Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hadtörténeti kiállítás és könyvbemutató
Nagyvárad – Május 9-én, vasárnap délután 16 órai kezdettel a Tanoda Egyesület és a nagyvárad-olaszi RMDSZ körzet szervezésében hadtörténeti kiállítást nyitnak és könyvbemutatót tartanak a Posticumban.
Delorean Gyula, a nagyvárad-olaszi RMDSZ-körzet elnöke az erdon.ro-nak elmondta: egy eddig kevésbé emlegetett témáról fognak rendezvényt szervezni. Ez egy könybemutatóval egybekötött hadtörténeti kiállításmegnyitó lesz, melyet május 9-én, vasárnap 16 órától tartanak a Posticumban. Dr. Mihályi Balázs: Károly-vonal című kötetének az ismertetésén a Károly-vonal bemutatására esik a hangsúly. A ma élők meglehetősen keveset tudnak erről, és nem szokás róla beszélni. Pokoli munkát felemésztő akció volt, ahol nagyon sok munkaszolgálatos teljesített szolgálatot, és halt meg tulajdonképpen ennek a harcvonalnak a kiépítésénél. Mindenki ismeri azokat a tankárkokat, melyeket Székelyhídtól Nagyszalontáig lehet megtalálni, illetve a sok embernek a kertje végében lévő kazamata rendszereket, óriási betonépítményeket, melyeket még a mai napig sem szedtek szét.
Hadtörténeti kiállítás
A kiadványhoz közvetlenül kapcsolódik az a hadtörténeti kiállítás, melyet egy magángyűjtő-Kecse Attila– kollekciójából állítottak össze, részlegesen. Ez egy több mint tíz éves munkának a gyümölcse. Május 14., péntek délután 4 óráig lehet majd megtekinteni, naponta 8-16 óra között. “Nem csupán diákoknak ajánlom a tárlatot, hanem mindenkinek, akit érdekelnek a hadtörténeti relikviák. A kitüntetésektől a tábori levelekig, a lövedékektől kezdve a csajkákig sok minden látható lesz, a különböző nemzetek által használt rohamsisakokat is beleértve”, nyilatkozta Delorean Gyula. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Könyv jelent meg az Árpád-vonalról
A Magyar Királyi Honvédség által a második világháborúban kiépített védelmi rendszer, az Árpád-vonal 1939 és 1944 közötti történetéről jelent meg könyv, amely nagyrészt újonnan megtalált levéltári forrásokon, iratanyagokon alapszik. A kötet beszámol többek között a Komárom környéki ún. Avar-vonal tervéről is, melyet 1938 novembere után szerettek volna felépíteni. A kötet szerdán, november 4-én jelent meg.
Mihályi Balázs, a kötet szerzője az MTI-nek elmondta: az Árpád-vonal a Kárpátokban - Kárpátalján, valamint a bécsi döntések nyomán Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben - létrehozott állandó erődvonal volt, amellyel már korábban is több kutató foglalkozott. Ő azonban jellemzően visszaemlékezésekre, interjúkra, helyszínbejárásokra alapozva dolgozta fel az erődvonal történetét. Sokáig úgy gondolták, hogy az Árpád-vonal anyagai - tervrajzok, beszámolók, levéltári források - elvesztek, megsemmisültek. Az erődítményeket kutató Mihályi Balázs a magyar-román határ mentén lévő korábbi erődrendszer, a Károly-vonal történetének feldolgozásakor viszont rábukkant az egykori Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnökségének iratai között az Árpád-vonalról szóló egyes iratok másolatára.
Ezek között voltak levelezések, vázlatok, utasítások, beszámolók. A szerző sok évnyi, mikrofilmen tárolt anyag átnézésekor olyan leírásokra, tervrajzokra is rátalált, amelyekből kiderült, hogy az első erődítési elképzelés már a Felvidék visszaszerzésekor szóba került. E szerint Komárom környékén lett volna az úgynevezett Avar-vonal, ez volt az egyik első elképzelés egy állandó erődvonal létrehozására, amely végül csak papíron született meg.
Szintén számos forrás előkerült arról, hogy miután a németek elfoglalták Franciaországot, a magyarok kiküldtek egy bizottságot: nézzék meg a Maginot-vonalat, térképezzék fel annak erősségeit és gyengeségeit, amelyek végül a vonal eleséséhez vezettek. A magyar szakemberek hosszú tanulmányokban összegezték tapasztalataikat és arra a következtetésre jutottak, hogy a francia erődrendszer túl költséges és nem elég hatékony. Így a korábban másolni kezdett, nagy és páncélozott lőállásokkal felszerelt erődítmények építése helyett áttértek egy olcsóbb és hatékonyabb építési módszerre, föld alatti kazamatákkal és alagutakkal kötötték össze a védvonalat. Egyik védvonal sem volt áttörethetetlen, de - mint a szerző kiemelte - ezeknek az erődítéseknek egyébként is az volt a céljuk, hogy lassítsák a támadást és az országnak legyen elég ideje a mozgósításra. E tekintetben az Árpád-vonal sikeres volt, mert jó pár helyen sikerült sokáig tartani a védőállásokat. Ugyanakkor volt egy tervezési hibája is: csak három napra elegendő lőszer volt egy-egy erődnél - jegyezte meg a szerző.
Mihályi Balázs most megjelent könyvében a különböző erődépítési irányelvek, erődtípusok ismertetésétől az erődítési parancsnokság létrehozásán át részletesen mutatja be az Árpád-vonallal kapcsolatos terveket, költségeket és a magyar erődvonal háborús eseményeit. Külön fejezetben foglalkozik például azzal, hogy a szovjetek a front közeledtével hírszerzőket, ejtőernyősöket küldtek, hogy feltérképezzék a magyar védvonal erősségét, gyenge pontjait. Mint Mihályi Balázs megjegyezte, a szovjetek a háború alatt, majd később is több tanulmányt készítettek a magyar védelmi rendszerről és ezekben dicsérték például a magyarok sikeres álcázási technikáját. Az Árpád-vonal története után Mihályi Balázs már dolgozik következő, hasonló témájú könyvén: az egykori Csehszlovákia Magyarországgal szembeni erődítési rendszereiről szóló kötete a tervek szerint jövőre jelenik majd meg.
Mihályi Balázs: Az Árpád-vonal története 1939-1944 /Kárpátia Stúdió, Budapest/
Felvidék.ma