Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Moca, Rudolf
10 tétel
2004. október 5.
A múlt hét végén második alkalommal szervezték meg a nemkormányzati szervezetek vásárát Marosvásárhelyen. A kétnapos esemény szervezői az Alpha Transilvana Alapítvány, a PER, az EMKE és a Scena Kulturális Alapítvány. Okt. 2-án a kerekasztal-beszélgetésen elhatározták: a tavaly alakult Alpha Erőforrások Központja ezután az alapítvány önálló részeként működik majd. Az együttműködéssel mintegy negyven szervezet értett egyet. A rendezvény másnap a főtéren folytatódott. Húsz sátrat állítottak fel, ahol több mint harminc szervezet ismertette tevékenységét, és a szervezet tagjai által készített emléktárgyakat értékesítettek. Moca Rudolf bábszínész és a Habakuk csoport bábjátékot adott elő, a Folk Center Alapítvány képviselői együtt készítették a gyerekekkel a játékokat. /(nagy a.): Nemkormányzati szervezetek Marosvásárhely főterén. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 5./
2008. május 12.
A Project on Ethnic Relation (PER) Regionális Központja és más nemkormányzati szervezetek rendeztek kerekasztalt a marosvásárhelyi VI. Civil Szervezetek Vására rendezvénysorozat keretében. A kerekasztal témája az interkulturalitás és a multikulturalitás fogalmainak értelmezése volt. A vitaindító Koreck Mária, a PER marosvásárhelyi irodájának igazgatója a kisebbségi jogok biztosításának problematikájáról, gyakran elszenvedett történelmi igazságtalanságok kérdésének vonatkozásait vetette fel. Kifejtette, még ma is nagyon sokan, a többségi nemzethez tartozóak úgy vélik, bizonyos jogok biztosítása a kisebbségek számára veszélyeztetheti az állam biztonságát. Marian Chirean internetes újságíró szerint Romániában még léteznek rasszista, kifejezetten kisebbségellenes, xenofób, kirekesztő szegregációs törekvések. A roma kisebbséget képviselő Moca Rudolf marosvásárhelyi bábművész a többség–kisebbség közötti megértés kultúráját hangoztatta. /L. I., N. A. : PER: a másságról pragmatikusan. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
2009. november 19.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház november bemutatja Alina Nelega Zurinka című roma népmesék és népmondák alapján készült bábelőadást Rudy Moca rendezésében. /Roma népmese a temesvári magyar színpadon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 19./
2010. június 7.
Megoldás a kulturális autonómia?
Beszélni lehet, előre lépni már nehezebb
Vajon megoldás-e a kulturális autonómia? Az egyrészt bizonytalanságot sugalló, s talán ráerősítést váró címmel erre a kérdésre próbált választ keresni az a kisebbségi konferencia, amelyet a múlt hét végén szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvényen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke és a házigazda Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti kisebbségek a korábbi évekhez képest kevesebben vettek részt a szemináriumon, amelyen Frunda György szenátor a kulturális autonómiáról mint a nemzeti identitás megtartásának eszközéről tartott előadást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája az európai kulturális sokféleség megőrzésének eszköze című eszmefuttatásában tovább szélesítette a témát, végül Varga Attila képviselő a kulturális autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Románia nem rózsakert
Frunda György szerint az államnak, a szubszidiaritás elve alapján a kisebbségeknek kell delegálnia a jogot, hogy maguk döntsenek saját kulturális problémáikban. Elismerte, hogy a rendszerváltás óta történtek pozitív lépések ebbe az irányba az anyanyelvhasználatban, illetve a kétnyelvű feliratok ügyében vagy az anyanyelvű oktatás terén.
Egy állam annál gazdagabb, minél több nemzeti kisebbség él a területén, ilyen szempontból Románia "nem rózsakert, hanem virágos rét, amelyben 20 nemzeti kisebbség él, s ezek közül 19-nek képviselete van a parlamentben, jelentette ki a szenátor, hozzátéve, hogy "egyre jobban kezdjük magunkat érezni egymás mellett, hiszen lassan nem csupán a kisebbségek ismerik a többség kultúráját, hanem a többség is egyre negyobb érdeklődést tanúsít a kisebbségek kultúrája iránt. Itt az ideje, hogy megírjuk a román többség és a nemzeti kisebbségek valós történetét, le kell bontani azokat a sorompókat, amelyek elválasztanak, és hidakat kell építeni, amelyek összekötnek bennünket, jelentette ki Frunda.
A demokratizálódás leállt 2007. január 1-jén
Smaranda Enache szomorúan állapította meg, hogy a rendszerváltás után húsz évvel is erősen centralizált államban élünk, ma sem hajlandó egyetlen kormány vagy koalíció sem elismerni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját. Erre esélyt sem lát mindaddig, amíg az alkotmány szelleme nem lesz európai, s amíg maga az állam nem lesz lojális saját kisebbségeivel szemben, nem csupán egyoldalú lojalitást vár el azoktól. Véleménye szerint a demokratizálódás folyamata 2007. január elsején leállt, s egy teljesen európaiatlan tárasadalmat építettek ki a kormányok, amelyeknek, sajnos, az RMDSZ is tagja volt és az ma is. Hangsúlyozta: Románia ma már jogi szempontból is Európa része, így bármely kisebbség elvesztése Európa számára is veszteség. Abszurdumnak nevezte, hogy ennyi évvel a diktatúra bukása után is lobbizni kell egy, a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját biztosító törvénytervezet elfogadásáért.
Szemantikai szempontból az új tanügyi törvényt "teljesen kompatibilisnek" nevezte a Ceausescu-féle törvénnyel, s kijelentette: ha például Belgiumban vezetnének be kulturális vagy nyelvi megszorításokat, maguk a szülők perelnék be az iskolákat jogcsorbítás címén.
Az egyén ne alattvaló legyen, hanem partner
Varga Attila szerint a kulturális autonómia megoldás, de nem egyedüli, mert nem azt jelenti, hogy ha ez megvan, le lehet mondani a területi autonómiáról. Arról beszélt, hogy szükség van az állam modernizálására, és az autonómia része lehet ennek. Az autonómia, mondta, elv, minőség, morális érték, s elvárásként mind az egyén, mind a közösség szintjén megjelenik, tehát mindkét szempontból fontos. Egyrészt tehát elvként, másrészt az államhatalom megszervezésének alapelveként kell megfogalmazzuk olyan értelemben, hogy az autonómia képességet jelent, azt, hogy egy közösség tud önállóan dönteni, ennek szükségét érzi, másfelől meg hatásköröket is jelent a különböző autonómia-intézmények szintjén.
Ha ez működik, korszerűsíti az államot, és hatékonyabbá teszi az állam működését. Nem az az állam erős, amely teljes körű döntési jogkörrel rendelkezik, hanem az, amely képes kölcsönös bizalmi légkört teremteni, lemondani bizonyos hatáskörök gyakorlásáról a közösségek javára. Ha ez megtörténik, új alapokra lehet helyezni egy államot.
Véleménye szerint most vagyunk talán a legtávolabb ettől a helyzettől. Arra kellene törekedni, hogy az egyén ne alattvaló, hanem partner legyen.
Moca Rudolf, a roma kisebbség képviselője, de az ukránok képviselője, illetve egy szucsávai magyar is arról beszélt, hogy komoly problémák vannak ebben az országban a kisebbségi jogok terén, és – utalva a népszámlálások adataira, amelyeket egyes vélemények szerint nem hivatalosnak, hanem inkább opcionálisnak kellene nevezni – kijelentették: sokan azért nem vallják be nemzetiségüket, mert "nem mutat jól" és esetleg hátrányukra válhat abban a közösségben, ahol élnek.
Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a kisebbségek problémája a kisebbségi kérdés, hanem a kormányoké, és bár sokat beszéltek ezekről a kérdésekről, nagyon nehezen lehet előrelépni a törvényhozásban, illetve a gyakorlatban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Beszélni lehet, előre lépni már nehezebb
Vajon megoldás-e a kulturális autonómia? Az egyrészt bizonytalanságot sugalló, s talán ráerősítést váró címmel erre a kérdésre próbált választ keresni az a kisebbségi konferencia, amelyet a múlt hét végén szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvényen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke és a házigazda Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti kisebbségek a korábbi évekhez képest kevesebben vettek részt a szemináriumon, amelyen Frunda György szenátor a kulturális autonómiáról mint a nemzeti identitás megtartásának eszközéről tartott előadást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája az európai kulturális sokféleség megőrzésének eszköze című eszmefuttatásában tovább szélesítette a témát, végül Varga Attila képviselő a kulturális autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Románia nem rózsakert
Frunda György szerint az államnak, a szubszidiaritás elve alapján a kisebbségeknek kell delegálnia a jogot, hogy maguk döntsenek saját kulturális problémáikban. Elismerte, hogy a rendszerváltás óta történtek pozitív lépések ebbe az irányba az anyanyelvhasználatban, illetve a kétnyelvű feliratok ügyében vagy az anyanyelvű oktatás terén.
