"Megpezsdült Kőrösfő közösségi élete. Az egy éve felállított Vasvári-emlékoszlop miatti hivatalos ellenkezés, a felállítás miatt az RMDSZ perbe fogása, továbbá az, hogy a falu élére Ferencz László tiszteletes került, aki részt vállal a faluközösség építésében, mindez összefogta Kőrösfő lakóit. Megszervezték a falutalálkozót, meghívták a faluból elszármazottakat. A falutalákozón /okt. 26-27/ ünnepelték Kőrösfő első írásos említésének 720. évfordulóját. Okt. 26-án a művelődési otthonban tartott előadást Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor, Kőrösfő fia és Sebestyén Kálmán, aki kőrösfőiek nemzedékét nevelte tanárként-igazgatóként, jelenleg Magyarországon él. Az előadások után hajnalig tartó mulatság következett. Okt. 27-én a református templomban gyűlt össze az ünneplő sokaság, ahol Kovács Kurucz János ismertette a kőrösfői egyház és templom történetét. Az elszármazottak kérésére megalakították a Kőrösfői Baráti Társaságot, majd leleplezték a templom közkertjének mészkőfalán a Kiss Gergely által készített emléktáblát ezzel a felirattal: "896-1276-1996. Ezen emléktábla állíttatott Kőrösfő első írásbeli megemlítésének 720. évfordulóján. A honfoglalás utáni 1100. esztendőben. Anno Domini: 1996. október 27." Ünnepi istentisztelet, közös ima, majd a templomkerti szeretetvendégség tette teljessé az ünnepet. /Miklós László: Kőrösfői Riszeg alatt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2-3., Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./"

Két kötetben börtönvallomásokat, emlékezéseket adott ki az Erdélyi Református Egyházkerület Miklós László újságíró szerkesztésében Akik imádkoztak üldözőikért címmel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

"A Romániai Magyar Szóban az első reagálás a Bolyai Egyetem vitájára Miklós László tollából való, aki kiáll az önálló magyar egyetem mellett, megjegyezve, hogy a Szabadelvű Kör igyekszik az egyetem kérdését felszínen tartani, magának követeli annak eldöntését, hogy szükséges-e újraindítani a Bolyai Egyetemet. Hét éve folyik az önálló magyar egyetemért a küzdelem, a Szabadelvű Kör tanácskozásán előadást tartók azonban csak a jelenlegi egyetemi keretek között akarnak maradni. /Miklós László: Elfecsérelt esély? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./ A Bolyai Egyetemet "sovénnacionalista szándékokkal és célértelemmel szüntették meg, illetve egyesítették önkényesen, nyilvánvaló, hogy az új eurodemokratikus kormányzatnak mintegy erkölcsi kötelessége önállóságának újrateremtése." Inkább abban van véleményeltérés, hogy Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy másik székelyföldi városban legyen tudományegyetem - írta Szász János. A cikkíró szabad őszinte érvelő vitára szólítja fel a kérdés körül aggályoskodókat, azért, hogy a Bolyai ügye, a magyar tudományos felsőoktatás ügye a méltányosság és a modernizáció szellemében nyerjen megoldást. Szász János kifogásolta Miklós László indulatos hangját. /Szász János: A Bolyai-ügyről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 8-9./"

"Magyari Nándor László a vele vitatkozó írásokat, az "aktuális gyalázkodásokat, válogatott sértegetéseket, inszinuálásokat stb." összegyűjtötte, hogy válaszoljon. Elítélte a Szabadság napilapot, továbbá a Romániai Magyar Szót, "melynek deontológiai vétségeinél csupán professzionális inkompetenciája jellemzőbb". Ezt azzal bizonyítja, hogy a lap tudósítója nem vesz részt a rendezvényen, melyről beszámolót ír és "bután rágalmaz" neves egyetemi tanárt. /lásd: Miklós László: Elfecsérelt esély?, Romániai Magyar Szó, febr. 6./ Ez szakmai és etikai vétek, állapította meg Magyari, ezért az újságírószövetség figyelmébe ajánlotta. Magyari László Nándor mindegyik vitacikket indulatosan elvetette. Nagy Lászlónak azt ajánlotta például, hogy forduljon pszichológushoz, Neményi Ágnes rosszakaratú, rágalmazó, aki kizárható a szakma soraiból, mert nem tartja be a "szakmai deontológia" szabályait. /Magyari Nándor László: Rágalmaznak, tehát vagyok? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./"

Az RMDSZ Szabadelvű Köre kiadott nyilatkozatában foglalkozott a jan. 31-én általuk szervezett nyilvános vitával /A magyar nyelvű egyetem kérdése a megváltozott helyzetben/. A rendezvény célja a témában felmerült vélemények nyilvános megvitatása volt.A Szabadelvű Kör ebben a kérdésben is közvetítő szerepet óhajtott felvállalni szakma és politikum között, a rendezvényen nem kívánt állást foglalni a vitatott kérdésekben. A Szabadelvű Kör szükségesnek tartja az autonóm magyar nyelvű egyetemi oktatást. A tudományegyetem létrehozását, fejlesztését csak Kolozsvár központtal tartják megvalósíthatónak. Sajnálattal tapasztalják, hogy a "véleménynyilvánítás szabadsága szellemében fogant rendezvényünket egyesek felhasználták a Szabadelvű Kör elleni indokolatlan támadásokra." - olvasható a Szabadelvű Kör Elnöksége által kiadott nyilatkozatban. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 19., 970. sz./ A nyilatkozatot Eckstein Kovács Péter képviselő, a Szabadelvű Kör elnöke olvasta fel a Kolozs megyei képviselők ülésén. A képviselő érdemként hangsúlyozta nyomásgyakorlásukat. A nyilatkozattal kapcsolatban több felszólaló nehezményezte, hogy az nem tartalmazza tételesen, hogy a Szabadelvű Kör a Bolyai Egyetem visszaállításáról beszél-e. /Miklós László: Állásfoglalások Bolyai-ügyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./

"A KMKSZ ismertette stratégiatervezetét, mely szerint dönteni kell, hogy visszaállítsák a Bolyai Egyetemet, vagy új magyar egyetemet hozzanak létre. Lépni kell az ingatlanszerzés ügyében, biztosítani kell a tanárokat, külföldi vendégtanárok, középiskolai tanárok meghívásával, dönteni kell a magyar egyetem indulása reális dátumáról. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 20., 21., Miklós László: Bolyai-kerekasztal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22., 24./"

"Miklós László visszatért a Bolyai Egyetem vitájára: a Kolozsvári Magyar Diákszövetség vitaestjére eljött Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is. Hallhatta, hogy a jelenlevők, hallgatók és tanárok, mindnyájan kiálltak az önálló magyar egyetem mellett. Az RMDSZ vezetőitől elvárják a félreérthetetlen nyilatkozattételt, hogy a Bolyai Egyetem visszaállításán munkálkodnak, írta Miklós László. - A Szabadelvű Kör ülését szervező Cs. Gyimesi Éva és a többi ott előadást tartó elmondhatta volna, hogy előzetesen tárgyaltak Andrei Marga rektorral. A Szabadelvű Kör vitája attól az "életre ébreszthető illúziótól igyekezett megfosztani" mindenkit, ami a Bolyai Egyetem. /Miklós László: Rektor úr, hány az óra? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./"

