Okt. 22-én Marosvásárhelyen a megyei RMDSZ-székházban gyûltek össze többen azok közül, akik az 1956-os magyar forradalmat követõen koncepciós perek áldozataiként meghurcoltattak, vagy nehéz börtönéveket szenvedtek. Az '56-os meghívottak: Csorvásy Szabó Gyula, Dénes Dávid, Fülöp G. Dénes, Fülpösi Jenõ, Gráma János, Horváth Ferenc, Joó Sándor, Kacsó Tibor, Kelemen Kálmán, Kun Zsigmond, Miklós István, Molnár Mihály, Nagy Géza, dr. Péter Lóránt, Tatárné Péterfi Irén, Lukács Gergely, Séra István, Sipos János, Szántó János, Varga László, Veress Sándor, Veress Zoltán, Bereczki Gyula, Schuller Jenõ, Szatmári Zoltán, Molnár János, Sárpataki János voltak. Nem tudtak mindannyian megjelenni, de szép számban eljöttek közülük a megemlékezésre. A magyar forradalom miatt elítélt Maros megyei szabadságharcosokat Kincses Elõd megyei elnök köszöntötte. A meghívottak mindegyike sorban felelevenítette tapasztalatait, a veréseket, kínzásokat, megaláztatásokat. Az 56-osok megköszönték az RMDSZ megyei szervezetének a megemlékezést, s örültek, hogy kilenc év után alkalmuk volt összegyûlni és elmondani, mi történt, mert, mint egyikük megjegyezte, eddig senki sem törõdött velük. Visszautasították egyes történészek azon állítását, miszerint 1956-ban Erdélyben nem történt semmi. Szerintük Erdélyben mindenki megtette, amire képes volt. /Mózes Edith: 1956-ra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./

"II. János Pál pápa levélben küldte el apostoli áldását Magyarországra azon millenniumi ünnepség alkalmából, amelyet Nagyboldogasszony napján, aug. 15-én a Budapestről az esztergomi Bazilikába szállított Szent Korona előtt tartottak. A katolikus egyházfő Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekhez írt levelében kiemelte: a magyar nép számára a II. Szilveszter pápa által adományozott ősi korona nemzeti önazonosságának, az ország ezeréves történelmének és kultúrájának a jelképe, amelyet nemzeti ereklyeként tisztel, és a Szent Korona elnevezéssel becsül meg. "Ez a mély lelki tartalom segítse a mai nemzedéket, hogy a keresztény múlt hagyományaira építse értékes jövőjét" - fűzte hozzá. II. János Pál szavai szerint a korona adományozása Szent Istvánnak Magyarország függetlenségét és az európai népekhez való csatlakozását eredményezte. "A korona elnyerését István nem kitüntetésnek, hanem szolgálatnak tekintette. Mindig a rábízott közösség javát kereste korának körülményei között. Erre törekedett az ország megszervezésével és védelmével, saját törvénykönyv kibocsátásával, a világi és keresztény kultúra művelésével" - áll az üzenetben. A pápa példamutatónak nevezte Szent István családi életét, s utal arra, hogy a szent család hatása utódaikban is megmutatkozott: az Árpád-ház számtalan szentet és boldogot adott az egyháznak. Üzenetében utal arra: Szent Istvánt a legtöbbször a Szent Koronával a kezében ábrázolják, amint felajánlja országát és népét a Magyarok Nagyasszonyának. "A magyar nép mindvégig megőrizte lelkében ennek a felajánlásnak a tudatát, és ez lett a magyar Mária-tisztelet nemzeti sajátossága" - írja. A katolikus egyházfő felidézte tíz évvel ezelőtti magyarországi látogatását, amikor a Hősök terén bemutatott szentmise végén, ünnepélyesen megújították ezt a felajánlást a Magyarok Nagyasszonyának. "Amikor most a ,Magyar Millennium, befejeződik, ugyanazzal az imával újítsátok meg a felajánlást" - fordult a hívekhez. /A Szent Korona Esztergomban. Levelet írt a pápa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./ A Szent Korona előtt, sok ezer hívő jelenlétében tartották meg a Nagyboldogasszony-napi egyházi és állami millenniumi ünnepséget aug. 15-én, Szent István halálának napján, Esztergomban. A koronát hajóval szállították Budapestről az egykori koronázó városba. A nemzeti ereklyét az esztergomi bazilikánál a Szent Korona Testület tagjai - Mádl Ferenc köztársasági elnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke és Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke - fogadták. Az állam és a történelmi egyházak vezetőinek részvételével tartott szentmisét Paskai László bíboros, prímás és Karl- Josef Rauber apostoli nuncius közösen celebrálta. A pápa levelének felolvasása után Paskai László imájában megismételte Szent István Szűz Máriának tett országfelajánlását. A szentmisét követően Áder János idézte föl az államalapító alakját és intelmeit. A házelnök beszédében arról szólt: amikor ezer évvel ezelőtt, a hagyomány szerint Esztergomban Szent István homlokára helyezték a magyar királyi koronát, a fiatal európai keresztény magyar állam jövőjének ígérete rejlett az ünnepi szertartásban. A testvéregyházak képviseletében a bazilikában Bölcskei Gusztáv református püspök mondott köszöntőt. Ezt követően Mádl Ferenc köztársasági elnök felavatta Melocco Miklós István megkoronázása című szoborkompozícióját a vár északi rondelláján. /A Szent Korona Esztergomban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./"