Egy állam annál gazdagabb, minél több nemzeti kisebbség él a területén, ilyen szempontból Románia "nem rózsakert, hanem virágos rét, amelyben 20 nemzeti kisebbség él, s ezek közül 19-nek képviselete van a parlamentben, jelentette ki a szenátor, hozzátéve, hogy "egyre jobban kezdjük magunkat érezni egymás mellett, hiszen lassan nem csupán a kisebbségek ismerik a többség kultúráját, hanem a többség is egyre negyobb érdeklődést tanúsít a kisebbségek kultúrája iránt. Itt az ideje, hogy megírjuk a román többség és a nemzeti kisebbségek valós történetét, le kell bontani azokat a sorompókat, amelyek elválasztanak, és hidakat kell építeni, amelyek összekötnek bennünket, jelentette ki Frunda.
A demokratizálódás leállt 2007. január 1-jén
Smaranda Enache szomorúan állapította meg, hogy a rendszerváltás után húsz évvel is erősen centralizált államban élünk, ma sem hajlandó egyetlen kormány vagy koalíció sem elismerni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját. Erre esélyt sem lát mindaddig, amíg az alkotmány szelleme nem lesz európai, s amíg maga az állam nem lesz lojális saját kisebbségeivel szemben, nem csupán egyoldalú lojalitást vár el azoktól. Véleménye szerint a demokratizálódás folyamata 2007. január elsején leállt, s egy teljesen európaiatlan tárasadalmat építettek ki a kormányok, amelyeknek, sajnos, az RMDSZ is tagja volt és az ma is. Hangsúlyozta: Románia ma már jogi szempontból is Európa része, így bármely kisebbség elvesztése Európa számára is veszteség. Abszurdumnak nevezte, hogy ennyi évvel a diktatúra bukása után is lobbizni kell egy, a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját biztosító törvénytervezet elfogadásáért.
Szemantikai szempontból az új tanügyi törvényt "teljesen kompatibilisnek" nevezte a Ceausescu-féle törvénnyel, s kijelentette: ha például Belgiumban vezetnének be kulturális vagy nyelvi megszorításokat, maguk a szülők perelnék be az iskolákat jogcsorbítás címén.
Az egyén ne alattvaló legyen, hanem partner
Varga Attila szerint a kulturális autonómia megoldás, de nem egyedüli, mert nem azt jelenti, hogy ha ez megvan, le lehet mondani a területi autonómiáról. Arról beszélt, hogy szükség van az állam modernizálására, és az autonómia része lehet ennek. Az autonómia, mondta, elv, minőség, morális érték, s elvárásként mind az egyén, mind a közösség szintjén megjelenik, tehát mindkét szempontból fontos. Egyrészt tehát elvként, másrészt az államhatalom megszervezésének alapelveként kell megfogalmazzuk olyan értelemben, hogy az autonómia képességet jelent, azt, hogy egy közösség tud önállóan dönteni, ennek szükségét érzi, másfelől meg hatásköröket is jelent a különböző autonómia-intézmények szintjén.
Ha ez működik, korszerűsíti az államot, és hatékonyabbá teszi az állam működését. Nem az az állam erős, amely teljes körű döntési jogkörrel rendelkezik, hanem az, amely képes kölcsönös bizalmi légkört teremteni, lemondani bizonyos hatáskörök gyakorlásáról a közösségek javára. Ha ez megtörténik, új alapokra lehet helyezni egy államot.
Véleménye szerint most vagyunk talán a legtávolabb ettől a helyzettől. Arra kellene törekedni, hogy az egyén ne alattvaló, hanem partner legyen.
Moca Rudolf, a roma kisebbség képviselője, de az ukránok képviselője, illetve egy szucsávai magyar is arról beszélt, hogy komoly problémák vannak ebben az országban a kisebbségi jogok terén, és – utalva a népszámlálások adataira, amelyeket egyes vélemények szerint nem hivatalosnak, hanem inkább opcionálisnak kellene nevezni – kijelentették: sokan azért nem vallják be nemzetiségüket, mert "nem mutat jól" és esetleg hátrányukra válhat abban a közösségben, ahol élnek.
Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a kisebbségek problémája a kisebbségi kérdés, hanem a kormányoké, és bár sokat beszéltek ezekről a kérdésekről, nagyon nehezen lehet előrelépni a törvényhozásban, illetve a gyakorlatban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 24.
Bojáriból modern rabságba
Másfél évszázaddal ezelőtt hagyták jóvá Romániában azt a törvényt, amelynek értelmében felszabadították a bojárok tulajdonát képező, „ rabszolgáknak” tekintett cigányokat. A romák képviselői úgy vélik, ma modern kori, önként elfogadott rabságban élnek – hangzott el a roma rabszolgaság eltörlésének évfordulójára szervezett megemlékezésen.
A Divers, az Amare Phrala, a Pro Diversitate és a Mesogeiako Symvouleftiko System képzési központ által szervezett szemináriumon a résztvevők történelmi visszatekintőjét hallhattuk arról, hogy a különféle korszakokban milyen társadalmi jogállásuk volt a roma nemzetiségűeknek. A cigányok fölött tulajdonjogot formált a korona, a bojárok és a kolostorok, helyzetük a jobbágyság és a rabszolgaság közötti átmenetnek tekinthető, gyakorlatilag csupán az élethez volt joguk, házasodniuk például csak az uraság engedélyével lehetett, akinek joga volt családokat elválasztani, gyerekeket elvenni, eladni a cigányokat.
„Erdélyben a romák sorsa valamivel jobb volt, mint Havasalföldön vagy Moldvában, ott gyakorlatilag jobbágyok voltak. A felszabadítási mozgalmak a XIX. században élénkültek fel. A roma rabszolgaságot 1843–1856 között törölték el, akkor mintegy negyedmillió cigány rabszolga szabadult fel, minden személyért tíz arany járt a „tulajdonosnak”.
A szemináriumon Moca Rudolf hangsúlyozta, a felszabadítási folyamat nem fejeződött be, a romák ma is rabszolgaságban, a politikum önként vállalt rabságában vannak. „Hány nem roma nemzetiségű polgár fogadja el, hogy roma szomszédja legyen? A tanulmányok szerint a nem romák több mint 75 százaléka ellenérzéssel fogadja a melléje költöző romákat. Az emberek nem ismerik a romák történelmét, félretájékozottak, a tanügyi tárca pedig nem hajlandó a romák történelmére vonatkozó adatokat beengedni az iskolai curriculumba”. Koreck Mária, a Divers Egyesület vezetője szerint a politikumnak nem érdeke, hogy a romák történelméről tájékozódjon a lakosság, és ennek politikai oka van. „Nem kollektív szégyen, ami a történelem folyamán végbement, hisz nem csak Romániában tekintették rabszolgáknak a romákat. Szembe kell nézni a történelemmel” – jelentette ki Koreck Mária, hangsúlyozva, vannak megoldások a roma lakosság társadalmi integrációjára, az előítéletek felszámolására, de e programok megvalósításához elengedhetetlen az állami intézmények támogatása. Antalfi Imola
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Másfél évszázaddal ezelőtt hagyták jóvá Romániában azt a törvényt, amelynek értelmében felszabadították a bojárok tulajdonát képező, „ rabszolgáknak” tekintett cigányokat. A romák képviselői úgy vélik, ma modern kori, önként elfogadott rabságban élnek – hangzott el a roma rabszolgaság eltörlésének évfordulójára szervezett megemlékezésen.
A Divers, az Amare Phrala, a Pro Diversitate és a Mesogeiako Symvouleftiko System képzési központ által szervezett szemináriumon a résztvevők történelmi visszatekintőjét hallhattuk arról, hogy a különféle korszakokban milyen társadalmi jogállásuk volt a roma nemzetiségűeknek. A cigányok fölött tulajdonjogot formált a korona, a bojárok és a kolostorok, helyzetük a jobbágyság és a rabszolgaság közötti átmenetnek tekinthető, gyakorlatilag csupán az élethez volt joguk, házasodniuk például csak az uraság engedélyével lehetett, akinek joga volt családokat elválasztani, gyerekeket elvenni, eladni a cigányokat.
„Erdélyben a romák sorsa valamivel jobb volt, mint Havasalföldön vagy Moldvában, ott gyakorlatilag jobbágyok voltak. A felszabadítási mozgalmak a XIX. században élénkültek fel. A roma rabszolgaságot 1843–1856 között törölték el, akkor mintegy negyedmillió cigány rabszolga szabadult fel, minden személyért tíz arany járt a „tulajdonosnak”.
