Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete ápr. 21-én rangsorolta a kolozsvári városi tanácsosjelöltjeit és úgy döntött: önálló polgármesterjelöltet indít Kolozsváron. A feladattal Máté András Levente városi tanácsost bízták meg. A városi tanácsosjelöltek rangsora: 1. Máté András Levente 2. Dr. László Attila 3. Boros János 4. Pálffy Károly 5. Somogyi Gyula 6. Molnos Lajos 7. Irsay Miklós 8. Fekete Emőke 9. Csoma Botond 10. Kónya Zoltán 11. Mikó Lőrinc 12. Schwartz Róbert 13. Pillich László 14. Góger Ferenc 15. Ferencz Zoltán Gábor 16. Herédi Zsolt 17. Vígh Ferenc 18. Mild Zsuzsa 19. Révész Erzsébet 20. Benedek Ildikó. /Papp Annamária: Kész az RMDSZ-es tanácsosjelöltek rangsora. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./

Kolozsváron a Deák Ferenc/Hősök utca 1. szám alatti épület homlokzatán áll az emléktábla a következő felirattal: "E házban volt szállva BEM JÓZSEF honvéd tábornok 1848 deczember 25-iki győzedelmes bevonulásakor". A tábla leleplezése 1898. dec. 25-én történt. 1994. jún. 2-án Funar levakoltatta a táblát, de szeptember végén az RMDSZ néhány városi tanácsosa /Boros János mai alpolgármester, az azóta elhunyt Herédi Gusztáv és Mikó Lőrinc/ saját kezűleg levakarta a takaró réteget. /Ö. I. B.: A funárjárás sebei (XVI.). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./

Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli az RMDSZ dec. 18-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. E rendezvény során adják át – immár hagyományosan – az RMDSZ Ezüstfenyő Díjait is, amelyet azoknak a személyeknek adományoznak, akik kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul államosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszolgáltatásának, valamint az RMDSZ programjának megvalósítása érdekében. Idén 27 személy részesül Ezüstfenyő Díjban: Baka Mátyás, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, Kézdivásárhely; Bódi György állategészségügyi asszisztens, Ürmös; dr. Brendus Gyula sebész szakorvos, Nagyenyed; Csávossy György agrármérnök, Csombord; Domokos Géza író, Sepsiszentgyörgy; Fazakas Mihály kohómérnök, Medgyes; Ferencz Alajos bányalakatos, Csíkszentdomokos; Földes Béla kórházigazgató, Nagyvárad; Frunda György szenátor, Marosvásárhely; Horváth Levente közgazdász, Arad; id. Deák Ferenc RMDSZ-elnök, Kisbács; Ilyés Gyula polgármester, Szatmárnémeti; dr. Iszlai Árpád fogorvos, Szászrégen; Komáromi Attila jogtanácsos,Gyulafehérvár; Koszorús Zoltán bányamérnök, Beszterce; Kötő József, az EMKE elnöke, Kolozsvár; Ladányi Kinga szenátori irodavezető, Székelyudvarhely; Lokodi Anna alpolgármester, Uzon; Ludescher István alpolgármester, Nagybánya; Mikó Lorinc jogtanácsos, Kolozsvár; Nagy András polgármester, Szászrégen; Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Kolozsvár; Pop Imre polgármester, Kraszna; Sófalvi László, a területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Székelyudvarhely; Szepessy László, az RMDSZ Elnöki Hivatalának igazgatója, Marosvásárhely; Vida Gyula közgazdász, Szilágysomlyó; Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke, Vajdahunyad. /15 éves az RMDSZ. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./

A romániai egyházak továbbra sem értenek egyet az egyházak jogállását szabályozó kultusztörvény tartalmát illetően. Mikó Lőrinc, az unitárius egyház tanácsosa elmondta, hogy a vallásügyi államtitkárságon tartott találkozón a vita továbbra is az ortodox egyház státusa körül zajlott. A tervezet szövegében az áll, hogy „a román állam elismeri az ortodox és a többi egyháznak Románia történelmében játszott fontos szerepét.” Ezt a szakaszt az unitáriusok, a reformátusok és a római katolikusok nem fogadják el. A görög katolikusok is kifogásolják, hogy az eredeti tervezet külön említi az ortodoxokat. /B. T.: Körvonalazódik a kultusztörvény körüli kompromisszum. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

