Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Mohamed /próféta/
35 tétel
2016. augusztus 31.
Mentor – A háború és béke kérdése az alapvető és legnagyobb perspektíva
Egyed Péter életpárti filozófussal logikáról, kereszténységről, iszlámról
Kávéfilterre írta az adatokat, miközben az interjú ideje alatt segíteni próbált egy bajba jutott páron – lerobbant az autójuk – Egyed Péter filozófus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora. Szívélyes vendéglátásban volt részünk új, kolozsi lakásán. A „bemelegítő” beszélgetés során nagy izgatottsággal mutatta meg személyes tárgyait, könyveit, régi rádióját, amely már esett be fürdőkádba, zuhant le a harmadikról, mégis működik. Kicsit áthallásosan ugyan, de a beszélgetés után talán a filozófiáról is mondhatjuk, hogy igazi túlélő, hiszen mindig megtalálja a megfelelő utakat – slisszol, ahogy Egyed fogalmaz. Nem lehet egykönnyen elhallgattatni.
– Városról vidékre költözött. A megpihenés és az elcsendesedés vágya vezette ide, vagy éppen az elmélyülés igénye és a nyugodt környezetben való munka vonzotta Kolozsra?
– Az egészen pontos történet a következő – konkrétan beszélek mindig, a Kolozsvári emberek ilyenek: ezelőtt két évvel történt, hogy a Kolozsvári lakásunk kilencedik emeletén 30 és fél fok volt. Ezt három-négy napig bírtam, de ötödik nap már nem tudtam elviselni. Ráadásul tavaly kezdődött az Untold fesztivál is. Végül úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy jobb lesz körülnézni, és egy nyári rezidenciát vagy lakást vásárolni valahol. Szerencsénk volt, mert a Kolozsvári lakásunkban kolozsi építőmesterek dolgoztak, akiknek elmondtuk a problémánkat. Nem sokat haboztak, így tavaly novemberben bejöttünk Kolozsra, megnéztünk kilenc házat, és végül a tizediket megvásároltuk. Úgy gondolom, hogy jó vásár volt. Nem a pihenés és kikapcsolódás vágya vitt rá tehát arra, hogy ezt a lakást megvásároljuk, hanem a kényszerítő körülmények.
Ez egy teljesen felszerelt lakás, amit a rokonaink, barátaink számára is hozzáférhetővé teszünk. Egyáltalán nem menekülési útvonal ez számunkra. Kolozsvár és Kolozs között 24 kilométer a távolság, pontosan közlekedő buszjáratokkal, jönnek-mennek az emberek.
Olyan ez a kutatás, mint a filatélia
– Amikor készültem az interjúra, meg kell vallanom őszintén, zavarba jöttem, látva azt a széles témaspektrumot, amivel korábban foglalkozott: a szabadság kérdésétől kezdve a szenvedésen keresztül a kisebbségi jogokig, a jelenlét kérdéséig sok mindent kutatott; író, költő, kritikus, filozófus. Úgy érzem, hiba lenne önkényesen kiragadnom most egyet mindezek közül, ezért inkább azt kérdezem, hogy most mi foglalkoztatja? Milyen témák járnak a fejében?
– Egy befejezetlen tanulmányom jár a fejemben, kísért. Megírtam a tavaly négy nagy, kemény tanulmányt, de volt egy, amelyet nem sikerült megírnom. És ez épp a Kolozsvárhoz rengeteg szállal kötődő Somló Bódogról szól. Emlékhelyét nemrég avatták fel a Kolozsvári evangélikus temetőben. Somló Bódog – németül Felix Somlóként ismert – volt az a híres jogász, jogfilozófus, pedagógus, a Szabadelvű Társaság elnöke, Adynak pártolója és kritikusa, aki a trianoni összeomlást követően lelkiismeretfurdalás miatt az anyja sírján lett öngyilkos Kolozsváron, 1920-ban. Ma is egy megbecsült alakja a német jogi irodalomnak.
Felix Somló kantiánus filozófus volt, rengetegszer hivatkozott Kantra. A rendkívül terjedelmes életművében lábjegyzetszerűen és egészen pontosan citálja Kantot. Olyan ez a kutatás, mint a filatélia, a bélyeggyűjtés. Meg kell nézni a német öt kötetes akadémiai Kant kiadásnak azokat a vonatkozó szövegrészleteit, amelyekre hivatkozik. Viszont ez nem elismert kritikai szempontból, ezért meg kell nézni egy német kritikai kiadást is, ami elismert. Utána összehasonlítani a két német változatot, azt összevetni a két elfogadott magyar Kant fordítással. Közben kiderül, hogy a magyar fordításban mi nem jó, hol van elcsúszás. A végén pedig valahogyan megspekulálni, hogy akkor Félix Somló miért gondolta azt, amit. Nehéz ügy. És továbbra is foglalkoztat. 245 ilyen hivatkozása van csak a híres alapművében, a Juristische Grundlehre-ben, jogi alaptanában.
Annyit tegyek hozzá, hogy nála doktorált Lukács György Kolozsváron. Soha nem tudtuk előkeríteni Lukács György doktori disszertációját. Az is lehet, hogy ott van valahol elásva a Lucian Blaga könyvtár, az Egyetemi Könyvtár valamelyik archívumában.
Szemünk láttára alakul a posztmodern hibrid háború
– Mit lát a jelenkor legnagyobb kihívásának, és lát-e megoldást erre a kihívásra?
– Az embernek tudatában kell lennie, hogy van egy általános tematikarendszer, amelyben esetleg mi is meghatározunk bizonyos uralkodó tematikát. A politika, a sajtó, egyéb diszkussziók is meghatároznak ilyen témákat, a Facebookon futnak témák és így tovább. Nehezen tudom megtenni, hogy azt mondjam: ennek a korszaknak ez vagy az az uralkodó tematikája.