"Az Észak-Kelet Hargita Kistérségi Társulás Gyergyóditróban megtartott eszmecseréjén a csíkszeredai KAM által végzett szociológiai felmérés néhány fontosabb eredményét ismertette Miklós István. A legtöbb gondot a súlyos anyagi helyzet, a romló egészségi állapot, a munkanélküliség, a rossz utak, a közművesítés hiánya okozza, erősítette meg a felmérés. Borsos Géza megyei tanácsos a lakosság jövőképéről készült felmérést szorgalmazott, mert szerinte erkölcsi értékrend hiányában bomlásban van a székelység. Kihangsúlyozta egy olyan laza szövetség létrehozásának a fontosságát, ami a Libán - Délhegy - Bucsin és az Észak-Kelet Kistérségi Társulás mellett magába foglalná Gyergyószentmiklóst is. Kiss Izabella kistérségi menedzser bemutatta a gyergyószentmiklósi Mark House Kiadó és Nyomda által készített kistérségi katalógust. Az értékek feltérképezésének fontosságáról Dezső László, a kiadó vezetője is szólt. /Bajna György: Egy működő kistérségi társulás. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 16./"

"Nov. 17-én a bukaresti Petőfi Házban két rendezvényre került sor. Az est első felében Csokonai Vitéz Mihály életét és munkásságát ismertette Reinhart Erzsébet egyetemi tanár. Az est második felében V. Szász Miklós István domborításainak kiállítására került sor, melyen bemutatták V . Szász Miklós Istvánnak saját műveiről készült fényképekkel illusztrált "Hétágú síp" című verskötetét is. /(Gáspár Hajnal): Este a bukaresti Petőfiben. Csokonai és Hétágú síp. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./"

"Az ifjúság szerepe és lehetőségei a székelyföldi régióban címmel tartott háromnapos konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) Gyergyószentmiklóson. A Miért tevékenységét a kiadott 8. Miért-füzet is tartalmazza, és rövidesen felkerül a www.miert.ro honlapra is.Nov. 29-én a tanácskozáson megjelent Ocsovai Tamás, a magyar Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára is, aki beszédében a tárca jövő évi, határon túli ifjúsági szervezeteket támogató programjaira hívta fel a figyelmet. Borboly Csaba, a Miért ügyvezető elnöke előadásában kifejtette: Székelyföldön "kényszerfiatalok" élnek, akiknek legalább tíz évre van szükségük, hogy jövőjüknek anyagi alapot teremtsenek. Bíró Zoltán szociológus elmondta: az itteni fiataloknak csupán közepes szintű karrierre van kilátásuk, mert a jelenlegi gazdasági elit, amely szerinte 40-50 éves, 1990 után foglalta el jelenlegi pozícióját, azóta nem képezte magát, s a fiatalokat igyekszik távol tartani, hogy ne derüljön ki versenyképtelensége. Miklós István társadalomkutató egy Kárpát-medencei felmérés Székelyföldre vonatkozó adatait ismertette, amelyből kiderül: a térség 15-29 éves korosztályának ötvenhét százaléka gazdaságilag aktív, tíz százalékuk munkanélküli, nyolc százalékuk eltartott. Puskás Bálint szenátor szerint a hagyományokat felkarolva egy erős, új "Hangya" szövetkezeti mozgalom révén kell új gazdasági hatalmat kiépíteni. A Miért a 2004-es helyhatósági választásokon országos szinte 200 ifi jelölt önkormányzatokba juttatását tűzte ki célul. /Gergely Edit, Pál Hajnalka: Kényszerfiatalok és öreg elit. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./"

"Gazdag a 2004-es Hargita Kalendárium, a Hargita Népe című lap kiadványa. Sütő András, Pomogáts Béla, Beke György, Kányádi Sándor mellett olyan csíki, gyergyói, udvarhelyszéki alkotók jelentkeznek, mint - a néprajzosok, kutatók, közgazdászok, helytörténészek közül - dr. Balázs Lajos, Tankó Gyula, Gálfalvi Gábor, Gagyi József, Mirk László, Oláh Sándor, Miklós István, dr. Garda Dezső és Zepeczáner Jenő. A hargitai szépírók közül Ferenczes István, Kozma Mária, György Attila, Ferencz Imre, Zsidó Ferenc, Molnár Vilmos, Gál Éva Emese és Oláh István. /b. d.: Hargita Kalendárium. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./"

Puskás Attila írásában rendet akar rakni a használt fogalmak tartalmában. Valamennyi kommunista zsarnokság ősforrása a Szovjetunió volt, illetve a KGB, azaz Állambiztonsági Biztosság. A bolsevista Szovjetunió terrorszervezete – változó nevekkel, de mindig ugyanazzal a céllal – általánosan elismerten messze felülmúlta a CIA-t, a Moszadot mind szervezettségben, mind ügynökeinek tömegbázisában. Természetes, hogy a román Szekuritáté felépítésében a szovjet ,,tanácsadóknak” meghatározó szerepük volt. Ők sohasem bűnhődtek meg elkövetett gyilkos bűneikért: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko), Alexandru Nicolschi (Boris Grünberg), Vladimir Mazuru (Vladimir Mazurov). Alexandru Draghici volt tábornok, belügyminiszter mondása volt: ,,...a törvényességet úgy értelmezzük, ahogy az nekünk megfelel.” Draghici is ,,ágyban, párnák közt” halt meg Magyarországon, nem adták ki őt a román államnak... A bonyolult szervezés – valamennyi csatlós államban – alig áttekinthető. A román Szekuritáté eleinte a belügy keretében, majd 1952-56 között önálló