12. jobbágytelki tánctábor
Napkeltétől virradatig...
Július 11–18. között a jobbágytelki utcákat újra bejárja a népzene hangja, az iskolából és a kultúrotthonból kiszűrődőtáncritmusok üteme. A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány a tizenkettedik alkalommal szervezte meg itt ahagyományossá vált táborát.
Az idén is több mint 200-an jöttek el a nyárádmenti településre, hogy feltöltődjenek a tiszta forrásból. S hogy milyen érték ma az eredeti erdélyi népi kultúra, tükrözi az is, hogy nemcsak megyénkből, hanem Magyarországról, Ausztriából, de még a távoli Amerikából is jöttek résztvevők. Ez utóbbiak – egy részük neohippikként – a nyelvi nehézségek ellenére nemcsak a ritmusokat próbálgatták, hanem a népdaltanulással is birkóztak.
– Mi a vonzereje ennek a tábornak, amiért nem lehet megunni? – kérdeztem a szervezőktől, akik elmondták: a népzene, a néptánc olyan forrás, ami állandóan megújul és kifogyhatatlan. Azok az adatközlők, akiket elhoznak, még számukra is mutatnak új figurákat, az oktatók pedig ennek a varázsnak a bűvöletében adják át a népi kultúra szeretetét, ismeretét és ez a hozzáállás "ragadóssá" válik. Az idén is immár több alkalommal szórakozva szórakoztat és oktat táncot: László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Kádár Elemér, Molnár Rozália és Csatlós Csaba. Az éneket pedig a csillogó hangú Kásler Magda, Lengyel Ildikó továbbítja felnőtteknek és diákoknak egyaránt.
Örvendetes, hogy az idén az agyagfalvi és a székelyudvarhelyi általános iskolák egy-egy osztályának diákjait hozták el oktatóik, mert itt "rosszat nem lehet tanulni, s jobb, mint a számítógép helyhez kötő kényszere".
A néptánc- és népdaloktatás mellett Barabás László, Vajda András, Balássy Enikő, Balázs Lajos néprajzkutatók, Györfi Zalán történész érdekes, új néprajzi és történelmi előadásokat tartottak. Jelen voltak a Bekecs, a Maros és a nyárádselyei néptánccsoportok, a Finger Pickers koncertezett. Volt kézműves-foglalkozás, s nem maradhatott ki a labdarúgó-világbajnokság döntőjének a megtekintése sem.
Az idei tábor különálló programja a Kocsis Hobo László-emlékkirándulás volt, amelyet annak a tavaly fiatalon elhunyt természetjáró, nép- rajz- népzene-, és néptánckedvelőnek a tiszteletére szerveztek, aki meghatározó, sajátos, emblematikus figurája volt a tánctáboroknak, s aki örömmel vállalta minden évben, hogy furulyahang kíséretében a környéken végigvezesse a táborlakókat. Az idéntől – a tábor hagyományos rendezvénye – az ő nevéhez, emlékéhez fűződik majd.
A táborlakók az idén egy olyan völgybe kirándultak, ahonnan a Kelemen-havasok bércei is látszottak. A polgármesteri hivatal alkalmazottai által rakott tábortűz lángja magasra csapott. Körülötte a muzsikaszóra többen is táncra perdültek, s míg a hamu el nem szunnyadt, addig mulattak a lányok és a legények… kifulladásig, kivilágos kivirradtig. Mert erről szól a marosszéki tánctábor, s ezért érdemes ide eljönni minden évben.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Tinédzser lett a gyerekből
A 17. jobbágytelki népzene- és néptánctábor
Akkor, amikor egyre inkább elborít a globalizált világ kulturális Bábelje, jó tudni, hogy vannak még olyan lelkes emberek, akik a magyar népzene és néptánc gyökereibe kapaszkodnak, és évente legalább egyszer egy kis szigetet hoznak létre erről Erdély szívében.
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány azért jött létre, immár közel két évtizede, hogy a diktatúra béklyóiból kiszabadulva erősítse magyar népi identitásunkat, kultúránkat, amely nem tűnt el ugyan, de a hatalom ördögi politikája miatt csak mutatóban, takaréklángon "üzemelt". Néhány fiatal 1989-et megelőzően táncházakban, dacolva a tiltásokkal, kóstolt bele abba, hogy mit jelent máshova tartozni, mint amit akkor kijelöltek nekünk. Aztán jött a kapunyitás. A ki- és beözönlő áramlatok közepette verődött össze az a társaság, amely immár nyíltan – városiként – szervezhetett táncházat, és beindult a jobbágytelki tánctábor. Soha jobb helyen. Ott, ahol a néhai Balla Anti bácsi felvállalta, hogy a kommunista diktatúrával dacolva megőrzi a néptáncba, dalba zárt örökséget. Tizenhét év alatt könyvnyi élmény gyűlt össze a táborból, ahol – valahogy úgy, ahogy hajdanában – a tánc, a dal mezsgyéjén szerelmek szövődtek, életsorsok fordultak meg, emberek jöttek, mentek határon innen, de még az Óperencián is túl, és hűsöltek abból a forrásból, amelyet évente egyszer feltöltöttek a szervezők.