A szemináriumon Moca Rudolf hangsúlyozta, a felszabadítási folyamat nem fejeződött be, a romák ma is rabszolgaságban, a politikum önként vállalt rabságában vannak. „Hány nem roma nemzetiségű polgár fogadja el, hogy roma szomszédja legyen? A tanulmányok szerint a nem romák több mint 75 százaléka ellenérzéssel fogadja a melléje költöző romákat. Az emberek nem ismerik a romák történelmét, félretájékozottak, a tanügyi tárca pedig nem hajlandó a romák történelmére vonatkozó adatokat beengedni az iskolai curriculumba”. Koreck Mária, a Divers Egyesület vezetője szerint a politikumnak nem érdeke, hogy a romák történelméről tájékozódjon a lakosság, és ennek politikai oka van. „Nem kollektív szégyen, ami a történelem folyamán végbement, hisz nem csak Romániában tekintették rabszolgáknak a romákat. Szembe kell nézni a történelemmel” – jelentette ki Koreck Mária, hangsúlyozva, vannak megoldások a roma lakosság társadalmi integrációjára, az előítéletek felszámolására, de e programok megvalósításához elengedhetetlen az állami intézmények támogatása. Antalfi Imola
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2013. május 13.
Civil szervezetek vására Marosvásárhelyen
Együtt, a közösségért!
Szikrázó napsütésben félmaraton versennyel indított szombaton a XI. alkalommal megrendezett Civil szervezetek vására. Idén Együtt a közösségért jelszó alatt zajlik a rendezvénysorozat, amelyet a szervezők nevében Koreck Mária, a Divers egyesület vezetője, Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Moca Rudolf nyitottak meg. A főtéren az első nap 59 civil szervezet volt jelen standdal vagy sátorral.
A reggeli órákban már javában futották a köröket a félmaraton résztvevői, 10 órától pedig a virágóránál, népes közönség előtt került sor az egyhetes rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitójára. Koreck Mária, a Divers egyesület vezetője szerint az idei Civil szervezetek vására ismét jó alkalom arra, hogy a nemkormányzati szervezetek bebizonyítsák, együtt dolgoznak a közösségért, és teszik ezt annak ellenére, hogy vannak, akik meg szeretnék osztani őket. A Népújságnak nyilatkozva hangsúlyozta, a XI. alkalommal megszervezett vásárra rekordszámú – 62! – szervezet jelezte részvételi szándékát, közülük 59-en jöttek el.
– Célunk az, hogy láthatóvá tegyük ezeket a szervezeteket, hogy meg tudják mutatni, mit tesznek a közösségért, hiszen a mindennapi munkájuk, főleg a szociális területen aktiválók esetében, nem látványos. Tíz év után elmondhatjuk, a láthatóságot elértük, de a másik célunkat, hogy a helyhatóságokkal együttműködve oldjuk meg a közösség gondjait, sajnos nem sikerült megvalósítani. Az önkéntes munka jellegéből adódóan ugyanis nem tudunk eleget előszobázni a választottaknál illetve a hivataloknál, akik részéről nagyon kevés érdeklődést tapasztalunk. A párbeszéd nem működik megfelelően, az önkormányzatok pedig leginkább azokat a civil szervezeteket támogatják, amelyek egy-egy tábort, egynapos kulturális rendezvényt szerveznek, és kevésbé segítik azokat, akik nap mint nap szociális téren működnek. Immár a civil szervezetek is változtattak hozzáállásukon. Mivel hosszú távon a komoly programok még mindig nem tarthatók fenn, továbbra is együtt szeretnénk működni a hatóságokkal, de minden erőnkkel függetlenségre törekszünk, arra, hogy megerősítsük a szervezeteket, hogy előszobázás nélkül is meggyőzőek legyünk. Évről évre több a támogatónk: vannak a passzív támogatók, és örvendetes, hogy számuk nő, de sokkal több szponzorra lenne szükségünk. Másrészt a civil szervezetek egymást közt is jobban együtt kellene működjenek, hogy hatékonyabban dolgozzanak a közösségért – mondta el Koreck Mária.
Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács alelnöke fontosnak tartotta a civil szervezetek és a helyhatóság együttműködésében a harmónia kialakítását, ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy az önkormányzatok még mindig nem ismerik fel azt az erőt, amit a nemkormányzati szervezetek jelentenek.
Felszólalásában Moca Rudolf a multikulturalitás és a többnyelvűség jegyében megszervezett rendezvénysorozat programját ismertette. Az egyhetes vásár alatt ugyanis a szervezők – a Divers egyesület és az Alpha Transilvana Alapítvány – valamint a társszervezők – a Marosszéki Közösségért Alapítvány, az Egészség és Reménység Egyesület valamint az Euro Media Adveritsing – gazdag interaktív tevékenységeket szerveztek. Többek között a standoknál általános műveltséget fejlesztő tevékenységeket, az önkéntességet népszerűsítő versenyeket, online fotóversenyt szerveztek, de nem maradt el a vérnyomás- és vércukorszintmérés, az aszfatrajzverseny, a néptánc- és népzene- előadások, az arcfestés, kézművesműhelyek, görkorcsolyaverseny, baseballbemutató, sportrendezvények sem. A civil szervezetek szombati felvonulásukkal is a civil szféra fontosságára próbálták felhívni a figyelmet, és sor került az Europa Cross és a félmaraton győzteseinek díjazására is.
Ma a Bernády Házban az európai állampolgárság témakörében Winkler Gyula EP-képviselő részvételével zajlik kerekasztal- megbeszélés, csütörtökön a Bolyai klubban a civil szervezetek anyagi fenntarthatóságáról valamint Marosvásárhely kulturális életéről szerveznek kerekasztal-megbeszélést, a Bernády Házban pénteken sorra kerülő rendezvényen a szociális szolgáltatásokról lesz szó. A civil szervezetek vására szombaton a Swimathonnal és a civil szervezetek báljával zárul, amelynek keretében sor kerül az Év Önkéntese Díj kiosztására.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Együtt, a közösségért!
Szikrázó napsütésben félmaraton versennyel indított szombaton a XI. alkalommal megrendezett Civil szervezetek vására. Idén Együtt a közösségért jelszó alatt zajlik a rendezvénysorozat, amelyet a szervezők nevében Koreck Mária, a Divers egyesület vezetője, Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Moca Rudolf nyitottak meg. A főtéren az első nap 59 civil szervezet volt jelen standdal vagy sátorral.
A reggeli órákban már javában futották a köröket a félmaraton résztvevői, 10 órától pedig a virágóránál, népes közönség előtt került sor az egyhetes rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitójára. Koreck Mária, a Divers egyesület vezetője szerint az idei Civil szervezetek vására ismét jó alkalom arra, hogy a nemkormányzati szervezetek bebizonyítsák, együtt dolgoznak a közösségért, és teszik ezt annak ellenére, hogy vannak, akik meg szeretnék osztani őket. A Népújságnak nyilatkozva hangsúlyozta, a XI. alkalommal megszervezett vásárra rekordszámú – 62! – szervezet jelezte részvételi szándékát, közülük 59-en jöttek el.
– Célunk az, hogy láthatóvá tegyük ezeket a szervezeteket, hogy meg tudják mutatni, mit tesznek a közösségért, hiszen a mindennapi munkájuk, főleg a szociális területen aktiválók esetében, nem látványos. Tíz év után elmondhatjuk, a láthatóságot elértük, de a másik célunkat, hogy a helyhatóságokkal együttműködve oldjuk meg a közösség gondjait, sajnos nem sikerült megvalósítani. Az önkéntes munka jellegéből adódóan ugyanis nem tudunk eleget előszobázni a választottaknál illetve a hivataloknál, akik részéről nagyon kevés érdeklődést tapasztalunk. A párbeszéd nem működik megfelelően, az önkormányzatok pedig leginkább azokat a civil szervezeteket támogatják, amelyek egy-egy tábort, egynapos kulturális rendezvényt szerveznek, és kevésbé segítik azokat, akik nap mint nap szociális téren működnek. Immár a civil szervezetek is változtattak hozzáállásukon. Mivel hosszú távon a komoly programok még mindig nem tarthatók fenn, továbbra is együtt szeretnénk működni a hatóságokkal, de minden erőnkkel függetlenségre törekszünk, arra, hogy megerősítsük a szervezeteket, hogy előszobázás nélkül is meggyőzőek legyünk. Évről évre több a támogatónk: vannak a passzív támogatók, és örvendetes, hogy számuk nő, de sokkal több szponzorra lenne szükségünk. Másrészt a civil szervezetek egymást közt is jobban együtt kellene működjenek, hogy hatékonyabban dolgozzanak a közösségért – mondta el Koreck Mária.
Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács alelnöke fontosnak tartotta a civil szervezetek és a helyhatóság együttműködésében a harmónia kialakítását, ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy az önkormányzatok még mindig nem ismerik fel azt az erőt, amit a nemkormányzati szervezetek jelentenek.
