Okt. 1-jén a Hargita megyei tanfelügyelőség a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző szervezésében neveléstörténeti tudományos konferenciát tartott Csíkszeredában, a magyar iskola fennállásának ezer éve alkalmából. Burus Botond, a Pedagógusok Háza igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Kolumbán Gábor Hargita megye tanácselnöke beszédében kifejtette, hogy az ezeréves iskola ma új kihívás előtt áll. Szükség van a székelyföldi egyetemre. Dr. Mészáros István, az MTA tagja Az erdélyi fejedelmek iskolapolitikája címmel tartott előadást, kifejtve, hogy az évszázadok folyamán Erdély a kultúra, a szellemi élet, az iskolatörténet hatalmas kincseit adta az összmagyarságnak. Dr. Murvai László oktatási minisztériumi főosztályvezető a magyar oktatás 1990 és 1995 közötti szakaszát vizsgálta. Aggodalomra ad okot, hogy évről évre csökken az anyanyelvi oktatásban részesülő magyar tanulók létszáma. Míg 1990-ben ugrásszerűen, 50 ezerrel nőtt a magyar iskolába járók lélekszáma, elérve a 230 ezres létszámot, addig azóta ez a szám csökken, mára már csak 202 ezer a számuk. 1948-ban 206 ezer gyermek járt magyar iskolába, ez a mai létszám tehát figyelmeztető. A többi előadók a különböző felekezetek iskoláinak, oktatásának történetét ismertették. A tudományos konferencia idején a megnyílt a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Gimnázium diákjainak kiállítása, valamint egy iskolai évkönyvekből, monográfiákból álló kiállítás. /Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./

Okt. 3-án Székelyudvarhelyen a Városháza dísztermében iskolatörténeti tanácskozáson emlékeztek a magyar nyelvű oktatás milleniumára. Szász Jenő polgármester köszöntötte a megjelenteket. Dr. Mészáros István, az MTA tagja, kultúrtörténész tartott előadást az ezeréves magyar oktatásról. Az első magyar iskola, a bencés kolostor 996-ban létesült. Az első iskolákban az imádság a főimádság a Miatyánk, Európa közös imája magyarul hangzott el. Jelentősek voltak a székesegyházi iskolák, így Gyulafehérvár, Várad és Csanád egyházmegye iskolája. Az ülésszak végén iskolatörténeti előadások hangzottak el, nemcsak a híres iskolákról volt szó, hanem a többiről is. /Embert, ne csak szakembert! = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 8./

Hargita megye tanfelügyelősége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége nevelés- és iskolatörténeti értekezleteket tartott több székelyföldi településen. Az értekezletek díszvendége dr. Mészáros István pedagógustörténész, az MTA tagja, aki október első öt napján Gyergyóalfaluban, Csíkszeredán, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Korondon, végül Marosvásárhelyen tartott előadást A magyar iskola ezer éve címmel. Székelyudvarhelyen okt. 3-án egyúttal neveléstudományi ülésszakot hirdettek, a házigazda Szász Jenő polgármester volt, az ülésszak vezetője pedig Szabó K. Attila, a tanítóképző tanára. /A magyar iskola ezer éve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./

Ötödik alkalommal rendezték meg Körösfőn és Magyarvalkón a Vasvári Pál-emlékünnepséget. A Magyarok Világszövetsége által készített és Kalotaszeg népének adományozott Rákóczi Szabadcsapat zászlajának pontos mását Tőkés László püspök, Gulácsy Lajos lelkész, a kárpátaljai református egyházkerület volt püspöke, valamint Mészáros István, a Tiszán inneni református egyházkerület püspöke szentelték fel Nagyváradon. Az ünnepség keretében júl. 3-án a körösfői Rákóczi Balladacsoport hatalmas sikerrel adta elő műsorát. Egy könyv is megjelent Vasvári Pállal kapcsolatban, egy történelmi kisregény. Okos Márton rengeteg adatot gyűjtött össze, a Vasvári Pál Társaság tiszavasvári szervezete térítésmentesen végezte el a szerkesztést és a nyomdai munkálatokat. /A Vasvári-ünnepségek margójára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

Sződemeteren aug. 6-án Kölcsey-ünnepséget szervez a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, a tasnádi és a szilágypéri RMDSZ, valamint az EMKE. Köszöntőt mond Varga Sándor sződemeteri református lelkipásztor és Muzsnay Árpád, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnöke. Beszédet mondanak: Bosák Nándor debreceni római katolikus püspök, Hamar Péter, a fehérgyarmati Kölcsey Társaság titkára, Kötő József oktatásügyi államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke, Mészáros István miskolci református püspök, Riedl Rudolf, Szatmár megye prefektusa, Tabajdi Csaba magyarországi országgyűlési képviselő, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Vulturescu George, Szatmár megye művelődésügyi főtanácsosa. Ez alkalommal két évfordulóra emlékezik a sződemeteri református magyar közösség: idén tizedik alkalommal emlékezhetnek templomukban Kölcsey Ferencre születésnapján, és öt éve avatták fel a cinteremben elhelyezett Kölcsey-szobrot, Kő Pál művét. /Gáspár Attila: Augusztus 6-án Kölcsey-ünnepség Sződemeteren. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./ Sződemeteren a magyarul még jól-rosszul beszélők száma nem éri el a negyvenet. - A helybeli görög katolikus lelkész plébániáján, a hajdani nemesi úrilakon 1890-ben elhelyezett emléktábla hirdeti, hogy itt született Kölcsey Ferenc. Két évtizede felső parancsra le kellett volna szedni a feliratot, de az akkor még ortodox hitű sződemeteriek nem engedelmeskedtek a pártutasításnak: bevakolva mentették meg a márványtáblát. 1989 után, az első szabad évforduló nyomán a kúria külső falára helyezett kétnyelvű emléktábla eltűnt, s a másodikat is leverték ismeretlen tettesek, de a lelkész biztosította a szülőházban tisztelgőket arról, hogy a Kölcsey emlékét megörökítő felirat rövidesen a helyére kerül, méghozzá véglegesen. /Szilágyi Aladár: A tizedik Kölcsey-ünnep Sződemeteren. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 9./

"Aug. 6-án Sződemeteren Kölcsey Ferencre emlékeztek. Vajon kiérdemeljük-e a védőkart, melyet a Himnusz mint Isten a küzdőknek nyújt? - tette fel a kérdést beszédében Kötő József államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke. A sorrendben tizedik sződemeteri találkozóra ezúttal is többszázan is eljöttek. Eljött Mészáros István miskolci református, Bosák Nándor debreceni katolikus püspök, köszöntőt mondott Tabajdi Csaba országgyűlési képviselő, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Bitay Károly kolozsvári főkonzul, más személyiségek. Ezt követően Muzsnay Árpád, a szatmári Kölcsey Kör elnöke üdvözölte a jelenlévőket. Tempfli József nagyváradi katolikus püspök Kölcsey emberi nagyságáról beszélt. Kölcsey példáját időszerűnek tartja a diszkriminációval szemben. "Mi itt akarunk élni és itt akarjuk jól érezni magunkat!" Tőkés László püspök az egyszerű dolgokban megnyilvánuló hazaszeretetet, a szülőföldhöz ragaszkodást hangsúlyozta, kiemelve, hogy csak a cselekvő hazaszeretetnek van értelme. "Igen, nemzetrészek vagyunk és azok akarunk lenni! Az együttgondolkodásban és a közös felelősségben látjuk a megmaradás feltételeit. Igaz, rosszul állunk, de nem olyan rosszul, hogy ne tudnánk előre lépni" /A Himnusz atyjánál, Sződemeteren. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"

"Szeptember 16-án leplezték le a bogdándi Magyar Múzeumon a Sipos László emléktáblát, amelyet a "Szilágysági magyarok" munkacsoport, a Szilágy Társaság, és a Pro Zilah Egyesület is támogatott. A dombormű Adorján Ilona munkája, amelyhez Kiss Gergely készített márványtáblát: Muzeul Sipos László (1948-1999) Tájház felírással. Mészáros István, magyar irodalom szakos tanár, a bogdándi iskola igazgatója beszédében emlékezett a múzeumalapító Sipos Lászlóra. Sipos László sokoldalú volt, élete utolsó napjáig dolgozott tanárként, iskolaigazgatóként, néptánc-menedzserként, helytörténészként. A Szilágysági magyarok című tanulmánykötetnek ő volt az egyik legtermékenyebb és legmegbízhatóbb munkatársa, aki hiányozni fog a most elkezdett, a Szilágysági magyarok az ezredfordulón c. monográfia munkálataiban. - Az emléktáblát Szabó Károly szenátor leplezte le. /Gáspár Attila: Sipos László Tájház avatása Bogdándon. = Szilágyság (Zilah), szept. 21./"