Azonban a filozófiai gondolkodás szempontjából azt kell mondanom – és ez sem új dolog –, hogy egy általános perspektíva, amelyben gondolkodni lehet, az a háború és a béke. A különböző nyilvánosságokban nagyon sokan nem tudják elfogadni azt a gondolatot, ami a filozófiában mindig is egy alapálláspont volt, hogy az emberiség háborúzik. Tulajdonképpen tehát itt a háború kérdésével kell foglalkozni. Sajnos – ugye azért ez is benne van a nyilvánosságban – a különböző szakértői, katonai, politikai frontokon igyekeznek meghatározni, hogy a hadviselő felek milyen hadviselési módusokkal, eljárásokkal vannak jelen ebben a dologban. Azt kell mondanom, hogy Európa mégiscsak a béke szigete. Ha megnézzük azokat a nyilvántartásokat, amelyek arról szólnak, hogy a világnak hány pontján van háborús tűzfészek, háborús övezet, akkor, ha jól emlékszem, 145 a számuk. Az alapvető és legnagyobb perspektíva a háború és béke kérdése, mindig.
Amikor az emberek ezeket a dolgokat el akarják fedni vagy el akarják hallgatni, akkor szerintem elég sok rosszat tesznek önmaguknak. Például a Francia Köztársaság vezető politikusai, vagy legalábbis közülük egyik-másik kijelentette, hogy háborúban vannak. Hogy ha ezt ilyen módon közelítjük meg, azt is kell tudnunk, hogy ez sokrétű háború. Maguk a katonai szakértők sem tudják egészen pontosan, hogy milyen módon, hány féle alakzatban vívják. Szemünk láttára alakul a posztmodern hibrid háború…
Amit maguk elé tártam, az egy alapvető filozófiai álláspont. Ezen belül lehet a dolgokat tovább finomítani: hogy a politikusok, a politikák, a helyi politikák mit tesznek, mit csinálnak, hogyan viselkednek, hogyan próbálják a békeállapotot fenntartani. Nem akarok most belemenni a nemzetközi szerződések kérdésébe.
A másik szempont, ami nemcsak engem, hanem a kollégáimat és barátaimat is foglalkoztatja, az a jogi kérdés: a jogszerűség, az európai jog kérdése, a kisebbségi jogok és egyéb összefüggési rendszerek. Minálunk nagyon sokan nem veszik tudomásul, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának preambuláris meghatározása azt mondja, hogy az európai jogrendnek az alapja az individuális jog. Individuumokként vagyunk tehát benne az európai polgári, politikai és jogi rendszerben. A mi jogérvényesítő, jogkereső álláspontjaink általában a közösségi jogból indulnak ki, a közösségi jog konceptusát kívánják az európai összefüggésekben érvényesíteni, ami alapjában véve egy módszertanilag elhibázott álláspont.
Akkor lehet majd illesztési problémák nélkül a közösségi jogok mellett érvelni, ha az európai chartának a bevezető, preambuláris részében az szerepel, hogy Európa az individuális és a közösségi, vagy egyszerűen a közösségi jogok alapján határozza meg magát. A mi közösség menti érveléseinknek, a politikai, jogi harcnak a problémája elvileg és szerződési szinten is azon bukik el, hogy az európai charta preambulumában az európai polgárt individuumként határozzák meg. Punktum.
A filozófusok istene
– Volt egy másik nagy vita a preambulum kapcsán, miszerint bekerüljön-e vagy sem, hogy Európa keresztény gyökerekkel rendelkezik. Ön patrisztikát és transzcendentális fenomenológiát is oktat. Mit gondol erről a vitáról?
– Ez számomra nem filozófiai kérdés. A felvilágosodás óta, Voltaire óta a filozófia Isten és a transzcendencia nélkül határozza meg magát. Az európai szekularizációban a filozófia az a gondolkodástartomány, amelyben az evilági ember önmaga autonómiájával és akaratával determinálja magát. Isten ki van zárva.
Ugyanakkor a filozófia soha nem tudja nélkülözni azt a perspektívát, ami a transzcendencia. Ez a végtelen, az örök, az abszolútum távlata. A keresztény filozófia probléma nélkül azonosította ezt az Istennel, az istenkérdéssel. Ami engem a különböző skolasztikus tudományokban érdekel, leköt és lebilincsel, az a végtelen kérdése, ami azt jelenti, hogy a földi gondjainkat úgy gondoljuk végig, hogy abban Isten a centrum, ő a centralitás. Az európai filozófiában erre vonatkozóan van egy nagy életmű, Schelling életműve, aki arra az álláspontra jutott, hogy egyetlen értelmes gondolat van, és a szabadság gondolata is ebbe tartozik, ami mind Isten felé visz. A híres klasszikus német filozófiában megjelent ismét ez a kérdés.
A másik kérdés a keresztény kultúrkörnek, a keresztény hagyományoknak az ismerete, amire azt kell mondanom, hogy diákjaim – sok hallgatóm van a pszichológián például – ebből a szempontból ismerethiányosak. Nulla a szentírásismeretük. Nekem nagyon nehéz a skolasztikus tantárgyak érvrendszeréből felépíteni valamit, ha semmilyen ismeret nincs ezen a téren. Azt gondolom, hogy amikor az európai politikusok vagy a nyilvánosság mezejében megjelenik a keresztény/keresztyén kérdéskör, akkor ezzel kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy nincs ismeret. Nem tudom, hogy mennyire van vallásgyakorlat. A hit kérdésébe ne is menjek bele, mert az végképp nem az én asztalomra tartozik. Hibás az érvelés az európai keresztény hagyományok mellett. Európai keresztény hagyományok akkor vannak, ha azok élők.
A filozófusok logikusok
– Melyik filozófiai iskola érvelését látja a legrelevánsabbnak, amelyik a legjobban beszél a világról?
– A filozófia és a filozófusok logikusok. Ezt nagyon sokan nem értik meg. A szakszerűen művelt filozófia tiszta logika. Hogy ebbe a logikába mit tesznek bele, szinte másodrendű kérdés. Ha a mai filozófiai vitákra nézek, továbbra is rendkívül fontos az egzisztencia, az egzisztenciaanalízis, a személyes lét problémái filozófiai megközelítésben, akár terápiás megközelítésben is. Nálunk, Kolozsváron is rendkívül fontos és intézményesen épült ki a logoterápia és egzisztenciaanalízis, amelyik fontos gondolatrendszerek összefoglalásával, az életértelem-, a szabadság-, a szenvedés-, a boldogság-elképzeléseknek az alapján igyekszik összefoglalni azokat a kérdéseket, amelyek az embert a személyes egzisztenciájában foglalkoztathatják, vagy amelyek esetleg segítséget vagy megoldást jelenthetnek a számára.
