Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Mogyorósi Sándor
2 tétel
2014. augusztus 26.
A sikeres kiugrás
Romániában nem nagyon ünnepli senki augusztus 23-át, pedig a hetven éve e napon történtek megérnének egy misét. 1944-ben ezen a napon Mihály király elrendelte Antonescu marsall letartóztatását, és nemes egyszerűséggel átállíttatta a román hadsereget az oroszok oldalára.
Később – bizonyosan hálából – a királyt elűzték az országból. Kezdetben azt tanították, hogy e napon a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. Később azt mondták, hogy fegyveres felkelés volt, majd az antikapitalista, antiimperialista, nemzeti felszabadító forradalom kitörésének napjává változott.
Tény, hogy ügyesen tették. Nem úgy, mint Horthy Miklós, aki később, október 15-én megkísérelte a kiugrást, amiből semmi nem lett. Horthy hadiparancsát az átállásról a vezérkar ki sem küldte a csapatokhoz. Ráadásul a nyilasok jutottak hatalomra Szálasi Ferenc vezetésével. És aztán ők Kitartás! jelszóval a végsőkig ki is tartottak a németek mellett a vesztes háborúban. Rájuk is ragasztották az „utolsó csatlós” címkét. Igazából a magyarok az angolokat és az amerikaiakat várták, de helyettük is az oroszok jöttek. A román átállást nevezték árulásnak is, de milyen jó lett volna, ha a magyarok is egy ilyen árulást el tudnak követni! Ennek a fordulatnak köszönheti Románia Észak-Erdély idecsatolását.
A kommunizmus így is, úgy is bekövetkezett volna, mert az Egyesült Államok elnöke, Roosevelt, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Churchill és a szovjet vezér, Sztálin Jaltán (1945. február 4–11.) már megegyezett a kelet-európai országok sorsáról, amikor állítólag egy szalvétára írták fel, hogy ezeket nagylelkűen a Szovjetunió kezére adják. A papírszalvétát nem fűzték le a történelmi dokumentumok közé, de mégis az történt, amit az oroszok akartak. Aztán a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította Magyarországot is, és ott is maradt egészen a rendszerváltásig. Közben sikeresen leverték a forradalmat 1956-ban.
Romániában kezdetben sokkal jobban ment a kommunizmusra való átállás, mint Magyarországon. Ennek az is lehet oka, hogy itt igen sok magyar kommunista volt, aki vállvetve a román, zsidó és orosz kommunistákkal szorgalmasan küzdött ezért. Csak néhányat említsünk meg azok közül, akik a mostani szemlélet szerint is a legnagyobb szerepet játszották ebben: Fóris István (Ştefan Foriş), akit a Komintern a Romániai Kommunista Párt élére nevezett ki 1940 és 1944 között. Aztán kinyírták. Vagy ott volt Rángetz József (Iosif Rangheţ), Mogyorósi Sándor (Alexandru Moghioroş), Luka László (Vasile Luca) is. Nevüket helyes magyarsággal sorolja a jelenkori román sajtó, míg például Tőkés László vagy Markó Béla és más romániai magyar politikusokét még véletlenül sem. De ne feledjük Ana Paukert (Hanna Rabinsohn) vagy Valter Romant (Ernest Neulander, Petre Roman apja). És említsünk meg bár egy orosz nevűt is: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko). A sort különben lehetne folytatni.
A végén történészek még kiderítik, hogy Romániában a proletárdiktatúráért nem is a románok a felelősek. Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Romániában nem nagyon ünnepli senki augusztus 23-át, pedig a hetven éve e napon történtek megérnének egy misét. 1944-ben ezen a napon Mihály király elrendelte Antonescu marsall letartóztatását, és nemes egyszerűséggel átállíttatta a román hadsereget az oroszok oldalára.
Később – bizonyosan hálából – a királyt elűzték az országból. Kezdetben azt tanították, hogy e napon a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. Később azt mondták, hogy fegyveres felkelés volt, majd az antikapitalista, antiimperialista, nemzeti felszabadító forradalom kitörésének napjává változott.
Tény, hogy ügyesen tették. Nem úgy, mint Horthy Miklós, aki később, október 15-én megkísérelte a kiugrást, amiből semmi nem lett. Horthy hadiparancsát az átállásról a vezérkar ki sem küldte a csapatokhoz. Ráadásul a nyilasok jutottak hatalomra Szálasi Ferenc vezetésével. És aztán ők Kitartás! jelszóval a végsőkig ki is tartottak a németek mellett a vesztes háborúban. Rájuk is ragasztották az „utolsó csatlós” címkét. Igazából a magyarok az angolokat és az amerikaiakat várták, de helyettük is az oroszok jöttek. A román átállást nevezték árulásnak is, de milyen jó lett volna, ha a magyarok is egy ilyen árulást el tudnak követni! Ennek a fordulatnak köszönheti Románia Észak-Erdély idecsatolását.
