Eredményes a tízéves együttműködés
Helyi polgárok az európai közéletben – hálózat a polgári részvétel erősítéséért címmel tartottak civil fórumot és munkaülést Gyulán. Az uniós alapokból finanszírozott többnapos rendezvényen ünnepélyes keretek között erősítették meg a Kovászna és Gyula közötti testvérvárosi szerződést. Kovásznát Thiesz János polgármester, Butyka Gyula, a kapcsolatért felelős képviselő, Kopacz Zsuzsa turisztikai szakember, Horváth Zita táncoktató, valamint Thiesz Katalin népdalénekes képviselte.
Meghívottként jelen volt a Lázár-Prezsmer Endre vezette kovásznai Pódium színjátszó csoport is. A kovásznaiak mellett Gyula többi testvértelepüléséről is voltak delegációk. A németországi Ditzingennel huszonöt éve vannak kapcsolatban, ezt az együttműködést is megerősítették. Manapság talán nehezebb az igazság közelébe férkőzni, mint korábban, de van rá mód: valódi kapcsolatok kellenek hozzá – utalt köszöntőbeszédében a testvérvárosokkal való együttműködés fontosságára dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester. Thiesz János hangsúlyozta: a testvértelepülési kapcsolat akkor eredményes, ha képes túlnőni az intézményi szinten. Mindkettőjük kijelentése a valóságra alapozott, a két város között virágzó kapcsolat alakult az elmúlt tíz évben. Az önkormányzatok mellett a civil szervezetek is részt vesznek az együttműködésben, két közös uniós finanszírozású pályázatot is megnyertek.
A rendezvény szakmai oldalának részeként Kopacz Zsuzsa, a kovásznai turisztikai információs központ vezetője ismertette a város idegenforgalmi és gyógyturizmusi potenciálját. Külön kitért a városban aktív szerepet vállaló civil szervezetek ismertetésére. A kovásznai Pódium színjátszó társulat nemrég a Gyulai Művész Klub amatőr színészeivel közösen lépett fel a helyi kulturális központban. Rejtő-koktél című előadásukat ugyancsak közösen ismételték meg Gyulán, a Vigadóban és az Almásy-kastély szabadtéri színpadán is nagy sikert arattak. A testvérvárosok találkozója alkalmával Ditzingen – Gyula – Kovászna címmel fotókiállítást is szerveztek, Kovásznáról Mikola Zoltán tájképeit állították ki.
Thiesz János tegnapi beszámolóján elmondta: nagy meglepetés és megtiszteltetés volt számára, hogy a szerződés megerősítése alkalmával külön gratulált neki és Kovásznának Krzystof Poszwa, a lengyelországi Wagrowiec város polgármestere, aki emléklapot is átadott neki.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Három alkotó – két kiállítás Kovásznán
A városnapokkal (szeptember 1–3.) megpezsdült a művészi élet is Kovásznán. Színi előadásokat láthattunk (Magyarkanizsai Színház), énekkarok, szólóénekesek, zenészek, táncosok, élőképeket alakító diákszínjátszók léptek fel, festészeti, textil- és fotókiállítások nyíltak.