A régi meghatározás az volt, hogy a filozófia Minerva baglya, ami mindig éjjel repül. Én ma sokkal inkább azt látom, hogy a filozófia – jassz (szerk. megj.: csavargó) kifejezést kell használnom – slisszol. A filozófia bemegy és megkeresi azokat a helyeket és összefüggéseket, ahol mondanivalója lehet. A tudományokban, a vallásban, akármiben, ahol meggondolkoztathatjuk az embereket arról, hogy használt fogalmaik szempontjából milyen igazság-, valóságértelmezési lehetőségeik vannak.
A kurzusaimban és a szemináriumokon is amellett, hogy a filozófiának van egy ismereti része, sokkal inkább a gondolkodásmódra helyezem a hangsúlyt, ez az, ami a filozófia lényege. Az, hogy: „miért mondja így”, vagy „én ezzel a dologgal nem találkoztam, de rácsodálkozom”, „muszáj kézbevennem, meggondolnom, hogy mit tudok ezzel kezdeni”, mint a gyerekek. Tehát találkozom egy fogalommal, egy valóságösszefüggéssel, és azt megpróbálom elhelyezni a személyes életvilágomban vagy a gondolkodási rendszereimben. Azt hiszem, hogy az élő, eleven filozófia sokkal inkább erről szól.
Elővettem néhány lapot (az asztalra helyezett folyóiratokra mutat), amelyeket külföldi útjaimon szoktam megvásárolni, vagy mások hoznak nekem. Ez a Philosophie magazin, ami a nagy filozófiai kultúráknak, a nagy nemzeti kultúráknak az apportja, hozzájárulása. Egy ilyen kultúra, amilyen a francia vagy a német, az megengedi, sőt egyenesen megkívánja, hogy a filozófiát magazinszerű kiszerelésben árulják az utcasarkokon – ne mondjam, hogy a szexlapok között. Az a fantasztikus, hogy fogy, mint a cukor.
Ezeket a lapokat olvasgatva és tanulmányozgatva, amelyekben a különböző kérdéskörök legnagyobb szakértői szólalnak meg, látja az ember, hogy körülbelül hogyan teremtik meg azt a fajta filozófiai nyilvánosságot, amelyben a tematikákat felhozzák. Itt több lapszám foglalkozik az iszlám kérdésével, elkülönítve mindattól, ami migráció, terrorizmus és így tovább.
Ha ebbe belemegyünk, hadd szóljak két szót, mert elég sokszor megszólítottak engem, néha lehet, hogy avatatlanul. Amit itt látni lehet, a következő módszertani eljárás: megszólaltatnak egy európai szaktekintélyt, valamelyik nagy európai katedráról elővesznek egy „poros” iszlamistát, Korán-tudósok azért vannak, ugyanakkor keresnek egy származásilag arab, mindenképpen az iszlám kultúrkörhöz tartozó szakértőt. Leültetik őket a Korán elé, hogy értelmezzenek egy adott részt. Egy bizonyos helynek az értelmezése az európai szakfilozófus szerint így szól, az arab iszlámtudós szerint úgy szól. Majd jön az összevetés, az összehasonlító perspektíva. Ezekből természetesen az derül ki – én is néhányszor keresztül-kasul olvastam a Koránt is –, hogy valóban a Korán számos olyan helyet tartalmaz, amelyik az erőszakról szól. Az egyiket szoktam is idézni, az egyik szúrának a végét, amit úgy értelmeznek, hogy maga Mohamed szólította fel a négy bérgyilkost az őt szatirikusan ábrázoló zsidó származású költő meggyilkolására. Ilyen konkrét dolgok olvashatók ki belőle. Nyilván a Korán-értelmezésnek nagyon fontos, alapvető kérdései vannak: de ki teszi le nálunk magát a könyvet, az olvasmányt? Jóllehet hozzáférhető Simon Róbert nagyszerű fordításában és hatalmas jegyzetkönyvével. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Korán, és ami a Koránnal kapcsolatos erőszaktematika, kimerítené a kérdéskört. Nem. A mi ószövetségi iratainkban is rendkívül sok erőszak-hely van. Az egyik kedvenc könyvem Ezékiel könyve. Ha az ember végigolvassa, elrémül, hogy mi történik ott.
– Számtalan olvasmány van ön mögött és gazdag élettapasztalattal rendelkezik. Talán fellengzősnek hangzik, de mégis komolyan kérdezem: mindezek után miben látja az emberi lét lényegét és értelmét?
– Mindig életpárti voltam. A filozófiában ennek óriási hagyománya van. Jóllehet azt szokás tanítani, hogy Szókratész szembesítette az embert a halállal és a végtelen perspektívával. Ezzel szemben a nagy arisztotelészi hagyomány szerint minden az életről szól. Úgy látom, hogy az életnek a forgatagos, szenvedélyes, néhol szenvedtető összefüggéseiben van azonban valami – ahogy maga is mondta –, amit tapasztalatnak nevezünk. És ez a tapasztalat, az élettapasztalat, amit a pszichiátria is nagyon fontosnak tart és használ, felhívja az emberek figyelmét arra, hogy éljenek ezzel. Rendkívüli módon rávilágíthat arra, hogy mi az ember saját személyes élete, annak a buktatói, sikerei. Az élettapasztalat egyáltalán nem kiürült fogalom. Nem old meg mindent, de nagyon érvényes, sokat lehet belőle kamatoztatni.
Itt volt nemrégiben egy kiváló barátnőm Los Angelesből, aki egy nagy regényt írt. Azt mondta, hogy négyéves korában volt a legboldogabb, és azokat a tapasztalatokat, azokat az élményeket, emlékeket próbálja most különböző írói technikákkal visszahozni, bevilágítani. Ez az élettapasztalat egy anyagszerű dolog. Nabokov az, aki az irodalom szempontjából ezt a legjobban tudja kezelni. A regényeiben, főleg a Szólj, emlékezetben van egy olyan elképesztő leírás, regénytechnikai leírás, amelyben még a négyéves kor előtti élményekre is megpróbál visszamenni egy sajátos írói technikával: a fények és az árnyak összefüggésében próbálja meg feltalálni azt, hogy legfiatalabb éveiben a lakásnak melyik sarkában állt, hogyan volt, hogyan feküdt. Persze aztán ezt meg is írja.
