A népszavazás tétje: utódaink jövője
Nem megyek el szavazni – mondta nemrég egyik ismerősöm. Kategorikus kijelentése mögött nem tudom, mi húzódik: közömbösség vagy felelőtlenség? Vagy netán Erdélyben is hatott a balliberális agymosás? Nem tudom. Jogában áll nem elmenni. Sőt, ha belegondolok, a Romániában élőket nem igazán érdekli a migránsügy. Nem is csoda, hiszen ide senki sem kívánkozik. Innen többen inkább távozni akarnak. Még a tavaly idetévedt menekültek is arra kérték a hivatalos szerveket, sürgősen vigyék őket vissza Szerbiába. Bár az országban nagyszámú muzulmán közösség él – főleg Dobrudzsában, a fővárosban és az egyetemi központokban –, még senkit nem robbantottak fel. Ismerősöm gyerekeit sem erőszakolták meg, így részben érthető, hogy az október 2-i népszavazás egyeseket hidegen hagy.
A magyarországiakat mindez már közelebbről érintette, hiszen tavaly százezrek lepték el az országot, és hónapokon keresztül kellett tűrniük az illegális határátlépéseket, az utak mentén hagyott piszkot és mocskot, a tolvajlást a termőföldekről és a házak tájáról és természetesen a romló közbiztonságot. No meg azt, hogy az adófizetők pénzén szállítsák őket a határról a táborokba, a táborokból a határra. Arról a rengeteg élelmiszerről és egészségügyi segítségről nem is beszélve, amelyet a menekültek az országban való ideiglenes vagy huzamosabb tartózkodás alatt kaptak. A Brüsszel felé továbbított kérés ugyanis – amely szerint szükség lenne uniós forrásokra a táborokba érkezők ellátásához – Nyugaton süket fülekre talált. A tavaly szeptemberben megépített határzárat követően azonban a menekültek száma drasztikusan visszaesett, a kormány által foganatosított intézkedések és a törvénymódosítások visszaszorították a határsértőket. A terrorveszély pedig amúgy sem fenyegette kimondottan az országot. Talán ezért a magyarországiakat sem érinti most már testközelből a migránsprobléma, ergo a népszavazás.
Ám nem lehetünk ennyire szemellenzősek. Nem néhány száz vagy néhány ezer, de még nem is több millió menekült elszállásolásáról vagy megsegítéséről van szó. Nem a munkahelyek elvesztéséről vagy a közbiztonság pillanatnyi romlásáról, esetleg a (sokszor már nem létező) keresztény értékek feladásáról. Sokkal többről: gyermekeink, unokáink jövőjéről, Európa megmAradásáról (már akit ez érdekel). Még akkor is, ha a balliberálisok ezen csak mosolyognak, mert ők a saját eszméletlen doktrínájukon – amely a tönk szélére sodorta a kontinenst –, no meg a szavazóbázisuk növelésén kívül semmit sem látnak. Vagy nem akarnak látni.
Az SZDSZ már rég eltűnt a színpadról, az LMP sem növeli bázisát, a többi baloldali pártocska pedig egymással torzsalkodik, a németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a zöldek kiestek, Ausztriában az elnökválasztást meg kell ismételni. Európa-szerte érezhető a tendencia: a balliberális pártok háttérbe szorulnak, és teret veszítenek az úgynevezett jobboldaliak is. Kérdés, hogy mennyire nevezhető az eddig tapasztaltak alapján például az Angela Merkel által vezetett CDU jobboldalinak, keresztyénnek és demokratikusnak? Inkább az új pártok erősödnek meg – mint a német AfD –, amelyekre a balliberális sajtó igyekszik náci, szélsőjobb vagy populista jelzőket aggatni, holott e csoportok csupán azt képviselik, amit a nép elvárt volna a hagyományos pártoktól.
A magyar népszavazást különben nemcsak a magyarellenességéről ismert magyarországi balliberális ellenzék próbálja ellehetetleníteni, a külföldiek is befolyásolni akarják. Mert érzik, hogy igenis súlya van október másodikának. A demokráciát szem előtt tartó – évtizedekkel ezelőtt a Kárpát-medencei magyarok által státuszszimbólumként tisztelt – Helsinki Bizottság is (!) arra szólított fel, hogy a résztvevők érvénytelen szavazatot adjanak le.
Tétje van tehát a népszavazásnak: nem kell hagyni, hogy Magyarország is a nyugat-európai államok sorsára jusson. Hogy nálunk is no-go zónák létesüljenek, hogy sötétedés után az utcák kiürüljenek, hogy mindenki a terrorcselekmények árnyékában, félelemben éljen. Ha már megkérdezik az emberek véleményét – Európában erre csupán a magyaroknak van lehetőségük –, akkor igenis el kell mondani, nem akarjuk azt, hogy más kultúrájú és más vallású emberek telepedjenek le a Kárpát-medenceében. Ráadásul a szavazásnak dominóhatása lehet: elképzelhető, hogy a többi kelet-európai országban is hasonló népszavazásra kerül majd sor, hogy a Brüsszel által ránk erőltetett kvótákat népakarattal utasítsuk vissza.
Fél évezreddel ezelőtt fegyverrel védtük meg Európát a török veszedelemtől. Most megtehetjük azt, hogy szavazatunkkal támogatjuk a magyar kormány harcát – utódaink jövője érdekében. Hátha lesz majd valaki, aki ötszáz év múlva megköszöni nekünk.