Temesváron a váraljai magyar tagozatos iskola, a város egyik jó nevű oktatási intézménye 1980-ban épült. Most ünnepelte negyedszázados évfordulóját. Az iskola udvarán rendezett ünnepség elnöki asztalánál Kovács Irma nyugdíjas tanár, az iskola utolsó magyar aligazgatója is helyet kapott, a magyar tagozatra vonatkozó adatok azonban nem hangzottak el az ünnepi beszédekben. 1949-ben Mészáros István igazgató-tanító két tanerős elemi iskolát alapított Mehalában. 1959-ben egyetlen intézménybe egyesítették a városrész román, magyar, német és szerb iskoláit. Az magyar V–VIII. osztályos tagozat 1978-ban indult be Albert Ferenc, Ráduly Csaba és Sisak Ernő egyetemi tanárok közbenjárásának köszönhetően. Az ünnepségen délalföldi táncokkal, játékokkal mutatkozott be a magyar tagozat hat héttel ezelőtt alakult tánccsoportja. /Szekernyés Irén: A 26-os Iskola negyedszázados ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./

Torontálkeresztesen március 12-én, vasárnap megemlékeztek az 1848–1849-es magyar hősökről. A Közösségi Központban Mészáros István helyi RMDSZ-elnök tartott beszédet. /(P. L. Zs.): Keresztesen már vasárnap. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Egy polgármestere és egy második fordulóba jutott jelöltje van az RMDSZ-nek az április 2-án, vasárnap tartott időközi önkormányzati választás után. Esztelneken Varga Attila a szavazatok 80,5 százalékával szerezte meg a polgármesteri széket. Temes megyében a tavalyi bánsági árvízben szinte teljesen elpusztult Fény községben, a mintegy 15 százalékban magyarlakta községben második fordulóba jutott az időközi polgármester-választáson az RMDSZ által jelölt Mészáros István. A Szatmár megyei Avasújvárosban nem sikerült RMDSZ-többségű tanácsot létrehozni, az RMDSZ és a PSD 6-6, a PD 3 tanácsosi helyet szerzett. /Pozitív RMDSZ-mérleg az időközi választásokon. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./ Esztelneken az időközi választáson a községi képviselőjelöltekre leadott 702 érvényes szavazatból 616-ot az RMDSZ, 86-ot pedig a független Romeo Crisan kapott. A polgármester-választás esetében Varga Attila megbízott községvezető, az RMDSZ polgármesterjelöltje 593 szavazattal győzte le a függetlenként induló Marti Emíliát, aki 144 vok­sot összesített.   /(Iochom): Varga Attila a polgármester. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

Felvincen a Mészáros-házat, a falu egykori földbirtokosainak udvarházát még nem sikerült felújítani, de mint a Mészáros–Bornemissza Alapítvány székházát, először használhatta közösségi célokra a község magyar lakossága. Mészáros István Felvinc hajdani polgármestere hétszobás udvarházában élt, vagyonából élete során sokat adományozott a falunak és a református egyházközségnek. Az 1948-as kitelepítését követően házában, birtokain alakult meg a mezőgazdasági termelőszövetkezet. Örökösei a rendszerváltást követően tovább folytatták a nagy előd jótékonykodását, alapítvány létesítésére ajánlva fel visszaigényelhető javaikat. Dédunokája, a Magyarországon élő Bornemissza Eszter megbízásából Bárócz Huba református esperes 2005-ben jegyeztette be a Mészáros–Bornemissza Alapítványt, melynek ifjúsági és diákprogramok lebonyolítása, az enyedi Kollégiumba ingázó diákoknak a támogatása és a hagyaték gondozása a célja. /Takács Ildikó: Első alkalommal a Mészáros-házban. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 15./

Főiskolai tanévnyitóval egybekötött könyvbemutatóra került sor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. Demény Piroska aligazgató beszédében megjegyezte: az idei évnyitón még jelen vannak az utolsó középiskolai tanítóképzőt végzett generációk és a főiskolások két évfolyama is. Bemutatták a Szabó K. Attila által szerkesztett, Dr. Mészáros István akadémikus által lektorált, csaknem ezer oldalas Az erdélyi tanító és óvóképzés történetéből /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című munkát. A könyv társszerzői most először találkoztak Nagyenyeden. Megemlékeztek az időközben elhunyt három szerzőről: a csíkszeredai Dr. Kardalus Jánosról, a székelyudvarhelyi Molnár Józsefről és a temesvári Tácsi Lászlóról. Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének a főtitkára, az „úttörő munka” íróinak oklevelet és apró ajándékot adott át Lászlófy Pál elnök nevében. Szabó K. Attila nyugalmazott tanár ismertette a több mint tíz éves közös munka történetét. A kötetből kiderül, hogy Erdély 23 városában 45 tanítóképző működött az idők során. /Bakó Botond: Nagyenyed. Egyetemi tanévnyitóval egybekötött könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./

Elhunyt az 57 esztendős Mészáros István, a torontálkeresztesi RMDSZ-elnök, aki elhivatottságból egyfajta falugazdaként minden igyekezetével települése érdekében, felvirágzásán, szebbé tételén dolgozott, szem előtt tartva a helyi magyarság érdekeit. Mindenki előtt nyitva állt a háza. Azon kevesek közé tartozott, akik a nagyvárost hátrahagyva a szülőfaluba költöztek vissza. A 2005-ös szörnyű bánsági árvíz idején segített a védekezésben, a mentésben, a segélyek elosztásában. Az újjáépítés során azon volt, hogy a falu iskoláját, a rendelőintézetet is felújítsák. Húzóember volt, vezető egyéniség. Halálával egy tettre kész személyt veszített a falu, a keresztesi és a temesközi magyarság. /Pataky Lehel Zsolt: Veszteség érte a keresztesi magyarságot. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./

Székelyudvarhelyen mutatták be október 24-én Az erdélyi magyar tanító és óvóképzés évszázadai (1777–2000) című kötet második, javított, bővített kiadását. 1990 januárjában Szabó Kálmán Attila, az udvarhelyi tanítóképző pedagógiatanára és aligazgatója 200 magyar iskolába juttatott el kérdőíveket, amelyben adatok gyűjtésére kérte fel az erdélyi iskolák magyar tantestületét. Így kezdődött a munka, a 150 évet felölelő időszak feldolgozása. A könyv 2007-ben jelent meg. 2007. október 3-án a társszerzők nagy része Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban találkozott, és elhatározták, hogy kijavítják a megjelent munka hibáit, tökéletesítik és kiegészítik a szöveget. 2009. október 24-én megjelent a második kiadást, amely imponáló oldalszámban (1014 oldal) mutatja be a 23 város 44 intézményét. A páratlan munka mindkét kiadását a Mentor Kiadó vállalta. Az elkészülésében Szabó Kálmán Attila nyugalmazott pedagógiatanár oroszlánrészt vállalt, a legtöbb írást is ő közölte. A kötetet szakmai szempontból lektorálta dr. Mészáros István, a legnagyobb magyar iskolatörténet író. /Minden közösség olyan, amilyenek a tanítói. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Az erdélyi magyar pedagógusképzés évszázadai
Az erdélyi magyar tanító és óvóképzés évszázadairól jelent meg egy átfogó kötet, a Mentor kiadónál. A mű 40 erdélyi magyar oktató-nevelő intézmény évszázadairól rögzít adatokat és elemzéseket.
A kötet ötletadója, Szabó K. Attila nyugalmazott székelyudvarhelyi neveléstörténet-tanár stúdiónkban elmondta: 23 tagú alkotócsoport munkáját dicséri a munka. De az alkotófolyamat egészében nagy segítségére volt Mészáros István, a budapesti Eötvös Loránt Tudományegyetem professzora.
A kiadvány célja az értékmentés, hiszen az erdélyi magyar oktatás a történelem folyamán intézményei nagy részét elveszítette, ráadásul az uniós csatlakozással az oktatásban is egy új korszak kezdődik...
Duna Televízió, Térkép
Az erdélyi magyar tanító- és óvóképzés történetéből. Az erdélyi magyar tanító- és óvóképzés évszázadai Aradtól Zilahig (1777-2000). Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006.
Az anyagot gondozta és sajtó alá rendezte Szabó K. Attila.
Erdély.ma