Nem egy esetben a helyi hatóságok gördítenek akadályt a törvény alkalmazásuk útjába – áll a Szabó Árpád unitárius püspök és Mikó Lőrinc egyháztanácsos által aláírt levélben, amelyet az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségéhez intéztek az egyházi ingatlanok viszontagságos visszaszolgáltatása kapcsán. Az állítás alátámasztására kolozsvári példát említettek: 2004 decemberében az Országos Restitúciós Bizottság (ORB) határozott három épület sorsáról, és úgy döntöttek, hogy vissza kell azokat szolgáltatni az unitárius egyháznak. Ennek ellenére Emil Boc bíróságon támadta meg a bizottság döntését. /Ellenszegül Emil Boc a visszaszolgáltatásnak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

Az egyházak kifosztása földreformmal kezdődött, majd jött az egyházi iskolák államosítása, könyvtárak, levéltárak, anyakönyveket elkobzása. Amikor mindez lezárult, következett a kegytárgyak megdézsmálása. Bukarestben elhatározták, hogy közgyűjtemény jellegű nemzeti történelmi múzeumot alakítanak ki. A múzeum anyagát a nagyobb városok gyűjteményeiből és az egyházaktól szedték össze. 1971 tavaszán páncélozott jármű állt meg többek között néhány unitárius egyházközség lelkészi hivatalánál, és az előzetesen elkészíttetett leltár alapján felszólították a lelkészt, hogy adja át az egyházközség legértékesebb tárgyait a bukaresti múzeumnak, úgymond megőrzésre. Ami az unitárius egyházat illeti, Nyárádszentmártonból, Désfalváról, Küküllődombóról vittek el egy-egy kelyhet, Kolozsvárról egy kisebb úrvacsorai tányért /pathénát/ és egy nagyobbat 1560-as évszámmal. Az úgynevezett megőrzést évente igazolták egészen 1990-ig, utána csak ritkábban. Időközben az egyházak többször visszakérték kegytárgyaikat, de válaszra nem méltatták őket. 1990 áprilisában azután sok levelezés után, három darabot, a nyárádszentmártoni és désfalvi kelyhet, valamint a kolozsvári pathénát visszaadták. Azóta többször kérték a további kegytárgyak visszaadását, de sorozatos miniszteri utasítások ezt megakadályozták. 2000-ben már törvény írta elő jogos tulajdon visszaadását. Végül a minisztériumi bizottság véleménye alapján engedélyezték a visszaszolgáltatást. Elmentek Bukarestbe, hogy elhozzák a kegyszereket. A múzeum türelmet kért addig, amíg a törvény végrehajtási utasítását kibocsátják. Ezzel is eltelt két év. Újabb levélben kérték a törvény végrehajtását. Levelezés közben megkérdezték: miért kérik vissza. A minisztériumi bizottságnak újra jóvá kellett hagynia a visszaadást. Ez megtörtént 2005 áprilisában. Kiderült, hogy csak a kolozsvári úrvacsorai tányért adják vissza. A küküllődombói kehely a szakértők véleménye szerint a XIV. század végén vagy a XV. század elején készült gótikus munka. Tehát kb. 600 éves. Emiatt ez kincstári besorolást adták neki, ezért miniszteri rendeletre volt szükség kiadásához. Lassan ez is megszületett, 2005 május végén megkapták a kelyhet is. Harmincnégy év telt el a kegytárgyak elvétele és visszaadása között. /Mikó Lőrinc egyházi tanácsos: Unitárius kegyszereink. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

A kormány elfogadta az új kultusztörvényt. – A most létrejött törvénytervezet szövege túlnyomórészt egyezik azzal a változattal, amit az öt tanácskozás alkalmával kidolgoztak – nyilatkozta Mikó Lőrinc unitárius egyházi tanácsos, aki maga is részt vett a megbeszéléseken. A jogszabályterv elismeri és támogatja az egyházak szociális tevékenységét, illetve az egyházi iskolákat. Kifogásolható az önálló teológiai intézetek oktatóinak javadalmazása, a jogszabály ugyanis egy kántori-harangozói fizetésnek megfelelő pénzösszeget juttat nekik, az egyházakra bízva a jövedelem kiegészítését. A végső megfogalmazásból kikerült az a kitétel, amely a Román Ortodox Egyházat nemzeti egyháznak minősítette, és megkülönböztető bánásmódban részesítette. /Ercsey Ferenc: A kormány elfogadta az új kultusztörvényt. A magyar történelmi egyházak elégedettek a leendő jogszabállyal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./

