Török Ákos fekete-fehér billentyűi (Kézdiszentlélekről indult)
Támogatóinak köszönhetően néhány nap múlva saját elektronikus zongoráján gyakorolhat az idei tanévtől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban tanuló tizenhat éves kézdiszentléleki Török Ákos, aki a rövid őszi vakáció után ma újból visszazökken a megszokott ritmusba, és reggel fél hétkor már a fehér-fekete billentyűkön varázsolja elő az első futamokat. Múlt heti itthonléte alkalmából kérdeztük, hogy a tíz éve kezdődött szerelem a zongora iránt nem vett-e el valamit a gyermekkorából, hisz amíg mások fára másztak, rúgták a bőrt, ő gyakorolt, jelenleg a lovaglásról és az erdőjárásról is le kell mondania. Azt válaszolta: a gyermekkora teljes volt, mert azt csinálta, amit a legjobban szeret, „a lovaglás és az erdő hiányzik, elég furcsa, hogy ez kimarad az életemből, de muszáj kibírni és ki is fogom, mert ezt akarom folytatni”.
Édesanyja szerint sorsszerű volt Ákos találkozása a zongorával, hisz a családban nem volt senkinek zenei előélete. „Huncut is voltam, szerettem játszani is, de a zongora jobban megragadott, mint amit más gyermekek csináltak. Megláttam a zongorát egy esküvőben, és egész éjszaka a zongoristát figyeltem. Nagyon megtetszett, nem is tudom elmondani, hogy pontosan mit éreztem” – emlékezik vissza Ákos. Az első osztályt a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zeneosztályában kezdte, az is véletlen volt, hogy bejutott, mert a helyek már beteltek, amikor valaki visszalépett, és a kis Ákos hirtelen Páll Laura zenetanár tanítványává vált, „aki nagyon megszerettette a zongorát, és a zongora alapjait is nagyon jól megtanította”. Harmadik osztályig nem volt otthon zongora a Török családnál, hogy is lett volna, amikor Ákos három évvel nagyobb bátyja mellett a szülők két gyermeket vettek magukhoz hivatásos nevelőszülőkként, így a család hattagúra szaporodott. „Én úgy szeretem őket, mint az édes testvéremet. Szilárdka, amióta megszületett, nálunk nevelkedett, most hétéves, Szidónia Izolda tízéves lesz. Egy kicsit sajnálom is őket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de azt is látom, hogy szüleim úgy nevelik a testvéreimet, hogy mindent megtesznek értük, amit nekünk tettek meg. Ez nekem nagyon tetszik, és örvendek, hogy ilyen testvéreim vannak.” Locsolópénzből zongora
„Amíg nem volt zongoránk, az asztalon gyakoroltam be, amit felhagyott a tanárnő. Aztán a locsolópénzünkből, amit a testvéremmel gyűjtöttünk, vettünk egy zongorát, amin tudtam gyakorolni. Nem volt drága zongora, de a gyakorlásra jó volt.”
Ötödik osztálytól Diaconu Mónika volt Ákos zenetanára a Molnár Józsiás Általános Iskolában, majd VIII. és IX. osztályban Constantin Rozália egyengette az útját a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Mindkettejükről azt tartja, azért kapott sokat tőlük, mert át tudták adni mindazt, amit tudnia kell. Szerinte lehet valaki világhírű zenész, ha nem tudja tolmácsolni az adott hangszerről való tudást, akkor tanárként nem lehet eredményes. Ákos hálás mindazért, amit tőlük kapott, „nélkülük, Constantin Rozália két éve nélkül nem jutottam volna a Virtuózokig”. A Virtuózok
Török Ákost sokan a Virtuózok tehetségkutató műsorából ismerték meg. A magyarországi közmédia komolyzenei tehetségkutatójának műsorkészítő csapata azokat a fiatalokat próbálja felkutatni, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A Virtuózok határon túliakhoz való eljuttatásában és az ő bevonásukban Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes vállalt fontos szerepet, általa valósult meg tavaly a csíkszeredai előválogató, amelyen Ákos továbbjutott a budapesti meghallgatásig, majd az elődöntőbe. A neves előadóművészekből álló zsűri Csíkszeredában nemcsak az Ákos által előadott klasszikus mű kidolgozását értékelte, hanem saját szerzeményére is felfigyelt, amelynek Molnár Levente az Édes átok címet adta, Ákos szerint találóan.
A Virtuózok nem csak tehetségkutató verseny, annál jóval több, hisz a felfedezetteknek lehetőséget biztosítanak, hogy neves mesterektől tanuljanak, koncertkörúton vegyenek részt, mint legutóbb a Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is érintő székelyföldi turné, és még a továbbtanulásukban, fejlődésükben is egyengetik az útjukat. Az első mesterkurzust Ákos a Plugor Sándor Művészeti Líceumnak köszönheti. Idén júniusban a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában képezte magát Réti Tamás és Eckhardt Gábor zongoraművésznél, júliusban a pomázi György Ádám Kastélyakadémián vett részt a világ több országából meghívott tehetséges fiatalokkal együtt, mely lehetőséget a Virtuózokon nyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara különdíjaként. Itt a Liszt Ferenc Zeneakadémia több tanárától, világhírű előadóművészektől tanulhatott, György Ádám, Nádor György, Réti Balázs nevét említi, és megjegyzi, György Ádám nem csak előadói példaképe, de még a Rubik-kocka kirakását is tőle tanulta. Egy vele készített interjúban (Magyar Nemzet, 2016. július 13.) György Ádám így nyilatkozott Ákosról: „Egy rendkívül szimpatikus és szeretetre méltó fiú, aki már ezalatt a néhány nap alatt is nagyon sokat fejlődött. Az ő esetében például több szempontból is jó inspiráció ez a kurzus. Az összes magyar résztvevővel együtt láthatja, hogy egy zongoraművész karrierje nemcsak abból áll, hogy gyakorol-e a hangszeren, vagy azt éppen milyen minőségben és mennyit teszi, hanem ez egy sokkal összetettebb kérdés.”
A sorozat folytatódott a nagykanizsai mesterkurzuson, majd megcsillant a lehetőség, hogy Ákos felvételizzen a budapesti Bartók Béla-gyakorlóiskolába.
Budapesti tanévkezdés
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola (mely nevet 2014-től viseli) Magyarország legrégebbi középfokú zeneoktatási intézménye. A tanoda ismertetőjében olvassuk, hogy alapításának története a reformkorba nyúlik vissza. 1840-ben Mátray Gábor igazgatásával alakult meg a Nemzeti Zenede, a Pest-Budai Hangász Egylet Énekesiskolájaként 75 növendékkel. Az alapításhoz szükséges összeg előteremtésében vezető szerepet játszott Liszt Ferenc, aki két nagy sikerű hangversenyt adott a Hangász Egylet javára. Tíz évvel később már kétszáz növendéke volt az intézménynek, és a korábbi ének, zeneszerzés és kórus szakok mellett megalakul a zongora, hegedű, gordonka, fuvola és klarinét tanszak is. 1867-ben Nemzeti Zenedére keresztelik az intézményt, és a Zeneakadémia 1875-ös megalakulásáig a magyar zeneoktatás legrangosabb otthona. Rövid időre állami kezelésbe kerül, majd ismét egyesületben működik. A gimnáziumi tagozat létrehozása Kresz Géza hegedűművész nevéhez fűződik, aki 1941-től veszi át az intézmény vezetését. 1948-ban állami rendelettel felszámolják, és Állami Konzervatóriumként folytatja tevékenységét. 1966-tól Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolaként működik, 1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlóiskolája, új nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola. Jelenleg közel négyszáz hallgatója van huszonnégy tanszakon. Ákos meséli: „Augusztusban merült fel először, hogy mehetnék Budapestre. Jelentkeztem a pótfelvételire, ott meghallgattak, sikerült. Még nem nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha ott tanulnék, úgy belesodródtam. Budapesten nehezebb, mint itthon, mert nagyok a távolságok, reggel korán kell bemennem az iskolába gyakorolni. Háromnegyed hatkor kelek, villamossal megyek, fél hétkor már ott kell lennem. Nyolctól vannak az órák, de a zongorához csak ilyen korán férek hozzá.” Néhány nap múlva ez már a múlté. Ákosnak saját zongorája lesz, amin a kollégiumban is gyakorolhat, „csak felteszem a fülhallgatót, és nem zavarok senkit”. Összegyűjtött pénzére is büszke, hisz azért megdolgozott, „lemuzsikálta”, de a támogatók nélkül álma nem sikerülhetne. Szinte alig meri sorolni segítőit, fél, hogy valaki kimarad, hisz azokat is említenie kellene, akik mellette állnak, elsősorban szülei, egykori diáktársai, akik nem irigykednek, hanem őszintén gratulálnak, „hisz sokan tehetségesek, vannak még rajtam kívül is jók, de örvendenek az én sikereimnek”. A dr. Bock Industries és a Bóbita Egyesület közösen meghirdetett ösztöndíja, a Pro Sanitate Alapítvány, a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyár, a kézdivásárhelyi Rotary Klub, az RMDSZ, Molnár Levente és édesapja, dr. Molnár Csaba támogatása már az édesanya által összesített listán szerepel, köszönetet mond a család nevében mindannyiuknak.