Élet a Leveles-ér partján 2.
Vadászi időmúlatásunk befejeztével (lásd Erdélyi Riport 2011/13.), indulunk napkelet irányába, Tőzmiske község legtávolabbi és legfiatalabb helysége, Simonyifalva felé. Számunkra ismerős helyszín, hiszen lapunk egykori munkatársa, Matekovics János több ízben írt riportot szülőfalujáról. A világháló is meglepő bőséggel kínál háttéranyagot, beszédes bizonyítékául annak, hogy az isten háta mögötti településen gyakran történik sajtóba kívánkozó esemény. Már Vadászra érkeztünkben észrevettük, amit portyánk többi állomásán is megtapasztalhattunk, hogy a község magyar többségű falvainak bejáratánál nemcsak a törvény előírta kétnyelvű szabvány-helynév látható, hanem jókora táblákon román feliratok piros-sárga-kék, magyar feliratok pedig piros-fehér-zöld mezőben díszelegnek. Szemlátomást a két nemzeti trikolór békésen megfér egymás mellett, mintegy jelzi, hogy Tőzmiske 36 százaléknyi magyarságának arányánál nagyobb súlya, befolyása van, hiszen a harmadik ciklusát töltő RMDSZ-es polgármester, Haász Tibor, és a tizenhárom tagú tanács kilenc RMDSZ-es tagja „kényelmes” kétharmados többséget képez. És – mint utunk során többször is meggyőződhettünk róla – nem csupán a magyarság, hanem román és roma falusfeleik érdekeit is felelősen képviselik az önkormányzatban.
Az alapítástól a kirajzásig. A falu névadójának, az alapító birtokos Simonyi Lajosnak az apja báró Simonyi József huszár ezredes, ahogy inkább ismerik: Simonyi óbester, a napóleoni háborúk korának legvitézebb magyar huszárja volt, aki tizenhét évesen megszökött az iskolából, és beállt közlegénynek. Hősiességéről országszerte legendák keringtek. Főhadnagy korában, 1802-ben kiérdemelte a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, aminek alapján 1804-ben báróságot, majd több ezer holdas birtokot kapott adományul Vadász és Bélzerind határában. Fia, a falualapító báró Simonyi Lajos szintén hősies katona volt, a honvédségben harcolt, Görgey mellett futárszolgálatot teljesített. A szabadságharc leverése és osztrák várfogság után Vadászon, Arad megyei birtokán élt. Részt vett a passzív ellenállásban, majd a kiegyezés idején politizálni kezdett. Parlamenti képviselő, később ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt két kormányban is. 1878-ban Tisza Kálmánnal ellentétbe került, lemondott mandátumáról és visszavonult vadászi kastélyába. Gazdálkodott és megalapított egy életképes magyar települést. Voltaképpen szorult anyagi helyzetében kényszerült arra, hogy kiparcellázva próbálja értékesíteni Simonyifalva mostani határát, ahová 1881-től a Monarchia különböző vidékeiről érkeztek telepesek, zömmel a szomszédos Békés megyéből. Az 1885-ben községi státust elnyerő Simonyifalva népe hamar öntudatos közösségé kovácsolódott. Pedig az otthonteremtés keserves, küzdelmes feladat volt. Matekovics János szerint: „Simonyifalva telepes népe kemény küzdelmet folytatott a megélhetésért. Le kellett csapolni a határt uraló mocsarakat, s embert próbáló volt a falu egész területén az erdőirtás után maradt tuskók kitermelése. Aki egyetlen fatönköt – itt inkább tuskóként ismerik – kiszedett már a földből, az fel tudja mérni, mit jelent a telkek és a határ megtisztítása a sok tízezer tuskótól. És közben fizetni kellett a parcellák után járó részleteket. Az öregek ma is mesélik a nagyszülőktől hallott történeteket. Hogy az egész utcának egyetlen lova volt, vagy csak egypár tehene, nem is ökre, és sorra azzal szántották fel a földet a többieknek is. Vagy volt olyan család, amely a nagy küzdelemben összeroppant, éjszaka felszedte a cókmókját és továbbállt, de égni hagyták a lámpát, hogy ne vegyék észre eltűnésüket. (…) S alig erősödött meg a falu, jött Trianon, jött az impériumváltás, Arad megye s benne a színmagyar Simonyifalva is Románia része lett.”
A több hullámban érkező telepesek közül a kertészkedés terén elsősorban a svábok jeleskedtek, s hamarosan a többiek is eltanulták tőlük az intenzív zöldségtermesztés fogásait. Már az első csoportokkal több kisiparos is érkezett a faluba, biztos megélhetést találhattak a gyorsan fejlődő településen, hiszen annak fénykorában több mint száz mesterember tevékenykedett. Akár megannyi falu a környéken, Simonyifalva is Gyula vonzáskörzetéhez tartozott. A vidék akkor lendült fel igazán, amikor 1906-ban elkészült a 42 kilométeres kisvasút, mely hét települést és több uradalmat kapcsolt össze. A körösközi kishaza terményei, főleg a gabonafélék nemcsak Gyuláig, hanem a MÁV hálózatára átrakodva a fiumei kikötőig is eljutottak. Trianon elvágta a vidéket természetes központjától, ma már csak egy-egy nemrégiben Gyulán, illetve Simonyifalván felállított emlékmű idézi a hajdani kisvasút élénk világát. Az alapítást követő első népösszeíráskor, 1890-ben 1402 lelket számoltak össze, 857 magyar mellett 487 német, 30 szlovák és 28 román ajkú lakost. Korabeli kimutatások szerint – igaz, nagyfokú gyermekhalandóság mellett – a születések számát tekintve az 1909. esztendő csúcsidőszaknak bizonyult a gyarapodás szempontjából, hiszen nem kevesebb, mint 130 újszülöttet jegyeztek fel! A legnépesebb éppen 1920-ban, a trianoni békeszerződés táján volt, 2770 lakójából 2434 magyarnak, 293 németnek vallotta magát. Azután minden összeíráskor egyre kevesebb dolguk akadt a számlálóbiztosoknak: egyik népszámlálástól a másikig három-négyszáz fős apadás következett. Várhatóan az idei „őszi betakarításkor” alig haladják majd meg a hétszáz lelket… A már-már általánossá váló egykézésen kívül az el- és kivándorlás is rohamos apadást okozott a Ceauşescu-éra végén falurombolásra ítélt településen. Kollégánk így foglalta össze a szétszóratás időszakát: „1989 után még évekig nem volt sok jele annak, hogy az utolsó pillanatban megmenekült falu nem múlik ki belátható időn belül »természetes« halállal. A talpraesettek, mozgékonyabbak rendre másfelé keresték a megélhetést, és a »létező szocializmus« utolsó esztendeiben majd a sváb eredetű lakosoknak is eszükbe jutott származásuk, s kivándoroltak Németországba. Úgyhogy ma simonyifalvi emberrel bármelyik földrészen találkozhatunk, de a legtöbben a származás okán Magyarországon és Németországban telepedtek le. Idehaza is a közelibb városokba, Kisjenőbe, Aradra, Nagyszalontára és Nagyváradra költöztek be, de jutott belőlük Temesvárra, Petrozsényba, Bukarestbe, Kolozsvárra és a Székelyföldre is.”
Első intézményük az iskola volt. Egy esztendővel az alapítás után már ötszáz népes család teremtett otthont magának az új kishazában. A gyerekeknek nem volt hol tanulniuk, s nem volt ki tanítsa őket. Kezdetben egy értelmes-lelkes parasztember, Hegyi Imre oktatta őket betűvetésre egy magánháznál. Egy esztendő elteltével, a sokfelől érkezett, immár közösséggé formálódott simonyiak összefogtak, és 1882-ben két iskolaépületet emeltek. Az apró vályogépítmények helyén 1958-ban, majd 1973-ban emeltek tágasabbakat. Az utóbbi években – akár a községhez tartozó valamennyi településen – teljes mértékben felújították és korszerűsítették az épületeket. Beszédes bizonyítékául annak, hogy Tőzmiske Haász Tibor vezette önkormányzata a községközpont mellett Vadászon, Simonyifalván és Bélzerinden is prioritásként kezeli az oktatás ügyét. A simonyi iskola főépületét bármelyik városi intézmény megirigyelhetné. Ízlésesen kimódolt előcsarnok, fényes műkő padlózatú folyosók, tágas, világos termek, s az előcsarnok falán két jeles pedagógus: Hévvizi Otilia és Héja Emma irodalomtanár portréját ízléses domborműveken megörökítő táblák, s bár vakáció idején toppanunk be, az emléktáblák alá friss virágcsokrokat helyezett valaki. Egyébként mindkét emléktáblát a helybeli Szívós László készítette, Hévvizi Otilia bronzplakettjét Deák Árpád nagyváradi, Héja Emmáét Brittich Erzsébet aradi (simonyifalvi születésű) képzőművész remekelte. Szabó Attila igazgató, testnevelő tanár (képünkön) büszkesége a 2009-ben felavatott sportcsarnok. A modern csarnok maga és az előtte kialakított, multifunkcionális szabadtéri pálya is jelzi, mennyire fontos a sporttevékenység. Ami pedig a szellemieket illeti, az intézmény apraja-nagyja minden kulturális rendezvényen szerepel. Gyermekeik tagjai a sokfelé fellépő néptánccsoportnak. Immár hagyománya van a falut, a környékét és a testvértelepüléseket megmozgató, az elszármazottakat is hazacsábító Simonyi-napoknak és a falu szülötte, Simonyi Imre költő tiszteletére rendezett szavalóversenyeknek. „A simonyifalviak összetartó közösség – bizonygatja az igazgató. – Ha valamit meg kellett csinálni, azt velük meg lehetett. Iskolai szinten is bármit akartunk rendezni, mindig akadtak szülők, akik mellénk álltak, és segítettek. Ennek köszönhetően is vannak nagyszabású rendezvényeink. Iskolánk keretében a nemzeti ünnepeket mindig megtartjuk, október hatodikát, március tizenötödikét. Van egy hagyományunk, a Mikulás-váró ünnepség, amikor a hetedik osztályosok felöltöznek, kis jelenetet játszanak el mind a három falu iskolájában. Voltunk már a tőzmiskei önkormányzatnál is, előadták a kis rigmusos jeleneteket, a karácsonyi ünnepséget mindig megtartjuk, farsangi ünnepségre az apraja-nagyja mind felöltözik, az óvodások is, az iskolások is.”
