Tisztelet a hősöknek
Négy veterán vett részt a megemlékezésen
Ha pünkösdhétfő, akkor veteránnap Nagybaconban: több mint két évtizede ezen a napon a községközpontban megemlékező ünnepséget tartanak, amelyen a falu lakói a világháborúkban elesettek vagy a fogolytáborokban elpusztultak emléke előtt róják le kegyeletüket, a még élő veterán katonákat pedig ünnepi műsorral, virágokkal köszöntik.
Idén sem volt ez másképp: az ünnepi istentisztelet után a Kós Károly tervezte református kultúrháznál gyülekeztek az emlékezők, melynek falán Nagybaczoni Nagy Vilmos emléktáblája található.
Ember volt és katona
Mihály Réka tanítónő, a nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesület vezetője először Nagybaczoni Nagy Vilmosról emlékezett meg, akinek nevét Magyarország honvédelmi minisztereként írták be a történelemkönyvekbe. Három évszámot és helyet emelt ki: 1884 – Parajd, 2004 – Nagybacon és 2014 – Nagybacon.
Nagy Vilmos1884. május 30-án született Parajdon, családfájának egyik gyökere Nagybaconba nyúlik vissza, ezért felvette, és használta is a Nagybaczoni előnevet. 2004-ben, születésének 120. évfordulóján Dimény János tanár (a Baróti Szabó Dávid Líceum igazgatója) és felesége, Dimény Olga tanárnő kezdeményezésére, a helyi tanács támogatásával emlékplakettet állítottak a tiszteletére, azóta a veteránnapon rá is emlékeznek.
Idén, születésének 130. évfordulóján, Nagy Kinga történelemtanár is felelevenítette a hős emlékét: „A II. világháború idején közel egy évig volt Magyarország honvédelmi minisztere. Vitathatatlanul színes egyéniség, világnézetét tekintve pedig antifasiszta és magyar volt. Nem tartozott a vesztes országok vezetőinek azon csoportjába, akiknek magyarázkodniuk, szégyenkezniük kellett korábbi tevékenységeik miatt. Ember volt és katona, magyar katona, honvédtiszt a szó legnemesebb értelmében.”
Nem örömünnep ez, hanem gyászos emlékezés
Ezt követően Benedek Gyula nyugalmazott tanító olvasta fel az Adósunk Európa című verset, majd az Őszi Csokor Nyugdíjasklub régi katonanótákat énekelt. Röviden emlékezett a volt vezérezredesre a község polgármestere is, ezek után pedig a nagybaconi fúvószenekar akkordjai mellett a hála koszorúi kerültek az emléktábla alá.
A veteránnap a községközpontban, a ’90-es évek elején felújított hősi emlékműnél folytatódott. „A két világháború nemcsak véráldozatot követelt tőlünk, hanem elvett sokat abból, ami addig a miénk volt. Belekényszerítettek két olyan háborúba, melyek semmi jót nem eredményeztek számunkra, s a minket ért veszteség és igazságtalanság még azóta sem lett helyrehozva. Jogos tehát a fájdalmunk és a felháborodásunk. Nem örömünnep ez számunkra, hanem gyászos emlékezés: nemcsak hősi halottainkat kell siratnunk, hanem több országrész elvesztését, nemzetünk szétdarabolását, megalázását is gyászolnunk kell” – figyelmeztette Mihály Réka az emlékezőket.
„Beleráncigáltak a háborúba”
Simon András polgármester köszöntötte a megjelent veteránokat, de azokat is, akik egészségi problémák miatt nem tudtak eljönni a megemlékezésre. „Száz év telt el az első, és hetven év a második világháború óta. Nemzetünket beleráncigálták a nagyhatalmak ezekbe a háborúkba, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy az ország akkori vezetői hibáztak, hiszen kényszerlépésben voltak. Nagybaczoni Nagy Vilmos többször nyilvánosan is kifejezésre juttatta, Magyarország nem akar háborút, s amikor az már elkerülhetetlenné vált, síkraszállt azért, hogy a magyar hadtestek maradhassanak az országhatárokon belül. Maga Horthy kormányzó is többször ki akart lépni a nemzetre kényszerített háborúból, melynek fia, István, majd később maga is áldozatává vált. Több ország, melyek oldalán mi is harcoltunk, már kiheverték a háború borzalmait, számunkra azonban mindmáig maradt a nyílt seb, a fájdalom” – fogalmazott az elöljáró. Beszéde után a jelenlevők egypercnyi néma csenddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.
