Nov. 14-én Tamás Sándor Kovászna megyei képviselő, Gazda László alprefektus, Horváth László, a prefektúra igazgatója és Molnár Endre, az RMDSZ kézdiszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke falugyűléseken vettek részt. Kézdiszentléleken közel kétszáz, Kézdiszentkereszten közel száz érdeklődő részvételével folytattak beszélgetést a lassan rendszeressé váló földtörvény-ismertető és gyakorlati tanácsokat is felmutató találkozókon. A nagy érdeklődés tanúsítja, hogy a háromszéki gazdákat komolyan érdekli a törvénymódosításokban rejlő lehetőségek gyakorlatba ültetése. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 17., 1156. sz./

Ádám Attila zabolai (Orbaiszék) polgármester meghívásának eleget téve Puskás Bálint szenátor, Tamás Sándor képviselő és Molnár Endre, a Kézdiszéki Területi Szervezet ügyvezető elnöke Székelytamásfalván és Szörcsén vettek részt falugyűlésen. A találkozók fő témája a földtörvény módosítása után kialakult helyzet értékelése, a felmerülő problémákra való válaszkeresés és megoldás volt. A jelentős számú részvevőt elsősorban az állami gazdaságok és a kísérleti állomások által használt földterület, valamint a közbirtokossági erdők sorsa érdekelte. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 22., 1180. sz./

Puskás Bálint Kovászna megyei szenátor és Tamás Sándor képviselő ápr. 16-án Kézdivásárhelyen a helyi vállalkozókkal, ipari intézmények vezetőivel találkozott. A megbeszélés témája a felső-háromszéki privatizáció üteme volt, szóba kerültek a magánosítás buktatói és eredményei is. Ápr. 17-én Puskás Bálint szenátor és Tamás Sándor képviselő, valamint Molnár Endre, a Kézdiszéki Területi Szervezet ügyvezető elnöke Csernáton község polgármesterével és a hivatal munkatársaival, községi tanácsosokkal, pedagógusokkal, a helyi RMDSZ tisztségviselőivel, a község papjaival és plébánosaival, valamint más érdeklődőkkel találkozott. A tájékoztatást is célzó megbeszélés elsősorban az új kormányprogramról és annak várható következményeiről folyt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 22., 1250. sz./

Wesselényi Miklós halálának 150, évfordulójára emlékeztek Zsibón ápr. 30-án. A rendezvény színhelye a református templom volt, ahol az ifjabb Wesselényi Miklós születésének kétszázadik évfordulóján állított emléktábla hirdeti: "Zsibón született és itt várja Krisztusát Wesselényi Miklós (1796-1850). A köznemesség ébresztője". Molnár Endre lelkipásztor utalt arra, hogy a 2000. évben Zsibón hármas évfordulóra kerül sor: a település fennállásának 795., az ellenzéki nemes, a "zsibói bölényként" ismert idősebb Wesselényi Miklós születésének 250., fia, ifjabb Wesselényi Miklós halálának 150. évfordulóra. Az ünnepi istentiszteletet követően Mátyus Éva, a helyi RMDSZ-szervezet elnöke mondott emlékbeszédet. Hangsúlyozta, hogy a szilágysági magyar közösségnek önfeladás nélkül, rugalmassággal kell cselekednie, mert van hozzá ereje, csak azok erőtlenek a cselekvésre, akik feladják önmagukat. Idézte Wesselényi híressé vált latin mondatát magyarul: "Soha nem hátrálok meg". Ezután a családi kripta romjainál koszorúztak. /Zsibói évfordulók. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./

"A Kriza János Néprajzi Társaság és a Hargita Megyei Kulturális Központ közös szervezésében május 18-20. között Csíkszeredában konferenciát tartottak az erdélyi fazekasság múltjáról és jövőjéről. A néprajzi konferencia kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy a megyei kulturális központ és a Kriza János Néprajzi Társaság szakmai együttműködési szerződést kössön. Máj. 18-án Székelyudvarhelyen, majd a Csíkszeredában bemutatták a közelmúltban megjelent erdélyi néprajzi köteteket. A konferencia máj. 19-én kezdődött. Sipos József (Szentendre) az erdélyi fazekasközpontokat ismertette, Szalay Emőke (Debrecen) a Déri Múzeum kerámiaanyagáról tartott előadást, majd Csupor István (Budapest) a nagybányai, Suba László pedig a tordai kerámiáról értekezett. Szőcs Károly (Fogaras) az erdélyi kályhacsempékről tartott előadást, Szőcsné Gazda Enikő a háromszéki fazekasközpontok kutatási problémáit ismertette, Farkas Irén a csíki fazekasság történeti áttekintését adta. Mult Melinda (Bukarest) a csíkdánfalvi kerámiáról beszélt, Fülöp Lajos és Benkő Elek (Budapest) a székelykeresztúri fazekasság kutatásában elért eredményeket elemezte, Tófalvi Zoltán (Marosvásárhely) a sóvidéki, Molnár Endre (München) a siklódi kerámiáról értekezett, István Lajos pedig a korondi, kerámiából készült gyermekjátékokról és hangszerekről tartott előadást. /Konferencia az erdélyi fazekasságról. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 21./ Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke rámutatott, a konferencia célja az volt, hogy felmérje az erdélyi kerámiával kapcsolatos kutatásokat, és kijelölje a jövőbeni feladatokat. A rendezvényre erdélyi román, magyar, szász kutatókat, régészeket, néprajzosokat, művészettörténészeket hívtak meg, akik az Erdélyben kialakult sajátos kerámiavilágot kutatják. Rendkívül fontos az eddig létrejött gyűjtemények szakszerű feldolgozása is. Az eddig egymástól elszigetelt kutatásokat jó lenne összehangolni - összegezte Pozsony Ferenc, aki elmondta, a Kriza János Társaság Erdélyben felvállalja ezt a feladatot. Csíkszeredában tartotta közgyűlését a Kriza János Néprajzi Társaság, amelynek legfontosabb napirendi pontja az elmúlt év eredményeinek, tapasztalatainak felmérése volt. Tavaly három-négy tudományos konferenciát szerveztek, tíz kiadványt jelentettek meg, nagy horderejű kutatási programokat szerveztek az erdélyi magyar szórványközösségekben. Kolozsvári székházukban dokumentációs központot rendeztek be, ahol naponta könyvtárszolgálatot biztosítanak. /Az erdélyi kerámiaművészet nyomában. Konferenciát és közgyűlést rendeztek Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./"

"Idén öt első osztályos gyermekkel újraindulhatott Magyarbréte magyar iskolája, mely öt évvel ezelőtt gyermekhiány miatt megszűnt. Az évnyitó ünnepségen jelen volt Szántó Árpád, a Beszterce-Naszód megyei tanács alelnök, aki kijelentette: "Magyarbréte újra élni kezdett; ezt legjobban az bizonyítja, hogy a megnyitóra szüleik nem csak az iskolásokat és az óvodásokat hozták el, hanem a kisebb gyermekeket is." Bréte új lelkésze, Molnár Endre lelkipásztori áldását adta a brétei tanintézményre. A szintén Sajóudvarhely községhez tartozó Sárváron megszűnt az oktatás, ezért a polgármesteri hivatal kénytelen saját költségén a községközpontba utaztatni az iskolásokat. /Mayla Júlia: Újraindult az iskola. Ötéves szünet után magyar oktatás Brétén. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./"

"Visszavonta vallomását az Agache-ügyben folytatott kézdivásárhelyi per egyik koronatanúja. A milicista meglincselésével vádolt személyek elleni bűnvádi eljárás alatt több tucat embert hallgattak ki, többen látni vélték a helyszínen a későbbiekben Agache-ügyként elhíresült per főszereplőit: Héjja Dezsőt, ifj. Konrád Jánost, Filip Orbán Daniella Kamillát, Reiner Antalt, Paizs Ottót. A napokban a kézdivásárhelyi Várdó Gizella (volt Kozma) okozott meglepetést egyik kijelentésével, amikor Agache Aurel Dionisie és Reiner Antal felkereste. Várdó Gizella határozottan tagadta, hogy látta volna Reinert a post mortem ezredesi rangra emelt Agache meglincselői között. 1991. november 4-én és 1997. november 7-én keltezett vallomásában még azt állította, látta, amikor Héjja és Paizs - Reiner segítségével - leszedik a mentőről a félhalott Agachét, megakadályozva a milicista kórházba szállítását. Agache fia álláspontját levélben juttatta el a Krónikának. "Várdó Gizella (volt Kozma) nyilatkozata nagyon meglepett, ha figyelembe veszem, hogy 1991-ben eskü alatt, fénykép alapján azonosította Reiner Antalt, és az 1997-ben tett tanúvallomásával újra megerősítette hat évvel azelőtti kijelentését. Mivel egy ember ártatlanságáról vagy bűnösségéről van szó, úgy vélem, hogy léteznek olyan törvényes eszközök, melyekkel ki lehet deríteni az igazságot. Ilyen például a hazugságvizsgáló gépen elvégzett teszt vagy az ügyben érintett személyek újbóli kihallgatása egy semmisségi panasz keretében. Tizenhárom év alatt oda jutottunk, hogy még mindig nem lehet tisztán látni az ügyben. Ezért Fábián Károly ügyész urat tartom felelősnek (Agache be is perelte Fábiánt, de elvesztette a pert - szerk. megj.), mert véleményem szerint nem végezte el helyesen a munkáját. Addig is, míg az új információk alapján nem látok tisztán a kérdésben, az 1999-ben született bírósági végzést tartom szem előtt, és mindent megteszek, hogy ennek érvényt szerezzek" - írta Agache Aurel Dionisie, az egykori milicista legnagyobb fia. Reiner Antal, a súlyos betegségéből lábadozó férfi elmondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki egy felelőtlen kijelentéssel tönkretegye más életét. Ő a sepsiszentgyörgyi bíróságon már kérte az ügy újratárgyalását. Az 557 napot börtönben ült férfi kifejtette: ha kell, erőszakkal is a bíróságra citálja Várdó Gizellát, hogy ott is ismételje meg azt, amit neki és Agachénak mondott. Reiner az RMDSZ által kezdeményezett gyűjtőakcióval kapcsolatosan elmondta, a hét elején meglátogatta Molnár Endre, a felső-háromszéki területi szervezet ügyvezetője, és egy hónapra elegendő élelmiszert adott át. /Bartos Loránd: Megkérdőjeleződött Reiner bűnössége. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./"

Népes hazai és külföldi részvétellel avatatták fel márc. 14-én Zsibón ifj. Wesselényi Miklós szobrát, Sepsi József zilahi szobrászművész alkotását. Istentisztelettel kezdődött a rendezvény, szabadtéri beszédekkel folytatódott, ahol felszólalt többek között Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Bálint- Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Marc Tiberiu, Szilágy megye prefektusa és a házigazdák részéről Mátyus Éva. Az ünnepségen Íjgyártó István, bukaresti magyar nagykövete és a helyi prefektus felolvasta a magyar, illetve a román miniszterelnök üzenetét az erdélyi magyarsághoz. A március 15-ei országos RMDSZ rendezvények nyitányaként megtartott zsibói szoboravató ünnepségre a magyarországi ellenzéki pártok részéről senkit nem hívtak meg. Molnár Endre zsibói református lelkipásztor üdvözölte azokat a helyi törekvéseket, amelyek elvezettek a Wesselényi-szobor felavatásához. A Magyarok Világszövetsége nevében Okos Márton Rákóczi emlékzászlót nyújtott át a zsibói gyülekezetnek, a helyi magyar közösségnek. Mátyus Éva házigazda a szobor történetét mondotta el a hallgatóságnak. 2002-ben a zsibói Wesselényi Társaság, a helyi Református Egyházközség, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókjának közös gyűlésén határoztak a Wesselényi szobor felállításáról. Elkezdődött a gyűjtés, azonban az RMDSZ és a magyarországi alapítványok támogatása nélkül ezt a vállalást nem sikerült volna tető alá hozni. Markó Béla beszédében többek között arról szólt, hogy a román és a magyar történelem jeles alakjait, így Wesselényit is másként ítéli meg a két nép, noha, mint fogalmazott "Wesselényi Miklós semmilyen szempontból nem volt ellentmondásos személyiség". Markó bizonyosságként állította, hogy Aradon hamarosan állni fog a Szabadság-szobor, ahogyan Zsibón Wesselényi szobra áll. /Makkay József: Kedvenc templomkertjében Wesselényi Miklós. Magyar és román hivatalosságok részvételével avattak szobrot Zsibón. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