Somogyi Botond |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Köszönjük meg, hogy ilyen példaképeink lehetnek”
A szabadságnak ára
Szemerkélő esőben került sor az aradi vesztőhelyen tegnap délután a megemlékezésre. Az az 1990-es évek legelején történt ünnepség jutott eszembe, amikor – a mostaninál sokkal sűrűbb esőben – a teret megtöltő aradiak az első szabad október hatodikák egyikét ünnepelték esernyőik alatt. Tegnap távolról sem voltak annyian, mint húszegynéhány éve, meglepően sokan voltak viszont az anyaországiak, de szlovákiaiak is – köztük számos diák.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, az RMDSZ Megyei Szervezete kulturális bizottságának elnöke nyitotta meg a nap jelentőségét, a 13 vértanú hősiességének mai kihatásait méltatva. Az egyházak képviseletében nt. Módi József református esperes mondott beszédet, többek között kijelentve: a szabadságnak ára van, amelyet a vértanúk megfizettek – ma az a kérdés, hogy a kor embere hajlandó-e megfizetni a szabadság árát. Illendő mindenesetre megköszönnünk, hogy ilyen példaképeink lehetnek.
A három nyelven elhangzott Miatyánk után a koszorúzás következett. Elsőként a Knézich és Damjanics család leszármazottai helyezték el a kegyelet virágait a 13 vértanú emlékoszlopánál, majd az RMDSZ Országos Szervezete, a bukaresti magyar nagykövetség, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az RMDSZ Megyei Szervezete, a magyar külügyminisztérium, a honvédelmi minisztérium, a kolozsvári magyar főkonzulátus, az aradi Szabadság-szobor Egyesület, nagyon sok aradi és Arad megyei RMDSZ- és civilszervezet, egyház, iskola koszorúzott. És rengeteg anyaországi megye, város, vitézi rend, iskola, pedagógusszövetség – a kecskeméti diákok, például 240 kilométert kerékpárral tettek meg Aradig, hogy a megemlékezésen részt vehessenek, s a vértanúk örök nyughelyére tehessék koszorújukat.
-r –a Nyugati Jelen (Arad)

„Ne hagyjuk az iskolát!” – több ezer magyar ember tüntetett Marosvásárhelyen
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában - hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen.
A politikus több ezer ember előtt beszélt, akik – a szervezők kérésére könyvvel a kezükben – a Vársétányon gyűltek össze, hogy a tiltakozzanak a felekezeti tanintézmény ellehetetlenítése és igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen. Hasonló tüntetést tartottak szombaton Szatmárnémetiben, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is.
Kelemen Hunor - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. A politikus bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben az államfőhöz és miniszterelnökhöz.
„Kérdem én: ki itt a tolvaj? Az, aki ellopta a vagyont és az intézményeket vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát. A válasz egyértelmű, ezért lassan mondjuk, hogy mindenki értse: sem az egyház, sem Tamási Zsolt, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Azért vagyunk itt, hogy ezt ország-világ tudtára adjuk. Több mint 400 gyerek családja és szülei bíznak ebben az iskolában, ők a katolikus egyház képviselte szellemiségben kívánják nevelni gyerekeiket” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke
Könyvvel a kezükben gyülekeztek
A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői.
A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát".
Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese nyitotta meg a demonstrációt, majd a szervezők nevében Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
„Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor iskoláinkat veszélyeztetik, a törvényesség rendkívüli útját választjuk, és utcára vonulunk. Azért vagyunk itt, mert a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létét vonják kétségbe, azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk mindenkit”- fogalmazott Holló László, majd őt követte Székely Szilárd, a gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója, aki az iskola pedagógusainak üzenetét tolmácsolta.
A szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér szólt a jelenlévőkhöz. Azt kérte az ügyészségtől, hogy ne játsszon több mint 400 diák jövőjével, ne lehetetlenítse el az iskola működését. A diákok üzenetét Kali Edina tolmácsolta: „Amit biztosan tudunk, hogy tanulni akarunk! Tanulni akarunk anyanyelvünkön, tanulni akarunk saját iskolánkban, és egyenlő állampolgárai akarunk lenni ennek az országnak!"
A tüntetés végén a jelenlévők együtt olvasták fel Reményik Sándor Templom és iskola című versét, ezt követően átadták könyvadományaikat, amelyekkel az iskola könyvtárát kívánják bővíteni.
Maszol/MTI
maszol.ro

A Moldovai Köztársaság elnöke: mi lenne, ha az erdélyi szeparatistákat támogatnánk?
A Moldovai Köztársaság megválasztott elnöke, Igor Dodon december 12-én, hétfőn kijelentette: Bukarestnek Moldovával kapcsolatosan abba kellene hagynia az unionista politikát.
Ebben az összefüggésben tette fel Dodon a kérdést, hogy vajon miként reagálna Románia, ha Moldova a Magyarországgal egyesülést követelő erdélyi szeparatistákat támogatná. „Elnöki minőségemben kötelességem harcolni azok ellen, akik meg akarják semmisíteni Moldova államiságát. Nemrég Dacian Cioloş nyilatkozta azt, hogy nem szabad halogatni a Moldova és Románia egyesülésére vonatkozó terveket. Érdekes, mi lesz majd Románia kormányának reakciója, ha mi az erdélyi szeparatistákat fogjuk támogatni, akik Magyarországgal akarják egyesíteni ezt a román területet? Vagy ha olyan politikusokat fogunk finanszírozni, akik a középkori Moldva egyesítéséért szállnak síkra, azt követelve, adják vissza nekünk a kelet-romániai területeket?
Az ilyenfajta követelések miatt a román hatóságok börtönbe zárnak, miközben velünk kapcsolatosan ilyesmikkel játszadoznak. Ez a fajta álláspont nem járul hozzá az államaink közötti konstruktív párbeszédhez”, jegyezte meg Igor Dodon a TASS-nak adott egyik interjújában.
„Román testvérek, szomszédokként szeretlek benneteket, de független államokként tartsuk egymást tiszteletben!” Ezt nyilatkozta a szocialista Igor Dodon rögtön azután, hogy megválasztották Moldova Köztársaság elnökének. „Gyertek el hozzánk, mi is elmegyünk hozzátok, de nem unionista gondolatokkal. Képzeljétek el, mi lenne, ha olyan Moldova Köztársaság által finanszírozott mozgalmak jelennének meg Romániában, melyek azt mondják, hogy ’Számoljuk fel Romániát, vegyük vissza fél Romániát és térjünk vissza Moldva korábbi térképéhez’, fordult Dodon a románokhoz egy TVR-nek (román közszolgálati televízió - a szerk.) adott interjújában.
