Az egyház hatalma, vagy a hatalom egyháza?
November 14-én és 15-én második alkalommal rendezett egyháztörténeti konferenciát Nagyváradon a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézete. A színvonalas szakmai fórum azt vizsgálta, hogy az államszocializmus időszakában az egyházak milyen magatartást tanusítottak az állammal szemben és milyen ideológiai alapokra helyezték az esetleges kollaborálást. Az esemény konklúzióiról beszélgettünk Gyarmati György történésszel, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával, valamint Nagy Mihály Zoltán főszervezővel, a Román Kulturális Intézet (ICR) alelnökével.
A mostani konferenciára lassan azt mondhatjuk, hogy egy sorozat egyik állomása volt amikor magyarországi és romániai egyházak közelmúltbeli történetét vették számba, élve azzal a lehetőséggel, hogy az úgynevezett államszocializmus korszakának iratai fokozatosan elérhetőbbé válnak – mondta el Gyarmati György. A történész hozzátette, a konferencia egyik legmarkánsabb jellemzője, hogy nem a médiában szokásos ügynökvadászati, leleplező célzatú megközelítéssel próbálta felmérni az erdélyi egyházak helyzetét, hanem a történelmi szakszerűségnek eleget téve próbált azzal szembesíteni, milyen volt állam és egyház, állam és társadalom, illetve felekezetek egymás közötti kapcsolata. Erre utal egyégként a konferencia címe is: Az egyház hatalma – a hatalom egyháza.
Sokszor azt gondoljuk, hogy az egyházak sorsát az általuk vallott hitelvek irányítják, de a konferencia is azt mutatta, hogy ez sok esetben inkább személyiségfüggő volt – mondta el Nagy Mihály Zoltán. Ennek erdélyi magyar viszonylatban Márton Áron az egyik legkiemelkedőbb példája, hiszen az ő magatartása bizonyítja, hogy római segédlet nélkül ez az egyház mégis teljesíthette küldetését Romániában, egy olyan jogi környezetben, ahol a katolikus egyház mint „megtűrt” egyház létezett – hangsúlyozta a konferencia főszervezője. Az egyének szerepére és személyes kihatásukra azonban csak történelmi visszatekintés vethet fényt.
A konferencia ugyanakkor arra is igyekezett reflektálni, hogy a politikai rendszerváltozások egyházpolitikai változásokat is vontak-e maguk után. A huszadik századi világi rendszerek történetében meglehetősen gyakori, amit manapság úgy hívunk, hogy rendszerváltás, ehhez képest a katolikus egyház esetében majd’ kétezer éves kontinuitás, de a protestáns egyházaknál is mintegy félezer éves folytonosság követhető nyomon – hangsúlyozta Gyarmati György. „Az egyházakon belül, valamikor a ’60-as ’70-es évek fordulóján van egy nehezen észrevehető rendszerváltás, amikor már az államszocializmus időszakában teológussá lett, és adott esetben már teológus korában beszervezett személyek kerülnek az egyház vezetői pozícióiba” – mondta el a történész, aki hozzátette, hogy a ’60-as ’70-es évek fordulóján ordináriussá lett egyházi vezetők kontinuitása bizonyos esetekben megmaradt még a ’89-es változások után is.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nemzetpolitika témában szervezett konferenciát a MIÉRT és a SZIT
Szilágycsehben szervezett Nemzetpolitikai Konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács november 29. – december 1. között.
November 29-én, a rendezvény megnyitóján jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke, Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Varga András, Szilágycseh polgármestere, Szabó József MIÉRT elnök és Demyen István SZIT elnök.
Demyen István SZIT elnök házigazdaként köszöntötte az ifjúsági szervezetek képviselőit, majd kiemelve a rendezvény célját elmondta: „úgy a MIÉRT-nek, mind a SZIT-nek fontos olyan kérdésekre választ keresni, amelyek nem csak politikusainkat foglalkoztatják, hanem a fiatalokat is. A konferencia teret biztosít a Kárpát-medencei fiatalok találkozásának, lehetőséget adva a tapasztalatok megosztására, szempontrendszerek összehasonlítására”.
„Szilágycsehet sokszor a találkozások városának is nevezik. Szerintünk jogos a jelző használat, hisz városunk határában három megye: Szilágy, Szatmár és Máramaros szorít kezet”- vette át a szót Varga András. Szilágycseh polgármestere elmondta, nagy örömére szolgál, hogy éppen ez a kisváros ad otthont a konferenciának, reméli, hogy nemcsak a találkozások, hanem település-, a megye- és az országhatáron átnyúló együttműködések központja is lesz a város.
Szabó József MIÉRT elnök felszólalásában kifejtette: „mi fiatalok a magunk oldaláról közelítjük meg a nemzetpolitikai kérdéseket, és számos ifjúsági szervezet képviselőit látjuk vendégül a rendezvényen érdemi vitára. Azokban az ország határain átnyúló projektekben kell közösen részt vennünk és dolgoznunk, amelyek valódi eredményeket hoznak, ezért is döntöttünk néhány hónapja a nemzetpolitikai téma mellett”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT Nemzetpolitikai Konferenciáján tartott előadásában elmondta: „a fiataloknak sokkal több kérdést kell feltenniük, mint amennyire választ tudunk adni jelen pillanatban. Olyan kérdéseket kell érintenetek, amelyekre a választ ti dolgozzátok ki a jövőben. Jelen pillanatban nehéz nemzetpolitikáról beszélni, mert egységes definícióját egyetlen politikus és szakértő sem tudná meghatározni”.
„Olyan kérdéseket kell feltennetek, amelyekre a következő években választ is kell adnotok. Erdélyből nézve minden olyan kérdés, amely a nemzeti identitáshoz és megerősítéshez kapcsolódik, nemzetpolitikának számít. Ugyanakkor mást jelent hazánkban, és mást jelent Magyarországon ez a fogalom. Mi sokkal tágabb terepen mozgunk, sokkal több mindent jelent számunkra a nemzetpolitika”- magyarázta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor előadásában hangsúlyozta: „a jövőben konszenzust kell teremtenünk a nemzetpolitikai kérdésekben, és látok jeleket, hogy elmozdulhatunk ennek irányába. Lassan mindannyian felnövünk ahhoz a feladathoz, ami egy hatékony stratégia kidolgozásához vezet. Szem előtt kell tartanunk, hogy partneri viszonyokra van szükség első sorban”.
Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke beszédében kifejtette: „csak együtt gondolkodva tudunk helytálló nemzetstratégiát kialakítani. Meg kell ismernünk egymás helyzetét, és mindehhez kiváló alkalmat teremtenek az ifjúságot érintő konferenciák. Együtt gondolkodva, egymást segítve, kölcsönös támogatással tudjuk biztosítani, hogy mi erdélyi magyarok itthon maradhassunk, ugyanakkor jó viszonyunk legyen az Anyaországgal, Felvidékkel, Kárpátaljával és Vajdasággal is.”
„A partiumi rendezvényünk idén nemzetpolitikai konferenciává nőtte ki magát, ahol lehetőség van megvitatni azokat a pontokat, amelyek összekötnek bennünket” – köszöntötte a jelenlévőket az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke. Szilágyi Róbert elmondta: „Magyarországon nemzetpolitikai vonatkozásában rengeteg stratégiát dolgoznak ki nekünk, de ha a kidolgozás folyamatában nem tudjuk elmondani a véleményünket, akkor ezek a stratégiák hiábavalóak, viszont az igazi harcot itthon kell megvívnunk, megtalálva a körülöttünk élőkkel is a közös elképzeléseket, támogatást kapva céljaink megvalósításához”.
A MIÉRT Nemzetpolitikai Konferencia programja a következő két napban:
November 30., szombat
10.00 Bodor László, az RMDSZ főtitkár-helyettese - Transsylvania Semper – Erdélyi Magyar Értéktár
11.00 Bárdi Nándor, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet – A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után
12.30 Kávészünet
13.00 Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet igazgató-helyettese - Kisebbségi lét és társadalmi (ön)szerveződés az erdélyi magyarság esetében 1918 és 1989 között
14.30 Ebéd
16.00 Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke – Szilágysági kisebbségpolitika
16.45 Kávészünet
17.00 Kerekasztal beszélgetés több Kárpát-medencei ifjúsági szervezet képviselőjével
19.30 SZIT-logó bemutatása
20.00 Vacsora
December 1., vasárnap
10.00 Partiumi Ifjúsági Konferencia – fiatal vezetők a partiumi jövőképről
Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
Debreczeni Sándor, a Bihar Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
Demyen István, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
11.30 Kávészünet
12.00 Partiumi Önkormányzatiság – Erősödő önkormányzatok
Kovács Máté, a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ frakcióvezető
Horváth Béla, Szalacs polgármestere
Bogya Miklós, Kraszna alpolgármestere
13.30 Zárás
A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát
maszol/közlemény

Történelmi előadássorozatot szervez a Balassi Intézet Bukarestben
Erdélyről, a közös magyar-román történelemről szóló előadássorozatot indít a Balassi Intézet Bukarestben, ahol szerdán tartják meg a húsz alkalomra tervezett sorozat első előadását.
A Balassi Intézet bukaresti központjának közlése szerint az előadássorozat megkísérli pótolni román vonatkozásban a magyar történetírásnak azt a hiányosságát, hogy a szomszédos országok közegében folytasson tudományos párbeszédet.
Kósa András László, a Bukaresti Magyar Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: az előadóktól azt várják, hogy köntörfalazás és udvariaskodás nélkül, kizárólag a szakmai korrektségre és a legújabb tudományos eredményekre alapozva, összefoglalóan mutassanak be egy korszakot, egy fogalmat, egy vitatott eseményt vagy személyiséget.
Az előadások célja, hogy tartalmas szakmai párbeszéd induljon az olyan tabunak számító vagy túlfűtött módon tárgyalt kérdésekről, mint Erdély népesedéstörténete, 1848 és a párhuzamos nemzetépítések kezdete, a dualizmus kora, az első világháború és az impériumváltás, a két világháború közötti mindennapok Erdélyben, az „utolsó magyar világ" Észak-Erdélyben 1940-44 között, valamint a román kommunista párt nemzetiségpolitikája.
Szerdán Stefano Bottoni magyarországi történész és Rostás Zoltán romániai szociológus mutatja be a projektet. Levetítik Galán Andrea és Zámborszky Ákos Szomszédaink a magyarok: Románia című filmjét. A továbbiakban a meghívott előadók között lesz többek között Borsi Kálmán Béla, Miskolczy Ambrus, Szász Zoltán, Varga Bálint, Egry Gábor, Hunyadi Attila, Gidó Attila, Balogh Béni, Sárándi Tamás, Nagy Mihály Zoltán, László Márton, Novák Csaba Zoltán és Lőrincz József.
MTI. Erdély.ma

Emlékkonferencia Márton Áron püspökről
Harmadik éve szervez a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért megemlékezést és konferenciát a néhai püspök születési évfordulója környékén a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson. Az idei megemlékezést augusztus 30-án, szombaton tartják.
Lázár Csillától, a Márton Áron múzeum vezetőjétől megtudtuk, első alkalommal 2012-ben szervezték meg a konferenciát. Akkor az volt a cél, hogy a Márton Áron életével foglalkozó kutatások a szélesebb közönséghez is eljussanak. Következő évben úgy döntöttek, a szakmaiságot ötvözik a megemlékezés jelleggel. Lázár szerint ez a döntés igencsak jónak bizonyult, a visszajelzések alapján a szervezők pedig úgy döntöttek, hagyományt teremtenek a rendezvényből. „Idénre is szerettük volna ezt a kettősséget megőrizni. Ezúttal is olyan szakembereket hívtunk meg, akik sokat foglalkoznak a püspök életútjának, illetve a katolikus egyház történelmének a kutatásával. Természetesen az ünnepélyességről, megemlékezésről sem feledkezünk meg” - hangsúlyozta a csíkszentdomokosi múzeum vezetője.
Erdélyi premierként dokumentumfilm
Az ünnepség délelőtt tíz órakor kezdődik szentmisével, melyet Tamás József püspök mutat be. Ezt követően a művelődési ház nagytermében előadások hangzanak el. Marton József nagyprépost, teológiai tanár, egyháztörténész Márton Áron, az ember címmel tart előadást, ő a püspök hagyatékának gyulafehérvári kutatója és kiadója.
Balogh Margit történész a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója, egyháztörténész, Mindszenty József biográfusa, kutatója, és mint ilyen, a korszak jó ismerője. A Mindszentyre és a magyarországi katolikus egyház 1945 utáni helyzetére vonatkozó kutatásai során számos olyan dokumentumot tárt fel, melyek közvetlenül Márton Áronra, illetve az erdélyi katolikusokra vonatkoznak. Ezeket a – brit és orosz levéltárakból származó – dokumentumokat mutatja be előadása során.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke a CNSAS (a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács) archívumában található, Márton Áronra és a katolikus egyházra vonatkozó iratanyag kutatójaként beszél majd a jelenlevőkhöz.
Kovács Gergely atya, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének római posztulátora arról értekezik, hogy miként függ össze egy boldoggá, illetve szentté avatásra előterjesztett személy ismerete, népszerűsége magával a szentté avatási eljárással, illetve milyen eseményekben érhető tetten Márton Áron püspök tiszteletének folytonos növekedése Erdélyben.
Az előadások után Xantus Gábor filmrendező Márton Áronról készült alkotását, az Emelt fővel című dokumentum-portréfilmet tekinthetik meg az érdeklődők, mely film keletkezésének és felújításának körülményeiről a rendezővel és munkatársával, Jakab Gábor atyával lesz beszélgetés.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a budapesti Márton Áron Társaság támogatja.
