Székelyudvarhelyen okt. 2-án zajlott le az RMDSZ Székelyföldi Politikai Csoportjának megbeszélése, melyről közleményt adtak ki. A közlemény szerint egyetlen ország sem nevezheti magát jogállamnak, amíg nincs biztosítva a lakosság egésze, így a kisebbségek egyéni és kollektív jogainak szabad gyakorlása. Románia demokratikus átalakítása érdekében tekintetbe kell venni a regionális igényeket, ezért elkerülhetetlennek tartják Székelyföld területi autonómiája létrehozásának napirendre tűzését, helyi népszavazás után. Előkészítik az okt. 19-i agyagfalvi népgyűlést, a bizottság tagjai között van Katona Ádám, Mihály József /Marosvásárhely/ és Papp Kincses Emese. Ehhez a közleményhez a Csíki RMDSZ elnöke, Székedi Ferenc hozzáfűzte: az RMDSZ-nek - szabályzata szerint -, nincs Székelyföldi Politikai Csoportja. A résztvevők nem szervezetük képviselőjeként jelentek meg. Az RMDSZ Agyagfalván emlékünnepséget akar rendezni, nem népgyűlést. /Székedi Ferenc: Közlemény, használati utasítással. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./

Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Kezdeményezés /EMK/, az RMDSZ kereszténydemokrata platformja. Az Országos Szervező Bizottság székhelye Székelyudvarhelyen van. A nemzeti és keresztény, az egyházakkal szoros kapcsolatot tartó szerveződés létrehozásának kezdeményezői a székelyföldi RMDSZ-tisztségviselők, a Székelyföldi Politikai Csoport tagjai, akik a területi autonómia megvalósítását szorgalmazták. A kezdeményező csoport tagjai között van többek között Borsos Géza, Dénes László, Fábián Ernő, Gazda József, Katona Ádám, Mihály József, Sántha Pál Vilmos, Hegyi Sándor és Incze Béla. Az EMK Zászlóbontás című, márc. 15-én kelt röplapjával lépett a nyilvánosság elé és megkezdte a tagtoborzást. /Útjára indult Kolozsvárott az Erdélyi Magyar Kezdeményezés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./

A Romániai Magyar Kisgazdapárt nov. 21-én Marosvásárhelyen tartotta országos vezetőségi ülését. Mihály József elnök, Lukácsy Szilamér főtitkár és a megyei küldöttek jelenlétében tárgyaltak az Erdélyi Gazdákért Alapítvány létrehozásáról. /Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./

A Romániai Magyar Kisgazdapárt Mihály József elnök jegyezte állásfoglalása hitet tesz Tőkés László püspök mellett, a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetsége nem kíván állást foglalni, de diverziós eredetűnek tartják az egész ügyet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./

"A múlt év novemberében nyílt meg a Felcsíki Kistérségi Társulás irodája Csíkszentdomokoson. Azóta a négy nagy felcsíki község (12 falu) számítógépes adatbázisa is elkészült. Az iroda segít a pályázások elkészítésében. A községi tanácsok közti kommunikáció is felgyorsult az iroda közvetítő szerepe folytán. Mihály József irodavezető összegezte: jó pár pályázatot készítettek el. Idén 15 pályamunka vár elbírálásra az Illyés, az Új Kézfogás, a Bethlen Gábor stb. alapítványoknál. Egyházi ingatlanok renoválására, felcsíki ifjúsági szervezetek segítésére készültek pályamunkák, ugyanakkor 6 vállalkozó is próbálkozik terveinek pályázati úton történő kivitelezéséhez. A faluturizmus kiépítése is fontos. /Féléves a Felcsíki Kistérségi Társulás. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 26./"

"A nagybányai Ledvay Márton Színjátszó Kör sikerrel adta elő a Fekete Pétert. A társulatnak jó zenészei, tehetséges, lelkes színjátszói vannak, akik vállalják azt a sok fáradságot, ami az amatőr színjátszással jár. A színrevitelben dicséretes Simori Sándor rendezői, Besenyei István színművész szaktanácsadói, Méhes Béla és Ferenczy Mihály József zenei rendezői munkája. /Szilágyi Adalbert-Béla: Még mindig Fekete Péter? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 26./"

Hargita megyében 15 kistérségi társulás működik. Név szerint az Alcsík, Csomád-Bálványos, Felcsík, Pogányhavas, Észak-kelet Hargita, Sóvidék, Hegyalja, Felső-Homoródmente, Rika, Keresztúr, Kászon, Bucsin-Délhegy-Libán, Szent László, Nagyhomoród és a Kelemen társulások. Két évvel alakult meg a Felcsík Kistérségi Társulás, melyhez négy felcsíki község: Madéfalva, Dánfalva, Karcfalva és Csíkszentdomokos tartozik. Az újonnan alakult község, Csíkmadaras is csatlakozik a társuláshoz, Balánbánya is jelezte felzárkózási szándékát. Mihály József kistérségi menedzser tájékoztatott: csak a múlt évben kezdhettek munkálkodni, hiszen addig az alakulással, irodahelyiség szerzésével és egyéb szervezési tevékenységekkel voltak elfoglalva. Tavaly 16 pályázatot készítettek öt pályázatuk támogatást nyert, négyet azért nem tudnak kivitelezni, mert a résztámogatáshoz szükséges összeg nem áll rendelkezésre. Az önrészt saját forrásokból kell előteremteni. /Kristó Tibor: Felcsíki kisrégió és vidékfejlesztés. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 14./

"Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében okt. 22-én a marosszéki kisrégiók képviselői, a települések székely tanácsainak vezetői, a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezői megalakították a Marosszéki Székely Nemzeti Tanácsot. Elnökéül Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármestert választották. Izsák Balázs hangsúlyozta: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) célja a székelyföldi autonómia statútumának tervezetét közvitára bocsátani, véglegesíteni, a parlament elé terjeszteni jóváhagyás végett és törvénybe foglalni. "Románia alkotmányának 116-os cikkelye a 3. szakaszban kimondja: autonóm közigazgatási hatóságot sarkalatos törvénnyel lehet létrehozni. E cikkely alapján kérjük az autonómiát" - jelentette ki Izsák Balázs, aki ismertette a Csapó József szenátor által kidolgozott székelyföldi autonómia statútumának tervezetét. Fodor Imre alpolgármester reményét fejezte ki, hogy pár év múlva, mint ahogy Európa számos más nemzeti kisebbsége esetében történt, úgy emlékeznek vissza ezekre a gyűlésekre, mint az autonómiáért folytatott küzdelem kiindulópontjára. "1990-ben meghirdettük igényünket az autonómia három formájára: a személyi, kulturális és területi autonómiára. Belefoglaltuk az RMDSZ programjába, de ezekért nem léptünk. Ha most nem tesszük meg, esélytelenek leszünk. A Székelyföld az egyik gazdaságilag leghatékonyabb régióvá válhat. A Székelyföld történelmében, hagyományaiban az autonómiával élni tudott, a székely megszokta, hogy önmaga sorsáról döntsön. Az autonómia semmiképpen nem veszélyezteti az ország területi integritását. Ha viszont nem tudjuk kiharcolni, olyan demográfiai folyamatok következnek be, amelyek visszafordíthatatlanok" - hangsúlyozta az alpolgármester. A székely székek önigazgatásáról, Székelyföld autonómiájáról szóló határozatot Fodor Imre olvasta fel, amelynek a jelenlevők általi egyhangú elfogadásával gyakorlatilag megalakult a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács. "Tudatában annak, hogy Székelyföld (Terra Siculorum) autonómiája nem sérti Románia területi integritását és nemzeti szuverenitását, megértve azt, hogy a területi önkormányzás a közösségek államon belüli önrendelkezésének jogára, a szubszidiaritás, az önigazgatás elvére épül, történelmi sajátosságunkként vallva, hogy a Székelyföldön meghonosult autonómiát annak idején a székely székek szervezettsége és hatásköre testesítette meg, amelyek létezésére már az 1200-as évek írott dokumentumaiban utalás található, tudatában annak, hogy az Európa jogállamaiban alkalmazott megoldások igazolják a régiók területi autonómiájának alkalmazhatóságát és életképességét, azokét a régiókét, amelyeknek számbeli többségben levő polgárai és ezek közössége a nemzeti önazonosság megőrzéséért védelemre szorul, a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, a Székelyföldi Autonómia Statútumának törvény általi jóváhagyására. Meggyőződésünk, hogy Székelyföld autonómiája, az autonóm területen a magyar nemzeti közösség önazonossága védelmére szolgáló többlethatáskörök elismerése, ezen hatáskörök és jogosítványok autonóm régióra, ennek hatóságaira való átruházása a polgárok közötti teljes és tényleges egyenlőséget szavatolja" - áll a határozatban. Megválasztották a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács 11 tagú vezetőségét. Elnök Fodor Imre, alelnök Csíki Sándor (Felső- Nyárád mente), titkár Márton Zoltán (Szováta), elnökségi tagok Bod Aladár, Andrássy Árpád, Kali István (Marosvásárhely), Harai Tibor (Marosvásárhely környéke), Mihály József (Felső-Maros mente), Dávid György (Alsó- Nyárád mente), Molnár József (Felső- Küküllő mente) és Sagyebó István (Alsó-Küküllő mente). Izsák Balázst az okt. 26-án Sepsiszentgyörgyön megalakuló Székely Nemzeti Tanács állandó bizottságába javasolták. /Antalfi Imola: Megalakult a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./"

