Két évtizede működik egy baráti társaság Budapesten jeles művészekből, tudósokból, írókból - az alapítók között van Hoppál Mihály etnográfus, Jankovics Marcell filmrendező, Kelemen András politikus /parlamenti képviselő/, Kovács István költő - akik Március 15-e Díjat alapítottak. Az elismerést márc. 15-én immár 19. alkalommal adták át. Mindig olyan személynek adományozzák, akik sokat tettek az egyetemes - benne a határon túli - magyarságért. Így kapta meg évekkel ezelőtt Kallós Zoltán, Duray Miklós, a kárpátaljai Fodó Sándor és Tőkés László. Az idei díjazottak: Bíró István és Molnár Tamás. Bíró István, a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének főtitkára már nem vehette át az elismerést, mert febr. 5-én autóbalesetben, 49 éves korában elhunyt. Bíró István 1994-ben kezdte el Szovátán az oktatási központ szervezését, amely mára Erdély egyik legjelentősebb vidéki szellemi centrumává vált. Kezdeményezésére jött létre - Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely után - 1996-ban Szovátán a békéscsabai főiskola kihelyezett tanítóképző tagozata. Bíró ösztönzésére valósult meg a Kárpát-medencében élő magyar pedagógusok legnagyobb továbbképző tanfolyama, a Bolyai Nyári Egyetem. - A másik díjazott az Egyesült Államokban élő, konzervatív szellemiségű Molnár Tamás filozófus-politológus. Eddig két könyve jelent meg magyarul. Molnár Tamás rendszeresen publikál a Magyar Nemzetben. /Magyar Nemzet, márc. 17./

Tizenkilenc keresztény könyvkiadó összesen 63 újdonságot kínál a máj. 13-án megnyílt, immár 10. alkalommal megrendezett Szent István könyvhéten Budapesten. A könyvhéten 11 katolikus, 5 szerzetesi és 3 protestáns kiadó kötetei szerepelnek. Az ünnepségen Spányi Antal püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke átadta az ez évi Stephanus-díjakat. A kulturális elismerést teológiai kategóriában Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek, irodalmi kategóriában pedig Molnár Tamás filozófus vehette át. /Jakubinyi érsek kitüntetése a Szent István-könyvhéten. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 14./

Címeres magyar zászlót ajándékozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom a köztársasági elnöki hivatalnak, az amiatti rosszallás kifejezéseként, hogy Sólyom László államfő újévi beszéde nem a lobogó előtt hangzott el. Molnár Tamás, a Jobbik alelnöke a Sándor-palota előtt újságírók jelenlétében megtartott rövid beszédében „polgári liberális” politikusnak minősítette Sólyom Lászlót, aki szerinte tudatosan mellőzte a szakrális szimbólumot. /Címeres magyar zászlót ajándékozott a Jobbik Sólyom Lászlónak. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 5./

Kiszely István professzor Szabadtéri kaszinónak nevezte az EMI-tábort, ahová azért ülnek össze a fiatalok, hogy a haza ügyeit megvitassák. S mert a Kárpát-medencei magyarság szülőföldje több országba is szakadt, a haza és a nemzet elválaszthatatlan ügyének megvitatása még inkább ilyen fórumok képzeletbeli falai közé költözik. Az Erdélyi Magyar Ifjak a nemzeti gondolkodásúak számára hirdették meg az összesereglést Gyergyószentmiklóson. A legtöbb előadás párbeszéddé alakult, a nemzeti sorskérdésekről beszélgettek. A második EMI-tábor mottóját olvasva ,,Aki magyar, velünk tart” bizonyára akadtak, akik finnyásan legyintettek: magyarkodó dilettánsok gyülekezete. /Ferencz Csaba: Szabadtéri kaszinó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./ Nagy sikert aratott Eva Maria Barki nemzetközi jogász a dél-tiroli autonómia megteremtésének folyamatáról tartott előadása a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. Ők és az ügyük mellett kiálló anyaországuk a teljes önrendelkezést tűzték ki célul. Új nemzeti politikára van szükség érvelt az előadó -, aki szerint az eddigi kudarcokért a legnagyobb felelősség a magyar kormány(oka)t terheli. Az előadások és beszélgetések témái a csángókérdés, az önálló állami magyar egyetemért folytatott küzdelem, a délvidéki magyarság mindennapjai, emellett lélekbe maró volt Witner Mária halálra ítélt 1956-os szabadságharcos vallomása, amely a forradalom megtorlásának emberi dimenzióit tárta a hallgatóság elé. Az autonómia-kerekasztal résztvevői, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Gazda Zoltán és Ferencz Csaba átfogó képet adtak az autonómiatörekvések sikereiről és kudarcairól. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy a hazai magyar közélet válságban van, politikai képviselete kudarcot vallott. A továbblépést egy olyan új közmegegyezésben látják, amely elhozza az ,,egypártrendszer” felszámolását, megteremti az önrendelkezési jog érvényesítésért a cselekvési együttműködést. A vasárnap áhítat Böjte Csaba atya gondolataival indult, és olyan neves személyiségek tartottak előadást, mint Kiszely István antropológus. Kiszely szerint a ,,hivatalos” történettudomány még ma is tévesen azt állítja, hogy gyűjtögető pogány hordaként jöttek a magyar törzsek a Kárpát-medencébe, holott immár írott ázsiai források is igazolják, hogy a honfoglalók és elődeik rendkívül gazdag kultúrával, hitvilággal rendelkeztek. Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a két évvel ezelőtt életre hívott Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője a jogi eszközök lehetőségeit vázolta. Szerinte minden magyarellenes cselekedet miatt jogi úton is elégtételt kell szerezni, ennek érdekében hozták létre és bővítik a szakmai hátteret biztosító intézményes keretet. A tábor vendége volt Rácz Sándor ’56-os hős. Nemzetpolitikai kerekasztalra került sor, amelyen Borbély Imre, Lezsák Sándor, Mikola István, Molnár Tamás, Gergely István a radikális fellépés fontosságát hangsúlyozták. A tábor szervezői zárónyilatkozatot is megfogalmaztak. ,,1990 óta folyamatosan azt kell látnunk, hogy egyik nép a másik után kapta meg a követelt önrendelkezési jogot: a németek, észtek, litvánok, lettek, horvátok, szlovákok, szlovének, montenegróiak, és a közeljövőben Koszovó is függetlenné válik. A magyarságnak autonómiát sem akarnak adni.” Ezért az EMI szerint az egész Kárpát-medencében ,,meg kell kérdezni a népet mint az önrendelkezési jog birtokosát, hogy döntse el, milyen politikai és jogi formában akar élni”. ,,Ennek érdekében aláírásgyűjtést, illetve ott, ahol kívánatos, népszavazást kell kezdeményezni” – áll a zárónyilatkozatban, amely egyben felhívás ,,minden magyar érdekképviselethez, minden magyar párthoz, az egyházakhoz, a civil szervezetekhez, a közéleti személyiségekhez, de elsősorban a magyar kormányhoz, hogy támogassák és segítsék ezt a kezdeményezést, amelynek eredményét a Vox Hungarica nevű központ szervezésében minden illetékes országos és nemzetközi fórum és szervezet elé fogjuk terjeszteni”. /(Ferencz): Önrendelkezés mint alapvető jog (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./

Molnár Tamásnak, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivőjének közlése szerint minden engedélynek birtokában vannak ahhoz, hogy a budapesti Kossuth téri tüntetés szeptember 29-e estétől október 1-je, vasárnap 19 óráig rendezvénnyé alakuljon át. Az ügyvivő elmondta, hogy a Kossuth téri tüntetésre meghívták Lech Walesát, a lengyel Szolidaritás szakszervezet egykori vezetőjét, volt lengyel államfőt. /Magyar válság. Ma estétől kulturális rendezvény a Kossuth téri tüntetés. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./

Ismét petícióval fordulnak Sólyom László köztársasági elnökhöz a budapesti Kossuth téren a kormány leváltását követelő tüntetők, amelyben szót emelnek a Nemzetbiztonsági Hivatal szerintük tűrhetetlen eljárása miatt – jelentették be október 9-i sajtótájékoztatójukon a szervezők. “Tűrhetetlen, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal antidemokratikus módon fenyegeti a nemzeti érzelmű tüntetőket” – hangsúlyozta Molnár Tamás, a tüntetést koordináló Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik politikai ügyvivője. A Nemzetbiztonsági Hivatal nem fenyeget békés tüntetőket, csupán arra figyelmeztet, hogy az erőszakos cselekmények színhelyén az abban részt nem vevőket is veszély fenyegetheti – tudatta a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának közleménye. A szocialisták támadást intéztek az alkotmányos rend és az önkormányzatok ellen – így értékelte a Fidesz szóvivője az MSZP-választmányról nyilvánosságra került két beszédet; Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján egyben bocsánatkérésre szólította fel az MSZP szóvivőjét, amiért a Fidesszel hozta kapcsolatba a hangfelvételeket. /Magyar válság. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./

Új, pártok felett álló, de határozott politikai karakterrel bíró demokratikus népmozgalmat indít a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 Magyar Október Mozgalom néven – közölte Molnár Tamás ügyvivő. Az új mozgalom kizárólag a Kossuth téri tüntetők érdek-képviseleti szervezete lesz, Molnár szerint a parlamenti ellenzék politikailag erélytelennek bizonyult. Kifejtette továbbá, hogy egyeztetnek a rendőrséggel arról, hogy visszatérhessenek a Kossuth térre, ahol ma kívánják megkoszorúzni az ’56-os emlékművet. /Politikai érdekképviselet a Kossuth térieknek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./

Budapesti védelem
TGM esete az Intézettel
Mezei Balázs
Egyesült Államok-beli ismerősöm, aki éveket töltött Magyarországon, több alkalommal is megfogalmazta: Egyetlen országban vagy városban sem találkozott annyi tájékozott emberrel, mint minálunk.
Nem értette, hogy a magyar anyanyelvű tudósok, gondolkodók, kutatók miért nincsenek nagyobb számban jelen a nyugati világ egyetemein és intézeteiben, hiszen – hajtogatta – az átlagos magyar tanár vagy kutató tájékozottabb, mint legtöbb nyugati kollégája. Speciális ismeretben nem marad le mögöttük, invencióban gyakran felül is múlja őket.