A nagy kultúrák luxusa
– Hogyan látja a filozófia helyzetét az oktatásban és a társadalomban?
– Nagyon fontos számunkra, az erdélyi magyar kultúrkörben és általában a filozófia körül dolgozó kollégák számára, hogy mi történik a BBTE-en a filozófusképzésben. Erről azt kell tudni, hogy az emberek, akik az alapképzésre, a tiszta filozófiára szánják el magukat, vagy rendelkeznek, vagy nem egy pályaképpel. A filozófus pályakép nehéz dolog: elhelyezkedni egy filozófus diplomával középiskolában, sajtóban vagy politikában – viszont nézze meg, hogy hány politikusunknak van filozófusi diplomája, mert tanulságos.
Itt van tehát ez a probléma, amit úgy kívánunk kezelni, hogy a filozófiát minor szakként kívánjuk csatlakoztatni más szakokhoz: nyelv, történelem, tudományos szakok és így tovább. Nagyon fontos a mesterképzőnknek a helyzete, ami kritikai elmélet és multikulturális tanulmányok mesterképző, amelyre főleg a vallástudományok, nyelvszakok felől jönnek igen sokan. Itt keresztkérdések lehetségesek. Ami a legfontosabb, és az én tevékenységemnek is a törzsét képezi, a doktorképzés. Doktorvezető vagyok 16 doktorandusszal, ami többek között bibliográfiai eligazítást, kutatásvezetést, tanulmányírást, szerkesztői műveletet jelent. A tevékenységemnek a karnális, törzs része ez: a tanítás és a doktorképzés.
A filozófia tulajdonképpen mindig a nagy kultúráknak egyféle luxusa, haszontalan és mégis nagyon hasznos luxusa. A filozófia, mint általános stúdium nagyon fontos volt itt mindig. A filozófián keresztül hozták be a nyugat legfontosabb eszméit. Olyan fajta cenzurális viszonyok voltak, amelyek azokat a filozófusokat – Körmöczi Jánost, Sipos Pált, Kötelest –, akik ezeket a dolgokat jól ismerték, nem engedték kibontakozni. Rettenetes volt az osztrák császári cenzúra is. Ezekben a társadalmi rendszerekben és politikai összefüggésekben a filozófiának a helyzete mindig speciális, kényes dolog. Kényes, mert ott van a kritikai gondolkodás. Valahogy a politika mindig zsigerileg érzi, hogy mi a baj a filozófusokkal. A kritikai gondolkodást nem preferálja a dogmatikus politika. Ez azt jelenti, hogy rendkívül nagy a kihívás számunkra, akik ezeket a diszciplínákat tanítjuk. Folyamatosan meg kell teremteni azokat a látható felületeket, amelyek a filozófia alkalmasságát bizonyítják. De ehhez mi kevesen vagyunk. Ha megnézik, tulajdonképpen ma a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kilenc ember csinálja az egészet, ami igazán nem csúcs szám.
Egyed Péter
• 1954-ben született, Kolozsváron
• filozófia és történelem szakon végzett a BBTE-en 1978-ban
• 1999-ben doktorált, szintén a BBTE-en
• 2008 óta a BBTE doktorátusvezető professzora
• Pécsen, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Rómában volt vendégtanár
• kutatási területei: erdélyi magyar filozófiatörténet, szabadságelméletek, liberalizmus, kisebbségi jogok
• 20 könyv és 500 körüli esszé és tanulmány szerzője
• az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság elnöke, a Magyar Filozófiai Társaság elnökségi tagja
• egy párizsi székhelyű doktori konzorcium elnökségi tagja
• legutóbbi kitüntetései, elismerései: 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét, a Romániai Írók Szövetségének kritikai díját, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-nagydíját
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 31.
Legyünk inkább mohamedánok
A bevándorlók iránt tanúsított tiszteletből Norvégiában leszedik a falakról a kereszteket, vagy a padlón levőket letakarják. A cél, hogy méltóságukban ne bántsák meg a muszlim bevándorlókat. Mivel a norvég zászlón kereszt van, lehet, idővel még azt is megváltoztatják, és rátesznek bár egy fél félholdat.
Svédországban is voltak hasonló kezdeményezések, de más nyugat-európai országokban is. Például tavaly Olaszországban egy iskolaigazgató az intézménybe járó különböző nemzetiségű és vallású tanulók iránti tiszteletből a hagyományos karácsonyi koncertet téli koncertre keresztelte át, és megtiltotta, hogy az iskolában karácsonyi és vallási jelképeket helyezzenek el. Nálunk is dúl a tolerancia, és a különféle jelképek eltüntetésén buzgólkodnak a hatóságok. Míg Norvégiában a tolerancia nevében vallási jelképeket, addig itt a törvény nevében nem a kereszteket szedik le, hanem a Községháza feliratokat, székely zászlókat és más, reklámnak minősíthető magyar feliratokat. Ezek teljesen feleslegesek, hisz itt már világszínvonalon felül megoldották a nemzeti kisebbségek gondjait. Még a Székelyföldön nemrég tájékozódó amerikai nagykövet is kiemelte minap – egy követ fújva több államférfiunkkal és politikusunkkal –: nálunk megvalósult a kisebbségi jogok tiszteletben tartása. Legutóbb elnökünk is Románia kisebbségpolitikáját méltatta a Nemzeti kisebbségi frakció, 1990–2016 című könyv bemutatóján. Alkotmányba foglalták az összes nemzeti kisebbség jogát a parlamenti képviseletre. Frakciójuk – mint az elnök is mondta – „hűségesen, tisztességesen, elkötelezetten” támogatta Románia nemzeti célkitűzéseit. Sajnos, a magyarokkal kivételeztek, hiszen bőven elegendő lett volna, ha nekik is egyetlen képviselőjük van a parlamentben, ami – ha a magyar szavazók lusták lesznek szavazni menni – meg is valósulhat. Így nem maradnak képviselet nélkül, és egy szál képviselőjük együtt képviselősködhet a többi kisebbségivel. Addig sem volna szabad eltűrni egy etnikai párt fungálását, hiszen az amerikai indiánoknak sincs külön pártjuk az Egyesült Államokban. Ott száz-egynéhány év alatt örvendetesen visszaesett a bennszülött indiánok száma, hiszen az a mondás járta: jó indián a halott indián!, és erről gondoskodtak is. Nálunk szó sincs ilyesmiről. Inkább azt tartják, hogy jó román a beolvadt indián, akarom mondani: más nemzetiségű. Az Európai Uniónak szerencsére nincs felhatalmazása az őshonos kisebbségek problémájával foglalkozni, hiszen így is van elég baja a frissiben bevándorlókkal. Az őshonosoknak lett volna idejük több száz esztendő alatt belesimulni a többségbe. 