Az úton végig kell menni
Ákos zongoraművész akar lenni, miközben már régóta az. Szereti Chopin, Liszt Ferenc, Haydn, Bach műveit, „és még sok másik szerzőét, mert nagyon szépeket alkottak”. Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiájával nehezen küzdött meg, „talán még nem nekem való, fizikailag is nehéz. Muszáj tornászni és jól táplálkozni. Eddig lovagoltam, erre itt nincs lehetőségem, de heti öt tornaóra van, és ez jó. Eszem is eleget, bár a házi ízek nagyon hiányoznak.”
Napi négy óra gyakorlás, „de az ennél több a jó”, hét végén egy kis pihenés, esetleg filmnézés a barátokkal, egy kis angol tanulás, és hétfőn reggel újból csörög az óra. Ákos hazagondol, szüleire, testvéreire, egykori tanáraira, barátaira. Kézdiszentlélektől nyolcszáz kilométerre egyetlen célja, hogy zongoraművész legyen. De tudja, az oda vezető út nem könnyű, „az úton végig kell menni”: négy év zenei előkészítő középiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívánja folytatni tanulmányait, el szeretné játszani a világ zongorairodalmának legfontosabb darabjait, és a sok száz többit, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézdivásárhelyen a vendégek is besegítettek
Több százan – zömében autóbuszokkal ideszállított megyénkbéli románok, illetve Tulcea és Vaslui megyeiek – vettek részt tegnap Kézdivásárhelyen a Béke és Molnár Józsiás utca kereszteződésénél található új ortodox templom előtti ünnepségen, ahol katonai tiszteletadást, rövid egyházi szertartást tartottak, és megkoszorúzták a templom bejárata közelében álló fakeresztet.
Nemzetiszínű zászlókkal díszítették a Béke és a Molnár Józsiás utcát, illetve a Gábor Áron teret, ahol feltűnően sok volt a csendőr és rendőr. Az ünnepségen megjelent Andrei Moldovan, Erdély orotodox mitropolitája (érseke), Cezar Radu Soare, a területfejlesztési és közigazgatási minisztérium államtitkára, valamint Sebastian Cucu és Jean Adrian Andrei Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottja. Díszőrséget állt és díszlépésben felvonult a templom előtt a csíkszeredai 61., Virgul Bădulescu tábornok nevét viselő hegyivadász-zászlóalj, a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Készenléti Felügyelőség, a csendőrség és a rendőrség egy-egy szakasza. A koszorúzást követően a népviseletbe öltözött résztvevők, zömében gyermekek és ifjak kezükben a román trikolórral a Béke utcán keresztül a Gábor Áron térre és onnan a Vigadóba vonultak. A katonai alakulatok idén nem mentek a főtérre. A Vigadóban több mint kétszáz Kovászna, Vaslui és Tulcea megyei, főleg az ott élő nemzeti kisebbségeket képviselő népi táncos lépett színpadra. A december elsejei megemlékezés a Gábor Áron Szakképző Líceum étkezdéjében első alkalommal megtartott Egyesülés Báljával ért véget. Nem történt rendbontás, a felvonulók nem kiabáltak magyarellenes jelszavakat.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két Csodasarok Háromszékre 
Tizenkét erdélyi, köztük két háromszéki egyéni versenyző, illetve csoport nyert osztályának vagy iskolájának egyenként százezer forint értékű Csodasarkot a magyar nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Miénk a város! elnevezésű vetélkedőn. A készségfejlesztő játékokat, könyveket, sportfelszerelést tartalmazó csomagokat szombaton Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár adta át a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban.
A vetélkedőt 2013-ban hirdették meg először a külhoni magyar kisiskolások éve programban, célja, hogy a feladatok megoldása közben a gyermekek minél jobban megismerjék településük történelmét, földrajzát, kulturális és gazdasági vonatkozásait. A versenybe bevonták az óvodásokat is, Kárpát-medencei szinten évente több mint kétezren kapcsolódnak be a mozgalomba. Idén októberben és novemberben kapták meg a versenyzők a feladatokat, a kigyűjtött pontszám alapján állították fel a legjobbak  névsorát. Háromszékről Szabó Panna Zsófia, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola tanulója és Gergely Boróka, a sepsibükszádi Mikes Ármin Általános Iskola diákja nyert osztályának Csodasarkot, a nyertesek között szerepelnek még csíkszentgyörgyi, gyergyógyszentmiklósi, homoródalmási, csíkszeredai, szentegyházi, vajdaszentiványi és marosvásárhelyi versenyzők.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki emlékfák nyomában
Csütörtök délután több mint száz érdeklődő jelenlétében mutatták be a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Kis Emese Háromszéki emlékfák nyomában című könyvét. A Bod Péter Tanítóképző tanára több éves munkával kötetbe gyűjtötte a millenniumi és erzsébeti emlékfákat, illetve a kastélyparkokat, emlékerdőket, a könyvben gazdag, színes képanyag és könyvészet is található.
Az első kötetes szerző művét Ambrus Ágnes, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott adjunktusa, a kötet lektora méltatta, aki azt emelte ki, hogy a könyv összefogás, együttműködés eredményeként született, amiben a tanítóképző diákjai, tanárai és a Zöld Nap Egyesület önkéntesei vállaltak fontos szerepet. Kis Emese arról beszélt, hogy 1996-ban, a millecentenárium évében kezdte el a kutatómunkát, akkor figyelt fel az emlékfákra, kezdett el levéltárakban és könyvtárakban kutatni, majd kerékpárral végigjárta Felső-Háromszéket, Orbaiszéket és végül Erdővidéket. A kutatómunkába diákjait és tanár kollégáit is bevonta, akikkel közösen jelölték meg négynyelvű emléktáblákkal az öreg fákat. A szerző azt is elmondta, a Molnár Józsiás park fáinak felleltározásában nagy segítséget kapott Kelemen Zsolt környezetmérnöktől, illetve Ráduly Attilától, a Zöld Nap Egyesület elnökétől.  Szomorúságát sem rejtette véka alá, azt nehezményezve, hogy napjainkban régi fákat vágnak ki. Két példát említett. A Béke utcában az egykori Szentiványi Lázár-ház (a volt orvosi rendelő) udvarán évekkel ezelőtt vágták ki a nagy, millenniumi hársfát, amely egészséges volt, és a háztetőt sem veszélyeztette. Az illetékesek azt is tudták, hogy készülnek megjelölni. Legutóbb éppen ebben a hónapban, december 12-én a Molnár Józsiás parkban vágták ki a város egyetlen kőrislevelű juharfáját. „Bármennyire is látható volt rajta némi koronaszáradás, csak ennyiért nem lett volna muszáj megszabadulni tőle, visszanyesve még kaphatott volna pár évet. Úgy látszik, természeti értékeink sem fontosak már. Mi következik, talán az egykori Rudolf Kórház kertjében álló értékes, öreg fák? Talán igen, mert az ilyen-olyan fejlesztési tervek fontosabbak, mint egy famatuzsálem élete” – fejtette ki álláspontját Kis Emese.
