magyar tagozaton indított volna osztályt a C. Brâncuşi és a I. Vlasiu iskolaközpont, ahol szakiskolai osztályokról lett volna szó, ezeket is „levágták”.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek az osztályok is visszakerüljenek a beiskolázási hálózatba, hiszen megfosztjuk a magyar közösséget attól, hogy szakmát tanuljon anyanyelvén, ha ezeket az osztályokat nem engedélyezzük, és pontosan azoktól a tanulóktól vesszük el az anyanyelven való tanulás lehetőségét, akik esetleg most gyengébben vizsgáznak, de ősszel a pótvizsgán átmennek, és szakiskolában folytatnák tanulmányaikat. Fontos, hogy mind az Elektromarosban, mind a Brâncuşi-ban, mind a Vlasiuban induljanak magyar osztályok.” Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy Erdőszentgyörgyön azzal vágták le a társadalomtudományi osztályt, hogy az ottani gyermekek nagy része amúgy is Vásárhelyre jár iskolába.
Felháborító és diszkriminatív Felháborítónak és diszkriminatívnak nevezte, hogy Maros megyében 253 magyar diák számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget, bár a 9. osztály kötelező, mi- közben a román tagozaton közel 150 hellyel, a német kisebbség ese- tében pedig 18 hellyel hirdettek meg többet a 9. osztályba. „A tanügyi törvény világosan fogalmaz a nemzetiségi oktatás tekintetében is. A magyar közösségnek alkotmányos és tanügyi törvényben is rögzített joga, hogy anyanyelvén tanuljon, a tanfelügyelőségnek pedig az a kötelessége, hogy ahány tanuló végez, annyinak biztosítson továbbtanulási lehetőséget” – mondta. Elfogadhatatlannak nevezte a tanfelügyelőség érveit, mely szerint kevesebb diák iratkozik be a 8. osztályt követően a vizsgára, mint ahányan elvégezték a tanulmányaikat, vannak, akik megbuknak. A képviselő kijelentette: ezeknek pótvizsgát szerveznek, és az érvényes mód- szertan szerint, mivel kötelező a 9. osztály, akik a pótvizsgán átmennek, de azok is, akik a felmérőn nem érik el az átmenő jegyet, be tudnak iratkozni szeptemberben a 9. osztályba. Tehát őket is számításba kell venni. Mint mondta, többször tárgyalt – nemcsak parlamenti interpellációk és a minisztériumokhoz levelek formájában – a tanügyminisztérium szakembereivel, és mindenki megerősítette, hogy annyi helyet kell meghirdetni, ahány tanuló végzi az iskolát.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
– Remélem, hogy a tanfelügyelőség által levágott magyar osztályok visszakerülnek a beiskolázási tervbe. A főtanfelügyelővel folytatott beszélgetésen ezt tisztáztam, félig-meddig ígéretet is kaptam. Kérdés, tartja-e a szavát, vagy ő is megijed a ránehezedő nacionalista nyomástól – jelentette ki tegnapi sajtó- tájékoztatóján Biró Zsolt képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának tagja.
A képviselő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marosvásárhelyen annyi magyar gyermek végzi el a 8. osztályt, hogy 59 osztályra lenne szükség. Ezzel szemben a tanfelügyelőség mindössze 50 osztályt engedélyezett. „Ha hozzáadjuk a katolikus iskolában indítandó három osztályt, még mindig csak 53-nál tartunk” – mutatott rá Biró.
Hangsúlyozta: nem szabad összemosni a római katolikus iskola osztályait a magyar közösségnek járó többi osztállyal. „Ha megadják számunkra azokat az osztályokat, amelyeket igényeltünk, az nem azt jelenti, hogy a római katolikus iskolától vettünk el. Ezt egyértelműen és világosan elmondták az intézmények vezetői is. Ha adnak egy osztályt a Bolyainak vagy a pedagógiai líceumnak, akkor nem a római katolikus iskolát rövidítettük meg. Ennek az iskolának a helyzetét meg kell oldani önálló intézményként.”
Magyar osztályt kért Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (egy természettudományi osztályt), amelyet a tanfelügyelőség korábban visszautasított, a pedagó- giai líceum (egy társadalomtudományi osztályt), amelyet szintén visszautasított a tanfelügyelőség azzal, hogy „a magyar osztállyal a románokat rövidítenék meg, illetve, megváltozna az etnikai arány az Eminescu líceumban, ha egy újabb magyar osztály indulna”. Az Elektromaros líceumban a tervek szerint indult volna egy matematika-informatika osztály, de magyar tagozaton indított volna osztályt a C. Brâncuşi és a I. Vlasiu iskolaközpont, ahol szakiskolai osztályokról lett volna szó, ezeket is „levágták”.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek az osztályok is visszakerüljenek a beiskolázási hálózatba, hiszen megfosztjuk a magyar közösséget attól, hogy szakmát tanuljon anyanyelvén, ha ezeket az osztályokat nem engedélyezzük, és pontosan azoktól a tanulóktól vesszük el az anyanyelven való tanulás lehetőségét, akik esetleg most gyengébben vizsgáznak, de ősszel a pótvizsgán átmennek, és szakiskolában folytatnák tanulmányaikat. Fontos, hogy mind az Elektromarosban, mind a Brâncuşi-ban, mind a Vlasiuban induljanak magyar osztályok.” Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy Erdőszentgyörgyön azzal vágták le a társadalomtudományi osztályt, hogy az ottani gyermekek nagy része amúgy is Vásárhelyre jár iskolába.
Felháborító és diszkriminatív Felháborítónak és diszkriminatívnak nevezte, hogy Maros megyében 253 magyar diák számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget, bár a 9. osztály kötelező, mi- közben a román tagozaton közel 150 hellyel, a német kisebbség ese- tében pedig 18 hellyel hirdettek meg többet a 9. osztályba. „A tanügyi törvény világosan fogalmaz a nemzetiségi oktatás tekintetében is. A magyar közösségnek alkotmányos és tanügyi törvényben is rögzített joga, hogy anyanyelvén tanuljon, a tanfelügyelőségnek pedig az a kötelessége, hogy ahány tanuló végez, annyinak biztosítson továbbtanulási lehetőséget” – mondta. Elfogadhatatlannak nevezte a tanfelügyelőség érveit, mely szerint kevesebb diák iratkozik be a 8. osztályt követően a vizsgára, mint ahányan elvégezték a tanulmányaikat, vannak, akik megbuknak. A képviselő kijelentette: ezeknek pótvizsgát szerveznek, és az érvényes mód- szertan szerint, mivel kötelező a 9. osztály, akik a pótvizsgán átmennek, de azok is, akik a felmérőn nem érik el az átmenő jegyet, be tudnak iratkozni szeptemberben a 9. osztályba. Tehát őket is számításba kell venni. Mint mondta, többször tárgyalt – nemcsak parlamenti interpellációk és a minisztériumokhoz levelek formájában – a tanügyminisztérium szakembereivel, és mindenki megerősítette, hogy annyi helyet kell meghirdetni, ahány tanuló végzi az iskolát.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 21.
Székelyzászló-fóbia
A minap az államelnök a két székely megyébe látogatott, ahol bukaresti „elemzők” szerint rettenetesen megalázták: állva kellett végighallgatnia a székely himnuszt, és ha még ez sem lett volna elég, székely zászlóval ajándékozta meg Csíkszereda polgármestere. Az esemény előrejelezhető vihart kavart a Dâmboviţa-parti hazafik keblében. De valóságos traumát okozott az egyik vásárhelyi parlamenti képviselőnek is, aki nemes felháborodásának egy közösségi oldalon posztolt „elemzésben” adott hangot.
Az elemzők a tévékben és blogbejegyzésekben hisztérikusan reagáltak az eseményekre és a székelyföldi helyhatóságok „szemtelenségére”, akik szerintük kizárólag csak magyar problémákat vetettek fel, a románokról – akiknek nagy részét „elűzték” vagy asszimilálták – egyetlen szót sem ejtettek.
A háborgók azt is felhánytorgatták, hogy a látogatás szervezésébe nem vonták be a két székely megye prefektusait, az egészet „az RMDSZ ellenőrzése alatt álló” helyi hatóságokra és az elnöki hivatalra bízták.
A fent említett képviselő ennél is tovább ment, és azt állította, hogy az elnök akarva-akaratlanul „aláásta” a prefektusok tekintélyét, kizárólag „az RMDSZ helyi grófjaival” tárgyalt, és egy asztalhoz ült le korrupciógyanús politikusokkal. Így aztán a tanácskozás „az RMDSZ által, az elnöki hivatal cinkos beleegyezésével kidolgozott, olcsó színjáték” volt. A magyar elöljárók, mintegy 300-an, „képzelt sérelmekkel” fárasztották az államfőt, háttérbe szorítva a székelyföldi románokat, amivel „újra bebizonyították, hogy nem igazi politikusok, hanem olcsó ripacsok” – állította „elemzésében” a magyar grófok rögeszmés gyűlölője.
Számára az egyetlen öröm az ürömben, ha egyáltalán örömnek lehet nevezni, az volt, hogy az államfő a székely zászlóért cserébe állami lobogót adott az említett polgármesternek, és hogy a gyűlésteremben nem volt kitűzve „a székely szeparatizmus jelképe”. Illetve, az elnök „nem süllyedt le” az RMDSZ-es „grófok” szintjére. Ja, és nem értett egyet „az etnikai alapú területi autonómiával”.