Dodon azt állította, hogy Moldva már a XIV. század óta létezik, miközben Romániát a XIX. században hozták létre. „Oroszország ott hibázott, hogy az 1812-es bukaresti szerződésben (Oroszország és Törökország jött létre és a cári birodalom ennek alapján annektálta Besszarábiát – a szerk.) sietett a Prutra helyezni a határt. Akkor osztották meg Moldvát. Az egyik részét megkapta az Orosz Birodalom, a másikat ott hagyták. Ez volt Oroszország nagy hibája. Jobb lett volna néhány hónapig még tárgyalni és a határt a történelmi Moldva határa mentén meghatározni, mert akkor Moldva talán most is egyben lenne”, kommentálta két héttel ezelőtt Dodon.
Dodon a TVR-ben indította el a Románia és Moldova között hidegháborút
A bukaresti politikai pártok reakciója nem váratott magára. Határozottan elutasították Igor Dodon retorikáját, aki a Románia és Moldova Köztársaság közötti határszerződés ratifikálását, az unionista eszmék hirdetésének leállítását és annak elfogadását kérte, hogy a románok és a moldovaiak történelme nem azonos.
Dodon ugyanebben az interjúban azt kérte a bukaresti hivatalosságoktól, hogy felejtsék el a nagyobb testvéri viselkedést és írják alá a határ-megállapodást: „Ha államokként tiszteljük egymást, akkor írjuk alá a határ-megállapodást, melyet 25 éve senki sem akar aláírni. Románia azzal dicsekszik, hogy elsőként ismerte el Moldova Köztársaság függetlenségét. Köszönjük, de miért nem írjátok alá a határ-megállapodást? Ha független államokként kölcsönösen tiszteljük egymást és nincsenek Moldova Köztársaság államiságának felszámolására vonatkozó rejtett gondolataink.” Arról viszont Moldova Köztársaság elnöke nem beszél, hogy Románia e megállapodás aláírásával elismerné a Németország és Szovjetunió közötti 1939-es Ribbentrop-Molotov paktumot, melyben megállapodtak, hogy az utóbbi állam annektálja az akkor a Román Királysághoz tartozó Besszarábiát. Románia így nehezen tudna követelésekkel előállni a Pruton túli szomszédokkal való egyesülésre vonatkozóan, melyre most az ad történelmi érvet, hogy az elszakadás a szovjetek fegyveres fenyegetésére történt meg. (A román fél által alkalmazott kettős mérce tipikus példája, hogy elhallgatja, a Románia és Moldova Köztársaság közötti jelenlegi határt az 1947-es, Erdélyt és a többi volt magyarországi régiót Romániához csatoló békeszerződés jelölte ki – a szerk.).
Dodon állításaira Traian Băsescu volt államfő, jelenleg a PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.) szenátusi jelöltje reagált elsőként.
„Én vagyok az az elnök, aki minden nemzetközi nyomás dacára megtagadtam, hogy ratifikálásra a Parlament elé terjesszem a Románia és Moldova Köztársaság közötti határszerződést. Az a szerződés, melyet a chişinău-i Parlament már ratifikált, nyolc évig a fiókomban maradt és azt akarom hinni, hogy Iohannis elnök sem fogja sohasem továbbítani, Merkel asszony óriási nyomásgyakorlása ellenére sem”, mondta Traian Băsescu a PMP egyik chişinău-i rendezvényén. Sőt, óvatosságra intette a román felet és arra kérte, hogy hagyják figyelmen kívül azokat a „gazembereket, akik folyamatos propagandájukkal azt állítják, hogy Románia Moldova Köztársaság lerohanására készül”.
Titus Corlăţean (szociáldemokrata) volt külügyminiszter azt állítja, Dodon inkább csak azért veszi elő ezeket a témákat, hogy feszültséget keltsen Európának ebben a térségében. „Igor Dodon régebbi, orosz eredetű témákat húz elő, melyeket Voronin és a Kommunisták Pártja is hirdetett, de fogalmuk sincs arról, vagy figyelmen kívül hagyják azt, hogy Románia elsőként ismerte el Moldova Köztársaság függetlenségét. A Dodon által hangoztatott téma mesterséges, populista. Másrészről nem Románia állomásoztat katonai csapatokat Moldova Köztársaság szuverén területén, hanem az Orosz Föderáció”, mondta Corlăţean az Adevărulnak.
 [Forrás: Főtér, Adevărul] itthon.ma/nagyvilag

A minisztériumi rangú nemzeti identitásról
A Kulturális Minisztérium ismét nevet változtatott, sokadig alkalommal az elmúlt 27 évben. Míg legtöbbször a kultuszok és kultúra minisztériumaként vegyítették minden gond nélkül az egyház és a kultúra ma már szekularizációra szoruló fogalmát, most a kultúra a nemzeti identitással lett egy kalap alá véve.
Érthető ez, hisz vészjóslóan közeleg a románság legnagyobb és legszentebb ünnepének, a Nagy Egyesülésnek századik évfordulója. A változtatás jelentős paradigma-váltást is jelent a tiszavirág életű, de úgy a magyar, mint román értelmiség által visszasírt Vlad Alexandrescu féle Minisztérium kultúrpolitikájához képest.