A könyvbemutatón az alkalomhoz illő szavalattal és énekszóval közreműködtek a Bod Péter Tanítóképző tanulói: Lakatos Emília Katalin, Béres Erika és Jánó Kinga, valamint Gligor Zoltán zenetanár.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi vadászíró a Gyűjtemények Házában
Péntek délután a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában újabb könyvbemutatóra került sor. A magánintézmény 77. rendezvényén Szőcs Géza ny. egyetemi tanár bemutatta az 1934-ben Baróton született és a kézdivásárhelyi Erdészeti Műszaki Középiskolában 1952-ben érettségizett Deák István Marosvásárhelyen élő ny. erdőmérnököt, erdélyi vadászírót és hatodik, A szárnyasvad vadászata és védelme című könyvét, mely a kézdivásárhelyi Babusgató Kiadó gondozásában jelent meg.
Deák István arról beszélt, hogy a vadászkönyvek megírásához azt követően kezdett hozzá, hogy negyvenhárom év munka után nyugdíjba vonult. Legújabb vadászkönyvéről azt mondta, hogy „tudományos, tanulságos, közérthető, minden vad- és természetbarát számára hasznos könyv 190 színes fotóval és DVD-melléklettel, amely mintegy kilencven madár életviteléből mutat be mozzanatokat, és az illető madár hangja is hallható”. Nálunk magyar nyelven még nem jelent meg hasonló szakkönyv – tette hozzá a szerző. A vadászíró azt is kifejtette, hogy Romániában létezik vadászirodalom, de az főképpen román nyelvű, erdélyi magyar vadászirodalom azonban nem nagyon van, ezt az űrt próbálja pótolni. A könyvbemutatón közreműködtek a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulói, Áda Nóra és Gergely Zsolt, akik zeneszámokkal tették ünnepélyesebbé az eseményt.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazdag programsorozat Kézdivásárhelyen
Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatalának kommunikációs irodája elkészítette az idén megszervezendő rendezvények listáját. Ez természetesen több más rendezvénnyel egészül ki, amelyet helyi civil szervezetek és egyesületek szerveznek. A városházának a megszokott hónapokban, azaz februárban, márciusban, májusban, augusztusban, októberben és decemberben lesznek rendezvényei, minden hónap második szombatján  a Gábor Áron téren megtartják a hagyományos termékek vásárát.
Február 24-én, szombaton a Legfarsanggal, azaz a városi farsanggal indul a rendezvények sora. A város öt középiskolájának legjobb két osztálya mérkőzik meg, hogy eldőljön, kik a legjobb maskarások a városban. Márciusban az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett rendezvények sorában helyet kap a már hagyományossá vált Zúg Március szónokverseny, és szavalóverseny is lesz V–VIII. osztályosok számára. A központi megemlékezés március 15-én, szerdán, sokéves forgatókönyv szerint 11 órakor felvonulással kezdődik, majd a déli harangszó után ünnepi beszédekkel tűzdelt kulturális műsorral folytatódik. A megemlékezést a Vigadó Művelődési Ház saját rendezésű gálaműsora zárja, amely évről évre nagyobb sikernek örvend. Májusban a KSE-sportnapok, aztán a Molnár Józsiás parkban a dísznövény-kiállítás és -vásár várja a kézdivásárhelyieket, előbbi május 4–7. között, utóbbi két héttel később, május 18–21. között. Június elsején a Vigadóval közösen gyerkőcnapot szervez a városháza, ezt követően, hosszabb „nyári szünidő” után, augusztus 24–27. között rendezik meg az Őszi sokadalmat. A kültéri rendezvények az október 6-án tartandó aradi vértanúk napjával folytatódnak, amelyet rendszerint a Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Református Kollégium diákjai és tanárai szerveznek a kantai iskola udvarán. Október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján tiszteleghetnek a kézdivásárhelyiek a hősök emléke előtt a Nagy Mózes Elméleti Líceum szervezésében. Az év ismételten az ünnepváró programsorozattal zárul.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jusson eszedbe, minek születtél!
Kézdiszék kivágta a rezet
Az idén 590 éves Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téri ünnepség az iskolák, a helyi Tanulók Klubja fúvószenekara, a hagyományőrző csapatok, a környező falvak képviselői és a zászlókkal felvonuló kézdiszéki lovasok bevonulásával kezdődött, majd az ünneplőket Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere köszöntötte.
Budai István, a Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja, a Zúg Március szónokverseny győztese így szólt az ünneplő tömeghez: „utadon jusson eszedbe, hogy minek születtél, valld, hogy hálás vagy az áldozatokért, s mutasd meg, ha kell az egész világnak, hogy te magyar vagy!”
Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja tolmácsolta, majd Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola ötödikes diákja szavalatát követően Tállai András, a Magyar Kormány parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szólt az egybegyűltekhez. Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét adta elő, majd Beder Imre református lelkipásztor megáldotta az ünnepet, amely himnuszaink eléneklésével és koszorúzással ért véget. Az ünnepi műsor hangulatát a Tanulók Klubja fúvószenekara, a Református Kollégium és a Nagy Mózes Elméleti Líceum zenekara és diákjai, és Biszak Beáta, a Molnár Józsiás Általános Iskola IV. osztályos tanulója által előadott dalok tették emelkedettebbé.
Délután a Vigadóban megnyitották Makó András paksi festőművész Összetartozunk című tárlatát, majd az ünnep záróakkordjaként a Hazád, ha volt is – ünnepi előadást mutatták be a Vigadó nagytermében.
Daczó Hodor Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mesék a gyermekszínpadon
Tizenegyedik alkalommal tartották meg szombaton a megyei gyermekszínjátszó találkozót, amelyen a Szent György Napokon zajló országos találkozó fellépőit válogatják ki.
A rendezvény házigazdája a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskola, szervezője Péter Kinga tanítónő, aki lapunknak elmondta: közel 280 gyermek lépett színpadra, és bár az öt-nyolcadik osztályosok szereplési kedve évről évre lohad (az idén csak három csapat jelentkezett, de csak egy jutott tovább, a lemhényi), az elemistáké egyre növekszik, már kisebb falvakból és az előkészítő évfolyamról is jelentkeztek (összesen tizenkét csapat, és mindegyiket díjazták). Ez a korosztály még nagyon beleéli magát a mesébe, és külön öröm, hogy ugyanazt a történetet is másképp tudják előadni, a betanító pedagógus személyiségétől függően – magyarázta Péter Kinga, aki osztályával az egyik harmadik díjat nyerte el. Dicséretet a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-iskola, a martonfalvi iskola, az illyefalvi iskola egy-egy, a házigazdák két osztálya kapott, harmadik díjat az említett váradis és a székelyszáldobosi csapat, másodikat a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola és a csernátoni gyermekszínjátszók, és három első helyezés volt: a baróti Gyermekek Palotája A tök és a csikó meséjével, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum pedig két produkciójával: A császár új ruhájával és A tizenkét csókával, amit az előkészítő osztályosok mutattak be. A díjkiosztás előtt természetesen volt táncház is Virág Endrével és a Folker zenekarral, csak a találkozó megszokott közönsége – a helybeli diákság – hiányzott, talán a szombati időzítés miatt (újabban a tanítási idő alatt tilos más iskolai tevékenységet, tantárgyversenyt is szervezni). Idén az anyagiak előteremtése is nehezebb volt, a megkésett városi költségvetés miatt nem tudtak pályázni az önkormányzatnál, ezért önerőből, a helyi vállalkozók és szülők támogatásával jött létre az országszinten egyedi találkozó, amilyent más megyékben nem tartanak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mesék és drámák (Gyermekszínjátszó találkozó)
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az országos gyermekszínjátszó találkozót a héten Sepsiszentgyörgyön, s bár a vakáció miatt a szokásosnál jóval kevesebben voltak a színpadon és a teremben is, a bemutatott produkciók színvonalából, a rendezvény hangulatából ez semmit sem von le.