Mindez arról jutott eszembe, hogy felröppent a hír: Tamás Gáspár Miklóstól meg akar válni az MTA Filozófiai Kutatóintézete. Tamás éveket töltött nyugati országok egyetemi környezetében, oktatott is, kutatott is; gondolhatnánk, mi sem lenne könnyebb számára, mint átköltözni francia vagy angol nyelvterületre. Akik így gondolják, nem veszik figyelembe a magyar nyelvű gondolkodás jellegzetességeit.
Az iskolásság, amely a filozófiát az angol, nem kis részben a francia és a német területen is jellemzi, idehaza nem alakulhatott ki. (...) Azok a kutatók, akik a tárgyszerű összefoglalónál többre vágynak, gyakran lépnek át az esszé, a szépirodalom, vagy a publicisztika körébe. Tamás Gáspár Miklósnál is ez a helyzet. Filozófiatörténészként indult, de a tényszerűnek vélt beszámolók kiskertje túl szűknek bizonyult számára. Hamarosan átlépett a politikai gondolkodás, majd a közéleti publicisztika területére, s legjelentősebb hatását itt fejtette ki.
Írásai lehetnek egyoldalúak, de mindenkor tájékozottak – egy hatalmas ismeretanyaggal bíró, kutató személyiség lenyomatai. Számos követőre talált, de nem kevés ellenségre is, mivel álláspontját ironikusan, szellemesen tudta kifejteni – szenvedő alanyainak rovására. A jelen sorok írója másokkal együtt maga is célpontja volt Tamás egy-egy támadásának, amit akkor szélsőségesnek és elfogadhatatlannak minősítettünk. Nem kétséges, igazunk volt.
Ám abban, aki valódi tárgyszerűségre vágyik, az igazságtalanság elszenvedése nem lehet meghatározó: el kell ismernie Tamás sajátos képességeit, egyes vonatkozásokban páratlan éleslátását, kiemelkedő tájékozottságát, jelentős befolyását a kortárs filozófiai-közéleti publicisztika terén. A hazai gondolkodás hagyománytalansága miatt fontosnak tartom az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások számon tartását és értékelését.
Legyen szó Lukács Györgyről vagy Hamvas Béláról, Várkonyi Nándorról, vagy Hankiss Elemérről, Zalai Béláról vagy gróf Brandensteinről, John Kekesről vagy Molnár Tamásról – minden esetben érdemes a gondolkodó erényeit tárgyszerűen mérlegelni, a hiányosságokkal egyetemben. Tökéletes gondolkodó – talán az egyetlen Platónt kivéve – egyelőre nem született, a gondolkodás világa pedig a legképlékenyebb az emberi tevékenységek közül. (...)
A magyar gondolkodás sokfélesége, nyitottsága: erény, előny, érték. Ha ez a nyitottság nehezen talál kapcsolatot más országok kutatói közösségeihez, az ok éppen az említett: míg másfele a specifikusság, az öntudatos korlátoltság garancia lehet a sikerre, a hazai beállítódás átfogó jellege nehezebben jut kapcsolathoz másképpen rétegződő tudományosságban. Mindig vannak jelentős kivételek, ám a gondolkodás kiemelkedő személyiségei ritkán maradnak elvont specialisták Ha Tamás távozása a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetéből olyan felfogás eredménye, amely nem veszi figyelembe a hazai gondolkodás sokféleségét, vagy olyan követelményekkel lép fel a kutatókkal szemben, amelyek egyoldalúan a technikai-szaktudományos kutatásokra jellemzők – akkor nehéz lenne ezzel egyetérteni.
Belátható, hogy az akadémiai intézetek az adófizetők pénzéből állnak fenn, s az is, hogy az akadémiai költségvetés túlságosan szűk az elvárható nagylelkűséghez képest. Nem kétlem, hogy a kutatóintézet jelenlegi vezetése körültekintően jár el, amikor munkatársi gárdáját kialakítja. Arra azonban érdemes vigyázni, hogy a valódi érdemeket szerzett személyiségek ne annyira akadályként, mint inkább támogatandóként jelenjenek meg. (...).
Érthető, hogy az akadémiai vezetés sokkal világosabban osztályozható szempontrendszert kíván alkalmazni a tevékenységek mérlegelésekor. De fontos ügyelni arra, hogy a fürdővízzel együtt ne engedjük le a gyermeket is. Ha a biodiverzitás érték, a filozófiai diverzitás még inkább az. Mint amerikai ismerősöm mondotta: Magyarországon egymástól órányi távolságra élnek olyan gondolkodói személyiségek, amilyeneket a történelemben gyakran idő- és térbeli határok választanak el egymástól. Valójában – minden nyomorúságunk ellenére – gazdagok vagyunk. Manapság, az új politikai-társadalmi helyzetben végre lehetővé válhat a valódi elfogulatlanság. Éljünk a lehetőséggel! (blogspot.com) Új Magyar Szó (Bukarest)

Egy "másik" RMDSZ- gyűlés – ahol a másságot elfogadják
Február 12-én, kedden este a marosvásárhelyi RMDSZ-t átszervező bizottság által meghirdetett közgyűléssel egy időben Egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-es érdekképviseletért név alatt másik közgyűlésre is sor került az Eminescu utcai Bocskai-teremben, amelynek végén elnökjelöltet, alelnökjelölteket és küldöttjelölteket választottak a marosvásárhelyi, illetve megyei szervezetekbe. "Nincs nálunk RMDSZ-pecsét, aláírási jog, de részt akarunk venni e reformfolyamatban, amely által megújulhat az RMDSZ szervezet. Kérjük, a regisztrációt ne zárják le, ha elnököt választanak, az legyen csupán jelölt, mi is ezt tesszük" – jelentette ki a szervezők nevében dr. Vass Levente. Akkor még nem tudták: a marosvásárhelyi szervezet élére teljes jogkörrel elnökké választották Peti András jogászt.