"A kolozsvári román sajtót valósággal elöntötték Victor Ciorbea miniszterelnök nyilatkozata után a Bolyai Tudományegyetemmel kapcsolatos állásfoglalások. A román egyetemi tanárok állításai főleg Cs. Gyimesi Éva tanulmányával és Magyari Nándor László közvélemény-kutatásával egyeztek, a jelenlegi Babes-Bolyai Tudományegyetem fenntartása mellett kardoskodnak. A jogi kar dékánja, Liviu Pop a Mesagerul Transilvan márc. 15-16-i számában jelezte: "határozottan ellenzem a Babes-Bolyai Tudományegyetem kettéosztását, a magyar tagozatok kiválását". A jogi kar dékánja, akárcsak a két prorektor, Simion Simionas és Mircea Muthu, ebben az esetben lemondással fenyegetőzik. A bölcsészkar dékánja, Ion Pop szerint az egyetem nem fog kettéválni. /Miklós László: Nem egy magyar egyetem ellen, hanem a jelenlegi mellett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./"

"Miklós László hiányolja az RMDSZ érdekképviseleti munkáját. Alábbhagyott a falujárás. A jelek szerint az RMDSZ lassan áttestálja érdekképviseleti hatáskörét a kormány magyar minisztereire-államtitkáraira, képviselőire, szenátoraira, a civil szervezetekre, az egyházakra. Markó Béla szövetségi elnök kifejtette: "A közösségi szolidaritásnak is megvannak a határai, ha ebben az összefogásban a mindennapok gazdasági-szociális nyomorúságával küszködő egyén csak részlegesen, csak nyelvi és kulturális valójában lel magára, de egyéni érvényesüléséhez már-már el kell fordulnia a szövetségtől. Keserves igazság ez, de ha politikusként akarunk gondolkodni és cselekedni, ezzel is számolnunk kell." /Az RMDSZ a kormánykoalícióban, Romániai Magyar Szó, márc. 1./ Döbbenetes szavak. Ha cselekedni szótársítási kiút-sejtető értelmére nem tekintenők -, a fegyverletétel és önfeladás, az RMDSZ-től való elfordulás hirdettetett meg, írta Miklós László. Ideje volna végre ember- s magyarságközelbe kerülni. /Miklós László: Keserű igazság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./"

"Megjelent az Újságíró Évkönyv 1997 /Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, Kolozsvár, Marosvásárhely/, Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője szerkesztette. Miklós László ismertetőjében inkább az évkönyv szerkesztési hibáit emeli ki. Rossz néven veszi, hogy az évkönyvben a Romániai Magyar Szó nem kapott jó minősítést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./"

"A tavaly novemberi elnökválasztás előtt egy hónappal valamiféle romániai ifjúsági keresztyén mozgalom képviselői tiszteletület tették Kolozsváron, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki hivatalában és arra kérték a püspök hiányában ott levő Bustya Dezső főjegyzőt, hogy adja áldását az általuk kiadott Imakalendáriumra, amely egyhónapos ima- és böjtnapokat szorgalmaz a választások előtt, Románia akkori vezetőiért, Iliescu államelnökért és Vacaroiu miniszterelnökért. A nevek a szöveg mélyén rejtőztek a nevek, a figyelmetlen olvasásban valószínűleg észre sem vették, magyarázta Miklós László, így jóváhagyták az egészet, majd körlevél kíséretében eljuttatták az egyházmegyékhez, onnan az esperességekhez, majd a parókiákra. Nem mindegyik egyházmegye küldte tovább az Imakalendáriumot. Lőrincrévére azonban eljutott, ahonnan Lukács Péter november óta küldi az egyházkerület vezetőit és a Romániai Magyar Szót szidalmazó leveleit a szerkesztőségbe. A napilap nem közölte a leveleket, a kolozsvári Szabadság sem, a Partiumi Közlöny, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja azonban igen, Tőkés László püspök állásfoglalásával együtt. A /Romániai Magyar Szó munkatársa, Miklós Péter megírta, hogy elbeszélgettek Csiha Kálmán kolozsvári püspökkel, úgy ítélték meg, hogy nem adják közre a levelet. Megállapították, hogy "politikai strabizmus volt körlevél kíséretében és a román demokrácia alakulása szempontjából valóban sorsdöntő időszakban az ország levitézlő vezetőit imába foglalni, de mindezt a református egyház belső ügyének tartottuk és tartjuk mai s, és nem igazán országos magyar gondnak." /Miklós László: Egy episztola margójára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./ "

"Ady Endre születésének 120. évfordulóján a kalotaszentkirályi Ady Endre Kulturális Egyesület kétnapos emlékünnepséget rendezett. Aug. 2-án Nyárszón ünnepi istentisztelettel kezdődött az emlékezés, G. Nagy Ilián költő saját verseit szavalta el, majd Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője mondott beszédet. Aug. 3-án Kalotaszentkirályon folytatódott az ünnepség, az istentiszteleten Tőkés István nyugalmazott teológiai tanár hirdetett igét, majd G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke következett, az egyetlen magyar közjogi méltóság, aki olykor kalotaszegi népviseletben elnököl a Parlamentben, ő a Független Kisgazdapárt alelnöke is. A lélek szabadságharca című emlékbeszédében Ady istenhitét, költészetének "istenes üzenetét" állította példaként az egyetemes magyarság elé. Figyelmeztetett a magyarság szabadságtörekvéseinek buktatóira. "Zavarossá tesz a helyzetet a honi politikai életben, hogy az uralkodó körök egyes rétegei kikiáltották magukat európaiaknak, s hogy ők majd ezen a címen a hajuknál fogva beráncigálják a bennszülött, barbárnak bélyegzett magyarságot az ő Európájukba, ott mégiscsak komfortosabb a cselédszoba. S azokat, akik ez ellen fölemelik a szavukat, azonnal megbélyegzik, hogy nem európaiak." - "Sokszor arra gondolok, hogy az erdélyi magyarság lesz a kovásza a XXI. századi magyar megújulásnak." - "A kipányvázott lélek szabadságharcának hosszú ideje következik. A lélek szabadságharca nem mások ellen, hanem: anyanyelvünkért, kultúránkért, Istenünkért." /Miklós László: Pompás kalotaszegiek ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5., Kalotaszeg (Bánffyhunyad), aug., VIII. évf. 8. sz., a Kalotaszeg hozta a G. Nagyné dr. Maczó Ágnes beszédének szövegét is./"

"A kolozsvári Szabadságnak adott exkluzív interjújában Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kifejtette, hogy az utóbbi időben az RMDSZ úgy próbál nagypolitikát csinálni, hogy szinte elfelejtette kisebbségi meghatározottságát, s mintha az ország nagy gondjainak felvállalása elhomályosítaná a magyarság sajátos ügyeit. A püspök szerint fél évvel ezelőtt még "kigombolt inggallérral tudtuk vállalni, amit vállalni kellett, amit tisztán akartunk kimondani: céljainkat megfogalmazni, elsőbbségeinket, ún. prioritásainak követelni". S ma már "magyarságunk éppoly manipulált, mint a román tömegek általában". Tőkés László szerint az RMDSZ a hatalom vonzásában nem tud az maradni, ami volt. /Miklós László: Nem Tőkés Lászlón múlik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./"