A látottak-hallottak alapján azt gondolhatná a riporter, hogy népes diáksereg jár a simonyifalvi magyar tannyelvű nyolcosztályos iskolába. Szinte hihetetlen, hogy a lét és a nemlét határán küszködő intézményről van szó… Hiszen Szabó Attila elmondása szerint a nyolc osztályba – a felső ciklusban itt tanuló vadásziakkal és bélzerindiekkel együtt – a múlt tanévben összesen 87 tanuló járt, az iskola alá rendelt óvodában 36 gyermekkel foglalkoztak. „A legnépesebb, akikkel büszkélkedhetünk, a most végzett hatodik osztály, huszonegy diákkal. A legszegényebb a harmadik osztály volt, csak négy tanulóval. Mire ötödikesek lesznek, ide iratkoznak a vadásziak és a bélzerindiek, velük együtt tíz tanulóban reménykedhetünk. Sajnos, egyre gyakrabban vannak hullámvölgyek, s a következő időszakban ilyenre számítunk. Két évben csak tíz-tíz diákra futja. Ez nagy probléma lesz, hiszen a tanügyi törvény értelmében most már tizenkettő a minimális létszám osztályonként. Ha ezt a két évet átvészeljük, akkor talán megint kiegyensúlyozódik a helyzet. Nehogy megismétlődjön iskolánkban a hat évvel ezelőtti állapot, amikor az ötödik és a hatodik osztályt összevonni kényszerültünk.”
Mivel az igazgató nem tudott pontos számokkal szolgálni a jelenlegi népmozgalmi adatokat illetően, gondoltam, a falu katolikus és evangélikus papját faggatom ki. Az iskola mellett magasodik a kecses, 1914-ben felszentelt, Nagyboldogasszony titulusát viselő plébániatemplom (képünkön). Főtisztelendő Hegedűs János nem tartózkodik itthon, telefonon tájékoztat a jelenleg mintegy 650 léleknyi, 1910-hez képest harmadolódott katolikusság helyzetéről. Az idén még egyetlen gyermeket sem keresztelt, az előző években öt-hat keresztelő volt, tavaly tizenhétszer temetett, tavalyelőtt huszonháromszor. Az idén még esketni sem esketett, tavaly két, tavalyelőtt három ifjú pár járult az oltár elé. A fogyatkozás ellenére kívül-belül renoválták a templomot, a tornyot is javítani kellett, mert tavaly éppen a templombúcsú napján, augusztus 15-én hatalmas vihar kerekedett, a szélvész lesodorta a toronysisak gömbjét keresztestül. Gyors összefogással sikerült helyrehozni a károkat. Deák Bálint evangélikus lelkipásztor éppen a Maros völgyében, Kladován táboroztatott gyerekeket és fiatalokat. A lutheránus egyházközség indulásból kisebb lélekszámmal dicsekedhetett, mint a katolikus, legtöbben 330-an voltak, jelenleg 140-en vannak. Ennyire kicsi közösségben évente legfeljebb egyszer-kétszer örülhetnek gyermekáldásnak. 2011-ben „csoda” történt: négy gyermek született. Négy, öt, hat temetés mellett jó évnek számít az az esztendő, amelyikre legalább egy-egy esküvő jut. És mindezek ellenére parókia és az imaház helyett templom építését tervezik a simonyifalvi evangélikusok…
Látogatóban a Szívós portán. Akár kudarcnak is minősíthetnők mostani etnoszportyánkat, hiszen minden előzetes próbálkozás, egyeztetés ellenére több helyütt nem sikerül diktafonvégre kapnom remélt riportalanyaimat. Balszerencsénkre a falu egyik legfontosabb személyisége – igaz, vele nem egyeztettünk… –, Szívós László kőfaragó mester, kultúrmindenes tíz perce indult el Békésre egy sírkövessel tárgyalni. Felesége, a tanító Irma fogad bennünket (képünkön), jóízű beszélgetésre. Vele hányjuk-vetjük meg a falu dolgait. „Nagyon kevesen munkálják meg a földeket, egyrészt nem éri meg, másrészt nincs aki művelje, a fiatalok a környező gyárakban dolgoznak, Borosjenőben, Kisjenőben, Nadabon. Azért Simonyifalvára jellemző, hogy a kertészkedés még megy, vannak, akik nagyobb területen foglalkoznak vele. Paradicsomot, paprikát, káposztát, karfiolt, uborkát, zöldségeket termelnek. Sokan el is adták a földjüket. Jelentkeztek olasz felvásárlók, magyarországiak is, van egy nagyobb mezőgazdasági vállalkozás, a polgármesteré, még van két család, amelyik nagyobb földterületen gazdálkodik.”
A simonyifalviak sokfelől telepedtek ide, aziránt érdeklődöm, van-e kapcsolatuk a gyökereikkel, azokkal a településekkel, ahonnan érkeztek. A rokoni kapcsolatokon kívül a közelmúltban testvértelepülési egyezményt írtak alá a magyarországi Békésszentandrással, ahonnan többségükben származtak. A svábok s a szlovákok már csak a nevükben léteznek. A németeket az 1930-as években érte az első nagy csapás, amikor iskolájukat megszüntették, s román tannyelvű intézményt indítottak helyette. Már nem használják az anyanyelvüket, otthon sem. A gazda távollétében Irma asszonyt faggatom ki a férje „viselt dolgairól”. Szívós László tősgyökeres simonyifalvi, az édesapja polgármester volt, az édesanyja tanítónő. „Férjem afféle művészlélek, mindenhez ért – mondja a felesége. – Már a szülői házból magával hozta a szép iránti érzékenységet. Az édesapja jól hegedült, az egész család színjátszott, táncot tanítottak, ők maguk is táncoltak. László középiskolás korában vakáció idején a helybeli kőfaragóműhelyben dolgozott, szépen rajzolt, és kitanulta a mesterség minden csínját-bínját. Igaz, másra, többre vágyott: kétszer is felvételizett – sikertelenül, a marosvásárhelyi színművészetire. Végül itthon maradt, és megnyitotta saját műhelyét. Az egész környéket ellátja sírkövekkel, messzebbről is megkeresik.” Még felsorolni is nehéz, mi mindennel foglalkozik Simonyifalva „mindenese”. Tanácstagságot vállalt, a 2000-ben Nagyzerinden megalakult, a vidék magyarságának összefogását célul kitűző Körös-vidéki Egyesület egyik alelnöke lett, fontos szerepet vállalt a 2001 óta rendszeresen megtartott simonyifalvi napok rendezvényein, és nem véletlenül vált a 2002-ben újraalakult Simonyi Társaság titkárává. Mire riportom megjelenik, lezajlanak a 2011-es simonyifalvi napok is… Hogy Szívós László mennyire megbecsült művelője a kőfaragásnak, azt a nem szokványos munkák igényes megtervezése és kivitelezése bizonyítja. Például az elhurcolt simonyifalvi németek általa megálmodott emlékműve (képünkön). Néha különleges felkéréseknek kell eleget tennie. 2002-ben az aradi Csiky Gergely Líceum padlásán lomtalanítás közben fehér márványdarabokra bukkant Éder Ottó, az iskola igazgatója. Az egyik épebb kődarabon döbbenten ismerték fel Petőfi Sándor arcvonásait. További illesztgetés során kiderült, hogy a dombormű alkotója Aradi Zsigmond neves szobrászművész – ugyanaz, aki a szabadságharcban elesett honvédek emlékére A búsuló Arad című márványkompozíciót is megmintázta. Az igazgató Szívós Lászlót kérte fel az értékes dombormű összerakására, s ő néhány nap alatt összeillesztette és megtisztította a műalkotást, majd Kocsis Rudolf aradi szobrászművész restaurálta.
