A Riehen Egyesület keretében. Bakó Klára és Mezey Ildikó képzőművészek vállalták fel azoknak a gyerekeknek a tanítását, akik a képzőművészet különböző ágazataiban valami szépet szeretnének alkotni. Idén harmadik alkalommal szervezte meg a Műterem-tő tábort. A gyerekek munkáiból minden évben kiállítást rendeztek. /Takács Éva: Műterem-tő: az alkotás öröme. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 30./

Pallas-Akadémia: húszéves jubileum gyerekkönyvekkel
Hármas könyvbemutatóval ünnepelte alakulásának huszadik évfordulóját a Pallas-Akadémia Könyvkiadó. A Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Ferencz Imre Madárkirakat, illetve Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című, főként gyerekeknek szóló köteteit mutatták be pénteken délután.
A rendezvényen a kiadót és a szerzőket Kopacz Katalin, a könyvtár igazgatónője köszöntötte, továbbá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kívánt sok sikert a szerinte székely termékeket előállító könyveseknek. Tőzsér József, a kiadó igazgatója jelentős könyvajándékot adott át a könyvtárnak, a kiadó több mint ötszáz megjelent címének háromnegyede most már a bibliotékából is kikölcsönözhető.
Kozma Mária úgy vélte, általában azt, hogy milyen is a gyermekirodalom, a felnőttek magyarázzák más felnőtteknek. A gyermekirodalom valódi élvezői, a gyerekek szintén a felnőttektől kapják ezeket könyveket, szóval általában nem ők válogatnak – jegyezte meg. Szerinte a jó gyermekirodalom titka abban rejlik, hogy minden íróban ott él tovább a gyermek, ezért sikerül olyan szöveget írni, amely a kicsiknek is tetszik.
Ferencz Imre szerint azok a jó gyermekirodalmi művek, amelyet gyermekként olvastunk, de felnőttként is visszaemlékszünk rájuk, és az illető köteteket le is vesszük a polcról újraolvasni. Kristó Tibor kifejtette, neki az egyik kedvence Rongy Elek, a példakép. Felhívta viszont a figyelmet annak a fontosságára, hogy ezekben a kötetekben olyan rajzok jelenjenek meg, amelyek kiegészítik, illusztrálják a szöveget. Kozma Mária könyvét Mezey Ildikó, a Kárász Karcsiról szóló történetet Csillag István, a madárhatározót pedig lelkes természetfotósok illusztrálták.
A bemutatott kötete kapcsán Kristó megjegyezte, hogy azóta kapott inkább kedvet a gyermekkönyvek írásához, mióta az unokái megszülettek. Az első ilyen gyermekkönyvének, A muzsikus manónak a sikerén is – mely 1996-ban jelent meg a művészeti iskola akkori középiskolás diákjainak illusztrációival, és hamar el is fogyott a könyvesboltok polcairól – felbuzdulva látott hozzá, hogy horgászélményeiből verses történetet faragjon, főleg, hogy pecázni általában a legnagyobb unokája is elkíséri. Ezért születhetett Kárász Karcsi, a csalihal című verse, mely amellett, hogy egyfajta halhatározó, egy kicsit a kisebbségi lét, sors, sőt a székelyek eredettörténete is benne rejlik
Ferencz Imre szerint, amikor a gyermekirodalom szerzője leül írni, fél szemét a gyereken tartja, a másikat pedig a felnőttön, hiszen általában a felnőtt a vásárló. Másfelől abban reménykedik az író, hogy ha ebben a korban megszeretteti az olvasást a gyerekkel, akkor felnőttként is könyvszerető lesz. Ferencz Imre elmondta, elsősorban a didaktikai szempontok vezérelték abban, hogy megírja a verses madárhatározót, itt „a verselést csak csomagolásnak szántam ahhoz, hogy a madár jellegzetességei, fő tulajdonságai megjelenhessenek, és persze könnyebben megjegyezhetők legyenek” – húzta alá.