"Gavril Dejeu belügyminiszterrel folytatott aug. 4-i zárt körű megbeszélésen az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetői következetesen a törvényesség betartását követelték, mondotta Boros János megyei RMDSZ-elnök, és ugyanezt húzta alá a Szabadságnak adott nyilatkozatában Eckstein-Kovács Péter szenátor is. Állásfoglaló nyilatkozatot készítettek elő, de azt szeretnék, ha a kormánykoalíció tagjai is magukévá tennék azt, akkor nagyobb súlya lenne. Eckstein-Kovács Péter szenátor furcsállotta, hogy a belügyminiszter a sürgősségi kormányrendeletekről /oktatással és kétnyelvű feliratokkal kapcsolatban/ azt mondta: akkor lesznek törvényerejűek, ha azokat a parlament megszavazza. /Miklós László: Hajtsák végre a törvényt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./"

"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a koalíciós pártokhoz ún. viselkedési kódex tervezetét küldte el. Takács Csaba az újságíró kérdésére válaszolva kifejtette, hogy feszesebb koalíciós együttműködési kódexre van szükség, hogy kiküszöböljék az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat. Köztudott például, hogy a parlamenti tanügyi bizottság parasztpárti elnöke támadta a legvehemensebben a tanügyi törvény módosítását, holott a módosítással a koalíciós egyeztetések során a parasztpárt egyetértett. De ismeretes az is, hogy parasztpárti államtitkár utasítására indították el a helységnévtáblák leszerelését. Rossz benyomást tesz a kormányzatra, hogy az Állami Vagyonalap örökké cáfolja saját kormányának álláspontját. Az RMDSZ-nek ezzel a kezdeményezésével egyetértenek a koalíciós pártok. - A másik kérdés: hogyan léphet fel kormánytényezőként az RMDSZ a kolozsvári magyar főkonzulátus elleni szélsőnacionalista támadásokkal szemben. Takács Csaba szerint különösen aggasztó a fasizmus irányába mutató folyamat, amikor az igazságszolgáltatás vagy annak intézményei tolerálják az etnikai indíttatású bűncselekményeket, anyagi támogatásban részesítik a bűncselekmények elkövetőit. Visszafogott volt a hivatalos román politikai körök állásfoglalása is. Takács Csaba levéllel fordult a főügyészhez és az igazságügyminiszterhez, hangsúlyozva, hogy a szélsőnacionalista megnyilvánulások tolerálását nem csupán politikai, hanem bűnügyi kérdésnek tekintjük. Elfogadhatatlan, hogy Marosvásárhelyen az RMDSZ parlamenti képviselőinek irodájára horogkeresztet mázolnak. Az RMDSZ hallatni fogja szavát a provokációkkal szemben, felveti azokat minden koalíciós tárgyaláson. Az RMDSZ egyes esetekben, például a csereháti ügyben igenis az Európa Tanács emberjogi bizottságához fog fordulni. Amennyiben a kétnyelvű feliratok kapcsán a parlament nem fogadja el a sürgősségi kormányrendeletet, az RMDSZ az alkotmánybírósághoz fog fordulni. /Miklós László: Leszűkült mozgástér? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./"

"Miklós László, a lap munkatársa elmarasztalta Király Károly helyzetelemzését /Romániai Magyar Szó, szept. 10./, a kritizáló hangot. Nem elég, hogy a román sovénnacionalisták össztüzet nyitnak az RMDSZ-re, a "mi műkritikusaink is" támadnak. Az RMDSZ-kongresszusnak le kell számolni ezekkel a szélsőségesekkel, olvasható az újságíró értékelésében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./"

A bukaresti magyar hét összköltsége 28 millió forint volt, Magyar Bálint művelődési miniszter bejelentette, hogy a jövő év tavaszán Budapesten megrendezendő román kulturális hét rendezvényeit a magyar fél 14 millió forinttal fogja támogatni. A bukaresti magyar kulturális bemutatók nem a gulyásos-csárdásos magyar kultúrát mutatták be, összegezte a látottakat Miklós László, azonban a rendezők láthatóan ódzkodtak mindattól, ami "magyaros", csak a magyar kultúrára jellemző. A mai magyar képzőművészet modern törekvéseit bemutató kiállítás képeit "akár Szingapurban is szignálhatták volna az ottani művészek." /Miklós László: Magyar-hétről, román-hétről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./

Huszonegy éves lettem címmel egy pályadíjnyertes kéziratos dokumentumregény folytatásokban történő közlését fogja elindítani a Romániai Magyar Szó. Szerzője a Kolozsváron élő jeles közíró-író-jogász-politikus-pedagógus-szerkesztő Dáné Tibor, akinek ismertek regényei /például Athá Rá, a fáraó írnoka, A Tau Ceti hívójele, Négy tenger hajósa, A varázsvessző lovagja/, továbbá Kultúrkuriózumok kalendáriuma című munkája, de vannak gyermekszíndarabjai és fordításai is. - Új dokumentumregényében harctéri élményeit dolgozta fel. Arra a kérdésre, hogy mi késztette olyan témához nyúlni, amiről úgy tűnik, mindent elmondtak már, így felelt. Tudta, hogy az volt a szemlélet: a szegény magyar hadsereget brutális tisztikara odalökte a dicsőséges Vörös Hadsereg elé, melynek méltatlan ellenfele volt. A másik, hogy belevittek, de nem sokat verekedtünk, inkább csetlettünk-botlottunk, a tizedes meg a többiek voltunk... Dáné Tibor hangsúlyozta: "engem egyszerűen megdöbbent" az, "ha egy katonának azt vetik a szemére, hogy önfeláldozóan harcolt." "Szemére vetni a katonánk azt, hogy minden eszközzel és minden erejével meg akarta állítani az ellenséget", ez hihetetlen, ez őt mindig bosszantotta. Dáné emlékezett: hadosztályával megállították az oroszokat a Tatár-hágó előterében és utána a Torda melletti harcokban, addig, amíg az erdélyi zsákból a többi csapatok kivonulhattak. Az Úz völgyében a székely népfelkelőknek meg kellett állítaniuk az oroszokat addig, amíg ebből a zsákból, Sepsiszentgyörgy, Udvarhely, egész a Maros szintjéig a csapatok kivonultak. Utána még volt egy próbálkozás, a híres debreceni csata, a keleti arcvonal második legnagyobb harckocsi ütközete, melyről ugyancsak ritkán esik szó, mint a kurszki csatáról. "Mert a kurszki csata eldöntetlen volt, a debreceni csatában pedig megverték az oroszokat." A "magyar hadsereg a leggyengébben felszerelt hadsereg volt, de az ez a hadsereg nem omlott össze!" Dáné a hadifogságot is kiemeli: a magyar katonák a hadifogságban is megtartották a katonai fegyelmet. "És ez mentett meg ezer és ezer embert." /Miklós László: Előszó helyett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 31./