„László rengeteg munkája mellett arra is szakított időt, hogy felelevenítse a szülei által kezdeményezett népi táncmozgalmat. 2000-ben támadt egy ötlete, alakítsunk néptánc együttest. A prímás szerepét – míg egészsége engedte – Szívós Imre vállalta fel. Összetoboroztuk a felnőttek Leveles együttesét, táncoltunk éveken keresztül, kezdtünk kiöregedni, és megalakítottuk a gyermekek Pitypang táncegyüttesét. László ugyan nem profi táncoktató, még táncos sem, kazettáról, könyvből, füzetből kellett újra megtanulnia táncolni, hogy betaníthassa a gyerekeket. Híresek lettünk a környéken, Budapesten is felléptek a gyerekeink, a fiunk is táncolt, majd ő vette át a táncoktatást. A csoport most is működik, de már csak gyerekekkel. Bárhol fellépnek falunapokon, mindenhová hívják őket. Mi is szívesen mentünk bárhová, kicsit kikapcsolódni. Helyi hagyományok nem nagyon voltak, a ruhákat mi varrattuk. Sokat jártunk a gyerekekkel tánctáborokba, Temes megyébe, a csanádi Nagy Albert bácsi híres táncoktató volt, ő tanította be a lépéseket, a fiunk is elvégezte a tánciskolát, amit máshol tanult, azt adta tovább a gyerekeknek.” Azon sajnálkozom, hogy ottlétünk alatt nem adódik alkalom Pitypangék táncaiban gyönyörködni. A magunk és olvasóink számára a Nyugati Jelen egy 2003 februárjában közölt tudósításából idézem az összefogás szép példáját, Kiss Károly kolléga tollából: „Minden várakozást felülmúlt annak a jótékonysági bálnak a sikere, amelyet szombaton este rendeztek Simonyifalván a helybeli Pitypang gyermek táncegyüttes támogatására. Szinte az egész falu összefogott Szívós László hívó szavára, aki feleségével, Irén asszonnyal együtt foglalkozik a gyerekekkel. Férfiak reggeltől felváltva fűtötték a művelődési ház helyiségeit – a nagytermet, az öltözőt és a büfének helyt adót – fatüzeléssel, s a nagytermet külön még négy gázkályhával, hála a falu pékje, Mészáros István által felajánlott gázbödönöknek, a mamák, nagymamák aprósüteményei és Bier Ferenc 30 liter borával töltött palackok várták a megterített asztaloknál a vendégeket, az utcát homokkal szórták le. Hivatásos együtteseknek is dicséretére válhatna az a több mint másfél órás, többször is vastapssal jutalmazott pergő műsor, amivel a gyerekek bebizonyították a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek: jó helyre kerül az a pénz, ami a 270 meghívó megvételéből és egy dél-alföldi népviseletbe öltöztetett vándorbaba elárverezéséből összejött. (…) Az együttesnek jelenleg 57 tagja van, a legkisebb, Péter Adél tegnap volt hároméves, a legnagyobbak nyolcadik osztályosok, de az érdeklődés egyre nagyobb, s a létszám ennek arányában folyamatosan nő. (…) Az előadást gépzene kísérte. A zenekar prímása, Szívós Imre ugyanis egy komoly műtét után most még csak lábadozik, s otthon szurkolt könnyes szemmel a sikerért. De mindenképp boldog lehet, mert van, aki tovább vigye a faluban a hagyományápolást.”
Emlékház és emlékmű. Szívós Irma kíséretében látogatjuk meg a falunapok jelképesen is fontos színterét, a Simonyi-emlékházat. Az épületet, az öntörvényű, sokszor és sokat zaklatott költő Simonyi (családi nevén: Szmola) Imre szülőházát a gyulai önkormányzat támogatásával vásárolták meg és újították fel. A háromosztatú ház egyik helyisége a költőnek, másik Simonyi óbesternek állít emléket, a harmadikban helytörténeti kiállítást rendeztek be. Többszörösen zarándokhely a Simonyi-porta, hiszen 2008-ban az udvarán állították és szentelték fel a kényszermunkára hurcolt simonyifalvi németek emlékművét. Hatalmas talapzaton áll a svéd gránitból készült, középen szögesdróttal övezett, a tetején eltört, fekete gránitoszloptól megosztott emlékmű, amelyen egy csoportban a 26 helybeli deportált nő, a nagyobbik részen a 33 férfi neve van bevésve. A talapzaton román, magyar és német felirat: „A Szovjetunióba elhurcoltak emlékére”. Körülötte 13 kopjafa „a malenkij robot” halálos áldozatainak állít emléket (fenti képünkön). Silabizálom a neveket, az évszámokat. Apa és fia, meglett korú asszonyok és férfiak mellett gyermekkorukból alig kilépett fiatalok: 1903–1947, 1926–1946, 1896–1947, 1927–1945, 1929–1947, 1923–1946, 1919–1947, 1920–1947, 1927–1945. Több név mellől a halálozás időpontja hiányzik, a mai napig nem derült ki, hol, mikor pusztultak el. A falubeliek és vendégeik számára felejthetetlen élményt jelentett a 2008-as emlékműavatás. Tőzmiske község önkormányzata, illetve a Simonyi Társaság nagyszabású rendezvénysorozattal adta meg a módját a simonyi napok alkalmával. A krónikás feljegyzése szerint: „Vasárnap, a katolikus templomban megtartott ökumenikus, kétnyelvű istentiszteleten magyarul ft. Hegedűs János plébános és Deák Bálint helybeli, németül Walter Sinn szemlaki evangélikus-lutheránus lelkész hirdetett igét. A feszület nyomában átvonultak a Simonyiak Emlékházának az udvarába, ahol a nyakuknál fekete szalaggal átkötött egy-egy fehér lepel borította 13 kopjafa, illetve a svéd gránitkőből készült közös emlékmű várt a leleplezésre. A kényszermunkára hurcolt 59, közülük ott elhunyt 13 simonyifalvi emlékére a Balogh Csaba közreműködésével egy-egy kopjafát faragó Brittich Erzsébet képzőművész személyes indíttatású, lélekbemarkoló beszédben ismertette az elhurcoltatásuk, a kínlódásuk történetét. A műsorvezető Szívós László felszólítására nemzeti viseletbe öltözött fiatalok a neveket és születési, esetleg a halál évszámát viselő kopjafákhoz járultak, amelyek lábainál egy-egy nemzetiszínű szalaggal övezett, jelképesen búzakalászt és fenyőágat tartalmazó koszorúcskát és mécsest helyeztek el, miközben a hozzátartozók leleplezték, sírva körbeállták a kopjafát. A külön csoportot alkotó öt női, tulipános kopjafával kezdték, és a nyolc férfinak emléket állító, szív díszítésűvel fejezték be. (…) Az emlékmű Haász Tibor polgármesterrel az élen a tőzmiskei tanács, a Megyei Kulturális Központ, illetve számos helybeli cég és magánszemély anyagi támogatásával készült, a kőmunkát Szívós László és csapata, a parkosítást a felesége, Irén végezte.”
Nagyapám falujában. Még a Szívós-portán beszélgetve derült ki, hogy kedves riportalanyom, Irénke portyánk utolsó falujában, Bélzerinden tanít. A jelenleg alig százhetven lelkes, apró településen az elmúlt tanévben mindössze négy kisiskolásra futotta, Irénke tanító néni az öt helybeli óvodást is a szárnyai alá vette. Kész csoda, hogy – a bezárásáról szóló vészhírek ellenére – az önkormányzat, személyesen Haász Tibor fellépésének köszönhetően a liliputi tanintézmény a mai napig működik. 1900 táján, amikor anyai nagyapám, dr. Gyenge János pásztorolta néhány évig a gyülekezetet, akkor is a vidék legkisebb falujaként tartották számon, mintegy félezren lakták, pedig a 19. század második felében élte a virágkorát. Fényes Elek geográfiai szótárának adatai szerint – a simonyifalvi határrész leválasztása előtt – a falu határának közel háromnegyed részét erdőségek borították: „Róna lapályos határa 4000 hold, mellyből 676 h. szántóföld, 250 h. legelő, 175 h. rét, 2899 hold tölgyes erdő. Sok sertést és marhát tenyészt. Vizei: a Fekete-Körös, Szartos, Tőz, és Leveles folyók, és Kalakampós tó.”
A történelemnek a falut érintő viharai mellett több árvíz és egy tűzvész is pusztította Bélzerindet. Volt, amikor elnéptelenedett, s a természeti csapások következtében háromszor költöztették át a települést, míg – mire nagyapám odakerült – meg nem állapodott a mostani helyén. A múlt századelőn gyakran megközelíthetetlen volt a nagy esőzések idején, ennek ellenére, mint Gyenge János hagyatékából kiderült, a falu nagy tudományú fiatal lelkipásztora nem szigetelődött el a világtól. Amikor 1908-ban megírta a Servet Mihály pöre című könyvét, több mint húsz francia, angol, német és magyar forrásmunkát használt fel, sűrűn levelezett Párizs, London, Genf professzoraival. Vadász és Tőzmiske között jobbra térve jó minőségű mellékúton kanyarodunk Bélzerindre. Annyira kihalt a falu, hogy amíg elérünk a templomig, ahol a polgármester vár bennünket, egy teremtett lélekkel sem találkozunk. Mint utólag megtudom, mindenki a határban dolgozik, most van a „fokhagymaszüret” dandárja. Ugyanis ez a fűszernövény a paprika mellett legfontosabb megélhetési forrása a falubelieknek. Annyira jó híre van a bélzerindi fokhagymának és paprikának, hogy jószerével nem is szorulnak piacozásra, a viszonteladók helyben vásárolják fel a terményeket. Erről nagyapám kései utóda, Petrucz János helybeli lelkipásztor tájékoztat, méghozzá telefonon, ugyanis – lásd fentebb emlegetett pechsorozatunkat – előzetes egyeztetésünk ellenére, halaszthatatlan ügyei Nagyváradra szólították. Ilyenformán az apró gyülekezet népmozgalmi adatairól is távbeszélőn keresztül kapok tájékoztatást. Petrucz tiszteletes 2004 óta szolgál a faluban, ez alatt a hét esztendő alatt hatszor keresztelt, hatszor