"Negyven évvel ezelőtt, 1957. márc. 8-án halt meg a mirovi börtönben Esterházy János. Életművének állított emléket Molnár Imre /Esterházy János (Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997/. Esterházy Jánost 1932-ben választották az Országos Keresztényszocialista Párt elnökének, ettől az időponttól fogva vezető szerepet játszott a két világháború közötti szlovákiai magyarság életében. A parlamentben mindig kiállt az igazság mellett, így cselekedett 1942-ben is, amikor a szlovák parlamentben egyedül, egyetlen magyar képviselőként a zsidók deportálása ellen szavazott. A háború végén nem menekült el, Gustáv Husák parancsára letartoztatták, először a Szovjetunióba hurcolták, onnan hazaengedték, megszökhetett volna, de igazságának tudatában vállalta a törvénytelenséget, akkor a szlovák hatóságok ítélték el. Meg kell ismerni Esterházy János munkásságát, erkölcsi és lelki tartását. Gróf Esterházy János halálának 40. évfordulója alkalmából márc. 7-én Budapesten, az Országházban ünnepi tudományos emlékülést tartottak a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rendezésében. Az emlékülésen megjelent Malfatti-Esterházy Alíz, Esterházy János lánya. Nem tisztelt mg a jubileumi emlékülést jelenlétével az Országgyűlés egyetlen képviselője sem, leszámítva az ülést megnyitó Kórodi Máriát, a házelnök helyettesét. Neves magyar történészek méltatták Esterházy helytállását, életútját: Balogh Sándor /Esterházy János és a felvidéki magyarság sorsfordulói/, Gergely Jenő előadásában /Esterházy János kereszténysége és a keresztényszocialista politika/ azt emelte ki, hogy Esterházy életútját végigkísérte a keresztény emberszeretet és a szociális igazságosság, Izsák Lajos a benesi dekrétumok hatásáról és a felvidéki magyarság kitelepítéséről beszélt /A benesi dekrétumok és a felvidéki magyarság tragédiája/, végül Molnár Imre szlovákiai származású történész Esterházy rehabilitálásával kapcsolatos problémákat elemezte /Esterházy János mártíromsága és utóélete, hangsúlyozva, hogy azok a szlovák fél elutasító magatartásából fakadnak. /Új Szó (Pozsony), márc. 8./ Az ülésen szó volt Molnár Imre most megjelent munkájáról: Esterházy János /Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997/ is. Esterházy János a felvidéki Egyesült Magyar Párt elnöke volt, a szlovák parlamentben 1942-ben egyedül /egyetlen magyar képviselőként/ a zsidók deportálása ellen szavazott. 1945-ben letartóztatták, először a Szovjetunióba vitték, ahonnan azután visszahozták, majd a csehszlovák hatóságok ítélték először halálra, majd életfogytiglani börtönre."

"Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum volt a házigazdája a II. összehasonlító magyar kisebbségtörténeti szimpóziumnak, melynek rendezői közé tartozott az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Magyar Történészek Nemzetközi Társulata. Az első találkozót 1996-ban tartották, és akkor úgy döntöttek, hogy a következő öt évben minden alkalommal másik magyar kisebbség ad otthont a tanácskozásnak. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv és Történelemtudományi Szakosztályának elnöke nyitotta meg a szimpóziumot. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója a város történetéről, Popély Gyula, a pozsonyi magyar gimnázium igazgatója a csehszlovák nemzetállam megteremtéséről beszélt, elmondta, hogy 1918 őszétől 1920 decemberéig több mint 106 ezer magyart űztek el. Bárdi Nándor /Budapest/ Javaslatok, tervek, dokumentumok az erdélyi kérdés rendezésére 1918 és 1940 között című előadásában a korabeli határrevíziós törekvésekről közölt adatokat. Szarka László /Budapest/ a magyar kisebbségek ügyének az 1946. évi párizsi békekonferencián való tárgyalásáról értekezett. Molnár Imre /Budapest/ Csehszlovákia egyházpolitikájáról szóló dolgozatát ismertette. Több előadó szerepelt még az első napon, köztük Mirnics Károly a Vajdaságból, Vincze Gábor Szegedről, Bíró A. Zoltán Csíkszeredáról. Másnap a kisebbségi múlt a helytörténetírásban gyűjtőcímmel folytatódott a tanácskozás. Többek között B. Kovács András: A Gömör-kutatás múltja és jelene, Mák Ferenc /Budapest/: A vajdasági honismeret kialakulása című előadása hangzott el. Végül a magyar kisebbségek történeti forrásai témakört tárgyalták. Hermann Gusztáv a székely nemzeti láda mítoszával foglalkozott, Sass Péter /Budapest/ az Erdélyi Katolikus Státus, a kolozsvári egyházi levéltárak helyzetét mutatta be, Vadkerty Katalin a "hontalanság éveire" vonatkozó szlovákiai forrásokról, Oláh Sándor az ötvenes évek székelyföldi átalakulásának helyi forrásairól, Páll Antal Sándor a három székelyföldi levéltárról beszélt. Vékás János ismertette munkáját /vajdasági magyar kisebbségi kronológia/, végül Dippold Péter munkahelyét mutatta be: Teleki László Alapítvány könyvtára, Közép-Európa adatbank. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 26., Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./"

1999 nyarán három hét alatt Gelencén elkészült a legnagyobb székely kapu, amely a magyar nemzet ajándékaként állít emléket a lengyel nemzet édesanyjaként tisztelt Árpád-házi királylánynak, akit II. János Pál pápa június 16-án avatott szentté több mint egymillió zarándok jelenlétében a lengyelországi Ószandecen, ahol a Szent Kinga által alapított klarissza kolostor áll. A galambdúcos kapu, amelyről a szentté avatott Boldog Kinga néz a bemenőre, Szent Hedvig pedig a kimenőre, s amelyen a nap és a hold mellett ott látható Magyarország és a Vatikán címere, Szalai Attilának, a varsói magyar nagykövetség munkatársának az ötlete volt. Molnár Imre történészen kívül, aki a magyar külügyminisztérium első számú lengyel szakértője, s a Székelyföld jó ismerője, kevesen hittek abban, hogy három hét alatt a kaput meg lehet tervezni, el lehet készíteni és fel lehet állítani a szentmise idejére. Molnár Imre azonban tudta, hogy a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága (VET) felelni tud a kihívásra, és Erdélyben ezt a kaput, amely a magyar és a lengyel nép sok száz éves barátságát is jelképezi, el fogják készíteni. És nem kellett csalódnia. Nov. 27-én ünnep keretében Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében adták át a magyar külügyminisztérium és a VET díszoklevelét mindazoknak, akik az Árpád- házi Szent Kinga tiszteletére faragott székely kapu felállításához hozzájárultak. Az esten Petrás Mária istenes csángó énekeket adott elő. A szentté avatott magyar királylány életét és cselekedeteit Molnár Imre idézte fel, ökumenikus küldetésének szentségéről dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek beszélt, az Ószandecre zarándokolók közkincsévé vált kapu jelképes értékét Konrad Sutarski filmrendező dicsérte, majd Patrubány Miklós, az MVSZ általános alelnöke, a VET elnöke értékelte. A kitüntetéseket Molnár Imre, Soltész Levente kolozsvári konzul, Patrubány Miklós és András Imre, a VET titkára nyújtotta át Bagoly Miklós és dr. Török István vállalkozóknak és Pakó Benedek plébánosnak, a kapufaragás támogatóinak, Zakariás Attila műépítésznek, a kapu tervezőjének, Bíró László fafaragó kapuállítónak, valamint a hasonló minőségben kitüntetett három Both testvérnek Imrének, Lászlónak és Tibornak, a díszítő motívumokat tervező Haszmann testvéreknek, Józsefnek és Pálnak, a kapu domborműveit kifaragó Vargha Mihály szobrászművésznek, Jakabos Csaba gépészmérnöknek, a vasazás előállítójának és Farkas Réka riporternek, a dokumentumfilm szerkesztőjének valamint Kalamár György operatőrnek. A munkát vállaló Patrubány Miklóst, a VET elnökét pedig személyesen a nagykövetségen tüntetik ki. /(bodolai): Kitüntették a kapuállítókat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./

"Környezet és nevelés címmel tartották meg július 6-16. között Illyefalván, a budapesti Sándor-kör (ökumenikus pedagógus szervezet) és a Kárpát- medencei Háló szervezésében azt a pedagógus-továbbképző tábort, amelynek célja a nevelők nevelése és a kölcsönös felelősség tudatosítása volt. A tábor előadói és résztvevői, erdélyi, magyarországi, felvidéki és vajdasági pedagógusok, illetve jövendőbeli pedagógusok voltak. A művészeti környezetről tartott előadásában Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Tudományegyetem néprajztanára hangsúlyozta, hogy a művészeti nevelés mellőzése a csupán száraz tudományosságra és elméletre beállítódott iskolai oktatásban káros hatással lehet a gyermeki lélekre. Mezey Katalin költő és Oláh János író-szerkesztő az irodalmi környezetről szólva szomorúan állapították meg, hogy az utóbbi évtizedekben az irodalom mint érték háttérbe szorítódott, és valóban értékes művek, fontos szerzők maradnak ki az iskolai oktatásból, a színházakban mellőzik a színvonalas magyar drámát, a könyvesboltokból kiszorulnak a magyar verseskötetek, hiszen többnyire csak a divatos külföldi regényekre van igény. A tábor témái között a magyar történelem is helyet kapott: Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék szerkesztője előadása és Molnár Imre budapesti értekezése révén. A nyelvi környezetről, a hagyományok átörökítésének fontosságáról beszéltek Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora, Mucsányi János, a Duna TV szerkesztője és Tánczos Vilmos, a BBTE néprajztanára. Elek István magyarországi író és politikus a politika ismeretének mint a világban való eligazodás eszközének fontosságát emelte ki. /Deák Tünde Klaudia: Pedagógustábor környezetünk érdekében. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 12./"

"Három helyen /Ószandecen a Szent Kinga által 1280-ban alapított kolostor udvarán, Tarnówban és Krakkóban a főtéren/, több mint háromezer néző előtt rendkívüli sikerrel mutatta be Lengyelországban a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum meghívott művészekkel együtt a Szent Kinga gyűrűje zenés misztériumjátékot. Az ezeréves magyar-lengyel közös történelem legbeszédesebb helyszínein a szentgyörgyiek nyolcvanfőnyi csapata érezte, hogy a mindennapokba is beépült a lengyel és a magyar nép barátsága, ami a szandeci földön a lengyel nép anyjaként is tisztelt Kinga-kultusszal társul. A turnéban segített Magyarország varsói nagykövetsége, dr. Molnár Imre kultúrattasé, valamint dr. Kovács István krakkói főkonzul. /(fekete): Szent Kinga követei Lengyelországban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./"

Esterházy János a múlt század nagy magyar mártírjainak egyike, méltán állítható Márton Áron és Mindszenty József mellé. Ő is védte nemzetét, a felvidéki magyarságot, és őrizte, megvallotta hitét a legnehezebb időkben is. Méltó arra, hogy a róla szóló emlékezést pontosítsák. Érdemes idézni Esterházy János szavait, aki a pozsonyi parlamentben egyedül szavazott a zsidók deportálásáról szóló törvény ellen 1942. május 15-én (nem 16-án), kifejtve: „mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom. ” Molnár Imre megírta életrajzát (Esterházy János, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997), ebből nyomon követhető, hogy mindig bátran helytállt. Pontosítani kell letartóztatását is. Sokan tanácsolták neki, hogy meneküljön el, ő azonban Pozsonyban maradt, nem akarta elhagyni népét. 1945. április 20-án maga ment el Gustáv Husák belügyi megbízotthoz, bejelentette, ő nem szökik el. A kommunista Husák letartóztatta Esterházy Jánost, majd 1945. június 25-én átadta a szovjet hatóságoknak. A Szovjetunióba vitték Esterházy Jánost a pozsonyi magyar vezetőkkel együtt, Esterházyt tíz év börtönre ítélték. Távollétében a pozsonyi bíróság halálra ítélte a szovjet munkatáborban raboskodó Esterházyt. A bíróság kérte a Szovjetuniótól Esterházy kiadatását. 1949-ben a szovjet hatóságok kiadták őt. A köztársasági elnök a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre változtatta. Esterházy János sokat szenvedett a börtönben, súlyos tüdőbaj gyengítette. Az utolsó időben már hordágyon vitték beszélőre, amikor testvére látogatta, de akkor sem kegyelmeztek neki, nem vitték kórházba sem. A mélyen vallásos ember elmondta, hogy elfogadja a keresztet, és szenvedését felajánlja a legszűkebb családért, a szélesebb családért, a felvidéki magyarságért és a legszélesebb családért, a magyar nemzetért. Így halt meg a börtönben, 1957-ben. /Udvardy Frigyes, Budapest: Esterházy Jánosról bővebben. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 7./ Előzmény: Makovitzky József, Rostock: A szlovákiai „Wallenberg”. Esterházy János gróf emlékezete (1901–1957). = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./