Március 16-án jár le az a határidő, ameddig ki kell fizetni a bírósági végrehajtó által megállapított 94,6 millió lejt. Molnár Endre, az RMDSZ felső-háromszéki területi szervezetének ügyvezető elnöke közölte: Reiner házának lefoglalása előtt a bírósági végrehajtónak mindenképpen kifizetik az összeget. /(Iochom): Az RMDSZ fizet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

Tamás Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke november 26-án bejelentette lemondási szándékát Baka Mátyás területi elnöknek. Az operatív tanács nem fogadta el Tamás Sándor lemondását a városi szervezet éléről. Azt is eldöntötték, hogy egyelőre Baka Mátyás és Molnár Endre, a kézdiszéki területi szervezet elnöke, illetve ügyvezető elnöke is tisztségben marad. Ami a megyei RMDSZ-be való beleolvadást illeti, az operatív tanács tagjai határozottan kiálltak a tíz éve eredményesen működő területi szervezet fenntartása mellett. /Iochom István: Tamás Sándor marad az RMDSZ kézdivásárhelyi elnöke. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

A Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülése után a területi RMDSZ-szervezetek döntenek, hogy állóurnás titkos választásokkal vagy pedig elektoros választásokkal választják ki jelöltjeiket a helyhatósági választásokra. Ezt várhatóan a január 26-án összeülő Szövetségi Képviselők Tanácsa is elfogadja. László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet elnöke jelezte: előválasztások esetén szigorításként előírnák, hogy csupán RMDSZ-tagok indulhassanak a jelöltségért. Ez a korlátozás 2004-ben még nem volt érvényben. A megfelelő módozat kiválasztása különösen Székelyföldön okoz majd fejtörést. „Csakis olyan embereket kell a közösségek élére állítani, akikben megbíznak a közösségek. Erre a legjobb módszer belátásunk szerint a belső választás” – vélte Borboly Csaba Csík területi RMDSZ-elnök. Borbolyhoz hasonlóan az előválasztások híve Molnár Endre, a Felső-háromszéki területi RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke is. Birtalan József, az udvarhelyszéki területi szervezet megbízott elnöke nem látja értelmét a mozgó- vagy állóurnás választásnak. Petres Sándor, a Gyergyó-területi szervezet elnöke olyan jelölőgyűléseket tartatna, amelyben az RMDSZ területi szervezetére a koordináció szerepe hárulna. Kelemen Hunor ügyvezető elnök korábban is ellenezte az előválasztások megtartását. /L. I., Cs. P. T. : Állóurnák vagy elektorok? = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 21./

Több Szeben megyei magyar iskolára vár a biztos bezárás
Pedagógusok, újságírók és közéleti személyiségek gyűltek össze meglepően nagy számban január 9-én a Szeben megyei Vizakna református gyülekezeti termében, hogy a 20.Szórványtengely-műhely keretében közösen vázolják fel a Medgyes és Nagyszeben árnyékában tengődő, maroknyi óvodást-elemistát tömörítő magyar tagozatos kisiskolák jövőképét. A kolozsvári Világhírnév Könyvkiadó által szervezett civil műhely kettős könyvbemutatóval zárult: a Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának médiaesszé-kötetét Mihály István kolozsvári rádiós szerkesztő mutatta be, az RTV bukaresti munkatársának Balázs Jánosnak szórványriport-kötetét pedig Tamási Attila nagybányai újságíró valamint Szabó Csaba mozgalomalapító méltatta.
A rendezvény első felében Kiskapus, Mihályfalva, Oltszakadát, Balázstelke, Ágota, Bürkös és Vizakna felelős pedagógusai mutatták be a parányi tagozatok jelenlegi helyzetét. A felsorolt települések zömében 2-3 éven belül „lehúzzák a rolót" (Bürkösön és Balázstelkén ez már meg is történt), viszont azon gyerekek további sorsára, akik utolsó előtti generációnak számítanak e vonatkozásban semmiféle forgatókönyv nem született még, így ezek eleve román tagozatra itéltetnek. Keresztes Kálmán megyei tanfelügyelő és Szederjesi György medgyesi iskolaigazgató hangsúlyozta: ha medgyesi iskola mikrobuszt kapna, jónéhány magyar gyereket lehetne magyar tagozatok felé irányítani. A vitába Benedek Zakariás Nagyszebeni RMDSZ-elnök is bekapcsolódott, aki a fórom túlzott borúlátását kifogásolta, majd kijelentette: a nagyszebeni magyarságnak van egy ún.tartalék iskolabusza, de ez a jármű nem jelenthet általános gyógyírt a gondokra. Varró Sándor nagyszebeni szórványbentlakás-működtető lelkész a körképet pontosította: a nagyszebeni bentlakás főleg azokat várja, akik ott lakni akarnak.
A jelenlévők egyetértettek: az ilyen jellegű, kifejezetten civil hangulatú tanácskozásokra igencsak szükség van, hiszen a szétszórt magyarlakta települések nemigen tudnak egymás gondjairól, és sok esetben olyan információk hiányában vergődnek hónapokig (lásd a szebeni „tartalékbusz" esetét), amelyek lényegesen változtathattak volna egy-egy magyar elemistacsoport sorsán.
A rendezvény második részében a kultúra került rivaldafénybe. Szabó Csaba, a Világhírnév Kiadó vezetője elmondta: olyan publicisták köteteinek kiadását és népszerűsítését vállalta fel, akiket egykoron szépirodalmi pályakezdőkként is számon tartottak.
– Az ötödik illetve hatodik kötetét mutatjuk be a Fehér Holló sorozatnak – mondta -, és mind tapasztalják, megadjuk a módját. Tudjuk, hogy az eldugott szórványtelepüléseken nemigen tartanak valódi könyvbemutatót a kiadók, ugyanis attól félnek, kevesen jönnek el, és akik betévednek kendővel-kalappal, nemigen fognak majd dedikáltatni. Mivel mi Fehér Hollók vagyunk, hát eljöttünk – mosolygott a kiadóvezető, és őszinte örömmel summázta, hogy a teremben az érdeklődők száma lassan túlhaladta a százat, és a régió református-lutheránus papsága (Zsebe Attila, Kiss Csaba, Jakab István, Varró Sándor, Molnár Endre és a házigazda Csíki Loránd) szinte testületileg vonul fel, és kapcsolódik be aktívan a rendezvénybe.
A két ünnepelt szerző – Ambrus Attila és Balázs János – meghallgatta laudációját, majd „virágcsokroktól roskadozva" vallottak szakmájukról, sajtós hivatásukról. A rendezvény a Szórványhűség-díj átadásával zárult. A díj ez egyszer vizaknai gyerekrajz-sorozat volt olyan házakról, amelyeket a gyerekek szeretnének majd a faluban építeni – ha nagyok lesznek. A téma nem volt véletlen, ugyanis a díjazott Túróczi Béla közösségépítő-vállalkozó építkező céget vezet. A közössége iránt meseszerűen elkötelezett vállalkozó „vette a lapot". – Ezek a rajzok értékes vázlatok lesznek majd akkor, ha újabb lakótelepet tervez a cég... – mosolygott a díjazott, aki Wesselényi Miklós-emlékplakettet is átvehetett.
Az egybegyűltek éltek a 12o éves vizaknai dalárda jelenléte adta lehetőséggel, és Petőfi, valamint a „Négy nap dörgött az ágyú" emlékére közösen elénekelték a Távolból-t. – Kis lak áll a nagy Duna mentében... – zúgott a dal tucatnyi és tucatnyi torokból. Sokan „haza gondoltak", hiszen olyan közösségépítők is eljöttek Vizaknára, akiknek hajnali négykor kellett indulni, hogy délire a rendezvényre érhessenek.
(A Szórványtengely-mozgalom ezennel mond köszönetet Csiki Loránd helybéli tiszteletes úrnak, a helyi szervezőknek és a dalárdának – de azoknak a média-intézményeknek is, akiknek nem derogál a mozgalom műhelyeinek rendszeres népszerűsítése).
Schneider Tamás. Forrás: erdély.ma

A mecenatúra közösségi feladat
Átadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait Kolozsváron
Az alkotás, a szellemi értékteremtés támogatása közös kötelességünk: hiszen a mecénás és az alkotó közötti viszony csak akkor elfogadható, ha maga a közösség a mecénás – jelentette ki Markó Béla minszterelnök-helyettes pénteken, a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak idei átadásán.
Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett díjátadón irodalom, képzőművészet, zene és színjátszás terén kilenc-kilenc, film és televízió terén pedig öt alkotó részesült a 900 lej értékű, egy évre szóló havi ösztöndíjban. A díjkiosztó gála keretében kiállítást szerveztek a 2009-es képzőművészeti díjazottak alkotásaiból, amelyeket Németh Júlia, a Barabás Miklós Céh alelnöke méltatott.
A Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjbizottságához ez alkalommal 260 pályázat érkezett, 41 zene, 48 színházművészet, 97 képzőművészet és fotográfia, 39 irodalom, 35 film és televízió kategóriában. A bizottság tagjainak ezek közül kellett kiválasztania a 41 nyertest, akik egy éven át részesülnek a 900 lej értékű havi ösztöndíjban.
Irodalom kategóriában Bakcsi Botond, Bonczidai Éva, Dimény Lóránt, Horváth Előd Benjámin, Kovács Adél-Evelin, Potozki László, Szabó Róbert Csaba, Vallasek Júlia és Vári Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Balázs József, Fazakas János László, Ferencz S. Apor, Horváth Levente, Izsák Előd, László István, Martini Yvette, Szabó András, Szabó Krisztina.
Balázs Gáspár Emil, Deák Sándor, Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka (csoportos ösztöndíj), Molnár Endre és Molnár Ilona (csoportos ösztöndíj), Pataki Adorján, Pöllnitz Boróka, Sándor Árpád, Sófalvi Emese és Szász Szabolcs zene kategóriában részesülnek az egy évre szóló ösztöndíjban.
Színházművészet kategóriában Dálnoki Csilla, Gajai Ágnes, Kelemen Kinga, Kicsid Gizella, Laczkó Róbert, Molnos András, Némethy Zsuzsánna Gabriella, Pál-Ferenczi Gyöngyi és Tóth Árpád pályázatát bírálták el pozitívan.
Film és televízió kategóriában Dunai László, Kassay Réka, Krézsek Cecília, Kulcsár Andrea és Püsök Botond kapta meg a Communitas Alapítvány egyéves alkotói ösztöndíját.
Népújság (Marosvásárhely)