A kolozsvári városi tanács jóváhagyta a Dávid Ferenc, illetve az Andrei Saguna utca sarkán lévő épület visszaszolgáltatását az unitárius egyháznak. Az ingatlant az egyház egykori nyugdíjalapjának a pénzéből építették. Az épületben található lakások közül egyet még a hetvenes években megvásároltak, ebben az esetben az egyháznak nincs jogalapja a pereléshez – vélte Mikó Lőrinc egyházi tanácsos. A továbbiakban, 1990 után már az új törvény értelmében adták el a lakásokat, ezeket már vissza lehet követelni. Emil Boc polgármester tavaly megtámadta azt a bírósági döntést, amely az ingatlant visszajuttatta volna az egyház tulajdonába, de elvesztette a pert. Hamarosan megkötik az átvételi szerződést. Amikor az egyház visszakapja az épületet, a törvény értelmében öt évig köteles bérbe adni azt a jelenlegi lakóknak, azután majd eldöntik, hogyan értékesítsék az ingatlant – fogalmazott Mikó Lőrinc. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Az Unitárius Egyház visszakapott egy ingatlant. A döntés csak a lakások egy részére vonatkozik. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

Első alkalommal szolgáltattak vissza magánszemélynek nagy és fontos épületet Kolozsváron. A Majális utcában, az úgynevezett CFR-kórház melletti ingatlant korábban a Babes–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia kara használta. Mikó Lőrinc unitárius egyházi tanácsos tizenkét évig küzdött különböző fórumokon azért, hogy birtokba vehesse örökségét. Augusztus 6-án végre átvehette a kulcsokat. A körülbelül ezer négyzetméter területű ingatlanhoz több mint 1400 négyzetméternyi telek is tartozik, a kettő összértékét a tulajdonos 3 millió és 4 millió euró közöttire becsüli. Ilyen méretű, értékű és fontosságú épületet eddig csak egyházaknak szolgáltattak vissza. Mikó Lőrinc elmondta: valószínűleg bérbe adják az ingatlant, akár egy darabban, akár részekként. Beindultak a kártérítési folyamatok is Kolozsváron. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Precedens nélküli ingatlan-visszaszolgáltatás Kolozsváron. Mikó Lőrinc 12 évig küzdött jogaiért. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

Kinek a jövője?
Hetek óta összeszorult szívvel követem, hogy mi történik Marosvásárhelyen a MOGYE-vel, a polgármester-állítással, és büszke voltam, hogy a kolozsváriak példát mutattak, és meg tudnak egyezni a magyarság érdekében. Amikor a szombati újságot (Szabadság, 2012. április 14.) a kezembe vettem, és elolvastam a 4. oldalon levő összeállítást (Kolozsváron sem várható magyar össszefogás a választásokon), azt hittem, eláll a szívverésem. Először felháborodtam, utána keserűség töltött el, és elkezdtem visszapörgetni emlékeimet.
Az elmúlt rezsimben nem voltam párttag, mert amikor a hierarchia 2-3. sorába kerültem, ahol már kötelező volt a párttagság, olyan igazgatóm volt, aki többre becsülte a tudást és a lelkiismeretes munkát az ideológiai besorolásnál, és megvédett a primitív párttitkár zaklatásaitól. 1990 után azt hittem, itt az ideje, hogy a saját értékrendemnek megfelelő pártmunkában szerepet vállaljak. Ezt az alakuló keresztyéndemokrata pártban láttam. Hamar kiderült, hogy egyesek egyenlőbbek akarnak lenni, s ez már nem az én gusztusom szerint való volt. Így örökre véget ért az én pártkarrierem. Jobbnak láttam továbbra is a háttérben csendesen dolgozni, segítve azok munkáját, akik jó szakértelemmel, kiállással dolgoznak értünk.
1990 elején, a februári hosszú estéken a konyhánkban zajlottak a beszélgetések, viták, éjszakába nyúlóan, a lelkes fiatalokkal, akik jövőt akartak építeni. A férjem segített nekik rendszerbe tenni a sok ötletet, és megfogalmazni a KMDSZ alapszabályzatát. Lélekmelegítő esték voltak!