„Megvan a csodatétel is ahhoz, hogy az ötven éve elhunyt galántai gróf Esterházy Jánost, a felvidéki magyarság mártír politikusát boldoggá avassa a katolikus egyház” – fogalmazott Molnár Imre történész, aki a bukaresti Petőfi Társaság székhelyén június 2-án bemutatta az Esterházy János szenvedéstörténetének dokumentumaiból összeállított Kegyelem életfogytig /Budapest, 2008 /című kötetét. Az 1949-ben Csehszlovákiában „fasiszta bűnökért” halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Esterházy János boldoggá avatásáért közbenjáró történész elmondta a csoda körülményeit. „Az olomouci érseknek a csodatétel kapcsán elmondtuk, a mirovi börtönben, ahol elhunyt Esterházy János, szolgál egy pap, aki ha nehéz börtönviselteknek kell Isten igéjét hirdetnie, mindig Jánoshoz fohászkodik, mert úgy érzi, ilyenkor nincs számára lehetetlen. Az érsek, meghallgatva bennünket, szomorúan legyintett: a pap súlyos rákbeteg, az orvosok lemondtak róla, ha csodát akarunk, imádkozzunk a gyógyulásáért. Másnap az olomouci katedrálisban felkérték a híveket, fohászkodjanak Esterházy Jánoshoz a pap gyógyulásáért. Egy hónap múlva a tiszteletes teljesen meggyógyult” – mesélte Molnár Imre. Molnár Imre történész elmondta, miután sikerült kideríteni ötven évvel halála után Eszterházy nyughelyét, a Budapesten működő Esterházy-emlékbizottság közbenjárásával megpróbálják feltárni a közös sírhelyet, és azonosítani az elhamvasztott mártír politikus urnáját. „A Szlovákiában még mindig háborús bűnösként nyilvántartott Esterházy János hamvait, pontos nyughelyét nagyon sokáig, a családtagok többszöri kérésére sem adták ki a csehszlovák hatóságok, mondván, János még holtában is tud ártani” – fogalmazott Molnár. A mirovi börtönben a hamvaknak nyomuk veszett, később kiderült, hogy a prágai Pankrac börtönben helyezték el az elítéltek hamvait tartalmazó urnákat. Valamikor a 70-es évek végén hajigálták be egy közeli temetőben, egy gödörbe. Az információkkal teletűzdelt kötet Esterházy húgának, Máriának a feljegyzései alapján készült, melyet a felvidéki politikus halálának ötvenedik évfordulóján bocsátottak a történész rendelkezésére a hozzátartozók. Ezt az évet az Esterházy-emlékbizottság emlékévnek nyilvánította, amely számos lehetőséget biztosít Esterházy János nevének és életművének bemutatására. Esterházy János Nyitraújlakon született 1901-ben, 1957-ben halt meg Csehszlovákiában. 1931-ben a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, a csehszlovák parlamentben a magyar kisebbségek jogaiért harcolt, politikai célja a trianoni békeszerződés revíziója volt. 1938-ban megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. Ő volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki 1942. május 15-én a zsidóság kitelepítéséről szóló törvény ellen szavazott. A szovjet hatóságok koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték, és Szibériába hurcolták. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte fasizmussal való együttműködés vádjával. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák államnak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott – Szlovákia máig nem rehabilitálta. Földi maradványai egy prágai tömegsírban nyugszanak. /Oborocea Mónika: Kegyelem Esterházynak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./

Búcsot és Királyhelmecet követően Ipolynyék a harmadik felvidéki község, ahol a mártír sorsú felvidéki hős, Esterházy János tiszteletére emlékművet avattak. Ipolynyéken a helyi kultúrház előtti udvarban leplezték le Oláh Szilveszter szobrászművész impozáns alkotását. Az Esterházy kiállítást Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria kurátora nyitotta meg. Következett az emlékülés, melyen olyan szaktekintélyek szólaltak fel, mint Molnár Imre történész, az Esreházy János című könyv szerzője, Simon Attila egyetemi tanár vagy Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke. Nem csak Szlovákiából, hanem Lengyelországból és Magyarországról is érkeztek támogatások a szoborra. Mint ismeretes, a Bécsi döntés után Esterházy Szlovákiában maradt, és az Egyesült Magyar Párt elnökeként a szlovák parlamentben egyedüli volt, aki nem volt hajlandó megszavazni a zsidók üldözéséről határozó törvényt. A háború után börtönbe került, és 1957-ben ott is hunyt el. A második világháborúban zsidók, csehet, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben, mégis a mai napig háborús bűnösként kezelik Szlovákiában és Csehországban egyaránt. /Ipolynyéken szobrot emeltek Esterházy Jánosnak = Felvidék. ma, okt. 12./ Emlékeztető: Búcson avatták az első Esterházy-emlékművet. A Komáromi járásban lévő községben felavatták az Esterházy emlékparkot, benne a hányatott sorsú felvidéki politikus emlékművével, melyet Gáspár Péter pozsonyi szobrászművész alkotott. Szabad Újság (Pozsony), 2005. jún. 1./ A második Esterházy-szobrot, ifj. Szabó István szobrászművész mellszobrát Szlovákiában Királyhelmecen avatták, 2007. december 2-án. Megjelent Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke, eljöttek a magyarországi Rákóczi Szövetség képviselői és Duka Zólyomi Árpád, az Európai Parlament képviselője is. /Csáky Pál: Esterházy Jánost rehabilitálni kell! = Mkp. sk/cikkek, 2007. dec. 2./

Esterházy János örökségéről nem lehet lemondani
Molnár Imre szerkesztésében jelent meg az Esterházy János élete és mártírhalála című könyv, amelyet 2010. október 14-én mutattak be Pozsonyban, az MKP székházában, az Esterházy János Polgári Társulás és a Szabad Újság hetilap szervezésében.
Peczár Károly, a társulás elnökének köszöntője után, Lőrincz Tamás Esterházy János két cikkéből olvasott fel részleteket.
Csáky Pál, író, volt kormányalelnök beszédében a magyar értelmiség fejlődését vázolta fel, ami 4 korszakra osztható, az első a két világháború közötti évek, ezt követte egy háborús időszak, majd a hontalanság évei, így a második korszak csak az 1949-től 1969-70-ig terjedő kor, ami jellemzően a ’68-asok korszaka, a harmadik fejlődési szakasz az 1989-ig terjedő évek, a negyedik pedig a rendszerváltástól máig is terjedő szakasz. Csáky kiemelte, hogy a felvidéki értelmiség és politikai elit jó kondícióban volt, ezért is alakulhattak sorra a magyar pártok.
Csáky Esterházy Jánosról elmondta, hogy Esterházy János példakép kell, hogy legyen, azért fontos személyiség, mert az akkori közösség őt választotta vezetőnek, a hatalom amikor elítélte őt, rajta akart példát statuálni, az életével – és azzal, hogy mártírhalált halt – tett tanúbizonyságot egész gondolkodásáról. A mi feladatunk az, hogy tisztességesen eltemessük Esterházy Jánsot – mondta Csáky.
Simon Attila történész, a Selye János Egyetem tanára saját érzéseit mondta el a politikus Esterházyról, kifejtette: amikor tanulmányozni kezdte a két világháború közötti időszakot sokkal közelebb állt hozzá a Magyar Nemzeti Párt, amelyet Szentiványi József vezetett, mint a Szüllő Géza által vezetett Országos Keresztényszocialista Párt (ebben politizált Esterházy is), de tudja, hogy Esterházy nemcsak politikus volt, hanem igazi vezető is. Esterházy János szimbóluma a szlovákiai magyaroknak, azzal, hogy leítélték az egész szlovákiai magyarságot büntették meg. 1938-ban, amikor a Felvidék egy része visszakerült Magyarországhoz neki is meg volt a helye a magyar parlamentben. A visszacsatolt területeken nem írtak ki új választásokat, hanem a korábban megválasztott képviselőket kooptálták a magyar parlamentbe (Esterházy a Kassai kerület képviselője volt, ami visszakerült Magyarországhoz). Simon Attila Molnár Imréről a következőket mondta: történészként és közéleti emberként is foglalkozik Esterházy Jánossal, „úgy érzem Imre nem fog addig megnyugodni, míg Esterházy János nem lesz rendesen eltemetve”.
Molnár Imre, az Esterházy János élet és mártírhalála című könyv szerkesztője, Esterházy János életének kutatója az előadásában kiemelte, hogy Esterházy széles látókörű politikus volt, aki az akkori szétszabdalt Európában a közép-európai népek együttéléséről, együttgondolkodásról, együttműködéséről „álmodozott”. Több nyelven beszélt, és nagyon jók voltak a külföldi kapcsolatai, kiemelkedő politikai képességekkel rendelkezett, integráló személyiség volt.
Molnár Imre azt javasolta a jelenlévőknek vegyenek elő egy-egy Esterházy írást, és az olvasó rájön, ezeknek minden sora ma is aktuális és tartalommal teli. Ott kéne, hogy legyen minden család falán Esterházy János képe. Molnár Imre elmondta azt is, Esterházy kétszer is visszautasította, hogy megszökjön a fogságból, a börtönből, mert mint mondta „Maradok, mert ide köt minden”. Végezetül egy gondolat, amit szem előtt kell tartania minden magyar embernek: Esterházy János örökségéről nem lehet lemondani!
Neszméri Csilla, Szabad Újság (Pozsony)