esketett, és tizenötször temetett. „Régóta fennálló demográfiai egyensúlyborulás következtében fura helyzet állott elő: mindig több fiúgyermek születik a faluban, mint leány. Belterjesen köttetnek házasságok, a felcseperedett ifjak nem törik magukat, hogy másfelől szerezzenek párt maguknak, s ennek a mentalitásnak tulajdoníthatóan nagy az agglegények száma.” A lelkész legalább tíz családtalan öregfiút emleget, ez egy ennyire kis lélekszámú közösség esetében nagyon magas arány. Jelenleg négy olyan fiatal házaspárt tart számon, amelyiknél a „gyermekreménység” reális. Nagyon szorgalmas emberek a bélzerindiek. Sokatmondó köszönési forma, hogy a hagyományos „jó napot!” kívánás helyett a „mit dolgozik?” kérdéssel üdvözlik egymást. Nemcsak szorgosak, hanem segítőkészek is. Jellegzetes szokás, hogy a lakosság jelentős részét kitevő néhány nagycsalád, szélesebb rokonság nagy munkák idején – lett légyen szó akár építkezésről, akár betakarításról – mindig összefog. Az összetartás régi tradíció, szép példája volt a 19. század második felében, az 1860 és 1870 között évente megismétlődő nagy árvizek után, melyek teljesen elsöpörték az akkor ezerlelkes falut, s a lakosság fele elmenekült, a maradék félezer úgy teremtett magának új lakhelyet, hogy először a régi középületeket bontották le, építették újra közös erővel. Így lett Bélzerindnek „új” iskolája a templom mellett, a Simonyi bárótól kapott területen.
Hatszemközt a polgármesterrel. A parókiára ülünk be Haász Tiborral (képünkön) beszélgetni, s a lelkészék távollétében is szíveslátásban részesülünk. A polgármester tősgyökeres simonyifalvi, de az eddigi tapasztalataink alapján bizton állíthatjuk, hogy mind a négy település gondját a szívén viseli. Ő maga is gazdálkodó lévén – 150 hektárnyi területen –, nagyon sajnálja, hogy a község 11 ezer hektáros határának, melyből 5 ezer hektár a szántó, már alig a felét művelik meg. A nagyállat-tartás is vészesen visszaesett. Egy gazdának van negyvenvalahány szarvasmarhája, a falu tíz tehene mellé csordás sem szükségeltetik. A község felségterületén működő három, egyenként 8160 sertést hizlaló farm olyan mértékben gépesített, számítógéppel irányított rendszer, hogy csupán négy-négy alkalmazottat foglalkoztat. Egyetlen kisüzem működik Simonyiban, 16 alkalmazottal. A többi munkavállaló a közeli kisvárosokba ingázik.
A mostoha körülmények ellenére a polgármester szerint jelentős eredmény, hogy a románok és a magyarok mellett az igen nagy létszámú – Vadászon 800, Tőzmiskén 330 lelkes – cigányság többsége is dolgozik valahol. „Hogy ilyen magas a romák lélekszáma, sok gonddal jár, nem könnyű kezelni őket, nagy szociális problémáik vannak, a mindennapi megélhetés is gond nekik, most is van négyszáz személy, aki szociális segélyen van. Őket nem könnyű munkára fogni. Lényegében az okoz feszültséget köztük és az őshonos helybeliek között, hogy ők nem tudnak úgy elmenni a termény mellett, hogy ne vigyenek belőle. Minden nyári szezonban, amikor jön a gabonaérés, meg kell szerveznünk az őrizetet. Ilyen csoportokat hozunk létre őrszolgálatra, akiket felhatalmazunk azzal a joggal, hogy megállíthassák őket, főleg Vadászon. A hidakat részben felszedtük, hogy ne járhassanak bárhol szekérrel keresztül, végig kell jöjjenek a falun, hogy lássák őket. A modernizációt elkezdtük a cigánytelepeken is. Amikor először megválasztottak, 2000-ben, sokkal elmaradottabb volt az egész cigány közösség. Most egyre több fiatal, emancipált család van, akik eljárnak dolgozni a gyárakba, meg lehet nézni a lakásukat, vásároltak háztartási gépeket, vannak már ilyenek. Azt lehet mondani, hogy tíz évvel ezelőtt 90 százalékuk tengett-lengett, meg alkalmi munkából élt, most úgy gondolom, csupán 30 százalék körül vannak ilyenek. A többi már el van helyezkedve, be van illeszkedve a társadalomba. Nagy változás történt. Vannak testvértelepüléseink is, támogatják a roma közösséget, hoznak nekik mindenféle dolgot, a gyerekeket segítik, a gyerekek öltöztetését, tanszerekkel való ellátását. Belga partnerünk főleg a vadászi iskolát támogatja és a nemrégiben – mondhatni számukra – felépült új vadászi óvodát. A cigánytelepen minden utca járhatatlan volt esőzések idején. Elkezdtük rendbe szedni és lekövezni. Most már eljutottunk oda, hogy elkezdtünk aszfaltozni. Ezt szeretném folytatni, erre dolgoztunk ki egy projektet. Több mint 7 kilométert fogunk aszfaltozni augusztusban. Csak abban látom a perspektívát, hogy minden cigánygyerek járjon iskolába, tanuljon szakmát. A modernizáció, az életkörülmények javulása számos részeredményt jelent. A bélzerindi bekötőutat 2004-ben aszfaltoztuk le. Az itteniek szerencséje, hogy a közösséget támogató holland testvérgyülekezetnek köszönhetően már tizenhárom éve kiépült a falu vízhálózata. Most az egész községben a vízprogram megy. Mindenütt le van fektetve a vezeték, a vízüzem Vadászon lesz, meg vannak fúrva a kutak, még egy arzéntisztító állomással is el lesz látva, mivel a mélyfuratok arzéntartalma magasabb a szabványnál. Az iskolákat mind felújítottuk, részint kormányzati pénzekből, részint önerőből. A kultúrotthonokat is renováltuk minden településen, a simonyifalvin még dolgozunk, oda akarok most egy hűtőházat építeni, és vízblokkos belső vécéket.”
Bélzerind büszkesége. Beszélgetésünket a parókiával átellenben ékeskedő kultúrotthonban folytatjuk. Később a lelkipásztor is megerősítette, amit Haász Tibor bizonygat, hogy a bélzerindiek „olyanok, mint a székelyek”. Kőművességhez, fafeldolgozáshoz, ácsmunkához, de még a szövéshez is értő emberek. A polgármester igyekszik maximálisan igénybe venni az „aranykezűeket”, olyan brigádot alakított ki helybeliekből, akik szívesen elvállalják minden középület építését, bővítését, felújítását. Jól jár a község, hiszen megbízhatóak, és jól járnak ők is, hiszen helyben biztosítanak számukra munkalehetőséget. A 2011 tavaszán általuk felújított, belül még festékszagú épület bárhol megállhatná a helyét. A nagytermet citromsárgára festették, a falak alsó részét préselt falemezzel körbeburkolták, új színpadot építettek, az épület helyiségeit – a hozzáépített, lakodalmak alkalmával használatos, oldalsó termet és tálalót is – a falak színéhez illő, világosbarna, csúszásgátló csempével burkolták, központi fűtéssel, vezetékes vízzel látták el az épületet. A négy kisdiáknak és öt óvodás fiókának fészket nyújtó iskolaépület is vadonatújnak tűnik. „Nem hagyom bezáratni ezt a legapróbb intézményünket sem, megszüntetése a falu halálát jelentené” – mondja búcsúzóul Haász Tibor polgármester.
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Újjáéled a Hangya
A Kárpát-medencei Megújuló Hangya 2010 Szövetkezet vérkeringésébe szeretnék bekapcsolni Székelyudvarhelyt és Kézdivásárhelyt – hétfőn a Hargita megyei városban, tegnap a háromszéki településen tartottak tanácskozással egybekötött konferenciát Faragó László és Bozsik István, Kézdivásárhely testvérvárosa, Gyöngyös polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint Mészáros István, a Megújuló Hangya 2010 Szövetkezet programvezetője részvételével.
Az eseményen Thiesz János, Kovászna polgármestere, a céhes város önkormányzatának képviselői, a gazdasági bizottság tagjai, Papp Zoltán, az Asimcov helyi elnöke, valamint vállalkozók voltak jelen. Ha erős Székelyföldet és autonómiát akarunk, ennek egyik feltétele az, hogy gazdasági szempontból erősek legyünk – hangsúlyozta Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester. Faragó László elmondta: Mészáros Istvánnal több mint egy évvel ezelőtt kezdték el a Megújuló Hangya 2010 Szövetkezet felépítését, az idő pedig sürget, mivel készülőben a 2014–20-as EU-s vidékfejlesztési költségvetés, ahová majd pályázni szándékoznak. Mint mondta, ehhez az önfenntartó, termelő iskola és termékház projekthez több Heves megyei város csatlakozott. Mészáros István az önfenntartó kreatív térség létrehozásáról és ezek hálózatáról tartott előadást. A tanácskozás az első lépés volt, a gyöngyösi képviselet hosszabb ismertetőt, valamint ütemtervet küld a jövő hét folyamán, majd újabb tárgyalást tartanak a helyi vállalkozókkal.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