Ha az erdélyi magyarok hangjukat akarják hallatni, jobb, ha hallgatnak ezeréves múltjukkal. Kikeresztelkednek muzulmánná, mondván, hogy csak most, a múlt héten vándoroltak be erre a vidékre. Így majd felfigyel rájuk az unió és a nagy bevándorláspárti országok. Néhány dolgon, szokáson változtatniuk kell. Természetesen megtarthatnának majd ezután is minden jelenlegi ünnepnapot, és még néhányat jóváhagy nekik a parlament, hiszen a többség számára is minden évben találnak ki újabb és újabb szabadnapokat. Nehéz lesz lemondani a disznóhúsevésről. De adtunk már el disznót és lóhúst marhaként! Az alkoholfogyasztás tilalmát sem lesz könnyű megszokni, de hátha az alkoholmentes sör mintájára feltalálják már végre az alkoholmentes pálinkát és bort is. A többnejűség bevezetésével nem lesz gond, nem fognak vele élni, hiszen a székely atyafinak néha még egy feleség is sok. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de hát valamit valamiért. Mindenki Romániára figyel majd, hogy miként viselkedik újsütetű bevándorlóival. Ha nem alakítják át az ortodox, katolikus vagy más templomokat iszlám mecsetekké, az unióval gyűlik majd meg a bajuk, amely állandóan bírálni fogja és különféle támogatások megvonásával szankcionálja Romániát. A félholdas székely zászlóra is ráfogható, hogy azon az iszlám jelkép virít, így azt már nem lesz szabad bántani. A székely rovásírásra, amelyet a székelyeken kívül senki nem ismer, mondhatják, hogy arab, így semmilyen azzal írt feliratot nem lesz tanácsos üldözőbe venni.
Kuti János Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 2.
Észak dél mellett!
Avagy délvidéki látlelet a Felvidéknek
Eredj csak, – mondta egy barátom, amikor megtudta, hogy kísérőként dr. Morvai Krisztina egyetemi docens, büntetőjogász, független európai parlamenti képviselő délvidéki monitorozó körútjára készülök – ha a felvidéki magyarság helyzeténél rosszabbat akarsz megismerni, ott megtalálod!
Bár tudomásom volt a korábban sokszor hallott magyarellenes atrocitásokról, a temerini fiúk meghurcoltatásáról, mégis hittem is, meg nem is az intelmeket, hiszen Martoson a VMSz vezetőjétől egészen mást hallottam; megvalósult teljes körű területi és személyi elvű autonómiát, és számunkra vágyálomként ecsetelt jogokat.
Induláskor, mintegy felkészülésként megkaptuk a mai Szerbia területén hatályos jogszabályokat. Gyönyörű dolgokat olvastam. Például azt, hogy ha a magyarok százalékaránya eléri a 15%-ot, akkor a helyi önkormányzati egységeknél, a közigazgatási és a bírósági eljárásban, vagy a közhatalmi szervek előtt a nemzeti kisebbség nyelvének és írásának egyenrangú és kötelező a használata. Ugyanakkor „abban a helyi önkormányzati egységben, amelyben a törvény meghozatalának idején a nemzeti kisebbség nyelve hivatalos használatban van, e nyelv hivatalos használatban marad”, vagyis függetlenül a százalékaránytól használni kell.
Magyar nyomtatványok, ügyintézések, magyarul kiadott jogszabályok, oktatás, médiatér, nemzeti szimbólumok használata, stb. Ami mégis a legjobban megragadott az volt, hogy „a közszolgálatban való munkaviszony-létesítéskor, beleértve a rendőrséget is, figyelembe kell venni a lakosság nemzeti összetételét, a megfelelő képviseleti arányt és a szerv vagy szolgálati működési területén beszélt nyelv ismeretét”. Magyarán; arányos foglalkoztatás és nyelvismeret.
Óbecsére érve örömmel nyugtáztam a városházán lobogó címeres magyar zászló jelenlétét, melyet a délvidéki magyarság saját nemzeti szimbólumaként határozott meg.
Bent a városházán azonban kezdtem magam otthon érezni. Magyarul beszélő hivatalnokra nem akadtunk, ahogyan magyar nyelvű nyomtatványt sem tudtak rendelkezésünkre bocsátani. Az életmentő készülék használatát, vagy a menekülési útvonalakat illetve egyéb veszélyt jelző vagy tiltást feltüntető feliratok sem tájékoztattak magyar nyelven.
Kísérőnk tolmácsolásában a titkárságot vezető hölgytől megtudtuk, hogy éppen testületi ülés van. A szerb polgármester mégis talált ránk időt és lelt maga mellé tolmácsot is. Mosolyogva ígérte meg minden tapasztalt hiányosság felszámolását.
Útban a bíróságra a felvidéki keverékpárt óriásplakátjairól ismerős magyartalanság köszönt rám az „SNS” jelöltjét propagáló VMSz plakátról, imígyen megszólítva: „Aleksandar Vučič a mi jelöltünk Szerbia össz lakosának elnöke lesz”.