Rédai Botond , Székelyhon.ro

Huszadik évfordulóját ünnepelte az Inter-Art Alkotótábor
A Román Kulturális Intézet is felkarolta a nagyenyedi nemzetközi alkotótábor tevékenységét
Fennállásának XX. évfordulóját ünnepelte augusztusban a nagyenyedi Nemzetközi Inter-Art Alkotótábor. A megnyitó ünnepélyes hangulatban zajlott a város polgármesteri hivatalában, ahol a meghívott művészeket Mihai Horaţiu Josan, a város polgármestere köszöntötte.
Ioan Hădărig az alapítvány művészeti igazgatója és Balog István elnök, a tábor megálmodója beszélt az elmúlt húsz évről, amely idő alatt 60 ország több mint 250 művésze fordult meg a táborban. Erről tanúskodik a huszadik évfordulóra készült katalógus is. Az idén 26 ország 42 művésze alkotott és mutatta be a zárókiállításon munkáját. Az eseményen jelen volt többek között Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke és Ioan Dumitrel, a Fehér Megyei Tanács elnöke. Az alkotásokat Ioan Hădărig méltatta, aki elmondta, hogy művészi és humánus nagysága miatt immár van egy Inter-Art jelenség, amelyben az idő sorompóin túl létezik művész és művészet.
Szabadság (Kolozsvár)

Márton Áron, az „emberkatedrális”
Márton Áron egykori erdélyi püspök emlékére tartottak konferenciát Budapesten, az Országház felsőházi üléstermében szombaton. Az ülést vezető Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte, hogy Erdély püspöke szilárdan védelmezte az emberi méltóság és a magyarság érdekeit, és szembeszállt mind a barna, mind pedig a vörös diktatúrával. Hozzátette: hívei féltették életét, ezért 1949 pünkösdjén a csíksomlyói búcsú előtt fehér lóra ültették, és a csángó magyarok tízsoros védőgyűrűvel oltalmazták. Ezért írta róla a L’Osservatore Romano szentszéki napilap, hogy Áron püspök fehér lován bevonult már a székely nép legendáiba.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek Márton Áron püspöki jelmondatáról tartott előadásában arról beszélt, hogy a Szent Márton-i mondat: „non recuso laborem” elsődlegesen azt jelenti, hogy nem vonakodom a munkától, a labor szó azonban nemcsak munkát, hanem szenvedést is jelent. Márton Áronról pedig elmondható, hogy jelmondatát teljesen megélte, mind a munka, mind a szenvedés területén – méltatta az érsek. Jakubinyi György szólt arról is, hogy a trianoni békeszerződés után a román állam tíz évig tárgyalt a Szentszékkel, amely a 22 román követelésből hármat végül kénytelen volt elfogadni. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy az erdélyi magyarságot erővel elmagyarosított románoknak és németeknek kellett tekinteni. Mivel a „visszarománosításuk” nem lehetséges, temesvári német kanonokokat lehet csak kinevezni az egyházmegyéik élére. 1938-ban azonban, amikor megüresedett a püspöki szék, a bukaresti pápai nuncius, Andrea Cassulo – akit a székelyek nagyon szerettek – arra kérte a Szentszéket, ne próbálkozzanak ismét német püspököt küldeni Gyulafehérvárra, mert az egyházmegye színmagyar, ráadásul kétharmada székely magyar, akik nehezen viselnének más nemzetiségű főpásztort. Ő maga ajánlotta Márton Áront a Szentszék figyelmébe, garantálva, hogy a román kormány is el fogja fogadni, hiszen soha nem exponálta magát szélsőséges magyar nacionalista tüntetéseken – mondta Jakubinyi György. Andrea Cassulo ezután gyorsan kineveztette Márton Áront apostoli kormányzóvá, ahhoz ugyanis nem kellett a román kormány engedélye. Az pedig már nemzetközi diplomáciai bonyodalmat okozott volna, ha a román állam nem fogadja el egy apostoli kormányzó megyés püspöki kinevezését. Így történhetett, hogy 1938 karácsonyán ismét székely püspöke lett Erdélynek – idézte fel az érsek. Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke kifejtette: Márton Áronnak egyházpolitikusként sikerült megőriznie az erdélyi katolikus egyházmegyéket és a romániai római katolikus egyházrészt is. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke hangsúlyozta, a Márton Áronról szóló munkák alapján egy nagy szervezőerejű, hatalmas teherbírású és igen erős akaratú felelős egyházi vezető képe rajzolódik ki, olyan emberé, aki következetes szembenállásával két totális diktatúra árnyékában is példát tudott mutatni. Az emlékülésen Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Emberkatedrális címmel méltatta Márton Áront, Virt László szociológus Németh László és Márton Áron munkásságát hasonlította össze. Denisa Bodeanu történész a román titkosszolgálat Márton Áronra vonatkozó dokumentumait mutatta be, felszólalt továbbá Kányádi Sándor költő, valamint Kovács Gergely vatikáni posztulátor és Nagy Zoltán hittantanár. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Vatikán elárulta a magyarokat
Márton Áronról szóló konferencia a parlamentben
Márton Áron egykori erdélyi püspök emlékére tartottak konferenciát a magyar parlament felsőházi üléstermében szombaton, ezen Jakubinyi György érsek egy példátlanul súlyos jogsértésre hívta fel a figyelmet: a román állam fenyegetőzésére a Vatikán is belement abba, hogy az erdélyi magyarságot erővel elmagyarosított románoknak és németeknek tekintse.
Az ülést vezető Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy Márton Áron már egyetemi lelkészként hatalmas népszerűségnek örvendett. Kolozsváron az egyetemi ifjúság hitszónokának szentbeszédeire özönlött a nép, olyannyira, hogy a korabeli lapok arról írtak, „Erdélynek új apostola támadt”.
Hozzátette: prédikációit nemcsak a katolikus diákok hallgatták, hanem a református és unitárius teológia növendékei is. Erdély püspöke szilárdan védelmezte az „emberi méltóság és a magyarság érdekeit”, és „szembeszállt mind a barna, mind pedig a vörös diktatúrával”. Lezsák felidézte, hogy hívei féltették életét, ezért 1949 pünkösdjén a csíksomlyói búcsú előtt fehér lóra ültették, és „a csángó-magyarok tízsoros védőgyűrűvel oltalmazták”.
„A magyarok románok”
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szólt arról is, hogy a trianoni békediktátum után a román állam tíz évig tárgyalt a Szentszékkel, amely a 22 román követelésből hármat végül kénytelen volt elfogadni. Ezek közül a legsúlyosabb az, hogy az erdélyi magyarságot „erővel elmagyarosított románoknak és németeknek kellett tekinteni”, és mivel a „visszarománosításuk” úgymond nem lehetséges, temesvári német kanonokokat lehet csak kinevezni az egyházmegyéik élére.
Hogy 1938-ban Márton Áron mégis püspök lehetett, nagyban köszönhető a bukaresti pápai nunciusnak, Andrea Cassulonak, aki a korábbi politikával szembemenve ezután gyorsan kineveztette Márton Áront apostoli kormányzóvá, ahhoz ugyanis nem kellett a román kormány engedélye. Az pedig már nemzetközi diplomáciai bonyodalmat okozott volna, ha a román állam nem fogadja el egy apostoli kormányzó megyés püspöki kinevezését. Így történhetett, hogy 1938 karácsonyán ismét székely püspöke lett Erdélynek – idézte fel az érsek.
Őt és 2200 emberét figyelték meg
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke elmondta, a püspöknek a börtönből való szabadulása után „jozefinista” egyházpolitikai modellel kellett szembesülnie. Az állam 1955 után már nem az egyházak felszámolására törekedett, hanem arra, hogy érvényesítse akaratát az egyházak fölött. Éppen ezért Márton Áront folyamatosan szemmel tartották, 1964-ben például a Securitate ügynökeinek közel 2200 embert kellett megfigyelniük csak azért, hogy az ő működését nyomon követhessék.
Az emlékülésen Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Emberkatedrális címmel méltatta Márton Áront, Denisa Bodeanu történész a román titkosszolgálat Márton Áronra vonatkozó dokumentumait mutatta be, felszólalt továbbá Kányádi Sándor költő, valamint Kovács Gergely vatikáni posztulátor és Nagy Zoltán hittantanár.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Híd a román és magyar történetírás között
A szakma jeles magyar és román kutatói képviseltetik magukat azon az államszocializmus időszakához kötődő egyháztörténeti konferencián, amelyet október 29–31. között immár negyedik alkalommal szervez meg a nagyváradi Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, és amely egyedülálló módon, évek óta hidat képez a magyar és román történetírás között.
Az első konferencia előadói azt vizsgálták, hogy az állam milyen intézményeken keresztül és milyen módszerekkel próbálta meg ellenőrzése alatt tartani az egyházakat, a második konferencián az egyházak állammal szemben tanúsított magatartását vették górcső alá, a harmadik alkalommal pedig egyház és társadalom viszonyáról beszélgettek. Az idei konferencia címe Historiográfiai mérleg és az egyháztörténeti kutatások új irányai, s ennek megfelelően teljesen új irányból közelíti meg az eddig is tárgyalt tematikát.
„Eddig sok kis helyi történet meséltünk el, most viszont az a célunk, hogy mérleget vonjunk és bemutassuk, hogy a különböző országokban milyen kutatások történtek ezen a téren, és ezeket a kutatásokat milyen módszerekkel végezték” – nyilatkozta a Reggeli Újságnak Nagy Mihály Zoltán főszervező, a Román Kulturális Intézet (ICR) alelnöke. Mint hozzátette, Nagyvárad perifériának tekinthető mind az anyaország, mind pedig Románia szemszögéből, de épp a határhoz való közelsége teszi alkalmassá arra, hogy a magyar és román történetírást összehozza egy fedél alá. Ezért ez a konferencia-sorozat az évek során szakmai műhellyé is alakult.
„Sokak számára kérdés, hogy az államszocializmus időszakában, az állam és egyház viszonyát milyen mértékben diktálta Moszkva és milyen mértékben volt saját egyházpolitikai elképzelése a helyi kommunista vezetőknek. Erre deríthetünk fényt, ha összevetjük a különböző nézőpontokat” – tette hozzá a történész.
Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy a konferencia sorozat anyagát minden évben egy-egy kötetbe is foglalják, így az elhangzott előadásokat jó kivitelezésben kézhez is kaphatják az érdeklődők a helyszínen, vagyis a Posticum Kulturális Központban (Teiului u. 26.), csütörtökön, pénteken és szombaton. Különlegesen érdekesnek ígérkezik ugyanakkor Balogh Margit Mindszenty Józsefről szóló monográfiája, amely több kontinens levéltárainak anyagát foglalja össze több mint kétezer oldalon, s amelyet a nyitónapon 18.30-tól mutatnak be egy pódiumbeszélgetés keretében.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Historiográfiai mérleget vontak a Posticumban
Csütörtök délután kezdődött és szombaton ért véget a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézete által szervezett negyedik, az államszocializmus korszakához kötődő egyháztörténeti konferencia. A rendezvény három napja során, az összegyűlt szakemberek beszéltek többek közt a forrásadottságról, vagyis arról, hogy melyek azok a levéltári anyagok, amelyek ma hozzáférhetők, de szó esett a történészek szerepéről is. Ez előadások nyomán világossá vált, hogy a különböző felekezetek egyháztörténet-kutatói hasonló problémákkal szembesülnek, és hogy az egyháztörténeti kutatások még nem intézményesültek.
„Ahhoz, hogy nagyon szisztematikus kutatások legyenek, szükséges lenne egy akadémiai program elindítása, és szakosodott kutatóintézeteket kellene létrehozni. Ezt az űrt igyekszik betölteni kicsiben a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézete, amely igyekszik intézményes keretet biztosítani arra, hogy ennek a korszaknak a kutatói évi rendszerességgel összegyűljenek” – nyilatkozta a Reggeli Újságnak Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke.
A nagyváradi Posticum egyre stabilabb pontot jelent a szakemberek számára ebben az intézményi töredezettségben, az évi rendszerességgel megrendezett konferencián elhangzott előadások anyagát ugyanis kötetekben publikálják, a szaktalálkozón pedig egyre szélesebb körben képviseltetik magukat a történészek. Az idei konferencián részt vettek többek közt a Nemzeti Emlékezett Bizottságának és a Pécsi Egyháztörténeti Intézetnek kutatói is, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége (METEM) pedig már rendszeres partnernek tekinthetők.
A szakmai fórumon ugyanakkor új kutatási irányvonalak is megfogalmazódtak: tisztázásra szorul például a vidéki egyház története helyi közösségek szintjén, illetve a nemzeti- és felekezeti hovatartozás kérdése például a magyar görög-katolikus közösségek vagy a nagy búcsújáró helyek kapcsán.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Premier és könyvbemutató
A játszma vége
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának következő premierje Samuel Beckett: A játszma vége című színműve Tompa Gábor rendezésében. Szereplők: Bíró József, Bartha László Zsolt, Biluska Annamária és Makra Lajos. Dramaturg: Visky András, díszlet- és jelmeztervező Dobre-Kóthay Judit, rendezőasszisztens Nagy Botond.
A premierre május 13-án, ma 19 órától kerül sor a nagytermi stúdiótérben. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek. A következő, szintén bemutató értékű előadásra május 15-én, vasárnap 19 órától ugyancsak a Kemény János- bérletek érvényesek, egyeztetés szerint.
A bemutatót megelőzően 17.30-tól a színház előcsarnokában könyvbemutatóra kerül sor, melynek alkalmával a marosvásárhelyi közönség is megismerheti Tompa Gábor: Egy rendező életművéből – a Három nővértől a Cseresznyéskertig című háromnyelvű (román, angol és magyar) alkotói albumot, mely a Román Kulturális Intézet kiadásában George Banu előszavával jelent meg.
A könyvbemutatón jelen lesz Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója és Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet elnökhelyettese. (pr-titkárság)
Népújság (Marosvásárhely)

Márton Áron-szobrot avattak Tusnádfürdőn
A tusnádfürdői Kisboldogasszony plébániatemplom kertjében vasárnap felavatták a nagy erdélyi püspök mellszobrát, kapcsolódva a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Márton Áron Emlékévhez.