Az első napon – csütörtökön – a kisebbek, az I–IV. osztályosok léptek fel, összesen nyolc csapat, és ezek közül csak az egyik érkezett más megyéből: a már évek óta visszajáró régeni Petru Maior Líceumé, akik dicsérettel tértek haza; a Kerek tallér népmesét játszották el. Ugyancsak dicséretet kapott a székelyszáldobosi iskola A főtt borsó történetével, valamint a házigazda Váradi József-iskola Az ördög három arany hajszáláért. Harmadik díjjal a csernátoni Végh Antal-iskola gyermekszínjátszóit jutalmazták Kacor király megelevenítéséért, második helyezést két kézdivásárhelyi iskola, a Molnár Józsiás és a Nagy Mózes csapatai értek el, előbbi a Költői verseny a négyszögletű kerek erdőben, utóbbi A tizenkét csóka produkcióval. Az első díjat a baróti Gyermekek Palotája nyerte el A tök és a csikó meséjének színrevitelével. A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri izzadt, a Kicsi óriások tehetségkutató győztese, Zöldi Lara hatodikos sepsiszentgyörgyi diák énekelt társainak, Benkő Éva pedig mesével és játékkal foglalta le a gyermekeket. A második nap – pénteken – az V–VIII. osztályos csapatoké volt a színpad, ezek közül csak a lemhényi Bem József-iskola képviselte Háromszéket, és ezért részvételi díjat kapott A szegény ember három fogával. Dicséretre érdemesítették a régeni Petru Maior Líceum gimnazistáit Vadas László Pótvizsga című darabjának előadásáért, harmadik díjat azonban nem osztottak. Második helyen az etédi Jósika Miklós-iskola diákjai végeztek Arany János Ágnes asszony című balladájával, első a kőrispataki általános iskola Hová lettél kamaszkor? című produkciója (fotó) lett. Érdekesség, hogy mindkét Hargita megyei faluban ugyanaz a pedagógus, Kiss-Márton Rozália tanárnő a színjátszók vezetője. A rangsorolást héttagú zsűri végezte: Prezsmer Boglárka dramaturg, Nagy-Lázár József bábszínész, Ambrus Ágnes tanárnő, Szőcs Imola és Bokros Attila tanfelügyelő, valamint Berde Éva tanítónő (csütörtökön), illetve Incze Melinda tanárnő (pénteken). A díjkiosztás mellett hagyományosan szakmai kiértékelést is tartottak, és ennek van is keletje, a visszatérő csapatokon, irányítóikon látszik, hogy jobban felkészültek – közölte a találkozót szervező Péter Kinga tanítónő, aki azt is elmondta: jó volt szétválasztani a különböző korcsoportokat, mert egész más a hangulat: a kicsik még mesevilágban élnek, ahol minden lehetséges, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a nagyobbak pedig már igazi drámákat adnak elő, esetenként megrázó hitelességgel.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb videóklip készül (Örökségünk mozgalom)
A Paksról (Kézdivásárhely egyik magyarországi testvérvárosából) indult Örökségünk mozgalom egy dallal szólította meg a földkerekség magyarságát, ezreket vonva be Bécstől Kézdivásárhelyig, Kanadától Új-Zélandig a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó megmozdulásba.
A szervezők Örökségünk címmel videóklip-pályázatot hirdettek a világban szétszóródott magyarság számára. Tervük az volt, hogy határoktól, földrésztől függetlenül buzdítsák a magyarokat, énekeljék el a paksi Gyulai István Örökségünk című szerzeményét, rögzítsék, és töltsék fel a mozgalom honlapjára. Az Örökségünk klippályázat tavalyi második fordulójának győztesei között háromszékiek is voltak. A Legjobb produkció díját megosztva kapta Gelence és a kézdivásárhelyi Step by Step Egyesület.
Nemrég újabb pályázatot írtak ki a mozgalom megálmodói Történetek a ládafiából címmel, amelyre Kis Emese, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanára is benevezett. Az első forgatásra szerdán a Molnár Józsiás park zenepavilonjánál került sor mintegy százhúsz személy részvételével. A klip elkészítésében a Zöld Nap Egyesület, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Vackor Napközi Otthon kiscsoportja, a Bod Péter Tanítóképző három osztályának hetvenöt tanulója, Taierling Péter Ferenc, a Praetoria Egyesület és Péter János, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke vett részt. A technikai kivitelező Pászka Zoltán informatikatanár, rendező Kis Emese. A rövidfilmek beküldési határideje május 15.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megvannak az országos döntősök
Népdalvetélkedőt rendeztek
Május 25–26-án a kézdivásárhelyi Vigadóban tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Háromszéki Népdalbarátok Vetélkedője megyei szakaszát.
A Molnár Józsiás Általános Iskola által szervezett megmérettetés két kategóriában zajlott, csütörtökön az előkészítő–negyedik, pénteken az V–VIII. osztályosok léptek színpadra. „Mindkét csoport első helyezettjei vehetnek részt az ősszel esedékes országos szakaszon, ahonnan rendre 4–5 díjjal térnek haza”, hangsúlyozta Veres Enikő szervező.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szent László-emlékünnepség Gelencén
Szent László-emlékünnepséget szervezett tegnap a gelencei, több mint 850 éves Szent Imre római katolikus műemlék templomban és a templomkertben Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága, Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Pro Patria Egyesület.
Elsőként Bereczi István plébános köszöntője hangzott el. A plébános arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy idén ünnepeljük Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. „Megtiszteltetés számunkra, hogy az emlékkonferencia helyszínéül a mi templomunkat választották. Szent László hite, reménye és magyar népének szeretete lelkesítse önöket példája követésére” – mondotta a plébános, majd megáldotta a rendezvényt és annak résztvevőit. Az áldást követően Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke szólt az egybegyűltekhez, beszédében azt emelve ki, hogy a Székelyföldön azért van a legtöbb Szent László-emlék, mert a székelyek hű katonái voltak és ma is azok a határvédő lovagkirálynak. Háromszéken Bibarcfalva, Gelence, Gidófalva, Kilyén, Kökös, a kézdiszentléleki Perkő, Sepsibesenyő és Szacsva őrzi kisebb-nagyobb mértékben falfestményeken, emlékképeit a nagy királynak, ezek közül is Gelencén a legnagyobb felületben és a legszebb megjelenítésben – hangsúlyozta a megyei önkormányzat elnöke, aki azt is elmondta: a Kárpát-medencén belül a legkeletibb Szent László-emlék Gelencén található, tehát nem véletlenül szervezték itt az emlékév egyik legérdekesebb rendezvényét. Tamás Sándor azt is közölte, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a bukaresti események miatt nem tud jelen lenni.  Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának nevében Brendus Réka főosztályvezető-helyettes köszöntötte az emlékünnepség résztvevőit, és méltatta a lovagkirály személyiségét, tetteit és szellemi örökségét. Hegedűs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a szövetség nevében szólt az ünneplőkhöz. Meglátása szerint akármekkora politikai vihar, cirkusz és hisztéria van bárhol körülöttünk, a Szent Király, ha ma élne, akkor is kiállna az értékeinkért, a jogainkért, a szimbólumainkért és kiállna anyanyelvünkért. Az ügyvezető alelnök köszönetet mondott a magyar államnak, hogy mind nagyobb és nagyobb összegekkel támogatja műemlékeink felújítását. 
A műemlék templom belső kőfalára helyezett Szent László élete, kultusza és szellemi öröksége című kiállítást id. Lomnici Zoltán, a Szent László Tanácsadó Testület tagja, Magyarország Legfelsőbb Bíróságának volt elnöke nyitotta meg. Elmondta: a kalotaszegi születésű Okos Márton kereste meg tavaly tavasszal azzal az ötlettel, hogy jó lenne, ha az ország Szent Lászlóra emlékezne az idei emlékévben, és az ügynek kellene egy kis sajtó- és civil támogatás. Mint mondta, örömmel karolta fel a kezdeményezést, és a múlt év augusztus 17-én jelentették be Potápi Árpád János államtitkárral és Okos Mártonnal hárman, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság meghirdeti a Szent László-emlékévet. A kiállítás anyaga több nyelven készült el, és már több országban és Magyarországon állították közszemlére. Ezt követően Jánó Mihály művészettörténész, kurátor ugyancsak a templomfalra rögzített Szent László-legenda falképei a székelyföldi templomokban című kiállítást nyitotta meg. A pannókon levő fotókat Mudrák Attila, az Esztergomi Keresztény Múzeum munkatársa készítette. A két tárlatmegnyitó után a jelenlevők a templomba vonultak, ahol a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese Pillanatképek a magyar történelemből című előadását hallgatták meg, majd megkezdődött A király képmása nevet viselő konferencia. A két tárlat vasárnapig látogatható.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi Jancsó-emléknapok Gelencén
Tizedik alkalommal szervezett a hétvégén Jancsó-emléknapokat a Jancsó Alapítvány Gelencén, Jancsó Benedek szülőfalujában. A 2008-ban indult kezdeményezés a kiváló székely tudósra, a Székely Nemzeti Tanács egykori alapítójára kívánja a figyelmet ráirányítani.