Ionuț Vulpescu a (régi) új kulturális miniszter alig 39 éves és még annál is fiatalabban néz ki. Nevét már 2014 novemberében megismertük, amikor a Ponta kormány kulturális minisztere lett. Bár miniszterségének 13 hónapjában nem sok minden történt, mégis érdemes beleolvasni a nevet váltott minisztérium első emberének akkori írásaiba. A teológiai tanulmányokkal és filozófiai doktorival rendelkező és magát szívbéli baloldalinak (értsd: peszedistának) való Tărgoviște-i születésű politikus 2012 óta írogat a Cultura nevű folyóiratba. Minisztersége idején megjelent cikkeiben dicsérte például Kolozsvár multikulturális jellegét és Bukaresttől távolságtartó, kulturális autonómiáját. Ugyancsak szimpatikusnak hatott az az írása, amelyben kifejti, hogy az 1989 óta működő kulturális minisztériumok mindegyike ugyan stratégiákat dolgozott ki a kultúra és tudomány támogatására, mégis, ezek döntő többsége a pénzügyminisztérium és más, nagyobb érdekcsoportok bűvkörében elbukott. Mindez akár pozitív színben is feltüntethetné az egykori sportújságiról múlttal is rendelkező, 2014 óta nagy elánnal már Gabriel Liiceanu-t és a teljes liberális román értelmiséget is bíráló úriembert. A problémák azonban ott kezdődnek, amikor politikai pályafutását vesszük górcső alá. Ebből kitűnik, hogy pályája 2001-ben kezdődött, alig 25 évesen, amikor még doktoranduszként – valószínűleg nem a kutatással volt tehát elfoglalva, amivel egy doktorandusznak illene – Ion Iliescu köztársasági elnök kultúráért felelős elnöki tanácsosa lett. Az, hogy milyen út vezetett ilyen fiatalon ehhez a rendkívüli pozícióig, máig rejtély övezi, de jól mutatja a romániai (és nem csak) politikában működő nepotizmus és személyes hálózatrendszerek átláthatatlan mélységét. Vulpescu karrierje ezt követően gyorsan ívelt föl a vörös pártban. Hat éven át a Román Szenátus tanácsosa és „szakértője”, majd 2012 decembere óta parlamenti képviselő. Rövid, alig egy éves miniszterségét követően most ismét a Kulturális Minisztériumot vezeti, amely első alkalommal, Kulturális és Nemzeti Identitás Minisztériumaként működik.
A névváltoztatást sem Liviu Dragnea, sem a miniszterelnök nem indokolta. Maga Vulpescu is csak egy, a saját honlapján még a választások előtt, december elsején posztolt írásában utalt arra, hogy milyen következményei lesznek annak, ha ő kerül a kulturális minisztérium élére. Írásából kiderül, hogy Romániának prioritása lesz a Nagy Egyesülés méltó megünneplése. Ez több kell legyen, mint egy fesztív eseménysorozat: meg kell tisztítani ezt az eseményt és a románság mentalitásában elevenen élő, annak mintegy motorjaként működő történelmi jelenséget a kommunizmus interpretációitól és hamis jelzőitől. Olyan történész bizottság felállítását javasolja, amely méltó helyére teszi ezt az eseményt. Kulturális „autósztráda” létrehozását is javasolja, számos kiállítással és eseménnyel kötve össze a Nagy Egyesülésben döntő szerepet játszó városokat. A gyulafehérvári Nemzeti Egyesülés Múzeumát és az egyesülés helyszíneinek, főszereplőinek szülőházait és történelmi relikviáit pedig külön prioritással fogják kezelni és bemutatni. Tervében szerepel például egy monumentális I. Ferdinánd lovas szobor is és egy grandiózus gyulafehérvári egyesülés-emlékmű is.
Ha már a közlekedési miniszter nulla kilométer autópályát ígért, akár meg is nyugodhatnánk, hogy legalább ennyink lesz. Ám a Kulturális Minisztérium névváltoztatása mögött olyan súlyos nacionalista mozgalom kibontakozását látjuk, amely vészjóslóan illeszkedik a Merkel-védte interkulturális Európa és határokon túlívelő kulturális tolerancia és identitásképzés felgyorsult lerombolásába. A nacionalizmusok új korszakában ismét feléledőben van a saját identitás felsőbbrendűvé tétele és minden más aspektus marginalizálása. A „nemzeti identitás” minisztériumától aligha várhatjuk majd, hogy a Romániában élő és jelenlévő tucatnyi kisebbség érdekeit és kultúráját is képviselje. Radikális változásokra persze úgysem számíthatunk, hisz ennek a minisztériumnak ezen túl is ugyanazokkal az akadályokkal és pénzhiánnyal kell majd megküzdeni, amivel már 27 éve bajlódik.
Ám az a kevés kis pénz is, amely eddig a magyar kultúra kapott, most akár veszélybe kerülhet. Az anyagi juttatások és prioritásokon túl azonban sokkal nagyobb veszélyt jelent az elkövetkező két év várhatóan burjánzó nacionalizmusa, amelyet nemcsak a Román Tudományos Akadémia történészei, neves egyetemek rektorai, de immár a Kulturális Minisztérium is felkarolt. Mindez történik akkor, amikor Románia immár tíz éve az egységes kultúrközösségként elképzelt Európai Unió tagja lett.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

A korrupció leküzdéséről tárgyalt Merkel és Johannis
Angela Merkel pénteken „teljes támogatásáról” biztosította Klaus Johannist a korrupció leküzdésében.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a német kancellár és az államfő telefonon tárgyalt pénteken – többek között – a romániai belpolitikai helyzetről. Merkel elmondta, foglalkoztatják azok az intézkedések, amelyek esetleges akadályai lehetnek Romániában a korrupció leküzdésének.
Mint ismert, Klaus Johannis kedden referendumot kezdeményezett a kormány közkegyelmi tervezete és a büntetőjog módosítása ügyében. Az államfő azzal vádolja a PSD-ALDE koalíciót, hogy a korrupt politikusokat akarja megmenteni a felelősségre vonástól. A tervezeteket az igazságszolgáltatás valamennyi intézménye elítélte.
maszol.ro

Angela Merkelt aggasztják a román kormány tervei
Angela Merkel német kancellár egy telefonbeszélgetés során aggodalmát fejezte ki Klaus Johannis elnöknek a romániai korrupcióellenes harcot gyengítő bizonyos kezdeményezések miatt – közölte pénteken a bukaresti elnöki hivatal.