Túri Török Tibor keszthelyi szobrászművész alkotása egy kőoszlopon helyezkedik el: a Márton Áron püspököt ábrázoló, magasfokon égetett kerámiából készült mellszobor hatvan centiméter magas. A Tusnádfürdőn vasárnap, az ünnepi szentmise után leleplezett szobor a tavaly augusztus 20-án Balatonalmádon felavatott Márton Áron-szobor mása, amelyet akkor Tusnádfürdő ajándékozott a Balaton-parti testvérvárosnak. „Akkor megígérte a művész úr, hogy a tusnádfürdőieknek is készít egy ilyen szobrot” – fogalmazott Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere a szoboravatási ünnepségen.
Az ünnepi eseményen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Tóth László, a nemzetpolitikai államtitkárság területi főreferense, Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Potyó Ferenc általános helynök, Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke, Ughy Attila, Budapest XVIII. kerület polgármestere, Szarvas Attila alpolgármester, Keszey János balatonalmádi polgármester, Csillag Péter Hargita megyei tanácsos és Túri Török Tibor, keszthelyi szobrászművész, a szobor alkotója is.
„Márton Áron megtanított bennünket arra, hogy higgyünk, hogy kezeljük helyén a dolgainkat, hogy értékeljük azt, amink van, és küzdjünk azért, amiben hiszünk” – hangsúlyozta Ughy Attila, aki pénzadományt is hozott a tusnádfürdői katolikus templomnak, hogy ezzel a templom fűtésének a megújításához járuljanak hozzá.
Potápi Árpád János ünnepi beszédében elmondta, a nemzetpolitikai államtitkárság azzal a céllal hirdette meg a Márton Áron Emlékévet, hogy széles körben megismertessék a püspök életútját. „Felkértük a fővédnöki szerepre Áder János köztársasági elnök urat és Jakubinyi György érsek urat, akik el is vállalták. Az év során azonban fokozatosan arra kellett rádöbbennünk, hogy nem egy elfelejtett hagyatékot porolunk le. Örömmel tapasztaltuk, hogy milyen sokan kívánnak csatlakozni a kezdeményezéshez, és szerveznek megemlékezést az emlékévhez kapcsolódóan.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Egyháztörténeti konferencia a Posticumban
Történelmi változás és az egyházak történelmisége címmel interdiszciplináris egyháztörténeti konferenciának ad helyet október 27–29. között a nagyváradi Posticum Ifjúsági és Kulturális Központ (Nagyatádi Szabó István, ma Teiului u. 26. sz.).
Az öt éve megszakítás nélkül megrendezésre kerülő konferencia több mint tudományos ülésszak, mivel hátterében folyamatosan működő kutatói csoport és műhelymunka áll. Az idei rendezvény a történetiség, a változások és az egyházak nagy történelmi fordulópontok alkalmával ezekre adott válaszának kérdéskörét járja végig. A rendezvény ez évben két újdonsággal is szolgál. A neves hazai és magyarországi kutatók a történetiség és változás kérdését interdiszciplinárisan közelítik meg, bemutatva az egyháztörténet, történettudomány, vallás-szociológia és a teológia e kérdéskörben elért legfontosabb vonatkozó eredményeit. A konferencia vizsgálódásainak időbeli kerete is tágabbra szabott a korábbiaknál. Az eddig hagyományosan 20. századra összpontosító műhelymunka most nagyobb időintervallumot ölel fel, hogy a nagy horderejű történelmi változások okai és hatásai megfelelően tetten érhetők lehessenek.
A konferencia a nagyváradi Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Pécsi Egyháztörténeti Intézet és a szintén nagyváradi Szacsvay Akadémia szervezésében valósul meg. A részletes program az alábbiakban olvasható.
Október 27., csütörtök:  a konferenciát megnyitja Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke; könyvbemutató következik: Bánkuti Gábor A romániai jezsuiták a 20. században, Csibi Norbert és Vértesi Lázár „A világháború kálváriáját járva…” A Pécsi Egyházmegye és az első világháború. A köteteket bemutatja: Nagy Mihály Zoltán és Bánkuti Gábor.
Október 28., péntek:  Bánkuti Gábor (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék): A keresztény egyházak és a történeti változás problémája – előhang és kérdésfelvetés; Görföl Tibor (teológus, Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola): A kereszténység intézményes, doktrinális és vallásgyakorlási változásai a történelemben; Rosta Gergely (vallásszociológus, Westfälische Wilhelms-Universität Exzellenzcluster „Religion und Politik”, PPKE Szociológiai Intézet): Vallási változás Kelet- és Közép-Európában a vallásszociológus szemével; Kiss Dénes (szociológus, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár): Vallási változás Romániában. Felekezeti struktúra, vallási mozgalmak és a vallásosság változásai: Bögre Zsuzsanna; Izsák Anikó-Borbála (doktorandusz, ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola): A katolikus egyház helye az 1930-as évek erdélyi magyar szellemi életében; Kicsi Noémi (doktorandusz, BBTE Hungarológia Doktori Iskola; könyvtáros, előadótanár, Kántor-Tanítóképző Főiskola, Marosvásárhely): Konfliktusforrások és útkeresések a pap–kántortanító viszonyában két „Református Szemle”-beli cikk/tanulmány alapján; Lőrincz D. József (politológus, BBTE Politológia Tanszék, Kolozsvár): A népszolgálat társadalom- és emberképe; Nagy Károly Zsolt antropológus, református teológus, MTA BTK Néprajztudományi Intézet, Sárospataki Református Teológia): Vakok és látók. A valóság (át)értelmezése a református egyház belső nyelvhasználatában az 1950-es években; Horváth Gergely Krisztián (történész, MTA BTK–NEB Vidéktörténeti Témacsoport főmunkatárs): Vallásszabadság a végeken. „Tapasztalati tér” és „várakozási horizont” egy falusi plébános életében (1950–60-as évek); Gárdonyi Máté (történész, teológus, Siófok-Kiliti plébános, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola): Kontinuitás és változás a plébániai életben.
Október 29., szombat:  Szabó Csaba (történész, levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár): „…rejtett papi életemben végeztem a legtöbb lelkipásztori munkát…”: Egy premontrei szerzetes a 20. század második felében; Gőzsy Zoltán (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Újkortörténeti Tanszék): A katolikus klérus pozíciója és funkciója a 18–19. században – a változások értelmezése; Bögre Zsuzsanna (szociológus, PPKE Szociológiai Intézet): Az interdiszciplinaritás előnye és hátránya – módszertani megfontolások a szociológus szemével; Gyarmati György (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék; főigazgató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): Hit, ráció és a történelmi igazság szentháromsága. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Könyvbemutató: a romániai jezsuiták a 20. században
A történeti változás és az egyházak történelmisége címmel interdiszciplináris egyháztörténeti konferenciát szerveztek Nagyváradon október 27–29. közt.
A szervezők a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Pécsi Egyháztörténeti Intézet, a Szacsvay Akadémia és az RMDSZ voltak.
A Posticumban csütörtök este tartott nyitóünnepségen a házigazda intézet nevében dr. Nemes István programfelelős köszöntötte az érdeklődőket. Szabó Ödön történész, az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia ötletgazdája elégedettségének adott hangot, hogy immár ötödik éve, jeles szakértők jönnek Váradra megvitatva különböző témákat, kialakítva egy olyan műhelyt, mely aztán mindig letesz valamit a kutatás asztalára, kitermelve érdekes dolgokat.
Életrajzok
Az érdeklődőket ezután Nagy Mihály Zoltán, a bukaresti Román Kulturális Intézet alelnök is üdvözölte, bemutatva egyúttal a meghívottakat, majd ismertette Bánkuti Gábor történész, pécsi egyetemi adjunktus A romániai jezsuiták a 20. században című kötetét. A jezsuiták 1924-ben alapított romániai szerveződése a Szentszék geopolitikai és missziós szándékainak horizontján jött létre, távlatilag a görögkeleti románok áttérését célozva meg. (Erdélyben a jezsuiták 1579-ben jelentek meg először, a katolikus Báthory István fejedelem támogatásával). Mint elhangzott, a téma abból a szempontból is érdekes, hogy egy latin szertartású rend úgy döntött, felvesz a soraiba keleti rítusú személyeket Romániában, s ezáltal egy kicsit úgymond román renddé is vált. Felvetődik tehát az etnikai falakon való áttörés kérdése, miközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a görög katolikusoknak a Rómához fűződő kapcsolata nemzeti identitásmeghatározó tényezőnek is bizonyult (közös latin nyelveredet), illetve a nyugati kultúrkörhöz való kapcsolódás a társadalmi felemelkedés lehetőségét is biztosította. Emellett a görög katolikusok a kommunista rendszer előtt a román identitás megőrzésének egyik záloga voltak Erdélyben, s a 20. század közepén hirtelen azzal kellett szembesülniük, hogy a román ortodoxia első számú ellenségei lettek, s ezáltal még a nemzeti identitásuk is megkérdőjeleződött, melyre mindig oly büszkék voltak.
Az életrajzokat is tartalmazó kiadványban a szerző olyan kérdésekre keresi a választ, mint például: hogyan viszonyultak a római elképzelésekhez a helyi szereplők? Az elvárások és az adottságok miként alakították a jezsuiták romániai közösségét? Az etnikai és felekezeti ellentétek tűzvonalában milyen válaszokat adtak az impériumváltások és politikai fordulatok okozta kihívásokra?
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

A Fővárosi Örmény Önkormányzat és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának együttműködésével november 4-én 16 órától a csíkszeredai városháza gyűléstermében Elkobzott életek címmel tartanak konferenciát.
Az előadássorozat az 1944 őszétől a Szovjetunió által működtetett táborokba hurcolt magyarországi és erdélyi magyar civilek többéves rabságával, a fogolyélet mindennapjaival, a túlélők szabadulásának körülményeivel és az elhurcoltak pszichológiai, vallási vonatkozásaival foglalkozik.
Az előadók rávilágítanak arra, hogy a szovjet rezsim hogyan vezette félre az „igazság” zászlaja alatt a társadalmakat, és hogyan vette el ártatlan emberek százezreinek életét, tette kilátástalanná családjuk helyzetét. Az első alkalommal megszervezett konferencia Csíkszereda mellett két további helyszínen valósul meg, Budapesten és Szamosújváron – tájékoztattak a szervezők. Hangsúlyozzák, a vándorkonferencia a Gulág, a GUPVI, illetve a szovjet rezsim által működtetett táborokat elszenvedett magyar és magyarörmény áldozatok előtt is tiszteleg. Indokolt ez Magyarországon és határon túl is, hiszen csak Erdély területéről több mint 20 ezer embert hurcoltak el GUPVI táborokba, 8–10 ezer embert román táborokban tartottak fogva, Gulág-táborokba pedig csaknem kétezer embert deportáltak.
A vetítéssel egybekötött előadások témái között szerepel többek között a Szovjetunió teljes területét behálózó kényszermunkatáborok ismertetése, valamint az erdélyi magyarok – örmény vonatkozással is bővített – szovjet fogságával kapcsolatos kutatások jelenlegi helyzete. Az előadások kitérnek a fogolyszedés okaira és körülményeire, a foglyok társadalmi összetételére, a kiszállítás útvonalára, a fogság helyszíneire, a fogolyélet mindennapjainak bemutatására. Egyes kutatási adatok szerint 700 ezer magyar állampolgárt hurcoltak el a szovjet kényszer-munkatáborokba: 500 ezer katonát és 200 ezer civilt. Közülük több mint 200 ezren haltak meg.
Menczer Erzsébet a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) elnöke, a konferencia védnöke felvételről szól a jelenlevőkhöz. Ezt követően Sárándy Tamás, a Maros Megyei Múzeum muzeológusa (szintén felvételről) Szekuritáte és a magyar kisebbség címmel tart összefoglalót, amelyben az Erdélyben elhurcolt magyarok számbavételét mutatja be a román titkosszolgálat anyagából kutatva, a magyar-örmény vonatkozásokat is keresve. Az anyag kutatója Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia, Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Intézet történésze. Nagy Mihály Zoltán történész Az erdélyi magyar értelmiség internálása, ennek hatása a 45 utáni erdélyi magyar politikai önszerveződésre témában értekezik, Nagy Benedek volt politikai elítélt A Duna-delta és a „nagy sziget” kényszermunkatáboraiban címmel tart előadást. Vitéz Békei Koós Ottó, 101 éves nyugalmazott alezredes visszaemlékezése tekinthető meg felvételről A hazáért mindhalálig címmel. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja Hadifogolytáborok, internáltak és a kollektív bűnösök címmel tart előadást, majd Szentgyörgyi Dezsőnek, a II. világháborús pilóta fiának gyermekkori visszaemlékezése következik a megtorlás idejéről (felvételről). Muradin János Kristóf Gulág-kutató, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója Erdélyi magyarok a GUPVI lágereiben című előadását lehet meghallgatni, majd Hajagos Csaba történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az MTA BTK Vidéktörténeti kutatócsoport kutatója szólal fel Leigázottság és a malenkij robot című előadásával, amelyben videointerjúkat, rövid portrékat is bemutat. Tóth Eszter Zsófia, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa Magyar nők a Gulágon című előadása látható felvételről, majd Becker Norbert Gyula történész, református lelkipásztor A Gulág lélektana, elhurcolt lelkészek szolgálata a táborokban címmel tart előadást. Az előadássorozatot Nagy Mihály Zoltán történész Egy megfigyelt élet, Márton Áron Erdély püspöke a Szekuritáte célkeresztjében című előadása zárja.
A konferencia záróprogramjaként, az előadásokat követően koszorúkat helyeznek el Millenniumi templom mellett lévő, az első és második világháborús áldozatok tiszteletére állított emlékműnél, amelyet a tervek szerint november 11-én avatnak fel.
