Örömforrások jó és rossz gazdái
Világraszóló sikerektől volt hangos az elmúlt időszakban Magyarország, ahol hétvégén zárult a vizes világbajnokság, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, no meg Forma–1-es futamot is rendeztek.
A nemzetközi sporteseménydömpingről szóló helyszíni tudósítások, illetve a versenyekre kilátogató nézők és a képernyők mögött szurkolók élménybeszámolói egyaránt arról tanúskodnak, hogy valami csodálatosnak lehetett részese sok ezer sportoló és sok-sok millió szurkoló. Magyarország ismét bebizonyította, hogy alaposan megéri a sportba fektetni: miközben az érmeket gyűjtő világklasszisok a gyerekek, fiatalok példaképevé válnak, úgy az anyaország a szomszéd államok, Kelet-Közép-Európa számára mutat példát abból, hogyan lehet – rövid és hosszú távon egyaránt – „termelővé” alakítani az emberi és anyagi erőforrásokat.
A prímet természetesen a vizes sportok csúcseseménye vitte – amelyet csak a helyszíneken összesen majdnem félmillió ember követetett –, de a magyar „sportnemzet” jövőképét tekintve fantasztikus eredmények születtek Győrben is, ahol a 14–18 évesek nyári sportfesztiválján (EYOF) a házigazdák nem kevesebb, mint 13 arany-, 14 ezüst- és 14 bronzérmet gyűjtöttek, és ezzel a résztvevő 50 nemzet közül harmadikként zártak az éremtáblázaton az oroszok és az olaszok mögött.
Ez az a generáció, amely majd a 2020-as tokiói nyári olimpián robbanhat be a világelitbe, és teljes erőbedobással a 2024-es ötkarikás játékokon arathatja le a babérokat. Utóbbi megmérettetés esetében az már biztos, hogy nem hazai környezetben, hiszen azok, akik most behúzott függönyökkel, füldugóval lapították végig a világraszoló piros-fehér-zöld diadalokat, korábban sikeresen elgáncsolták a budapesti olimpiai mozgalmat.
Miközben Magyarország immár arra is képes lenne, hogy nyári olimpiát rendezzen, Romániában haldoklik a sport: már a tavalyi riói játékokon is csúfosan kiütközött az egészséges életmódra és versenyszellemre nevelő, egyéni és közösségi sikerekkel elhalmozó sport totális elhanyagolása. És persze ez csak a jéghegy csúcsa: az infrastrukturális beruházások elmaradása, az utánpótlásnevelés elsorvasztása és az élversenyzők magukra hagyása évtizedek óta nem látott válságot idézett elő, amelynek hatása már az alapoknál, a kisgyerekek testvelési óráin is érezteti leépítő hatását. Minden dicséret azoknak a romániai fiataloknak, akik a nehézségek ellenére összesen 5 ezüstöt és 3 bronzot gyűjtöttek a győri EYOF-on, de nagyon kétséges, hogy többségük három vagy hét év múlva a felnőttek legjobbjai között is kamatoztatni tudja tehetségét.
Szomorú példa a téli sportok hazai világa: Románia négy évvel ezelőtt joggal tartotta nagy megvalósításnak, hogy Brassóban és környékén rendezték az EYOF téli „kiadását”, ám azóta messze nem beszélhetünk a hazai szakágak megerősödéséről: a versenyzők legjobbjait továbbra is külföldre, országváltásba taszítják a helyi viszonyok, a jégkorong-válogatotton pedig inkább hét, harminc év feletti légiós „tehetség” honosításával segítenek.
Szintén sokatmondóan elrettentő példa, hogy amikor egy – a lesújtó országos összkép ellenére – virágzó sportélettel büszkélkedő város, Sepsiszentgyörgy önkormányzata saját kezébe venné egy létesítmény felújítását, az állam képviselői minden áron keresztbe tennének, csak mert a „magasztosabb” nemzetállamérdekek azt diktálják.
Miközben a fejlesztésképtelen bukaresti oktatási minisztérium tornatankönyv bevezetésével terhelné a lassan mozgásképtelenné váló diáktársadalmat, Magyarországon tini sportcsillagok születnek: a 17 éves úszó, Milák Kristóf vb-ezüstérme feledhetetlen élmény, és ez még csak a kezdet. A román sport azonban a végét járja, miközben ezzel semmit nem spóroltak meg – a magyarországi sportberuházások, az olimpiai álmok ellenzőinek üzenjük, ettől nincsenek jobb iskolák, kórházak, autópályák, politikai pártok Romániában, pusztán csak a kiapadt örömforrások száma nő.
Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)