"Jún. 7-én Kolozsváron három helyszínen nyílt meg Tab címmel a képzőművészeti kiállítás. A kiállító művészek: Miklósi Dénes, Yvette Martini, Cosmin Pop, Szabó Péter és Csiki Csaba. /Öt művész alkotásai három helyszínen. Tab címmel szerveztek képzőművészeti kiállítást Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), 2001. jún. 11./"

Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál
Kolozsvár a Magyar Unitárius Egyház bölcsője. Itt született egyházalapító és vértanú püspökünk, Dávid Ferenc. A 16. században az unitáriusokat kolozsvári vallás néven emlegették. A magyar unitarizmus és a Kincses Város elválaszthatatlanok egymástól. A Magyar Unitárius Egyház tagjai az egyház 445 éves történelme folyamán megannyi szellemi és közösségi értéket alkottak, melyekre büszkék lehetnek mind a mai unitáriusok, mind a más felekezetű kolozsvári polgártársaink.
Az unitárius értékek felmutatása céljából tavaly szeptemberben nagyszabású rendezvénysorozatot szerveztek a kolozsvári unitáriusok, amelynek a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nevet adták. Programjaik kedvező fogadtatása arra buzdította a szervezőket, hogy idén is megszervezzék e rendezvénysorozatot. A június 11–15. közötti napokra időzítve, a tavalyihoz hasonló lelkesedéssel állították össze programjaikat, amelyek között – remélik – mindenki talál a maga számára érdekeset.
Az idei rendezvény központi témája a zene. Minden nap, kicsik és nagyok egyaránt, a zenével, annak szépségével, fontosságával és értékével ismerkedhetnek meg. A zenés lehetőségek, koncertek, előadások mellett, a szervezők más jellegű programokat is előkészítettek, annak érdekében, hogy valóban válogatni lehessen közöttük. Idén is várják mindazokat, akik a Dávid Ferenc utcában sétálnak, hogy kapcsolódjanak be az unitárius utca tevékenységeibe, vagy térjenek be a templomba, kicsit elcsendesedni napközben.
A programok mindenki számára nyitottak – felekezeti és nemzeti hovatartozástól függetlenül!
Program Nulladik nap, kedd, június 10.:
18.00: Vadrózsák népdaléneklő vetélkedő. Helyszín: a János Zsigmond Unitárius Kollégium Orpheusz terme.
Vadrózsák népdaléneklő vetélkedő
Sorozatindítás szándékával engedjük útjára a Vadrózsák népdaléneklő vetélkedőt, amelynek célja a népi énekhagyományunk ápolása mellett a tehetségkutatás és -támogatás. Idén a vetélkedni szándékozó gyerekek három korcsoportban léphetnek fel (I-IV., V-VIII., IX-XII. osztályosok), egy-egy szabadon választott népdallal. A fellépők számára a népviselet ajánlott, de nem kötelező.
Szerda június 11.:
18.00: Nyitóünnepély: A köszöntőbeszédek után kórustalálkozóra kerül sor. Helyszín: a belvárosi unitárius templom.
18.30: Kórustalálkozó: Fellépnek: a Houston-i (Amerikai Egyesült Államok) unitárius-univerzalista gyülekezet kórusa, a Guttmann Mihály Pedagógus kórus, az Alsófelsőszentmihályi Vegyeskar, valamint a János Zsigmond Unitárius Kollégium két kórusa.
20.00: Szeretetvendégség a templom udvarán (rossz idő esetén a JZSUK tornatermében). 20.00: The Score Band együttes koncertje a Culina nostra bisztró teraszán.
Csütörtök, június 12.:
12.00: Unitárius utca programjai: Utcafoglaló: Bolhapiac könyvekkel, before I die, fotókiállítás, arcfestés, játékok, élő zene, nyeremények és még sok más érdekesség 17.00: Gyermekfoglalkozások az Unitárius Óvodában: hangszerkészítés, különböző zenés illetve zene témájú játékok. Helyszín: Unitárius Óvoda (Kossuth Lajos / 1989. Dec. 21. sugárút, 9. szám).