Először tartottak Székelykálon falutalálkozót, a csepergő eső nem zavarta a falu központjában összegyűlt nemzedékek sokaságát. Új kopjafa-emlékművet avattak a két világégés áldozatainak adózva. Az emlékmű Lukácsi Szilamér református lelkész és Mihály József munkája. A helyi iskola diákjai felléptek a találkozón. Megnyílt a székelykáli Osváth Zsolt leendő képzőművész grafika- kiállítása. A jelenleg harmadévet végzett grafikus tárlatát ifj.Molnár Dénes méltatta. Ezután Tamási Zsolt mutatta be dr. Marton József egyetemi tanár, egyháztörténész kiállított könyveit, eddigi munkásságát. A nemrég megjelent A keresztény ókor című könyve egy leendő, négykötetes sorozat első darabja. Dr. Szabó Miklós történészprofesszor, a falu szülötte a szintén innen származó dr. Marton József katolikus egyháztörténésszel, Csatlós Izabellával, Molnár Attilával és Lukácsi Szilamérral egyetemben megírta Székelykál 800 éves történetéből című munkát. Szeretnék, ha a fiatalok folytatnák a munkát, és a mű monográfiává teljesedhetne. /Találkozás a nyíló ég alatt. Székelykáliak ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./

Kisiratos háromnapos falunapja tartalmas. Július 21-én a könyvbemutató vendége Sarusi Mihály József Attila- és Táncsics Mihály-díjas író, újságíró volt. Bár nem kisiratosi születésű, apja családja révén odavalósinak is tekinti magát, Sarusi eddig nem kevesebb, mint 7 (hét!) könyvet írt Kisiratosról (az egyik legutóbbi az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelent meg). Ígéretet tett: folytatja a kisiratosi sorozatot, amíg a könyvek száma eléri a tízet. A fogatbemutatóhoz három hintóval a szomszédos Nagyiratos is hozzájárult. A falunappal együtt tartották a fiatalok II. Arad Megyei Ifjúsági Találkozóját. A hatalmas, fedett színpadon következtek a néptánc-műsoron résztvevő együttesek. Az V. Kisiratosi Falunapok a Republic koncertjével ért véget. /Jámbor Gyula: Falunap Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./

A Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai Erdélyben is egyedülálló módon emlékeztek az aradi vértanúkra. Az Őszi hadjárat elnevezésű, négynapos rendezvény október 6-án, csütörtökön a magyarországi – bicskei, pécsi, szarvasi, budapesti – huszárok fogadásával kezdődött. A program másnap megemlékezéssel, huszártanya-avatással és hangversennyel folytatódott, amelyen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia tagjai a helyi huszárokkal közösen ’48-as dalokat adtak elő. – 1849-ben Bem József tábornok felszólította a székelyeket, hogy jöjjenek harcba, mert az osztrákok ellepték a hazát – mesélte Mihály József, a Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Egyesület kapitánya. A hétvégi játékokon nyolcvan, korhűen felöltözött lovas huszár, valamint több mint húsz – fegyverkovácsokat, felcsereket, állatgondozókat, ételt, bort szállító – szekér vett részt. Az egynapos verbuválás alatt több tíz kilométert lovagoltak: Szentegyházáról indultak, és Lövéte, Homoródalmás, valamint Homoródszentmárton érintésével az Ilona-völgyén át estére érkeztek vissza a kisvárosba. Az említett településeken tánccal verbuválták a helyi legényeket a harcba. Íjász- és lovasbemutatóval ért véget az Őszi hadjárat. /Kozán István: Őszi hadjárat Szentegyházán. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./

1944-45 telén a marosvásárhelyi rendőrség (népőrség, állambiztonság) főnöke, Mihály József szerint az esti-éjszakai órákban összeszedett állampolgárok „közénk nem való elemek, a demokrácia ellenségei, a kultúra mérgezői, életkerekeinkbe beilleszkedni nem tudókat” vitték be a vár udvarába. „Csak az igazi bűnösöket akarjuk felelősségre vonni, azért minden gyanúsított személy ügyét (?) részletes tanulmány (!) tárgyává tesszük, letartóztatjuk, azaz internáljuk. ” 1-2 nap alatt politikailag kompromittált személyeket internáltak, akik „a köz ellenségei voltak, számot kell adniok tetteikről. Aki ártatlan, annak napfényre kerül az ártatlansága, aki bűnös, lakoljon tetteiért, ez a közösség parancsa. ” Összesen 91 személyt szedtek össze Marosvásárhelyen. Néhányat Nyárádszeredából, Maroshévízről, Régenből. Kik voltak az internáltak: 40-45 éven felüli férfiak (talán 10-12 nő is), iparosok, értelmiségiek s néhány orvos. A várba bevitteket az üres katonai épületek hideg termei, illetve a vár udvara fogadta. Fekvőhelyet a katonai ágyak deszkázata, illetve a termek padlózata biztosított. Az összeszedetteknek a gyors öltözködés révén felvett ruházata, télikabátja biztosította a megfagyás elleni oltalmat. Az élelmezést sem biztosították. Másodnap az internáltak hozzátartozóinak megengedték a naponkénti étel vitelét és meleg ruha beadását, váltását. A hozzátartozók heteken, hónapokon át vitték az élelmet és a szükséges tiszta ruhát, s ilyenformán naponként engedték a látogatást, beszélgetést az átadás ideje alatt. A várba vittek tanácstalanul várták a kihallgatást, a szabadulást. Kihallgatás elmaradt s szabadlábra kezdték engedni őket 1945. május 1-jétől. Június 8-áig 30-35 személyt engedtek el s 25-éig 61 internáltat. Az internálás ideje alatti lelkiállapot és az internálási körülmények sokaknak az egészségi állapotát megviselte. A közel száz internált közül több ismert személy is volt. /Keresztes Gyula: Az internáltakról is. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./

Második alkalommal tartottak őszi hadjáratot az elmúlt hét végén a Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai. A háromnapos eseménysorozat alatt a nyolcvan helyi és vendég lovas huszár korhű jelmezekbe öltözve verbuvált katonákat Homoród mente lakói közül. Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere egy, a Szentegyházi Városi Tanáccsal folytatott vita következtében nem engedte belépni a huszárokat az általa irányított Homoród menti falu közigazgatási területére. Ezért a hadjárat szervezői új útvonalat jelöltek ki. A helyi huszárok mellett a Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Lövétéről, Kápolnásfaluból, Gyergyószentmiklósról, Marossárpatakról, Pécsről, Miskolcról és Debrecenből érkező lovasok, valamint a húszszekérnyi utazó kelt útra, mondta el Mihály József, a szentegyházi huszár egyesület kapitánya. Az idei hadjárat egyik fénypontját az új huszárruhák bemutatása és megáldása jelentette. A két település közti nézeteltérés akkor kezdődött, amikor a szentegyházi Nárciszrét visszakerült a lövéteiek birtokába. Lázár kezdeményezésére a lövéteiek felajánlották, hogy ők is besegítenének az idei nárciszfesztivál szervezésébe. Szentegyháza azonban magyarázat nélkül elutasította a kezdeményezést. /Kozán István: Lövétementes verbuválás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 8./

A Marossárpatakért Egyesület a múlt október 27-én huszártalálkozót szervezett. A falu központjában levő Huszárszobornál hét csapat gyülekezett, miközben a helybéli lovas huszárok felvonultak a faluban. A Mátyás-huszárok első századát a marossárpataki, a másodikat a szovátai, a harmadikat a kápolnásfelfalusi csapat képviselte, a XI. székely határőr huszárezredet pedig a gyergyószentmiklósi, a székelyudvarhelyi és a szentegyházi hagyományőrző csapat. A találkozóra eljöttek a torboszlói lófők is. Miután a központi parkban felsorakoztak a csapatok, sor került Kemény János szobrának (a helybéli Miholcsa József alkotása) felavatására – beszédet mondott Simon Zsolt történész. Kemény János, egykori fogarasi főkapitány, majd I. Rákóczi György sikeres hadvezérének szobrát az Erdőcsinádon szolgáló Lukácsy Szilamér tábori pap áldotta meg. A 159 éve, október végén vívott győztes marossárpataki csatáról Miholcsa József elmondta, hogy azért nevezetes, mert az volt az erdélyi 1848-as szabadságharc első ütközete. A székely huszárcsapatok legyőzték Urbanékat. Mihály József, a szentegyházi hagyományőrző huszárcsapat kapitánya elmesélte, hogy 1996-ban alakultak. Hajdanában Szentegyházáról sokan vonultak be a XI. székely határőr huszárezredbe, ők ennek a hagyományát őrzik. /Kilyén Attila: Huszártalálkozó Marossárpatakon. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./

Igazi népünnepély volt Szentegyházán: százat meghaladó lovashuszár és több mint kéttucat szekér – mindegyiken legalább nyolc személy – vett részt a III. Őszi Hadjáraton. A két évvel ezelőtti kezdeményezés a Kis-Homoród mente talán legnagyobb eseményévé nőtte ki magát. Az októberi hősök tiszteletére rendezett eseménysor október 4-én a Gyermekfilharmónia és a helyi huszárok közös hangversenyével kezdődött. – A határon túli huszáregyesületek közül Budapestről, Pécsről, Tápióbicskéről, Nagykátáról, Szarvasról és Hódmezővásárhelyről érkeztek, a környékről pedig a kápolnásiak, a csíkszeredaiak, a székelyudvarhelyiek, a szovátaiak, a gyergyószentmiklósiak, a sárpatakiak és a szentjobbiak is jelen voltak – sorolta Mihály József kapitány, a huszonkét tagú szentegyházi bandérium vezetője. Idén is Szentegyházáról indult a lovas- és szekeresoszlop, végigvonultak Lövétén és Almáson, ahol tízórai szünetet tartottak, majd visszafordultak. Két évvel ezelőtt a most vendégül látott egyleteknek fele sem létezett, az akkor még csak civilben érkező személyek mára egyletekbe szerveződtek és huszárruhákat varrattak. /Évről évre nő a rendezvény népszerűsége. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./

