"A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány 2002 novembere és 2003 májusa között, 25-30 személy részvételével 160 órás szakmai képzést szervezett Könyvtárinformatika és közösségépítés címmel. Most tartják a záróvizsgát az alapítvány kolozsvári képzési központjában. A program 2003-ban mind kezdő, mind pedig haladó szinten - folytatódik. Az alapítvány a mintegy 60 000 kötetes gróf Mikó Imre Könyvtár működtetésével párhuzamosan ma már mintegy 55-60 erdélyi magyar könyvtári és közművelődési civil szervezet szakmai és állományfejlesztési partnere. /Erdélyi könyvtárosok képzése a Heltainál. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./"

"Nehezen birkózik meg a sírhelyek rendben tartásával a kolozsvári Házsongárd Alapítvány.Az erdélyi panteon az elmúlt évtizedekben állandó pusztításnak volt kitéve, rengeteg sírkő eltűnt, több kripta oldala bedőlt, ismeretlenek pedig a sírok fémrészeit is lopkodják. Lépten-nyomon fellelni kipakolt régi sírokat. A Házsongárd Alapítvány az egyetlen olyan szervezet, amely a nagyon rossz állapotban levő síremlékek helyreállításával foglalkozik. Munkáját a kolozsvári magyar gimnáziumok diákjainak segítségével végzi. Tőkés Erzsébet, az alapítvány igazgatója, felhívta a figyelmemet néhány sírra. A Jósika család kriptája nagyon rossz állapotban van. Mintegy 30 sírhely van benne, de a kriptát többször is feltörték, nem egy koporsóból egyszerűen kilógnak a csontok. A temetőben levő arisztokrata sírok nagy részét az elmúlt évtizedek alatt többször is feltörték. "Hol vannak, akik állandóan siratják Kolozsvárt és a Házsongárdot? - teszi fel a kérdést Tőkés Erzsébet. - Bánffy Miklóst is egy szemétdomb tetején akarták megkoszorúzni, előtte egy nappal takaríttattam ki." Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ma is működik, de gróf Mikó Imrének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítójának sírjáról három teherautó szemetet kellett elhordatniuk. Berde Mózes síremléke elé a múlt nyáron hat új, terjedelmes betonsír épült, az útról szinte észre sem vehető a régi. Akkor dobták ki a földből a Ruzitska család tagjainak csontjait, annak a Ruzitska Györgynek a családjáét, aki a zeneakadémiát alapította. Elejébe egy betonsírt építettek, félig az egykori hantra. Az idejében meg nem váltott sírhelyeket ugyanis a városháza az új igénylőknek adja. "Az alapítvány azért jött létre, hogy a temető óvását szervezett formában biztosítsa" - mondja Gaal György, az alapítvány ügyvezető elnöke. Célja az állagmegőrzés, helyretenni mindazt, amit az idő vasfoga kikezdett. A szándékos rombolásokkal viszont nincs mit kezdeniük. Ennek legutóbbi példája gróf Kuún Géza sírjának megszentségtelenítése, amelyről ismeretlen tettesek lefeszítették az ott álló bronzszobrot. "Több síremlék áll az összeomlás szélén, óriási összegekre volna szükség a helyreállításukhoz - magyarázta Gaal György. A Házsongárd Alapítvány egyik legnagyobb munkája a temető főbejáratától balra levő Zsigmond mauzóleum, erre a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától és a Határon Túli Magyarok Hivatalától kaptak támogatást. Habár már több mint egy éve nekifogtak a munkálatoknak, a városháza közbelépésére le kellett állniuk, ugyanis nem volt építkezési engedélyük. A kiterjedt temetőnek csak a lutheránus része van az egyház tulajdonában, a többi az államé, a városháza gondozásába tartozik. Boros János alpolgármester szerint a legnagyobb gondot a temetőkert őrzése jelenti. A sírkertnek három bejárata van, a városháza mindössze egy személlyel tudja őriztetni, több helyen pedig a kerítésen keresztül is be lehet járni. /Lázár Lehel: Pusztulófélben az erdélyi panteon. = Krónika (Kolozsvár), máj. 30./"

"Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya harmadszor tartja évi találkozóját Sepsiszentgyörgyön. (Hetven évvel ezelőtt a VI. orvostudományi és gyógyszerészeti ülésszak, 1996-ban az 1990-es újrakezdéstől számított IV. vándorgyűlés zajlott itt.) A tizenharmadik ülésszak máj. 29-i megnyitóján dr. Kovács Dezső szakosztály-elnök gróf Mikó Imre (az EME alapítója) szellemiségére emlékeztetett. A hazai magyar orvos- és gyógyszerésztársadalom legnagyobb (kilencszáz tagú) és legrangosabb civil szervezete évente tartott vándorgyűlések keretében veszi számba a közös gondokat, sikereket, kutatási eredményeket. Péter Mihály professzor, az EME alelnöke tolmácsolta dr. Egyed Ákos akadémikus, az EME elnökének a konferenciához intézett jókívánságait. Gazdag a múlt, szerény a jelen - jellemezte az egészségügy mostani állapotát dr. Albert István, a szakosztály alelnöke.A megnyitón tájékoztattak a székelyudvarhelyi Pápai Páriz Ferenc Alapítvány idei díjazottjairól, elhangzott a Bocskai István nyugalmazott professzorról, Sándor István tudományos kutatóról és Balla Árpád gyermekgyógyászról szóló laudáció, előadást tartott a Háromszék Táncegyüttes. Máj. 29-30-án tizennyolc szakosztályban százhetven dolgozatot mutatnak be hazai és magyarországi előadók, lesz termék- és könyvbemutató is. /(fekete): Az anyanyelvű tudományosság számbavétele (XIII. EME-ülésszak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 30./"

"A Huszonkét év írójának, Mikó Imrének emléket állító kötetet mutattak be jún. 6-án Kolozsváron, a Phoenix könyvesboltban. Balázs Sándor: Mikó Imre - Élet- és pályakép című könyvét dr. Gaal György méltatta, kiemelve: Balázs Sándor munkája visszahozza a köztudatba a méltatlanul elfeledett jogászt, szépírót, közírót. A jelen lévő szerző bejelentette, hogy a kéziratok között kutakodva ráakadt Mikó Imrének Orbán Balázsról szóló regényére, amely most már csak kiadóra vár. /Sándor Boglárka Ágnes: Könyv Mikó Imréről. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./"