A német kancellár pénteken beszélt Johannisszal, akinek kifejtette, hogy teljes mértékben támogatja a romániai korrupcióellenes harcot. A bukaresti elnöki hivatal közleménye szerint a megbeszélést a német kancellár kezdeményezte.
A felek európai témákról is egyeztettek, főként a február 3-i máltai informális EU-csúcsról, valamint a római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából tervezett március végi ünnepségről. „A felek megállapították, hogy az Európai Unió jövőjét illetően Berlin és Bukarest azonos nézeteket vall" – idézte a dokumentumot az MTI.
Johannis arról biztosította Merkelt, hogy Románia megbízható partner és a térség stabilitásának egyik legfontosabb pillére marad. Megállapította, a román–német kapcsolatok dinamikussá váltak a nemzetközi válsághelyzetek következtében, és a jövőben is fejleszteni akarják a kapcsolatokat. A román elnök leszögezte, eltökélt szándéka folytatni a romániai korrupcióellenes harcot egy erős és érett román demokrácia kiépítése érdekében. A német kancellár ebben az összefüggésben biztosította teljes támogatásáról Iohannist.
A Sorin Grindeanu vezette balliberális román kormány a büntetőjog módosítását kezdeményezte egy közkegyelmi, valamint a büntető törvénykönyv módosítására irányuló másik tervezettel, amelyekről Klaus Johannis úgy vélekedett, hogy korrupt politikusok „tisztára mosását" célozzák. A két rendelet elfogadása ellen több tízezer ember tüntetett Romániában.
A közfelháborodást követően a kormány társadalmi vitára bocsátotta a tervezeteket, és várhatóan a jövő héten fogadja el őket a kabinet. Klaus Johannis a héten népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról.
Krónika (Kolozsvár)

Románián a világ szeme
Brüsszel, Berlin, Washington – az Európai Bizottság, Németország és Amerika is figyelemmel és aggodalommal követi a bukaresti kormány intézkedéseit, magyarázatot kérnek, és a korrupció elleni harc folytatására szólítják fel Romániát. A német kormány választ vár Bukaresttől a büntető törvénykönyv és a perrendtartás módosításáról, az Európai Bizottság pedig figyelmeztet: a korrupció elleni harc folytatása alapvetően fontos. Hans Klemm, Amerika bukaresti nagykövete találkozóra hívta Sorin Grindeanu kormányfőt.
Romániának előre kell haladnia a korrupció elleni harcban, nem szabad visszalépnie – szögezte le Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnapi nyilatkozatában. Azt is nyomatékosította, hogy az Európai Bizottság komoly aggodalommal figyeli a korrupció helyzetének romániai alakulását. Úgy fogalmazott: a korrupció elleni harcban elért eredmények visszafordíthatatlansága alapvetően fontos az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy lezárhassa az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus (CVM) részeként figyelemmel követett reformfolyamatok vizsgálatát.
Juncker utalt az uniós bizottság Romániáról múlt héten közzétett országjelentésére, amely elismerte a korrupció elleni küzdelem területén elért eredményeket. A jelentéstevők ugyanakkor nyilvánvalóvá tették azt is, hogy minden olyan lépés, amely aláássa ezt a folyamatot, gyengíti az eddigi intézkedések hatásait, vagy szűkíti a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények körét, és hatással lesz a jövőbeli jelentésekre is – emlékeztetett a bizottsági elnök. Mint ismert, Románia a 2007-es európai uniós csatlakozásakor vállalta, hogy az igazságszolgáltatásában tapasztalható hiányosságokat felszámolja, a reformfolyamatot pedig az Európai Bizottság az együttműködési és értékelési mechanizmus keretében követi figyelemmel, és következtetéseiről rendszeresen országjelentéseket tesz közzé. Románia számára azért is fontos a CVM lezárása, mert több uniós tagállam ettől tette függővé felvételét a schengeni térségbe. Az eredeti menetrend szerint Romániának 2011-ben kellett volna csatlakoznia a belső határellenőrzés nélküli övezethez.
Hasonló szellemű állásfoglalás érkezett Berlinből, Európa legerősebb államának fővárosából. A német kormány aggodalommal fogadta a román kormány rendeletét a büntető törvénykönyv (Btk.) és a perrendtartás módosításáról, és választ vár Bukaresttől arra a kérdésre, hogy a rendelet révén megváltozó környezetben miként lehet folytatni a korrupció elleni küzdelmet – hangzott el tegnap Berlinben a német kormányszóvivői tájékoztatón. Martin Schäfer külügyi szóvivő szerint a román kormány döntése nem jó és nem helyes jelzés, a német szövetségi kormány pedig világos válaszokat vár a bukaresti vezetéstől arra, „miként képzeli el a korrupció elleni elkötelezett harc folytatását a megváltozott jogi keretfeltételek között, és hogyan szeretné erősíteni a jogállamot”.
Angela Merkel kancellár szóvivője, Steffen Seibert felidézte, hogy a kancellár a napokban telefonbeszélgetést folytatott az ügyről Klaus Iohannis államfővel, teljes támogatásáról biztosítva őt az erős és érett román demokrácia kiépítése érdekében a korrupció ellen folytatott küzdelmében. Angela Merkel a román elnök előtt világossá tette, hogy „Berlin szerint nagyon rossz jelzés lenne a korrupció elleni küzdelem felpuhítása, és a jogállamiság, illetve a reformpolitika relativizálása Romániában”.
Amerika is érdeklődést tanúsít a Bukarestben történtek iránt. Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete találkozóra hívta Sorin Grindeanu kormányfőt tegnap délelőtt. Marian Neacşu, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója megerősítette az erről szóló hírt, de részleteket nem árult el. Annyit közölt még, hogy információi szerint a találkozót az amerikai diplomata kezdeményezte.
