Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Miheller Sándor
1 tétel
2011. május 25.
Kisvárosi világszenzáció a kommunizmusban
Kerek negyven esztendővel ezelőtt akciófilmbe illő sztoritól volt hangos Margitta. 1971. május 27-én hat margittai fiatalember olyat tett, ami világszenzációnak számított, amivel rendesen odapörköltek a kommunista rezsimnek. Hónapokig tartó egyeztetés és szervezés után sikerült külföldre szökniük, ám nem akárhogy. Repülőgépet térítettek el a nagyváradi repülőtérről. Az akció kieszelője és vezére Moka Béla volt.
A ma 71 éves „fiatalemberrel” margittai otthonában ülünk le beszélgetni. Béla bácsi csillogó szemmel eleveníti fel a múltat, nem sokat kell kérdezni, megy a nosztalgia. „Elegem volt a komcsik uralmából, a munkáspardicsomból. Elkezdtem a külföldre való kiszökés gondolatával foglalkozni. De hát rokkant létemre, egyedül?” – mondja Béla bácsi, akinek 18 évesen egy traktorbalesetet követően amputálni kellett a jobb lábát. Néhány barátjával megosztotta terveit, ám nem mindenki volt olyan lelkes. Volt, aki egyenesen őrültnek nevezte. Aztán mégiscsak akadt pár vakmerő jó barát, akikkel Bécset szemelték ki úti célnak. Miheller Sándor, Papp János, Papp József, Weiser János, Vámos Róbert és persze a bandavezér Moka Béla. A társaságban Moka volt a legidősebb: 32 éves. A legfiatalabb Vámos Róbert akkor még 19 éves diák volt. Mivel több próbálkozás is kudarcba fulladt, a fiúk úgy döntöttek, hogy nem várják meg a felszállást, hanem kívülről támadják meg a gépet. A Nagyvárad–Bukarest menetrend szerinti járatot szemelték ki. Moka elcsente otthonról vadász édesapja puskáját, valamint elhappolták az egyik jóbarát fegyverét is. A két vadászpuska mellé szereztek egy harmadikat is, valamint késekkel szerelték fel magukat.
Belsö Alc. Próbálkozás és siker
Május 27-én reggel autóval vitették magukat a nagyváradi repülőtérre. A géphez hajtottak. Az utasok éppen szálltak befelé a gépbe, amikor a fiatalemberek elővették a fegyvereket és eldördült néhány lövés. Az emberek menekültek, miközben Papp József és Vámos Róbert likvidálta a gépen lévő fegyveres szekust. Mivel a pilóta is menekülőre fogta, erőszakkal vitték a gépre a másodpilótát, a fedélzeti műszerészt és a rádióst. Közben a katonaság már lövéseket adott le a gépre. A fiúk azonban nem hátráltak, és a gép a magasba szállt. A másodpilóta az utolsó pillanatban emelte fel a gépet. A kifutót ugyanis egy ciszternával és egy terepjáróval zárták el.
Alc. Út és úti cél, szabadság
A másodpilótát ugyan rádión utasították, hogy Aradra vigye a gépet, ám szerencsére a fiúk tudtak tájékozódni. „Muszáj volt megütnöm a műszerészt, hogy tudomásul vegyék, nem viccelünk. Miután Magyarország felett jártunk, a rádiós szólt, hogy le kell szállnunk Ferihegyen tankolni. Mivel Bécs körülbelül akkora távolságra van Váradtól, mint Bukarest, tudtuk, hogy nem kell tankolni. Ekkor a rádióst vágtam fejbe. Többet nem akadékoskodtak”. Miután túljutottak a magyarországi szovjet vadászrepülők támaszpontjain, a gép Bécsben landolt. A fiúk itt megadták magukat. Odakint fejenként két év börtönre ítélték őket, csak Moka kapott két és fél évet, mint a csapat vezére. Bécsben a büntetés mellett azonban nagy tiszteletnek örvendtek, miközben idehaza szinte teljes egészében lecserélték a megyei és margittai szekuritátét. A bécsi börtön kápolnájában külön magyar nyelvű istentiszteletet tartottak számukra. A legtöbb segítséget Mindszenty József bíborostól és az általa irányított szeretetszolgálattól kapták. Mivel a világsajtót bejárta a hír, hogy a gépeltérítők erdélyi magyarok voltak, a Kanadai Erdélyi Magyarok Szövetsége is felkarolta a fiúk ügyét. A szervezet elnöke, gróf Teleki Béla élelmiszer- és könyvcsomagokat küldött nekik. A szabadulás után a traiskircheni menekülttáborban kaptak menedéket. Moka Béla megtanult németül, géplakatosként dolgozott jó fizetésért, s ami a legfontosabb volt: az, hogy szabadon élt. Valaki azonban nagyon hiányzott neki. A felesége, Irénke. Moka Béla új terven törte a fejét. Végül a feleség nem tudott kimenni, hanem Moka került vissza a kommunista Romániába. Egy Szerbiába való kiruccanás alkalmával Mokát elfogták, majd átadták a román hatóságoknak.