Kozma Mária bevallotta, azért ír gyerekirodalmat, mert íróként ezt is szerette volna kipróbálni. Igaz, hogy általában a háttérben meghúzódik azoknak a mosolya is, akik számára ezek a művek születnek, de például az első, gyerekeknek szóló története, a Csillala mester írásánál még nem létezett ilyen valós személy, aki miatt tollat ragadott volna. Sőt, eredetileg nem is mesének, hanem abszurdnak szánta. Mivel a mese és az abszurd is a valóságot fejezi ki, létezik egy erős közös vonás bennük, de a mese egy elképzelt valóság, vagyis fikció. A Régiségek Gyergyóból kötetével kapcsolatban kifejtette, hogy ő mindig is imádta a történelmet, de nem a száraz adatok történelmét, amelyben csatákról, helyszínekről, hadvezérekről van szó, hanem amelynek főszereplője az egyszerű ember. Ez a könyv is azért született, hogy a gyermekek megismerjék a székely ember lelkivilágát és eredetmítoszait. A legendák alapján írt mesék talán még arra is ösztönözhetik a gyereket, hogy történész legyen – vélte a szerző.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro,

Pallas-Akadémia – 20
Írtunk már a jeles csíkszeredai könyvkiadó 20. évfordulójáról, hiszen április elsejei születésnapjukat egész rendezvénysorozattal ünnepelték, és kiadványaikkal meg néhány szerzőjükkel találkozóik egyik leggyakoribb helyszínére, Marosvásárhelyre is eljutottak. Ajándékköteteik, amelyekkel jubileumi adományként számos könyvtárat, iskolát, kulturális intézményt megleptek, eljutottak a Teleki Tékába is. Az évfordulós események a múlt héten Hargita megye székhelyén csúcsosodtak, csütörtökön a nemrég felavatott Kájoni János Megyei Könyvtárban rendezett irodalmi est, péntek délelőtt a Márton Áron Gimnázium dísztermében, délután a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában lezajlott könyvbemutató és kiállításnyitó vonzotta a közönséget.
Kevés település mondhat a magáénak olyan szép, korszerű, új könyvtárépületet, mint amilyet Csíkszereda köszönhet a megyei önkormányzatnak. Kopacz Katalin igazgató joggal büszke rá, és konferenciatermükben örömmel látja vendégül az ilyen könyves rendezvényeket. Erre az alkalomra külön tárlatot is berendeztek, gazdagon válogattak a Pallas-Akadémia eddigi 570 kötetéből. Egész nagy falat betöltöttek a kiadó kiadványai. Látványként is szívderítő a sok pompás könyv, a szellemi töltet pedig, amit az olvasóknak felkínálnak, eléggé nem is méltatható. A könyvtáros házigazda nem is fukarkodott a méltatással. Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntője is bővelkedett elismerésben. A könyvkiadó főszerkesztője, Kozma Mária rövid visszatekintője, kiadótörténeti összefoglalója után a jelen levő szerzők, Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Bogdán László, Egyed Ákos, Markó Béla, Mészáros Sándor, Nagy Miklós Kund és Sarány István sem hagyta ki mondandójából a csíki könyves műhely eddigi két évtizedének dicséretét. A Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia, amely az utóbbi időben a Gutenberg kiadót, nyomdát és könyvesboltokat is működtető Tőzsér László közreműködésével is öregbíthette hírnevét, húsz év alatt a hazai magyar könyvkiadás egyik legnagyobb és legmegbecsültebb intézményévé, vállalkozásává lett. Bőséges, változatos, sok olvasói igényt kielégítő kínálatát nemcsak a kiállítás tükrözte, két átfogó katalógusból is képet kaphatunk erről. Az ünnepi esten Kozma Mária felvezető szavait követően megszólaló írók és köteteik ugyancsak e széles kiadói spektrumot érzékeltették. Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Egyed Ákos a tudományosság, Bogdán László, Markó Béla a szépirodalom, Mészáros Sándor a határokon túli kitekintés és tényirodalom, Nagy Miklós Kund és Sarány István a művészetek és a publicisztika képviseletében mondta el gondolatait a jelenlevőknek.