Évente egyre több huszárcsapat vesz részt a Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület által elgondolt rendezvényen, az Őszi Hadjáraton. Az elmúlt hét végi, immáron negyedik hadjárat látogatottsági rekordot döntött. Az 1848–49-es szabadságharc és a tizenhárom aradi vértanú tiszteletére rendezett Őszi Hadjárat október 2-án hagyományosan a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a helyi huszárok közös hangversenyével kezdődött. Másnap a nyolcvanhét lovas huszár és a mintegy harminc szekeret számláló konvoj az elmúlt évekhez képest rövidebb távot tett meg. „Meg kell említenünk azt a Vargyas-lázán felavatott emlékművet, amely a néhai Nagy-Magyarország határát jelképezi” – mondta Mihály József kapitány, a huszonnégy tagúra bővült szentegyházi bandérium vezetője, aki úgy tudja, további kilencvenkilenc ilyen kisméretű domborművet fognak felállítani a Kárpát-medence különböző pontjain. A szelterszi gyakorlótéren október 4-én tizenöt csapat nevezett be a főzésre. Az idei hadjáraton a szentegyházi huszárok mellett jelen voltak Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Tusnád, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Kápolnásfalu, Szentjobb, Sárpatak, Szováta, Budapest, Pécs, Tápióbicske és Budakeszi huszárai. /Kozán István: Őszi Hadjárat Szentegyházán. „Felébreszteni a magyarságtudatot, ez a cél”. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./

A miniszter előtt tett állampolgársági esküt a huszáregylet
Ki harsogó, ki könnyektől fátyolos hangon, de mindannyian a nemzetre, összetartozásra mondtak igent. A szentegyházi Hagyományőrző Huszáregylet tagjai és családjaik, összesen 97-en, Csíkszeredában tették le a magyar állampolgársági esküt Magyarország honvédelmi minisztere, dr. Hende Csaba előtt. Majd Szentegyházán adtak hálát, hogy a „Csaba királyfi által kijelölt csillagösvényt megtalálták”. Magyar és Székely Himnusz hangjai pecsételték meg a történelmi pillanatot.
Kilencvenhét huszár vált hivatalosan is a magyar nemzet tagjává.
Álom-e vagy valóság, ami a szemünk előtt történik? – kérdezte a hálaadó szentmisén a Szent András plébániatemplomban Portik-Bakai Sándor plébános. Amihez jogunk van, kötelességünk védeni, óvni – mondta. A „születésnap” történelmi pillanat: „Elindult az élet szellemi örökségükben. Ne papírokat lássanak benne, hanem lelki elkötelezettséget! 1100 éve élünk, jelen vagyunk, élünk. Ha a helyes erkölcs útján járunk, Isten megajándékoz a jövendővel”. Elekes Gellért huszár megvallotta: amikor nyolc évvel ezelőtt a templomtéren elszavalta a Magyar vagyok című verset, nem álmodta, hogy magyar állampolgárként újra elmondhatja. „Viselje egészséggel Istenért és hazáért” jókívánság kíséretében nyújtotta át a huszárcsákót Mihály József huszárkapitány dr. Hende Csaba miniszternek és dr. Zsigmond Barna Pál főkonzulnak, akiket dísztagjává fogadott az állampolgársági eskü napjától a huszáregylet. Dr. Zsigmond Barna Pál, dr. Hende Csaba és Szőcs Géza is felvonult a huszárokkal „Átmegyek a Királyhágón, elveszett a huszárcsákóm” – a nóta szövegét idézte a honvédelmi miniszter. Majd rögtön hozzátette: „Megtaláltam!” A „bajtársaknak” az oltár mellett ígéretet tett, hogy igyekszik méltó lenni viseléséhez. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul a legnagyobb forgalmú magyar külképviseletet vezetője számára örök emlék marad e pillanat.
91 év után történelmi siker – a szülőföldön
„A magyar huszár követendő és utánzandó példa, a katonák között a legelső” – mondta ünnepi beszédében a honvédelmi miniszter a Gábor Áron Művelődési Házban, hozzátéve, hatalmas tisztesség számára a hagyományőrzők tiszteletbeli tagjának lennie.
Hende Csaba a huszáregylet kapitányának és helyettesének hadtörténeti jelentőségű könyvet, a huszáregylet tagjainak pedig egy-egy, Magyarország címerét ábrázoló kitűzőt ajándékozott. Széchenyi gondolatával buzdított: „Egynek minden nehéz, soknak semmi se lehetetlen”. Majd egy szívvel hangzott fel a huszárok „Föl, föl vitézek a csatára” toborzója.
Szőcs Géza kulturális államtitkár elmondása szerint, ha találkozna Csaba királyfival, elmondaná neki Mohácsot, Nagymajtényt, a világháborúkat, és azt is, milyen hősiesen példásan kitartottak a székelyek a gyepük környékén. És hogy őt várják vissza. De azt is felidézné, ami ezen a napon a konzulátuson történt. Ha Gábor Áronnal találkozna, akinek nevét a művelődési hajlék viseli, neki is azt mondaná: Megérte!
„Nem volt hiábavaló nagyapáink könnye! – mondta Burus Mária Ella, a település polgármestere. – Valóság az írói gondolat: „hátatok mögött félmillió székely áll”. És e fényes adventi vasárnap után „könnyebben tudjuk vinni, amit a sors ránk hagyott”.
És mert üres gyomorral nehéz lóra vagy szekérre ülni – a huszárok megvendégelték a honfitársakat.
Ünnepnap a közösség számára is
A nagyszámú helybeli templomos közösséggel ünnepelt dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, Szőcs Géza kulturális államtitkár Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, dr. Zsigmond Barna Pál a Magyar Köztársaság Csíkszeredai főkonzulja valamint dr. Ugron Gáspár, a Rákóczi Szövetség elnöke, a szentegyházi huszárbandérium tisztje. A szentmisén közreműködött a Canticum Novum kórus, Tamás István kántor vezényletével, az ünnepi műsorban fellépett a helybeli Hüpürcsös néptáncegyüttes.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Magyar állampolgár lett a Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület
Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület tagjai és családjaik, összesen 97-en, Csíkszeredában tették le a magyar állampolgársági esküt Magyarország honvédelmi minisztere előtt. Majd Szentegyházán nyújtotta át a huszárcsákót Mihály József huszárkapitány dr. Hende Csaba miniszternek és dr. Zsigmond Barna Pál főkonzulnak, akiket dísztagjává fogadott az állampolgársági eskü napjától a huszáregylet.
Farkas Antal
Székelyhon.ro