"A Romániai Magyar Szó is közölte Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanár tervezetét, amely egy kolozsvári központú erdélyi magyar felsõoktatási hálózat kifejlesztésének támogatási koncepcióját vázolja fel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./, ugyanebben a számban a lap munkatársa, Miklós László ironikusan kommentálta Cs. Gyimesi Évának a Szabadságban megjelent, az erdélyi magyar felsõoktatási hálózat fejlesztésének támogatási koncepcióval kapcsolatos tervezetét. A tervezet mellett Cs. Gyimesi feltüntette a koncepció kidolgozásának helyét és idejét: Szeged-Kolozsvár, 1997. november 28-december 8., "és máris azon törhetjük a fejünket, hogy e háttérinformációként amúgy elhanyagolgató adalék végül is milyen kódolt üzenetet rejt magában." 'A gyimesiévai tagadás tagadásának felezõjén, október folyamán a professzorasszony" levelet juttatott el Andrei Margának, melyben csalódásának adott hangot "a szép multikulturális elvek gyakorlatiasulásának esendõsége miatt". Cs. Gyimesi Éva jelezte, hogy 30 kollégájának küldte el tervezetét, de csak egyetlen gyakornok jelzett vissza. A vita kifulladt: "szalmalángnak bizonyult a jó esztendeje és talán éppen Cs. Gyimesi Éva akkori kétes állásfoglalása miatt kirobbant össznépi vita a Bolyai Tudományegyetem létrehozásáért. Jelzés volt az is, hogy a professzorasszony" Margához írt levelére jóformán a kutya sem figyelt oda. Cs. Gyimesi Éva mostani koncepciójával keretbe foglalta mindazt a rengeteg ötletet, amelyek elárasztották a romániai magyar sajtót. /Miklós László: Közös akolból kivezetni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./"

"Lányi Szabolcs, az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumba kinevezett államtitkár, egyetemi tanár a vele készített interjúban eddigi életútjáról számolt be. Bukarestben végezte az egyetemet, az ipari kémia szakot, majd azon az egyetemen tanársegéd lett. Az új tisztségében felmerült feladatokról az államtitkár leszögezte, hogy "bár ebben a minőségében már nem az RMDSZ programját, hanem a közösen kidolgozott gazdasági programot kell képviselnie" lehetőség nyílik arra is, hogy "részletkérdésekben segíteni lehessen az RMDSZ politikát". Lányi Szabolcs emellett nem karaja feladni egyetemi munkáját sem. /Miklós László: Négyszemközt az államtitkárral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./"

Szeptember 16-án kezdődött a magyar professzorok világtalálkozója Marosvásárhelyen, a Sapientia EMTE új épületében. Több mint 60 előadás hangzik el a találkozón. – E jelentős megvalósításra szeretnénk felhívni a figyelmet, s lehetőséget teremteni a 15 országból érkezett több mint 20 rektornak és professzortársaiknak, hogy előadják, ami a legérdekesebb lehet a hallgatóságnak, majd közösen ajánlást fogalmazzunk meg a magyar kormánynak – hangsúlyozta Kecskés Mihály, a Magyar Professzorok Világtanácsának elnöke. Megvitatják a Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatás helyzetét, ugyanúgy a Kárpát-medencei orvos- és állatorvos szakember-utánpótlás gondjait is. Kecskés Mihály elnök beszámolt a 26 országból 750 tagot számláló Magyar Professzorok Világtanácsának munkájáról, amelynek során kiemelt feladatként kezelik az anyanyelv, a környezetvédelem valamint az informatika témakörét. A Magyar Professzorok Világtanácsa szívügyének tekinti a Kárpát-medencei magyar professzorok támogatását, akiket minden találkozón vendégül látnak. Miklós László professzor, a szlovák kormány környezetvédelmi minisztere a tudat fejlesztésének fontosságára építette előadását. Beszédének végén a szerkesztésében megjelent Szlovákia tájatlaszát nyújtotta át a marosvásárhelyi kar dékánjának, Hollanda Dénesnek. A magyarországi felsőoktatási reformról nyújtott átfogó képet Mang Béla professzor, a budapesti Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára, aki többek között a kétciklusú képzésre való áttérés nehézségeiről és a magántőke bevonásával megvalósított fejlesztésről szólt. Magyarországon 421.520 egyetemi index van kézben, ami azt jelenti, hogy a 18-25 év közötti korosztály 42-44 százaléka folytatja tanulmányait a felsőoktatásban. A négy éve megnyílt Sapientia előtt álló feladatokat ismertette Szilágyi Pál, az egyetem rektora, majd Hollanda professzor szólt arról az erőfeszítésről, amelynek nyomán a marosvásárhelyi műszaki egyetem felépült. Idén 45 szakon indul magyar nyelvű alapképzés a Babes-Bolyai Egyetemen, ahol 10.124 magyar hallgatót iskoláztak be – hangzott el Benedek Józsefnek a Babes-Bolyai Egyetemen történt szerkezeti változásáról szóló előadásában. Hét egyetemi tanárnak nyújtották át a Magyar Professzorok Világtanácsának kitüntetéseit (Szilágyi Pál, Hollanda Dénes, Geréb Zsolt, Rácz Olivér, Éva Erzsébet, Fekete László, Varga Zoltán), majd aláírták a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara és a Professzorok Világtanácsa közötti együttműködési megállapodást. /Bodolai Gyöngyi: Magyar nyelvű felsőoktatás a Kárpát-medencében. Professzorok világtalálkozója a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 17./

Tíz éve halt meg Miklós László /sz. Kolozsvár, 1937. nov. 11./ költő, újságíró. Szemlér Ferenc Százlátó üveg című, kispublicisztikai írásokat tartalmazó könyvében írta, hogy megkülönböztetett figyelemmel olvassa megyéje lapját, a Hargitának hozzá befutó számait. Különösen fontosnak tartja egy-egy falu, egy-egy tájegység népművészetét, népköltészetét, hagyományait bemutató írásokat. Miklós László szerkesztette ezeket az oldalakat. 1974 májusában a Hargita napilap hetilappá alakításának során, a művelődési rovat minden tagját, Miklós László rovatvezetőt, Ferenczes István költőt és Jankó István publicistát, színházi krónikást eltávolították a laptól, más kollégájukkal együtt. Ez valójában tisztogatás, a listát a Szekuritáté nyújtotta be. Miklós Lászlót meglepte a leépítés, mert eléggé pártosan, elkötelezetten írt cikket, verset egyaránt. Az elküldött szerkesztők közül Miklós László volt az egyetlen, akinek rövidesen sikerült laphoz kerülnie, jelesen a Munkásélet hetilaphoz. /Ferencz Imre: Néhány percig a reggel. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 2./