Élő kövek Isten hajlékában
Szeretetből felépült templom
Nagy ünnep volt a maroskeresztúriak életében vasárnap: tíz év nehézségei, gondjai, küszködései után végre áll a templom, készen van Isten hajléka. A felszentelési istentiszteletendr. Pap Géza püspök az "építkezés" folytatásának szükségességéről beszélt a gyülekezetnek.
Az elmúlt évtized megfeszített munkájának gyümölcse az új templom – hangzott el a felszentelési istentiszteleten, vasárnap délelőtt. A maroskeresztúriaknak immár két református templomuk is van: a Templom utcai, valamint a felszentelt Református Központ. Pap Géza erdélyi református püspök hangsúlyozta: bár sokan úgy gondolják, hogy a templomkészítés folyamata befejeződött, az építkezésnek nincs vége. "A külső építkezés lehet, véget ért, de a belső építkezésnek folytatódnia kell népünk, közösségünk érdekében. Ez a hajlék az a műhely, ahol az élő köveket faragják, alakítják, a folyamatosan épülő falba beépítik" – mondotta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Isten áldását kérve Maroskeresztúr templomos népére. Az úrvacsoraosztást követően Rácz Sándor maroskeresztúri lelkész – aki immár két templomban tart istentiszteletet a több mint ezer tagot számláló gyülekezetnek – számolt be a 10 év munkájáról, adott számot mindazokról a dolgokról, amelyek az építkezéshez tartoztak. A templom terveit Kali Ellák egyházmegyei főgondnok készítette, az építési munkálatokat 2000 tavaszán kezdték el. Semmi pénze nem volt az egyháznak a munka kezdésekor, mégsem róttak ki a családokra kisebb vagy nagyobb összegeket. A lelkipásztor javaslatára elfogadták, hogy mindenki szíve szerint adományozzon, hogy szeretetből és szeretetadományokból épüljön fel Isten hajléka. Az első három év alatt a megfogadott cégek felemésztették a teljes kiadás csaknem felét. 2003-tól megváltozott a presbitérium összetétele, valamint a gondnok személye. A maros-keresztúriak egynegyede járult hozzá adományaival az építkezéshez, azaz minden negyedik család fizetett 50 lejnél nagyobb összeget, de voltak, akik 1000 lejnél is nagyobb összeggel támogatták az építkezést. 2002–2006 között évenként három közmunkanapot határozott meg a presbitérium és fogadott el a közgyűlés a 18-65 év közötti férfiak számára, így a keresztúriak 3.153 napot dolgoztak le vagy fizettek meg. 2002-től a munkálatokat Rácz Sándor lelkipásztor és felesége irányították. A kőművesmunkát Somorai Albert presbiter vezetésével az egyháztagok napszámra fizetve végezték el, a bejárati ajtók, padok, szószék Kádár István nyárádtői gondnok keze munkáját dicsérik, a többi asztalosmunka Huszár István presbiternek köszönhető. "Azért imádkozunk, hogy a maroskeresztúri reformátusok élő kövekként épüljenek be Krisztus földi testébe, hogy sajátjuknak tekintsék e hajlékot és töltsék meg alkalmatos és alkalmatlan időben" – mondotta a gyülekezetnek Rácz Sándor lelkész. Ha a helyi alapokból, kormányalapokból, a megyei önkormányzattól, a polgármesteri hivataltól, testvérgyülekezettől, a marosi egyházmegyétől, az egyházkerülettől és másoktól származó támogatásokat összeadnánk, 406.000 lejre rúgnának az építés költségei, a valóságban azonban legalább kétszer ennyibe került a templom. A beszámoló után a helyi egyház ifjúsági csoportja énekelt, szavalatokat Aszalos Szidónia, Nagy Leila és Bodnár Tünde adott elő.
A vasárnapi templomszentelési istentiszteleten dr. Pap Géza püspök mellett meghívottként részt vettek Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Székely Ferenc nyárádtői, Molnár Endre székelykakasdi, Zöld György székelyvajai, Szilágyi Imre aranyosgyéresi, Csenteri Levente uzdi-szentpéteri lelkipásztorok.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Negyedszerre állítanák vissza az eltűnt Széchenyi-emléktáblát a Kazán-szorosban
Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető. Hamarosan negyedszerre is visszakerül a Duna Kazán-szoros szakaszára a Széchenyi István-emléktábla. A legnagyobb magyar tiszteletére először 1885-ben állítottak emléket, de az a folyam vaskapui szabályozásával mélyen a víz alá került. Az utóbbi években lelkes budapesti hajósok több ízben is kihelyezték a márványtábla kicsinyített mását, azonban az mindannyiszor nyomtalanul eltűnt.
A tábla a 973,3 folyami kilométernél kap helyet, az 1885-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében állított eredeti fölött. A 125 évvel ezelőtt sziklába helyezett márványlap a Duna vaskapui szabályzásakor mélyen a víz alá került.
Miközben a szerb oldalon a két évezredes Tabula Traiana feliratot gondosan fennebb helyezték, Széchenyi emlékét a román hatóságok hagyták a hullámok alá veszni. A tíz négyzetméteres márványlap a néhai magyar közlekedési miniszter által épített, sokakban máig is Széchenyi-útként élő szakasszal együtt a vaskapui vízi erőmű építésekor a 60-as évek végén, a 70-es évek elején a folyam mélyére került. Ma már csak akkor bukkan fel, ha valamilyen okból kifolyólag a víz szintje közel tíz métert csökken. A környék megfogyatkozott magyarsága több ízben is Markó Béla segítségét kérte az eredeti tábla másának kihelyezése érdekében, de az RMDSZ politikusa nem tette meg a szükséges lépéseket.
Magasabbra helyezik a táblát
„Igazság szerint az ország területén lévő emlékművekről a romániai hatóságoknak kellene gondoskodniuk. Látván, hogy ez nem történik meg, mi, magyarországi hajósok tettük ki az eredetinél jóval kisebb márványtáblát. Ahányszor eltűntették, annyiszor helyeztük ki újra. Most is erre készülünk, csakhogy ezúttal nagyobb hajóval és létrával érkezünk, hogy csónakból már ne legyen elérhető és leszerelhető” – számolt be terveiről a Krónikának Varga István budapesti hajós.
Több mint százhuszonöt évvel ezelőtt a magyar kormány azért állított emléket Széchenyi Istvánnak, mert közlekedési miniszterként ő volt az első, aki az Al-Duna szabályozásával foglalkozott. Először 1830-ban szakértők kíséretében a Desdemona nevű hajón utazta végig a folyamot. Ekkor a Kazán-szoros még átjárhatatlan volt a nagyobb áruszállító hajók számára. A szabályozási tervet Vásárhelyi Pál mérnök dolgozta ki, a kivitelezéshez alig négy évre, viszont rengeteg pénzre volt szükség. Úgy oldották meg az áruszállítást, hogy a hajók rakományát kocsin szállították a Kazán-szoros fölötti és alatti szakaszok között. Ehhez viszont utat kellett építeni a folyam mellett. A Báziás és Orsova közötti – helyenként sziklába vájt – utat 1837-re fejezték be. Ennek az útnak ma már csak egy kis szakasza – Lászlóvára térségében – maradt a víz fölött. A szorost jóval később, 1890 és ’98 között sikerült hajózhatóvá tenni.
A határrendészekre gyanakszanak
A kisebb méretű táblák sorozatos eltűnésével kapcsolatosan az RMDSZ Mehedinţi megyei elnökének, Molnár Endrének van egy sejtése. „Mivel a szikla, melyen a tábla állt, csak a vízről érhető el, tudvalévő, hogy csak olyan távolíthatja el, aki csónakkal közelíti meg a partot. Sorozatos eltávolításáért eddig senki nem vállalta a felelőséget, de meg merem kockáztatni, hogy csakis a határrendészek idejéből és fejéből telhet ilyesmire” – állítja Molnár. Rájuk gyanakszik Nyisztor József Orsován élő fogorvos is. „A gond csak az, hogy tippelni könnyen lehet, bizonyítani nehezebben” – mondja lapunknak. A gyanúsítottak tagadják, hogy bármilyen közük is lenne a táblák leszereléséhez vagy széttöréséhez. Molnár Endre szerint talán az lenne a legjobb megoldás, ha a kezdeményezők nemcsak magyar, hanem kétnyelvű szöveggel tisztelegnének Széchenyi emléke előtt.
Az igazgató segítene, de nincs képben
Kérdésünkre, hogy az RMDSZ által vezetett Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium alárendeltségébe tartozó országos vízügyi hatóság (ANAR) hajlandó lenne-e támogatni a Széchenyi-tábla hivatalos visszaállítását, az intézmény vezetője, Dávid Csaba beismerte, nincs tudomása semmiféle magyar vonatkozású emlékről az Al-Dunán.
A víz alá került eredeti Széchenyi-táblán kívül Lászlóvára határában – jól látható helyen – egy másik magyar vonatkozású tábla is van. Ez Baross Gábornak állít emléket, megemlítvén, hogy a vasminiszternek is nevezett kereskedelmi tárcavezető I. Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége idején kezdte el a szoros hajózhatóvá tételét. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es, mára megrongálódott tábla Erzsébet királynénak, a magyarok Sissijének állított emléket. A Szinice nevű település közelében, a Duna medrében található három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építmény szintén magyar vonatkozású.
Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint több al-dunai várhoz hasonlóan ezt is Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízbe kerültek, de még mindig láthatók. Továbbhaladva Báziás irányába, Drenkovánál, szintén a vízben pillanthatjuk meg Drankó várának a romjait. A Szörényi bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg le is rombolták. A régi, szintén víz alá került Orsován állt az a kápolna, amelyet 1855-ben a Szent Korona ittlétének emlékére emeltek. A magyar forradalom bukása után 1849-től 1853-ig ide ásták el a fővárosból elmenekített koronát. Az újjáépített Orsova modern katolikus templomának fala 2004 óta egy olyan márványtáblát őriz, mely a Szent Korona történetét írja le.
A vízügyi hatóság igazgatója, Dávid Csaba lapunknak megígérte, utánanéz a dolognak, és amennyiben a hatáskörébe tartozó kérdésnek ítéli, minden támogatást megad a tábla hivatalos elhelyezésére. Krónika (Kolozsvár)