Alc. Bűnhődés és szabadulás
Míg a fiúk Bécsben ültek, addig itthon fejenként 23 év börtönbüntetést kaptak, családjaikat meghurcolták. Miután Mokát elfogták, két hónapig a szekuritáté bukaresti székhelyén földalatti cellákban tartották, majd 1975 decemberében áthelyezték a szamosújvári börtönbe. Amíg oda nem került, nem volt dupla páncélozott ajtó a börtönben. 1987-ben áthelyezték Craiovára. Orvosi ellenőrzésre, fürödni, beszélőre, mindenhova bilincsben és lábbilincsben vitték. Mindenki csodálkozott, hogy mit tehetett az a féllábú, akire ennyire vigyáznak. A szocialista Románia legveszélyesebb és leghíresebb bűnözőjeként tartották számon. Saját bevallása szerint soha nem adta fel a reményt. A szabadság számára soha nem volt kérdés. Bár voltak nehéz időszakok, azokat átvészelte. Amikor a feleségét válásra kényszerítették, amikor meghalt az édesapja, és nem kapott kimenőt, hogy részt vehessen a temetésén, akkor eléggé kiborult, de mindig talpra tudott állni. A sok megpróbáltatás után, 12 évi börtönt követően meglepetésszerűen érte a szabadulás 1988. január 26-án, Ceauşescu 70. születésnapján. Moka Béla amnesztiát kapott. Hazatérhetett, azonban ez a szabadulás nem volt Kánaán. Bár feleségét újra elvette, rendszeresen ellenőrzésre kellett járjon. Hetente jelentkeznie kellett a rendőrségen, és nem hagyhatta el a várost. Közben a szekusok szüntelenül próbálták beszervezni, hiába. Az általános hiányban külön ételjegyeket kapott, nehogy ismét fellázadjon. „Mikor hazajöttem, nem ismertem meg a saját sógornőmet. Felső utasításra ugyanoda kellett visszamennem dolgozni, ahol azelőtt voltam. Rendszeresen figyeltek. Még azt is tudták, hogy hány tő szőlőt ültettem a kertbe és milyen fajtát” – mondja Moka, akit a munkahelyén elkülönítettek a többiektől. Egyedül kellett étkeznie, és nem beszélhetett senkivel. A rendszerváltás gyökeresen megváltoztatta az életét. Az igazságügy mind a hat gépeltérítőt rehabilitálta. A többiek is hazatérhettek, persze csak látogatóba, mert ők kint telepedtek le.
Moka Béla 2001-ben ment nyugdíjba. Köztiszteletnek örvendő, „egyszerű” kisnyugdíjasként éli az életét. Ám nem minden nyugdíjas büszkélkedhet azzal, amivel ő. A margittaiak büszkék is rá, hiszen tudják, hogy Moka Béla az igazság elkötelezett híve, aki saját bevallása szerint az igazságért sosem habozott kockára tenni az életét. Negyven év elteltével is élénken él az emberek emlékezetében a gépeltérítés története. A fiatalabb generáció is – persze csak az ősök meséléséből – jól ismeri Moka Béla kalandos történetét.