A Hargita napilap első száma 1968. február 23-án jelent meg, mint az újonnan létrehozott Hargita megye sajtóterméke. Albert Antal főszerkesztő az Előre országos napilaptól jött az újsághoz. Az első lapszámban Branis László, az RKP Hargita megyei bizottságának első titkára cikke is szerepelt. A Hargita első munkatársai (közülük Hargita megye szülöttjei Hecser Zoltán, Kolozsi Márton, Zöld Lajos) mellé tanárok igazoltak át rövidesen, mint Borbély László, Bálint András, Bogos Sándor, majd egyetemet végzett, főleg a kolozsvári filológiáról jött fiatalok érkeztek, köztük Miklós László, Bagdi Sándor, Zsibói Béla, Ferenczes István, Oláh István, Molnos Lajos és mások. A lap megnyert külmunkatársaknak olyan írókat és költőket, mint Szabó Gyula, Székely János, Kormos Gyula, Beke György, Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Cseke Péter stb. Az első években a Hargita példányszáma elérte a 28 ezret. Létrejöttének hatodik éve után, 1974. májusától hetilapként jelentették meg, kis formátumban. Takarékosságra hivatkoztak, valójában leépítés, tisztogatás történt, a művelődési rovat minden tagját eltávolították – Miklós László költőt, Ferenczes István költőt, Jankó István publicistát, színházi írót és másokat. 1976. május végéig nyolc oldalon jelent meg, majd ismét napilapként a hetilap méretében látott napvilágot, de négy oldalon. 1989. december 23-án látott napvilágot a Hargita Népe első száma. 1990. január 10-én jelent meg a Nyilvánosság rovat, amely közölte a Hargita lap és munkatársai elleni támadásokat, véleményeket is. A Hargita Népe 1994-től átállt a régi nyomdatechnikáról a számítógépes tördelésre. Mindvégig a megyei tanács alárendeltje, ennek hatáskörében működik, de pénzügyi szempontból önfinanszírozó, önellátó. 2007. november elsejétől a Hargita Népe színes lapként jelenik meg. /Ferencz Imre: A Hargita és Hargita Népe negyven éve. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 29./

Cseke Péter 70 éves
A recsenyédi születésű író, szociográfus, irodalomtörténész, egyetemi tanár tulajdonképpen már január 30-án betöltötte a 70. életévét. A születése napján, illetve az ahhoz közeli napokban azonban nem tudták az otthoniak köszönteni, mert éppen Budapesten tartózkodott, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vett részt azon az ünnepségen, amelyet annak az antológiának a megjelenése alkalmából szerveztek, amellyel az idén 70. életévüket betöltő magyar alkotókat, köztük írókat és költőket kívánták megtisztelni. Az unitárius egyházközség április 7-re tudott egyeztetni Cseke Péterrel egy helyi ünnepség időzítésére vonatkozóan. A gyülekezeti teremben egykori iskolatársak, rokonok, barátok, ismerősök jelentek meg, s ott voltak néhányan a szomszédos településeken szolgáló pedagógusok és unitárius lelkészek közül is. Nem volt túl népes a közönség, ám közülük mindannyian évtizedek óta figyelik, érdeklődéssel követik a honi magyar sajtó, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az irodalom berkeiben alakuló pályaívet. "Olyan íróval, jeles értelmiségivel van dolgunk - mondotta Geréd Gábor tanár úr, a rendezvény moderátora, az író beszélgetőtársa -, akinek nyersanyaga az a valóság, amelyet mi élünk meg itt, a két Homoród-mentén, illetve a Székelyföld más vidékein.
A lírán és a szépprózán át a szociográfiai riportig
A beszélgetés keretét a pálya állomásai szolgáltatták. Cseke költőként indult. Első publikációi lírai jellegűek. A közeli, jó ismerős, a későbbi barát, Homoródalmás szülötte, Szabó Gyula azt javasolta, hogy maradjon a versírásnál, Kányádi pedig a prózát ajánlotta. A fiatalemberben megvolt az affinitás a prózai műfajok iránt is, bár első antológiás szereplése (Vitorla-ének, 1967) még a líra jegyében történt. A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) azonban Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
A Lászlóffy Aladár által szerkesztett Vitorla-ének antológiában az ünnepelt mellett Cseke Gábor, Király László, Palocsay Zsigmond, Balla Zsófia, Csíki László, Éltető József, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Magyari Lajos, Miklós László publikált. Ettől az 1967-es időponttól számítják a második Forrás-nemzedék színre lépését, hiszen ekkor már közülük többen is önálló kötettel rendelkeztek; néhány év múlva azonban mindannyian önálló könyvvel debütáltak; olyan egyéniségek, akik évtizedeken át jelen voltak az irodalmi köztudatban, sokan pedig a mai napig is megbecsült és igen olvasott alkotói az összmagyar irodalomnak
A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
Ez a munka, amit egy mezőgazdasággal, a vidékiek életével foglalkozó időszaki kiadvány szerkesztőjétől elvártak, feltételezte, hogy kellő rálátással kell bírnia arra a társadalmi rétegre, amelyből maga is származott. A népi irodalom, a klasszikus falumunka vizein evezve, megtalálta ekkor azt a műfajt, amely aztán hosszú időn - huszonkét éven át - meghatározta pályája alakulását. Víznyugattól vízkeletig című Forrás-kötete (1976) már a szociográfiai riport jegyében fogant, de nem előzménytől mentesen, hiszen a két ugyancsak jeles falujáró íróval - Marosi Barnával és Beke Györggyel közösen - is írt könyvet (Emberarcok, 1976).
Geréd Gábornak nem kellett különösebben faggatnia az ünnepeltet, hiszen a kiváló beszédkészséggel és nagy előadói gyakorlattal rendelkező író látszólag kötetlenül beszélve, mindig visszakanyarodott a lényeghez, abban a mederben maradt, ami valóságosan is az övé. Mintegy huszonkét esztendeig élt két színhely - Bukarest és Kolozsvár közt ingázva - úgy, hogy közben értő és látó szemmel figyelte a társadalmi jelenségeket, s bejárta Erdély és a Székelyföld vidékeit. Bár a látszólagos nyitást követően - amely 1968 és 1974 között mutatkozott a szocialista rendszer Romániájában - újabb megszorítások következtek, amelynek utolsó négy évében egyáltalán nem publikálhatott saját névvel, mindig megtalálta a hangot.
Ha nem is lehetett az egykori Erdélyi Gazda hangvételével írni (és erejével hatni, hiszen volt idő, amikor 120 ezres példányszámban jelent meg) , s nem lehetett az egyéni gazdálkodásról, a modernebb szemléletről írni, megtalálta azokat a szakembereket - állatorvosokat, agrármérnököket, biológusokat, borászokat, méhészeket -, akik nagy ismeretanyaggal rendelkeztek, és olvasható, hasznos lapot szerkesztett, amelyet szülőfalujában is járattak az emberek. A Falvak Dolgozó Népe a pártos ellenőrzés és korlátozás dacára is elérte a 12 ezres példányszámot.