Röviden
Kiállítás a Kárpát-medence építészetéről
Tőkés László erdélyi magyar Európai Parlamenti (EP) képviselő szervezésében a Kárpát-medencei építészetről nyílt kiállítás tegnap az EP brüsszeli épületében.
Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal múlt héten lemondott elnöke hangsúlyozta, a kulturális örökség az idők során erősebbnek bizonyult a diktatúráknál. Tőkés László – az EP korábbi alelnöke – egyebek között azt emelte ki: a kiállítás azt mutatja, hogy a közös kulturális örökség határai meghaladják a politikai határokat.
Lengyelországban zarándokolt Kövér
Kövér László házelnök tegnap Czestochowában felavatta a magyar nemzet által Lengyelországnak ajándékozott díszkutat, amely a két nemzet barátságát jelképezi – közölte Molnár Imre, a varsói magyar nagykövetség tanácsosa. A házelnök a magyar alapítású pálos kolostorhoz és a Szűz Mária-kegyhelyhez tartó magyar nemzeti zarándoklaton vett részt, amelynek fővédnökségét is vállalta. Hétszáz magyar érkezett Czestochowába a Fekete Madonna Zarándokvonattal, amelynek lelki vezetője Székely János, Esztergom–Budapest Főegyházmegye segédpüspöke, Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke és Bátor Botond pálos tartományfőnök. Kövér László avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy Európának jelenleg leginkább lelki megújulásra van szüksége, mert a gazdasági és a morális válság a keresztény alapelvek és az identitás feladásából fakad. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Templomban az országzászló
A kézdiszárazpataki római katolikus templom oltárának bal oldalán látható a főtéri hősök emlékművénél felhúzott országzászló, melyet 1943. április 26-án Molnár Imre plébános szentelt fel, majd hetven esztendő után, idén március 15-én Bodó Imre ny. főesperes-plébános újraszentelt.
A jó állapotban megmaradt országzászlót múlt év novemberében véletlenül találta meg egy párnahuzatba belevarrva Varga János, akinek szemet szúrt a Ferencz Gyárfástól örökölt kemény díszpárna, ezért a bicskájával beleszúrt. Kincs helyett az elveszettnek hitt országzászló került elő. Kijavítását Opra Rozália vállalta magára. Bíró Levente tanító elmondása szerint az értékes ereklyét megtalálójának a fia, Varga Tihamér a falumúzeumnak adományozta, de egyelőre a templomban csodálható meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sírgyalázás Margittán – Megvannak a tettesek
Vasárnap virradóra eddig soha nem történt esemény borzolta fel a kedélyeket Margittán. A római-katolikus, közismert nevén az Eger-temetőben, elmebeteg vandálok, mintegy tizenkét síremléket borítottak le, törtek össze ismeretlen tettesek. Egy katolikus egyházfi értesítette Májernyik Mihály plébánost, aki Molnár Imre egyháztanács-elnök kíséretében érkezett a helyszínre.
Ledöntött és összetört sírkövek, baszakadt kripták, törött márványdarabok hevertek szanaszét. A vandalizmus nevezhető etnikai indittatásúnak, hiszen magyar és román feliratú síremlékek is áldozatul estek a magyar anyanyelvű elkövetők tettének.
Miután meggyőződtek a rongálásokról, értesítették a helyi rendőrséget, és hamarosan egy nyomozóegység vonult ki a temetőbe.
A nyomok rögzítése után, a rendőrség kikérdezte a temetőhöz vezető kicsiny utcácska lakóit is. A sírkert melletti egyik magánház biztonsági kamerájának felvételei, valamint az egyik megrongált síron felejtett sapka vezettek nyomra. A nagyváradi bűnügyi osztály nyomkövető kutyájának segítségével, a nyomok a temető melletti egyik kerten keresztül vezettek az elkövetők házához.
A helybéli 43 éves B.T. és nevelt fia, a 25 éves S.R. miután nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak a temetőben, ittas állapotban, ok nélkül követték el a rongálást. Az anyagi kár mintegy 25 – 30 ezer lej közötti, de ennél mindenképp nagyobb a hozzátartozók morális kára, valamint az elhunytak méltóságának megsértése.
Az ügyben folyik a nyomozás, a további fejleményekről a későbbiekben is beszámolunk.
Közlemény
Erdély.ma,