Ugyancsak tegnap este Románia hat partnere: Belgium, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia és az Amerikai Egyesült Államok közös levélben kérte Románia kormányát, hogy ne akadályoztassa a korrupció elleni harcot. „Mi, Románia nemzetközi partnerei és szövetségesei mélységes aggodalmunkat fejezzük ki Románia kormányának 2017. január 31-e éjszakai akciójával kapcsolatban, amely aláásta Románia tízévi, jogállamiságra törekvő és korrupcióellenes előrelépéseit” – olvasható az angol nyelvű közleményben. Az idézett dokumentum szerint a vitatott lépések Románia partnerségi viszonyait veszélyeztetik. Az aláírók szerint a kormány akciója szembement az igazságszolgáltató testületek, a civil társadalom hiteles szereplői és a román állampolgárok egyhangúlag megfogalmazott véleményével, és „nem tesz mást, mint súlyosan csorbítja Románia pozícióját a nemzetközi közösségben, kockáztatva a közös, az Európai Unió és a NATO alapelvein nyugvó partneri viszonyokat”. „Reméljük, hogy Románia kormánya visszafordítja ezt a szerencsétlen folyamatot” – írják a közleményben, amely szerint, ha valóban szükség van a vitatott törvénymódosításokra, ezeket csakis az összes érintett fél meghallgatásával, hiteles és megalapozott folyamat eredményeképpen lehet meghozni. 
Az aláírók között levő uniós országok képviselői az Európai Bizottság Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusára figyelmeztetnek, amelynek keretében a közelmúltban újabb jelentés látott napvilágot. A nyilatkozat EU-tagságú aláírói remélik, hogy Románia olyan utat fog bejárni, amely lehetővé teszi az Európai Bizottságnak, hogy a mechanizmus lezárása irányában tudjon a továbbiakban intézkedni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Befagyott politika
Nemrég Bukarestben tanácskoztak a Romániában gazdasági tevékenységet folytató magyar üzletemberek. Érdekes előadások hangzottak el, de amire az erdélyi magyar ember felkapta a fejét, az a „Románia és Magyarország, a 40 ezer kilométer távolságra eső szomszédok” címet viselte. Hát ez azért nagy táv két szomszédos ország között. 
Az előadó, Gabriel Petrişor Peiu a Bukaresti Műszaki Egyetemen tanít, a Fekete-tenger Egyetemen a gazdasági tanulmányok igazgatója. Két román miniszterelnöknek, Radu Vasilenak és Adrian Năstasenak volt a tanácsadója, akikkel több román–magyar tárgyaláson vett részt. De mi van ezzel a 40 ezer kilométerrel? Csak annyi, hogy a példaként említett francia–német együttműködéshez viszonyítva a román–magyar kapcsolat jó öt–hat éve be van fagyva. A múltban mindig akkor volt egy kis olvadás, amikor egymással tárgyaltak a politikusok, s olykor egymás közötti szimpátia is kialakult. S itt nem csak arról van szó, hogy egy-egy magyar politikus ellátogat Erdélybe az erdélyi magyarokkal beszélgetni, hanem az ország vezetői minél gyakrabban üljenek le a közös dolgokat, gondokat körüljárni.
Hát ilyesmi régen történt. Sőt. Amint annak idején, egy-egy találkozó záróképén Ceauşescu és Kádár igyekezett minél távolabb állni egymástól, most Johannis és Orbán keresi a távolságot. Miközben a német származású román megpróbál minél közelebb kerülni az őt – most például német tanácsadókkal – támogató Merkelhez.
Mindez persze kihat a gazdasági viszonyokra is. Amíg a magyar vállalkozók jelen vannak Romániában, addig román vállalkozót nagyítóval kell keresni Magyarországon. Pedig lennének olyan problémák, amelyeket együtt megoldhatnának. Gondoljunk csak a fatüzelés levegőszennyezésére, amelyet egy gázvezetékkel, legalábbis Magyarország keleti felében rendezhetnének. Meg aztán az autonómiát sem lehet csak tárgyalásokkal elérni. Ütheti bárki bárhogyan otthon az asztalt, ennyi nem elég. Hogy is írta száz esztendeje Ady Endre: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz / Végül egy erős akarat? / Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad.” Hát addig nem lesz, ameddig 40 ezer kilométeres jeges kapcsolat választja el a két országot egymástól.
Román Győző 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Miért nem célország Románia a menekültek számára?
Miért érkezik kevés menekült Romániába? Miben sajátos a Romániában élő muszlim diaszpóra? N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet szakértőt kérdeztük.
Németországból a tervek szerint idén 300 ezer menekültet toloncolnak ki, eközben Romániába alig érkezik pár száz vagy ezer, ők is csak a kötelező kvóták miatt. Németországban növekszik a kitoloncoltak száma, 2016-ban 80 ezer személyt utasítottak ki, idén ez a szám majdnem a négyszeresére emelkedik, ugyanis a múlt évben regisztrált 700 ezer menedékkérőből 300 ezernek a kérelmét elutasították. Angela Merkel kabinetfőnöke, Peter Altmaier szerint idén elkezdődik ezeknek a személyeknek a kitoloncolása. Ez a lépés azért is fontos a Kereszténydemokrata Párt (CDU) számára, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy népszerűség szempontjából Merkel pártját megelőzte a Szociáldemokrata Párt (SPD). A Németország által jelenleg folytatott menekültügyi politikát egyre többen ellenzik. Ezt az jelzi a leginkább, hogy a néhány éve alakult Alternatíva Németországnak(AfD) nevű menekültellenes párt jelenleg a harmadik legnépszerűbb az országban.
- Miért nem jönnek menekültek Romániába?
- Tény, hogy Románia esetében a nyugatiéhoz képest messze elmarad a szociális támogatások összege, de annak, hogy hazánk nem szerepel célországként a bevándorlók térképén, egyéb okai is vannak. Egyrészt az, hogy a közép-európai, ezen belül a romániai muszlim diaszpóra sajátosnak mondható a nyugatihoz képest. Erről N. Rózsa Erzsébetet, Közel-Kelet szakértőt, a magyarországi Közszolgálati Egyetem docensét kérdeztük, aki a Transindexnek elmondta, ez elsősorban azért van, mert kevés muszlim él Európának ebben a felében.