I. Iskolakórus-találkozó Aradon
Reméljük, szép hagyomány indult
Szerdán az arad-belvárosi katolikus templomban szervezte meg az I. Iskolakórus-találkozót az Aradi Kölcsey Egyesület.
A rendezvény nagyszámú résztvevőjét Bognár Levente alpolgármester köszöntötte, majd Hadnagy Dénes, az Egyesület alelnöke, ötletgazda fejtette ki gondolatait a kórustalálkozóval kapcsolatban.
Fekete Károly programvezető bevezetőjét követően az első fellépőt, a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola kórusát kérte az előtérbe, ahol Dénes Erzsébet betanításával adta elő Csak a szeretet, illetve a Dicsérem, áldom szüntelen kezdetű énekeket, gitáron kísért Köteles Nikolett.
Ezt követően a kisiratosi Godó Mihály Általános Iskola 22 tagú kórusa Almási Gábor dirigálásával, illetve gitárkíséretével Kodály Zoltán gyűjtéséből előadták az Elmegyek, elmegyek, továbbá az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdalokat. Előadásukat Három magyar tánc: Apor Lázár táncza – Heiducken Dantz – Ungarecha énekeikkel zárták.
Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták nevű elemis kórusa Khell Jolán betanításával népdalokat, gyermekdalokat énekelt.
Ugyancsak a Csiky Gergely Főgimnáziumból, de a nagydiákok kórusa Szabó Csilla vezényletével Kodály Zoltán gyűjtéséből adták elő A juhász, a Kis kece lányom és az Árgyélus kismadár című népdalokat, majd Quodlibet – német kánon; Tüzeld Uram Jézus – Berta Schmidt – G. Elbert, héber dallam; végül Ecsedy Aladár: Szent lélek jövel című művével zárták színvonalas műsorukat.
A továbbiakban Anghel Orsolya – Kiss Bence – Balogh Zita népdalcsokrot adtak elő szintetizátoron és furulyán, Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Utánuk az Erdőhegyi Általános Iskola Fáy Szeréna Kórusa, ft. Papp József vezényletével, Pusztai Matild és Sime Judit betanításával körösközi nótacsokrot adott elő.
Ezt követően a simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások Kasza Rozália és Deák Andrea vezetésével adták elő a Soha, soha nem hagy el; A bárány vére megtisztít; Tudd, van egy gyertya a szívünkben, valamint Az Istené legyen minden című zeneszámokat.
Utánuk a Simonyi Imre Általános Iskola és a Vadász Általános Iskola diákjai, Szabó Viktória és Szabó Hunor, Deák Andrea Csilla betanításával adták elő az Itt vagyok most jó Uram és a Találkozni jöttem Veled Istenem című énekeket.
A Vadászi Általános Iskola diákja, Puskás Balázs József, Mészáros István betanításával zongorán adta elő: Bach: AMB – 3; Bartók: 3–5; Beethoven: G-Dúr sonatina című műveit.
Utánuk a vadászi iskola diákja, Szalók Antónia Mária, Mészáros István betanításával, zongorán adta elő Bartók 1–6; Bach: Musette 5–17 és Tobias Hasslinger: Sonatina című művét.
A vadásziak bemutatkozását Puskás Balázs és Szalók Antónia zongorán előadott Naykapar 1–2 négykezese zárta.
Ezt követően az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola Pedagógus Kórusa, Kis Anikó vezetésével Brun: Ó terjeszd ki Jézusom; Daniel Iverson – Cserny András, Isten élő lelke; Hrabanus Maurus – Martin Luther – Esterházy Pál: Jövel teremtő Szentlélek; Mozart: Jubilate Deo és Dona nobis pacem című műveit adták elő, nagy tetszést keltve a latin nyelvű szövegekkel.
Az I. Iskolakórus találkozó az összes fellépő közös énekével zárult, melynek során Horváth Tünde vezényletével, Csermák Regina orgonakíséretével az előadás csattanójaként mintegy 100 tagú kórus előadásában felcsendült a Hymnus; valamint a Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat zenemű.
A házigazdák nevében p. Blénesi Róbert mondott köszönetet a fellépőknek, a szervező, a Kölcsey Egyesület vezetősége minden fellépett kórusnak vagy személynek részvételi oklevelet, illetve egy-egy tábla csokoládét adományozott. Zárásként minden résztvevőt a Minorita Palota szociális étkezdéjében feltálalt szeretetvendégségre hívtak.
Reméljük, a szerda esti magasztos Iskolakórus-találkozó egy újabb, szép magyar hagyománynak volt az első rendezvénye.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Történelmi rockopera minden korosztálynak
A Trianon: Az ígéret című történelmi rockopera erdélyi bemutatója körül felmerült akadályok végül elhárultak. Az előadást új helyszínen, a marosfői sípályán mutatják be augusztus 19-én.
A darab ősbemutatóját június negyedikén tartották Kétpón (Magyarország), a stáb az előzetes egyeztetéseket követően jelenleg a Székelyföldi bemutatóra készül. A cselekmény egy ötgyermekes egyedülálló családanya történetén keresztül mutatja be a trianoni időszakot. A másfél órás, élőzenés, táncos darab bemutatója este kilenc órakor kezdődik, ugyanis a fény- és árnyjátékok miatt sötétségre lesz szükség.
Megkeresésünkre Unginé Gonda Mária, a rockopera producere elmondta, már a látványért biztosan megéri megnézi az előadást. „Igazából a mondanivalója az, ami megfoghatja a nézőközönséget, hiszen átvitt értelemben, de a trianoni történéseket mutatja be. Látvány szempontjából kiemelkedő a háttérben látható árnyjáték, mivel sokszor ez nyújtja az átvitt értelmi magyarázatot, amellyel a darab minden részlete érthetővé válik. Minden korosztálynak ajánlom, bár a gyermekek a történelmi mondandóját nem feltétlenül értik még, mégis leköti őket a színpad színvilága és a mű zenei változatossága, mozgalmassága. Ha valakit maga a történelmi mondandó nem érdekel, szerintem akkor is érdemes megnézni, hiszen egy változatos színdarabot láthat” – tette hozzá a producer.
A mű megírására Szolnok város kérte fel a Szolnoki Szigligeti Színházat 2010-ben. A színházban dolgozó Mészáros István írta meg a szöveget, majd a szintén ott dolgozó Lakai Zoltán írta hozzá a zenét. A mű elkészülte után a darab nem került bemutatásra.
„Idén áprilisban kezdtünk el gondolkodni azon, hogy a Történelmi Magyarország Emlékpark átadójának első évfordulójára és Trianon emlékére valamilyen előadást kellene bemutatnunk. A beszélgetések során kaptuk az ötletet, hogy van egy kész rockopera Trianonról Az ígéret címen. Felkerestük a szerzőket, és megállapodást kötöttünk a mű bemutatására, majd meg is vettük tőlük a bemutatással kapcsolatos összes jogot. Miután mindez megtörtént kezdődött el az igazi munka, hiszen színpadra kellett állítani az egész darabot, meg kellett keresni a színészeket, táncosokat. Ebben Tassonyi Balázs produkciós vezető segített. Ugyanakkor szükségünk volt egy zenekarra, ennek összeállításában Tassonyi Zsolt zenei vezető nyújtott segítséget. A rendező Deme Gábor lett, akinek sikerült úgy színpadra állítania ezt a művet, ahogyan szerettük volna” – mutatott rá a producer.
Elmondta, a mű átvitt értelemben mutatja meg a trianoni történéseket. A rockopera egy asszonyról és a gyermekeiről, a kapzsi szomszédról és a fiáról, valamint a pénz hatalmáról szól. Az asszonynak meghal a férje, egyedül mArad gyermekeivel, mire – a kapzsi szomszéd örömére – kitör a háború. A háborúban az asszony öt gyermeke fogságba esik, a szomszéd gyermekét pedig megöli az asszony egyik gyermeke. Ezért a szomszéd bosszút esküszik és megpróbál mindent elvenni az anyától, de azért mindent nem engednek neki. Az anya egyedül mArad kifosztottan, gyermekei nélkül, és csak a remény mArad számára, hogy egyszer majd újra együtt lesz a család, és visszakap mindent, amit elvettek tőle.
„Az asszony a történelmi Magyarország megszemélyesítője, a gyermekei a leszakadt országokat képviselik, a szomszéd és a fia a nagyhatalmakat, akik szétszabdalták az országot, a bankár pedig a pénzt és a kapzsiságot” – foglalta össze a darab múltját és jelenét a producer.
Az előadást megelőzően augusztus 19-én már déltől családi programmal várják az érdeklődőket: szerveznek főzőversenyt, gyermekprogramokat, játszóházat, lesz enni- és innivaló, huszárok tartanak bemutatót, és sok egyéb érdekességgel szolgálnak a szervezők. Jegyeket elővételben lehet vásárolni, ezeket a helyszínen a bejáratoknál karszalagokra kell váltani. A belépő ára 16 lej, tizennégy éven aluliak számára pedig ingyenes az egész napos program. Jegyeket vásárolhatnak a lapkézbesítőktől, az újságos bódékban, illetve a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro ügyfélszolgálatán.
Székelyhon.ro