A gelencei megemlékezésekre Magyarországról rendszeresen érkeznek érdeklődők, most tizenhét Jancsó leszármazott, illetve látogató érkezett az anyaországból. A szombaton és vasárnap lezajlott programok megszervezésében a Jancsó Alapítvány együttműködött a kolozsvári Jancsó Noémi Egyesülettel és Gelence önkormányzatával. A kétnapos program szombaton a Szent Anna-tónál tett kirándulást követően megemlékezésekkel kezdődött, a megemlékezők először a Jancsó Benedek-iskola kertjében 2001. szeptember 15-én felavatott, Petrovits István által készített mellszobra elé vonultak, ahol Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke emlékeztetett: tizedik esztendeje, hogy évente rendszeresen visszajárnak Gelencére Jancsó Benedekre emlékezni és méltóképpen ápolni az emlékét „ennek a kiváló székely történésznek, amint azt Gelence is teszi, aminek érdekében a Jancsó Alapítvány eddig hét könyvet adott ki. Legutóbb tavaly jelent meg Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyve, amely kizárólag pedagógiai tevékenységével foglalkozó nagymonográfia. A kötetet januárban mutattuk be Budapesten, Erdélyben még nem került bemutatásra” – mondotta többek között az alapítvány elnöke, aki nemzeti színű szalagot kötött a szoborra, és meggyújtotta a Kovács Attila és Zsuzsa által őrzött és néhai Jancsó Imre római katolikus plébános által megszentelt gyertyát, amelyen a nyujtódi, esztelneki és nagynyujtódi, valamint a kézdivásárhelyi Jancsók nemesi címere látható. A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a nagy székely tudósra, majd elénekelték a magyar himnuszt. Az iskolakertből a 2013-as falunapok alkalmával felavatott turulmadaras emlékműhöz vonultak, ahol Jancsó Antal rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy Gelence székely lakói fontosnak tartják az olyan emlékművek állítását, amelyek megerősítik identitásukat, nemzeti öntudatukat. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu kicsinyített mása, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet látható. „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni s megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, amíg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében” – olvasható a turulmadaras emlékmű talapzatán. Ezt követően a résztvevők az Árpád-kori műemlék templom cintermében 2010-ben felállított Jancsó-kopjafához mentek, ahol az elmúlt találkozó óta elhunyt Jancsókra, többek között a múlt hónap 17-én hetvenéves korában eltávozott Jancsó Miklós kolozsvári íróra, színművészre és tanárra emlékeztek néma csenddel, és megcsodálták a műemlék templom középkori falfestményeit. Délután Haralyba látogattak, ahol az 1894-ben épített Fejér-kúriát, valamint Szőke Tibor és fia, Barna kádárműhelyét tekintették meg. Tegnap délelőtt a központi Szent Imre római katolikus templomban szentmisén vettek részt, délután pedig Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás parkban 2014-ben a Székely Nemzeti Tanács és a Jancsó Alapítvány által Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján állított domborműves emlékjelnél rótták le kegyeletüket a nagy székely tudós emléke előtt. Visszatérve Gelencére, a Ladia falurészen megtekintették a Jancsó Benedek szülőházának helyén álló porta kapulábára 2010-ben elhelyezett emléktáblát, majd a Nádika-tetőre mentek, ahol együtt ünnepeltek a gelenceiekkel, szabadtéri misén vettek részt. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke érdeklődésünkre azt is elárulta: a gelencei önkormányzattal közösen azon munkálkodnak, hogy a szülőfaluban egy Jancsó Benedek-emlékházat hozzanak létre.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zajlik az Őszi sokadalom (Kézdivásárhely)
Az idei Őszi sokadalmat, a céhes város legnagyobb szabású ünnepségét a hat évvel ezelőtt meghirdetett értékszüreten túl kettős évforduló jegyében szervezték: Kézdivásárhely ebben az esztendőben ünnepeli 590. évfordulóját, és 610 éve annak, hogy először említik településként. A sokadalom csütörtök este színházi előadással és a Borudvarban Demeter Elemér új zenekara, a DE Újratervezés és a magyarországi Makám zenekar fellépésével kezdődött, és vasárnap késő este tűzijátékkal ér véget. A Gábor Áron téren kizárólag a kézművesek, a népművészek és a hagyományos székely termékeket kínáló kereskedők sátrai kaptak helyet. A szervezők a kísérőprogramokat is úgy válogatták össze, hogy minden igényt kielégítsenek.
Az idei rendezvény díszmeghívottja Mezőkövesd testvérváros, amely sokszínű programmal vesz részt a városünnepen. A tegnap délutáni hivatalos megnyitó után a Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja lépett fel, majd a Matyó Népi Együttes, a Százrózsás Néptáncegyüttes és a Matyó Pávakör aratott megérdemelt sikert. Ezt követte a város tortájának bemutatása, amelyből 590 szeletet szolgáltak fel ingyen. A különleges torta a Double Desire, vagyis a Dupla csábítás nevet kapta, és a Süti Éden cukrászmestere, Csiszár Melinda és csapata készítette. A városnapokra Kézdivásárhely majd minden magyarországi testvérvárosából érkeztek küldöttségek. Az előző évekhez hasonlóan, idén is Csíkos, pöttyös, kockás gyermekek tere néven gyermekvárossá változott a főtéri park Gábor Áron-szobor mögötti része. A városnapok szervezői a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatával együttműködve változatos programokat készítettek elő a legkisebbek számára. A főtér mindkét oldalát mintegy száz, zömében székelyföldi népművész sátra foglalta el. A vásári forgatag hangulatát idén is utcazene színesíti a Vigadó előtti téren, és nem marad el az immár hagyományossá vált Pityókafesztivál sem. A nyolcadik kiadásához érkezett rendezvény ezúttal is a Molnár Józsiás parkban kap helyet ma 9 és 17 óra között. Mindezek mellett a nagyszínpadon neves előadók koncerteznek, a Vigadó udvaráról a Molnár Józsiás parkba költöztetett Urbanizé Gardenben pedig hazai és határon túli lemezlovasoké a terep. A sokadalom ideje alatt az egészségügyi ellátásról a megyei Vöröskereszt és a Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodnak.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Időutazás a 19. századba
A Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete pénteken hetedik alkalommal szervezte meg az előző években nagy sikernek örvendő 19. századi piaci körképre keresztelt rendezvényét.
Az egyesületi tagok a Gábor Áron téren felállított sátrukban antik bútorokat, régi fényképeket, babákat és 19. századbeli használati tárgyakat helyeztek el, kávéval, teával, süteménnyel és friss gyümölccsel kínálták a betérőket. A korhű ruhát viselő nőkhöz a Zöld Nap Egyesület önkéntesei is csatlakoztak, három fiú a 15. székely határőr gyalogezred egyenruháját viselte, az örmény Haykuhi Harutyunyan pedig székely ruhát öltött magára. A huszonkét fős csapat végigsétált a Gábor Áron téren, ahonnan a Molnár Józsiás parkban levő zenepavilonhoz vonult, itt süteménnyel, borral és pálinkával kínálták meg az éppen ott-tartozkodókat. Sajnos, idén Gyöngyös Város Barátainak Köre Közhasznú Egyesület tagjai nem lehettek jelen, de Fülöp Magdolna egyesületi elnök elmondása szerint jövőre ismét együtt korzóznak a gyöngyösiekkel.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ajánló
SZOBORAVATÓ
Szeptember 9-én, szombaton, a Kisboldogasszony-napi búcsú alkalmával a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend és az imecsfalvi Kisboldogasszony Római Katolikus Egyházközség Szent László lovagkirály mellszobrát leplezi le az imecsfalvi templom előtt. Az ünnepi búcsús szentmise 11 órakor kezdődik a templomban Tamás József püspök celebrálásával, a környező települések papjainak és a lovagrend tagjainak részvételével.