Ehhez hasonló kommentárok folytak ki a televíziókból és képviselőnkhöz hasonló érzelmű hazafik tollából. Amivel természetesen nőtt a nézettségük, a magányos írnokok pedig legalább „kiírták magukból” nemzetféltő fájdalmukat, és villanásnyi figyelmet kaptak azoktól, akik éppen akkor „fészbukoztak”.
Érdekes, hogy a háborgók egyike sem beszélt arról, hogy az esetleges székelyföldi fejlesztések nemcsak a székelyeknek lennének jók, hanem az ott élő románoknak is, akikért – legalábbis a nyilatkozatok szintjén – szakad meg a szívük. Aggodalmukból ennyire már nem futotta. Leragadtak a székelyzászló-fóbiánál.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
A minap az államelnök a két székely megyébe látogatott, ahol bukaresti „elemzők” szerint rettenetesen megalázták: állva kellett végighallgatnia a székely himnuszt, és ha még ez sem lett volna elég, székely zászlóval ajándékozta meg Csíkszereda polgármestere. Az esemény előrejelezhető vihart kavart a Dâmboviţa-parti hazafik keblében. De valóságos traumát okozott az egyik vásárhelyi parlamenti képviselőnek is, aki nemes felháborodásának egy közösségi oldalon posztolt „elemzésben” adott hangot.
Az elemzők a tévékben és blogbejegyzésekben hisztérikusan reagáltak az eseményekre és a székelyföldi helyhatóságok „szemtelenségére”, akik szerintük kizárólag csak magyar problémákat vetettek fel, a románokról – akiknek nagy részét „elűzték” vagy asszimilálták – egyetlen szót sem ejtettek.
A háborgók azt is felhánytorgatták, hogy a látogatás szervezésébe nem vonták be a két székely megye prefektusait, az egészet „az RMDSZ ellenőrzése alatt álló” helyi hatóságokra és az elnöki hivatalra bízták.
A fent említett képviselő ennél is tovább ment, és azt állította, hogy az elnök akarva-akaratlanul „aláásta” a prefektusok tekintélyét, kizárólag „az RMDSZ helyi grófjaival” tárgyalt, és egy asztalhoz ült le korrupciógyanús politikusokkal. Így aztán a tanácskozás „az RMDSZ által, az elnöki hivatal cinkos beleegyezésével kidolgozott, olcsó színjáték” volt. A magyar elöljárók, mintegy 300-an, „képzelt sérelmekkel” fárasztották az államfőt, háttérbe szorítva a székelyföldi románokat, amivel „újra bebizonyították, hogy nem igazi politikusok, hanem olcsó ripacsok” – állította „elemzésében” a magyar grófok rögeszmés gyűlölője.
Számára az egyetlen öröm az ürömben, ha egyáltalán örömnek lehet nevezni, az volt, hogy az államfő a székely zászlóért cserébe állami lobogót adott az említett polgármesternek, és hogy a gyűlésteremben nem volt kitűzve „a székely szeparatizmus jelképe”. Illetve, az elnök „nem süllyedt le” az RMDSZ-es „grófok” szintjére. Ja, és nem értett egyet „az etnikai alapú területi autonómiával”.
Ehhez hasonló kommentárok folytak ki a televíziókból és képviselőnkhöz hasonló érzelmű hazafik tollából. Amivel természetesen nőtt a nézettségük, a magányos írnokok pedig legalább „kiírták magukból” nemzetféltő fájdalmukat, és villanásnyi figyelmet kaptak azoktól, akik éppen akkor „fészbukoztak”.
Érdekes, hogy a háborgók egyike sem beszélt arról, hogy az esetleges székelyföldi fejlesztések nemcsak a székelyeknek lennének jók, hanem az ott élő románoknak is, akikért – legalábbis a nyilatkozatok szintjén – szakad meg a szívük. Aggodalmukból ennyire már nem futotta. Leragadtak a székelyzászló-fóbiánál.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 25.
Anna-nap
Holnap van Anna napja. Amellett, hogy az egyik legszebb női név, Szent Annában a katolikusok Szűz Mária édesanyját tisztelik. Kultusza a XIII–XIV. században terjedt el Európában. Az ünnep Szent Anna halálának feltételezett napja. Mária állítólagos jeruzsálemi szülőházát még a IV. században építették át templommá, és egy július 26-i napon szentelték fel. A templom búcsúját Bizáncban július 25-én ülték meg. A napot Justinianus császár tette kötelező ünneppé.
Erdély egyetlen vulkanikus tavának, a Szent Anna-tónak a története sem mindennapi.
A tó helyén állítólag egykor magas hegy volt, a tetején büszke vár. Átellenben, a Büdös-barlang felett is vár állott. Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, akik sanyargatták a népet, és egymást sem szerették.
Egyszer egy nagy úr érkezett látogatóba a büdösi vár urához, hatlovas hintón. A vár urának megtetszettek a lovak. Nagy vendégséget csapott, és kockajátékon elnyerte a lovakat hintóstul, és első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét, akit elöntött az irigység, azt mondta, megmutatja, különb hintója lesz neki. A várába vitette a vidék legszebb tizenkét leányát, a hintó elé fogatta, de nem tudták megmozdítani a nehéz járművet. Ekkor rézcsapós ostorral csapott a legszebb lányra, Annára, aki legelöl állt, akinek vállából kiserkedt a vér, s jajszava felhatolt az egekig.
Anna megátkozta. Abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, a föld megindult, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott. Amikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent, s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból. A tizenkét hattyú meg szép csendesen kiúszott a tó partjára. Megrázkódtak, s leánnyá változtak ismét. Hazasiettek, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára, ott töltötte az életét csendes imádkozással. Halála után róla nevezték el a tavat Szent Anna-tónak.
Ám Anna napja más szempontból is fontos Erdélyben. 1981-ben, a kommunizmus legsötétebb időszakában néhány magyar diák úgy gondolta, „a megsemmisülés elkerülésének egyetlen módja nemzettársaik felrázása, cselekvésre való ösztönzése”. Ezért az Anna-napi búcsúra felhívást adtak ki, amelyre emberek ezrei gyűltek össze: a hegyoldalra kitűzték a magyar zászlót, éjfélkor a tóparti kápolnánál a magyarság létét veszélyeztető állapotok megszüntetését követelték, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
A megtorlás „természetesen” nem maradt el. Ma sem tudni, hány embert zaklatott a szekuritáté. Azért is fontos emlékezni, mert a második világháború után 1981. július 25-én történt meg először, hogy az erdélyi magyarság nyilvánosan kiállt jogaiért.
Az 1981-ben történtek harminchatodik évfordulóján, július 26-ára idén is összehívják a Szent Anna-tó melletti kápolnához az akkori események résztvevőit és az érdeklődőket „közös főhajtásra és tanácskozásra, az emlékezés, emlékeztetés és hagyományteremtés szándékával”.
Szép név, szép rege, szomorú emlékezés.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Holnap van Anna napja. Amellett, hogy az egyik legszebb női név, Szent Annában a katolikusok Szűz Mária édesanyját tisztelik. Kultusza a XIII–XIV. században terjedt el Európában. Az ünnep Szent Anna halálának feltételezett napja. Mária állítólagos jeruzsálemi szülőházát még a IV. században építették át templommá, és egy július 26-i napon szentelték fel. A templom búcsúját Bizáncban július 25-én ülték meg. A napot Justinianus császár tette kötelező ünneppé.
Erdély egyetlen vulkanikus tavának, a Szent Anna-tónak a története sem mindennapi.
A tó helyén állítólag egykor magas hegy volt, a tetején büszke vár. Átellenben, a Büdös-barlang felett is vár állott. Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, akik sanyargatták a népet, és egymást sem szerették.
Egyszer egy nagy úr érkezett látogatóba a büdösi vár urához, hatlovas hintón. A vár urának megtetszettek a lovak. Nagy vendégséget csapott, és kockajátékon elnyerte a lovakat hintóstul, és első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét, akit elöntött az irigység, azt mondta, megmutatja, különb hintója lesz neki. A várába vitette a vidék legszebb tizenkét leányát, a hintó elé fogatta, de nem tudták megmozdítani a nehéz járművet. Ekkor rézcsapós ostorral csapott a legszebb lányra, Annára, aki legelöl állt, akinek vállából kiserkedt a vér, s jajszava felhatolt az egekig.
Anna megátkozta. Abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, a föld megindult, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott. Amikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent, s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból. A tizenkét hattyú meg szép csendesen kiúszott a tó partjára. Megrázkódtak, s leánnyá változtak ismét. Hazasiettek, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára, ott töltötte az életét csendes imádkozással. Halála után róla nevezték el a tavat Szent Anna-tónak.
Ám Anna napja más szempontból is fontos Erdélyben. 1981-ben, a kommunizmus legsötétebb időszakában néhány magyar diák úgy gondolta, „a megsemmisülés elkerülésének egyetlen módja nemzettársaik felrázása, cselekvésre való ösztönzése”. Ezért az Anna-napi búcsúra felhívást adtak ki, amelyre emberek ezrei gyűltek össze: a hegyoldalra kitűzték a magyar zászlót, éjfélkor a tóparti kápolnánál a magyarság létét veszélyeztető állapotok megszüntetését követelték, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
A megtorlás „természetesen” nem maradt el. Ma sem tudni, hány embert zaklatott a szekuritáté. Azért is fontos emlékezni, mert a második világháború után 1981. július 25-én történt meg először, hogy az erdélyi magyarság nyilvánosan kiállt jogaiért.
Az 1981-ben történtek harminchatodik évfordulóján, július 26-ára idén is összehívják a Szent Anna-tó melletti kápolnához az akkori események résztvevőit és az érdeklődőket „közös főhajtásra és tanácskozásra, az emlékezés, emlékeztetés és hagyományteremtés szándékával”.