Szívünkben őrizzük emléküket
„Nagybaconban pünkösdkor a hősökre is emlékezünk, elsősorban arra a 147 nagybaconira, akik az első és második világháborúban vesztették életüket. Az I. világháborúban a hadba vonult magyar katonák 17 százaléka halt hősi halált, 20 százaléka megsebesült, 19 százaléka hadifogságot szenvedett, ami azt jelenti, hogy csak minden második katona térhetett haza otthonába. A II. világháborúban a nemzet katonai vesztesége 340–360 ezer fő, melyhez csatlakozik még 50 ezer polgári áldozat és 500–700 ezer meggyilkolt zsidó” – világított rá a háború veszteségeire Nagy Kinga történelemtanár.
Bereczki László nyugalmazott református lelkész beszédében azt hangsúlyozta, hogy a hősök nevei nemcsak az emléktáblákra vannak felvésve, ott vannak szívünkben is: „Ott őrizzük őket, továbbadva emlékezetüket a következő nemzedékeknek is, azért, hogy a tragikus történelmi múltunkat utódaink se felejtsék. A vereségnek, bár nem méltóságteljes, óriási kvalitása van: ami megmaradt, azzal tovább lehet lépni, új erőt lehet gyűjteni, új harcot lehet vállalni” – mondta, egyben figyelmeztetve, tegyünk jövőnkért, megmaradva a keresztény hitben, és megőrizve drága anyanyelvünket, de ugyanakkor szaporodva is, hiszen az erdélyi magyarság lélekszáma vészesen fogyóban van.
Még heten vannak életben
Nagybacon még életben levő veteránjai, a 92 éves Benedek József nyilvántartása szerint: Nagy Borbély Sándor (született 1920-ban), Benedek József (1922), Nagy Máthé Árpád (1922), Kiss Árpád (1924), Baló András (1924), Mokán Ferenc (1925) és Virág Mihály (1925). A négy utóbbi veterán jelen volt a megemlékezésen, mely Molnár Sándor lelkipásztor áldásával, koszorúzással és a himnuszok eléneklésével zárult.
A verset szavaló Benedek Gyula nyugalmazott tanító és Bardocz Éva diáklány mellett a rendezvény megszervezésében, létrejöttében közreműködtek a baconi polgármesteri hivatal munkatársai, a nagybaconi református egyház, a nagybaconi iskola munkatársai, a nagybaconi Őszi Csokor Nyugdíjasklub, a nagybaconi fúvószenekar és a nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesület tagjai, utóbbiak régi katonadalokkal tették meghitté a megemlékezést. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A hős honvédekre emlékeztek Nagybaconban
Alig múltak el 1989 decemberének történései, a nagybaconiak már megemlékezésre készültek. Volt is miért készülődniük: a két világháborúban 147 falustársuk veszett oda, ám áldozatvállalásukért soha köszönetet nem mondhattak.
Az első rendezvényeken még sok olyan hadfi vett részt, aki átélte a háború borzalmát, ám időközben sokan nyugodni tértek, mára hírmondónak alig hatan maradtak. A kevésnek is fogytán az ereje: Mokán Ferenc, Baló András, Kiss Árpád, Virág Mihály, Nagy B. Sándor és Nagy Máthé Árpád közül már csak az előbbi négynek engedte egészsége, hogy részt vegyen a rendszeresen pünkösd másodnapján tartott főhajtáson. Hetven esztendővel a világégés lezárulta után szülőfalujuk tapssal jutalmazta kiállásukat.