Egy-két mondatban érdemes külön figyelmet szentelnünk a legfrissebb kiadói újdonságoknak. Egyed Ákos akadémikus sikerkönyvének bővített kiadása az előző változatnál is keresettebbé válhat. A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig immár azt a sorsdöntő időszakot is felöleli, amely az 1918-1920-as hatalomváltozástól az 1989-es eseményekig mélységesen meghatározta a székelység életét, sorsának alakulását. Sőt, kitekintést nyújt az 1990 óta eltelt több mint két évtizedre is. A történész minden eddigi kötete sikerkönyvvé vált, ezzel sem lesz másképpen. Mint ahogy biztos igen sokan olvassák majd a diplomata Mészáros Sándor újabb visszaemlékezéseit is. Előző kötete, A pekingi követség regényes formában ismertetett meg a kínai valósággal, a távol-keleti óriás egzotikus mindennapjaival és a diplomatalét különlegességeivel, a mostani Csecsenföldön, élve vagy halva nem fikcióba csomagolva hozza elénk a csecsenföldi drámai valóságot, ez a személyesen megélt ottani realitás jól dokumentált, hiteles tükrözése. A szerző az 1994-ben kezdődött első csecsen háború idején az orosz–csecsen konfliktus rendezésére létrehozott EBESZ-csoport soros elnökeként figyelhette meg, tapasztalhatta a történteket, és teljesített békéltető feladatokat. Folytonos életveszélyben élt, sőt egy autóbalesetnek álcázott merénylet túlélője is. Visszaemlékezéseit gazdag képanyag teszi még szemléletesebbé.
Folytatódik a Kemény János-életmű-sorozat is. Új darabja a helikoni találkozók házigazdájának Víziboszorkány című regénye. A Kákoc Kis Mihály és a Kutyakomédia után ez is közelebb hozza a mai irodalombarátokhoz a Mecénás írói hagyatékát. A könyvtári találkozón vers is elhangzott. Markó Béla ismét megcsillogtatta költői erényeit. Rendkívül találó, pontos és kíméletlen látleletben fogalmazta meg mai drámai helyzetünkből adódó életérzéseinket, hangulatunkat.
Másnap a fiatalokat szólították meg a pallasosok. A Márton Áron Gimnáziumban a történelem, néprajz, helytörténet és az irodalom került terítékre, a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a kiadó művészeti könyveiről beszélt Kozma Mária. Ezek több sorozatban és sorozaton kívüli kiadvá-nyokkal olyan gazdagon próbálják pótolni a könyvkiadói hiányokat, hogy ilyen tekintetben egyik honi műhely sem versenyezhet velük. Kiállítással is illusztrálták az elhangzottakat. Botár László, Csillag István, Gaál András, Márton Árpád, Mezey Ildikó, Siklódy Ferenc és Zsigmond Márton alkotásaiból nyitottak tárlatot. A műveket az a Botár László festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe, akinek a napokban Kisinyovban nyílt Fazakas Csabával közös kiállítása.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Studio 9 kilencedszer
A Studio 9 képzőművészeti csoportosulás idei vándorkiállítását nyitották meg csütörtök délután a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. A csoportosulás alkotói kilencedik alkalommal szerveztek közös tárlatot.