Sikeres Gazdafórum volt Aradon
Gyümölcsöztetni az együttgondolkodást
Pénteken 17 órától Aradon a Jelen Ház nagytermében nagy számú érdeklődő jelenlétében került sor az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete által szervezett, Magyarország Vidékfejlesztési Minisztériuma által támogatott Gazdafórumra, ahol programvezetőként Horváth Imre AMMGE-alelnök, majd Kocsik József AMMGE-elnök mellett a társszervező, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, név szerint megemlítve Winkler Gyula EP-képviselő, Kerekes Melinda, a Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizetési Ügynökség (APIA) országos igazgatóhelyettese, valamint dr. Szabó Balázs, Magyarország Kormánya, Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya főosztályvezetőjének a neveit. Bognár Levente felvezetőjében azokról a kihívásokról beszélt, amelyek a következő hétéves EU-költségvetés idején a gazdálkodókra várnak, éppen ezért, hasznos együtt gondolkodást, bort, búzát, békességet kívánt a Gazdafórum résztvevőinek.
Az időközben megérkezett Gheorghe Brad, az Aradi Agrárkamara elnöke és dr. Dan Bogoşel alelnök mellé tolmácsolásra felkérték Hegedűs Zoltánt.
Köszöntőjében Kocsik József AMMGE-elnök azt kívánta a gazdálkodóknak, hogy találják meg önmagukat, vagyis a gazdasági érvényesülés módozatait, amelyeket csakis együtt, összefogva lehet elképzelni. Miután köszönetet mondott a részvételért a fent említett személyiségeknek és a nagyszámú gazdálkodónak, megköszönte a gazdafórum támogatását Magyarország Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának.
Előadások
Az előadásokat Kerekes Melinda, az APIA országos igazgató helyettese kezdte, méghozzá a támogatások ismertetésével. Ezek szerint, Románia 2007-ben történt EU-csatlakozása óta a Hivatal 6,7 milliárd euró területalapú támogatást fizetett ki, ebből 292 millió eurót az Arad megyei gazdálkodóknak. A továbbiakban a területalapú támogatás-igénylés folyamatban lévő munkájáról, illetve a különféle támogatási formáknak az igénylési lehetőségeiről beszélt. A közös agrárpolitikát érintve elmondta: országos szinten a támogatásigénylések 30%-a, míg Arad megyei szinten 18%-a volt hibás. Legtöbbször a terület megművelésének a jogosultsága sántított. Az igazgató-helyettes szerint, a jelenleg hektáronkénti 136 euró támogatás a következő 7 évben 15-20%-kal fog emelkedni, de 2015-től kiemelt támogatást kapnak a fiatal gazdák, a hátrányos vidékeken gazdálkodók, sőt az ott nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozók is.
Winkler Gyula EP-képviselő brüsszeli szemszögből beszélt a támogatásokról, miszerint Románia a támogatások lehívása tekintetében elért 32%-kal a 28 tagállam között az utolsó helyen áll, noha a mezőgazdaság tekintetében a lehívási arány sokkal jobb volt. Az idei három hónap alatt az EU-pályázatok lehívási aránya 40%-ra nőtt, de még ezzel az eredménnyel is az utolsó helyen állunk, tehát még bőven van tennivaló. A jövő stratégiának az emberekről kell szólnia, mert egy működőképes, zöld gazdaságot kell utódainkra hagynunk. A dolgok még nincsenek eldőlve, hiszen a kormányok most kötik meg a partneri szerződéseket az EB-vel. Előadásában kitért a Cioloş-reformként emlegetett új, közösségi agrárpolitikára, ami az EP története legnagyobb harcának az eredménye, 7400 módosító, a kompromisszumos indítványokkal együtt 8000 indítvány áttanulmányozását jelenti. E harc során a régi ütközött meg az újjal, Közép-Kelet Európa ütközött meg a Nyugattal. A régi, ahol a lakosság 2-3%-a foglalkozik mezőgazdasággal, az újjal, ahol példának okáért, Romániában a lakosság 46%-a foglalkozik mezőgazdasággal. Az a Nyugat, ahol az EP-repülőterek mezőgazdasági területeire és golfpályákra fizetett igen magas támogatást. A továbbiakban viszont csak az kap támogatást, aki mezőgazdasági célokra használja a termőföldet. Az a Nyugat, ahol legkevesebb 50 hektáros farmok vannak, azzal a Közép-kelettel, ahol legtöbb a nadrágszíj-gazdaság. A reform keresztülvitelében elévülhetetlen érdemei vannak Dacian Cioloş mezőgazdasági biztosnak. Az új szemléletben elemi fontosságú a társulás fogalma, ami meglehet, nálunk nem népszerű, de több kisgazda vagy jogi személy társulva sokkal hatékonyabban pályázhat támogatásokért. Ehhez viszont elengedhetetlenül fontos a túlzott román bürokratikus berendezkedés egyszerűsítése is.
Dr. Szabó Balázs főosztályvezető a határon túli kapcsolatokkal foglalkozik. Bevezetőjében köszönetet mondott mindazoknak, akik éltek az anyaországban lezajlott országgyűlési választásokon való részvétel lehetőségével. Annak az eredménye biztosítja a határon túli gazdálkodókkal kiépített kapcsolatok továbbfejlesztését, az anyagi támogatásukkal együtt. A továbbiakban kivetített képekkel illusztrálva, a nemzetpolitikának a vidékfejlesztési vetületeit, az uniós támogatások hatékony felhasználásának a tükrében vette számba. Ennek határköve volt a 2012 februárjában aláírt Kárpát-medencei vidékfejlesztés kidolgozást célzó megállapodás. Ebben az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete kezdettől fogva részt vett. Fő cél a szülőföldön való boldogulás megteremtése, aminek gazdaságfejlesztési vetülete is van, hiszen a vidék megtartó erejét kívánják növelni. Éppen ezért, továbbra is kiemelten kívánják támogatni a mezőgazdasági szakképzést minden szinten. A tavaly megszervezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon külön standot biztosítottak a határon túli magyar gazdálkodóknak és vállalkozóknak. A határon túli magyarság számára megpróbáltak anyanyelvű tanácsadói hálózatot beindítani, ami tavaly fél évig működött, remélhetően idén is működni fog. Tavaly decemberben szervezték meg a II. Összefogás Fórumot, ahol eldöntötték, hogy külön forrásokat biztosítanak a határon túli gazdálkodók oktatása, továbbképzése céljára, terveik között szerepel egy közös adatbázis létrehozása is. Ugyancsak tavaly, Kárpát-medencei agrártanácsadó stratégiát is készítettek, a határon túli területek adataira alapozva, ami a 2020-ig terjedő uniós, egyben a nemzeti stratégia alapjait is ötvözi – összegezte mondanivalóját dr. Szabó Balázs.
A továbbiakban Gheorghe Brad, az Aradi Agrárkamara elnöke ismertette az intézmény működésének alapelveit, kiemelve: az AMMGE-vel kiépített igen jó kapcsolatok következtében a képviselőjük, ifj. Zágoni Szabó András is tagja a Kamara vezetőtanácsának.
Kérdések, válaszok
A fórum további részében a résztvevők közül elsőnek Horváth Imre a romániai gazdák alacsony területalapú támogatását sérelmezte, amire Kerekes Melinda elmondta: az ország uniós csatlakozása előtt nem közölték a mezőgazdasági területekre vonatkozó valós adatokat, vagyis, hogy 14 millió hektárral rendelkezünk. Mivel nem voltak megfelelő statisztikai adatok, 8,2 millió hektár mezőgazdasági terület – amiből 6 millió hektár volt megművelve – került az EB elé. Tehát eddig ekkora területre kapott az ország támogatást, miközben a megművelt terület 9 millió hektár fölött van. 2015-től azonban változik a helyzet, mert az Unió információs rendszerében megjelenik az összes megművelt terület, ezért a visszaosztási ráta is változik. Ez még mindig nem reális, mert a támogatható földterület 14 millió hektárnál több, de az Unió csak a rendszerében intézményesen szereplő területeket támogatja. A részt vevők közül a majláthfalvi Sipos György az elektronikus terület-meghatározás bizonytalanságát; a zimándközi Kreitler Mária az életjáradék öröklésének a lehetetlenségét; a vadászi Jakab Károly a Körösközben lévő parlagföldek után igényelt támogatásokat; a simonyifalvi Molnár Imre a túlzott bürokráciát sérelmezte.
Winkler Gyula frappáns válaszával mindnyájukat megpróbálta kielégíteni, mondván: igaz ugyan, hogy az eltelt 7 év Románia számára tanulóidő volt, csakhogy nyugati politikusok véleménye szerint, az országot felkészületlenül fogadták az Unióba. Mert magunk fanyaloghatunk azon, hogy az akkori kormánynak sokkal jobban kellett volna tárgyalnia az uniós csatlakozás előtt, de hát nem álltak rendelkezésre megfelelő információk az Unió belső működéséről, a rendelkezésre álló támogatási lehetőségekről. Véleménye szerint, nem igaz, hogy rosszul tárgyaltak volna, mert egyes területeken igen jó eredményeket értek el. Hiába hivatkozunk a lengyel modellre, mert ahhoz a lengyelek, az ő adottságaik, a hozzáállásuk is kellett volna, a német érdekek érvényesülésével együtt.
A mi adottságainkról elég annyit mondani, hogy Románia Kárpátokon túli részében 2000-ben vezették be a telekkönyvet, miközben az erdélyi részben az 230 éves múltra tekint vissza, bizonyítható tulajdonviszonyokkal. Arról nem is szólva, hogy az EU tagállamai között háromféle ország van: olyan, amit az EU ülésein a miniszterelnök, olyan amelyiket az államfő, illetve Románia, ahol az Alkotmányban nincs rögzítve, hogy az államfő vagy a miniszterelnök képviseli-e az országot. Emiatt viszont komoly nézeteltérések vannak.
Végszóként Bognár Levente köszönte meg az együtt gondolkodáson való részvétel lehetőségét. Az ülésvezető zárszavában minden résztvevőt az előcsarnokban adott állófogadásra hívott.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Embermentés a vészkorszakban
A budapesti Szent Margit Gimnáziumban rendezett „Embermentés a vészkorszakban”című konferencia megnyitásakor Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa számszerűen, tényekkel alátámasztva is bemutatta azt a hősies küzdelmet, amelyet papok és szerzetesek végeztek zsidó embertársaik megmentése érdekében.
E heroikus munkában százötven pap és szerzetes vett részt, akik sorsa később, a fordulat éve után megkínzatás vagy internálás lett. Becslések szerint rajtuk kívül még háromszázötven-négyszáz egyházi személy volt elkötelezve az ellenállásban, összesen tehát ötszáz pap és lelkész kockáztatta meggyőződésből az életét. Martin Gilbert Atlas of Jewis History című művében (Dorsett Press, 1977) Magyarországon huszonnyolc százalékra teszi a holokauszt idején áldozatul esett zsidók számát, míg a környező országok veszteségeit hetvennégy és nyolcvanöt százalék közé. Ha az általa megadott kétszázezer áldozattal szemben Stark Tamás számítását fogadjuk el – aki az összes forrást újra áttekintve az 1938-tól Magyarországhoz visszacsatolt területek veszteségeit is beszámítva összesen 424 ezerre teszi az áldozatok számát –, még akkor is aránytalanul nagy a különbség a szomszédos országokban és hazánkban áldozatul esett üldözöttek között, ami igen kiterjedt szervezett embermentésre utal. Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa hangsúlyozta: a konferencia célja, hogy feltárják az egyéni helytállások mellett a mentésbe életük kockáztatásával bekapcsolódó szervezetek munkálkodását a Kárpát-medencéből meghívott kutatók segítségével.
Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár megnyitójában hangsúlyozta: „Érdemes volna úgy átformálnunk az emlékezés kultúráját, ahogyan azt ez a mai, az Erdélyi Szövetség által szervezett kiváló konferencia is teszi. Tisztelettel és kegyelettel emlékezve az ártatlan áldozatokra, megnevezve az embertelen és iszonyatos bűnök elkövetőit, figyelmünk középpontjába azonban az igaz embereket állítva. Megbecsüléssel és elismeréssel adózva azoknak, akik mások megmentésén fáradoztak sokszor a saját életük kockáztatásával, vagy éppen feláldozásával.” – Ezt követően felidézte Kriszten Rafael atya életének néhány epizódját, aki 1941–1946 között a Margit körúti ferences rendház házfőnök-plébánosaként, hogy mentse az üldözött zsidókat, megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba. Több száz kilométert gyalogolt, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez eljuttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. 
Dr. Gaal György kolozsvári irodalom- és művelődéstörténész „Igaz emberek a Kincses Városban”című előadásában azokat a kolozsvári embermentőket mutatta be, akiknek sok ezren köszönhetik életüket. A kolozsvári téglagyár területén álló kényszerlakhelyre nemcsak a helyi zsidóságot zsúfolták be, hanem idehozták a bánffyhunyadi, hídalmási, kolozsborsai és szamosújvári járási gettók rabjait is. Így egyes vélekedések szerint közel 18 ezer zsidót gyűjtöttek össze a téglagyárban. 1944. május 25. és június 9. között hat szerelvénnyel, lepecsételt marhavagonokban szállították őket Auschwitzba. Mindössze egy 388 tagú csoportot hagytak hátra, akiket június 10-én Budapestre vittek, ott az úgynevezett „Kasztner-csoport” tagjaiként Bergen-Belsenbe, majd Svájcba jutottak és megmenekültek. A kolozsvári születésű Kasztner Rezső ügyvéd mentőakciója utóbb sok vitát váltott ki. Kasztner 1940 végén költözött Budapestre, s ott tagja lett a Zsidómentő Bizottságnak, amely titkos tárgyalásokat folytatva a német hatóságokkal – bizonyára tekintélyes összegekért – elérte, hogy egy külön szerelvénnyel végül 1684 zsidót kijuttasson Svájcba.
Kasztner Rezső mellett még számosan érdemesek arra, hogy tevékenységük emlékét megőrizze az utókor. Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök levelet intézett mind a kolozsvári végrehajtó szervekhez, mind pedig a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez, melyben felelősségükre figyelmeztette őket, és a zsidókat érintő rendeletek visszavonását szorgalmazta. Járosi Andor, a város evangélikus-lutheránus esperese kiérdemelte a „Szamos-parti város Wallenbergje” címet. A zsidótörvények bevezetése idején rendszeresen zsidók társaságában mutatkozott, prédikációiban az emberek közti egyenlőséget hirdette, és antedatált hamis keresztleveleket állított ki zsidók számára. Lakásába befogadta és rejtegette Kádár Imre színigazgató tizenöt éves lányát, annak ellenére, hogy az épület jó részében német katonák voltak elszállásolva. Bejárt barátaihoz a gettóba, s elérte Róth Marcell orvos és családja mentesítését a deportálástól. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok letartóztatták, kényszermunka-táborba vitték, december 26-án az Ural vidéki Magnyitogorszk városában lelte halálát. 1999-ben Járosi Andort feleségével együtt a Yad Vashem Intézet az „Igaz keresztény” címmel tüntette ki