Felszólalásában Moca Rudolf a multikulturalitás és a többnyelvűség jegyében megszervezett rendezvénysorozat programját ismertette. Az egyhetes vásár alatt ugyanis a szervezők – a Divers egyesület és az Alpha Transilvana Alapítvány – valamint a társszervezők – a Marosszéki Közösségért Alapítvány, az Egészség és Reménység Egyesület valamint az Euro Media Adveritsing – gazdag interaktív tevékenységeket szerveztek. Többek között a standoknál általános műveltséget fejlesztő tevékenységeket, az önkéntességet népszerűsítő versenyeket, online fotóversenyt szerveztek, de nem maradt el a vérnyomás- és vércukorszintmérés, az aszfatrajzverseny, a néptánc- és népzene- előadások, az arcfestés, kézművesműhelyek, görkorcsolyaverseny, baseballbemutató, sportrendezvények sem. A civil szervezetek szombati felvonulásukkal is a civil szféra fontosságára próbálták felhívni a figyelmet, és sor került az Europa Cross és a félmaraton győzteseinek díjazására is.
Ma a Bernády Házban az európai állampolgárság témakörében Winkler Gyula EP-képviselő részvételével zajlik kerekasztal- megbeszélés, csütörtökön a Bolyai klubban a civil szervezetek anyagi fenntarthatóságáról valamint Marosvásárhely kulturális életéről szerveznek kerekasztal-megbeszélést, a Bernády Házban pénteken sorra kerülő rendezvényen a szociális szolgáltatásokról lesz szó. A civil szervezetek vására szombaton a Swimathonnal és a civil szervezetek báljával zárul, amelynek keretében sor kerül az Év Önkéntese Díj kiosztására.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 27.
Romániai gyakorlat és európai modellek a kisebbségvédelemben
Tegnap tartották a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány immár hagyományossá vált éves kisebbségi szemináriumát Kisebbségvédelem: romániai gyakorlat, európai modellek, és a Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés címmel.
Az egész napos rendezvényre a Bernády Házban került sor. Ezzel a konferenciával az alapítvány egy olyan kommunikációs platformot szeretne biztosítani, amely lehetőséget teremt a kisebbségi közösségek jogi törekvéseinek tisztázására, a félreértelmezések kiküszöbölésére, a kölcsönös félelmek feltérképezésére és leküzdésére. A kerekasztal-beszélgetés célja a jelenlegi többség–kisebbség együttélési keretek – köztük a romániai trendek, illetve a már jól működő európai modellek – megvizsgálásával hatékony együttélési és együttműködési feltételek kidolgozása – nyilatkozta Borbély László, a rendezvény házigazdája, az alapítvány elnöke.
Megnyitóbeszédében hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát, és kijelentette, a Bernády Alapítvány új lapot kíván nyitni a többség és kisebbség közötti dialógusban, mert huszonöt évvel a rendszerváltás után, bár történt előrelépés a kisebbségi jogok terén, és bár vannak törvények, az alkalmazásukkal még mindig gondok adódnak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke beszélt az európai polgári kezdeményezésről, amelyet a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a 94 kisebbségi szervezetet magába foglaló ernyőszervezet is felkarolt, de amelyet az Európai Bizottság "brutálisan" elutasított. Véleménye szerint 2007-ig történtek fontos lépések a vonatkozó törvényes keretek bővítésében, ellenben az uniós csatlakozás után a folyamat lelassult.
A délelőtti beszélgetéseken felszólalt Florin Buicu képviselő, aki Valeriu Zgonea, a képviselőház elnökének üzenetét tolmácsolta, Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Vasile Dîncu, az Elemzési és Stratégiai Intézet (IRES) elnöke, Lucian Mândruta újságíró, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Codrin Scutaru, a Konzervatív Párt alelnöke, Laurentiu Stefan államelnöki tanácsos.
A délutáni programon részt vett Markó Béla szenátor, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, aki Kisebbségi jogok európai keretben – a MinoritySafePack kezdeményezés címmel tartott előadást, Meirion Prys Jones, az NPLD és Gall Nyelvi Tanács elnöke, illetve a romániai kisebbségi szervezetek képviselői: Ognean Cârstici, a Romániai Szerbek Egyesületének elnöke, Mihai Radan, a Romániai Horvátok Egyesületének elnöke, Gheorghe Firczak, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, dr. Michael Liebhardt, a marosvásárhelyi Német Fórum elnöke, Neculae Mircovici, a Romániai Bolgárok Egyesületének elnöke, Valentin Stalenoi, a Romániai Lipován Oroszok Egyesületének főtitkára, Dub László, a Maros megyei Zsidó Hitközség elnöke, dr. PuskásAttila, az Erdélyi Magyar Örmények Szövetségének elnöke, Rudolf Moca, a RomoSapiens Egyesület elnöke, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke.
A rendezvény fogadással ért véget.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
Tegnap tartották a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány immár hagyományossá vált éves kisebbségi szemináriumát Kisebbségvédelem: romániai gyakorlat, európai modellek, és a Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés címmel.
Az egész napos rendezvényre a Bernády Házban került sor. Ezzel a konferenciával az alapítvány egy olyan kommunikációs platformot szeretne biztosítani, amely lehetőséget teremt a kisebbségi közösségek jogi törekvéseinek tisztázására, a félreértelmezések kiküszöbölésére, a kölcsönös félelmek feltérképezésére és leküzdésére. A kerekasztal-beszélgetés célja a jelenlegi többség–kisebbség együttélési keretek – köztük a romániai trendek, illetve a már jól működő európai modellek – megvizsgálásával hatékony együttélési és együttműködési feltételek kidolgozása – nyilatkozta Borbély László, a rendezvény házigazdája, az alapítvány elnöke.
Megnyitóbeszédében hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát, és kijelentette, a Bernády Alapítvány új lapot kíván nyitni a többség és kisebbség közötti dialógusban, mert huszonöt évvel a rendszerváltás után, bár történt előrelépés a kisebbségi jogok terén, és bár vannak törvények, az alkalmazásukkal még mindig gondok adódnak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke beszélt az európai polgári kezdeményezésről, amelyet a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a 94 kisebbségi szervezetet magába foglaló ernyőszervezet is felkarolt, de amelyet az Európai Bizottság "brutálisan" elutasított. Véleménye szerint 2007-ig történtek fontos lépések a vonatkozó törvényes keretek bővítésében, ellenben az uniós csatlakozás után a folyamat lelassult.
A délelőtti beszélgetéseken felszólalt Florin Buicu képviselő, aki Valeriu Zgonea, a képviselőház elnökének üzenetét tolmácsolta, Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Vasile Dîncu, az Elemzési és Stratégiai Intézet (IRES) elnöke, Lucian Mândruta újságíró, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Codrin Scutaru, a Konzervatív Párt alelnöke, Laurentiu Stefan államelnöki tanácsos.
A délutáni programon részt vett Markó Béla szenátor, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, aki Kisebbségi jogok európai keretben – a MinoritySafePack kezdeményezés címmel tartott előadást, Meirion Prys Jones, az NPLD és Gall Nyelvi Tanács elnöke, illetve a romániai kisebbségi szervezetek képviselői: Ognean Cârstici, a Romániai Szerbek Egyesületének elnöke, Mihai Radan, a Romániai Horvátok Egyesületének elnöke, Gheorghe Firczak, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, dr. Michael Liebhardt, a marosvásárhelyi Német Fórum elnöke, Neculae Mircovici, a Romániai Bolgárok Egyesületének elnöke, Valentin Stalenoi, a Romániai Lipován Oroszok Egyesületének főtitkára, Dub László, a Maros megyei Zsidó Hitközség elnöke, dr. PuskásAttila, az Erdélyi Magyar Örmények Szövetségének elnöke, Rudolf Moca, a RomoSapiens Egyesület elnöke, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke.
A rendezvény fogadással ért véget.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 12.
Három magyar párt, három megemlékezés a fekete márciusról
Nem csak március 15-én, a magyar szabadságharc kitörésének napján nem tudnak együtt ünnepelni a romániai magyar pártok marosvásárhelyi vezetői, a város huszonöt évvel ezelőtti tragikus eseményeire is külön-külön emlékeznek meg.
Hiába próbálkozott egy pártok fölötti, „ökuménikus” megemlékezés javaslatával, Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti fekete március egyik főszereplője és áldozata, ötlete nem aratott sikert a romániai magyar politikai alakulatok sorában. Kezdeményezését csak a néppárt civil szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) karolta föl, mely negyed évszázaddal a „hodáki betörés” után, március 19-én egész napos rendezvénnyel tiszteleg az áldozatok előtt. A csütörtöki eseménysorozat délelőtt fél 11-kor, a marosszentgyörgyi római katolikus templomban kezdődik.