Magyar nyomtatványokat, arányos foglalkoztatást, nyelvismeretet, csupán nyomokban találtunk Óbecsén, Zentán, Szabadkán; bíróságon, ügyészségen, a földhivatalban és a rendőrségen is.
Címeres magyar zászlót viszont már nem volt szerencsém sehol sem látni, pedig javarészt a VMSz territóriumán haladtunk keresztül. (Lehet, hogy ezt a jelképet csupán a szerb polgármesterek teszik ki? Talán a felvidéki zászlóval is valamely magyar település szlovák polgármesterénél kellene próbálkoznunk?)
Ott délen jól érzékelhető a „kisemberek” lappangó, suttogó félelme a hatalomtól.
Folyik a lakosság számarányának célirányos megváltoztatása is, részben koszovói, gyakran írástudatlan romák és mohamedánok bevándoroltatásával, letelepítésével kizárólag a nemzeti „kisebbségek” által lakott területeken. Szabadkán például 2008-ban a mohamedánok szent könyvének, a koránnak átnyújtásával és a déli imával nyitották meg az első iszlám vallási létesítményt a Délvidéken; a Muhádzsír dzsámit. Mindemellett pedig a magyar állampolgárságot felvevők tömeges kivándorlása is veszélyezteti a délvidéki magyar közösség megmaradását, felépülését, gyarapodását. Ugyanakkor az ellenzékbe szorult délvidéki magyar pártok és mozgalmak vezetői és tagjai, – hol több, hol kevesebb sikerrel, – szinte minden elérhető fórumon számon kérik az immár ott is érvényes, a lakosság összetételének megváltoztathatatlanságára vonatkozó EU-s jogszabályt. Teszik ezt az olyan látszólagos fejlesztések esetén is, amikor a lakosság igényeinek kielégítése helyett a bevándoroltatott népeknek készülnek új lakóhelyet kialakítani, s ezzel a lakosság összetételének számarányát megváltoztatni.
Minderről, és egyebekről is részletesebben számol be Bozók Antal délvidéki jogász és jogvédő nemrég megjelent A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYAROK HELYZETE ÉS JOGAI (Árnyék)jelentés 2017 című könyvében. Alaposan dokumentált „jelentésében” megemlíti a 3 délvidéki közösség magyarjainak kollektív bűnösségét deklaráló törvények hatályon kívül helyezését. Ez a jogi aktus a kollektív bűnösséget csak a „jövőre nézve” szünteti meg, de „jogi értelemben a jogszabály a hatályon kívül helyezése által nem szűnik meg, sőt, továbbra is érvényes marad, csak éppen már nem vált ki joghatásokat”, viszont „az annak alapján létrejött jogviszonyt érintetlenül hagyja”, ezáltal ellehetetlenítve a rehabilitációt, restitúciót és kárpótlást. (Honnan olyan ismerős ez a módszer?)
Az esti fórumokon tenni akaró lelkes emberek jöttek össze, mondták el keserveiket, sikereiket, próbálkozásaikat, kértek tanácsot és fogadták dr. Morvai Krisztina, dr. Gaudi-Nagy Tamás és Mgr. Bozók Antal jogérvényesíthetőségi tapasztalatait, tanácsait, és magyarázatát.
Említést érdemel még a zentai önkormányzat „kórképet tükröző” döntése, mely az arrogáns hatalmi önkény iskolapéldáját írásos határozatban is kiadta. Ebben egy – a kifizetéssel jogszerűen létrejött – bérleti szerződést a közbiztonság, béke és közrend, valamint a közerkölcs megzavarására hivatkozva közigazgatási határozattal szüntette meg, de ennek megnyilvánulását semmilyen eszközzel alá nem támasztotta, megnyilvánulásának mibenlétét nem indokolta.
Apropó, hazaérkezvén az SzK kormányhivatalának egyetlen válaszlevele is megérkezett. Pedig mi az eredeti beadványunkban feltett (481 település törvénysértésére vonatkozó) öt kérdésünk ügyében megvalósított lépéseket, öt különálló levélben tudakoltuk információ kérelmeinkkel. Az SzK magyar nemzetiségű állampolgárai törvényekben garantált jogai korlátozásának és megsértésének a bejelentése és felülvizsgálatának kezdeményezése ügyében egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ, sőt az eddig megtett lépések és a várható eredmény iránti érdeklődésünket elintézték annyival, hogy „az SzK Kormányhivatala foglalkozik beadványukkal, miközben jelenleg az intézési stádiumban van.
Lám, a Kárpát-hazában így kerül jogállásában párhuzamba észak és dél, jogérvényesíthetőségben Felvidék Délvidék mellé. Azt ígérem mégis, és azt üzenem, hogy nem maradunk restek! Már készülnek az egykori levéltárakban majdan kutatható fellebbezések, levelek, nyomok, melyekkel következetesen továbbvisszük jogérvényesítő kezdeményezéseinket emberi és nemzeti méltóságunk helyreállásának szolgálatában itt is, ott is.
Mi lehetne számunkra a délvidéki tapasztalataim tanulsága itt, a Felvidéken? Talán elsősorban az, hogy isten óvjon meg minket a jelenlegi délvidéki autonómiától!
Összességében pedig arra jutottam, hogy nekünk, „túsz” magyaroknak, egymásról tudva és egymást segítve, a tudásból származó bátorság eszközeivel kell tovább folytatnunk küzdelmeinket jogérvényesítésért, önrendelkezésért, emberi méltóságunk megőrzéséért, és gyarapodásunk érdekében.
Elhunyt nemzeti jogvédőnk, dr. Grespik László 2016.11.30-án elhangzott szavaival élve:
„Arra kérek mindenkit, hogy tudatosan tudja, hogy igazunk van, és ne bizonytalankodjon! Attól, hogy egy, száz, vagy ezer ember mond egy igazságot, attól az még nem gyengébb igazság! Az igazság nem megszavazható kérdés! Az nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az igazság mibenlététől függ!
És igazunk van, és köszönöm!“
Polgár Hajnalka / Felvidék.ma
2017. május 23.