17.00: Az InstruMentor Egyesület tanévzáró hangversenye. Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.)
18.00: Zenelét. Vannak olyan emberek, akik egész életüket a zene bűvöletében élik meg. Gyermekkoruktól kezdve hangolják magukat arra, hogy egyre tisztábban, egyre szebben szólaltassák meg a Hangot. Rendezvényünk keretében a Zenész jelképes életét szeretnénk végigjárni, kezdve a még bizonytalan első próbálkozásoktól, a beérett, letisztázott hangokig. Különböző korú mestereket hívtunk meg, akik korról-korra, életszakaszról életszakaszra lépve vezetnek minket végig, saját példájuk által mutatva fel a zenész életét. Rendezvényünk a legkisebb, elemista diákzenészek előadásával kezdődik, majd lassan haladunk idősebb mesterek felé. Helyszín: a Magyar Unitárius Egyház Dávid Ferenc imaterme (Kossuth Lajos / 1989. December 21. sugárút 9. szám). 20.00-: Borkóstoló a Culina nostra bisztróban.
Péntek, június 13.:
12.00: Unitárius utca programjai: Gyere ki az utcára!: Gyere ki, akárcsak gyerekkorodban, és játssz velünk! Lesz foci, lábtenisz, ping-pong, kézilabda, tollas, ugrálás, szaladás, jókedv, móka. Ha elfáradnál, kikerül a szelet zsíroskenyér is, mint annak idején.
17.00: Erdély unitárius pantheonja. Séta a Házsongárdi temetőben. Vezető: Korodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára. Találkozás a temető bejáratánál. 17.00: Zsíroskenyeres találkozó a templom udvarán: családos áhítat, gyermekjátékok, beszélgetési, ismerkedési lehetőség kicsiknek és nagyoknak. Helyszín: a belvárosi unitárius templom udvara. 18.00: Idős és ifjú Fekete Zsolt festmény- és fényképkiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitja Miklósi Dénes az Andrei Mureanu Képzőművészeti Egyetem tanára. A megnyitón közreműködik: Koros-Fekete Fanni (hegedű). Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.)
19.00: Voices of silence búcsúkoncert a JZSUK udvarán.
Szombat, június 14.:
12.00: Unitárius utca programjai: Street art, avagy művészet az utcában!: Az unitárius utca ezen a napon a szó legszorosabb értelmében lesz a művészetek találkozó helye. Kolozsvár egyik legkisebb utcájában találkozik ezen a napok a zene, ének, tánc, színház, grafika, karikatúra, tetoválás, kézművesség, kézügyesség, alkotás és fantázia.
12.00: Előadás: Solymosi Zsolt: Pete Seeger és az unitárius folk. Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.)
13.00: Szabad Szeminárium a Szentírásról. Előadó: Rácz Norbert Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.)
15.00: Nyári vásár a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvarán. 17.00: Kolozsvár unitárius szemmel, városséta: a találkozás helyszíne: Óvár, Barátok temploma előtt. A séta során érintjük városunk unitárius érdekeltségű épületeit, azokat a portákat, ahol elöljáróink alkottak, tevékenykedtek egyházunk és magyar közösségünk javára.
18.00: Előadás: dr. Kovács Sándor: A régi unitárius graduálok. Helyszín: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácsterme (Brassai Sámuel utca 6. szám.) 19.00: Néptánctalálkozó, majd táncház a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvarán.
Nyári VásárNap címmel kirakodóvásárra kerül sor. A rendezvényen a gyerekek saját készítésű tárgyaikat mutatják be és árusítják. Változatos kézműves foglalkozások mellett hagyományos vásári hangulattal, néptánc-tanítással és sok más meglepetéssel várjuk azokat a gyerekeket és szüleiket, akik néhány vidám órát szeretnének ebben a közösségben eltölteni.