A férjem az RMDSZ-ben is szerepet vállalt. 12 évig volt városi tanácsos a Funar idején. Jogi és közgazdasági tudásával, a város alapos ismeretével, jó romántudásával és néha humoros megjegyzéseivel védte a város vagyonát, hírnevét és a magyar közösségünk érdekeit. Tette ezt a vallásügyi törvény megalkotásának vitáiban is, amikor a hierarchikusan gondolkodó ortodox elvekkel szemben rávilágított a demokratikus protestáns, illetve az erdélyi hagyományokban gyökerező jogalkotás különbözőségére, és az abban rejlő értékek átemelésének szükségességére. Mindig részt vett azon intézmény igazgatótanácsának ülésein, amelybe városi tanácsosként beosztották, és építő hozzászólásaival hozzájárult az illető vezetőség tisztánlátásának javításához.
Én ezalatt végeztem szakmai munkámat, és terelgettem, nevelgettem gyermekeinket, akik a város magyar iskoláiban végeztek. Cserkészkedtek, vesenyeken vettek részt, szerepet vállaltak iskoláik legkülönbözőbb tevékenységében: diáktanácstól elkezdve a különböző szakkörökig. Jól érezték magukat, boldogok voltak, miközben együtt álltunk ki a Mátyás szoborért, és ünnepeltünk méltósággal március 15-én. Itt álmodtak jövőt maguknak. Ma itt nevelik gyerekeiket, az unokáinkat.
Most választások előtt állunk. Eddig mindig büszke voltam arra, hogy Kolozsváron van összefogás! A számarányunknak megfelelően van képviseletünk a városi tanácsban, a megyei tanácsban és más fórumokon tudással és ügyszeretettel. Most nem tudom, kik akarnak képviselni engem. Mit tudnak? Miért csak a listán levő helyezésükért harcolnak, ahelyett, hogy ezt félretennék, és a többiekkel együtt erős frontot képviselnének? Aki nem tud lemondani önös érdekéről, az ne képviseljen engem! Olyanra nem fogok szavazni! Június 30-ig ki van fizetve a tagsági díjam, de ha én nem érek annyit nekik, hogy értem, ne helyettem döntsenek, akkor én visszaadom a tagsági könyvemet az RMDSZ-irodában.
Hogy nézzek az unokáim szemébe, milyen városról meséljek nekik, ha semmit sem teszek, teszünk a jövőjükért?
Arra kérem mindazokat a pártokat, szervezeteket, amelyek most versenybe akarnak szállni, fogjanak össze értünk, hogy legyen erős képviseletünk Kolozsváron és környékén. Azt szeretném, ha újból büszke kolozsvári lehetnék, nem pedig lehajtott fejű, szégyenkező, képviselet nélkül maradt polgár.
MIKÓ LŐRINCNÉ JENEI JUDIT. Szabadság (Kolozsvár)

Mikó Lőrinc egyházi és világi szolgálata
A Petőfi utcai családi ház, a Zsakó–Mikó örökség udvaráról kísértük ki Mikó Lőrincet a Házsongárdi temető családi sírkertjébe, ahol ükapja, a szintén Mikó Lőrinc unitárius kollégiumi jogtanár sírhantja fogadta be koporsóját.
Olyan hagyományokat örökölt Mikó Lőrinc, hogy azok elkötelezték mind egyháza, mind az erdélyi magyarság iránt. Apai ágon a Mikók székely eredetű nemzetsége generációkon át jogi pályát futott meg, s a politikától sem idegenkedett. Ugyanakkor tevékeny tagjai voltak egyházuknak is. Nagyapja és édesapja is jogász és egyházi főgondnok volt. Édesapja, Mikó Imre a kisebbségi jogban szakosodott, sőt szaktekintélynek számított, utóbb az irodalomban is nevet szerzett. Generációkra visszamenően az elsőszülött fiúk az Imre és a Lőrinc nevet felváltva vitték tovább. Nagyanyja családja Torockóról származott, az ottani hagyományokat éltette a nagyvárosi világban. De Mikó Lőrinc gyermekkorában a nyarakat még a Székelykő tövében, az ottani ősi házban tölthette nagyanyja szigorú felügyelete alatt.
GAAL GYÖRGY
Mikó Lőrinc /Kolozsvár, 1951. január 4. – Kolozsvár, 2015. március 26./ Közgazdasági, majd jogi diplomát szerzett.  A Történelmi Magyar Egyházak Püspöki Tanácsának titkára volt 1991-től.