Puskás Attilával, az alapítvány alelnökével megállapítottuk, hogy nem az a nehéz, amikor valaki kitalál egy rendezvényt és először megszervezi, hanem az, amikor azt hosszú távon fenn kell tartani, emberi és anyagi erővel, az ellenvélemények és kritikák áradatával szemben, a segítő szándékúak elgyengülő hátszelével. S hogyan lehet mindezt tenni – a Jobbágytelkén szervezett marosszéki népzene- és néptánctábor esetében – tizenhét évig? Válasza egyszerű: szívből. "Olyan ez, mint a gyerek: szép vagy csúnya, buta vagy okos – nem számít, a tiéd, és ezért ragaszkodsz hozzá" – mondja a táborszervezők egyike. És mindig kell valami apró újdonság, amiért egy kicsit más az egész.
Az előző években a népi kultúrához kötődő tudományos előadások, vetítések voltak, az idén egy kicsit a környék történelmi múltjába tekintettek be a táborlakók. Eljött Novák Ferenc Tata, A magyar tánc évszázadai címmel tartott érdekes előadást, amit a Rendhagyó történelemórán is bemutatott. Dr. Kálmán Attila történész a Teleki család történetét ismertette. Az előadáson jelen voltak a gernyeszegi kastély tulajdonosai, Teleki Kálmán és nővére, Teleki Erzsébet, Kádár Elemér a "botos táncok" múltjába tekintett be az őskortól szinte napjainkig, ismertetve a hajdútáncok szimbolikáját. Az RTV magyar adásának köszönhetően pedig alkalom volt arra is, hogy az 1970-es években Jobbágytelkén készült riportfilmből visszaköszönjön Balla Anti bácsi vagy dr. Sólyom Péter, a megye elismert mezőgazdásza, állattenyésztője.
A helyi, jobbágytelki táncok mellett a táborlakók az idén is mezőkölpényi, zselyki, gernyeszegi táncokkal ismerkedhettek meg, amelyeket a haladóknak Fazakas János és Emese, László Csaba, László Zsolt és László Ildikó, az "ínyenceknek" Kádár Elemér és Molnár Rozália, a gyerekeknek Balázs Bécsi Csaba és Fekete Orsolya oktattak. A zenét is "igazi" prímások húzták reggeltől napestig: a marospéterlaki Szapora banda tagjai, Csiszár Aladár, Lunka Albert, Ötvös János, de besegítettek a Maros Művészegyüttes zenészei és az Öves együttes tagjai is, s fellépett az Üver és a Magos zenekar is. A zeneoktatás sem maradt el, ennek a szakirányítója Sinkó Ádám, szintén a péterlaki zenekar tagja volt. A gyönyörű szép népdalokat Kásler Magdától lehetett megtanulni, aki immár több esztendeje jelen van oktatóként a táborban. A gyerekekkel mindennap játszóházban foglalkoztak, és volt kézműves-tevékenység is, ezt Szakács Mikes Júlia vezette. A fiúk a hagyományos magyar íjazást is kipróbálták, ezt a foglalkozást a Reflex Íjászklub tagja (Szakács Mikes István György) vezette.
Az idén is fotókiállítás egészítette ki a kínálatot, ezúttal Fekete Kristóf (Chris Black) Amerikában élő fotós – aki immár több esztendeje rendszeresen visszatérő vendége a tánctábornak – az előző esztendők krónikáját mutatta be a nosztalgiázók örömére. Most is hagyományőrző tánccsoportok mutatták be műsoraikat a kultúrház színpadán, amelynek deszkái néha óceánjáró hajó padlójaként vették át a ritmust. Mert sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az idegenforgalmi vonzerővel is bíró rendezvény nem igazán mozgatja meg a helyi hatóságokat. A fő helyszín, a kultúrotthon évek óta egyre rosszabb állapotban van. Pedig 2016-ban nagykorú lesz a rendezvény. Megérdemelne a helyi önkormányzattól egy szép születésnapi ajándékot – mondják a főszervezők.