A szabadság valóban terhekkel jár
Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
László Márton és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi fiatal történészek azt a fáradságos és elismerésre méltó feladatot vállalták, hogy a „fekete márciusként” elhíresült, 1990. március 16–21. közötti marosvásárhelyi eseményeket, a pogromszerű etnikai konfliktus előzményeit, kiváltó okait, lefolyását és következményeit kutatták, és egy nemrég megjelent, Marosvásárhelyen is bemutatott kötetbe foglalták. A szerzők – az előszóban tett vallomásuk alapján – az eddigi források alapján összegzés végzésére, az események történeti kontextusba helyezésére, az ok-okozati összefüggések feltárására törekedtek. Munkájukat elsősorban történeti rekonstrukciónak és értelmezésnek szánták.
A kutatók számára elérhető, nem zárolt forrásokat használták fel. A már meglevőket (korábban megjelent publicisztikai jellegű művek, az egykori résztvevők visszaemlékezései, Fehér könyv) újakkal egészítették ki: sajtóban, főleg a helyi napilapokban megjelent írások, a Nemzeti Megmentési Front megyei jegyzőkönyvei, magyarországi külügyminisztériumi iratok. Gazdag „alternatív” forrásanyagnak bizonyult a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány irattárában található iratanyag: az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének iratai (már ami megmaradt, mert a köztudat szerint egyeseket úgy adtak át az államhatóságnak, hogy nem kapták vissza őket), a márciusi eseményeket vizsgáló bizottság dokumentumai, korabeli filmfelvételek, Miholcsa Gyula maratoni dokumentumfilmje.
Az ún. oral history interjúanyaga elsősorban a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkájára épült. A könyv érdeme, hogy még időben megjelentetett, alapos dokumentálódásra alapozó történészi szakmunka. Nem kizárólagos, hiszen az 1990. márciusi események tárgyalásán kívül jelentős teret szentel a kommunizmus alatt tapasztalt kisebbségi megkülönböztetéseknek, az 1989-es rendszerváltás helyi lefolyásának, az átmenet problémáinak és etnicizálódásának (vezetőcserék, Vatra Româneasca, iskolaügy, MOGYE kérdése stb.), a sajtó konfliktusnövelő szerepének, a magyar–román viszony és a nemzetiségi kérdés alapos tanulmányozásának. Miközben az összegzés és a következtetések levonása során részletesen feltárja az etnikai konfliktusok jellemzőit, és nem hallgatja el az eseményeket generáló valós okokat: a Szekuritáte létjogosultságának az igazolása, ezért a hadsereg tudatos cselekedete az egymással szemben álló felek időben történő szét nem választása és az összecsapás kialakulása érdekében, a marosvásárhelyi román elit kompenzáló politikája a térvesztés ellensúlyozására, a sajtó gyűlöletkeltő szerepe, kommunikációs problémák – akár a magyarság félreértelmezhető türelmetlensége, naiv hite a gyors és valós változásokban.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerzők szerényen bevallották, hogy a hasonló történészi munkák korántsem lehetnek tökéletesek, és a kiegészítések szükségességére buzdítottak. Sajnos a könyvbemutatót levezető politikus, aki egy személyben alapítványi elnök is, nem adott lehetőséget a hozzászólásoknak. Ezáltal bebizonyítva, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi események megítélése túlpolitizált (magyar részről is), és sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. A szerzők mentségére szolgál, hogy a magyar és a román politikusok által „kiszélesített csapáson” jártak, és fiatal koruknál fogva meghatározó saját élményekkel nem rendelkeznek. Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
Íme néhány fontosabb példa arra, ami kimaradt a könyvből és az eddigi történetírásból. Meg sem említtetik az RMDSZ-székház védelmét irányító Mihály József neve, egyáltalán nincs szó a kitartóan filmező fekete dobozos fiúkról, sőt még a korábbi megveretése miatt bekötött szemű, tízezrek által látott filmesről, az utóbb állítólag Svédországba menekült Farkasról sem. Egyetlen utalás sincs arra, hogy 1990. március 17–18-án sajátos hangulatban éppen Marosvásárhelyen került sor közel négyszáz résztvevővel a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége kongresszusára, amely az újkori erdélyi magyar politikatörténet első kongresszusa volt. Itt olvasták fel Sütő András talán utolsó, még két ép szemmel írt szövegét; itt szólalt fel Kincses Előd, miközben az ifjúsági ház falán „Halál Kincsesre!” felirat éktelenkedett; szerepelt Smaranda Enache és Szőcs Géza, állásfoglalás született a Vatra Româneasca sovén tevékenysége ellen, valamint az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók jogai mellett.
A magyar ifjúságot tömörítő MADISZ-ról alig olvasunk a könyvben, nemcsak emberi történetek és átélések szintjén, hanem még politikai vonatkozásban sem: nem említtetik meg a székhely feldúlása, sőt az sem, hogy a három meghatározó ifjúsági szervezet (MADISZ, ODT, OTV) előremutató közös nyilatkozatot fogalmazott meg, melyben elítélte a márciusi eseményeket. Vajon hol élnek most azok az akkori merész fiatalemberek, Marcel Bolboacă és Traian Marcu, akik merték vállalni a véleményüket?
Személyes átéléseim, a közemlékezet mintha helyenként párhuzamosan zajlana a többnyire politikailag megvilágított leírásokkal. A kötetet forgatva nem élem át újra 1990. március 19-én a zsúfolásig telt Vártemplomban a méltóságteljes tiltakozást, utána pedig a megyeháza előtt Kincses Előd lemondatását követelő román tömeg mögött éljenzésbe kezdő néhány tucatnyi magyar ember bátorságát. (A szinte egymásnak feszülő csoportokat fényképeztem egy harmadik emeleti lakás függönye mögül, amikor lefüleltek, és csupán lélekjelenlétemen múlott, hogy nem vertek meg.) Nem cseng fülemben az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása, nem látom magam előtt az RMDSZ-székház emeleti ajtaját elzáró vasszekrény fölé célzott fejszecsapásokat. Nem idézem fel a március huszadikán este, éjjel a megyeházán uralkodó hangulatot, ráadásul a téren meggyújtott tüzeknél melegedő nyárádmentiek, máshonnan érkezettek és helyiek himnuszéneklésének a katarzisára gondolva, csak saját és mások emlékeire alapozhatok.
Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság közel 23 éves újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Köszönet a szerzőknek, hogy az 1989-es rendszerváltást követő, kezdetben eufóriában, később kisebbségi félelemben eltöltött hónapok történetét leírták, és új – korántsem teljes – adatokkal szolgálnak a történetírás számára. Miközben közösen valljuk: a szabadság valóban terhekkel jár.
dr. Ábrám Zoltán
(László Márton, Novák Csaba: A szabadság terhe, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012, 286 oldal)
Krónika (Kolozsvár)

Ágyúmakett miatt vizsgálódnak Szentegyházán
Házkutatásokat tartottak csütörtökön Szentegyházán és Székelyudvarhelyen annak a hatósági kivizsgálásnak a keretében, amelyet még a szentegyházi Őszi Huszárhadjárat után indítottak, elsősorban a szervezők körében. A vizsgálat alapját az az ágyú – pontosabban makett – képezi, amelyet az októberben immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvényen mutattak be.
Egy bűnügyi kivizsgálás részeként nyomoznak a rendőrség fegyver- és lőszerszakértői – erősítette meg portálunknak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kivizsgálás részleteiről az érintettek meséltek lapunknak.
A szóban forgó fegyver makettjét egy magyarországi hagyományőrző huszárezred kölcsönözte a rendezvénynek – mondta el a Székelyhonnak Molnár Tibor szentegyházi huszár, a város alpolgármestere. Őt és szervezőtársait többször is megkeresték már, nyilatkozatokat kérve az ágyúról. „Nem képes az lőni, egy 1848-as ágyú makettje, inkább szemléltető eszköz. Már többször elmondtuk, hogy a magyarországiak hozták, és vissza is vitték, de még mindig fegyvert keresnek rajtunk. Azt hiszem, valakinek egyáltalán nem tetszik, hogy a szentegyházi őszi hadjárat rangos rendezvénnyé nőtte ki magát az utóbbi évtizedben. Pedig csak az ezredünk nevét kellene elolvasniuk: Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület. A hagyományőrzés a célunk, nem az agresszió” – magyarázta Molnár.
Mihály József kapitány, a huszáregyesület vezetője portálunknak elmondta, a makettnek egyetlen szerepe volt a rendezvényen: petárdát pukkantott, hogy az utolsó nap programjait elindítsa, sem a vágtán, sem a többi programban nem jutott „szóhoz”. A kapitány nem érti, miért keresnek ekkora vehemenciával egy makettet a fegyverszakértők, amikor jó néhányuknak törvényes fegyvertartási engedélye is van. „Ha belegondolok, egy ilyen hagyományőrző rendezvényen szégyen is lenne a tűzfegyver egy huszárnak. Az ágyúmakett még elmegy 1848-ra emlékezve, de ha huszárra gondolunk, legtöbben lovon és karddal látjuk magunk előtt” – fogalmazott a vezető.
Jánosi András
Székelyhon.ro