Igaz, hogy február van, de a márciusi fiatalok lelkesedésére emlékeztetett a kedd esti "másik" RMDSZ-gyűlés. Ennyi fiatalt rég nem láthattunk a szövetség politikai rendezvényén, de a Bocskai-teremben ott voltak a körzetek képviselői is, régi RMDSZ-motorosok. A gyűlés napirendi pontjait – helyzetjelentés, hozzászólások, a városi szervezet elnök- és elnökségitag-jelöltjeinek megválasztása, a megyei tisztújító közgyűlésre az 51 küldöttjelölt megválasztása – felváltva dr. Kovács István és dr. Vass Levente orvosok vezették. Dr. Kovács István elsőként tért ki a marosvásárhelyi RMDSZ regisztrációval kapcsolatos helyzetének ismertetésére, irányította az ehhez kapcsolódó hozzászólásokat, majd dr. Vass Levente szólalt fel. "A marosvásárhelyi RMDSZ újraszervezésével mind SZKT-, mind TKT-tagként egyetértettem, azonban a módjával, ahogy ezt megszervezték, nem. Január 24-én kör e-mailt kaptunk Brassai Zsombor ügyvezető elnöktől, az átszervező bizottság elnökétől, hogy február végéig zajlik a regisztrációjuk azoknak a tagoknak, akik szavazati joggal fognak rendelkezni a megszervezendő közgyűléseken. Március 5-e volt a határidő a városi elnök megválasztására, ezt a TKT január 25-én határozta el. Ha az RMDSZ nyitottan, minél több tagot megszólítva várja vissza regisztrálni tagjait, akkor nem természetes, hogy az első hét után, amikor bejelentkezett 105 ember az 56.000 marosvásárhelyi magyarból, a második héten, csütörtökön ad hoc döntést hozzanak, és bejelentsék, hogy február 8-án, péntek reggeltől nem lehet regisztrálni, február 12-én este pedig megszervezik az elnökválasztást 305 regisztrált taggal egy olyan városban, ahol 56.000 magyar van, és 23.000-en szavaztak az RMDSZ-re a december 9-i választásokon. Azért háborodtunk fel, mert útközben változtatták meg a szabályokat, a ki nem mondott szabályokról – hogy mikor zárul le a regisztráció, mikor van az elnökválasztás dátuma – nem volt TKT- döntés. Nem lehet útközben, önkényes módon, köztudott kritériumok nélkül változtatni a szabályokon. Mi 48 óra alatt több mint 600 regisztrációt hajtottunk végre" – jelentette ki Vass Levente.
Nem veszekedésre van szükség az RMDSZ-ben
Több, meglehetősen indulatos hozzászólás is elhangzott, főként körzeti elnökök, alelnökök részéről. A 7-es körzetből Marika néni rótta fel a megyei RMDSZ-politikusoknak, hogy "fentről kiosztják az utasításokat, és azt várják, csússzunk térden előttük", pedig "megbíztunk bennük, abban, hogy nem ellenünk, hanem értünk tesznek, Kelemen Ata pedig fel sem veszi a telefont, ha hívom". Egy be nem mutatkozó úr – Levente bácsinak szólították – Brassai Zsombor ellen intézett kirohanást, őt téve felelőssé a vásárhelyi magyarság megosztásáért, ő az a lelkipásztor, "aki bort iszik és vizet prédikál". Az indulatokat Vass Levente csitította, hangsúlyozva, nem e régmúlt problémákkal kell foglalkozni, hanem a hogyan tovább kérdésre kell választ keresni. Klementisz János nyugalmazott tanár, a 3-as körzet volt elnöke azt kérte, ne kezeljék le azokat, akik szavazataikkal járultak hozzá, hogy e szövetség "nem áll, hanem él". Boros Gyula szerint a "mostani RMDSZ lába alól kicsúszott a talaj", Kerekes József szerint a magyarság elvándorlásának okain kell elgondolkodni, azon, hogy miért jöttek létre a magyar versenypártok. Meg is válaszolta: "nem jöttek volna létre, ha az RMDSZ- vezetők jól végzik a dolgukat". Molnár Tamás László szerint "ez az RMDSZ nem rólunk szól", Balogh József szerint a fiatalokat kell helyzetbe hozni, "támogatni kell az RMDSZ-t, de nem azt a politikát, amit a jelenlegi vezetői folytatnak". Ádám Valérián egyenesen azt javasolta, hogy az összegyűltek vonuljanak át a Deus Providebit terembe, ám javaslatát elvetették, Vass Levente szerint nem veszekedésre, hanem nyugalomra van most szükség.