Tóth József későbbi közgazdászprofesszor Nagyváradról Kolozsvárra vezényelt hadapród őrmesterként éppen annak a villának az öttagú családját mentette meg – a pincében elfalazott helyiségbe zárva őket –, amelynél elszállásolták. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor saját korábbi tanára és kollégája, a Református Kollégium magyar szakos tanára és könyvtárnoka, Brüll Emánuel kiszabadítását érte el. Szabó T. Attila maga hozta ki a gettóból Brüllt. Mikó Imre jogász-politikus osztálytársát, Gyalui Rosenberger Béla műszerészt mentette ki a gettóból. Bánffy József báró saját gépkocsiján vitte Budapestre Róth Hugó közismert ügyvédet, s menekítette meg a gettótól. Péter Lajos baloldali érzelmű cipészmester Neumann Jenő ügyvédet saját műhelyében és házában bújtatta. Rajta kívül még hat politikai üldözöttnek nyújtott menedéket a pincéjében.
Dr. Gaal György külön szólt azokról a kolozsvári orvosprofesszorokról, akik példát mutattak emberségből. Miskolczy Dezső ideggyógyász, akadémikus 1944–45-ben a felsőház tagja, az egyetem rektora volt. Az elmeklinikán tizenhat zsidót tartott beutalva, s így megmentette őket a deportálástól. Vitéz Haynal Imre bel- és szívgyógyász professzor e tanévben éppen a kar dékáni tisztségét töltötte be. Klinikáján több izraelita beteget kezelt fiktív diagnózissal. Haynal elutasította azt a minisztériumi rendeletet is, amely arra kötelezte volna, hogy zsidókat ne avassanak doktorrá. Klimkó Dezső sebészprofesszor szintén több veszélyeztetett személyt utalt be klinikájára. Csőgör Lajos fogorvos, a Bolyai Egyetem későbbi rektora rendelőjében rejtegette Szegő Júlia énekesnőt, Bartók-kutatót.
A mentés egy különös módja volt a gyermekek fiktív örökbefogadása. A kétségbeesett szülők szívesen rábízták gyermekeiket egy-egy keresztény asszonyra, aki azokat sajátjaként tudta a hatóságok előtt feltüntetni. A magyar törvények lehetővé tették, hogy egészen kivételes érdemeket felmutató, a magyarsághoz hű személyeket hivatalból mentesítsenek a zsidótörvények hatálya alól. Kolozsvárt vagy 15-20 ilyen személyt emlegetnek. Köztük van Gyalui Farkas író, volt könyvtárigazgató, Steiner Pál volt sebésztanár, Kovács György színművész, Dobó Ferenc könyvesbolt-tulajdonos. Az átszöktetésre a várostól délre húzódó határvonalon külön személyek, többnyire helyismerettel rendelkező parasztok vállalkoztak.
Dr. Kapronczay Károly professzor, az MTA doktora, egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem) „A lengyel menekültügy szociális és politikai kérdései 1939–1945 között” címmel tartott előadást. A professzor elmondta, hogy a lengyelek gondozását végző két minisztérium – a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium – összehangolt tevékenysége eredményezte, hogy a második világháború poklában magyar földön százezer feletti lengyel emigráció – közülük mintegy öt-húszezer zsidó – valóban nyugodt feltételekre talált. Magyarország olyan intézményekkel rendelkezett, ami abban az időszakban páratlan volt egész Európában. Minden belépőt kereszténynek tekintve menekülttáborba irányítottak. A vallásukhoz ragaszkodó lengyel zsidók esetében annyit módosítottak, hogy valamelyik zsidó hitközség gondjaira bízták őket, nekik adták át a menekülteknek járó pénzügyi és természetbeli ellátást. A magyar–lengyel határ közelében működő menekülteket fogadó és regisztráló bizottságokat dr. Antall József (a néhai miniszterelnök édesapja), a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője irányította.  Kérésére 1939. szeptember végén Budapesten megalakult a Lengyel Lelkészi Hivatal, amely minden lengyel menekültnek keresztény papírokat állított ki, így a hivatalos nyilvántartásokban csak elvétve lehetett zsidó vallásra utaló bejegyzéseket találni. Serédi bíboros is utasította papságát, hogy a hozzájuk forduló lengyel zsidóknak adjanak ki katolikus vallásról szóló igazolást, de óvta őket az erőteljes áttérítési szándéktól. A bíboros utasítására a zsidó értelmiség jeles tagjait Esztergomban helyezték el, olyan házakban, amelyek közel álltak az érseki palotához, és amelynek két kijárata volt, hogy a védett személyek veszély esetén könnyebben menekülhessenek. 1941 után sokuknak segítséget nyújtott a megszállási feladatokat ellátó magyar katonaság, akik vöröskeresztes sebesültszállító vonatokon és katonai szerelvényeken szöktették át a lengyel zsidókat Magyarországra. Baló Zoltán ezredes, a Honvédelmi Minisztérium 21. alosztályának, a hadifoglyokkal és lengyelekkel foglalkozó részlegének vezetője visszaemlékezésében külön szólt ezekről az akciókról, kiemelve Körmendy századost, aki rendszeresen járt át a galíciai területekre lengyel zsidókért. Ebben az időben Hitler határozottan követelte Horthy Miklós kormányzótól Kállay Miklós miniszterelnök leváltását, mivel nem kötelezte a magyarországi zsidókat a sárga csillag viselésére, nem távolította el őket a kulturális és gazdasági életből, és nem állította fel a gettókat.  A sorozatos német tiltakozások miatt új formát kellett keresni a magyar földön tartózkodó lengyel zsidó gyerekek oktatására, mivel jelentős számban voltak olyanok, akik magukra maradtak (például szüleik koncentrációs táborokba tartó vonatokból dobták ki őket, és a magyar vöröskeresztesek mentették át őket magyar földre). Az árva zsidó gyerekek számára Vácott szervezték meg 1943 nyarán a Lengyel Menekült Árvák Otthonát.
Móna Ilona nővér (Szociális Testvérek Társasága), akinek nevét a rendtársairól, Slachta Margitról és Salkaházi Sáráról írott monográfiái révén is ismerhetik olvasói, a konferencia alkalmával az egyszerű emberek – ápolónő, bádogos és vízszerelő, csendőr, festőművész, fogorvosi asszisztens, folyamőrtiszt, földbirtokos, földműves, gépkocsivezető, gyári munkás, házfelügyelő –   hősiességéről beszélt, akik életük kockáztatásával tették keresztényi kötelességüket. Berény Imre újságíró A reggel című lap „Voltak jó emberek is…”  címmel indított sorozatában 1945. április 23-án közölt egy cikket. A „Tündérmesébe illő riport egy munkásember, egy parasztasszony és egy hivatalnok életmentő hőstetteiről” egyik főhőse egy Király utcai ház házmestere, Varga József volt, aki kilenc embert mentett meg szoba-konyhás házmesteri lakásában. A házfelügyelő csőrepedés ürügyén elfalaztatta a lakással szomszédos üzlethelyiség egy részét, majd a lakásából egy „egérlyukat” nyitott, ahová a menekítettek átbújhattak. Varga József az újságíró kérdésére annyit mondott: „Megtettem, amit lehetett. Hozzám menekültek, segítettem rajtuk. Kérem szépen, emberek vagyunk.” A cikksorozat megjelenése után Berény Imre újságírót hivatalos intézkedésre elbocsátották, és mint újságíró sem dolgozhatott tovább. Az osztályharc korszakának eljövetelével először csendben, majd mind erősebben uralta az egyházellenes hang a sajtót. Innentől kezdve semmit sem lehetett arról írni, hogy számosan voltak olyanok, akik helyesen értett hitük parancsára segítettek az üldözötteken.
Matuska Márton vajdasági újságíró „Egy nyomozó mártírhalála” címmel egy vajdasági rendőrtiszt életmentő tevékenységét mutatta be.2005. május 10-én Hegyi Margit budapesti lakos felkereste az újságírót és elmondta, hogy édesapja a frontról hazatérve, 1941 végén szerb és magyar barátaik unszolására belépett a rendőrséghez. A nagyapja is rendőr volt, aki e minőségében sok emberen segített, s a vajdaságiak megőrizték jó emlékezetükben. Az újvidéki razzia alatt teli volt a lakásuk, mert az apja, akiket csak tudott, összeszedett: ismerősöket, szerbeket, zsidókat. A rendőrség egyik teherautójával sikerült egy egész teherautónyi embert kimenteni; még a ruhásszekrényt is a padlóra fektették, hogy abban is tudjanak aludni. Később  Hegyi Margit nagyapját áthelyezték Pestre, ahol az internálótáborból hozott ki embereket. Végül engesztelhetetlen  kommunistaellenessége okozta halálát: 1945-ben a magyar hatóságok kiadták, s a szerbek kivégezték. 
Dr. Szekér Nóra, az Óbudai Egyetem adjunktusa új tudományos eredményeket feltáró előadásában számos konkrét példával illusztrálva részletesen bemutatta a Teleki Munkaközösségből kinövő Magyar Függetlenségi Mozgalom embermentő tevékenységét, amelyet Soós Géza személye kötött össze a katolikus és protestáns szervezetekkel a kormányzóig futó szálakkal. Nélkülük Angelo Rotta pápai nuncius és Raul Wallenberg sem tudta volna sikerrel véghezvinni embermentő tevékenységét. Az 1944-ben külföldre menekülő Soós Gézától a mentés teljes szervezetére, működésére vonatkozó anyag az amerikaiakhoz került, és ma ismeretlen helyen van.
Dr. Csisztay Gizella polonista „Az ellenállástól Auschwitzig” című előadásában Kerényi Grácia életútját mutatta be. A jeles műfordító, a lengyel–magyar kapcsolatok legendás alakja a mai napig sokkal nagyobb megbecsülést kap Lengyelországban, mint idehaza. Kerényi Grácia kora legnagyobb ókortudósa, Kerényi Károly lánya volt. Édesapja mind a fasiszta, mind a kommunista diktatúra elől menekülni kényszerült, s végül Svájcban telepedett le.
Amikor Magyarország 1939-ben befogadta és segítette a lengyel menekülteket, Kerényi Grácia is ott segített, ahol tudott. Ebben a munkában lengyelbarát szülei is támogatták. Így került kapcsolatba a magyarországi lengyel ellenállási mozgalommal és magával a lengyel nyelvvel. Grácia a műveltség terén is továbbvitte apja érdeklődését, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin–magyar–görög szakra jelentkezett. Mivel diáktársai körében egyre nyíltabban kritizálta a nácikat, egy feljelentés következtében 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Bebörtönzése után Auschwitz poklába vezetett az út. Kerényi Grácia számára azonban még ez is új távlatokat nyitott: fogolytársnőitől megtanult lengyelül, a Bibliát már lengyelül olvasta. 1945-ben megmenekült a koncentrációs táborból, és négy év múlva már ő kezdeményezte az egyetemen a lengyel tanszék megalapítását.
A kommunista diktatúrában mint Kerényi Károly lánya nemkívánatos személynek minősült (ráadásul nővére 1956-ban Amerikába emigrált), de így is mindent megtett a lengyel irodalom magyarországi megismertetéséért. Joggal nevezhetjük a lengyel kultúra magyar nagykövetének. Olyan kiváló ellenzéki írókat, költőket fordított, akiket a kultúrpolitika, a cenzúra teljesen ellehetetlenített, többek között Wiktor Woroszylski Magyar naplóját. Nemcsak a lengyel irodalmat közvetítette hazánkba, de a magyar kultúrát is Lengyelország felé. 1956-tól tevékenységét a III/III-as ügyosztály rendszeresen megfigyelte, jelentések készültek róla. Saját művei csak igen későn jelenhettek meg, ahogy állást is csak egy lengyel tanszékvezető közbenjárására kaphatott az ELTÉ-n.
Kerényi Grácia a hazai ellenzék egyik vezéralakja volt, alapító tagja a SZETÁ-nak, a Szolidaritás mozgalom támogatója, a szükségállapot bevezetésekor lengyelbarát tüntetést szervezett. Temetéséből is ellenzéki tüntetés lett. Nevét Óbudán őrzi egy emléktábla, ám Lengyelországban sokkal nagyobb kultusz övezi tevékenységét, emlékét.
Dupka György kárpátaljai  író  a vészkorszak kárpátaljai megpróbáltatásait, a zsidóság által 1938 és 1945 között elszenvedett üldöztetéseket mutatta be. Előadásában számos eddig ismeretlen adattal gazdagította a történettudományt, így kitért többek között  a szovjetunióbeli menedékkeresésre, az „önmentés és önvesztés” kérdéseire, és az újrakezdés nehézségeire.
Molnár Imre történész, diplomata Esterházy János gróf és a felvidéki magyarság zsidómentő tevékenységéről beszélt.
Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa történelemtanár, az Erdélyi Szövetség elnöke ismertette a budafoki papok és az ott működő Ferences Szegénygondozó Nővérek, egyszerű emberek zsidómentő tevékenységét. Bemutatta a fehérvári egyházmegye intézkedéseit a keresztény ifjúság Volksbundtól való távoltartására, továbbá a papok bekapcsolódását az egyházmegyén keresztül az embermentő tevékenységbe.
A konferencia szerteágazó témaköreit hozzászólások is gazdagították. Felszólalt Reiner Péter, aki megosztotta a közönséggel, hogy Dupka György meghívására részt vesz és megszólal majd a Beregszászon a november 22-én rendezendő emlékkonferencián, mely a Szolyván létesített bolsevista megsemmisítő- és haláltáborról, és az ott ártatlanul meggyilkolt közel ötvenezer magyar mártírunkról szól majd, a tábor létesítése 70. évfordulóján.
„Amikor előzetes egyeztetés alapján megszólaltam az »Embermentés a vészkorszakban« című konferencián, éppen soha nem tagadott származásom okán nem hallgathattam” – hangsúlyozta Reiner Péter. Véleménye szerint a hazai média által méltatlanul agyonhallgatott konferencia méregként fog hatni vadonatúj feltárt tényeivel a hazai balliberális közvélekedésre. Sajnos sokan, akiknek már rég meg kellett volna szólalniuk, némák maradnak, mert rossz értelemben vett öncenzúrájuk lakatja hallgatásra kényszeríti őket. „Számomra elfogadhatatlan az a beidegződött kettős mérce, hogy aki a balliberális gondolkodással esetleg vitába száll, az antiszemita” – fogalmazott Reiner Péter. Ha létezik ma hazánkban – mert valóban létezik – antiszemitizmus, az nagyrészt a tudatosan származásukat tagadó, hitehagyott zsidóságunknak is köszönhető.
Az előadó kiemelte, kizárólag történelmi tényekre támaszkodó kutatásai közben családja tragédiája is szeme előtt lebeg, akik jórészét a náci koncentrációs táborokban vesztette el, de soha nem felejti el családja azon részét sem, akik a második világháború során munkaszolgálatosként orosz hadifogságba kerülve bolsevik megsemmisítő táborokban haltak mártírhalált. „Tudatosan sértek megszólalásaimmal érdekeket abból a célból, hogy hiteltelenné tegyem a marxista történelemhamisításokat” – emelte ki az előadó, aki szándéka szerint további harcot indít az igazságtételért a belpolitikában.
Meglátása szerint végül elkerülhetetlenül szükséges lesz a hazai zsidóságnak a kommunista rendszerben a náci rémtettek megtorlásaként elkövetett népellenes, háborús bűntetteit elítélni. (Természetesen nem származás alapján.) Erre konszenzusos alapon kell majd törvényeket hozni, bár nem lesz könnyű.
„Kötelességünk a hazánkban otthont találó és többségében magyarként hazájukat szerető zsidóságunk hiteles történelmi tényekre támaszkodó bemutatása, hogy ellensúlyozhassuk a Trianon tragédiáját is okozó baloldali, bolsevista, túlhangsúlyozott zsidóképet” – zárta hozzászólását Reiner Péter.
A konferencia végén hozzászólók között a mikrofonhoz lépett többek között Szent-Iványi Domokos özvegye és hagyatékának gondozója is, aki hangsúlyozta, milyen fontos az új generációkkal is megismertetni azok példáját, akikről itt megemlékeztek a konferencián.
Laik Eszter
 
