Építészeti életműdíjasok a ferences kolostor árnyékában
A 2017-es Erdélyi Nyári Egyetem résztvevőinek a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának a Regionális Biennáléin életműdíjjal kitüntetett építészeket bemutató kiállítását nyitotta meg Guttmann Szabolcs építész tegnap délben a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor északi kerítőfalánál. A négy építész munkásságát ismertető pannókiállításból az arra járók megtudhatják, hogy a díjjal is elismert építészeknek, milyen hatásuk volt Kolozsvár jelenlegi városképére, milyen épületek tervezése kapcsolódik a nevükhöz, miben állt munkájuk különlegessége, egyedisége. A pannók Vasile Mitrea, Kós Károly, Pákei Lajos és George Cristinel érdemeit részletezik, miközben a nevükhöz fűződő meghatározó épületeket is ábrázolják, illetve várostérképen tüntetik fel azok elhelyezkedését. A négy építész életművének behatóbb ismeretével mi, jelenlegi városlakók is tisztább képet kaphatunk Kolozsvár jelenlegi arculatáról.
Vasile Mitrea volt az, aki a szocializmusban a nagy negyedek – Grigorescu, Donát, Györgyfalvi – megálmodását, teljesen modernista alapokon való kijelölését vezette. Illetve pontosan a Telefonpalota környékén építészként húsz évvel megelőlegezte azokat a fogásokat, amiket aztán kortársai használtak. – Nagyon tehetséges vénájú építész volt, bár sokat kritizálták a Telefonpalota épülete miatt is, mert pont a város tövében nem ilyen épületet képzeltek el. De ő a modern építészetnek egy olyan Telefonpalotáját alkotta meg, amit most már műemlékvédelemre javasolnak, merthogy az előregyártott elemekből álló tömör falakkal olyan szobrászati megoldást alkalmazott, ami művészeti értékkel bír. Ő tervezte az állatklinika és a poliklinikák épületét is. A 82 éves Mitrea azt mesélte, hogy a nyolcvanas évekre jellemző bezsúfolódásnak a Donát negyed „esett áldozatul” a belváros javára, merthogy sűríteni kellett a várost. Az általa megálmodott modernista kompozícióban több volt a szabad terület a zöldövezetekben, és így csak részben maradt meg a Szamos-partnál egy sor penge blokk, ami a nyitott város építészeti stílus előhírnökének számított, akárcsak a víztükrön megjelenő ladikok. – Mitrea a jövőt illetően elég pesszimistán elmondta, hogy rengeteg olyan felülete van ezeknek a zöldövezeteknek, amelyek visszafordíthatatlanul beépültek. A keleti partról is mesélt, mert egykor a csónakázást át akarta vinni a keleti részére a nagyvárosnak, ahol ugye most már bevásárlóközpont működik. De reménykedik még abban, hogy a repülőtér környékén, ha kiegyenesítik a Szamos völgyét, lesz még alkalom ladikozásra – vázolta Mitrea elképzeléseit Guttmann.
– Kós Károly életműdíja eléggé meglepte az építészkamara tagjait, mert eleinte úgy gondoltuk, hogy idősebb, élő építészeket ismerünk el vele, de nem találtunk olyan képességű építészt, aki díjra érdemes lett volna. És akkor a visszapillantótükör azt mutatta, hogy akadnak olyan építészek, akikről a szakma nem emlékezik meg tevékenységükhöz méltóan. Ezt próbálta pótolni Kós Károly életműdíja, aki egy egész régióra kiszélesítette az ötletbörzét, hiszen nemcsak egy városnak, hanem az egész Kalotaszegnek, egységes, reprezentatív képén dolgozott. Rendhagyó beavatkozása még a Mátyás király szülőházának tudatos restaurálásának szorgalmazása. Ha nem is fejezte be teljes mértékben, a koncepció a mai napig látható. Középkori homlokzatot állított vissza, belső tereket, illetve a Farkas utcának EU-s pénzekből történt felújítása sem úgy nézne ki, ha ő már nem mutatta volna ezt be ugyancsak az 1940-es években. A Kakasos templom és a sétatéri kiállítócsarnok is az ő nevéhez fűződik – magyarázta az építész.
– Pákei Lajos életműdíjával úgy tűnt, hogy lassan-lassan tudatossá válik annak első városfőépítészi rangja és tudatos alkotói minősége. Igaz ugyan, hogy rengeteget kellett bontania, de tudatosan megőrzött mindenféle építészeti részletanyagot. Lehet, hogy ebben egészen más, mint kortársai. Át tudta formálni a Főteret, tudott New York szállodát tervezni, vagy újparkot mai kaszinóval és korcsolyapavilonnal együtt. Nagyon reprezentatív az általa létrehozott városszövet. Úgy alkotott, hogy a bontásra ítélt épületek faragott köveit, amelyeket a középkor, a reneszánsz ránk hagyott, féltő gonddal megőrizte és az Erdélyi Múzeum keretén belül próbálta elhelyezni. Saját lakóháza is jó példa erre, hiszen annak homlokzatát is régi kövekkel díszíti. Az unitárius új iskola és püspökségi rezidencia szintén az általa tervezett reprezentatív épületek egyike, a templom hagymakupolás eklektikus toronysisakjával együtt monumentális együttesnek számított a századfordulón – véli Guttmann.
George Cristinel – ez évi életműdíjas – munkássága szintén érdekes. Különböző pályázatok díjnyertes építészeként érkezett Bukarestből Kolozsvárra a két világháború között. Mottója, ami szimbolikusan a város naprakész kulturális megjelenésének koncepciója is egyben, az Egyetemiek Háza. A régi tervekből és erre vonatkozó iratokból is kiderül, hogy a régi magyar színház helyére épült ugyan, de a régi színház minden tartófalát magában kellett foglalnia. Nem volt könnyű a kialakítása az új épületnek, mert közben a kortárs tűzoltók betiltották a faszerkezet alapú épületeket, emiatt tíz évig húzódott. Aztán megálmodja ezt a vasbeton szerkezetet, ami azért zseniális, mert rá tud hangolódni egy nagyon bonyolult helyszínre, olyan szempontból, hogy az óriássá nőtt egyetemi főépület monumentális traktusa hirtelen átmegy egy földszintes kisutca apró épületei irányába. A megoldást erre a torony építése jelentette, ami urbanisztikailag is megteremtette az átmenetet.
– Jó lenne, ha az elmúlt években épült ortodox templomok sora is hasonlítana valamelyest a kolozsvári ortodox katedrális monumentalitására, ami szintén Cristinel nevéhez fűződik. Az egyértelműen neobizánci elemek mellett látható benne a modernista tömegegység, ami ráhangolta az épületet Kolozsvár monumentális léptékére – jegyezte meg a szakértő.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)