KÖNYVBEMUTATÓ
Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától az uzoni Erdélyi Lajos Könyvtár előadótermében vitéz Lay Imre író, ’56-os túlélő mutatja be a Brassói srácok című könyvét.
KIÁLLÍTÁS
Szeptember 7-én, csütörtökön 19 órától a sepsiszentgyörgyi Köntés Pincegalériába Baby-ball – babarclenyomatok, avagy Üzenet a Túlpartról címmel nyílik meg Becsey Zsuzsa képzőművész, meseíró, rajzfilmkészítő kiállítása. A tárlatot Bob József (Bumbi) marosvásárhelyi képzőművész nyitja meg, ezt követően az alkotóművész a Köntés Kávézóban improvizációs koncertet ad.
KÉZIMUNKATÁBOR
A Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület Nefelejcs hímzőköre kézimunkatábort hirdet 9–10 év fölötti lányoknak, valamint ráérős nagymamáknak. A tábor szeptember 8-ig tart naponta 10 és 16 óra között a Molnár Józsiás utca 65. szám alatt, a Zarah Kids székházában. Jelentkezni a 0724 837 424-es vagy a 0741 658 031-es telefonszámokon lehet. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szolga népek Bábele
Szeretnék egyetérteni az emberekkel abban, hogy márpedig Romániában magyarellenes, ártatlan provokáció – úgy fordítanám székely-magyar nyelvre, hogy hergelés – nincs. Az ókori Róma jogrendjében – Napóleon törvénykönyve is átvette, ma is érvényes – a gyilkolási, bűnözési szándékot épp úgy büntetik, mint a tettet.
Székelyudvarhelyen, az állítólag nem is létező Székelyföldön csinos kis román cirkuszt hamisítottak a magyar kiszolgálónő ellen. Ismerjük az ügyet. Nem ártatlan, de nem ám a nyitás előtti román „vásárló” kihívó, a fiatal magyar lányt megalázó, hamisított videofelvétele, miegymás.
Én vettem a bátorságot – dehogy is a fáradságot! –, dologidőben, minden rosszindulat nélkül bejártam a nagypiacot, nézelődtem ott, ahol naponta megfordulok, és ahol egy magyar asszony azt válaszolta nekem egy alkalommal, úgy 4 éve a kérdésemre, „miért nem írja ki magyarul is, mit árul”, hogy a piac ellenőrzői megtiltották. Na, akkor se hittem, és ma sem.
Nézelődtem. A piac 3/4-ét a román árusok uralják. Csak „menet közben” rögzítettem magamban és a leendő olvasók kedvéért, ha így haladunk, akkor tényleg igaza lesz Valentin Roman újságírónak (írtunk róla minap), hogy „megadhatják nekünk a teljes autonómiát, ám akkor mi, székelyek, éhen és iskolai műveltetés nélkül kihalunk…”
Nocsak!
A piacon négy helyen találtam magyar nyelvű árumegnevezést (is). A többi román. A magyar árus sem használja a magyar megnevezést! És ezt én most úgy nevezem, hogy a minden-mindegy belenyugvás kórságtünete. Akkor meg kikért dörgedelmezünk? Kiknek a gyermekeiért? Hiszen innen csak egy lépés már a falunapok, a kürtőskalács, a harangszó és a zsoltár betiltása!
Az újságárus ablakára kiírva: ADAOS COMERCIAL. Egyéb semmi mellette, alatta, fölötte. No, nem azért járom a várost, hogy sírjak vagy nevessek. A textilpiacon kiírva: ZAMACO IMPEX, és hogy ne legyen egyedül föltűnő, odébb ez írva: ECMON. És hogy túl korán ne kiáltsak égbe, pár méterrel odébb kiírva, hogy croitorie–varroda. Kedves vásárló és olvasó, higgye el, ez kissé megnyugtatott.
De besettenkedem a piaci gyógyszertárba, úgy, ahogy édesanyám tanított, levett kalappal, és ott egy hosszú román felirat. Kérdezem a kedves magyar főnöknőt, mit jelent. Mondja, itt ülhet le a beteg a gyógyszerésszel megbeszélni… És magyarul miért nem írja? – Hogyne, azonnal kitesszük, semmi akadálya.
Én elköszöntem, hogy megkérdezhessem, mi az akadálya annak, hogy magyarul írják ki pl. a vendéglő nevét ahelyett, hogy: GANÉSA URBANIZÉ GARDEN. Szinte látom, hogy a Párizsból beözönlő franciák fordulnak is vissza: nincs ganyéza, akkor meg nem eszünk itt!
És itt a nemzetelhagyás ringyoid jele: FRESTILLERS Kézdivásárhely, Molnár Józsiás park. Istenem, ha ezt látná a kiváló férfi, Molnár Józsiás, a ’48-as forradalmár katonatiszt meg a fia, aki 1892-ben mondotta a magyar parlamentben: „van a királyi koronának egy kincse, Erdély, ahol ha nem élnének a székelyek, a korona már régen elveszítette volna…” Hát ezek szerint mi visszük veszendőbe taknyosul azt, amit Molnár Józsiásék, Csutak Vilmosék, László Ferencék megmentettek.
Ha ma Sepsiszentgyörgyön, a Bălcescu utcában ez olvasható egy kávézó tábláján: SAINT GEORGE TATTOO E PIERCING, és odébb emez: DESKJET INK ADVANTAGE, és a Székely Mikó Kollégium földszintjén, a szép főtéren: GUINNESS IRISH PUB, akkor miért is szájalunk költőkként és politikusokként? És rég várom a választ.
A Dona Gyógyszertárban egyetlen magyar tájékoztató, egy magyar szó nincs. Kérdeztem halkan a gyógyszerészt – neki sem volt szava. És EZ is jellemző. Néma gyermeknek… És itt van a kínai nagykereskedés a központban: egyetlen ember tud magyarul, akit meg- és elé kell keresnie a vásárlónak, mert mindenki román, és szót se tud magyarul!
Megkeresem a megsértett udvarhelyi lányt, vigasztalom. A mai román sajtó szerint (Ady: Vajon lehet-e jobbra várni?/ Szívünk és lelkünk fáj bele./ Vajon fölébred valahára/ e szolga népek bábele?) a magyarok felelősek a gyűlölködésért. Nem igaz. Az egyik román politikus mondta: „karóba kellene húzni a magyarokat is, nem csak az elaljasodottakat.” És Radu Banciu állatoknak nevezi a romániai magyarokat.
Szeretve tisztelt olvasóm, ezt akartam megbeszélni sokadszor Veled.l
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Interjú Vetró András szobrásszal
„Az alkotás több mint szenvedély”
Vetró András Temesváron született 1948. október 14-én, majd miután 1973-ban a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán diplomát szerzett, Kézdivásárhelyre telepedett, ahol a mai napig alkot, emellett 40 évig a Nagy Mózes Líceum rajzosztályaiban tanított. A magyar örökség ápolásáért júliusban Ex Libris díjban részesült alkotóval műtermében beszélgettünk életpályájáról.
– Mikor dőlt el, hogy szobrász lesz?
– Vetró Artúr szobrászművész fiaként, mondhatni, kézenfekvő volt, hogy ebbe az irányba mozduljak, mégis nagyon későn döntöttem el, hogy édesapám nyomdokaiba lépek. A Brassaiba jártam reálosztályba, majd a középiskola elvégzése után kicsit komolyabban kezdtem dolgozni apám műtermében. Görög gipszfejeket mintáztam, így készültem a felvételi vizsgára, ami elsőre nem sikerült a román nyelv miatt. Az az év azonban jót tett nekem, alaposabban felkészülhettem mintázásból és rajzolásból, így következő évben bejutottam. Szerencsém volt, mert én még hat évet végeztem, nem sokkal azután négy évre szűkítették le a tanulmányokat.
