Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Moga, Ioachim
8 tétel
1993. február 16.
1992. decemberében megszüntették a bűnvádi eljárást Ioachim Moga volt Kolozs megyei első titkár és Iulian Topliceanu volt helyi katonai parancsnok ellen, mondván, hogy a katonaság parancsnak engedelmeskedett, amikor a tüntető tömegbe lőtt. Ők tehát nem hibásak az 1989. dec. 21-i sortűz 26 halottjáért és 63 sebesültjéért. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./ Kolozsváron Ghenus Mihai bukaresti katonai ügyész febr. 12-én találkozott a kolozsvári sortűz áldozatainak hozzátartozóival és magyarázni kezdte döntését. A hozzátartozók azonban nem tudnak belenyugodni abba, hogy a gyilkosok szabadon sétálhatnak. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2001. február 13.
"Febr. 12-én az 1989-es kolozsvári eseményekkel kapcsolatos tárgyaláson Dorin Gheorghiu, a 4. hadsereg volt vezérkari főnöke azt vallotta, ha 1989 decemberében Kolozsvár főterén egyes forradalmárok nem fogyasztanak alkoholt, nem lettek volna. Hozzátette: más részvevőkkel együtt, Calin Nemes megpróbálta kivenni a fegyvert a katonák kezéből, és arra bíztatta őket, lőjjenek parancsnokaikra. "Lehet, hogy a kialakult lökdösődés során a belügyminisztérium, a Securitate és a hazafias alakulatok más irányban is lőhettek, mint függőlegesen" - mondta a 4-es hadsereg volt vezérkari főnöke. Mint ismeretes, az 1989-es decemberi események során megsebesült Calin Nemes 1993. július 8-án öngyilkosságot követett el. - Közel kilenc évi kivizsgálás után a kolozsvári katonai ügyészek többek között pert indítottak Iulian Topliceanu, a 4. hadsereg volt parancsnoka, és Ioachim Moga, volt megyei párttitkár ellen is. Florin Caba, a 4. hadsereg volt parancsnokhelyettese és Constantin Degeratu tábornok is kapcsolatban áll az üggyel. A katonai ügyészség eljárást indított Caba ellen. Degeratu esetében előzetes kivizsgálás folyik. /Kolozsváron a "részeg forradalmárok" a hibásak - állítja a 4. hadsereg volt vezérkari főnöke. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./ "
2006. március 22.
Jogerős ítélet született az 1989-es kolozsvári utcai tüntetés megtorlása kapcsán indított perben. A Legfelsőbb Bíróság a felpereseknek adott igazat, és elutasította a vádlottak által megfogalmazott fellebbezést. A tüntetők elleni fegyveres fellépés során 26-an vesztették életüket, 52-en pedig megsebesültek. A hat vádlott közül öt személy esetében a legfelsőbb bíróság megerősítette a börtönbüntetést. A tüntetés elfojtásában részt vevők közül elítélték Iulian Topliceanut, a negyedik katonai hadtest parancsnokát, Ioachim Mogát, a Román Kommunista Párt megyei bizottságának főtitkárát, Valeriu Burteát, az egyik szászfenesi kaszárnya egykori parancsnokát, Ioan Cocant volt hadosztályparancsnokot, Ilie Dicu őrnagyot és Marian Bolbos őrvezetőt. Ioachim Mogának nyolc évet, Iulian Topliceanunak pedig tíz évet kell rácsok mögött töltenie. Valeriu Burtea, Ilie Dicu és Ioan Cocan által megfogalmazott vádak jogi besorolását megválasztották, így Burteat és Cocant kilenc év börtönbüntetésre ítélték. A legsúlyosabb büntetést Dicu őrnagy kapta, akinek 15 évet kell börtönben töltenie. A legfelsőbb bíróság Bolbost felmentette. A bírák a vádlottakat több mint 36 milliárd lejes kártérítés kifizetésére kötelezte a Védelmi Minisztériummal együtt. Ezt annak a 80 családnak kell törleszteniük, akik magánjogi igénylést támasztottak. /Ítélet a kolozsvári forradalom perében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. április 7.
Általános körözést rendeltek el a kolozsvári forradalom perében börtönbüntetésre ítélt Ioachim Moga, a volt Kolozs megyei párttitkár ellen. Moga eltűnt otthonából, és hollétéről senkinek sincs tudomása. A legfelső bíróság március 20-án hozott végleges ítéletet, ugyanis Kolozsváron 1989-ben 26 ember meghalt, 52 pedig megsebesült. /Körözik a volt párttitkárt. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2009. július 30.