Tőtős Norbert
Reggeli Újság
Erdély.ma
Kerek negyven esztendővel ezelőtt akciófilmbe illő sztoritól volt hangos Margitta. 1971. május 27-én hat margittai fiatalember olyat tett, ami világszenzációnak számított, amivel rendesen odapörköltek a kommunista rezsimnek. Hónapokig tartó egyeztetés és szervezés után sikerült külföldre szökniük, ám nem akárhogy. Repülőgépet térítettek el a nagyváradi repülőtérről. Az akció kieszelője és vezére Moka Béla volt.
A ma 71 éves „fiatalemberrel” margittai otthonában ülünk le beszélgetni. Béla bácsi csillogó szemmel eleveníti fel a múltat, nem sokat kell kérdezni, megy a nosztalgia. „Elegem volt a komcsik uralmából, a munkáspardicsomból. Elkezdtem a külföldre való kiszökés gondolatával foglalkozni. De hát rokkant létemre, egyedül?” – mondja Béla bácsi, akinek 18 évesen egy traktorbalesetet követően amputálni kellett a jobb lábát. Néhány barátjával megosztotta terveit, ám nem mindenki volt olyan lelkes. Volt, aki egyenesen őrültnek nevezte. Aztán mégiscsak akadt pár vakmerő jó barát, akikkel Bécset szemelték ki úti célnak. Miheller Sándor, Papp János, Papp József, Weiser János, Vámos Róbert és persze a bandavezér Moka Béla. A társaságban Moka volt a legidősebb: 32 éves. A legfiatalabb Vámos Róbert akkor még 19 éves diák volt. Mivel több próbálkozás is kudarcba fulladt, a fiúk úgy döntöttek, hogy nem várják meg a felszállást, hanem kívülről támadják meg a gépet. A Nagyvárad–Bukarest menetrend szerinti járatot szemelték ki. Moka elcsente otthonról vadász édesapja puskáját, valamint elhappolták az egyik jóbarát fegyverét is. A két vadászpuska mellé szereztek egy harmadikat is, valamint késekkel szerelték fel magukat.
Belsö Alc. Próbálkozás és siker
Május 27-én reggel autóval vitették magukat a nagyváradi repülőtérre. A géphez hajtottak. Az utasok éppen szálltak befelé a gépbe, amikor a fiatalemberek elővették a fegyvereket és eldördült néhány lövés. Az emberek menekültek, miközben Papp József és Vámos Róbert likvidálta a gépen lévő fegyveres szekust. Mivel a pilóta is menekülőre fogta, erőszakkal vitték a gépre a másodpilótát, a fedélzeti műszerészt és a rádióst. Közben a katonaság már lövéseket adott le a gépre. A fiúk azonban nem hátráltak, és a gép a magasba szállt. A másodpilóta az utolsó pillanatban emelte fel a gépet. A kifutót ugyanis egy ciszternával és egy terepjáróval zárták el.
Alc. Út és úti cél, szabadság
A másodpilótát ugyan rádión utasították, hogy Aradra vigye a gépet, ám szerencsére a fiúk tudtak tájékozódni. „Muszáj volt megütnöm a műszerészt, hogy tudomásul vegyék, nem viccelünk. Miután Magyarország felett jártunk, a rádiós szólt, hogy le kell szállnunk Ferihegyen tankolni. Mivel Bécs körülbelül akkora távolságra van Váradtól, mint Bukarest, tudtuk, hogy nem kell tankolni. Ekkor a rádióst vágtam fejbe. Többet nem akadékoskodtak”. Miután túljutottak a magyarországi szovjet vadászrepülők támaszpontjain, a gép Bécsben landolt. A fiúk itt megadták magukat. Odakint fejenként két év börtönre ítélték őket, csak Moka kapott két és fél évet, mint a csapat vezére. Bécsben a büntetés mellett azonban nagy tiszteletnek örvendtek, miközben idehaza szinte teljes egészében lecserélték a megyei és margittai szekuritátét. A bécsi börtön kápolnájában külön magyar nyelvű istentiszteletet tartottak számukra. A legtöbb segítséget Mindszenty József bíborostól és az általa irányított szeretetszolgálattól kapták. Mivel a világsajtót bejárta a hír, hogy a gépeltérítők erdélyi magyarok voltak, a Kanadai Erdélyi Magyarok Szövetsége is felkarolta a fiúk ügyét. A szervezet elnöke, gróf Teleki Béla élelmiszer- és könyvcsomagokat küldött nekik. A szabadulás után a traiskircheni menekülttáborban kaptak menedéket. Moka Béla megtanult németül, géplakatosként dolgozott jó fizetésért, s ami a legfontosabb volt: az, hogy szabadon élt. Valaki azonban nagyon hiányzott neki. A felesége, Irénke. Moka Béla új terven törte a fejét. Végül a feleség nem tudott kimenni, hanem Moka került vissza a kommunista Romániába. Egy Szerbiába való kiruccanás alkalmával Mokát elfogták, majd átadták a román hatóságoknak.