Jelölteket választottak
A gyűlésen végül választásokra is sor került. Vass Levente hangsúlyozta, nem elnököt és elnökségi tagokat, illetve küldötteket, hanem jelölteket választanak, hiszen nincs náluk a pecsét és az aláírás joga. "Kérjük, a regisztrációt ne zárják le, ha elnököt választanak, az legyen csupán jelölt, mi is ezt tesszük" – jelentette ki. Elnökjelöltjüknek dr. Kovács Istvánt választották, elnökségitag-jelöltek lettek: Szász László ügyvéd, Benedek Ildikó és ifj. dr. Benedek István, illetve megválasztották a küldöttjelöltek egy részét is, a körzetek még jelölhetnek személyeket az elkövetkező napokban. Dr. Vass Levente nem vállalt jelöltséget semmilyen funkcióra, nem kívánva "célponttá válni". Időközben a gyűlésezők tudomására jutott, hogy Peti Andrást választották városi RMDSZ-elnökké, ezzel kapcsolatosan Vass Levente kifejtette: "Világosan látszik, a céljuk az volt ott, hogy elnököt válasszanak, nálunk a cél az volt, hogy a demokrácia szabályait betartva lehetőséget adjunk arra, hogy az elkövetkező 20 napon közösen folytassuk a regisztrációt, és együtt megszervezzük az elnökválasztásokat. Mi nem választottunk elnököt, mi elnökjelöltet választottunk, nem kívánunk semmilyen feltételt szabni, várjuk az RMDSZ vezetőségétől, hogy megkeressenek és azt mondják, számítanak a segítségünkre. Nyitottan, a teljes átláthatóságot biztosítva. Az etika és a szabályosság határát súrolja, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-átszervezési bizottság tagjaként, illetve vezetőjeként e választásokat Peti András és Brassai Zsombor szervezte. Úgy választottak elnököt, hogy aznap derült ki, ki az elnökjelölt és csapata. Ezek az emberek szervezték a gyűlést a Deusban, részt vettek rajta, elnökjelöltté vált az egyik közülük, megválasztott elnök lett ez az ember. Nem baj, ha Peti András lesz továbbra is az elnök, de úgy jó, ha a marosvásárhelyi magyarok hangja hallatszik, ha egy korrekt megméretkezés van az elnökjelöltek között, akiknek programjuk van. Úgy jó, ha programelv, vállalt felelősségek alapján döntik el, ki legyen a városi és megyei RMDSZ elnöke az elkövetkező négy évben". Vass Levente, aki az RMDSZ belső ellenzékének nyilvánította magát, közölte, március 5-ig folytatják a tagbejegyzést, és várják a városi szervezet megkeresését, március 29-ig a megyei szervezettől várnak hasonló lépéseket, ezt követően "elmondják a véleményüket". "Nincs szó pártütésről, mi továbbra is RMDSZ-ben gondolkodunk, egy demokratikus, átlátható módon politizáló szövetségben" – jelentette ki Vass Levente.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Hungaria Archiregnum – Száz év magány
Bogár László (sz. 1951) magyar közgazdász, politikus, volt országgyűlési képviselő, egyetemi oktató, publicista írása egy új könyv kapcsán jelent meg a Magyar Hírlapban. Érdemes elolvasni.
Amint a politikai hatalom kiszabadul a szent uralma alól, megszűnik a törvényesség és a rend, eluralkodik az anarchia és a káosz.
A magyar nemzet nevű emberi közösség belépett a Trianon nevű nemzeti tragédia lezajlásának századik évébe, és ez egyúttal az ugyanebben a történelmi alapkonfliktus-sávban lezajló első összecsapás, a pozsonyi csata 1110. évfordulóját is magával hozza majd. És ha hozzátesszük, hogy 2026-ban a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára emlékezünk, akkor mindnyájan érezhetjük, hogy megrendítő erejű szakrális tér-időbe készülünk belépni.
Most ehhez a belépéshez, és az azt követő úthoz ajánlanék szellemi útravalót. A Két Hollós Könyvkiadó nyilván e szakrális tér-időbe való belépés szellemi segítésére jelentette meg a Hungaria Archiregnum című kötetet, amely nyolc szerző egy-egy kiváló tanulmányát tartalmazza. A könyv bemutatása reménytelen feladatnak látszik, mégis erre tennék kísérletet, elsősorban nagy történelmi tragédiáink, Mohács és Trianon szemszögéből megítélve. Amely tragédiákra hajlamosak vagyunk mint évszámokra tekinteni, lezárt történelmi eseményeknek látjuk őket, pedig ezek folyamatok.
Olyan folyamatok, amelyek konkrét megjelenésük előtt is hatottak már, és hatásuk sok évszázaddal lezajlásuk után is „dolgozik” majd a magyarság lelki, erkölcsi, szellemi mélyszerkezetében, és e könyv elsősorban ezt segíti megérteni. Azt, hogy a nagy történelmi tragédiáink azért következhettek be, mert „eloldottuk” magunkat a szakralitástól, és az ezt számunkra megtestesítő Szent Koronától. A címben jelzett száz év magány a szakrális gyökerei-től önmagát megfosztó magyarság „magányossága”, de egyúttal a Szent Koronáé is, méghozzá kettős értelemben is.