A református templomban Molnár Sándor lelkipásztor János evangéliumából vett igére alapozott prédikációjában a haszontalan háborúkról beszélt: mindegyiket az igazságosság nevében indítják, ám nem számolnak azzal, hogy mennyi szenvedést okoz. Feladatunk – mondotta a tiszteletes –, hogy az igazságot a mindennapokban keressük, s ha tehetjük, cselekedjünk úgy, hogy az ellenségeskedésnek elejét vegyük.
A Kós Károly tervezte református kultúrház falán elhelyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emlékplakettnél a Történelmi Vitézi Rend nevében Dimény János, a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója mondott beszédet. Szólt az Erdővidékről származó kilenc – köztük hat Bacon községi – tábornokról, majd a székelyek szabadsághoz való ragaszkodását emelte ki: ha van Európában olyan népcsoport, amely megérdemli, hogy sorsát saját kezében tartsa és jövőjéről döntsön, az évszázadokon keresztül a határokat védő székely nép az.
A felújított központi parkban Simon András polgármester a veteránok példamutató kitartásáról beszélt, s arra kérte az egybegyűlteket, a hazájukért és népükért vérüket hullajtókra egy perc néma csenddel emlékezzenek. Nagy Kinga Sarolta történelem szakos tanár a falu háborús vesztességeit vette számba: nincs olyan család, amely valamilyen módon ne lett volna érintett – mondotta. A hősök napjának egyik első szervezője, a falut harminc esztendeig református lelkészként szolgáló Bereczki László a megemlékezés fontosságát emelte ki, s az utókort adósnak mondotta, amiért sem a harcokban elesett, sem a hazatért honvédeknek évtizedekig nem adóztak.
Az eseményen fellépett a nagybaconi fúvószenekar, a nyugdíjasklub Őszi Csokor Dalköre, a Benedek Elek Művelődési Egyesület Dalköre, a Konsza Samu Gimnázium xilofoncsoportja, szavalt Lakatos Ágnes, Bardocz Boglárka, Bartha Imre, Molnár Erzsébet, énekelt Szabó Tamara.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás a honvédek előtt Baróton
A baróti református templomban ismét honvédtalálkozót tartottak szombaton. Az ünnepeltek közül már alig hatan voltak jelen – a tizenöt esztendővel ezelőtt tartott első eseményen még háromszáznál többen –, de az egykori frontharcosok hozzátartozóinak és a vendégeknek köszönhetően így is szinte megtelt Isten háza. Az Erdővidék minden szegletéből és az anyaországból érkezettek úgy fogalmaztak, fontosnak tartják, hogy jelen legyenek, mert magyarságukban és hitükben megerősödve térnek haza.
A tizennyolcadik találkozót – volt esztendő, amikor kétszer is összegyűltek – a gróf Tisza István Dalárda bevonulása nyitotta meg, majd a református egyházközség Zathureczky Gyula Kórusa lépett fel. Balla Barna tiszteletes Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből vett igére alapozta az istentiszteletet. Az egykori honvédek minden körülmények között tették feladatukat, nem hátráltak meg akkor sem, ha fegyverropogás és bombarobbanás közben kellett a hazát megvédeni. Honvédő harcukat más eszközökkel folytatták, amikor a frontról vagy fogságból hazatérhettek szülőföldjükre: hittek abban, a haza nem veszett el csak azért, mert a térképet átrajzolták, családot alapítottak, és munkahelyükön dolgoztak azért, hogy továbbra is magyar maradjon e vidék. A málnási lelkipásztor arra kérte az egybegyűlteket, most anyanyelvünk megőrzésével, dalaink éneklésével és hitbéli megerősödéssel védjék a hazát.