A Gulágról
Gulág, azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatábor-rendszerét értjük – írja a Wikipédia. A táborokban a sztálini politika bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, más ürüggyel (pl. „kulákság”) vagy véletlenszerűen elhurcolt polgári lakosokat kemény fizikai munkára fogták, napi 10–12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Feltételezések szerint Sztálin rémuralma alatt körülbelül 20 millióan haltak meg a táborokban.
Székelyhon.ro

Ébren tartani az emlékezetet: az orosz hadifogság szörnyűségeiről beszéltek
A szűkös élelmezés, a kemény munka, a gyógyszerhiány és az őrök mindennapi kegyetlenkedései miatt csoda volt túlélni a szovjet munkatáborokat – hangzott el azon a konferencián, amelyet pénteken tartottak a csíkszeredai városházán. Az előadók, a téma kutatói úgy vélik, fontos ébren tartani az emlékezetet.
A magyarországi Fővárosi Örmény Önkormányzat és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának együttműködéseként valósult meg az Elkobzott életek címmel megtartott vándorkonferencia csíkszeredai rendezvénye, amely a Gulág, a GUPVI, illetve a szovjet rezsim által működtetett táborokat elszenvedett magyar és magyarörmények előtt is tisztelgett. A konferencia első állomása Budapesten volt, a következő helyszín pedig Szamosújváron lesz.
A Fővárosi Örmény Önkormányzat részéről jelen levő Esztergály Zsófia lapunknak elmondta, a budapesti rendezvényen főként a magyarországi történésekről szóló előadásokat részesítették előnybe. „A konferencia célja az emlékezet ébrentartása mellett, hogy az előadásokat rögzítjük, és az így készült DVD-ket könyvtáraknak, iskoláknak juttatjuk el. A cél, hogy valamikor bekerüljön ez a téma, ez az időszak is a tananyagba, de addig legyen amihez nyúlni, ha valakit érdekel ez a téma” – magyarázta.
A csíkszeredai konferencia során ismertették a Szovjetunió területét behálózó kényszer-munkatáborokat, a fogsággal kapcsolatos kutatások jelenlegi helyzetét. Nagy Mihály Zoltán történész Az erdélyi magyar értelmiség internálása, ennek hatása a 45 utáni erdélyi magyar politikai önszerveződésre témában értekezett, majd Murádin János Kristóf Gulág-kutató, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója Erdélyi magyarok a GUPVI lágereiben című előadását lehetett meghallgatni. Ezt követően Sárándy Tamás, a Maros Megyei Múzeum muzeológusa Szekuritáte és a magyar kisebbség címmel tartott összefoglalót, amelyben az Erdélyben elhurcolt magyarok számbavételét mutatta be a román titkosszolgálat anyagából kutatva, a magyar-örmény vonatkozásokat is keresve. Becker Norbert Gyula történész, református lelkipásztor A Gulág lélektana, elhurcolt lelkészek szolgálata a táborokban témában, Nagy Benedek volt politikai elítélt pedig saját élményeiről, a Duna-delta és a „nagy sziget” kényszermunka-táboraiban elszenvedettekről mesélt a jelenlevőknek. Bank Barbara történész a hadifogolytáborokról, internáltakról és a kollektív bűnösökről végzett kutatásait Murádin János Kristóf ismertette. Az előadássorozatot Nagy Mihály Zoltán történész Egy megfigyelt élet, Márton Áron Erdély püspöke a Szekuritáte célkeresztjében című előadása zárta.
A hadifogoly elnevezés hivatalosan a háború idején megváltozott hadiesemények következtében fogságba esett egyénekre vonatkozik. A hadifoglyok általában katonák voltak, de közéjük sorolták azokat a civileket is, akiket a frontátvonuláskor ejtettek foglyul – mutatott rá Murádin János Kristóf.
A szovjet hadsereg általi fogolyszedésnek három célja volt: a hadifogolylétszám kiegészítése, a szovjet utánpótlási vonalak biztosítása és a Szovjetúnió háború utáni újjáépítése. Ugyanakkor Magyarország részéről elvileg háromszázezer civil kellett volna menjen munkavégzésre a Szovjetunióba, de jóval többen voltak. „Az elhurcolások ütemét tekintve és az adatok feldogozásakor kiderült, körülbelül 650-700 ezer főre tehető az elhurcoltak száma. Ha a hadifoglyokat is hozzátesszük, akkor összességében 750-800 ezer emberről beszélhetünk minimum, akik orosz fogságba estek, közülük körülbelül 200 ezer civil volt. A deportáltak közül nagyon sokan nem jutnak ki a lágerbe, már útközben elpusztulnak. Az elhunytak majdnem fele kiszállításkor hal meg, róluk nincs adat. Azok kerültek nyilvántartásba, akik eljutottak a lágerig. Ezért is nem lehet pontos számot mondani.” Mint mondta, a politikai és etnikai tisztogatás néven szervezett akciókon válogatás nélkül vitték az embereket. Nem kérdezték, hogy ki minek vallja magát, és az alapján vittek el, hanem ők mondták meg, hogy ki milyen nemzetiségű. A civilekből összeszedett foglyok ugyanolyan szenvedéseken mentek át, mint a hadifoglyok.
Erdély területéről több mint 20 ezer embert hurcoltak el GUPVI táborokba, 8–10 ezer embert román táborokban tartottak fogva, Gulág-táborokba pedig csaknem kétezer embert deportáltak. A Vörös Hadsereg az erdélyi magyarokon és németeken vett elégtételt a Wehrmacht és a vele szövetséges seregek 1941 és 1944 közötti szovjetunióbeli rombolásaiért. A bosszú eszközeként a foglyul ejtést és munkatáborokba való internálást használták. A foglyul ejtés két nagy hullámban ment végbe Erdélyben, először 1944 szeptemberében magyar fiúkat és férfiakat hurcoltak el, majd 1945 januárjában a bánsági, partiumi és belső-erdélyi német polgári lakosságot deportálták.
„A kevés hadifoglyot civil lakossággal egészítik ki, masszív elhurcolások kezdődnek, csak Kolozsvárról ötezer embert visznek el, köztük számos értelmiségit. Névre szóló listák vannak, célirányosan viszik, de az utcáról is összeszedik a járókelőket. Az áldozatok többsége az első két télen hal meg.” Az előadó a táborbeli körülményeket is vázolta, mint mondta, hangsúlyt fektettek a tábori propagandára, 1947-től küldhetnek képeket magukról haza a foglyok, akiket két hétig hizlaltak, és rendesen felöltöztettek a fotó erejéig. A foglyok munkáját ugyan kifizették, viszont abból levontak a szállásra és étkeztetésre, gyakorlatilag saját pénzükön tartották őket fogva. A legtöbb fogoly mintegy négyévi fogság után, 1948-ban szabadult, de olyanok is voltak, akik csak Sztálin halála után (1953. március 5) térhettek vissza szülőföldjükre. Itthon azonban tabuként kezelték a fogolytáborokat, magát a láger kifejezést is tagadta a rendszer, amibe hazatértek a szabadultak.
„Csak azok jöttek haza, akikben megvolt a túlélés ösztöne. Itthon nem szabadott beszélni a fogolytáborokról, azzal fenyegették a volt foglyokat, hogy különben az egész családjukat visszaküldik oda. Ezek az emberek úgy hallgatnak negyven évig, mintha semmi nem történt volna, de 1989 után sem nagyon beszélnek ezekről. De emlékezni kell, és ráébreszteni az embereket, hogy mi történt.”
„Azért fontos ébren tartani az emlékezést, mert bármelyik pillanatban ismét kiszolgáltatottá válhatunk. Ha tudjuk, hogy mi volt, van egyfajta tapasztalásunk, viszonyulásunk, akkor könnyebben tudunk dönteni, tudatosabban tudunk élni” – összegzett Esztergály Zsófia
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Székelyhon.ro

Erdélyi magyar kortárs írók román nyelvű antológiáját mutatják be
Erdélyi magyar kortárs írók prózáját tartalmazó román nyelvű antológiát mutat be szombaton a Román Kulturális Intézet (ICR) a bukaresti Gaudeamus Könyvvásáron.
Nagy Mihály Zoltán, az ICR alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a kötet az ICR és a Balassi Intézet bukaresti központja közötti együttműködésnek köszönhetően jött létre, hiszen két műfordítói műhelyt szerveztek (egyet Romániában, egy másikat Magyarországon), amelyeknek témája a román–magyar, illetve a magyar–román műfordítás volt. Ennek a közös programnak a célja, hogy kineveljenek egy új fiatal műfordítói nemzedéket, az elmúlt két évtizedben ugyanis meglehetősen kevés magyar kortárs irodalmi alkotást ültettek át románra, erdélyi magyar írók munkáit pedig szinte egyáltalán nem. Ez a hiány az után keletkezett, hogy a rendszerváltozás után privatizált, egykori állami kisebbségi könyvkiadó, a Kriterion már nem tudja vállalni ezt a „kultúra- és irodalomközvetítő” feladatot. A Singuratate gonflabila (Felfújható magány) című „hiánypótló” antológia E. Ferencz Judit bukaresti újságíró és műfordító javaslata alapján, az ő kitartó munkájának köszönhetően jött létre – mondta az intézet alelnöke. A kötet Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc írásaiból tartalmaz részleteket. Az írók között olyanok is vannak, akik jelenleg Magyarországon élnek, de Erdélyből származnak és munkásságukat is meghatározza az erdélyiség. Az alelnök szerint azért válogattak így, mert azt akarták, hogy az irodalom regionalitása is megjelenítődjön a kötetben. Nagy Mihály Zoltán elmondta, az ICR a Simona Sora román írónő által vezetett könyvkiadói részlegén keresztül törekedett az elmúlt három évben arra, hogy megismertesse a térségbeli országok irodalmát a román közönséggel. Hangsúlyozta, korábban magyar vonatkozású könyv soha nem jelent meg az ICR-nél, ehhez képest az idén három ilyen is napvilágot látott. Az említett antológia mellett Tompa Gábor kolozsvári rendezőnek az elmúlt tíz évben színpadra állított előadásait bemutató kötet, valamint a nagyváradi Tibor Ernő festőművészről szóló átfogó monográfia jelent meg a kulturális intézet gondozásában. Az alelnök reményét fejezte ki, hogy ez a három kötet segít abban, hogy az ICR és a román közönség még nyitottabbá váljon a magyar és általában a romániai kisebbségek kultúrája iránt.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar írók románul
Erdélyi magyar kortárs írók prózáját tartalmazó román nyelvű antológiát mutat be ma a Román Kulturális Intézet (RKI) Románia legnagyobb könyvvásárán, a bukaresti Gaudeamuson.
A kötet az RKI és a Balassi Intézet bukaresti központja közötti együttműködésnek köszönhetően jött létre. Két műfordítói műhelyt szerveztek (egyet Romániában, egy másikat Magyarországon), amelyeknek témája a román–magyar, illetve a magyar–román műfordítás volt. Ennek a közös programnak a célja, hogy kineveljenek egy új fiatal műfordítói nemzedéket, hiszen az elmúlt két évtizedben meglehetősen kevés magyar kortárs irodalmi alkotást ültettek át románra, erdélyi magyar írók munkáit pedig szinte egyáltalán nem – nyilatkozta Nagy Mihály Zoltán, az RKI alelnöke. A Singurătate gonflabilă (Felfújható magány) című antológia E. Ferencz Judit bukaresti újságíró és műfordító javaslata alapján, az ő kitartó munkájának köszönhetően jött létre – tette hozzá. A kötet Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc írásaiból tartalmaz részleteket.
Korábban magyar vonatkozású könyv nem jelent meg az RKI-nél, ehhez képest az idén három. Az említett antológia mellett Tompa Gábor kolozsvári rendezőnek az elmúlt tíz évben színpadra állított előadásait bemutató kötet, valamint a nagyváradi Tibor Ernő festőművészről szóló átfogó monográfia.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Illúziók ideje
Novák Csaba Zoltán (szerk., kísérőtanulmány): Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Források a romániai magyarság történetéhez. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011, 574 oldal.
Novák Csaba Zoltán fiatal történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, akinek munkássága a kommunista időszak kisebbségkutatásában már komoly eredményeket hozott.[1] A könyv egy hosszabb kutatási folyamat eredménye, összefügg a szerző doktori disszertációjával. Tulajdonképpen egy dokumentumkötetről van szó: a bevezető egy több mint százoldalas tanulmány, melyet a címben megjelölt korszakra vonatkozóan korabeli dokumentumok, jegyzőkönyvek, statisztikák segédletek, hivatalos kiadványok követnek. A felsorolt dokumentumok forrása főleg a román nemzeti történeti levéltár (Archivele Naţionale Istorice Centrale, ANIC), a volt biztonsági titkosszolgálat levéltára (Archivele Consiliului Naţional pentru Studierea Archivelor Securitaţii, ANDJC), illetve több megyei (Kovászna, Hargita, Maros) levéltár.
A kötet mind külalakjában, mind felépítésében a sorozat korábbi köteteinek mintáját követi.[2] A fedőlap igencsak kifejező: a fényképen Ceauşescu 1966-os marosvásárhelyi látogatásán, a Teleki Tékában látható, körülötte pedig helyi pártképviselők, értelmiségiek. Megfigyelhető, hogy a tükörképen, amelyen ugyanaz a kép szerepel, csupán a pártvezér képe marad élesen, a többiek elhalványulnak mellette, jól szimbolizálva a korszak kádercseréit, amelyekről a könyv is részletesen beszámol.[3] Érdekes, hogy kötet megjelenése egybeesik egy országos nosztalgiahullámmal, amelyről nemrégiben végeztek felméréseket. Eszerint a romániai lakosság majdnem fele úgy véli, hogy a kommunizmus idején jobb volt az élet.[4] Erre a hazai filmipar is ráharapott, s ennek megfelelő produkciókkal jelentkezett az elmúlt években.[5]
A kötet előszavában ismerteti azon változásokat, amelyek az 1945 és 1989 közötti korszak kutatásában történtek. A témára vonatkozó szakirodalom és kutatási projektek bemutatása után Novák Csaba Zoltán kiemeli, hogy a dokumentumok kiválogatásakor három tartalmi szempontot vett figyelembe:
azok az iratok amelyek közvetlenül említik vagy érintik a magyar kisebbséget,
azok az iratok amelyek részben említik, de nemzetpolitikai szempontból nem tartoznak az erdélyi magyarságra, illetve
azok az iratok, amelyek nem említik közvetlenül a kisebbségeket, de nagymértékben meghatározzák azok alakulását, helyzetét).