Alc. Bűnhődés és szabadulás
Míg a fiúk Bécsben ültek, addig itthon fejenként 23 év börtönbüntetést kaptak, családjaikat meghurcolták. Miután Mokát elfogták, két hónapig a szekuritáté bukaresti székhelyén földalatti cellákban tartották, majd 1975 decemberében áthelyezték a szamosújvári börtönbe. Amíg oda nem került, nem volt dupla páncélozott ajtó a börtönben. 1987-ben áthelyezték Craiovára. Orvosi ellenőrzésre, fürödni, beszélőre, mindenhova bilincsben és lábbilincsben vitték. Mindenki csodálkozott, hogy mit tehetett az a féllábú, akire ennyire vigyáznak. A szocialista Románia legveszélyesebb és leghíresebb bűnözőjeként tartották számon. Saját bevallása szerint soha nem adta fel a reményt. A szabadság számára soha nem volt kérdés. Bár voltak nehéz időszakok, azokat átvészelte. Amikor a feleségét válásra kényszerítették, amikor meghalt az édesapja, és nem kapott kimenőt, hogy részt vehessen a temetésén, akkor eléggé kiborult, de mindig talpra tudott állni. A sok megpróbáltatás után, 12 évi börtönt követően meglepetésszerűen érte a szabadulás 1988. január 26-án, Ceauşescu 70. születésnapján. Moka Béla amnesztiát kapott. Hazatérhetett, azonban ez a szabadulás nem volt Kánaán. Bár feleségét újra elvette, rendszeresen ellenőrzésre kellett járjon. Hetente jelentkeznie kellett a rendőrségen, és nem hagyhatta el a várost. Közben a szekusok szüntelenül próbálták beszervezni, hiába. Az általános hiányban külön ételjegyeket kapott, nehogy ismét fellázadjon. „Mikor hazajöttem, nem ismertem meg a saját sógornőmet. Felső utasításra ugyanoda kellett visszamennem dolgozni, ahol azelőtt voltam. Rendszeresen figyeltek. Még azt is tudták, hogy hány tő szőlőt ültettem a kertbe és milyen fajtát” – mondja Moka, akit a munkahelyén elkülönítettek a többiektől. Egyedül kellett étkeznie, és nem beszélhetett senkivel. A rendszerváltás gyökeresen megváltoztatta az életét. Az igazságügy mind a hat gépeltérítőt rehabilitálta. A többiek is hazatérhettek, persze csak látogatóba, mert ők kint telepedtek le.
Moka Béla 2001-ben ment nyugdíjba. Köztiszteletnek örvendő, „egyszerű” kisnyugdíjasként éli az életét. Ám nem minden nyugdíjas büszkélkedhet azzal, amivel ő. A margittaiak büszkék is rá, hiszen tudják, hogy Moka Béla az igazság elkötelezett híve, aki saját bevallása szerint az igazságért sosem habozott kockára tenni az életét. Negyven év elteltével is élénken él az emberek emlékezetében a gépeltérítés története. A fiatalabb generáció is – persze csak az ősök meséléséből – jól ismeri Moka Béla kalandos történetét.
Tőtős Norbert
Reggeli Újság
Erdély.ma