Mindemellett nagy hatású kulturális programokat szervezett - amíg engedték -, hiszen abban az időben is voltak hivatalosan, a megyei pártbizottságok által ellenőrzött falusi napok, létezett a "falusi kultúra hónapja", amelyekre el lehetett hívni a jeles oktatókat, agrárszakembereket, akik - túl a kötelező lózungokon - fontos információkkal látták el, tulajdonképpen népfőiskolai jellegű programokon oktatták a falusiakat. Ezekbe a rendezvényekbe sok alkalommal sikerült belopni az akkor közkedvelt írók könyvbemutatóit, sikerült a képzőművészeti életet is felpezsdíteni; olyan helyekre - például az Arad megyében levő Zerinden is sikerült képtárat meghonosítani -, ahol üres falakkal tátongott a művelődési ház, s tulajdonképpen Cseke Péter kultúraszervező tapasztalatainak köszönhető, hogy létrejött a Homoródszentmártoni Művésztelep mellett egy olyan szellemi műhely, amely jelentősen kiegészítette az ott zajló alkotómunkát és beépült a szülőföld kulturális életébe. A mai napig nosztalgiával emlegetik a Kányádi Sándorral, a Gelu Pateanuval vagy a Csávossy Görgygyel szervezett esteket azokból a sötét nyolcvanas évekből.
A rendszerváltás Cseke Péter életében is cezúra volt. Szakmailag. Az 1990-es évtől kezdődően vállalhatott szerkesztői munkát a kolozsvári Korunknál.
A közírást abba kell hagyni ahhoz, hogy annak elméletét kutatni és oktatni lehessen
A Korunknál másfajta érdeklődés, több "régi szerelem" vált fontossá. Miután "embert állított maga helyett a Falvak Dolgozó Népe szerkesztőségében" az irodalomtörténet és az eszmetörténet felé fordulhatott. A BBTE oktatójaként, az Újságíró Tanszéken sajtótörténeti előadásaiban tért vissza azokra a kedvelt szakterületekre, amelyeket "gyakorlatilag" abbahagyott.
A sajtó iránt érdeklődő, azt gyakorló fiatal értelmiségieket ma is oktatja, doktori programokat vezet. Az a tény, hogy öt esztendeje "nyugalomba" vonult, azt jelenti, hogy több idő jut minden kedves szakterületnek. Az utóbbi évek terméséből négy kötetet hozott magával a találkozóra.
Cseke Péter-Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola
Ezt a Burus Jánossal közösen írt könyvét ma is sokan keresik, de mégsem sikerült meggyőznie a kiadókat, hogy érdemes lenne az átlagosnak mondható 200-300 példányt meghaladó mennyiségben is kiadni.
Miután sikeresen elérkezett a beszélgetés a közelmúlt és a jelen eseményeinek taglalásáig - Geréd Gábor, az avatott beszélgetőtárs próbálta úgy irányítani a témákat, hogy essék pár szó a tényfeltáró újságírásról, a szociológia és a szociográfia határmezsgyéin evező szociográfiai riportról, amely eléggé periférikus műfajjá vedlett napjainkra. Cseke Péter így Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László emlékét és életművét idézhette fel, azokat a több évtizeddel ezelőtt keletkezett alapmunkákat, amelyek egész életét meghatározták, illetve a közelebbieket is, Mikó Imrét, Bözödi Györgyöt és Tamási Áront, akinek Szülőföldem (1938) című művét tartja a műfaj legpompásabb remekének, amelyben "a szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól, valójában azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban, néha frappáns megjegyzéseiben. A Tamási család 1938-as jelenében a székelység sorsának jelképét adja, miközben a leírt jelenetek, helyzetek, a kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber figyelem, amely azokat az erővonalakat kutatja, amely az erdélyi népek összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy boldogabbnak remélt jövőben."
Mintha gellert kapnának, s lepattognának rólunk a tapasztalatok
Manapság - mondotta az író - abba a hibába esünk, hogy nem vagyunk képesek tanulni a múlt eseményeiből, holott az erdélyi és a székelyföldi magyarság ugyanazokkal a gondokkal küzd, mit a múlt század húszas-harmincas éveiben. Az elődök akkor végigjárták Erdély legkülönbözőbb vidékeit, rögzítették a látottakat és alternatívákat mutattak a megoldásra. Világosan megmondták, hogy a Monarchiában mit tettek rosszul, s mi az, amit abból a megváltozott impériumba át lehetne vinni. Ugyanez megtörtént az 1940-es évek elején is - a tiszavirág-életű magyar közigazgatási idején Észak-Erdélyben, de azokat az eredményeket hamarosan elsodorta és felülírta a baloldali rezsim. A legutóbbi rendszerváltozás után negyed évszázaddal - mondotta - Erdélyben mintegy négyszázezerrel kevesebb magyar él, mint 1989 előtt. Falvaink soha nem látott válságot élnek át, széthullnak, atomizálódnak a közösségeik. Az író - tegyük mi hozzá: a népi író - ma nem sokat tehet. A pár száz példányban megjelenő könyvek tényeket tartalmaznak, azzal a fajta látásmóddal íródnak, amelyből világosan kiolvasható a pesszimizmus. A megmaradás, a megtartás közös feladat lehetne, ha lenne hozzá összefogás a tétovázó helyi vezetés, a gazdasági tényezők, az egyházak és az értelmiségiek részéről. A Cseke Péter-i életmű ily módon egy csendes lármafa.
Egyre többet foglalkozik az író szülőföldjével is. Az irodalomtörténeti kutatásokat, a népi írók műveit elemző tanulmánykötetek mellett lesz még olyan könyve, amelyet a két Homoród vidéke ihlet. Hogy ez a terve sikerüljön, s idehaza szállja meg, s kényszerítse írásra a helyi Múzsa, a falustársak elhatározták, hogy felajánlanak számára egy házhelyet Recsenyéden, ahová közös erővel és akarattal akár még egy hajlék is épülhet, hogy legyen hely, ahol igazán otthon érezheti majd magát, s amely az emlékét is őrizheti az utánunk elkövetkezők körében, s a jövendő időkben.
Ez a vállalás komolynak ígérkezik, többen megerősítették a hírt a nyilvános beszélgetés során, s ha a közösségi szellem kalákában lenne képes építkezni, tetőt ácsolna és zöld-ágas reménnyel és áldomással koronázná a végül helyére kerülő utolsó kupás-cserepet, akkor jóleső érzés fészkelné be magát lelkünkbe, hiszen ezáltal láthatnánk, hogy megmaradt valami a hagyományos székely falu igaz emberségéből és egykori erejéből.
Simó Márton
Hungarovox Kiadó, Budapest 2013.
Székelyhon.ro