Mindig kérdésként merülhet fel, hogy mi az oka és célja annak, hogy ezek a művészek ennyi ideje együttműködnek – vetette fel a megnyitón Túros Eszter művészettörténész. „Az induláskor elsősorban gyakorlati meggondolásból vállaltak közösséget, hogy ily módon könnyebben és több helyen megmutatkozhassanak, mégis azt hiszem, hogy ennél többről van szó. Bizonyos értelemben reprezentatív kiállításról, „válogatásról” beszélhetünk, mely nem sorakoztatja fel ugyan a csíkszeredai képzőművészet minden árnyalatát, de nyugodtan mondhatjuk, hogy azok a beszédmódok, melyek itt kifejezésre jutnak különböző karakteres vonásaikkal együtt, jellemezők a térségben, hasonló értelmezési mechanizmusokat hozva mozgásba. Hagyományos keretek között sajátos megnyilvánulások jutnak szóhoz, bonyolódnak párbeszédbe egymást erősítve. A tálalás nem seregszemlét idéz, inkább otthonos hangulatot teremt, ahol a különböző kapcsolódások módja és ereje által mind jobban kirajzolódnak a kontúrok, a karakterek mind jobban megragadhatók. Azt is mondhatnánk, hogy a kiállítás terében együtt szereplő alkotások egymást helyzetbe hozva különös játékra, egyedi értelemtörténésekre adnak minden alkalommal lehetőséget. Az egymás közti viszonyok minden kiállítás terében át- meg átrajzolódnak, ezáltal kicsit mindig újjá is születnek, felfrissülnek, talán meg is erősödnek. Túl a megmutatkozási lehetőségek gyakorisága mellett, leginkább ezt köszönhetjük a Studio 9-nek, és ez az oka annak is, hogy a hazai közönség is minden alkalommal új találkozásként élheti meg ezeket a kiállításokat” – fogalmazott a művészettörténész.  
Kiállító művészek: Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Tompa-Bors Eszter, Váncsa Mónika, Xantus Géza, Bara Barnabás és Turcza László.
A csíkszeredai származású képzőművészek festészeti alkotásait, kisplasztikáit május 12-ig tekintheti meg a közönség hétköznapokon 12 és 18 óra között.
Péter Beáta 
Székelyhon.ro

Csúcsra járatott művésztelepek
Teljében a művésztelepi alkotóévad, még most, a nyár vége felé is újabb képzőművészeti alkotótáborok nyílnak, nem győzzük idővel, erővel, lapterjedelemmel, hogy lépést tartsunk valamennyivel. Jó jel ez, jelzi, hogy számos vidéki településen megbecsülik a művészetet, hozzá szeretnének járulni az értékteremtéshez, és az sem mellékes, hogy az alkotók jelenléte, az ilyenkor szervezett különféle események, rendezvények megpezsdítik a helyi kulturális életet. E pár sor némiképp azt is magyarázza, miért van olyan nagy súlya mai mellékletünkben a képzőművészeti jellegű írásoknak. Több táborról, amely megérdemelné, így sem tudunk részletesen beszámolni. Egy kép, néhány információ nem tudja érzékeltetni, milyen élénk, komoly és színvonalas munka zajlik ezeken az alkalmi összejöveteleken, de talán a közeljövőben visszatérhetünk a témára.
A napokban zárult például a Varsági Műhely újabb táborozása. Bálint László, az Erdélyi Magyarokért Alapítvány elnöke – jobban mondva mindenese – gondoskodott róla, hogy a minőség vonalán mélyüljön el az itteni hosszú távra tervezett művésztelepi tevékenység. Honi és magyarországi alkotók, több nemzedék képviselői dolgoztak ott nagy odaadással. A meghívottak névsora sokat elárul erről: Csóka Szilárd Zsolt, Forró Ágnes, Horváth Krisztián, Incze Mózes mint művészeti táborvezető is, Katona Szabó Erzsébet, Kovács Ildikó, Mezey Ildikó, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula.
Másodszor gyűltek össze Gernyeszegen a Teleki- kastélyban a Kastélypark Művésztelep vendégei is. Többségük anyaországi, egyesek közülük tavaly is ott voltak, munkáikkal igazolták, milyen ihlető az ottani környezet. Művészettörténészeket is hívtak, de minderről az augusztus 20-ra tervezett zárórendezvény után még hosszasabban is szólhatunk.
Nem maradtunk le a nyárádszeredai művésztelep idei eseményeiről se. A Zereda harmadszor nyitja meg kapuit. Berze Imre szobrász, a tábor művészeti irányítója ezúttal is tehetséges, kísérletező kedvű csapattal bővítheti a Szeredában született műkollekciót.