irodalmijelen.hu

Könyv egy valódi példaképről
Molnár Imre felvidéki történész Esterházy János élete és mártírhalála című könyvét mutatták be csütörtök délután a Lázár-házban Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével, a magyar külgazdasági és külügyminisztérium támogatásával.
Az esemény házigazdája, Zsigmond Barna Pál főkonzul örömét fejezte ki, hogy a bemutatón személyesen jelen volt maga a szerző is, aki Esterházy János életének legismertebb kutatója. „Picit elfeledkezünk egymásról, mert keveset tud az erdélyi magyar a felvidéki magyarról, a kárpátaljai magyar a délvidéki magyarról. Az elmúlt időszakban látványosan fejlődtek a határon túli területek és az anyaország közötti kapcsolatok külön-külön, de valahogy mindig elfeledkezünk más külhoni területekről, és nagy adósságunk ez gyermekeink, barátaink, nemzettársaink felé, hogy ezeket a kapcsolatokat is szorgalmazzuk, ápoljuk” – hangsúlyozta a főkonzul.
Az eseményen Szarka Gábor konzul bemutatta a szerző életművét és röviden ismertette a kötetet. A Felvidéken született Molnár Imre számos könyvet és tanulmányt írt a felvidéki magyarság történelméről, a lengyel-magyar történelmi kapcsolatokról. Munkássága fontos részét jelenti Esterházy János felvidéki mártírpolitikus életművének kutatása, és missziónak tekinti, hogy minél több emberrel megismertesse Esterházy János életét. „Egy olyan emberét, aki valódi Krisztus-hívőként tudatosan vállalta a kisebbségi sors nehéz keresztjét, és ezt nagy szenvedések közepette egészen a haláláig hordozta. Esterházy János a felvidéki magyarság számára azt jelenti, mint Márton Áron püspök az erdélyieknek. Mindkettőnek a magyar nemzet legtisztább vértanúi között van helye. Valódi embermentők, akik vállalták a sorsközösséget a kisebbségben élő magyarokkal. Beszédeik, tetteik biztatást jelentettek a kilátástalanságban. Valódi példaképek. És itt együtt vallhatjuk Molnár Imrével, hogy csak az a nemzet érdemel jobb sorsot, amelynek vannak példaképei.”
Örömeinkben, fájdalmainkban, de kincseinkben is osztoznunk kellene, éppen azért, hogy közös forrásból meríthessünk erőt a megmaradáshoz és ahhoz a jövőhöz, amelyet át kell adnunk az utódaink számára – mutatott rá Molnár Imre. „Esterházy János az egész magyar nemzetben gondolkodott. Azért vagyok hálás, hogy ma itt lehetek, mert talán az ő nyomdokába lépve felismerjük, hogy valóban összetartozásunk kicsit kötelesség is számunkra.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Könyvlapok – „Az élet helyett az áldozattá válást választotta”
Olyan jelentős alakja volt Esterházy János a felvidéki magyar közösségnek a huszadik században, mint nálunk Márton Áron katolikus püspök vagy Járosi Andor evangélikus lelkész – mutatott rá Mile Lajos főkonzul és Kántor Lajos irodalomtörténész azon a szerda délutáni találkozón, amelynek apropóját Molnár Imre történész, diplomata Esterházy János élete és mártírhalála című kötetének bemutatója szolgáltatta.
Arról már a szerző beszélt a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében tartott eseményen, hogy Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa mindvégig kitartott a szlovákiai magyarság mellett: bár 1938-ban, az első bécsi döntés után Magyarországon felsőházi bársonyszék és tárca nélküli miniszteri tisztség várt volna rá, úgy döntött, Szlovákiában marad, és sorsközösséget vállal az ottani magyarokkal.
Rabság és szabadság közül az előbbi mellett tette le a voksát, meggyőződéséről pedig egy pillanatig sem volt hajlandó lemondani. Utolsó ismert nyilatkozata 1944 decemberéből származik, amikor a nyilasok letartóztatták, és arra kényszerítették, hogy mondjon le pártvezetői tisztségéről. Akkor fogalmazta meg, egyfajta hitvallásként: „Ezen a földön születtem, szívem, lelkem gyökere annyira ezen a földön él, hogy itt maradok köztetek, és Veletek fogom átélni a rossz napokat, és ha az Úristen kegyelme megengedi, a boldogabb magyar jövőt is.”
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Misszió Esterházy Jánosért
A misszióként vállalt feladat érdekében Marosvásárhelyre is eljött dr. Molnár Imre történész, diplomata, hogy a felvidéki magyar népéért mártírhalált halt gróf Esterházy János életét minél szélesebb körben megismertesse. A szerző április 14-én a Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai-termében tartott rendkívül érdekes, tanulságos előadást vaskos könyve, Esterházy János élete és mártírhalála kapcsán, amely többéves kutatásainak az eredményét tükrözi. AMagyarország csíkszeredai főkonzulátusa által szervezett rendezvényen Szarka Gábor konzul mutatta be az ipolyságiszármazású történészt, aki a felvidéki magyarság történetéről s diplomataként a lengyel–magyar kapcsolatokról írtkönyveket.
Szegedi egyetemi hallgatóként az 1970-es évek végén társaival gyógyszert, élelmet, könyvet hoztak Erdélybe – emlékezett vissza a szerző, aki képekkel illusztrálva mutatta be a felvidéki magyar politikus, Esterházy János regényes és tragikus életét, amelynek sok részletét sikerült feltárnia. Kutatómunkája a Széchényi könyvtár dolgozójaként az emigráns újságokat őrző részlegen kezdődött, ahol a felvidéki magyarság két világháború közötti története jól dokumentálható volt.
Esterházy János sorsát az erdélyi magyar vértanúkéhoz hasonlította, akikről néhai Fülöp G. Dénes református lelkésszel beszélgettek, s úgy érezte, ha egész munkásságát az ő életük feltárására áldozza, akkor sem sikerül törleszteni azt az adósságot, "amiért elődeinknek a magyar nemzet érdekében hozott áldozatáért tartozunk". Erdélyi körútja is ilyen adósságtörlesztésnek számít. Ezúttal könyvének hőse, gróf Esterházy János nyomában indult el, aki 1944. február 4-én Kolozsváron járt (ami Dél- Szlovákiához hasonlóan visszacsatolódott az anyanemzethez), mert fontosnak tartotta, hogy politikustársainak s az érdeklődőknek beszámoljon a felvidéki magyarság helyzetéről. Az Ellenzék című lapban megjelent interjúban a politikus arról beszélt, hogy "összetartozunk, tudnunk kell egymásról, hisz a feldaraboltság ellenére is egy test vagyunk".
Molnár Imre a húsvétra utalva kifejtette, hogy el kell gondolkodnunk a szenvedés értelmén és azon a mélységes mély misztériumon, hogy hol is ér véget egy ember élete. A vértanúk példája, akik a szenvedések tüzében végezték be életüket, azt igazolja, hogy a lét fonala nem ért véget a kínhalállal, hanem mind a mai napig folytatódik, s ebből kell az utódoknak erőt és példát meríteni – fogalmazta meg utazásának célját. Az előadó Szilágyi Domokos sorait idézte: "Látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk, /hallanunk egymást, hogy hallhatók legyünk". Majd utalt arra, hogy azt szeretné, ha az erdélyi közönséggel való találkozói lelki együttlétek lennének.
Egy XIX. század végi Krakkóban készült fényképpel kezdte el a regényes életrajz bemutatását. A képen id. Esterházy János huszárkapitány látható egy gyönyörű lengyel lánnyal, gróf Tarnowska Erzsébettel. A lány édesapja, a krakkói Jagello Egyetem rektora, lengyel hazafiként nagy gondban volt, hogy férjhez adhatja-e a lányát a megszálló hadsereg szerelmes ifjú kapitányához, s végül a katona nemzetisége miatt tette meg. A nyitraújlaki Esterházy-birtokra költöző házaspárnak három gyermeke született, de hétévi boldog házasság után a férj agyvérzésben meghalt. Halálos ágyán azt az örökséget hagyja fiára, hogy: légy fiam mindig jó magyar, becsületes ember. Bár a 32 éves özvegyasszonyt családja hazahívta Lengyelországba, annyira hűségesen szerette a férjét, hogy annak halála után is Nyitraújlakon maradt, és három magyar gyermeket nevelt. Köztük Esterházy Jánost, aki a monarchiát emésztő nemzeti kérdéssel foglalkozó édesapja szellemi örökségének birtokában korán belépett a politikába, s Trianon után egész életében minden lehetséges politikai fórumon kiállt a felvidéki magyarság érdekeinek védelmében. Tette ezt a szülői örökségre, mély katolikus hitére támaszkodva, s magyar főnemesként közösséget vállalva egyszerű vidéki és városi sorstársaival, kezdetben egy olyan párt (Országos Keresztényszocialista Párt) élén, amelynek német, ruszin és szlovák tagjai is voltak. Következetesen az autonómia híve volt, támogatta a soknemzetiségű csehszlovák államban élő szlovákok autonómiatörekvéseit, mert önrendelkezést remélt népének és a többi kis népnek is. Bár a magyar politikai életben is közismertté válva Magyarországra távozhatott volna, mindvégig Szlovákiában maradt. A prágai parlament tagjaként nem szavazta meg a zsidóüldözést, elítélte a hitlerizmust, amiért be is börtönözték. 1945-ben az új csehszlovák hatóságoknál kiállt a kormány magyarellenes politikája ellen, s a nehezebb utat választva, akkor sem menekült szülőföldjéről. Bár 1945-ben önszántából jelentkezett Gustav Husak belügyi megbízottnál, az elrendelte a letartóztatását, majd átadták az orosz hatóságoknak, akik Moszkvába szállították, s szovjetellenes magatartással vádolva hosszú kínzások után tízévi kényszermunkára ítélték. Köztörvényes bűnözőkkel, akik koronás alsóneműje miatt meztelenre vetkőztették, érkezett meg a Komi Köztársaságban levő gyűjtőtáborba. A gulagi táborokban tüdőbajt és ólommérgezést kapott, miközben otthon, Szlovákiában koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélték, majd az ítélet végrehajtása érdekében hazaszállították. Halálos ítéletével azt akarták bizonyítani a világ közvéleményének, hogy Esterházy fasiszta volt, s mivel a magyar kisebbség követte őt, Szlovákiából való kiűzésük teljesen jogos.
Az előadó mély átéléssel számolt be a halálos ítéletet életfogytiglanra változtatása után következő fogság emberpróbáló, a különböző börtönökben töltött kálvária éveiről, ahol "a rákényszerített fizikai és lelki megaláztatások" sem tudták lelki tartását megtörni, s ártatlanságára hivatkozva minden alkalommal elutasította a szökés lehetőségét. Halála után testi maradványait sem adták ki a családnak, elhamvasztották és titokban elásták. Történt ez 1957-ben egy magát szocialistának nevező országban, ahol a legnagyobb magyar politikusok egyikének tekintett Esterházy Jánosnak még a poraitól is tartottak. Holott egész pályafutása alatt azt vallotta, hogy "a szlovák–magyar megértés történelmi szükségszerűség itt, a Kárpátok bércei alatt".
A rehabilitálását lehetővé tevő törvény eltörlésére azonban, amelyhez a szlovák parlament kétharmados többségének a szavazatára lenne szükség, ma sincsen meg a politikai akarat. Amíg Esterházy János és a hozzá hasonlók nem kapják meg méltó helyüket közös történelmünkben, a megbékélés és a kiegyezés önmagában szép eszméjének felsőbb, állami szinteken való hangsúlyozása alapjaiban válik megkérdőjelezhetővé – hangzott el a sok rendkívül érdekes és tanulságos adat, megállapítás mellett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Pezseg a kulturális élet Csíkszeredában
Több mint 50 kiállítás és 170 színházi és táncos előadás, közel 40 könyvbemutató, és mintegy 100 különböző zenei stílusú koncert, számos fesztivál, konferencia, beszélgetés – ez volt Csíkszereda kulturális élete 2015-ben.
Az alábbiakban megpróbáltuk összegezni az elmúlt év csíkszeredai kulturális rendezvényeinek felhozatalát, abban a tudatban, hogy az események száma valamivel több az alább bemutatottaknál, hiszen számos civil szervezet, iskola, magánszemély szervezett eseményeket még ezeken kívül. Ezúttal főként a felnőtteket megszólító rendezvényeket tartottuk szem előtt.
Esemény eseményt ért a Kájoni János Megye Könyvtárban, tavaly összesen 180 különböző rendezvényt, programot szervezetek az intézmény munkatársai, ezeken mintegy 7250 személy vett részt. Ebből 30 könyvbemutató, író-olvasó találkozó, 7 képzőművészeti és egyéb kiállítás, 3 ismeretterjesztő és tudományos előadássorozat volt. Vendégük volt többek között Tóth Krisztina író, Fábián Janka és Jose Hradil szlovéniai író. Szeptemberben a Sebő együttes, Jordán Tamás színész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész zenés esttel nyújtott élményt a közönségnek, de fellépett a Role zenekar és Németh Viktor is. Ferenczes István költőt 70 éves születésnapján köszöntötték, bemutatták Mirk László versantológiáit, meghívottjuk volt Fekete Vince, Ady András, Czegő Zoltán, valamint Kozma Mária írónő is több alkalommal. A rendezvények közül kiemelkedő volt februárban a Kányádi Sándor felolvasómaraton.
24 ezer látogató a múzeumban
A Csíki Székely Múzeum történetébe az elmúlt év a nyugodt haladás, a megtervezett szakmai építkezés éveként fog bekerülni – jellemezte a 2015-ös évet Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A Mikó-várban 9 időszakos kiállítást nyitottak, a Kossuth utcai galériában hetet. A jelentősebb kiállítások között volt a Szárhegy 40, a Mária-tisztelet Erdélyben és a Márton Áron 75 jubileumi tárlat. Volt Múzeumi Esték előadássorozat és három filmfesztivált is szerveztek, ugyanakkor ismét nagy volt az érdeklődés a Múzeumok Éjszakája iránt. A Csíki Székely Múzeumnak tavaly összesen 24 ezer látogatója volt.
Rendezvények a főkonzulátuson
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében a Lázár-házban is több kiállításmegnyitót és könyvbemutatót tartottak. Az év elején Ugron Zsolnával találkozhatott a közönség, februárban Becze Zoltán Márton Ferenc festőművészről készített dokumentumfilmjét mutatták be. Áprilisban Fodor István fotókiállításának megnyitóját tartották, majd Molnár Imre történész könyvével emlékeztek Gróf Esterházy Jánosra. Májusban Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve bemutatójának adott otthont a főkonzulátus. Szintén májusban Horváth Péter Kornél budapesti belsőépítész munkáiból, majd Bodosi Dániel néhai baróti festőművész munkáiból nyílt kiállítás. Októberben Hunyadi Mária textilművész és Hunyadi László szobrászművész kiállítása, majd Albert Flórián magyar aranylabdás válogatott-labdarúgó személyes tárgyai, pályafutásának relikviái voltak láthatók, decemberben Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin kiállítását fogadták. Az év végén Becze Zoltán csíkszeredai újságírónak az első székely olimpiai bajnokról, Keresztes Lajos birkózóról készült dokumentumfilmjét mutatták be.
Több területen volt jelen a kulturális központ
A megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ szervezője, vagy társszervezője volt számos kulturális rendezvénynek, dokumentumfilm bemutatóknak adott otthont, konferenciát szervezett, fotósulit, a Hargitai Megye Napokat, a Székelyföld Napokat, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált és Régizenei Nyári Egyetemet, a magyar tudomány napját, Csángó napot, különböző képzéseket, könyvbemutatókat, kiállításokat, hangversenyeket, előadásokat kínált az érdeklődőknek.
Előadássorozat a városházán
Az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezete és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által elindított, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű előadás-sorozat szellemi örökségünk feltárását hivatott előmozdítani. Az elmúlt évben is majdnem minden pénteken tartottak előadást vagy könyvbemutatót a városháza dísztermében. Az előadásokat Veress Dávid szervezte.
Kiállítások galériákban
A Megyeháza Galériában 2015-ben tizenhat kiállítást nyitottak meg. Ez a galéria a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában látogatható. Itt volt látható többek között a Prisma fotóklubb kiállítása és a CreArt program keretében nyitott tárlat is. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes megalakulásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat keretében Iochom Zsolt fotókiállítása is itt kapott helyet, de  a Bukaresti Országos Képzőművészeti Szalon anyagából hozott hatvan alkotás is. Augusztus végén a Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotóműhelyben készült munkákat mutatták be. szeptemberben a Hargitai Szalont nyitották meg, októberben a CreArt-alkotásokból nyílt kiállítás. Az év végén a Pulzus Nemzetközi Művésztelep elmúlt négy évéből válogatott alkotásokból nyílt kiállítás, ez január 13-ig látogatható.
A csíkszeredai Pál Aukciós Ház és Galériában január folyamán még látható volt Fazakas-Koszta Tibor Elrejtés-Felfedés című kiállítása, februárban és márciusban Székely Géza Létterek című tárlata, márciustól májusig Csillag István Eső című kiállítása. Június-augusztus időszakban Plugor Sándor Ex Libris című emlékkiállítása volt látogatható, majd az október-december közötti periódusban Incze Mózes kiállítása. Az év folyamán több alkalommal is tartottak művészeti beszélgetést, tárlatvezetést.
Az elmúlt évben Sándor Krisztián, Mircea Roman, Szauder Dávid, Ion Grigorescu, Popa Laurian és Cosmin Moldovan képzőművészeti kiállításait lehetett megtekinteni a Petőfi utcai Új Kriterion Galériában. Itt adták át ugyanakkor augusztusban Kányádi Sándornak a Kriterion-koszorút.
Közel 140 színházi előadás
138 színházi előadást tekinthettek meg a csíkszeredaiak a Csíki Játékszínben 2015-ben. Ebből közel 50 gyerekeknek szóló előadás volt – a Lurkó Fesztiválon 21 előadást láthattak – a többi előadást felnőtteknek kínálták.  A színházba járók a Mária főhadnagy, Édes Anna, Dirty Dancing, Özönvíz előtt, Rendes feltámadás, A Lourcine utcai gyilkosság, Rumcájsz, a rabló, Éjjeli menedékhely, Angyalfütty, A Napsugár fiúk, Tizenegy,  „...függök ezen a zord élet párkányon”, Három arany hajszál, Egy őrült naplója, Kakuk Marci, Top Dogs, Galaxis útikalauz stopposoknak, évadzáró gálaműsor, Isteni színjáték avagy, Szemenszedett igazság,  A nők iskolája,  Hamupipőke, Hippolyt, a lakáj című előadásokat nézhették meg.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek 18 előadása volt az elmúlt év folyamán Csíkszeredában. A közönség láthatta A sóvidéki kalapács, a Magyaroké, a János vitéz és a Táncoljatok című előadásokat, ezen kívül különböző rendezvényeken folklórműsorokkal léptek fel, megtartották tavaly is két alkalommal a Csűrdöngölő gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozót, az Ezer Székely Leány napját, az Erdélyi Prímások 18. Találkozóját. Divat a népviselet címmel pedig autentikus viseleteket és feldolgozásokat mutattak be.
Komolyzenei koncertek
A Csíki Kamarazenekar 2015-ben 8 zenekari koncertet tartott Csíkszeredában. Volt koncertjük a Márton Áron Gimnáziumban februárban, ünnepi hangversenyük márciusban közösen a Georgius Kamarazenekarral, és ugyancsak közös hangversenyük májusban a felújított Csíki Moziban. Hagyományosan a városnapi nyitóhangversenyt is megtartották. A Virtuózok Székelyföldön keretében is fellépett a zenekar, majd Filmzene élőben címmel koncerteztek. Tartottak gyerekhangversenyt – nem csak gyerekeknek, és a Novák Gálán is lehetett őket hallani, látni.  A zenekari koncertek mellett 9 kamarakoncertet tartottak.
A Székelyföld kulturális folyóirat havonta megjelenő számának bemutatói alkalmából író-olvasó találkozóra, beszélgetésre hívta az érdeklődőket. A Gutenberg könyvesboltban is könyvbemutatókon, foglalkozásokon lehetett részt venni. Ugyanígy a Sapientia egyetem is számos kulturális eseményt szervezett a városlakók számára. Ugyanakkor az intézmények mellett különböző kávézók, kultúrkocsmák is várták kulturális rendezvényekkel a közönséget. Az Ólommadár kávézóban például közel 40 koncertet, több kiállítást, felolvasóestet szerveztek az év során.
A Csíkszeredai Városnapok, a csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, a Dob-ban Ritmusfesztivál is kínálta a jobbnál jobb kulturális programokat. Múlt év folyamán volt olyan, hogy egy átlagos csütörtök délután két kiállításmegnyitó, egy könyvbemutató és egy színházi előadás között válogathatott a közönség. Éppen ezért több szervező is említette, jó lenne, ha létrehoznának egy olyan felületet, ahol egymás programjait nyomon tudnák követni, azért, hogy ne szervezzék egymásra az eseményeket.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Miért jó ibolyásnak lenni?
Élmények, összetartozás, összetartás, magyarságtudat erősítése, hagyományok ápolása. Csak néhány számukra nagyon fontos szó. Ennek jegyében telt a nagyzerindi és feketegyarmati gyerekek hete.
Múlt szerdán Mikus Éva meghívására, felejthetetlen napot töltöttek a Gyulai Várfürdőben, majd péntek este Szilágyi András koreográfus meghívására eleki táncházban vettek részt. Szombaton a Kisibolyások Pap Márta vezetésével a Simonyifalvi Napokon álltak helyt, mert az Ibolya néptánccsoport már hajnalban útra kelt Komlósi Róbert, örök sofőrünk, Molnár Imre és jómagam kíséretében a Somogymegyei Nagyberkibe, a Határon túli Magyar Ifjak Találkozójára. Érkezés és szervezési feladatok után Deák Gyula polgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd Papp Lajos szívsebész és magyarságkutató előadását hallgathattuk. Ezután léptek színpadra a táncosok, a helyieken kívül a bécsi Délibáb Néptánc és Kulturális Csoport, a Nádasi Ifjúsági Csoport Szlovákiából, a nádasi gyerekek Horvátországból, és az Ibolya Néptánccsoport Romániából. Szívszorító és szívderítő is volt látni, hogy Magyarország közepén, elcsatolt területeken élő csoportok hogyan járják a magyar táncokat!
A program a Táltos Dobosok előadásával, tábortűzzel, ismerkedéssel és karaokeval ért véget. Vasárnap az ünnepi mise után a trianoni emlékműnél ünnepi előadás keretein belül minden elcsatolt területről érkezett csoport elhelyezett egy marék anyaföldet. Délután az ifjúság a desedai strandon pihent, majd Kaposvár főtérével ismerkedett. Ezúton mondunk köszönetet támogatóinknak, vendéglátóinknak és Heizler Ilonának, hogy ránk talált. Sok élménnyel, dicsérettel a tarsolyukban, késő délután indult haza a csapat, hogy szerdán ismét egy hosszú útra induljanak...
Kiss Csilla
Nyugati Jelen (Arad)