minisztériumként (Ministerul Securitii Statului) működött, 1956. június 11-től újra a belügyhöz tartozott, önálló ügyosztályként. A Szeku­ritáté fegyveres egységei a kezdeti 30 600-as létszámról az ötvenes évek közepére már 165 000 főre nőttek. Ennek megfelelő az eredményes működéshez szükséges ,,hálózat” is. Később az eredménytelen informátorokat eltávolították, ugyanakkor fokozzák a ,,minőségi” informátorok (tanárok, orvosok, mérnökök, közélelmezési dolgozók, postások, köztisztviselők stb.) beszervezését, ,,információs hálózat” kiépítésére. Fedőnevet nem csupán a besúgók viseltek, hanem a megfigyeltek is. Dossziét nyitottak a jelentések, elemzések részére is. Valamennyi intézmény, gyár, hivatal a besúgók egész hálózatával volt betelepítve, akik felett egy ,,rezidens” állt, aki az ,,irányító tiszttel” tartott állandó kapcsolatot. Mindegyik informátornak külön dossziéja volt. Puskás Attila példának hozta, hogy őt a következő ,,besúgók” figyelték 1989 végéig: Antonescu, Kemény, Chilachi, Kovács Károly, Olteanu, Málnási, Miklós István, Ötvös Géza, Kovács István, Poenaru Ioan, Lemhény Attila stb., valamennyi fedőnév. Ki a ,,besúgó? Karol Sauer­land német történész könyvében (Harminc ezüst – besúgások és árulások, Helikon Kiadó, 2001) nem találta elégségesnek azt a meghatározást, hogy ,,...olyan bejelentés, amit a besúgó önként és alantas szándékkal tesz egy intézménynél, amelytől azt várja el, hogy a besúgottat bűnösnek nyilvánítsa és elítélje”. ,,Denunciáns, aki valamit a felsőbbségnek bejelent.” Azaz – a névtelenségbe rejtőző denunciáns – jogi következményű jelentése egy ,,hatalmi intézményhez” kötődik. Korunkban tömeges jelenséggé vált egyrészt a társadalmi szervezettség összetettsége, bonyolultsága, másrészt az önkényuralmi rendszerek fenntarthatósága miatt. /Puskás Attila: A hálózat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Emlékezés a megtorlásokra
Az ötvenes években rádióhallgatásért is börtön járt
Bereczki László, jelenleg Baróton élő nyugalmazott lelkipásztor 1956-ban, a magyar forradalom idején 19 éves, I. éves teológushallgató volt Kolozsváron. Az általa akkor átélt eseményekről, a teológusokat ért megtorlásokról rövid előadás keretében számolt be a baróti református altemplomban, a forradalom kitörésének 57. évfordulóján tartott megemlékezésen.
– Számomra a csodát jelentette az a 13 nap, hiszen Dávid állott ki Góliát ellen, a legkisebb fiú vette fel a harcot a hétfejű sárkánnyal, akár a népmesékben – kezdte előadását a tiszteletes. – Minket a középiskolában világpolgárrá neveltek, ezért 1956-tal való találkozásom felébresztette, felerősítette szunnyadó nemzettudatomat, a magyarsággal való összetartozásom érzését. És ezt élték át rajtam kívül sokan mások is: lelepleződött a felébredtekben a hamis propaganda, kinyílott szemünk egy más világra, lélekben többek lettünk, lázadt igazságérzetünk – folytatta.
Mindezek ellenére a teológusok nem jutottak tovább a rádió hallgatásánál, néhány vers elolvasásánál. Aztán véget ért a csoda, és át kellett éljék a forradalom leverését is. Ezután szinte másfél évig nem történt semmi, 1958 márciusának egyik reggelén azonban a Szekuritáté emberei jelentek meg a teológiai intézet kapujában. A forradalom alatt tanúsított lelkesedésük, büszkeségük most félelembe csapott át. Aznap a teológián nem tartottak órákat, lakószobáikat nem hagyhatták el. Testi szükségleteiket is csak kísérettel végezhették.
– Csaknem 40 fiút vittek el aznap, hogy miért, azt senkivel nem közölték. Pár nap múlva néhányukat hazaengedték, másokat azonban hosszú börtönévekre ítéltek.
A legkisebb ítélet hat év kegyetlen börtön volt, és ma már tudjuk: a Duna-deltában végzett rabszolgamunka enyhébb büntetésnek számított. Csodálatos ifjak pusztultak el a börtönévek alatt, nem mehettek haza szüleikhez, nem folytathatták teológiai tanulmányaikat. Akik mégis befejezhették később az egyetemet, a testi- lelki sebeket kellett viseljék életük végéig – emlékezett, majd feltette a kérdést: ilyenképpen vajon volt-e értelme az 1956-tal kapcsolatos sok-sok szenvedésnek, veszteségnek?
Határozott igenlő választ adva a kérdésre, megjegyezte, 1956 komoly kísérlet volt a világkommunizmus megdöntésére. Megroppant a hatalmas építmény, megindult a bomlási folyamat, amely aztán évtizedek múlva kiteljesedett. Bebizonyosodott, hogy egy földi hatalom lehet nagyon erős, az elnyomás lehet kegyetlen, de örök nem.
Három, egykori elsőéves társáról is szólt: Miklós István börtönbüntetése letöltése után elvégezhette ugyan a teológiát, de korán meghalt, Bibó László már nem folytathatta tanulmányait, Elekes Levente pedig a börtönben végezte.
– Nagyszerű magyar embereknek kellett megsemmisülniük mindössze azért, hogy hallgatták a rádiót, vagy elolvastak néhány verset. A történtek után a teológiáról a régi, emelkedett hangulat eltűnt, a tanárokat kicserélték, az intézmény már soha többé nem lett a régi – összegezte gondolatait.