Mielőtt elbúcsúznék a szervezőktől, a jövő évi programokról is szót ejtenek. Bár ez még nem jubileumi, hiszen van még a kerek, 20. rendezvényig, valami különlegeset szeretnének a főszervezők. Akik, bár városi srácok, a "civil életben" sem állnak távol a népi kultúrától. Az egyesület elnöke Ferencz Zsolt, aki bőrdíszművesként alkalmazza az évezredes motívumokat, Czerán Csaba pedig az Öves együttes vezetőjeként a moldvai csángó zenét tolmácsolja együttesbeli társaival. Ígérik – ameddig tudják, tovább "nevelik" a közös gyereket: a marosszéki népzene- és néptánctábort.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Jó hangulatban zárult a marosszéki tábor
A szokásos számban, de több külföldivel
Vasárnap zárta kapuit a tizenkilencedik alkalommal megrendezett marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén. Idén is számos tánc, ének, hangszer várt a tanulni vágyókra, még több kézműves-foglalkozás, népi mesterség a gyerekekre. Esténként pedig fergeteges táncházba és folkkocsmába vártak mindenkit.
Nyár közepén szinte megkétszereződik a népesség Jobbágytelkén, népzenét és néptáncot kedvelő hazaiak és külföldiek lepik el az utcákat, vernek sátortábort a Nyíri utcában, de a tánctábor idején szinte minden helyi családhoz is jönnek vendégek, hazatérnek a rokonok, érkeznek a barátok, akik az oktatáson kevésbé vesznek részt, de esténként szívesen betérnek a kultúrotthonba megnézni egy táncot, esetleg részt venni a táncházban, elbeszélgetni ismerősökkel, falubeliekkel a kocsmában. A máskor csendesebb települést egy héten át ének- és zeneszó, jókedv és fergeteges tánc uralja, a napi munkában megfáradt helyieknek pedig választaniuk kell: esténként vagy a kultúrotthonban nézik végig, élik meg a jó hangulatot, vagy otthon párnára hajtva fejüket hallgatják elalvásig a zene taktusát, a tácos lábak dobbantását, a felszabadult éneklés ihaj-csuhaját. A szervező marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány két jelszóval hirdeti a tábort: „Ha pihenni jöttél, rossz helyre érkeztél” és „A pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől”.
Tanulni, szórakozni, tanulni
Egy héten át nyílt alkalmuk tanulni az ide érkezőknek. A kultúrotthonban és az iskolában László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Fazakas János, Molnár Rozália nyárádselyei és marossárpataki táncokat oktattak, és újdonságként idén a jobbágytelki táncokat helyi fiatalok – Orbán Csaba, Orbán Kálmán, Simó Rita, Bereczki Hajnal, Orbán Rita, Dániel Kinga, Bereczki Szilárd, Mosoni Csongor – tanították a kezdőknek és a haladóknak. A hangszeres oktatás is bővült az idén, a hegedű, brácsa, bőgő mellé a cimbalom is felsorakozott: a kezdőket Sinkó András, a haladókat a már 80 esztendős Csiszár Aladár által vezetett magyarpéterlaki cigány zenészek okították. Népdalokat ezúttal is Kásler Magda tanított az érdeklődőknek. Esténként a napi „táncmenü” egy többlettel bővült, „ínyencségként” mezőkölpényi táncokat is oktattak egy-egy órán át nemcsak haladóknak, hanem idéntől kezdőknek is, ugyanennyi időt szántak arra is, hogy a tanult vagy tanulandó táncrendet egy-egy pár bemutassa minden este. Majd kezdődhetett a fergeteges táncház, ahol a moldvaitól a nyárádmentin át a székiig, kalotaszegiig egyaránt ropni lehetett hajnalig, a folkkocsmában pedig nemcsak a sör, hanem a zenészek ereje és hangszereik húrjai is fogyatkozni kezdett hajnalra.
A tábor nemcsak a felnőtteknek szól, hanem a velük érkező gyerekeket is lefoglalják, a táncoktatás mellett megismerkedhetnek a falu számos jellegzetességével: a tóskerti vagy templom-közi csűrökben számos kézműves-foglalkozást tart számukra Szakács István és Szakács Júlia: sarlót, cséphadarót készítettek, ostort fontak, a három kismalac meséje példájára szalma-, fa- és kőházikókat építettek, agyagoztak, üveget díszítettek fonallal, különböző eljárásokkal festegettek, majd ellátogattak a kalapos és kovácsmesterek műhelyeibe, és kenyérsütést is tanultak. Délután a felnőtteknek is járt egy kis pihenő, de az sem tétlenkedésre, hanem beülhettek egy-egy előadásra: Kádár Elemér Marosszék táncairól, Csíki Emőke indiai barangolásairól, Györfi Zalán a mikházi ferences kolostorról mesélt nekik. Csütörtök este az Öves együttes tartott színpadi koncertet, szombaton délután pedig az esztenára kirándultak a táborozók, volt vetélkedő, tábortűz, hazatérve a gálaműsort a marossárpataki táncosok biztosították számukra, majd vasárnap kora reggelig még egy utolsó fergeteges táncháznak és mulatozásnak örülhettek mindannyian.