Szép név, szép rege, szomorú emlékezés.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 8.
„Megbékélés”
Már-már azt hittük, ki kell hívni a tűzoltókat, annyira felhevült az egyik kereskedelmi televízió megmondóembere a hét végén. És nem a negyvenfokos hőség volt a túlfűtöttség oka. Őt és beszélgetőpartnereit azért kerülgette gutaütés, mert az RMDSZ elnöke kijelentette, a magyarok számára nem jelent ünnepet december elseje, és nem tudnak velük örülni a jövőre tervezett nagy centenáriumnak.
Ez a nyilatkozat verte ki a biztosítékot azokban, akik „szeretik a hazájukat”, és, ha rajtuk állt volna, az emberiségből is kiátkozták volna a magyar politikust.
A leghevesebb fő megmondó egyenesen azt ígérte, hogy egy lábas gulyást borít a fejére, mások pedig a román állampolgárságát akarták megvonni.
A műsorok ilyen és hasonló stílusban folytak, főleg az egyik hírtelevízióban, a beszélgetők hazafias érzelmeinek, műveltségi fokának, vérmérsékletének, diplomáciai érzékének vagy „nemes” felháborodásának függvényében. De voltak, akik egyszerűen csak a szokásos formájukat hozták, és mivel amúgy nem sokat értenek az újságíráshoz, kihasználták az alkalmat, hogy nagyokat mondhatnak. Az írott sajtó is produkált egy-két hasonló tollforgatót: egyikük egy központi lap vezércikkében (!!!) azt írta, hogy hányingere van az RMDSZ elnökétől. Mindezt bizonyára a „megbékélés” jegyében (ez a szó is elhangzott néhányszor).
Mindenesetre megnyilvánulásaikban nevetségesek, üzeneteikben szinte félelmetesek voltak. Hiszen másfél év van a nagy centenáriumig. Ha addig folyamatosan ilyen hangnemben folyik a hangulatkeltés, kemény másfél esztendőre számíthatunk. A felhevült hazafiakat nem érdekelte sem az, hogy a lakosság több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik, sem az, hogy az utóbbi napok elviselhetetlen hősége emberéleteket követelt, az sem, hogy azokat, akiknek a mindennapi betevő falat megszerzése emészti fel minden erejét, a legkevésbé sem érdekli, hogy mit mond az RMDSZ elnöke. Ahogyan az sem háborította fel őket, hogy egyesek, fügét mutatva a világnak, 40-50 évesen akkora havi nyugdíjat zsebelnek be, amilyent a négyévenként ígéretekkel szédített „utca embere” álmában sem tud elképzelni, amint az sem, hogy a politikai instabilitás, a konfliktusról konfliktusra bukdácsoló politikai vezetés kampányban beígért Kánaánja még sokáig várat magára.
Talán nem ártana néha arra is koncentrálniuk, hogy a nagy egyesüléskor mit ígértek az akkori politikai vezetők. Határozatba foglalták például azt, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak. Ha ezekért is hasonló vehemenciával lépnének fel – gondoljunk csak a vásárhelyi katolikus iskolára vagy a Mikó Imre kollégium esetére –, akkor talán a közös ünneplés gondolata is elfogadható lehetne.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Már-már azt hittük, ki kell hívni a tűzoltókat, annyira felhevült az egyik kereskedelmi televízió megmondóembere a hét végén. És nem a negyvenfokos hőség volt a túlfűtöttség oka. Őt és beszélgetőpartnereit azért kerülgette gutaütés, mert az RMDSZ elnöke kijelentette, a magyarok számára nem jelent ünnepet december elseje, és nem tudnak velük örülni a jövőre tervezett nagy centenáriumnak.
Ez a nyilatkozat verte ki a biztosítékot azokban, akik „szeretik a hazájukat”, és, ha rajtuk állt volna, az emberiségből is kiátkozták volna a magyar politikust.
A leghevesebb fő megmondó egyenesen azt ígérte, hogy egy lábas gulyást borít a fejére, mások pedig a román állampolgárságát akarták megvonni.
A műsorok ilyen és hasonló stílusban folytak, főleg az egyik hírtelevízióban, a beszélgetők hazafias érzelmeinek, műveltségi fokának, vérmérsékletének, diplomáciai érzékének vagy „nemes” felháborodásának függvényében. De voltak, akik egyszerűen csak a szokásos formájukat hozták, és mivel amúgy nem sokat értenek az újságíráshoz, kihasználták az alkalmat, hogy nagyokat mondhatnak. Az írott sajtó is produkált egy-két hasonló tollforgatót: egyikük egy központi lap vezércikkében (!!!) azt írta, hogy hányingere van az RMDSZ elnökétől. Mindezt bizonyára a „megbékélés” jegyében (ez a szó is elhangzott néhányszor).
Mindenesetre megnyilvánulásaikban nevetségesek, üzeneteikben szinte félelmetesek voltak. Hiszen másfél év van a nagy centenáriumig. Ha addig folyamatosan ilyen hangnemben folyik a hangulatkeltés, kemény másfél esztendőre számíthatunk. A felhevült hazafiakat nem érdekelte sem az, hogy a lakosság több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik, sem az, hogy az utóbbi napok elviselhetetlen hősége emberéleteket követelt, az sem, hogy azokat, akiknek a mindennapi betevő falat megszerzése emészti fel minden erejét, a legkevésbé sem érdekli, hogy mit mond az RMDSZ elnöke. Ahogyan az sem háborította fel őket, hogy egyesek, fügét mutatva a világnak, 40-50 évesen akkora havi nyugdíjat zsebelnek be, amilyent a négyévenként ígéretekkel szédített „utca embere” álmában sem tud elképzelni, amint az sem, hogy a politikai instabilitás, a konfliktusról konfliktusra bukdácsoló politikai vezetés kampányban beígért Kánaánja még sokáig várat magára.
Talán nem ártana néha arra is koncentrálniuk, hogy a nagy egyesüléskor mit ígértek az akkori politikai vezetők. Határozatba foglalták például azt, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak. Ha ezekért is hasonló vehemenciával lépnének fel – gondoljunk csak a vásárhelyi katolikus iskolára vagy a Mikó Imre kollégium esetére –, akkor talán a közös ünneplés gondolata is elfogadható lehetne.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 9.
Kelemen Hunor: Azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint Egymillió aláírás Európa sokféleségéért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség július közepén indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amely többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát.
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki. Úgy vélte, a polgári kezdeményezés arra kényszerítheti az Európai Uniót, hogy a tagállamokra kötelező érvényű szabályozást vezessen be. Porcsalmi kijelentette: a romániai kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak a megszüntetését helyezik a középpontba. Azt kérjük, Európa álljon ki kisebbségi jogainkért Mi, az erdélyi magyar közösség kultúránkkal, hagyományainkkal több évszázada gazdagítjuk az európai közösséget. Most Európán a sor: azt kérjük, hogy álljon ki értünk, álljon ki a kisebbségi jogainkért – ezzel az üzenettel indította az RMDSZ az Európai védelmet jogainknak! (Minority SafePack Initiative) kampányt. Porcsalmi Bálint hangsúlyozta: bár a szövetség először gyűjt elektronikus formában aláírást, reméli, sikeres lesz a kampány, hiszen a kisebbségügyi kezdeményezést támogató aláírás ívének kitöltése mindössze 3 percet vesz igénybe. Az RMDSZ az online kampányra külön weboldalt hozott létre a http://jogaink.eu címen. Európának meg kell védenie polgárait Kelemen Hunor szövetségi elnök kiemelte: amikor elindították a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, egyetlen cél foglalkoztatta az RMDSZ-t és az őshonos kisebbségek kérdésével foglalkozó Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN): az, hogy törvényhozásra kényszerítsék az európai döntéshozókat. „Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek tekintetében is: van a boldogabbik Nyugat-Európa, ahol sikerült megoldani a kisebbségi kérdést, és ott vannak a volt kommunista országok, amelyeknek Románia is része. A mi esetünkben azt állítja az állam, a hivatalos álláspont az, hogy sikerült modellértékűen rendezni a kisebbségi kérdést, de ez nem igaz” – mutatott rá a kezdeményezés fontosságára Kelemen Hunor. Meggyőződése, hogy Európának meg kell védenie polgárait, az őshonos kisebbségeket is, amelyek a többségiekhez hasonlóan szintén hozzájárultak az elmúlt száz esztendőben Európa sokszínűségéhez, viszont nem kívánnak asszimilálódni. „Ezt az EU-nak kötelessége felismerni. Mi párbeszédet kérünk a törvényhozóktól, ezt követően pedig egy olyan törvényt, amely rendezi a kisebbségi jogokat a tagállamok szintjén. Uniós védelmet nyújt az őshonos kisebbségeknek, szabad anyanyelvhasználatot és szimbólumhasználatot ír elő, egyenlő bánásmódot biztosítana többség és kisebbség között” – hangsúlyozta. Az EB idén áprilisban regisztrálta a kezdeményezést A kezdeményezést áprilisban regisztrálta az Európai Bizottság, így egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy Európa legkevesebb hét tagállamából egymillió aláírás gyűljön össze a jogalkotás elkezdéséhez – aláírni legegyszerűbben a személyi szám vagy a személyi igazolvány segítségével egyszer lehet minden uniós tagállam 18. életévét betöltött állampolgárának, még akkor is, ha valaki kettős állampolgár. „Aláírni magyarul is lehet, fontos kiválasztani az állampolgárságnak vagy a bejelentett lakhelynek megfelelő országot, mert az űrlapok különböznek egymástól” – nyomatékosított Porcsalmi. Bár Európában jövő áprilisban zárul a kampány, az RMDSZ még idén decemberben szeretné Erdélyben lezárni az aláírások gyűjtését. Ennek az időszaknak a végén a kezdeményezőknek be kell nyújtaniuk hitelesítésre a román szakhatóságokhoz az aláírásokat. Az RMDSZ arra kér mindenkit: civil szervezeteket, egyházakat, médiát, magánembereket, pártállástól függetlenül, hogy áldozzanak rá három percet, és írják alá az európai kisebbségek jogait támogató kezdeményezést, népszerűsítsék az ügyet, kapcsolódjanak be a kampányba. Az RMDSZ szeptemberben indítja a papíralapú aláírásgyűjtést Az RMDSZ szeptemberben elindítja a papíralapú aláírásgyűjtést is azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmezteti az aláírókat, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat az aláírókat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kéri, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok csak az egyik állampolgárságuk alapján támogassák a kezdeményezést. Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió alá- írást sikerül összegyűjteni. Mi a Minority SafePack? Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat alá- írásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. A Minority SafePack, azaz Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért egy 2013-as európai kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az uniós jog részei legyenek. A javaslatcsomag összesen 15 intézkedést javasol az EU számára nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika terén. Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió. A projekt az utóbbi évtizedek legfontosabb európai kisebbségi összefogásának eredménye. Az előzmények 2011-ben a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága közös kisebbségvédelmi európai kezdeményezést indított. Egy év alatt összegyűlt a szükséges egymillió aláírás. A 2013. július 16-án benyújtott európai kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság (EB) 2013. szeptember 13-án elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe, azt tagállami szinten kell megvalósítani. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az EU szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN 2013. november 25-én megtámadta az elutasító döntést az Európai Közösségek Bíróságánál, mert a bizottság nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé. 2014-ben Szlovákia és Románia az EB, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte, hogy beléphessen a perbe.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség július közepén indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amely többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát.