Gyimesi Éva a róla szóló jelentések dossziéját megkapta a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS) 2006-ban. Egyes mondatokat töröltek, mondván, magánéleti természetűek. Ugyanakkor egy fiatal történész kutató, O. Á, megkapott olyan anyagokat, melyeknél a Gyimesi Évára vonatkozó magánéleti anyagok nincsenek titkosítva. Gyimesi Éva az iratok tanulmányozása során rájött, hogy a róla szóló első megfigyelések előbb egy Piroska nevű dossziéba kerültek, majd annak lezárása után Elena fedőnév alatt gyűjtötték tovább az anyagot. Ezeket azonban nem kapta meg. Az egyes lapokat a „szerkesztők” különböző iratcsomókból, dossziékból válogathatták össze. Ezt bizonyítja, hogy a megkapott lapok száma 278, de köztük van olyan oldal, amelyik eredetileg az 570-es számmal volt ellátva. Valószínűleg az államellenes, irredenta, egyházügyi és kémelhárítási külön dossziékban még számos irat vonatkozhat rá, de ezeket nem adták át. A megkapott dosszié töredékesnek bizonyul, hiányoznak belőle viszonylag fontos események, személynevek, akciók. Elenyészően kevés oldal szól az Ellenpontok című szamizdat ügyéről, és szinte teljesen hiányzik az 1985-ös magyar szakos végzős hallgatók közös tiltakozási akciója az erőszakos kihelyezéssel szemben. Még ebből a hiányos anyagból is kirajzolódik, hogy a spiclik mellett mennyien segítették a szeku munkáját, így például Georgeta Antonescu docens, dékán vagy Ioachim Moga, a Kolozs megyei pártbizottság első titkára. A nyolcvanas években Florian Oprea vezényelte a kolozsvári írókra, művészekre figyelő információs hálózatot. Nagyon sokan funkciójukban, nyom nélkül jelentettek, együttműködtek a titkosrendőrséggel (párttitkárok, dékánok, rektorok stb.). Részlet a Szem a láncban című kötetből. Megjelenése a KompPress Kiadónál a közeljövőben várható. /Gyimesi Éva: A dokumentum. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29., folyt. : 30./
2011. március 10.
Kártérítés a kolozsvári forradalmároknak
Az Európai Emberjogi Bizottság (CEDO) 52 000 euró kártérítés fizetésére kötelezi a román államot azért, mert az 1989 decemberi kommunistaellenes tüntetések erőszakos elfojtása kapcsán elindított kivizsgálást 12 éven keresztül folytatta le. A Strasbourg-i Emberjogi Bíróság keddi döntése helyt ad tehát annak a kilenc felperes kérésének, akik azért emeltek panaszt a CEDO-nál, mert az 1989-es kolozsvári rendszerellenes megmozduláson elszenvedett cselekedetekért későn kárpótolta őket az állam. Közülük haton súlyos sérüléseket szenvedtek 1989 decemberében, hárman pedig a forradalomban elhunytak közeli hozzátartozói. Az európai bírók azt vetették a román hatóságok szemére, hogy az ügyészek passzívak voltak, és többször elhalasztották a kihallgatásokat annak ellenére, hogy a román társadalomra nézve a per nagy fontossággal bírt.
A román hatóságok 1990 januárjában kezdték el a kivizsgálást, amelyet a katonai ügyészség folytatott le 26 tiltakozó halálának és 52 személynek puskalövés által okozott sebesülésének ügyében. Két évvel később az ügyet lezárták, ám a legfelső bíróság 1997-ben perújrafelvételt kért. A tárgyalások lefolytatását 2003-ig halogatták, egyrészt azért, mert a beidézett tanúk nem jelentek meg a tárgyalásokon, másrészt pedig új bizonyítékok kerültek napvilágra, illetve egyes iratcsomók elvesztek. A legfelső bíróság végül felmentett két vádlottat, míg egy harmadikat öt év börtönbüntetésre ítélt gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával. A bírók további három vádlottat is vétkesnek találtak, ám őket életkoruk miatt nem vetették börtönbe. Az áldozatoknak és hozzátartozóiknak megítélt kárpótlás csak három évvel az ítélet meghozatala után kaphatták meg az érintettek.
A kolozsvári forradalom ügyében öt személyt – Iulian Topliceanu tartalékos vezérezredest, a 4. hadtest volt parancsnokát, Ioachim Mogát, a Kolozs megyei pártbizottság főtitkárát, Valeriu Burtea ezredest, a szászfenesi katonai egység volt parancsnokát, Ioan Cocan alezredest és Ilie Dicu őrnagyot – ítéltek el. Mogára nyolc, Topliceanura tíz, míg Burteára és Cocánra egyenként kilencévi börtönbüntetést róttak ki, Dicu 15 éve börtönbüntetést kapott. A legfelső bíróság felmentette Marian Bolboşt, akit minősített emberöléssel vádoltak.
Szabadság (Kolozsvár)
Az Európai Emberjogi Bizottság (CEDO) 52 000 euró kártérítés fizetésére kötelezi a román államot azért, mert az 1989 decemberi kommunistaellenes tüntetések erőszakos elfojtása kapcsán elindított kivizsgálást 12 éven keresztül folytatta le. A Strasbourg-i Emberjogi Bíróság keddi döntése helyt ad tehát annak a kilenc felperes kérésének, akik azért emeltek panaszt a CEDO-nál, mert az 1989-es kolozsvári rendszerellenes megmozduláson elszenvedett cselekedetekért későn kárpótolta őket az állam. Közülük haton súlyos sérüléseket szenvedtek 1989 decemberében, hárman pedig a forradalomban elhunytak közeli hozzátartozói. Az európai bírók azt vetették a román hatóságok szemére, hogy az ügyészek passzívak voltak, és többször elhalasztották a kihallgatásokat annak ellenére, hogy a román társadalomra nézve a per nagy fontossággal bírt.