„Ha valaki ránéz egy olyan térképre, ami azt ábrázolja, hogy Európában hol és milyen számban élnek muszlim közösségek, azt fogja látni, hogy ezek a közép-európai országok gyakorlatilag fehér foltot mutatnak, nyilván ez alól Bulgária a kivétel, Románia részben” - mondta a szekértő. Romániában nagyobb a muszlim népesség száma, de még itt sem igazán jelentős. A többi országban néhány ezres közösségekről beszélhetünk, amelyek, attól függően, hogy mekkora maga a befogadó állam, különböző arányokban mutathatóak ki, de százalékban kifejezve semmiképpen sem nevezhető szembetűnőnek a muszlim közösség aránya az országok lakosságához viszonyítva. Arra a kérdésre, hogy például Magyarországot és Romániát miért nem tekintik potenciális célországnak a menekültek, N. Rózsa Erzsébet elmondta, ennek egyszerű emberi oka van. „Oda megyünk, ahol a nagynéni férje lakik, a földim, a sógorom, a bárkim! Mivel itt gyakorlatilag nem lakik senkijük, vagy csak nagyon kevesen, nem válik célponttá. Természetesen az, hogy mely országba mennek a migránsok, sok egyéb dologtól is függ, például, hogy milyen juttatásban részesülnek. Az itt élő muszlim közösségek nagyon kicsik számban, és elég jól integráltak. Sokat gondolkodom azon, hogy mennyire lehet sikeres egy kisebbség integrációja a többségi társadalomba. Ez valószínűleg nagyban függ a közösség létszámától, hogy az kicsi, közepes, nagy, még nagyobb” - mondta a szakértő. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában a lakosság 0,3%-a muzulmán, ami a térség egyik legnépesebb iszlám közössége. A legtöbb muzulmán Konstanca megyében él, 43279 személy, ezt követi Bukarest 9037, Tulcea 3290, Ilfov 1470, Temes 1117, Kolozs 973, Iasi 677, illetve Călăraşi megye 614 muzulmán lakossal. Az Európa Tanács kötelező kvótái szerint Romániának 6205 menekültet kell befogadnia 2016-2017-ben az erre a célra kialakított menekültszállásokon, amelyekből 6 darab van az ország területén. A Németországba érkező nagyszámú menekült miatt már az a lehetőség is felmerült, hogy Európán kívüli menekülttáborokat hozzanak létre. Ezt a hírt Thomas de Maiziere német belügyminiszter is megerősítette a belügyminiszterek Máltán tartott informális tanácskozásán. Maiziere szerint erre az új menekültügyi reformra abban az esetben van szükség, ha a bevándorlók száma annyira megnövekszik, hogy már tömeges beáramlásról lehet beszélni. 
Ambrus István
Transindex.ro

Tovább él a farsangtemetés (Bölön)
Nyolc óra után még jóformán csak a farsang szervezői jelentek meg Bölön központjában, ám a farsangtemetés elkezdésig sem telt hiábavalóan az idő: a színes szalagokkal teletűzdelt ruhákban pompázó, arcukat maszkkal elfedő tizenegy „cigány” minden áthaladni kívánó autó útját elállta, s szorításukból nem engedték, amíg a bennük ülők egy-két lejjel fel nem „pártolták” őket. A járókelők nevetve nyúltak zsebükbe, s adtak mindegyiküknek jó szívvel akár többször is: tudták, a szervezőknek nem kevés kiadása volt az elmúlt hetekben – lovat béreltek, díszítésükre papírkoszorút készítettek, a „lányoknak” ruhákat varrattak –, s költsége volt az őket kísérő étfalvi fúvószenekarnak, és az esti bálban a talpalávalót húzó együttesnek is.
 A hét csendőr kilenckor együtt tűnt el a placcról, majd néhány perc múltán már a lovasokat vezetve tértek vissza. Legelöl, kezében a színes papírból felvirágozott vezetőpálcával, Akácsos Zsolt főszervező érkezett, majd a menyasszony és a vőlegény, a székely ember és asszony, a magyar pár, a huszár és szerelme, Rákóczi fejedelem és nagyságos asszonya, valamint az úrfi és az úri dáma következett. Akácsos Zsolt rigmusokba szedetten szólt a több száz fősre duzzadt farsangtemetésre érkezőhöz, méltatta Bölön „szép szokását”, és bemutatta a párokat. A közönség első állomása az unitárius paplak volt, ahol ifj. Kozma Albert lelkész a kapuban várta az ünneplőket, az asszonyok és lányok süteményt és kürtőskalácsot, a férfiak apró pohárban itókát kínáltak. A tiszteletes köszönte a fiataloknak a hagyomány éltetését: modern világunkban, amikor minden csatorna azt harsogja, álljunk be a sorba, ne egyénieskedjünk, úgymond haladjunk a korral, elismeréssel tartozunk és bátorítanunk kell azokat, akik nemet tudnak mondani a kísértésre, s éltetik a ránk testált örökséget. A templomvár alatt, a szemerkélő eső által sártengerré változtatott utcán nem haladt könnyen sem gyalogos, sem a bolondkeréken forgó bábukat, Juliskát és „Bálindot” húzó szekér, sem a lábán gumicsizmát, nyakában csuhékoszorút és fején szalmakalapot viselő musztikás, de mégis nótázva mentek a református lelkészi házhoz, ahol Bartha Attila igével fogadta a vidáman temetőket. A központba visszaérve a Bodor utca felé vették útjukat, majd az Alszeg, a Kicsid utca, a főút, Kisbölön, a polgármesteri hivatal, a Tana utca és a Felszeg következett. A zeneszóra kapuk nyíltak, a beöltözöttek családtagjai, rokonai, barátai minden földi jót kínálva bátorították-köszöntötték a feladatot végzőket, s jutott munka a csendőröknek is, akiknek tisztük volt az is, hogy a bálra adományozók adatait feljegyezzék.