Aki mindenkit a keresztnevén szólít
Az 1978-ban zenetanárként Szentegyházára került Haáz Sándor négy évre rá alapította meg a Gyermekfilharmóniát. A Gyermekfilinek becézett kórus mára az erdélyi magyar zenei élet egyik kiemelkedő színfoltja lett. A nemzetközi hírű karnaggyal beszélgettünk.
A Székelyudvarhelyi múzeum a nagyapa Haáz Rezső nevét viseli, aki festőművész, etnográfus volt, Nyírő József kebelbarátja. Az édesapa rajztanár és néprajzkutató, az édesanya kézimunkatanár volt Marosvásárhelyen, ahol ifjabb Haáz Sándor is nevelkedett, ahol a művészeti gimnáziumban hegedülni, brácsázni tanult, majd pedig a tanárképző főiskolán általános zenetanári oklevelet szerzett. A friss diplomás fiatalember 1978-ban került Szentegyházára, ahol 1982-ben megalapította a Gyermekfilharmóniát, népszerű becenevén a Gyermekfilit, ami generációkat nevelt föl és tartott meg a magyar népdal és zenekultúra szeretetében. Az együttes száz kórustagot és egy negyvenszemélyes zenekart egyesít, valamint olyan erőket, amit csak a közös éneklés és az együtt zenélés öröme szabadíthat föl az emberekben. Szentegyháza nem csak a legmagasabb földrajzi ponton fekvő magyar kisváros, de nyugodtan kimondhatjuk, hogy ami itt létrejött, az erdélyi magyar zenei élet egyik csúcspontja is. Az itt működő Gyermekfili a magyar népdalok és a történelmi dalok tudójaként, a Magyar Örökség Díj birtokosaként Európának is megmutatta már, hogy mire képes egy kiváló muzsikus, szervező egyéniség és közel másfélszáz gyermek együtt, sok száz kilométerre az anyaországtól, ha elkötelezettjévé lesz a magyar kultúrának. Haáz Sándorral, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével is kitüntetett karnaggyal, Szentegyházán egy kóruspróba után beszélgettünk.
– Van rossz fülű gyerek Szentegyházán?
– Van, de kitaláltam egy módszert, amivel a rossz fülűből is lehet jó fülűt csinálni. A leginkább bevált módszer a mankózás. Ez azt jelenti, hogy a gyenge hallású gyermek mellé két oldalt és mögé is odaállítok egy-egy jó hallásút. Eleve így határozom meg a helyét a kórusban. Akinek nagyon fontos a zene, azzal érdemes hangszert is tanítani. Tíz, tizenöt ilyen csoda volt már a működésem idején, hogy egy teljesen reménytelennek tűnő gyermeknek kinyílt a hangja. Sok idő eltelik a közösség építésével és a „félfülűek” formálásával, de az utóbbi nagyon fontos. A megkopó, korrodálódó magyar nyelven is rengeteget alakít a magyar népdalok tanítása. Csodálatos versikék ezek, annyi minden sűrűsödik bennük. S egy jobbacska tanuló, aki nyitott a saját kultúrája iránt, nehogy azért záródjon ki ebből a kincsbányászatból, amit mi kórusórának nevezünk, mert nem tud énekelni. Akkor mankózzuk meg, „tekenyáljuk” valamilyen hangszerrel őt, hogy az a gyermek legyen képes dalolni társaival együtt.
– Akkor ez fontosabb, mint hogy kristálytisztán szóljon a kórus?
– No, azért az nem lehet, hogy ne szóljon jól. Vannak olyan koncertek, amikor a mankós is felállhat a dobogóra, és van, amikor nem. Attól függ, hol és mikor van a szereplés. A hazai fellépések, a „huszáros koncertek” ilyenek. A hagyományőrző huszárcsoport éppen húsz éve jött létre, Mihály Jóska kortársam akkor szedett össze tíz-tizenöt jól lovagoló, jól éneklő, dolgos, 18–20 éves legényt. Ők mára családapák lettek, de most is az ő feladatuk a március 15-i és az október 6-i megemlékezések megszervezése. Nos, közös koncertjeinken felléphetnek a mankósok is, hiszen amikor a huszárok elbődülnek, akkor ott nem nagyon hallatszik, ha valamelyik gyermek nem tökéletesen szólal meg.
– A hatalmas létszámnak, a száz gyerekhangnak együtt különös csillogása van, a kórus egy szólamban szól, a zenekar „tesz ez alá” kvartokat, kvinteket és monumentális hangzás keletkezik.
– Én is ebben gyönyörködöm mindegyre, és elgondolkodom néha, hogy milyen érdekes, furcsa kísérlet után született meg ez. A fúvós harmóniák és „hegedűlágyítók” úgy biztosítják a hangzást, hogy a kórust nem kell szólamokra bontanom. Persze vannak azért olyan művek is, pl. Handel, Bach, amit két-három szólamban éneklünk. Ilyenkor egy kis kórust állítok a nagy kórus elé és azok éneklik a másik szólamot. A repertoárunk főleg magyar népdalokból, történelmi dalokból áll, de más népek hagyományaival is sokat foglalkozunk, tanulunk angol, német, szlovák, román dalokat is. Ha bárhol föllépünk és az ottaniak nyelvén énekelünk, az mindig megfogja a helyi közönséget. Így minden népet meg lehet hódítani. Tavaly Ausztriában, Voralbergben előadtunk egy ott szinte imának számító altatódalt helyi tájszólással. Kitűnően sikerült meghangszerelni, és suttogva elénekelni ezt. A gyerekek kitettek magukért s a voralbergiek felállva és vastapssal ünnepeltek bennünket.
– A román dalokhoz milyen a viszonyuk a gyerekeknek?
– Egyszerű ez. A zene nyelve az a zene nyelve. Románul olyan énekeket tudunk, hogy álljon a sarkára bármelyik más nemzet, ami ilyen szép dallamokat tud kitalálni. Nagyon szeretik a gyerekek is, ha turnézunk, maguktól kezdik el a buszon énekelni ezeket. Miért? Mert a gyermeket a dal valahol érzelmileg megfogta, lehet, hogy nem is tudja, miről szól a szövege. Én, mint ilyen öreg ágyú, átéltem azt a korszakot, amikor macerás volt magyarul énekelni. 1985-ben, amikor villany se volt és a terror ezerrel működött, a Megéneklünk Románia Fesztiválon országos első díjat nyertünk, és a Bukaresti zsűritagok odajöttek hozzánk gratulálni. Ez számomra bebizonyította, hogy a nacionalizmus – és ezek a mai szélsőséges felhangok – a zenében nem igazán találnak helyet.
– Úgy tűnik, meghatározó személy lett Szentegyházán. Általában nem jellemző az, hogy a kultúra és a művészet képviselője ilyen hatással tudjon lenni egy egész településre és ilyen sok évig. Mi a titok?
– Itt tanítok harmincnyolc éve. Hatalmas sörényem volt, mikor motorbiciklin ideérkeztem. Gyorsan kiderült, hogy itt tehetséges gyerekek vannak, komoly, vagány tanárok, jó iskolavezetés, óriási létszámú iskola. A vasüzem miatt, a hetvenes években nagy volt itt a családalapítási kedv. Negyvenes létszámú osztályok voltak, az éneket pedig – noha „lötty tantárgynak” számított – nagyon komolyan vettük. Addig én életemben nem láttam, mit csinál egy falusi zenetanár. Szerencsémre nagyon jó kollégáim voltak, Molnár Mária nénit el nem felejtem. Ő volt a pedagógiai főiskolám, öt perc alatt megtanított egy éneket. A mozdulatait, a száját, mindent lelestem és pillanatok alatt megtanultam, hogyan kell itt tanítani. Én mára öreg lettem, a falu megfiatalodott, generációk váltották egymást s szép csendben mindenki a tanítványom lett. Mindenkit a keresztnevén tudok szólítani, tudom, hogy ki fia-borja. A falu dolgaiban egyáltalán semmi szerepet nem vállaltam, minden időmet a Gyerekfili működtetésével töltöttem. A kilencvenes években találtam meg a receptet, hogy hogyan lehet folyamatosan megújítani az együttest.
– És mi a recept? Le lehet másolni?
– Könnyű lemásolni, mert pofonegyszerű. Következetesnek kell lenni, és próbálni hitelesnek mAradni. Nem handabandázni, nem locsogni össze-vissza, amit kimondunk, amit megígérünk, azt be kell tartani. Fontos, hogy a gyermekek érezzék a biztos kezet. Hisz szívesen beállnak katonának egy hadvezér mögé, ha tudják, hogy az győzelemre viszi őket a csatában. Az összpróba utolsó tizenöt percében mindig úgynevezett gyűlést tartunk. Ez nagyon izgatja az együttes tagjait, mert ilyenkor igyekszem a véleményemet őszintén és minden sallang nélkül elmondani. Szeretem a gyermekeket az elképzeléseimmel feldobni, és ők várják is a kalandokat. Most például Lengyelországba, Tarnowba készülünk Bem apó sírjához, aki az egyik legnagyobb hadvezér volt Erdélyben a szabadságharc idején. Aztán rengeteg találékonyság és humorérzék is kell a gyermekekhez. Minden gyerek másmilyen, mindeniket be kell tudni cserkészni és meg kell tudni, mi rejtőzik az agya mélyén. Nem mindegy, hogy abból én kincset szedek ki, vagy ellenkezést és bosszúságot. Ez nagy szórakozás! És annyi csodát rejt, hogy miként bontom meg a bennük lakó kicsi diókat! Ahhoz is kismillió találékonyság kell, hogy amit botor módon elrontottam, azt helyre tudjam hozni. Egy örökös agytorna a pedagógus élete, hogyha komolyan akarja venni a dolgát. Már pedig én száz százalékig komolyan veszem.
– Az egyre több turné mellett, mi jelenti még a sikert?
– Az, hogy itt közösség teremtődik harminc éve. Megalakult például a Hüpürcsös Néptáncegyüttes. Tíz páros hozta létre, harminc év körüli fiatalok a tagjai, jó részüknek osztályfőnöke voltam. Nos, ők nem csak táncolnak, de elhatározták, hogy mindegyik párnak legalább három gyermeke lesz. És már is van vagy húsz gyermeke a csapatnak. Ezek az apák, anyák is valaha Filisek voltak és megtapasztalták, hogy közösségi létben, baráti körben a legjobb élni, hogy milyen jó az együvé tartozás. És örömmel jelentem, hogy a Filiben száz népdalt minden gyerekem tud és még száz másmilyen éneket is, és kétszáz dallal már el lehet menni a világot megváltani! Tanóráimon saját szerkesztésű énekeskönyveket használok. Törpe daloskönyveim egyikében huszonkét pentaton népdal található. A tananyagot felrúgva kötelezővé tettem, hogy ezeket az Ázsiából való bevándorlás korszakából származó dalokat megtanulják a gyermekek. A pentaton olyan, mint a belső évgyűrű egy fatörzsben. Ez a kincs nem bankbetét, ezt nem vész el, ez egy olyan továbbélési mentőöv, amelynek a birtokában nyugodtan jöhet a világ vége is.
– Mi a fontosabb: hogy ezek a dalok megszólaljanak, és hogy ettől az emberek boldogabbak legyenek vagy hogy a tanári küldetését teljesítve zenei minőséget hozzon létre a Filivel?
...Mikor ezt az utolsó, okoskodó kérdésemet föltettem, a nyitott ablakon keresztül az utcáról tárogató szót hallottunk. Kinéztünk és egy lovaskocsit láttunk, amin fiatalok ültek. Zöld ágakat vittek a menyasszonynak egy másnapi lakodalom színhelyére és teli szívből énekeltek. Interjú alanyom feléjük mutatott, és kérdéssel válaszolt: „Hát van ennél gyönyörűbb dolog a világon?”
Pacsika Emília
Székelyhon.ro