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki. Úgy vélte, a polgári kezdeményezés arra kényszerítheti az Európai Uniót, hogy a tagállamokra kötelező érvényű szabályozást vezessen be. Porcsalmi kijelentette: a romániai kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak a megszüntetését helyezik a középpontba. Azt kérjük, Európa álljon ki kisebbségi jogainkért Mi, az erdélyi magyar közösség kultúránkkal, hagyományainkkal több évszázada gazdagítjuk az európai közösséget. Most Európán a sor: azt kérjük, hogy álljon ki értünk, álljon ki a kisebbségi jogainkért – ezzel az üzenettel indította az RMDSZ az Európai védelmet jogainknak! (Minority SafePack Initiative) kampányt. Porcsalmi Bálint hangsúlyozta: bár a szövetség először gyűjt elektronikus formában aláírást, reméli, sikeres lesz a kampány, hiszen a kisebbségügyi kezdeményezést támogató aláírás ívének kitöltése mindössze 3 percet vesz igénybe. Az RMDSZ az online kampányra külön weboldalt hozott létre a http://jogaink.eu címen. Európának meg kell védenie polgárait Kelemen Hunor szövetségi elnök kiemelte: amikor elindították a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, egyetlen cél foglalkoztatta az RMDSZ-t és az őshonos kisebbségek kérdésével foglalkozó Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN): az, hogy törvényhozásra kényszerítsék az európai döntéshozókat. „Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek tekintetében is: van a boldogabbik Nyugat-Európa, ahol sikerült megoldani a kisebbségi kérdést, és ott vannak a volt kommunista országok, amelyeknek Románia is része. A mi esetünkben azt állítja az állam, a hivatalos álláspont az, hogy sikerült modellértékűen rendezni a kisebbségi kérdést, de ez nem igaz” – mutatott rá a kezdeményezés fontosságára Kelemen Hunor. Meggyőződése, hogy Európának meg kell védenie polgárait, az őshonos kisebbségeket is, amelyek a többségiekhez hasonlóan szintén hozzájárultak az elmúlt száz esztendőben Európa sokszínűségéhez, viszont nem kívánnak asszimilálódni. „Ezt az EU-nak kötelessége felismerni. Mi párbeszédet kérünk a törvényhozóktól, ezt követően pedig egy olyan törvényt, amely rendezi a kisebbségi jogokat a tagállamok szintjén. Uniós védelmet nyújt az őshonos kisebbségeknek, szabad anyanyelvhasználatot és szimbólumhasználatot ír elő, egyenlő bánásmódot biztosítana többség és kisebbség között” – hangsúlyozta. Az EB idén áprilisban regisztrálta a kezdeményezést A kezdeményezést áprilisban regisztrálta az Európai Bizottság, így egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy Európa legkevesebb hét tagállamából egymillió aláírás gyűljön össze a jogalkotás elkezdéséhez – aláírni legegyszerűbben a személyi szám vagy a személyi igazolvány segítségével egyszer lehet minden uniós tagállam 18. életévét betöltött állampolgárának, még akkor is, ha valaki kettős állampolgár. „Aláírni magyarul is lehet, fontos kiválasztani az állampolgárságnak vagy a bejelentett lakhelynek megfelelő országot, mert az űrlapok különböznek egymástól” – nyomatékosított Porcsalmi. Bár Európában jövő áprilisban zárul a kampány, az RMDSZ még idén decemberben szeretné Erdélyben lezárni az aláírások gyűjtését. Ennek az időszaknak a végén a kezdeményezőknek be kell nyújtaniuk hitelesítésre a román szakhatóságokhoz az aláírásokat. Az RMDSZ arra kér mindenkit: civil szervezeteket, egyházakat, médiát, magánembereket, pártállástól függetlenül, hogy áldozzanak rá három percet, és írják alá az európai kisebbségek jogait támogató kezdeményezést, népszerűsítsék az ügyet, kapcsolódjanak be a kampányba. Az RMDSZ szeptemberben indítja a papíralapú aláírásgyűjtést Az RMDSZ szeptemberben elindítja a papíralapú aláírásgyűjtést is azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmezteti az aláírókat, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat az aláírókat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kéri, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok csak az egyik állampolgárságuk alapján támogassák a kezdeményezést. Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió alá- írást sikerül összegyűjteni. Mi a Minority SafePack? Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat alá- írásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. A Minority SafePack, azaz Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért egy 2013-as európai kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az uniós jog részei legyenek. A javaslatcsomag összesen 15 intézkedést javasol az EU számára nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika terén. Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió. A projekt az utóbbi évtizedek legfontosabb európai kisebbségi összefogásának eredménye. Az előzmények 2011-ben a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága közös kisebbségvédelmi európai kezdeményezést indított. Egy év alatt összegyűlt a szükséges egymillió aláírás. A 2013. július 16-án benyújtott európai kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság (EB) 2013. szeptember 13-án elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe, azt tagállami szinten kell megvalósítani. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az EU szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN 2013. november 25-én megtámadta az elutasító döntést az Európai Közösségek Bíróságánál, mert a bizottság nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé. 2014-ben Szlovákia és Románia az EB, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte, hogy beléphessen a perbe.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 21.
Isten, áldd meg nemzetünket!
Szent István-napi megemlékezés és az új kenyér ünnepe a Színház téren
A marosvásárhelyi magyarok összefogása jegyében szervezte meg a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Szent István-napi ünnepséget.
Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényre augusztus 20-án, vasárnap 19 órától került sor.
Az idén ötödik alkalommal köztéren megtartott Szent István-napi ünnepség a Boldogasszony anyánk című dallal indult a mezőcsávási fúvószenekar előadásában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, dr. Sándor Krisztina betegség miatt nem lehetett jelen. Államalapító királyunkra emlékező ünnepi beszédét Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: „István igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy éles szemmel meglátta a váltás szükségességét, és volt ereje változtatni. Ő jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – már több mint ezer esztendeje követünk. A magyar nemzet a kereszténység felvételének és az ő életművének köszönhetően vált azzá, ami ma is: európai magyar nemzetté” – mondta a szónok. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul méltatta a nap jelentőségét.
A rendezvényen fellépett Sorbán Enikő népdalénekes és Simó Annamária énekes, a Csillagfény néptáncegyüttes, amely mezőmadarasi, küküllőmenti magyar és szászcsávási cigánytáncokat adott elő (koreográfus Lengyel Ildikó).
Fellépett a Száztagú Székely Férfikórus marosszéki dalcsoportja, a Marosszéki Harmónia (karvezető: Biró Jenő csejdi református lelkipásztor), amely a Dal a hazáról (Karai József szerzeménye, szöveg Várnai Zseni 1927), illetve az Erdő, erdő, erdő... (Bartók Béla gyűjtése – 1914) című dalt adta elő.
Az ünnepség az új kenyér megszentelésével folytatódott, hiszen a kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. A szervezők a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezték ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.
Az óriáskenyereket az Eldi pékség készítette.
Történelmi egyházaink képviseletében a római katolikus egyház részéről főtisztelendő Oláh Dénes főesperes, a református egyház részéről Henter György lelkipásztor, az unitárius egyház képviseletében Nagy László lelkipásztor, az evangélikus egyház részéről Pap Noémi lelkipásztor mondott áldást.
Az esemény a székely himnusz, valamint nemzeti imánk, a magyar himnusz eléneklésével ért véget, majd a jelenlevők között szétosztották a megszentelt új kenyeret.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Szent István-napi megemlékezés és az új kenyér ünnepe a Színház téren
A marosvásárhelyi magyarok összefogása jegyében szervezte meg a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Szent István-napi ünnepséget.
Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényre augusztus 20-án, vasárnap 19 órától került sor.