Szabadság (Kolozsvár)

Civil mozgalom a 19. században: a Kolozsvári Szépítőegylet
A polgári társadalom egyik jellegzetes szervezkedési formája az egyletekbe tömörülés. Az egyletek szolgálhatnak csak szórakozást, de többnyire valamilyen közös cél érdekében jönnek létre. Leggyakrabban olyan feladatokra vállalkoznak, amelyeket az állam, a hatóság nem akar vagy nem tud elvégezni. Erdélyben az 1870-es és 1880-as években lendült fel az egyletszervezés. Ekkorra vált világossá, hogy az 1867-es kiegyezéssel létrejött államhatalom milyen vonatkozásokat hanyagol el, hol hárulnak feladatok a civil társadalomra. Kolozsvár többtucatnyi egyletének egyik legérdekesebbje a Szépítőegylet.
A kolozsvári egyletalapítások élenjárója hilibi Haller Károly (1836–1911) jogászprofesszor volt. Bár Nagyszebenben született, s Szatmáron végezte iskoláit, majd szülővárosában a német jogakadémiát, már 1863-ban Kolozsvári lakos lett, mint az itt megnyitott Királyi Jogakadémia professzora. Feleségül vette Mikó Lőrinc unitárius jogtanár Róza lányát, s ezzel beilleszkedett az itteni társadalmi életbe. (Második felesége Szentkirályi Zsigmondnak, a kiegyezés utáni első polgármesternek Gizella lánya volt.) 1865-ben megválasztották a városi százas tanácsba centumpáternek, azután a városi közgyűlésnek lett tagja, összesen 45 évig vett részt a városvezetésben, s közben 1884–1886-ban a polgármesteri széket is betöltötte. Mikor 1909. november 20-án lemondott a közgyűlési tagságról, egyhangúlag Kolozsvár díszpolgárául választották.
Nem lehet minden városi ügy megoldását a hatóságoktól várni
Haller nevéhez fűződik a Sétatér Egylet (1865), a Tornavívó Egylet (1867), a Lövészegylet (1869), az Erdély(részi) Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE, 1885), az Unió Szabadkőműves Páholy (1886), a Kerékpáros Egylet (1890) és az Önkéntes Mentőegylet (1891) megalapítása. Ebbe a sorba illeszkedik be a Kolozsvári Szépítőegylet is.
Haller ötlete volt 1883 nyarán egy városi szépítőegylet alakítása. 1883. június 17-ére hívta össze a városháza közgyűlési termébe mindazokat, akik szívügyüknek tartották, hogy „más nagyobb városok példájára városunk utcái, közterei és közelebbi környéke, a közegészség és a modern ízlés követelményeinek megfelelőleg terv- és korszerűen szépíttessenek”. Az ülésterem megtelt városi tekintélyes polgárokkal, ami körülbelül százas létszámot jelentett. Haller nyitotta meg a tanácskozást, amelynek elnökéül közfelkiáltással őt választották, jegyzőjéül pedig Hegedüs István református tanárt (utóbb az egyetemen professzor). Haller kifejtette, hogy nem lehet minden városi ügy megoldását a hatóságoktól várni, „társadalmi mozgalommal kell a hiányokat pótolni”. Ő a grazi és nagyszebeni hasonló jellegű egyesületek szabályzatainak felhasználásával néhány alapelvet megfogalmazott, s azokat az értekezlet elé tárta. Többen hozzászóltak a kérdéshez, kiegészítéseket javasoltak. Végül egy kilenctagú alapszabály készítő bizottságot hoztak létre. Ennek elnöke Haller Károly lett, tagjai pedig Groisz Gusztáv jogtanár, Hegedüs István, Szvacsina Géza városi tanácsos (később polgármester), Kőváry László történész, Gámán Zsigmond iparkamarai titkár, Pákei Lajos főmérnök, Sigmond Dezső országgyűlési képviselő, Berényi József vasúti főtisztviselő.