Azokhoz Krizbai Imre tiszteletes fűzött egy történetet: Imre teológiai professzor úr lányának, Imre Magdának a bűne az volt, hogy a teológusok kérésére Petőfi hazafias verseit gépelte. Akik ezeket a verseket később osztogatták, 16 évet kaptak, aki gépelte, azt megsajnálták. A bíró így szólt hozzá: „Kedves hölgyem, annyira sajnáljuk önt, ezért felmentjük, csak annyit mondjon, hogy megbánta, amit tett”. Imre Magda felállt, meghajtotta magát, és a következőket mondta: „Köszönöm a kegyet, én önök előtt ünnepélyesen bejelentem, hogy ezt tudatosan tettem a magyar népért, hazámért”. „Jutalma” tizenhét év börtön volt…
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Emléktábla a hajdani papilakon
Egy nép azt mondta: elég. E Márai versből vett sor jeligéje alatt szervezte meg az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete október 23. első rendezvényét a megyeközpontban. Emléktáblát avattak csütörtök délután az egykori Lenin (ma Forradalom) utca 8. szám alatti épület falán.
Lassan közismertté válik: Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot Erdélyben az ötvenhatos forradalom után. Illő tehát, hogy legalább egy emléktáblával megörökítsük a forradalom áldozatainak, a zsarnokság által meghurcolt szenvedőinek emlékét. Ez a gondolat késztette a megemlékezés idei szervezőit arra, hogy egy emléktáblát leplezzenek le az egykori Lenin, ma Forradalom utca 8-as számú házának falán – mondta el Peti András alpolgármester.
Ebben az épületben volt a mindenkori vártemplomi lelkészek szolgálati lakása, itt lakott a 2005-ben elhunyt Fülöp G. Dénes is, akit a magyarországi forradalommal kapcsolatba hozva 1959-ben ítéltek 11 év börtönre papsága első évében. A külföldi diplomáciai beavatkozásra az akkori román hatalom kénytelen volt amnesztiát hirdetni a politikai elítélteknek, így aztán 1963-ban, négy év börtön és kényszermunka után szabadult.
De ne feledkezzünk meg a megtorló rendszer más marosvásárhelyi lelkész-áldozatairól sem: Varga László 1956 őszén, Budapesten tartózkodva részt vett a magyar forradalom eseményeiben, s hazatérése után sem hallgatta el együttérzését az akkor már levert forradalommal. 1957 márciusában letartóztatták, és a Dobai-per másodrendű vádlottjaként hazaárulás vádjával életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Szamosújváron, Piteşti-en, Désen raboskodott, 1964-ben a közkegyelmi rendelet alapján szabadult. Ugyancsak Marosvásárhelyen élt Csiha Kálmán, Erdély egykori református püspöke is. 1957-ben koncepciós per áldozata lett, 10 évi börtönbüntetésre ítélték, ebből hat és fél évig tartották fogva Románia különböző börtöneiben, munkatáboraiban. Szabadulásáig megjárta Románia legrettegettebb börtöneit és internáló táborait – több helyen fordult meg rabként, mint diákkorában iskolásként. Nem sokkal letartóztatása után született meg kislánya, akit csak szabadulása után, hatévesen láthatott először. 1964-ben ő is amnesztiával szabadult. 2007-től a marosvásárhelyi református temetőben nyugszik.
A ház falára helyezett emléktábla rájuk, de a többi elhurcoltra, Csorvásy Szabó Gyulára, Dénes Dávidra, Fülpösi Jenre, Gráma Jánosra, Horváth Ferencre, Joó Sándorra, Kacsó Tiborra, Kelemen Kálmánra, Kun Zsigmondra, Miklós Istvánra, Molnár Mihályra, Nagy Gézára, Péter Lórántra, Tatárné Péterfi Irénre, Lukács Gergelyre, Séra Istvánra, Sipos Jánosra, Szántó Jánosra, Veress Sándorra, Veress Zoltánra, Bereczki Gyulára, Schuller Jenőre, Szatmári Zoltánra, Molnár Jánosra, Sárpataki Jánosra, a többi megkínzottra, a meggyilkoltakra, Dudás Józsefre, Preisz Zoltánra, Kónya Istvánra, Huszár Józsefre, Orbán Károlyra is emlékeztet mostantól fogva.
Az emléktábla leleplezése után a megemlékezők a Vártemplom mellett, a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban felállított kopjafánál koszorúztak. A kopjafát az a Veress Sándor kezdte el faragni, aki maga is szenvedő alanya volt a forradalom miatti erdélyi megtorlásoknak. Hét mélyedés van a fán, mintegy emlékeztetve a faragó hét börtönévére (1957–64). A faragást Miholcsa József szobrászművész fejezte be.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Tartják a kántálás szokását Havadtőn
Havadtőn idén karácsony este is felcsendült a kántáló férfiak éneke. Bár egyre nehezebb összegyűjteni az éneklő csapatot, a hagyományt őrzők bíznak abban, hogy a következő években is lesz, aki énekeljen. 
Havadi Gyula a hetvenes évek végétől, tizenéves kora óta jár kántálni. „Akkoriban összegyűltünk, és este tizenegy felé elindultunk a falu végétől. Nem mentünk be sosem házhoz, egyedül a paplakhoz invitáltak be. A falu mintegy 12 pontján álltunk meg, ott énekeltünk, utolsóként pedig a temetőre mentünk, ott elénekeltünk két egyházi, két világi karácsonyi éneket és a székely himnuszt. Most is elénekeltük az egyik világi nótát, de már nem tudják a fiatalok” – meséli. Az idén tizenegy férfi gyűlt össze, a kántálás megszervezése pedig Koncz Róbertnek köszönhető, ő próbálja éltetni a hagyományokat, de mint beszélgetőtársaim elmondták, nagyon nehéz: „Nincs aki énekeljen, nem is tudják a fiatalok az énekeket” – foglalják össze.