Mert mind a pozsonyi csata óta eltelt ezeregyszáztíz év, mind az európai emberiség szépreményű szakrális kísérlete a kora keresztény szakrális univerzum felépítésére, amelyről Vass Csaba kötetbeli ragyogó elemzése minden eddiginél pontosabb képet nyújt, és amely nagyjából ezerháromszáz éve tart, e nagy ívű folyamat közepén kettéválik.
A hatalmas időív második fele mindkét esetben a deszakrális hanyatlás kora. Ez a hanyatlás az európai szakralitás egészében az 1300-as években kezdődött el, és 1513-ban, amikor az első „kufár pápa” ült (Giovanni di Medici, X. Leó néven) a pápai trónra, már visszafordíthatatlanná is vált. A magyarság esetében egy évszázaddal később a Hunyadiak elpusztításával az utolsó esély is elenyészik, és az elmúlt ezeregyszáz év második része (Mátyás halála után) már a visszafordíthatatlan hanyatlás korszaka.
A kötet szerzői arra a drámai kérdésre keresik a választ, hogy mi is ennek a végzetes „átfordulásnak” a legmélyebb oka, a magyarság esetében miért marad magára a Szent Korona, és a Szent Korona szellemi oltalma alól önmagát kivonva miért hullik szét a magyarság. Molnár Tamás kötetbeli dolgozata a Szakralitás és legitimáció címet viseli, és ez önmagában is sugallja, hogy minden evilági időbeli hatalom csak akkor képes a felelősségére bízott közösséget a „jó gazda gondosságával” igazgatni, ha felhatalmazását az „örök időből” nyeri.
Ezt jelzi, hogy a szakrális tér-időben minden uralkodó akaratának kinyilvánítását azzal a formulával kezdi, hogy „Isten kegyelméből… ura”. E szakrális felhatalmazás helyét, amely mögött az emberen túli és az ember által meg nem ítélhető transzcendens lényeg húzódik meg, a nyugatias modernitás globális diktatúrája alatt álló világban a „népfelség” mesterségesen összetákolt hamis és életveszélyes mitológiája vette át. A nyugatosodó emberiség így önmaga hamis és tökéletesen önkényes létfelélő és végső soron önpusztító „istenévé” válik. Ahogy Molnár Tamás írja, „meg akar szabadulni a világegyetemben megnyilvánuló isteni »gyámkodástól«, ezért eleve tagadja a szent szükségességét a társadalmi valóságban”.
Amely társadalmi valóságot mindezek után már nem szellemi, hanem anyagi konstrukciónak tekinti. Ennek álságos képtelenségét Vass Csaba szellemesen ábrázolja kötetbeli dolgozatában, amikor arra utal, hogy a magyar „anyag” és a latin „materia” fogalma arra az „anya” szóra épül, amely mögött nyilvánvaló módon a szakrális ősanya, a legősibb időkben is már a mindenség szakrális szülőjének tekintett őslényeg áll. Vagyis a nyugatias modernitás tudományának az „anyagra”, a „materiális” alapokra hivatkozó tudósa nem akar szembesülni azzal, hogy amiről beszél, az egy ősi szakrális megközelítés legmélyebb szellemi talpazatát a nyelvben máig is hordozó összefüggés. „Amint a politikai hatalom kiszabadul a szent uralma alól, megszűnik a rend és a törvényesség, eluralkodik az anarchia és a káosz” fejezi be gondolati ívét Molnár Tamás.
A világ mai és jövőbeli állapotát aligha lehetne ennél pontosabban leírni. S hogy mi volna a teendő? A könyv szerzői különböző értelmezési keretbe ágyazva és más-más fogalomkészlettel leírva, de ugyanarra a következtetésre jutnak. Tóth Zoltán József kötetbeli dolgozata megrendítő pontossággal mutat rá arra, hogy a Szent Korona a magyarság létenergiáinak legfőbb hordozója, és így a magyarság mindenkori állapota pontosan tükrözi a szakralitáshoz és a számára azt megtestesítő Szent Koronához való szellemi viszonyát.
 Végül álljon itt Vass Csaba dolgozatának és egyben az egész kötetnek is talán a leginkább „lélekemelő” üzenete a „száz év magány” kietlenségéből való kilábalásra.
„A magyarság létfeladata, hogy mintát nyújtson a világ népeinek arra, hogy miként lehet az egyetemes szeretet időtlen ős-forrásából táplálkozó szakrális közösségét egy adott anyagi-fizikai térben megszervezni és működtetni mindenki üdvére.”