Márton Áron és Esterházy János: a magyar hit és lélek apostolai
Szeptember 3-án a Pozsonyi Magyar Intézet Korona Társalgójában a Márton Áron Emlékév kapcsán tartottak előadást. A pozsonyi magyar katolikus közösség által szervezett találkozón Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Majd elmondta: az a céljuk ezzel az előadással, hogy megismertessék az emberóriást, Márton Áront.
Molnár Imre hangsúlyozta, ahhoz, hogy mások is megismerjék nagyjainkat: Esterházy Jánost és Márton Áront, nekünk, magyaroknak is tennünk kell. A magyar hit és lélek apostolai ők. Népszerűsíteni őket a mi feladatunk. Molnár Imre bevezetője után köszöntötte az előadókat: Okos Mártont és Bagosi Hajnalt. Okos Márton volt a Márton Áron Emlékév ötletgazdája. Virt Lászlót, Márton Áron egyik legjobb ismerőjét, és Nagy Zoltánt, A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című film készítőjét ugyancsak köszöntötte az igazgató. A rendezvényen részt vett a lengyel Arkadyus Adamczik, Esterházy János életének és munkásságának lengyelországi kutatója is.
Okos Márton bevezetőjében elmondta: Trianon után két üstökös tűnt fel az égen, a Felvidéken Esterházy János, Erdélyben pedig Márton Áron. A cél, hogy a magyarsághoz is közel hozzák Márton Áront, erre pedig jó alkalom a Szent Márton év. Az idei év Szent Márton emlékéve is. A Szombathelyen született szent és a későbbi erdélyi püspök élete között találni párhuzamot – mondta el Okos Márton. Mind a ketten voltak császári katonák, majd mind a ketten Krisztus katonájává váltak, és életük végéig szolgálták az urat. Párhuzam van Márton Áron és Esterházy János életútja között is, mind a ketten felemelték szavukat a zsidók üldözése miatt a második világháború idején. Mind a ketten háborúellenesek voltak.
Okos Márton bevezetője után Bagosi Hajnal felolvasta Márton Áron egyik levelét, melyben az emberek megmentéséről írt.
Virt László szociológus, hittanár Helyben mAradó hűség Esterházy János és Márton Áron párhuzamos tanúságtétele címmel tartott előadást. Virt kiemelte: Márton Áron már fiatalon megfogalmazta társadalmi felelősségét, melyben a hithez és a nemzethez való hűséget hangsúlyozta. 1920 után Esterházy és Márton is kisebbségbe kerültek, de egyikük sem panaszkodott, hanem mind a ketten tették a dolgukat.
A bécsi döntések után, amikor a Felvidék és Erdély is visszakerült az anyaországhoz, hasonlóan cselekedtek: mindketten a helyükön mAradtak, holott választhatták volna a könnyebbik utat és Magyarországra költözhettek volna. Társadalmi vállalásukat a kisebbségi sorsból merítették. Gondolkodásmódjukban is volt hasonlóság – hívta fel a figyelmet Virt László – annak ellenére is, hogy sosem találkoztak, nem ismerték egymást.
Azt vallották: a határokon túl rekedt magyarság csak önmagára számíthat, Esterházy ezt egy előadáson, Márton Áron pedig egy cikkében fogalmazta meg. Márton Áron szerint: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni.” Ezt vallotta Esterházy is, aki egy előadásában a munkán alapuló boldogulásról szólt. E szerint: az osztályellentéteknek meg kell szűnniük, és a családoknak munkából kell megélniük, ez kell, hogy a boldogulásukat jelentse – vallotta mindezt nemesként.
„Az erkölcsi csúcsteljesítmények kisebbségi helyzetben a hatalmi köröktől távol születnek” – vallotta Márton Áron, ennek a mottónak a jegyében vállalta a második bécsi döntés után a sorsközösséget a Dél-Erdélyben mAradt magyarsággal. Márton Áron úgy érezte, rá a kisebbségi magyaroknak, akiket nem csatoltak vissza Magyarországhoz, nagyobb szüksége van. Miután megszűnt a magyar nyelvű sajtó, körlevelekben szólt a hívekhez és tartotta bennük a lelket. Ennek köszönhető az erdélyi magyarok háborúellenessége is. A fenti idézet szellemében mAradt a zoboralji magyarság képviselője Esterházy János, aki az első bécsi döntés után Szlovákiában mAradt, holott Kassa képviselőjeként, miután Kassa is visszakerült az anyaországhoz, a magyar országgyűlés tagjává válhatott volna. E helyett a 66 ezer fős magyarságot képviselte a szlovák törvényhozásban.
Esterházy János volt az egyetlen képviselő, aki a szlovák parlamentben a zsidótörvény ellen szavazott 1942. május 15-én, ennek ellenére ő volt az egyetlen szlovákiai politikus, akit halálra ítéltek. Esterházy János azt vallotta, hogy a zsidók deportálása és üldözése embertelen cselekedet. A zsidótörvény elfogadásával a németek bábállamává váló Szlovákia szabad utat engedett a zsidók megsemmisítésének. Két évvel később, mikor Magyarországot elfoglalták a németek és megkezdték a zsidók deportálását, Márton Áron levélben szólította fel a hatóságokat, hogy ne engedélyezzék ezt az embertelen cselekedetet, és akadályozzák azt meg.
Az előadás után Nagy Zoltán Székelyudvarhelyi hittanár A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című filmjét tekintették meg az érdeklődők. Előtte Nagy Zoltán elmondta, összesen öt és fél órás a film, amely Erdély püspökének történetét mutatja be. A filmben vannak eredeti hangfelvételek és fotók, valamint egy eredeti mozgófilm is, amelyen Márton Áron látható. A gyűjtés során negyvenheten nyilatkoztak Márton Áronról és több mint 3000 képet sikerült összegyűjteni.
A filmben elhangzott: Márton Áron, Erdély vértanú püspöke méltán válhatna boldoggá, majd szentté. Márton Áron öt és fél évet volt börtönben, valamint több mint tíz évig házi őrizetben tartották, mivel kiállt az egyház autonómiája mellett. Boldoggá avatási eljárása elindult. Tisztelői bíznak abban, hogy hamarosan érdemi előrelépés is történik ez ügyben.
A film megtekintése után Molnár Imre elmondta: az lenne a szerencsés, ha hasonló film készülhetne Esterházy János munkásságról is.
Neszméri Tünde
Felvidék.ma