Miklós István az édesanyjától tudta meg, hogy a negyvenes évekig az volt a szokás, hogy a fiatal legények összegyűltek egy háznál, és megszervezték a kántálási menetet. „Addigra a szülők jelezték, hogy kik akarják fogadni a kántálókat. Sütöttek fánkot, rétest és almás tésztát. Akkoriban behívták őket a házakhoz, a házban is énekeltek, úgyhogy eltartott egész reggelig, délig a kántálás” – meséli, majd elkezdi sorolni azoknak a muzsikusoknak a nevét, akik a kántálókat kísérték: a ravai tárogatós Demeter Lajos bácsi, a havadtői tárogatós Menyhárt András, Kuri Béla bácsi és Nagy Sándor a harmonikáikkal. De híresek voltak az erdőszentgyörgyi cigány muzsikusok is, akik karácsony első napján lementek a faluba, tudták, hogy ki fogadja őket, mentek, muzsikáltak, megkínálták őket. Ez a szokás azonban már a hetvenes évek közepétől megszűnt.
„Gyermekkorunkban karácsony első napján a rokonsághoz jártunk rigmust mondani” – emlékezett még távolabbi időkre Havadi Gyula, majd sebtiben el is mondta az ötven évvel ezelőtt tanult verseket. Miklós István arra is emlékszik, hogy az ő fiatalkorában a férfiak két részre oszlottak: fiatalokra és idősekre, és egy-egy csoportban harminc-negyven férfi volt. „Most is úgy kellene, de nem gyűlünk össze annyian” – teszi hozzá Gyula.
A karácsony esték tele voltak élményekkel: „Emlékszem, hogy egyszer bejöttünk a temetőről, és egy ugyanilyen hó nélküli karácsony volt, sár is volt. Hazafelé jövet behívott Csiszér Misi bácsi. Akkora sárt csináltunk, hogy másnap karácsonyra volt mit takarítsanak!” – meséli nevetve a régmúlt történetet Gyula.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Három kitüntetés erdélyieknek (Külhoni Magyarságért Díjak)
Összesen tíz Külhoni Magyarságért Díjat adtak át tegnap Budapesten, a Parlamentben. A kitüntetéseket Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományozza a külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért.
Idén Erdélyből Miholcsa József szobrász, a Segesvári Gaudeamus Alapítvány, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kapta az elismerést, díjazták a felvidéki Dunaág Néptáncműhelyt, valamint a KOR-ZÁR verséneklő műhelyt, a vajdasági Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoportot, a kárpátaljai Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttest, a Hollandiában élő Tóth Miklós István református lelkészt és a Kanadában működő Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyházköz­séget és Magyar Iskolát. Az ünnepségen tartott beszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kifejtette, augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen „kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította”. A kereszténydemokrata politikus azt mondta, hogy a magyar nemzet megmaradása egyrészt a nyelvi, kulturális és történelmi azonosságtudat megőrzésén, másrészt az ehhez szükséges közjogi keretek biztosításán múlik. Példaként említette, hogy Szent István a keresztény állam létrehozásával közjogi egységbe foglalta a magyar nemzetet, így a törzsek Magyarországából létrehozta az apostoli Magyar Királyságot. „Innentől kezdve ez az acélabroncs tartotta meg a kulturális értelemben vett nemzetet” – fogalmazott, hozzátéve, a kulturális és a politikai nemzet fogalmai azóta is szétválaszthatatlanok. Semjén Zsolt kiemelte, hogy az államnak mindezek miatt szimbolikusan is el kell ismernie azokat, akik munkájukkal segítik a magyarság azonosságtudatának megőrzését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külhoni Magyarság Díj erdélyieknek: Miholcsa Józsefet is kitüntették
A külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért idén tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át Magyarországon, amelyet a miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományoz az arra érdemeseknek.
Idén három erdélyi kitüntetettje is van a díjnak: Miholcsa József marosvásárhelyi szobrász, a Segesvári Gaudeamus Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Gimnázium. Rajtuk kívül még a felvidéki Dunaág Néptáncműhely, valamint a KOR-ZÁR verséneklő műhely, a vajdasági Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport, a kárpátaljai Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes, a Hollandiában élő Tóth Miklós István református lelkész és a Kanadában működő Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyházközség és Magyar Iskola vehette át a díjakat.
Miholcsa József szobrászművész 1953-ban született Marosvásárhelyen. Szülővárosában a Művészeti Gimnáziumban érettségizett, majd Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. Egyik alapítója, majd vezetője az 1993-ban létrehozott Kézdivásárhely melletti Nemzetközi INCITATO lovas művésztábornak. Pályája elején és emlékműszobrászatában összefogottan realista, fából faragott szobraiban, fali plasztikáiban a kopjafák és székely kapuk kozmikus jelképeit, díszítőmotívumait, valamint stilizált figuratív elemeket használ. Munkáiban kiemelt szerepet nyernek a magyar nemzeti mítoszok, sorskérdések. Faragott, ácsolt szobrainak formavilágát számos közösségi épület külső vagy belső díszítésénél hasznosítja. Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be alkotásaival. Köztéri művei megtalálhatók Kézdivásárhelyen, Torján, Gyergyószentmiklóson, Makó, Dálnokban, Korondon, Nagyernyében, Sárpatakon.
A Segesvári Gaudeamus Alapítvány nevében Tóth Tivadar igazgató vette át az elismerő oklevelet és az emlékplakettet annak elismeréséül, amit az alapítvány a két évtizedes fennállása alatt a segesvári szórványmagyarság szülőföldön való megmaradásért, anyanyelvének megtartásáért és identitástudatának megőrzéséért kifejtett. „A díj megerősít abban a tudatunkban, hogy az elmúlt 22 évben jó munkát végeztünk és ezt a munkát a jövőben is folytatnunk kell” – fogalmazott az alapítvány igazgatója.