A Mezőmadarasi Alkotótábor neve mellé immár a XIV. sorszám kerül. Mint a főszervező Czirják Lajos meghirdette, augusztus 20-án kezdenek, 29-én zárnak. Ez a telep népesebb, 20 művész jelenlétére számítanak. A lapban bizonyára erről is lesz még szó.
(mk)
Népújság (Marosvásárhely)

Hat nő egy térben
A csíkszeredai Grafirka Egyesület hat képzőművészének nyílt közös kiállítása pénteken délután a Megyeháza Galériájában. A tárlatot Túros Eszter művészettörténész méltatta.
A Grafirka Egyesület 2006-os megalakulása óta a kultúra megismertetését, megszerettetését és terjesztését tűzte ki feladatául. Tehetségkutató és tehetséggondozó tevékenységeinek nagyobb részét a gyermekek számára szervezett programok képezik, de a fiatalok alkotókedvének megnyilvánulásaira is gondot fordítanak. A kreativitásra ösztönző versenyek, kiállítások és alkotótáborok szervezésében a többnyire képzőművészekből álló pedagógusok vesznek részt. Ezúttal hat képzőművész – Bakó Klára, Csillag Imola, Keresztes Györgyi, Mezey Ildikó, Szentes Ágnes és Váncsa Mónika – mutatkozott meg munkáikon keresztül.
„Puha tájakat látunk, meseszerű látomásokat, egymásból kibomló, egymástól idegen, a három dimenziós képek terében összebékülő anyagokkal, íveket, gömbölyded formákat, naplókra emlékeztető intimitással elénk tárt képi fragmentumokat, kipárnázva” – méltatta az alkotások sokszínűségét Túros Eszter művészettörténész. A megnyitón közreműködött gitárjátékával Krizbai Imre. A kiállítás december 15-éig látogatható.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Jubileumi tárlat az EMŰK-ben (A Stúdió 9 kiállítása)
„Az eltelt tíz esztendő nem a jó tervezésnek köszönhető, hanem a kiállításoknak, a közös munkának, a lassan valóban csoporttá érő alkotók évről évre megújuló lendületének, és annak, hogy mindig volt valaki, aki hajlandó volt kézbe venni a kiállítások megszervezésének és utaztatásának minden nyűgét” – mondta Túrós Eszter, a Csíki Székely Múzeum művészettörténésze a csíki képzőművészekből álló Stúdió 9 alkotócsoport Erdélyi Művészeti Központban látható kiállításának szerda esti megnyitóján Sepsiszentgyörgyön.
A Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője által rendezett kiállításon Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a harmadik emeleti kiállítóteremben. A képzőművészet különféle irányaiba mutató rangos kiállítás megnyitóján Túrós Eszter művészettörténész a Studió 9 tízéves történetének rövid ismertetése mellett egyenként is bemutatta az alkotócsoport tagjait. Mint mondta, ha valaki időt és energiát szánna arra, hogy alaposabban megvizsgálja az elmúlt tíz esztendőt, sokszínű és árnyalatokban gazdag kép bontakozna ki előtte, kirajzolódnának egy csoport karakterjegyei, egy-egy alkotói életpálya útkeresései, visszatérő kérdései, kísérletei, személyes küzdelmei, hullámvölgyei, felismerései. És valóban, mintha a kiállítás is tükrözné ezt az állandó útkeresést, ha alaposabban szemügyre vesszük a képeket, tárgyakat, a markánsabb kézjegyek mellett mintha a feléjük vezető út is kirajzolódna előttünk. Sima, göröngyös, lejtős, emelkedő utak, amelyeken néha csak araszoltak a művészek, máskor pedig iszonyú sebességgel száguldoztak ismeretlen tájak felé.