"Jún. 26-án Kolozsváron Unitárius Egyház Dávid Ferenc díszterme adott otthont három új kötet ismertetésének, amelyek megjelenése az Unitárius Egyház képviselő tanácsának és a Polis Kiadónak a közös érdeme. Balázs Sándor Mikó Imre. Élet és pályakép című monográfiája a jog- és államtudományi íróként, műfordítóként és a közügy elkötelezett szolgájaként érdemeket szerzett Mikó Imréről (1911-1977) szól, aki az egyházához és magyarságához való hűség példaképe. Ő volt a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának kezdeményezője. Felelősségérzése a közösség iránt élete minden mozzanatára rányomta bélyegét. A két másik kötet: a Balázs Ferenc "Csillagokhoz kötött szekerünk" (levelek Christine Frederiksenhez) és a Chistine Morgan Alabástromfalu című kiadványok, ezeket Mikó Imre munkássága köti össze, aki hozzájárult az író és lelkipásztor, Balázs Ferenc életútjának, életszemléletének megismertetéséhez. /Ö. I. B.: Hármas könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"

"Győrfi Dénes, a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár igazgatója, bemutatta a könyvtárat, melyet Bethlen Gábor alapított 1622-ben, s ezzel egyidőben adományozott könyveket a könyvtárnak. A könyvtárat 1948-ban államosították. Jelenleg 72 ezren felüli a könyvállomány, magyar, latin, német nyelvű könyveket őriznek. A legféltettebb könyvritkaságaik között van gróf Mikó Imre könyvtára, amely 1000 kötetet tartalmaz, római és görög klasszikus könyvek, továbbá Arany János írásai. Inkább a diákok kölcsönöznek könyveket. Többször is megsérültek, illetve megsemmisültek a könyvtár könyvei: 1658 - Gyulafehérváron (betörés), 1707 - (labanc bosszú), 1848-49-es forradalom és szabadságharc. /Jakab Kriszta és Bakó Zoltán: Szétnéztünk egy könyvtárban... A Bethlen Gábor Könyvtár titkai. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"

"Okt. 23-án az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Világszövetség Erdélyi Társasága és a Heltai Alapítvány szervezte hagyományos megemlékezésen, Kolozsváron Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke és András Imre, a VET elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Dávid Gyula irodalomtörténész emlékezett az 1956-os forradalom eseményeire és áldozatvállalásaira. A jelenlévők közül többen is emlékeztek az 1956-os magyarországi és erdélyi eseményekre, az egykori bajtársakra, akik már nincsenek az élők között. Ugyanakkor javasolták, hogy a jövőben nagyobb méretű rendezvény keretében emlékezzenek az 1956-os történésekre. Az ünnepi alkalomra a Heltai Alapítvány Gr. Mikó Imre Könyvtára az állományában lévő anyagból emlékkiállítást állított össze. /P. A. M.: Kolozsvári emlékek 1956-ról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./"

"Nagyváradon rendezték meg a hét végén az erdélyi magyar régészeti konferenciát. A résztvevők az erdélyi magyar régészet újjászervezése mellett tették le a garast, megalakítva a Pósta Béla Egyesületet. Intézményes hátteret kívánnak biztosítani a képzés és továbbképzés, illetve a magyar tárgyi múltat felmérő kutatások bővítésére. A rendszerváltás után Kolozsváron újraindított archeológusképzéssel immár kitermelődik egy új kutató ifjúság. A mintegy harminc főnyire duzzadt fiatal archeológusok összefogását sürgette dr. Bajusz István adjunktus, a kolozsvári régészeti katedra vezetője, aki előadásában ismertette az erdélyi magyar régészet múltját a 19. századtól, amikor is 1859-ben a Mikó Imre, Erdélyi Széchenyije alapította Erdélyi Múzeum-Egyesület révén elkezdődtek az első szervezett történeti kutatások, majd megszerveződött a régészképzés. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület nagyváradi fiókszervezetének égisze alatt megtartott konferencián a szervezők nevében Lakatos Attila régész beszélt, az ifjúságot köszöntötte dr. László Attila egyetemi tanár és dr. Székely Zsolt régész, aki hangsúlyozta: negyedszázados kiesést kell pótolniuk. Dr. Egyed Ákos akadémikus, az EME elnöke szerint elkezdődött a szakosodás, a régészet pedig számos kérdés megválaszolásában segítheti majd a határterületek kutatóit. AZ MTA Régészeti Intézetétől érkező Benkő Elek és a NKÖM részéről Hatházi Gábor hangsúlyozták, hogy szakmailag és lehetőség szerint anyagilag is támogatják a Pósta Béla Egyesület tevékenységét. A létrehozandó intézet vezetőjéül dr. Bajusz Istvánt választották. A két napos konferencián mintegy húsz dolgozatot mutattak be a régészek. /(Balla Tünde): Erdélyi magyar régészegyesület alakult. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./"

"A belátható fejlődés határai címmel szervezett tudományos kerekasztalt fiataloknak Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ ifjúsági szakbizottsága. Szorosan együttműködve az EME-vel és az EMT-vel kívánják átfogni a középiskolásoktól, az egyetemistákon és doktoranduszokon át a tudomány irányába orientált ifjúságot és lehetőséget adnak beszélgetésekre, szakdolgozatok bemutatására. A nov. 8-án először szervezett tudományos kerekasztal vendégeként dr. Földes Béla, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke köszöntötte a fiatalokat, körvonalazva az értelmiségi identitás, a magas szintű szakismeret és a magyar szaknyelv használatának fontosságát. János-Szatmári Szabolcs, az EME nagyváradi fiókszervezetének elnöke bemutatta az Erdélyi Múzeum-Egyesületet a Mikó Imre általi 1859-es megalapítása óta, s a társaság adta lehetőségeket a tudományos ifjúság számára. A későbbiekben öt különböző szakterületről érkező dolgoztatot közöltek a fiatalok a fenntartható fejlődés tárgyában. /Tudományos kerekasztal a belátható fejlődésről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./"