DEÁK M. RIA és DEÁK BARNA műveit nézve arra gondolok, a művészet – ősfunkcióját tekintve – olyan volt, mint a talizmán, mely védett a rossz erők ellen. A hajdani barlangrajzok vadjai, rosszat megtestesítő erőinek célja nem a megjelenítés, hanem az elrettentés volt. A kapuzábék is – melyek emberi alakot formáltak-sejttettek – a rossz szellemek megállítói voltak. Az indiánok rávitték tudásukat, alkotóképességüket-erejüket sámánoszlopaikra, az életet védték, a bennvalóikat. A nyakláncokon lógó keresztek is viselőiket. A művészet célja, rendeltetése hát a rosszal való szembeszegülés, s ezáltal: megtartó erő! S hogy el tudja rettenteni a gonoszt, meg is mutatta, ki is mondta azt. Mert: „ki szépen kimondja a rettenetet, azzal félig fel is oldja a kínt” – kiáltja világgá Illyés Gyula. „Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige!” A világban nyíltan és alattomosan is ördögi erők lesik, támadják az istenit, vették és veszik át a hatalmat birodalma fölött. A hazudott népuralom (kommunizmus), s az „új világrend”, a pénz mindent hatalmába keríteni akaró ereje országokat rombol le, népeket tesz földönfutóvá. Hogy azok rázúduljanak a civilizációra, a kereszténységre, annak kultúrájára is. Nos, Kovásznán olyan kiállításnak tanúi a látogatók, mely minderre azt mondja: NEM! Azt kiáltja képi eszköze nyelvén Deák Barna szokatlan munkáival, hogy ÁLLJ! Látjuk bennük korunk arcát, a leselkedő rosszat. Felidézi s szörnyű kísértetként újraélteti velünk a kommunizmus keresztjét, rajta az emberiség gonosztevőivel, s a mögöttük felsorakozó jelenlegi szolgálattevőkkel (korunk „rossz szellemeivel” is jelezve, hogy hatalmuk nem ért véget). A szörny-erő világzabáló szimbolikus alakként tér vissza más és más formában, tátja óriás száját, fal, elnyel, tép, rág, bedarál, s – mondja-sugallja a művész – falja önmagát is! Sasok támadnak, dögkeselyűk leselkednek. Deák Barna jajkiáltóan látomásos, s ha ott benne a csend is, az értékekre – nemzeti értékeinkre – való figyelés is, ezzel önmaga világát szélesíti, s az egyhangúságot bontja meg… Ábrázolásmódjára nagyfokú stilizáltság, a főelemek kiemelése, a részletek háttérbe szorítása, elejtése vagy elhanyagolása jellemző. Ami adott esetben hiányérzetet is kelthet. Deák M. Ria szintén világot teremt. A házastárs mellett saját külön világát. Talizmánokat alkot ő is, a Szellem Menekülő Szigeteit. Anyaga a textil. A gyapjúval, a vászonnal, a horgolással vagy szövedékkel, meghullámoztatott plasztikus felületeivel legtöbbször költészetet is teremt... A vízszintesen hullámzó, de e hullámzásában is felfelé szárnyaló, néha körkörös formába vagy ellenfoltokba rendeződő anyag poézisát. Így teremti meg a csendet, a kiállítás összhatásában nézve: a menekülés komor vagy derűs szigeteit. Hullámzó textiltárgyainak visszatérő motívuma a kereszt, áhítatunk és fohászunk jelképe, a palást, mely meg is szentel vagy maga az anyag hullámoztatásában megtestesített folytonosság. Átpoetizálja a jelentéktelen anyagokat, néha applikált felületeket alakít ki, s csak ritkán „rándul ki” a hagyományos gyapjúszőnyeg-formához, számára fontosabb a plaszticitás érzékeltetése. Központi problémái: az anyaggal való dialogizálás, természetének megszólaltatása, a színek beszéltetése, a csend értelmezése… * MIKOLA ZOLTÁN virágfotói teljesen más világot jelenítenek meg. Ezek láttán a teremtés csodálatos szándéka-bölcsessége jut(hat) az ember eszébe. Miért a virág mint a szépség megtestesítője? Hogy rászálljon a méh vagy a darázs – hóvirágképén tetten is éri a fotós – s beporozza azt, így éltetve tovább az életet. Mi pedig levonhatjuk a következtetést: azért van a szépség, hogy éljen az élet. Mert ugye: „Tavaszi szél vizet áraszt, Virágom, virágom, Minden madár társat választ, Virágom, virágom.” Mikola közelről fényképez, egy kép tárgya legtöbbször egyetlen virágszál, kevesebbszer három. A színek visszafogottak – a fényerő megválasztásával, az árnyékok megjelenítésével éri ezt el –, s ebből adódik a halkság érzete. A virág is a művészet örök tárgya, műfaja is született a festészetben: virágcsendélet, a költészetben meg a virágének, mely a szerelmi dalok ékessége. Hiszen a művészet egyik célja maga a szépségteremtés. Mikola Zoltán is enged minden fotós csábításának – amikor virágot örökít meg –: minél közelebb hozni a látványt, minél jobban kitárni annak hamvas szépségét, a szirmokon néha a harmatot vagy esőcseppet, a porzószálakat, a teremtett szépséget. Él a művészet, az alkotás törvényével is: úgy komponálni a látványt, hogy az – mint a kép alkotóeleme – kiemelkedjék vagy rejtőzködővé váljék, kompozíciós egységet alkotva az alig jelzett háttérrel, s így váljék a kép tárgyává. A szépség hát itt van! Itt, a mintegy két tucatnyi képen.
Gazda József / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)