Délután 5 órakor a marosvásárhelyi magyarság huszonöt évvel ezelőtti, időközben elhunyt két vezéregyéniségének, Sütő András írónak és Jakabffy Attila mérnök-tanárnak a sírját koszorúzzák meg a református temetőben. Ezt követően 6 órakor az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban A balkánbajnok című filmet vetítik le, és bemutatják Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének a legújabb, bővített kiadását.
„Sajnálom, hogy még egy ilyen alkalommal sem lehet visszaállítani az 1990-es magyar összefogást, pedig igazán felemelő lett volna, ha együtt tudunk emlékezni. Smaranda Enache és a Pro Európa Liga hajlandó lett volna egy román-magyar kerekasztal-beszélgetést szervezni, ahol helyi és bukaresti értelmiségiek ültek volna, de sem az RMDSZ, sem az MPP nem volt vevő az ötletünkre” – panaszolta el szerkesztőségünknek Kincses.
Az MPP adja meg a hangot
A fekete március emlékének szánt első rendezvényre már e hét végén sor kerül. Szombaton délelőtt 10 órától, a Kultúrpalota kistermében Negyed évszázad címmel szervez konferenciát az MPP politikai háttérintézménye, az Orbán Balázs Akadémia. A rendezvényen a polgáriak és meghívottjaik olyan kérdésekre keresik a választ, mint: hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? Miként tehetjük önmagunk számára szerethetővé azt a várost, amelyben napról napra teret veszítünk, illetve milyen multikulturalizmust szeretnénk, vagy milyen multikulturalizmussal tudunk megbékélni? Vitaindítónak a szervezők a Yorick Stúdió 20/20-as című színházi produkciójából készült felvételeket szánták. Résztvevők: a civil szféra részéről Novák Zoltán és László Márton történészek illetve Gagyi József egyetemi tanár, míg a politikumot Kovács Péter és Biró Zsolt képviseli.
Az RMDSZ ragaszkodik a hagyományához
Az RMDSZ és a Bernády György Közművelődési Alapítvány ragaszkodik a több mint másfél évtizedes hagyományhoz. A Borbély László politikai alelnök által vezetett háttérszervezet évente megszervezi azt a kisebbségi szemináriumát, amelynek középpontjában a romániai nemzeti csoportok együttélése áll. Az idén március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19-20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szerveznek kerekasztal beszélgetést, melynek résztvevői szintén Novák Zoltán és László Márton, valamint Soós Zoltán múzeumigazgató, Gabriel Andreescu és Vasile Cernat egyetemi oktatók. A szervezők ugyanakkor számítanak Moca Rudolf, a Marosvásárhelyi Rádió roma nyelvű műsorának szerkesztőjének, a RomoSapiens Egyesület elnökének, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatójának, volt miniszterelnöknek, valamint az RMDSZ több politikusának a jelenlétére.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Nem csak március 15-én, a magyar szabadságharc kitörésének napján nem tudnak együtt ünnepelni a romániai magyar pártok marosvásárhelyi vezetői, a város huszonöt évvel ezelőtti tragikus eseményeire is külön-külön emlékeznek meg.
Hiába próbálkozott egy pártok fölötti, „ökuménikus” megemlékezés javaslatával, Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti fekete március egyik főszereplője és áldozata, ötlete nem aratott sikert a romániai magyar politikai alakulatok sorában. Kezdeményezését csak a néppárt civil szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) karolta föl, mely negyed évszázaddal a „hodáki betörés” után, március 19-én egész napos rendezvénnyel tiszteleg az áldozatok előtt. A csütörtöki eseménysorozat délelőtt fél 11-kor, a marosszentgyörgyi római katolikus templomban kezdődik.
Délután 5 órakor a marosvásárhelyi magyarság huszonöt évvel ezelőtti, időközben elhunyt két vezéregyéniségének, Sütő András írónak és Jakabffy Attila mérnök-tanárnak a sírját koszorúzzák meg a református temetőben. Ezt követően 6 órakor az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban A balkánbajnok című filmet vetítik le, és bemutatják Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének a legújabb, bővített kiadását.
„Sajnálom, hogy még egy ilyen alkalommal sem lehet visszaállítani az 1990-es magyar összefogást, pedig igazán felemelő lett volna, ha együtt tudunk emlékezni. Smaranda Enache és a Pro Európa Liga hajlandó lett volna egy román-magyar kerekasztal-beszélgetést szervezni, ahol helyi és bukaresti értelmiségiek ültek volna, de sem az RMDSZ, sem az MPP nem volt vevő az ötletünkre” – panaszolta el szerkesztőségünknek Kincses.
Az MPP adja meg a hangot
A fekete március emlékének szánt első rendezvényre már e hét végén sor kerül. Szombaton délelőtt 10 órától, a Kultúrpalota kistermében Negyed évszázad címmel szervez konferenciát az MPP politikai háttérintézménye, az Orbán Balázs Akadémia. A rendezvényen a polgáriak és meghívottjaik olyan kérdésekre keresik a választ, mint: hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? Miként tehetjük önmagunk számára szerethetővé azt a várost, amelyben napról napra teret veszítünk, illetve milyen multikulturalizmust szeretnénk, vagy milyen multikulturalizmussal tudunk megbékélni? Vitaindítónak a szervezők a Yorick Stúdió 20/20-as című színházi produkciójából készült felvételeket szánták. Résztvevők: a civil szféra részéről Novák Zoltán és László Márton történészek illetve Gagyi József egyetemi tanár, míg a politikumot Kovács Péter és Biró Zsolt képviseli.
Az RMDSZ ragaszkodik a hagyományához
Az RMDSZ és a Bernády György Közművelődési Alapítvány ragaszkodik a több mint másfél évtizedes hagyományhoz. A Borbély László politikai alelnök által vezetett háttérszervezet évente megszervezi azt a kisebbségi szemináriumát, amelynek középpontjában a romániai nemzeti csoportok együttélése áll. Az idén március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19-20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szerveznek kerekasztal beszélgetést, melynek résztvevői szintén Novák Zoltán és László Márton, valamint Soós Zoltán múzeumigazgató, Gabriel Andreescu és Vasile Cernat egyetemi oktatók. A szervezők ugyanakkor számítanak Moca Rudolf, a Marosvásárhelyi Rádió roma nyelvű műsorának szerkesztőjének, a RomoSapiens Egyesület elnökének, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatójának, volt miniszterelnöknek, valamint az RMDSZ több politikusának a jelenlétére.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. szeptember 1.
Ismét TEDx-konferencia Marosvásárhelyen
Mint azt a cím is jelzi, szeptember 12-én kerül sor az ez évi TEDx-konferenciára Marosvásárhelyen. Az előadás-sorozaton tizennégy fellépő fogja arra ösztönözni közönségét, hogy merjünk változni és változtatni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában zajló, második alkalommal megrendezésre kerülő TEDx- TârguMures konferencia idei jelképes témája a Seeds of Change (A változás csírái).
A rendezvény létrehozói közleményükben tudatják: az ez évi konferencia célja, hogy a város, illetve a régió a szervezők által legizgalmasabbnak és leginspirálóbbnak vélt gondolkodóit az élet különféle területeiről összegyűjtse, illetve hogy mind az egyéni, mind a közösségi szinten szükséges változás hírnöke legyen. A tavaly első ízben megrendezett marosvásárhelyi TEDx-konferencia sikere után idén újra inspiráló és innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket képviselő és terjesztő előadókkal találkozhat a közönség.
A marosvásárhelyi eseményen fellép Raed Arafat, a SMURD mentőszolgálat alapítója, Haller Piroska informatikus, egyetemi docens, Shinya Ozaki karmester, W. Szabó Péter felhasználóifelület-tervező, blogger és sci-fi- író, Kádár Magor tréner és egyetemi docens, Alexandru Lupsa idegsebész, Kincses Réka színház- és filmrendező, Andreas Moser ügyvéd és világutazó,Mariu Soflete építőmérnök, Bogdan Ratiu román nyelv- és irodalomtanár, Rudy Moca bábrendező, Raluca Muresan idegenvezető, Radu Deac szívsebész, valamint Stefan Moisei programozó.
A mára világfogalommá vált TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakozás, dizájn) civil kezdeményezés harmincegy éve indult Kaliforniában, exkluzív és különleges konferenciaként. A megosztásra érdemes gondolatok (Ideas Worth Spreading) platformjaként ismert interdiszciplináris TED- konferenciák nyitott, kreatív, szórakoztató és ösztönző előadások révén keltik fel a figyelmet a mindannyiunkat érintő kihívásokra. A TEDx független, helyi rendezvényeket takar a TED szellemiségében, azaz megosztásra érdemes, innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket hivatott terjeszteni.