"Balázs Sándor Mikó Imréről írt monográfiáját (Mikó Imre. Élet- és pályakép, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003.) a televízióban Raoul Sorban és az Adrian Paunescu a "Batalia pentru Romania" (Harc [csata?] Romániáért) című műsorukban magyar fasisztát rehabilitáló munkának nevezték. Megtorló intézkedéseket helyeztek kilátásba, Paunescu szenátor pedig bejelentette, hogy e könyv miatt interpellál a szenátusban. Megdöbbentő, hogy Paunescu, az egykori udvari bárd kimondta: "íme, egy nacionalista, irredenta, zsidógyűlölő, náci, fasiszta", anélkül, hogy akár egy szót is megérthetett volna a könyvből. A könyv belső lapján ez olvasható: "Megjelent a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával." Emiatt a tévéműsorban megvádolták Magyarországot horthysta-fasiszta elemek újjáélesztésével. Sorban ahelyett, hogy arról beszélt volna, üldözte-e őt valaki is 1940-1944 között Kolozsváron, kitették-e állásából, mert román, ahelyett, hogy elárulta volna, mennyi fizetést biztosított neki pengőben az horthysta rendszer, a szenátorhoz hasonlóan antiszemitának, nácinak, zsidóüldözőnek minősítette Mikó Imrét. Azt, a Mikó Imrét, aki mentette a zsidókat. Ligeti Ernő, Janovics Jenő, Hegedűs Nándor, Kiss Mór, Ausch Jenő, Stainer Pál és családja, Szeghő Júlia és fia, Dobó Ferenc és családja, Székely Géza (budapesti ügyvéd), Gyalui (Rozenberg) Béla - nem is teljes listája azoknak a zsidóknak, akik Mikó Imrének, az "antiszemitának" is köszönhetik életüket. A kolozsvári zsidók deportálásának krónikása, Lőwy Dániel elismeréssel írt Mikó Imréről. Mikó úgy mentette meg Gyalui (Rozenberg) Béla osztálytársát a deportálástól, hogy hamis okmányokat szerzett be neki, amelyek "igazolták", miszerint Gyalui 1919-ben a Székely Hadosztályban harcolt, holott akkor mindössze hatéves volt. Az ügynek folytatása volt. Miután Gyalui (Rozenberg) megszabadult a haláltábortól, Kanadába távozott. Amikor Mikót eltávolították a tanügyből, az ő közbenjárására alkalmazták egy kis könyvesboltban elárusítónak. Ebben a magyargyűlölettől csöpögő adásban elhangzott még valami. Sorban azt állította, hogy nem a náci Mikót kell követésre méltó magyarnak kinevezni, hanem másokat, így mondjuk Bethlen Bélát. Bethlen Béla a Horthy-rendszert szolgálta Észak-Erdélyben, előbb 1940 őszétől 1944 márciusáig Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegye főispánjaként, majd a legnehezebb időkben 1944. szeptember 2-ától a keleti hadműveleti területek kormánybiztosaként. Bethlen Béla valóban megmentett sok tordai zsidót. De ha ilyen érdemei voltak, akkor miért kellett a román bíróságoknak börtönbe juttatniuk őt? /Balázs Sándor: Mikó Imre, a fasiszta? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./"

"1918. december 1-jén nemzetgyűlésre ültek össze az erdélyi románok Gyulafehérváron, ahol alig egy hónappal az Osztrák-Magyar Monarchia által aláírt pádovai fegyverszünet, három héttel Károlyi Mihály miniszterelnöknek a Magyarországgal kötendő fegyverszünetről folytatott sikertelen belgrádi tárgyalásai és két héttel Jászi Oszkár aradi megbeszéléseinek kudarca után határozatban kimondták Magyarország huszonhat vármegyéjének csatlakozását a román királysághoz. Míg tehát 1918. december 1. a románság számára öröm- és nemzeti ünnep, addig Gyulafehérvár, majd később Trianon a magyarság életében nemzeti gyászt, összeomlást és tragédiát jelent. Jóllehet az egyesülési határozat kimondja a népek jogegyenlőségét és szabadságát, ezek az elkövetkező huszonkét évben a gyakorlatban nem valósultak meg. 1918 őszére hatalmas tömegmozgalmak bontakoztak ki Magyarországon: az őszirózsás forradalom győzelme után a pacifista antantbarát Károlyi Mihály alakított kormányt, s a november 13-án Franchet d Esperay francia tábornokkal aláírt belgrádi konvenció értelmében elkezdődött a történelmi Magyarország felbomlása, a déli és a keleti területek kiürítése, ahova szerb és román csapatok vonultak be. A Gyulafehérváron tartott nemzeti gyűlésről írta Mikkes Imre: "Egész Erdély, Brassótól Máramarosszigetig és nyugattól keletig megjelent a gyulafehérvári nagygyűlésen. Körülbelül százezer ember vonult föl. A Főtér tarkállik a nemzeti viseletektől. A hegyeken túlról, északról, délről, a Zsil völgye felől minden irányból özönlik a nép. A mezőkön tarka csoportok. Önkéntes szónokok gyújtóbeszédet tartanak. Bandák harsogják a "Desteapta-te"-t. Az állomásra egymás után robognak be a vonatok. A Károlyi-kormány ingyen bocsátotta rendelkezésre az üres szerelvényeket. A széthulló Magyarország technikai segítséget nyújtott az elszakadáshoz. A végtelen naivság politikája volt ez. Azt mozdította előre, amit nem óhajtott. Ami ellen kézzel-lábbal, szíve vérével küzdött. Így virradt fel 1918. december elseje. Az elszakadás napja." (Mikes Imre: Erdély útja Nagy-Magyarországtól Nagy-Romániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996) A gyulafehérvári nemzetgyűlés által elfogadott pontokban, többek között, leszögezték: a nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosainak, továbbá teljes nemzeti szabadságot ígér az együttlakó népek számára: "Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot". "Általános, közvetlen, egyenlő, titkos községenkénti proporcionális választói jogot mindkét nemű huszonkét évet betöltött személy számára, a községi, megyei és törvényhozási képviselet választásánál", valamint "korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jogot, minden emberi gondolat szabad terjesztését. A határozat továbbá radikális földbirtokreformot irányoz elő, amely "agrárpolitikának a vezérfonala egyfelől a szociális kiegyenlítés előmozdítása, másfelől a termelés fokozása kell hogy legyen", az ipari munkásságnak pedig biztosítandók azok a jogok, "amelyek a legelőrehaladottabb nyugati államokban törvénybe vannak iktatva". (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) A nemzetgyűlés kétszáztizenkét tagból álló Román Nagy Nemzeti Tanácsot (Marele Sfat National Roman) hozott létre, amely Iuliu Maniu elnöksége alatt megalakította a tizenöttagú Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent). Az utóbbi megbízásából négytagú bizottság a gyulafehérvári határozatokkal Bukarestbe utazott, hogy hivatalosan is felajánlja I. Ferdinánd királynak az Erdély fölötti hatalmat. Az Erdélyt Romániához csatoló dekrétum december 30-án a Hivatalos Közlönyben is megjelent, úgyszintén az a királyi rendelet is, amely a Kormányzótanácsot megbízta az ideiglenesen csatolt területek igazgatásával, valamint a választójogi és agrárreform-tervezet kidolgozásával, a külügy, hadsereg, vámügy, állambiztonság, bankjegykibocsátás, állami kölcsönök stb. intézését a királyi kormány igazgatásába utalva. Gyulafehérváron sem a magyarok, sem a szászok képviselői nem lehettek jelen, tehát megkérdezésük nélkül rendelkeztek a sorsuk felett. A kialakult egyre reménytelenebb helyzetben a budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetőt, s 1918. december 8-án dr. Apáthy István neves professzort bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal, miközben megkezdődött a román csapatok előrenyomulása. A román csapatok december 18-án átlépték a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalat, s Mosoiu tábornok, az Erdélybe bevonuló román csapatok parancsnoka megüzente Apáthynak, hogy az Antant felhatalmazása alapján megszállja Kolozsvárt, s ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost. Apáthy válasza: Kolozsvár nem áll ellen. (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., 1930, Kolozsvár) A város átadása előtti napokban az Apáthy vezetése alatt álló magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József irányította székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült, s megalkotta az erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot. Ez december 22-re Kolozsvárra összehívta az erdélyi magyarság önrendelkező nemzetgyűlését: a résztvevők a gyulafehérvári román nemzetgyűlés ellen tiltakoztak, amelyen "Magyarország 26 vármegyéjének csak egy nemzete volt képviselve", és ahol a "román testvérek nem kérdezték meg a 26 vármegye más nyelven beszélő lakosait, amelyek számbeli többségben vannak, vajon le akarnak-e mondani az ifjú népköztársaság szabadságáról? Rólunk határoztak, nélkülünk!" (Ellenzék, 1918. december 20.) "