Bara Barnabás famunkáinak lecsiszolt, sima felületei, geometrikus alakzatai, letisztult, szűkszavú, de a mindenség felé nyitó határozott körvonalú formajátékai nagyon izgalmas, ellenpontokként is tekinthető kisplasztikákkal társítva váltak beszédessé. Botár László heves gesztusai kiegyensúlyozottsággal, megfontoltsággal párosulva mintha a szabadjára engedett energiákból próbálnának egyensúlyt teremteni valahol az ösztön és ráció határmezsgyéjén. Gergely Zoltán fa-, fém- és kőalkotásait az elegancia és mértékletesség uralja, miközben a különböző anyagok és ellentétes formák játékosan ötvöződnek bennük egymással. Mezey Ildikó különös, kollázsszerű párnaillusztrációi intim, személyes tereket idéznek, de közben az álom és valóság határmezsgyéjén tátongó mély szakadékokba is berántják a szemlélőt. Nagy Ödön égetett fát használó, de többnyire természetes formákkal való játékaiban mintha a megsemmisülés folyamata válna érzékelhetővé, a nemlétbe való észrevétlen átmenet, de mindez nagyon is megfogható, érzékekbe hatoló tárgyszerűséggel. Szabó Árpád képeinek furcsa sodrása, belső tájai talán leginkább a dekoratív művészet irányába mutatnak, de ha elidőzünk előttük, felületük egyszer csak megnyílik előttünk, és látni engedi a felszín alatt rejtőző hatalmas erejű indulatokat. Turcza László zene ihlette, kollázsszerű, szürreális tárgykompozíciókkal lepi meg a közönséget, bizarr festményei minden részletükben kidolgozott, jellegzetes színes figurákat ábrázolnak kristálytiszta felületeken. Váncsa Mónika játékos, barátságos világát különböző élőlények és mesebeli szereplők népesítik be, képein az ismétlődések különös dinamikája a nézőpontok sokszorozhatóságának felkutatására tett kísérletként is értelmezhető. Xantus Géza áttűnéses festői technikája, a különféle dimenziók egy síkban való megjelenítése időtlenné, monumentális hatásúvá teszi alkotásait. A fények között feltűnő, azokon átsejlő architektúrák és női alakok ábrázolása során mintha a transzcendencia megragadására tenne kísérletet a művész. Túrós Eszter szerint bizonyos kérdések – hogy van-e lehetőség a csoportként való megújulásra, a szellemi frissesség fenntartására egy olyan otthonossá alakított alkotói környezetben, ahol a megszokás könnyen elhatalmasodhat, hogy van-e értelme, lehet-e egyáltalán alkotói csoportban, közösségben gondolkodni – minden évben felmerültek a Studió 9 tagjaiban, de minden alkalommal sikerült továbblépniük ezeken. A tizedik évforduló nemcsak ünnep, hanem mérföldkő is – zárta szavait a fiatal művészettörténész – ahhoz pedig, hogy milyen lesz a folytatás, mindnyájunknak közünk lehet. Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tíz nap alkotói szabadság Székelyudvarhelyen
Birtokukba vették a művészek a Székelyudvarhelyi Spanyár-házat az ötödik Pulzus művésztelep idejére. A táborban született munkákat csütörtökön állítják ki, ám addig bárki betekinthet az alkotók világába, ha meglátogatja a Székelyudvarhelyi művésztelepet.