„A családba fogadtuk a püspök urat”
Fiatalember volt, amikor elkezdte a gyűjtőmunkát és meglett férfi, amire elkészült A Hegy című öt és fél órás, rendhagyó, képes-hangos, egyedülálló monográfia Márton Áron püspök életéről. Nagy Zoltán székelyudvarhelyi mérnök, hitoktató több mint két évtizedet szentelt a gazdag és példás életút kutatásának, feltérképezésének. Értékes munkáját Orbán Balázs-díjjal ismerték el. A díjazottat Lázár Emese kérdezte.
– Sok ezer kilométer Székelyudvarhelytől Rómáig, megszámlálhatatlan találkozás, képes és írott dokumentumok százai – Márton Áron püspök életútjának stációit kitartóan, 23 éven át önzetlenül, minden anyagi támogatás nélkül és jutalmat nem várva kutatta. A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéről – ezt írja ezen a DVD-n, amelynek borítóján Márton Áron közismert fotója van, háttérben az Egyeskő. Miért éppen Márton Áron? Mi késztette az életút felkutatására és pontosan mikor és miként kezdődött ez a szinte mesébe illő történet?
– 1990-ben, amikor az első évfolyam indult, beiratkoztam Kolozsváron a teológiára, de ezzel párhuzamosan végeztem a mérnökit is. Amikor a mérnöki diplomámat megszereztem, 1993-ban hazajöttem Székelyudvarhelyre. Akkoriban itt volt Mihály József káplán, aki most jobbágytelki plébános. Tulajdonképpen ketten határoztuk el, hogy végig kellene járjuk azokat a helyeket, ahol a püspök úr járt-kelt, élt, és próbáljunk meg összegyűjteni minél több hanganyagot, fényképet, szólaltassuk meg azokat, akik ismerték őt személyesen. Igazából hittanórára akartunk egy félórás tananyagot összeállítani. Hozzátartozik még, hogy 1980-ban, amikor Márton Áron meghalt dr. Jakubinyi György érsek úr, aki akkor teológiai tanár volt, írt egy összefoglalót az ő életéről. Annak a kis írásnak, ami akkor nem jelenhetett meg, az volt a címe: A Hegy. Megkaptuk ezt a három és fél oldalas szöveget, és tulajdonképpen ezt szerettük volna „felöltöztetni” képpel, hanggal. Ez lett a gondolatmenet gerince, ezt követtük, bővítettük. Akkor, 1993-ban még nem gondoltam, hogy egy ilyen véget nem érő kutatómunka lesz belőle.
– Hol kezdték el a kutatást, mi volt az első állomás?
– Csíkszentdomokoson, a szülőfaluban, rokonokkal, ismerősökkel beszélgettünk, aztán a többi állomás már jött úgymond magától, mert az emberek kézről kézre adtak, tanácsolták, hogy ide menjünk, oda menjünk. Nem voltak ezek az utak megtervezve, mentünk, ahová mondták, ahová gondoltuk, hogy menni kell. Vittük magunkkal a kazettás magnót, a diafilmes fényképezőgépemet, akkoriban ezek az eszközeink voltak.
– A két évtized alatt nemcsak ezek az eszközök tűntek el, de sokan elmentek a filmben szereplő tanúk közül is…
– Igen, például Márton Áron húga, Anna néni, aki akkor 92 éves volt, már beteg volt, forgatták az ágyban, de beszélni még tudott. Vagy Gyulafehérváron találkozhattunk Erőss Lajos kanonokkal, aki nagyon bizalmas embere volt a püspök úrnak. Magatehetetlen volt már ő is, fel kellett öltöztessék, de szellemileg ép volt. Beültették a székbe, mesélt nekünk. Végül is a kész anyagban 47 személy szólal meg.
– Márton Áron életútját alaposan, szó szerint is mérnöki pontossággal, stációtól stációig haladva feltérképezte. Van olyan szakasza a püspök életének, ami még hiányos, úgymond fehér folt?
– Van, főként a gyermek- és ifjúkor, abból a korszakból nincsenek fényképes dokumentumok. Mesélt Anna néni, a húga. De nagyon értékesek azok a kis feljegyzések, amikről a pár hónapja elhunyt Kacsó Júlia szerzetes, szociális testvér beszél. Ő volt az, aki az utolsó időkben gondozta, ápolta, tolókocsiban sétáltatta a püspök urat. Amikor nagyon ritkán megszólalt, beszélt, Júlia testvér azokat mind leírta, stilizálatlanul – ezekről a feljegyzésekről mesél a filmben.
– Legenda és valóság – hogyan tudta ezeket a valós és nem valós történeteket szétválasztani?
– Voltak ismétlődő történetek és voltak olyanok, amelyek nem fedték a valóságot. Utánanéztem mindegyiknek, ami mese volt, azt kihagytam, de mindig vigyáztam arra, senkit ne bántsak meg. Például a néhai székelyudvarhelyi fotográfus, Sztojka Feri bácsi által elmondottak esetében is egyensúlyozni kellett. Ő elmesélte szépen a ’49-es eseményeket, amikor a püspök úr fehér lovon bevonult, aztán átszöktették autóval Udvarhelyre, onnan haza. Feri bácsi erre úgy emlékezett, hogy egyedül ő volt ott, de egy idős paptól tudom, s egyszer Feri bácsi is beismerte, hogy ketten voltak a testvérével, Sztojka Károllyal. Feri bácsi a kocsijával vitte az egyik főpapot, Karcsi bácsi a püspök urat. A Feri bácsi visszaemlékezését benne hagytam a filmben, de hozzátettem az igazság kedvéért, hogy utolsó percben döntöttek úgy, hogy a hatóságokat megtévesztve, két autóval menekítik a püspököt. Úgy vágtam össze az anyagot, hogy senkit ne sértsek meg, senki ne maradjon ki, de az elmondottak hitelesek legyenek. Így, nagyon szűkre szabva is 5 és fél óra lett az anyag. Kérdezte is egy filmes: ki fogja ezt megnézni?
– Erre mit válaszolt?
– Virt Laci (Virt László szociológus, a Nyitott szívvel. Márton Áron erdélyi püspök élete és eszméi című monográfia szerzője – szerk. megj.), akit személyesen ismerek, mesélte, hogy neki szintén feltették a kérdést: a vaskos könyvét ki fogja elolvasni? Ő azt válaszolta: nem képregény-olvasóknak írtam. Az én válaszom ezzel egybevág.
– Ketten indultak el az úton, de végül egyedül járta és megy tovább rajta.
– Mihály József atyával tartjuk a kapcsolatot, Jobbágytelkén be is mutattuk a filmet, de ő már nem vesz részt a kutatásban, egyedül végzem.
– És a gyűjtőmunka csak egy része a feladatnak, hiszen a hatalmas mennyiségű kép- és hanganyagot is egyedül rendszerezte, a vágómunkától a feliratozásig minden technikai feladat is az Ön munkája. Napi nyolc órát dolgozik a gyárban, hitoktató az iskolában, családja van, gyermeke – két embernek is sok lenne ez. Hogyan tudott időt szakítani, ahogy kislánya mondta, „mártonozásra” és a családjára is?
– Igen, a technikát is én csináltam. Több mint 3000 fényképet használtam fel a filmben, ezeket mind ki kellett tisztítani, digitalizálni, a recsegő-ropogó hanganyagokat szintén. Hogy mennyit dolgoztam? Sokat… Általában este 10 óra után ültem a géphez, amikor a kislányom lefeküdt. A 23 év alatt kevés nap volt, amikor 2-3 órát ne foglalkoztam volna ezzel, de a februári kiadás előtti (Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulóján mutatták be a filmet – szerk. megj.) félévben hétvégenként 10-12 órát is. Próbáltam megfuttatni, biztos, hogy több ezer óra van benne. A családomnak nagyon sokat köszönhetek, türelmesen segítették a munkámat. Most azzal próbálom meghálálni, hogy ahová lehet vinni és ők megtehetik, elviszem magammal a bemutatókra. Velem voltak az október 17-i díjátadón is.
– Önt hallgatva, óhatatlanul is eszembe jut Márton Áron jelmondata: Non recuso laborem – Nem futamodom meg a munkától. Ön sem tette, holott nem kis fába vágta a fejszét. Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, nemcsak az élők, de maga a püspök úr, Márton Áron is segíti a munkáját, úgymond jelképesen fogja a kezét?
– Közel négy éve Budapestre kerültem a szívklinikára, ahol megműtöttek, aortát és szívbillentyűt cseréltek. Akkor egyből Márton Áronra gondoltam, és arra, ha az égiek akarata, hogy ne fejezzem be a munkát, akkor elfogadom. De aztán nem így történt, meggyógyultam, sőt, a kórházban is már tudtam dolgozni az anyaggal, akkor készítettem a felirat egy részét, és még filmbemutatót is tartottam. Nincs nap, amikor Márton Áron ne lenne velünk. Ahogy a feleségem megfogalmazta: a családba fogadtuk a püspök urat. Családtag lett. Az őt ábrázoló festmény, amit ajándékba kaptam, a kislányom kérésére, a szobájában van, az ágyával szemben, a falon. Este mindig elmondjuk a Márton Áron-imát, úgy érzem, hogy velünk lakik, velünk él.
– Jól érzem, hogy még mindig épül, magasodik a Hegy? Ez egy soha véget nem érő misszió?
– Nem szűnt meg a munka, nem lehet és nem is tudom, nem akarom még befejezni. Folyamatosan jönnek az emberek, hoznak fényképeket, történeteket. A filmbemutatókon sokszor odajön valaki hozzám, ezzel, azzal. Sok helyen megfordultunk már. Legutóbb Petrozsényban is így történt. De így jutott el hozzám a sepsiszentgyörgyi bemutatón egy régi papfelszentelési beszéd hanganyaga is. Hozzáteszem, hogy azóta bővült az anyag, hiszen kaptam újabb dokumentumokat. Készen van, megvágva, feliratozva, szerkesztve, de hogy ebből egy bővített kiadás lesz-e vagy egy negyedik DVD, egyelőre nem tudom. A csíkszentdomokosi múzeum igazgatója, Lázár Csilla javasolta, jelenjen meg az anyag nyomtatásban is – remélem, hamarosan az is megjelenik. Könyv lesz vagy füzetecske, még nem tudom.
– Az egyedülálló monográfia elkészült. Pénzbeli fizetség nem járt érte, de gondolom, erkölcsi elégtétel, jutalom a sok-sok találkozás, és méltó elismerés az Orbán Balázs-díj. Jól van ez így?
– Virt László írta méltatásában: soha nem kapott semmit, csak egy szívbillentyűt. Misszió ez, igen, de bárhová mentem bemutatni a filmet, és talán több mint száz helyen voltam már, soha nem kértem pénzt, sem benzinre, sem egyébre. Ha az utamat kifizették, megköszöntem, hálás voltam. Az egyházi áldást a munkámra és érte megkaptam. Az Orbán Balázs-díjra nem számítottam, de meglepett és nagyon jólesett a kitüntetés.
– Fiatalemberként kezdte a munkát, amit immár érett emberként folytat. Mi az a püspöki üzenet, ami a sajátja lett munkája során?
– A püspök úr is folyamatosan dolgozott, soha nem hagyta abba, még ha kilátástalan volt is a helyzet. Van egy mondat, egy pap bácsitól hallottam, és nagyon megfogott: a tiszteletből való félelem. Ez igaz mindenkire, aki Márton Áronnal találkozott. Ezt éreztem mindvégig én is. Személyesen nem találkozhattam vele, de az évek alatt az ő személyének a bűvkörébe kerültem, és ebből nem lehet már kibújni. A film minden másodpercét ismerem, mégis megtörtént már többször, hogy a bemutatón, a meghatódott embereket látva, elsírtam magam. A munkát mindig úgy kezdem, hogy elimádkozok egy rózsafüzér tizedet a püspök úrért, a célért. Ebben a munkában nagyon sok ima van. Úgy érzem, hogy az eltelt két évtized alatt Márton Áron püspök úr az életem része lett. Mi az ő üzenete számomra? Az utolsó csíkszeredai bérmáláskor, 1975-ben mondta: „A keresztény ember két világ polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön át vezet.” Ezt vallom én is: az ember talpa a földön legyen, de ne felejtse el, hogy ez nem minden… Hargita Népe (Csíkszereda)