Sokan visszatérnek
Egy ilyen nyári táborban nagyon sokat lehet tanulni, de nyilván nemcsak tanulni érkeznek a résztvevők, hanem a vidékkel is ismerkednek, sokan elviszik csemetéiket kirándulni, ezért például a gyerekoktatáson részt vevők száma sem állandó – mondta el Fazakas János (Fazi), aki néhány évnyi szünetet leszámítva állandó oktató a táborban –, s hogy változatos legyen, idén nem jobbágytelki táncokat tanított a környékbeli és a táborbeli gyerekeknek, hanem gyermekjátékokat és csíki táncokat. Czerán Csaba szervező pedig azt emelte ki, hogy az előző évektől eltérően a mostani táborban a résztvevők meglepően nagyon pontosan és rendszeresen megjelennek az oktatáson, és ugyanezt elvárják társaiktól és az oktatóktól is. Puskás Attila szervező szerint idén is kétszáz körüli volt a táborozók száma, ami egy picivel kevesebb az elmúlt évekhez képest, de ők sosem a létszámot szándékoztak duzzasztani, inkább kicsi és hangulatos, mintsem nagy és élménytelen táborokra törekednek. Idén a résztvevők kevesebb mint fele hazai; legtöbben Magyarországról érkeztek, de egytizede nyugati vagy még távolabbi, hiszen jöttek résztvevők Németországból, Franciaországból, Finnországból, az Amerikai Egyesült Államokból, de a távoli Ausztráliából, Új-Zélandról és Hongkongból is. Ugyanakkor a Vajdaságból érkezők száma is megnőtt, hiszen eddig csak „Csalókáék” jártak ide, ők az első marosszéki táborokban voltak kitűnő hangulatzenészek, amikor a szerbiai háború idején Erdélyben dolgoztak. A tábor értéke a kultúra és a tanulás mellett a hangulatban rejlik, ennek köszönhetően járnak vissza évente az emberek, és jönnek újabbak is. Olyan nincs, aki mind a 19 táborban részt vett volna, hiszen néhány év után mást is kipróbálnak, de azért egy idő után szinte mindenki visszatér ide – részletezte a szervező.
Messze földről érkeztek
A hét forgatagában számos érdekes emberrel lehet itt találkozni, idén a távolabbról érkezőket kérdeztük meg. A finn és magyar szülőktől származó Heiler István harmadszor érkezett Jobbágytelkére, ahol nagyon jól érzi magát, nagyon jó a hangulat, az oktatók és az, hogy nincs zsúfoltság. Finnországban van egy kis magyar néptáncközösség, 2015-ben kezdett járni oda, s mivel kedvet kapott a táncoláshoz, azóta ide is eljön tanulni, szórakozni – mesélte. A kaliforniai John Rand (a „Doki”) viszont már hatodszor érkezett a magát „árnyéknak” nevező Debbyvel („Dokiné”). Ez már a huszonötödik alkalom, hogy erdélyi tánctáborban járnak, a zenéért és táncért jönnek ide, bár az étel is nagyon jó. Hazájukban sok magyar van, így járt magyar táncházban, és kétszer is szerveztek egyhetes tánctáborokat, ahová erdélyi és magyarországi táncoktatókat hívtak. Hasonló a Hongkongból érkező kínai John Yau esete is: először amerikai magyarokat hívtak Hongkongba táncot oktatni, később a marosvásárhelyi Fazakas János („Fazi”) és a budapesti Farkas Zoltán („Batyu”) is járt náluk, így került kapcsolatba és nagyon megszerette az erdélyi néptáncokat. Évente két néptánctáborba jön el a már nyugdíjas kínai férfi, járt már Válaszúton, Kalotaszentkirályon, Széken és Vajdaszentiványon, Jobbágytelkére viszont először érkezett. Az idénre három tánctábort tervezett be, így nem sok idő marad kipihenni a hét fáradalmait, hiszen várják az alsósófalvi és a kalotaszentkirályi néptánctáborokba is.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)