Szerzőnk a Nicolae Ceauşescu nevével fémjelzett időszakot két részre osztja. Az első korszak 1965 és 1974 közé tehető (értelemszerűen a kötet is ezt a periódust célozta meg), míg a második 1974-től az 1989-es változásokig tartott. Az említett korszakolás, illetve a tartalmi szempontok leírása egy bonyolult struktúraként érthető, ami bizonytalanságot vetíthet elő a könyv lehetséges célközönségének meghatározásakor.
A kutatásokat megnehezítette a még rendezetlen források használhatatlansága, illetve az, hogy korszak forrásanyagában rengeteg az egyáltalán nem vagy csak részben kutatható állomány. A rendelkezésre álló magyar és román nyelvű forrásanyag a korszerű kutatási módszerek használata miatt így is a kötet komoly erőssége. A szerző fontosnak tartja aláhúzni, hogy bár a kötetben megjelölt periódusban nagymértékű elnyomás és diszkrimináció érte az erdélyi magyarságot, a könyv nem probléma- vagy sérelemkatalógus.
Az előszót követő bevezető tanulmány egyrészt választ ad azokra a kérdésekre, amelyek az elemzett korszakkal kapcsolatosan feltehetőek (például a címre, amely szintén kérdőszóból áll: „Aranykorszak” volt-e ez egyáltalán az erdélyi magyarságra nézve?). Másrészt pedig segítséget nyújt a több mint négyszáz oldalnyi dokumentum értelmezéséhez, kontextusba helyezéséhez. Az előtanulmány bevezetője mindössze két, tömérdek lábjegyzettel ellátott oldalba sűríti az 1944-1964 közötti húszéves periódust, mivel ennek a korszaknak komoly szakirodalma van (és nem tartozik a kötet tárgyához).
A következő fejezet az előbbinél már hosszabb terjedelemben taglalja az 1964-től kezdődő folyamatokat, amelyek Románia számára az úgynevezett „külön utas” politika folytatását jelentették, illetve a későbbiekben Ceauşescu hatalmának konszolidációját hozták. A „Deji örökség” felvázolásában fontos szerepet kap a „függetlenségi nyilatkozatként” elhíresült pártdokumentum, amely a szocialista országok egymás belügyeibe való beavatkozását ítéli el (Nyilatkozat a Román Munkáspárt álláspontjáról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiben, 103-111.o.). Pozitívum, hogy Novák Csaba Zoltán nem csupán a belpolitika pontos ismertetésére törekedett; a fejezetben helyet kap a külpolitikai irányzatok vizsgálata is, illetve ezek hatása Románia nemzetközi kapcsolataira.
A tanulmányban szerzőnk elméleti kérdést is boncolgat. A nacionalizmus megjelenése a politikumban különféle diskurzusokat szült a „szocialista nemzet” fogalmának meghatározásakor. A Nicolae Ceauşescu-i új vezetés a Dej-i merevséggel szemben jobban odafigyelt e fogalom meghatározására, amennyiben a nemzet fogalmába tartozónak tekintette a kisebbségeket is. Az erre az elvi alapra épülő új politika fő hivatkozási pontját Ceauşescu 1965-ös székelyföldi látogatása jelentette.
A tanulmány következő fejezete egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt fontos pillanatot, az 1968-as eseményeket vázolja fel. Az esztendő történései a külpolitikában, majd a belpolitikában is sikert hoztak Ceauşescu számára. A magyar kisebbség három fejleményt értékelt kedvezően: a közigazgatási reformot, a magyar értelmiségiekkel való találkozót és egyeztetést, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának (MNDT) létrehozását. A fejezetben mindhárom intézkedésről külön elemzést olvashatunk. Az új közigazgatási reform, a megyésítésekkel járó bonyodalmas folyamat nem jelent újdonságot a szerző számára.[6] Ez a folyamat konfliktusoktól sem volt mentes. Egyrészt a kérdést a párton belül is viták kísérték, akárcsak a székelyföldi megyékben.
A pártvezetés két lehetőséget, a „nagy székely megyét”, illetve a „kis székely megyét” mérlegelte. A politikusok véleménye megoszlott, ám Ceauşescu türelmesen reagált, figyelmet fordított az érintett területek lakosságának igényeire is. Fazekas János szerepe fontos volt e folyamatban, ugyanis a kezdetektől részt vehetett a tárgyalásokon, és a magyarság képviselőjének is tekintette magát ebben az ügyben. (Tőle származik a megyék későbbi elnevezése – Hargita és Kovászna – is.) Lokális szinten a „nagy székely megye” lehetősége három város közti konfliktust eredményezett: Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy egyaránt pályázott volna a megyeszékhelyi státusra. Végül Kovászna megye megalakulását követően az előbbi két város között folytatódott a vita, amely olyannyira eldurvult, hogy Csíkszeredában tüntetés szerveződött, miután a tervezetben a pártvezetés Székelyudvarhelyt jelölte meg megyeszékhelyként. Egy csíki küldöttség ellátogatott Bukarestbe, és végül Ceauşescu engedett a követelésnek, ismét „türelmességet és odafigyelést tanúsítva.”[7]
A romániai magyar társadalommal való kiegyezési törekvés másik nagy lépését a párt a magyar értelmiségiekkel és pártkáderekkel való találkozóval próbálta elérni. A ritka alkalomnak számító esemény során (1949 óta nem volt erre példa) a kisebbség képviselői egy problémakatalógust állítottak össze, de a felvetődött gondok megoldása nem járt teljes sikerrel. Az egyik fő vita a romániai magyarság jogi státusának elismerése körül zajlott. Mivel a pártvezetés nem ismerte el (továbbra sem) a nemzeti kisebbségek kollektív jogait, elvetette a statútum elkészítését. A másik stratégiai téma az oktatás kérdésköre volt, azonban néhány magyar tannyelvű osztály indítását leszámítva itt sem történt komoly előrelépés. A megbeszélés következményeként a kultúra világában lett a legkézzelfoghatóbb a változás: létrehozták a Kriterion Könyvkiadót és A Hét című kulturális-közéleti hetilapot (továbbá emelték a meglévő magyar sajtótermékek példányszámát). Ekkortájt indultak el (néhol újra) a román televízió és rádió magyar nyelvű adásai is.
A hangos kisebbségi elégedetlenségtől mentes hátország biztosításának szándéka külpolitikai fejleményekkel magyarázható. Bár Ceauşescu nem értett egyet a Dubcek-fémjelezte lazítással, elítélte a csehszlovákiai intervenciót. Az ezt követő sikerek, illetve politikai csúcspont elérése után rögtön Székelyföldre látogatott, ahol több beruházást ígért, és magyarul is köszöntötte az embereket – ez szintén emelt népszerűségén. Az MNDT létrehozásával a magyarság egy olyan fórumot kapott, amelyben a párttal való kapcsolattermés és problémamegoldás lehetőségét láthatta. Az események arra utalnak, hogy ezen gesztusokkal a legfelsőbb vezetés a székely identitás tudatos elsorvasztására törekedett: a lokális önazonosság alakítása szinte versengésbe sodorta egyes régiók azonos nemzetiségű lakosait.
Az 1970-es évek elejét Ceauşescu számára a teljes belpolitikai siker jellemezte. Az események további menetét meghatározta az 1971-ben kihirdetett, „júliusi tézisekként” ismert ideológiai önmeghatározás. A tanulmány következő részét a júliusi tézisek következményei és ezek lehetséges értelmezései alkotják. A következményekhez sorolható a nagymértékű szisztematizálási tervek (értsd: falurombolások) beindítása, amelyek több száz magyarlakta falut érintettek. Ehhez hozzájárult az erőszakos iparosítás, amely a román munkások addig magyar többségű városokba történő – nyilvánvalóan asszimilációs szándékú – betelepítésével járt. Az ideológiai szigor és az ezzel járó káderrotáció bevezetése a párthoz lojális, de túl sok hatalomra szert tevő helyi vezetők leváltását vagy egyéb funkciókba való kinevezésüket eredményezte.
A magyar politikai és kulturális elit alakulásának elemzése szintén nem új téma a szerző számára.[8]Megtudhatjuk, hogy volt rá példa arra, magyar káderek bejuthattak a legfelsőbb vezetésbe (KB, VB, PB, minisztériumok stb.), az efféle karrierhez azonban bizonyos feltételek szükségeltettek: a kézenfekvő párthűség mellett számon tartották a megfelelő családi hátteret (elvárt volt munkás- vagy parasztcsaládból való származás), és az illető káder viszonyulását az 1956-os és 1968-as eseményekhez. Fontos volt továbbá különválasztani a nemzeti és a politikai identitást. A tanulmányban a két legtöbbször előforduló társadalomszervezésre befolyással levő személyiség, Fazekas János és Király Károly esete egyedinek számít. Nem véletlen, hogy Novák az erdélyi magyarságot érintő kérdésekben mindkettejük munkásságát kiemelten értékeli.
A tanulmány utolsó két fejezete már az összegzést, következtetéseket és a kiértékelést tartalmazza. Kiderül, hogy a romániai magyarság mikortól és hogyan jelentett belbiztonsági problémát, és a pártvezetés miként próbálta a Securitate révén ellenőrzése alá vonni a kisebbséget.[9] A korszakot egyértelműen az 1974-es XI. kongresszus zárta, amelyen többek közt Ceauşescut államfőnek választották. Érdekes figyelni a diktátor képének a kötet tanulmányából, dokumentumaiból kirajzolódó változását, amelynek során a politikus elveszítette a kezdetben a nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított türelmét. Ezen időszaktól leértékelődik a korábban korszakjellemző három elem: külpolitikai téren a Szovjetuniótól való eltávolodás, gazdasági szempontból az életszínvonal növelése, valamint az értelmiségiekkel való kiegyezés a belpolitikában.
A forrásokban nem szűkölködő tanulmányt a dokumentumok követik, a tanulmányhoz hasonló felosztásban, időszakolásban.[10] A dokumentumok fordítását és jegyzetekkel való ellátását, kiválogatását Novák Csaba Zoltán és Kuszálik Eszter végezte. A kötet végén található háromnyelvű (magyar, román, angol) rezümén kívül a hely-, intézmény- és személynévmutató, valamint a kulcsszemélyek életrajzi adatainak felsorolása adatbázisjelleget ad a könyvnek. A kötet célközönsége nem tisztázott, de a leírt korszakkal foglalkozó kutatóknak mindenképpen hasznos és hiánypótló munkának számít. Remélhetőleg lesz majd folytatása, a további évek elemzésével. Célszerű lenne a meglévő anyag lefordítása, legalább angol és román nyelvre.
Jegyzetek
[1] A rengeteg tanulmány és kötet mellett kiemelném a Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentését, melyben elítélte a kommunizmust és Novák Zoltán a magyarságra vonatkozó alfejezetnek a társszerzője: Raport Final. Comisia Prezidenţială pentru analiza dictaturii comuniste din România, Bucureşti, 2006.
[2] A sorozat korábbi hat kötete: GYÖRGY Béla: Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez. A vezető testület jegyzőkönyvei, Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; NAGY Mihály Zoltán – VINCZE Gábor: Autonómisták és centralisták. Észak-Erdély a két bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március), Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; Stefano BOTTONI: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959), Pro-Print, Csíkszereda, 2006; LÁSZLÓ Márton: Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Pro-Print, Csíkszereda, 2008; GIDÓ Attila: Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940), Pro-Print, Csíkszereda, 2009; NAGY Mihály Zoltán – Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953, Pro-Print, Csíkszereda, 2009.
[3] A Ceauşescut körülvevő személyek közül beazonosítható Fazekas János, Erdélyi István (a Teleki Téka akkori igazgatója), Elena Ceauşescu és Gere Mihály. A könyvben jól jönne információpótlásként a képen szereplő személyek felsorolása.
[4] Az említett felmérést a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet végezte; az országos reprezentatív mintájú felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 47%-a véli úgy, hogy a kommunizmus egy „roszszul alkalmazott, de jó ötlet”. Lásd Kétszer többen vannak a kommunizmus után vágyakozók, mint elítélői, Krónika Online 2010. szeptember 23., www.kronika.ro/index.php?action=open&res=42706
[5] Gondolok itt a Constantin Popescu és Cristian Mungiu Amintiri din Epoca de Aur, illetve Andrei Ujică Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu című alkotásaira, amelyek különbözőképpen világítják meg ugyanazt a korszakot.
[6] Vö. NOVÁK Csaba Zoltán: A megyésítés előkészítése és a nemzetiségi kérdés Romániában 1967–1968 = Integrációs stratégiáka magyar kisebbségek történetében, szerk. Bárdi Nándor – Simon Attila, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 455–421 (megjelent román nyelven is); NOVÁK Csaba Zoltán – OLTI Ágoston: Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescu-nál 1968-ban), Székelyföld 2008/7., 85–111.
[7] A küldöttség látogatásakor zajlott a párt plenáris ülése, Ceauşescu ezt megszakítva tárgyalt a küldöttséggel. Érdekes a tény, hogy Csíkszeredának 1966-ban 8459 lakosa volt, míg Székelyudvarhelyen ugyanekkor 15 901-en laktak.
[8] Lásd NOVÁK Csaba Zoltán: A párt szolgálatában. Kádersors a Székelyföldön, Múltunk 2005/4., 100–128; UŐ.: Intelectuali maghiari de stânga în conflict cu noile autorităţi comuniste, Anuarul Institutului de Cercetări Socio-Umane „Gheorghe şincai” (Târgu Mureş), 2006, 372–382.
