Történelmünk útjain
Bibarcfalván emlékszoba nyílt az 1940-es bevonulás tiszteletére
A bibarcfalvi vitéz Molnár József portája a legelső ház balkéz felől, ahogy Nagybacon irányából beérünk a faluba. A szeptemberben 76. életévét betöltő gazda már tizenhat éve nyugdíjas, ám időskori éveit olyan elfoglaltságnak szenteli, ami kiemeli őt a mindennapi emberek sorából: régi fotókat gyűjt falujáról, a magyarság fontos eseményeiről, szolgálatot téve ezzel nemcsak a jelennek, de talán majd az utókornak is.
Jóska bácsi Bibarcfalván született, Székelyudvarhelyen végezte a szakiskolát, munkáséveinek javarészét a helyi borvízüzemnél töltötte üzemvezetőként. A magyar történelem, a múlt iránti érdeklődés, a szeretet és tisztelet apai örökség.
– Gyermekkoromban édesapámmal kapálni mentem a mezőre, és ő munka közben sokat mesélt. Ám valójában nem meséket mondott, hanem a magyar történelmet tanította nekem. Azóta foglalkoztat népünk történelme – mondta.
„Tetteiről” lapunkban nemegyszer beszámoltunk már: 2010-ben feleségével, Molnár Arankával együtt trianoni emléktáblát állíttattak a bibarcfalvi templomkertben levő hősi emlékmű oldalára, egy évvel később pedig ugyanoda kopjafát Szent István királyunk tiszteletére. „Hogy legyen a fiatalság is ahol megemlékezzen, ahova legalább egy koszorút elhelyezzen”–fogalmazták meg.
Mindketten a Horthy Miklós által 1920-ban alapított Vitézi Rend tagjai, Jóska bácsi 2009-től, Aranka néni 2010-től. A központi, budapesti törzshöz tartoznak, Jóska bácsit épp a 2011-ben tartott kopjafaavatáskor nevezték ki a rend hadnagyává.
„Isten, nemzet, család”– ez a három szó alkotja a rend hitvallását, ez a hitvallása a Molnár házaspárnak is. „Kell-e ezeknél valami is fontosabb legyen az életben?”– kérdik.
A magyar nemzet történelméből Jóska bácsit leginkább a második világháború időszaka érdekli, az, ami 1940–1945 között történt. Sok eredeti fotót összegyűjtött ebből az időszakból, melyeket saját költségén kinagyíttatott, de más korabeli dokumentumokat is.
A nagyházbeli szobájuk már megtelt a képekkel, ezért elhatározta, hogy az udvara másik felén található kisházban külön emlékszobát rendez be. Az emlékszoba bejáratánál, a magyar motívumokkal díszített táblán ez áll: „Emlékszoba. Az 1940-es bevonulás Erdélybe. Molnár József”. Belépve az előszobában több magyar és székely zászló található, közülük Jóska bácsi büszkén mutatja azt, melyen a fehér sáv tele van aláírásokkal: 2010-ben ellátogattak Trianonba, a kirándulás emlékét megőrzendő, a kirándulótársakkal aláíratták a zászlót, de azon olvasható a következő felirat is: „Párizs, Trianon 1920. 90 év magyar rabság és bánat.” Ugyancsak az előszobában látható Horthy Miklósnak egy felnagyított fotója is, majd belépve a tulajdonképpeni emlékszobába, képekkel tele falak fogadnak.
Az egyik sarok Jóska bácsi nagybátyjának, Bogyor Gyula tengerészeti kormányosnak állít emléket. Bogyor Gyula Jóska bácsi édesapjának, Molnár Sámuelnek volt a legidősebb bátyja, és nyolc évig szolgált együtt tengerészként Horthyval a múlt század elején, olyan csatahajókon, mint az SMS Novara (az Osztrák–Magyar haditengerészet gyorscirkálója) és az SMS Viribus Unitis (nagy tűzerejű, korszerű csatahajó volt, nevének jelentése „egyesült erőkkel”). Bogyor 1954-ben halt meg, Bibarcfalván van eltemetve. Mint érdekességet mesélte el Jóska bácsi, hogy nagybátyja 1940-ben, amikor bejöttek a magyarok, egy vadonatúj tengerészruhát kapott szolgálataiért személyesen Horthytól, abban is temették el. Másik érdekesség, hogy Bogyor halála után jóval később, valaki Bibarcfalván, a Barót-patakában kapott egy Viribus Unitis emlékérmet, melyet aztán Jóska bácsi megszerzett, ma gyűjteményében látható.