A dévai Téglás Gábor Iskolaközpont Hunyad megye egyetlen állami tanintézménye, amely óvodás kortól az érettségiig anyanyelven biztosítja a magyar diákok elméleti és szakoktatását. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű oktatási központjának létrehozásához, amely 2005-től szolgálja a dél-erdélyi szórványmagyarságot.
Az ünnepélyes díjátadón, a Parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt: augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen „kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította”. Úgy fogalmazott, hogy Szent István országépítő munkája akkor vihető tovább, ha mindenki kis Szent Istvánként tevékenykedik saját őrhelyén.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Csángó magyarok világtalálkozója
A reformáció 500. évfordulójára emlékeztek az elmúlt hét végén Brassóban és Hétfalu minden településén a csángó-magyarok világtalálkozóján. Ha figyelembe vesszük, hogy a kulturális rendezvényeken jelen volt Barcaújfalu, Krizba, Apáca képviselete is, elmondhatjuk: együtt ünnepelt Délkelet-Erdély evangélikus magyar hitközössége.
A Brassó-belvárosi evangélikus templomban a rendezvénysorozat egyház- és eseménytörténeti résszel, tudományos kerekasztallal vette kezdetét. Az előadókat, a világiakat, a megjelent hívek közösségét Zelenák József egyházmegyei esperes köszöntötte. Kolumbán Vilmos, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora – földink – ecsetelte a királyföldi és barcasági reformáció történetét, kitért a barcasági vallásújítás úttörőjére, Johannes Honterusra is. A szervezők külön meghívottja, a Brassói Gernot Nussbacher történész, levéltáros és Honterus-kutató magyar nyelven pásztázta Honterus életpályáját, tevékenységének jelentőségét a protestantizmus ösvényének alakításában. A történelmi szász hegemóniáról esett ugyan szó, ennek kapcsán a Cenk alatti város és a szászság műveltség- és szellemalakító jelentőségéről is, több résztvevő azonban – miként azt jelezték – részleteiben szerette volna hallani, hogy milyen hatása volt ennek a folyamatnak és hogyan ment végbe Csángóföldön, gyanítva, hogy a reformáció közel sem volt mindenütt teljesen felhőtlen. Ezt az óhajt mintha alátámasztanák a csernátfalusi Bencze Mihály tanár, író, költő és ismert közéleti személyiség sorai, akinek a Barcasági csángók rövid története című írásában ez olvasható: „A reformáció idején a Brassói szászok Honterus vezetésével evangélikus hitre tértek. Hasonló sorsot erőltettek az addig zömében katolikus hétfalusi magyarokra. Egyik napról a másikra, akaratuk ellenére evangélikus vallásúak lettek. (...) Számtalan át nem aludt éjszakán töprengtem azon, hogy hol lehetnek azok az okmányok, dokumentum, írás, könyv, amelyből, ha már más minden dokumentum elveszett, a barcasági csángómagyarok igaz történelmét mégis meg lehetne írni. Hisz a természeti katasztrófákon és emberi butaságokon kívül történelmünk írásos dokumentumait hamisította és pusztította Róma, a frankok, az erdélyi szászok, a törökök, az osztrákok, a szerbek, a románok, a szlovákok, az oroszok, az izmusok, és hadd ne soroljam tovább.” A csángókérdéssel foglalkozó helyi tollforgatók igyekeztek ugyan az elmúlt 26 év alatt némi fényt deríteni erre a témakörre helyi kiadványokban, hangsúlyozva azt, hogy Brassó közelsége sok jót hozott, de ugyanannyi gondot is, meg kellett küzdenie a közelségében élő maréknyi magyar csángóságnak azért, hogy még ma is beszélhesse anyanyelvét, énekelhesse népdalainkat, megőrizze egykori népviseletét, borica-táncát.
Péntek délután Brassóban a Redutban tartottak megnyitó konferenciát lelkészek és egyházvezetők részére, köszöntőt mondott Adorjáni Dezső Zoltán püspök, előadást tartott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a világtalálkozó meghívott résztvevője.
Türkösben, Bácsfaluban
A Brassói pénteki egyháztörténeti előadásokat gyerek- és ifjúsági istentisztelet előzte meg csütörtökön Türkös evangélikus templomában, amelyet Ifjúsági Nap követett a Zajzoni Rab István csángó költő nevét viselő elméleti líceumban. Az összes csángó falu iskolái képviseltették magukat. A tanulók számára fontos rendezvény tematikája a reformáció 500 esztendeje volt, a versenyző diákok felhasználhatták addigi magyar történelmi és irodalmi ismerteiket.
− Négy rövid történelmi előadást hallgattak meg a versenyt megelőzően a gyerekek, s az ott készített jegyzeteiket, a hallottakat is felhasználták a vetélkedőn. Feladatlapot készítettünk, és bizottság értékelte a feleleteket – tájékoztatott a szervezésben oroszlánrészt vállaló Kóródi Levente türkösi lelkipásztor. Bízunk abban, hogy a vetélkedő hozadéka mAradandó és hasznos lesz a csángó fiatalság aranytartaléka számára az elkövetkező évek során.
A bácsfalusi evangélikus templomban Kovács Lehel egyetemi tanár emlékest keretében értekezett a Bácsfaluban született nagy csángó szobrász, Istók János életművéről. Ezt követően a templomban elhelyezték Miklós István bácsfalusi kőfaragó Istóknak szentelt emlékplakettjét.
Tatrangban, Pürkerecen, Csernátfaluban
Tatrangban a krizbai gyerekek és fiatalok léptek színpadra. Szombaton a zarándoklatra indulók megkoszorúzták a költő Rab István zajzoni mellszobrát, majd hagyományos népviseletben, lovas bandériummal vonultak a pürkereci istentisztelet színhelyére.