Az agyagfalvi autonómiakezdeményezés
Az autonómia kérdésköre a kezdetek kezdetétől foglalkoztatta az erdélyi magyarság érdekképviseletét a rendszerváltás után felvállaló politikusokat. Király Károly írja le a „Nyílt kártyákkal” című könyvében, hogy miképpen vitatkoztak Iliescu elnök és a Nemzeti Megmentési Front néhány magas rangú képviselőjének társagában Domokos Gézával január legelején.
Domokos nemcsak, hogy Iliescu első kérdésére-kérésére készségesen lemondott az autonómia fogalmának az első kisebbségügyi hivatalos dokumentumba való beiktatásáról, de el is utasította Király logikailag feszes, történelmi tapasztalatokra alapozó érvelését az autonómia szükségességéről.
Ezek után nem meglepő, hogy az RMDSZ első programjának megszövegezői kínosan kerülték az autonómia kifejezést, de megpróbálták annak tartalmát belegyömöszölni a helyi önkormányzati rendszer követelésébe.
Az RMDSZ-en belül Székelyföldön volt néhány vezető, akik később, 1992-ben Erdélyi Magyar Kezdeményezés néven alapítottak nemzeti-konzervatív platformot, s akik elengedhetetlennek tartották, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekképviselete nyíltan felvállalja az autonómia célkitűzését. Ennek elérése érdekében az 1991-es esztendő első felében megalakították az RMDSZ Székelyföldi Politikai Csoportját (SZPCS), mely szerveződés az agyagfalvi autonómiakezdeményezés kapcsán nyert országos ismertséget. A csoport tagjai úgy vélték ugyanis, hogy az 1848-as agyagfalvi népgyűlés emlékére megrendezett nagygyűlésalkalmas lehet arra, hogy közfelkiáltással kinyilvánítassák Székelyföld autonómia iránti igényét.
Király Károly több fontos dokumentumot közöl a Nyílt Kártyákkal II. című kötetében, így a SZPCS 1991. szeptember 2-i közleményének teljes szövegét, melyben a csoport állást foglalt a készülő alkotmánnyal kapcsolatban, kiálltak Király Károlynak az első cikkelyt módosító javaslata valamint Szőcs Géza kisebbségi törvényjavaslata mellett, hangot adtak ama elvárásuknak, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai támogassák mindkét javaslatot, jelezték egyben, hogy 12 nappal később tanácskozást tartanak, ahol megtárgyalják az autonómia és az önrendelkezés témakörét. Vélhetően e tanácskozáson merült fel, hogy az agyagfalvi népgyűlésről való megemlékezés kapcsán nyilvánítsa ki a székely nép az autonómia iránti igényét.
A csoportosulás 1991. október 2-i gyűlésén kijelölte az 1991. október 19-i népgyűlést előkészítő bizottságot Fábián Vilmos, Katona Ádám, Kusztos Tibor, Mihály József, Nagy István, Papp Kincses Emese és Váncsa Árpád személyében.
A kezdeményezésről tárgyalt az országos elnökség, anélkül, hogy döntésre tudott volna jutni, majd a Küldöttek Országos Tanácsa, mely egy olyan határozatot fogadott el, amit mind Katona Ádámék, mind Domokos Géza utólag a maga szájíze szerint interpretált. Hallgassuk erről az ügyben pártatlan Szőcs Gézát: „A KOT előtt álló egyik fő feladat az volt, hogy kezelje azt a másik válságot, ami a Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatos bizonyos törekvések és mozgások felerősödése folytán állott elő. El kell mondanom, hogy e kérdésben, melyet az elnökség nem tudott megoldani hajnalig tartó vita során sem, a küldöttek tanácsa viszonylag hamar konszenzusra jutott. Egyetértett - kisebb-nagyobb módosításokkal - azzal a szövegváltozattal, amelyet én javasoltam elfogadásra. Ennek lényege az, hogy a Székelyföldnek sajátos önrendelkezési, önkormányzati hagyományai vannak, amelyek sohasem irányultak senki ellen. Ma ezek modern európai modellekkel lennének ötvözhetőek. De egy jogi és hatalmi vákuumban élünk, tisztázatlan törvényi körülmények közepette. Ezért megfontoltságra és türelemre van szükség, nem lehet bármit is kierőszakolni. Az RMDSZ csakis a törvényesség keretén belül maradva látja lehetségesnek azt, hogy a Székelyföld kialakítsa a hagyományainak megfelelő önkormányzati struktúrát.”
Sokak szerint (így vélekedik többek között Katona Ádám és Király Károly is) maga az elnök, Domokos Géza lármázta fel a román sajtót és politikumot, mely rárepült a kérdésre és addig csak a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején tapasztalt hisztériában tört ki. A magyarság és azon belül székelység elleni hangulatkeltés az ún. Hargita-Kovászna („Har-Kov”) jelentésben csúcsosodott, mely arra a gátlástalan hazugságra épült, hogy Székelyföldről a rendszerváltás után elüldözték volna a románokat. A román média-össztűz, melyből a politikum is bőven kivette a részét, másrészt az RMDSZ „vezetőségének” kihátrálása az ügy mögül olyan közhangulatot teremtett, hogy a szervezők jobbnak látták lemondani az október 19-i népgyűlés megszervezéséről, amelyet egyébként – jogellenesen – a román hatalom betiltott, s a tiltásnak katonai erődemonstrációval adott nyomatékot.
Az erdélyi magyarság, hála a Bukarestből irányítottak aknamunkájának, csak egy évvel később nyilvánította ki a belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. Király végkövetkeztetése az ügy kapcsán: „az agyagfalvi „veszedelem” végső soron nem veszedelem, hanem szégyenletes manipuláció volt – RMDSZ segédlettel.”
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma/m/szerintunk