A kommunizmus így is, úgy is bekövetkezett volna, mert az Egyesült Államok elnöke, Roosevelt, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Churchill és a szovjet vezér, Sztálin Jaltán (1945. február 4–11.) már megegyezett a kelet-európai országok sorsáról, amikor állítólag egy szalvétára írták fel, hogy ezeket nagylelkűen a Szovjetunió kezére adják. A papírszalvétát nem fűzték le a történelmi dokumentumok közé, de mégis az történt, amit az oroszok akartak. Aztán a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította Magyarországot is, és ott is maradt egészen a rendszerváltásig. Közben sikeresen leverték a forradalmat 1956-ban.
Romániában kezdetben sokkal jobban ment a kommunizmusra való átállás, mint Magyarországon. Ennek az is lehet oka, hogy itt igen sok magyar kommunista volt, aki vállvetve a román, zsidó és orosz kommunistákkal szorgalmasan küzdött ezért. Csak néhányat említsünk meg azok közül, akik a mostani szemlélet szerint is a legnagyobb szerepet játszották ebben: Fóris István (Ştefan Foriş), akit a Komintern a Romániai Kommunista Párt élére nevezett ki 1940 és 1944 között. Aztán kinyírták. Vagy ott volt Rángetz József (Iosif Rangheţ), Mogyorósi Sándor (Alexandru Moghioroş), Luka László (Vasile Luca) is. Nevüket helyes magyarsággal sorolja a jelenkori román sajtó, míg például Tőkés László vagy Markó Béla és más romániai magyar politikusokét még véletlenül sem. De ne feledjük Ana Paukert (Hanna Rabinsohn) vagy Valter Romant (Ernest Neulander, Petre Roman apja). És említsünk meg bár egy orosz nevűt is: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko). A sort különben lehetne folytatni.
A végén történészek még kiderítik, hogy Romániában a proletárdiktatúráért nem is a románok a felelősek. Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 6.
Erdélyi származású ’56-osok a bitófán
Az 1957 elejére megszilárdulni látszó Kádár-rendszer vérbírói segítségével hozzálátott a még évekig tartó bosszúhadjáratához. Két erdélyi származású forradalmár kivégzésére 1957. január 19-én – hatvan éve – került sor. Szabó Jánost (Zaguzsén, 1897. szeptember 17.–Budapest, 1957. január 19.), a Széna téri jelentős ellenállási csoport parancsnokát mindenki csak Szabó bácsinak szólította. Dudás József (Marosvásárhely, 1912. szeptember 22.–Budapest, 1957. január 19.), a kalandos életű műszaki mérnök ellenmondásos tevékenysége a forradalom radikális szárnyához tartozott, nem ismerte el Nagy Imre kormányát. Szabó János és Dudás József a társadalmi igazság elkötelezett híve volt, sok ezer magyarhoz hasonlóan fegyvert ragadtak, amikor azt tapasztalták, hogy Rákosi–Gerő bandája miatt Magyarország a koncepciós perek és kivégzések, a romló gazdasági helyzet kettős átkának a terhét viseli.
A Krassó-Szörény megyében született, gyermekkorától árvaságra jutott Szabó János 1942-ben telepedett át Budapestre. A sokáig állástalan gépkocsivezető, meggyőződve a pártbeliek önzéséről (nem segítették álláshoz) polgári pártok tagja lett 1947-ig. Sikertelen Nyugatra szökése után, rövid börtönbüntetését letöltve, 1950-től gépkocsivezető. Mivel a jugoszlávok adták vissza 1949-ben, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) 1953-ban kémtevékenységgel vádolta meg, és kilenc hónapi kegyetlen vallatás után engedték szabadon. Meggyőződéssel állt be a Széna téri fegyveresek jelentős budai területeket ellenőrző csapatába 1956. október 26-án, majd parancsnokuk lett. Többnyire fiatal forradalmárok rajongtak nagy bajszú vezérükért. Népszerűségét látva, Dudás József meg akarta bízni valamennyi forradalmi fegyveres csoportosulás ellenőrzésével, amit Szabó bácsi nem vállalt. Csoportja november 4-e után is felvette a harcot a Budapestre betörő szovjet csapatokkal. Miután feloszlatta megfogyatkozott és szétvert csapatát, felesége hiába kérte, hogy tűnjön el. Szabó bácsi ebédelt, amikor november 19-én letartóztatták.