Milyen a jó kisebbség? (A múlt hét)
Szörnyűséges, hogy némely, magát egységes nemzetállamnak tekintő ország minden törekvése ellenére Európában még mindig mintegy 60 millió az őshonos nemzeti kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó személyt tűrnek meg. Ennek fele sem tréfa, és még a fele is sok lenne, különösen azoknak, akik nyakig vannak a kisebbségiekkel. Egy igazi nemzetállam nem ismeri el a több országban is működő autonómiát, önrendelkezést, mert csakis ő akar önrendelkezni saját kisebbségi polgáraival is.
A legjobb kisebbség az asszimilálódott. De az is jó, amelyik kivándorol anyaországába, ahol aztán bevándorlónak tekintik, majd nosztalgiázni jár vissza szülőföldjére, és akkor már volt hazája is szívesebben látja, mint korábban. És azok is jobbak, akiknek nincs úgynevezett anyaországuk, ez esetben nincs, aki hátulról biztassa és támogassa őket. De maradjunk azoknál, akik nem mentek el, vagy esetleg korábban (ahogyan ez megtörtént) nem sikerült pénzért áruba bocsátani, eladni őket, ily módon szabadulni tőlük. Ilyen esetben legjobb, ha a kisebbségi sürgősen elkezd beolvadni. Kezdetnek az is jó, ha nem beszél anyanyelvén, használatáért sem kell küzdenie. Teljesen felesleges, hogy a kisebbségiek saját érdekvédelmi szervezetet vagy pártot hozzanak létre, hiszen az Európai Unió minden országában többpártrendszer s benne rengeteg párt működik, így saját országában bármelyikbe beiratkozhat. Európa úgynevezett demokratikus országaiban mindenkinek vannak egyéni jogai. Sőt, sok országban csakis azok vannak. Kollektív jogok hiányában nemkívánatos a kisebbséginek anyanyelvét csoportosan használnia. Üdvös, ha mindenki magában beszél anyanyelvén, mert így nem sérti a többség érzékenységét. A kisebbséginek ugyan joga van ősei vallásának gyakorlására, de mégis előnyösebb, ha áttér az államvallásra, hogy még egyenlőbb lehessen a többi, többségi honpolgárral. Jó az is, ha vegyes házasságban, harmóniában él többségi élettársával és hazájával. Ez esetben gyerekeit a többségiek által használt nevek egyikére kereszteli, és csak élete párja anya- vagy apanyelvére tanítja meg. Őket természetesen csakis az állam nyelvén oktató intézményekben taníttatja érvényesülésük és fájdalommentesebb beolvadásuk érdekében. Az igazi kisebbségi az, aki magát többségi politikusokra bízza, akik sokkal jobban tudják, mi a jó neki, mint saját maga. Ha hű, hazájához lojális alattvaló akar lenni, akkor fenntartás nélkül ünnepli hazája nemzeti ünnepeit, és igen örvend annak, hogy abban az országban leledzik, amelybe akaratán kívül került. A többség egyenesen szeretni fogja, ha például élsportoló válik belőle, de még jobban, ha közben megváltoztatja a nevét. Az is jó, ha a kisebbségi a tudományokban, irodalomban, művészetben ér el jelentős eredményeket, és ilyen esetben még akkor is többséginek tekintik, ha már rég elhagyta volt szülőhazáját, és odavalósinak sem tekinti magát. Ez érvényes az évszázadokkal korábban élt más nemzetiségű (mint a mai többség) jelentős személyiségekre, akik például államférfiak, hadvezérek voltak. Őket utólag egyértelműen többséginek tekintik, kikeresztelik, még a nevüket is megváltoztatják. Az Európai Unió sok országában örvendenek, ha bármely formában megszabadulnak a renitenskedő, magukat kisebbséginek tartóktól, de vannak olyan országok is, amelyek szívesen fogadnak messzibb tájakról érkező idegeneket kisebbségiekként. Míg az őshonosok jogainak védelmében az unió nem tekinti magát illetékesnek, és azok törvénybe foglalásához most éppen egymillió aláírást kell gyűjteni, a más kontinensekről származó, más vallású és kultúrájú személyekkel szemben igen jámbor, udvarias, megértő és befogadó. Ezért, ha már valaki mindenképpen kisebbségi akar lenni, semmiképp se legyen őshonos, hanem csakis Afrikából, Ázsiából, Közel- vagy Távol-Keletről származó bevándorló: mohamedán, buddhista, színes bőrű vagy esetleg meleg, leszbikus vagy transzvesztita. Mert értük kiáll az unió, nem mint az őshonosokért.
Kuti János / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 12.
Egy kiló almát kérni románul a piacon – rendhagyó nyelvoktatás indul Kolozsváron
Októbertől indul az a kolozsvári nyelvoktató központ, amelyben rendhagyó módon sajátíthatjuk el többek között a román nyelvet. A tankönyvízű megoldásoktól eltávolodó szemléletről, a Musafir Centre kínálatáról Gyöngyösi Csilla projektigazgatóval beszélgettünk.
A honlapotokon az áll, új szemléletet vezettek be a kolozsvári nyelvtanítása piacra. Milyen a jelenlegi kínálat, amely mellett alternatívát nyújt a Musafir Centre?
A mi piackutatásunk alapján több probléma is van: az egyik az, hogy főleg nagy csoportos nyelvtanulási lehetőségeket kínálnak – ami főleg az európai nyelvekre igaz –, illetve tankönyveket használnak. Nálunk egyetlen európai nyelv lesz elérhető a román mellett, a francia, amelyet egy olyan módszerrel oktatunk, amit a franciák régóta alkalmaznak: az eredeti dokumentumok módszere, amelynek Adorjáni Mária a szakértője.
Mi csakis kis csoportos nyelvtanfolyamokat indítunk, ez a kulcsa annak, hogy egy nyelvet el lehessen sajátítani. Ezt nagy csoportban nehéz elérni, a sok ember óhatatlanul a minőség rovására megy. Ennek megfelelően vannak beárazva a kurzusaink is, ez egy exkluzív nyelvtanulási lehetőség, ahol mindenkire nagy figyelmet fordítunk.
Mit jelent az eredeti dokumentumok szerinti oktatás?