[9] Itt érdemes kiemelni Domokos Géza példáját, aki többszörös megfigyelés alatt állt, és az informátorai saját kollégái voltak.
[10] A levéltári és sajtóforrások mellett, illetve a korszerű szakirodalom felhasználásán kívül a szerző interjúkat is készített. A kötetet egyértelműen gazdagítja például a 2008-ban készített Király Károly-beszélgetés.
Fodor János
erdelyikronika.net

Idén is megemlékeznek Márton Áronról a szülőfalujában
Konferencia és szentmise augusztus 26-án Csíkszentdomokoson
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért szervezésében hatodik alkalommal tartják meg augusztus 26-án (a püspök születésnapjához legközelebb eső hétvégén) a Márton Áron tiszteletére rendezett megemlékezést és konferenciát. A program szombat de. 10 órakor a plébániatemplomban szentmisével kezdődik, amelynek főcelebránsa és ünnepi szónoka Jakubinyi György érsek. A konferencia résztvevőit háromnegyed 12-kor a csíkszentdomokosi művelődési házban köszöntik. Előadást tart Seres Attila budapesti történész (Márton Áron lengyel tükörben), Benkő Levente kolozsvári történész, újságíró (Szemelvények a Márton Áron elleni sajtóhadjáratból, 1948–1949); Oláh Sándor Homoródalmáson élő társadalomkutató (Az erdélyi magyar egyházak a kommunista hatalom társadalomátalakítási kísérletében, 1949-1952); Nagy Mihály Zoltán nagyváradi történész (Márton Áron dilemmái a börtönből való szabadulás után), Virt László magyarországi szociológus, hittanár (A két Áron. Párhuzamok (és kereszteződések) Márton Áron és Tamási Áron életében, gondolkodásában); a Rómából érkező Kovács Gergely posztulátor (Új fejlemények Áron püspök boldoggá avatási eljárásában). A konferencia a háromnegyed négytől kezdődő filmvetítéssel zárul. Először láthatja a közönség Zágoni Balázs rendező A püspök reggelije címűdokumentumfilmjét (operatőr-vágó: Tóth Orsolya).
Az augusztus 26-án tartandó rendezvényről Lázár Csillát, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatóját kérdeztük, aki elmondta: örülnek, hogy az elkezdett hagyományt életben tudják tartani, sőt folyamatosan fejleszteni, bővíteni, új elemekkel gazdagítani is tudják. Az idei programból kiemelte, hogy először kapcsolódik be Oláh Sándor kutató, aki antropológiai szempontokat hoz a konferenciára, s mivel a kollektivizálás történetét kutatja, ezúttal az egyház helyzetét mutatja be a tanúkkal készített interjúk alapján. Seres Attila budapesti történész ezúttal Varsóból hoz egészen friss kutatásain alapuló, még nem hallott, nem publikált adatokat Márton Áronról lengyel szemszögből. A múzeum igazgatója és a rendezvény főszervezője Zágoni Balázs filmjét emelte még ki a programból, amely egy hosszabb idő alatt elkészült dokumentumfilm és A püspök reggelije címet, Márton Áron első ötven éve alcímet kapta. A dokumentumfilm Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról, első világháborús élményeiről, és pályaválasztás körüli belső küzdelmeiről, lelki vívódásairól mesél családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak, történészek tolmácsolásában. A film érdekessége, hogy arról a periódusról is szót ejt, amiről általában kevesebbet szoktak beszélni: hogyan készült, hogyan készítették Márton Áront a püspöki pályára? Lázár Csilla kiemelte, hogy a film alkotói eddig nem látott archív felvételeket kerestek és találtak Márton Áronról, így a film a gazdag fényképanyag mellett ezeket is bemutatja. A rendező és a szervzők szeretnék, ha a film után a látottakról beszélgetnének a résztvevőkkel.
A megemlékezés támogatói: Bethlen Gábor Alap, Budapest; Csíkszentdomokos önkormányzata; Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megyei Tanáca; Felcsík Kistérségi Társulás. Médiapartnerek: Mária Rádió Erdély, Vasárnap katolikus hetilap, Keresztény Szó.
Bodó Márta / romkat.ro

Akit megérint a szellemisége, nem szabadul a feladattól
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és Egyesület immár hatodik alkalommal szervez Márton Áron püspök születésnapjához (augusztus 28.) időzítve megemlékezést és konferenciát azzal a céllal, hogy az újabb történeti kutatások segítségével jobban megértesse, megismertesse Márton Áron személyiségét. A szombaton, augusztus 26-án zajló rendezvényről, valamint a már javában zajló társadalomtudományi diáktáborról a főszervezőt, Lázár Csillát kérdeztük.
– Hogyan állt össze a konferencia előadóinak sora? Sok kutatónak van Márton Áronhoz kapcsolódó témája?
– Mivel Márton Áron egyetemi lelkészként, lapszerkesztőként, majd püspökként fontos közszereplő volt a huszadik század nagyobb részében, a jelenkori erdélyi történelemmel foglalkozó kutatók nem kerülhetik meg az ő szerepének értelmezését. Éppen ezért a nem szigorúan egyháztörténettel foglalkozó kutatásokból is sok érdekes információ kerül felszínre, ebből következően elég tág a konferencia lehetséges előadóinak köre. Állandó vendégünk Mons. Kovács Gergely posztulátor, hiszen tőle mindannyian türelmetlenül várjuk a boldoggá avatással kapcsolatos híreket, és vannak az előadók között, akik először, vannak, akik többedszer vesznek részt a konferenciánkon. Seres Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének munkatársa például tavaly Márton Áron lengyel kapcsolatairól tartott előadást, de azóta Varsóban kutatván új és érdekes információkat talált, azokat hozza el idén.
– Számos érdekesnek ígérkező előadásra számíthatunk. Ön mit emelne ki leginkább?
– Benkő Levente a püspök elleni 1949-es sajtóhadjáratot veszi górcső alá, Oláh Sándor arról beszél, milyen szerepet szántak az egyháznak 1949 és 1952 között, Nagy Mihály Zoltán történész előadásának fókuszában a börtönből szabadult püspök áll. Virt László szociológus, hittanár, Márton Áron biográfusa ezúttal két Áronról – Tamási Áronról és Márton Áronról – beszél. Köztudott, hogy személyes, barátinak is nevezhető kapcsolatukról több anekdota maradt fel. Azt is tudjuk, hogy a betegágyán fekvő püspök azt kérte az őt ápoló nővértől, hogy – többek között – Tamási-novellákat olvasson fel neki. A múzeumban is van egy Tamási-kötet, amely a püspök hagyatékából került hozzánk, benne Márton Áron szignója. Ismerve Tamási – finoman szólva – nem szigorú katolikus erkölcs szerinti magánéletét, illetve egyes személyes választásait (pl. Magyarországra költözése) akár szokatlannak is nevezhetjük ezt a baráti egymásra hangolódást. Virt László előadása (amellyel Tamási születésének 120. évfordulójára is emlékezünk) azonban jól megvilágítja a kettejük közötti rokoneszmei vonásokat: igen hasonlóan viszonyultak az „erdélyiséghez”, hasonlóan látták a kisebbség és centrum viszonyát, szorgalmazták a „cselekvő fiatalság” felelősséggel való felruházását. Érdemes megfontolni e ma is aktuális dilemmákra adott válaszaikat. A konferencia záróeseménye egy régóta készülő dokumentumfilm tesztvetítése lesz. A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című filmet Zágoni Balázs rendezte. A dokumentumfilm Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról, első világháborús élményeiről, pályaválasztási küzdelmeiről, valamint belső, lelki vívódásairól mesél családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak és történészek tolmácsolásában.
– A Márton Áron Társadalomtudományi Diáktábor tavalyi résztvevői levéltári kutatásba, drámapedagógiába, művészettörténetbe, kultúrdiplomáciába nyerhettek betekintést. Idén „népnevelési projekt zajlik”. Mit takar ez a megnevezés? Hány középiskolás vesz részt a táborban?
– A tábornak 16 résztvevője van, zömében ugyanazok, akik tavaly is itt voltak. Ez egy bensőséges, aktív részvételt és személyes kapcsolatok kiépítését célzó tábor. Két résztvevőnk van Felvidékről, kettő Magyarországról, ketten jöttek Kolozsvárról, tízen pedig a Székelyföld több városából, falujából. Tavaly több volt az elméleti előadás, idénre több gyakorlati programot szerveztünk. A Népnevelés és a Z generáció projektet például két, az egyetem padjaiból éppen kikerült csíkszentdomokosi fiatal, a teológiát végzett Bőjte Csongor és a néprajzos Bodó Andrea vezetik. Mindketten jó ismerői Venczel József falukutatási, népnevelési munkásságának, ennek „modelljére” szeretnék, ha a tábor résztvevői megismernék a domokosi fiatalság látásmódját, problémáit, és erre megpróbálnának kidolgozni egy „népnevelési” projektet, bevonva a modern kommunikációs csatornákat is. Természetesen ez egy kísérleti jellegű projekt, arra szolgál, hogy gondolkodási folyamatot indítson arról, hogy a „mai fiataloknak” milyen lehetőségei és milyen felelőssége van a kortársaik „nevelésében”, gondolkodásuk alakításában. Megjegyzem, hogy a résztvevők rendkívül komoly és tehetséges fiatalok.Tavaly úgy fogalmaztam, hogy a közeljövő Kárpát-medencei elit értelmiségének képviselőit látjuk vendégül, ma sem mondhatok mást. A visszatérők között van már olyan, aki elvégezte a középiskolát, és az egyetem választásánál – saját bevallása szerint – nagyban befolyásolta a tavalyi tábor tapasztalata. A népnevelési projekt mellett lesz vizuális antropológiai műhely (archív fényképek értelmezését segítendő), hadtörténeti „kutatómunka”, művészettörténeti szekértúra és persze egyeskői gyalogtúra is.
– A tavalyi Márton Áron-emlékévben jeles püspökünk alakja állt számos rendezvény központjában. Hogyan látja, átgyűrűzött az emlékév erre az évre is? Tart még a lelkesedés?
– Az emlékév jó alkalom volt földrajzilag kiterjeszteni a Márton Áront ismertető programokat, hálásak vagyunk érte a magyar kormánynak. Azonban a lelkesedés nem a központilag kijelölt hivatalos ünnepségekből származik, hanem a személyes találkozásokból. Azt látjuk, mind a történészek, mind a fiatalok esetében, hogy akit egyszer is munkája során megérintett Márton Áron eszmeisége, kivételes egyénisége, az „nem szabadul” a feladattól, hogy Márton Áron példáját másoknak is megmutassa.
A csíkszentdomokosi megemlékezés augusztus 26-án délelőtt 10 órakor szetmisével kezdődik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. Ezt követi 11.45-től a konferencia a művelődési házban. Az előadások között bemutatják a Márton Áron püspökről az elmúlt évben megjelent újabb kiadványokat, köteteket is. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, Csíkszentdomokos Önkormányzata, a Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megye Tanácsa és a Felcsík Kistérségi Társulás.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

Az ima nem elég, mindenkinek cselekednie kell
Munka még van, de szépen kerekedik – összegezte a boldoggá avatási eljárás állását Mons. Kovács Gergely posztulátor a szombaton tartott csíkszentdomokosi Márton Áron-konferencián. A helybéli Márton Áron Múzeum és Egyesület által immár hatodik alkalommal szervezett megemlékezésen idén is számos érdeklődő hallgatta meg a rangos előadókat.
Isten szolgája Márton Áron az erdélyi püspökök sorában – ezt a címet viseli az a Csíkszentdomokoson bemutatott kötet, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek állított össze, és amely adalékokat tartalmaz Áron püspök életrajzához. A könyv szerzője elmondta, hogy Áron püspök halála óta gyűjti a jeles elődre vonatkozó adatokat, például a róla született verseket, filmeket, számba vette a püspököt ábrázoló műalkotásokat, szobrokat, az általa keresztelt papokat, vagy a máramarosszigeti börtönben raboskodó főpásztorokat és papokat is, és gyűjtőmunkája eredményeként közöl ezúttal 34 különböző lajstromot.
Seres Attila történész varsói levéltári kutatásainak eredményeiről beszámolva villantotta fel Márton Áron kolozsvári éveit és Tadeusz Stapiński lengyel diplomatával való kapcsolatát. Benkő Levente újságíró-történész személyes okokból nem lehetett jelen: kutatásaiból – amelyek az Áron püspök ellen irányuló 1949-es sajtóhadjáratot mutatják be – Lövétei Lázár László nyújtott ízelítőt. A lejáratásnak az volt a fő célja, hogy a püspököt elszigeteljék a papságtól és a hívektől, és ebbe a lejáratásba bizony a korszak értelmisége is bekapcsolódott – derült ki a bemutatott anyagból. Ugyanezt támasztotta alá Oláh Sándor társadalomkutató előadása is, aki az állam 1949 és 1952 közötti egyházüldözési politikájáról beszélt, többek között az állambiztonságnál fennmaradt iratok segítségével szemléltetve, hogyan viszonyultak a hívek vallásuk üldözéséhez.
Lehetséges és életképes alternatívát talált
Nagy Mihály Zoltán történész a börtönből szabadult püspök dilemmáiról szólt, kiemelve, hogy 1955–57 között Áron püspök volt az egész romániai római katolikus egyház feje, az egyetlen szabadlábon lévő főpásztor, akit a pápa elismert.
– Nem működött püspöki kar, nem volt felekezetek közötti szolidaritás – mondta az előadó. – Egyedül volt. De sosem kellett önigazoló retorika mögé bújnia. Lehetséges és életképes alternatívát mutatott fel arra vonatkozóan, hogyan kell az állammal tárgyalni és az egyház működését biztosítani.
Virt László szociológus, hittanár Tamási Áron és Márton Áron „erdélyiséghez” és a „cselekvő fiatalsághoz” való igen hasonló viszonyulását mutatta be.