– Mi volt a meghatározó a pályaválasztásában?
– Talán az, amikor láttam édesapámat dolgozni. Rájöttem, nagyon kell ismerni azt, akit megformálsz, nagyon el kell mélyülni az illető nagyság szellemi bűvkörében. A Nagyváradon álló Ady-szobor elkészítésekor például egy színész barátja a legkeményebb Ady-verseket szavalta, közben meg a halotti maszkot tartotta, így a fizikai képmásból és a szellemi szférából egyaránt inspirálódhatott, és a kettőből egy új dolog született.
– Nagyapja is készített szobrokat…
– Valóban, bár vasutas volt, titokban, magának szobrászkodott. Erre sem édesapám, sem én nem jöttünk rá. Apámnak akkor esett le az álla, amikor a fiókjából domborművek kerültek elő Ernst Barlach német expresszionista művész körszobrairól, akinek a munkáit én is nagyon kedveltem. Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon bennem van-e valami, és kipróbáltam magam. Akkor kezdődött az egész. Édesapám semmit nem mondott erre, azt sem, hogy „segítek neked, gyúrjad”, de azt sem, hogy „ne”. Ebből annyit értettem, hogy érdemes csinálnom. Az alkotás örömteli dolog, ugyanakkor sok vívódással, lemondással jár. Több mint szenvedély, és ő ezt csendben átadta nekem anélkül, hogy nógatott volna.
– Kik voltak a mesterei?
– Édesapám, emellett az egyetemen Lövith Egon volt a mesterem, akitől ugyancsak sokat tanultam. Bretter György filozófus és Földes László esztéta rakta le azt a szellemi alapot, amiből nagyon sokat építkeztem a későbbiekben. Az első lépéseknél a tanár hatása még nagyon érezhető, az egyéniség, a stílusjegyek később jelennek meg. Ahogy kikerültem az egyetemről, egy Kőrösi Csoma Sándor emlékére rendezett közös kiállításon vettem részt Kovásznán, ahol a szobrom a Lövith Egon munkája mellé került. A nézők meg voltak győződve, hogy mindkét alkotást ugyanaz a kéz készítette. Aztán jött Alexander Archipenko, Henry Moore, az egyiptomiak meg a görögök, és az ő formaviláguk ugyancsak rányomta a bélyegét a stílusomra.
– Hol a határ a szobrászatban?
– Felvetődhet a kérdés, hogy Auguste Rodin vagy Michelangelo tökéletes szobrai után lehet-e még valamit csinálni. Ahogy a zenében, ugyanúgy a képzőművészetben is végtelen variációs lehetőség adott. A téma örök, ám mindig lesz új megfogalmazás. A művész az általános érzelmet egyedi módon festi, rajzolja vagy mintázza meg. Míg a fényképész az adott pillanatot rögzíti, a szobrász több száz arcot rak egybe. Emiatt, ha élő modellről rajzolok, az első pillanatban nem ismer magára, ami nem csoda, hiszen az elkészült rajz nem fotószerű. Benne van a modell magatartása, belső kisugárzása. Nem naturalista ábrázolásra törekszem, a műalkotás eszmeiséggel telítődik. Emiatt a végeredmény nyilván nem egy hű másolat akkor sem, ha fotóról kell dolgoznom. Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el egy történetet. Hétfalu rendelt tőlem egy Luther Márton-szobrot. Kezembe adtak egy festményt, amelyről dolgozzam. Ám azon egy puhány figura volt látható, míg Luther kemény ember volt, és az én dolgom ezt ábrázolni, hozzátenni. A bizottság lefotózta a szobor agyagváltozatát, közben kiöntettem a szobrot, majd hívtak telefonon, hogy az orrától lefelé módosítsam, hiszen nem hasonlít. Azt válaszoltam, egyrészt ki van öntve, másrészt meg amúgy sem változtatnék rajta, hiszen ez az én alkotói szabadságom velejárója.
– Hogy került Kézdivásárhelyre?
– Apósom sokat járt Háromszékre, hogy a Herbák cipőgyár számára faanyagot szerezzen be. Ő mondta, hogy Kézdivásárhely egy gyönyörű város, és ha egy módom lesz rá, jöjjek ide, hiszen egyetlen szobor van a településen. Ez volt az első jelzés, amely erre irányított. A második az volt, amikor egy bizottság, melynek tagjai között volt a szoborállító Sylvester Lajos és Plugor Sándor, a nagy grafikus, bejött édesapám kolozsvári műtermébe, ahonnan elkérték az Integető lány nevű szobrát Sepsiszentgyörgy számára. Akkor kérdezték meg, mennék-e én is Sepsiszentgyörgyre? Tudtam, hogy közel van Kézdivásárhelyhez, és bár akkora általánossal végeztem, hogy nagyvárosba is mehettem volna, igent mondtam. Aztán Kosztándi Jenő bácsiék megtudták, hogy szobrász érkezik, és a rajziskolában egy szobrászati katedrát létesítettek, így kerültem ide.
– Emlékszik még az itt kiállított első szobrára?
– Hogyne. A Szacsvay János utca sarkán található, kissé Henry Moore-os, égre néző, fekvő kőfigura, amelyet az 1977-es földrengés környékén készítettem. Aztán, főleg 1989 után, jöttek a többiek.
– Meséljen, kérem, a rajziskolás évekről.
– 1973-tól tanítottam négy évvel ezelőtti nyugdíjazásomig. Saját felépítésű módszert alkalmaztam, kicsi alkotókat próbáltam nevelni. Az évek során megfigyeltem, mi az, ami a gyerekeknek megy, amit könnyedén végeznek, és annak megfelelően állítottam össze a munkatervet. A hangsúly a fantázián van, az dominál, hiszen amikor alkotunk, a semmiből készítünk valamit. Minden csoportban akadtak tehetséges gyerekek, és feleségemmel együtt büszkék vagyunk azokra az egykori tanítványokra, akik alkotóművészekként befutottak. Ugyanakkor a többiek is fel tudták használni tevékenységi területeiken a rajzolási vagy plasztikai formáló készséget, amelyet a rajzosztályban tanultak. A teljesség igénye nélkül megemlítenék néhány egykori kedves tanítványt: Vargha Mihály, Illés Rudolf szobrászok, Héjja István műépítész, Máthé László festőművész, Sárosi Mátyás, Szabó Kriszta, Martini Yvette, Gábor Beáta, Fésűs Tamás, Héjja Tamás, Borcsa Imola. Azonban nem csak ők tanultak tőlem, visszahatásról is beszélhetünk, hiszen például a Szent György-szobraim sárkányát gyerekmunka inspirálta. Számomra élvezet a gyerekekkel dolgozni, ezért örülök, hogy a Csiszár Dénes Tanműhelyben hetente egyszer taníthatok. Meg kell fogni a kezüket, el kell érni, hogy nyíljanak ki, aztán nem szabad megfékezni őket, szárnyalni kell hagyni a fantáziájukat, nem szabad letompítani a gyermeki észt.
– Jelenleg min dolgozik?
– Faszobrokon. A tavalyi Famadonnák című kiállítás óta született öt vagy hat újabb szobrom, nagyon szeretek a fával dolgozni. Édesapám figyelmeztetett, hogy minden anyagot próbáljak ki, ne csak eggyel dolgozzam, hiszen abba bele lehet fásulni. Egy törzsből dolgozom, hagyom, amit megenged a fa, csak akkor használok ragasztást, ha valami hiányzik, vagy a fa kilyukad.
– Elégedett-e eddigi művészi pályájával?