Értékteremtő munkájukat ismerték el az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjjal
A magyar kultúra napja rendezvénysorozat díjátadó gálával zárult vasárnap este Székelyudvarhelyen, amelyen az Udvarhelyszék Kultúrájáért-életműdíjat Pávai István székelyudvarhelyi születésű, jelenleg Budapesten élő népzenekutató vehette át, ugyanakkor elismerték az Udvarhelyi Fiatal Fórum, Zsidó Zsuzsanna rugonfalvi óvónő, valamint a Szentegyházi Hagyományos Huszáregyesületet értékteremtő tevékenységét is.
Ünnepélyesen, de szomorú hangulatban kezdődött vasárnap este az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjak átadása: a veronai tragédia áldozatainak adózott egy perc néma csenddel a közönség a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
Az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjat minden évben olyan személyek, szervezetek, egyesületek kapják, akik, illetve amelyek a közösségért, a magyar kultúráért tevékenykednek. A díjazottak munkásságát a Székelyföldi Stúdió által készített kisfilmek ismertették a jelenlévőkkel.
Az Udvarhelyszék Kultúrájáért Egyesület Életműdíját ez alkalommal a székelyudvarhelyi születésű, Székelykeresztúron nevelkedett, jelenleg Budapesten élő, szelíd és alázatos személyként jellemzett Pávai István népzenekutatónak ítélték oda. Fiatalabb korában a Hargita Megyei Népi Alkotások Házának volt a zenei irányítója, a csíkszeredai Művészeti Népiskola tanára, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes művészeti titkára. Még Budapestre költözése előtt a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnél tevékenykedett szakmai tanácsadóként, később zenei szerkesztő, majd a kulturális műsorok osztályvezetője volt a Marosvásárhelyi Rádiónál. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének docense, a Hagyományok Háza keretében működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője.
A kiforrott, erős közösségként jellemzett Udvarhelyi Fiatal Fórum érdemelte ki idén az Udvarhelyszék Kultúrájáért Közösségi díjat, hiszen fennállása óta a diáknapok, a gólyabálok, a jégkarnevál mellett számos olyan kulturális programot szervezett, amellyel bizonyította, hogy képes az értékteremtésre. A díjat Vass Orsolya, az UFF vezetője vette át.
A rugonfalvi óvónőnek, Zsidó Zsuzsannának ítélték oda ezúttal az Értékteremtő díjat. A méltatás szerint a Vadrózsák Színjátszó Csoport vezetője „játszva teremt értékeket”, hiszen évek óta a közösség felnőtt tagjainak színpadi „edzője” és összekovácsolója.
„Mindenki ismeri Mihály József huszárkapitány vitathatatlan érdemeit” – hangzott a méltatás az Értékmentő díj átadásakor annak a személyiségnek, aki létrehozta és mai napig fenntartja a Szentegyházi Hagyományos Huszáregyesületet és ezáltal megéli a hagyományokat. Az est meglepetésvendégeként a huszárok teljes díszben, énekszóval vonultak végig a termen a színpadig, ahol köszöntötték könnyekig meghatódott kapitányukat. A huszáregyesület előadását a Cickom Énekegyüttes csengő hangon előadott sóvidéki népdalai követték.
Ferenczi Attila az irodalom rovatban Szini Lajos, Laji bá'-val való első „találkozásáról”, és a munkája, a Nyüszkölés a feredőn s a nagy viz martyán című könyv színpadra viteléről ír. Továbbá Szini Lajos írásainak nyelvezetére is kitér, kritizálóit, elmarasztalóit is idézi. Részleteket is közöl a folyóirat Szini Lajos írásaiból.
Portik Gabriella tanulmányában rávilágít, hogy migrációról nem csak ma beszélhetünk. Az 1941-44 közötti időszak elvándorlását, kitelepítését kíséri nyomon. Az önszántukból vagy kényszerülve kérdést járja körül a Börvelyi, Székelytelep kapcsán.
Nagy József a lapszámban az I. Világháború hadi eseményei a Békás- és a Tölgyesi szorosokban címmel közöl tanulmányt. A főszerkesztő felhívta a diákok figyelmét, csak olyan szakot válasszanak, amit szeretnek, továbbá felkérte, az itthon maradásnak egy erős szála lehet az, hogy az egyetemi évek alatt folyamatosan kapcsolatba legyenek az itthoniakkal, az otthon történéseivel. Bátorította a középiskolásokat, hogy írjanak, vegyék fel a kapcsolatot a szerkesztőkkel.
A Gyergyói Szemlét igyekeznek minden egyes településen bemutatni a szerkesztők, Kilyénfalván, Szentmiklóson, Szárhegyen már ismertették a folyóiratot. Január 25-én, szerdán 18 órától Gyergyóremetén a Községház Tanácstermében, 26-án, csütörtökön 18 órától Gyergyóalfaluban a Petőfi Sándor Művelődési Házban és 31-én, kedden 18 órától Gyergyószentmiklóson a Városi Könyvtárban mutatják be a folyóiratot, melyet az érdeklődők ingyenesen megkaphatnak.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Márton Áronnak állítottak emléket Szentegyházán
Előbb a Szent András-plébániatemplomban szentmisével, majd a templomkertben plakettavatással, aztán a Gábor Áron Művelődési Házban előadással emlékeztek Isten szolgája, Márton Áron püspök életpéldájára vasárnap Szentegyházán.
Hogy mennyire a mához is szólnak Erdély nagy püspökének üzenetei, az kiviláglott ama beszédeiből, melyeket a Túri Török Tibor keszthelyi művész által készített és a szentegyházi közösségnek adományozott plakett avatóján Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, valamint Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja idézett.
Hitvallás és népszeretet
A nagy püspök életében a szó és a tett egységben volt. Nem csak kimondta azokat, cselekvésre buzdított. Szükséges és fontos megismerni Áron püspök életét, de annál fontosabb úgy élnünk és cselekednünk, miként a legsötétebb időkben ő: mindig azt tette, amit kötelességeként felismert. Készek vagyunk-e vállalni az áldozatokat, nem futamodni meg a munkától? Erre emlékeztessen a dombormű – kérte Kovács Gergely posztulátor. A hitből fakadó, népünkért vállalt Márton Áron-i cselekedetek különös aktualitására is felhívta a figyelmet: a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ellehetetlenítése ellen a beszéd eredménytelen.
A konzul kiemelte: Jó pásztorként, zokszó nélkül a legnehezebb utat választotta Áron püspök. Ordas világban, ordasok között hitén és hívein kívül nem volt egyebe. Nem a bűnt, a képmutatást tekintette az ember legnagyobb ellenségének. Vallotta: az idők rosszasága az emberek rosszaságából fakad. Aki ma embernek nem elég jó, az magyarnak sem jó – nyomatékosította Lukács Bence Ákos.
Köszönet a főpásztorért
Az avatóünnepségen Balogh Dóra a néhai Bíró János Antal atya: Szembe az árral című versét mondta el, Ferencz Imre ny. plébános: Ima végórán című gondolatait pedig Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín Jászai Mari-díjas művésze tolmácsolta. A továbbiakban többször elhangzott: Áron püspök sorsa összefonódott népe sorsával. Ennek szép szentegyházi jelképe, hogy a tavaly felavatott, szintén Túri Török Tibor által készített, a román betörés áldozatainak emléket állító plakettet és a vasárnap leleplezett Márton Áron-emlékjelet egyazon sziklából való kőbe ágyazták – a plébániatemplom bejáratának jobb, illetve bal oldalán helyezkednek el.
A Mihály Józsefnek és Katona Csabának a művésszel ápolt barátságából eredő domborművet Molnár Tibor polgármester és Buzogány Mózes kőfaragó leplezte le. Koncsag László helyi plébános áldáskérelmében erőt esdett a helytálláshoz, a munka vállalásához és hitünk megvallásához. Végül Benedek Szilárd tárogatómuzsikája mellett helyezték el az ünneplők az emlékezés koszorúit.
A művelődési házban Nagy Zoltán székelyudvarhelyi mérnök, vallástanár, A Hegy című Márton Áron-dokumentum-összeállítás alkotója olyan részeket mutatott be, amelyek a püspök szülőföld-szeretetére, kereszthordozásának erőforrásaira fókuszáltak. A vallomások, Márton püspök hangja meghatotta a részvevőket, majd derűs pillanatokat szereztek azok a megnyilatkozások, amelyek legendás humoráról vallottak. A megemlékezés szeretetvendégséggel és beszélgetéssel ért véget.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Sokakat hívott táncba, hadba a huszárok toborzója
Vitézek, vöröskeresztesek, huszárlányok, táncosok, hadfik; hetvenegy szekérnyi utazó, százhúsz lovas huszár – az esős napok ellenére vidám, színpompás volt a tizenkettedik őszi hadjárat. Idén az aradi vértanúk és a székely határőrök mellett a százötven éve történt kiegyezésről is megemlékeztek.
Egyre nagyobb érdeklődés övezi a Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és a gyermekfilharmónia közös rendezvényét. A szépszámú fiatal részvétele jelzés: felveszik a harcot a feledés ellen. Pénteken a Szent András-plébániatemplomban tartott szentmise után a Templom téri megemlékezésen Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere az aradi vértanú honvédtisztek haza- és családszeretetéről, lelkületéről szólt. Az 1848–49-es történelmi események eszményeinek megismerése a magyarságtudatot erősíti. Vallja, a történelem most is íródik, gyermekeinknek, unokáinknak jegyezzük.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja a szabadságszeretet, a helytállás erényét emelte ki. Az őszi hadjárat által közelebb kerülünk ennek igazságához, és a felcsendülő huszártoborzó Kossuth-nóta mindenkor felhívás: ha még egyszer azt üzeni…
Az 1867 elején született megállapodások, az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság között fennállt politikai, jogi és gazdasági kapcsolatok rendezése, azaz a kiegyezés évfordulójának évében „a haza bölcsére”, Deák Ferencre emlékeztek az őszi hadjárat résztvevői. Mottójául híres mondását választották:
„Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”
A százötven évvel ezelőtt történtek mának szóló üzenete: mindenkori helyzetünkben mindig a legbölcsebb döntést hozzuk meg. A történelmi visszapillantás után Benedek Szilárd kísérte tárogatón a huszárcsapatnak a tizenhárom aradi vértanúról szóló éneklését. A nap másik fénypontja a Szent László-emlékév alkalmából a Gábor Áron Művelődési Házban megnyitott kiállítás, valamint a helyi huszárok és a Fili közös hangversenye volt.
Szombaton a vonuló és érdeklődő sokaság előbb Szentkeresztbányán, majd Kápolnásfaluban pillanthatott bele, milyen lehetett a huszárcsapatok mozgása, a verbuválás Kossuth idejében. A lelkesítő toborzóbeszéd sokakat hívott előbb táncba, majd hadba.
A tervezett útvonalba kissé „beleszólt” az eső, de a haditerv megvalósulását, a szekeres-lovas, zenés, nótázós, színpompás vonulást, a bajtársias együttlétet, a bográcsozást, a „hosszan tartó énekórákat” nem tudta elmosni.
Az esti huszárbálon kiértékelték a napot, emléklapot és az aradi vértanúkat ábrázoló emlékérmet kaptak a részvevők – tudtuk meg Mihály József kapitánytól. Vasárnap a kicsi misét követően a művelődési házban egész napos program zajlott, a főzőversenyt a sportpályán tartották meg. Hétfőn vesznek búcsút a távolabbról érkezettektől. Molnár Melinda / Székelyhon.ro