Vasárnap, június 15.:
11.00: Istentisztelet a belvárosi unitárius templomban. Utána közös ebéd az iskola udvarán, vagy a tornateremben. 18.00: Daltutajok előadás a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében, záróünnepség. unitarius.org. Erdély.ma

Fotónegatívok a Tranzit Házban
Napoca Hotel címmel Miklós Dénes kiállítása nyílik meg ma, szeptember 13-án, szombaton este 7 órakor a Tranzit Házban (Malom/Bariţiu utca 16. szám).
Miklósi Dénes műhelyében a Făclia és az Igazság napilapok sajtófotó-gyűjteményével foglalkozik, amely a Minerva Művelődési Egyesület médiakutató központjában található. Az 1960-as, ’70-es és ’80-as évekből származó, körülbelül 70 000 darab 6x6-os fotónegatív egy párhuzamosan zajló kutatás során került Miklósi figyelmébe.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyújtópontban – Képek a múltból a Minerva Archívumában
Ismerje fel magát, ismerőseit, a helyet, az időpontot, az eseményt! – ezzel a felhívással is indíthatnánk sorozatunkat. Ebben olyan sajtófotókat tárunk az olvasók elé, amelyeket a hatvanas évektől kezdődően a kilencvenes évek elejéig (1993-ig) készítettek az Igazság, a Făclia, továbbá (1989 decemberétől) a Szabadság napilap fotóriporterei. A Minerva Művelődési Egyesület (a Szabadság napilap tulajdonosa) lehetővé tette ezeknek a fotóknak a digitalizálását, 2014-től a Tranzit Házban, a Conset projekt keretein belül működő műhelyben pedig elkezdték a fényképek archiválását, a Minerva Archívum elkészítését. Jelenleg is zajlik a műhelymunka, a képek egy része máris megtekinthető, ezekből közlünk most sorozatunkban. Célunk, hogy olvasóink segítségével feltárjuk és megismerjük a múltat. Október 8-án közösségi találkozót tervezünk ebben a témában.
Ki hol dolgozott?
A Minerva sajtófotó gyűjtemény az 1965 és 1993 közötti kolozsvári Igazság és Făclia, majd 1989 decemberétől Szabadság napilapok fotóriporterei által készített felvételeket tartalmaz. A közel 50 000 6x6-os fotónegatívokból álló archívum az 1989-es fordulat után lett megmentve, és az elmúlt rendszer különféle hagyatékait, a propagandában használt anyagokat és dokumentumokat rögzíti, melyek tudatosan vagy tudattalanul felejtésre vannak ítélve. Hasonló hagyatékok vagy elvesztek, vagy lappanganak.
Mostanáig a gyűjteményt a Minerva Művelődési Egyesület médiakutató központja őrizte, és zömében láthatatlan volt, kis részük került csak publikálásra a napilapok hasábjain.
2014-től a kolozsvári Tranzit Házban, a Conset projekt keretein belül működő műhelyben, a fotónegatívok átvilágítása, pozitívba való átültetése láthatóvá tette ezt a hatalmas képhalmazt. Az egy év alatt zajló digitalizálás után egy nyilvánosan hozzáférhető, lapozható, kutatható, interneten elérhető archívum létrehozása a cél.
A képek hivatalos megrendelésre készültek és a társadalom különböző területeire nyújtanak betekintést: iparosítás, munkásélet, mezőgazdaság, városi és vidéki élethelyzetek, különböző hivatalos események stb. A műhely egy potenciális kutatási infrastruktúra létrehozásában igyekszik több irányból jövő intézményi és személyes/szakmai érdeklődést egybegyűjteni. Az érintett szakterületek között a következőket említenénk meg: ipartörténeti kutatás, munkásmozgalmi és szakszervezeti szociológia, antropológia, politikai gazdaságtörténet, fotográfia, képek előállítása és használata, művészetelmélet (pl. a művészeti reprezentáció és a társadalmi szerepvállalás szövevényes viszonya) stb.
Alapgondolatunk az, hogy a központosított tervezés változatosabb megvilágításba kerüljön.