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 29. (részletek)
A Magyar Népi Szövetség hatalomközelbe kerülésével újabb generáció magyar érkezett a fővárosba, sokan közülük munkás- vagy parasztszármazású értelmiségiek, újságírók, tolmácsok, képzőművészek, zenészek, majdnem mindannyian „jó káderlappal”. Mások felsőfokú iskoláikat végezték Bukarestben, és közvetlenül tanulmányaik befejezése után a fővárosban kaptak munkahelyet. A kommunisták hatalomra jutása és  magyar nemzetiségűek kormányzásba való bevonása nélkül legtöbbjüknek esélyük sem lett volna szakmailag érvényesülni, annál is inkább, mert túlnyomórészt nagyon alacsony társadalmi helyzetből indultak.
A magyar értelmiségiek tucatjával vagy akár százasával helyezkedtek el a felsőoktatásban, gazdasági irányításban, kutatásban, hadseregnél, külkereskedelemben stb. Sokan elismert szaktekintéllyé váltak. A friss jövevények általában nem ismerték egymást, ez alól kivételek a sajtónál vagy az egy intézményen belül elhelyezkedők. Ezt az új generációt nem érdekelte a kapcsolatteremtés a régebbi bukarestiekkel; ignorálták őket, vagy nem is tudtak róluk.
A kivételezett magyarok kasztjához tartoztak a pártaktivisták, az állami intézmények központi alkalmazottai, a központi sajtó, rádió és később a televízió szerkesztői és újságírói. Jól fizetett állásuk mellett könnyen jutottak lakáshoz is, a szimbolikus bér fejében osztott lakáskiutalás a kommunizmus egyik legkívánatosabb „kegye” volt.
1948 után több olyan állami könyvkiadó alakult, amelyekhez magyar szerkesztőségek is tartoztak: az Irodalmi  és Művészeti Állami Kiadó, az Ifjúsági Kiadó, a Pedagógiai és Didaktikai Kiadó, később pedig a Ion Creangă, Eminescu, Albatros vagy a Műszaki, Orvosi stb. kiadók. A szerkesztők közé tartozott például a sokoldalú író-újságíró Csire Gabriella (szül. 1928) is; egy évtizedig az Irodalmi Kiadónál dolgozott, majd a gyermekirodalomban szerzett magának nevet, több könyve is megjelent.  Néhány magyar szerkesztő és tolmács Bukarestben román iskolába járt vagy román filológia szakot végzett, mint Hegedűs László (szül. 1953, Bukarest) vagy Skultéty Sándor (szül. 1948). Hegedűs László egy darabig a közrádió magyar nyelvű adásánál dolgozott, de ismertté a Szocialista Nevelés és Kultúra Minisztériumának magas rangú tisztviselőjeként vált; még 1989 után is államminiszter maradt. Az egyetem befejeztével Skultéty Sándort a Scânteia Kiadónál alkalmazták, majd 1980-tól a Politikai Kiadónál, amely 1989 után Gabriel Liiceanu vezetésével Humanitas Kiadóvá alakult át. Testvére, László (szül. 1942) a Közgazdasági Akadémián végzett, a külkereskedelemben dolgozott, ami rendkívüli kiváltságot jelentett, hisz lehetővé tette a külföldre utazást. 
Külön figyelmet érdemel a poliglott Mariana Şora (1917−2011) fordító, prózaíró és a Bukaresti Egyetem német és angol nyelvre szakosodott esszéistája; a világháború alatt ösztöndíjjal Franciaországban élt. Egy interjúban osztrák-magyarnak vallotta magát: a családban magyarul és németül beszéltek. Budapesten született, szülei zsidók voltak, a családja 1919-ben visszatért Temesvárra, a város már Nagyrománia részévé vált. Románul csak 11 éves korára tanult meg. 1978 után Németországban élt, három gyermeke Német-, illetve Franciaországban telepedett meg. Férje, a filozófus Mihai Şora ortodox pap fia, aki ugyancsak tud magyarul; 1989 után egy ideig oktatásügyi miniszter volt.
1949-ben megalakult a Folklórintézet, ahol szintén dolgoztak magyarok; sikerült 1954-ben egy kötet csángó éneket és balladát kiadniuk, ami pár év múlva, a csángópolitika megváltozásával már nem lett volna lehetséges.
Még az Electrecord lemezkiadónál is voltak magyar szerkesztők. Imre Sándor, a neves szaxofonművész és hangszerelő az Electrecord zenekarának volt a karmestere; később Németországba emigrált. 
Több magyar képzőművész, köztük néhány rendkívüli tehetség a Képzőművészeti Főiskola tanára, mások könyvillusztrátorok vagy az újonnan alapított magyar lapok grafikusai lettek. Az új hatalom elvárta tőlük, hogy a nép elnyomás elleni harcát és a munkásosztály szocializmust építő forradalmi lendületét ábrázolják. Ez – legalábbis a kezdetekben – nagy vonalakban egyezett személyes meggyőződésükkel. Hárman közülük, akiket a Képzőművészeti Főiskolához neveztek ki, rendkívüli elismerésnek örvendtek a háború utáni években: a festő Szőnyi István (1913−1967), a szobrász Szobotka  András (1917−1992) és Molnár József grafikus (1907−1984). 
Párizsi tapasztalatszerzés (1938−1939) után hazatérve, Szőnyi nemcsak Temesváron vált elismertté, hanem országos hírnévre is szert tett: 1948-ban elnyerte a Román Akadémia Ion Andreescu-díját, 1950-ben tanulmányi igazgatónak nevezték ki a Képzőművészeti Intézetnél; ezt az állást töltötte be korai haláláig. Szoborszerű és monumentális festészete, amely a Fekete Józsefére vagy a Romulus Ladeáéra emlékeztetett, az egyszerű embereket, legyen az munkás vagy paraszt (Nehéz aratás, A hegesztő, A hegesztőnő), a parasztlázadásokat és vezetőit (Dózsa György, A bábolnai felkelés, Varga Katalin) vagy a Kommunista Párt illegalitásbeli tevékenységét, illetve az októberi forradalmat ábrázolta. Lánya, Julieta Szőnyi-Ghiga a filmművészetben alkotott maradandót G. Călinescu Otilia titka című regényének vászonra vitelével (Félix és Otilia, 1972), ő játszotta a női főszerepet; fia, George Ghiga Bukarestben orvos. A másik, második házasságából született lánya, Anca Nicola a Ciuleandra, a Rebreanu azonos című regénye alapján forgatott film főszereplője volt; jelenleg Franciaországban él.
A festő Krausz Tibor (1919−2010), egykori ellenálló, nagyjából Szőnyivel egy időben  tanított a főiskolán. Miután Kanadába emigrált, T. K. Thomas néven elismert tájképfestő lett. Nővére, Krausz Zsuzsanna (Juji) a modern táncművészetben remekelt, új színpadi mozgástechnikát fejlesztett ki, és nagyon keresetté vált a rendezők körében...
Ugyancsak egy magyar nőnek, a modern táncos Magyar Eszternek köszönhető a bukaresti koreográfiai líceum megalapítása. 
A bukaresti magyar értelmiség, a különböző intézmények és felsőoktatási intézetek alkalmazottjainak egyik jó ismerője Rostás Zoltán szociológus. Kutatási módszere az interjú. A rádiónál egykor hetente közvetített egy-egy beszélgetést magyar értelmiségiekkel. Sajnos, ezek nem jelenhettek meg nyomtatott formában, így gyakorlatilag örökre elvesztek. Néhány kötet, más interjúja mégiscsak megjelent. Egy másik sorozat A Hétben és A Hét 1978-as évkönyvében látott napvilágot; néhányan az alanyok közül Bukarestben éltek. Ezek a magasan képzett szakemberek még a magyarság számára is jóformán ismeretlenek maradtak.