Jó két hónap múlva a sajtó közli a városszépítő egylet 12 paragrafusos alapszabály-tervezetét Haller, Hegedüs és Szvacsina aláírásával. Az egyesület itteni megnevezése Kolozsvári Városszépítő Egylet. Célja: „A város köztereinek és utcáinak szépítése”. Az egylet a szépítést a városvezetés jóváhagyásával végzi, magánosoknál viszont erkölcsi befolyását használja fel. Az egylet tagjai lehetnek alapító tagok (50 Ft befizetésével) és rendes tagok (2 Ft). Az egyletet a közgyűlés, illetve az igazgató választmány vezeti. A közgyűlést minden évben októberben hívják össze, szükség esetén rendkívüli közgyűlést is összehívhat a választmány. A közgyűlésen évi jelentés hangzik el, meghallgatják a pénztári elszámolást, az egyleti tagok javaslatokat tehetnek, sor kerülhet az alapszabályok módosítására, s dönthetnek az egylet feloszlatása felől. A határozatokat viszonylagos szótöbbséggel hozzák. Az egylet tisztviselőit, az elnököt, a választmányi tagokat és a választmányhoz nem tartozó háromtagú számadásvizsgáló bizottságot a közgyűlés választja. A választmány az elnökből, pénztárnokból, jegyzőből és 18 választmányi tagból áll, mandátumuk hároméves. A választmány saját ügyrendjét maga állapítja meg. Az egyletet mindig az elnök képviseli, s a közgyűlésnek felelős tetteiért. Az egylet feloszlatását az összehívott rendkívüli közgyűlésen a tagok legalább kétharmadának többsége mondhatja ki, ebben az esetben az egylet vagyona a város tulajdonába megy át. Ezt az elég kezdetleges alapszabály-tervezetet minden bizonnyal megvitatták és tökéletesítették, s végül felküldték a Belügyminisztériumba. Az rendszerint észrevételekkel visszaküldte. A megfelelő átdolgozás után az Alapszabály megkapja a Belügyminisztérium jóváhagyását s az egylet a működési engedélyt.
Szabadság (Kolozsvár)

500 éves a reformáció A magyar unitárius egyház
Az unitarizmus a reformáció radikális ágaként alakult ki Erdélyben. Reformátora és egyházalapítója Dávid Ferenc, aki nyugati tanulmányútjairól hazatérve kiváló elméjével, teológiai és egyházszervezési felkészültségével az erdélyi reformáció szolgálatába szegődött. Reformátori tevékenysége beilleszkedik az erdélyi reformáció fejlődéstörténetébe. Erdélyben először a lutheri reformáció vert gyökeret az 1540-es években, melyhez a szász közösség csatlakozott. 1557-ben Dávid Ferencet a magyar lutheránusok püspökévé választották. Az 1550-es évek végén a lutherinél radikálisabb helvét – sacramentarius – reformáció jelentkezett, a magyarság többsége a hitújulásnak ezt a formáját fogadta el. Ennek lett püspöke 1564-ben Dávid Ferenc. Az új vallási helyzetet fejezte ki az 1557. és 1564. évi tordai országgyűlés, midőn a reformáció lutheri és helvét irányát bevett vallásnak nyilvánította és követőinek szabad vallásgyakorlatot biztosított. Dávid Ferenc dogma- és egyházkritikájában a „semper reformada” – az állandó reformáció – elvét hirdette. A hitújítást nem tekintette befejezettnek a lutheri és helvét iránnyal, az általuk elért reformokat elégtelennek tartotta. A reformációt kívánta folytatni, midőn a Biblia alapján, az értelem segítségével vizsgálta a keresztény vallás dogmáit és tanításait. Ezekből csak azokat tartotta meg, amelyeknek bibliai alapjuk van, és az értelem által elfogadhatók, így a lényegében és személyében egy Isten lesz reformációjának alapállása és ismertetője. Dávid Ferenc tevékenységét a kolozsvári szószéken, hitvitákon, a gyulafehérvári fejedelmi udvarban és kiadványai útján fejtette ki. Nevéhez fűződik az 1568. évi híres erdélyi országgyűlési határozat előkészítése, amely a világon először addig sehol nem ismert mértékben foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, pontosabban fogalmazva, a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztást. Az 1568. január 6-13. között, Tordán tartott országgyűlés vallásügyi határozata: „Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.” Mindez az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház állami elismeréséhez vezetett, ugyanakkor e törvénynek köszönhetően Erdély a korabeli vallásszabadság és felekezeti türelem földjévé vált, menedéket nyújtva az akkori Európa türelmetlenebb országaiból eretnekség vádjával elüldözötteknek is. A türelem hirdetése és gyakorlása azóta is kulcsfontosságú az unitáriusok számára. Az erdélyi ellenreformáció hajnalán az országgyűlés Dávid Ferencet hitújítás vádjával elítélte, és meghatározatlan idejű várfogságra ítélte. 