Boér Imre nyugalmazott tanár, az egykori frontharcosok „számtartója” úgy becsülte, a hetven éve véget ért harcokban mintegy háromezer erdővidéki férfi vehetett részt, közülük háromszázan a harctereken, négyszázan pedig fogságban vesztették életüket. Tizenöt esztendővel ezelőtt szinte szűknek bizonyult a régi baróti református templom, manapság viszont talán csak harmincöten élnek közülük. A Boér Imre által mondottakat az 1925-ben született székelyszáldobosi Benkő Vilmos erősítette meg, majd szólt bevonulásáról, fogságba kerüléséről és az Arhangelszkben töltött nehéz évekről. Murányi Levente volt jobbikos képviselő történelmi eszmefuttatásában elítélően szólt a trianoni diktátumról – véleménye szerint Wilson amerikai elnök és a szabadkőművesek műve volt –, az első, majd a második bécsi döntést viszont újkori történelmünk egyik legjelentősebb pillanatának tartja.
A honvédtalálkozók örökös résztvevője, a Jobbik borsodi elnöke, Miklós Árpád köszönetet mondott a honvédeknek, amiért a haza érdekében áldozatokat hoztak, majd napjaink politikai történéseire tért ki. Mint mondotta, a liberalizmus jelenleg a legnagyobb ellenségünk: a gyermekek csonka családban nőnek fel, a fiatalok önző módon és könnyű szívvel hagyják el szülőföldjüket, helyükre pedig menekülteket próbálnak telepíteni. Hogy ennek gátat lehessen vetni, az szükséges, hogy a ma fiataljai az egykori honvédeket válasszák példaképüknek. Vitéz Nagy Zoltán azon frontharcosokról emlékezett meg, akiktől honvéd határőr egyenruhájának darabjait kapta, majd örömét fejezte ki, hogy a hagyományőrzés egyre többeknek fontos.
Vitéz Máthé Lóránt Pál a magyar hazáért küzdőket köszöntötte, s tolmácsolta a Történelmi Vitézi Rend országos törzskapitánya, Lázár Elemér jókívánságait a honvédtalálkozók szervezőjének és éltetőjének, Krizbai Imre lelkipásztornak. A nemsokára nyugalomba vonuló baróti tiszteletes iránti nagyrabecsülésüket a templomnyi résztvevő felállással és hosszan tartó tapssal fejezte ki.
A templom előtt álló, a magyar hadsereg 1940. szeptember 12. bevonulásának emlékét őrző kopjafa megkoszorúzása előtt szólították a jelen levő honvédeket: Boér Imre (Barót), Benkő Vilmos (Székelyszáldobos), Mokán Ferenc (Nagybacon), Román Jenő (Barót), Albert András (Olasztelek) és Tánczos Sándor (Vargyas).
Az eseményen fellépett még Ilyés Zsolt (zongora) és Ilyés Hunor (hegedű), valamint Szuroczky Judith Laura és Fogarasi József szavalt.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma

Honvédtalálkozó Baróton
Kövessük példájukat, a honvédbecsületet
Mint már beszámoltunk róla, augusztus elsején a 18. erdővidéki honvédtalálkozót tartották Baróton, a református templomban. A találkozón hat volt veterán katona jelent meg: Benkő Vilmos Székelyszáldobosról, Tánczos Sándor Vargyasról, Boér Imre és Román Jenő Barótról, Albert András Olasztelekről (ő volt a legidősebb, 93 éves) és Mokán Ferenc Nagybaconból.
Egyikük, Boér Imre, a találkozón elmondta, hogy a második világháborúban Erdővidékről összesen mintegy háromezer katona vett részt, háromszázan elestek a fronton, mintegy négyszázan fogságot szenvedtek. Jelenleg, tudomása szerint harmincöten vannak még életben, akik közül a legidősebb a vargyasi Lázár Imre, 101 éves. Ezután saját sorsáról ejtett néhány szót: a háború miatt félbeszakadt tanulmányait 1948-ban folytatta, tanító lett, először Székelyudvarhelyen, majd Szentkeresztbányán, de leste az alkalmat, hogy szülőföldjére hazakerülhessen, ami végül 1957-ben sikerült neki. „Eredj, ha tudsz” – idézte végül az ismert Reményik-verset, talán mindazok okulására, akik sem háborút, sem fogságot nem kell ma megjárjanak, ám szülőföldjüket mégis hátrahagyják a jobb élet reményében.