A rendezvényre jegyeket a www.bilet.ro oldalon lehet vásárolni. További információk és részletek a tedxtargumures.com weboldalon, illetve a közösség Facebook-oldalán.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
Mint azt a cím is jelzi, szeptember 12-én kerül sor az ez évi TEDx-konferenciára Marosvásárhelyen. Az előadás-sorozaton tizennégy fellépő fogja arra ösztönözni közönségét, hogy merjünk változni és változtatni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában zajló, második alkalommal megrendezésre kerülő TEDx- TârguMures konferencia idei jelképes témája a Seeds of Change (A változás csírái).
A rendezvény létrehozói közleményükben tudatják: az ez évi konferencia célja, hogy a város, illetve a régió a szervezők által legizgalmasabbnak és leginspirálóbbnak vélt gondolkodóit az élet különféle területeiről összegyűjtse, illetve hogy mind az egyéni, mind a közösségi szinten szükséges változás hírnöke legyen. A tavaly első ízben megrendezett marosvásárhelyi TEDx-konferencia sikere után idén újra inspiráló és innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket képviselő és terjesztő előadókkal találkozhat a közönség.
A marosvásárhelyi eseményen fellép Raed Arafat, a SMURD mentőszolgálat alapítója, Haller Piroska informatikus, egyetemi docens, Shinya Ozaki karmester, W. Szabó Péter felhasználóifelület-tervező, blogger és sci-fi- író, Kádár Magor tréner és egyetemi docens, Alexandru Lupsa idegsebész, Kincses Réka színház- és filmrendező, Andreas Moser ügyvéd és világutazó,Mariu Soflete építőmérnök, Bogdan Ratiu román nyelv- és irodalomtanár, Rudy Moca bábrendező, Raluca Muresan idegenvezető, Radu Deac szívsebész, valamint Stefan Moisei programozó.
A mára világfogalommá vált TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakozás, dizájn) civil kezdeményezés harmincegy éve indult Kaliforniában, exkluzív és különleges konferenciaként. A megosztásra érdemes gondolatok (Ideas Worth Spreading) platformjaként ismert interdiszciplináris TED- konferenciák nyitott, kreatív, szórakoztató és ösztönző előadások révén keltik fel a figyelmet a mindannyiunkat érintő kihívásokra. A TEDx független, helyi rendezvényeket takar a TED szellemiségében, azaz megosztásra érdemes, innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket hivatott terjeszteni.
A rendezvényre jegyeket a www.bilet.ro oldalon lehet vásárolni. További információk és részletek a tedxtargumures.com weboldalon, illetve a közösség Facebook-oldalán.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 16.
Transzilvanizmus reloaded
A közös érdek a város minden lakójának érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását. Nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Választások után vagyunk, ilyenkor mindenki értékeli az elért eredményeket. Hol félig tele van, hol félig üres a pohár. Különösen nyomasztó ez a kérdés (mármint hogy félig tele van-e az, ami félig üres?) Marosvásárhelyen, ahol a nemzetiségi arány miatt – ami a félig teliből szintén az egyre üresebb felé halad – az elmúlt öt választás idején a késélen táncolás iskolapéldáit mutatták be a város lakói.
Az eredmények értékelése során kétféle vád hangzott el, egyrészt, hogy a magyarok nem tudtak kellő számban megmozdulni, vagyis kiveszett a magyarság-érzés belőlünk, de az is, hogy a probléma gyökere éppen ellenkezőleg, hogy még mindig maradi módon etnikai alapon akarunk szavazni/szavaztatni, ezért rezignált magyar fiataljaink nagy része, illetve aki mégis élni kíván közülük állampolgári jogával, az a román vállalkozót kedveli inkább, mivel azt állította a kampánya során, hogy a nemzetiség nem számít ebben a városban.
Megtoldanám én is ezeket a spekulációkat egy kis eszmefuttatással etnikai hovatartozásunkról és annak fontosságáról, és elmesélném egy személyes élményemet arról, milyen érdekes helyzeteket tud produkálni a közéletben az ugyanabban a városban élő közösségek – és személyek – viszonyulása saját nyelvükhöz (kultúrájukhoz).
Közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy Erdély területén ember legyen a talpán, aki meg tudja határozni, ki nevezhető származása szerint magyarnak, és ki románnak (vagy szásznak, zsidónak), hiszen ezen a területen a sok évszázados együttlét alatt az etnikai hovatartozás inkább deklaratív tulajdonsággá szelídült: mindenki olyan, amilyennek vallja magát – és az ezirányú toleranciánk általában büszkeséggel tölt el bennünket.
Ennek ellenére az erdélyi magyar és román népességről szóló tanulmányokban, amikor a két közösség önmeghatározásáról van szó (milyenek a románok? milyenek a magyarok?) általánosan elfogadott egy alapelv, amely axiómaként kezdettől fogva behatárolja a megközelítés útjait-módjait.
Ennek a premisszának megfelelően Erdély lakosságát egymástól független közösségek alkotják, és mindegyik csoport tagjai egy jól körülhatárolható, önálló etnikumhoz tartoznak. Az illető etnikai csoport állandó, változatlan kulturális identitással ruházza fel tagjait. A kultúra és identitás szavak vagy szinonimák mindkét nyelvben, vagy nagyon gyakran együtt használatosak a kulturális identitás kifejezésben. Ebből a perspektívából – hogy az egyén születésétől fogva egy tiszta, természetes módon örökölt etnikumhoz tartozik – jött létre az az áramlat, miszerint az emberek egy-egy ú.n. organikus közösséghez tartoznak. A román és magyar politikai diskurzusban azok a hasonló gyakorisággal használt szintagmák, hogy együttélő népesség, egyének, csoportok, azt mutatják, hogy akik ezzel a beszédmóddal élnek, kizárják a vegyes közösség lehetőségét.
Az egymást kölcsönösen kizáró etnikumokból álló, pontosan körülhatárolható népességről szóló elméletekből nyilván az következik, hogy a transzilván kulturális identitás egymással nem interferáló halmazokból áll, mivel az egyének kulturális identitásukat kizárólag etnikai identitásukból eredeztetik. Ez a szemlélet – amely csakis az egyetlen csoporthoz való tartozást fogadja el – nem veszi figyelembe a vegyes etnikai csoportok esetét (diaszpórában, szórványban vagy vegyes házasságokban), és nem foglalkozik kulturális identitásuk bonyolult problémájával.
Az elméletnek két problematikus eleme van: először is elég nehéz egy egyén etnikai identitását meghatározni, másrészt pedig a kulturális identitást az illető személy etnikai hovatartozásából eredeztetni még nehezebb olykor. Az esetek többségében nem lehet világos kategóriákat megállapítani, mert ezek rokoni kapcsolatoktól, születési helytől, anyanyelvtől, állampolgárságtól, vallástól, neveltetéstől, életkortól stb. függően különböznek, és számtalan variáció lehetséges ráadásul. Az erdélyi multikulturális kontextusban nem is feltételezhető, hogy az egyének egy teljesen homogén etnikai közösséghez tartoznak, és hogy ebből lehetne identitásukat levezetni. Éppen ezért a kulturális identitásokat sem lehet úgy leírni, hogy ezek egymás mellett élnek, belül egységesek és a külvilág felől jól láthatóak a körvonalaik.
Mivel ez Erdély esetében nyilvánvalóan nincs így, sokféle elmélet született annak érdekében, hogy az itt kialakult nyelvi, de főként kulturális helyzetet modellezni lehessen. Ilyen elmélet volt a XX. század első felében, főként a két világháború között (amikor az erdélyi magyarok kisebbségbe kerültek) a transzilvanista irányzat, amely nyelvi és vallási toleranciát hirdetett. A kor nagy kulturális személyiségei ennek az irányzatnak a szellemében éltek és alkottak. Valós, hatékony interkulturális kommunikáció zajlott, amely egyaránt tiszteletben tartotta a másságot és hasonlóságot, a különlétet és az interferenciákat. (Most természetesen a kultúráról beszélek, nem a politikáról.)
Számos szellemi kapocs jött létre akkoriban a különböző közösségek között. A mód, ahogyan az egyik nép képe megjelenik a másik irodalmában és művészetében, ahogyan egyes témák ismétlődnek itt is, ott is, a művek közös vonásai, a kölcsönhatások, a narráció hasonlósága, az irodalmi hőstípusok megalkotása, mindez nyilvánvalóvá teszi ezt az egymásrahatást, ami mélyrehatóan befolyásolta a román és magyar közösség kulturális identitását abban az időben.
Bár a transzilvanizmust gyakran bírálják provincializmusáért, izolacionizmusáért és másság-kultuszáért, ez az irányzat mégis nyújt néhány fontos támpontot az erdélyi magyar (kulturális) identitás sajátosságainak a megfogalmazásához. Ennek az identitásnak több összetevője van, vitathatatlanul közéjük tartozik a nyelv is. A többi komponens viszont a többnyelvű társadalomban való szocializálódás tapasztalatából ered, ebben a folyamatban felhalmozódik egy közös ismeretanyag azzal a népességgel, amellyel a közösség a maga területét megosztja (vagyis a román lakossággal), és ezek az ismeretek viszont nem közösek azzal a népességgel, amely ugyanazt a nyelvet beszéli, de egy másik társadalomban, másik területen szocializálódott (a mi esetünkben Magyarország területén).