"A Kolozsváron összesereglett Kelet-Magyarországnak "különböző vallású és fajú népei" a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján kijelentették: Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni, s az egységes és csonkíthatatlan Magyarország keretén belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot. Kijelentette továbbá a nagygyűlés, hogy az erdélyi magyarság és székelység teljes jogosultságú önkormányzati szervének és képviselőjének elismeri a Kolozsvárt 1918. december 17-én egyesült erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot, illetve annak 1918. december 18-án megalakult választott központi Kormányzótanácsot (Ellenzék, 1918. december 20.). Két nappal később, december 24-én a román királyi csapatok megszállták Kolozsvárt, ahol dr. Haller Gusztáv polgármester fogadta őket. Kolozsvár megszállását követően Neculcea tábornok kilenc pontot tartalmazó rendeletet tett közzé: minden hivatal mellé tiszteket rendelt, a fegyvereket három nap alatt be kellett szolgáltatni, estétől hajnalig tilos volt az utcán járni, háromnál többen nappal sem járhattak együtt, a színházak folytathatták működésüket, továbbá Budapest felé utazni csak katonai engedéllyel lehetett, minden sajtótermék cenzúra alá esett, a sorozásra vonatkozó híreket alaptalanoknak tekintették, akik nem rendelkeztek Kolozsváron állandó lakhellyel, három nap alatt kötelesek voltak elhagyni a várost (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., Kolozsvár, 1930). Erdély fővárosának megszállása után a szövetséges hatalmak gyakorlatilag egész Erdélyt a román hadsereg kezére adták. 1919. január 8-án a szász népszervezet bővített központi választmánya Medgyesen kimondta a Romániával való egyesülést: "a határozat fontosságának teljes tudatában a szász nép a mai naptól kezdve a román birodalom tagjának tekinti magát, fiait és leányait a román állam polgárainak. Kéri Istent, hogy vezesse jóra és adja áldását ehhez a felelősségteljes lépéshez, melyet megtenni kötelességüknek érezték". (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929. I. évf., Kolozsvár, 1930.) A gyenge szótöbbséggel hozott határozat azonban hamarosan válságba sodorta az erdélyi szászokat, amelynek legnagyobb társadalmi egyesülete emlékiratban tiltakozott Erdély elszakítása ellen, leszögezvén, hogy a szász nép túlnyomó többsége nem azonosítja magát a medgyesi határozattal, és Erdélyt továbbra is Magyarországhoz tartozónak tekinti (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941). A tenniakarók a Wilson-féle önrendelkezés elv alapján köztársaságokat alapítottak: Udvarhely megyében a volt alispán, dr. Paál Árpád vezetésével, Kalotaszegen pedig Kós Károly író, építész irányításával alakultak köztársaságok (Sas Péter: Az erdélyi magyarság politikai szervezkedése. Kézirat). Ugyanakkor 1919. január 14-én dr. Grandpierre Emil főispán, dr. Papp József ügyvédi kamarai elnök, dr. Menyhárt Gáspár egyetemi tanár, dr. Kertész Jenő ügyvéd, br. Jósika János birtokos és Jordáky Lajos nyomdász Nagyszebenbe utaztak, hogy tárgyalásokat folytassanak a román Kormányzótanáccsal. Azt javasolták Maniunak: a közigazgatás Erdély magyar területein legyen magyar, a románokon román, a vegyeseken vegyes, a tisztviselőktől pedig ne követeljenek esküt, hanem elégedjenek meg fogadalommal. A tanács azonban hallani sem akart a kezdeményezésről, és amikor a javaslattevők visszatértek Kolozsvárra, Apáthy Istvánt már börtönben találták (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941). "

"Hét év alatt közel kétszázer magyar repatriált Erdélyből a csonka hazába (Mikó Imre: Erdélyi politika. In: Hitel 1940-1941, 2. Sz., Kolozsvár). Nagyhatalmi ultimátum nyomán Románia végül 1919. december 9-én Párizsban megkötötte a kisebbségi egyezményt a szövetséges és a társult hatalmakkal. Ez biztosította az új országhatárok közé kerülő kisebbségek jogainak nemzetközi védelmét, a dokumentumban leszögezvén: a román kormány kötelezi magát arra, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és a szabadság teljes védelmét biztosítja. "Románia minden lakosát megilleti az a jog, hogy bármely hitet, vallást vagy hitvallást, nyilvánosan vagy otthonában, szabadon gyakoroljon, amennyiben ezeknek gyakorlata a közrenddel és jó erkölcsökkel nem ellenkezik." (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) Alig néhány hónap múlva, 1920. június 4-én Trianonban aláírták az ezeréves ország szétdarabolását kimondó békeszerződést, amely Erdélyt mint többségben románlakta területet Romániának ítélte oda. A döntés nyomán a történelmi Magyarország területének kétharmada, népességének pedig egyharmada az utódállamok fennhatósága alá került. /Papp Annamária: Öröm és gyász: 1918. December 1. Rólunk határoztak, nélkülünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"

"Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei kolozsvári közgyűlésén tizennégy, az erdélyi kulturális és művelődési életben kimagasló szerepet vállaló személyiségnek adott díjat. Ennek keretében részesült - többek között - Spectator díjban Stanik István, az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap főszerkesztője, Both Aranka pedig az erdélyi magyar néphagyományok ápolásáért kapta meg az EMKE Kacsó András díját. Az erdélyi magyar népi kultúra értékeinek intézményes megőrzése és ápolása terén kifejtett kiemelkedő munkásságáért Gazda Klára a Bányai János díjat, Muzsnay Árpád közösségmegtartó és közművelődési munkásságáért a Kun Kocsárd díjat vehette át. Az EMKE Buzás Pálnak ítélte a Nagy István díjat a magyar zeneirodalom értékeinek népszerűsítése terén végzett több évtizedes zongoraművészi és zenepedagógiai munkásságáért, Garda Dezső, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője pedig népfőiskolaszervező munkásságáért Balázs Ferenc díjban részesült. /Erdélyi kulturális díjak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./ Nemes Levente a Bánffy Miklósról, Fülöp Zoltán a Kovács Györgyről, Fábián Enikő a Poór Liliről elnevezett, a színművészet terén elért eredményeket jutalmazó díjat kapta. A Szentgyörgyi István-díjat László Károly, a Szolnay Sándor-díjat Paulovics László, a Monoki István-díjat Szabó Klára, a Balázs Ferenc-díjat Garda Dezső, a Mikó Imre-díjat Székely Zsuzsa vehette át. A farkaslaki Tamási-ház hűséges gondozásáért Tamási Erzsébet vehetett át oklevelet. A közgyűlésen újra az egyesület alelnökévé választották Matekovits Máriát, az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport aligazgatóját. /K. ZS.: Átadták az EMKE 2003-as díjait. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./"

"Magyarságunk élő lelkiismerete, egyik legszorgalmasabb és legtermékenyebb írónk, jellemezte Beke Györgyöt Bölöni Domokos, aki Erdély magyarságának ébresztője, prédikátora, anyanyelvi kultúránk propagátora. Beke György intézmény volt, és tán ma is az. Barangolások Erdélyben címmel jelennek meg szociográfiai sorozatának darabjai, az ötödik kötetet - címe: Déva vára alatt - két másik könyvével együtt (Advent a kaszárnyában, Makacs realizmus) novemberben mutatták be Magyarországon. A Makacs realizmus. Tanulmányok, interjúk, portrék /Közdok, Budapest, 2003/ két kötetbe gyűjtött írásai között van 1946-os keltezésűt (az Új Székely Népben megjelent interjúban Szabédi Lászlóval), hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években írottak és természetesen az 1990-2002 között keletkezett termés legjava is itt sorakozik.Olyan alkotókról ír, mint Veres Péter, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Bánffy Miklós, Kós Károly, Tamási Áron, Nyirő József, Molter Károly, Mikó Imre, Féja Géza, Ilia Mihály, Horváth Imre, Sütő András, Czine Mihály, Veress Dániel, Kibédi Varga Áron, Sombori Sándor, Pomogáts Béla, Páll Árpád, Holló Ernő, Viljo Tervolen finn vendégprofesszor, Tamás Menyhért, Lakatos Demeter csángó költő stb. Hiteles a beszéde, mert nyílt, egyenes, őszinte, érthető. Népét, nemzetét híven szolgálja. /Bölöni Domokos: Egy társadalmi gyalogló hajtóereje. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./"

Nem csak a helytörténészek számára jelent igazi csemegét Tatár Zoltán Kincses külvárosom /Kalauz Kiadó, Kolozsvár/ címmel a tavaly megjelent kötete. Tatár Zoltán elmondta, hogy Kolozsvár külvárosának egyik negyedében nőtt, neki az kincses volt a házaival, utcáival, embereivel együtt. Az ő vidéke az Attila út vagy a Györgyfalvi úttól kelet-északkeleti irányban egészen a Magyar utcáig terjed. Ebben benne van Oncsa-telep, a Kazinczy utca, a Taksony vezér utca, a Pata utca, az Endre király utca, a Zápolya utca és Porondbánya egészen a Kossuth Lajos utcáig. Tatár Zoltán 1938-ban születt Tordán, és 1940-ben jöttek Kolozsvárra. Ott lakott egészen 1986-ig, a nagy rombolásig. A fiatalok nem ismerik eléggé a város történetét, amely az utóbbi ötven év alatt annyira megváltozott, a felnövekvő nemzedék szinte el sem tudja képzelni, milyen lehetett régen. Gaal Györgynek a Magyarok utcájáról meg a Farkas utcai egyetemről jelent meg kötete, vagy Vincze Zoltántól a Farkas utca leírása. A régebbi időkből Mikó Imre A csendes Petőfi utca című regényes leírása nagyon értékes mű. Könyve megjelenése óta sok idős ember hívta, hogy elmesélje emlékeit. /Sándor Boglárka Ágnes: Külvárosi kincsek krónikása. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