Az 1925-ben született Benkő Vilmos is felszólalt: meghatóan búcsúzott a találkozókat tizenöt éve szervező Krizbai Imre lelkipásztortól, és néhány szóban idézte azokat a szenvedéseket, melyeken átment, s melyeket a ma élők talán elképzelni sem tudnak. Tizennyolc napig utaztatták őket a zsúfolt vonaton Szibériába, javarészt víz nélkül, ott negyvenfokos hideget kellett elviseljenek rabruhában, hiányos öltözékben.
Murányi Levente magyarországi politikus úgy vélte, rossz idők közelegnek, melyekben az eddigieknél is nagyobb szükség lesz olyan emberekre, mint egykori honvédjeink voltak, olyan helytállásra, milyent ők tanúsítottak. „A harmadik világháború már elkezdődött, a magyar nemzet valakik számára útban áll, és semlegesíteni akarják”, mondta. Hasonlóképpen szólt Miklós Árpád történész is, aki ugyancsak Magyarországról jön el már évek óta rendszeresen a találkozóra: szerinte a második világháborút megnyerő nemzetek a sírgödör szélére juttatták Európát, ám arra biztatott, vessünk bizalmat a családi és a nemzeti értékekbe, ahogy a honvédek is tették, s akkor jövőnk nem veszhet el.
Az erdővidéki felmenőkkel rendelkező vitéz Nagy Zoltán ezúttal is eredeti honvédruhában jelent meg a találkozón, és arra intett, kövessük hagyományainkat, és kövessük azokat a példákat, melyeket hős honvédjeink mutattak fel számunkra. Végül Máthé Lóránt Pál, a Történelmi Vitézi Rend tagja vitéz László Elemér üzenetét tolmácsolta a nyugdíjba vonulás előtt álló Krizbai Imre lelkipásztornak, abban a Vitézi Rend erdélyi törzsállománya nevében megköszönték neki a volt honvédekért vállalt áldozatos munkát, de egész közösségünkért kifejtett tevékenységét is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nagybacon nem felejt
Pünkösd hétfőjén huszonhatodik alkalommal emlékeztek a nagybaconiak arra a 147 egykori falustársukra, akik a világháborúkban életüket áldozták a haza védelmében. A felszólalók arra kérték a Fennvalót, ne engedje, hogy megismétlődjenek a közösségek számára ily fájdalmas események. Az istentiszteletet követően a református imaház falán elhelyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emléktáblánál az egykori honvédelmi miniszter családjával kapcsolatot ápoló, az emléktábla elkészítését szorgalmazó Dimény Olga szólalt fel. Szólt a vezérezredes életútjának főbb állomásairól, méltatta emberi nagyságát, kiemelte az országegyesítő csapatokat vezető katonai erényeit, majd arról a korszakról beszélt, amikor merészség kellett ahhoz, hogy valaki ember maradhasson az embertelenségben. A koszorúzást követően a helyi fúvósok zenéje mellett a megemlékezők a rossz idő miatt nem a főtéri emlékművekhez, hanem a kultúrházba vonultak. Simon András polgármester a két világháború nemzetünket és országunkat kicsinyebbé tevő hatásáról beszélt. Mint mondotta, a nagybaconiak igencsak kivették részüket a világégések ütközeteiből, ezt példázza, hogy az emlékművekre 147 nevet véstek fel, majd a múltidézés fontosságát hangsúlyozta: az ilyen alkalmak segítik a hozzátartozók megnyugvását, a fiatal nemzedék pedig történelmet és hazaszeretet tanul. Mihály Réka a közösséget ért fájdalmat állította beszéde központjába. Mint mondotta, mindenkinek volt vesztesége, mindenkinek volt halottja, érthető tehát, hogy amikor alkalmuk adódott, nyomban nekifogtak az emlékművek felállításának: „Mindenszentek estéjén virágerdő és gyertyák százai borítják; ide mindenki eljön kegyeletét leróni, hiszen aligha van olyan család, amelynek valamelyik őse ne veszett volna oda.”