Hinnünk kell, hogy így is lesz. http://itthon.ma/szerintunk 

Székelyföld elfeledett fiáról
„Illyés Elemér (Torja, 1919. dec. 7 – Pieveli Tremisine, Olaszország) erdélyi születésű próza- és tanulmányíró. A kolozsvári egyetem jogi karán szerzett doktori diplomát, a római és heidelbergi egyetemen politikai és államtudományokból végzett kiegészítő tanulmányokat. A harmincas években részt vett az erdélyi falukutatásban, és több folyóirat munkatársa volt. A háború után hosszabb ideig élt dél-amerikai országokban, később Portugáliában telepedett le, jelenleg Münchenben él. Írásai főként az Új Látóhatárban és a Katolikus Szemlében jelennek meg. Érdeklődését elsősorban a romániai magyarság sorskérdései foglalkoztatják.”
E szöveg olvasható arcképe alatt a müncheni Auróra Kiadónál 1976-ban megjelent Erdély változása. Mítosz és valóság című könyvének második, bővített kiadása hátoldalán. Nem szorul találgatásra, erdélyi olvasóihoz miért csak néhány átcsempészett példánya juthatott el, ezért tervezi, tudomásom szerint, a Háromszéket támogató Hármas Alapítvány Kaláka Könyvek népszerű sorozatában hazai újrakiadását Farkas Árpád gondozásában. A szerzőről először Veress Dániel irodalomtörténész mesélt nekem a nyolcvanas évek közepén, amikor a Mikó kollégiumi lyukasóráimban fel-felugortam hozzá, a szembeni lakótoronyba. Később az élet más feladatokat rótt rám, nem tudtam az 1989 augusztusában elhunyt hazánkfia áldozatos munkásságával foglalkozni, de korlátolt tájékozottságom ellenére is feltűnt, hogy nem esik szó róla az erdélyi és a magyarországi sajtóban. Egy, a munkahelyemre, a Magyar Szemlébe érkezett Tófalvi Zoltán-tanulmány lábjegyzete irányította ismét figyelmemet felé. Megtudtam, hogy a hetvenes évek első felében sikerült ismét körbejárnia szülőföldjét – harmincévi távollét után. Minden lépését figyelte a Securitate és beszélgetőpartnereit később is zaklatta. Azzal a céllal látogatott haza, hogy rögzítse az őshonos magyar kisebbség helyzetét, összehasonlítva a két világháború közötti állapotokkal. A múlt kiváló ismerete, utazási élményei és a legfrissebb román nyelvű jogi-statisztikai közlönyök birtokában írta meg könyvét, amelynek első, 1975-ös müncheni kiadása hamar elfogyott. Munkásságának mottója: „Erdély története nélkül elképzelhetetlen nemzeti történelmünk megértése”. Nagynevű elődje és földije, altorjai Apor Péter munkájának címét vette kölcsön. Az említett könyve volt az első monográfia Erdélyről a háború óta. Imponáló dokumentációval mutatta be a romániai magyarság életét, retorikai hangvétel, a rekrimináló gondolkodásmód és a sérelmek drámai felhánytorgatása nélkül. A tényeinek elfogulatlan ismertetése azonban nem zárta ki a személyes hangvételt. Könyvének első része erdélyi „szerelmes földrajz”, amelyben szembesül a viszontlátott szülőfölddel: „Nevek szállingóznak vissza emlékezetembe, mint jóleső puha hópelyhek. Altorja, Karatna, Volál, Szent Ilona, Benkőszeg… És ahogy a hegyek belseje felé vitt az út, körülfogott valami meleg biztonság. A hegyek nem változtak, sem az erdők…” Könyve megjelent német és angol nyelven is. A rendszerváltásig az EU kisebbségi ügyekben alapdokumentumként kezelte. Illyés a magyar és a román mellett öt nemzetközi nyelven beszélt, nagy tekintélyű nemzetközi fórumokkal levelezett, hogy igazságot szerezzen annak a kisebbségnek, amelyből vétetett. 1988-ban New-Yorkban megjelent Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Area című, 450 oldalas munkája, amelyben Délkelet-Európa utolsó évezredének történetét vizsgálja az írott források, a régészet és a filológia alapján; az angolul olvasó közönség tudományos cáfolatát kapja benne a dákoromán kontinuitási elméletnek. Élettársának, Annának köszönhetően – akinek a könyvét dedikálta – élete utolsó évtizedét a Garda-tó feletti Pieve di Tremosinében töltötte. Innen költözött el végleg közülünk. Itt, élete utolsó helyszínén kellene érdeklődni – ábrándoztam, amikor az Akadémiai Könyvtárban nézegettem könyvének első kiadását. Hogy létezik, hogy eddig még nem adták ki sem odahaza, sem Budapesten? – mérgelődtem egy sort. Csupán három nagy pesti könyvtárban kérhetjük ki olvasni, sietve, néhány órára, vagy fénymásolatban cipelhetjük a táska alján, mint titkos szerelmes leveleket... a Facebook kitárulkozó, ordénáré világában. Ahol a gasztrokultúra és az emésztéstechnika gyötrő kérdései töltik ki a fogyókúráról álmodozó nyugatiak és újsütetű keleti, kispénzű nyomkövetőik gondolatvilágát.