Sikeres II. Pünkösdváró Gyermekkoncert
Újabb, szép aradi hagyomány születőben
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, az aradi Kölcsey Egyesület idén második alkalommal szervezte meg „Jöjj Szentlélek Úristen!” jeligével a pünkösdváró hangversenyt, ahova meghívták az Arad megyei és az aradi magyar iskoláknak a gyermekkórusait, illetve a hangszeres előadóit. Az arad-belvárosi katolikus templomban szerdán 16.30 órakor kezdődött nagyszabású rendezvényen Fekete Károly, az Egyesület alelnöke köszöntötte a nagyszámú, különböző felekezetű híveket, a fellépő gyermekeket, a szüleiket és a pedagógusokat.
Utána, a jelzett jelige jegyében Hadnagy Dénes, az Egyesület társalelnöke, az idei alkalomra készült Emlékfüzet alapján értékelte a tavalyi hasonló, hagyományteremtés szándékával szervezett rendezvényt. Azon 11 kórus és számos egyéni tehetség mutatta be tudását, összesen száznál több gyermek lépett fel, színes programjukkal nagyban hozzájárulva az összetartozás érzésének a megőrzéséhez, keresztény identitástudatunknak az erősítéséhez, egy szép hagyomány elindításához.
Fekete Károly műsorvezető elsőként a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták 17 tagú kórusát szólította, amelynek tagjai Khell Jolán tanítónő vezényletével anyák napi dalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kórusának a 20 tagja, Szabó Csilla vezényletével, Eljöttünk mind – kánon, ismeretlen szerzőtől; Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenre fel! – kánon; Reuben Morgan Rejts most el; Minden, mi él csak téged hirdet című műveit adták elő, furulyán Anghel Orsolya, gitáron Tirsin Csaba és Balogh Zita működött közre. Az egyéni előadók közül Kovács Bence, Szabó Máté, Szabó Tamás és Szlaukó Vivien zongorán; Balogh Zita furulyán csillogtatta meg zenetudását.
Ezt követően az Erdőhegyi Általános Iskola 14 tagú Fáy Szeréna Kórusa lépett fel Gál Éva Gabriella és Sime Judit vezetésével, nagy sikert aratva.
Fekete Károly felkérésére a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola Germekkórusa Almási Gábor vezényletével, gitárkíséretével Két dal furulyára. Allemande – Phalesius: Liber leviorum carminum Klobutzky Tanecz – Deák Endre feldolgozását, O gratiose Iesule – egyházi ének, Cantus Catholici, Kegyelmezz meg nekünk, nagy Úristen – ének Huszár Gál énekeskönyvéből, Virágh László feldolgozása, Christus feltámada – egyházi ének, Cantus Catholici, Dicsőült helyeken – egyházi ének, Cantus Catholici, Virágom, virágom – Babrik József (Deák Endre feldolgozása), Panis angelicus – César Franck műveit adták elő  a háromtagú Furulya-együttes közreműködésével, vastaps közepette.
Utánuk a Simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások 24 tagú, hangszerrel rendelkező kórusa lépett fel, amelynek tagjai Deák Andrea és Kasza Rozália betanításával pallérozottan adták elő a Szentlélek, jöjj, lobogó láng, Teljes szívből áldom neved, Szentlélek jövel és a Békéd, mint a folyó című zeneműveket.
Az est utolsó fellépője a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola „Loga- ritmus” gyermekzenekara volt Mészáros István vezetésével. Bier Viktória és Szabó Viktória ének, Puskás Balázs zongora, Szalók Antónia orgona, Finta-Kovács Sámuel és Takó Viktor szintetizátor, Csák Péter gitár, Lőrincz Kristóf basszus szintetizátor és Szabó Hunor ének, illetve dobjátékával Leonard Cohen Hallaelujah és ismeretlen szerzőtől Itt vagyok most, jó Uram, című zeneszámokat adták elő Mészáros István hangszerelésével, nagy sikert aratva.
A közönség ünneplése közben Mészáros István orgonakíséretével, minden résztvevő közreműködésével énekelték el a Jöjj Szentlélek Úristen című pünkösdi éneket.
A nagysikerű rendezvényt Őry László pécsi alpolgármester társaságában megtisztelte, a jelen lévőket köszöntötte Bognár Levente aradi alpolgármester is, aki örömének adott hangot, amiért a diákjaink ilyen magas színvonalú műsorral örvendeztették meg a nagyszámú közönséget.
Zárszóként p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet, Isten áldását kérve az emlékezetes pünkösdi koncert szereplőire, betanítóira, szervezőire, minden résztvevőjére. A szervezők, a Kölcsey Egyesület vezetői a fellépők tiszteletére állófogadást adtak.
Jó érzés volt ilyen sok, tehetséges magyar gyermeket együtt látni a Szentlélek Úristen eljövetelének magasztos szellemében.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

MA: Loga-Ritmus zenekar az Aradi Magyar Napokon
Gyerekzenekar nem csak gyerekeknek
Megalakulását és tagjainak életkorát egyaránt tekintve nagyon fiatalnak mondható zenekar ad koncertet ma 18 órakor a városligeti gokartpályán.
A Loga-Ritmus zenekar 9–14 év közötti simonyifalvi, bélzerindi és vadászi gyerekekből áll, akik 2106 októberétől zenélnek együtt, mint egy igazi zenekar.
A 11 tagból álló muzsikus csapat egyházi és könnyűzenét is játszik kicsik és nagyok szórakoztatására. Sokszor felléptek már templomi ünnepeken, falunapokon, iskolai ünnepségeken, repertoárjukban fellelhető Leonard Cohen-, de Koncz Zsuzsa-sláger is.
Ma 18 órakor az ifjú zenei tehetségek nagy szeretettel várják az aradi publikumot, a Loga-Ritmus zenekarvezetője Mészáros István. Nyugati Jelen (Arad)