– Valószínűleg minden művész örökké elégedetlen. Ám vannak olyan dolgok az életemben, amelyekről úgy vélem, „jó mulatság, férfimunka volt”. Elégtétel számomra, hogy minden nap elmegyek a szobraim mellett, ezeket karbantartom, ám vannak árnyoldalak is: a „szunnyadó szobraim”, amelyek a műteremben porosodnak, ahelyett, hogy méltó helyükre kerülnének, mint például a Molnár Józsiás vagy az említett Luther, és még sorolhatnám. Legutóbb a Csomópont Egyesület kért fel Jakabos Ödön portréval ellátott emléktáblájának elkészítésére, november 10-én egyéni kiállításom nyílt a brassói Reménység Háza kiállítótermében, és úgy néz ki, nemsokára Kolozsváron lesz egy Szent István-mellszobrom a templom udvarán. Emellett a megújult kézdivásárhelyi jégpálya elé kerül a Jégkorongozóm. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Száznál több nagycsoportos vetélkedett
Céhes városunkról játékosan
Tartalmasan, vidáman indult a hét a kézdivásárhelyi óvodások számára, akik délelőtt a Vigadó Művelődési Házban mutathatták meg egymásnak, milyen ügyesen és felkészülten érkeztek a városismereti vetélkedőre.
„Szokás” búsongani azon, mivé leszünk, hiszen olyan kevés gyermek születik, de a Vigadó dísztermét körös-körben elfoglaló, közel 120 apróság látványa mégis bizakodásra adott okot. Annál is inkább, hogy nemcsak szépek és jókedvűek mindannyian, hanem okosak, szófogadóak is – ebben pedig illeti némi érdem az őket terelgető óvónőket is.
Maga a városismereti vetélkedő nem kevesebb, mint 12 éves múltra nyúlik vissza, minden tanév novemberében zajlik a város nagycsoportosainak részvételével. Ötletgazdája és lelke a „műsorvezetői” szerepet is ellátó Csiszár Katalin, a Vackor Napközi Otthon pedagógusa, aki mintegy két éve azonban „átadta a stafétát”, és hasonlóan lelkes szervezőkre bízhatta a továbbiakat Lázár Edit és Bakó-Fazakas Zsuzsa óvónők személyében.
A résztvevőknek – Sün Soma és Napocska csoportok a Manócska Napközi Otthonból, Pillangó csoport a 3-as számú Napköziből, a Csipkerózsika Napközi Otthon azonos nevű csoportja, illetve a szervező Vackor Napközi Otthon Borsika és Vuk csoportjai – számos próbát kellett kiállniuk.
A bemelegítő próbajátékon különböző kijelentéseket hallhattak, amelyekről jelezniük kellett: igaz vagy hamis, amit a műsorvezető állít, majd következtek a „kisembert próbáló” feladatok. A csapatoknak sorra kellett 5–5 mondatot mondaniuk városunk valamelyik nagy szülöttéről, így a kicsik megidézték Turóczi Mózes, Gábor Áron, Márton Áron, Molnár Józsiás alakját is, és fogadni mernénk, hogy az elhangzott tudnivalókat nem mindenik középiskolás tudná ugyanígy fejből idézni.
A következő próbatételnél Kézdivásárhely jeles épületeit kellett fotóról felismerniük, és a kért pannóhoz szaladniuk mindannyiuknak egyszerre – csak úgy hömpölygött a gyerekáradat. Sikerrel vették ezt az akadályt is, nem fogott ki rajtuk sem a Molnár Józsiás park, sem a református templom, a Vigadó vagy a Gábor Áron-szobor.
Végül – mivel előzetesen múzeumba látogattak, a céhekről tanultak – egy-egy előre begyakorolt kis jelenetet mutattak be valamely mesterségről. Így pillanthattunk be egy csizmadia napjába, akinek bugyuta inasával kell vesződnie (a kapta, dikics, ár kifejezések minden bizonnyal sok felnőttön is kifognának ma már), a fazekasság titkaiba, megnézhettük, hogy készítik a szép kislányok a mézeskalácsot, asztalosokat figyelhettünk munka közben, majd a kenyérsütés igényes jelenete következett (amelybe ügyesen bevontak minden gyereket a kenyerek szerepében), végül egy kovácsmester és segédje vidám lópatkolást mutatott be.
S lett légyen a zsűri bármely szigorú, minden egyes csapat olyan rátermett volt, és annyi mindent tanult a felkészülés során, hogy rangsorolni bizony nem sikerült, mindenki első helyezésről kapott megérdemelt oklevelet, amelyet ujjongva vettek át a kicsik.
Élettel telt meg tehát a Vigadó díszterme, amit szívmelengető volt megtapasztalni, hiszen kié is lehetne inkább egy ilyen intézmény, mint a gyerekeké, akik szemünk láttára cseperednek fel, és akiktől azt reméljük: jobbak, ügyesebbek lesznek nálunk, és idejében megtanulnak vigyázni értékeinkre – legyenek azok szellemiek vagy anyagiak. Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Interetnikai kapcsolatrombolás?
Elhatárolódik a helyi románság
December elsején Kézdivásárhely főterén egy prahovaiakból és bákóiakból álló csapat vonult fel. A civil szervezkedéstől elhatárolódik a helyi románság, meglátásuk szerint az ilyen jellegű akció nem használ az interetnikai kapcsolatoknak.
December elsején a Helyi Fejlesztési Egyesület a Molnár Józsiás utcában levő ortodox templomnál szervezett ünnepséget az egyesülés napja alkalmából. Azt követően egy hívatlan vendégcsapat egy brassói orvos vezetésével a főtérre is bevonult, annak ellenére, hogy a helyi közösség vezetői jelezték: nem értenek egyet az akcióval, meglátásuk szerint nem használ a román-magyar kapcsolatoknak.
Ezt hangsúlyozandó, kedd délután sajtótájékoztatót tartottak, hogy elmondják: elhatárolódnak az idegenek akciójától. A tájékoztatón Ioana Nela Felea, Nelu Norocea, Mihaela Cristea, Monica Rusu és Constantin Pătru tanácsos, a civil szervezet korábbi elnöke vett részt. Ez utóbbi elmondta: már november elején, a tervezési fázisban felhívták Mihai Tîrnoveanu brassói orvos, a Nemzet Útja Egyesület elnökének a figyelmét, hogy nem jó ötlet Kézdivásárhelyen felvonulósdit játszani, mert az rengeteget árt a nemzetiségek közötti amúgy is törékeny kapcsolatoknak.
Constantin Pătru kifejtette: az idegenek akciója miatt a városházán tartott, tizenöt percesnek kinéző egyeztetés négyórásra nyúlt, és nem tudták megértetni a brassói szervezővel, hogy ők ugyan pár órát vannak Kézdivásárhelyen, de a helyi román közösség – amely egyébként jól érzi magát a városban, és szoros kapcsolataik, barátságaik vannak a magyarság körében – itt marad december elseje után is. Ezeket a gondolatokat osztotta a többi jelenlévő is, Ioana Nela Felea kiegészítette azzal, hogy ismerősei már jelezték: neheztelnek rá, és ez nagyon kellemetlen, mert ők el akarták volna kerülni ezt a konfrontációt, ami ha nem is volt provokatív jellegű, de félig-meddig annak sikeredett. A jelenlevők hangsúlyozták: azt tartják jónak, hogy mindenki otthon, a zavarkeltés mellőzésével ünnepeljen. Kiderült az is, hogy az ezer román zászló szétosztását beharangozó akció sem valósult meg, a zászlókat a hívatlan vendégek elvitték magukkal.
Mihai Tîrnoveanu fél órával a sajtótájékoztató előtt tett fel egy „pontosító” bejegyzést a Facebookon, amiben azért értetlenkedik, hogy miért Kézdivásárhely az egyetlen romániai város, ahol december elsején a központban nem ünnepelnek a helyiek? „Milyen lett volna, ha a martonosi, berecki és zágoni büszke románok az Egyesülés Menetén egy félreeső helyen vonultak volna fel? Hogy nézett volna ki, ha a kézdivásárhelyi románok nem ünnepelhetik meg az Egyesülés Napját saját városukban? Ez természetellenes” – írta az orvos, aki ezek szerint tényleg nem érti, hogy az akciójukat a lakosság ténylegesen provokációként értékelte.
Kézdivásárhelyen a szocialista érában jelent meg nagy számban a románság, Orbaiszékre pedig a Mikes grófok telepítettek be nagyobb számú románt, munkaerőre lévén szükségük. Egyébként Mihai Tîrnoveanu szervezte az egyesülete október 22-ei székelyszáldobosi és vargyasi látogatását is. Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)