Az ökumenikus istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök hirdetett igét, a romániai Evangélikus-lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetésében – Reményik Sándor-díjban – részesítették Kövér László országgyűlési elnököt és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt. Itt láthatta ismét a népes közönség a színpadon a háromfalusi boricásokat, a csángó leányok táncát, az apácai tánccsoportot.
Nem volt hiány vásári sokadalomban sem: lacikonyha, bogrács és hűsítők várták a vendégeket. Az eseményt ünnepi emlékest zárta a csernátfalusi evangélikus templomban, s a pürkereci nagyszínpadon szombat este a Cover Rock Band koncerttel rekesztette be a világtalálkozót.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Leleplezőim (Egy megfigyelt család /22.)
A Securitate Levéltárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz ( CNSAS) – a bizalom miatt ennek magyar tagjához, Csendes Lászlóhoz – többször fordultam a rám állított „informátorok” és „források” valódi nevének megismeréséért. Mindmáig sikertelenül. A tanács elnöke 2006-ban így válaszol: „numele reale ale persoanelor numai dacă acestea pot fi stabilite cu certitudine”. Azaz: csak, ha a valós neveket teljes bizonyossággal meg lehet állapítani. Meggyőződésem, hogy nem rajtuk múlott. Így aztán ma sem tudom biztosan, kit fed a „Kemeni”, a „Málnási”, a „Kerekes”, a „Chilachi”, a „Kovács Károly”, az „Olteanu”, az „Imre”, a „Miklós István”, a „Lemhényi Attila”, a „Popescu”, az „Ötvös Géza”, a „Poenaru Ioan”, az „Antonescu”, a „Dorneanu E”, a „Zoltani” név. Van, akit szinte biztosan azonosíthatok, van, aki nevét csak sejtem, és van, akiről fogalmam sincs, hogy ki ő.
Tizenöt név... Tizenöt, becsületét eladó, embertársainak kifürkészésére vállalkozott hús-vér ember. Bizonyára ma is környezetemben él, aki él, mások meg igyekeztek oda elpályázni, ahol a becsületükön esett foltot senki nem ismeri. Soha a politikai fordulattól eltelt évek alatt nem vett egyik sem bátorságot, hogy eljöjjön hozzám tettéért bár bocsánatkérő szavakkal vezekelni. Nem egyformán bűnösök. Írásomban példákat adok azokról, akik igyekeztek semleges (vagy számomra kedvező) véleményt leírni, adni, de azokról is, akiket irántam érzett gyűlölet vezérelt nyilatkozataikban. Nem a valóság. Arról legtöbben „zárkózottságomra”, „politikai témák kerülésére” vagy csak a „sakk és a biológia iránti vonzalmamra” hivatkozva, tényszerűen szóltak. Ők lehettek tisztességes emberek, de megzsaroltak, megfélemlítettek vagy apróbb szabálytalanságok miatt bajban lévők. A maguk rendjén igyekeztek nem ártani. Az „Antonescu” nevűről külön írok (gondolom, hogy ki volt), mert arcátlan hazugságával akart ártani nekem. De lássunk néhány példát!
Az S. T. névrövidítés egyértelműen Scridon Teodor, kiváló sakkozó kollégánk, rendőrtiszt, román ember létére azt nyilatkozza, hogy nem bocsátkozom politikai tartalmú beszélgetésekbe, és nem vagyok nacionalista-soviniszta hangvételű ember. „Chilachi”, „Zoltani” és „Olteanu” azt nyilatkozzák, hogy mind otthon, mind a munkahelyemen visszahúzódó magatartásom van. „Málnási” (A. I. munkatársam volt, a nyilatkozatból következtetve) így értékel: „...nem nagyon ismeri a mesterségét, gyámoltalan ember, nem ismeri ki magát dolgaiban, úgy megy az utcán, mint egy kóbor kutya. Semmit nem valósított meg sem az életben, sem szakmai téren, a sakkal tölti a napjait, elhagyja azt a helyet, ahol jelenlétében politikáról beszélnek stb.” Ha a nevét jól sejtem, soha nem rokonszenveztünk egymással, italt mértéktelenül kedvelő kolléga volt. Meghalt.
„Kemeni” (D. Gy. lenne?) a Kolcza-kertben pálinkázik velem, feltételezi, „a hajlamosság megvan benne, hogy a városban röpcédulát terjesszen”. Ugyancsak „Kemeni” az, aki politikai múltamra kíváncsi. Neki válaszolom: „majdnem semmi, amit tettem, csupán, hogy magyar vagyok, voltam és leszek...” „Kovács Károly” – emlékszem rá, rovarölő szerért jött hozzám a laborba, ő dr. Németh Ernő a Sanepidtől – „agyi (kortikális) gátlásról” ír 1986-os jelentésében velem kapcsolatban, ami miatt nem szívesen emlékszem a börtönévekre, nem gyűlölettel, hanem félelemmel és elborzadva... Nyájaskodó, behízelgő modora mindig undort keltett bennem.
A két mellékelt dokumentum részlet az eredeti nyilatkozatokból. Az elsőben arra utasítják a közelembe férkőzött „Chilachi” informátort, hogy figyelje, otthon mivel foglalkozom, kik és miért látogatnak engem, milyen dokumentumokat tartok, be akarok-e hozni külföldről tiltott, nacionalista-irredenta irodalmat, vagy írok-e ilyesmit, hogy kivigyem az országból? megyek-e más megyébe, mikor és főleg milyen céllal?