1579 novemberében a dévai várbörtönben halt meg. Az 1570-es évek elejére Erdély legtöbb magyarok lakta falujában és városában otthonra talált az unitárius vallás. Az új hit Magyarországra is kisugárzott, nevezetesen az Alföldre, a Partiumra és Baranyára. Az erdélyi protestáns egyházszervezeti formát átvéve kormányzatunk zsinat-konzisztóriumi jellegű, ami azt jelenti, hogy az egyház kormányzása az 1579-ben megszervezett s 24 tagból álló consistorium feladata volt, élén a püspökkel. A Radecky Bálint püspök és munkatársai által 1626-ban összeállított első Egyházi rendtartás (Disciplina Ecclesiastica) szerint már intézményes formát öltött a Sancta Synodus Generalis, vagyis a Zsinat és a Generale Consistorium, azaz a Főtanács. A 18. század első felében ebből alakult ki az unitárius egyház mai központjának a csírája. Ez a központ az egész egyház ügyeinek az intézésével foglalkozik mind a mai napig, és élén egy vezető testület áll, amelynek Egyházi Képviselő Tanács a neve. Az ellenreformáció súlyos csapást mért a protestáns felekezetekre, különösen az unitárius egyházra. A kolozsvári unitárius egyházközség például elvesztette templomát (1716), iskoláját (1718) és más természetű javait. Mindez arra indította az unitárius főurakat, hogy az egyház jövőjének a biztosítása érdekében éppen ezt az egyházközséget erősítsék meg. Mivel a kolozsvári városi tanácsban az unitáriusok háttérbe szorultak, a kolozsvári unitárius egyházközség vette át az iskolai nevelés szellemi és anyagi támogatását. Amint már említettük, kulcsfontosságú volt ennek az egyházközségnek a megerősítése. Az unitárius főurak 1718-ban felhívást bocsátottak ki, amelyben adakozásra szólították fel az egyház híveit. Ennek a lépésnek egyházszervezeti jelentősége is volt: korábban az egyház kormányzásában a világiak nem vettek részt, ettől kezdve azonban az esperesek mellé világi felügyelő gondnokokat, a püspök mellé pedig két világi főgondnokot választottak. Ezzel az egyház belső szervezete megerősödött, és a kor viszonyainak megfelelően alakult. Mindennek ellenére a rekatolizáció következtében az unitárius egyházközségek és a hívek száma tovább csökkent. Ezek a támadások az egyház befelé fordulását eredményezték. A papság és a tanítók szorosabbra fűzték híveikkel a kapcsolatot, és a lelkigondozás korábban példátlan módon megerősödött. Az egyház továbbra is fenntartotta és táplálta a művelődési igényét. Ezt igazolja például az iskolák fejlesztése és a tehetséges ifjaknak továbbra is külföldi egyetemekre küldése. II. József uralkodása és az 1781- ben kiadott türelmi rendelet következtében egyházunk történetében a megújulás és a fejlődés korszaka kezdődött el. A cenzúra enyhülésével, 150 éves kényszerhallgatás után, 1778-ban végre megjelenhetett az első unitárius könyv Szentábrahámi Mihály: Summa Universae Theologiae Christianae Secundum Unitarius címmel. A hívek áldozatkészségéből mintegy 50 templom és iskola épült. A nagy építkezések mozgatója Lázár István püspök és Petrichevich Horváth Ferenc főgondnok volt. A kolozsvári főiskola mellett a 16. században alakult iskolák közül csak a tordai középfokú iskola és torockói partikula maradt fenn. Az egyház ama régi törekvése, hogy a Székelyföldön is létesítsenek középfokú iskolát, 1793-ban valósult meg, amikor a Homoródalmáson tartott zsinat elhatározta egy középfokú iskola felállítását Székelykeresztúron. A tordai és székelykeresztúri iskolák tehetséges