Az idén ötödik alkalommal köztéren megtartott Szent István-napi ünnepség a Boldogasszony anyánk című dallal indult a mezőcsávási fúvószenekar előadásában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, dr. Sándor Krisztina betegség miatt nem lehetett jelen. Államalapító királyunkra emlékező ünnepi beszédét Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: „István igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy éles szemmel meglátta a váltás szükségességét, és volt ereje változtatni. Ő jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – már több mint ezer esztendeje követünk. A magyar nemzet a kereszténység felvételének és az ő életművének köszönhetően vált azzá, ami ma is: európai magyar nemzetté” – mondta a szónok. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul méltatta a nap jelentőségét.
A rendezvényen fellépett Sorbán Enikő népdalénekes és Simó Annamária énekes, a Csillagfény néptáncegyüttes, amely mezőmadarasi, küküllőmenti magyar és szászcsávási cigánytáncokat adott elő (koreográfus Lengyel Ildikó).
Fellépett a Száztagú Székely Férfikórus marosszéki dalcsoportja, a Marosszéki Harmónia (karvezető: Biró Jenő csejdi református lelkipásztor), amely a Dal a hazáról (Karai József szerzeménye, szöveg Várnai Zseni 1927), illetve az Erdő, erdő, erdő... (Bartók Béla gyűjtése – 1914) című dalt adta elő.
Az ünnepség az új kenyér megszentelésével folytatódott, hiszen a kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. A szervezők a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezték ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.
Az óriáskenyereket az Eldi pékség készítette.
Történelmi egyházaink képviseletében a római katolikus egyház részéről főtisztelendő Oláh Dénes főesperes, a református egyház részéről Henter György lelkipásztor, az unitárius egyház képviseletében Nagy László lelkipásztor, az evangélikus egyház részéről Pap Noémi lelkipásztor mondott áldást.
Az esemény a székely himnusz, valamint nemzeti imánk, a magyar himnusz eléneklésével ért véget, majd a jelenlevők között szétosztották a megszentelt új kenyeret.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 31.
Technológia és latrina
Így ősz felé a legaktuálisabb probléma – sok egyéb mellett – a tanévkezdés, az oktatási intézmények állapota, a tankönyvek helyzete, illetve a szakminisztérium és szakmai szervezetek által tervezett „stratégiák”, javaslatok. Szerdán a marosvásárhelyi prefektúrán is a megye oktatási intézményeinek helyzetéről szólt az egyik jelentés.
Most azonban nem erről szeretnénk szólni, hanem arról, ami tanévkezdés, illetve választási kampányok idején rendre előjön: az ország legeldugottabb településén levő iskolába is be akarják vezetni az internetet és a legmodernebb informatikai technológiákat a politikusok és az éppen regnáló miniszterek.
Az emberek természetesen a megfelelő és jogos fenntartásokkal fogadják e híreket, mert tudják, hogy mindez csupán politikai stratégia, kampányfogás. Mert hogyan is lehetne európai színvonalú, a 21. századnak megfelelő oktatásról és tenchnológiáról beszélni, amikor iskolák, óvodák százaiban nincsenek meg – hogy másról ne beszéljünk – a legminimálisabb higiéniai feltételek sem?
Vegyük csupán a Minőségi oktatás, versenyképes ellátás című minisztériumi projektet. Az oktatási tárca vezetője szerint a projektben szereplő 11 megyében a minisztérium magas szintű IT-technológiával látja el az összes iskolát: eszerint minden osztályban annyi tablet lesz, ahány pad, emellett intelligens táblákkal és videoprojektorokkal szerelik fel, laptopot kap minden pedagógus…
Szép kilátások, de mindenki tudja, hogy ugyanakkor a helyi önkormányzatok kezelésében levő oktatási intézményeknek közel a fele működik évek óta egészségügyi engedély nélkül. Ami azt is jelenti, egyebek mellett, hogy nincs benne angolvécé, mosdó, folyó víz, vagyis hiányoznak a higiénia legminimálisabb feltételei is. A sokszor düledező illemhely az udvar végében van, de vannak települések, ahol csak latrina, úgynevezett török vécé található. Ilyen volt például Alexandru Vlahuţa szülőfalujában is, ahol a múlt század második felében kezdő tanárként dolgoztam, és ahol a helyzet azóta sem sokat változott.
Nem beszélve azokról az esetekről, amikor leomlik a plafon, és csak a szentlélek menti meg a gyermekeket, van, ahol nincs fűtés, a gyermekek otthonról viszik a tűzifát, hogy legalább fagypont közeli „meleget” érezzenek az osztályban és hadd ne folytassuk.
Természetesen szükség van az oktatás korszerűsítésére. Az is igaz, hogy ahol lehet, biztosítani kell a legmodernebb oktatási eszközöket, és a technológia lehetőségeit, hiszen ha azt várnánk, hogy minden egyes romániai iskolában legyen előbb vezetékes víz és angolvécé, a világ végéig várhatnánk.
Ám legjobb az lenne, ha a közoktatás fejlődését, fejlesztését és a megfelelő oktatási körülmények biztosítását nem a napi politikai hadakozások diktálnák. Most, ősz elején ezek az igazán aktuális dilemmák.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Így ősz felé a legaktuálisabb probléma – sok egyéb mellett – a tanévkezdés, az oktatási intézmények állapota, a tankönyvek helyzete, illetve a szakminisztérium és szakmai szervezetek által tervezett „stratégiák”, javaslatok. Szerdán a marosvásárhelyi prefektúrán is a megye oktatási intézményeinek helyzetéről szólt az egyik jelentés.
Most azonban nem erről szeretnénk szólni, hanem arról, ami tanévkezdés, illetve választási kampányok idején rendre előjön: az ország legeldugottabb településén levő iskolába is be akarják vezetni az internetet és a legmodernebb informatikai technológiákat a politikusok és az éppen regnáló miniszterek.
Az emberek természetesen a megfelelő és jogos fenntartásokkal fogadják e híreket, mert tudják, hogy mindez csupán politikai stratégia, kampányfogás. Mert hogyan is lehetne európai színvonalú, a 21. századnak megfelelő oktatásról és tenchnológiáról beszélni, amikor iskolák, óvodák százaiban nincsenek meg – hogy másról ne beszéljünk – a legminimálisabb higiéniai feltételek sem?
Vegyük csupán a Minőségi oktatás, versenyképes ellátás című minisztériumi projektet. Az oktatási tárca vezetője szerint a projektben szereplő 11 megyében a minisztérium magas szintű IT-technológiával látja el az összes iskolát: eszerint minden osztályban annyi tablet lesz, ahány pad, emellett intelligens táblákkal és videoprojektorokkal szerelik fel, laptopot kap minden pedagógus…
Szép kilátások, de mindenki tudja, hogy ugyanakkor a helyi önkormányzatok kezelésében levő oktatási intézményeknek közel a fele működik évek óta egészségügyi engedély nélkül. Ami azt is jelenti, egyebek mellett, hogy nincs benne angolvécé, mosdó, folyó víz, vagyis hiányoznak a higiénia legminimálisabb feltételei is. A sokszor düledező illemhely az udvar végében van, de vannak települések, ahol csak latrina, úgynevezett török vécé található. Ilyen volt például Alexandru Vlahuţa szülőfalujában is, ahol a múlt század második felében kezdő tanárként dolgoztam, és ahol a helyzet azóta sem sokat változott.
Nem beszélve azokról az esetekről, amikor leomlik a plafon, és csak a szentlélek menti meg a gyermekeket, van, ahol nincs fűtés, a gyermekek otthonról viszik a tűzifát, hogy legalább fagypont közeli „meleget” érezzenek az osztályban és hadd ne folytassuk.
Természetesen szükség van az oktatás korszerűsítésére. Az is igaz, hogy ahol lehet, biztosítani kell a legmodernebb oktatási eszközöket, és a technológia lehetőségeit, hiszen ha azt várnánk, hogy minden egyes romániai iskolában legyen előbb vezetékes víz és angolvécé, a világ végéig várhatnánk.
Ám legjobb az lenne, ha a közoktatás fejlődését, fejlesztését és a megfelelő oktatási körülmények biztosítását nem a napi politikai hadakozások diktálnák. Most, ősz elején ezek az igazán aktuális dilemmák.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 19.
Kampányfogás vagy rögeszme?
Az utóbbi időben felerősödő magyarellenes propagandát, úgy tűnik, lehetetlen abbahagyni. A hét végén például még a vasárnap délutáni orkánszerű, halálos áldozatokat is követelő hatalmas vihar sem tudta „feledtetni” egyesekkel a magyar „problémát”. Legkézenfekvőbb példa az a jegyzet, amelyet egy vásárhelyi parlamenti képviselő posztolt a minap közösségi oldalán Háborús propaganda Románia ellen címmel. Hangzatos cím, amely azonnal felkelti a figyelmet, és igencsak fel tudja az érzelmeket korbácsolni. Olyanokat, amelyek – bár még nem vagyunk választási kampányban – esetleg egy újabb mandátum biztosítékai lehetnek. Hacsak nem valamiféle rögeszme szüleménye.
Visszatérve a jegyzethez, nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, miről van szó. A szerző ezúttal is szokott vesszőparipáján lovagol, és „a magyar megszállás alatt” a románokra nehezedő kegyetlen elnyomásról ír, amikor állítólag még nemzeti kisebbségként sem voltak elismerve. A képviselő szavai szerint „kutyának tekintették őket, jobb esetben a grófok rabszolgáinak”, annak ellenére, hogy számszerű többségben voltak. És fáradhatatlanul sorolja a sérelmeket: nem építhettek „igazi kőfalú templomot”, csak fatemplomokat, nem lehettek tulajdonaik, nem voltak iskoláik, nem ismerték el a nyelvüket, sőt – fokozza a feszültséget – „folyamatos elnyomásnak, gyalázatnak és erőszakos asszimilációnak” voltak kitéve, bár „az ő munkájuk, adóik eredményeképp épültek fel a Monarchia legfontosabb 19. és 20. századi épületei Erdélyben”.