Ennyit arról, hogy mint olyan ember, aki hiszek a transzilvanista elvekben, elméletben mennyire egyetértek azzal, hogy Marosvásárhelyen nem kellene etnikai alapon való szavazásra biztatni az embereket, hiszen a ránk (erdélyiekre) jellemző tolerancia azt diktálja, hogy bárki a választás nyertese, közös helyi érdeket fog képviselni, nemzetiségi (kulturális) hovatartozásától függetlenül – úgy értem, nemcsak a magyarok tudnák elfogadni a román nyertest, hanem a románok is a magyart. Ha úgy alakul.
És most következik a tapasztalatom arról, hogy hogyan fest ez az elmélet olyan helyzetekben, amikor nyilvánvaló a közös érdek.
A tavalyi év utolsó hónapjaiban zajlott a 2021-es Európa kulturális fővárosa címért való pályázás első fordulója, amelyben Marosvásárhely is részt vett. A pályázatot a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kijelölt bizottság készítette, az elbíráló grémium előtti védésére pedig a város kulturális életének néhány képviselőjét kérték fel. Nem mennék bele annak fejtegetésébe, hogy ez miért történt így, és mekkora hiba volt a különbségtétel a pályázat előkészítői és védői között. Mindenképpen megtiszteltetésnek éreztem, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amely a város multikulturális voltát szemléltetendő, olyan személyiségeket vonultatott fel, mint Smaranda Enache, Gáspárik Attila, Alina Nelega, Raed Arafat és Rudi Moca.
A pályázatot és ennek a zsűri előtt való bemutatását tehát két teljesen különböző csapat végezte. Mi a bukaresti zsűrizés előtt néhány nappal kaptuk kézhez a megvédendő anyagot, amelyen már nem lehetett módosítani. Így találtam szemben magam azzal a ténnyel, hogy a multikulturális Marosvásárhelyet potenciális kulturális fővárosként bemutató terv nem a Bernády György által emelt, az egész Kárpát-medencében kiemelkedő szecessziós épületegyüttesre, a Kultúrpalotára és a Városházára, a település polgárosodásának és nagyvárossá válásának szimbólumára alapozták, és még csak nem is a Vár vagy esetleg a Teleki Téka és a Bolyai líceum épülete által határolt régi városközpont hangulatára. Marosvásárhely és vonzáskörzetének történelme ebben az elképzelésben 1990-nel kezdődött.
Kifelejtették azokat a diákokat is, akik önkéntesként valóban évek óta dolgoznak a Nemzeti Színházban, és helyettük a megyei önkormányzat elnöki irodájában rajzolgató gyerekek illusztrálták a felnövekvő, művészetek iránt érdeklődő ifjúságot. Megtudtam a pályázatból, hogy a vegyipari kombinát fontos kulturális központként szerepel a tervek között, ugyanis a vállalat vezetősége felajánlotta több (épp használaton kívüli) épületegységét különböző tevékenységekre, kulturális fővárosként az egyik óriási kéményét repkénnyel fogjuk befuttatni, a másikat pedig graffiti-versenyek lebonyolítására használjuk majd.
Jóhiszemű embernek gondolom magam, de azért még nekem is vannak elképzeléseim arról, vajon milyen érvekkel lehetett meggyőzni a projektkészítőket arról, hogy Marosvásárhely szégyenfoltját, amely olyannyira károsítja a város lakóinak az egészséget, hogy egy frissen elfogadott törvény szerint állami engedéllyel hamarabb mehetünk nyugdíjba miatta, egy kulturális főváros-pályázatban fő fejlesztési pontnak nyilvánítsák.
Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor kiderült, a pályázatot angol nyelven kell bemutatnunk, mert ez állítólag előnyös megvilágításba helyez bennünket, jó pontokat szerez a versenycsapatokkal szemben. Mivel Rudi Moca csapattársunk nem tudott angolul (induláskor ez a feltétel nem hangzott el), így a pályázatot író megyei önkormányzati csapat úgy döntött, kizárja a védésből, és helyette egy vadidegen (azt hiszem, francia) úriembert kértek meg, mutassa be az – egyébként dicséretes módon – szép számban felsorakoztatott roma programterveket. (Mondanom sem kell, mindenki tudja, a tényleg multikulturális, tényleg sajátosan erdélyi Marosvásárhely pályázata kiesett a versenyből, nem került be a legjobb négy közé.)
Összefoglalásképpen: igen, én is hiszek abban, hogy egy város fejlesztésében a közös érdek az, ami áthidal minden más érvet, beleértve az etnikai megfontolásokat is. De ugyanakkor abban is hiszek, hogy ebben a közös érdekben annak is benne kell lennie, hogy elismerem és büszke vagyok a másik nyelvű kultúra képviselőinek múltbeli, jelenlegi és eljövendő teljesítményére, mert a magaménak tudom érezni azt is. Az etnikai szavazásnak véget lehet vetni természetesen, de hova tegyem azt a tényt, hogy az éppen leköszönő megyei tanácselnök olyan összefogást javasol a megyei önkormányzatban, amely megakadályozná, hogy a legnagyobb frakció, amely történetesen a magyaroké, elnököt állíthasson? A közös érdek a város minden lakójának – nemzetiségi hovatartozás nélkül – érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását (értem alatta például az egészséghez való jogot is). És igen, nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Kós Anna
Transindex.ro
A közös érdek a város minden lakójának érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását. Nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Választások után vagyunk, ilyenkor mindenki értékeli az elért eredményeket. Hol félig tele van, hol félig üres a pohár. Különösen nyomasztó ez a kérdés (mármint hogy félig tele van-e az, ami félig üres?) Marosvásárhelyen, ahol a nemzetiségi arány miatt – ami a félig teliből szintén az egyre üresebb felé halad – az elmúlt öt választás idején a késélen táncolás iskolapéldáit mutatták be a város lakói.
Az eredmények értékelése során kétféle vád hangzott el, egyrészt, hogy a magyarok nem tudtak kellő számban megmozdulni, vagyis kiveszett a magyarság-érzés belőlünk, de az is, hogy a probléma gyökere éppen ellenkezőleg, hogy még mindig maradi módon etnikai alapon akarunk szavazni/szavaztatni, ezért rezignált magyar fiataljaink nagy része, illetve aki mégis élni kíván közülük állampolgári jogával, az a román vállalkozót kedveli inkább, mivel azt állította a kampánya során, hogy a nemzetiség nem számít ebben a városban.
Megtoldanám én is ezeket a spekulációkat egy kis eszmefuttatással etnikai hovatartozásunkról és annak fontosságáról, és elmesélném egy személyes élményemet arról, milyen érdekes helyzeteket tud produkálni a közéletben az ugyanabban a városban élő közösségek – és személyek – viszonyulása saját nyelvükhöz (kultúrájukhoz).
Közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy Erdély területén ember legyen a talpán, aki meg tudja határozni, ki nevezhető származása szerint magyarnak, és ki románnak (vagy szásznak, zsidónak), hiszen ezen a területen a sok évszázados együttlét alatt az etnikai hovatartozás inkább deklaratív tulajdonsággá szelídült: mindenki olyan, amilyennek vallja magát – és az ezirányú toleranciánk általában büszkeséggel tölt el bennünket.
Ennek ellenére az erdélyi magyar és román népességről szóló tanulmányokban, amikor a két közösség önmeghatározásáról van szó (milyenek a románok? milyenek a magyarok?) általánosan elfogadott egy alapelv, amely axiómaként kezdettől fogva behatárolja a megközelítés útjait-módjait.
Ennek a premisszának megfelelően Erdély lakosságát egymástól független közösségek alkotják, és mindegyik csoport tagjai egy jól körülhatárolható, önálló etnikumhoz tartoznak. Az illető etnikai csoport állandó, változatlan kulturális identitással ruházza fel tagjait. A kultúra és identitás szavak vagy szinonimák mindkét nyelvben, vagy nagyon gyakran együtt használatosak a kulturális identitás kifejezésben. Ebből a perspektívából – hogy az egyén születésétől fogva egy tiszta, természetes módon örökölt etnikumhoz tartozik – jött létre az az áramlat, miszerint az emberek egy-egy ú.n. organikus közösséghez tartoznak. A román és magyar politikai diskurzusban azok a hasonló gyakorisággal használt szintagmák, hogy együttélő népesség, egyének, csoportok, azt mutatják, hogy akik ezzel a beszédmóddal élnek, kizárják a vegyes közösség lehetőségét.