Az október 8-ig tartó jelen montázssorozatunk csupán apró töredékeiben villantja fel azokat a perspektívákat és ismereteket, melyek összeolvasása segíthet közelmúltunk és jelenünk megértésében, felelősséggel azok iránt, akik mindezt az időt végigdolgozták. Célja felvezetni azt a közösségi eseményt, amelynek keretein belül eddigi tevékenységünket megismertessük, egyben partnereket keresvén elveszőben lévő tapasztalatok, tanúvallomások, megvalósítások és életutak feltárásához, a képek esetleges beazonosításához.
Az esemény szervezői: Miklósi Dénes, Miklós Szilárd
Szabadság (Kolozsvár)

Találkozás Kolozsvár ipari múltjával fényképeken keresztül
A kérdés egyszerű: ki hol dolgozott?
Kiállítással egybekötött találkozónak, vagy találkozóval kezdődött tárlatbemutatónak is nevezhetnénk azt az újszerű, figyelemfelkeltő rendezvényt, amelynek a Tranzit Ház adott otthont.
A kiállítási terembe belépő látogató Kolozsvár egykori ipari korszakában érezhette magát, az érzést és emlékezést az évtizedekkel ezelőtt virágzó gyárakról szóló korabeli kiadványok, régi fényképekről készült kitűnő minőségű nyomtatványok, vetített filmek idézték fel. A megnyitó összetett programot kínált: a Minerva Archívumából előkerült számtalan régi sajtófotót lehetett szemügyre venni a felismerés szándékával, hatalmas pannón kaptak helyet Cornel Rus nyugdíjas gépkarbantartó emlékezetből készített műszaki rajzai; mozizásra is alkalom nyílott – Fischer István 1971-ben készített riportfilmjét és a szervezők, Miklósi Dénes és Miklós Szilárd felvételeit sugározták. A találkozóra eljött idős emberek szívesen meséltek személyes emlékeikről.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Kalucsni – bevezetés a nyolcvanas évekbe
Az előadás bevezetés a nyolcvanas évekbe egy értelmiségi család életén keresztül, úgyszólván ennek az időszaknak a valóságshow-ját látjuk a színpadon – derült ki a rendező, Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője által elmondottakból tegnap délben, a Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón. A Carmencita Brojboiu által tervezett jelmezek pontosan „hozzák” a nyolcvanas évek világát, a Miklósi Dénes elképzelése nyomán készült díszlet pedig élő színház és múzeum, közelség és eltávolítottság érzését erősíti fel a nézőben, a múzeum pedagógiai természetét is magában hordozva. A bemutatót november 16-án, szerdán este 8 órától tartják a stúdióteremben, következő előadás: másnap, csütörtökön este 8-tól. (A borítókép Biró István felvétele, balról jobbra: Dimény Áron, Visky András és Miklósi Dénes a sajtótájékoztatón, a színpadtér előtt)
– Megkérdezhetnék tőlem, hogy miért szükséges megtartani ezt a bevezetést, hiszen túl vagyunk már a nyolcvanas éveken. Én azonban nem így érzem. Minden olyan történelmi múlt, ami nem vált a közbeszéd tárgyává és nem épült be a gyermekeink ismeretébe, az feldolgozatlan múlt marad – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Visky András. Véleménye szerint mostanában „újfajta diktatúra-nosztalgiák szele fújdogál közöttünk és bennünk”, ennek felismerése sarkallta arra, hogy a nyolcvanas évekre irányítsa a figyelmét. Számos kérdés merült fel benne: mi történt akkor; hogyan élnek bennünk ezek a szerkezetek azóta is; milyen mintákat adtunk át az utánunk jövő nemzedéknek anélkül, hogy ezt akartuk volna, ennek nyomán pedig a szolgaságnak, a megalázkodásnak milyen formái élnek tovább?