Ezután tér át az 1918. december 1,, illetve a Trianon utáni időkre, és arra, amikor a magyar uraknak választaniuk kellett a magyar vagy román állampolgárság között, és állítja, hogy akik elmentek, „Erdély 80 százalékát birtokolták”. Innen már a megszokott stílusban folytatja, a „hatalmas” kártalanításoktól egészen a „törvénytelen” visszaszolgáltatásokig, amelyeket még „háborús bűnösök” is megkaphattak, de – teszi hozzá –, amikor prefektusként fungált, sikerült „blokkolnia” és bíróságokon érvénytelenítenie néhány ilyen esetet. „Folytatom a küzdelmet”, jelenti ki határozottan, mert a „budapesti propaganda” most, a nagy egyesülés centenáriuma előtt felerősödött... És fészbuk-oldalára küldött – valóban meglehetősen vehemens – bejegyzésekkel próbálja védeni „igazát”.
Ez tehát a legfrissebb „propagandasztori”. Kérdés, hogy valóban tiszta propaganda-e vagy..., hiszen ismerve a szerző sokéves megnyilatkozásait, ez már-már a rögeszme irányába mutat.
A baj az, hogy a következő esztendő „nagy” felkészülése is hasonlókról fog szólni.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Az utóbbi időben felerősödő magyarellenes propagandát, úgy tűnik, lehetetlen abbahagyni. A hét végén például még a vasárnap délutáni orkánszerű, halálos áldozatokat is követelő hatalmas vihar sem tudta „feledtetni” egyesekkel a magyar „problémát”. Legkézenfekvőbb példa az a jegyzet, amelyet egy vásárhelyi parlamenti képviselő posztolt a minap közösségi oldalán Háborús propaganda Románia ellen címmel. Hangzatos cím, amely azonnal felkelti a figyelmet, és igencsak fel tudja az érzelmeket korbácsolni. Olyanokat, amelyek – bár még nem vagyunk választási kampányban – esetleg egy újabb mandátum biztosítékai lehetnek. Hacsak nem valamiféle rögeszme szüleménye.
Visszatérve a jegyzethez, nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, miről van szó. A szerző ezúttal is szokott vesszőparipáján lovagol, és „a magyar megszállás alatt” a románokra nehezedő kegyetlen elnyomásról ír, amikor állítólag még nemzeti kisebbségként sem voltak elismerve. A képviselő szavai szerint „kutyának tekintették őket, jobb esetben a grófok rabszolgáinak”, annak ellenére, hogy számszerű többségben voltak. És fáradhatatlanul sorolja a sérelmeket: nem építhettek „igazi kőfalú templomot”, csak fatemplomokat, nem lehettek tulajdonaik, nem voltak iskoláik, nem ismerték el a nyelvüket, sőt – fokozza a feszültséget – „folyamatos elnyomásnak, gyalázatnak és erőszakos asszimilációnak” voltak kitéve, bár „az ő munkájuk, adóik eredményeképp épültek fel a Monarchia legfontosabb 19. és 20. századi épületei Erdélyben”.
Ezután tér át az 1918. december 1,, illetve a Trianon utáni időkre, és arra, amikor a magyar uraknak választaniuk kellett a magyar vagy román állampolgárság között, és állítja, hogy akik elmentek, „Erdély 80 százalékát birtokolták”. Innen már a megszokott stílusban folytatja, a „hatalmas” kártalanításoktól egészen a „törvénytelen” visszaszolgáltatásokig, amelyeket még „háborús bűnösök” is megkaphattak, de – teszi hozzá –, amikor prefektusként fungált, sikerült „blokkolnia” és bíróságokon érvénytelenítenie néhány ilyen esetet. „Folytatom a küzdelmet”, jelenti ki határozottan, mert a „budapesti propaganda” most, a nagy egyesülés centenáriuma előtt felerősödött... És fészbuk-oldalára küldött – valóban meglehetősen vehemens – bejegyzésekkel próbálja védeni „igazát”.
Ez tehát a legfrissebb „propagandasztori”. Kérdés, hogy valóban tiszta propaganda-e vagy..., hiszen ismerve a szerző sokéves megnyilatkozásait, ez már-már a rögeszme irányába mutat.
A baj az, hogy a következő esztendő „nagy” felkészülése is hasonlókról fog szólni.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 20.
Álságos kisebbségvédelem? – beszélgetés Vincze Loránttal, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökével –
Az Európai Parlamentben a FUEN elnöke nemrég azt mondta, hogy az Európa több régiójában tapasztalható kisebbségellenes intézkedések és diszkriminatív történések Ukrajnából, Romániából, az Egyesült Királyságból megerősítenek bennünket abban, hogy szükség van a kisebbségvédelmi európai csomagra. Az Európai Uniónak védenie kell közösségeinket, szavatolnia kell a megszerzett jogokat, ezért van szükség arra, hogy minél többen aláírják a Minority SafePack kezdeményezést. Ugyanakkor a Kisebbségi Intergroup strasbourgi ülésén konkrét történetekkel szemléltette az uniós szintű kisebbségvédelmi csomag szükségességét.
– Kezdjük tehát az elején. Ha jól tudom, a kezdeményezés terve a 2012-es moszkvai FUEN-kongresszuson született. A kezdeményezők 2013 nyarán nyújtották be az Európai Bizottsághoz a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Kisebbségek Ifjúsági Szervezete által kidolgozott dokumentumot, a bizottság azonban visszautasította azzal, hogy a dokumentumban foglaltak egy része nem tartozik az EB kompetenciájába.
– A polgári kezdeményezés intézménye egy viszonylag új lehetőség arra, hogy az unió állampolgárai befolyásolják az uniós jogalkotási folyamatot. Fontosnak éreztük, hogy az elsők között éljünk ezzel a lehetőséggel, hiszen az európai őshonos kisebbségek helyzetének megfelelő rendezése 50 millió európai polgárt érint közvetlenül. Azt hiszem, nem kell különösebben magyarázni az erdélyi magyaroknak, miért nincs az rendben, hogy a kisebbségek ügye jelenleg kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozik – nap mint nap tapasztaljuk, hogy ez milyen visszaélésekhez, jogfosztásokhoz és jogcsorbításokhoz vezet Romániában, ahol sajnos gyakran a létező törvényes keret sem jelent kellő garanciát a kisebbségi jogok gyakorlásához. Egyértelmű, hogy az Európai Uniónak osztoznia kell ezeken a kompetenciákon a tagállamokkal, és garanciát kell biztosítania a kisebbségek számára, hiszen ők is az EU egyenrangú állampolgárai kell hogy legyenek.
Az európai polgári kezdeményezés intézményének bevezetése végre lehetőséget biztosított arra, hogy lépni tudjunk ebben az ügyben. Egy 11 pontból álló javaslatcsomagot nyújtottunk be az Európai Bizottságnak, amely a Minority SafePack nevet kapta. Az EB azt állította, hatáskörén kívül esik a csomag tartalma, ezért visszautasította ennek bejegyzését.
Az őshonos kisebbségek emberei viszont makacsok, bele kívánnak szólni azokba a dolgokba, amelyek róluk szólnak, felelős európai polgárként maguk kívánják kezdeményezni, hogy az EU a kisebbségvédelem területével is foglalkozzon.
– A kezdeményezők a luxemburgi Európai Törvényszékhez fordultak. A törvényszék helyt adott a Minority SafePack kezdeményezőinek, az Európai Bizottság alelnöke pedig tudomásul vette a döntést, és elfogadta a csomag részleges iktatását. Ami azt is jelentette, hogy elkezdődhet az aláírásgyűjtés.
– Az Európai Törvényszék döntése fordulópontnak számít a Minority SafePack történetében. Emlékezzünk vissza, hogy amikor a kezdeményezők a törvényszékhez fordultak, Románia és Szlovákia is beszállt a perbe az EB oldalán – sőt, Románia a tárgyalásokon is képviseltette magát. Az is jelzi az ügy fontosságát, hogy Kelemen Hunor azért mondott le miniszteri tisztségéről, mert Románia beszállt a perbe az akkor kormányon lévő RMDSZ megkerülésével és tudta nélkül. Szerencsére a román külügy keze sem ér annyira messze, mint azt szeretnék, és a törvényszék nekünk adott igazat, ezzel lépéskényszerbe hozva az Európai Bizottságot. Az Európai Bizottság ezt követően meghívott bennünket egy tárgyalásra, amelyen megállapodást kínált, amelyet elfogadtunk, lényegében az eredeti 11 pontból 9-et elfogadott. Így kezdődhetett el az aláírásgyűjtés, amelyhez kérjük a kisebbségek problémáira nyitott uniós állampolgárok támogatását.
– Egy év alatt 1 millió aláírást kell összegyűjteni, legkevesebb hét EU-s országból…
– A legnagyobb értéke az elmúlt éveknek, amióta a kezdeményezés útjára indult, a kisebbségi közösségek szolidaritása, egymás támogatása, amelyet a FUEN körül sikerült megteremteni. Ez a legnagyobb erőnk az aláírásgyűjtés során is, a sikerhez legalább 1 millió érvényes aláírásra lesz szükség az Európai Unióban, úgy, hogy legalább 7 tagállamnak teljesítenie kell a küszöböt, amelyet az EP-képviselők száma alapján határoznak meg. Így például Németországban 72000, Romániában 24000, Magyarországon 15750, Szlovákiában 9750 aláírásra van szükség ahhoz, hogy az adott ország beszámítson a hét közé. Nyilván, a cél nem csupán a küszöb elérése, hanem az aláírások számának teljesítése, így például Romániában 250 ezer aláírás összegyűjtését tűztük ki közösen az RMDSZ-szel.