"Azoknak, akik nem adták fel" – ezzel a mottóval adja az olvasó kezébe a két szerző, Borbély Zsolt Attila és Szentimrei Krisztina azt a könyvet – Erdélyi magyar politikatörténet, 1989–2003, Budapest, 2003. –, amely ezekben a hetekben jelent meg Budapesten. A könyv azokhoz szól, akik nem adták fel a küzdelmet a magyarság útjának korrigálásáért, a helyes irány megtalálásáért. Tőkés László a mű bevezetőjében kidomborította, hogy a trianoni pszichózisból fakadó tudati-társadalmi-politikai öncsonkítás folytatódásának körülményei között ez a munka sokkal inkább egy olyan történelmi útikalauznak és kézikönyvnek számít, melyet nemcsak a "szakmának" vagy az érdeklődő olvasónak, hanem valamennyi, nemzeti sorsa és jövendője iránt elkötelezett magyar politikai és közéleti szereplőnek a napi használatára készült. Ez a könyv mintegy folytatása Mikó Imre a Trianon utáni erdélyi magyar politika történetét és tanulságait összegező Huszonkét év című kötetének – természetesen az 1940 és 1989 közötti időszakot kihagyva, hiszen ’45 után a kommunista korszakban aligha kerülhet szóba erdélyi magyar politika vagy magyar érdekképviselet. Az jelenleg RMDSZ protokollumokkal szegődik a kormányzó román Szociáldemokrata Párt irányvonalához. Hogy miként jutott ide, erre válaszolt a két szerző alaposan dokumentált munkája. Az RMDSZ válsága arra vezethető vissza, hogy annak csúcsvezetése fontosabbnak tartotta saját pozíciójának megőrzését, mint a szövetség demokratizálását. A szerzők számba vették a megjelent szervezeteket, pártokat és platformokat, végül felvázolták a szervezet távlatait. Itt figyelembe kell venni, hogy megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, amelynek elnöke, Tőkés László kifejtette: "A tavalyi év a behódolás éve volt, 2004 az autonómia éve lesz. Két alternatíva van: folytatni a behódolást, a visszarendeződést, vagy áttörést elérni kisebbségi és magyar szempontból, megteremtve az autonómia feltételeit. Nem akarjuk megosztani a magyarságot, nem lépünk ki az RMDSZ-ből, de ellenezzük a totalitárius pártegységet. Pártegységből célegységet kell alakítanunk." Borbély Zsolt Attila és Szentimrei Krisztina úttörő könyve ezt a távlatot egyengeti. /Mihálka Zoltán: Erdélyi magyar politikai látlelet. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 27./

Kolozsváron a városi tanács több új utca nevéről szavazott. Annak ellenére, hogy a nagy-romániás önkormányzati képviselők és a polgármester hevesen tiltakozott, a helyi döntéshozó testület jóváhagyta, hogy hat utcát magyar építészekről, írókról, költőkről, fejedelmekről nevezzenek el. A városi tanács határozata értelmében az épülő villanegyedekben utcát neveznek el Kós Károlyról, Dsida Jenőről, II. Rákóczi Ferencről, Móricz Zsigmondról, Bethlen Gáborról és gróf Mikó Imréről. Funar polgármester bűnügyi feljelentéssel fenyegetőzött, ugyanis szerinte Kós románellenes tevékenységet folytatott. /K. O.: Hat új magyar utcanév Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./

Románia-ellenes uszítás a bukaresti Ady Endre magyar líceumban címmel írta feljelentését Hajdú Győző eszményképének, Adrian Paunescunak Flacara című hetilapjában. Megírta, hogy egyes vezetők elmarasztalták az iskola néptáncegyüttesét, amiért december 1-jén a Hajdú Győző vezette Impreuna – Együtt Kulturális és Baráti Társaság ünnepségén színpadra lépett. A fenyegetés miatt a líceum együttese nem vállalta, hogy a következő ünnepségükön is szerepeljen. Hajdú Győző szerint: „Amennyiben ezek a vezetők az RMDSZ tagjai, úgy magától értetődő, hogy Románia-ellenes uszítás miatt azonnal ki kell zárni őket az RMDSZ-ből és közéleti tisztségeikből." Barabás István újságíró párhuzamot vont: az RMDSZ vezetőségének Nagyváradról minduntalan püspöki átokban van része azért, mert nemzetáruló, utódkommunista módon lepaktált a román hatalommal. Hajdú Győző Bukarestből buzgón segédkezik a püspök diszkreditáló törekvéseinek, de ő épp ellenkezőleg, azért mert az RMDSZ vezetősége úgymond Románia ellen uszítja a magyar közvéleményt. Barabás megjegyezte: itt nem a vád a fontos, hanem a cél, ennek követésében „Hajdú Győző és Tőkés László épp ennyire egy test, egy lélek.” Hajdú Győző cikke mellett Raul Sorban A magyar kérdés című nagy ívű cikksorozatának besúgói listáján található Demeter Béla, Mikó Imre, Balogh Edgár, Kós Károly, akik egyidejűleg horthysták és kommunisták. /Barabás István: Hajdú Győző hadat üzen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

Raoul Sorban közeledik a századik életévéhez, de tolla termékeny. Invazie de stafii (Kísértetek inváziója) cím alatt megjelent önéletírás első kötete 600 oldalas. Barabás István újságíró emlékezett: A Hét bukaresti szerkesztőségében 1983 novembere végén különszámot készítettek elő Kós Károly születésének 100. évfordulójára. Már összeállt az anyag, amikor telefon jött a pártvezetőség propaganda titkárságától: Kós Károlynak mostantól kezdve még a nevét sem szabad leírni! A romániai sajtóban 1989. dec. 22-ig érvényben volt az embargó. Raoul Sorban ugyanis beadványt intézett a Központi Bizottsághoz: Kós Károly a Horthy-megszállás alatt ellenségesen viszonyult románokhoz és zsidókhoz. A feljelentés még nem került elő, de valóságalapját igazolta Raoul Sorbannak a Cronica Romana hasábjain 2003. márc. 4–5-én megjelent visszaemlékezése. Ebben ismételten kirohant Kós Károly ellen. Sorban könyvéhez a bálványozott eszmetárs, Adrian Paunescu szenátor írt lelkendező előszót. A feljelentésekben megőszült aggastyán a Romániai Magyar Lexikont vette inkvizíciós vizsgálat alá. Most Balogh Edgáron, Demeter Bélán, Mikó Imrén és az Utunk szerkesztőségén verte el a port. Mikó Imrét náci ideológusként mutatta be. Tudor Bugnariu kolozsvári tanszékvezető professzor özvegye megtudta: a férjéről rendszeresen besúgói jelentéseket küldözgető, Dragomir fedőnevű ügynök Raoul Sorban volt. Sorban azért gyűlölte Bugnariu professzort, mert a professzor elmondta: Sorban kedvenc meséjének, miszerint 1944-ben kolozsvári zsidók százait mentette meg, semmilyen valóságalapja nincs. /Barabás István: Kísértetparádé. Raoul Sorban beszélget a halottakkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

A kolozsvári tanács április 29-én kelt határozatával hat magyar utcanevet /Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, Dsida Jenő költő, Kós Károly építész, író, politikus, Mikó Imre politikus, történész, mecénás, Móricz Zsigmond író, II. Rákóczi Ferenc fejedelem/ hagyott jóvá. A névjelző táblák kifüggesztésére a napokban kerül sor. Ezeket az új magyar utcaneveket mind a város peremén, új, nyúlfarknyi utcák kapták. Bethlen Gábornak 1964-ig a várfal mellett volt, a róla elnevezett bástyától kiinduló utcája. Ugyancsak addig a Mikó-kerthez vezető utca viselte – még a két világháború között is! – az Erdélyi Múzeum-Egyesületet alapító Mikó Imre gróf nevét. Aránylag fontos utca jutott Móricz Zsigmondnak is. A Rákóczi utat a legtöbb kolozsvári még ma is e néven ismeri. Móricz Zsigmond a Monostor negyed egyik csücskében, Bethlen Gábor a bácsi út mellékén, Dsida Jenő a Hajnal negyed déli nyúlványában, Rákóczi Ferenc, Mikó Imre és Kós Károly a Tordai út vonzáskörében lesz új utcák névadója. /Gaal György: Hat magyar utcanév. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6/

Október 23-án tartja az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány hagyományos október 23-i megemlékezését Kolozsváron, a Heltai Alapítvány Pinceklubjában. A Dobai Istvánnal és Nagy Józseffel együtt elítélt, majd fogsága idején meggyilkolt Kertész Gábor mártíriumára az egykori börtöntárs és barát, Varga László református lelkész emlékezik. 1956-os versekből és sajtóanyagokból készült összeállítással közreműködik Boér Ferenc színművész. ’56 könyvekben címmel a Gr. Mikó Imre Könyvtár 1956-os kiadványaiból kiállítás tekinthető meg. /Erdélyi mártírok – Emlékezés Kertész Gáborra. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyói fiókszervezetének közgazdasági szekciója novemberben tudományos értekezletet szervezett Gyergyószentmiklóson, amely Erdély, illetve a Gyergyói-medence gazdasági helyzetét és jövőbeni kilátásait taglalta. Somai József, az Erdélyi Magyar Közgazdász Társaság elnöke előadásában feltárta a szegénység, elmaradottság okait. A ’90-es évek elején a magángazdálkodáshoz való visszatérés jóval alacsonyabb szinten történt, mint amilyen színvonalon az 1930-as években volt, ugyanakkor az ’50-es évek kollektivizálása hiteltelenítette a szövetkezeti rendszert az emberek előtt. Győrfy Lehel, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karának adjunktusa kifejtette, hogy a mezőgazdaságban a munkatermelékenység alacsony, a lakosság 40%-át foglalkoztartaj, ami az uniós országokhoz képest, ahol ez 15% alatt van, igen magas arány. Dr. Garda Dezső a Gyergyói-medence gazdasági helyzetét taglalta, ahol a területnek csak 10,7%-a alkalmas mezőgazdasági művelésre, ezért az erdőgazdálkodásnak jut fontos szerep. 1990–92 között 6000-rel csökkent a medence lakossága, 1992–2002 között 3000-rel, jelenleg több mint 6000-en dolgoznak Magyarországon, hogy eltartsák itthon élő családjukat. A térséget a racionális erdőgazdálkodás mentheti meg, az erdők újraültetése. Másik lehetőség egy 2005-ben benyújtandó törvénytervezet az erdővédelemről. Somai József bemutatta az Erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából c. könyv I. és II. kötetét, amely a Romániai Magyar Közgazdász Társaság gondozásában jelent meg, és 22 neves, a gazdasági gondolkodás fejlődéséhez hozzájáruló személyiségről – mint Wesselényi Miklós, Bölöni Farkas Sándor, Mikó Imre, Barabás Endre, Pete Ferenc, Orbán Balázs – közöl tanulmányt. /Gál Éva Emese: Katasztrófa vár a falvakra, ha elmarad a vidékfejlesztés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

Dec. 4-én tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) évzáró gyűlését, valamint az ezt követő, az erdélyi magyar Oscarnak is becézett kitüntetések, az EMKE-díjak átadását. Kötő József EMKE-elnök elmondta: újjáalakuló közgyűlésnek is beillik az idei, mert alapvető átstrukturálódások mentek végbe mind a társadalomépítésben, mind a kultúraművelésben. Kifejtette: a társadalomépítésben elkövetkezik az autonómiák korszaka. Az EMKÉ-nek pedig a kulturális autonómiához szükséges feltételeket kellett megteremtenie. Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke felvetette: romániai magyar viszonylatban szükség lenne egy központi könyvtárra, ennek megalakítására pedig két országos egyesület a leghivatottabb, az EMKE és az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Zsehránszky István hozzászólásában kifogásolta: még mindig nem oldódott meg a kolozsvári bábszínház problémája. Kötő József elmondta: tizenkettedik alkalommal osztják ki a díjakat, a minőséget teremtő embereket jutalmazni kell. A Mikó Imre-díj azon magyar vállalkozók elismerése, akik anyagilag hozzájárulnak az erdélyi művelődési értékek megőrzéséhez, és amelyet idén Mezei Jánosnak adtak át. Oklevéllel tüntették ki a Szabadság szerkesztőjét, Ördög I. Bélát a vállalkozókat bemutató és népszerűsítő írásaiért, riportjaiért. /Köllő Katalin: Az autonómia követelményeihez igazodik az EMKE. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

Dec. 11-én Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert Emlékházban tartotta meg a VI. Honismereti Napot a Kőváry László Honismereti Kör. Murádin Jenő, Asztalos Lajos és Starmüller Géza előadását hallgatták meg a Kárpát-medencében történt emlékmű állításokról. Bemutatták Kolozsvár régi köztéri szobrait és emlékműveit. A lista hosszú: Mária-szobor fogadalmi oszlop, Fogadalmi kapu, Karolina-oszlop (Státua), Donát-szobor, Gróf Mikó Imre mellszobra, szamosfalvi honvédvértanú emlékmű, Sétatéri szökőkút, Erzsébet királyné szobra a Fellegvár oldalában, Mátyás-szobor, Szent György-szobor, Kárpátok Őre, Széchenyi mellszobra, Rákóczi emlékoszlop, Fellegvári szoborcsoport, Szent Mihály-dombormű és Báthory István mellszobra. /Ö. I. B.: VI. Honismereti Nap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

Február 11-én Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban együttműködési megállapodást írt alá dr. Monok István főigazgató és dr. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a két szervezet közötti hosszú távú együttműködésről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület saját kiadványai mellett az egyik legnagyobb könyv-, folyóirat-, kéziratgyűjteménnyel is rendelkezik, amely Erdély történelmi kulturális örökségének szerves része. Az EME fontosnak tartja, hogy dokumentumai digitális formában a világhálón minél szélesebb körben elérhetőek legyenek. Az EME digitalizálási programjának megvalósításában vállal szerepet az OSZK, azon belül is a Magyar Elektronikus Könyvtár. A szerződés aláírásánál jelen volt dr. Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke, Moldován István, a Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület ügyvezető elnöke valamint Kicsi György, a Gróf Mikó Imre Alapítvány titkára. /EME: digitalizálják a magyar kulturális örökséget. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ negyedfélszáz tagot számláló Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya február 22-én tartotta Kolozsváron éves közgyűlését, az elmúlt év eredményeit értékelték. A dr. Keszeg Vilmos szakosztályi elnök és Nagy Mihály Zoltán szakosztályi titkár által elkészített beszámoló öt konferenciáról számolt be. Vándorgyűlést szerveztek Baróton az EME és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, valamint Zilahon és Szilágysomlyón az EME, valamint Zilah és vidéke fiókszervezetének közös szervezésében. Egyed Emese kezdeményezte és szervezte meg a Variánsok címet viselő irodalom- és színháztörténeti konferenciát. Az Erdély a magyar középkorkutatásban konferencia a hazai és a magyarországi szakemberek találkozását tette lehetővé. Az EME és a Pósta Béla Egyesület közösen szervezte a II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, amely harminc szerző kutatási eredményeinek bemutatását tette lehetővé. Az egyesület legnagyobb méretű rendezvénye az immár hagyományossá és népszerűvé vált, kétnapos, többszáz előadót felvonultató őszi rendezvény, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben. A 2005-ös tervben szerepel a Haáz Rezső Múzeummal és Alapítvánnyal közösen, Székelyudvarhelyen szervezendő vándorgyűlés, a Zilahon és Szilágysomlyón sorra kerülő, a szilágysági kutatásokat, a Tordán sorra kerülő, az Aranyosszék-kutatás eredményeit bemutató konferencia, a szótárszerkesztés elméletéről és gyakorlatáról szóló nyelvészeti és két irodalomtörténeti rendezvény, Olvasás, színház, értelmezés, és Az emlékezet helyei címmel a III. erdélyi régészeti, egy, a kora újkorra összpontosító történész-konferencia, valamint egy interdiszciplináris rendezvény, Emberek, életek, élettörténetek címmel. Az EME tagjai az év során József Attilára, Orbán Balázsra, Mikó Imrére és Bocskai Istvánra emlékeznek. /(F. E.): Eredményes évet zárt az EME I. szakosztálya. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./

Március 5-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében zajlott le az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) rendes évi közgyűlése. Elnöki beszámolójában Egyed Ákos több tavalyi pozitív eredményt mutathatott fel. Sikerült megteremteniük az anyagi feltételeket az egyesületi munka folytatására (pályázatok lebonyolítása, infrastruktúra biztosítása a csoportos kutatómunkára stb.). Sikeres volt az ősszel harmadszor megrendezett Tudomány napja Erdélyben című konferencia, amelyet a Mindentudás Egyetemének első erdélyi előadása előzött meg. Szorosabbá fűzték a kapcsolatokat a Magyar Tudományos Akadémiával. Az EME Rhédey-házi központja egyre látogatottabbá vált, sok rendezvénynek adott otthont. A közgyűlésen Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója átnyújtotta az ő kezdeményezésére tavaly alapított Gróf Mikó Imre-díjakat. A kitüntetés olyan fiatalokat részesít erkölcsi és anyagi elismerésben, akik monográfiát közöltek Erdély múltjával kapcsolatban. A díjat Fejér Tamás Gábor, Rácz Etelka és Szász Anikó kapta meg közös munkájukért, melynek címe: Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei (I.), és amelyet az EME jelentetett meg. Az EME jóváhagyta az EME-n belül a Matematika–Informatika és az Agrártudományi Szakosztályok, valamint a zenetudományi csoport létrehozását. Kezdeti szakaszában tart az Akadémiai Testület megalapítása. Régi törekvés a saját kutatóintézet létrehozása, amelynek érdekében első lépésként tudományos tanácsot fognak életre hívni. A közgyűlés tiszteletbeli tagokat választott. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály javaslatára Magyari András és Kiss András, a Természettudományi Szakosztályéra Ajtay Ferenc és Nagy Tóth Ferenc, az Orvostudományi és Gyógyszertudományi Szakosztályéra László József, a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályéra Szakács József részesült ebben a kitüntető címben. Az egyesület működési szabályzata értelmében szavazást rendeztek a választmány egyharmad részének felfrissítésére. Ennek eredményeként az új választmányi tagok a következők: Wolf Rudolf, Silye Lóránd, Feszt György, Prezenszky István és Talpas János. /Ördög I. Béla: EME – Útkeresés anyaországi segédlettel. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Március 4-én Kolozsváron, az E-MIL és az EME közös szervezésében ismertették Bajor Andor: Az ezermester; A Valdemár-kódex, a Hargita Kiadó gondozásában megjelent regényeit. Dr. Egyed Ákos az EME képviseletében elmondta: szerencsésnek tartja a közös szervezést, hiszen már az EME alapítója, gróf Mikó Imre is nagy teret szánt az irodalomnak a szervezeten belül. /F. I.: Bajor Andorra emlékezve. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Újra kell gondolni a határon túli magyarság támogatásának politikáját – hangsúlyozták egy május 11-én tartott tanácskozáson Budapesten. A támogatási politikát érdemes átgondolni – mondta Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. Ez az intézet, valamint a Hidvégi Mikó Imre Alapítvány elindított egy több beszélgetésből álló honi és határon túli sorozatot, amelyeken várhatóan javaslatok fogalmazódnak meg a politikai döntés- előkészítés és a politikai döntéshozatal számára – mondta az igazgató. Törzsök Erika, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány igazgatója elmondta: az elaprózott támogatáspolitika helyett közösségépítésre kell koncentrálni a határon túli magyarságnál. A határon túli pártok támogatása nem fontos, az emberekhez kell eljuttatni a támogatási és fejlesztési összegeket. Bárdi Nándor, a Teleki László Alapítvány munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy Szlovákiában és Romániában a magyar pártok kormányzati helyzetben vannak, így jóval nagyobb összegek felett diszponálnak, mint a magyarországi támogatások. Elmondta azt is, hogy a jelenlegi támogatási rendszeren belül sokszor nem a szakmai, hanem a politikai szempontok a meghatározók. /Újra kell gondolni a támogatáspolitikát. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 13./