A román hatóságok 1990 januárjában kezdték el a kivizsgálást, amelyet a katonai ügyészség folytatott le 26 tiltakozó halálának és 52 személynek puskalövés által okozott sebesülésének ügyében. Két évvel később az ügyet lezárták, ám a legfelső bíróság 1997-ben perújrafelvételt kért. A tárgyalások lefolytatását 2003-ig halogatták, egyrészt azért, mert a beidézett tanúk nem jelentek meg a tárgyalásokon, másrészt pedig új bizonyítékok kerültek napvilágra, illetve egyes iratcsomók elvesztek. A legfelső bíróság végül felmentett két vádlottat, míg egy harmadikat öt év börtönbüntetésre ítélt gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával. A bírók további három vádlottat is vétkesnek találtak, ám őket életkoruk miatt nem vetették börtönbe. Az áldozatoknak és hozzátartozóiknak megítélt kárpótlás csak három évvel az ítélet meghozatala után kaphatták meg az érintettek.
A kolozsvári forradalom ügyében öt személyt – Iulian Topliceanu tartalékos vezérezredest, a 4. hadtest volt parancsnokát, Ioachim Mogát, a Kolozs megyei pártbizottság főtitkárát, Valeriu Burtea ezredest, a szászfenesi katonai egység volt parancsnokát, Ioan Cocan alezredest és Ilie Dicu őrnagyot – ítéltek el. Mogára nyolc, Topliceanura tíz, míg Burteára és Cocánra egyenként kilencévi börtönbüntetést róttak ki, Dicu 15 éve börtönbüntetést kapott. A legfelső bíróság felmentette Marian Bolboşt, akit minősített emberöléssel vádoltak.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. január 7.
A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,
2015. december 22.
1989 decemberére emlékeztek Kolozsváron
1989. december 21-én Kolozsvár főterén 15.45–15.55 között 12 személyt gyilkoltak meg: Szabó Attila, Merca Aurel, Matis Lucian, Jurja Sorinel Dorinel, Pedestru Horia, Marin Vergica, Tamás Burgya József, Cristurean Rodica, Egyedy Imre, Borbély István, Cioara Viorel és Ticlete Mihai Cãlin.
Az Astoriánál hárman, Ciortea Emil, Inclezan Ioan és Pop Teodor vesztették életüket. A Monostorról induló tüntetőket a sörgyárnál igyekeztek feltartóztatni, itt 9 személyt lőttek le (Bors Grigore, Szabó István, Misan Luminita Corina, Vãlean Ioan, Nasc Gheorghe Adrian, Pop Alexandru, Chira Ioan, Ballai Zoltán Csaba, Smical Dinu Adrian), a Mărăşti negyedben Rusu Ioant, a CUG egyik munkását főbe lőtték.
A kolozsvári megtorlások kivizsgálását követően öt személyt ítéltek el: Ilie Dicu alezredest, a szamosfalvi katonai egység parancsnokát 15 év börtönre, Iulian Topliceanu vezérezredest, a IV. Erdékti Hadtest parancsnokát 10 év börtönre, Ioachim Mogát, az RKP Kolozs megyei első titkárát 8 évre, Valeriu Burtea ezredest, a szászfenesi katonai egység parancsnokát 9 évre, Laurenţiu Cocan alezredest szintén 9 évre.
Szabadság (Kolozsvár)
1989. december 21-én Kolozsvár főterén 15.45–15.55 között 12 személyt gyilkoltak meg: Szabó Attila, Merca Aurel, Matis Lucian, Jurja Sorinel Dorinel, Pedestru Horia, Marin Vergica, Tamás Burgya József, Cristurean Rodica, Egyedy Imre, Borbély István, Cioara Viorel és Ticlete Mihai Cãlin.
Az Astoriánál hárman, Ciortea Emil, Inclezan Ioan és Pop Teodor vesztették életüket. A Monostorról induló tüntetőket a sörgyárnál igyekeztek feltartóztatni, itt 9 személyt lőttek le (Bors Grigore, Szabó István, Misan Luminita Corina, Vãlean Ioan, Nasc Gheorghe Adrian, Pop Alexandru, Chira Ioan, Ballai Zoltán Csaba, Smical Dinu Adrian), a Mărăşti negyedben Rusu Ioant, a CUG egyik munkását főbe lőtték.
A kolozsvári megtorlások kivizsgálását követően öt személyt ítéltek el: Ilie Dicu alezredest, a szamosfalvi katonai egység parancsnokát 15 év börtönre, Iulian Topliceanu vezérezredest, a IV. Erdékti Hadtest parancsnokát 10 év börtönre, Ioachim Mogát, az RKP Kolozs megyei első titkárát 8 évre, Valeriu Burtea ezredest, a szászfenesi katonai egység parancsnokát 9 évre, Laurenţiu Cocan alezredest szintén 9 évre.
Szabadság (Kolozsvár)