Az egymást kölcsönösen kizáró etnikumokból álló, pontosan körülhatárolható népességről szóló elméletekből nyilván az következik, hogy a transzilván kulturális identitás egymással nem interferáló halmazokból áll, mivel az egyének kulturális identitásukat kizárólag etnikai identitásukból eredeztetik. Ez a szemlélet – amely csakis az egyetlen csoporthoz való tartozást fogadja el – nem veszi figyelembe a vegyes etnikai csoportok esetét (diaszpórában, szórványban vagy vegyes házasságokban), és nem foglalkozik kulturális identitásuk bonyolult problémájával.
Az elméletnek két problematikus eleme van: először is elég nehéz egy egyén etnikai identitását meghatározni, másrészt pedig a kulturális identitást az illető személy etnikai hovatartozásából eredeztetni még nehezebb olykor. Az esetek többségében nem lehet világos kategóriákat megállapítani, mert ezek rokoni kapcsolatoktól, születési helytől, anyanyelvtől, állampolgárságtól, vallástól, neveltetéstől, életkortól stb. függően különböznek, és számtalan variáció lehetséges ráadásul. Az erdélyi multikulturális kontextusban nem is feltételezhető, hogy az egyének egy teljesen homogén etnikai közösséghez tartoznak, és hogy ebből lehetne identitásukat levezetni. Éppen ezért a kulturális identitásokat sem lehet úgy leírni, hogy ezek egymás mellett élnek, belül egységesek és a külvilág felől jól láthatóak a körvonalaik.
Mivel ez Erdély esetében nyilvánvalóan nincs így, sokféle elmélet született annak érdekében, hogy az itt kialakult nyelvi, de főként kulturális helyzetet modellezni lehessen. Ilyen elmélet volt a XX. század első felében, főként a két világháború között (amikor az erdélyi magyarok kisebbségbe kerültek) a transzilvanista irányzat, amely nyelvi és vallási toleranciát hirdetett. A kor nagy kulturális személyiségei ennek az irányzatnak a szellemében éltek és alkottak. Valós, hatékony interkulturális kommunikáció zajlott, amely egyaránt tiszteletben tartotta a másságot és hasonlóságot, a különlétet és az interferenciákat. (Most természetesen a kultúráról beszélek, nem a politikáról.)
Számos szellemi kapocs jött létre akkoriban a különböző közösségek között. A mód, ahogyan az egyik nép képe megjelenik a másik irodalmában és művészetében, ahogyan egyes témák ismétlődnek itt is, ott is, a művek közös vonásai, a kölcsönhatások, a narráció hasonlósága, az irodalmi hőstípusok megalkotása, mindez nyilvánvalóvá teszi ezt az egymásrahatást, ami mélyrehatóan befolyásolta a román és magyar közösség kulturális identitását abban az időben.
Bár a transzilvanizmust gyakran bírálják provincializmusáért, izolacionizmusáért és másság-kultuszáért, ez az irányzat mégis nyújt néhány fontos támpontot az erdélyi magyar (kulturális) identitás sajátosságainak a megfogalmazásához. Ennek az identitásnak több összetevője van, vitathatatlanul közéjük tartozik a nyelv is. A többi komponens viszont a többnyelvű társadalomban való szocializálódás tapasztalatából ered, ebben a folyamatban felhalmozódik egy közös ismeretanyag azzal a népességgel, amellyel a közösség a maga területét megosztja (vagyis a román lakossággal), és ezek az ismeretek viszont nem közösek azzal a népességgel, amely ugyanazt a nyelvet beszéli, de egy másik társadalomban, másik területen szocializálódott (a mi esetünkben Magyarország területén).
Ennyit arról, hogy mint olyan ember, aki hiszek a transzilvanista elvekben, elméletben mennyire egyetértek azzal, hogy Marosvásárhelyen nem kellene etnikai alapon való szavazásra biztatni az embereket, hiszen a ránk (erdélyiekre) jellemző tolerancia azt diktálja, hogy bárki a választás nyertese, közös helyi érdeket fog képviselni, nemzetiségi (kulturális) hovatartozásától függetlenül – úgy értem, nemcsak a magyarok tudnák elfogadni a román nyertest, hanem a románok is a magyart. Ha úgy alakul.
És most következik a tapasztalatom arról, hogy hogyan fest ez az elmélet olyan helyzetekben, amikor nyilvánvaló a közös érdek.
A tavalyi év utolsó hónapjaiban zajlott a 2021-es Európa kulturális fővárosa címért való pályázás első fordulója, amelyben Marosvásárhely is részt vett. A pályázatot a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kijelölt bizottság készítette, az elbíráló grémium előtti védésére pedig a város kulturális életének néhány képviselőjét kérték fel. Nem mennék bele annak fejtegetésébe, hogy ez miért történt így, és mekkora hiba volt a különbségtétel a pályázat előkészítői és védői között. Mindenképpen megtiszteltetésnek éreztem, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amely a város multikulturális voltát szemléltetendő, olyan személyiségeket vonultatott fel, mint Smaranda Enache, Gáspárik Attila, Alina Nelega, Raed Arafat és Rudi Moca.
A pályázatot és ennek a zsűri előtt való bemutatását tehát két teljesen különböző csapat végezte. Mi a bukaresti zsűrizés előtt néhány nappal kaptuk kézhez a megvédendő anyagot, amelyen már nem lehetett módosítani. Így találtam szemben magam azzal a ténnyel, hogy a multikulturális Marosvásárhelyet potenciális kulturális fővárosként bemutató terv nem a Bernády György által emelt, az egész Kárpát-medencében kiemelkedő szecessziós épületegyüttesre, a Kultúrpalotára és a Városházára, a település polgárosodásának és nagyvárossá válásának szimbólumára alapozták, és még csak nem is a Vár vagy esetleg a Teleki Téka és a Bolyai líceum épülete által határolt régi városközpont hangulatára. Marosvásárhely és vonzáskörzetének történelme ebben az elképzelésben 1990-nel kezdődött.
Kifelejtették azokat a diákokat is, akik önkéntesként valóban évek óta dolgoznak a Nemzeti Színházban, és helyettük a megyei önkormányzat elnöki irodájában rajzolgató gyerekek illusztrálták a felnövekvő, művészetek iránt érdeklődő ifjúságot. Megtudtam a pályázatból, hogy a vegyipari kombinát fontos kulturális központként szerepel a tervek között, ugyanis a vállalat vezetősége felajánlotta több (épp használaton kívüli) épületegységét különböző tevékenységekre, kulturális fővárosként az egyik óriási kéményét repkénnyel fogjuk befuttatni, a másikat pedig graffiti-versenyek lebonyolítására használjuk majd.
Jóhiszemű embernek gondolom magam, de azért még nekem is vannak elképzeléseim arról, vajon milyen érvekkel lehetett meggyőzni a projektkészítőket arról, hogy Marosvásárhely szégyenfoltját, amely olyannyira károsítja a város lakóinak az egészséget, hogy egy frissen elfogadott törvény szerint állami engedéllyel hamarabb mehetünk nyugdíjba miatta, egy kulturális főváros-pályázatban fő fejlesztési pontnak nyilvánítsák.
Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor kiderült, a pályázatot angol nyelven kell bemutatnunk, mert ez állítólag előnyös megvilágításba helyez bennünket, jó pontokat szerez a versenycsapatokkal szemben. Mivel Rudi Moca csapattársunk nem tudott angolul (induláskor ez a feltétel nem hangzott el), így a pályázatot író megyei önkormányzati csapat úgy döntött, kizárja a védésből, és helyette egy vadidegen (azt hiszem, francia) úriembert kértek meg, mutassa be az – egyébként dicséretes módon – szép számban felsorakoztatott roma programterveket. (Mondanom sem kell, mindenki tudja, a tényleg multikulturális, tényleg sajátosan erdélyi Marosvásárhely pályázata kiesett a versenyből, nem került be a legjobb négy közé.)
Összefoglalásképpen: igen, én is hiszek abban, hogy egy város fejlesztésében a közös érdek az, ami áthidal minden más érvet, beleértve az etnikai megfontolásokat is. De ugyanakkor abban is hiszek, hogy ebben a közös érdekben annak is benne kell lennie, hogy elismerem és büszke vagyok a másik nyelvű kultúra képviselőinek múltbeli, jelenlegi és eljövendő teljesítményére, mert a magaménak tudom érezni azt is. Az etnikai szavazásnak véget lehet vetni természetesen, de hova tegyem azt a tényt, hogy az éppen leköszönő megyei tanácselnök olyan összefogást javasol a megyei önkormányzatban, amely megakadályozná, hogy a legnagyobb frakció, amely történetesen a magyaroké, elnököt állíthasson? A közös érdek a város minden lakójának – nemzetiségi hovatartozás nélkül – érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását (értem alatta például az egészséghez való jogot is). És igen, nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Kós Anna
Transindex.ro