Az emlékszobában külön fejezet van szentelve a magyar honvédek 1940-es bevonulásának is. A bevonulás erdővidéki, de más településeken készült pillanatfelvételei mellett keretbe foglalva olvasható az 1940. szeptember 5–13. közötti időszak napirendi krónikája is: „Szeptember 11-én volt a felejthetetlen kolozsvári bevonulás. A lakosság csapatainkat tomboló lelkesedéssel fogadta. A Székelyföldön ezzel egyidejűleg megszálltuk Székelyudvarhelyet, Székelykeresztúrt és Csíkszeredát. Szeptember 12-én bevonultunk Barótra és Nagybaconba, megszálltuk a Csíki-medence déli részét” – olvasható többek között ezen.
A már említettek és továbbá a Horthy-család emlékképei mellett sok más régi vagy kevésbé régi bibarcfalvi képet is őriz a házigazda, megjegyezve, hogy bizony, az 1944-es szárazajtai vérengzés után sokan megsemmisítettek minden dokumentumot félelmükben, egyébként talán sokkal több emlék fennmaradhatott volna a világháború és az azt megelőző évek időszakából.
Az emlékszobában egy negyven évvel ezelőtt történt bibarcfalvi természeti katasztrófa emlékképei is fellelhetőek: az akkori földcsuszamlásról Józsa Ferenc egykori bibarcfalvi tanító fia készített képeket, melyek ma is szívbemarkolóan tanúsítják az akkori események rendhagyó voltát.
A falu egykori tanítójának, Józsa Ferencnek emlékét is fényképgyűjtemény őrzi
Távozás előtt még egy bekeretezett kép megragadja figyelmünket: a Székely Hírmondó egyik 2010-es lapszámának középoldala, melyben a nemzet székely kapujáról olvasható beszámoló, szintén az emlékszoba dokumentumanyagának részét képezi.
Aki kíváncsi a múltra, a magyar múlt olykor szívszorító, máskor szívderítő emlékezetére, annak nyitva vitéz Molnár József portájának kapuja: a házigazdák bárkit szívesen fogadnak, és elkalauzolnak történelmünk útjain.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ünnepi esemény Bibarcfalván
Kopjafák a nemzet nagyjainak
Bibarcfalva ősi temploma ismét nevezetes, ünnepi eseménynek adott otthont. Vasárnap a Vitézi Rend háromszéki tagjainak jelenlétében zajlott az istentisztelet, keretében színvonalas műsorral, melyre a templomkertben felavatandó újabb kopjafák kínáltak alkalmat.
Hat évvel ezelőtt a rend helybéli tagjainak, v. Molnár József székkapitánynak és nejének, Arankának a kezdeményezésére Szent István király emlékére állítottak kopjafát a templomkertben, most – ugyancsak nekik köszönhetően – immár kopjafák őrzik vitéz nagybányai Horthy Miklós, valamint az 1956-os szabadságharcosok emlékét is. „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért” – hangoztatta az ünnepi istentiszteleten Székely Lajos lelkipásztor a Máté evangéliumából vett alapige örökérvényű szavait, általuk népünk rögös, de mindvégig az igaz célok által vezérelt történelmi útjának hozadékára is rávilágítva, mely úton – mint fogalmazott – még a közelmúltban is gyakran érte sérelem, bántalom nemcsak a magyarság vezetőit, de olykor a lelkészeket, a hűséges tanítókat, a magyarabb érzelmű tisztségviselőket is. A bibarcfalvi templom kertje immár Kovászna megyei szinten is egyedülálló emlékparkkal büszkélkedhet: az itt elhelyezett alkotásoknak köszönhetően bárki, aki ide betér, rendhagyó történelemóra részese lehet, azok segítségével jobban megismerheti múltunkat, népünk nagymérvű eseményeit, történéseit, mondta.
A Vitézi Rend ünnepi műsora a sepsiszéki kapitányság, az erdővidéki székkapitányság és a háromszéki törzs zászlóinak felavatásával kezdődött, melyekre Molnár Aranka hadnagyasszony tűzött szalagot. Ezután Kelemen Tibor törzskapitány mondott beszédet, abban a nemrég lezajlott Nemzeti Összetartozás Napjának jelentőségéről szólva, de felelevenítve Horthy Miklós emlékét is, idézve az egykori kormányzónak 1940. szeptember 11-i kolozsvári díszszemle alkalmával tartott beszédéből. Bedő Zoltán, a Vitézi Rend tagja ezután a Magyar Püspöki Kar 1920-ban, a trianoni diktátum után megfogalmazott, Mindenkitől elhagyatva című imáját olvasta fel, majd a helybéliek közül is többen szavalattal, a bibarcfalvi református férfikórus pedig énekekkel tette felemelőbbé az eseményt. A kopjafák leleplezése előtt azok készítője, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal nyugalmazott tanító röviden arra figyelmeztetett, ne feledkezzünk meg ezután sem fejet hajtani nemzetünk nagyjai előtt.
Böjte Fere Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)