Aztán a gondviselés a segítségemre sietett. A klasszikus katolicizmus hagyományát őrző, gyakorló keresztényeket, értelmiségieket tömörítő Roman Forumon vehettem részt július elején egy Garda-tó parti üdülővárosban. Az amerikai házigazda, dr. John Rao, az oxfordi egyetem tanára, Bernard Dumont, a francia Catholica folyóirat főszerkesztője, Miguel Ayuso Torres, a madridi egyetem jogászprofesszora tanítványai, illetve barátai voltak Molnár Tamásnak, annak a magyar származású, francia műveltségű amerikai egyetemi tanárnak, akinek a Háromszékben is ismertettem egyik könyvét az ötven valahányból.
Már az első nap reggelén szálláshelyemtől, a Gardone Rivierától a harminc kilométernyire északra fekvő hegyvidéki községbe, Pieve di Tremosinébe igyekeztem, felkutatni Illyés Elemér házát, amely a polgármester üzenete szerint üresen áll. Ekkor érkezett segítségemre Barna Teréz és László Gábor, az Egyesült Államokban élő és Erdély iránt elkötelezett házaspár. Teréz olasz nyelvtudására és Gábor autóvezetői tapasztalatára igencsak szükség volt, hiszen nem készültem arra, hogy a sziklába fúrt, nyaktörő hajtűkanyarokon kell felkaptatni. Félórányi keresgélés után csöngettünk be az asszonyhoz, aki bejárónő volt Illyéséknél, és aki mindjárt útba- igazított. Megtaláltuk a kisméretű, gondozott temetőt, amelyben a scrittore ungharese nyugszik. Aztán kiderült, hogy Illyés élettársának halála után a gyönyörű és tóra néző villa barátnőjének tulajdonába került. Olga kedvesen invitált háztűznézőbe. A házról, az olajfákkal tűzdelt méretes kertről és a temetőről a fiam több képet készített. Hálával gondolok a háziasszonyra, aki megőrizte Illyés Elemér könyvtárát. Szinte érintetlenül maradt kis méretű dolgozószobája is. És mivel én voltam Olgánál az első érdeklődő a volt gazda iránt – nekem ajándékozta az Erdélyről írt főművét. Amelynek borítója olyan kék, mint mélyen alant a hatalmas tó maga.
„Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés” – írta volt Tamási Áron. Itt, a Garda-tó felett viszont éberen vigyáz, és útba- igazítja az érdeklődő magyarokat.
S. KIRÁLY BÉLA / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyar szellemi életről tanácskoznak Budapesten
Az erdélyi magyar szellemi élet a 21. században címmel kezdődött konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), pénteken Budapesten.
Az egynapos tanácskozás célja, hogy az erdélyi magyar képzőművészet, történettudomány, filozófia, politológia és irodalmi élet szakértői és képviselői előadásaikkal betekintést nyújtsanak a jelenkori erdélyi magyar szellemi életet alakító kulturális trendekbe. Az előadások képet adnak a régió intézményi, üzleti, politikai kultúrájának állapotáról, valamint foglalkoznak az erdélyi magyar kultúra lehetséges jövőjével is, írja az MTI.
A magyar nemzetpolitikai gondolkodást erőteljesen alakította az erdélyi íróalakok munkássága, a magyarországi emberekben az Erdélyről szóló kép sokkal inkább olvasmányaikon alapszik, mintsem a valóságon. Éppen ezért rendkívül időszerű megvitatni a kortárs erdélyi irodalom és szellemi élet helyzetét – hangsúlyozta Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója.
Hozzáfűzte: az 1990-es évek elején a múzeumban megszervezett A szabadság dzsungelében konferencia-sorozat alkalmain pontos látleleteket lehetett kapni az akkori erdélyi magyar szellemi életről. A mostani tanácskozás ezt a hagyományt eleveníti fel, és a szervezők azt tervezik, hogy a konferenciát évről évre ismét megrendezik. A jövő évben a tanácskozás témája a 20. század második felének erdélyi magyar szellemi élete lesz.
A konferenciát beharangozó Facebook-oldalon a következő kérdésekkel vezetik fel az esemény programjának ismertetését: „Milyen kulturális trendek, mentalitás-meghatározók alakítják az erdélyi magyarság szellemi életét, a művészetet és a tudományt? Mi jellemzi a térség intézményi, üzleti, politikai kultúráját, melyek az új tájékozódási irányok? Milyen az archaikus hagyomány és az új digitális-technológiai dimenzió együttélése? Milyennek látjuk az erdélyi magyar kultúra jövőjét?”
A pénteki konferenciát a PIM közösen szervezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Molnár Tamás Kutatóintézetével, amelynek munkatársa, Csapody Miklós elmondta: a 2013-ban alapított, nyolcfős intézet a modern magyar eszmetörténettel, politológiával, irodalom-, művelődés- és filozófiatörténettel foglalkozik.
A tanácskozás előadói között van mások mellett Új jövő – század eleji töprengések a Királyhágón című előadásával Csorba László történész, Ujváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet kutatója, aki a történettudománynak az erdélyi magyar identitásban betöltött szerepéről ad elő, és Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
Árkossy István festőművész Látható és láthatatlan képek a mai erdélyi magyar művészetben címmel ad elő, Markó Béla költő a mai erdélyi szellemi élet dilemmáival szembesíti a közönséget. A konferenciát Szőcs Géza költő, a Magyar PEN Club elnökének beszéde zárja péntek délután. maszol.ro