tanulói Kolozsváron folytatták tanulmányaikat. Népiskola minden egyházközségben működött. Az 1785. évi Főtanács elrendelte, hogy minden egyházközségben keblitanácsot, azaz presbitériumot szervezzenek. Ez a világiakból álló testület a gyülekezet vezető és igazgató szerve lett. A 19. század elején egyre sürgetőbbé vált az oktatás megreformálása is. A tanügyi reformok Brassai Sámuel nevéhez fűződnek. Reformtervezetét az 1841-ben Korondon tartott zsinat elfogadta. Ennek értelmében az oktatás addigi latin nyelve helyett a magyart vezette be, az osztályrendszert a szakrendszerrel cserélték fel. Ezzel párhuzamosan felállították a nevelésügyi bizottságot is, amely szerv mind a mai napig működik. Ekkor kezdődik el az önálló intézményes lelkészképzés megszervezése is. 1845-ben a Főtanács elrendelte kétéves teológiai tanfolyam bevezetését azok számára, akik lelkészi pályára készülnek. Kriza János vezetésével 1847-ben indult a teológiai tanfolyam, amely a főiskola keretében a filozófiai kurzus elvégzése után következett. 1859-ben a kétéves teológiai tanfolyam időtartama három év lett. Egyházunk történetében fontos mozzanat volt az angol unitáriusokkal való kapcsolat felvétele 1821-ben, amely levelezéssel kezdődött, majd a kölcsönös látogatások megerősítették. Erre az időszakra tehető az amerikai unitáriusokkal való kapcsolatfelvétel is, amelyet Bölöni Farkas Sándor kezdeményezett 1831-ben, amikor az „új világban” járt. Európa történetében a 19. század eleje a forradalmak ideje. A magyar szabadságharc vívmányai közé sorolhatjuk a vallásügy korszerű rendezését és ezen belül az unitárius vallás törvényessé nyilvánítását Magyarországon. Ez a jog addig csak az erdélyi unitáriusokra korlátozódott. A szabadságharc leverését követően 12 évig tartó küzdelem kezdődött az abszolutizmussal szemben. AranyosrákosiSzékely Sándor püspök halála után, 1852-től a bécsi kormány kilenc évig nem engedte meg a püspökválasztó zsinat összehívását. Az egyház vezetését akkor Káli Nagy Elek főgondnok, Székely Mózes főjegyző-püspökhelyettes, Mikó Lőrincz főiskolai jogtanár és Fejér Márton ügyvéd vette át. Az abszolutizmus hanyatlását kihasználva az unitárius egyház 1861-ben Tordára püspökválasztó zsinatot hívott össze, amelyen Kriza Jánost választották meg főpásztornak. A kiegyezést követően hat évtizednyi szabad korszak következett egyházunkra, melyben az állam és az egyház közötti viszony megerősödött és egyházunk állami támogatást kapott. Kedvező körülmények között indulhatott meg az alkotómunka. 1861-ben Nagy Lajos tanár kezdeményezésére teológiai folyóiratot alapítottunk Keresztény Magvető címmel, amely az első ilyen jellegű vállalkozás volt Erdélyben. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig megjelenik a folyóirat. Egyházunk 1868-ban ünnepelte fennállásának 300. évfordulóját, és ez volt az első alkalom, hogy megemlékeztek az 1568-as tordai országgyűlésről és Dávid Ferenc egyházalapítóról. 1876-ban, Kriza halála után Ferencz Józsefet választották püspöknek. Az ő élete és munkássága összefonódott az egyház háromnegyed százados történetével. Püspöksége idején és közreműködésével alkották meg 1899, 1902 és 1904-ben az egyház zsinatpresbiteri rendszerű új szervezeti szabályzatát, és alakult át az egyházközségeiben és hívei adakozásából élő decentralizált egyházunk erős központi egyházzá. Ez az időszak kedvezett az unitárius eszmék szabad terjedésének. Ennek eredményeképpen több egyházközség alakult, főleg városon, Brassóban, Székelyudvarhelyen, Fogarason, Petrozsényban, Lupényban, Sepsiszentgyörgyön, Segesváron, Nagyenyeden. A budapesti egyházközség mellett más Királyhágón túli területeken is szerveződtek egyházközségek: Hódmező- vásárhelyen, Orosházán, Füzesgyarmaton, Dévaványán, Polgárdiban, Mezőberényben. Ezekből az egyházközségekből 1902-ben megalakult a Duna-Tiszamenti egyházkör.
Bálint Benczédi Ferenc püspök
(Folytatása következik)
Népújság (Marosvásárhely)