A magunk helyén, a magunk erejéből
Mons. Kovács Gergely posztulátor a boldoggá avatási folyamat helyzetéről számolt be, hangsúlyozva, hogy, annak ellenére, hogy a közelmúltban Ferenc pápa új szentté avatási kategória létrehozását jelentette be – amely olyan személyekre vonatkozhat, akik életüket áldozták mások életének megmentése érdekében – ez az újítás Márton Áron ügyét semmilyen formában nem érinti.
– Én elsősorban azon dolgozom, hogy a Szentszék által kért kiegészítéseket, pontosításokat összegyűjtsem, összeállítsam. Vannak olyan szakértői összegzések, amelyeket már két éve megkaptam, de további tanúk kihallgatására van szükség. Ez október-novemberig lezajlik. Ezután fordítások, további összegzések következnek. Munka még van bőven, de szépen kerekedik – tette hozzá, hangsúlyozva, az állítólagos csodák kivizsgálása csak azután következik, miután minden szükséges dokumentumot benyújtanak a Szentszékhez. – Magától nem megy az ügy, és nagyon fontos feltétel, hogy Áron püspök tisztelete töretlen legyen. Nem elég az ima, tenni, cselekedni kell érte, mindenkinek a maga helyén, a maga ereje szerint, legyen az imakönyv- vagy DVD-vásárlás, de akár Facebook-megosztás is. Volt olyan bejegyzés ugyanis, amit 800-an megnéztek, de csak ketten osztottak meg. Mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: ott vagyunk azok között, akik egy mustármagnyit is teszünk érte?
A konferencia előtt dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatott be szentmisét a csíkszentdomokosi templomban, a tanácskozás zárásaként pedig A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című film tesztvetítését kísérhették figyelemmel a jelenlévők. A Zágoni Balázs által rendezett film (vágója és operatőre Tóth Orsolya) emberközeli püspököt láttat családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak, illetve történészek révén, és zárásként archív mozgóképet is felvillant Márton Áronról – ami mint kiderült, igen nagy ritkaság.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

Egyoldalú az erdélyi magyar és a román irodalom közti szerelem
Szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően – mondta el a Krónikának Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője azt követően, hogy a folyóiratnak a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró lapszámát Bukarestben mutatták be szerdán.
Egymás kultúrájának kölcsönös megismerése vajon elősegíti-e a román és magyar nép közeledését? Előrelendítheti-e ezt az irodalmi művek fordításokon keresztül történő átjárhatósága? – ezeket a kérdéseket vetette fel az a szerdai bukaresti beszélgetés, amelynek keretében a Székelyföld folyóirat szerkesztői és román írók, fordítók mutatták be a lap tematikus számát. Lövétei Lázár László, a Csíkszeredában szerkesztett lap főszerkesztője a Krónika megkeresésére kifejtette, az augusztusi tematikus számban, amely a román és magyar kultúra kapcsolatát járja körül, a szerkesztők kérdéssel fordultak magyar és román irodalmárokhoz: Ismerve a magyar és román nép évszázados »barátságát«, egymás kultúrájának megismerése valóban elősegíti-e a két nép közeledését? És mit kellene még tennünk nekünk, magyar és román íróknak, hogy kimozduljunk a jelenlegi holtpontról ebben a kérdésben?”
A beérkezett válaszokat a tematikus számban jelentették meg, írt a témáról Petre Cimpoeşu, Marius Cosmeanu, Demény Péter, Dimény H. Árpád, Doina Ioanid, Lakatos Mihály, László Noémi, Márton Evelin, Ion Nete, Doina Ruşti, Szenkovics Enikő, Szonda Szabolcs, Alexandru Vakulovski, Vida Gábor.
A centenárium közeledtével „durvulnak a dolgok”
A bukaresti beszélgetésnek a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet adott otthont, Lövétei Lázár Lászlón kívül Fekete Vince főszerkesztő-helyettes, Dan Lungu író, szerkesztő, Marius Cosmeanu szociológus, műfordító, újságíró és Szonda Szabolcs moderátor vett részt a bemutatón. Lövétei Lázár László elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy a Székelyföld Bukarestben mutatkozott be, hiszen korábban erdélyi magyar irodalmi folyóiratokat, a Székelyföldön kívül a Látót, Helikont is megismertették az ottani közönséggel.
„Azért gondoltunk arra, hogy most épp Bukarestben illene bemutatni a tematikus lapszámot, mert jeles kortárs szerzők anyagai szerepelnek benne és értelemszerű, hogy a román közönségnek is legyen tudomása erről.
Pláne olyan körülmények között – ezt hangsúlyoznám, Bukarestben is elmondtam –, hogy jelenleg egyáltalán nincsen konjunktúrája a román–magyar barátságnak.
Mindannyian látjuk, hogy ahogy közeleg a 2018-as centenárium, egyre inkább durvulnak a dolgok a két nép viszonya tekintetében. Én magam is szkeptikus vagyok kicsit, de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen el kell felejteni, hogy az együtt élő népek közt tartani kell valamilyen szinten a kapcsolatot” – fogalmazott Lövétei Lázár László. Hozzátette, az írók, irodalmárok úgy tudják ezt megvalósítani, hogy olvassák, fordítják egymás műveit.
„A román kollégák is hangsúlyozták a lapszámbemutatón, hogy minél többet kellene találkozni egymással. Persze az, hogy ennek a közeledésnek van-e kézzel fogható hatása, megjósolhatatlan. Augusztusi lapszámunk körkérdésére kortárs román és erdélyi magyar írók válaszoltak, és mondhatni elég szkeptikus hangot ütöttek meg. Volt, aki azt mondta, hogy fontos közeledni és valamikor hátha pozitívan változik a helyzet, de általában elég sötéten látják az írók a kérdést román és magyar részről egyaránt” – fejtette ki a főszerkesztő. Mint mondta, Dan Lungut mint az egyik legjobb kortárs román írót, illetve Marius Cosmeanut mint műfordítót, újságírót hívták meg. Cosmeanu marosvásárhelyi születésű, az édesanyja magyar, élt Pesten is, így eléggé ismeri mind a két kultúrát. Dan Lungu úgy fogalmazott, hiányérzetük van, mert az erdélyi magyar kortárs irodalom és általában a kisebbségek irodalma szinte teljesen ismeretlen a román közönség számára, amely sokkal jobban ismeri például a kortárs külföldi, olasz, francia szerzőket. Talán a magyarországi irodalom ismertebb, például Dragomán György regényei románul is napvilágot láttak. Lungu felvetése szerint nem is létezik elég útja-módja annak, hogy az erdélyi magyar irodalom eljusson a román olvasóhoz.
Kevés a románra fordított erdélyi magyar kortárs mű
„Ez teljes mértékben így van, hiszen magyar részről sokkal könnyebb dolgunk van. Aki irodalmárkodik, otthon van a kortárs erdélyi magyar irodalomban, az általában fordítani is szokott románból – ez persze nem kötelező, de gyakori. Ezért mennyiségileg sokkal több román irodalmat fordítanak magyarra, mint fordítva, ebből a szempontból mondhatni a szerelem nagyon egyirányú.
Édeskevés az, ami a kortárs erdélyi magyar irodalomból le van fordítva. Lungu szerint fájdalmas, hogy a franciákat vagy a japánokat, a kortárs külföldi szerzőket jobban ismerik a románok, mint azoknak a népeknek az irodalmát, akikkel együtt élnek” – mondta Lövétei.
Kitért arra is, nemrég megjelent ugyan egy, erdélyi magyar szerzők románra fordított írásait tartalmazó antológia az ICR (Román Kulturális Intézet) kiadásában, még akkor, amikor Nagy Mihály Zoltán volt az intézet alelnöke, aki azóta már nem az, úgyhogy félő, hogy ez a kezdeményezés is el fog halni, hacsak valamit ki nem talál a politikum ezirányban.
Nyilván nemcsak a politikum feladata, hogy a két irodalom átjárhatósága megteremtődjék, civilkedni mindig lehet, de az ilyen kezdeményezésekhez pénz és háttér kell.
A Székelyföldben egyébként elég gyakran szerepel román szerzők szövegeinek fordítása: versek, novellák, regényrészletek a legfontosabb kortárs íróktól-költőktől” – mutatott rá Lövétei.
Azt is elmondta, a bukaresti lapszámbemutató közönsége vegyes volt, hatvan-negyven százalék arányban voltak jelen magyarok és románok, ami azt mutatja, a románok is érdeklődnek azért valamelyest a téma iránt.
Román írók a román és magyar kultúra kapcsolatáról a Székelyföldben
„Egy másik kultúra vagy személyiség vagy közösség felfedezése más világokra nyitja rá a szemünket, és gazdagabbá tesz bennünket szellemileg és lelkileg egyaránt” – Doina Ioanid
„A színtiszta igazság az, hogy – ami a két kultúra kölcsönös megismerését illeti – bizony még sok helye van a jobbításnak. Valahogyan csak haladnak előre a dolgok, inkább alkalomszerűen (ebből ered a protokolláris ünnepiesség), jóllehet az volna a természetes, hogy létezzék állandó jellegű együttműködés, azzal a proiritással, hogy a nemzetközi irodalom vérkeringésébe kösse be az irodalm(ak)at” – Ion Nete.
„Mind a magyar, mind a román írók annyira érzékenyek a történelem bonyolult problémái iránt, hogy mára már a kölcsönös jóindulat valóságos kódrenszerét hozták létre, ami sajnos eléggé mesterséges és működésképtelen képződmény. (...) Ebben a káoszban, amikor a nemzeti identitás csupán fesztív jelleggel megidézett emlék, nehezemre esik közösségek irodalmáról beszélni, sőt már egyetlen ország irodalma is szinte áttekinthetetlen. Csupán írók vannak, egy olyan történelemben, ahol a könyvek éppen agonizálnak” – Doina Ruşti.
„Besszarábiaiként látom, hogy a románok és oroszok közti régi konfliktusok a kultúrában semmissé lesznek. Azt hiszem, ez igaz a románokra és magyarokra is” – Alexandru Vakulovski. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Erdély őrzi legépebben a reneszánsz tánckultúrát
Olyan történt a Szacsvay Akadémia történelmi moduljának zárórendezvényén, ami a sorozat több éves múltjában még nem fordult elő: a meghívott előadó táncra kelt. Felföldi László professzor, néprajzkutató ugyanis a zenéről és a táncról tartott prezentációt.
Az Ady Endre Középiskola dísztermében péntek este megjelent érdeklődőket Nagy Mihály Zoltán történész-levéltáros köszöntötte.
Bevezetőjében Felföldi László néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem oktatója arra hívta fel a figyelmet: a tánc elsősorban mozgást jelent, függetlenül attól, hogy forgatjuk a párunkat, lassúzunk vagy keringünk vele, és része egy nagyobb egységnek, hiszen nincsen tánc zene nélkül, és sokszor szöveg nélkül se. Hozzátartozik az alkalomhoz illő viselet, a táncoló testnek dolgozik az agya, mozog az izomzata. A táncosokat tudás, lendület és akarat jellemzi, és az egész egy társadalmi, kulturális környezetbe van beágyazva, hiszen mindannyiunk viszonyulunk valahogy a tánchoz. Egy táncnak nincs ősbemutatója, igazából kritikai irodalma se, tiszavirág életű és valójában egy társadalmi demonstrációt szolgál, mégis kimondhatatlan szépségű, ahogy a kalotaszegi Mérán járják a legényest. A tánc az emberi kifejezésrendszer eleme, ott van a sportban, a játékban, a vallási szertartások gesztuskészletében, a harcművészetekben. Kommunikáció, hiszen valakinek szánjuk a táncmozdulatainkat, aki érti és értelmezi ezeket. Metafora, a hatása alá kerülünk. A társastánc szórakozás, mert a szabadidőnket töltjük ezzel, és az ünnep, a rítus meghatározója ahogyan táncolunk. A néptánc viszont nem szórakozás, hanem sokkal több ennél, maga az élet, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Falusi környezetben az emberek tánc közben választanak párt maguknak, barátságok szövődnek közben, a jó zene finomítja az ízlést, és minden vidéknek megvan a saját maga esztétikája- magyarázta a meghívott.
Jellemzők
A táncművészet a 18-19. századi európai művészetelméleti gondolkodás terméke. Műfajait és formáit tekintve létezik művészi tánc (klasszikus balett, modern tánc és kortárs tánc) és használati tánc (néptánc, társastánc, színpadi néptánc). A 20. század második felében kijelölt antropológiai meghatározás szerint a tánc, mint strukturált, jelentéssel bíró, kulturálisan meghatározott, mozgásos kifejezési forma az emberi mozgásrendszerek egyike, a társadalmi kommunikáció eszköze. Sok mindenben hasonlít a beszélt nyelvhez, de mégsem azonos vele, illetve más mozgásrendszerekkel is van közös tulajdonsága. Azok a közös jellemzők, amelyek ma Európát egységes táncrégióvá teszik: a gazdag, nem-életkor-foglalkozás-társadalmi hovatartozás stb. szerint strukturált, átfogó történelmi táncdivatok által kialakított tánckészlet (körtánc, páros tánc, szóló stb.); a lábmozdulatok uralkodó volta, más régiók „kéz táncaival”, „váll-csípő táncaival” és „ülő-táncaival” szemben; a zene, szöveg és a tánc szoros kapcsolata, a közös metro-ritmikai és tempóbeli keret; a kifejezési formák (dráma, sport, játék, tánc) csökkent szinkretizmusa, erős függetlenedési tendenciák; a rituális és szakrális funkció háttérbe szorulása, a tánc szekularizációjának és autonóm művészi formává válásának előrehaladott állapota. A kontinensen belül Dél-Kelet Európára jellemző a lánc- és körtáncok műfajának uralkodó volta, a kollektív, csoportos táncolásmód, a korlátozott egyéni, improvizációs lehetőség, Kelet-Európára a szóló férfi és páros táncok uralkodó volta, az egyéni előadásmód, szabad rögtönzés, a férfi és női mozgásanyag elkülönülése a páros táncokban, Nyugat-Európára a kollektív, térformációs páros táncok uralkodó volta (kadrillok, kontratáncok és a 19. századi divattáncok), illetve a csoportos, szabályozott táncolási mód, korlátozott mértékű egyéni improvizáció, és a nemek mozgásbeli elkülönülése minimális, míg az észak-európai szubarktikus területeken a pantomimikus, rituális szokás-komplexumok dominálnak, amelyek táncot is tartalmaznak, például az egykori lapp sámánszertatások, a zürjén táncos rítusok. Történelmi perspektívából nézve az európai hagyományos táncokról elmondható, hogy a középkorban a lánc- és körtáncok terjedtek el, a reneszánsz idején a forgó, forgatós szerelmi táncoknak volt a divatja, a barokk korban szabályozott, csoportos, tárformációs páros táncok voltak, majd következtek a 19. századi páros táncok, mint modern divattáncok.