Dragomán György regénytrilógiájának első két darabja, A fehér király és a Máglya erőteljes bátorítást adott számára ahhoz, hogy a nyolcvanas évek felé forduljon, amelyeket korábban épp hogy csak „megérintett”– ennek nyomán tárta nemrég a nagyközönség elé azt az 1985 oldalt, „amit a Szekuritáté fikciógyára” alkotott róla. A marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő író első novelláskötete, az időközben megjelent Oroszlánkórus pedig sokat segített abban, hogy a mostani előadást megfelelő alapokra helyezze, jegyezte meg Visky András. Mint mondta, a szerző második drámája, a Kalucsni egy endogám és promiszkuus erdélyi kisvárosi világot mutat be, amelyben az üldöző és az üldözött, a szekus, az értelmiségiek és a minden hájjal megkent munkások élete nem választható el egymástól. A műsorfüzetben is utal arra az előadás rendezője, hogy „Dragomán egy Iphigénia-mítoszba csomagolja a darabot: egy 16 éves lányt lök oda a család a főszekusnak a kivándorló útlevél reményében”.
Az előadás múzeumi tere eltávolítja a nézőt a látottaktól, amint arról a sajtó képviselői is meggyőződhettek, a történet egy plexi dobozban játszódik. – Ezt annak jeleként használom, hogy mindannyiunknak elmondatlan történetekkel van dolgunk. Mindaz, ami látható ebben a negyedik emeleti tömbházlakásban, autentikus tárgy, amelyeket kerestünk, és amelyeknek ismét beletanultuk a használatukba – hangsúlyozta Visky András. A Miklósi Dénes által tervezett díszletben a ’80-as évekbeli tárgyak mellett a bútorok és a képek is korhűek: utóbbiak a Minerva Művelődési Egyesület sajtófotó-gyűjteményéből származnak, és Deák Ferenc, az Igazság egykori fitóriportere készítette őket a hatvanas években olyan jeles személyiségekről, mint Széles Anna, Kovács György, Kányádi Sándor és Bisztrai Mária.
A cinema verité eszközei révén válik minden életszagúvá: a téma, a tárgyak és a színészi játék egyaránt, így aztán az előadás azok számára is érdekes lehet, akik nem élték meg a nyolcvanas éveket – felismerhetik például, hogy sok tekintetben most is ezt az időt élik. A produkció létrehozása közben a színészek személyes tapasztalataira is kíváncsi volt a rendező, mint mondta, a munka egyik legizgalmasabb része az volt, amikor a családjukban történtekről beszéltek.
A „búra” alá helyezett világ és a nézőtér közötti rész berendezéséről is szó esett: a fal két oldalán erdélyi magyar értelmiségiek – Gáll Ernő, Kántor Lajos, Cs. Gyimesi Éva, Könczei Ádám, Markó Béla – titkosszolgálati dokumentumait állítják ki faximilében.
Dimény Áron színművész, aki a családapát, Gyurit alakítja az előadásban, kifejtette: szülőként is lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy a 21. században is azon normák szerint építi fel az életét – és hozzá hasonlóan többen is –, amelyekben a 80-as években szocializálódott. – Ha ez a kollektív öntudatunkban elsikkad, fennáll annak az esélye, hogy elkezdjük ismételni a múltat. Nem szeretném, hogy a gyermekeim szabadságélmények helyett diktatúraélményeket éljenek meg – magyarázta.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

A kolozsvári értelmiségi
Kántor Lajos meghalt. Mindannyian tudjuk, hogy ez nagy veszteség Erdélynek, a magyar kultúrának, a romániai népek demokratikus együttműködésének, a Duna-medencei szolidaritásnak, a romániai magyarság és Magyarország szellemi közelségének.
Én nem tartoztam meghitt barátai közé, voltak közöttünk nemzedéki, ízlésbeli, világszemléleti és vérmérsékleti különbségek – de az idő teltével, bár megmaradtak, jelentőségük elhalványult. Méltatni szépírók, irodalomtörténészek és irodalomkritikusok fogják igazán, én csak olyasvalamiről írok most, amit nem szoktak hangsúlyozni tisztelői – talán azért, mert olyannyira nyilvánvaló, annyira magától éretődik.