Egyike a meginterjúvolt szakembereknek Miklós László mérnök, aki a Sala Polivalentă csarnokának a fedélszerkezetét tervezte; másik Márton Gyárfás, a fotogrammetria specialistája. Az eredeti végzettsége szerint matematikus Márton Gyárfás 1951-ben költözött Bukarestbe Lőrinczi Gyula kollégájával együtt, közvetlenül a kolozsvári Bolyai Egyetem befejezése után. Mindkettőjüket a Haditechnikai Akadémiára nevezték ki mint geodéziai szakembereket. Három év után újabb kolozsvári társ, Györfi Jenő csatlakozott hozzájuk, aki később az akadémián belül az elektronikára szakosodott. Feleségeiknek is került bukaresti állás a tanügyben vagy a kutatásban. Mindhárman doktori címet szereztek.
Márton Gyárfás Antal (Gherasim Marton, 1928−2009) rendkívül szegény, sokgyerekes székely parasztcsaládból származott. Elismerte, hogy kinevezése a Haditechnikai Akadémia laborfőnöki posztjára a jó „káderlap” alapján történt: nem volt eminens tanuló, fogalma sem volt a fotogrammetriáról, nem tudott sem oroszul, sem németül, hogy a hozzáférhető bibliográfiát olvashassa. A hiányokat bepótolta, és elismert kutatóvá vált, több tucat tudományos munkája jelent meg, a Fotogrammetriai Társaság alapító tagja volt; társszerzője az első román nyelvű fotogrammetriai és geodéziai tanulmánynak, valamint a többnyelvű szakszótárnak. 1963 és 1969 között a Geodéziai Intézet, utána a Katonai Topográfiai Kutatóintézet igazgatója volt. Felesége 1960-tól a magyar iskolában volt tanítónő. 2012-ben a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság emlékplakettel tisztelgett Márton Gyárfás előtt. 
Lőrinczi Gyula, a matematika doktora különböző vezető beosztásokat töltött be az akadémián, 1995-beli nyugdíjazása után is folytatta kutatótevékenységét 2005-ig a Geodinamikai Intézetnél.  Márton és Lőrinczi 1989 után szerepet vállalt a magyarság politikai életében, előbbi a területi RMDSZ elnöki tisztjét töltötte be 1990−1991 között, Lőrinczi pedig a Petőfi Művelődési Társaság elnöke lett. 
Szintén a Haditechnikai Akadémián tanított dr. Demeter István dandártábornok.  Négyük neve szerepel Demény Lajos 2002-ben megjelent könyvecskéjében is a több tucat, az elmúlt fél évszázadban a tudomány vagy a művészetek világában tevékenykedő, javarészt a kommunizmus idején érvényesülő személyiség között. Ez a névsor 33 kutatót, felsőfokú tanügyi kádert, a fővárosi magyar elit reprezentatív neveit tartalmazza, a listán a saját neve is szerepel, rajta kívül: dr. Cihó Miron és dr. Lukács Antal történészek, dr. Kovács Albert, dr. Molnár Szabolcs, dr. Murvai Olga és dr. Murvai László nyelvészek, Árvai Zsolt, dr. Lányi Szabolcs, dr. Nagy E. József, dr. Nagy József és dr. Lingvay József vegyészmérnökök, Szabó Károly, dr. Demeter Elek, Gedő István energetikus mérnökök, dr. Grúzsniczky Fülöp spektrográfiai szakmérnök, dr. Gyéresi István, Osváth Jenő mérnökök, Bíró István és dr. Soós Jenő matematikusok, dr. Dévényi András, dr. Katona László és Dr. Fazakas Antal Béla fizikusok, dr. Katona Éva biofizikus, dr. Szedlacsek Jenő István biokémikus, dr. Sztojánov István és Szász-Gábor Domokos informatikusok, dr. Tövissi Lajos statisztikus és dr. Fábián Csaba Béla közgazdász.
Ezen az eléggé szubjektív listán néhány tudományos, műszaki vagy gazdasági szaktekintély is szerepel. Így például Lingvay József (szül. 1949), aki találmányainak számával rekordtartó az alkalmazott elektrokémia terén (a földgáz szállítóvezetékeinek és elosztóhálózatának korrózióját kutatta); Osváth Jenő az atomfizika orvosi alkalmazását kutatta japán tudósokkal közösen. Szabó Károly kutatómérnök (szül. 1948) a bukaresti műszaki egyetemen végzett, a telekommunikáció és a távérzékelés területén publikált több művet, 1992-től a Légforgalmi Hatóság alkalmazottja. A biokémikus Szedlacsek Istvánt 2000-ben a Tudományos Érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki. Ugyanezzel az érdemrenddel méltatták dr. Fábián Csaba Béla (szül. 1941) matematikust és közgazdászt, kutatót és egyetemi tanárt, aki tanulmányait Németországban végezte, az informatikai rendszerek programozására szakosodott, és két egyetemet is végzett. 
A romániai magyar személyiségek tára, a Ki kicsoda 2000 a felsorolt 33 névből csak 14-et említ, ami a bukaresti magyar közösség és a helyi RMDSZ szervezet közti rossz kommunikáció tanújele. (...) A Petőfi Társaság által kiadott három értesítőben sem említik a Demény által felsorolt vagy akár az általa kihagyott neveket, leszámítva néhány, az RMDSZ-ben felelős szerepet vállaló vagy felkérésre előadást tartó személyt. Nevük többnyire a román enciklopédiákból és névtárakból is hiányzik, habár munkájukkal és szaktudásukkal elsősorban a román államot gyarapították. Ahogy azt Nagy Sándor már pár évtizede megállapította, lassanként ,,az erőnk, a munkánk, a lelkünk, a vérünk, a gyermekünk, a jövendőnk mind-mind a másé lészen”. A nagy román tömegben ezek az emberek, külön egyedenként elveszve, nem jelentenek gyakorlatilag semmit a magyar közösség számára, amely általában nem is ismeri őket; a románok pedig még annyira sem.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vitorla-ének
Minálunk tavasztól télig csak úgy potyognak az ünnepek. Most nem magamba fordulok ezzel az irodalmi évfordulóval, hiszen én még nem írtam akkor, amikor a könyv összeállt nagy politikai vajúdások közepette. 1967-et írtunk akkor, ragyogott a VITORLA-ÉNEK nevű antológia. Egek. Huszonnyolc erdélyi, magyar s fiatal költő.
A könyv hatalmas sikert aratott, nagy feltűnést keltett. Még a sorra is emlékszem, amelyben türelmesen várt sorára Salamon Ferenc, Antal Miklós és megannyi tanár úr, fiatal civilek és nagydiákok, szövőnők és színészek. Jelenség volt, esemény. Mert úgy vagyunk az ágas-bogas történelmi korokkal, hogy elkövetkezik óhatatlanul, minden szekuritáté és pártdiktatúra idején is egy időpont, amikor már nem lehet a jogi, a szellemi s anyagi nyomort véka alá rejteni. Kibúvik a szög s a vers a zsákból.
Remek költői réteg állott össze. Bizalomkeltő versek és nevek. Hogy nem mindenkiből lett koszorús-koronás, egész életet az irodalomnak szentelő? Mindig is így volt e világi élet. Az akkor már jó hírű, maga is fiatal költő Lászlóffy Aladár, a szerkesztő mindenkit magához ölelt volna, aki mert szólni ama romániai világban a világról. Már ahogy lehetett.
1967-re már annyira rühellte az akkor még rajongva olvasó közönség az egész párthozsannát, hogy ama fiatalokat istenítve állta a sarat s a sorokat a könyvért. És abban a 190 oldalas kis gyűjteményben egyetlen párt-ima nincs; ama 28-ak azokat kirekesztették a szívükből, szellemükből. Ötven esztendővel ezelőtt ők huszonévesekként, a mennyekbe vivő létra alsó fokán. Apáthy Géza, Aradi József, Balázs András, Balla Zsófia, Bokor Katalin, Bordy Margit, Cseke Gábor, Cseke Péter, Elekes Ferenc, Farkas Árpád, Hodos László, Kenéz Ferenc, Király László, Komán János, Komzsik István, Krizsán Zoltán, Magyari Lajos, Mandics György, Máté Imre, Miklós László, Molnos Lajos, Mózes Huba, Paizs Tibor, Soós László, Szabó Barna, D. Szabó Lajos, Tatár György, Vásárhelyi Géza.
Számomra és a megmaradottak számára ma már ünnepes ez a versgyűjtemény. Vitorla-ének. Bevitorláztak ötven éve a magyar irodalomtörténetbe. Éltesse őket a jelen s a jövő, illesse őket tisztelet.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)