Esterházyra és az 1956-os szabadsághősökre emlékeztek Rozsnyón
Rozsnyón ért véget az 1956-os koncert-, kiállítás- és előadássorozat március 31-én, ez alkalomból a forradalom mártírja, Esterházy János halálának 60. évfordulójáról is megemlékeztek
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékévet hirdetett a magyar kormány. A Pozsonyi Magyar Intézet ebből az alkalomból Vadkerti Imrével és zenészbarátaival közösen egy 1956-os koncert-, kiállítás- és előadássorozatot állított össze, amely Dél-Szlovákia több jelentős településén került bemutatásra a megnyitó óta.
Az „1956 – A szabadságért és a függetlenségért “című kiállítást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Marek Maďarič kulturális miniszter nyitották meg 2016. október 20-án Pozsonyban. Ugyanezen a napon Az 1956-os magyar forradalom és (Cseh)Szlovákia címmel történész konferenciát, valamint a Magyar Művészeti Akadémia 1956-2016 című kiállításának megnyitóját tartották a Pozsonyi Magyar Intézetben.
A rendezvény utolsó állomása volt Rozsnyó. „Mivel március van, és ebben a hónapban van az évfordulója Esterházy János halálának, ezért ez a két évforduló, két emlékév ebben a hónapban keresztezi egymást, ezért itt Rozsnyón külön megemlékeztünk Esterházy János mártírhalálának 60. évfordulójáról is. Annál is inkább, mert őt az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége 1957-ben, halála után az 1956-os forradalom mártírjává avatta. A mírovi börtönben bekövetkezett halála egybeesett a magyar forradalmárok kivégzésének, letartóztatásának, börtönbe zárásának időszakával. Közös volt bennük, hogy Esterházy és a sok-sok 1956-os vértanú az életüket áldozták a szabadságért, azért, hogy nekünk ma jobb életünk, szebb jövőnk, szabad körülményeink legyenek. A kérdés az, hogy tudunk-e ezzel a szabadsággal élni. Meg tudjuk-e ezt úgy becsülni, ahogy ezt az 1956-os forradalmárok megbecsülték, vagy pedig Deák Ferenc szavaihoz leszünk hasonlóak, hogy „nem lehet tőlünk elvenni, csak akkor, ha magunk, önként mondunk le róla“ – fejtette ki Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
A rozsnyói rendezvény teltházasra sikerült, amelyet a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének rendezésében, Magyarország Kassai Főkonzulátusának támogatásával tekinthettek meg az érdeklődők. Molnár Imrének, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójának történelmi előadását követően a dalok szóltak az időszak eseményeiről. „2016-ban az 1956-os forradalom 60. évfordulójára, Molnár Imre megkeresésére állítottuk össze a zenés műsort. A műsor mély üzeneteket hordoz. Az ´56-os Kormorán- és Korzár-dalok mellett Jónás Csaba, Wass Albert-díjas szavaló előadásában verseket is tartalmaz. Rengeteg szép dal van benne, amelyek nekünk sokat jelentenek” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Vadkerti Imre.
A koncerten közreműködött Jónás Csaba – versmondó, Madarász András – gitár, zongora, Sipos Dávid – szaxofon, Vadkerti Imre – ének, gitár, Zsapka Attila – ének, gitár. A csapat az összeállított műsort nyolc felvidéki helyszínen mutatta be. Többek között Kolonban, Komáromban, Rimaszombatban, Királyhelmecen, Nyitrán, majd fél év után Rozsnyón zárták a turnét.
Beke Beáta / Felvidék.ma

Jelek, képek, jelképek
Kassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg.
„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel.
Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”.
Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett.
Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott.
De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került.
S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra.
Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja.
Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe.
Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük.
Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája.
Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt.
A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András.
Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét.
Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra.
Németh Júlia
Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár)

Egyházi elöljárók Európa és a nemzet szolgálatában
Csáky Pál szlovákiai néppárti európai képviselő meghívására és szervezésében népes felvidéki utazócsoport és egyházi küldöttség látogatott Brüsszelbe folyó év november 29-én. Ugyanazon a napon belkörű eszmecserére került sor az Európai Parlament székhelyén. A kisebbségi nyelvek szerepe az egyházak pasztorációs tevékenységében címmel. Egyúttal a házigazda Dialógus Európa lelkéért című új kötetét is bemutatták, mely tizenhat szlovákiai magyar pappal, lelkésszel és egy világi egyházi tisztségviselővel készített interjúját tartalmazza. A beszélgetőpartnerek között találhatók Fazekas László református püspök és laikus elnöktársa, Fekete Vince főgondnok, valamint Parák József, a besztercebányai, Kiss Róbert, a komáromi és Pásztor Zoltán, a kassai római katolikus egyházmegyék püspöki helynökei, továbbá Puss Sándor jezsuita szerzetes és Vakles Attila görögkatolikus esperes, akik a brüsszeli küldöttségben is részt vettek. Szlovákiai magyar katolikus püspök hiányában Beer Miklós váci megyéspüspök tette teljessé a magas rangú ökumenikus egyházi képviseletet.
Csáky Pál felkérésére Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő is köszöntötte a felvidéki vendégeket. Elismeréssel szólt képviselőtársa könyvéről és a rendhagyó tanácskozás megszervezéséről, melyek egyaránt a nemzetszolgálat és az ökuménia ügyét jelenítik meg az Európai Parlamentben. Európa identitásválságának a körülményei között a bemutatott könyv elsősorban arra keresi a választ, hogy „kontinensünk mi mindent köszönhet a kereszténységnek-keresztyénségnek” – olvasható a kötet előszavában. Erdélyi képviselőnk ezzel kapcsolatban idézte meg hitünk, vallásunk mentő szerepét a Római Birodalom széthullását követő évszázadokban, külön is kitérve nemzetmegtartó szerepére a honfoglalás utáni kereszténységre térés, valamint a török hódoltság, illetve a Habsburg uralom korszakaiban. A szovjet kommunizmus és az ideológiai ateizmus idején sem volt ez másképpen – mondotta –, csak arra nem számítottunk, hogy 1989 után „cseberből vederbe esünk”, s utóbb a nyugati szekularizációval, sőt az Európai Unió által kedvezményezett migrációval és iszlamizációval szemben kell védelmeznünk magunkat és a „keresztény Európát”. Tőkés László annak a reményének adott hangot, hogy hitükben megpróbált kelet-közép-európai egyházaink – s köztük is a Kárpát-medencei magyar egyházak – mintegy a kovász szerepét tölthetik be a jelenkori, hitében és értékrendjében megzavarodott egyesült Európában.
Beszéde második részében európai képviselőnk azt a szoros erdélyi–felvidéki együttműködéstelevenítette fel, melynek ő maga is az egyik szervezője lett parlamenti szolgálata idején, s melynek keretében 2013 szeptemberében, majd 2016 áprilisában két közmeghallgatásra került sor Brüsszelben, olyan jeles egyházi személyiségek részvételével, mint Erdélyi Géza előző és Fazekas László jelenlegi felvidéki református püspökök, valamint Kató Béla református és Bálint-Benczédi Ferenc unitárius erdélyi elöljárók, továbbá Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát, akik a Romániában és Szlovákiában a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyét vitték az illetékes európai fórumok elé. Köszönettel szólt arról is, hogy 2012-ben, majd 2015-ben Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke hathatós közreműködésével két ízben is sikerült az EP Petíciós Bizottsága (PETI) elé terjeszteniük panaszaikat, melyek intézésében Csáky Pál, ezen bizottság alelnöke is cselekvő részt vállalt. Annak idején szintén főbenjáró ügynek számított a Benes-dekrétumok kérdése, mely mindmáig a PETI napirendjén szerepel. A jog és a hit fegyvereivel folytatjuk békés küzdelmünket – zárta beszédét Tőkés László.
Csáky Pál – egyebek mellett – különleges elismeréssel méltatta a felvidéki keresztyén református egyházat, mely szerinte a sikereit annak is köszönheti, hogy intézményi autonómiával rendelkezik.
A tanácskozás a testvéregyházak vezető képviselőinek a hozzászólásaival folytatódott. Esterházy János áldozatának példáját követve egyházainknak továbbra is vállalniuk kell „a kereszténység védőbástyájának küldetését” – vonta le a következtetését Molnár Imre, a Balassi Intézet pozsonyi kirendeltségének igazgatója. Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája; Erdély.ma