Az illető nyelvtanár olyan eszközöket használ – legyen szó szövegről, videóról, hangfelvételről vagy egyéb „dokumentumról” – amelyeket nem nyelvtanítás céljából hoztak létre, hanem anyanyelvi beszélők írtak anyanyelvi beszélőknek. Nem is az a fontos, hogy ennek minden elemét megértsük, hanem hogy egy eredeti szöveg alapján bizonyos dolgokat megértsünk belőle, mintha anyanyelvi környezetben lennénk.
Ezt a tudást képes lesz használni az ember, ugyanakkor ezeket a dokumentumokat a saját érdeklődési körök szerint állítjuk össze. Ha valaki kapott egy állásajánlatot Franciaországból, például orvos, és tudja, hogy egy év múlva oda költözik, akkor célszerűen olyan dokumentumokat használunk, amelyek az első lépéseken túllendítik őt.
Mire figyeltek oda a román nyelv oktatásánál?
Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a gyerekek anyanyelvi beszélővel kommunikáljanak, ami nagyon fontos, mert ha megnézzük, hogy jelen pillanatban a gyerekek hogy sajátítják el a román nyelvet, hát leginkább sehogy (nevet). Ez egy olyan városban is probléma, mint Kolozsvár, ahol van valós kétnyelvűség, Székelyföldön pedig még nagyobb a baj.
Gyerekek úgy érkeznek el a nyolcadik osztályig, hogy a vizsgán nem tudnak megszólalni románul, mi pedig azt szeretnénk biztosítani, hogy legyen idő számukra, amikor kénytelenek román nyelven tevékenységeket folyatni. Ez azt jelenti, hogy például elmennek a piacra és kérnek románul egy kiló almát, kenyeret vesznek a boltban, a kórházban szóba állnak az orvossal, megszólalnak az utcán, bemutatkoznak és így tovább. Nem nyelvtani szerkezeteket, hanem szituációkat fogunk tanítani, ahol azt kell elérni, hogy ne féljen, hanem feltalálja magát.
Miért tartjátok fontosnak a hatékonyabb román nyelvoktatást?
Ha nem lesz, ahol megtanulnia románul a gyereknek, azt segítjük elő, hogy kialakuljon belőle egy frusztráció, és elvesszük a lehetőséget tőle, hogy jól érezze magát az országban – ezért máshol akar majd boldogulni. Fontos, hogy mennyire vagyunk magabiztosak az identitásunkban. Azt gondolom, hogy ennek egy fontos fokmérője, hogy mennyire vagyunk képesek elsajátítani egy idegen kultúrát anélkül, hogy veszélyben éreznénk magunkat. Szerintem lehet arra törekedni, hogy az erdélyi magyarok egy ilyen magabiztos identitást építsenek saját maguknak.
Az is fontos, hogy a kultúra elsajátításának egyik eszköze a nyelv, ha pedig részei akarunk lenni a romániai társadalomnak, akkor fontos, hogy magabiztosan szólaljunk meg románul. A magyarok nagyrésze eljut arra a szintre, hogy meg merjen szólalni románul, de ez nem elég: magabiztosnak kell lennie. Le kell bontani azt a kelet-európai gátlást, hogy csak akkor használunk egy nyelvet, amikor tökéletesen bírjuk – mert akkor soha nem fogjuk használni.
Emellett oktatni fogtok arab és perzsa nyelvet is. Milyen igény van ezekre?
Jelen pillanatban az arab nyelv oktatásában egyedül vagyunk a kolozsvári piacon, nincs orientalisztika tanszék sem, illetve az Európai Tanulmányok intézetében létrejött egy mediterrán tanulmányokat elősegítő központ.
Románia nem fogja elutasítani a menekültek befogadását, muszáj olyan szakembereket képezni, akik szóba tudnak állni velük. Ha Szíriában így zajlik a háború továbbra is, és a Közel-Keleten ekkora káosz marad, akkor a menekülthullám nem áll meg. Nekünk ezért fontos „előremenekülnünk”, képezni olyan embereket, akik a középszintű nyelvtudáshoz három-négy év múlva eljutnak, és képesek lesznek megszólalni arabul. Ez már lépéselőnyt jelent Romániának – Bukarestben vannak szakemberek, de Kolozsváron is szükség lesz rájuk.
A román nyelvtanfolyamról itt lehet többet megtudni, a Központ azokat is várja, akik önkéntes munkában vennének részt. A csapattal ezen a linken vehető fel a kapcsolat.
A különféle nyelvek mellett az iszlámmal is meg lehet majd ismerkedni. Milyen ismereteket nyújtotok az érdeklődőknek?
Orientalista vagyok és kifejezetten az iszlámra mint vallásra és mint filozófiai térre specializálódtam. Ilyenkor nyilván az az emberek első gondolata, hogy itt térítés zajlik, de nem. Egy fontos kulturális tudásról van szó, amelyet talán elfelejtettünk a haladásba vetett hitünk során: függetlenül attól, hogy mi mit gondolunk ezekről a vallásokról, onnantól kezdve, hogy vannak vallásos emberek, ezzel a jelenséggel foglalkozni kell. Az nem járható út, hogy startból elutasítjuk őket, az első és legfontosabb lépés megérteni, hogy miért úgy épül fel a vallásos hitük, ahogyan.
Ez egy vallásfenomenológiai kurzus, ahol az iszlámot úgy tekintjük mint társadalmi jelenséget, és úgy próbáljuk megérteni, mintha szociológiakurzuson lennénk. Románul oktatunk, és arról lesz szó, hogy honnan jött az iszlám, ki volt Mohamed, miért olyan az arca az iszlámnak, amilyen, mennyire sokszínű ez. Kevés szó esik az iszlám teológiáról, mert ahhoz sok előképzettség kell.
Az a lelkesedés, amivel mi idegen nyelveket és kultúrákat tanítunk, egy missziót is jelent, ami azt célozza, hogy lefordítsunk egy másik kultúrát az itteni emberek nyelvére. Szeretek úgy gondolni magamra mint egy tolmácsra, aki nemcsak nyelvet, hanem kultúrát is fordít. A gyakorlati haszna mindennek, hogy az ember elmegy Tunéziába vagy Iránba, és meg tud szólalni a helyiek nyelvén, és tapasztalja, hogy mennyire hálásak ezért.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro