Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 29.
Tanár úr kérem… – 40 éve hunyt el dr. Mikó Imre
Talán az 50 éves érettségi találkozónkon mondta a jogász végzettségű Tokay Gyuri: azt, hogy ő 90 után miniszter lehetett, 90%-ban középiskolájának, a későbbi Brassainak köszönheti. Igaza lehetett, OSZTÁLYUNK adott a kincses városnak két irodalmárt, akik joggal bekerültek a Ki-kicsoda a magyar irodalomban? c. gyűjteménybe, politikust, aki egyetlen magyarként nagykövet lehetett a balti államokban, de öt orvos, három-három tanár és mérnök, hídépítő, katonatiszt, üvegtechnikus, jogász, TV-doktor, vegyész is „kikerült” a „33”-ból, akik „velem jártak”. Balló Zoli jó pár társával együtt nem végzett főiskolát, de mint bábos és pantomimszínész bejárta Európát, és valamennyien dicsőséggel vitték tovább Brassai Sámuel szellemét, nevelőink tanításait. (Ha igaz, a legutóbbi „névsorolvasásnál” még 13-an éltünk a nagy tervekkel, világhódításra készülő 16-17 évesekből.)
És mi kellett ehhez? Az, hogy az alma ne essen távol a fájától és az alma materétől, a „tápláló anyától”. Az alma mater jeles tagja volt Árkossy Sándor tanár úr, a tudós-pedagógus és főleg emberi tanári karnak, őt is egy időre letiltotta a hatalom a katedráról. Csak 61-62 éve volt, amikor tanárjelöltek (szótárunk szerint tanártojások) jöttek tanítani iskolánkba. A földrajz szakos tanár úr jelezte előzetesen, hogy egy beszédhibás jelölt tart órát aznap, viselkedjünk rendesen. Olyan rendes-összetartó ritkán volt az osztály, a X. B, mint akkor, feleléskor mindenki remekelt, még azt is elmondtuk, ami a könyvben nem volt benne, még azt is, hogy Madagaszkárnak Benyovszky Móric személyében magyar kormányzója (vagy királya?) volt. A új lecke leadásánál pókerarccal követtük a friss ismereteket, az apróbb beszédhibáknál tilos volt a mosoly… Még volt abban az időben próbatanítás, román irodalom óra után az egyetemi tanár elismerte, hogy tudunk annyit, mint a román osztályok (igaz, Sinka Zoltánnál nem volt pardon). Emlékezetes az a próbatanítás, amikor a túlbuzgó ifjú hölgy egy pisszenés miatt három társunkat kiküldte az osztályból. Ránéztünk Tokay Gyurira, ő intett, és mi megleckéztettük a „pittyogó tanártojást”, feleléskor a passzív rezisztencia módszerét alkalmaztuk, hiába hívta ki a hölgy a napló szerinti legjobb tanulókat, ők igyekeztek a legbutább válaszokat adni. A kalapot az akcióra egy hangos ásítás tette fel, a vallatásnál, ami nem volt a legsportszerűbb, már az igazgatónkat akarta az inkvizítor behívatni, amikor a hátsó padsorokban elhelyezkedett egyik tanárjelölt kolléga jelentkezett mint tettes. (Nem tudom, hányassal jutalmazták a pedagógiai érzékkel nem rendelkező jövendőbeli tanárnőt…)
A nyár közeledtével, amikor a Kossuth Lajos utcában zöldelltek az út menti fák és nyitott volt az ablak, Árkossy tanár úr elmondta, hogy amikor a „refeknél” igazgatott, az évzáró banketten ő is kapott egy nótát diákjaitól – a Kár volt összeveszni veled… kezdetűt –, az a tanár pedig, aki év közben diákjainak év végi kirándulást ígért a jó tanulásért, az a Hazugság volt minden szavad elejű nótát kapta a rögtönzött énekkartól.
Dr. Heinrich László, a tudós fizikus-vegyész, az első, azaz a tízéves érettségi találkozónkon, amikor még szinte az egész osztály jelen volt, „szomorúan” állapította meg: Csak a diákok öregedtek, mert tíz évvel ezelőtt a tanárok már akkor is öregek voltak. Amikor a tanár úr minden órája előtt megjelent a Fizikumba vezető „titkos ajtóban”, akkor Edisont láttam magam előtt, a Merlo Park varázslóját. A „tisztogatás” őt is elérte, egy nagy kolozsvári gyár megbecsült laboránsa lett.
Fejér Miklós, szeretett osztályfőnökünk, aki szintén tett egy kis „vidéki kitérőt” Szucságon, nem volt nagyon boldog, hogy páran elhagyták Szép Erdélyországot, idézhette volna Kányádi Sándort, amit válaszként adott egy borúlátó megállapításra: Kivándorolt az erdélyi értelmiség színe-java. A székely költő szerint a színe lehet, de a java itthon maradt. Fejér „Miki”, az oszi ’66-ban így üdvözölt minket: Örvendek, hogy ti újra a padban, én újra a katedrán. Humoros megjegyzéseit általában az irodalomból vette.
A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Ez lett volna dr. Mikó Imre sorsa, ha nem ismerte volna az öreg halász, Santiago mondását: „az ember nem arra született, hogy legyőzzék”. Elsőéves főiskolai hallgatóként, 1957-ben egy délután hallottam volt osztálytársamtól, aki későbben altatóorvos lett Vásárhelyen, hogy Mikó tanár úrral kollégák lettek a Nagy könyvesbolt raktárában, ez volt a tízévi orosz nyelv oktatás jutalma. Később láttuk tanárunkat könyvcsomagokat cipelni a Lábas-házig és estefelé vissza. Majd az Egyetem utcai könyvesboltban lett elárusító… Egy kolozsvári újságíró akkor írta róla, dr. Mikó áll a pult mellett és ír… Akkor születhetett A bércre esett fa, Az utolsó magyar polihisztor és A szülőföld szerelmesének története.
Bölöni Farkas Sándor, „a székely, aki felfedezte a demokráciát”… Életének leírása több kiadást is megért, Brassai Sámuelről száz történetet gyűjtött össze a TANÁR ÚR, dedikált példánya könyvtáram féltett kincse 1971-ből, a legnagyobb székely, Orbán Balázs életének regénye csak 2011-ben láthatott napvilágot, addig őrizte a család az értékes kéziratot. Érdekes helyzet, egy szimpatikus tanár és egy gyűlölt tantárgy együtt. Csehov, Dosztojevszkij, Gogol, Puskin, Tolsztoj vagy Csajkovszkij ismerete előtt nekünk az orosz egyet jelentett a szovjet katonával, „a ruszkival”, azzal, aki elvitte a nagymama utolsó malacát és vodkával átitatva lelőtte nagynéném férjét. A kötelező anyagon kívül, amiből mára már semmi sem maradt, emlékszem arra, hogy a Háború és béke megírásakor Tolsztoj felmérte a borogyinói harcteret, és a Nagy Péter film bemutatója után megtudtuk ugyanabból a forrásból, hogy a cár néger hajóinasa Puskinnak volt a nagyapja.
Amikor a magyar Nobel-díjasok „titkát” kerestem életrajzukban, egy közös dolgot találtam, valamennyinek diákkorában szülei biztosították a kísérletezés lehetőségét, az otthoni labor felszerelését, és megkeresték számukra a legjobb iskolákat, tehát ALMAFA és ALMA MATER… Igen, Család és Iskola.
Szathmáry János, Kolozsvár–Gyergyószentmiklós
Hargita Népe (Csíkszereda)
Talán az 50 éves érettségi találkozónkon mondta a jogász végzettségű Tokay Gyuri: azt, hogy ő 90 után miniszter lehetett, 90%-ban középiskolájának, a későbbi Brassainak köszönheti. Igaza lehetett, OSZTÁLYUNK adott a kincses városnak két irodalmárt, akik joggal bekerültek a Ki-kicsoda a magyar irodalomban? c. gyűjteménybe, politikust, aki egyetlen magyarként nagykövet lehetett a balti államokban, de öt orvos, három-három tanár és mérnök, hídépítő, katonatiszt, üvegtechnikus, jogász, TV-doktor, vegyész is „kikerült” a „33”-ból, akik „velem jártak”. Balló Zoli jó pár társával együtt nem végzett főiskolát, de mint bábos és pantomimszínész bejárta Európát, és valamennyien dicsőséggel vitték tovább Brassai Sámuel szellemét, nevelőink tanításait. (Ha igaz, a legutóbbi „névsorolvasásnál” még 13-an éltünk a nagy tervekkel, világhódításra készülő 16-17 évesekből.)
És mi kellett ehhez? Az, hogy az alma ne essen távol a fájától és az alma materétől, a „tápláló anyától”. Az alma mater jeles tagja volt Árkossy Sándor tanár úr, a tudós-pedagógus és főleg emberi tanári karnak, őt is egy időre letiltotta a hatalom a katedráról. Csak 61-62 éve volt, amikor tanárjelöltek (szótárunk szerint tanártojások) jöttek tanítani iskolánkba. A földrajz szakos tanár úr jelezte előzetesen, hogy egy beszédhibás jelölt tart órát aznap, viselkedjünk rendesen. Olyan rendes-összetartó ritkán volt az osztály, a X. B, mint akkor, feleléskor mindenki remekelt, még azt is elmondtuk, ami a könyvben nem volt benne, még azt is, hogy Madagaszkárnak Benyovszky Móric személyében magyar kormányzója (vagy királya?) volt. A új lecke leadásánál pókerarccal követtük a friss ismereteket, az apróbb beszédhibáknál tilos volt a mosoly… Még volt abban az időben próbatanítás, román irodalom óra után az egyetemi tanár elismerte, hogy tudunk annyit, mint a román osztályok (igaz, Sinka Zoltánnál nem volt pardon). Emlékezetes az a próbatanítás, amikor a túlbuzgó ifjú hölgy egy pisszenés miatt három társunkat kiküldte az osztályból. Ránéztünk Tokay Gyurira, ő intett, és mi megleckéztettük a „pittyogó tanártojást”, feleléskor a passzív rezisztencia módszerét alkalmaztuk, hiába hívta ki a hölgy a napló szerinti legjobb tanulókat, ők igyekeztek a legbutább válaszokat adni. A kalapot az akcióra egy hangos ásítás tette fel, a vallatásnál, ami nem volt a legsportszerűbb, már az igazgatónkat akarta az inkvizítor behívatni, amikor a hátsó padsorokban elhelyezkedett egyik tanárjelölt kolléga jelentkezett mint tettes. (Nem tudom, hányassal jutalmazták a pedagógiai érzékkel nem rendelkező jövendőbeli tanárnőt…)
A nyár közeledtével, amikor a Kossuth Lajos utcában zöldelltek az út menti fák és nyitott volt az ablak, Árkossy tanár úr elmondta, hogy amikor a „refeknél” igazgatott, az évzáró banketten ő is kapott egy nótát diákjaitól – a Kár volt összeveszni veled… kezdetűt –, az a tanár pedig, aki év közben diákjainak év végi kirándulást ígért a jó tanulásért, az a Hazugság volt minden szavad elejű nótát kapta a rögtönzött énekkartól.
Dr. Heinrich László, a tudós fizikus-vegyész, az első, azaz a tízéves érettségi találkozónkon, amikor még szinte az egész osztály jelen volt, „szomorúan” állapította meg: Csak a diákok öregedtek, mert tíz évvel ezelőtt a tanárok már akkor is öregek voltak. Amikor a tanár úr minden órája előtt megjelent a Fizikumba vezető „titkos ajtóban”, akkor Edisont láttam magam előtt, a Merlo Park varázslóját. A „tisztogatás” őt is elérte, egy nagy kolozsvári gyár megbecsült laboránsa lett.
Fejér Miklós, szeretett osztályfőnökünk, aki szintén tett egy kis „vidéki kitérőt” Szucságon, nem volt nagyon boldog, hogy páran elhagyták Szép Erdélyországot, idézhette volna Kányádi Sándort, amit válaszként adott egy borúlátó megállapításra: Kivándorolt az erdélyi értelmiség színe-java. A székely költő szerint a színe lehet, de a java itthon maradt. Fejér „Miki”, az oszi ’66-ban így üdvözölt minket: Örvendek, hogy ti újra a padban, én újra a katedrán. Humoros megjegyzéseit általában az irodalomból vette.
A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Ez lett volna dr. Mikó Imre sorsa, ha nem ismerte volna az öreg halász, Santiago mondását: „az ember nem arra született, hogy legyőzzék”. Elsőéves főiskolai hallgatóként, 1957-ben egy délután hallottam volt osztálytársamtól, aki későbben altatóorvos lett Vásárhelyen, hogy Mikó tanár úrral kollégák lettek a Nagy könyvesbolt raktárában, ez volt a tízévi orosz nyelv oktatás jutalma. Később láttuk tanárunkat könyvcsomagokat cipelni a Lábas-házig és estefelé vissza. Majd az Egyetem utcai könyvesboltban lett elárusító… Egy kolozsvári újságíró akkor írta róla, dr. Mikó áll a pult mellett és ír… Akkor születhetett A bércre esett fa, Az utolsó magyar polihisztor és A szülőföld szerelmesének története.
Bölöni Farkas Sándor, „a székely, aki felfedezte a demokráciát”… Életének leírása több kiadást is megért, Brassai Sámuelről száz történetet gyűjtött össze a TANÁR ÚR, dedikált példánya könyvtáram féltett kincse 1971-ből, a legnagyobb székely, Orbán Balázs életének regénye csak 2011-ben láthatott napvilágot, addig őrizte a család az értékes kéziratot. Érdekes helyzet, egy szimpatikus tanár és egy gyűlölt tantárgy együtt. Csehov, Dosztojevszkij, Gogol, Puskin, Tolsztoj vagy Csajkovszkij ismerete előtt nekünk az orosz egyet jelentett a szovjet katonával, „a ruszkival”, azzal, aki elvitte a nagymama utolsó malacát és vodkával átitatva lelőtte nagynéném férjét. A kötelező anyagon kívül, amiből mára már semmi sem maradt, emlékszem arra, hogy a Háború és béke megírásakor Tolsztoj felmérte a borogyinói harcteret, és a Nagy Péter film bemutatója után megtudtuk ugyanabból a forrásból, hogy a cár néger hajóinasa Puskinnak volt a nagyapja.
Amikor a magyar Nobel-díjasok „titkát” kerestem életrajzukban, egy közös dolgot találtam, valamennyinek diákkorában szülei biztosították a kísérletezés lehetőségét, az otthoni labor felszerelését, és megkeresték számukra a legjobb iskolákat, tehát ALMAFA és ALMA MATER… Igen, Család és Iskola.
Szathmáry János, Kolozsvár–Gyergyószentmiklós
Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. április 3.
Hivatalos: jogutóda az EME gr. Mikó Imre tudóstársaságának
További fiatalítást szorgalmaztak az évi közgyűlésen
A hagyománytól eltérő módon a Jókai utcai székhely ülésterme adott otthont április 1-jén, szombaton délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi közgyűlésének, amelyen 2016 mérlegét és 2017 célkitűzéseit vették számba, továbbá díjakat adtak át, és új választmányi tagokra voksoltak a megjelent tagok. A változtatásra azért került sor, mert – amint azt megnyitójában Sipos Gábor EME-elnök közölte – a rendezvény szokásos színhelyét, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermét most renoválják. A közgyűlésen az egyik magyarországi vendég szakmai vezető tisztségviselő szájából többek között elhangzott: az anyaországgal fennálló nagyon szoros és eredményes kapcsolattartás szellemében a magyar kormánynak támogatást kell nyújtania abban, hogy a határon túl különböző akadályok között munkálkodó magyar fiatal kutatók, tanárok, diákok könnyebben hozzáférhessenek az informatikai úton elérhető tudományos tartalmakhoz.
Elnöki megnyitó beszédében Sipos Gábor átlagosnak nevezte az elmúlt esztendőt, ami szerinte a mai viszonyok között elismeréssel felérő értékelés. Jó teljesítményt mondhattak magukénak a kutatási programok, a konferenciák, a szakosztályok rendezvényei, viszont az alkalmazottak bérei változatlanul alacsony szintre kényszerültek.
Sok fiatal csatlakozott tavaly
Köszöntőt mondott Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki a tisztújítás elé néző MTA és az erdélyi magyar tudományos élet szoros kapcsolatát méltatta, melynek eredményeképp az EME teljesítménye évek óta emelkedő tendenciát mutat. Polonyi Géza, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja azt hangsúlyozta, hogy az EME nemcsak tudományos, hanem közművelődési értékeket is szolgál. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy 2016-ban 186 új taggal bővült az EME, köztük sok fiatallal, akik Amerika és Nyugat-Európa óriási elszívó erejének ellenállva itthon maradtak. Korábban közzétett főtitkári jelentéséből Bitay Enikő néhány adatot ragadott ki. 103 rendezvény, 47 kiadvány, 31 kutatási program, 4 szakmai képzés szerepel a tavalyi megvalósítások listáján, amit 13 főállású és 33 külső munkatárs segítségével szerveztek meg, bonyolítottak le. „Felelősek vagyunk a munkatársaink jövőjéért, kutatásaink minőségéért, működésünk átláthatóságáért, ugyanakkor a korszerű szervezet kialakításáért is. Az évek során az intézményt sokrétű tudományos tevékenységgel, minőségi tartalommal töltöttük meg, ideje, hogy intézményi rendszerünk erős bázisát és a méltányos jövedelmeket hosszú távú tevékenységre építsük ki. Ennek jegyében készült el ősszel a regionális tudásközpont tervezete, mely által stratégiai céljainkat kívánjuk megvalósítani, intézményünket stabil alapokra állítani” – mondta a főtitkár.
Új fejezet a gyűjtemények, ingatlanok visszaigénylésében
Fábián Botond gazdasági tanácsos jelentéséből kiderült, hogy az EME bevételei 4,25%-kal, kiadásai 2,28%-kal nőttek, a tételek döntő része támogatásokból valósult meg, és ez így lesz az idén is. Imecs Veronka az ellenőri jelentést ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig arról számolt be, hogy megszületett a végleges bírósági ítélet, melynek értelmében hivatalosan elismerik, hogy az EME a gróf Mikó Imre által alapított társaság jogutódja. Ennek pozitív szerepe lehet az eltulajdonított ingatlanok és gyűjtemények visszaszerzésében.
Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy kérdőjeles a digitális könyvtárak megőrizhetősége, ezért nem szabad megszüntetni a papíralapú könyvtárakat, legfeljebb csak csökkenteni azokban a példányszámot. Ő pedig javasolja a magyar kormánynak, hogy támogassa a külhoni magyar fiatalokat a digitálisan terjesztett tudományos tartalmakhoz való jobb hozzáférésben.
Ki kapott Apáthy-díjat, Mikó-emléklapot?
A jelentések és az idei munkaterv elfogadása után az EME választmányába kerültek a következők: Kis Boglárka Mercedesz, Kisfaludi-Bak Zsombor, Talpas János. Az Apáthy István-díjat az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ötévente adományozza kiemelkedő kutatómunkáért, egyfajta életműdíjként. Legutóbb anyagi okokból ez elmaradt, most viszont két személy is részesülhetett benne: Kolumbán József (laudációt mondott Kása Zoltán) a matematika, Sipos Emese (laudálta Bódis György) pedig a gyógyszerészet terén kifejtett munkájáért kapta az elismerést. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Egyed Emesét az irodalomtudomány terén végzett egyetemi oktatói tevékenységéért és kutatómunkájáért, Garda Dezsőt a történelemtudományban kifejtett munkájáért, és Vincze Máriát a közgazdaságtudományban végzett oktatói tevékenységéért. Külön köszöntötték a nyugdíjba vonulás előtt álló Tarnóczi Mariannt, a Határon Túli Magyarok Hivatala Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken keresztül lelkesen és hathatósan támogatta az EME-t. Az ünnepelt megnyugtatónak nevezte a Kárpát-medencei fiatal tudósnemzedék kapcsolattartásra irányuló törekvését, és elárulta: keresik megfelelő utódját.
Zárszavában Sipos Gábor célként említette meg a hazai tehetősebb rétegek bevonását támogatások reményében, valamint az EME ingatlanjainak jobb kihasználását. Szabadság (Kolozsvár)
További fiatalítást szorgalmaztak az évi közgyűlésen
A hagyománytól eltérő módon a Jókai utcai székhely ülésterme adott otthont április 1-jén, szombaton délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi közgyűlésének, amelyen 2016 mérlegét és 2017 célkitűzéseit vették számba, továbbá díjakat adtak át, és új választmányi tagokra voksoltak a megjelent tagok. A változtatásra azért került sor, mert – amint azt megnyitójában Sipos Gábor EME-elnök közölte – a rendezvény szokásos színhelyét, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermét most renoválják. A közgyűlésen az egyik magyarországi vendég szakmai vezető tisztségviselő szájából többek között elhangzott: az anyaországgal fennálló nagyon szoros és eredményes kapcsolattartás szellemében a magyar kormánynak támogatást kell nyújtania abban, hogy a határon túl különböző akadályok között munkálkodó magyar fiatal kutatók, tanárok, diákok könnyebben hozzáférhessenek az informatikai úton elérhető tudományos tartalmakhoz.
Elnöki megnyitó beszédében Sipos Gábor átlagosnak nevezte az elmúlt esztendőt, ami szerinte a mai viszonyok között elismeréssel felérő értékelés. Jó teljesítményt mondhattak magukénak a kutatási programok, a konferenciák, a szakosztályok rendezvényei, viszont az alkalmazottak bérei változatlanul alacsony szintre kényszerültek.
Sok fiatal csatlakozott tavaly
Köszöntőt mondott Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki a tisztújítás elé néző MTA és az erdélyi magyar tudományos élet szoros kapcsolatát méltatta, melynek eredményeképp az EME teljesítménye évek óta emelkedő tendenciát mutat. Polonyi Géza, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja azt hangsúlyozta, hogy az EME nemcsak tudományos, hanem közművelődési értékeket is szolgál. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy 2016-ban 186 új taggal bővült az EME, köztük sok fiatallal, akik Amerika és Nyugat-Európa óriási elszívó erejének ellenállva itthon maradtak. Korábban közzétett főtitkári jelentéséből Bitay Enikő néhány adatot ragadott ki. 103 rendezvény, 47 kiadvány, 31 kutatási program, 4 szakmai képzés szerepel a tavalyi megvalósítások listáján, amit 13 főállású és 33 külső munkatárs segítségével szerveztek meg, bonyolítottak le. „Felelősek vagyunk a munkatársaink jövőjéért, kutatásaink minőségéért, működésünk átláthatóságáért, ugyanakkor a korszerű szervezet kialakításáért is. Az évek során az intézményt sokrétű tudományos tevékenységgel, minőségi tartalommal töltöttük meg, ideje, hogy intézményi rendszerünk erős bázisát és a méltányos jövedelmeket hosszú távú tevékenységre építsük ki. Ennek jegyében készült el ősszel a regionális tudásközpont tervezete, mely által stratégiai céljainkat kívánjuk megvalósítani, intézményünket stabil alapokra állítani” – mondta a főtitkár.
Új fejezet a gyűjtemények, ingatlanok visszaigénylésében
Fábián Botond gazdasági tanácsos jelentéséből kiderült, hogy az EME bevételei 4,25%-kal, kiadásai 2,28%-kal nőttek, a tételek döntő része támogatásokból valósult meg, és ez így lesz az idén is. Imecs Veronka az ellenőri jelentést ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig arról számolt be, hogy megszületett a végleges bírósági ítélet, melynek értelmében hivatalosan elismerik, hogy az EME a gróf Mikó Imre által alapított társaság jogutódja. Ennek pozitív szerepe lehet az eltulajdonított ingatlanok és gyűjtemények visszaszerzésében.
Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy kérdőjeles a digitális könyvtárak megőrizhetősége, ezért nem szabad megszüntetni a papíralapú könyvtárakat, legfeljebb csak csökkenteni azokban a példányszámot. Ő pedig javasolja a magyar kormánynak, hogy támogassa a külhoni magyar fiatalokat a digitálisan terjesztett tudományos tartalmakhoz való jobb hozzáférésben.
Ki kapott Apáthy-díjat, Mikó-emléklapot?
A jelentések és az idei munkaterv elfogadása után az EME választmányába kerültek a következők: Kis Boglárka Mercedesz, Kisfaludi-Bak Zsombor, Talpas János. Az Apáthy István-díjat az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ötévente adományozza kiemelkedő kutatómunkáért, egyfajta életműdíjként. Legutóbb anyagi okokból ez elmaradt, most viszont két személy is részesülhetett benne: Kolumbán József (laudációt mondott Kása Zoltán) a matematika, Sipos Emese (laudálta Bódis György) pedig a gyógyszerészet terén kifejtett munkájáért kapta az elismerést. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Egyed Emesét az irodalomtudomány terén végzett egyetemi oktatói tevékenységéért és kutatómunkájáért, Garda Dezsőt a történelemtudományban kifejtett munkájáért, és Vincze Máriát a közgazdaságtudományban végzett oktatói tevékenységéért. Külön köszöntötték a nyugdíjba vonulás előtt álló Tarnóczi Mariannt, a Határon Túli Magyarok Hivatala Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken keresztül lelkesen és hathatósan támogatta az EME-t. Az ünnepelt megnyugtatónak nevezte a Kárpát-medencei fiatal tudósnemzedék kapcsolattartásra irányuló törekvését, és elárulta: keresik megfelelő utódját.
Zárszavában Sipos Gábor célként említette meg a hazai tehetősebb rétegek bevonását támogatások reményében, valamint az EME ingatlanjainak jobb kihasználását. Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 4.
Miben akart hinni Gáll Ernő?
Abban az évben és abban a hónapban született, amikor Lenin és társai eldöntik, hogy új fejezetet nyitnak a világtörténetben. Ez az esemény határozta meg Gáll Ernő sorsát is.
Anyai nagyapja vagyonos, tekintélyes nagyváradi polgár. Apai nagyapja szerény helyzetű falusi zsidó ember, akinek kopott alakját gondos kezek eltávolították elegáns ügyvéd fia és elszánt arcú, tizenhat évesen a munkásmozgalomhoz csatlakozó unokája mellől a Gáll Ernő-Napló első kötetében látható, 1931-ben készült fényképről. Ez az unoka, elvből, csakis munkáslányokkal elégítette ki kamasz érzékeit. A majdani akadémikus ifjúkora humoros emlékeit felidézve, bevallja, hogy mennyire zavarta annak idején, némely alkalmi barátnője mosdatlan szaga, amiért persze a gazdagokra haragudott, akikhez családja révén ő is tartozott. Tanulhatna a legelőkelőbb külföldi egyetemek valamelyikén, de közbeszól az osztályhelyzeti bűntudat: a kolozsvári egyetemre iratkozik be, apjának tett engedményként a jogi karra. A saját lelkiismeretének tett engedmény: minden hónapban visszaküldi az otthonról kapott pénzt, magánórákból él, tíz deka parizert vacsorázik, lóg az egyetemről (utálja a jogot), hajnalig olvas: Kantot, Marxot, és illegális kommunista diáklapot szerkeszt. Utoljára egy kórházi ágyon fekve láttam: csalódott, elszigetelt ember várja a halált, mint aki kiszorult a társadalomból. A neve, akárcsak a lap alapítóié, nem szerepel a kolofonon. Takarója alól kilóg a katéter, kínos erőlködéssel, szemérmesen az ágy alá csúsztatja a befőttes üveget a vizelettel. „Igen, ez a korral jár”, mondja, és mosolyogni próbál. Félrenézek, átadok üdvözleteket barátoktól, tanítványoktól, akiknek nincs idejük meglátogatni: „Igen, voltak barátaim és tanítványaim.” Későn vette észre, hogy egykori barátok és tanítványok már nem titkolják a véleményüket, hogy idegenné vált számukra Gáll Ernő. Aki védekezésül, önkritikai hajlama és szomorú humora kíséretében, emlékei batyujával hazamenekült a múltjába. Szinte gyermetegen hatott valamikor az az igénye, amelyet úgy fogalmazott meg, hogy „valahova tartozni kell”. Ebben igaza volt, abban már kevésbé, hogy önkímélőn, nem akart hinni a tényeknek, hiszen egész életében csak bízni, hinni akart valamiben, valakikben, akár Csoóri Sándortól Ion Iliescuig. Ki emlékszik még arra, hogy az ő főszerkesztése idején dolgoztak a Korunknál börtönviselt emberek is, meg más üldözöttek, akiket sehol sem akartak alkalmazni! Pedig alkatilag valójában nem is volt bátor. Csak éppen szégyellte magát egy olyan igazságtalan, embertelen Hatalom nevében, amelyhez tartozott is, nem is, s amelyet ő maga is hiszékenyen, önámítón segített felépíteni. Nem vonom vissza, amit évekkel ezelőtt leírtam: „Gáll Ernő konfliktuskerülő forradalmár.” És mégis: megmaradnak a könyvei, hogy tanúskodjanak tévedéseiről, megalkuvásairól, érdemeiről. Meg aztán vagyunk néhányan, akik hálával tartozunk neki, például a tilos könyvekért, amelyeket a kezünkbe adott, hogy ne felejtsünk elgondolkozni, és megismerjük az igazságot. Ernő személye és élete csupa ellentmondás. Buchenwaldból sebzetten és bizakodón sietett haza, Erdélybe, Kolozsvárra, az íróasztal és a könyvespolc közé, nem sejtve, hogy itthon minden lépését követik, és minden szavát lehallgatják. Nem ok nélkül: Venczel Józsefet látogatta, Mikó Imréről igyekezett a bonyolult igazságot felkutatni. Nem a konfliktus, hanem az eszmecsere embere volt. Az igazságot kereste. Nem csak az ő hibája, hogy nem találta meg. Gáll Ernő szülei Auschwitzban, a gázkamrában végezték életüket. Az ő élete úgy végződött, hogy a házsongárdi sírnál katolikus pap búcsúztatta.
SZILÁGYI JÚLIA / Szabadság (Kolozsvár)
Abban az évben és abban a hónapban született, amikor Lenin és társai eldöntik, hogy új fejezetet nyitnak a világtörténetben. Ez az esemény határozta meg Gáll Ernő sorsát is.
Anyai nagyapja vagyonos, tekintélyes nagyváradi polgár. Apai nagyapja szerény helyzetű falusi zsidó ember, akinek kopott alakját gondos kezek eltávolították elegáns ügyvéd fia és elszánt arcú, tizenhat évesen a munkásmozgalomhoz csatlakozó unokája mellől a Gáll Ernő-Napló első kötetében látható, 1931-ben készült fényképről. Ez az unoka, elvből, csakis munkáslányokkal elégítette ki kamasz érzékeit. A majdani akadémikus ifjúkora humoros emlékeit felidézve, bevallja, hogy mennyire zavarta annak idején, némely alkalmi barátnője mosdatlan szaga, amiért persze a gazdagokra haragudott, akikhez családja révén ő is tartozott. Tanulhatna a legelőkelőbb külföldi egyetemek valamelyikén, de közbeszól az osztályhelyzeti bűntudat: a kolozsvári egyetemre iratkozik be, apjának tett engedményként a jogi karra. A saját lelkiismeretének tett engedmény: minden hónapban visszaküldi az otthonról kapott pénzt, magánórákból él, tíz deka parizert vacsorázik, lóg az egyetemről (utálja a jogot), hajnalig olvas: Kantot, Marxot, és illegális kommunista diáklapot szerkeszt. Utoljára egy kórházi ágyon fekve láttam: csalódott, elszigetelt ember várja a halált, mint aki kiszorult a társadalomból. A neve, akárcsak a lap alapítóié, nem szerepel a kolofonon. Takarója alól kilóg a katéter, kínos erőlködéssel, szemérmesen az ágy alá csúsztatja a befőttes üveget a vizelettel. „Igen, ez a korral jár”, mondja, és mosolyogni próbál. Félrenézek, átadok üdvözleteket barátoktól, tanítványoktól, akiknek nincs idejük meglátogatni: „Igen, voltak barátaim és tanítványaim.” Későn vette észre, hogy egykori barátok és tanítványok már nem titkolják a véleményüket, hogy idegenné vált számukra Gáll Ernő. Aki védekezésül, önkritikai hajlama és szomorú humora kíséretében, emlékei batyujával hazamenekült a múltjába. Szinte gyermetegen hatott valamikor az az igénye, amelyet úgy fogalmazott meg, hogy „valahova tartozni kell”. Ebben igaza volt, abban már kevésbé, hogy önkímélőn, nem akart hinni a tényeknek, hiszen egész életében csak bízni, hinni akart valamiben, valakikben, akár Csoóri Sándortól Ion Iliescuig. Ki emlékszik még arra, hogy az ő főszerkesztése idején dolgoztak a Korunknál börtönviselt emberek is, meg más üldözöttek, akiket sehol sem akartak alkalmazni! Pedig alkatilag valójában nem is volt bátor. Csak éppen szégyellte magát egy olyan igazságtalan, embertelen Hatalom nevében, amelyhez tartozott is, nem is, s amelyet ő maga is hiszékenyen, önámítón segített felépíteni. Nem vonom vissza, amit évekkel ezelőtt leírtam: „Gáll Ernő konfliktuskerülő forradalmár.” És mégis: megmaradnak a könyvei, hogy tanúskodjanak tévedéseiről, megalkuvásairól, érdemeiről. Meg aztán vagyunk néhányan, akik hálával tartozunk neki, például a tilos könyvekért, amelyeket a kezünkbe adott, hogy ne felejtsünk elgondolkozni, és megismerjük az igazságot. Ernő személye és élete csupa ellentmondás. Buchenwaldból sebzetten és bizakodón sietett haza, Erdélybe, Kolozsvárra, az íróasztal és a könyvespolc közé, nem sejtve, hogy itthon minden lépését követik, és minden szavát lehallgatják. Nem ok nélkül: Venczel Józsefet látogatta, Mikó Imréről igyekezett a bonyolult igazságot felkutatni. Nem a konfliktus, hanem az eszmecsere embere volt. Az igazságot kereste. Nem csak az ő hibája, hogy nem találta meg. Gáll Ernő szülei Auschwitzban, a gázkamrában végezték életüket. Az ő élete úgy végződött, hogy a házsongárdi sírnál katolikus pap búcsúztatta.
SZILÁGYI JÚLIA / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 4.
EMKE-közgyűlés és díjkiosztó gála lesz szombaton
Az idei díjazottak listája
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésére és díjkiosztó gálájára kerül sor április 8-án, szombaton délelőtt 11 órától, olvasható az egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A szokásostól eltérően, az idei esemény helyszíne a Bánffy Palota Tonitza-terme lesz (Főtér 30. sz.), derül ki a közleményből, az eseményen közreműködik a Görög Sisters zongoraduó (Szabadka, Szerbia).
A program délután 3 órától az EMKE díjak és díszoklevelek átadásával folytatódik. Közreműködik a Guttman Mihály Pedagóguskórus.
Délután fél 6-tól: könyvbemutató . A Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetet bemutatja a szerkesztő, Ábrám Zoltán, az ünnepelt jelenlétében. Társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület.
Este 7 órától a Görög Sisters zongoraduó hangversenye (Görög Enikő és Noémi). Helyszín: Gheorghe Dima Zeneakadémia Stúdióterme (Király / I. C. Brătianu u. 25. sz.). Műsoron: Franz Schubert: A-moll Allegro, ’Lebensstürme’ D.947 (négykezes); W. A. Mozart: C-dúr zongoraszonáta (négykezes), K. 521, I movement (Allegro); Franz Schubert: Andantino varie B-moll op.84, n° 1 (négykezes); Antonín Dvořák: Szláv tánc, E-moll (négykezes); Aleksandar Vujić: Szerb kóló (népi tánc két zongorára); Béla Bartók: 7 darab a Mikrokozmoszból BB120 (két zongorára); Maurice Ravel: La Valse (két zongorára).
EMKE-díjak 2017
Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész részére – több évtizedes önzetlen közösségi szolgálatáért, a Romániai Falugondnokságok Szövetsége lélekmentő tevékenységének a megszervezéséért és működtetéséért.
Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató részére – rendszeres terepkutatásaiért, módszeres örökségfeltáró és múzeumszervező munkásságáért.
Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr részére – a kultúra és civil kezdeményezések területén nyújtott szerteágazó tevékenységéért.
Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató részére – a nagyváradi gyermek- és ifjúsági táncházmozgalom több mint tizenöt éve tartó lelkes szervezéséért, irányításáért .
Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu részére – az erdélyi magyar kultúra minőségi román tolmácsolásáért, a széleskörű magyar-román kultúracsere elősegítésében vállalt kiemelkedő munkásságáért.
Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter részére – aki közügynek és szívügyének tekinti a nyomdászatot, a szakmai utánpótlást, múltunk és jelenünk dokumentálását.
Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária részére – a hazai magyar könyvtárügy szolgálatában kifejtett érdekképviseleti, közösségépítő és szervezői tevékenységéért.
Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy részére – az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért.
Spectator-díj: Nagy Miklós Kund részére – a teljesítményt elismerő, a törekvést méltató mértéktartó, higgadt és bíztató szavaiért, a szellemi értékteremtés melletti évtizedes síkra szállásért.
Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész részére – az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett, a hagyományokat a legmodernebb művészi törekvésekkel ötvöző, kiváló alkotómunkája elismerése képpen.
Tiszteletbeli tagság: Beder Tibor részére – a szervezet alelnökeként végzett odaadó közművelődési és a civil szerveződést elősegítő tevékenységéért és az erdélyi magyar – török történelmi kapcsolatok ápolásáért . Szabadság (Kolozsvár)
Az idei díjazottak listája
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésére és díjkiosztó gálájára kerül sor április 8-án, szombaton délelőtt 11 órától, olvasható az egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A szokásostól eltérően, az idei esemény helyszíne a Bánffy Palota Tonitza-terme lesz (Főtér 30. sz.), derül ki a közleményből, az eseményen közreműködik a Görög Sisters zongoraduó (Szabadka, Szerbia).
A program délután 3 órától az EMKE díjak és díszoklevelek átadásával folytatódik. Közreműködik a Guttman Mihály Pedagóguskórus.
Délután fél 6-tól: könyvbemutató . A Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetet bemutatja a szerkesztő, Ábrám Zoltán, az ünnepelt jelenlétében. Társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület.
Este 7 órától a Görög Sisters zongoraduó hangversenye (Görög Enikő és Noémi). Helyszín: Gheorghe Dima Zeneakadémia Stúdióterme (Király / I. C. Brătianu u. 25. sz.). Műsoron: Franz Schubert: A-moll Allegro, ’Lebensstürme’ D.947 (négykezes); W. A. Mozart: C-dúr zongoraszonáta (négykezes), K. 521, I movement (Allegro); Franz Schubert: Andantino varie B-moll op.84, n° 1 (négykezes); Antonín Dvořák: Szláv tánc, E-moll (négykezes); Aleksandar Vujić: Szerb kóló (népi tánc két zongorára); Béla Bartók: 7 darab a Mikrokozmoszból BB120 (két zongorára); Maurice Ravel: La Valse (két zongorára).
EMKE-díjak 2017
Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész részére – több évtizedes önzetlen közösségi szolgálatáért, a Romániai Falugondnokságok Szövetsége lélekmentő tevékenységének a megszervezéséért és működtetéséért.
Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató részére – rendszeres terepkutatásaiért, módszeres örökségfeltáró és múzeumszervező munkásságáért.
Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr részére – a kultúra és civil kezdeményezések területén nyújtott szerteágazó tevékenységéért.
Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató részére – a nagyváradi gyermek- és ifjúsági táncházmozgalom több mint tizenöt éve tartó lelkes szervezéséért, irányításáért .
Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu részére – az erdélyi magyar kultúra minőségi román tolmácsolásáért, a széleskörű magyar-román kultúracsere elősegítésében vállalt kiemelkedő munkásságáért.
Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter részére – aki közügynek és szívügyének tekinti a nyomdászatot, a szakmai utánpótlást, múltunk és jelenünk dokumentálását.
Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária részére – a hazai magyar könyvtárügy szolgálatában kifejtett érdekképviseleti, közösségépítő és szervezői tevékenységéért.
Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy részére – az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért.
Spectator-díj: Nagy Miklós Kund részére – a teljesítményt elismerő, a törekvést méltató mértéktartó, higgadt és bíztató szavaiért, a szellemi értékteremtés melletti évtizedes síkra szállásért.
Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész részére – az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett, a hagyományokat a legmodernebb művészi törekvésekkel ötvöző, kiváló alkotómunkája elismerése képpen.
Tiszteletbeli tagság: Beder Tibor részére – a szervezet alelnökeként végzett odaadó közművelődési és a civil szerveződést elősegítő tevékenységéért és az erdélyi magyar – török történelmi kapcsolatok ápolásáért . Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 10.
Továbbra is magyarságtudatot erősít az EMKE munkája
Életműdíjat adományoztak Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnöknek
Rendhagyó helyszínen, a patinás Bánffy-palotában zajlott le szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közgyűlése. Azért ott, mert az erre a célra hagyományosan igénybe vett Protestáns Teológiai Intézet dísztermét a reformáció fennállásának 500. évfordulója alkalmával jelenleg nagyszabású felújításnak vetik alá. Az eseményt sok, a közművelődés terén ismert hazai és magyarországi tisztségviselő tisztelte meg jelenlétével, köszöntőjével, méltató beszédével, elhangzottak továbbá az ilyenkor elmaradhatatlan elnöki, pénzügyi és cenzori beszámolók, hozzászólások és tervek, mindezt pedig több zenei műsor színezte. Idén is óriási érdeklődés mellett délután kiosztották az „erdélyi Oscaroknak” is becézett hagyományos EMKE-díjakat, majd az Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében bemutatták Ábrám Zoltán a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetét.
Növekvő hazai és anyaországi támogatás
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton Kolozsváron megtartott közgyűlésén elhangzott köszöntőjében Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszönetét fejezte ki azok iránt, akik kis közösségi szinten reflektorfény nélkül teszik a dolgukat a közművelődés érdekében, és javasolta nekik, hogy társszervezői minőségben forduljanak az önkormányzatokhoz a pályázatok megszerzéséért. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Csige Sándor konzul fejezte ki elismerését az EMKE százharminc évre visszatekintő munkájáért. Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára részletesen taglalta a magyar kormány erőfeszítéseit a Kárpát-medencében magyarul beszélők és a magyar kultúra megmentése érdekében. Minden tájegységet más-más kihívás jellemez, ezért budapesti sablonok helyett a helyi igényeknek megfelelő lépéseket kell szorgalmazni. Összesen százkét millió forint pályázható meg az idei projektek révén, amelyek haszonélvezői színházak, könyvtárak, művészeti karavánok stb. Az EMKE fontos szerepet játszhat abban a tervben, amelynek keretében a Kárpát-medencében ötszáz járási népfőiskolát akarnak beindítani és felkarolni – fejtette ki.
Megújulást sugall az EMKISZ
Széman Péter EMKE-elnök beszámolójában, többek között, a 2016-os „sikerév” 49 önálló rendezvényére tért kit. A programok között olyanokat találni, mint például a VII. Kolozsvári Magyar Napokon való részvétel, a hagyományos EMKE-rendezvények, az országos és nemzetközi kitekintésű események stb. Legnagyobb sikernek Széman Péter ifjúsági szervezetük, az EMKISZ megalakulását tekinti, amely lelkes fiatalok bevonását, munkaterületük kiszélesítését jelentette. Ötven önkéntessel dolgozik, és újdonságként említette, hogy idén június 23-24-én megrendezik a Kulturális Ifjúsági Filmnapokat. A pénzügyi jelentés és a cenzori beszámoló elfogadása után a hozzászólások között Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője köszönetét fejezte ki amiatt, hogy intézménye az EMKE-házban otthonra lelt. A Szatmár megyei szervezet elnöke, Muzsnai Árpád azt indítványozta, hogy az EMKE, az RMDSZ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztessen az összmagyar rendezvények pályázati vonatkozásaiban. A délelőtti ülésen a szabadkai Görög Enikő és Noémi (Görög Sisters) zongoraduó színezte a hangulatot.
Tíz EMKE-dij lelt gazdára
Délután a díjkiosztó gálán a hagyománynak megfelelően tíz EMKE-díj talált gazdára: Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész (laudáció: Bálint Benczédi Ferenc); Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató (laudáció: Pozsony Ferenc); Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr (laudáció: Katona Zs. József); Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató (laudáció: Pálfi József); Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu (laudáció: Mile Lajos); Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter (laudáció: Papp-Szenttamási György); Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária (laudáció: Kelemen Katalin); Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy (laudáció: Harbula Hajnal); Spectator-díj: Nagy Miklós Kund (laudáció: Gáspár Sándor); Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész (laudáció: Dabóczi Géza). Tiszteletbeli tagságot adományoztak Beder Tibornak a közművelődést és civil szerveződést elősegítő tevékenységéért, aki viszont egészségügyi okokból nem lehetett jelen. Az ünnepségen fellépett a Guttmann Mihály Pedagóguskórus.
Életműdíj Vizi E. Szilveszternek
Rendkívüli módon, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) társszervezésében, első ízben nyújtottak át életműdíjat, Gergely Zoltán képzőművész tervezte EMKE-plakettel. A megtiszteltetés Vizi E. Szilveszternek, a nemzetközileg elismert orvosprofesszornak, farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2002 és 2008 közötti elnökének jutott, aki nemcsak tudományos kutatómunkája miatt elismert, hanem sokoldalú identitásmegőrző tevékenységéért is. Laudációjában egykori tanítványa, Ábrám Zoltán – akinek szerkesztésében jelent meg félévvel ezelőtt a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötet –vázolta az érdemeket. Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy egyesülete a Vizi professzor elnöksége alatt kötött együttműködési megállapodást az MTA-val, amely azóta is szoros anyaországi támogatást biztosít az erdélyi magyar tudományosság számára.
Az ünnepelt – aki nemrég töltötte be nyolcvanadik születésnapját – elmondta: érdemes tanulni és tanítani, mert bebizonyosodott: a mi kis népünk többet adott a világörökségnek, mint amennyit számaránya szerint várni lehetne tőle. Mint fogalmazott, hálás nekünk azért, mert Erdélyben, Kolozsvártól Csíksomlyóig tanulta meg igazán, hogy mit is jelent magyarnak lenni és megmaradni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
Életműdíjat adományoztak Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnöknek
Rendhagyó helyszínen, a patinás Bánffy-palotában zajlott le szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közgyűlése. Azért ott, mert az erre a célra hagyományosan igénybe vett Protestáns Teológiai Intézet dísztermét a reformáció fennállásának 500. évfordulója alkalmával jelenleg nagyszabású felújításnak vetik alá. Az eseményt sok, a közművelődés terén ismert hazai és magyarországi tisztségviselő tisztelte meg jelenlétével, köszöntőjével, méltató beszédével, elhangzottak továbbá az ilyenkor elmaradhatatlan elnöki, pénzügyi és cenzori beszámolók, hozzászólások és tervek, mindezt pedig több zenei műsor színezte. Idén is óriási érdeklődés mellett délután kiosztották az „erdélyi Oscaroknak” is becézett hagyományos EMKE-díjakat, majd az Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében bemutatták Ábrám Zoltán a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetét.
Növekvő hazai és anyaországi támogatás
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton Kolozsváron megtartott közgyűlésén elhangzott köszöntőjében Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszönetét fejezte ki azok iránt, akik kis közösségi szinten reflektorfény nélkül teszik a dolgukat a közművelődés érdekében, és javasolta nekik, hogy társszervezői minőségben forduljanak az önkormányzatokhoz a pályázatok megszerzéséért. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Csige Sándor konzul fejezte ki elismerését az EMKE százharminc évre visszatekintő munkájáért. Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára részletesen taglalta a magyar kormány erőfeszítéseit a Kárpát-medencében magyarul beszélők és a magyar kultúra megmentése érdekében. Minden tájegységet más-más kihívás jellemez, ezért budapesti sablonok helyett a helyi igényeknek megfelelő lépéseket kell szorgalmazni. Összesen százkét millió forint pályázható meg az idei projektek révén, amelyek haszonélvezői színházak, könyvtárak, művészeti karavánok stb. Az EMKE fontos szerepet játszhat abban a tervben, amelynek keretében a Kárpát-medencében ötszáz járási népfőiskolát akarnak beindítani és felkarolni – fejtette ki.
Megújulást sugall az EMKISZ
Széman Péter EMKE-elnök beszámolójában, többek között, a 2016-os „sikerév” 49 önálló rendezvényére tért kit. A programok között olyanokat találni, mint például a VII. Kolozsvári Magyar Napokon való részvétel, a hagyományos EMKE-rendezvények, az országos és nemzetközi kitekintésű események stb. Legnagyobb sikernek Széman Péter ifjúsági szervezetük, az EMKISZ megalakulását tekinti, amely lelkes fiatalok bevonását, munkaterületük kiszélesítését jelentette. Ötven önkéntessel dolgozik, és újdonságként említette, hogy idén június 23-24-én megrendezik a Kulturális Ifjúsági Filmnapokat. A pénzügyi jelentés és a cenzori beszámoló elfogadása után a hozzászólások között Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője köszönetét fejezte ki amiatt, hogy intézménye az EMKE-házban otthonra lelt. A Szatmár megyei szervezet elnöke, Muzsnai Árpád azt indítványozta, hogy az EMKE, az RMDSZ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztessen az összmagyar rendezvények pályázati vonatkozásaiban. A délelőtti ülésen a szabadkai Görög Enikő és Noémi (Görög Sisters) zongoraduó színezte a hangulatot.
Tíz EMKE-dij lelt gazdára
Délután a díjkiosztó gálán a hagyománynak megfelelően tíz EMKE-díj talált gazdára: Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész (laudáció: Bálint Benczédi Ferenc); Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató (laudáció: Pozsony Ferenc); Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr (laudáció: Katona Zs. József); Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató (laudáció: Pálfi József); Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu (laudáció: Mile Lajos); Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter (laudáció: Papp-Szenttamási György); Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária (laudáció: Kelemen Katalin); Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy (laudáció: Harbula Hajnal); Spectator-díj: Nagy Miklós Kund (laudáció: Gáspár Sándor); Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész (laudáció: Dabóczi Géza). Tiszteletbeli tagságot adományoztak Beder Tibornak a közművelődést és civil szerveződést elősegítő tevékenységéért, aki viszont egészségügyi okokból nem lehetett jelen. Az ünnepségen fellépett a Guttmann Mihály Pedagóguskórus.
Életműdíj Vizi E. Szilveszternek
Rendkívüli módon, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) társszervezésében, első ízben nyújtottak át életműdíjat, Gergely Zoltán képzőművész tervezte EMKE-plakettel. A megtiszteltetés Vizi E. Szilveszternek, a nemzetközileg elismert orvosprofesszornak, farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2002 és 2008 közötti elnökének jutott, aki nemcsak tudományos kutatómunkája miatt elismert, hanem sokoldalú identitásmegőrző tevékenységéért is. Laudációjában egykori tanítványa, Ábrám Zoltán – akinek szerkesztésében jelent meg félévvel ezelőtt a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötet –vázolta az érdemeket. Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy egyesülete a Vizi professzor elnöksége alatt kötött együttműködési megállapodást az MTA-val, amely azóta is szoros anyaországi támogatást biztosít az erdélyi magyar tudományosság számára.
Az ünnepelt – aki nemrég töltötte be nyolcvanadik születésnapját – elmondta: érdemes tanulni és tanítani, mert bebizonyosodott: a mi kis népünk többet adott a világörökségnek, mint amennyit számaránya szerint várni lehetne tőle. Mint fogalmazott, hálás nekünk azért, mert Erdélyben, Kolozsvártól Csíksomlyóig tanulta meg igazán, hogy mit is jelent magyarnak lenni és megmaradni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 17.
Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből
Majdnem napra pontosan három- száztíz éve, 1707. április 5-én a Dinnyeföld réten ünnepélyes ceremónia keretében beiktatták Erdély törvényes fejedelmévé II. Rákóczi Ferencet, miközben – akkor még nem tudták – az utolsó marosvásárhelyi országgyűlésre került sor. Ma Erdély mindenkori fővárosában, a kolozsvári Bánffy-palotában egy másik, ugyancsak messze földön szeretett hazafi, Vizi E. Szilveszter akadémikus méltatására kerül sor. Kettőjük legközösebb jellemvonása: a haza szeretete, ami nem a holléttől függ. A magyar (erdélyi) lelkület, a közösségi alázat, ami az embert és közösséget próbáló történelmi-társadalmi változások közepette is naggyá tehet. Mindketten azok közé tartoznak – többedmagukkal, de nem feltétlenül sokadmagukkal együtt –, akik az embertársaik szeretetét is kivívták maguknak. Mert nagyon nagy dolog szeretni és szeretve lenni. Ennek jegyében veheti át most az ünnepelt az EMKE országos elnöksége által neki megítélt oklevelet, életműdíjat az alábbi indoklással: „a magyar tudományosság határon túli kiterjesztéséért, tudománynépszerűsítő és közéleti tevékenységé- ért, kulturális értékek köz- vetítéséért, az erdélyi magyarság érvényesülése és identitásmegőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkájáért”. Vizi E. Szilveszter 1936. december 31-én született, így hát jelképes pezsgőbontással köszöntjük a nyolcvan esztendejét betöltött világhírű tudóst, pannon értelmiségit. Számos elismerésben részesülő orvos-farmakológus, egyetemi tanár, akadémikus, Széchenyi-nagydíjas agykutató, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tiszteletbeli elnöke, a Mindentudás Egyeteme kezdeményezője, a Törzsasztal című adás egykori műsorvezetője, több egyetem díszdoktora. Közel húsz éve az alábbi indoklással kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét: „Az agykutatásban, a neurokémia ingerületátvitel területén elért kimagasló, nemzetközi elismertségű tudományos eredményei- ért, iskolateremtő oktatói és széles körű tudományszervező munkásságáért”, amiért több alkalommal Nobel-díjra terjesztették fel. Szá- mos elismerés mellett 2004-ben a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a díszdoktorai között tisztelheti. 2005-ben Lencsés György Ars Medica Díjjal és Emlékéremmel tüntette ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, a méltatásban kiemelve, hogy „rendkívüli jelentőségű szakmai munkássága mellett a határokon túli magyar tudományosság iránti elkötelezettsége és az erdélyi magyar orvostudomány támogatása” azok a szempontok, amelyek a döntést megindokolták. Mint népe sorsáért aggódó magyar értelmiségi, ő maga vallotta: „Vallásos neveltetésem hozzásegített ahhoz, hogy meg tudjam érteni az elnyomottakat, a rászorulókat. Például a kisebbségi sorban élőket, az erdélyi magyarság helyzetét”. Valóban, a nemzetközi tudóstársadalmon kívül, az egyetemes magyarságon belül az erdélyi magyarság nagyon sokat köszönhet neki. Tudósok és ismeretterjesztők, magányos kutatók és közösségépítők, orvosok és pedagógusok, közleményböngészők és tévénézők szembesülnek az ünnepelt szerteágazó életművével, kitartó tettrekészségével, páratlan derűlátásával és józan helyzetérté- kelésével. Olyan örök érvényű értékekkel, mint az ősök és a család tisztelete, a munka becsülete, a szülőföldhöz való hűség, a közösségi szolidaritás, a határokon átívelő őszinte emberszeretet, a nemzetközi kitekintés és anya- nyelvhez való ragaszkodás, a hit és az autonómia szolgálata. Az erdélyi magyarság sorsa iránti aggódásának kettős bizonyítéka, hogy 2006-ban elnyerte a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendet, amit tíz évre rá tiltakozásképpen visszaadott. Vizi E. Szilveszter agykutató értelmiségi felelősséggel vallja, hogy a tudós általában kisebbségiként gondolkodik. És mivel a magyar tudósnak rendkívül gazdag az anya- nyelve, ezért a magyar tudomány már-már csodákra képes. Egy tizenkét évvel ezelőtt elhangzott kolozsvári beszédéből idézek: „A határon túl élő magyarságnak – akár kisebbségi sorban él, akár nem – egyetlenegy kitörési pontja van, és ez a tudás. Amiként Mikó Imre gróf annak idején a történelmi alapok, az anyanyelv, a nemzeti szokások, az erkölcs megőrzését tűzte ki célul, ezeket tekintette a magyarság túl- élési lehetőségeinek”. A fenti gondolat folytatásaként a Csodálatos tanúságtétel – Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című könyvben olvasható beszélgetésünk üzenetértékű zárógondolatát idézem: »A tudást át kell adni. Közért- hetővé kell tenni. És a tudás egyetemességének a képviseletén túl, magyar nyelven kell megosztani a tudást, mert az a magyar nemzetet élteti. A tudós, tanár, erdélyi és nem erdélyi értelmiségi számára Kányádi Sándor négysorosa az útravaló: „Aki megért / s megértet / egy népet / megéltet”«. E rövid méltatás, a tőle idézett néhány gondolat, de legfőképpen személyiségének varázsa és kisugárzása mind-mind azt bizonyítja, hogy Vizi E. Szilveszter szeretetre alapozó hídépítő értelmiségi. A magyarokra oly jellemző széthúzás és irigység fölé emelkedve, neveltetésének és egyéni kvalitásainak köszönhetően azon kiváltságosak közé tartozik, akik otthon maradva és alkotva a külföldi megbecsülésen túl elnyerték a hazai elismerést is. Szerteágazó életművével, az erdélyi lét iránti cselekvő érzékenységével együtt értékelnünk kell az országhatárokon és a lélektani mezsgyéken átívelő egyesítő személyiségét. Nemcsak példaként szolgál, hanem a közös cselekvésben, az összefogásban rejlő társadalmi tőke erejére is figyelmeztet. Egykori és mindenkori tanítványaként, az EMKE országos elnöksége részéről sok szeretet- tel köszöntöm a Professzor Urat. Jelképesen az erdélyi magyarság nevében és tudatosan Erdélyből, a magyar tudomány és kultúra eme szegletéből, amelynek kiteljesedéséhez ő maga is tevékenyen hozzájárult. Szeretetre szeretettel válaszolunk. Isten éltesse! Kolozsvár, 2017. április 8.
Dr. Ábrám Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)
Majdnem napra pontosan három- száztíz éve, 1707. április 5-én a Dinnyeföld réten ünnepélyes ceremónia keretében beiktatták Erdély törvényes fejedelmévé II. Rákóczi Ferencet, miközben – akkor még nem tudták – az utolsó marosvásárhelyi országgyűlésre került sor. Ma Erdély mindenkori fővárosában, a kolozsvári Bánffy-palotában egy másik, ugyancsak messze földön szeretett hazafi, Vizi E. Szilveszter akadémikus méltatására kerül sor. Kettőjük legközösebb jellemvonása: a haza szeretete, ami nem a holléttől függ. A magyar (erdélyi) lelkület, a közösségi alázat, ami az embert és közösséget próbáló történelmi-társadalmi változások közepette is naggyá tehet. Mindketten azok közé tartoznak – többedmagukkal, de nem feltétlenül sokadmagukkal együtt –, akik az embertársaik szeretetét is kivívták maguknak. Mert nagyon nagy dolog szeretni és szeretve lenni. Ennek jegyében veheti át most az ünnepelt az EMKE országos elnöksége által neki megítélt oklevelet, életműdíjat az alábbi indoklással: „a magyar tudományosság határon túli kiterjesztéséért, tudománynépszerűsítő és közéleti tevékenységé- ért, kulturális értékek köz- vetítéséért, az erdélyi magyarság érvényesülése és identitásmegőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkájáért”. Vizi E. Szilveszter 1936. december 31-én született, így hát jelképes pezsgőbontással köszöntjük a nyolcvan esztendejét betöltött világhírű tudóst, pannon értelmiségit. Számos elismerésben részesülő orvos-farmakológus, egyetemi tanár, akadémikus, Széchenyi-nagydíjas agykutató, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tiszteletbeli elnöke, a Mindentudás Egyeteme kezdeményezője, a Törzsasztal című adás egykori műsorvezetője, több egyetem díszdoktora. Közel húsz éve az alábbi indoklással kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét: „Az agykutatásban, a neurokémia ingerületátvitel területén elért kimagasló, nemzetközi elismertségű tudományos eredményei- ért, iskolateremtő oktatói és széles körű tudományszervező munkásságáért”, amiért több alkalommal Nobel-díjra terjesztették fel. Szá- mos elismerés mellett 2004-ben a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a díszdoktorai között tisztelheti. 2005-ben Lencsés György Ars Medica Díjjal és Emlékéremmel tüntette ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, a méltatásban kiemelve, hogy „rendkívüli jelentőségű szakmai munkássága mellett a határokon túli magyar tudományosság iránti elkötelezettsége és az erdélyi magyar orvostudomány támogatása” azok a szempontok, amelyek a döntést megindokolták. Mint népe sorsáért aggódó magyar értelmiségi, ő maga vallotta: „Vallásos neveltetésem hozzásegített ahhoz, hogy meg tudjam érteni az elnyomottakat, a rászorulókat. Például a kisebbségi sorban élőket, az erdélyi magyarság helyzetét”. Valóban, a nemzetközi tudóstársadalmon kívül, az egyetemes magyarságon belül az erdélyi magyarság nagyon sokat köszönhet neki. Tudósok és ismeretterjesztők, magányos kutatók és közösségépítők, orvosok és pedagógusok, közleményböngészők és tévénézők szembesülnek az ünnepelt szerteágazó életművével, kitartó tettrekészségével, páratlan derűlátásával és józan helyzetérté- kelésével. Olyan örök érvényű értékekkel, mint az ősök és a család tisztelete, a munka becsülete, a szülőföldhöz való hűség, a közösségi szolidaritás, a határokon átívelő őszinte emberszeretet, a nemzetközi kitekintés és anya- nyelvhez való ragaszkodás, a hit és az autonómia szolgálata. Az erdélyi magyarság sorsa iránti aggódásának kettős bizonyítéka, hogy 2006-ban elnyerte a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendet, amit tíz évre rá tiltakozásképpen visszaadott. Vizi E. Szilveszter agykutató értelmiségi felelősséggel vallja, hogy a tudós általában kisebbségiként gondolkodik. És mivel a magyar tudósnak rendkívül gazdag az anya- nyelve, ezért a magyar tudomány már-már csodákra képes. Egy tizenkét évvel ezelőtt elhangzott kolozsvári beszédéből idézek: „A határon túl élő magyarságnak – akár kisebbségi sorban él, akár nem – egyetlenegy kitörési pontja van, és ez a tudás. Amiként Mikó Imre gróf annak idején a történelmi alapok, az anyanyelv, a nemzeti szokások, az erkölcs megőrzését tűzte ki célul, ezeket tekintette a magyarság túl- élési lehetőségeinek”. A fenti gondolat folytatásaként a Csodálatos tanúságtétel – Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című könyvben olvasható beszélgetésünk üzenetértékű zárógondolatát idézem: »A tudást át kell adni. Közért- hetővé kell tenni. És a tudás egyetemességének a képviseletén túl, magyar nyelven kell megosztani a tudást, mert az a magyar nemzetet élteti. A tudós, tanár, erdélyi és nem erdélyi értelmiségi számára Kányádi Sándor négysorosa az útravaló: „Aki megért / s megértet / egy népet / megéltet”«. E rövid méltatás, a tőle idézett néhány gondolat, de legfőképpen személyiségének varázsa és kisugárzása mind-mind azt bizonyítja, hogy Vizi E. Szilveszter szeretetre alapozó hídépítő értelmiségi. A magyarokra oly jellemző széthúzás és irigység fölé emelkedve, neveltetésének és egyéni kvalitásainak köszönhetően azon kiváltságosak közé tartozik, akik otthon maradva és alkotva a külföldi megbecsülésen túl elnyerték a hazai elismerést is. Szerteágazó életművével, az erdélyi lét iránti cselekvő érzékenységével együtt értékelnünk kell az országhatárokon és a lélektani mezsgyéken átívelő egyesítő személyiségét. Nemcsak példaként szolgál, hanem a közös cselekvésben, az összefogásban rejlő társadalmi tőke erejére is figyelmeztet. Egykori és mindenkori tanítványaként, az EMKE országos elnöksége részéről sok szeretet- tel köszöntöm a Professzor Urat. Jelképesen az erdélyi magyarság nevében és tudatosan Erdélyből, a magyar tudomány és kultúra eme szegletéből, amelynek kiteljesedéséhez ő maga is tevékenyen hozzájárult. Szeretetre szeretettel válaszolunk. Isten éltesse! Kolozsvár, 2017. április 8.
Dr. Ábrám Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 28.
Toró T. Tibor: az EMNP az autonómiatábor zászlóshajója
Az Erdélyi Magyar Néppárt ötödik kongresszusa Toró T. Tibort, a párt alapító elnökét ügyvezető elnökké választotta. A párt erdélyi mozgásteréről, külhoni kapcsolatairól, a szervezetépítésről és az autonómiamozgalmak esélyeiről beszélgetett Makkay József, az Erdélyi Napló felelős szerkesztője.
– A párt elnöke, Szilágyi Zsolt úgy fogalmazott a tisztújító kongresszuson, hogy „a most megválasztott csapattal lehet dolgozni”. Ügyvezető elnökként hogyan látja, mi változik az EMNP életében?
– Az új elnökség átlagéletkora 39 év, tehát a fiatalítás sikeres volt. De a fiatalság önmagában még nem érték, ha mindez nem jár a párt tevékenységének mennyiségi és minőségi növekedésével. Ügyvezető elnökként azon leszek, hogy bebizonyítsuk: országos gyűlésünk jól választott. Az elmúlt évek politikai harcaiban azt a címkét ragasztották ránk, hogy nem tudunk mást, csak politikai ellenfeleinket bírálni, és velünk nem lehet tárgyalni. Nos túl azon, hogy egyik vád sem igaz, ennek tudatában kell elmerülnünk a közösségi munkában, és kezdeményezéseinkkel kell bizonyítanunk az ellenkezőjét: a Néppárt egy konstruktív ellenzéki párt, amelynek fő szövetségese a nyilvánosság. Ablak kell hogy legyünk, amelyen keresztül belátást engedünk a politika és a közigazgatás boszorkánykonyhájába, és Robin Hoodként mindig a közösség és annak tagjai pártján kell állnunk, a „hatalommal” szemben. Ha az alázat, a bátorság és a szorgalom pillérein állunk, ennek a hozzáállásnak előbb-utóbb megjön az eredménye.
– A romániai magyar közélet alaphelyzete változatlan. Van egy mindent uraló RMDSZ és szövetségese, a Magyar Polgári Párt. A „mindenki ellenzékeként” fellépő Néppárt hogyan tud ebben a háromszögben tartósan építkezni, és eredményt felmutatni?
– Ez a háromszög tulajdonképpen csak arra jó, hogy eltakarja azt, miszerint az erdélyi magyar politikai képviselet kétpólusú. Az egyik oldalon a bukaresti hatalomba beépülni igyekvő, pozícióorientált politikusgárda áll, amely a magyar érdekérvényesítést úgy képzeli el, hogy az „otthon” felmerülő problémákra engedményszerűen talál megoldást – többnyire titkos paktumok és alkuk által. Ezzel meghúzza ennek a politikának a korlátjait is, hiszen annyi a mozgásterük, amennyit a bukaresti főhatalom megenged. Ennek a csoportnak lett most része az MPP néhány vezetője, és megpróbálják magukkal rántani pártjuk egészét. A másik oldalon az autonómia-pártiak vannak, akik Bukarestből közjogi keretet és közösségi jogosítványokat akarnak csupán, amelyek „otthon” a közösség- és intézményépítés hatékony eszközei lehetnek. A Néppárt ennek a tábornak a politikai zászlóshajója, de itt a helye mindenkinek, az MPP derékhadának is, akik az autonóm közösség jövőképében hisznek. Hogyan lehet építkezni? Erre röviden országos gyűlésünk jelmondata lehet a válasz: „Tisztességgel, következetesen”. Tudom, sokan azt mondják, hogy a tisztesség és a becsület már nem politikai kategória, sőt ha túl sok van belőle, az csak kudarchoz vezethet. Én maradok régimódi, és amíg bírom, próbálom bizonyítani ennek ellenkezőjét. Hiszem, hogy igazunk van, amikor a megmaradást, megerősödést nem a bukaresti kijárásos politikától várjuk, hanem az erdélyi közösség- és intézményépítéstől.
– A kongresszuson elhangzottak olyan érvek is, hogy a román–magyar viszony körül olvad a jég, miközben a megfogalmazott „autonómia prioritása” terén tapodtat sem haladunk előre. Mi hozhatna áttörést?
– Én még nem érzem ezt az olvadást, de az áttörés feltételét egyelőre nem is itt keresném. Először saját sorainkat kellene rendezni, és most nem csak a Néppártra gondolok, hanem az autonómiához való viszonyulást kellene egyértelművé tenni, egy középtávú célrendszert megfogalmazni, és egy munkamegosztáson alapuló, egyeztetett politikai akciótervet kidolgozni. Ez persze nem lehetséges anélkül, ha a fentebb vázolt törésvonal felett nem verünk konszolidált hidat. Erre jelenleg azonban nem látok hajlandóságot a túloldalon. A magyar nemzetpolitika szerepe lehetne ebben meghatározó, amely megmutatta erejét, amikor szerepet vállalt az erdélyi magyar választók mozgósításában. Hasonló szerepet kell vállalnia az autonómia felé vezető politikai cselekvések összehangolásában is. A 2016-os parlamenti választásokon az RMDSZ ismét kapott egy biankó csekket, amelynek fedezetét most kellene megmutatnia. Még nem látszik, hogy van-e mögötte tartalom. De mindez nem jelentheti azt, hogy mi is zárójelbe tesszük stratégiai céljainkat. Hisszük, hogy a közösségi autonómiák közjogi rendszere nem csak egy megoldás, hanem az egyetlen hosszú távú békés megoldás, az összes politikai cselekvésünk zsinórmértéke.
– A Néppárt keretprogramja számos előírásában kibővült. Melyek ennek a változásnak a legfontosabb elemei?
– „A megtalált út – esélyt és szabadságot Erdélynek” című politikai keretprogramunk nem veszített sem aktualitásából, sem érvényességéből. A módosítások jelzésértékűek. Megmutatják a Néppárt számára fontos hangsúlyokat és cselekvési irányokat. Amikor a politikánk alapját képező értékek – szabadság, család, erdélyiség, nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia – sora kiegészülnek a társadalmi igazságossággal és esélyegyenlőséggel, valamint a közösség értékeivel, a Néppárt nagyobb figyelemmel fordul természetes és épített környezetünk egészsége felé. És ezt mindig a közösség és annak tagjai oldaláról teszi. A keretprogram szakpolitikai fejezetének kiegészítése azt mutatja, hogy önkormányzati képviselőink és szakpolitikusaink kiemelt figyelmet fordítanak ezekre a területekre, legyen szó a szórványiskolák sorsáról, a közösségi egyetemeink támogatásáról vagy a felekezeti oktatás jogi kereteinek tisztázásáról. De hasonlóan fontosnak tartjuk a közművelés-szervező hálózat vagy a közszolgálatiság felett őrködő erdélyi magyar médiatanács létrehozását. Kiemelt szerepe van a Mikó Imre-tervre épülő Kárpát-medencei gazdaságfejlesztő program Erdélyre történő kiterjesztésének, vagy az Erdélyi Magyar Gazdaegyesületek Szövetségével partnerségben történő falugazdász-hálózat létrehozásának is. Ebbe a sorba illeszthető a Néppárt külpolitikai vonalvezetésére vonatkozó kiegészítés: az európai autonomista és regionális pártcsalád, az Európai Szabad Szövetség (EFA) teljes jogú tagjaként keresünk újabb nemzetközi partnereket autonómiatörekvéseink érvényesítéséhez. A lényeg, hogy a programmódosításnak konkrét következménye kell, hogy legyen döntéseinkben és cselekvéseinkben.
– A párt többször is kiállt a román igazságszolgáltatás mellett, jelezve, hogy a magyar politikusok viselt dolgait is el kell számoltatni. Most árnyalják véleményüket, mely szerint szükség van az igazságszolgáltatás politikamentességére és függetlenségének biztosítására. Elmondható, hogy ma Romániában a magyarságuk miatt is meghurcolnak büntetőjogilag embereket?
– Aki azt gondolta eddig, hogy az igazságszolgáltatás politikai befolyástól mentesen működik, az nem ismeri a romániai rögvalóságot. Távol állunk még ettől, de a Macovei-reformok azért hoztak változást jó irányban. A titkosszolgálatok átláthatatlan és ellenőrizetlen befolyását az ügyészség és a bíróság munkájára viszont egészségtelen folyamatnak tartjuk, amit szabályozni kell. Abban nincs változás szemléletünkben, hogy a korrupcióért felelnie kell minden közéleti vagy közigazgatási szerepet vállaló személynek, és azzal sem értünk egyet, hogy korrupt politikusok csak a román pártokban vannak. Nem minden korrupt politikus román és nem minden korrupcióval vádolt magyar politikus ártatlan. Ki fogunk állni viszont minden olyan magyar politkus mellett, akit igazságtalanul hurcolnak meg. Nincs erre egységes recept. Mezey János, Ráduly Róbert, Antal Árpád vagy Horváth Anna ügye az eljárások jelenlegi állása és a nyilvánosságra hozott vádak szerint inkább koncepciós pernek látszik, mint az igazság keresésének.
– A széles körű anyanyelvhasználat kivívását a politikum és a civil szervezetek hatékony munkamegosztásában látják. Ön szerint a kolozsvári táblaügyben megnyert per mennyire lehet precedensértékű az erdélyi magyarság törekvéseiben?
– Abból a szempontból biztos precedensértékű, hogy a komoly jogvédő és jogérvényesítő civil szervezetek minden tiszteletet és segítséget megérdemelnek a politikum részéről munkájuk végzéséhez. A kolozsvári győzelem olyan rést ütött az anyanyelvi jogainkat korlátozó román többségű közigazgatás falán, amelyet vétek lenne nem kihasználni. A Néppárt mindig is partnerként tekintett a jogvédő civilekre, ezután sem lesz másképp. Velük közösen kell fellépnünk az öndiszkrimináció káros gyakorlata ellen is, amikor magyar politikai szervezet színeiben megválasztott elöljáró korlátozza – félelemből, számításból vagy nemtörődömségből, mindegy miért – anyanyelvi jogaink érvényesítését.
– A külhoni állampolgárság közjogi intézményének minél több tartalommal való megtöltését szorgalmazza a párt. Ez konkrétan mit jelent?
– A külhoni magyar állampolgárság egyelőre erős szimbolikus töltetén túl közjogi szempontból csupán a választójogot jelenti, ami kétségtelenül fontos eredmény, de a Néppárt álláspontja szerint nem szabad itt megállni. Nemzetpolitikai kapcsolatainkon keresztül arról próbáljuk meggyőzni a magyar törvényhozást, hogy a jelenleg hatályos törvények felülvizsgálatával – természetesen odafigyelve a magyar költségvetés teherbíró képességére is –, bontsuk le azokat a törvényi korlátokat, amelyek magyarországi állandó lakcímhez kötnek olyan – főleg kulturális, gazdasági és szociális jellegű – állampolgári jogosítványokat, amelyek kiterjeszthetőek a külhoni magyar állampolgárokra is. Ezáltal a szülőföldön maradás nemzetpolitikai stratégiája konkrét megerősítést nyerne.
– A Néppárt szorgalmazza az együttműködést a transzilvanizmus értékeit felvállaló román csoportosulásokkal. Ez meglátszott az Erdély-zászlót ért hatósági zaklatások elleni kiállásban is. Lát-e esélyt ennek a román törekvésnek a megerősödésére?
– Lassú és keserves folyamat a román transzilvanista erők szervezeti konszolidációja, hiszen a centrista szemléletű politikai pártrendszer és Bukarest szűk látókörű nemzetpolitikája ellenérdekelt a regionális pártok megerősödésében, és nem idegen tőle a titkosszolgálati diverziós eszközök bevetése sem. Meggyőződésem, hogy ezt a folyamatot késlelteni lehet ugyan, de gátat szabni neki nem. Ezért a Néppárt feladatának tekinti a stratégiai partnerség kialakítását az Erdély autonómiájában érdekelt román transzilvanista szervezetekkel. Vitánk is van velük, hiszen sokan közülük már indulásból az etnikailag vegyes pártok létrehozásában látják a megoldást. Mi az elmúlt száz év nemzetpolitikai realitásaiból kiindulva, elsődlegesen magyar transzilvanista pártként az olyan típusú együttműködésben hiszünk, amely során a felek saját szervezeti-értékrendi identitásukat megőrizve és tiszteletben tartva tudnak fellépni a közös célokért. Amíg az RMDSZ Bukarestben köt paktumokat és szövetségeket, addig mi Erdélyben keressük a politikai partnereket. Ha ezt a két törekvést sikerül összehangolni és a magyar érdekérvényesítés szolgálatába állítani, biztos, hogy eredményesebbek leszünk.
Erdélyi Napló; itthon.ma/erdelyorszag
Az Erdélyi Magyar Néppárt ötödik kongresszusa Toró T. Tibort, a párt alapító elnökét ügyvezető elnökké választotta. A párt erdélyi mozgásteréről, külhoni kapcsolatairól, a szervezetépítésről és az autonómiamozgalmak esélyeiről beszélgetett Makkay József, az Erdélyi Napló felelős szerkesztője.
– A párt elnöke, Szilágyi Zsolt úgy fogalmazott a tisztújító kongresszuson, hogy „a most megválasztott csapattal lehet dolgozni”. Ügyvezető elnökként hogyan látja, mi változik az EMNP életében?
– Az új elnökség átlagéletkora 39 év, tehát a fiatalítás sikeres volt. De a fiatalság önmagában még nem érték, ha mindez nem jár a párt tevékenységének mennyiségi és minőségi növekedésével. Ügyvezető elnökként azon leszek, hogy bebizonyítsuk: országos gyűlésünk jól választott. Az elmúlt évek politikai harcaiban azt a címkét ragasztották ránk, hogy nem tudunk mást, csak politikai ellenfeleinket bírálni, és velünk nem lehet tárgyalni. Nos túl azon, hogy egyik vád sem igaz, ennek tudatában kell elmerülnünk a közösségi munkában, és kezdeményezéseinkkel kell bizonyítanunk az ellenkezőjét: a Néppárt egy konstruktív ellenzéki párt, amelynek fő szövetségese a nyilvánosság. Ablak kell hogy legyünk, amelyen keresztül belátást engedünk a politika és a közigazgatás boszorkánykonyhájába, és Robin Hoodként mindig a közösség és annak tagjai pártján kell állnunk, a „hatalommal” szemben. Ha az alázat, a bátorság és a szorgalom pillérein állunk, ennek a hozzáállásnak előbb-utóbb megjön az eredménye.
– A romániai magyar közélet alaphelyzete változatlan. Van egy mindent uraló RMDSZ és szövetségese, a Magyar Polgári Párt. A „mindenki ellenzékeként” fellépő Néppárt hogyan tud ebben a háromszögben tartósan építkezni, és eredményt felmutatni?
– Ez a háromszög tulajdonképpen csak arra jó, hogy eltakarja azt, miszerint az erdélyi magyar politikai képviselet kétpólusú. Az egyik oldalon a bukaresti hatalomba beépülni igyekvő, pozícióorientált politikusgárda áll, amely a magyar érdekérvényesítést úgy képzeli el, hogy az „otthon” felmerülő problémákra engedményszerűen talál megoldást – többnyire titkos paktumok és alkuk által. Ezzel meghúzza ennek a politikának a korlátjait is, hiszen annyi a mozgásterük, amennyit a bukaresti főhatalom megenged. Ennek a csoportnak lett most része az MPP néhány vezetője, és megpróbálják magukkal rántani pártjuk egészét. A másik oldalon az autonómia-pártiak vannak, akik Bukarestből közjogi keretet és közösségi jogosítványokat akarnak csupán, amelyek „otthon” a közösség- és intézményépítés hatékony eszközei lehetnek. A Néppárt ennek a tábornak a politikai zászlóshajója, de itt a helye mindenkinek, az MPP derékhadának is, akik az autonóm közösség jövőképében hisznek. Hogyan lehet építkezni? Erre röviden országos gyűlésünk jelmondata lehet a válasz: „Tisztességgel, következetesen”. Tudom, sokan azt mondják, hogy a tisztesség és a becsület már nem politikai kategória, sőt ha túl sok van belőle, az csak kudarchoz vezethet. Én maradok régimódi, és amíg bírom, próbálom bizonyítani ennek ellenkezőjét. Hiszem, hogy igazunk van, amikor a megmaradást, megerősödést nem a bukaresti kijárásos politikától várjuk, hanem az erdélyi közösség- és intézményépítéstől.
– A kongresszuson elhangzottak olyan érvek is, hogy a román–magyar viszony körül olvad a jég, miközben a megfogalmazott „autonómia prioritása” terén tapodtat sem haladunk előre. Mi hozhatna áttörést?
– Én még nem érzem ezt az olvadást, de az áttörés feltételét egyelőre nem is itt keresném. Először saját sorainkat kellene rendezni, és most nem csak a Néppártra gondolok, hanem az autonómiához való viszonyulást kellene egyértelművé tenni, egy középtávú célrendszert megfogalmazni, és egy munkamegosztáson alapuló, egyeztetett politikai akciótervet kidolgozni. Ez persze nem lehetséges anélkül, ha a fentebb vázolt törésvonal felett nem verünk konszolidált hidat. Erre jelenleg azonban nem látok hajlandóságot a túloldalon. A magyar nemzetpolitika szerepe lehetne ebben meghatározó, amely megmutatta erejét, amikor szerepet vállalt az erdélyi magyar választók mozgósításában. Hasonló szerepet kell vállalnia az autonómia felé vezető politikai cselekvések összehangolásában is. A 2016-os parlamenti választásokon az RMDSZ ismét kapott egy biankó csekket, amelynek fedezetét most kellene megmutatnia. Még nem látszik, hogy van-e mögötte tartalom. De mindez nem jelentheti azt, hogy mi is zárójelbe tesszük stratégiai céljainkat. Hisszük, hogy a közösségi autonómiák közjogi rendszere nem csak egy megoldás, hanem az egyetlen hosszú távú békés megoldás, az összes politikai cselekvésünk zsinórmértéke.
– A Néppárt keretprogramja számos előírásában kibővült. Melyek ennek a változásnak a legfontosabb elemei?
– „A megtalált út – esélyt és szabadságot Erdélynek” című politikai keretprogramunk nem veszített sem aktualitásából, sem érvényességéből. A módosítások jelzésértékűek. Megmutatják a Néppárt számára fontos hangsúlyokat és cselekvési irányokat. Amikor a politikánk alapját képező értékek – szabadság, család, erdélyiség, nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia – sora kiegészülnek a társadalmi igazságossággal és esélyegyenlőséggel, valamint a közösség értékeivel, a Néppárt nagyobb figyelemmel fordul természetes és épített környezetünk egészsége felé. És ezt mindig a közösség és annak tagjai oldaláról teszi. A keretprogram szakpolitikai fejezetének kiegészítése azt mutatja, hogy önkormányzati képviselőink és szakpolitikusaink kiemelt figyelmet fordítanak ezekre a területekre, legyen szó a szórványiskolák sorsáról, a közösségi egyetemeink támogatásáról vagy a felekezeti oktatás jogi kereteinek tisztázásáról. De hasonlóan fontosnak tartjuk a közművelés-szervező hálózat vagy a közszolgálatiság felett őrködő erdélyi magyar médiatanács létrehozását. Kiemelt szerepe van a Mikó Imre-tervre épülő Kárpát-medencei gazdaságfejlesztő program Erdélyre történő kiterjesztésének, vagy az Erdélyi Magyar Gazdaegyesületek Szövetségével partnerségben történő falugazdász-hálózat létrehozásának is. Ebbe a sorba illeszthető a Néppárt külpolitikai vonalvezetésére vonatkozó kiegészítés: az európai autonomista és regionális pártcsalád, az Európai Szabad Szövetség (EFA) teljes jogú tagjaként keresünk újabb nemzetközi partnereket autonómiatörekvéseink érvényesítéséhez. A lényeg, hogy a programmódosításnak konkrét következménye kell, hogy legyen döntéseinkben és cselekvéseinkben.
– A párt többször is kiállt a román igazságszolgáltatás mellett, jelezve, hogy a magyar politikusok viselt dolgait is el kell számoltatni. Most árnyalják véleményüket, mely szerint szükség van az igazságszolgáltatás politikamentességére és függetlenségének biztosítására. Elmondható, hogy ma Romániában a magyarságuk miatt is meghurcolnak büntetőjogilag embereket?
– Aki azt gondolta eddig, hogy az igazságszolgáltatás politikai befolyástól mentesen működik, az nem ismeri a romániai rögvalóságot. Távol állunk még ettől, de a Macovei-reformok azért hoztak változást jó irányban. A titkosszolgálatok átláthatatlan és ellenőrizetlen befolyását az ügyészség és a bíróság munkájára viszont egészségtelen folyamatnak tartjuk, amit szabályozni kell. Abban nincs változás szemléletünkben, hogy a korrupcióért felelnie kell minden közéleti vagy közigazgatási szerepet vállaló személynek, és azzal sem értünk egyet, hogy korrupt politikusok csak a román pártokban vannak. Nem minden korrupt politikus román és nem minden korrupcióval vádolt magyar politikus ártatlan. Ki fogunk állni viszont minden olyan magyar politkus mellett, akit igazságtalanul hurcolnak meg. Nincs erre egységes recept. Mezey János, Ráduly Róbert, Antal Árpád vagy Horváth Anna ügye az eljárások jelenlegi állása és a nyilvánosságra hozott vádak szerint inkább koncepciós pernek látszik, mint az igazság keresésének.
– A széles körű anyanyelvhasználat kivívását a politikum és a civil szervezetek hatékony munkamegosztásában látják. Ön szerint a kolozsvári táblaügyben megnyert per mennyire lehet precedensértékű az erdélyi magyarság törekvéseiben?
– Abból a szempontból biztos precedensértékű, hogy a komoly jogvédő és jogérvényesítő civil szervezetek minden tiszteletet és segítséget megérdemelnek a politikum részéről munkájuk végzéséhez. A kolozsvári győzelem olyan rést ütött az anyanyelvi jogainkat korlátozó román többségű közigazgatás falán, amelyet vétek lenne nem kihasználni. A Néppárt mindig is partnerként tekintett a jogvédő civilekre, ezután sem lesz másképp. Velük közösen kell fellépnünk az öndiszkrimináció káros gyakorlata ellen is, amikor magyar politikai szervezet színeiben megválasztott elöljáró korlátozza – félelemből, számításból vagy nemtörődömségből, mindegy miért – anyanyelvi jogaink érvényesítését.
– A külhoni állampolgárság közjogi intézményének minél több tartalommal való megtöltését szorgalmazza a párt. Ez konkrétan mit jelent?
– A külhoni magyar állampolgárság egyelőre erős szimbolikus töltetén túl közjogi szempontból csupán a választójogot jelenti, ami kétségtelenül fontos eredmény, de a Néppárt álláspontja szerint nem szabad itt megállni. Nemzetpolitikai kapcsolatainkon keresztül arról próbáljuk meggyőzni a magyar törvényhozást, hogy a jelenleg hatályos törvények felülvizsgálatával – természetesen odafigyelve a magyar költségvetés teherbíró képességére is –, bontsuk le azokat a törvényi korlátokat, amelyek magyarországi állandó lakcímhez kötnek olyan – főleg kulturális, gazdasági és szociális jellegű – állampolgári jogosítványokat, amelyek kiterjeszthetőek a külhoni magyar állampolgárokra is. Ezáltal a szülőföldön maradás nemzetpolitikai stratégiája konkrét megerősítést nyerne.
– A Néppárt szorgalmazza az együttműködést a transzilvanizmus értékeit felvállaló román csoportosulásokkal. Ez meglátszott az Erdély-zászlót ért hatósági zaklatások elleni kiállásban is. Lát-e esélyt ennek a román törekvésnek a megerősödésére?
– Lassú és keserves folyamat a román transzilvanista erők szervezeti konszolidációja, hiszen a centrista szemléletű politikai pártrendszer és Bukarest szűk látókörű nemzetpolitikája ellenérdekelt a regionális pártok megerősödésében, és nem idegen tőle a titkosszolgálati diverziós eszközök bevetése sem. Meggyőződésem, hogy ezt a folyamatot késlelteni lehet ugyan, de gátat szabni neki nem. Ezért a Néppárt feladatának tekinti a stratégiai partnerség kialakítását az Erdély autonómiájában érdekelt román transzilvanista szervezetekkel. Vitánk is van velük, hiszen sokan közülük már indulásból az etnikailag vegyes pártok létrehozásában látják a megoldást. Mi az elmúlt száz év nemzetpolitikai realitásaiból kiindulva, elsődlegesen magyar transzilvanista pártként az olyan típusú együttműködésben hiszünk, amely során a felek saját szervezeti-értékrendi identitásukat megőrizve és tiszteletben tartva tudnak fellépni a közös célokért. Amíg az RMDSZ Bukarestben köt paktumokat és szövetségeket, addig mi Erdélyben keressük a politikai partnereket. Ha ezt a két törekvést sikerül összehangolni és a magyar érdekérvényesítés szolgálatába állítani, biztos, hogy eredményesebbek leszünk.
Erdélyi Napló; itthon.ma/erdelyorszag
2017. május 11.
Tudományos ülésszak lesz Erdély történelméről Váradon
Erdélyi történetek – Történetek Erdélyről címmel kerül megszervezésre a II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz-konferencia május 12–13-án Nagyváradon a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége szervezésében.
A tudományos ülésszak célja, hogy fórumot teremtsen a különböző felsőoktatási intézményekben és kutatóműhelyekben dolgozó, Erdély, a Partium és a Bánság történetét kutató doktoranduszok, doktorjelöltek és fiatal kutatók számára. Bemutatják és megvitatják a legújabb kutatási eredményeket.
A konferencia megnyitójára május 12-án, pénteken 15 órai kezdettek kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum Egyesület korábbi elnöke „A Magyar Történelmi Társaság megalakulása és tevékenysége gróf Mikó Imre elnöksége idején (1867–1876)” címmel tart plenáris előadást. Ezt követően a kolozsvári Magyar Történeti Intézet „Fürdőélet Erdélyben” című évkönyvének ismertetésére kerül sor. A kötetet a főszerkesztő, Rüsz-Fogarasi Enikő történész, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese mutatja be. A plenáris előadásokat a részvevők szekció-előadásai követik.
A rendezvény szombaton a Continental Hotel konferenciatermében folytatódik, ahol 9 órától Nagy Levente történész, egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője „Lehetséges küldetés? Hitek és tévhitek a román reformáció körül” című plenáris előadására kerül sor. Az expozét szekció-előadások követik. Az ülésszak záróeseményeként bemutatásra kerül az Erdélyi Krónika tudományos-ismeretterjesztő portál. A fiatal történészek által idén útjára indított, Erdély első történelmi portálját az alapító-főszerkesztő Fazakas László és a jelenlévő szerkesztők, rovatvezetők mutatják be. Végül Török Péter történész, a Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa „Online Bihar-kutatás: a Biharkutatas.hu és az Új Nézőpont online folyóirat” címmel tart vetített képes bemutatót. http://itthon.ma/civilifi
Erdélyi történetek – Történetek Erdélyről címmel kerül megszervezésre a II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz-konferencia május 12–13-án Nagyváradon a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége szervezésében.
A tudományos ülésszak célja, hogy fórumot teremtsen a különböző felsőoktatási intézményekben és kutatóműhelyekben dolgozó, Erdély, a Partium és a Bánság történetét kutató doktoranduszok, doktorjelöltek és fiatal kutatók számára. Bemutatják és megvitatják a legújabb kutatási eredményeket.
A konferencia megnyitójára május 12-án, pénteken 15 órai kezdettek kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum Egyesület korábbi elnöke „A Magyar Történelmi Társaság megalakulása és tevékenysége gróf Mikó Imre elnöksége idején (1867–1876)” címmel tart plenáris előadást. Ezt követően a kolozsvári Magyar Történeti Intézet „Fürdőélet Erdélyben” című évkönyvének ismertetésére kerül sor. A kötetet a főszerkesztő, Rüsz-Fogarasi Enikő történész, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese mutatja be. A plenáris előadásokat a részvevők szekció-előadásai követik.
A rendezvény szombaton a Continental Hotel konferenciatermében folytatódik, ahol 9 órától Nagy Levente történész, egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője „Lehetséges küldetés? Hitek és tévhitek a román reformáció körül” című plenáris előadására kerül sor. Az expozét szekció-előadások követik. Az ülésszak záróeseményeként bemutatásra kerül az Erdélyi Krónika tudományos-ismeretterjesztő portál. A fiatal történészek által idén útjára indított, Erdély első történelmi portálját az alapító-főszerkesztő Fazakas László és a jelenlévő szerkesztők, rovatvezetők mutatják be. Végül Török Péter történész, a Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa „Online Bihar-kutatás: a Biharkutatas.hu és az Új Nézőpont online folyóirat” címmel tart vetített képes bemutatót. http://itthon.ma/civilifi
2017. május 13.
Nem óvatoskodnak a felszólalók az RMDSZ zilahi kongresszusán
A román politikusok udvaroltak, a magyarországiak a románoknak üzengettek, az RMDSZ vezetői nem finomkodnak.
Izgalmasabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak időpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek.
masabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak idpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek.
Stratégiai dokumentumot, új Alapszabályzatot és Programot fogadott el a kongresszus A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority Safepack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek.
A Kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán.
„Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolába tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatalának több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor.
Az erdélyi gazdákat és vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően, különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva.
Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer az egyszerűsítése uniós és országos szinten is. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és - kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be.
A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója.
Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePack-ben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, egyenlő bánásmódot biztosítanak a többségi társadalommal szemben. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be.
A 13. Zilahi Kongresszus elfogadta az RMDSZ új Alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórvány-magyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy kötelezően a Szövetség minden megyei/területi szervezeténél válasszanak ügyvezető elnököt.
A Szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését, és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget.
Van női kvótája az RMDSZ-nek
463 szavazattal egyhangúan elfogadták az alapszabályzat módosítását, amely többek között a női kvóta bevezetését is tartalmazza. Az egyik módosítás szerint a Nőszervezet képviselői az RMDSZ helyi, megyei és országos testületeiben kötelező módon képviseletet kell nyerjenek. Tehát a megyei, területi választmányokban, a kongresszusi testületben, az SZKT-ban, Megyei vagy Területi Képviselők Tanácsában, helyi választmányokban a Nőszervezet és fiatalok kötelező módon képviseltetve kell legyenek. A helyi küldöttek tanácsának legkevesebb minden harmadik választmányi tagja nő kell legyen. A városi és községi közgyűlések összetételére ugyanez a szabály lesz érvényes.
Nagy Zsoltnak üzent Horváth Anna
Horváth Anna ügyvezető alelnök Nagy Zsoltnak írott leveléből idézett: "Elindultunk az úton. Túl vagyunk két országos választáson, sok helyen megújult a csapat. Ma a szervezet apraja-nagyja, az önkormányzatoktól a parlamentig veled együtt vallja, hogy újra kell építeni a bizalmat. Újra kell építeni a közösségi részét a szervezetünknek – vagy, ahogy te fogalmaztál - a Szövetséget az RMDSZ-ben: az emberek gondjainak és vágyainak meghallgatásával sok, elkötelezett, türelmes és alázatos munkával.
Hegedüs Csilla: még ma is félünk a másságtól
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke markáns véleményt fogalmazott meg az alkotmánymódosítási javaslat szavazása kapcsán, amely során az RMDSZ képviselőházi frakciójának zöme megszavazta azt. "Még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett kis konzervatív házunk tája kibillen a (sosem létező) egyensúlyból. Ki kell nyitnunk az ablakot, be kell engednünk a friss levegőt.
A női kvótának a szervezet alapszabályzatába való bevezetéséről is beszélt: "A mai Kongresszuson elindultunk a jó úton: ezentúl több nő lesz aktív része a döntéshozatalnak, több szakember segíti majd a munkánkat. Társadalmi vitát szervezünk, a kritikus hangokat meghallgatjuk. Mindezzel, mi, együtt, építjük a közösségünket. Építjük a jövőnket!" - mondta.
Lőrincz Csilla: Nem kívánunk egyebet, mint egészséges egyensúlyt Az RMDSZ Nőszervezete elmúlt két évének eredményeiről, a női kvótáról, illetve a terveikről beszélt Lőrincz Csilla a szervezet alelnöke.
"Van egy álmunk. Egy olyan világról, amelyet egyensúly jellemez. Amelyben szükségünk van egymásra, egymás folyamatos támogatására, minden alkotó elem hozzájárulására. Így kerek, egészséges egész. Ebben az egészben a nő is ott ül az asztalnál, ahol a döntések születnek" - mondta Lőrincz, majd felidézte a Nőszervezet elmúlt két éves munkáját, így a közösségi élet fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseikről, a hangsúlyosan nőket érintő betegségek megelőzéséért szervezett kampányról, a parlamenti választások eredményeiről, az önkormányzati képviselő nők képzéséről, majd a legaktuálisabb projektjükről: a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom nevű kampányunkról.
"Idén elérkezettnek láttuk az időt, hogy a nőket érintő legsúlyosabb kérdést felvállaljuk, a legégetőbb feladattal és a hosszútávú megoldásokkal is foglalkozzunk. Törvénymódosításra van szükség. A mentalitásváltás érdekében pedig civil szervezeti támogatással, szakértelemmel iskolai tájékoztatókat szervezünk. Köszönet azoknak, akik eddig megértették a helyzet súlyosságát, és aktívan bekapcsolódtak a kampányba! Minden harmadik nőt ér erőszak élete során" - hangsúlyozta a politikus. A női kvótáról elmondta, az egészséges egyensúlyra törekednek, és arra kérte a küldötteket, hogy támogassák azt. Transindex.ro
A román politikusok udvaroltak, a magyarországiak a románoknak üzengettek, az RMDSZ vezetői nem finomkodnak.
Izgalmasabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak időpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek.
masabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak idpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek.
Stratégiai dokumentumot, új Alapszabályzatot és Programot fogadott el a kongresszus A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority Safepack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek.
A Kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán.
„Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolába tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatalának több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor.
Az erdélyi gazdákat és vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően, különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva.
Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer az egyszerűsítése uniós és országos szinten is. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és - kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be.
A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója.
Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePack-ben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, egyenlő bánásmódot biztosítanak a többségi társadalommal szemben. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be.
A 13. Zilahi Kongresszus elfogadta az RMDSZ új Alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórvány-magyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy kötelezően a Szövetség minden megyei/területi szervezeténél válasszanak ügyvezető elnököt.
A Szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését, és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget.
Van női kvótája az RMDSZ-nek
463 szavazattal egyhangúan elfogadták az alapszabályzat módosítását, amely többek között a női kvóta bevezetését is tartalmazza. Az egyik módosítás szerint a Nőszervezet képviselői az RMDSZ helyi, megyei és országos testületeiben kötelező módon képviseletet kell nyerjenek. Tehát a megyei, területi választmányokban, a kongresszusi testületben, az SZKT-ban, Megyei vagy Területi Képviselők Tanácsában, helyi választmányokban a Nőszervezet és fiatalok kötelező módon képviseltetve kell legyenek. A helyi küldöttek tanácsának legkevesebb minden harmadik választmányi tagja nő kell legyen. A városi és községi közgyűlések összetételére ugyanez a szabály lesz érvényes.
Nagy Zsoltnak üzent Horváth Anna
Horváth Anna ügyvezető alelnök Nagy Zsoltnak írott leveléből idézett: "Elindultunk az úton. Túl vagyunk két országos választáson, sok helyen megújult a csapat. Ma a szervezet apraja-nagyja, az önkormányzatoktól a parlamentig veled együtt vallja, hogy újra kell építeni a bizalmat. Újra kell építeni a közösségi részét a szervezetünknek – vagy, ahogy te fogalmaztál - a Szövetséget az RMDSZ-ben: az emberek gondjainak és vágyainak meghallgatásával sok, elkötelezett, türelmes és alázatos munkával.
Hegedüs Csilla: még ma is félünk a másságtól
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke markáns véleményt fogalmazott meg az alkotmánymódosítási javaslat szavazása kapcsán, amely során az RMDSZ képviselőházi frakciójának zöme megszavazta azt. "Még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett kis konzervatív házunk tája kibillen a (sosem létező) egyensúlyból. Ki kell nyitnunk az ablakot, be kell engednünk a friss levegőt.
A női kvótának a szervezet alapszabályzatába való bevezetéséről is beszélt: "A mai Kongresszuson elindultunk a jó úton: ezentúl több nő lesz aktív része a döntéshozatalnak, több szakember segíti majd a munkánkat. Társadalmi vitát szervezünk, a kritikus hangokat meghallgatjuk. Mindezzel, mi, együtt, építjük a közösségünket. Építjük a jövőnket!" - mondta.
Lőrincz Csilla: Nem kívánunk egyebet, mint egészséges egyensúlyt Az RMDSZ Nőszervezete elmúlt két évének eredményeiről, a női kvótáról, illetve a terveikről beszélt Lőrincz Csilla a szervezet alelnöke.
"Van egy álmunk. Egy olyan világról, amelyet egyensúly jellemez. Amelyben szükségünk van egymásra, egymás folyamatos támogatására, minden alkotó elem hozzájárulására. Így kerek, egészséges egész. Ebben az egészben a nő is ott ül az asztalnál, ahol a döntések születnek" - mondta Lőrincz, majd felidézte a Nőszervezet elmúlt két éves munkáját, így a közösségi élet fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseikről, a hangsúlyosan nőket érintő betegségek megelőzéséért szervezett kampányról, a parlamenti választások eredményeiről, az önkormányzati képviselő nők képzéséről, majd a legaktuálisabb projektjükről: a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom nevű kampányunkról.
"Idén elérkezettnek láttuk az időt, hogy a nőket érintő legsúlyosabb kérdést felvállaljuk, a legégetőbb feladattal és a hosszútávú megoldásokkal is foglalkozzunk. Törvénymódosításra van szükség. A mentalitásváltás érdekében pedig civil szervezeti támogatással, szakértelemmel iskolai tájékoztatókat szervezünk. Köszönet azoknak, akik eddig megértették a helyzet súlyosságát, és aktívan bekapcsolódtak a kampányba! Minden harmadik nőt ér erőszak élete során" - hangsúlyozta a politikus. A női kvótáról elmondta, az egészséges egyensúlyra törekednek, és arra kérte a küldötteket, hogy támogassák azt. Transindex.ro
2017. május 14.
A Magyar Történelmi Társaságról
Múlt péntek délután a XXVI. Festum Varadinum keretében tartották a RODOSZ által szervezett II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia nyitóünnepségét a PKE új épületében.
A megjelenteket Tőtős Áron történész, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet: a tavaly útjára indított konferenciasorozat célja fórumot teremteni a tudományos pályájuk különböző szakaszában levőknek, akiknek ezáltal lehetőségük nyílik vitatkozni, megosztani egymással a kutatásaik eredményeit. Nincs tematikus megkötés, dolgozzanak a világ bármely pontján, bármely nyelven.
Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora felidézte: miután megszerezte a doktori fokozatot, döbbent rá arra, hogy ezután kezdődik csak igazán a munka. Úgy fogalmazott: a kutatást sose lehet igazán befejezni amíg él az ember.
Az első tíz év
A továbbiakban dr. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja tartott plenáris előadást A Magyar Történelmi Társaság (Társulat) megalakulása és tevékenysége gróf Mikó Imre elnöksége idején (1867–1876) címmel. Kifejtette: a kiegyezést követő kedvező viszonyokat kihasználva alakult meg a napjainkban is működő MTT Emlékezzünk régiekről jelszóval, és bő irodalma van a tevékenységének. Az alapötletet az adta, hogy a MTA Történelmi Bizottsága eredményesen működött ugyan, de úgy tartották, hogy a történelemkutatás fejlődése érdekében lehetőséget kell teremteni az ezen kívüli történészek, intézmények számára is. A kezdeményező Pesty Frigyes volt, és a javaslatát gyorsan felkarolta az Akadémia, így tulajdonképpen az alapító az MTA volt, melyhez csatlakozott a Dunántúli Történelemkedvelők Egyesülete is. Az alakuló közgyűlés összehívására Ipolyi Arnoldot kérték fel, melyen mások mellett Rómer Flóris is részt vett. Elfogadták az alapszabályzat-tervezetet, mely a Kisfaludy Társaságéhoz igazodott. Végül az a nézet kerekedett felül, hogy a társadalom felé nyitott társulat legyen. Ezt támogatta a száműzetésből hazatért Horváth Mihály történész is, aki az előkészületeket irányította. Mindenki arra számított, hogy ő lesz az elnök, meglepő módon azonban gróf Mikó Imre lett a befutó, az MTT élére kerülésének körülményei nem ismertek. Egyed Ákos szerint olyan közvetett tényezők játszottak ebben szerepet, mint például az, hogy Mikó első elnöke volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek, jó viszonyt ápolt Eötvös Józseffel és szükség volt a tapasztalatára. Megválasztása emellett azért se volt a véletlen műve, mert így ismerték el a különböző területeken kifejtett munkásságát, érdemeit. Az alakuló közgyűlésen Horváth Mihály másod-, Ipolyi Arnold pedig harmadelnök lett. Mikó Imre 1876-ban bekövetkezett haláláig az MTT vezetője maradt úgy, hogy közben egyhangúlag újraválasztották. Lévén hogy abból a szférából érkezett, nagy hangsúlyt fektetett a politika és a Társaság kapcsolatára, de nem abban az értelemben, hogy utóbbit alárendelte volna az előbbinek, hanem abból a megfontolásból, hogy a történelem tanulságainak hasznosításával „a politikai érettség magasabb fokára emelje a nemzetet” – magyarázta a történész, aki a Kolozsvári Bizottság létrejöttére is kitért, valamint beszélt a kolozsvári vándorgyűlésről és a Századok folyóiratról is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Múlt péntek délután a XXVI. Festum Varadinum keretében tartották a RODOSZ által szervezett II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia nyitóünnepségét a PKE új épületében.
A megjelenteket Tőtős Áron történész, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet: a tavaly útjára indított konferenciasorozat célja fórumot teremteni a tudományos pályájuk különböző szakaszában levőknek, akiknek ezáltal lehetőségük nyílik vitatkozni, megosztani egymással a kutatásaik eredményeit. Nincs tematikus megkötés, dolgozzanak a világ bármely pontján, bármely nyelven.
Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora felidézte: miután megszerezte a doktori fokozatot, döbbent rá arra, hogy ezután kezdődik csak igazán a munka. Úgy fogalmazott: a kutatást sose lehet igazán befejezni amíg él az ember.
Az első tíz év
A továbbiakban dr. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja tartott plenáris előadást A Magyar Történelmi Társaság (Társulat) megalakulása és tevékenysége gróf Mikó Imre elnöksége idején (1867–1876) címmel. Kifejtette: a kiegyezést követő kedvező viszonyokat kihasználva alakult meg a napjainkban is működő MTT Emlékezzünk régiekről jelszóval, és bő irodalma van a tevékenységének. Az alapötletet az adta, hogy a MTA Történelmi Bizottsága eredményesen működött ugyan, de úgy tartották, hogy a történelemkutatás fejlődése érdekében lehetőséget kell teremteni az ezen kívüli történészek, intézmények számára is. A kezdeményező Pesty Frigyes volt, és a javaslatát gyorsan felkarolta az Akadémia, így tulajdonképpen az alapító az MTA volt, melyhez csatlakozott a Dunántúli Történelemkedvelők Egyesülete is. Az alakuló közgyűlés összehívására Ipolyi Arnoldot kérték fel, melyen mások mellett Rómer Flóris is részt vett. Elfogadták az alapszabályzat-tervezetet, mely a Kisfaludy Társaságéhoz igazodott. Végül az a nézet kerekedett felül, hogy a társadalom felé nyitott társulat legyen. Ezt támogatta a száműzetésből hazatért Horváth Mihály történész is, aki az előkészületeket irányította. Mindenki arra számított, hogy ő lesz az elnök, meglepő módon azonban gróf Mikó Imre lett a befutó, az MTT élére kerülésének körülményei nem ismertek. Egyed Ákos szerint olyan közvetett tényezők játszottak ebben szerepet, mint például az, hogy Mikó első elnöke volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek, jó viszonyt ápolt Eötvös Józseffel és szükség volt a tapasztalatára. Megválasztása emellett azért se volt a véletlen műve, mert így ismerték el a különböző területeken kifejtett munkásságát, érdemeit. Az alakuló közgyűlésen Horváth Mihály másod-, Ipolyi Arnold pedig harmadelnök lett. Mikó Imre 1876-ban bekövetkezett haláláig az MTT vezetője maradt úgy, hogy közben egyhangúlag újraválasztották. Lévén hogy abból a szférából érkezett, nagy hangsúlyt fektetett a politika és a Társaság kapcsolatára, de nem abban az értelemben, hogy utóbbit alárendelte volna az előbbinek, hanem abból a megfontolásból, hogy a történelem tanulságainak hasznosításával „a politikai érettség magasabb fokára emelje a nemzetet” – magyarázta a történész, aki a Kolozsvári Bizottság létrejöttére is kitért, valamint beszélt a kolozsvári vándorgyűlésről és a Századok folyóiratról is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. május 15.
Négy határozatot fogadott el az RMDSZ kongresszusa
Stratégiai dokumentum, új alapszabályzat és program
A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre-szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority SafePack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek.
A kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, az agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán.
„Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolában tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatala több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor.
Az erdélyi gazdákat és a vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva.
Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer egyszerűsítése mind uniós, mind országos szinten. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és -kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be.
A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója.
Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePackben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, a többségi társadalommal egyenlő bánásmódot biztosítanak. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be.
A 13. zilahi kongresszus elfogadta az RMDSZ új alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórványmagyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy a szövetség minden megyei/területi szervezeténél kötelezően válasszanak ügyvezető elnököt.
A szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget. (közlemény)
Népújság (Marosvásárhely)
Stratégiai dokumentum, új alapszabályzat és program
A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre-szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority SafePack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek.
A kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, az agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán.
„Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolában tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatala több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor.
Az erdélyi gazdákat és a vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva.
Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer egyszerűsítése mind uniós, mind országos szinten. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és -kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be.
A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója.
Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePackben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, a többségi társadalommal egyenlő bánásmódot biztosítanak. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be.
A 13. zilahi kongresszus elfogadta az RMDSZ új alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórványmagyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy a szövetség minden megyei/területi szervezeténél kötelezően válasszanak ügyvezető elnököt.
A szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget. (közlemény)
Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 25.
Túlbuzgó prefektus vagy túlzó panaszok? (Sepsiszentgyörgyön a parlamenti albizottság)
Kulcsár-Terza József képviselő kezdeményezésére, a párbeszéd jegyében és egy folyamat elindításának reményében érkezett Sepsiszentgyörgyre tegnap a román parlament magyar közösséggel foglalkozó albizottsága. A három képviselő – ketten betegség miatt távol maradtak – a székelyföldi megyeitanács-elnökökkel, civil szervezetek szószólóival találkozott, este közös vacsorán vettek részt a háromszéki román polgármesterekkel, ma délelőtt pedig találkoznak Sebastian Cucu prefektussal. Szeretnék jobban megismerni az itt élő magyarok gondjait – fogalmazták meg, bár a sajtótájékoztatón az is kiderült, egyikük a felvetett panaszok némelyikét találja túlzónak, másikuk a kormány helyi megbízottjának egyes lépéseit véli konfliktusgerjesztőnek. A kiszállás tapasztalatairól dokumentum készül, igyekeznek elérni, hogy a parlament napirendjére kerüljön a magyarság gondjainak orvoslása – hangzott el.
A román parlament emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül működő, a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottság Kulcsár-Terza József kezdeményezésére jött létre, és az ő ötlete volt a kétnapos székelyföldi terepszemle is. Mint fogalmazott, ez csak az első lépés, a közeljövőben Erdély más régióiba is ellátogatnak, szeretnék, ha még a nyári vakáció előtt elkészülne a magyar gondok leltára. Fontosnak tartotta, hogy kollégái a helyszínen tájékozódjanak, bizonyos ügyeket ismertek, de nagyon sok mindenről nem hallottak eddig. A civil szervezetekkel folytatott megbeszélésen – részt vett a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat, a Civilek a Katolikus Iskoláért, a LAM Alapítvány, a Székelyföld Megmaradásáért Mozgalom, a Sepsi Reform Egyesület, a MERT és a református egyházat képviselő Sántha Imre lelkész – mindenki elmondhatta gondját-baját, és megfogalmazódott, jelenleg a legnagyobb probléma a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyének rendezése, de szó volt a székely zászló körüli hercehurcáról és az autonómia kérdéséről is. A Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott Vîrză Mihăiţă felszólalásában óvatosan fogalmazott, még elemeznie kell a hallottakat – mondotta, empatikusabb volt viszont a romákat képviselő Vasile Daniel, aki elmondta: céljuk, hogy a parlament napirendjére kerüljenek egy-egy kisebbség, így a magyarság sajátos gondjai. Tartalmasnak, előremutatónak nevezte a megbeszéléséket, és bízik benne, eredménye is lesz tájékozódásuknak. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a sajtótájékoztatón az albizottság segítségét kérte, elmondta, a prefektus megtámadta egy román–magyar együttélési kódex létrehozására vonatkozó kezdeményezésüket, alapfokon pert nyertek ugyan, de hasznos lenne, ha a képviselők is véleményt fogalmaznának meg indítványukról, mely meglátása szerint segíthetné a vitás kérdések legalább kétharmadának rendezését. Maros megyét Kocsis Róbert megyeitanács-tag képviselte, aki példamutatónak nevezte a kezdeményezést, és úgy vélte, ha sikerülne kiiktatni a napi, heti rendszerességű intézmények közötti vitákat, az a régió javára válna, vonzóbb lehetne a befektetőknek, jobban fejlődhetne gazdasága, turizmusa. Tamás Sándor háromszéki megyeitanács-elnök a szerbiai példát ismertette, ahol valóság a kettős nyelvhasználat és a helyi autonómia, két nyelven állítják ki a hivatalos dokumentumokat, mégsem dől össze a világ. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a képviselők eljöttek és a helyszínen tájékozódnak, hisz már több ízben kiderült, Bukarestből Székelyföld egészen másképpen látszik. Szűkszavú nyilatkozata után újságírói kérdésre válaszolva kicsit bőbeszédűbb lett Vîrză Mihăiţă, aki tapasztalatairól szólva elmondta, bizony egyes panaszokat túlzónak talált, majd ki is fejtette: a prefektus ellen megfogalmazott vádakra gondol, hisz a kormány helyi megbízottja nem tesz egyebet, csak a törvényeket alkalmazza, azok pedig ugyanazok az egész országban. Kollégája, Vasile Daniel pontosítani igyekezett, ő például éppen a prefektus akcióit véli túlkapásnak, abszurdnak nevezte, hogy kétnyelvűsége miatt megtámadja a pályázati űrlapokat, és ellehetetleníti az egész folyamatot. Véleménye szerint az ilyen lépések csak a konfliktushelyzet kiélezésére jók. Vîrză Mihăiţă még egyszer nekifutott a magyarázkodásnak, finoman igyekezett utalni a magyarok túlzott érzékenységére, „gyermekes frusztrációjára”, meglátása szerint éppen azért szükséges a párbeszéd, tárgyalás, hogy sikerüljön feloldani ezeket.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kulcsár-Terza József képviselő kezdeményezésére, a párbeszéd jegyében és egy folyamat elindításának reményében érkezett Sepsiszentgyörgyre tegnap a román parlament magyar közösséggel foglalkozó albizottsága. A három képviselő – ketten betegség miatt távol maradtak – a székelyföldi megyeitanács-elnökökkel, civil szervezetek szószólóival találkozott, este közös vacsorán vettek részt a háromszéki román polgármesterekkel, ma délelőtt pedig találkoznak Sebastian Cucu prefektussal. Szeretnék jobban megismerni az itt élő magyarok gondjait – fogalmazták meg, bár a sajtótájékoztatón az is kiderült, egyikük a felvetett panaszok némelyikét találja túlzónak, másikuk a kormány helyi megbízottjának egyes lépéseit véli konfliktusgerjesztőnek. A kiszállás tapasztalatairól dokumentum készül, igyekeznek elérni, hogy a parlament napirendjére kerüljön a magyarság gondjainak orvoslása – hangzott el.
A román parlament emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül működő, a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottság Kulcsár-Terza József kezdeményezésére jött létre, és az ő ötlete volt a kétnapos székelyföldi terepszemle is. Mint fogalmazott, ez csak az első lépés, a közeljövőben Erdély más régióiba is ellátogatnak, szeretnék, ha még a nyári vakáció előtt elkészülne a magyar gondok leltára. Fontosnak tartotta, hogy kollégái a helyszínen tájékozódjanak, bizonyos ügyeket ismertek, de nagyon sok mindenről nem hallottak eddig. A civil szervezetekkel folytatott megbeszélésen – részt vett a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat, a Civilek a Katolikus Iskoláért, a LAM Alapítvány, a Székelyföld Megmaradásáért Mozgalom, a Sepsi Reform Egyesület, a MERT és a református egyházat képviselő Sántha Imre lelkész – mindenki elmondhatta gondját-baját, és megfogalmazódott, jelenleg a legnagyobb probléma a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyének rendezése, de szó volt a székely zászló körüli hercehurcáról és az autonómia kérdéséről is. A Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott Vîrză Mihăiţă felszólalásában óvatosan fogalmazott, még elemeznie kell a hallottakat – mondotta, empatikusabb volt viszont a romákat képviselő Vasile Daniel, aki elmondta: céljuk, hogy a parlament napirendjére kerüljenek egy-egy kisebbség, így a magyarság sajátos gondjai. Tartalmasnak, előremutatónak nevezte a megbeszéléséket, és bízik benne, eredménye is lesz tájékozódásuknak. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a sajtótájékoztatón az albizottság segítségét kérte, elmondta, a prefektus megtámadta egy román–magyar együttélési kódex létrehozására vonatkozó kezdeményezésüket, alapfokon pert nyertek ugyan, de hasznos lenne, ha a képviselők is véleményt fogalmaznának meg indítványukról, mely meglátása szerint segíthetné a vitás kérdések legalább kétharmadának rendezését. Maros megyét Kocsis Róbert megyeitanács-tag képviselte, aki példamutatónak nevezte a kezdeményezést, és úgy vélte, ha sikerülne kiiktatni a napi, heti rendszerességű intézmények közötti vitákat, az a régió javára válna, vonzóbb lehetne a befektetőknek, jobban fejlődhetne gazdasága, turizmusa. Tamás Sándor háromszéki megyeitanács-elnök a szerbiai példát ismertette, ahol valóság a kettős nyelvhasználat és a helyi autonómia, két nyelven állítják ki a hivatalos dokumentumokat, mégsem dől össze a világ. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a képviselők eljöttek és a helyszínen tájékozódnak, hisz már több ízben kiderült, Bukarestből Székelyföld egészen másképpen látszik. Szűkszavú nyilatkozata után újságírói kérdésre válaszolva kicsit bőbeszédűbb lett Vîrză Mihăiţă, aki tapasztalatairól szólva elmondta, bizony egyes panaszokat túlzónak talált, majd ki is fejtette: a prefektus ellen megfogalmazott vádakra gondol, hisz a kormány helyi megbízottja nem tesz egyebet, csak a törvényeket alkalmazza, azok pedig ugyanazok az egész országban. Kollégája, Vasile Daniel pontosítani igyekezett, ő például éppen a prefektus akcióit véli túlkapásnak, abszurdnak nevezte, hogy kétnyelvűsége miatt megtámadja a pályázati űrlapokat, és ellehetetleníti az egész folyamatot. Véleménye szerint az ilyen lépések csak a konfliktushelyzet kiélezésére jók. Vîrză Mihăiţă még egyszer nekifutott a magyarázkodásnak, finoman igyekezett utalni a magyarok túlzott érzékenységére, „gyermekes frusztrációjára”, meglátása szerint éppen azért szükséges a párbeszéd, tárgyalás, hogy sikerüljön feloldani ezeket.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 3.
A népet Csíksomlyón sem lehet leváltani – Beszélgetés Tánczos Vilmos néprajzkutatóval a búcsú teológiai és emberi dimenzióiról
Mi a búcsú lényege és kié ma a csíksomlyói búcsú? Tánczos Vilmos néprajzkutatóval, egyetemi tanárral igyekeztünk értelmezni a legnagyobb tömegeket megmozgató vallási ünnep történetiségét, alakulását, valamint helyét, szerepét a mai ember életében.
– Szükségesnek tartja megmagyarázni a búcsú lényegét?
– Természetesen, mivel a búcsú teológiai hátterével még a katolikusok között is kevés ember van tisztában. Ha a pap fel is oldoz a gyóntatószékben, elnyerjük bűneink bocsánatát, de a megbocsátott bűnökért járó túlvilági büntetések ezzel még nincsenek elengedve. A purgatórium marad, ahol az elkövetett bűneinkért kiszabott büntetést el kell majd viselnünk. Ha valaki teljes búcsút nyer – például ha részt vesz a csíksomlyói történelmi emlékbúcsún vagy egy templombúcsún, esetleg egy első misés pap primíciáján –, akkor a purgatóriumban esedékes minden büntetését elengedik. Ez a búcsú alapvető teológiai jelentése, a katolikus ember számára ez a búcsú teológiai lényege. Ahhoz, hogy valaki teljes búcsút nyerjen, bizonyos megszabott feltételeknek kell eleget tennie: mindenekelőtt kegyelmi állapotban kell lennie, azaz gyónnia, áldoznia kell, továbbá részt kell vennie egy búcsús szentmisén, a pápa „szándékára” imádkoznia kell, ezzel elfogadva a katolikus anyaszentegyház tanításait.
– A meghozandó áldozatok között a búcsús út megtétele is szerepel?
– Igen, szerepelhet ez is, de a lényeg az áldozathozatal. Ha az ember három-négy napon át, sőt esetenként akár egy hétig is, vallásos hittel – nem a performansz kedvéért – gyalogol, akkor ezen idő alatt olyan pszichés állapotba kerül, amelyben megérzi a megtisztulás katarzisát. Egyszer egy idős csángó asszony azt mondta nekem egy ilyen út után: „Most olyan tiszta vagyok, hogy a legnagyobb ellenségemnek is meg tudnék bocsátani.” A búcsú felemelő katartikus élményét a kegytemplom előtt turistaként az autóból kiugorva nem lehet megtapasztalni. De a búcsújárásban van öröm, vidámság is. Egy moldvai búcsúvezető, a bogdánfalvi Erdély János bácsi mondta, hogy régen a Csíki-havasokon átvezető többnapos búcsús út során nemcsak imádkoztak, hanem vigadoztak is: „‘Sz vígattunk, mint az ember…” – Az ön – a katolikus hitű gyermek, majd felnőtt – búcsúhoz fűződő viszonya hogyan alakult, miként teljesedett ki az idők folyamán?
– Számomra a katolikus hit se nem több, se nem kevesebb, mint bármelyik nemzedékembeli csíki katolikus ember számára. A mi vallásosságunk nem valamiféle pietista, ájtatoskodó vallásosság, teológiailag így nem is mindig „konform”. A vallásosságnak amúgy is különböző regiszterei vannak: a hivatalos egyház által formalizált vallásos regiszter mellett létezik egy élményszerűbb népi vallásosság is, aztán a vallásosság látomásos, esetleg egyenesen mágikus vagy éppen vidámsággal teli, humoros megnyilvánulásai. A búcsújárásnak is adódnak vidám pillanatai. A mai csíkszeredai Márton Áron Gimnázium elődjében érettségiztem 1978-ban, ahol mindig is éreztem Csíksomlyó közelségét. Apróságok révén is: elég volt tudni, hogy a díszterem színes üvegablakai valaha az Árpád-házi magyar szenteket ábrázolták, az iskolaudvar egyik sarkában pedig egy „ottfelejtett” kőkereszt. Emlékszem, 1977-ben tizenegyedikes diákként pünkösdszombaton este kimentem a somlyói kegytemplomba, ami zsúfolásig telt volt búcsúsokkal, a légkör meg félelemmel – rengeteg civil ruhás rendőr, és persze besúgó is volt ott –, de egyféle hősiességgel is, többen is fényképeztek. Éjszaka sorra érkeztek a búcsús csoportok. Az utcán akkoriban nem vonulhattak fel, de a templom bejáratánál rendbe szerveződtek, úgy vonultak fel Mária elé. Hajnal felé az egyik udvarhelyszéki falu búcsúsai – talán a székelyszentkirályiak – a bejáratnál kibontották a jelvényeiket, a zászlókat, és a zsúfolt templomban énekelve előmentek az oltárig. Az énekük refrénje így hangzott: „Ó, áldott Szűzanya, / Tégy nagy csodát, / Csak még egyszer add vissza / a szép magyar hazát!”
Felidézve, ma is végigfut az ember hátán a hideg.
– Ide vezethető vissza az is, hogy a népi vallásosság lett a későbbiekben érdeklődésének, tanári-kutatói munkásságának központi témája?
– Mindenek alapja, hogy én az emberi kultúrát elképzelhetetlennek tartom vallásos beágyazottság nélkül. Felbonthatatlan, szükségszerű, természetes ez az együttlét. Ettől függetlenül véletlennek tekinthető, hogy 1992-ben népi vallásos kultúrát kezdtem tanítani a kolozsvári néprajz szakon, mivel a vallási néprajznak akkoriban nem volt gazdája. A folklór szimbólumait is tanítom, de nem kizárólagosan katolikus szemszögből, mivel a jelképek egyetemesek, és egyetemi oktatásuk kétségkívül legitim. A diákjaim nagyokat néznek, amikor azt mondom: tudok én példákat hozni bármelyik jelképre bárhonnan, de az európai keresztény kultúrán kívül aligha tudok nekik lényegeset mondani, mert én folyamatosan ezt a kultúrát, a saját világomat igyekszem megérteni, és még az is nehezen megy. Európai kultúra nincs vallásos kultúra nélkül, a mi saját paraszti kultúránkat pedig lehetetlenség, egyenesen árulás úgy tanítani, hogy ne legyünk tekintettel annak eredendően vallásos jellegére. – Mit hozott e tekintetben az elmúlt negyedszázad? Hogyan tudná leképezni a változásokat a fiatalok tükre révén, hiszen tanárként fiatal nemzedékek között éli az életét? – Azt vallom, hogy a tananyag és az előadó egyénisége között nincs, nem szabad különbségnek lennie. A tanórákon is magamat adom, de a tanórákon kívül is: a folyosón is, a kirándulásokon is, vagy ha a hallgatóimmal együtt megyek a csíksomlyói búcsúba. A mai fiatalsággal semmi baj nincs, miközben egészen más, mint mi voltunk. A mi nemzedékünket még az jellemezte, hogy valami újat, eredetit akart mondani, alkotni, a maiak elsősorban sikeresek akarnak lenni, ízlésükben, eszményeikben „trendi” csoportokhoz tartozni. Talán azért is, mert ma olyan világban élünk, amelyben egyre nehezebb újat mondani.
– Hogyan kezeli, illetve igyekszik tanítványai számára értelmezni a mai búcsút?
– Sokat tépelődöm ezen a kérdésen. Korábban azt tanítottam a csíksomlyói búcsúról, hogy ez egy nagy rituális dráma, amelynek célja teológiailag a megtisztulás, emberileg pedig a katarzis elérése. Az utóbbi években viszont azzal szembesültem, hogy ez a rituális dráma megszűnőben van. A búcsú rituális rendje egyre szegényedik: a nagy esemény központi elemévé mára a gigantikus szombat déli nagymise lépett elő. Különféle járművekkel megérkezünk, meghallgatjuk a misét, aztán gyorsan hazamegyünk. Kérdés, hogy mi marad meg a több évszázaddal ezelőtti rituális rendből, hiszen már a rendszerváltás után nyilvánvaló volt, hogy a bomlás útjára léptünk. Ezért a néprajzkutató feladata ma már nem a hagyományos rituális rend leírása, a nagy kérdés immár az, hogy mi történik most valójában Csíksomlyón. – Mi nem működött már negyedszázaddal ezelőtt sem?
– A búcsú régi rituális rendje majdnem teljesen összeomlott. Hol van ma már az a részletekig menő nagyszerű rend, amelyet minden falu népe ismert és tiszteletben tartott? Emlékszem, amikor 1990-ben szülőfalumból elindultunk a búcsúra, a csíkszentkirályi öregek otthon hagyakoztak, hogy falustársaik a somlyói templom előtt melyik hársfához támasszák majd a keresztjeiket és lobogóikat a nagy búcsús szentmise alatt. Ne feledjék el a fiatalok, hogy a nagy „szádokfa” a somlyói templomkertben a „miénk”! Másik példa: régen a hazafelé tartó felső-háromszéki keresztaljak a Kászon-völgyében a Szentjános nevű helyen éjszakáztak, reggel megmosakodtak a kútnál, ünneplőbe öltöztek, mert hétfőn innen mentek tovább a perkői búcsúra. Előtte viszont a kútnál „palágázás” történt: a búcsúsok nyilvánosan meggyóntak, bevallották a közösség ellen elkövetett hibáikat, bűneiket, a búcsúvezető pedig a botjával, egy „palága” nevű fegyelmező eszközzel kimérte kinek-kinek a bűnökért járó büntetését. Ennek fejében az itt nyilvánosan bevallott vétkek, hibák mindörökre el lettek felejtve, később otthon a faluközösségben még célzást sem tehetett ezekre senki. Micsoda rituális rend, micsoda technikája a közösség ellen elkövetett bűnök megbocsátásának és végleges elfelejtésének!
– Akkor viszont vissza a korábbi kérdéshez: mi történik ma Somlyón?
– A mai búcsút egy látványos vizuális „spektákulumként” foghatjuk fel. Ezzel nem azt állítom, hogy ma ne lehetne vallási mélységében megélni a búcsút, hiszen az korábban is rituális tömegesemény volt. De a mai csíksomlyói búcsú erősen látványszerű. Az ikonok, képek szerepének növekedése általános jellemzője korunknak, ideértve a televízió és az internet által közvetített elektronikus képeket is. A vizualitás előtérbe kerülésének pedig az a magyarázata, hogy a képek könnyebben fogyaszthatók, mint az intellektuális dekódolást igénylő szövegek. Ma egyre inkább előtérbe kerül a Csíksomlyó-reprezentációk fogyasztók általi létrehozása és terjesztése is az úgynevezett prosumer kultúrán belül, amikor is a modern „zarándokok” fényképezőgéppel, kamerával vagy mobiltelefonnal a kezükben egyszerre meg is termelik és el is „fogyasztják” az általuk létrehozott Csíksomlyó-képet. Mindeközben a búcsú fontos identitásőrző és -felmutató jelleget is őriz. Miután a székekre épülő régi székely adminisztratív rendszert több szakaszban verték szét a történelem során, a búcsúban ma is kirajzolódnak a hajdani székely tájegységek és egyéb közigazgatási egységek. A székely falvak és egyházi egységek, a „megyék”, sőt, olykor „tízesek” identitása a keresztaljakban testesül meg. De persze ma már ez is bomlóban van, a búcsú közösségi funkciói is átalakulnak.
– Az elmúlt másfél évtizedben óriási médiaérdeklődés övezte a búcsút. Jót tesz ez, vagy veszélyezteti a búcsú bensőségességét?
– Ma már a média, a tévéközvetítés határozza meg a búcsú szertartásrendjét, még a pünkösdszombati nagy szentmise időbeosztását is a tévéközvetítéshez igazítják. A búcsújárás helyett pedig sokan választják az otthoni fotel kényelmességét, azt, hogy megnézzék „magukat” a tévében. Az a felvetés is sok vonatkozásban reális, hogy a csíksomlyói búcsú népi rendjére egyre inkább rátelepedik az egyházi rituálé, és ez nem tesz jót a búcsú szellemiségének. A virrasztás, a búcsú vigíliája ma is legalább két éjszakát vesz igénybe, ezalatt a templom ma is megtelik szegény emberekkel, akiknek nem futja szállásra. Régi hagyományt követve ma is a templompadokban, a kórusfeljáróban, a mellékoltárok lépcsőjén alusznak az emberek, esetenként a templomi szőnyegekkel betakarózva. Régen ezek csodálatos éjszakák voltak, a vallásos népénekkultúra páratlan eseményei: a templomot betöltő emberek csoportjai a búcsúvezetők irányításával egymást meghallgatva énekeltek sorban az éjszaka folyamán. Csakhogy egy idő után az egyház úgy gondolta, nem lehet magukra hagyni az embereket, és éjszakai miséket kezdtek celebrálni. Ezzel megtört az egész vallásos népszokás lendülete, odalett a vigília varázsa. Olyannak is tanúja voltam egyszer, hogy a templomot reflektoraikkal bevilágítva, egy élő tévéműsor keretében riporterek költögették fel a templompadokban alvó embereket megkérdezni, milyen érzés itt most virrasztani.
– Kié ma a csíksomlyói búcsú?
– Ha a papokat kérdi, ők habozás nélkül azt mondják, hogy a miénk, az egyházé. De bennem, a néprajzosban némi visszatetszést kelt ez a kisajátítás. Az egyház képviselői szerint az UNESCO világörökségi listára csak a szentmisét és a körmenetet kellene felterjeszteni. De a búcsú hagyományvilága nem csak ebből áll. 2011-ben én írtam a búcsú felterjesztéséhez szükséges első szakanyagot, abba belefoglaltam például a búcsú részeként értelmezhető napnézést, a gyógynövénygyűjtést, a Babba Mária-képzeteket, a mágikus célú keresztútvégzést és sok más hasonló „profán” elemet is. Úgy gondolom, a népet Csíksomlyón sem lehet leváltani, azzal együtt, hogy az emberek Csíksomlyóhoz való viszonyát az idők során az egyház folyamatosan alakította.
TÁNCZOS VILMOS
Néprajzkutató, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének oktatója. Csíkszentkirályon született 1959. október 21-én. A középiskolát a csíkszeredai a Márton Áron Gimnázium elődjében végezte, a kolozsvári BBTE-n diplomázott 1983-ban magyar–orosz szakon. Ugyanitt védte meg doktori disszertációját 1999-ben, 2014-ben ugyanitt habilitált. Szakmai pályáját magyartanárként kezdte Gyergyóditróban és Tusnádfürdőn. 1992-től tanársegéd a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén, 1997-től adjunktus, 2001-től docens, 2016-tól professzor. 2014-től doktorátusvezető a BBTE Hungarológiai Tanulmányok Doktori Iskolájában. Tagja a Kriza János Néprajzi Társaságnak (1990-től), az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek (1990-től), külföldi levelező tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak (1999-től), köztestületi tagja az MTA-nak (2000-től), 2007-től az MTA-KAB Néprajzi Szakbizottság elnöke. Kutatói pályafutásának mintegy két évtizedét elsősorban az archaikus népi imádságok kutatására és a moldvai csángók vallásos kultúrájának vizsgálatára szánta. Legfontosabb kötetei: A csíksomlyói kegyhely története (Sepsiszentgyörgy, 1990); Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus imádságok (Csíkszereda, 1995); Keletnek megnyílt kapuja. Néprajzi esszék (Kolozsvár, 1996); Hungarians in Moldavia (Budapest, 1998); Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük (Csíkszereda, 1999); Eleven ostya, szép virág. A moldvai csángó népi imák képei (Csíkszereda, 2000); Szimbolikus formák a folklórban (Budapest, 2007); Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe (Bookart, Csíkszereda, 2008); Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2011); Csíksomlyó a népi vallásosságban (Nap, Budapest, 2016). Díjak, elismerések: Székely Kör-díj (1997); Székelyföld-díj (1998); Julianus Alapítvány-díj (1998); Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem (Magyar Néprajzi Társaság, 2007), Csángó Kultúráért-díj (2007), Gróf Mikó Imre emlékérem (EME, 2009), Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díj (MTA, 2013), Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának Díja (2014), Teleki József Díj (EME, 2016).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mi a búcsú lényege és kié ma a csíksomlyói búcsú? Tánczos Vilmos néprajzkutatóval, egyetemi tanárral igyekeztünk értelmezni a legnagyobb tömegeket megmozgató vallási ünnep történetiségét, alakulását, valamint helyét, szerepét a mai ember életében.
– Szükségesnek tartja megmagyarázni a búcsú lényegét?
– Természetesen, mivel a búcsú teológiai hátterével még a katolikusok között is kevés ember van tisztában. Ha a pap fel is oldoz a gyóntatószékben, elnyerjük bűneink bocsánatát, de a megbocsátott bűnökért járó túlvilági büntetések ezzel még nincsenek elengedve. A purgatórium marad, ahol az elkövetett bűneinkért kiszabott büntetést el kell majd viselnünk. Ha valaki teljes búcsút nyer – például ha részt vesz a csíksomlyói történelmi emlékbúcsún vagy egy templombúcsún, esetleg egy első misés pap primíciáján –, akkor a purgatóriumban esedékes minden büntetését elengedik. Ez a búcsú alapvető teológiai jelentése, a katolikus ember számára ez a búcsú teológiai lényege. Ahhoz, hogy valaki teljes búcsút nyerjen, bizonyos megszabott feltételeknek kell eleget tennie: mindenekelőtt kegyelmi állapotban kell lennie, azaz gyónnia, áldoznia kell, továbbá részt kell vennie egy búcsús szentmisén, a pápa „szándékára” imádkoznia kell, ezzel elfogadva a katolikus anyaszentegyház tanításait.
– A meghozandó áldozatok között a búcsús út megtétele is szerepel?
– Igen, szerepelhet ez is, de a lényeg az áldozathozatal. Ha az ember három-négy napon át, sőt esetenként akár egy hétig is, vallásos hittel – nem a performansz kedvéért – gyalogol, akkor ezen idő alatt olyan pszichés állapotba kerül, amelyben megérzi a megtisztulás katarzisát. Egyszer egy idős csángó asszony azt mondta nekem egy ilyen út után: „Most olyan tiszta vagyok, hogy a legnagyobb ellenségemnek is meg tudnék bocsátani.” A búcsú felemelő katartikus élményét a kegytemplom előtt turistaként az autóból kiugorva nem lehet megtapasztalni. De a búcsújárásban van öröm, vidámság is. Egy moldvai búcsúvezető, a bogdánfalvi Erdély János bácsi mondta, hogy régen a Csíki-havasokon átvezető többnapos búcsús út során nemcsak imádkoztak, hanem vigadoztak is: „‘Sz vígattunk, mint az ember…” – Az ön – a katolikus hitű gyermek, majd felnőtt – búcsúhoz fűződő viszonya hogyan alakult, miként teljesedett ki az idők folyamán?
– Számomra a katolikus hit se nem több, se nem kevesebb, mint bármelyik nemzedékembeli csíki katolikus ember számára. A mi vallásosságunk nem valamiféle pietista, ájtatoskodó vallásosság, teológiailag így nem is mindig „konform”. A vallásosságnak amúgy is különböző regiszterei vannak: a hivatalos egyház által formalizált vallásos regiszter mellett létezik egy élményszerűbb népi vallásosság is, aztán a vallásosság látomásos, esetleg egyenesen mágikus vagy éppen vidámsággal teli, humoros megnyilvánulásai. A búcsújárásnak is adódnak vidám pillanatai. A mai csíkszeredai Márton Áron Gimnázium elődjében érettségiztem 1978-ban, ahol mindig is éreztem Csíksomlyó közelségét. Apróságok révén is: elég volt tudni, hogy a díszterem színes üvegablakai valaha az Árpád-házi magyar szenteket ábrázolták, az iskolaudvar egyik sarkában pedig egy „ottfelejtett” kőkereszt. Emlékszem, 1977-ben tizenegyedikes diákként pünkösdszombaton este kimentem a somlyói kegytemplomba, ami zsúfolásig telt volt búcsúsokkal, a légkör meg félelemmel – rengeteg civil ruhás rendőr, és persze besúgó is volt ott –, de egyféle hősiességgel is, többen is fényképeztek. Éjszaka sorra érkeztek a búcsús csoportok. Az utcán akkoriban nem vonulhattak fel, de a templom bejáratánál rendbe szerveződtek, úgy vonultak fel Mária elé. Hajnal felé az egyik udvarhelyszéki falu búcsúsai – talán a székelyszentkirályiak – a bejáratnál kibontották a jelvényeiket, a zászlókat, és a zsúfolt templomban énekelve előmentek az oltárig. Az énekük refrénje így hangzott: „Ó, áldott Szűzanya, / Tégy nagy csodát, / Csak még egyszer add vissza / a szép magyar hazát!”
Felidézve, ma is végigfut az ember hátán a hideg.
– Ide vezethető vissza az is, hogy a népi vallásosság lett a későbbiekben érdeklődésének, tanári-kutatói munkásságának központi témája?
– Mindenek alapja, hogy én az emberi kultúrát elképzelhetetlennek tartom vallásos beágyazottság nélkül. Felbonthatatlan, szükségszerű, természetes ez az együttlét. Ettől függetlenül véletlennek tekinthető, hogy 1992-ben népi vallásos kultúrát kezdtem tanítani a kolozsvári néprajz szakon, mivel a vallási néprajznak akkoriban nem volt gazdája. A folklór szimbólumait is tanítom, de nem kizárólagosan katolikus szemszögből, mivel a jelképek egyetemesek, és egyetemi oktatásuk kétségkívül legitim. A diákjaim nagyokat néznek, amikor azt mondom: tudok én példákat hozni bármelyik jelképre bárhonnan, de az európai keresztény kultúrán kívül aligha tudok nekik lényegeset mondani, mert én folyamatosan ezt a kultúrát, a saját világomat igyekszem megérteni, és még az is nehezen megy. Európai kultúra nincs vallásos kultúra nélkül, a mi saját paraszti kultúránkat pedig lehetetlenség, egyenesen árulás úgy tanítani, hogy ne legyünk tekintettel annak eredendően vallásos jellegére. – Mit hozott e tekintetben az elmúlt negyedszázad? Hogyan tudná leképezni a változásokat a fiatalok tükre révén, hiszen tanárként fiatal nemzedékek között éli az életét? – Azt vallom, hogy a tananyag és az előadó egyénisége között nincs, nem szabad különbségnek lennie. A tanórákon is magamat adom, de a tanórákon kívül is: a folyosón is, a kirándulásokon is, vagy ha a hallgatóimmal együtt megyek a csíksomlyói búcsúba. A mai fiatalsággal semmi baj nincs, miközben egészen más, mint mi voltunk. A mi nemzedékünket még az jellemezte, hogy valami újat, eredetit akart mondani, alkotni, a maiak elsősorban sikeresek akarnak lenni, ízlésükben, eszményeikben „trendi” csoportokhoz tartozni. Talán azért is, mert ma olyan világban élünk, amelyben egyre nehezebb újat mondani.
– Hogyan kezeli, illetve igyekszik tanítványai számára értelmezni a mai búcsút?
– Sokat tépelődöm ezen a kérdésen. Korábban azt tanítottam a csíksomlyói búcsúról, hogy ez egy nagy rituális dráma, amelynek célja teológiailag a megtisztulás, emberileg pedig a katarzis elérése. Az utóbbi években viszont azzal szembesültem, hogy ez a rituális dráma megszűnőben van. A búcsú rituális rendje egyre szegényedik: a nagy esemény központi elemévé mára a gigantikus szombat déli nagymise lépett elő. Különféle járművekkel megérkezünk, meghallgatjuk a misét, aztán gyorsan hazamegyünk. Kérdés, hogy mi marad meg a több évszázaddal ezelőtti rituális rendből, hiszen már a rendszerváltás után nyilvánvaló volt, hogy a bomlás útjára léptünk. Ezért a néprajzkutató feladata ma már nem a hagyományos rituális rend leírása, a nagy kérdés immár az, hogy mi történik most valójában Csíksomlyón. – Mi nem működött már negyedszázaddal ezelőtt sem?
– A búcsú régi rituális rendje majdnem teljesen összeomlott. Hol van ma már az a részletekig menő nagyszerű rend, amelyet minden falu népe ismert és tiszteletben tartott? Emlékszem, amikor 1990-ben szülőfalumból elindultunk a búcsúra, a csíkszentkirályi öregek otthon hagyakoztak, hogy falustársaik a somlyói templom előtt melyik hársfához támasszák majd a keresztjeiket és lobogóikat a nagy búcsús szentmise alatt. Ne feledjék el a fiatalok, hogy a nagy „szádokfa” a somlyói templomkertben a „miénk”! Másik példa: régen a hazafelé tartó felső-háromszéki keresztaljak a Kászon-völgyében a Szentjános nevű helyen éjszakáztak, reggel megmosakodtak a kútnál, ünneplőbe öltöztek, mert hétfőn innen mentek tovább a perkői búcsúra. Előtte viszont a kútnál „palágázás” történt: a búcsúsok nyilvánosan meggyóntak, bevallották a közösség ellen elkövetett hibáikat, bűneiket, a búcsúvezető pedig a botjával, egy „palága” nevű fegyelmező eszközzel kimérte kinek-kinek a bűnökért járó büntetését. Ennek fejében az itt nyilvánosan bevallott vétkek, hibák mindörökre el lettek felejtve, később otthon a faluközösségben még célzást sem tehetett ezekre senki. Micsoda rituális rend, micsoda technikája a közösség ellen elkövetett bűnök megbocsátásának és végleges elfelejtésének!
– Akkor viszont vissza a korábbi kérdéshez: mi történik ma Somlyón?
– A mai búcsút egy látványos vizuális „spektákulumként” foghatjuk fel. Ezzel nem azt állítom, hogy ma ne lehetne vallási mélységében megélni a búcsút, hiszen az korábban is rituális tömegesemény volt. De a mai csíksomlyói búcsú erősen látványszerű. Az ikonok, képek szerepének növekedése általános jellemzője korunknak, ideértve a televízió és az internet által közvetített elektronikus képeket is. A vizualitás előtérbe kerülésének pedig az a magyarázata, hogy a képek könnyebben fogyaszthatók, mint az intellektuális dekódolást igénylő szövegek. Ma egyre inkább előtérbe kerül a Csíksomlyó-reprezentációk fogyasztók általi létrehozása és terjesztése is az úgynevezett prosumer kultúrán belül, amikor is a modern „zarándokok” fényképezőgéppel, kamerával vagy mobiltelefonnal a kezükben egyszerre meg is termelik és el is „fogyasztják” az általuk létrehozott Csíksomlyó-képet. Mindeközben a búcsú fontos identitásőrző és -felmutató jelleget is őriz. Miután a székekre épülő régi székely adminisztratív rendszert több szakaszban verték szét a történelem során, a búcsúban ma is kirajzolódnak a hajdani székely tájegységek és egyéb közigazgatási egységek. A székely falvak és egyházi egységek, a „megyék”, sőt, olykor „tízesek” identitása a keresztaljakban testesül meg. De persze ma már ez is bomlóban van, a búcsú közösségi funkciói is átalakulnak.
– Az elmúlt másfél évtizedben óriási médiaérdeklődés övezte a búcsút. Jót tesz ez, vagy veszélyezteti a búcsú bensőségességét?
– Ma már a média, a tévéközvetítés határozza meg a búcsú szertartásrendjét, még a pünkösdszombati nagy szentmise időbeosztását is a tévéközvetítéshez igazítják. A búcsújárás helyett pedig sokan választják az otthoni fotel kényelmességét, azt, hogy megnézzék „magukat” a tévében. Az a felvetés is sok vonatkozásban reális, hogy a csíksomlyói búcsú népi rendjére egyre inkább rátelepedik az egyházi rituálé, és ez nem tesz jót a búcsú szellemiségének. A virrasztás, a búcsú vigíliája ma is legalább két éjszakát vesz igénybe, ezalatt a templom ma is megtelik szegény emberekkel, akiknek nem futja szállásra. Régi hagyományt követve ma is a templompadokban, a kórusfeljáróban, a mellékoltárok lépcsőjén alusznak az emberek, esetenként a templomi szőnyegekkel betakarózva. Régen ezek csodálatos éjszakák voltak, a vallásos népénekkultúra páratlan eseményei: a templomot betöltő emberek csoportjai a búcsúvezetők irányításával egymást meghallgatva énekeltek sorban az éjszaka folyamán. Csakhogy egy idő után az egyház úgy gondolta, nem lehet magukra hagyni az embereket, és éjszakai miséket kezdtek celebrálni. Ezzel megtört az egész vallásos népszokás lendülete, odalett a vigília varázsa. Olyannak is tanúja voltam egyszer, hogy a templomot reflektoraikkal bevilágítva, egy élő tévéműsor keretében riporterek költögették fel a templompadokban alvó embereket megkérdezni, milyen érzés itt most virrasztani.
– Kié ma a csíksomlyói búcsú?
– Ha a papokat kérdi, ők habozás nélkül azt mondják, hogy a miénk, az egyházé. De bennem, a néprajzosban némi visszatetszést kelt ez a kisajátítás. Az egyház képviselői szerint az UNESCO világörökségi listára csak a szentmisét és a körmenetet kellene felterjeszteni. De a búcsú hagyományvilága nem csak ebből áll. 2011-ben én írtam a búcsú felterjesztéséhez szükséges első szakanyagot, abba belefoglaltam például a búcsú részeként értelmezhető napnézést, a gyógynövénygyűjtést, a Babba Mária-képzeteket, a mágikus célú keresztútvégzést és sok más hasonló „profán” elemet is. Úgy gondolom, a népet Csíksomlyón sem lehet leváltani, azzal együtt, hogy az emberek Csíksomlyóhoz való viszonyát az idők során az egyház folyamatosan alakította.
TÁNCZOS VILMOS
Néprajzkutató, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének oktatója. Csíkszentkirályon született 1959. október 21-én. A középiskolát a csíkszeredai a Márton Áron Gimnázium elődjében végezte, a kolozsvári BBTE-n diplomázott 1983-ban magyar–orosz szakon. Ugyanitt védte meg doktori disszertációját 1999-ben, 2014-ben ugyanitt habilitált. Szakmai pályáját magyartanárként kezdte Gyergyóditróban és Tusnádfürdőn. 1992-től tanársegéd a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén, 1997-től adjunktus, 2001-től docens, 2016-tól professzor. 2014-től doktorátusvezető a BBTE Hungarológiai Tanulmányok Doktori Iskolájában. Tagja a Kriza János Néprajzi Társaságnak (1990-től), az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek (1990-től), külföldi levelező tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak (1999-től), köztestületi tagja az MTA-nak (2000-től), 2007-től az MTA-KAB Néprajzi Szakbizottság elnöke. Kutatói pályafutásának mintegy két évtizedét elsősorban az archaikus népi imádságok kutatására és a moldvai csángók vallásos kultúrájának vizsgálatára szánta. Legfontosabb kötetei: A csíksomlyói kegyhely története (Sepsiszentgyörgy, 1990); Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus imádságok (Csíkszereda, 1995); Keletnek megnyílt kapuja. Néprajzi esszék (Kolozsvár, 1996); Hungarians in Moldavia (Budapest, 1998); Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük (Csíkszereda, 1999); Eleven ostya, szép virág. A moldvai csángó népi imák képei (Csíkszereda, 2000); Szimbolikus formák a folklórban (Budapest, 2007); Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe (Bookart, Csíkszereda, 2008); Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2011); Csíksomlyó a népi vallásosságban (Nap, Budapest, 2016). Díjak, elismerések: Székely Kör-díj (1997); Székelyföld-díj (1998); Julianus Alapítvány-díj (1998); Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem (Magyar Néprajzi Társaság, 2007), Csángó Kultúráért-díj (2007), Gróf Mikó Imre emlékérem (EME, 2009), Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díj (MTA, 2013), Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának Díja (2014), Teleki József Díj (EME, 2016).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 12.
Aki lenácizta Trianont
Az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a kreált államalakulatok
Marius Diaconescu román történész szerint ha a magyarok megemlékeznek Trianonról, az olyan, mintha a németek Hitlerről és Nagy-Németországról emlékeznének meg: „Vajon hogyan reagálnának az európai politikusok, ha Angela Merkel kancellár május 9-én kijelentené, hogy megemlékeznek Hitlerről és Nagy-Németországról, valamint a német élettér programjáról, és igazságtalannak nevezné az 1945-ös békeszerződéseket?”.
A neves történész, az Adevarul című legolvasottabb román napilap publicistája ezzel a szellemi bűvészmutatvánnyal a trianoni diktátumot Hitlerhez és a nemzetiszocialista programhoz hasonlította, pedig már azt hittem, az aljasság retorikája véges, ha a történeti anakronizmusoké kimeríthetetlen.
Mindezt azért tette, mert Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter – akit ő akkurátusan kabinetminiszternek titulált – a nemzeti összetartozás napján, Szarvason azt merte mondani: ,,Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője”, és az utódállamok elnökeitől is elvárhatjuk, hogy bocsánatot kérjenek vagy részvétet nyilvánítsanak Trianonért.
De Marius Diaconescu, aki Budapesten doktorált, karakánul kijelenti: 24 órát sem maradhatna hivatalában az a román elnök, aki ezt megtenné, a magyarok állandóan jajveszékelnek, siránkoznak és siratják siratni való történelmüket. Diaconescunak különben eszébe sem jutott volna erről bármit is írni, ha egy különös helyen meg nem találja Lázár János beszédét: nem máshol, mint Eva S. Balogh amerikai történész Hungarian Spectrum nevű szennyblogján, ahol a Yale nyugdíjas Kelet-Közép-Európa-szakértője az apokaliptikus Egy új hadüzenet: Igazságot Magyarországnak! címmel kommentálta a horthysta, fasiszta, revizionista, irredenta beszédet.
Megállapította: ,,Úgy látszik, az Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy új frontot nyit az Európa (sic!) elleni háborújában, ezúttal a trianoni békeszerződés újraértelmezéséért. Egy komoly fordulóponthoz értünk, ami baljós jel a térség békéjét tekintve.”
Pedig a térség békéje a párizsi békerendszer miatt borult fel, mert egy olyan sárkányfogat ültettek akkor el, amibe egy újabb világháborút is kódoltak, majd később egyik szörnyállamának szétesésekor egy pusztító és embertelen balkáni háborút. Késő bánat eb gondolat, de az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a helyébe kreált államalakulatok.
Eva S. Balogh az az ’56-os emigráns, aki az archetípusa annak a nyugati balliberális értelmiségnek, amelyik azzal üti agyon az időt, hogy Magyarország ellen hangolja az angolul olvasó közvéleményt, persze csak akkor, ha jobboldali kormány regnál a honban. Az utóbbi időben azzal font újabb balos babért a feje köré, hogy lenácizta a vitézi rendet Gorka Sebestyén jelvénye kapcsán. Ezért nem véletlen, hogy a román újságírók szívesen árulnak vele egy gyékényen, ha magyargyűlöletről van szó. Lapjaik sokszor szemlézik az írásait, mert ezek szerint magyar ügyben ő az illetékes.
És ebben a két írásban nőnek össze az álságos és félvállról papírra vett nácizások: immár nemcsak a vitézi rend – amelynek különben zsidó származású vitézei is voltak –, hanem Trianon emlékezete is azzá vált. Most pedig térjünk vissza a derék történészünkre, a román egységes nemzetállam szellemi őrebére, Klió balkáni cerberusára, aki rögtön revizionizmust ugat, ha Trianont neszel a közelben, pedig Lázár János egyértelműen kijelentette, hogy nem a területi revízióra gondol.
Diaconescu úr!
Az ön üldözési mániája akkor tetőzik, amikor azt állítja, hogy Lázár János állami propagandát végez, amikor külföldi ismerőseinek, barátainak elmondja a véleményét Trianonról. Utána – mint fentebb részleteztem – rögtön sikerül egy szellemi alvilágba alámerülnie az imádott Eva S. Baloghjával, amikor kiderül, hogy Trianon ugyanolyan rémséges dolog, mint Hitler és a Harmadik Birodalom.
Ön igazat mond, amikor azt írja, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen az erdélyi románok döntöttek arról, hogy Romániához csatlakoznak, hiszen az erdélyi magyarok ezzel sohasem értettek egyet. Az 1918. december 1-jei gyűlés csak a román történettudományban számít jogforrásnak, a határkérdést a trianoni diktátum szabályozta, hisz nemzetközi szerződésként felülír minden lokális döntést, jóllehet részben ez utóbbi követeléseit érvényesítette. De mit szól ön ahhoz az agyonhallgatott, másik nagygyűléshez, amelyik szintén 1918 decemberében volt Kolozsváron, még mielőtt a román katonák bevonultak volna a városba. Ekkor ugyanis az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottság kiáltványában önrendelkezési jogot követelt az erdélyi magyarságnak.
Idézzünk Mikó Imre Huszonkét év című könyvéből:
,,December 22-én Kolozsvárra tódultak a magyarság kiküldöttei, már akiket a román hatóságok nem tartottak vissza az elfoglalt részeken, és önrendelkező nemzetgyűlést rögtönöztek, válaszként a gyulafehérvári határozatokra (…) A gyűlés a Mátyás király téren zajlott le, huszonnyolc vármegye kiküldöttei, mintegy félszázezernyi tömeg részvételével. Apáthy elnöki megnyitójában klasszikus szavakkal fejezte ki a közhangulatot: Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. (…) Gyulafehérváron a román nemzeti komité kinyilvánította, hogy Magyarország 26 vármegyéjének románsága egyesül Romániával, és így a 26 vármegye területén lakó összes népesség Romániához tartozik. Ezen a területen csaknem négymillió nem románnal szemben csupán kétmillió-kilencszáznyolcvanezer-száznyolcvanhat román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni. A magyar nemzet nem fogja tűrni 26 vármegye elszakítását.”
Ezután Vincze Sándor felolvasta a nagy lelkesedéssel elfogadott határozati javaslatot, ami így szólt, és most jól figyeljen: „Keletmagyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.”
Erről az eseményről miért nem szól a dicsőségmámoros román történettudomány? Vigyázzon, mert Wilson kétélű fegyver, nehogy megvágja a kezét. Ha a wilsoni önrendelkezési pontokra hivatkozik, gondoljon arra, mi lett volna, ha minden közösség – mert a szubszidiaritás szép eszme, nemde? – eldönthette volna, hová szeretne tartozni. Erre hivatkozott a magyar békeküldöttség is, de a döntőbírák vétkesek közt cinkosan és némán ültek, hiszen mindenki tudta, ha elfogadnák ezt a jogos és a korszellem diktálta kérést, akkor a Magyar Királyságnak legalább a harmada, ha nem a fele egyben maradna.
Gondoljunk csak az 1921-es soproni népszavazásra, amelyben egy német többségű település és környéke Magyarországra szavazott. Játsszunk el bátran a gondolattal: mi lett volna, ha Szatmárnémetin, Nagyváradon, Aradon vagy éppen Kolozsváron és Kalotaszegen is szavazhattak volna?
Jegyezze meg, hogy Trianon nem a fantomfájdalmunk, mert addig valódi, amíg a Kárpát-medencei magyarokat másodrendű állampolgárként kezelik az utódállamokban, ameddig ellehetetlenítik az őshonos kisebbségek kollektív jogainak érvényesítését. Ön nyögvenyelősen olvashat forrásokat, ha a miniszter beszédéből kihagyta azt a lényeges részt, miszerint nem akarunk határrevíziót, majd az egész cikkét az újonnan meghirdetett revíziós propaganda elleni keresztes hadjáratra fűzte fel.
Ez inkább nevetséges, mint felháborító, de az, hogy ön megszabná, miről emlékezhetünk meg, és egy történelmi eseményről hogyan gondolkodhatunk, csak nagyképű és arrogáns.
Pataki Tamás Magyar Idők (Budapest)
Az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a kreált államalakulatok
Marius Diaconescu román történész szerint ha a magyarok megemlékeznek Trianonról, az olyan, mintha a németek Hitlerről és Nagy-Németországról emlékeznének meg: „Vajon hogyan reagálnának az európai politikusok, ha Angela Merkel kancellár május 9-én kijelentené, hogy megemlékeznek Hitlerről és Nagy-Németországról, valamint a német élettér programjáról, és igazságtalannak nevezné az 1945-ös békeszerződéseket?”.
A neves történész, az Adevarul című legolvasottabb román napilap publicistája ezzel a szellemi bűvészmutatvánnyal a trianoni diktátumot Hitlerhez és a nemzetiszocialista programhoz hasonlította, pedig már azt hittem, az aljasság retorikája véges, ha a történeti anakronizmusoké kimeríthetetlen.
Mindezt azért tette, mert Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter – akit ő akkurátusan kabinetminiszternek titulált – a nemzeti összetartozás napján, Szarvason azt merte mondani: ,,Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője”, és az utódállamok elnökeitől is elvárhatjuk, hogy bocsánatot kérjenek vagy részvétet nyilvánítsanak Trianonért.
De Marius Diaconescu, aki Budapesten doktorált, karakánul kijelenti: 24 órát sem maradhatna hivatalában az a román elnök, aki ezt megtenné, a magyarok állandóan jajveszékelnek, siránkoznak és siratják siratni való történelmüket. Diaconescunak különben eszébe sem jutott volna erről bármit is írni, ha egy különös helyen meg nem találja Lázár János beszédét: nem máshol, mint Eva S. Balogh amerikai történész Hungarian Spectrum nevű szennyblogján, ahol a Yale nyugdíjas Kelet-Közép-Európa-szakértője az apokaliptikus Egy új hadüzenet: Igazságot Magyarországnak! címmel kommentálta a horthysta, fasiszta, revizionista, irredenta beszédet.
Megállapította: ,,Úgy látszik, az Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy új frontot nyit az Európa (sic!) elleni háborújában, ezúttal a trianoni békeszerződés újraértelmezéséért. Egy komoly fordulóponthoz értünk, ami baljós jel a térség békéjét tekintve.”
Pedig a térség békéje a párizsi békerendszer miatt borult fel, mert egy olyan sárkányfogat ültettek akkor el, amibe egy újabb világháborút is kódoltak, majd később egyik szörnyállamának szétesésekor egy pusztító és embertelen balkáni háborút. Késő bánat eb gondolat, de az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a helyébe kreált államalakulatok.
Eva S. Balogh az az ’56-os emigráns, aki az archetípusa annak a nyugati balliberális értelmiségnek, amelyik azzal üti agyon az időt, hogy Magyarország ellen hangolja az angolul olvasó közvéleményt, persze csak akkor, ha jobboldali kormány regnál a honban. Az utóbbi időben azzal font újabb balos babért a feje köré, hogy lenácizta a vitézi rendet Gorka Sebestyén jelvénye kapcsán. Ezért nem véletlen, hogy a román újságírók szívesen árulnak vele egy gyékényen, ha magyargyűlöletről van szó. Lapjaik sokszor szemlézik az írásait, mert ezek szerint magyar ügyben ő az illetékes.
És ebben a két írásban nőnek össze az álságos és félvállról papírra vett nácizások: immár nemcsak a vitézi rend – amelynek különben zsidó származású vitézei is voltak –, hanem Trianon emlékezete is azzá vált. Most pedig térjünk vissza a derék történészünkre, a román egységes nemzetállam szellemi őrebére, Klió balkáni cerberusára, aki rögtön revizionizmust ugat, ha Trianont neszel a közelben, pedig Lázár János egyértelműen kijelentette, hogy nem a területi revízióra gondol.
Diaconescu úr!
Az ön üldözési mániája akkor tetőzik, amikor azt állítja, hogy Lázár János állami propagandát végez, amikor külföldi ismerőseinek, barátainak elmondja a véleményét Trianonról. Utána – mint fentebb részleteztem – rögtön sikerül egy szellemi alvilágba alámerülnie az imádott Eva S. Baloghjával, amikor kiderül, hogy Trianon ugyanolyan rémséges dolog, mint Hitler és a Harmadik Birodalom.
Ön igazat mond, amikor azt írja, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen az erdélyi románok döntöttek arról, hogy Romániához csatlakoznak, hiszen az erdélyi magyarok ezzel sohasem értettek egyet. Az 1918. december 1-jei gyűlés csak a román történettudományban számít jogforrásnak, a határkérdést a trianoni diktátum szabályozta, hisz nemzetközi szerződésként felülír minden lokális döntést, jóllehet részben ez utóbbi követeléseit érvényesítette. De mit szól ön ahhoz az agyonhallgatott, másik nagygyűléshez, amelyik szintén 1918 decemberében volt Kolozsváron, még mielőtt a román katonák bevonultak volna a városba. Ekkor ugyanis az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottság kiáltványában önrendelkezési jogot követelt az erdélyi magyarságnak.
Idézzünk Mikó Imre Huszonkét év című könyvéből:
,,December 22-én Kolozsvárra tódultak a magyarság kiküldöttei, már akiket a román hatóságok nem tartottak vissza az elfoglalt részeken, és önrendelkező nemzetgyűlést rögtönöztek, válaszként a gyulafehérvári határozatokra (…) A gyűlés a Mátyás király téren zajlott le, huszonnyolc vármegye kiküldöttei, mintegy félszázezernyi tömeg részvételével. Apáthy elnöki megnyitójában klasszikus szavakkal fejezte ki a közhangulatot: Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. (…) Gyulafehérváron a román nemzeti komité kinyilvánította, hogy Magyarország 26 vármegyéjének románsága egyesül Romániával, és így a 26 vármegye területén lakó összes népesség Romániához tartozik. Ezen a területen csaknem négymillió nem románnal szemben csupán kétmillió-kilencszáznyolcvanezer-száznyolcvanhat román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni. A magyar nemzet nem fogja tűrni 26 vármegye elszakítását.”
Ezután Vincze Sándor felolvasta a nagy lelkesedéssel elfogadott határozati javaslatot, ami így szólt, és most jól figyeljen: „Keletmagyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.”
Erről az eseményről miért nem szól a dicsőségmámoros román történettudomány? Vigyázzon, mert Wilson kétélű fegyver, nehogy megvágja a kezét. Ha a wilsoni önrendelkezési pontokra hivatkozik, gondoljon arra, mi lett volna, ha minden közösség – mert a szubszidiaritás szép eszme, nemde? – eldönthette volna, hová szeretne tartozni. Erre hivatkozott a magyar békeküldöttség is, de a döntőbírák vétkesek közt cinkosan és némán ültek, hiszen mindenki tudta, ha elfogadnák ezt a jogos és a korszellem diktálta kérést, akkor a Magyar Királyságnak legalább a harmada, ha nem a fele egyben maradna.
Gondoljunk csak az 1921-es soproni népszavazásra, amelyben egy német többségű település és környéke Magyarországra szavazott. Játsszunk el bátran a gondolattal: mi lett volna, ha Szatmárnémetin, Nagyváradon, Aradon vagy éppen Kolozsváron és Kalotaszegen is szavazhattak volna?
Jegyezze meg, hogy Trianon nem a fantomfájdalmunk, mert addig valódi, amíg a Kárpát-medencei magyarokat másodrendű állampolgárként kezelik az utódállamokban, ameddig ellehetetlenítik az őshonos kisebbségek kollektív jogainak érvényesítését. Ön nyögvenyelősen olvashat forrásokat, ha a miniszter beszédéből kihagyta azt a lényeges részt, miszerint nem akarunk határrevíziót, majd az egész cikkét az újonnan meghirdetett revíziós propaganda elleni keresztes hadjáratra fűzte fel.
Ez inkább nevetséges, mint felháborító, de az, hogy ön megszabná, miről emlékezhetünk meg, és egy történelmi eseményről hogyan gondolkodhatunk, csak nagyképű és arrogáns.
Pataki Tamás Magyar Idők (Budapest)
2017. június 20.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elítéli a magyar közösség elleni uszítást
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elítéli az utóbbi napokban szélsőséges formát öltött magyarellenességet az országos román, valamint a közösségi médiában. A szervezet feljelentést tesz minden olyan magyarellenes kijelentés miatt, mely során a magyar közösséget és annak tagjait méltóságában sértő módon, bántó szándékkal tettek.
„Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen, csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket szolgálja” – nyilatkozta Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője. „Az RMDSZ nem kért semmi rendkívülit a magyar közösség számára egy teljesen legitim politikai tárgyalás során, csak azt, mit egyébként több mint egy évtizede folyamatosan kérünk a mindenkori román hatalomtól. A kisebbségi jogok betartását, valamint ennek a keretnek bővítését. Elfogadhatatlan, hogy ennek kapcsán a hírtévék, valamint egyes politikusok magyarellenes kirohanásokat tegyenek.„ mondta Benkő.
A szolgálat kiemelt figyelemmel kíséri a közösségi médiában és a központi médiában előforduló magyarellenes kijelentéseket és névre szóló feljelentést tesz minden egyes esetben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Mint ismeretes, az RMDSZ a közigazgatási, illetve az oktatási törvény módosításától, a kisebbségi törvény elfogadásától és március 15. hivatalos ünnepé nyilvánításától tette függővé támogatását a PSD-ALDE saját kormánya elleni bizalmatlansági indítványának megszavazása ügyében. Miután a szenátus emberjogi bizottsága megszavazta a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító tervezetet, a lépés számos román politikusból és közismert véleményvezérből ellenséges és uszító nyilatkozatokat váltott ki.
Erdély.ma
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elítéli az utóbbi napokban szélsőséges formát öltött magyarellenességet az országos román, valamint a közösségi médiában. A szervezet feljelentést tesz minden olyan magyarellenes kijelentés miatt, mely során a magyar közösséget és annak tagjait méltóságában sértő módon, bántó szándékkal tettek.
„Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen, csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket szolgálja” – nyilatkozta Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője. „Az RMDSZ nem kért semmi rendkívülit a magyar közösség számára egy teljesen legitim politikai tárgyalás során, csak azt, mit egyébként több mint egy évtizede folyamatosan kérünk a mindenkori román hatalomtól. A kisebbségi jogok betartását, valamint ennek a keretnek bővítését. Elfogadhatatlan, hogy ennek kapcsán a hírtévék, valamint egyes politikusok magyarellenes kirohanásokat tegyenek.„ mondta Benkő.
A szolgálat kiemelt figyelemmel kíséri a közösségi médiában és a központi médiában előforduló magyarellenes kijelentéseket és névre szóló feljelentést tesz minden egyes esetben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Mint ismeretes, az RMDSZ a közigazgatási, illetve az oktatási törvény módosításától, a kisebbségi törvény elfogadásától és március 15. hivatalos ünnepé nyilvánításától tette függővé támogatását a PSD-ALDE saját kormánya elleni bizalmatlansági indítványának megszavazása ügyében. Miután a szenátus emberjogi bizottsága megszavazta a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító tervezetet, a lépés számos román politikusból és közismert véleményvezérből ellenséges és uszító nyilatkozatokat váltott ki.
Erdély.ma
2017. június 21.
Nacionalista roham, nem szavaz az RMDSZ (Bizalmatlansági indítvány)
Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció. A szövetség törvényhozói egyáltalán nem vesznek részt a mai szavazáson, miután a kormánykoalícióval folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak – jelentette be az RMDSZ parlamenti frakcióinak együttes ülése után, tegnap délután Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az egyeztetésekkel kapcsolatos első sajtóértesülések egyébként vad nacionalista kitöréseket eredményeztek mind a média, mind a véleményformálók és a román politikum ellenzéki részéről még hétfő este, a rendkívül vehemens roham pedig tegnap délelőtt is folytatódott. Az RMDSZ döntése eredményeképp a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) alkotta kormánykoalíció, valamint a nemzeti kisebbségek frakciója az, amelynek honatyái elvileg támogatják az indítványt. A koalíció vezetői ennek ellenére derűlátóak, bejelentéseik szerint rendelkeznek a több, mint kényelmes többséggel az indítvány elfogadásához.
Az RMDSZ visszalépéséről a képviselőházi és szenátusi frakció együttes ülésén született döntés. Ennek előzménye, hogy hétfő délután, valamint tegnap délelőtt napirendre került a parlamentben az RMDSZ több törvénytervezete – egyebek mellett a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító, az anyanyelv- és szimbólumhasználatot kibővítő, a közigazgatási törvényt módosító –, de miután a román ellenzéki pártok vezetői, valamint a román média vehemens magyarellenes hangot megütve tiltakozott a törvénytervezetek elfogadása ellen, levették azokat a napirendről. Kelemen Hunor szerint a frakció egyhangúlag hozott döntése két elvet vett figyelembe: a parlamenti többségnek joga és eszköze kell hogy legyen a miniszterek vagy akár a kormányfő leváltásához, de az RMDSZ nem része a koalíciónak. Másfelől az alakulat nem akar beavatkozni egy másik párt belügyeibe. Kelemen Hunor szerint az SZDP–LDSZ koalíciónak külső segítség nélkül is többsége van a parlamentben, nem szorul az RMDSZ segítségére. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ nem „veszett össze” a koalíciós pártokkal, a tavaly decemberben kötött parlamenti együttműködési megállapodásuk érvényben marad, annak eredményeit a tavaszi ülésszak végén értékelik ki. A szövetség „tárgyalt, nem pedig alkudozott” a koalícióval, illetve a pártjával szembekerült Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, de „nem áll egyetlen tábor mellé sem”. Nem mondanak le egyetlen olyan törvénytervezetükről sem, amelyet most levettek a napirendről, sosem voltak „szemtelen” követeléseik, nem kértek olyasmit, amire Európában nem léteznének példák.
A „magyar kártya”
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor leszögezte: a magyar közösség érdekeit nem a bizalmatlansági indítvány, hanem „a nacionalisták ostobasága” sérti. A politikus nem lát értelmes magyarázatot arra, hogyan lehet ma is két-három óra alatt nacionalista „őrületet” kelteni az országban, pillanatok alatt aktivizálódnak „a szolgálatos nacionalisták és szélsőségesek”. A szövetségi elnök ezzel arra a román hírtelevíziókban a március 15-ére vonatkozó törvénytervezet szakbizottsági jóváhagyását követően lavinaként elindult magyarellenes rohamra utalt, mely során egyesek egyebek mellett Erdély eladásáról beszéltek a tervezetek kapcsán. A kirohanások tegnap is folytatódtak, az ellenzéki politikusokhoz később a kormánypártiak közül is csatlakoztak. A legvehemensebb alighanem Traian Băsescu exállamfő – jelenleg a Nemzeti Mozgalom Párt szenátora – volt, aki szerint az RMDSZ-szel történt megállapodásaik azt bizonyítják, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkalmatlan a kormányzásra, illetve, hogy március 15-e ünneppé nyilvánítása (néhány szavazatért) „olyan, mintha saját történelmedet a budiba dobnád”. A volt államfő az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során „magyarok által elkövetett románellenes bűnökről” beszélt, és azt mondta, hogy ő személyesen „soha nem osztogatott kedvezményeket a magyaroknak”. Üzenete zárásaként kijelentette: „Románia nem vállal fel egy olyan ünnepet, amely – egyebek mellett – Erdély Magyarországhoz csatolását jelenti.” „Ha ünnepelni akartok a nemzeti ünnepen, menjetek Budapestre, ingyen osztják a sört, miccset meg mindent” – fogalmazott. Kelemen Hunor szerint Traian Băsescu kirohanása elfogadhatatlan egy volt államfő részéről, aki tíz évig rombolta az országot, és aki legalább kétszer „koldult” szavazatokat az erdélyi magyaroktól. Az RMDSZ elnöke szerint a nyilatkozatok azt bizonyítják: felelőtlen a volt államelnök. A nacionalista megnyilvánulásokhoz a Nemzeti Liberális Párt (NLP) frissen megválasztott elnöke, Ludovic Orban is csatlakozott. A liberális politikus a Realitatea hírtelevízió – amelynek műsorvezetője, Rareş Bogdan volt az első, aki Erdély eladásával riogatott – műsorában alkotmányellenesnek és az európai normáknak ellenmondónak minősítette az RMDSZ javaslatát, amely módosítja az anyanyelv- és szimbólumhasználati jogot a közigazgatásban, ráadásul beláthatatlan következményekkel járna a közigazgatás működését illetően, és alkalmat adna egyeseknek, hogy áldozatként állítsák be magukat. Orban szerint a Szociáldemokrata Párt mindent megadna mindenkinek, csak hogy hatalmon maradjon. Hasonló álláspontot fejtett ki Iuliana Laura Scântei, a szenátus liberális alelnöke, aki szerint nem szavazhatnak olyan kérdésben, amely ellentmond az alaptörvény 1. cikkelyének. A liberális szenátor szerint a romániai válsághelyzetet az is mélyíti, hogy az RMDSZ támogatásáért cserébe jogokat ajánlottak fel a magyar kisebbségnek. A Nemzeti Liberális Párt törvényhozóinak hozzáállását jól tükrözi, hogy egyik képviselőjük „hazafias zenével”, míg a Népi Mozgalom Pártjának honatyái román nemzeti színű karszalagokkal tiltakoztak az ellen, hogy a szociálliberális kormánykoalíció úgymond „a román nemzeti érdekeket” bocsátja áruba annak érdekében, hogy „megvásárolja” az RMDSZ támogatását. A tegnapi nap folyamán egyébként az országot (mint egységes és oszthatatlan nemzetállamot) és a román népet veszélyeztetőnek nyilvánította az RMDSZ közigazgatási törvényt módosító tervezetét több kormánypárti politikus is, akik jelezték, semmilyen körülmények között nem szavazzák meg azt.
Panaszt emelt az RMDSZ
A diszkriminációellenes és audiovizuális tanácsnál tett feljelentést az RMDSZ Traian Băsescu volt államfő és négy román hírtelevízió ellen magyarellenes megnyilvánulásaik miatt – jelentette be Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy a szövetség iktatta a feljelentéseket az illetékes hatóságoknál. Porcsalmi emlékeztetett, hogy az elmúlt 24 órában „a romániai magyar közösséget diszkrimináló nacionalista kijelentések hangzottak el a román médiában”, illetve Băsescu támadta a magyarság ünnepét, március 15-ét. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben ítélte el „az utóbbi napokban szélsőséges formát öltött magyarellenességet az országos román, valamint a közösségi médiában”. Benkő Erika képviselő, a szervezet vezetője közölte: a szolgálat kiemelt figyelemmel kíséri a közösségi médiában és a központi médiában előforduló magyarellenes kijelentéseket, és névre szóló feljelentést tesz minden egyes esetben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. „Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket szolgálja” – nyilatkozta Benkő Erika.
Mindenki optimista
A Grindeanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány el fog bukni, és reméli, hogy a csütörtöki kormányülésen minden miniszter részt vesz – nyilatkozta tegnap Victor Ponta kormányfőtitkár. A politikus hozzátette: 246 honatyával beszélt a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének soraiból, és legalább 13 személy nem szavazza meg az indítványt. Elismételte, nem hiszi, hogy a koalíciónak – főképp az RMDSZ visszalépése nyomán – meglenne a kellő számú szavazata a kormány megbuktatásához. Ponta hozzáette, hogy a bizalmatlansági indítvány után az SZDP jövője „tragikus” lesz. A koalíciós pártok vezetői, Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu tegnap azt nyilatkozták, az RMDSZ-szavazatok nélkül is rendelkeznek kellő támogatással – továbbra is a 245 támogatót emlegettek – a ma megvitatásra kerülő indítvány elfogadásához. Ami a szövetséggel való tárgyalások kimenetelét illeti, mindketten azzal indokolták: nem szerették volna azt az érzést kelteni senkiben, hogy alkukra lennének hajlandóak a támogatás fejében.
Iohannis is beszólt
Különös nyilatkozattal állt elő tegnap Klaus Iohannis államfő, aki arra intette az SZDP-t: az RMDSZ-szel a bizalmatlansági indítvány kapcsán folytatott tárgyalásokon tartózkodjon attól, hogy „bármilyen etnikai alapú önrendelkezéshez” beleegyezését adja. „Egy senki által nem kívánt helyzet nyomása alatt nem szabad olyasmibe beleegyezni, ami Romániában nem kívánt állapotokat idéz elő” – fogalmazott. A Berlinben hivatalos látogatáson tartózkodó Iohannis ugyanakkor hozzátette: természetesnek tartja a pártközi egyeztetéseket egy ilyen kaliberű kérdésben, de egyben azt is elismerte, minden mozzanatról nem kap azonnali tájékoztatást. A román jobboldali média tegnap este máris felkapta Iohannis kijelentésének azon részét, mely szerint „etnikai alapú önrendelkezésről” tárgyaltak, és kész tényként tálalta azt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció. A szövetség törvényhozói egyáltalán nem vesznek részt a mai szavazáson, miután a kormánykoalícióval folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak – jelentette be az RMDSZ parlamenti frakcióinak együttes ülése után, tegnap délután Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az egyeztetésekkel kapcsolatos első sajtóértesülések egyébként vad nacionalista kitöréseket eredményeztek mind a média, mind a véleményformálók és a román politikum ellenzéki részéről még hétfő este, a rendkívül vehemens roham pedig tegnap délelőtt is folytatódott. Az RMDSZ döntése eredményeképp a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) alkotta kormánykoalíció, valamint a nemzeti kisebbségek frakciója az, amelynek honatyái elvileg támogatják az indítványt. A koalíció vezetői ennek ellenére derűlátóak, bejelentéseik szerint rendelkeznek a több, mint kényelmes többséggel az indítvány elfogadásához.
Az RMDSZ visszalépéséről a képviselőházi és szenátusi frakció együttes ülésén született döntés. Ennek előzménye, hogy hétfő délután, valamint tegnap délelőtt napirendre került a parlamentben az RMDSZ több törvénytervezete – egyebek mellett a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító, az anyanyelv- és szimbólumhasználatot kibővítő, a közigazgatási törvényt módosító –, de miután a román ellenzéki pártok vezetői, valamint a román média vehemens magyarellenes hangot megütve tiltakozott a törvénytervezetek elfogadása ellen, levették azokat a napirendről. Kelemen Hunor szerint a frakció egyhangúlag hozott döntése két elvet vett figyelembe: a parlamenti többségnek joga és eszköze kell hogy legyen a miniszterek vagy akár a kormányfő leváltásához, de az RMDSZ nem része a koalíciónak. Másfelől az alakulat nem akar beavatkozni egy másik párt belügyeibe. Kelemen Hunor szerint az SZDP–LDSZ koalíciónak külső segítség nélkül is többsége van a parlamentben, nem szorul az RMDSZ segítségére. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ nem „veszett össze” a koalíciós pártokkal, a tavaly decemberben kötött parlamenti együttműködési megállapodásuk érvényben marad, annak eredményeit a tavaszi ülésszak végén értékelik ki. A szövetség „tárgyalt, nem pedig alkudozott” a koalícióval, illetve a pártjával szembekerült Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, de „nem áll egyetlen tábor mellé sem”. Nem mondanak le egyetlen olyan törvénytervezetükről sem, amelyet most levettek a napirendről, sosem voltak „szemtelen” követeléseik, nem kértek olyasmit, amire Európában nem léteznének példák.
A „magyar kártya”
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor leszögezte: a magyar közösség érdekeit nem a bizalmatlansági indítvány, hanem „a nacionalisták ostobasága” sérti. A politikus nem lát értelmes magyarázatot arra, hogyan lehet ma is két-három óra alatt nacionalista „őrületet” kelteni az országban, pillanatok alatt aktivizálódnak „a szolgálatos nacionalisták és szélsőségesek”. A szövetségi elnök ezzel arra a román hírtelevíziókban a március 15-ére vonatkozó törvénytervezet szakbizottsági jóváhagyását követően lavinaként elindult magyarellenes rohamra utalt, mely során egyesek egyebek mellett Erdély eladásáról beszéltek a tervezetek kapcsán. A kirohanások tegnap is folytatódtak, az ellenzéki politikusokhoz később a kormánypártiak közül is csatlakoztak. A legvehemensebb alighanem Traian Băsescu exállamfő – jelenleg a Nemzeti Mozgalom Párt szenátora – volt, aki szerint az RMDSZ-szel történt megállapodásaik azt bizonyítják, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkalmatlan a kormányzásra, illetve, hogy március 15-e ünneppé nyilvánítása (néhány szavazatért) „olyan, mintha saját történelmedet a budiba dobnád”. A volt államfő az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során „magyarok által elkövetett románellenes bűnökről” beszélt, és azt mondta, hogy ő személyesen „soha nem osztogatott kedvezményeket a magyaroknak”. Üzenete zárásaként kijelentette: „Románia nem vállal fel egy olyan ünnepet, amely – egyebek mellett – Erdély Magyarországhoz csatolását jelenti.” „Ha ünnepelni akartok a nemzeti ünnepen, menjetek Budapestre, ingyen osztják a sört, miccset meg mindent” – fogalmazott. Kelemen Hunor szerint Traian Băsescu kirohanása elfogadhatatlan egy volt államfő részéről, aki tíz évig rombolta az országot, és aki legalább kétszer „koldult” szavazatokat az erdélyi magyaroktól. Az RMDSZ elnöke szerint a nyilatkozatok azt bizonyítják: felelőtlen a volt államelnök. A nacionalista megnyilvánulásokhoz a Nemzeti Liberális Párt (NLP) frissen megválasztott elnöke, Ludovic Orban is csatlakozott. A liberális politikus a Realitatea hírtelevízió – amelynek műsorvezetője, Rareş Bogdan volt az első, aki Erdély eladásával riogatott – műsorában alkotmányellenesnek és az európai normáknak ellenmondónak minősítette az RMDSZ javaslatát, amely módosítja az anyanyelv- és szimbólumhasználati jogot a közigazgatásban, ráadásul beláthatatlan következményekkel járna a közigazgatás működését illetően, és alkalmat adna egyeseknek, hogy áldozatként állítsák be magukat. Orban szerint a Szociáldemokrata Párt mindent megadna mindenkinek, csak hogy hatalmon maradjon. Hasonló álláspontot fejtett ki Iuliana Laura Scântei, a szenátus liberális alelnöke, aki szerint nem szavazhatnak olyan kérdésben, amely ellentmond az alaptörvény 1. cikkelyének. A liberális szenátor szerint a romániai válsághelyzetet az is mélyíti, hogy az RMDSZ támogatásáért cserébe jogokat ajánlottak fel a magyar kisebbségnek. A Nemzeti Liberális Párt törvényhozóinak hozzáállását jól tükrözi, hogy egyik képviselőjük „hazafias zenével”, míg a Népi Mozgalom Pártjának honatyái román nemzeti színű karszalagokkal tiltakoztak az ellen, hogy a szociálliberális kormánykoalíció úgymond „a román nemzeti érdekeket” bocsátja áruba annak érdekében, hogy „megvásárolja” az RMDSZ támogatását. A tegnapi nap folyamán egyébként az országot (mint egységes és oszthatatlan nemzetállamot) és a román népet veszélyeztetőnek nyilvánította az RMDSZ közigazgatási törvényt módosító tervezetét több kormánypárti politikus is, akik jelezték, semmilyen körülmények között nem szavazzák meg azt.
Panaszt emelt az RMDSZ
A diszkriminációellenes és audiovizuális tanácsnál tett feljelentést az RMDSZ Traian Băsescu volt államfő és négy román hírtelevízió ellen magyarellenes megnyilvánulásaik miatt – jelentette be Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy a szövetség iktatta a feljelentéseket az illetékes hatóságoknál. Porcsalmi emlékeztetett, hogy az elmúlt 24 órában „a romániai magyar közösséget diszkrimináló nacionalista kijelentések hangzottak el a román médiában”, illetve Băsescu támadta a magyarság ünnepét, március 15-ét. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben ítélte el „az utóbbi napokban szélsőséges formát öltött magyarellenességet az országos román, valamint a közösségi médiában”. Benkő Erika képviselő, a szervezet vezetője közölte: a szolgálat kiemelt figyelemmel kíséri a közösségi médiában és a központi médiában előforduló magyarellenes kijelentéseket, és névre szóló feljelentést tesz minden egyes esetben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. „Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket szolgálja” – nyilatkozta Benkő Erika.
Mindenki optimista
A Grindeanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány el fog bukni, és reméli, hogy a csütörtöki kormányülésen minden miniszter részt vesz – nyilatkozta tegnap Victor Ponta kormányfőtitkár. A politikus hozzátette: 246 honatyával beszélt a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének soraiból, és legalább 13 személy nem szavazza meg az indítványt. Elismételte, nem hiszi, hogy a koalíciónak – főképp az RMDSZ visszalépése nyomán – meglenne a kellő számú szavazata a kormány megbuktatásához. Ponta hozzáette, hogy a bizalmatlansági indítvány után az SZDP jövője „tragikus” lesz. A koalíciós pártok vezetői, Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu tegnap azt nyilatkozták, az RMDSZ-szavazatok nélkül is rendelkeznek kellő támogatással – továbbra is a 245 támogatót emlegettek – a ma megvitatásra kerülő indítvány elfogadásához. Ami a szövetséggel való tárgyalások kimenetelét illeti, mindketten azzal indokolták: nem szerették volna azt az érzést kelteni senkiben, hogy alkukra lennének hajlandóak a támogatás fejében.
Iohannis is beszólt
Különös nyilatkozattal állt elő tegnap Klaus Iohannis államfő, aki arra intette az SZDP-t: az RMDSZ-szel a bizalmatlansági indítvány kapcsán folytatott tárgyalásokon tartózkodjon attól, hogy „bármilyen etnikai alapú önrendelkezéshez” beleegyezését adja. „Egy senki által nem kívánt helyzet nyomása alatt nem szabad olyasmibe beleegyezni, ami Romániában nem kívánt állapotokat idéz elő” – fogalmazott. A Berlinben hivatalos látogatáson tartózkodó Iohannis ugyanakkor hozzátette: természetesnek tartja a pártközi egyeztetéseket egy ilyen kaliberű kérdésben, de egyben azt is elismerte, minden mozzanatról nem kap azonnali tájékoztatást. A román jobboldali média tegnap este máris felkapta Iohannis kijelentésének azon részét, mely szerint „etnikai alapú önrendelkezésről” tárgyaltak, és kész tényként tálalta azt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 22.
Magyarellenes hisztéria: bűnvádi feljelentéseket tett az ügyészségen az RMDSZ
Több bűnvádi feljelentést is tett az elmúlt napokban a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt napokban elkövetett magyarellenes kirohanásaik miatt, számolt be csütörtökön Benkő Erika.
A háromszéki RMDSZ-képviselő, a jogvédelmi szolgálat vezetője elmondta, közösség elleni uszítás miatt tettek bűnvádi feljelentést Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, volt államfő, Marius Pașcan, a PMP Maros megyei képviselője és Rareş Bogdan, a Realitatea televízió műsorvezetője ellen. Emellett mindhármukat bepanaszolták az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), illetve panaszt tettek Cristian Tudor Popescu újságíró és egy magyarellenes portál ellen is.
Benkő Erika szerint kiemelt figyelemmel kísérik, hogy mi zajlik a közösségi és a központi médiában, és ha további magyarellenes kirohanásokat tapasztalnak, mindenki ellen névre szóló feljelentést tesznek. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat emellett jelentést állít össze a jogtiprásokról, amit a nemzetközi fórumok elé terjesztenek. A háromszéki RMDSZ-es politikus szerint a napokban kitört magyarellenes hisztéria is bizonyíték arra, hogy Romániában nagy gondok vannak a kisebbségi jogok szavatolásával.
„Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen, csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket szolgálja. Az RMDSZ nem kért semmi rendkívülit a magyar közösség számára egy teljesen legitim politikai tárgyalás során, csak azt, amit egyébként több mint egy évtizede folyamatosan kérünk a mindenkori román hatalomtól: a kisebbségi jogok betartását, valamint ennek a keretnek bővítését. Elfogadhatatlan, hogy ennek kapcsán a hírtévék, valamint egyes politikusok magyarellenes kirohanásokat tegyenek” – fogalmazott Benkő Erika.
Antal Árpád: Johannis árt a legtöbbet
Hasonló véleményt fogalmazott meg csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester is, aki szerint az erdélyi magyaroknak Klaus Johannis államfő árt a legtöbbet. Ő ugyanis külföldön mindig azt hangoztatja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségek helyzetét.
Az elöljáró szerint Traian Băsescu lett az új Vadim Tudor, habár tíz évig a székelység és az erdélyi magyarok szavazatának segítségével lehetett államelnök. Antal Árpád szerint az RMDSZ-nek érdeke, hogy politikai kormány alakuljon, háta mögött parlamenti többséggel, ellenkező esetben az erőszakszervezetek alakítanak kormányt.
Kulcsárt megkérdezték, milyen nyelven beszél otthon
Ugyancsak az elmúlt napok magyarellenes hisztériája kapcsán tartott sajtótájékoztatót Kulcsár Terza József. A háromszéki képviselő, az MPP Kovászna megyei elnöke elmesélte, hogy a parlamenti bizottságok összevont ülésén azt kérdezte tőle egy román politikus, hogy milyen nyelven beszél otthonában és kioktatta, hogy Romániában él, ezért románul kellene beszélnie.
Kulcsár Terza József szerint ki kell mondani, hogy az erdélyi magyarok számára 2018 a gyász éve lesz, mivel azokat az ígéreteket sem tartották be, amelyeket a modern Románia alapjául szolgáló dokumentumban, az 1918-as gyulafehérvári kiáltványban vállaltak.
Kovács Zsolt maszol.ro
Több bűnvádi feljelentést is tett az elmúlt napokban a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt napokban elkövetett magyarellenes kirohanásaik miatt, számolt be csütörtökön Benkő Erika.
A háromszéki RMDSZ-képviselő, a jogvédelmi szolgálat vezetője elmondta, közösség elleni uszítás miatt tettek bűnvádi feljelentést Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, volt államfő, Marius Pașcan, a PMP Maros megyei képviselője és Rareş Bogdan, a Realitatea televízió műsorvezetője ellen. Emellett mindhármukat bepanaszolták az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), illetve panaszt tettek Cristian Tudor Popescu újságíró és egy magyarellenes portál ellen is.
Benkő Erika szerint kiemelt figyelemmel kísérik, hogy mi zajlik a közösségi és a központi médiában, és ha további magyarellenes kirohanásokat tapasztalnak, mindenki ellen névre szóló feljelentést tesznek. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat emellett jelentést állít össze a jogtiprásokról, amit a nemzetközi fórumok elé terjesztenek. A háromszéki RMDSZ-es politikus szerint a napokban kitört magyarellenes hisztéria is bizonyíték arra, hogy Romániában nagy gondok vannak a kisebbségi jogok szavatolásával.
„Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen, csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket szolgálja. Az RMDSZ nem kért semmi rendkívülit a magyar közösség számára egy teljesen legitim politikai tárgyalás során, csak azt, amit egyébként több mint egy évtizede folyamatosan kérünk a mindenkori román hatalomtól: a kisebbségi jogok betartását, valamint ennek a keretnek bővítését. Elfogadhatatlan, hogy ennek kapcsán a hírtévék, valamint egyes politikusok magyarellenes kirohanásokat tegyenek” – fogalmazott Benkő Erika.
Antal Árpád: Johannis árt a legtöbbet
Hasonló véleményt fogalmazott meg csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester is, aki szerint az erdélyi magyaroknak Klaus Johannis államfő árt a legtöbbet. Ő ugyanis külföldön mindig azt hangoztatja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségek helyzetét.
Az elöljáró szerint Traian Băsescu lett az új Vadim Tudor, habár tíz évig a székelység és az erdélyi magyarok szavazatának segítségével lehetett államelnök. Antal Árpád szerint az RMDSZ-nek érdeke, hogy politikai kormány alakuljon, háta mögött parlamenti többséggel, ellenkező esetben az erőszakszervezetek alakítanak kormányt.
Kulcsárt megkérdezték, milyen nyelven beszél otthon
Ugyancsak az elmúlt napok magyarellenes hisztériája kapcsán tartott sajtótájékoztatót Kulcsár Terza József. A háromszéki képviselő, az MPP Kovászna megyei elnöke elmesélte, hogy a parlamenti bizottságok összevont ülésén azt kérdezte tőle egy román politikus, hogy milyen nyelven beszél otthonában és kioktatta, hogy Romániában él, ezért románul kellene beszélnie.
Kulcsár Terza József szerint ki kell mondani, hogy az erdélyi magyarok számára 2018 a gyász éve lesz, mivel azokat az ígéreteket sem tartották be, amelyeket a modern Románia alapjául szolgáló dokumentumban, az 1918-as gyulafehérvári kiáltványban vállaltak.
Kovács Zsolt maszol.ro
2017. június 23.
Magasabbra teszik a mércét (RMDSZ-képviselők az autonómiáról)
A székelyföldi autonómia megvalósításának ügyében csak akkor lehetünk eredményesek, ha előbb sikerül konszenzust teremtenünk az erdélyi magyar társadalomban, ha a partiumi, közép-erdélyi magyarok épp úgy fontosnak érzik, mint e térség lakói, illetve ha ezt követően elkezdődik egy jól kidolgozott stratégia alapján a kommunikáció a románság felé, mert míg közösségük nem érti meg lényegét, hogy nem hordoz veszélyeket, addig a politikum sem tud eredményesen lépni – hangzott el tegnap Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond Kolozs megyei képviselő közös sajtótájékoztatóján.
Nagyon fontos a párbeszéd a tömbben és szórványban élő magyarok között, eltérő élethelyzetünk, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – fejtette ki Benkő Erika. A székelyföldiek számára kardinális kérdés az autonómia, de el kell érnünk, hogy ne csak nekünk legyen fontos, minden magyar ember támogassa, ebben nagyon nagy a politikum felelőssége, éppen ezért hívta meg Sepsiszentgyörgyre Csoma Botondot, hogy közösen mérlegeljék az együttműködési lehetőségeket. Csoma Botond elmondta, igen sok székelyföldi él Kolozsváron, első kézből értesülnek az itteni helyzetről. Úgy látja, az autonómiáról nem csak itt kell beszélni, szolidaritásra van szükség, nem lehet magyar–magyar versengés tárgya, nem egymást kell túllicitálni. Ha magyar térfélen sikerül konszenzust teremteniük, akkor fontos lenne a román társadalom meggyőzése, hogy megértsék, nem ördögtől való, nem vezet Románia széteséséhez. Ehhez elsősorban az értelmiség, majd a politikum körében kell partnereket keresniük, igyekeznek stratégiát kidolgozni, hogy ez minél hatásosabb, eredményesebb legyen. Mindkét képviselő egyetértett abban, hogy a hét elején kialakult magyarellenes hangulat nem késztethet meghátrálásra, Benkő Erika szerint „még magasabbra kell tenni a mércét”. Csoma Botond emlékeztetett, hogy 2001-ben a közigazgatási törvény elfogadását hasonló dühös hangulatkeltés előzte meg, ám a jogszabály mégis átment, és a világ sem dőlt össze. Mint fogalmazott, Dél-Tirolban is ötven évbe telt az autonómia kiharcolása. Benkő Erika megjegyezte, paradox módon a mostani magyarellenes hisztéria elősegíti nemzetközi munkájukat, a Mikó Imre Jogvédőszolgálat jelentését minden nagykövetséghez, az összes fontos intézményhez eljuttatják.
Bűnügyi feljelentés Băsescu ellen is
Három ügyészségi feljelentést tett a Mikó Imre Jogvédőszolgálat, és öt panasszal fordultak az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) a hét eleji magyarellenes megnyilvánulások miatt. Rareș Bogdan újságíró, Traian Băsescu volt államfő, szenátor és Marius Pașcan Maros megyei képviselő esetében az ügyészséget kérik, vizsgálják ki, vádolhatóak-e bűncselekménnyel közösség elleni izgatás, uszítás miatt. Mindhármuk esetében kérik az ODT eljárását is, s mellettük egy szélsőséges honlap, illetve Cristian Tudor Popescu újságíró diszkriminatív kijelentéseinek vizsgálatát.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A székelyföldi autonómia megvalósításának ügyében csak akkor lehetünk eredményesek, ha előbb sikerül konszenzust teremtenünk az erdélyi magyar társadalomban, ha a partiumi, közép-erdélyi magyarok épp úgy fontosnak érzik, mint e térség lakói, illetve ha ezt követően elkezdődik egy jól kidolgozott stratégia alapján a kommunikáció a románság felé, mert míg közösségük nem érti meg lényegét, hogy nem hordoz veszélyeket, addig a politikum sem tud eredményesen lépni – hangzott el tegnap Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond Kolozs megyei képviselő közös sajtótájékoztatóján.
Nagyon fontos a párbeszéd a tömbben és szórványban élő magyarok között, eltérő élethelyzetünk, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – fejtette ki Benkő Erika. A székelyföldiek számára kardinális kérdés az autonómia, de el kell érnünk, hogy ne csak nekünk legyen fontos, minden magyar ember támogassa, ebben nagyon nagy a politikum felelőssége, éppen ezért hívta meg Sepsiszentgyörgyre Csoma Botondot, hogy közösen mérlegeljék az együttműködési lehetőségeket. Csoma Botond elmondta, igen sok székelyföldi él Kolozsváron, első kézből értesülnek az itteni helyzetről. Úgy látja, az autonómiáról nem csak itt kell beszélni, szolidaritásra van szükség, nem lehet magyar–magyar versengés tárgya, nem egymást kell túllicitálni. Ha magyar térfélen sikerül konszenzust teremteniük, akkor fontos lenne a román társadalom meggyőzése, hogy megértsék, nem ördögtől való, nem vezet Románia széteséséhez. Ehhez elsősorban az értelmiség, majd a politikum körében kell partnereket keresniük, igyekeznek stratégiát kidolgozni, hogy ez minél hatásosabb, eredményesebb legyen. Mindkét képviselő egyetértett abban, hogy a hét elején kialakult magyarellenes hangulat nem késztethet meghátrálásra, Benkő Erika szerint „még magasabbra kell tenni a mércét”. Csoma Botond emlékeztetett, hogy 2001-ben a közigazgatási törvény elfogadását hasonló dühös hangulatkeltés előzte meg, ám a jogszabály mégis átment, és a világ sem dőlt össze. Mint fogalmazott, Dél-Tirolban is ötven évbe telt az autonómia kiharcolása. Benkő Erika megjegyezte, paradox módon a mostani magyarellenes hisztéria elősegíti nemzetközi munkájukat, a Mikó Imre Jogvédőszolgálat jelentését minden nagykövetséghez, az összes fontos intézményhez eljuttatják.
Bűnügyi feljelentés Băsescu ellen is
Három ügyészségi feljelentést tett a Mikó Imre Jogvédőszolgálat, és öt panasszal fordultak az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) a hét eleji magyarellenes megnyilvánulások miatt. Rareș Bogdan újságíró, Traian Băsescu volt államfő, szenátor és Marius Pașcan Maros megyei képviselő esetében az ügyészséget kérik, vizsgálják ki, vádolhatóak-e bűncselekménnyel közösség elleni izgatás, uszítás miatt. Mindhármuk esetében kérik az ODT eljárását is, s mellettük egy szélsőséges honlap, illetve Cristian Tudor Popescu újságíró diszkriminatív kijelentéseinek vizsgálatát.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 26.
Nem fényes a kisebbségi helyzet
Feljelentést tettek
Elkészült a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak a romániai magyar közösség helyzetéről szóló jelentése a 2015–2016-os időszakra, közölte sajtótájékoztatóján Benkő Erika, a szervezet vezetője. Elmondta, a jelentést elküldik az összes nagykövetségnek, de bemutatják az ENSZ emberi jogi bizottságának őszi ülésén is.
Az elmúlt napok magyarellenes hangulata kapcsán Benkő Erika RMDSZ-képviselő megjegyezte, „paradox módon” ez a hisztéria egyébként elősegíti a nemzetközi lobbit. „Azt gondolom, ez egy olyan helyzet, amivel élni kell”, emelte ki. Hozzáfűzte: ezek segítenek abban, hogy a nemzetközi közvélemény előtt megmutathassák azt, hogy nagy bajok vannak Romániában, és valóban a tényleges esetekkel tudják alátámasztani azt, hogy legkevésbé sem annyira fényes a helyzet a kisebbségi kérdésben, mint ahogy azt a román politikusok és Klaus Johannis államfő lefestik.
Benkő Erika azt is elmondta, hogy közösség elleni uszítás miatt a jogvédelmi szolgálat három ügyészségi feljelentést tett Rareș Bogdan újságíró, Traian Băsescu volt államfő és Marius Pașcan Maros megyei PMP-s képviselő ellen. Ugyanakkor mindhárom, valamint Cristian Tudor Popescu újságíró és egy szélsőséges honlap ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is panaszt nyújtottak be.
Kiss Edit Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Feljelentést tettek
Elkészült a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak a romániai magyar közösség helyzetéről szóló jelentése a 2015–2016-os időszakra, közölte sajtótájékoztatóján Benkő Erika, a szervezet vezetője. Elmondta, a jelentést elküldik az összes nagykövetségnek, de bemutatják az ENSZ emberi jogi bizottságának őszi ülésén is.
Az elmúlt napok magyarellenes hangulata kapcsán Benkő Erika RMDSZ-képviselő megjegyezte, „paradox módon” ez a hisztéria egyébként elősegíti a nemzetközi lobbit. „Azt gondolom, ez egy olyan helyzet, amivel élni kell”, emelte ki. Hozzáfűzte: ezek segítenek abban, hogy a nemzetközi közvélemény előtt megmutathassák azt, hogy nagy bajok vannak Romániában, és valóban a tényleges esetekkel tudják alátámasztani azt, hogy legkevésbé sem annyira fényes a helyzet a kisebbségi kérdésben, mint ahogy azt a román politikusok és Klaus Johannis államfő lefestik.
Benkő Erika azt is elmondta, hogy közösség elleni uszítás miatt a jogvédelmi szolgálat három ügyészségi feljelentést tett Rareș Bogdan újságíró, Traian Băsescu volt államfő és Marius Pașcan Maros megyei PMP-s képviselő ellen. Ugyanakkor mindhárom, valamint Cristian Tudor Popescu újságíró és egy szélsőséges honlap ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is panaszt nyújtottak be.
Kiss Edit Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. június 26.
Xenofóbia és hisztéria
Az utóbbi napokban ijesztő méreteket öltött Romániában a magyarellenes hangulat és a gyűlöletbeszéd. Egy országos politikai válság közepette a román politikai elit, a média jelentős hozzájárulásával, újból előveszi a „magyar kártyát”, és a romániai magyar közösség ellen fordítja a közvéleményt. Ahelyett, hogy a legnagyobb parlamenti párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) sorain belül kialakult válságra és ennek a potenciális következményeire koncentrálna, a média nagyon gyorsan elterelte ezekről a közvélemény figyelmét azáltal, hogy hazugságokat terjesztett, és xenofób megjegyzésekkel támadta a magyar közösséget.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke a múlt héten bejelentette, hogy pártja bizalmatlansági indítványt kezdeményez Sorin Grindeanu miniszterelnök és kormánya ellen, amiért nem tartották be a választási kampányban tett ígéreteket. Dragnea és szövetségesei számos parlamenti taggal, köztük az RMDSZ képviselőivel is tárgyalásba kezdtek, akik készen álltak támogatni az indítványt azzal a feltétellel, hogy a PSD–ALDE-koalíció szavazza meg a nyelvi jogok bővítéséről és a regionális szimbólumok szabad használatáról szóló törvényt. Amint a média értesülést szerzett erről, a hírcsatornák pár órán belül valóságos nacionalista hisztériát generáltak, és azzal riogatták nézőiket, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt a románoktól.
Traian Băsescu volt államelnök elsők között csatlakozott a soviniszta vélemények kórusához. Facebook-oldalán közzétett üzenetében felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a Szenátus megszavazott egy törvényt, amely hivatalos ünneppé nyilvánította a romániai magyarok számára március 15-ét. Hazugságokkal és túlzásokkal teli üzenetében Băsescu azt fejtegette, hogy március 15-e sértő a románok számára. A volt államfő üzenetét azzal zárta, hogy gyakorlatilag megkérdőjelezte a magyar közösség azon jogát, hogy Románia területén megünnepelhesse a magyarok nemzeti ünnepét.
(Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az utóbbi napokban ijesztő méreteket öltött Romániában a magyarellenes hangulat és a gyűlöletbeszéd. Egy országos politikai válság közepette a román politikai elit, a média jelentős hozzájárulásával, újból előveszi a „magyar kártyát”, és a romániai magyar közösség ellen fordítja a közvéleményt. Ahelyett, hogy a legnagyobb parlamenti párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) sorain belül kialakult válságra és ennek a potenciális következményeire koncentrálna, a média nagyon gyorsan elterelte ezekről a közvélemény figyelmét azáltal, hogy hazugságokat terjesztett, és xenofób megjegyzésekkel támadta a magyar közösséget.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke a múlt héten bejelentette, hogy pártja bizalmatlansági indítványt kezdeményez Sorin Grindeanu miniszterelnök és kormánya ellen, amiért nem tartották be a választási kampányban tett ígéreteket. Dragnea és szövetségesei számos parlamenti taggal, köztük az RMDSZ képviselőivel is tárgyalásba kezdtek, akik készen álltak támogatni az indítványt azzal a feltétellel, hogy a PSD–ALDE-koalíció szavazza meg a nyelvi jogok bővítéséről és a regionális szimbólumok szabad használatáról szóló törvényt. Amint a média értesülést szerzett erről, a hírcsatornák pár órán belül valóságos nacionalista hisztériát generáltak, és azzal riogatták nézőiket, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt a románoktól.
Traian Băsescu volt államelnök elsők között csatlakozott a soviniszta vélemények kórusához. Facebook-oldalán közzétett üzenetében felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a Szenátus megszavazott egy törvényt, amely hivatalos ünneppé nyilvánította a romániai magyarok számára március 15-ét. Hazugságokkal és túlzásokkal teli üzenetében Băsescu azt fejtegette, hogy március 15-e sértő a románok számára. A volt államfő üzenetét azzal zárta, hogy gyakorlatilag megkérdőjelezte a magyar közösség azon jogát, hogy Románia területén megünnepelhesse a magyarok nemzeti ünnepét.
(Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. június 27.
Bepanaszolja a Diszkriminációellenes Tanácsnál a Kolozsvári Városházát a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kolozsvári kirendeltsége és az RMDSZ Kolozs megyei szervezete bepanaszolja a Kolozsvári Városházát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. A szervezet szerint a városháza helytelenül járt el, amikor meghirdette a versenyvizsgát a kincses város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó osztályának a vezetői tisztségére.
Csoma Botond az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke korábban kifejtette: „Elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségek kapcsán. Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Țene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője"
A jogvédelmi szolgálat által elkészített panaszban részletesen indokolta álláspontját, miszerint Ionuț Țene alkalmatlan a már említett ügyosztály vezetői tisztségének a betöltésére, ugyanakkor kinevezése az alkotmány több pontját is sérti, illetve számtalan törvénynek és kormányhatározatnak is ellentmond.
Továbbá az újságíróként is tevékenykedő Țene több publikációjában is kifejtette csodálatát Antonescu marsall munkássága iránt, és számos olyan írása is megjelent, amelyben diszkriminatív megjegyzésekkel illeti a Romániában élő kisebbségeket.
Tasnádi István Szilárd a Mikó Imre Jogszolgálat kolozsvári munkatársa a beadványban kifejtették a közszereplőknek, úgy a kisebbségi, mint többségi nemzetiségű állampolgárok érdekeit kell képviseljék, nem saját nézeteiket, mint ahogy az megfigyelhető a publicista munkásságban. „Nagyon fontosnak tartom az erőteljes fellépést minden olyan esetben, ahol fennáll annak a veszélye, hogy szélsőséges nézeteket valló személyek kerüljenek tisztségekbe Romániában. Ionuț Țene közismert kisebbségellenes magatartása véleményünk szerint alkalmatlanná teszi őt egy fontos tisztség betöltésére egy magyarok által is lakott városban. Azt gondoljuk, hogy ennek a tisztségnek a betöltéséhez részrehajlás-mentes szakmaiság szükséges és nyilvánvaló az, hogy Ionuț Țene kinevezése a továbbiakban hátrányosan érintheti a kolozsvári magyarokat, tekintve azt, hogy a szóban forgó személy korábban nyíltan xenofób írásokkal uszított az erdélyi magyarság ellen. Éppen ezért a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat élni kíván minden törvényes eszközzel ez esetben.”- nyilatkozta Benkő Erika, a jogvédő szolgálat vezetője.
Ionuț Vasile Țene esetleges kinevezéséről június 23-án kerültek napvilágra újabb részletek, amikor is kiderült, hogy a köztisztviselői állás betöltésére kiírt versenyvizsgán első helyen végzett. A jogvédelmi szolgálat munkatársai szerint Țene esetleges kinevezése a köztisztviselők státuszát szabályozó törvényekkel menne szembe. Mint arról már értesítettük az olvasókat az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete múlt pénteken közleményben határolódott el Ionuț Țene-től, mivel ez számtalan diszkriminatív megjegyzést tett a nagyközönség előtt a kisebbségeket illetően. A szervezet további lépéseket fontolgat, a városházi versenyvizsga jogszerűségét a közigazgatási bíróságon szeretnék kivizsgáltatni. (közlemény) Erdély.ma
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kolozsvári kirendeltsége és az RMDSZ Kolozs megyei szervezete bepanaszolja a Kolozsvári Városházát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. A szervezet szerint a városháza helytelenül járt el, amikor meghirdette a versenyvizsgát a kincses város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó osztályának a vezetői tisztségére.
Csoma Botond az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke korábban kifejtette: „Elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségek kapcsán. Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Țene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője"
A jogvédelmi szolgálat által elkészített panaszban részletesen indokolta álláspontját, miszerint Ionuț Țene alkalmatlan a már említett ügyosztály vezetői tisztségének a betöltésére, ugyanakkor kinevezése az alkotmány több pontját is sérti, illetve számtalan törvénynek és kormányhatározatnak is ellentmond.
Továbbá az újságíróként is tevékenykedő Țene több publikációjában is kifejtette csodálatát Antonescu marsall munkássága iránt, és számos olyan írása is megjelent, amelyben diszkriminatív megjegyzésekkel illeti a Romániában élő kisebbségeket.
Tasnádi István Szilárd a Mikó Imre Jogszolgálat kolozsvári munkatársa a beadványban kifejtették a közszereplőknek, úgy a kisebbségi, mint többségi nemzetiségű állampolgárok érdekeit kell képviseljék, nem saját nézeteiket, mint ahogy az megfigyelhető a publicista munkásságban. „Nagyon fontosnak tartom az erőteljes fellépést minden olyan esetben, ahol fennáll annak a veszélye, hogy szélsőséges nézeteket valló személyek kerüljenek tisztségekbe Romániában. Ionuț Țene közismert kisebbségellenes magatartása véleményünk szerint alkalmatlanná teszi őt egy fontos tisztség betöltésére egy magyarok által is lakott városban. Azt gondoljuk, hogy ennek a tisztségnek a betöltéséhez részrehajlás-mentes szakmaiság szükséges és nyilvánvaló az, hogy Ionuț Țene kinevezése a továbbiakban hátrányosan érintheti a kolozsvári magyarokat, tekintve azt, hogy a szóban forgó személy korábban nyíltan xenofób írásokkal uszított az erdélyi magyarság ellen. Éppen ezért a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat élni kíván minden törvényes eszközzel ez esetben.”- nyilatkozta Benkő Erika, a jogvédő szolgálat vezetője.
Ionuț Vasile Țene esetleges kinevezéséről június 23-án kerültek napvilágra újabb részletek, amikor is kiderült, hogy a köztisztviselői állás betöltésére kiírt versenyvizsgán első helyen végzett. A jogvédelmi szolgálat munkatársai szerint Țene esetleges kinevezése a köztisztviselők státuszát szabályozó törvényekkel menne szembe. Mint arról már értesítettük az olvasókat az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete múlt pénteken közleményben határolódott el Ionuț Țene-től, mivel ez számtalan diszkriminatív megjegyzést tett a nagyközönség előtt a kisebbségeket illetően. A szervezet további lépéseket fontolgat, a városházi versenyvizsga jogszerűségét a közigazgatási bíróságon szeretnék kivizsgáltatni. (közlemény) Erdély.ma
2017. június 27.
Feljelentik az erdélyi magyarok ellen uszító politikusokat
Az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata feljelentést tesz minden olyan magyarellenes kijelentés miatt, amelyet az elmúlt napokban román politikusok és közismert véleményformálók fogalmaztak meg – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
A jogvédő szervezet szerint az RMDSZ és a kormányzó szociáldemokraták között a kormányválságról folytatott tárgyalások idején olyan magyarellenes uszító nyilatkozatok láttak napvilágot, amelyek nem maradhatnak következmények nélkül.
„Fogadják el a nyelvi jogokat bővítő közigazgatási törvénytervezetet, illetve legyen hivatalos munkaszüneti nap március 15-e.” Ez volt az RMDSZ két legfontosabb feltétele, hogy aláírja a bizalmatlansági indítványt.
Az elmúlt időszakban hihetetlenül vehemens magyarellenes hullám csapott végig a román média egy nagy szegmensén és számos román politikus élesen magyarellenes megnyilvánulásokat tett. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat úgy döntött, hogy nem megy el szó nélkül a történtek mellett.
Az elmúlt 5 évben nem volt példa ilyen magyarellenes hisztériára, mint ami az elmúlt napokban kitört az RMDSZ legitim politikai tárgyalásai során – jelentette ki Benkő Erika képviselő. „Hihetetlenül éles és durva magyarellenes kijelentések hangzottak el véleményvezérektől és politikusoktól, többek a között a román közösségi médiában” – tette hozzá az RMDSZ parlamenti képviselője.
Benkő Erika elmondta: hosszú távon azt szeretnék elérni, hogy mindenki gondolja meg Romániában, mielőtt politikai érdekből a magyar közösségnek a méltóságát sértő kijelentéseket tesz. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálatnak az a munkája, hogy folyamatosan felügyeljen minden magyarellenes megnyilvánulást – hangzott el az M1 műsorában.
(hirado.hu) Nyugati Jelen (Arad)
Az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata feljelentést tesz minden olyan magyarellenes kijelentés miatt, amelyet az elmúlt napokban román politikusok és közismert véleményformálók fogalmaztak meg – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
A jogvédő szervezet szerint az RMDSZ és a kormányzó szociáldemokraták között a kormányválságról folytatott tárgyalások idején olyan magyarellenes uszító nyilatkozatok láttak napvilágot, amelyek nem maradhatnak következmények nélkül.
„Fogadják el a nyelvi jogokat bővítő közigazgatási törvénytervezetet, illetve legyen hivatalos munkaszüneti nap március 15-e.” Ez volt az RMDSZ két legfontosabb feltétele, hogy aláírja a bizalmatlansági indítványt.
Az elmúlt időszakban hihetetlenül vehemens magyarellenes hullám csapott végig a román média egy nagy szegmensén és számos román politikus élesen magyarellenes megnyilvánulásokat tett. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat úgy döntött, hogy nem megy el szó nélkül a történtek mellett.
Az elmúlt 5 évben nem volt példa ilyen magyarellenes hisztériára, mint ami az elmúlt napokban kitört az RMDSZ legitim politikai tárgyalásai során – jelentette ki Benkő Erika képviselő. „Hihetetlenül éles és durva magyarellenes kijelentések hangzottak el véleményvezérektől és politikusoktól, többek a között a román közösségi médiában” – tette hozzá az RMDSZ parlamenti képviselője.
Benkő Erika elmondta: hosszú távon azt szeretnék elérni, hogy mindenki gondolja meg Romániában, mielőtt politikai érdekből a magyar közösségnek a méltóságát sértő kijelentéseket tesz. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálatnak az a munkája, hogy folyamatosan felügyeljen minden magyarellenes megnyilvánulást – hangzott el az M1 műsorában.
(hirado.hu) Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 12.
Politikai értékelő Faragó Péter parlamenti képviselővel
Sérelmeinknek jogi úton kívánunk érvényt szerezni!
Faragó Péter RMDSZ Arad megyei elnökkel, parlamenti képviselővel a legutóbbi belpolitikai eseményeket értékeljük.
– Érdekes kormánybuktatáson, illetve -alakításon vagyunk túl. Ezekről mi a véleménye?
– Azt hiszem, nem csak hazai, de világviszonylatban is egyedülálló esemény részesei lehettünk, hiszen a parlamenti többséggel rendelkező kormányzópárt a saját miniszterelnöke ellen nyújtott be bizalmatlansági indítványt, buktatta azt meg. Tulajdonképpen már hetekkel korábban nyilvánvalóvá vált a parlamenti többséget alkotó párt, illetve a miniszterelnöke közötti nézetkülönbség, az együttműködés hiánya. Furcsa helyzet volt, ugyanis a miniszterek lemondtak, a miniszterelnök azonban erre nem volt hajlandó. Az volt az általános vélemény – amit az RMDSZ is osztott –, hogy egy kormányzópártnak jogában áll minisztereket, akár a miniszterelnököt is leváltani, ha úgy látja szükségesnek. Éppen ezért jövőtlen hazárdjátéknak tartottuk, amit az akkori miniszterelnök, Sorin Grindeanu véghez vitt, hiszen semmiféle várható támogatás nem volt mögötte. Ebben a furcsa helyzetben kellett nekünk is meghoznunk a döntést. Érdekes volt, hiszen a bizalmatlansági indítvány előtti időben, amikor a kormánypárt vezetőségével heti rendszerességgel megtartottuk az egyeztetéseket, felmerült néhány olyan régi kérésünk és elvárásunk, amelyeknek a megoldására mutatkozott is hajlandóság a PSD–ALDE koalíció részéről. Ugyanis nagyon régóta vár a parlament irattárában elfogadásra az RMDSZ által kidolgozott Kisebbségi Törvény; a Nyelvi Jogok Használatát és Bővítését Módosító Törvény; ugyancsak hónapok óta vár a március 15-ét a romániai magyarság ünnepévé nyilvánító törvény, amelyeknek az elfogadásában egyezségre jutottunk a PSD–ALDE szövetséggel. Ugyanakkor félelmetes volt látni azt a vehemens reakciót, ami a román média, illetve az ellenzéki pártok egy részében kiváltott a megegyezésünk. Régóta nem látott támadást, kirohanást intéztek e politikai alakulatok a magyar közösség ellen. Az alpári stílus, ahogyan Traian Băsescu támadta az őt sokszor támogató magyar közösséget, ahogyan a félig magyar PNL új elnök, Ludovic Orban nem tudja elfogadni a magyar közösségnek járó jogoknak a bővítését, egyben megdöbbentő, kiábrándító is volt. Ugyanakkor a több tévétársaság adásaiban a magyar közösség ellen pillanatok alatt fellobbantott gyűlöletkampány is visszaröpítette ezt az országot egy olyan középkorba, amelyről reméltük, többé nem fog előjönni. A többfrontos támadástól a kormánypárt is hátrébb lépett. Bízunk benne, hogy a következő időszakban megtaláljuk a partnereket, akikkel a jogos elvárásainkat a román törvényhozásban el tudjuk fogadtatni. Mert nem kérünk semmi olyat, amire ne lenne precedens az Európai Unióban, ahol egy közigazgatási egységben nagyobb számban élő kisebbségnek joga van használni az anyanyelvét. Az is meggyőződésünk, hogy március 15-ének, minden magyar ünnepének hivatalos ünneppé kell válnia Romániában. Ugyanakkor abban is hiszünk, hogy a kisebbségi törvény rendelkezései által fenntarthatóvá tudjuk tenni az erdélyi magyar közösség anyanyelvű oktatását és kulturális életét. A jelzett törvények jóváhagyásával senkitől semmit nem veszünk el, a magyar közösség és a többi kisebbség viszont kiszámíthatóbb, biztosabb jövő elé nézhet a szülőföldjén.
A kormányválság vége az lett, hogy a PSD sikeresen megbuktatta a saját miniszterelnökét. Utána az államfővel való egyezkedés, illetve az új miniszterelnök kinevezése gyorsan ment, hiszen soha, egyetlen országnak sem érdeke a politikai bizonytalanság, hogy ne legyen működőképes kormánya, amely megfelelő parlamenti támogatottsággal rendelkezik. Az RMDSZ álláspontja az volt, hogy mivel a parlamenti többséggel van együttműködési megállapodásunk, megszavazzuk az új kormányt. Abban is bízunk, hogy a megbeszélések eredményeként jó együttműködés fog kialakulni. A jelzett céljaink eléréséhez szükséges parlamenti többség kialakításának jelenleg egyetlen módja a kormánykoalícióval való együttműködésben mutatkozik.
Kivédeni a gyűlöletkeltést
– Mi a véleménye a szinte gombnyomásszerűen beindított gyűlöletkeltő kampányról? Az bármikor újraindítható?
– Évek, hónapok óta mondja a politikum egy része, köztük az RMDSZ is, hogy Romániában olyan elfogadhatatlan politikai helyzet van, hogy politikai döntések nem politikusok, hanem az erőszakszervezetek befolyására történnek. Az ő képviselőik jelen vannak a politikai döntéshozatalban is, ami teljesen elfogadhatatlan helyzet. Azon a bizonyos hétfő délutánon látszott, hogy szinte gombnyomásra olyan hisztériahullám indult be, ami addig elképzelhetetlen volt. A korszerű kommunikációs eszközökkel pár óra alatt félelmetes szintű félelemkeltést, nacionalizmust, sovinizmust tudtak felkorbácsolni. Erre valamilyen megoldást kell találnunk, mert ha egyszer megtették, valószínűleg máskor is meg tudják majd tenni, ami senkinek nem szolgálja az érdekét.
– Az RMDSZ frakcióban megvitatták, hogy az efféléket a jövőben hogyan lehetne megelőzni, kezelni?
– Az RMDSZ vezetősége beszélgetéseket folytatott az államfővel, illetve a parlamenti képviselettel rendelkező politikai pártok vezetőivel, akiknek elmondtuk: elfogadhatatlan, tűrhetetlen az, hogy amikor magyar kérdésben politikailag villantani lehet, olyankor mindig vannak olyan pártok és vezetők, akik-amelyek felülnek a sovinizmus vonatára. Azt képzelik, hogy ezáltal olcsón, ingyen tehetnek szert népszerűségre a román közegben. Az efféle akcióik után a magyar közösség nagyon keserű szájízzel marad, hiszen érthetetlen, elfogadhatatlan, hogy 2017-ben az EU egyik tagországában ilyen viselkedéssel állhatnak elő politikai pártok.
– AZ RMDSZ EP-képviselői az esettel kapcsolatban elmondták-e az Európai Parlamentben, hogyan osztják nálunk a demokráciát?
– EP-képviselőink a helyükön voltak, az Európai Parlament plénumában is a rendelkezésükre álló idő alatt tájékoztatták a kollégáikat a Romániában kialakult helyzetről. Ugyanakkor az RMDSZ és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat a magyarság ellen nyíltan uszító politikusok és sajtóorgánumok ellen jogi lépéseket is tett, mert úgy érezzük, hogy a számunkra elfogadhatatlan viselkedésükért vállalniuk kell a jogi következményeket. Románia Alkotmánya szerint júliusban és augusztusban a Képviselőház és a Szenátus is nyári vakáción van, a parlamentet csak sürgős dolgok miatt, rendkívüli ülésszakokra lehet összehívni. Más esetekben a kormánynak adott a joga rendeletekkel intézkedni. A jogi sérelmeinket az őszi ülésszakig semmiképpen nem fogjuk elfelejteni, törvényesen érvényt akarunk szerezni azoknak!
– Köszönöm az értékelőt.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
Sérelmeinknek jogi úton kívánunk érvényt szerezni!
Faragó Péter RMDSZ Arad megyei elnökkel, parlamenti képviselővel a legutóbbi belpolitikai eseményeket értékeljük.
– Érdekes kormánybuktatáson, illetve -alakításon vagyunk túl. Ezekről mi a véleménye?
– Azt hiszem, nem csak hazai, de világviszonylatban is egyedülálló esemény részesei lehettünk, hiszen a parlamenti többséggel rendelkező kormányzópárt a saját miniszterelnöke ellen nyújtott be bizalmatlansági indítványt, buktatta azt meg. Tulajdonképpen már hetekkel korábban nyilvánvalóvá vált a parlamenti többséget alkotó párt, illetve a miniszterelnöke közötti nézetkülönbség, az együttműködés hiánya. Furcsa helyzet volt, ugyanis a miniszterek lemondtak, a miniszterelnök azonban erre nem volt hajlandó. Az volt az általános vélemény – amit az RMDSZ is osztott –, hogy egy kormányzópártnak jogában áll minisztereket, akár a miniszterelnököt is leváltani, ha úgy látja szükségesnek. Éppen ezért jövőtlen hazárdjátéknak tartottuk, amit az akkori miniszterelnök, Sorin Grindeanu véghez vitt, hiszen semmiféle várható támogatás nem volt mögötte. Ebben a furcsa helyzetben kellett nekünk is meghoznunk a döntést. Érdekes volt, hiszen a bizalmatlansági indítvány előtti időben, amikor a kormánypárt vezetőségével heti rendszerességgel megtartottuk az egyeztetéseket, felmerült néhány olyan régi kérésünk és elvárásunk, amelyeknek a megoldására mutatkozott is hajlandóság a PSD–ALDE koalíció részéről. Ugyanis nagyon régóta vár a parlament irattárában elfogadásra az RMDSZ által kidolgozott Kisebbségi Törvény; a Nyelvi Jogok Használatát és Bővítését Módosító Törvény; ugyancsak hónapok óta vár a március 15-ét a romániai magyarság ünnepévé nyilvánító törvény, amelyeknek az elfogadásában egyezségre jutottunk a PSD–ALDE szövetséggel. Ugyanakkor félelmetes volt látni azt a vehemens reakciót, ami a román média, illetve az ellenzéki pártok egy részében kiváltott a megegyezésünk. Régóta nem látott támadást, kirohanást intéztek e politikai alakulatok a magyar közösség ellen. Az alpári stílus, ahogyan Traian Băsescu támadta az őt sokszor támogató magyar közösséget, ahogyan a félig magyar PNL új elnök, Ludovic Orban nem tudja elfogadni a magyar közösségnek járó jogoknak a bővítését, egyben megdöbbentő, kiábrándító is volt. Ugyanakkor a több tévétársaság adásaiban a magyar közösség ellen pillanatok alatt fellobbantott gyűlöletkampány is visszaröpítette ezt az országot egy olyan középkorba, amelyről reméltük, többé nem fog előjönni. A többfrontos támadástól a kormánypárt is hátrébb lépett. Bízunk benne, hogy a következő időszakban megtaláljuk a partnereket, akikkel a jogos elvárásainkat a román törvényhozásban el tudjuk fogadtatni. Mert nem kérünk semmi olyat, amire ne lenne precedens az Európai Unióban, ahol egy közigazgatási egységben nagyobb számban élő kisebbségnek joga van használni az anyanyelvét. Az is meggyőződésünk, hogy március 15-ének, minden magyar ünnepének hivatalos ünneppé kell válnia Romániában. Ugyanakkor abban is hiszünk, hogy a kisebbségi törvény rendelkezései által fenntarthatóvá tudjuk tenni az erdélyi magyar közösség anyanyelvű oktatását és kulturális életét. A jelzett törvények jóváhagyásával senkitől semmit nem veszünk el, a magyar közösség és a többi kisebbség viszont kiszámíthatóbb, biztosabb jövő elé nézhet a szülőföldjén.
A kormányválság vége az lett, hogy a PSD sikeresen megbuktatta a saját miniszterelnökét. Utána az államfővel való egyezkedés, illetve az új miniszterelnök kinevezése gyorsan ment, hiszen soha, egyetlen országnak sem érdeke a politikai bizonytalanság, hogy ne legyen működőképes kormánya, amely megfelelő parlamenti támogatottsággal rendelkezik. Az RMDSZ álláspontja az volt, hogy mivel a parlamenti többséggel van együttműködési megállapodásunk, megszavazzuk az új kormányt. Abban is bízunk, hogy a megbeszélések eredményeként jó együttműködés fog kialakulni. A jelzett céljaink eléréséhez szükséges parlamenti többség kialakításának jelenleg egyetlen módja a kormánykoalícióval való együttműködésben mutatkozik.
Kivédeni a gyűlöletkeltést
– Mi a véleménye a szinte gombnyomásszerűen beindított gyűlöletkeltő kampányról? Az bármikor újraindítható?
– Évek, hónapok óta mondja a politikum egy része, köztük az RMDSZ is, hogy Romániában olyan elfogadhatatlan politikai helyzet van, hogy politikai döntések nem politikusok, hanem az erőszakszervezetek befolyására történnek. Az ő képviselőik jelen vannak a politikai döntéshozatalban is, ami teljesen elfogadhatatlan helyzet. Azon a bizonyos hétfő délutánon látszott, hogy szinte gombnyomásra olyan hisztériahullám indult be, ami addig elképzelhetetlen volt. A korszerű kommunikációs eszközökkel pár óra alatt félelmetes szintű félelemkeltést, nacionalizmust, sovinizmust tudtak felkorbácsolni. Erre valamilyen megoldást kell találnunk, mert ha egyszer megtették, valószínűleg máskor is meg tudják majd tenni, ami senkinek nem szolgálja az érdekét.
– Az RMDSZ frakcióban megvitatták, hogy az efféléket a jövőben hogyan lehetne megelőzni, kezelni?
– Az RMDSZ vezetősége beszélgetéseket folytatott az államfővel, illetve a parlamenti képviselettel rendelkező politikai pártok vezetőivel, akiknek elmondtuk: elfogadhatatlan, tűrhetetlen az, hogy amikor magyar kérdésben politikailag villantani lehet, olyankor mindig vannak olyan pártok és vezetők, akik-amelyek felülnek a sovinizmus vonatára. Azt képzelik, hogy ezáltal olcsón, ingyen tehetnek szert népszerűségre a román közegben. Az efféle akcióik után a magyar közösség nagyon keserű szájízzel marad, hiszen érthetetlen, elfogadhatatlan, hogy 2017-ben az EU egyik tagországában ilyen viselkedéssel állhatnak elő politikai pártok.
– AZ RMDSZ EP-képviselői az esettel kapcsolatban elmondták-e az Európai Parlamentben, hogyan osztják nálunk a demokráciát?
– EP-képviselőink a helyükön voltak, az Európai Parlament plénumában is a rendelkezésükre álló idő alatt tájékoztatták a kollégáikat a Romániában kialakult helyzetről. Ugyanakkor az RMDSZ és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat a magyarság ellen nyíltan uszító politikusok és sajtóorgánumok ellen jogi lépéseket is tett, mert úgy érezzük, hogy a számunkra elfogadhatatlan viselkedésükért vállalniuk kell a jogi következményeket. Románia Alkotmánya szerint júliusban és augusztusban a Képviselőház és a Szenátus is nyári vakáción van, a parlamentet csak sürgős dolgok miatt, rendkívüli ülésszakokra lehet összehívni. Más esetekben a kormánynak adott a joga rendeletekkel intézkedni. A jogi sérelmeinket az őszi ülésszakig semmiképpen nem fogjuk elfelejteni, törvényesen érvényt akarunk szerezni azoknak!
– Köszönöm az értékelőt.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 13.
Elégedetlenséget váltott ki Kolozsváron Ioan Vasile Tene osztályvezetői kinevezése
Elégedetlenséget váltott ki Kolozsváron a szélsőségesen nacionalista publicisztikáiról és közszerepléseiről ismert Ioan Vasile Tene városházi hivatalnok kinevezése a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, vallásügyi, civil társadalom-ügyi és sportért felelős osztályvezetői tisztségére. Az ügy kapcsán az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, és peres úton is próbálkozik a kinevezés hatálytalanításával, civil kezdeményezők pedig petíciót címeztek Emil Boc polgármesternek, és ehhez internetes aláírásgyűjtést indítottak. Ioan Vasile Tene több mint két évtizede dolgozik hivatalnokként a kolozsvári városházán, májusban egyedüli jelöltként versenyvizsgázott az osztályvezetői tisztségre, amelyet június 22-én el is nyert, és a helyi sajtóban közölt tiltakozások ellenére a polgármester június 30-án kinevezte az osztályvezetői tisztségbe. A hivatalnok a városházi munkája mellett a szélsőségesen nacionalista hangvételű Napocanews.ro portál publicistájaként tevékenykedik, és többször is felszólalt az Új Jobboldal nevű, szélsőségesen nacionalista szervezet március 15-én szervezett Avram Iancu-felvonulásain. Amint a közösségi hálón közzétett felvételek tanúsítják, 2015-ben és 2016-ban mondott beszédében is azt kifogásolta, hogy a kolozsvári városháza irredenta, revizionista, és autonómiát követelő magyar szervezeteknek nyújt támogatást éppen azon a főosztályon keresztül, amelynek a vezetői tisztségét most elnyerte.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: a hivatalnok szélsőséges megnyilvánulásai nemcsak a magyarok ellen irányultak; a zsidókkal, a vallási és a szexuális kisebbségekkel szembeni nézeteit is sokszor hangoztatta. Csoma Botond úgy vélte: megengedhetetlen hogy szélsőséges nézeteket valló személy kerüljön vezető tisztségbe egy olyan város adminisztrációjában, amelyik büszke a multikulturalitására. Elmondta: a Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott panaszban azt kifogásolták, hogy a versenykiírásban nem szerepeltek olyan feltételek, amelyek megakadályozták volna, hogy szélsőséges nézeteket valló személy kerülhessen a tisztségbe. Csoma Botond elmondta: közigazgatási bíróságon is megpróbálják érvényteleníteni a kinevezést arra hivatkozva, hogy a törvény szerint a köztisztviselőknek őrizkedniük kell a diszkriminatív megnyilvánulásoktól. A Ioan Vasile Tene kinevezését kifogásoló civil petíciót csütörtökig csaknem 1500-an írták alá.
Ioan Vasile Tene a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester kabinetfőnökeként helyezkedett el több mint két évtizede a kolozsvári polgármesteri hivatalban. A hivatalnok 2015-ben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban próbált tisztséget szerezni. Akkori jogvédő civil szervezetek csoportja tiltakozott a kísérlet ellen.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma
Elégedetlenséget váltott ki Kolozsváron a szélsőségesen nacionalista publicisztikáiról és közszerepléseiről ismert Ioan Vasile Tene városházi hivatalnok kinevezése a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, vallásügyi, civil társadalom-ügyi és sportért felelős osztályvezetői tisztségére. Az ügy kapcsán az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, és peres úton is próbálkozik a kinevezés hatálytalanításával, civil kezdeményezők pedig petíciót címeztek Emil Boc polgármesternek, és ehhez internetes aláírásgyűjtést indítottak. Ioan Vasile Tene több mint két évtizede dolgozik hivatalnokként a kolozsvári városházán, májusban egyedüli jelöltként versenyvizsgázott az osztályvezetői tisztségre, amelyet június 22-én el is nyert, és a helyi sajtóban közölt tiltakozások ellenére a polgármester június 30-án kinevezte az osztályvezetői tisztségbe. A hivatalnok a városházi munkája mellett a szélsőségesen nacionalista hangvételű Napocanews.ro portál publicistájaként tevékenykedik, és többször is felszólalt az Új Jobboldal nevű, szélsőségesen nacionalista szervezet március 15-én szervezett Avram Iancu-felvonulásain. Amint a közösségi hálón közzétett felvételek tanúsítják, 2015-ben és 2016-ban mondott beszédében is azt kifogásolta, hogy a kolozsvári városháza irredenta, revizionista, és autonómiát követelő magyar szervezeteknek nyújt támogatást éppen azon a főosztályon keresztül, amelynek a vezetői tisztségét most elnyerte.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: a hivatalnok szélsőséges megnyilvánulásai nemcsak a magyarok ellen irányultak; a zsidókkal, a vallási és a szexuális kisebbségekkel szembeni nézeteit is sokszor hangoztatta. Csoma Botond úgy vélte: megengedhetetlen hogy szélsőséges nézeteket valló személy kerüljön vezető tisztségbe egy olyan város adminisztrációjában, amelyik büszke a multikulturalitására. Elmondta: a Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott panaszban azt kifogásolták, hogy a versenykiírásban nem szerepeltek olyan feltételek, amelyek megakadályozták volna, hogy szélsőséges nézeteket valló személy kerülhessen a tisztségbe. Csoma Botond elmondta: közigazgatási bíróságon is megpróbálják érvényteleníteni a kinevezést arra hivatkozva, hogy a törvény szerint a köztisztviselőknek őrizkedniük kell a diszkriminatív megnyilvánulásoktól. A Ioan Vasile Tene kinevezését kifogásoló civil petíciót csütörtökig csaknem 1500-an írták alá.
Ioan Vasile Tene a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester kabinetfőnökeként helyezkedett el több mint két évtizede a kolozsvári polgármesteri hivatalban. A hivatalnok 2015-ben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban próbált tisztséget szerezni. Akkori jogvédő civil szervezetek csoportja tiltakozott a kísérlet ellen.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma
2017. július 14.
Kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete
Kétnyelvű, román és magyar nyelvű turisztikai szórólapokból tallózok. A többnyelvűség az önkifejezés szabadságát nyújtja, de amikor ugyanazt fejezik ki más-más nyelven, az adatoknak, a mondanivalónak azonosaknak kellene lenniük. Már a város megnevezése is eltérő: Kolozsvár, Cluj-Napoca. Nem csoda hát, ha a magyar szöveg igyekszik a több mint száz évvel ezelőtti múltból meríteni, míg a román szöveg az elmúlt száz esztendő vonatkozásaiból, fenntartva magának – a város dák nevével sugallva - az elsőséget.
Az még „érthető”, hogy a magyar személyiségekről elnevezett egykori utcanevek teljességében megváltoztak: Bocskaiból Avram Iancu lett, Ferenc Józsefből Horea, vagy Deák Ferencből egyszerűen Hős. Az már kevésbé, hogy a magyar nevek elhallgatása következetesen megfigyelhető a román szövegismertetőben. A Farkas utcai (Mihail Kogălniceanu) református templom román nyelvű bemutatója ezért feltűnő módon rövidebbre sikeredett, miközben Báthory István, I. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelem, valamint Régeni Asztalos János szószék-készítő nevei elhallgattattak. Csak – „a román származása” miatt elfogadott, sőt „népszerűsített” – Corvin Mátyás neve kerül említésre. A szász személyiségekkel már nincs ilyen megkülönböztetés, mind Elias Nicolai, mind Benedict Mueck kőfaragók munkáját dicséri a szövegíró.
A Sétatér (román fordítása: Központi Park) magyar nyelvű leírása megemlíti Pákey Lajos és Kós Károly építészek neveit, a román megfeledkezik róluk. Az Agrobotanikai Kertet viszont Iuliu Prodan professzorról elnevezett parkként emlegeti, a híres Botanikus Kerttel pedig feltétlenül párosítja Alexandru Borza személyiségét, miközben megfeledkezik a füvészkertet alapító Mikó Imre nevéről. A Rönk-park és az Egyetemi Sportpark megnevezésénél és leírásánál már nincsenek lényegi eltérések. Annál nagyobb az „egyetértés” a Fellegvár ismertetésénél, ahol Ferencz József császár és Erzsébet királyné neve mindkét szövegben megtalálható. Említést tesznek továbbá az 1848-as forradalom áldozataira emlékeztető hatalmas keresztre, az időközben átkeresztelt Belvedere szállóról azonban megfeledkeznek. Amiként egy másik szórólapon a Hóját is süllyesztőbe szánják, meg sem említik a néprajzi múzeum szabadtéri részének a bemutatásánál.
A román leírást más nyelvvel társító szórólapok esetében már könnyebb és egyszerűbb a közös nevezőre jutás. A Házsongárdi-temetőt ismertető általános szöveg még elfogadható, románul és franciául egyaránt, a sírok válogatása azonban egyoldalú. A bemutatott sírok közül kettőn olvashatóak a nevek: Emil Isac és családja, valamint Pop Iulian, „Kolozsvár (azaz Cluj-Napoca) első polgármestere” sírkövén. Miközben a temetőben eltemetett híres személyiségeket ismertető válogatás három magyar és három román személyt és sírkövét mutatja be. Sok emberöltővel ezelőtt halt meg Apáczai Csere János, (gróf) Bánffy György, sőt Brassai Sámuel is. Annál frissebb Emil Racoviţă, Ion Agârbiceanu és Adrian Marino emlékezete.
A „béke” kedvéért az egyik szórólap a Tükör utcát (Szentegyház, Március 6., ma Iuliu Maniu – szerk. megj.) mutatja be, kivételesen megemlítve Alpár Ignác tervező kilétét. Innen idézek: „A két épület csaknem teljesen szimmetrikus, tükörkép hatását keltik, kivéve a keleti és nyugati homlokzatot.” Úgy látszik, a kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati mentalitás nem teszi lehetővé a tükörfordítást.
ÁBRÁM ZOLTÁN / Szabadság (Kolozsvár)
Kétnyelvű, román és magyar nyelvű turisztikai szórólapokból tallózok. A többnyelvűség az önkifejezés szabadságát nyújtja, de amikor ugyanazt fejezik ki más-más nyelven, az adatoknak, a mondanivalónak azonosaknak kellene lenniük. Már a város megnevezése is eltérő: Kolozsvár, Cluj-Napoca. Nem csoda hát, ha a magyar szöveg igyekszik a több mint száz évvel ezelőtti múltból meríteni, míg a román szöveg az elmúlt száz esztendő vonatkozásaiból, fenntartva magának – a város dák nevével sugallva - az elsőséget.
Az még „érthető”, hogy a magyar személyiségekről elnevezett egykori utcanevek teljességében megváltoztak: Bocskaiból Avram Iancu lett, Ferenc Józsefből Horea, vagy Deák Ferencből egyszerűen Hős. Az már kevésbé, hogy a magyar nevek elhallgatása következetesen megfigyelhető a román szövegismertetőben. A Farkas utcai (Mihail Kogălniceanu) református templom román nyelvű bemutatója ezért feltűnő módon rövidebbre sikeredett, miközben Báthory István, I. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelem, valamint Régeni Asztalos János szószék-készítő nevei elhallgattattak. Csak – „a román származása” miatt elfogadott, sőt „népszerűsített” – Corvin Mátyás neve kerül említésre. A szász személyiségekkel már nincs ilyen megkülönböztetés, mind Elias Nicolai, mind Benedict Mueck kőfaragók munkáját dicséri a szövegíró.
A Sétatér (román fordítása: Központi Park) magyar nyelvű leírása megemlíti Pákey Lajos és Kós Károly építészek neveit, a román megfeledkezik róluk. Az Agrobotanikai Kertet viszont Iuliu Prodan professzorról elnevezett parkként emlegeti, a híres Botanikus Kerttel pedig feltétlenül párosítja Alexandru Borza személyiségét, miközben megfeledkezik a füvészkertet alapító Mikó Imre nevéről. A Rönk-park és az Egyetemi Sportpark megnevezésénél és leírásánál már nincsenek lényegi eltérések. Annál nagyobb az „egyetértés” a Fellegvár ismertetésénél, ahol Ferencz József császár és Erzsébet királyné neve mindkét szövegben megtalálható. Említést tesznek továbbá az 1848-as forradalom áldozataira emlékeztető hatalmas keresztre, az időközben átkeresztelt Belvedere szállóról azonban megfeledkeznek. Amiként egy másik szórólapon a Hóját is süllyesztőbe szánják, meg sem említik a néprajzi múzeum szabadtéri részének a bemutatásánál.
A román leírást más nyelvvel társító szórólapok esetében már könnyebb és egyszerűbb a közös nevezőre jutás. A Házsongárdi-temetőt ismertető általános szöveg még elfogadható, románul és franciául egyaránt, a sírok válogatása azonban egyoldalú. A bemutatott sírok közül kettőn olvashatóak a nevek: Emil Isac és családja, valamint Pop Iulian, „Kolozsvár (azaz Cluj-Napoca) első polgármestere” sírkövén. Miközben a temetőben eltemetett híres személyiségeket ismertető válogatás három magyar és három román személyt és sírkövét mutatja be. Sok emberöltővel ezelőtt halt meg Apáczai Csere János, (gróf) Bánffy György, sőt Brassai Sámuel is. Annál frissebb Emil Racoviţă, Ion Agârbiceanu és Adrian Marino emlékezete.
A „béke” kedvéért az egyik szórólap a Tükör utcát (Szentegyház, Március 6., ma Iuliu Maniu – szerk. megj.) mutatja be, kivételesen megemlítve Alpár Ignác tervező kilétét. Innen idézek: „A két épület csaknem teljesen szimmetrikus, tükörkép hatását keltik, kivéve a keleti és nyugati homlokzatot.” Úgy látszik, a kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati mentalitás nem teszi lehetővé a tükörfordítást.
ÁBRÁM ZOLTÁN / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 20.
Diákként az osztályharc idején
A háború utáni zűrzavar, összevisszaság, szegénység, felfordulás közepette indultunk neki a középiskolának. Az évek során sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nemegyszer gonosz erők megpróbáltak letéríteni a helyes útról, de volt lelkierőnk, volt isteni segítség, hogy mindet legyőzzük és megmaradjunk embernek. Visszaemlékezésünkben azt szeretnénk bemutatni – elsősorban a fiatalabb nemzedéknek –, hogy ilyen körülmények között miként tanultunk, mennyi értékes ember került ki sorainkból.
Egyházi iskola a háború után
1945-ben beiratkoztunk a Református Székely Mikó Kollégiumba, és leérettségiztünk az 1. számú Magyar Fiúlíceumban és a 2. számú Leánylíceumban. Akkoriban a nagyok még hordták a gyönyörű vitézkötéses egyenruhát. Nekünk a háború utáni nagy szegénységben ilyenre már nem tellett, de mindenkinek – fiúnak, lánynak – volt diáksapkája, amelyen az ezüst vagy arany sávok mutatták, hogy viselője hányadikos.
Egyházi iskola voltunk. Az óra reggel imádsággal kezdődött, délben imádsággal végződött. Konfirmálhattunk. Három évig minden vasárnap a Mikó előtt sorakoztunk, és énekszóval vonultunk a vártemplomba vagy Szemerjára. Sokan még hordták ilyenkor az egyenruhát. Az emberek kigyűltek az utcára, úgy gyönyörködtek a diákokban. Sokan még könnyet is ejtettek. Az istentiszteletet Becsei Pál és Kiss Árpád vallástanáraink tartották. Aki hiányzott, másnap igazolnia kellett távollétét.
Diáknak délután 5 óra után utcán vagy nyilvános helyen mutatkozni szigorúan tilos volt. A szabály áthágása magaviseleti jegy levonását is eredményezhette. A belső rendről mindössze annyit említenénk, hogy V.-től fölfelé a fiukat uramnak szólították a kisebbek, de a tanárok is, a lányokat kisasszonynak.
Tankönyvek egyáltalán nem léteztek. Diktálás és táblavázlat alapján tanultunk. Ceruzával írtunk. Dolgozatíráskor otthonról kézben vittük a tintásüveget, abba mártogattuk a pennát. A töltőtoll ritkaságszámba ment.
Levél Sztálinnak
Aztán jött 1948, a „tanügyi reform”. Minden a feje tetejére állott. A vallásoktatást egyszerűen törölték a tantárgyak közül, helyére a kötelező orosz nyelv tanítása került. Eltűnt az imádság, tilos lett a konfirmálás. Az iskolába bevonult a politika. A KISZ-től megjelent egy ifjú elvtárs, aki a rajzteremben politikai leckéket tartott. Ott hallottunk először Marxról, Engelsről, Leninről, Sztálinról, októberi forradalomról, kizsákmányolásról, osztályharcról meg más ilyenekről, ami az első éket jelentette sorainkban.
De az egység tovább romlott. A III. gimnáziumi osztályt végzetteket összecsapták a IV. osztályt végzettekkel. Mindenki VIII.-os lett. A negyedikes nagyobbra tartotta magát a harmadikosnál, de egyben frusztráltnak is érezte magát, mert ő a valóságban veszített egy osztályt. Ez a különbség különösebb bajt nem okozott, de azért mindvégig megmaradt. Gyermekek voltunk, ártatlanok, barátok. A hatalom minden eszközt felhasznált, hogy éket verjen közénk, szembeállítson egymással, elvesse az egymás közti gyűlölet magvait. Sikerült mindvégig kitartanunk, emberek maradtunk!
Az osztályokban KISZ-alapszervezeteket hoztak létre. Apránként mindenki KISZ-tag lett, kivéve az osztályellenségnek nyilvánított szülők gyermekeit. Minden tanulónak havonta egy papírra le kellett írnia, hogy milyen „közösségi munkát” végzett abban a hónapban, és azt az osztályszervezőnek be kellett adni. Minden osztályban faliújság volt, arra névsor szerinti sorrendben mindenkinek cikket kellett írnia. Nehéz volt témát találni. Sokan úgy oldották meg, hogy a fali kalendáriumok hátlapján szereplő írást kézírással szépen lemásolták. Decemberben kötelezően levelet kellett írni Sztálin elvtársnak születésnapja alkalmából! Az osztályban egyébként az ő képe is ott függött a falon. Minden osztályban jelszó díszelgett a falon piros papírra fehér betűkkel írva.
A Securitate csápjai
A Securitate csápjai az iskolába is benyúltak. Már voltak köztünk megbízottak, akiknek időnként jelenteniük kellett, ha valami rendelleneset észleltek vagy hallottak. Egy ilyen alak volt az a jóképű, vagány osztálytárs, aki VIII. osztályban egy szép napon megjelent és bemutatkozott Feigl Vladimir néven. Évek múlva a marosvásárhelyi politikai pereken derült ki, hogy ki az a Feigl, és mennyire barátságos volt, amikor a súlyos ítéleteket hozta... XI. osztályban oda fajultak a dolgok, hogy orvosok, kereskedők, módosabb gazdák, iparosok, papok gyermekeit kezdték megbélyegezni, osztályellenségnek, kuláknak nevezni. Több osztálytársunk szüleit meghurcolták, kényszerlakhelyre telepítették. A tanulókat az osztályban kiközösítették, nem szabadott velük szóba állni, őket külön ültették, sőt, KISZ-gyűlésen egyes osztálytársaknak kellett javasolniuk az iskolából való kizárásukat. Őszintén szólva, volt egy-két osztálytárs, aki ezt meggyőződéssel tette, főleg a leányoknál. Nem egy esetben próbálták meggyőzni a tanulót, hogy tagadja meg a szüleit. Sajnos, volt sikeres eset is. Az idő nagy úr! Ezeket mind meg lehet bocsátani, de elfeledni nem!
Kispolgári csökevény a kicsengetés
Nekünk nem szólt a csengő, mert egyszerűen nem engedélyezték a kicsengetést, mint kispolgári csökevényt. A kicsengetési kártya, maturandus-szalag is annak minősült. Kicsengetési kártyácskákat vékony, zsebnaptár nagyságú kartonra két kiváló művészünk – Ördög Zoltán és Deák Ferenc – festett akvarellel, kék-pirossal, majd mi kézírással írtunk rá egy-egy rövidke idézetet. A bankettet sok huzavona után a tornateremben tarthattuk közösen a lányokkal, alkohol nélkül – és az „osztályellenségek” kiközösítésével.
A XI. osztályban végkép kiéleződött az „osztályharc”, elszabadult a pokol. Fiúkat, lányokat zártak ki végleg az iskolából származásuk miatt. Annyi szerencséjük volt, hogy Brassóban vagy Kolozsváron befejezhették az osztályt, és leérettségizhettek. Az egyetemi felvételin is sokakat elutasítottak Kolozsváron származásuk miatt. Évek múlva tudtak csak bejutni. Volt, aki elment Jászvásárba. Ott nem kérdezték, hogy ki vagy.
Tablót csak bizonyos feltételekkel készíthettünk. Csak KISZ-tagok kerülhettek a tablóra. Az „osztályellenségek”, „kulákok” kimaradtak. Az igazgatón, aligazgatón, két osztályfőnökön kívül a tanárok sem kerültek föl a tablóra. A fényképen jól látszik mindenikünk mellén a KISZ-jelvény. A rajz is politikai tartalommal volt tele. Bal felső sarokban Marx, Engels, Lenin, Sztálin profilja. Lent ipari, mezőgazdasági tartalmú rajz. Középen mozgósító felirat: Mi lenni, tenni, élni akarunk!
A „bosszú”
Ezt viszont szó szerint megvalósítottuk mindannyian. A szégyenfoltot a húszéves találkozónk alkalmával mostuk le. Botos Ferenc kollégánk a tablót kibontotta, a politikusokat fehér festékkel befújtatta, és arra az alapra ráfestette a Hervay Zoltán tervezte és hivatalosan engedélyezett egyszerű piros-kék mikós jelvényt. Alul pedig fölragasztottuk azok képeit, akik kimaradtak az eredetiről. A leányok tablója is elkészült. Paszjár Sándor fényképész reprodukciót is készített róla. Majd bátor fiúk, részegséget színlelve, letépték kedvenceik fényképeit, és a tablót összeszaggatták, ezzel bosszulva meg a kimarasztottakat. A reprodukcióról az 50 éves találkozón megnagyított fénymásolat készült az iskola számára. Találkoztunk 10, 20 és 25 év után. Attól kezdve minden év június utolsó szombatján összeülünk közösen fiúk-lányok.
1972-ben Incze Sándor kollégánknak, aki szemerjai lelkészként dolgozott, támadt egy ötlete. Azt elmondta Petke László volt osztálytársnak, aki a Sugás Áruház aligazgatójaként anyagilag tudott segíteni. A szemerjai temetőben, a fő feljáró mellett volt egy eléggé elhanyagolt sír, amelynek kissé faragott kövén Bora István 1848-as honvédtiszt neve állott. Oda építettek egy kő támfalat, és a sírkő mellé Székelyudvarhelyen faragott kopjafát helyeztek el, amelynek felirata hirdeti, hogy azt az 1952-ben végzett mikós diákok állíttatták. Így már az „ánti világban” meg tudtuk koszorúzni a 48-as sírt március 15-én. Ez is volt a kopjafaállítás eredeti célja. Amikor végeztünk, készíttettünk 149 darab vékony, névvel ellátott rézlemezt. Amikor valaki elhuny, a lemezkéje a beleütött évszámmal fölkerül a kopjafára. A maradék lemezek összeszámolásával tudjuk pontosan, hogy még 59-en élünk, túlnyomó részt leányok. A Szőcs Dani bácsiék „első” kopjafája 1973-as dátumot visel. Valóban ott a várnál első volt. Hosszú évek után úgy döntöttünk, hogy legyen nekünk ott is kopjafánk. Így jelent meg az iker kopjafánk, amit szintén megkoszorúzunk, akárcsak Mikó Imre és Mikes Kelemen szobrát.
Érettségi vizsga egy nap alatt
Az érettségi vizsga is egyedülálló volt. Egy-egy nap lezajlott a román, magyar, matematika írásbeli, majd egyetlen nap alatt az összes többi tantárgyból leszóbeliztünk. Nem őrizte őrség a folyosót, térfigyelő kamera az osztályt. Volt, aki sietett, hamarabb szeretett volna érettségizni, annak lehetősége adódott délutáni plusz órákkal a tizedik tanév alatt tizenegyből is levizsgázni és érettségizni egy évvel hamarabb.
Mivel a fiúk részéről pontos adatok állnak rendelkezésünkre, álljanak itt számadatok. 1945-ben I. A, B, C osztályban indultunk 167-en, 1944-ben indultak 67-en, az az osztály, akikkel a tanügyi reformkor összecsaptak, összesen 234 tanuló. III. A, B-ben voltunk 118-an, IV. A, B-ben 74-en, összesen 192-en. Nem mindenki lett VIII.-os. Sokan elmentek ipart tanulni, szakiskolákba, ott folytatták tanulmányaikat. Így a VIII. A 35, a VIII. B 40, összesen 75 tanulóval indult. A XI. A 39, a XI. B 32, összesen 71 tanulóval abszolvált. Nem volt nagy a lemorzsolódás. A sok viszontagságon átment négy osztályból sok nagyszerű, magas képzettségű szakember került ki: 15 tanár, 11 mérnök, 8 lelkész, 8 orvos, 7 igazgató (ebben benne vannak a tanárok, mérnökök és mások is), 3 művész, 3 író, 2 jogász, 1 közgazdász, 1 színházi rendező, 1 esperes, összesen 60 személy! Munkájukat számos kimagasló siker koronázza: írások, könyvek, tanulmányok, monográfiák, egyetemi dolgozatok, képzőművészeti alkotások, sok tíz eljátszott, rendezett színdarab, számos építkezés itthon és idegenben, kimagasló sporteredmények, magas kitüntetések itthon és Európa-szerte.
Név szerint megemlékezünk Ferenczi Árpád földrajztanárról és Kisgyörgy Olivérről, akinek 3 éves gépészmérnöki tanulmányait szakították félbe. Őket az 56-os magyarországi eseményekből kifolyólag letartóztatták, koholt vádak alapján törvény elé állították. Ferenczi 2 év 4 hónapot kapott a Duna-deltában. Ő alapító tagja volt a Volt Politikai Foglyok Érdekvédelmi Szövetségének. Kisgyörgy 1958-ban haditörvényszék elé került, ahol életfogytiglanra ítélték. 1964-ben általános amnesztiával szabadult. 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökétől A Hazáért és a Szabadságért emlékérmet kapta.
Nem tudjuk, hogy ma vannak-e még ilyen osztályok. Ha sokan el is végzik az egyetemet, nagyon kevés azok száma, akik itthon maradnak. Semmi kifogásunk a külföldre távozás ellen, csak egy kérdés: ha minden tanult ember elmegy, egy-két évtized múlva hova jutunk?
Botos Ferenc ny. tanár,
Incze Sándor ny. esperes,
öregdiákok / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A háború utáni zűrzavar, összevisszaság, szegénység, felfordulás közepette indultunk neki a középiskolának. Az évek során sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nemegyszer gonosz erők megpróbáltak letéríteni a helyes útról, de volt lelkierőnk, volt isteni segítség, hogy mindet legyőzzük és megmaradjunk embernek. Visszaemlékezésünkben azt szeretnénk bemutatni – elsősorban a fiatalabb nemzedéknek –, hogy ilyen körülmények között miként tanultunk, mennyi értékes ember került ki sorainkból.
Egyházi iskola a háború után
1945-ben beiratkoztunk a Református Székely Mikó Kollégiumba, és leérettségiztünk az 1. számú Magyar Fiúlíceumban és a 2. számú Leánylíceumban. Akkoriban a nagyok még hordták a gyönyörű vitézkötéses egyenruhát. Nekünk a háború utáni nagy szegénységben ilyenre már nem tellett, de mindenkinek – fiúnak, lánynak – volt diáksapkája, amelyen az ezüst vagy arany sávok mutatták, hogy viselője hányadikos.
Egyházi iskola voltunk. Az óra reggel imádsággal kezdődött, délben imádsággal végződött. Konfirmálhattunk. Három évig minden vasárnap a Mikó előtt sorakoztunk, és énekszóval vonultunk a vártemplomba vagy Szemerjára. Sokan még hordták ilyenkor az egyenruhát. Az emberek kigyűltek az utcára, úgy gyönyörködtek a diákokban. Sokan még könnyet is ejtettek. Az istentiszteletet Becsei Pál és Kiss Árpád vallástanáraink tartották. Aki hiányzott, másnap igazolnia kellett távollétét.
Diáknak délután 5 óra után utcán vagy nyilvános helyen mutatkozni szigorúan tilos volt. A szabály áthágása magaviseleti jegy levonását is eredményezhette. A belső rendről mindössze annyit említenénk, hogy V.-től fölfelé a fiukat uramnak szólították a kisebbek, de a tanárok is, a lányokat kisasszonynak.
Tankönyvek egyáltalán nem léteztek. Diktálás és táblavázlat alapján tanultunk. Ceruzával írtunk. Dolgozatíráskor otthonról kézben vittük a tintásüveget, abba mártogattuk a pennát. A töltőtoll ritkaságszámba ment.
Levél Sztálinnak
Aztán jött 1948, a „tanügyi reform”. Minden a feje tetejére állott. A vallásoktatást egyszerűen törölték a tantárgyak közül, helyére a kötelező orosz nyelv tanítása került. Eltűnt az imádság, tilos lett a konfirmálás. Az iskolába bevonult a politika. A KISZ-től megjelent egy ifjú elvtárs, aki a rajzteremben politikai leckéket tartott. Ott hallottunk először Marxról, Engelsről, Leninről, Sztálinról, októberi forradalomról, kizsákmányolásról, osztályharcról meg más ilyenekről, ami az első éket jelentette sorainkban.
De az egység tovább romlott. A III. gimnáziumi osztályt végzetteket összecsapták a IV. osztályt végzettekkel. Mindenki VIII.-os lett. A negyedikes nagyobbra tartotta magát a harmadikosnál, de egyben frusztráltnak is érezte magát, mert ő a valóságban veszített egy osztályt. Ez a különbség különösebb bajt nem okozott, de azért mindvégig megmaradt. Gyermekek voltunk, ártatlanok, barátok. A hatalom minden eszközt felhasznált, hogy éket verjen közénk, szembeállítson egymással, elvesse az egymás közti gyűlölet magvait. Sikerült mindvégig kitartanunk, emberek maradtunk!
Az osztályokban KISZ-alapszervezeteket hoztak létre. Apránként mindenki KISZ-tag lett, kivéve az osztályellenségnek nyilvánított szülők gyermekeit. Minden tanulónak havonta egy papírra le kellett írnia, hogy milyen „közösségi munkát” végzett abban a hónapban, és azt az osztályszervezőnek be kellett adni. Minden osztályban faliújság volt, arra névsor szerinti sorrendben mindenkinek cikket kellett írnia. Nehéz volt témát találni. Sokan úgy oldották meg, hogy a fali kalendáriumok hátlapján szereplő írást kézírással szépen lemásolták. Decemberben kötelezően levelet kellett írni Sztálin elvtársnak születésnapja alkalmából! Az osztályban egyébként az ő képe is ott függött a falon. Minden osztályban jelszó díszelgett a falon piros papírra fehér betűkkel írva.
A Securitate csápjai
A Securitate csápjai az iskolába is benyúltak. Már voltak köztünk megbízottak, akiknek időnként jelenteniük kellett, ha valami rendelleneset észleltek vagy hallottak. Egy ilyen alak volt az a jóképű, vagány osztálytárs, aki VIII. osztályban egy szép napon megjelent és bemutatkozott Feigl Vladimir néven. Évek múlva a marosvásárhelyi politikai pereken derült ki, hogy ki az a Feigl, és mennyire barátságos volt, amikor a súlyos ítéleteket hozta... XI. osztályban oda fajultak a dolgok, hogy orvosok, kereskedők, módosabb gazdák, iparosok, papok gyermekeit kezdték megbélyegezni, osztályellenségnek, kuláknak nevezni. Több osztálytársunk szüleit meghurcolták, kényszerlakhelyre telepítették. A tanulókat az osztályban kiközösítették, nem szabadott velük szóba állni, őket külön ültették, sőt, KISZ-gyűlésen egyes osztálytársaknak kellett javasolniuk az iskolából való kizárásukat. Őszintén szólva, volt egy-két osztálytárs, aki ezt meggyőződéssel tette, főleg a leányoknál. Nem egy esetben próbálták meggyőzni a tanulót, hogy tagadja meg a szüleit. Sajnos, volt sikeres eset is. Az idő nagy úr! Ezeket mind meg lehet bocsátani, de elfeledni nem!
Kispolgári csökevény a kicsengetés
Nekünk nem szólt a csengő, mert egyszerűen nem engedélyezték a kicsengetést, mint kispolgári csökevényt. A kicsengetési kártya, maturandus-szalag is annak minősült. Kicsengetési kártyácskákat vékony, zsebnaptár nagyságú kartonra két kiváló művészünk – Ördög Zoltán és Deák Ferenc – festett akvarellel, kék-pirossal, majd mi kézírással írtunk rá egy-egy rövidke idézetet. A bankettet sok huzavona után a tornateremben tarthattuk közösen a lányokkal, alkohol nélkül – és az „osztályellenségek” kiközösítésével.
A XI. osztályban végkép kiéleződött az „osztályharc”, elszabadult a pokol. Fiúkat, lányokat zártak ki végleg az iskolából származásuk miatt. Annyi szerencséjük volt, hogy Brassóban vagy Kolozsváron befejezhették az osztályt, és leérettségizhettek. Az egyetemi felvételin is sokakat elutasítottak Kolozsváron származásuk miatt. Évek múlva tudtak csak bejutni. Volt, aki elment Jászvásárba. Ott nem kérdezték, hogy ki vagy.
Tablót csak bizonyos feltételekkel készíthettünk. Csak KISZ-tagok kerülhettek a tablóra. Az „osztályellenségek”, „kulákok” kimaradtak. Az igazgatón, aligazgatón, két osztályfőnökön kívül a tanárok sem kerültek föl a tablóra. A fényképen jól látszik mindenikünk mellén a KISZ-jelvény. A rajz is politikai tartalommal volt tele. Bal felső sarokban Marx, Engels, Lenin, Sztálin profilja. Lent ipari, mezőgazdasági tartalmú rajz. Középen mozgósító felirat: Mi lenni, tenni, élni akarunk!
A „bosszú”
Ezt viszont szó szerint megvalósítottuk mindannyian. A szégyenfoltot a húszéves találkozónk alkalmával mostuk le. Botos Ferenc kollégánk a tablót kibontotta, a politikusokat fehér festékkel befújtatta, és arra az alapra ráfestette a Hervay Zoltán tervezte és hivatalosan engedélyezett egyszerű piros-kék mikós jelvényt. Alul pedig fölragasztottuk azok képeit, akik kimaradtak az eredetiről. A leányok tablója is elkészült. Paszjár Sándor fényképész reprodukciót is készített róla. Majd bátor fiúk, részegséget színlelve, letépték kedvenceik fényképeit, és a tablót összeszaggatták, ezzel bosszulva meg a kimarasztottakat. A reprodukcióról az 50 éves találkozón megnagyított fénymásolat készült az iskola számára. Találkoztunk 10, 20 és 25 év után. Attól kezdve minden év június utolsó szombatján összeülünk közösen fiúk-lányok.
1972-ben Incze Sándor kollégánknak, aki szemerjai lelkészként dolgozott, támadt egy ötlete. Azt elmondta Petke László volt osztálytársnak, aki a Sugás Áruház aligazgatójaként anyagilag tudott segíteni. A szemerjai temetőben, a fő feljáró mellett volt egy eléggé elhanyagolt sír, amelynek kissé faragott kövén Bora István 1848-as honvédtiszt neve állott. Oda építettek egy kő támfalat, és a sírkő mellé Székelyudvarhelyen faragott kopjafát helyeztek el, amelynek felirata hirdeti, hogy azt az 1952-ben végzett mikós diákok állíttatták. Így már az „ánti világban” meg tudtuk koszorúzni a 48-as sírt március 15-én. Ez is volt a kopjafaállítás eredeti célja. Amikor végeztünk, készíttettünk 149 darab vékony, névvel ellátott rézlemezt. Amikor valaki elhuny, a lemezkéje a beleütött évszámmal fölkerül a kopjafára. A maradék lemezek összeszámolásával tudjuk pontosan, hogy még 59-en élünk, túlnyomó részt leányok. A Szőcs Dani bácsiék „első” kopjafája 1973-as dátumot visel. Valóban ott a várnál első volt. Hosszú évek után úgy döntöttünk, hogy legyen nekünk ott is kopjafánk. Így jelent meg az iker kopjafánk, amit szintén megkoszorúzunk, akárcsak Mikó Imre és Mikes Kelemen szobrát.
Érettségi vizsga egy nap alatt
Az érettségi vizsga is egyedülálló volt. Egy-egy nap lezajlott a román, magyar, matematika írásbeli, majd egyetlen nap alatt az összes többi tantárgyból leszóbeliztünk. Nem őrizte őrség a folyosót, térfigyelő kamera az osztályt. Volt, aki sietett, hamarabb szeretett volna érettségizni, annak lehetősége adódott délutáni plusz órákkal a tizedik tanév alatt tizenegyből is levizsgázni és érettségizni egy évvel hamarabb.
Mivel a fiúk részéről pontos adatok állnak rendelkezésünkre, álljanak itt számadatok. 1945-ben I. A, B, C osztályban indultunk 167-en, 1944-ben indultak 67-en, az az osztály, akikkel a tanügyi reformkor összecsaptak, összesen 234 tanuló. III. A, B-ben voltunk 118-an, IV. A, B-ben 74-en, összesen 192-en. Nem mindenki lett VIII.-os. Sokan elmentek ipart tanulni, szakiskolákba, ott folytatták tanulmányaikat. Így a VIII. A 35, a VIII. B 40, összesen 75 tanulóval indult. A XI. A 39, a XI. B 32, összesen 71 tanulóval abszolvált. Nem volt nagy a lemorzsolódás. A sok viszontagságon átment négy osztályból sok nagyszerű, magas képzettségű szakember került ki: 15 tanár, 11 mérnök, 8 lelkész, 8 orvos, 7 igazgató (ebben benne vannak a tanárok, mérnökök és mások is), 3 művész, 3 író, 2 jogász, 1 közgazdász, 1 színházi rendező, 1 esperes, összesen 60 személy! Munkájukat számos kimagasló siker koronázza: írások, könyvek, tanulmányok, monográfiák, egyetemi dolgozatok, képzőművészeti alkotások, sok tíz eljátszott, rendezett színdarab, számos építkezés itthon és idegenben, kimagasló sporteredmények, magas kitüntetések itthon és Európa-szerte.
Név szerint megemlékezünk Ferenczi Árpád földrajztanárról és Kisgyörgy Olivérről, akinek 3 éves gépészmérnöki tanulmányait szakították félbe. Őket az 56-os magyarországi eseményekből kifolyólag letartóztatták, koholt vádak alapján törvény elé állították. Ferenczi 2 év 4 hónapot kapott a Duna-deltában. Ő alapító tagja volt a Volt Politikai Foglyok Érdekvédelmi Szövetségének. Kisgyörgy 1958-ban haditörvényszék elé került, ahol életfogytiglanra ítélték. 1964-ben általános amnesztiával szabadult. 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökétől A Hazáért és a Szabadságért emlékérmet kapta.
Nem tudjuk, hogy ma vannak-e még ilyen osztályok. Ha sokan el is végzik az egyetemet, nagyon kevés azok száma, akik itthon maradnak. Semmi kifogásunk a külföldre távozás ellen, csak egy kérdés: ha minden tanult ember elmegy, egy-két évtized múlva hova jutunk?
Botos Ferenc ny. tanár,
Incze Sándor ny. esperes,
öregdiákok / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 28.
Iohannis látogatása magyarellenes hangulatot szít
Klaus Iohannis július 18-i székelyföldi látogatását követően, a román média készségesen dicsérte az elnök hazafias magatartását és a „csodálatra méltó” taktikákat, amelyekkel kikerülte a helyi magyar közösség vezetői által állított „csapdákat”. Különösen értékelték azt, hogy nem vette át személyesen a neki ajándékozott székely zászlót, hanem egy testőrt kért meg erre, ő maga pedig egy román zászlóval viszonozta a házigazdák gesztusát. Bár az elnök meghallgatta a helyi vezetők által megfogalmazott problémákat, beleértve az etnikai diszkriminációt, amellyel a magyar közösség folyamatosan szembesül, Iohannis előszeretettel utasította el ezeket, és arra kérte a hallgatóságát, hogy inkább azokra a kérdésekre koncentráljanak, amelyek Románia más részeit is egyenlő mértékben érintik. Ezt a retorikai fogást a román média felettébb értékelte.
Sajnos egyes politikai kommentátorok nem érték be az elnök dicsőítésével, és ijesztően xenofób diskurzusba csaptak át, újfent ellenségként tüntetve fel a székelyföldi magyar közösséget. Rareș Bogdan, a Realitatea TV Jocuri de putere című műsorának házigazdája, aki egyébként is ismert magyarellenes kijelentéseiről, döbbenetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elnöknek egy székely zászlót adtak a helyiek ajándékba. Felháborodását kifejezendő, „párnahuzatnak” és „lepedőnek” nevezte a székely zászlót. A műsor végig nagyon ellenséges volt a magyar közösséggel és annak vezetőivel szemben, akik „fel merték hozni” a székelyek „állítólagos” sérelmeit az államelnöknek. A vitaműsor egyik meghívottja, aki ráadásul történész, nem átallotta a következőket mondani: „Meg kell mutatnunk az ajtót mindazoknak, akik nem akarnak románok lenni”. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy akik mások, mint a többség, azoknak nincs helyük az országban.
Aggodalommal tapasztaljuk, hogy újfent milyen gyorsan a magyar közösség ellen lehet fordítani a román közvéleményt, és mennyire mélyen gyökerezik a magyarellenesség Romániában, még 100 évvel a modern román állam megalakulása és 27 évvel a demokrácia bevezetése után is.
Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete; Erdély.ma
Klaus Iohannis július 18-i székelyföldi látogatását követően, a román média készségesen dicsérte az elnök hazafias magatartását és a „csodálatra méltó” taktikákat, amelyekkel kikerülte a helyi magyar közösség vezetői által állított „csapdákat”. Különösen értékelték azt, hogy nem vette át személyesen a neki ajándékozott székely zászlót, hanem egy testőrt kért meg erre, ő maga pedig egy román zászlóval viszonozta a házigazdák gesztusát. Bár az elnök meghallgatta a helyi vezetők által megfogalmazott problémákat, beleértve az etnikai diszkriminációt, amellyel a magyar közösség folyamatosan szembesül, Iohannis előszeretettel utasította el ezeket, és arra kérte a hallgatóságát, hogy inkább azokra a kérdésekre koncentráljanak, amelyek Románia más részeit is egyenlő mértékben érintik. Ezt a retorikai fogást a román média felettébb értékelte.
Sajnos egyes politikai kommentátorok nem érték be az elnök dicsőítésével, és ijesztően xenofób diskurzusba csaptak át, újfent ellenségként tüntetve fel a székelyföldi magyar közösséget. Rareș Bogdan, a Realitatea TV Jocuri de putere című műsorának házigazdája, aki egyébként is ismert magyarellenes kijelentéseiről, döbbenetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elnöknek egy székely zászlót adtak a helyiek ajándékba. Felháborodását kifejezendő, „párnahuzatnak” és „lepedőnek” nevezte a székely zászlót. A műsor végig nagyon ellenséges volt a magyar közösséggel és annak vezetőivel szemben, akik „fel merték hozni” a székelyek „állítólagos” sérelmeit az államelnöknek. A vitaműsor egyik meghívottja, aki ráadásul történész, nem átallotta a következőket mondani: „Meg kell mutatnunk az ajtót mindazoknak, akik nem akarnak románok lenni”. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy akik mások, mint a többség, azoknak nincs helyük az országban.
Aggodalommal tapasztaljuk, hogy újfent milyen gyorsan a magyar közösség ellen lehet fordítani a román közvéleményt, és mennyire mélyen gyökerezik a magyarellenesség Romániában, még 100 évvel a modern román állam megalakulása és 27 évvel a demokrácia bevezetése után is.
Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete; Erdély.ma
2017. augusztus 2.
Egyed Ákos: a székelység a magyarság részét képezi
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig
A székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán, a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség ellen, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre. Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették–bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten.
Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is.
A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen tártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”.Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok.
A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját.
Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hídvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje.
A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, l711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790-91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett.
Ennek során 1762-1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó-és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nem csak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőség-tudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval.
A Székelyföld népességének társadalmi összetétele idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29%, határőr katona 35,13%, szabad székely 17,22%, jobbágy és zsellér 38,24%, taxalista polgár 0,13%, bányász 0,54%, egyéb 2,54%. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi és 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és az 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk.
Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet a Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és a Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe.
Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk mi történet a rendi nemzettel 1848-ban.
A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszűntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei.
Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti népképviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni.
A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszűntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, a Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy 10%-ra lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést.
Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30 – július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra a Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezésére a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség, (amiről a Szabadság ez évi március 15-i számában részletesebben írtam).
Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-é ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték.
Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16-18-án mintegy 60000 székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta elszakadását a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozta folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban ás kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”.
E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint - csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság (Kolozsvár)
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig
A székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán, a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség ellen, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre. Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették–bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten.
Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is.
A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen tártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”.Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok.
A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját.
Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hídvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje.
A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, l711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790-91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett.
Ennek során 1762-1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó-és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nem csak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőség-tudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval.
A Székelyföld népességének társadalmi összetétele idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29%, határőr katona 35,13%, szabad székely 17,22%, jobbágy és zsellér 38,24%, taxalista polgár 0,13%, bányász 0,54%, egyéb 2,54%. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi és 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és az 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk.
Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet a Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és a Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe.
Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk mi történet a rendi nemzettel 1848-ban.
A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszűntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei.
Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti népképviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni.
A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszűntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, a Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy 10%-ra lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést.
Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30 – július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra a Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezésére a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség, (amiről a Szabadság ez évi március 15-i számában részletesebben írtam).
Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-é ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték.
Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16-18-án mintegy 60000 székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta elszakadását a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozta folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban ás kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”.
E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint - csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 8.
„Megbékélés”
Már-már azt hittük, ki kell hívni a tűzoltókat, annyira felhevült az egyik kereskedelmi televízió megmondóembere a hét végén. És nem a negyvenfokos hőség volt a túlfűtöttség oka. Őt és beszélgetőpartnereit azért kerülgette gutaütés, mert az RMDSZ elnöke kijelentette, a magyarok számára nem jelent ünnepet december elseje, és nem tudnak velük örülni a jövőre tervezett nagy centenáriumnak.
Ez a nyilatkozat verte ki a biztosítékot azokban, akik „szeretik a hazájukat”, és, ha rajtuk állt volna, az emberiségből is kiátkozták volna a magyar politikust.
A leghevesebb fő megmondó egyenesen azt ígérte, hogy egy lábas gulyást borít a fejére, mások pedig a román állampolgárságát akarták megvonni.
A műsorok ilyen és hasonló stílusban folytak, főleg az egyik hírtelevízióban, a beszélgetők hazafias érzelmeinek, műveltségi fokának, vérmérsékletének, diplomáciai érzékének vagy „nemes” felháborodásának függvényében. De voltak, akik egyszerűen csak a szokásos formájukat hozták, és mivel amúgy nem sokat értenek az újságíráshoz, kihasználták az alkalmat, hogy nagyokat mondhatnak. Az írott sajtó is produkált egy-két hasonló tollforgatót: egyikük egy központi lap vezércikkében (!!!) azt írta, hogy hányingere van az RMDSZ elnökétől. Mindezt bizonyára a „megbékélés” jegyében (ez a szó is elhangzott néhányszor).
Mindenesetre megnyilvánulásaikban nevetségesek, üzeneteikben szinte félelmetesek voltak. Hiszen másfél év van a nagy centenáriumig. Ha addig folyamatosan ilyen hangnemben folyik a hangulatkeltés, kemény másfél esztendőre számíthatunk. A felhevült hazafiakat nem érdekelte sem az, hogy a lakosság több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik, sem az, hogy az utóbbi napok elviselhetetlen hősége emberéleteket követelt, az sem, hogy azokat, akiknek a mindennapi betevő falat megszerzése emészti fel minden erejét, a legkevésbé sem érdekli, hogy mit mond az RMDSZ elnöke. Ahogyan az sem háborította fel őket, hogy egyesek, fügét mutatva a világnak, 40-50 évesen akkora havi nyugdíjat zsebelnek be, amilyent a négyévenként ígéretekkel szédített „utca embere” álmában sem tud elképzelni, amint az sem, hogy a politikai instabilitás, a konfliktusról konfliktusra bukdácsoló politikai vezetés kampányban beígért Kánaánja még sokáig várat magára.
Talán nem ártana néha arra is koncentrálniuk, hogy a nagy egyesüléskor mit ígértek az akkori politikai vezetők. Határozatba foglalták például azt, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak. Ha ezekért is hasonló vehemenciával lépnének fel – gondoljunk csak a vásárhelyi katolikus iskolára vagy a Mikó Imre kollégium esetére –, akkor talán a közös ünneplés gondolata is elfogadható lehetne.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Már-már azt hittük, ki kell hívni a tűzoltókat, annyira felhevült az egyik kereskedelmi televízió megmondóembere a hét végén. És nem a negyvenfokos hőség volt a túlfűtöttség oka. Őt és beszélgetőpartnereit azért kerülgette gutaütés, mert az RMDSZ elnöke kijelentette, a magyarok számára nem jelent ünnepet december elseje, és nem tudnak velük örülni a jövőre tervezett nagy centenáriumnak.
Ez a nyilatkozat verte ki a biztosítékot azokban, akik „szeretik a hazájukat”, és, ha rajtuk állt volna, az emberiségből is kiátkozták volna a magyar politikust.
A leghevesebb fő megmondó egyenesen azt ígérte, hogy egy lábas gulyást borít a fejére, mások pedig a román állampolgárságát akarták megvonni.
A műsorok ilyen és hasonló stílusban folytak, főleg az egyik hírtelevízióban, a beszélgetők hazafias érzelmeinek, műveltségi fokának, vérmérsékletének, diplomáciai érzékének vagy „nemes” felháborodásának függvényében. De voltak, akik egyszerűen csak a szokásos formájukat hozták, és mivel amúgy nem sokat értenek az újságíráshoz, kihasználták az alkalmat, hogy nagyokat mondhatnak. Az írott sajtó is produkált egy-két hasonló tollforgatót: egyikük egy központi lap vezércikkében (!!!) azt írta, hogy hányingere van az RMDSZ elnökétől. Mindezt bizonyára a „megbékélés” jegyében (ez a szó is elhangzott néhányszor).
Mindenesetre megnyilvánulásaikban nevetségesek, üzeneteikben szinte félelmetesek voltak. Hiszen másfél év van a nagy centenáriumig. Ha addig folyamatosan ilyen hangnemben folyik a hangulatkeltés, kemény másfél esztendőre számíthatunk. A felhevült hazafiakat nem érdekelte sem az, hogy a lakosság több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik, sem az, hogy az utóbbi napok elviselhetetlen hősége emberéleteket követelt, az sem, hogy azokat, akiknek a mindennapi betevő falat megszerzése emészti fel minden erejét, a legkevésbé sem érdekli, hogy mit mond az RMDSZ elnöke. Ahogyan az sem háborította fel őket, hogy egyesek, fügét mutatva a világnak, 40-50 évesen akkora havi nyugdíjat zsebelnek be, amilyent a négyévenként ígéretekkel szédített „utca embere” álmában sem tud elképzelni, amint az sem, hogy a politikai instabilitás, a konfliktusról konfliktusra bukdácsoló politikai vezetés kampányban beígért Kánaánja még sokáig várat magára.
Talán nem ártana néha arra is koncentrálniuk, hogy a nagy egyesüléskor mit ígértek az akkori politikai vezetők. Határozatba foglalták például azt, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak. Ha ezekért is hasonló vehemenciával lépnének fel – gondoljunk csak a vásárhelyi katolikus iskolára vagy a Mikó Imre kollégium esetére –, akkor talán a közös ünneplés gondolata is elfogadható lehetne.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 19.
Méltató szavak Kónya Lászlóról a Múlt és jövő című verseskönyv kapcsán
Ma kevesen ismerik Kónya Lászlót, az erdélyi papköltőt. Most megjelentetett posztumusz kötete1 alkalom arra, hogy beszéljünk róla, mint olyan irodalmi munkásról, aki a verset a papi szolgálat egyik eszközének tekintette.
Kónya László abból a híres nagyenyedi református kollégiumból került a Kolozsvári Református Teológiára, amelynek szellemiségét nemcsak a kollégium nagynevű tanárai alakították ki, hanem a magyar kultúra olyan „felszentelt” személyiségei is, mint Apáczai Csere János filozófus, pedagógus, Áprily Lajos költő, Bod Péter teológus, egyháztörténész, Barabás Miklós arcképfestő, gróf Bethlen Miklós, a Diploma Leopoldinum szerzője, báró Kemény Zsigmond, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, Köteles Sámuel bölcsész, Kőrösi Csoma Sándor orientalista, az első tibeti-angol szótár szerzője, Makkai Sándor költő, református püspök, Mikó Imre történész, Pápai Páriz Ferenc tudós orvos, Szenczi Molnár Albert, az első magyar nyelvtankönyv szerkesztője, Sáska László tudós, Afrika-kutató, Sütő András író és még sokan mások.
A nagyenyedi indíttatás, a református szellemiség végigkísérte Kónya László egész életét, amelynek iránymutató vektorai a hitben való bizakodás, a reményteli küzdelem és a szeretetben való példamutatás voltak. Ezt vitte magával Nagyenyedről, és ezt ápolta, tanította, hirdette, terjesztette. Életbölcsességét így foglalta össze a kötet címadó versében: „Mert leszek én mindörökké,/ Kiről mondják: élt és meghalt,/ Akkor is, ha emlék se lesz/ Rólam többé./ Mert ki hittel élt e földön,/ Élni fog az mindörökké” (Múlt és jövő).
Kónya László lírai munkássága a Makkai–Reményik tengely mentén helyezhető el. Hozzájuk hasonlóan ő is a keresztyénséget szolgálta, a hitet erősítette, a jóság győzelmét hirdette, a tiszta lelkületű életet minden földi jó fölé emelte. „Ami test, az múlandó,/ Ne felejts el, ember,/ De ami örök való,/ A lélek nem vész el./ Vigasztaljon az Ige, Isten örök beszéde:/ A lélek nem vész el” – írja az Ami test, az múlandó című versében. Reményik és Kónya között kettős kötődés alakult ki az évek során: az egyik az egyházi hierarchiában elfoglalt hely, a másik az irodalmi pártfogás. Reményik Sándor, a Pásztortűz főszerkesztője írta az előszót Kónya László első verseskötetéhez, az 1937-ben megjelent Hang és visszhang című kötethez. Reményik egy reményteljes költői hangot ajánl az olvasók figyelmébe, aki „’hajnali szózattal’ hirdeti a mi lefokozott életlehetőségeink tudatos vállalását” – olvassuk a Múlt és jövő c. kötet életrajzi adalékában.
A Múlt és jövő című kötetben a család által összegyűjtött versek három nagy témakört érintenek. Az egyik az egyházi ünnepekkel foglalkozik, a költőt itt az egyházi ünnepek tartalmának felidézése és köszöntése foglalkoztatja. Erről árulkodnak az ilyen verscímek: Advent, Karácsony, Újév, Konfirmáció, Húsvét, Anyák napja, Pünkösd, Új kenyér, Reformáció. Erre egy példa az új kenyér ünnepére írt vers: „Oh, áldott kenyér és ital/ Az Úrnak asztalán,/ Add a napsugárnak/ Lelket is tápláló erejét/ És boldog örök életre/ Vidámító melegét.// Mert napsugár a szeretet,/ Mely lelkünk kenyeréül/ És italául testet érlel,/ A Názáreti Jézust./ Krisztussá lett a keresztfán,/ Örök életünk Ura” (Isten szeretetéről). A másik témakörbe az egyházi élet, a papi szolgálat, a hit és hitvallás sorolható. Intelmek, imák, hódolatok. Az alábbi strófa jól szemlélteti ezt: „Választott nép, mit teszel most, ami méltó?/ Ne feledd, hogy nem Dávid a szabadító!/ Ő is csak úgy, Megtartót vár, mint a szent nép,/ Hirdessük hát: Az Istené a dicsőség!/ Magasztalja urát föld s ég:/ Nincs megtartó, szabadító a földön,/ – Óriás bűnünk legyőzője fentről jön! –” (Dávid és Góliát). A harmadik csoportba a családi versek tartoznak, amelyeket a szerkesztő az Én és az én házam gyűjtőcím alatt tesz közzé. Ezeknek a verseknek a szereplői az édesanya, a feleség, a gyermekek, a család. „Ha egy kicsit szép s jó/ Lett az én életem,/ Isten után az én/ Jó édesanyámnak,/ Neki köszönhetem” (Édesanyámnak).
Kónya László meg akarja érteni a világot, amelyben él, dolgozik, szeret, gyermekeket nemz, nevel, utat és példát mutat, és tovább akarja adni Nagyenyed szellemiségét. Kónya László pap lett, de lehetett volna „hivatásos” költő is, hisz 1939-ben szerepelt a nagyváradi Istenes énekek c. versantológiában is, amelyet a kor kiváló íróasszonya, Berde Mária szerkesztett. A Kolozsváron 1921–1944 között megjelenő Pásztortűz irodalmi és művészeti folyóiratban való szereplés is belépő lehetett volna az irodalomba. (Szerkesztői között találjuk többek mellett Reményik Sándort, Nyirő Józsefet, Tavaszy Sándort, Dsida Jenőt vagy Áprily Lajost. Mind nagy nevek a két háború közötti erdélyi irodalomban.) A Pásztortűz folyóiratot a kritikai és vallásos nemzetszemlélet jellemzi, nos, ezt a szemléletet képviseli Kónya László is. Az 1944 után íródott Kónya-versek is megőrzik ezt az irányt.
Kónya László, a református lelkész, a hűség költője: hűség a hithez, amelyet nap mint nap hirdet, amely átitatja egész személyiségét. Költészete hitvallás, amelyet mély átéléssel, meggyőződéssel, szenvedéllyel vállal és ad tovább. Nem a költészet egén akar csillogni, de a költészetet is a papi munka szolgálatába állítja. A gyülekezethez szól, a paptársakhoz szól, a családhoz szól, s miközben konkrét életterének társait, eseményeit és tárgyait szemléli és értelmezi teológiai tudása és jártassága szerint, az egész lutheri-kálvini közösséget szeretné megszólítani, tanítani. Költészetét nem lajstromozta az irodalmi kánon, de ő nem költőnek készült. Nála a vers „a lelkipásztori szolgálatban az önkifejezés egyik legfontosabb eszköze […], bizonyságtétel […], a tömbben vagy szórványban élő magyarság ünnepeit és lelkiségét pallérozhatják” – így összegez a kötet szerkesztője, Lozsádiné Kónya Klára.
A most bemutatott közel 180 oldalas, fényképes illusztrációkat is tartalmazó verseskötet lényegében a családi összefogás példája, a gyermekek, unokák és dédunokák tisztelgése az előd előtt. Nekik köszönhető, hogy a könyv Marosvásárhelyen megjelenhetett.
Albert-Lőrincz Márton
1 Kónya László: Múlt és jövő. Szerkesztette Lozsádiné Kónya Klára, Marosvásárhely. Magánkiadás. Népújság (Marosvásárhely)
Ma kevesen ismerik Kónya Lászlót, az erdélyi papköltőt. Most megjelentetett posztumusz kötete1 alkalom arra, hogy beszéljünk róla, mint olyan irodalmi munkásról, aki a verset a papi szolgálat egyik eszközének tekintette.
Kónya László abból a híres nagyenyedi református kollégiumból került a Kolozsvári Református Teológiára, amelynek szellemiségét nemcsak a kollégium nagynevű tanárai alakították ki, hanem a magyar kultúra olyan „felszentelt” személyiségei is, mint Apáczai Csere János filozófus, pedagógus, Áprily Lajos költő, Bod Péter teológus, egyháztörténész, Barabás Miklós arcképfestő, gróf Bethlen Miklós, a Diploma Leopoldinum szerzője, báró Kemény Zsigmond, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, Köteles Sámuel bölcsész, Kőrösi Csoma Sándor orientalista, az első tibeti-angol szótár szerzője, Makkai Sándor költő, református püspök, Mikó Imre történész, Pápai Páriz Ferenc tudós orvos, Szenczi Molnár Albert, az első magyar nyelvtankönyv szerkesztője, Sáska László tudós, Afrika-kutató, Sütő András író és még sokan mások.
A nagyenyedi indíttatás, a református szellemiség végigkísérte Kónya László egész életét, amelynek iránymutató vektorai a hitben való bizakodás, a reményteli küzdelem és a szeretetben való példamutatás voltak. Ezt vitte magával Nagyenyedről, és ezt ápolta, tanította, hirdette, terjesztette. Életbölcsességét így foglalta össze a kötet címadó versében: „Mert leszek én mindörökké,/ Kiről mondják: élt és meghalt,/ Akkor is, ha emlék se lesz/ Rólam többé./ Mert ki hittel élt e földön,/ Élni fog az mindörökké” (Múlt és jövő).
Kónya László lírai munkássága a Makkai–Reményik tengely mentén helyezhető el. Hozzájuk hasonlóan ő is a keresztyénséget szolgálta, a hitet erősítette, a jóság győzelmét hirdette, a tiszta lelkületű életet minden földi jó fölé emelte. „Ami test, az múlandó,/ Ne felejts el, ember,/ De ami örök való,/ A lélek nem vész el./ Vigasztaljon az Ige, Isten örök beszéde:/ A lélek nem vész el” – írja az Ami test, az múlandó című versében. Reményik és Kónya között kettős kötődés alakult ki az évek során: az egyik az egyházi hierarchiában elfoglalt hely, a másik az irodalmi pártfogás. Reményik Sándor, a Pásztortűz főszerkesztője írta az előszót Kónya László első verseskötetéhez, az 1937-ben megjelent Hang és visszhang című kötethez. Reményik egy reményteljes költői hangot ajánl az olvasók figyelmébe, aki „’hajnali szózattal’ hirdeti a mi lefokozott életlehetőségeink tudatos vállalását” – olvassuk a Múlt és jövő c. kötet életrajzi adalékában.
A Múlt és jövő című kötetben a család által összegyűjtött versek három nagy témakört érintenek. Az egyik az egyházi ünnepekkel foglalkozik, a költőt itt az egyházi ünnepek tartalmának felidézése és köszöntése foglalkoztatja. Erről árulkodnak az ilyen verscímek: Advent, Karácsony, Újév, Konfirmáció, Húsvét, Anyák napja, Pünkösd, Új kenyér, Reformáció. Erre egy példa az új kenyér ünnepére írt vers: „Oh, áldott kenyér és ital/ Az Úrnak asztalán,/ Add a napsugárnak/ Lelket is tápláló erejét/ És boldog örök életre/ Vidámító melegét.// Mert napsugár a szeretet,/ Mely lelkünk kenyeréül/ És italául testet érlel,/ A Názáreti Jézust./ Krisztussá lett a keresztfán,/ Örök életünk Ura” (Isten szeretetéről). A másik témakörbe az egyházi élet, a papi szolgálat, a hit és hitvallás sorolható. Intelmek, imák, hódolatok. Az alábbi strófa jól szemlélteti ezt: „Választott nép, mit teszel most, ami méltó?/ Ne feledd, hogy nem Dávid a szabadító!/ Ő is csak úgy, Megtartót vár, mint a szent nép,/ Hirdessük hát: Az Istené a dicsőség!/ Magasztalja urát föld s ég:/ Nincs megtartó, szabadító a földön,/ – Óriás bűnünk legyőzője fentről jön! –” (Dávid és Góliát). A harmadik csoportba a családi versek tartoznak, amelyeket a szerkesztő az Én és az én házam gyűjtőcím alatt tesz közzé. Ezeknek a verseknek a szereplői az édesanya, a feleség, a gyermekek, a család. „Ha egy kicsit szép s jó/ Lett az én életem,/ Isten után az én/ Jó édesanyámnak,/ Neki köszönhetem” (Édesanyámnak).
Kónya László meg akarja érteni a világot, amelyben él, dolgozik, szeret, gyermekeket nemz, nevel, utat és példát mutat, és tovább akarja adni Nagyenyed szellemiségét. Kónya László pap lett, de lehetett volna „hivatásos” költő is, hisz 1939-ben szerepelt a nagyváradi Istenes énekek c. versantológiában is, amelyet a kor kiváló íróasszonya, Berde Mária szerkesztett. A Kolozsváron 1921–1944 között megjelenő Pásztortűz irodalmi és művészeti folyóiratban való szereplés is belépő lehetett volna az irodalomba. (Szerkesztői között találjuk többek mellett Reményik Sándort, Nyirő Józsefet, Tavaszy Sándort, Dsida Jenőt vagy Áprily Lajost. Mind nagy nevek a két háború közötti erdélyi irodalomban.) A Pásztortűz folyóiratot a kritikai és vallásos nemzetszemlélet jellemzi, nos, ezt a szemléletet képviseli Kónya László is. Az 1944 után íródott Kónya-versek is megőrzik ezt az irányt.
Kónya László, a református lelkész, a hűség költője: hűség a hithez, amelyet nap mint nap hirdet, amely átitatja egész személyiségét. Költészete hitvallás, amelyet mély átéléssel, meggyőződéssel, szenvedéllyel vállal és ad tovább. Nem a költészet egén akar csillogni, de a költészetet is a papi munka szolgálatába állítja. A gyülekezethez szól, a paptársakhoz szól, a családhoz szól, s miközben konkrét életterének társait, eseményeit és tárgyait szemléli és értelmezi teológiai tudása és jártassága szerint, az egész lutheri-kálvini közösséget szeretné megszólítani, tanítani. Költészetét nem lajstromozta az irodalmi kánon, de ő nem költőnek készült. Nála a vers „a lelkipásztori szolgálatban az önkifejezés egyik legfontosabb eszköze […], bizonyságtétel […], a tömbben vagy szórványban élő magyarság ünnepeit és lelkiségét pallérozhatják” – így összegez a kötet szerkesztője, Lozsádiné Kónya Klára.
A most bemutatott közel 180 oldalas, fényképes illusztrációkat is tartalmazó verseskötet lényegében a családi összefogás példája, a gyermekek, unokák és dédunokák tisztelgése az előd előtt. Nekik köszönhető, hogy a könyv Marosvásárhelyen megjelenhetett.
Albert-Lőrincz Márton
1 Kónya László: Múlt és jövő. Szerkesztette Lozsádiné Kónya Klára, Marosvásárhely. Magánkiadás. Népújság (Marosvásárhely)