Nemzeti táncok
Európa népei a 18-19. században táncaikban is igyekeztek megtalálni a csak rájuk jellemző, másoktól elütő vonásokat, mint nemzeti identitásuk jelvényeit: csárdás, walzer, polka, redovajka. Források híján az akkor „ősinek vélt” régies táncformákból hozták létre nemzeti táncaikat, történeti mítoszokkal vették körül azokat, s visszavetítették az illető nép történetének őskorába. Érdekes módon a reneszánsz tánckultúra megtermékenyítő hatása Erdélyben maradt fenn legépebb, s egyben sajátosan asszimilált formában. A paraszti tánckultúra lehetőségének keretén belül a legmagasabb fokra jutott el anélkül, hogy a leglényegesebb- az individuális műfajokra jellemző- jegyeit elveszítette volna- idézte Martin Györgyöt Felföldi László.
Keleti örökség
A magyar tánchagyomány keleti örökségnek mondható elemei az ugró-topogó-dobogó táncolásmód, a nyolcados lüktetésű tempo-guisto táncdallamok és a műfaji differenciálatlanság 20. századig való fennmaradása; a dramatikus-epikus tánc- és zenei formák egykori együttes megléte a magyar hagyományokban; a sámánszertartás emlékei gyermekfolklórban és a szokáshagyományban; a halottas táncok 20. századig fennmaradt gyakorlata. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Kényszerből tett kisebbségbarát gesztusok
Sok legenda él Mihály királynak az uralkodása idején a magyarság irányába tett gesztusairól. Erről beszélgettünk Nagy Mihály Zoltán nagyváradi történésszel és levéltárossal.
– 1940-ben a trónt ténylegesen elfoglaló Mihály király apjától nehéz örökséget vett át a második világháború elején. Mi volt az oka az Antonescu-féle puccsnak?
– Ion Antonescu hatalomra jutása szorosan összefüggött a II. bécsi döntéssel: a román politikai elit, a katonaság és a társadalom nem nyugodott bele a területveszteségbe. A román hadsereg forrongott a revánsvágytól, hiszen egyetlen puskalövés nélkül kellett feladnia Erdélynek azon részét, ahol korábban egy esetleges magyar támadás feltartóztatására hadászatilag komoly erődrendszert épített ki. A román történelmi pártok bebizonyították, képtelenek biztosítani az ország területi épségét. Antonescu e tömeghangulatot használta ki jó politikai érzékkel. Támogatást a hadseregtől remélt, hiszen a legfelsőbb tisztikar elismert tagja volt, és úgy vélte, a legionárius mozgalom kellő politikai támogatásával biztosítani tudja az államszervezet zavartalan működését, és megóvja Romániát az újabb területi veszteségektől. A fiatal trónörökös személye e krízishelyzetben felértékelődött: I. Mihály király édesapja, II. Károly korábban többször is bebizonyította alkalmatlanságát. Így a fiatal király trónra lépése legitimizálta az új hatalmat. E sorsfordító időkben I. Mihály király volt az igazodási pont, a román nemzeti egység és az összetartozás megtestesítője.
– 1940-ben a trónt ténylegesen elfoglaló Mihály király apjától nehéz örökséget vett át a második világháború elején. Mi volt az oka az Antonescu-féle puccsnak?
– Az 1944. augusztus 23-i átállás levezénylőjeként Mihály király történelmet írt, az oroszoknak tett hatalmas gesztus ellenére az orosz hadsereg megszállta az országot, és százezernyi román katonát deportált Szibériába. Az orosz megtorlásnak hány dél-erdélyi magyar férfi esett áldozatul?
– Az augusztus 23-i román átállás hírét teljesen háttérbe szorították a francia fővaros, Párizs felszabadításáról tudósító nemzetközi sajtóorgánumok, holott a bukaresti események katonapolitikai szempontból sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak. A király és a hadsereg gyors helyzetfelismerő képessége és döntései nemcsak Románia nemzetközi megítélését változtatta meg, hanem hadászatilag lerövidítette a Vörös Hadsereg dél- és közép-kelet-európai előrenyomulását. Ennek ellenére a román területre lépő Vörös Hadsereg nem szövetségesként tekintett a román hadseregre, hanem a szeptember 12-én aláírt fegyverszüneti egyezmény időpontjáig 150–200 ezer román hadifoglyot ejtett. A kutatás jelenlegi szakaszában nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok arról, hogy a román hadseregben szolgálatot teljesítő magyar nemzetiségű katonák közül ekkor hányan estek orosz hadifogságba. A Szovjetunióba deportált román hadifoglyok névsorában csak az állampolgárságot tüntették fel, a nemzetiségi hovatartozásra csak névelemzés alapján következtethetünk. A korszakban sokkal nagyobb visszhangot kapott az észak-erdélyi magyar hadköteles férfiak, a katonaszökevények, valamint a magyar polgári lakosságot érintő 1944 őszi tömeges deportálások.
– Mennyire mondható el, hogy az 1945 márciusától kezdődő kommunista kormányzás alatt Mihály királynak alig maradt valós hatásköre az ország irányításában?
– Előre kell bocsátani azt a tényt, hogy az 1945. március 6-i kormányátalakítás, a baloldali pártok előretörése Moszkva kőkemény politikai és katonai nyomásgyakorlására ment végbe. A Bukarestben és környékén állomásozó orosz csapatok számának látványos felduzzasztása és orosz részről Erdély kérdésének lebegtetése kényszerhelyzetbe sodorta I. Mihály királyt: a nyugati hadszíntérre kivont román csapatok támogatásának hiányában értelmetlennek mutatkozott bármiféle román fegyveres ellenállás, de legfőképpen Erdély elvesztésének rémhíre racionális döntés meghozatalára serkentette. Ugyanakkor a fiatal király biztosítékot kapott arra vonatkozólag, hogy továbbra is megőrizheti alkotmányos jogköreit. A törvények csak az ő ellenjegyzése esetében emelkedhettek jogerőre, s abban bízott, hogy az angolszász nagyhatalmak és szövetségeseik minden eszközzel támogatni fogják az alkotmányos berendezkedés fenntartását, a monarchia fennállását és a román demokratikus jogállamiság működését. Ebben azonban a fiatal királynak csalódnia kellett. Nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, hogy 1945 augusztusától négy hónapon keresztül nem volt hajlandó ellenjegyezni a kormány rendelkezéseit. Ellenben az 1946 őszi román parlamenti választásokat megnyerő, pontosabban meghamisító kommunista párt előretörése már előrevetítette a monarchia megszűnését.
– Hogyan jellemezhető az erdélyi magyarság sorsa az 1944 őszétől az 1947 decemberéig terjedő királyi időszakban?
– Figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az 1945. márciusi kormányváltás után a baloldali pártok fokozatosan átvették az irányítást az összes központi közigazgatási intézményben, és az élet minden területén megkezdődtek a kivizsgálások, azaz a tisztogatások. Ez a taktika nem volt romániai jelenség, a kommunista pártok hasonlóképpen vették át az államigazgatás és a társadalom feletti ellenőrzést a Vörös Hadsereg uralta térségben. Annak ellenére, hogy az alkotmányos monarchia 1947 végéig fennmaradt, a király hatalmi jogkörei folyamatosan csorbultak. Egyértelmű, hogy az erdélyi magyarságot érintő jogkiterjesztő vagy -jogkorlátozó intézkedések nem a király kisebbségpolitikai elképzeléseit tükrözték, hanem elsősorban a lenini-sztálini nemzetiségi politika elveit részben követő vagy azt csak hangoztató Romániai Kommunista Párt érdekei érvényesültek.
– Tehát elsősorban kommunista érdeknek tudható be a Kisebbségi Statútum és a magyar egyetem újraindítása?
– Külön történet, és némileg kuriózumnak tekinthető a Kisebbségi Statútum és a Bolyai Egyetem ügye. A román hatalomátvétel után alkalmazott intézkedések eltértek a kisebbségi sorba került magyar nemzetrészekkel szemben a térségben alkalmazott politikai joggyakorlattól. Délvidéken a baloldali Tito vezette partizánok ekkor kezdték meg a magyarság megfélemlítését, a sokszor leírhatatlan brutalitást sem nélkülöző csoportos kivégzéseket, míg Felvidéken az egész magyarságra kiterjesztették a kollektív bűnösség elvét. Kárpátalján a Vörös Hadsereg vezényletével elkezdődött a magyarság tömeges deportálása. Romániában az 1944 őszén felállt tábornokok vezette kormányok és az Észak-Erdélyben berendezkedő román katonai és polgári hatóságok úgyszintén elkezdték a hadköteles magyar férfi lakosság deportálását. Ugyanakkor a román katonaság és a paramilitáris egységek – a Maniu-gardáknak titulát csapatok – számtalan településen atrocitást, kegyetlenkedést követtek el. Ezek méreteiben azonban nem hasonlíthatók össze a térség egyéb országaiban alkalmazott nemzetiségi politikai gyakorlattal. De nemcsak ebben volt egyedi a romániai helyzet, hanem abban is, hogy a moszkvai vezetésnek más érdekei voltak Romániával. A szovjet elképzelések szerint a kommunista pártnak már 1944 szeptemberében át kellett volna vennie a hatalmat Romániában, amit a király és a katonaság gyors helyzetfelismerő képessége megakadályozott. Éppen ezért a Kreml új taktikához folyamadott: az erdélyi kérdés „lebegtetésével” befolyásolta a román belpolitikai eseményeket. Arról van szó, hogy 1944. november 12-én a román katonai és polgári hatóságoknak el kellett hagyniuk Észak-Erdélyt, a területen szovjet katonai közigazgatást vezettek be. Ez azt jelentette, hogy a román átállás fejében remélt nyereményjegy beváltását Moszkva felfüggesztette. Ez józanítólag hatott a királyra és környezetére: érzékelnie kellett, hogy a kisebbségellenes politika nem folytatható, a magyarsággal szemben más politikát kell alkalmazni. Ezt a felismerést tükrözi az 1945. február elején megjelent Kisebbségi Statútum is. Vagyis a törvénycsomag reálpolitikai döntés eredménye volt, a magyarság irányába kényszerből meghozott gesztus, semmi több.
A Bolyai Egyetem létrejötte már a kommunista hatalomátvételhez köthető, hiszen az 1945 május végén megjelent törvényt a Petru Groza vezette kormány dolgozta ki. Elmondhatjuk, hogy a korszakban ez a döntés is egyedinek tekinthető, de a látszólag szovjet magyarbarát nemzetiségi politika mellett figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy 1944 őszén a kolozsvári egyetem vezetősége nemet mondott a kiürítési parancsra, helyben maradt, és az 1945 márciusától Észak-Erdélybe visszatérő román hatóságok egy működő magyar egyetemmel találták szembe magukat. A törvény szépséghibája az, hogy nem ismerte el a magyar egyetem jogfolytonosságát (valójában egy új magyar egyetemet hoztak létre) és az épületek elosztása, illetve az orvosi kar Marosvásárhelyre való költöztetése súlyosan sértették a magyar érdekeket.
– Az 1948 januárjában Nyugat-Európába távozó királynak az országból történő kiutasításával a kommunista rendszer teljes hatalomátvételt hajtott végre. Mi maradt a király után?
– Az 1947 decemberében megjelent törvény felszámolta a fiatal, mintegy 70 éves múlttal rendelkező román alkotmányos monarchia intézményét, és vele együtt véget vetett az akkor még csak 26 éves I. Mihály király uralkodásának is. Az adott bel- és külpolitikai helyzetben I. Mihály döntése – vagyis az, hogy trónjáról lemond, és a száműzetést választja – reálpolitikainak tekinthető. A sors iróniája az, hogy az ő személyéhez köthető vagy éppen a személyes döntésének köszönhető Románia területi szuverenitásának deklarálása, a román nemzeti és politikai egység megteremtése és védelmezése, és 1948-ban éppen neki kellett elhagynia ezt az országot.
– Sokan eljátszanak a gondolattal, hogy a rendszerváltás után Mihály király trónra való visszatérésével ma sokkal jobb helyzetben lenne az ország. Vajon mennyire reális ez az elképzelés?
– Történészként nehéz e kérdésre válaszolni. Azonban éppen a tanulmányaim és kutatásaim során szerzett ismereteknek köszönhetően kockáztatnám meg azt, hogy az alkotmányos monarchia visszaállítása nagyobb belpolitikai stabilitást hozott volna Romániának. 1990 után szemtanúi lehettünk az önjelölt politikusok, valamint a történelmi múltat és a hagyományokat nélkülöző pártok „regnálásának”, amely viszonyok közepette minden politikai szereplő a hatalom megragadásával és annak megtartásával volt elfoglalva, mindeközben az ország állampolgárai csak kárvallottjai voltak ennek a folyamatnak. E helyzetben hasznos lett volna az alkotmányos monarchia bevezetése, mert a király személyében egy, a politikai csatározások és érdekek felett álló személy garantálhatta volna a nemzeti egységet és az állami intézmények jogszerű működését. De mindez I. Mihály király halálával a múlt ködébe veszett. Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)