A Salacz Gyuláról szóló magyar könyv magyar bemutatója
A város mindenek előtt
Ott találkozunk, ahol annak idején elkezdte munkásságát – hangzott Bognár Levente első mondata hétfőn este, az aradi városháza dísztermében.
– Most is ebben a városban élünk, amely akkoriban lett olyanná, amelyet szeretnénk megtartani. Salacz Gyula szobrot kapott, utcát is elneveztünk róla, és fontosnak tartottuk, hogy könyv is megjelenjen róla, aki európai szintű várost emelt – mondta a kései utód, Arad alpolgármestere.
Puskel Péter Salacz Gyuláról írt, A város mindenek előtt c. könyve iránti szokatlanul nagy érdeklődést mutatja, hogy a városháza gyönyörűen felújított dísztermébe pótszékeket kellett behozni, de így se jutott mindenkinek ülőhely, a bemutató végén pedig hosszú sor kanyargott előbb a város pénzén kiadott könyvért (ingyen, aláírás alapján adták), majd a szerző előtt, dedikálásért.
Ujj János megtiszteltetésnek mondta, hogy bemutathatja a barát-helytörténész munkáját a polgármesteri tisztséget mindeddig leghosszabban, 26 évig, 1875–1901 között betöltő Salacz Gyuláról, akit kortársai ismertek és megbecsültek. Aztán hosszú ideig megfeledkeztek róla, pedig ott a helye a kor nagy eredményekkel büszkélkedhető polgármesterei, személyiségei között (a méltató Telbisz Károly, Török János, Ormós Zsigmond, Simay István, Meţianu püspök, Lőw Immánuel nevét említette). A kiegyezés (1867) után a magyar városok gyorsütemű fejlődésnek indultak, Aradon megkezdte működését az utcai világítást szolgáló légszeszgyár, a városi tömegközlekedést beindító lóvasút, 1869-ben letették a királyi főgimnázium (ma Moise Nicoară) alapjait. Arad nagy hitelt vesz fel a Városháza és a színház épületére, de bekövetkezik a válság, és a város súlyos helyzetbe kerül. Ekkor kerül a gyulai születésű Salacz Gyula a polgármesteri székbe, és bravúrt visz végbe: kihúzza a várost a bajból, távozásakor, 1901-ben (akkor választják országgyűlési képviselővé) egy teljesen más várost hagy az aradiakra. Az ő idejében építették újjá a leégett színházat, nyári színházat hozott létre, felépült víztorony és Arad valamennyi jelentős iskolája, 1880-ban a Maros gátja, felszámolták a várost átszelő (szemétlerakodóként is használt) hat Maros-holtágat, kiépítették a vízvezeték- és csatornahálózatot, és mindez csak hézagos felsorolás.
Ujj János szerint a kiváló városvezető sikerének egyik titka emberi tartása volt, az a szemlélet, hogy „a város mindenek előtt”, azaz minden személyes érdek fölött. Hivatalában nem gazdagodott meg, nem lett belőle földbirtokos, de teljes mértékben kiérdemelte nemcsak kortársai, hanem az utódok elismerését is.
Puskel Péter olyan könyvet tett le az asztalra, amelyet, bárki ír azután a „reformpolgármesterről”, nem lehet megkerülni.
A szerző bevallotta: soha nem hitte volna, hogy ebben a teremben a városépítő polgármesterről beszélhet, és köszönetet mondott azoknak – köztük Bognár alpolgármesternek és Cziszter Kálmán tanácsosnak –, akik nélkül könyve nem születhetett volna meg. Röviden vázolta a város fejlődését a XIX. század utolsó évtizedeiben, kiemelte Arad élenjáró szerepét, gazdasági megerősödését (a század végére húsznál több gyárnak minősíthető vállalata működött), s válaszolt egyeseknek hozzá intézett kérdésére, hogy miért ilyen „rövid” ez a könyv. Azért, mondta, mert nem tartotta méltónak, hogy „feltöltse” – Salacz Gyulának, az elkötelezett közszolgálat mintaképének a tettei önmagukért beszélnek.
A nagysikerű könyvbemutató bejezéseként Bognár Levente arra bíztatta a helytörténészeket, hogy írják meg a továbbiakban is, amit meg kell írni, hogy a nagy és követésre méltó elődöket a város mai, és nem csak magyar polgárai is megismerjék.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)