Kántor Lajos itt született Kolozsváron, itt élte le az egész életét, a kolozsvári Korunk szerkesztője – egy időben főszerkesztője – volt, és haláláig szorgalmas munkatársa.
Lokálpatrióta is volt, mint a kolozsvári titkoknak az a néhány tudora, akiknek annyi hálával tartozunk – Asztalos Lajosra gondolok, meg Gaal Györgyre, meg olyan művészekre mint Miklósi Dénes, akinek a régi kolozsvári munkásfotográfiák gyönyörű kiállítását köszönhetjük –, de nemcsak lokálpatrióta. Egész egyszerűen megtestesítője volt a puritán, ám kultúratisztelő kolozsvári protestáns polgárembernek. Ez a kultúratisztelet elképesztő aktivitásra serkentette, nem volt ember, aki annyi kiállítást és színielőadást látott volna, annyi irodalmi eseményen vett volna részt, olyan mohón érdeklődött volna az erdélyi magyar irodalom minden tücske-bogara, szülővárosa minden írott és festett részlete iránt, mint ő.
Olyan hagyományos erényekkel büszkélkedhetett – fáradhatatlan szorgalom, szűnni nem akaró bogarászás, kiapadhatatlan kíváncsiság, hagyománytisztelet, mértékletesség, kiegyensúlyozottság, nemcsak a zsenialitásnak, hanem a tisztes középszernek is az antiromantikus megbecsülése, a nyomtatott papírlap iránti fanatikus szeretet –, amelyek egy része régimódi és konzervatív. Csöppet se röstellte, hogy nem kedveli a túlzásokat, és az ő megfontolt középutassága, kedélyes nyugalma nem volt mesterkélt, hanem fölöttébb szerves. De éppen ez volt Kántorban az érdekes: ő volt az erdélyi modernség régimódi és konzervatív híve és krónikása, aki minden értékeset (mindent, amit ő értékesnek tartott) összegyűjtött volna a fészkébe, amit nem lehet másképp nevezni, csak így: a magyar Kolozsvár.
A magyar Kolozsvár, a Kolzsváron meghonosodott, kialakult magyar kultúra – mindenféle történelmi csapásoknak hála (ez furán hangzik, de itt a helyi kultúra Trianon után virágzott ki igazán: a Korunk is emigránsok, ha tetszik, menekültek alapítása volt az 1920-as évek második felében) és persze e csapások ellenére – EGÉSZE volt Kántor Lajos életterülete.
Valahányszor otthon jártam, naponta többször összeakadtam vele valamelyik utcasarkon, ahogy különféle irodalmi ügyekben loholt valamerre – Demény Péter a szép és igaz Kántor-nekrológjában így nevezi: „a szívós baktató” –, mostanára már a város elképzelhetetlen nélküle. Kevesen voltak annyira hűségesek a szülőföldjükhöz, mint Kántor. Nem érzelmileg: sokan vagyunk, akik szeretjük a városunkat. De ekkora kitartás, ilyen termékenység, ilyen szívósság, ilyen szolgálatkészség, ekkora alázat a matériával szemben: ritkaság. Ebben aligha ér bárki is a nyomába.
Mindebben egy csomó minden távol áll tőlem, nem tagadom. Művészetkultusza nekem olykor kissé eklektikusnak tetszett. De mit számít ez. Ő gyűjtötte Erdély, mindenekelőtt Kolozsvár kincseit, ott vannak föllajstromozva rengeteg könyvében, nélküle ennek a helynek a története elmesélhetetlen.
A transzilván patrióta, a kolozsvári értelmiségi, Kántor Lajos nincs többé. Máris hiányzik. Most látjuk csak, milyen nagy dolog az a látszatra csekély ambíció, amely hasznos akar lenni, amely szolgálni akar önként egy ügyet, egy várost, egy közösséget – egyszerre szerényen és rátartian, de fáradhatatlanul.
Legyen neki könnyű a Házsongárd földje.
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS / Szabadság (Kolozsvár)