Az egy év valójában ennél jóval kevesebb, hiszen egy ilyen méretű, az EU összes tagállamát érintő kampányra fel is kell készülni. Az online aláírásgyűjtés már elindult a minority-safepack.eu és a jogaink.eu oldalakon, de nyilván emellett a papíralapú aláírásgyűjtés is folyik, Európa számos kisebbségi vagy kisebbségek által nagy számban lakott régiójában lesznek nagyszabású aláírásgyűjtési kampányok. Erdélyben a Kolozsvári Magyar Napokon és a Vásárhelyi Forgatagon is külön standokkal volt jelen az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack kampány, de ettől a héttől már házról házra járnak az RMDSZ önkéntesei aláírásokat gyűjteni.
Szlovákiában szintén beindult az aláírásgyűjtés, a napokban személyesen egyeztettem a horvátországi és szlovéniai tagszervezeteinkkel is, és hamarosan bekapcsolódik a többi partnerszervezetünk is. Magyarországon nemsokára szintén indul majd az országos aláírásgyűjtés. A FUEN a nemzeti kisebbségek legnagyobb európai ernyőszervezete, mintegy 90 tagszervezettel, elsősorban az ő feladatuk az aláírások összegyűjtése, mi pedig a kampány koordinálását, a központi üzeneteket, az arculati elemeket, illetve a jó gyakorlatok megosztását és a helyi kampánycsapatok felkészítését vállaljuk. Fontos, hogy Németország, Dánia és természetesen Magyarország is támogatja az ügyünket.
– Mikor jár le az aláírásgyűjtés határideje?
– Az aláírásokat 2018. április elejéig kell összegyűjteni, reményeink szerint azonban az egymillió aláírás már ennél jóval korábban össze fog gyűlni.
– Mi történik utána?
– Ez részben rajtunk is múlik. Nemcsak az aláírások összegyűjtése a feladatunk, hanem minél több döntéshozó támogatásának a megszerzése is. Tisztában vagyunk azzal, hogy nyomást kell gyakorolnunk az uniós döntéshozatalra, nem véletlen, hogy a kampánnyal párhuzamosan folyamatosan gőzerővel zajlik a lobbitevékenységünk is. Az elmúlt héten Strasbourgban, az Európai Parlamentben ismertettük a polgári kezdeményezést, októberben pedig az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén lesz téma a Minority SafePack. Biztató számunkra, hogy maga Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is támogatja kezdeményezésünket, illetve Németország és Magyarország stabil partnereink. De ennél is többre van szükség ahhoz, hogy amikor az egymillió aláírás az Európai Bizottság asztalára kerül, akkor ne próbálják azt egy fiókba süllyeszteni, hanem induljon be a jogalkotási folyamat, és szülessen meg az a keret, amely biztosítani tudja a kisebbségek számára azt, hogy igazán otthon érezhessék magukat szülőföldjükön. Azt is tervezzük, hogy az aláírásokkal együtt a jogi aktusok tervezetét is asztalra tesszük Brüsszelben.
– Mint várható volt, az ügy támadások kereszttüzébe került: Románia és Szlovákia szerint a kezdeményezés célja az EU meggyőzése arról, hogy helyt adjon az autonómiatörekvéseknek.
– Románia mindent megpróbál megtenni a Minority SafePack megakadályozásáért, mind külföldön, mind belföldön megpróbál keresztbe tenni, ahol lehet. Az autonómiatörekvésekkel való „rémisztgetés” egy erőtlen kísérlet arra, hogy a román közvéleményt ellenünk fordítsák.
– Egyes „szakértők” szerint egy ilyen döntés kinyitná Pandóra szelencéjét, és mélyen sértené például Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Görögország és főleg Románia „alapvető alkotmányos érdekeit”.
– A Minority SafePack a kisebbségvédelemben előremutató intézkedéseket tartalmaz. Arról szól, hogy az EU-nak védenie és népszerűsítenie kellene az őshonos nemzeti közösségeket, a regionális nyelveket, az általuk közvetített kulturális és nyelvi sokszínűséget. Ez a tervezet nem kíván elvenni semmit a többség jogaiból, nem az államnyelvek ellen született. Számos kisebbség példája bizonyítja, hogy Európában – már csupán Erdélyben hosszú lenne a jogsértések listája – nem minden tagállam becsüli meg a kisebbségeit és nem dolgoz ki számukra megfelelő jogvédelmi keretet. A mi kezdeményezésünk ezen kíván fordítani.
– A nyáron, minden korábbi ígérete ellenére, bíróságon támadta meg Románia kormánya a Minority SafePack bejegyzését rögzítő határozatot – a keresetet még Sorin Grindeanu volt miniszterelnök írta alá. Ezt EU hivatalos közlönye is közzétette. A kormány azt kérte a bíróságtól, nyilvánítsa semmissé az Európai Bizottságnak a Minority SafePack bejegyzésére vonatkozó március 29-ei határozatát. Érvelésük szerint a polgári kezdeményezés kizárólag a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogvédelmére és nem a kulturális sokszínűség elősegítésére irányul.
– A támadás egyértelműen az erdélyi magyar közösség ellen irányul, az utóbbi időszak magyarellenes hangulatának folytatása. 2018-ban, amikor a nacionalista hangulat vélhetően tovább erősödik, ennek a kezdeményezésnek a sikere Románia kudarca lenne. Románia külügyminisztériuma többször egyértelműen tudtunkra adta: nem áll érdekében, hogy ez a kezdeményezés sikerrel járjon. Azáltal, hogy most a törvényszéken is megtámadta a kezdeményezést, Románia elismeri, hogy reális esélye van a sikernek. Ezért minden eszközt megpróbál bevetni, jóformán érvek nélkül is megpróbál minden módszerrel keresztbe tenni nekünk. De ezzel is csak azt bizonyítja, hogy álságos a kisebbségvédelme: ha Romániában valóban példaértékűen rendezve lenne a kisebbségek helyzete, az égvilágon semmi félnivalójuk nem kellene legyen a Minority SafePacktől, sőt, tovább megyek, Románia az élére állna egy európai keretbe illesztett, a kisebbségeket értékként védelmező kezdeményezésnek.
– Ez a lépés befolyásolhatja-e, hátráltathatja-e az aláírásgyűjtési akciót? Mert mindent jelent, csak éppen nem a párbeszédre való nyitottságot, sem azt, hogy európai módon kívánná rendezni a többség-kisebbség viszonyát.
– Maga a per nem befolyásolja az aláírásgyűjtést. Az EU törvényszékén körülbelül két év alatt születhet döntés, az ítélethirdetés tehát a Minority SafePackre vonatkozóan okafogyottá válik, sőt, remélhetőleg addig már a jogalkotás folyamatában is előbbre tartunk.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Az Európai Parlamentben a FUEN elnöke nemrég azt mondta, hogy az Európa több régiójában tapasztalható kisebbségellenes intézkedések és diszkriminatív történések Ukrajnából, Romániából, az Egyesült Királyságból megerősítenek bennünket abban, hogy szükség van a kisebbségvédelmi európai csomagra. Az Európai Uniónak védenie kell közösségeinket, szavatolnia kell a megszerzett jogokat, ezért van szükség arra, hogy minél többen aláírják a Minority SafePack kezdeményezést. Ugyanakkor a Kisebbségi Intergroup strasbourgi ülésén konkrét történetekkel szemléltette az uniós szintű kisebbségvédelmi csomag szükségességét.
– Kezdjük tehát az elején. Ha jól tudom, a kezdeményezés terve a 2012-es moszkvai FUEN-kongresszuson született. A kezdeményezők 2013 nyarán nyújtották be az Európai Bizottsághoz a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Kisebbségek Ifjúsági Szervezete által kidolgozott dokumentumot, a bizottság azonban visszautasította azzal, hogy a dokumentumban foglaltak egy része nem tartozik az EB kompetenciájába.
– A polgári kezdeményezés intézménye egy viszonylag új lehetőség arra, hogy az unió állampolgárai befolyásolják az uniós jogalkotási folyamatot. Fontosnak éreztük, hogy az elsők között éljünk ezzel a lehetőséggel, hiszen az európai őshonos kisebbségek helyzetének megfelelő rendezése 50 millió európai polgárt érint közvetlenül. Azt hiszem, nem kell különösebben magyarázni az erdélyi magyaroknak, miért nincs az rendben, hogy a kisebbségek ügye jelenleg kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozik – nap mint nap tapasztaljuk, hogy ez milyen visszaélésekhez, jogfosztásokhoz és jogcsorbításokhoz vezet Romániában, ahol sajnos gyakran a létező törvényes keret sem jelent kellő garanciát a kisebbségi jogok gyakorlásához. Egyértelmű, hogy az Európai Uniónak osztoznia kell ezeken a kompetenciákon a tagállamokkal, és garanciát kell biztosítania a kisebbségek számára, hiszen ők is az EU egyenrangú állampolgárai kell hogy legyenek.
Az európai polgári kezdeményezés intézményének bevezetése végre lehetőséget biztosított arra, hogy lépni tudjunk ebben az ügyben. Egy 11 pontból álló javaslatcsomagot nyújtottunk be az Európai Bizottságnak, amely a Minority SafePack nevet kapta. Az EB azt állította, hatáskörén kívül esik a csomag tartalma, ezért visszautasította ennek bejegyzését.