Negyedszerre állítanák vissza az eltűnt Széchenyi-emléktáblát a Kazán-szorosban
Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető.
Hamarosan negyedszerre is visszakerül a Duna Kazán-szoros szakaszára a Széchenyi István-emléktábla. A legnagyobb magyar tiszteletére először 1885-ben állítottak emléket, de az a folyam vaskapui szabályozásával mélyen a víz alá került. Az utóbbi években lelkes budapesti hajósok több ízben is kihelyezték a márványtábla kicsinyített mását, azonban az mindannyiszor nyomtalanul eltűnt. Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető. A tábla a 973,3 folyami kilométernél kap helyet, az 1885-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében állított eredeti fölött. A 125 évvel ezelőtt sziklába helyezett márványlap a Duna vaskapui szabályzásakor mélyen a víz alá került. Miközben a szerb oldalon a két évezredes Tabula Traiana feliratot gondosan fennebb helyezték, Széchenyi emlékét a román hatóságok hagyták a hullámok alá veszni. A tíz négyzetméteres márványlap a néhai magyar közlekedési miniszter által épített, sokakban máig is Széchenyi-útként élő szakasszal együtt a vaskapui vízi erőmű építésekor a 60-as évek végén, a 70-es évek elején a folyam mélyére került. Ma már csak akkor bukkan fel, ha valamilyen okból kifolyólag a víz szintje közel tíz métert csökken. A környék megfogyatkozott magyarsága több ízben is Markó Béla segítségét kérte az eredeti tábla másának kihelyezése érdekében, de az RMDSZ politikusa nem tette meg a szükséges lépéseket. Magasabbra helyezik a táblát „Igazság szerint az ország területén lévő emlékművekről a romániai hatóságoknak kellene gondoskodniuk. Látván, hogy ez nem történik meg, mi, magyarországi hajósok tettük ki az eredetinél jóval kisebb márványtáblát. Ahányszor eltűntették, annyiszor helyeztük ki újra. Most is erre készülünk, csakhogy ezúttal nagyobb hajóval és létrával érkezünk, hogy csónakból már ne legyen elérhető és leszerelhető” – számolt be terveiről a Krónikának Varga István budapesti hajós. Több mint százhuszonöt évvel ezelőtt a magyar kormány azért állított emléket Széchenyi Istvánnak, mert közlekedési miniszterként ő volt az első, aki az Al-Duna szabályozásával foglalkozott. Először 1830-ban szakértők kíséretében a Desdemona nevű hajón utazta végig a folyamot. Ekkor a Kazán-szoros még átjárhatatlan volt a nagyobb áruszállító hajók számára. A szabályozási tervet Vásárhelyi Pál mérnök dolgozta ki, a kivitelezéshez alig négy évre, viszont rengeteg pénzre volt szükség. Úgy oldották meg az áruszállítást, hogy a hajók rakományát kocsin szállították a Kazán-szoros fölötti és alatti szakaszok között. Ehhez viszont utat kellett építeni a folyam mellett. A Báziás és Orsova közötti – helyenként sziklába vájt – utat 1837-re fejezték be. Ennek az útnak ma már csak egy kis szakasza – Lászlóvára térségében – maradt a víz fölött. A szorost jóval később, 1890 és ’98 között sikerült hajózhatóvá tenni. A határrendészekre gyanakszanak A kisebb méretű táblák sorozatos eltűnésével kapcsolatosan az RMDSZ Mehedinţi megyei elnökének, Molnár Endrének van egy sejtése. „Mivel a szikla, melyen a tábla állt, csak a vízről érhető el, tudvalévő, hogy csak olyan távolíthatja el, aki csónakkal közelíti meg a partot. Sorozatos eltávolításáért eddig senki nem vállalta a felelőséget, de meg merem kockáztatni, hogy csakis a határrendészek idejéből és fejéből telhet ilyesmire” – állítja Molnár. Rájuk gyanakszik Nyisztor József Orsován élő fogorvos is. „A gond csak az, hogy tippelni könnyen lehet, bizonyítani nehezebben” – mondja lapunknak. A gyanúsítottak tagadják, hogy bármilyen közük is lenne a táblák leszereléséhez vagy széttöréséhez. Molnár Endre szerint talán az lenne a legjobb megoldás, ha a kezdeményezők nemcsak magyar, hanem kétnyelvű szöveggel tisztelegnének Széchenyi emléke előtt. Az igazgató segítene, de nincs képben Kérdésünkre, hogy az RMDSZ által vezetett Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium alárendeltségébe tartozó országos vízügyi hatóság (ANAR) hajlandó lenne-e támogatni a Széchenyi-tábla hivatalos visszaállítását, az intézmény vezetője, Dávid Csaba beismerte, nincs tudomása semmiféle magyar vonatkozású emlékről az Al-Dunán. A víz alá került eredeti Széchenyi-táblán kívül Lászlóvára határában – jól látható helyen – egy másik magyar vonatkozású tábla is van. Ez Baross Gábornak állít emléket, megemlítvén, hogy a vasminiszternek is nevezett kereskedelmi tárcavezető I. Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége idején kezdte el a szoros hajózhatóvá tételét. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es, mára megrongálódott tábla Erzsébet királynénak, a magyarok Sissijének állított emléket. A Szinice nevű település közelében, a Duna medrében található három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építmény szintén magyar vonatkozású. Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint több al-dunai várhoz hasonlóan ezt is Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízbe kerültek, de még mindig láthatók. Továbbhaladva Báziás irányába, Drenkovánál, szintén a vízben pillanthatjuk meg Drankó várának a romjait. A Szörényi bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg le is rombolták. A régi, szintén víz alá került Orsován állt az a kápolna, amelyet 1855-ben a Szent Korona ittlétének emlékére emeltek. A magyar forradalom bukása után 1849-től 1853-ig ide ásták el a fővárosból elmenekített koronát. Az újjáépített Orsova modern katolikus templomának fala 2004 óta egy olyan márványtáblát őriz, mely a Szent Korona történetét írja le. A vízügyi hatóság igazgatója, Dávid Csaba lapunknak megígérte, utánanéz a dolognak, és amennyiben a hatáskörébe tartozó kérdésnek ítéli, minden támogatást megad a tábla hivatalos elhelyezésére.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Hiába magyar ügy, ha törvénytelen – Magyarázkodik György Ervin
A prefektúra elsősorban a procedúra be nem tartása miatt kérte a megyei tanács népszavazásról szóló határozatának visszavonását – jelentette be György Ervin, a kormány Kovászna megyei megbízottja. Tudott a jogászok kifogásairól, ismerte a megyei tanácsnak elküldött indoklás tartalmát, és az alprefektus is felhívta telefonon, megkérdezte, aláírhatja-e a dokumentumot távollétében – mondta el tegnap reggel.
A kormánybiztosi hivatal két ponton is hibásnak találta a határozat elfogadásának eljárását – magyarázta György Ervin. A 2000/3-as törvény értelmében ilyen jellegű határozatot az elnök terjeszthet be vagy a tanácstagok egyharmada, a székelyföldi népszavazásról szóló határozatot pedig kilenc MPP-s tanácstag kezdeményezte, a tizedik, az RMDSZ-es Molnár Endre a tanácsülésen csatlakozott, tehát utólagos aláírásával már nem tekinthető indítványozónak – mondta el a kormánybiztos a jogászai által felhozott kifogást. A másik hiba, hogy az ilyen határozatokat közvitára kell bocsátani a testületi szavazás előtt, meghirdetni újságokban, kifüggeszteni, és lehetővé tenni, hogy bárki véleményt mondjon róla, ez a 2003/52-es törvény előírása – hangsúlyozta György Ervin.
A prefektus szerint azonban a procedúrán túl gyakorlati hibákat is találtak a megyei tanács által megszavazott határozatban, a referendumtörvény szerint a megyék határainak megváltoztatására vonatkozó népszavazást csak az államelnök vagy a parlament rendelheti el. Kovászna megye prefektusa szerint a Konstanca megyében jóváhagyott határozat egészen másról szólt, mint az itteni, ott arról kérdezték az embereket: akarják-e, hogy megyéjüket feloszlassák, és nem arról, hogy egyetértenek-e egy új közigazgatási egység létrehozatalával. „Egyébként a konstancaiak döntését is megtámadta az ottani prefektúra, utóbb a bíróság ítélte mégis jogszerűnek" – mondotta György Ervin. Elismerte azonban, ha a háromszéki tanácstagok nem referendumnak, hanem konzultációnak nevezik kezdeményezésüket, akkor egész más elbírálás alá esett volna.
A kormánybiztos azt is kiemelte, nem tudtán kívül támadta meg helyettese a megyei határozatot, ő kérte a jogászoktól, hogy a törvények felsorolása mellett írják le részletesen a kifogásokat, Rétyre kellett mennie az Antos-ház avatóünnepségére, ekkor hívta fel Valentin Ionaşcu, hogy elkészült az indoklás, és aláírhatja-e? Ő igent mondott. A Háromszék kérdésére válaszolva azt is elmondta: a kormány megbízottja nem azért támad meg határozatokat, mert román vagy magyar ügyet képviselnek, hanem azért, mert törvénytelenek, feladata a jogszerűség fölött őrködni. „Ha nem támadom meg, leváltanak, és két hét múlva a frissen kinevezett kormánybiztos megteszi. Ha valaki azt hiszi, csak azért kell magyar prefektus, hogy esetleg ne támadjon meg bizonyos határozatokat, az téved" – fejtette ki.
A Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozataláról szóló népszavazást az MPP kezdeményezte, de felvállalta az RMDSZ is, és október 31-én megszavazta a megyei testület. Tamás Sándor megyei RMDSZ- és tanácselnök szombaton bejelentette, ő nem javasolja a határozat visszavonását, ha kell, bíróságon védik meg igazukat. A kezdeményező MPP megyei elnöke, Kulcsár-Terza József is úgy látja, nem szabad visszalépni, ki kell javítani a hibákat a prefektúra útmutatásai alapján, de folytatni kell az utat, amely a népszavazás megszervezéséhez vezet.
Farkas Réka, Háromszék
Erdély.ma