Dudás József mérnök részt vett az erdélyi illegális kommunista párt akcióiban. Több városban élt (Brassó, Kolozsvár) és tevékenykedett. Számos – később vezető – kommunistával ismerkedett meg (Gheorghe Ghorghiu-Dej, Ana Pauker, Mogyorósi Sándor stb.), miután 1933-ban a Temesváron szervezett sztrájk vádlottjaként kilenc év börtönre ítélték. 1939-ben szabadult ki, és a bécsi döntés után Budapestre költözött. Részt vett 1944-ben a németellenes fegyveres ellenállásban, és tagja volt Horthy kormányzó megbízásából a fegyverszüneti tárgyalásokra a Szovjetunióba menesztett küldöttségnek. A kommunista Románia 1951-ben azzal a váddal kéri ki Magyarországtól, hogy besúgó volt, majd 1954-ben visszamehet, mivel nem tudják rábizonyítani. 1956. október 27-én kapcsolódik be a forradalmi mozgalomba. Lelkesítő beszédet mond előbb a Margit hídnál Veress Péter védelmében, majd másnap, 28-án a Széna téri ellenállókat buzdítja a kitartásra. November 2-án a Szabad Nép Blaha Lujza téri székházát foglalja el mintegy 200 fős csapatával. Nem ismeri el a Nagy Imre-kormányt, ezért letartóztatását kezdeményezik. Néhány zavarkeltő megmozdulás után elveszíti tekintélyét emberei előtt, és elhagyják. A megtorlásokat irányító és elrendelő szovjet katonai vezetők Dudás József és Szabó János letartóztatását és fellebbezés lehetősége nélküli halálos ítéletük kimondását követelik a magyar statáriális katonai törvényszéktől. A két hazánkfia a politikai bosszú első áldozata, mártírja volt.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az 1957 elejére megszilárdulni látszó Kádár-rendszer vérbírói segítségével hozzálátott a még évekig tartó bosszúhadjáratához. Két erdélyi származású forradalmár kivégzésére 1957. január 19-én – hatvan éve – került sor. Szabó Jánost (Zaguzsén, 1897. szeptember 17.–Budapest, 1957. január 19.), a Széna téri jelentős ellenállási csoport parancsnokát mindenki csak Szabó bácsinak szólította. Dudás József (Marosvásárhely, 1912. szeptember 22.–Budapest, 1957. január 19.), a kalandos életű műszaki mérnök ellenmondásos tevékenysége a forradalom radikális szárnyához tartozott, nem ismerte el Nagy Imre kormányát. Szabó János és Dudás József a társadalmi igazság elkötelezett híve volt, sok ezer magyarhoz hasonlóan fegyvert ragadtak, amikor azt tapasztalták, hogy Rákosi–Gerő bandája miatt Magyarország a koncepciós perek és kivégzések, a romló gazdasági helyzet kettős átkának a terhét viseli.
A Krassó-Szörény megyében született, gyermekkorától árvaságra jutott Szabó János 1942-ben telepedett át Budapestre. A sokáig állástalan gépkocsivezető, meggyőződve a pártbeliek önzéséről (nem segítették álláshoz) polgári pártok tagja lett 1947-ig. Sikertelen Nyugatra szökése után, rövid börtönbüntetését letöltve, 1950-től gépkocsivezető. Mivel a jugoszlávok adták vissza 1949-ben, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) 1953-ban kémtevékenységgel vádolta meg, és kilenc hónapi kegyetlen vallatás után engedték szabadon. Meggyőződéssel állt be a Széna téri fegyveresek jelentős budai területeket ellenőrző csapatába 1956. október 26-án, majd parancsnokuk lett. Többnyire fiatal forradalmárok rajongtak nagy bajszú vezérükért. Népszerűségét látva, Dudás József meg akarta bízni valamennyi forradalmi fegyveres csoportosulás ellenőrzésével, amit Szabó bácsi nem vállalt. Csoportja november 4-e után is felvette a harcot a Budapestre betörő szovjet csapatokkal. Miután feloszlatta megfogyatkozott és szétvert csapatát, felesége hiába kérte, hogy tűnjön el. Szabó bácsi ebédelt, amikor november 19-én letartóztatták.
Dudás József mérnök részt vett az erdélyi illegális kommunista párt akcióiban. Több városban élt (Brassó, Kolozsvár) és tevékenykedett. Számos – később vezető – kommunistával ismerkedett meg (Gheorghe Ghorghiu-Dej, Ana Pauker, Mogyorósi Sándor stb.), miután 1933-ban a Temesváron szervezett sztrájk vádlottjaként kilenc év börtönre ítélték. 1939-ben szabadult ki, és a bécsi döntés után Budapestre költözött. Részt vett 1944-ben a németellenes fegyveres ellenállásban, és tagja volt Horthy kormányzó megbízásából a fegyverszüneti tárgyalásokra a Szovjetunióba menesztett küldöttségnek. A kommunista Románia 1951-ben azzal a váddal kéri ki Magyarországtól, hogy besúgó volt, majd 1954-ben visszamehet, mivel nem tudják rábizonyítani. 1956. október 27-én kapcsolódik be a forradalmi mozgalomba. Lelkesítő beszédet mond előbb a Margit hídnál Veress Péter védelmében, majd másnap, 28-án a Széna téri ellenállókat buzdítja a kitartásra. November 2-án a Szabad Nép Blaha Lujza téri székházát foglalja el mintegy 200 fős csapatával. Nem ismeri el a Nagy Imre-kormányt, ezért letartóztatását kezdeményezik. Néhány zavarkeltő megmozdulás után elveszíti tekintélyét emberei előtt, és elhagyják. A megtorlásokat irányító és elrendelő szovjet katonai vezetők Dudás József és Szabó János letartóztatását és fellebbezés lehetősége nélküli halálos ítéletük kimondását követelik a magyar statáriális katonai törvényszéktől. A két hazánkfia a politikai bosszú első áldozata, mártírja volt.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)