Az őshonos kisebbségek emberei viszont makacsok, bele kívánnak szólni azokba a dolgokba, amelyek róluk szólnak, felelős európai polgárként maguk kívánják kezdeményezni, hogy az EU a kisebbségvédelem területével is foglalkozzon.
– A kezdeményezők a luxemburgi Európai Törvényszékhez fordultak. A törvényszék helyt adott a Minority SafePack kezdeményezőinek, az Európai Bizottság alelnöke pedig tudomásul vette a döntést, és elfogadta a csomag részleges iktatását. Ami azt is jelentette, hogy elkezdődhet az aláírásgyűjtés.
– Az Európai Törvényszék döntése fordulópontnak számít a Minority SafePack történetében. Emlékezzünk vissza, hogy amikor a kezdeményezők a törvényszékhez fordultak, Románia és Szlovákia is beszállt a perbe az EB oldalán – sőt, Románia a tárgyalásokon is képviseltette magát. Az is jelzi az ügy fontosságát, hogy Kelemen Hunor azért mondott le miniszteri tisztségéről, mert Románia beszállt a perbe az akkor kormányon lévő RMDSZ megkerülésével és tudta nélkül. Szerencsére a román külügy keze sem ér annyira messze, mint azt szeretnék, és a törvényszék nekünk adott igazat, ezzel lépéskényszerbe hozva az Európai Bizottságot. Az Európai Bizottság ezt követően meghívott bennünket egy tárgyalásra, amelyen megállapodást kínált, amelyet elfogadtunk, lényegében az eredeti 11 pontból 9-et elfogadott. Így kezdődhetett el az aláírásgyűjtés, amelyhez kérjük a kisebbségek problémáira nyitott uniós állampolgárok támogatását.
– Egy év alatt 1 millió aláírást kell összegyűjteni, legkevesebb hét EU-s országból…
– A legnagyobb értéke az elmúlt éveknek, amióta a kezdeményezés útjára indult, a kisebbségi közösségek szolidaritása, egymás támogatása, amelyet a FUEN körül sikerült megteremteni. Ez a legnagyobb erőnk az aláírásgyűjtés során is, a sikerhez legalább 1 millió érvényes aláírásra lesz szükség az Európai Unióban, úgy, hogy legalább 7 tagállamnak teljesítenie kell a küszöböt, amelyet az EP-képviselők száma alapján határoznak meg. Így például Németországban 72000, Romániában 24000, Magyarországon 15750, Szlovákiában 9750 aláírásra van szükség ahhoz, hogy az adott ország beszámítson a hét közé. Nyilván, a cél nem csupán a küszöb elérése, hanem az aláírások számának teljesítése, így például Romániában 250 ezer aláírás összegyűjtését tűztük ki közösen az RMDSZ-szel.
Az egy év valójában ennél jóval kevesebb, hiszen egy ilyen méretű, az EU összes tagállamát érintő kampányra fel is kell készülni. Az online aláírásgyűjtés már elindult a minority-safepack.eu és a jogaink.eu oldalakon, de nyilván emellett a papíralapú aláírásgyűjtés is folyik, Európa számos kisebbségi vagy kisebbségek által nagy számban lakott régiójában lesznek nagyszabású aláírásgyűjtési kampányok. Erdélyben a Kolozsvári Magyar Napokon és a Vásárhelyi Forgatagon is külön standokkal volt jelen az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack kampány, de ettől a héttől már házról házra járnak az RMDSZ önkéntesei aláírásokat gyűjteni.
Szlovákiában szintén beindult az aláírásgyűjtés, a napokban személyesen egyeztettem a horvátországi és szlovéniai tagszervezeteinkkel is, és hamarosan bekapcsolódik a többi partnerszervezetünk is. Magyarországon nemsokára szintén indul majd az országos aláírásgyűjtés. A FUEN a nemzeti kisebbségek legnagyobb európai ernyőszervezete, mintegy 90 tagszervezettel, elsősorban az ő feladatuk az aláírások összegyűjtése, mi pedig a kampány koordinálását, a központi üzeneteket, az arculati elemeket, illetve a jó gyakorlatok megosztását és a helyi kampánycsapatok felkészítését vállaljuk. Fontos, hogy Németország, Dánia és természetesen Magyarország is támogatja az ügyünket.
– Mikor jár le az aláírásgyűjtés határideje?
– Az aláírásokat 2018. április elejéig kell összegyűjteni, reményeink szerint azonban az egymillió aláírás már ennél jóval korábban össze fog gyűlni.
– Mi történik utána?
– Ez részben rajtunk is múlik. Nemcsak az aláírások összegyűjtése a feladatunk, hanem minél több döntéshozó támogatásának a megszerzése is. Tisztában vagyunk azzal, hogy nyomást kell gyakorolnunk az uniós döntéshozatalra, nem véletlen, hogy a kampánnyal párhuzamosan folyamatosan gőzerővel zajlik a lobbitevékenységünk is. Az elmúlt héten Strasbourgban, az Európai Parlamentben ismertettük a polgári kezdeményezést, októberben pedig az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén lesz téma a Minority SafePack. Biztató számunkra, hogy maga Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is támogatja kezdeményezésünket, illetve Németország és Magyarország stabil partnereink. De ennél is többre van szükség ahhoz, hogy amikor az egymillió aláírás az Európai Bizottság asztalára kerül, akkor ne próbálják azt egy fiókba süllyeszteni, hanem induljon be a jogalkotási folyamat, és szülessen meg az a keret, amely biztosítani tudja a kisebbségek számára azt, hogy igazán otthon érezhessék magukat szülőföldjükön. Azt is tervezzük, hogy az aláírásokkal együtt a jogi aktusok tervezetét is asztalra tesszük Brüsszelben.
– Mint várható volt, az ügy támadások kereszttüzébe került: Románia és Szlovákia szerint a kezdeményezés célja az EU meggyőzése arról, hogy helyt adjon az autonómiatörekvéseknek.
– Románia mindent megpróbál megtenni a Minority SafePack megakadályozásáért, mind külföldön, mind belföldön megpróbál keresztbe tenni, ahol lehet. Az autonómiatörekvésekkel való „rémisztgetés” egy erőtlen kísérlet arra, hogy a román közvéleményt ellenünk fordítsák.
– Egyes „szakértők” szerint egy ilyen döntés kinyitná Pandóra szelencéjét, és mélyen sértené például Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Görögország és főleg Románia „alapvető alkotmányos érdekeit”.
– A Minority SafePack a kisebbségvédelemben előremutató intézkedéseket tartalmaz. Arról szól, hogy az EU-nak védenie és népszerűsítenie kellene az őshonos nemzeti közösségeket, a regionális nyelveket, az általuk közvetített kulturális és nyelvi sokszínűséget. Ez a tervezet nem kíván elvenni semmit a többség jogaiból, nem az államnyelvek ellen született. Számos kisebbség példája bizonyítja, hogy Európában – már csupán Erdélyben hosszú lenne a jogsértések listája – nem minden tagállam becsüli meg a kisebbségeit és nem dolgoz ki számukra megfelelő jogvédelmi keretet. A mi kezdeményezésünk ezen kíván fordítani.
– A nyáron, minden korábbi ígérete ellenére, bíróságon támadta meg Románia kormánya a Minority SafePack bejegyzését rögzítő határozatot – a keresetet még Sorin Grindeanu volt miniszterelnök írta alá. Ezt EU hivatalos közlönye is közzétette. A kormány azt kérte a bíróságtól, nyilvánítsa semmissé az Európai Bizottságnak a Minority SafePack bejegyzésére vonatkozó március 29-ei határozatát. Érvelésük szerint a polgári kezdeményezés kizárólag a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogvédelmére és nem a kulturális sokszínűség elősegítésére irányul.
– A támadás egyértelműen az erdélyi magyar közösség ellen irányul, az utóbbi időszak magyarellenes hangulatának folytatása. 2018-ban, amikor a nacionalista hangulat vélhetően tovább erősödik, ennek a kezdeményezésnek a sikere Románia kudarca lenne. Románia külügyminisztériuma többször egyértelműen tudtunkra adta: nem áll érdekében, hogy ez a kezdeményezés sikerrel járjon. Azáltal, hogy most a törvényszéken is megtámadta a kezdeményezést, Románia elismeri, hogy reális esélye van a sikernek. Ezért minden eszközt megpróbál bevetni, jóformán érvek nélkül is megpróbál minden módszerrel keresztbe tenni nekünk. De ezzel is csak azt bizonyítja, hogy álságos a kisebbségvédelme: ha Romániában valóban példaértékűen rendezve lenne a kisebbségek helyzete, az égvilágon semmi félnivalójuk nem kellene legyen a Minority SafePacktől, sőt, tovább megyek, Románia az élére állna egy európai keretbe illesztett, a kisebbségeket értékként védelmező kezdeményezésnek.
– Ez a lépés befolyásolhatja-e, hátráltathatja-e az aláírásgyűjtési akciót? Mert mindent jelent, csak éppen nem a párbeszédre való nyitottságot, sem azt, hogy európai módon kívánná rendezni a többség-kisebbség viszonyát.
– Maga a per nem befolyásolja az aláírásgyűjtést. Az EU törvényszékén körülbelül két év alatt születhet döntés, az ítélethirdetés tehát a Minority SafePackre vonatkozóan okafogyottá válik, sőt, remélhetőleg addig már a jogalkotás folyamatában is előbbre tartunk.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)