Megalakult az EMNP Maros megyei szervezete
Portik Vilmos a megyei elnök
Szerdán este a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban tartotta alakuló ülését az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete. Az ülésen jelen volt Toró T. Tibor megbízott elnök, Papp Előd, a Székelyföldi Régió elnöke, illetve a már megalakított nyolc helyi szervezet – Ádámos, Nyárádgálfalva, Székelybere, Marosszentgyörgy, Csíkfalva, Mezőbánd, Szováta, Marosvásárhely – elnökei és küldöttei.
Marosvásárhely erdélyi ügy
Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke a Népújság kérdésére kijelentette: – Ez az alakuló ülés egy természetes folyamat szerves része, hiszen Maros megye nélkül nem is lenne teljes a Néppárt szervezeti kerete. Maros megye és Marosvásárhely szimbolikus jelentőségű mind az EMNP, mind az egész erdélyi magyarság számára, hiszen az előttünk álló helyhatósági választásokon itt kellene olyan eredményt elérni, amely erőt adhatna másoknak is. Konkrétan: itt kellene visszaszerezni a 12 éve elveszített polgármesteri tisztséget.
– Az utóbbi időben nézeteltérések voltak az RMDSZ-szel közösen indítandó polgármesterjelölt körül. Történt azóta előrelépés? Meg tudnak ön szerint egyezni?
– Abban az esetben, ha az RMDSZ nem tart ki álláspontja mellett, hogy a fonnyadó tulipán jelével Marosvásárhelyen nyerni lehet, azt hiszem, minden esély megvan a megegyezésre. Számomra teljesen világos, hogy 2000 óta az RMDSZ háromszor próbálta meg visszaszerezni az elvesztett tisztséget, és hogy ez a tulipán jele alatt nem lehetséges. Erre három választás volt a bizonyíték. Félre kell tenni a pártérdekeket, be kell állni a sorba, és a közösen megtalált jelöltet segíteni. Ezt pártszínekben nem lehet, legyen az RMDSZ, MPP vagy akár EMNP. Kizárólag egy olyan egységes csapat kialakításával lehetséges, ahol a pártérdekeknek nincsen helyük. Ezért javasoltuk, hogy az lenne a legtisztább, ha formailag független jelöltként indulna a már megtalált Vass Levente, és a különböző politikai szereplők mellé állnának. Ha valaki a pártérdeket erőlteti, akkor tulajdonképpen azt akarja, hogy ne sikerüljön, és akkor alapos a gyanú, hogy esetleg más érdekek vagy más egyezségek vannak emögött. Ajánlom mindenkinek, így gondolja végig, mert az embereknek egyértelmű üzeneteket kell adni. Nem lesz könnyű így sem, tekintve a vásárhelyi etnikai arányokat, de azt hiszem, hogy együttműködéssel és akarással csodákra is képesek vagyunk.
– Egyes RMDSZ-politikusok szerint az összefogás csak szólam az önök részéről, mert ha valaki pártot alakít, azért teszi, hogy az RMDSZ erejét gyengítse.
– Az RMDSZ számára az együttműködés és összefogás azt jelenti, hogy feltétel nélkül támogatjuk az RMDSZ jelöltjeit, még akkor is, ha azok korruptak, tehetségtelenek és alkalmatlanok a tisztségre. Az EMNP nem azért alakult meg, hogy az elhasznált és korrupciógyanús embereket támogassa, hanem azért, hogy megkeresse azokat a tiszta embereket, akik képesek közfeladatra és azt képesek alázattal végezni. Ezért ad az EMNP ezeknek az embereknek szervezeti és jogi keretet. Az RMDSZ által hangoztatott egység, ismétlem, arról szól, hogy az ő jelöltjeiket kell támogatni. Ez tíz évvel ezelőtt talán érvényes is volt, amikor még az RMDSZ valóban ernyőszervezet volt, amely majdnem a teljes erdélyi magyarságot és annak minden szerveződéseit tömörítette, tiszteletben tartva a politikai pluralizmus elvét. Sajnos, már elmúlt, aki ma egységről beszél, az demagóg. Egység helyett én az összefogásról beszélnék, amikor egy magyar ügyet kell a többségi nemzetállami szemlélettel szemben érvényesíteni. Marosvásárhely ennek nagyon jó példája, együttműködésről kell itt beszélni, a közös cél, a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzése érdekében. Marosvásárhely erdélyi ügy, zászlóshajó a helyhatósági választásban.
Saját tanácsosi listákkal indulnak
Portik Vilmos megyei elnök legközelebbi tervei között említette, hogy megtalálják azokat a tisztességes embereket, akik eddig nem foglalkoztak politikával, vagy ha foglalkoztak is, nem szennyeződtek be ezáltal. Ezekre építkezve igyekeznek további szervezeteket létrehozni és minden lehetséges helyen olyan listát állítani, amelyre az emberek jó szívvel tudnak majd szavazni.
– Marosvásárhelyen is saját listát kívánnak állítani?
– Alapvetően az a célunk, hogy külön tanácsosi listát állítsunk mindenhol. Marosvásárhelyen sem látjuk ezt kizártnak. Ugyanakkor továbbra is keressük annak a lehetőségét, hogy valóban egységes magyar fellépést tudjunk felmutatni a polgármester-választáson.
– Mit jelent az önök számára, hogy Maros megyében is megalakult az EMNP? – kérdeztük Kali István alelnököt.
– Előrelépésnek tartom, mert növünk, ahogy gyarapodik a Néppárt. A megyei szervezet megalakulása után teljes gőzzel folytatjuk az eddigi nyolc szervezet mellett helyi szervezetek megalakítását a február 25-i alakuló kongresszusig. A választásokig legalább tíz szervezetet szeretnénk megalakítani.
A testület Portik Vilmost választotta megyei elnöknek. Alelnökök: Kali István és Benedek Zsolt, elnökségi tagok: Cseh Gábor, Borka Levente, Molnár Endre, Szakács Király István, Szakács Júlia, Hajdu Márk Christián.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Sokat hoz a kasszába az RMDSZ-nek a tagoktól, alapítványoktól, szervezetektől származó pénzadomány
Verestóy Attila szenátor a magánszemélyek, míg a szervezetek között a Bernády György Közművelődési Alapítvány, valamint a Mudura Sándor érdekeltségébe tartozó, nagyváradi Lotus Market Rt. és a Plaza Invest Rt. számított az RMDSZ legbőkezűbb adományozójának 2008-ban – derül ki az önmagát erdélyi magyar, közéleti enciklopédiaként meghatározó Tulipédiaportál összeállításából. Romániában a pártfinanszírozásra vonatkozó, 2006/334-es számú törvény szabályozza, hogy a pártkasszákba és kampányra érkező pénzekről a Hivatalos Közlönyben is számot kell adni.
Nem kell nyilvánosságra hozni azoknak az adományozóknak, támogatóknak a nevét, akiknek a támogatása nem éri el az aktuális év bruttó minimálbérének tízszeresét. 2008-ban utóbbiak adománya összesen 1 045 606,41 lej volt. Nyilvánosan is meg kell nevezni viszont azokat, akik a minimálbér tízszeresét meghaladó összeggel támogatnak bármilyen pártot.
Ők összesen 43 201,49 lejt adtak az RMDSZ pártkasszájába. Ezeket a kötelező beszámolókat sokáig a Hivatalos Közlöny olyan mellékleteibe „száműzték”, melyek a nagy nyilvánosság számára alig voltak elérhetők. A Tulipédia nem kevés kutakodással 2008-ig tudta fellelni a teljes listákat, melyeket éves bontásban fel is dolgozott.
A több száz nevet tartalmazó támogatók névsora sokat elárul arról, hogy kik is áldoznak egy-egy párt működésére. Még érdekesebb azoknak a (gazdálkodó) szervezeteknek a listája, melyek az RMDSZ-t támogatják: a legnagyobb adományozók között mind ott vannak azok a cégek, melyeket az RMDSZ-szel „hírbe hoztak” (például a Mudura Sándor birtokában lévő, nagyváradi Lotus Market Rt. vagy a Colomon Antal tulajdonában lévő, margittai Marconst Kft.) mint olyan cégeket, melyek haszonélvezői vagy nyúlványai lehetnek a párt érdekeltségeinek.
Kötelező befizetések
A 2008-as adatok szerint a következő párttagok támogatták az országos bruttó minimálbér tízszeresénél nagyobb összeggel az RMDSZ-t: Sauer András Kálmán (7316 lej), Kovács Attila (5785,49 lej), Birtalan József (5100 lej), Molnár Endre (5000), Becsek Zsuzsa (5000), Becsek László (5000), Bajcsi Ákos (5000), Tánczos Barna (5000). Közel százfős azoknak a természetes személyeknek a listája, akik 10 ezer lejnél többel támogatták az RMDSZ-t. Verestóy Attila szenátor (képünkön) nagyságrendekkel többel, 274 382 lejjel támogatja saját pártját, mint bárki.
Ebben a listában azért érdemes kutakodni, mert bizonyítja, hogy az RMDSZ tisztség- és tisztviselői az alakulatnak köszönhető tisztségeikből származó jövedelmük után kötelesek bizonyos hányadot (többnyire 10 százalékot) a pártkasszába befizetni.
Ezt a kötelezettséget a területi szervezetek alapszabályzataiban is rögzítik, miként például az RMDSZ csíki területi szervezetének alapszabálya, melyben a 11. cikkely 4. pontja rendelkezik így: „A tagszervezetek kötelesek a tagságuknak megfelelő tagdíjból és az önkormányzati képviselőik üléspénzének 10 százalékából és a polgármesterek, alpolgármesterek és az RMDSZ közreműködésével más tisztségre kinevezett személyek bruttó jövedelmének 2 százalékából származó szervezeti hozzájárulások 50 százalékával havonta hozzájárulni a csíki területi szervezet működésének fenntartásához.
A szervezeti hozzájárulást nem fizető választott, kinevezett tisztségviselő újabb tisztségekre nem jelölhető, illetve tőle a bizalom megvonható.” Arról nincs hozzáférhető nyilvántartás, hogy a befizetési kötelezettségeiket mennyire tartják be az RMDSZ-funkcionáriusok. A listában szereplő összegekből viszont nem feltétlenül lehet pontosan kiszámolni az adományozó jövedelmét, hiszen előfordulhat, hogy több támogatást fizet be valaki, mint amennyire kötelezett.
Az sem tisztázott, hogy ez a nyilvántartás az a nyilvántartás-e, azaz előfordulhat, hogy nem a Hivatalos Közlönyben nyilvánosságra hozandó tételként könyvelik el a befizetéseket. De az biztos, általános szabály az RMDSZ-ben, hogy a párt színeiben elnyert tisztségekért járó juttatásokból, jövedelmekből valamennyit vissza kell osztani a pártnak. Verestóyt László Attila követi 95 ezer, Antal István 43 400, Antal István 37 900, Kelemen Hunor 34 800, Eckstein-Kovács Péter 33 480 lejjel.
A Bernádytól a Lotusig
A 2008-as adományozók listájában két, az RMDSZ által létrehozott alapítvány is szerepel: a Bernády György Közművelődési Alapítvány (215 000 lej), valamint a Progress Alapítvány (27 ezer lej). A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A szervezet 2008-ban (is) több száz milliós magyarországi közpénzzel gazdálkodott, ő látta el Romániában például a magyar igazolványokkal kapcsolatos, ún. tájékoztatási feladatokat 2011. május 9-éig. Áttekinthető, a nyilvánosság számára is elérhető beszámolókkal vagy elszámolásokkal sosem terhelte a nagyérdeműt az alapítvány, a Tulipédia eddig csak azt tudta kideríteni, hogy körülbelül évi 200 milliós nagyságrendű magyar közpénz érkezhetett a számlájára. Feltehetően ebből juttatott 2008-ban a Progress Alapítvány 27 ezer lejt az RMDSZ-nek. Teljes bizonyossággal viszont csak akkor állítható ez, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani lehetne: a Progress Alapítványnak nem volt saját, egyéb bevétele.
Izzasztóbb cég és név a támogatók listájában Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó két cége, a Lotus Market Rt. (183 625 lej), valamint a Plaza Invest Rt. (160 ezer lej). Mudura ugyanis így (is) törlesztheti azt, hogy az RMDSZ nagyváradi korifeusai hozzásegítették 2,5 milliárd forintot meghaladó hitelhez, melyet a magyar állami Eximbank nyújtott Medgyessy Péter akkori kormányfő 2002. júliusi, nagyváradi látogatása után. Mudura cégei éveken át támogatják az RMDSZ-t.
Hasonló „kötelezettséget” törleszt a margittai Marconst Kft., melynek viselt dolgaival egy, a Tulipédián is szemlézett, a Bihoreanul hetilapban közölt, tényfeltáró cikk foglalkozik. Ez a cég nyerte különben Bihar megye szinte valamennyi csatornázási beruházását 2009-ben mint kivitelező, az akkori, Borbély László vezette környezetvédelmi minisztérium több mint 60 milliós támogatásából. A jelek szerint busásan megtérül az RMDSZ támogatása.
Szintén ismerősként üdvözölhetjük Molnár Áront, az Azimut Com Kft. képviselőjét, annak a Molnár Antalnak a fiát, aki a korrupcióellenes ügyészség szerint sikeres kísérletet tett Borbély megvesztegetésére. Az RMDSZ-t támogató cégben aláíró fiú és a megvesztegetéssel gyanúsított apa cégnél betöltött tisztségeit nem kell feltárni, a tényekre tekintve biztosan állítható, hogy az apa, a fiú és Borbély miniszter kölcsönösen egyengették egymás útjait.
Biharban mindent vitt a Marconst
Az RMDSZ Bihar megyei gazdasági ügyleteiről nemrég a Bihoreanul nagyváradi napilap közölt átfogó riportot, amelyben polipként, vagyis maffiaszerű bűnszervezetként festi le az alakulatot. A lap a margittai Marconst építkezési vállalat – ezt a céget bízta meg a nagyváradi polgármesteri hivatal nemrég a Fekete Sas Palota felújításával – bemutatása kapcsán emlékeztet arra, hogy idén márciusban Borbély László akkori RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter a váradi prefektúrán bejelentette 60,1 millió lej szétosztását 12 megyei csatornázási projekt szétosztására. Még azon a napon aláírták Berettyócsohaj, Érszőllős, Esküllő, Vámosláz, Hegyközcsatár, Margitta, valamint Székelyhíd polgármesteri hivatalaival a finanszírozási szerződéseket.
„Azt csak gyanítani lehetett, hogy miután a pénzeket egy RMDSZ-es miniszter utalta ki, a nyereség is a szövetség kegyeit élvező céghez kellett visszajusson” – jegyezte meg a Bihoreanul, idézve egy neve elhallgatását kérő üzletembert, miszerint már korábban lábra kelt a pletyka az építkezési vállalkozók körében, hogy nincs értelme részt venni a versenytárgyalásokon, mert mindegyiket egy RMDSZ-közeli cég fogja megnyerni. És a szóbeszéd megerősítést nyert, mivel az érintett bihari településeken kiírt versenytárgyalást kivétel nélkül a Marconst nyerte. Berettyócsohajon – ahol az önkormányzat magáncégre bízta a kiírás lebonyolítását, holott rendelkezik saját közbeszerzési szakemberekkel – csak a margittai cég vett részt a versenytárgyaláson, más településeken azonban – az érintettek szerint mondvacsinált ürüggyel – kizárták a konkurenseket a licitről.
Krónika (Kolozsvár)

„Tudnod kell, hogy mit akarsz!”
Aki a máréfalvi Pál Emilt ismeri, tudja róla, hogy semmi pénzért nem dicsekedne magával. Noszogatni kell, hogy azokról a dolgokról beszéljen, amelyek példaként szolgálhatnak mások számára is. Alázattal teszi a dolgát, miközben a tökéletességre törekszik, s legjobb tudása szerint csinálja azt, amihez éppen hozzáfog. Sokoldalú, nyitott, józan gondolkodású ember, az ősi tudás birtokában van. Zenész, festő, vállalkozó, család- és szülőföld-centrikus. Háza körül önfenntartó gazdaságot alakított ki, hiszen ebben látja a jövőt.
A tágas udvarról, ami tele van facsemetékkel, műtermébe invitál. A szoba falára ceruzával számos ötlet, gondolat van felfirkantva. Olyan dolgok, amelyeket még meg kell tennie, vagy amelyek már megvalósultak. A fal jegyzetfüzetként is szolgál, lassan nincs fehér folt, ahová írni lehet. Itt zajlik az alkotás, ide vonul vissza, amikor rendet akar teremteni fejében. Társaságában jól érzi magát az ember, pozitív kisugárzásával hatni tud beszélgetőtársára.
A háromgyerekes családapa Máréfalván született 1971-ben. Bár nem volt zenész a családban, édesapja úgy gondolta, mindhárom fiának szakmát kell adnia a kezébe. „Szép Gyula itt volt zenetanár Máréfalván, s apámmal kitalálták, hogy valamelyik gyerekből zenészt kell faragni. Ott laktunk az iskola szomszédságában, sokat járt át hozzánk, hogy kifülelje, melyik gyereknek van jobb hallása. Mindegyiknek volt, de talán nekem egy kicsivel több. Bátyám, Vilmos két évvel idősebb, ő elektrotechnikát végzett, Lajos öcsém négy évvel fiatalabb, ő matek-fizika tanár. Miközben itt jártam általános iskolába, hetente kétszer-háromszor bevittek a Pallóba hegedű szakra és zongora mellékszakra, illetve zeneelméletet tanultam. IX–X.-ben fémfeldolgozó szakra jártam, tizenegyben pedig faipari szakra. Mivel az iskolának akkoriban volt zenekara, mi inkább azzal foglalkoztunk, nem fektettünk különösebb hangsúlyt a tanulmányi eredményekre. Aztán addig muzsikáltunk, hogy sem a líceumot, sem a szakiskolát nem fejeztem be. Jöttünk-mentünk a zenekarral s a tánccsoporttal, felléptünk a Megéneklünk Románia fesztiválokon, nagy rivalizálás volt akkoriban az iskolák között, hogy kinek jobb a zenekara” – meséli Emil.
Kőfaragó lett Magyarországon
Az iskolai évek után három esztendőt a bútorgyárban dolgozott. Először a szerelőműhelyben, onnan pedig a lakkozóba került, s gyakorlatban is megismerkedett ezzel a szakmával. A kilencvenes évek elején Magyarországra ment szerencsét próbálni, egy hónapot kőfaragóinasként dolgozott egy cégnél, majd Pilisvörösvárra jelentkezett mint profi kőfaragó. „Három évet dolgoztam náluk, márványt, gránitot, mészkövet, sírkövet faragtam, a kandallófaragástól a dísztárgyak esztergálásáig mindent elvállaltam. Napi tizenöt-tizennyolc órát dolgoztam, és sok pénzt kerestem” – emlékszik vissza.
Aztán megelégelte a kemény munkát, és hazajött. Egy-két hónap pihenés után oldalára kötötte hegedűjét, és elkezdte járni a falvakat. Felkutatta a cigányokat, akiktől zenélni tanult. „Kalotaszentkirályon találkoztam András Misivel, s Rácz Péter barátommal együtt elcsalt a Hargita Néptáncegyütteshez. 1996-ban versenyvizsgáztunk, és fel is vettek. Én három és fél évet muzsikáltam, Péter barátom pedig három évet brácsázott az együttesben. Ez idő alatt a megspórolt pénzemből bátyámmal megvettük az asztalosipari munkagépeket. Tudtam, a muzsikálásból nem lehet megélni, de kicsit szórakozunk, s aztán megint dolgozunk, ha elfogy a pénzünk. A műhelyt beállítottuk asztalosmunkálatra, s amikor teljesen leszegényedtem a néptáncegyüttesnél, hazajöttem, és bátyámmal közösen elindítottuk a vállalkozást. Ahogy beindult a munka, szerződést kötöttünk egy német céggel, és mai napig nekik dolgozunk. Ennek lassan tizenöt éve. A műhely kinőtte magát, jelenleg 67 személy dolgozik nálunk, kerti bútorokat készítünk. Figyelünk arra, hogy legyen alapanyag, megrendelés, s a munkások megkapják fizetésüket.”
A takarítást a fejekben kellene kezdeni
Minden, amivel foglalkozik, természetközeli, vagy a természethez kötődik, mondja Emil. „A festményeim is az univerzum megszelídítéséről szólnak. Ha valamihez hozzáfogsz, tudnod kell, hogy mit akarsz, s látnod kell a végét is egy kicsit. Kétévente kipróbálok új dolgokat, de megmaradnak a régiek is. A horgászat vagy az íjászat is ilyen. Van íjászengedélyem, de járok a Deltába is, profi szinten, szakszerűen horgászom. A festészet két éve kezdődött” – mondja.
Emil szerint ha azt szeretnénk, hogy ebben a világban rend és tisztaság legyen, a fejekben kellene kezdeni a takarítást, kielemezni az őszinte véleményeket, cselekedeteket, történéseket. Úgy véli, hogy cselekedeteink csak kis részei az életünknek, hiszen ott vannak még a gondolataink.
A muzsikálás hobbi marad
Emilék bandájának Keleti Szél Szabadcsapat a neve, hamarosan egy hanglemezt szeretnének kiadni udvarhelyszéki népi muzsikával. Külföldre is eljárnak zenélni, tavaly például a pesti Fonóban is muzsikáltak. „Menedzselni kellene ezt is, mint minden mást, nyomulni kellene, reklámozni, de nem szabad erőltetni. Hat embert nem könnyű megutaztatni, megetetni, s reggel még ki is kell őket fizetni, tehát sokan az olcsóbb megoldást választják.”
Molnár Endrével, ismertebb nevén Monyóval egy közös albumon dolgoznak, a hanganyag java része elkészült, népzenei elemekkel fűszerezett improvizatív dzsesszt játszanak. Emil receptorai a szociális problémákra is érzékenyek, testvéreivel közösen minden jó ügyet támogatnak. Ezért hozták létre a Pál Testvérek Egyesületet is, ezen belül pedig a Pál Galériát. A művészetpártolás mellett munkaerőképzéssel is szeretnének foglalkozni, a népi mesterségek népszerűsítését is célul tűzték ki. „Vannak még bácsik, akik ismerik például a kerekes szakmát. Nekünk is meg kellene tanulnunk, hiszen ne higgyük azt, hogy mindig lesz gumikerék. Egyszer elfogy az üzemanyag is, s akkor neki kell fognunk dolgozni.”
„Sajnos semmi nincs rendben”
Emilt aggasztja a jövő. Úgy gondolja, hogy minél előbb tudatosítani kellene az emberekben az önellátó gazdaság fogalmát. A falvakkal körbevett város belepusztul a hipermarketek mocskába, a rossz minőségű ételek fogyasztásába. A városi, tömbházban lakó ember is elmehetne ősei földjére, és megtermelhetné magának az élelmet, hiszen az udvarhelyiek nyolcvan százaléka faluról származik.
„Sajnos semmi nincs rendben. Az uniós pénzeket arra kellene fordítani, hogy lehetőséget teremtsenek az embereknek, termeljenek meg maguknak mindent. Sokan azért mennek ki külföldre a mezőgazdaságban dolgozni, hogy összekuporgatott pénzükből itthon megvegyék a külföldről behozott, vegyszerezett termékeket. Itt kezdődnek a bajok. Látszik a rendszeren, hogy napról napra hogyan épül le, egyre több betegség van, a falvakban eluralkodott az alkoholizmus. Pedig Udvarhelyszékből egy kis paradicsomot lehetne varázsolni, de ahelyett ülünk bent a blokkban, hivatalokban, és nem foglalkozunk magunkkal, csak mások irányításával. És közben panaszkodunk, hogy milyen rossz az élet” – mondja.
Emilék másfél-két hektáron gazdálkodnak, a zöldséget, a húst ők maguk állítják elő. Tyúkot, kacsát, libát, pulykát, nyulat, fácánt, fürjet tartanak, vannak csüngőhasú malacaik, kecskéik. „Fontos, hogy mindig friss húst egyél, egész évben élnek körülötted az állatok, megadod a lehetőséget, hogy szépen fejlődjenek, és te szelektálod őket. Az erős, őshonos fajokat kell visszatelepíteni. A kenyeret is magunk sütjük a kemencében, máskor Imre barátom felesége süt, ami szintén házi. Itt van az oldalban a sok természetes gyógyszer, a gyógynövények, tavasszal szeretnék egy szárítót megépíteni, egy teaházat. Sok tennivalónk van még” – összegzett.
Nagyálmos Ildikó |
Székelyhon.ro,

Vásárhelyen mikor lesz?
Konzulátus a Szörényi Bánságban
Magyar tiszteletbeli konzulátust avattak fel kedden a Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin). A képviselőetet az évtizedek óta a Duna-parti városban élő Molnár Endre vállalkozó vezeti. A terület utoljára Mátyás király idejében tartozott a Magyar Királysághoz, Szörényi Bánság néven.
„Igyekszünk az egész országban biztosítani a konzuli érdekvédelmet. Megnyílt a Bulgária és Románia közötti Vidin–Calafat Duna-híd, és nagyon megnőtt az átmenő kereskedelmi forgalom, illetve a turizmus is a Vaskapu környékén, a régi Bánságnak ezen a déli részén, Herkulesfürdő és Mehádia környékén” – magyarázta Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet, hogy mi indokolja a szörényvári képviselőet megnyitását.
Molnár Endre köztiszteletnek örvendő, jó kapcsolatokkal rendelkező, a helyi és országos politikában is jártas vállalkozó, a Tropical szálloda tulajdonosa – mutatta be a tiszteletbeli konzult a nagykövet. Az olténiai megyék (Dolj, Gorj, Mehedinți, Olt, Vâlcea) tartoznak az új konzuli területhez, amelyek távol esnek a hagyományos magyar misszióktól. Molnár az MTI-nek elmondta: már azelőtt, hogy kinevezték volna tiszteletbeli konzullá, és kihelyezték volna a magyar címert és zászlót az irodára, öntevékenyen eljárt bajbajutott magyar turisták és kamionosok ügyében, akik hozzá fordultak segítségért.
Magyarországnak Jászvásárban és Konstancán van még tiszteletbeli konzuli irodája Romániában. A temesvári képviselőet jelenleg nem működik, mert még nem nevezték ki a közelmúltban elhunyt Pánczél Zoltán tiszteletbeli konzul utódját.
Az MTI érdeklődésére, hogy van-e valamilyen fejlemény a Marosvásárhelyre tervezett, a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozó konzuli iroda ügyében, amelynek a megnyitásához a román fél nem járult hozzá, Zákonyi Botond annyit mondott: „Reméljük, hogy felismerik: a magyar diplomáciai jelenlét bővülése elősegíti a két ország közötti kapcsolatok élénkülését mind gazdasági, mind kereskedelmi, turisztikai és kulturális területen, ami mindkét félnek fontos”. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Diplomácia helyett segítség – Interjú Magyarország olténiai tiszteletbeli konzuljával
Magyarország tiszteletbeli konzuljaként az anyaországot képviselői Olténiában a Székelyföldön született Molnár Endre. A hivatalt Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), a vállalkozó tulajdonában lévő Tropical Szálloda irodahelyiségében rendezték be. Molnár azt állítja, már kinevezése előtt is öntevékenyen eljárt bajbajutott magyar turisták és kamionosok ügyében, akik hozzá fordultak segítségért. 
– Székelyföldi származásúként közel fél évszázada Olténiában él, és most Magyarország tiszteletbeli konzuljává nevezték ki. Mit gondol, hogyan „találta meg” Önt ez a tisztség?
– Csíkkozmási származású vagyok, rendszeresen el is látogatok a szüleim, rokonaim sírjához. Akárhányszor Marosvásárhelyre vagy Kolozsvárra szólít a kötelesség, teszek egy kétszáz kilométeres kitérőt, és felkeresem szülőfalumat, a temetőjét, a régi utcáit. Mindig feltöltődve indulok tovább, vagy térek vissza Olténiába, ahova közel ötven évvel ezelőtt telepedtem le.
Szörényvárra nősültem, ott születtek a fiaim, ott működik a vállalkozásom, ott hoztam létre az RMDSZ Mehedinţi megyei szervezetét, és ott segítem a magyarországiakat, valahányszor valamiféle gondjuk támad. Tréfásan úgy is fogalmazhatnék, ezt a tiszteletbeli konzuli feladatot eddig is elláttam, csak egy kicsit feketén. Bár nem lehetek tagja a magyar diplomáciai testületnek, munkámért nem kapok, de nem is várok fizetést, hivatalos kinevezésemhez meg kellett várnom a román külügy hozzájárulását, akár egy rendes konzul.
– Mi a feladata Románia déli részén, távol az anyaországi és az erdélyi magyarságtól?
– Elsősorban a bajba került magyar állampolgárok megsegítése. Amióta átvettem ezt a számomra rendkívül megtisztelő címet, hál’ Istennek nem akadt semmiféle munkám. De addig – balesetek, lopások, gépkocsifeltörések és különböző incidensek miatt – mindegyre hívtak vagy küldtek tolmácsolni, tanácsot adni az érintetteknek.
A legtöbb esetben a bajba keveredett magyarországi kamionsofőröknek kellett segédkeznem, olyanoknak, akik karamboloztak, de olyanoknak is, akiknek ellopták az árujukat vagy az üzemanyagukat. Akkor is léptem, amikor egy pontonkikötő eldőlése miatt egy húszfős turistacsoport esett a Dunába. Senkinek nem lett semmi baja, de az iratok tönkrementek, vagy a szó szoros értelmében elúsztak.
– Magyarország megbízottjaként a kultúránkat is megpróbálja népszerűsíteni?
– Nem hinném, hogy erre komolyabb igény mutatkozna. Inkább sportesemények szervezésében gondolkodom annál is inkább, mivel van egy sportrepülőterem, ahol nagyon szép dolgokat szoktunk művelni.
– Az Al-Dunán, Orsován vagy a Kazán-szoros környékén valamikor számos, a magyar múltra utaló jel létezett. Nem tudom, az RMDSZ-elnöktől vagy a tiszteletbeli konzultól kérdezzem: szándékában áll ezeket újra nyilvánosság elé tárni, láthatóvá tenni?
– Ha a Széchenyi-táblára gondol, el kell mondanom, hogy legalább háromszor rögzítettük a sziklára, és mindannyiszor eltüntették. Egyesek azt mondják, emeljük ki az eredetit, amely a vaskapui gát megépítése után, a Duna szintjének felemelésével került víz alá. Ez lehetetlen, hisz az emlékmű szövege nem egyszerű márványtáblára került, hanem a lecsiszolt sziklába faragták.
Az orsovai Korona-kápolna ugyanazon okok miatt az egész városkával együtt víz alá került. Az új római katolikus templom faláról viszont a látogató megtudhatja, hogy a menekülő Kossuth Lajos megbízásából 1849-ben itt ásta el Szemere Bertalan a magyar koronát, amit négy évvel később a császári hatóság megtalált.
– Hogyan fogadták kinevezését a helyi vezetők a nem éppen felhőtlen magyar–román viszony közepette?
– Mindenki eljött, akit meghívtam – a prefektus, a megyei tanácselnök, a polgármester –, és gratuláltak kinevezésemhez. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy Szörényváron és a megyében szinte mindenki ismer, és tudja, hogy székely emberként, a helyi RMDSZ alapítójaként, elnökeként mindig is kiegyensúlyozott ember voltam, és az vagyok ma is.
Persze egyesek feltették a kérdést, hogy minek magyar tiszteletbeli konzul, ha itt már nem is élnek magyarok? Ezeknek az embereknek elmagyaráztam, hogy konzulként én nem a romániai magyarságot, hanem Magyarországot képviselőem. Az elején így volt az RMDSZ-szel is, de aztán megszokták, hogy az én szállodámon a román meg az uniós zászlón kívül ott lobog a piros-fehér-zöld lobogó is.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Filmek székely olimpikonokról
Székely olimpiai bajnokokat mutat be Becze Zoltán négy filmjében, melyeket pénteken 18 órától vetítenek a Mikó-vár bástyatermében.
Négy hónappal ezelőtt indult el a Csíki Hírlap hasábjain az a sorozat, amely olimpiáról olimpiára kalauzolja az olvasókat, előtérbe helyezve az erdélyi magyar és a Székelyföldi olimpikonokat.
„Köszönöm a Csíki Hírlapnak, hogy ezt a sorozatot közli, és a 24 éves kutatási eredményeimet be tudom mutatni. Eddig ilyen összeállítás még nem készült, a cél az volt, hogy inkább az erdélyi, Székelyföldi olimpiai bajnokokra összpontosítsak, mert többnyire a nagy érmesekről írnak csak, és általában őket megemlítik lábjegyzetben” – fogalmazott a szerző a sorozat kapcsán.
A pénteken délután bemutatott filmek négy székely olimpiai bajnokról szólnak. „Abban a sorrendben vetítjük, ahogy nyerték az érmeket: 1928, Keresztes Lajos, egy Alsósófalván született birkózó, a második a korondi születésű Lőrincz Márton, az 1936-os berlini olimpián szerepelt kiváló eredménnyel. A harmadik, akinek az olimpiai aranyérme egy héttel ezelőtt volt negyven éves, Molnár Endre gyergyószentmiklósi vízipólós kapus. Ő a híres Faragó-féle csapatnak volt a kapusa. Ugyanakkor természetesen levetítjük a Novák Edéről, Csíkszeredai paralimpiai bajnokunkról szóló filmnek azt a változatát is, amely már belefoglalja a 2012–2016 közötti időszak eredményeit is” – magyarázta Becze.
A filmek 15 percesek, ha van rá érdeklődés, akkor ezek levetítése után a hosszabb változatot – 26 perc – is meg lehet tekinteni az első kettőről. A Keresztes Lajosról és Novák Edéről szóló filmeknek román feliratos változatuk is van, a Keresztes-féle filmnek még angol is, ha valaki igényli, ezt is szívesen levetítik.
Kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak visszahozni a köztudatba ezeket a bajnokokat, Becze úgy válaszolt, hogy ő nem visszahozta, hanem tulajdonképpen most mutatja be. Ugyanis ezekről az emberekről a kommunizmusban nem volt szabad beszélni.
„Gyűjtésem során az első háromnál, amikor le akartam fényképezni, hogy hol és mikor keresztelték meg őket, érdekes módon ezek az iratok hiányoztak a plébániákról, Gyergyóban is, Korondon és Parajdon is. Nagyon odafigyeltek, hogy feledésbe merüljön, hogy a székely nagyot alkotott sportban, és a világ tetején állt – nem csak képletesen –, amikor az olimpiai dobogó legmagasabb fokán átvette az aranyérmet” – magyarázta. Hozzátette, fontos tudjuk, hogy nagyot alkottunk nemcsak a művészetek és az irodalom terén, hanem vannak nagy sportolóink, akik olimpiai bajnokok voltak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