Simon András polgármester felköszöntötte a honvédő harcokban részt vevő és a mostani eseményen jelen levő Virág Mihályt, Baló Andrást és Mokán Ferencet, a gyengélkedő és ezért a megemlékezésről távol maradó id. Kiss Árpádnak és Nagy B. Sándornak erőt és egészséget kívánt. Az ünnepi műsoron felléptek a Konsza Samu Általános Iskola II. osztályos tanulói, a Benedek Elek Művelődési Egyesület kórusa, a Pásztortűz néptánccsoport készülőben levő táncszínházi produkciója részletét adta elő. Áldást mondott Molnár Sándor helybeli református lelkész.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Veteránokat köszöntöttek
Nagybacon nem felejti el hős katonáit
Hétfőn, pünkösd másodnapján Nagybaconban 26. alkalommal ünnepelték meg a hősök napját. A több mint negyed évszázados hagyomány szerint ez az a nap, amikor a falu népe megemlékezik az első és második világháborúban elesett katonákról, köszönti a még élő veteránokat, és megkoszorúzza Nagybaczoni Nagy Vilmosnak, Magyarország volt honvédelmi miniszterének (a II. világháború idején) emléktábláját.
A délelőtti istentisztelet után az ünnepségen résztvevők a református kultúrháznál gyülekeztek, ahol Mihály Réka tanítónő, a helyi Benedek Elek Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte őket, majd Dimény Olga tanárnő vette át a szót, aki az egykori vezérezredes életéről, hitvallásáról beszélt. A tanárnőnek férjével, Dimény János iskolaigazgatóval (Baróti Szabó Dávid Líceum) együtt nagy szerepe volt az emléktábla elhelyezésében, ők azok, akik ma is tartják a kapcsolatot Nagybaczoni Nagy Vilmos családjával, miután 2002-ben felkeresték a Klotildligeten (Magyarország) élő lányát, elbeszélgettek vele, de más idős személyekkel is, akiknek emlékezetében még elevenen éltek a lófő székely vezérezredes tettei, cselekedetei. Azért, hogy azokat a fiatal nemzedék is megismerhesse, elhatározták, hogy Nagybaconban is emléktáblát állítanak tiszteletére, mely elképzelés 2004-ben valósult meg a baconi tanács segítségével. A dombormű Bodó Levente alkotása.
– Nagybaczoni Nagy Vilmos Parajdon született, de ezer szállal kötődött Nagybaconhoz. Itt töltötte gyermekéveit, itt kötött házasságot Nagy Katalinnal. Később, élete során előszeretettel használta a Nagybaczoni nemesi előnevet, hogy ezáltal is még ismertebbé váljon a falu neve a nagyvilágban. Egész élete példakép számunkra. Ízig-vérig becsületes ember volt, mindig az elesettek, a gyengék pártján állt. Nem volt sem jobb-, sem baloldali, hanem keresztény volt és magyar – mondotta róla Dimény Olga.
A Benedek Elek Művelődési Egyesület dalcsoportjának rövid előadása és a dombormű megkoszorúzása után a rossz idő miatt az ünnepség a kultúrotthonban folytatódott. Itt Simon András polgármester köszöntötte a megemlékezés résztvevőit, majd Mihály Réka a faluközpontban levő hősi emlékmű történetéről beszélt, mely mai alakját csak a ’89-es rendszerváltás után nyerte el. Addig szervezett formában emlékezni sem lehetett a világháborúban elesettekre, mondta a tanítónő.
Ezután köszöntötték a jelenlevő veteránokat: a 92 éves Baló Andrást, a 91 éves idős Mokán Ferencet és az ugyancsak 91 éves Virág Mihályt. A nagybaconi hadastyánok közül még idős Kiss Árpád és a 96 éves Nagy B. Sándor van életben, akik viszont már nem tudtak eljönni az őket köszöntő ünnepségre.