A második szövegben Bákó megyei „forrást” említenek (ő Demse Márton tanító, mozdonyvezető), akit egyeztetett feladattal rám kell állítani. 1984-ben meglátogatott (a szoborrobbantás előtti nap). Nem tudtam, hogy dolgozott a szekunak, inkább üldözöttként ismertem.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nem mAradhatunk romokban” – Atyhán elkezdődött a templom újjáépítése
utók jönnek és mennek az udvaron, adományokat hoznak magánszemélyek és vállalkozók. Eközben az emberek szorgoskodnak: állványt építenek, takarítanak, falat törnek. A pap mindent a kezében tart, tudja, hogy rajta múlik az újrakezdés, neki kell tartania a lelket a 200 fős gyülekezetben. A Hargita megyei Atyhán jártunk a hét végén.
Egy hete villámcsapás következtében az oldalfalak és a torony kivételével porig égett az atyhai, Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom. Mára már eltakarították az elégett mAradványokat, pénteken 58 önkéntes segédkezett a munkálatokban. 19 utánfutónyi hulladékot szállítottak el, tudtuk meg egy helybélitől, aki néhány társával együtt éppen haranglábat épített, hogy legyen, amivel misére hívják a templom nélkül mAradt közösséget.
A Feltámadás-szobor megmAradt
A falu első temploma a 16. században pusztult el, de csak 1642-ben fejezték be a régi templomot, amely a mai helyén állt, de az hamarosan túl kicsinek bizonyult. 1799-ben épült meg az új, nagyobb templom, amely 1867-ben szintén a tűz martalékává vált. A templom az ezt követő felújításnak köszönhetően nyerte el a bő egy héttel ezelőtt még látható formáját. 2014-ben fejezték be teljes tatarozását. Az 1867-es tűzvész is hasonló pusztítást végzett, annak emlékeként őriztek egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló megszenesedett szobrot. Ez sajnos a szeptember 18-i tűzvészben elégett, megmAradt azonban egy másik, Krisztust feltámadása után ábrázoló szobor. A helybéliek csodaként tekintenek erre, mivel a szobor körül minden megsemmisült.
„Sok erőt ad ez számunkra, azt jelképezi, hogy a templomnak és a közösségnek fel kell támadnia, romokban nem mAradhatunk. Eddig nem tapasztalt összefogás lett úrrá a falu apraja-nagyján. Még nem látom, hogy miért rótta ezt a nagy feladatot ránk a Jóisten, de biztos vagyok benne, hogy néhány hónap múlva már érteni fogom ezt az egészet. Nyugdíjazásom után, augusztus elsején jöttem ehhez a plébániához. Azelőtt 15 évig Gyergyóalfaluban, egy jóval több lelket számláló egyházközségben szolgáltam. Az érsek úr Atyhát jelölte ki számomra azzal a megjegyzéssel, hogy itt nem vár olyan sok munka rám, többet pihenhetek. Másfél hónap szolgálat után azonban egyik napról a másikra teljesen felfordult az életünk” – mondta a Maszolnak könnybe lábadt szemmel Ft. Adorján Imre plébános.
A közmunka a falu lelkét éleszti újjá
Máthé Árpád gondnok a vihar estéjén a templom előterében indította be a harangokat, hogy a viharfelhőket elűzzék vele. Felidézte: néhány perc harangozás után égésszagra lett figyelmes. Ekkor kinyitotta a templom ajtaját, már minden lángokban állt. Egy szőnyeget és néhány miseruhát és kegytárgyat tudtott kimenekíteni. „A plébános úr a szentségtartóért rohant. A tűz olyan gyorsan terjedt, hogy nem volt, mit tennünk” – magyarázta a gondnok, miközben körbevezetett a törmelékektől már megtakarított templommAradványban.
Nemcsak a templomi berendezés, hanem a harangok is megolvadtak. A nagyobb, majdnem 300 kilogrammos harangból csak egy kis darab mAradt meg, a legkisebb teljesen megsemmisült, míg a középső használhatatlanná vált. Ott jártunkkor éppen az állványt rakták össze, amelyre két harangot szerelnek fel, ezeket Lázár Imre, Székelyudvarhelyi harangöntő mester adta ideiglenesen használatba az atyhatiaknak. A helyiek a templom közelében található ravatalozót használják átmenetileg templomként.
Az összefogás ereje
„Olyan orgonánk volt, hogy a környéken sehol nem volt ilyen szép hangú hangszer. A harangok pedig olyan egyedi hangon szóltak, hogy nem lehetett összetéveszteni más falu harangjával. Ha húzták, mindenfelé hallatszott, mert Atyha a hegyoldalban fekszik. Nagyon sajnáljuk a templomot, mert csak most, néhány éve lett ilyen szép” – fájlalta a veszteséget Miklós Margit néni, helybéli lakos.
„A kollektivizálás előtt még 1800-an voltunk a faluban. Összejártunk fonóba, segítettünk egymáson, jó volt a hangulat. Ma már kiürült a falu, az iparosítással a többség elköltözött főleg Temesvárra, de Szebenben, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is sokan letelepedtek” – mesélt a régi időkről Miklós István bácsi, aki a legjobban a közösségi szellemet hiányolja a faluban. Szerinte jó látni, hogy legalább most mindenkit megmozgat a templom katasztrófája, azt mutatja, hogy még törődnek a faluval.
A Korond községhez tartozó településre eddig nem látott figyelem irányul, az összefogásnak köszönhetően talán még a tél beállta előtt sikerül befedni a templomot.
Az atyhaiaknak adományokra van szükségük, ahhoz hogy a templomot újjáépítsék. Három bankszámlát is nyitottak erre a célra, lejben, forintban és Euróban is lehet adakozni a Parohia Romano-Catolica Atia névre. Banca Comerciala Romana, SWIFT kód: RNCBROBU. Lej: RO31 RNCB 0156 0164 4788 0006; Euró: RO04 RNCB 0156 0164 4788 0007; Forint: RO74 RNCB 01560 1644 7880 008.
Kovács Boglárka
maszol.ro