„Ízig-vérig székely sorsú” olimpiai bajnokokról készít filmeket Becze Zoltán
Jelenleg 6 olyan olimpia bajnok sportoló van, aki Székelyföldön született. Az ők történeteit szeretné felkutatni és filmen bemutatni a Csíkszeredai Becze Zoltán sportújságíró, akinek lassan a harmadik filmje is elkészül a magyar sportnak olimpiai aranyérmet nyerő Székelyföldi sportolók témában.
A Parajdon született Keresztes Lajos birkózóról (aki 1928-ban, Amszterdamban lett olimpiai bajnok), illetve a korondi Lőrincz Márton birkózóról (aki 1936-ban, Berlinben lett olimpiai aranyérmes) már elkészült egy-egy 26 perces, rövid dokumentumfilm, a gyergyószentmiklósi Molnár Endre vízipólókapusról (aki Faragó Tamás és Szívós István társaságában, 1976-ban, Montrealban állt az ötkarikás dobogó legmagasabb fokára) pedig most van folyamatban.
Becze állítása szerint mindhármuk sportolói karrierje, életútja ízig-vérig székely sors. Erről kérdeztük a szakértőt.
Miért kezdett el a székely magyar olimpikonok témájával foglalkozni?
- 1979-ben csak kétévente mehettünk külföldre, így amikor kijutottunk, akkor csak habzsoltuk a magyar könyveket, újságokat, folyóiratokat, amikhez hozzájuthattunk.
Én akkor vettem egy Magyar ifjúság évkönyvet és egy Világ ifjúság évkönyvet. Az egyikben volt egy cikk azzal a címmel, hogy Az igazi Toldi Miklós, és az első Székelyföldön született olimpiai bajnokról, Keresztes Lajosról szólt. Ebben leírták, hogy Toldihoz hasonlóan Keresztes is a szarvánál fogva csapta földhöz a megvadult bikát, háromszor is megcsinálta mészáros inas, majd mészáros mesterként egy pesti vágóhídon, tanuk előtt. Ebben ugyan még nem írták, hogy Parajdon, pontosabban a Parajd községhez tartozó Alsósófalván született.
Egy fél órára rá egy Molnár Endréről szóló cikket olvastam, amiben a Faragó- és Szívós-féle nagy vízilabda csapatról volt szó, akik ugye 1976-ban lettek olimpiai bajnokok. És megragadta a figyelmemet egy mondat, amit soha nem fogok elfelejteni. Azt írta Molnárról, hogy hozta magával a székely hegyek nyugalmát, kitartását, erejét. Határozottan emlékszem, azt írta Székelyudvarhelyen született, de később kiderítettük, hogy gyergyói. Megmutattam ezt a cikket édesapámnak, majd a másikat is Keresztesről. És ő mondta: ez is székely.
És akkor életemben nem tudom hányadszor, de boldog voltam, mert kiskorom óta gondolkodtam azon, hogy mi mit adtunk a világnak. Tudtam, hogy vannak feltalálóink, mint Irinyi János vagy Puskás Tivadar, nagy íróink, mint Kányádi és Sütő, de mindig szerettem volna, hogy legyen egy olyan pillanat, amikor egy székely a világ tetején áll. Akkor ott megtudtam, hogy két székely kétszer állt a világ tetején.
A '90-es fordulat után indult egy sportnapilap Csíkszeredában, az Új Sport, ott kezdtem el másodállásban sportújságíróként dolgozni, utána a Csíki TV sportrovatának lettem a főszerkesztője. Így vettem részt 1991-ben egy sportújságíró kongresszuson Paks mellett, ahol Schmitt Pállal a MOB egykori elnökével is készítettem egy interjút az Új Sportnak. Ő mondta nekem, amikor végeztünk: Született nálatok 3-4 olimpiai bajnokunk, nem néznél utána?
Ezzel kezdődött el számomra a gyűjtés. Tisztán emlékszem, az első gyűjtési napom az az augusztusi nap volt, amikor puccsolták Gorbacsovot. Elindultam Parajdon és Korondon kérdezősködni. Később derült ki, hogy van egy harmadik olimpiai bajnok is, Lőrincz Márton, akinek akkor még élt a testvére. Ekkor teljesülhetett a gyerekkori álmom, mert nemcsak cikket írtam róluk, hanem dokumentumfilmeket is készítettem. Először egy másfél perces hír lett belőle, majd egy 3, 5, 12 perces film. Az első bemutatók 1995-ben voltak. Az előző olimpián már bemutatták a 12 perces filmeket. Azóta Keresztesről és Lőrinczről már 26 perces film is készült, Molnár Endréről pedig most készül a 26 perces film. Így indult el ez az egész.
Ugyanakkor a paralimpiai hősünkről, Novák Edéről is van már filmem. Igazából vele foglalkoztam először, az első 26 perces filmem vele készítettem.
De nem csak ez a három székely olimpiai bajnok van...
- Székelyföldön hat olimpiai bajnok született. Négy magyar színekben indult, Keresztes, Lőrincz, Molnár és Hazai Kálmán (A Marosvásárhelyi születésű vízilabdázó 1936-ban nyert olimpiai bajnoki címet a csapattal - szerk.), kettő pedig román színekben lett olimpiai bajnok, Urzică Marius és Szabó Katalin. Természetesen tudok róluk. Nekem az első Népsportban megjelenő nagy cikkem még 1990 májusában egy Szabó Katival készült interjú volt.
Jelenleg közülük a már említett három bajnokról és a paralimpiai bajnok Novákról van filmem, de a jövőben szeretném kiegészíteni másokkal is. Hazai Kálmán története még fehér folt, nagyon keveset tudunk róla. Szabó Katiról azért már többet tudunk, sőt archív felvételek is vannak róla. A gyűjtést már megkezdtem.
Mennyi munkát kellett befektetni a kutatásba? És honnan lehet információkat szerezni?
- A 2008-as olimpiára döntöttem el, hogy 2016-ig elkészítek 2-3 rövidfilmet ezekről a bajnokokról, a többiről pedig 2020-ig forgatok egyet-egyet. Rém nehéz információkat gyűjteni. Lőrincz Márton esetében például vannak oldaláig rokonok, de nagyon nehezen lehetett egy mondatot is kiszedni belőlük, egy fényképet vagy egy újságcikket megkapni. Minden idők egyik legnagyobb magyar sportújságírója,Szepesi György például csak annyit írt Lőrinczről, hogy Korondon született '11-ben. Innen indult a kutatás, hogy legyen egy 26 perces film belőle.
Nem vagyok olyan, mint a kollégáim, akiknek ha van egy témájuk, akkor azt, és csak azt végigviszik. Ha pályázaton nyerek pénzt az egyik filmre, akkor saját zsebből még ott töltök 3-4 napot, és a másikhoz is dokumentálódóm. De szerencsére nagyon jó a kapcsolatom a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Olimpiai Akadémiával, kapok tőlük dokumentumokat.
Ugyanakkor, mivel kétszer megrendeztem a magyar és román olimpiai akadémiák találkozóját, a román féllel is jóban vagyok, tehát ha kérek Katiról valamit, akkor biztosan meg fogom kapni. De besegítenek a Román Televízió Magyar Adásának munkatársai is, mert a nagyobb eseményekről én vagyok a sporttudósítójuk.
Azt írtad, hogy ízig-vérig székely sorsuk volt ezeknek az olimpikonoknak. Számodra ez mit jelent?
- Mert nemcsak a sportvetélkedőkre kellett felkészüljenek. Nemcsak az ellenféllel kellett megküzdjenek, hanem a bírókkal, a szakszövetséggel és az egész rendszerrel. Elmondom a példákat. Keresztes Lajos 1924-ban simán jutott be a döntőbe, ahol egy finn birkózóval kellett megküzdjön. De a szakszövetség megváltoztatta a zsűri összetételét, egy dánt és három finnt rakott a zsűribe. Így kapott ki 3-1-re. Mindezt úgy, hogy a másikat, a birkózók nyelven mondva, 20 percig forgatta. A francia közönség Trianon után négy évvel akkora tüntetést rendezett mellette, hogy lovas rendőrökkel kellett szétverni.
Molnár Endre olimpia bronzzal kezdte Mexikóban, ott talán még nem is csaltak, de 1972-ben az utolsó három meccsükből kettőt egy román, Mărculescu nevű bíró vezetett, és nem a magyar szimpátiájáról tett tanúbizonyságot. Ha a négy meccsük bármelyikén csak egy góllal is többet dobnak a magyarok, a gólarány miatt már ők az olimpia bajnokok. Molnártól is elvettek legalább egy olimpiai aranyat.
Ilyenkor mindenki azt mondaná, hogy nincs kedvenc olimpiai hőse, de én másképp vagyok ezzel. Nekem a kedvencem Lőrincz Márton. A sorsa ízig-vérig székely sors, de a történelemtől megkapta az igazságtételt. Lőrincz 6 éves volt, amikor a román csapatok 1916 augusztusának végén bevonultak és nagyon feldúlták a Sóvidéket, több halálos áldozata is volt az eseménynek. Így amikor megkapta a katonai behívót, akkor eldöntötte, hogy nem akar román katona lenni, és átszökött Magyarországra. Ott kezdett el birkózni, még Keresztes segített neki. Előbb magyar bajnok, majd Európa-bajnok lett, Berlinben pedig az olimpiát is megnyerte. Megszereztem azt a képet is, amikor áll a dobogó tetején, kezében az olimpia tölggyel, amit ott adtak a bajnokoknak, hogy mindenki ültesse el a szülőfalujában.
Lőrincz jelezte a román szövetségnek, hogy el szeretné ültetni Korondon az olimpiai tölgyét. A románok azt mondták, csak akkor, ha utána román színekben szerepel. Ő pedig visszaírta, hogy édesanyám székely-magyar asszony, tehát nem. Több mint 10 magyarországi település jelentkezett, hogy fiává fogadná, csak náluk ültesse el a tölgyet. Barátai tanácsára Szentes városa mellett döntött. Ott ültették el az olimpiai tölgyet. Eltelt azóta közel 80 év, és a tíz magyar bajnoki címhez kapott tölgy közül egyedül az övé él, virágzik és egészséges. Azé, aki a saját falujában nem is ültethette el. Világszintem sem tudom, hogy hány olimpiai tölgy van olyan állapotban, mint az övé. Ez szerintem a nagy igazságtétel volt számára, aki annak idején a szülőfalujában még csak el sem ültethette.
G. L.
Transindex.ro

A kolozsváriakat is megosztja a felületes oltási törvénytervezet
Mégsem büntetnék a szülőket, ha megtagadják az oltást
Több mint két órán át tartó közvitát szervezett tegnap, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal üvegtermében három Kolozs megyei honatya – köztük az egyébként orvos végzettségű László Attila RMDSZ-es szenátor. Amint az várható volt, a jelenlevők két táborra szakadtak, oltás-támogató, illetve oltásellenes táborra. A jelen levő parlamenti tagok, orvosok egyértelműen az oltás mellett foglaltak állást, míg a vitán részt vevő civilek – szülők – szinte mind oltás-ellenesek voltak. Habár a vita nem volt mentes a feszültségektől, László Attilától megtudtuk, Kolozsváron igencsak civilizált hangnemben folyt a beszélgetés: a jelenlevők például nem nácizták le a parlamenti tagokat azért, mert a készülő oltástörvény-tervezetben kötelezővé tennék a védőoltások beadatását. László Attila szerint egyébként a tervezet még pontosításra szorul, remélhetőleg az elfogadott törvény majd mindenki számára megnyugtató lesz – tette hozzá.
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal üvegtermében a készülő oltástörvény kapcsán meghirdetett közvitán hamar két pártra szakadtak a jelenlevők. A szülők – IT-szakemberek, ügyvédek, papok stb. – egyértelműen az oltás kötelezővé tétele ellen tiltakoztak, mivel úgy gondolják, hogy ez a rendelkezés sérti jogaikat. A szülők szerint az oltásoknak számos mellékhatása van, amelyekről hallgatnak a szakemberek.
László Attila szenátor szerint a jelenlegi oltástörvény-tervezet ötéves parlamenti mandátuma alatt a legrosszabbul, azaz legfelületesebben kidolgozott tervezet, amelyet három évvel ezelőtt nyújtottak be, azóta számtalan módosításon esett át, de az eredmény még mindig nem elégséges. Marius Nicoară liberális szenátor szerint is ellentmondásos a tervezet, és javítani kell rajta. Dr. Florin Stamatian képviselő az oltások elhanyagolható mellékhatásairól értekezett.
– Botrányosnak tartom, hogy 34, kanyaróban elhunyt gyermek halála miatt kötelezni akarják a szülőket arra, hogy beoltassák gyermeküket. Az egészségügyi szolgáltatásokat biztosítania kell a szaktárcának, de nem kötelezővé tenni – közölte egy IT-szakemberként bemutatkozó apuka. Egy nő azt állította: a gyerekkorban kapott oltások mellékhatásának áldozata. Egy másik apuka a gyermekek elleni merényletnek tartotta az oltások kötelezővé tételét. Egy ügyvéd anyuka pedig elmondta: az oltások kötelezővé tétele sok szülő számára nem elfogadható, hiszen mindenki fél a mellékhatásoktól, és ez a félelem indokolt. Egy joghallgató pedig azzal vádolta a jelen levő parlamenti tagokat, hogy „orvosi diktatúrát” készülnek bevezetni ezzel a törvénnyel.
A vitán felszólaló háziorvosok megpróbálták az oltások hasznát és értelmét ecsetelni – mindhiába.
Dr. Molnár Endre nyugalmazott járványügyi szakorvos kérdésére, miszerint hányan olvasták el a törvénytervezetet, mély csend lett a teremben. A szakember szerint tényleg szükség van a törvénytervezet javítására, és jobb lett volna az oltási kötelezettséget kormányhatározatba vagy minisztériumi rendeletbe foglalni.
A vita után László Attila a beszélgetés civilizált jellegét emelte ki, ugyanis a bukaresti közvitán a közönség lenácizta a parlamenti tagokat.
Florian Bodog egészségügyi miniszter egyébként szerdán este Jászvásáron pontosított a témában: álhír, hogy megbüntetnék azokat a szülőket, akik nem oltatják be gyermekeiket.
– A kötelező oltástörvény előírja, hogy a szülő köteles részt venni a tájékoztatókon. Azokat a szülőket bírságolnánk majd meg, akik elutasítják a tájékoztatón való részvételt. Azt az álhírt próbálták kelteni, hogy megbírságoljuk azokat a szülőket, akik visszautasítják az oltást. Nem igaz, csakis akkor büntetünk, ha a szülő nem vesz részt a tájékoztató üléseken. Az a szülő, aki visszautasítja az oltást, magára vállalja a teljes felelősséget – nyilatkozta az egészségügyi miniszter.
László Attila RMDSZ-es szenátor szerint még nincs leszögezve, hogy ezeket a tájékoztató tevékenységeket ki, mikor és hol valósítja meg. Vélhetőleg majd a háziorvos tájékoztatja a szülőket, azok pedig aláírásukkal igazolják a tájékoztatás tényét. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)