A megemlékezés a helyi iskola II. osztályos tanulóinak, a Benedek Elek Művelődési Egyesület dalcsoportjának, valamint a szintén helybéli Pásztortűz néptáncegyüttesnek az ünnepi műsorával folytatódott, végül a központi hősi emlékmű megkoszorúzásával fejeződött be, minekutána a helyi fúvószenekar kíséretében nemzeti himnuszaink is felcsendültek.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Honvédtalálkozót tartottak
A hősiesség példaképeit ünnepelték
Augusztus 13-án, szombaton a bibarcfalvi református templomban tartották meg a II. világháború frontszolgálatos katonáinak sorrendben 19. erdővidéki bajtársi találkozóját.
Az ünnepségen Krizbai Imre baróti nyugalmazott református lelkész, a találkozók kezdeményezője és elindítója Ámos próféta igéje alapján („Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon”) mondott prédikációt. Felhívta a figyelmet napjaink társadalmának visszásságaira, a megalkuvás egyre nyilvánvalóbb, az egészséges közélet alapjait egyre inkább züllesztő veszélyeire.
„Ma sötét módon fosztják meg az embereket véleményüktől, akik azt mégis kinyilvánítják, azoknak elveszik kenyerét, ellehetetlenítik életét. Nagy baj van a Sionon, de vannak még, akik az igazságot képviselik” – fogalmazott.
A vendégeket, a megjelent honvédeket Székely Lajos bibarcfalvi lelkipásztor is üdvözölte, kifejezve reményét, hogy a találkozó kedves momentumként fog megmAradni a helyiek emlékezetében.
Hat egykori magyar honvéd jelent meg a találkozón: Boér Imre és Román Jenő Barótról, Mokán Ferenc Nagybaconból, Albert Andor Olasztelekről, Tánczos Sándor Vargyasról és Maczkós Balázs Erdőfüléből.
Közülük Boér Imre nyugalmazott tanár volt ezúttal is az, aki felolvasott személyes nyilvántartásából, miszerint a II. világháborúban a frontra vezényelt háromezer erdővidéki katonából 25-en vannak még életben. Részletezte azt is, hogy az 1925-ben születettek voltak a legfiatalabbak, akiket még ugyan leventekatonaként, de már a harcterekre szólítottak.
Beszámolója után a felvidéki dr. Popély Gyula történész mondott alkalmi beszédet, emlékezve az 1940-es erdélyi bevonulásra, amelyen édesapja is részt vett, majd figyelmeztette a jelenlevőket arra, hogy nemcsak Felvidéken, de Erdélyben is fogyóban a magyarság.
„Ezt a folyamatot csakis házunk küszöbén állíthatjuk meg, megfogva a gyengék kezét, nekik személyes példaadással utat mutatva” – mondta.
Máthé Lóránt Pál, a Horthy Miklós Vitézi Rend Székelyföldi törzskapitánya a találkozón megjelent honvédeket a magyar hősiesség még élő bizonyítékainak nevezte, akik hazaszeretetből is példát mutattak.
„Ma azonban lassan már bűn hazafinak lenni, azt követelik tőlünk, legyünk multikulturálisak. Ám mi inkább ódivatúak mAradunk, lelkesedünk magyarságunkért, átadva ezt a lelkesedést másoknak is” – hangsúlyozta beszédében.
A találkozó ünnepi műsorral folytatódott: Máthé Bíborka, Máthé Melinda, Fogarasi József, Kelemen Csongor, a baróti Wesselényi Miklós kórus, a Tisza István dalkör és Szuróczki Judit dalokkal, versekkel szebbé, emlékezetesebbé tették a honvédek számára a napot. Végül a templom előtti téren kettős keresztet avattak, azt a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a baróti Székely Társalgó Egyesület állíttatta, avatóbeszédet Murányi Levente 56-os szabadságharcos mondott.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)