Immár ötödik alkalommal zajlik Pulzus alkotótábor, amelyet a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szervez. A tíznapos tábor csütörtökön zárul. „Az alkotás öröme mellett a tábor célja Székelyudvarhelyt az erdélyi, sőt a nemzetközi művészeti vérkeringésbe is visszakapcsolni, lehetőséget adva a művészek ismerkedésének, illetve olyan kortárs alkotások megszületésének, amelyek nemcsak egy kiállítás, hanem a múzeum gyűjteményének részévé is válnak" – magyarázta Miklós Zoltán, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Helyi pályakezdők előnyben
„A táborszervezőknek első perctől fontos volt a helyi alkotók felkarolása, így az udvarhelyi művészeket előnyben részesítettük, hogy olyan csapatba kerüljenek, amelyik serkenti a kreativitásukat, elősegíti a szakmai fejlődésüket" – tette hozzá Berze Imre, a művésztelep művészeti vezetője. Idén Gál Boglárka és Fülöp György Székelyudvarhelyi pályakezdő alkotóknak szavaztak bizalmat, de tapasztaltabb alkotókat is toboroztak a tábornak otthont adó Spanyár-házba. Ezúttal is több városból érkeztek a művészek: Csíkszeredából Csillag István és Mezey Ildikó, Budapestről DAradics Árpád, Munkácsy-díjas művész, illetve Fabricius Anna, Kalotaszegről Horváth Levente, Szentegyházáról Lőrincz Imre Levente, Marosvásárhelyről pedig Szabó Anna-Mária.
„A diploma és a végzettség, valamint a szakmában szerzett tapasztalat garancia arra, hogy valaki jó művész" – magyarázta Berze, miért fontos, hogy felsőfokú végzettségű, hivatásos alkotók legyenek a résztvevők. Az alkotótábor egyben szakmai fórum is, ahol bemutatják és értékelik egymás munkáit az alkotók. Betekintésre viszont nemcsak a szakmabelieknek van lehetősége, hiszen bárkit szívesen fogadnak a Spanyár-ház udvarán.
Szavakra fordított látvány
Idén a művészeken kívül Ungvári Zrínyi Kata Marosvásárhelyi műkritikus is jelen van, aki végigköveti a táborban alkotó művészek munkáját, és „szavakra fordítja le" a vizuális műfajban keletkező alkotásokat. „A kortárs művészet sokszor távol áll az emberektől, mert nem volt meg a kapcsolat, amellyel beavatták a laikust a művészet fejlődésébe. Most egyre inkább azon kapják magukat az emberek, hogy ez nagyon is szükséges. Én megfigyelőként veszek részt az alkotás folyamatában, tapasztalataim alapján értelmezem a végeredményt" – magyarázta a műkritikus. Szerinte a Székelyudvarhelyi alkotótábor sokszínűsége az alkotók különböző származásának, de az életkori különbségeknek is köszönhető.
Minden Pulzus művésztelepnek más-más karaktere van, a változatosság azonban elsősorban a múzeum által biztosított alkotói szabadságnak köszönhető. „A Pulzus hangulata a tábor lejárta után is él a művészekben, a korábbi résztvevők is gyakran visszatérnek újra belekóstolni ebbe az életérzésbe" – véli Berze Imre.
A festészet magányos foglalkozás
„Egy művésztelep nagyon meghatározza a munka folyamatát, hiszen alapvetően magányos foglalkozás a festészet. Az alkotótáborban viszont új, külső hatások érkeznek, a művészek közötti kommunikáció nagymértékben befolyásolja az alkotást" – magyarázta a Kalotaszegről érkező Horváth Levente festőművész. „Mivel a Pulzuson nincs meghatározott tematika, így mindenki magát adhatja. A legfontosabb az alkotási folyamat fenntartása, ebben a közös beszélgetések sokat segítenek. Korábban voltak műtermek, ahova újságírók, költők és más művészek is bejártak, éhezték az alkotás hangulatát, ami a műteremben végig ott lebegett. Manapság azonban mindenki annyira elfoglalt, hogy a hasonló lehetőségek elmAradnak, csak a művésztelepek idején történhet meg ez az interakció" – véli a festőművész.
A táborban született alkotásokból összeállított anyag a Székelyudvarhelyi képzőművészek hagyományos éves kiállítását, a Termés 2016 című csoportos tárlatot eredményezi a Haáz Rezső Múzeum képtárában. A Pulzus táborzáró kiállítást csütörtökön délután hatkor Ungvári Zrínyi Kata műkritikus nyitja meg, aki a művésztelep alatt szerzett tapasztalatai szerint értelmezi az alkotásokat.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)