Az Erzsébet parkba délután négyre értek vissza, ahol megpecsételődött a bábuk sorsa: velük együtt lesz vége a farsangnak, következhet már a tavasz. A bál, amelyen a zenét a Fortuna együttes szolgáltatta, már kilenckor elkezdődött, a kitartókat pedig a reggel is ott érte. A szervezők, a Kék Virág Néptánccsoport és a bölöni ifjúság azt ígérte, jövő esztendőben sem hagyják magukat, éltetni fogják a néphagyományt.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenhétből két keresztény templom maradt
Brassó, Kolozsvár, Harangláb, Héjjasfalva, Horebeke. Ezek azok az erdélyi helységek, amelyek Buzogány Tihamér életének állomásai voltak. A református teológiát végzett, holland feleségével és négy fiával jelenleg Gentben élő lelkipásztor a belgiumi református egyházban szolgál – holland nyelven. Kalandos életútjáról kérdeztük.
– Hogyan kerültél 1991-ben a kolozsvári teológiára?
– A középiskolát Brassóban végeztem, akkor már nem szüleimmel, hanem nagynénémnél laktam. Sokáig nem tudtam, mit fogok kezdeni az életemmel. Az Áprily Lajos Gimnáziumban viszont egy kiváló magyarszakos tanár tanított, akire most is nagy szeretettel emlékszem vissza. Ő ébresztette fel bennem a vágyat, hogy többet foglalkozzak a magyar irodalommal és a Bibliával. Tizenhét éves voltam, amikor eldöntöttem: a teológiára fogok felvételizni. Ezt otthon bejelentettem a családban – meg is lepődtek rendesen.
– Brassó után következett öt év teológia, ezt követően viszont vidékre kerültél, Haranglábra, egyedül, család nélkül. Hogyan befolyásolta mindez az életedet?
– Amíg Kolozsváron éltem, nem gondolkodtam azon, hogy házasodni kellene. Aztán 1996-ban kikerültem Haranglábra, egy szülőfalumtól nem messze fekvő településre, amely hamar hozzánőtt a szívemhez. Egy idő után azonban éreztem: itt nem olyan az élet, mint Kolozsváron. A sors úgy hozta, hogy megismerkedtem a holland testvérgyülekezetből egy lánnyal, aki nemsokára a feleségem lett.
– Miként fogadta feleséged családja lányuk döntését?
– Vilma feleségem soha nem beszélt arról, hogy szüleinek mi volt a véleménye. El tudom képzelni, nem voltak nagyon boldogak. Márciusban házasodtunk össze, s a háziorvos, akivel már akkor nagyon jó viszonyt ápoltam, azt mondta nekem: ez a lány nem fogja megérni itt a káposztavágást. Végül annyira megszokta, hogy elég sok káposztavágást megért, hiszen 1998-tól 2010-ig éltünk együtt Erdélyben.
– Hogyan sikerült megszoknia feleségednek az erdélyi életet? Miként viszonyult hozzá a gyülekezet?
– Jól beilleszkedett, és hamar alkalmazkodott a kultúránkhoz. Megtanult nagyon jól magyarul, mind Haranglábon, mind Héjjasfalván, ahol szolgáltunk, teljes mértékben elfogadták és kedvelték. Szerettem a puliszkát: egy idő után már velem együtt ette a túrós puliszkát. Furcsa volt viszont az, amikor a bablevest vöröshagymával ettem, ő pedig elcsodálkozott. Milyen emberek lehetnek ezek, akik a hagymát nyersen eszik? – tette fel a kérdést.
– Egy ideig Hollandiában is voltatok. Akkor tanultad meg a nyelvet?
– Ösztöndíjat kaptam 2004-ben, egy évet Utrechtben tanultam. Ez idő alatt velem volt a családom is. Kapcsolatom elején feleségemmel németül társalogtam, aztán idővel ismerkedni kezdtem a hollanddal is, és gyerekeim anyanyelvét együtt tanultuk otthon. Az utrechti ösztöndíj ideje alatt tökéletesítettem a holland nyelvtudásomat.
– Több mint hat éve élsz Belgiumban, hogyan kerültél oda?
– Feleségemmel 2009 nyarán úgy döntöttünk, kiköltözünk. Soha nem voltak anyagi gondjaim, ezért döntésünk hátterében nem ez állt. Diplomám elfogadása miatt Hollandiába talán nehezebb lett volna kijutni. Így maradt Belgium, ahol több holland nyelvű gyülekezet is lelkipásztort keresett. Az egyik honlapon találtam rá az álláshirdetésre. Kiutaztam, kilencedik jelöltként meghallgatták szolgálatomat – a többi nyolc holland és belga származású volt –, majd hazajöttem. Nagy meglepetésemre kisvártatva telefonáltak, hogy a kilenc jelölt közül engem választottak meg.
– Vajon minek köszönhetően?
– Sokáig én sem tudtam, aztán megkérdeztem a gyülekezeti tagokat. Azt mondták azért, mert az első találkozás alkalmával én voltam az egyetlen, aki a templomból kijövet szóba állt az emberekkel, és megkérdezte a híveket, hogyan érzik magukat. Számomra ez természetes volt.
– Melyik gyülekezetbe kerültél?
– Horebeke az egyetlen Belgiumban, amely 1541 óta folyamatosan él és működik. Az országban a református egyház soha nem volt nagy – Belgium lakosságának különben kevesebb mint 0,1 százaléka református –, abban az időben spanyol uralom alatt éltek katolikus világban. Ez a kicsiny gyülekezet – jelenleg alig 180 lelkes – azonban a dombok között eldugva, évszázadokon keresztül meg tudta tartani hitét. Kevés olyan hely van, ahol az emberek annyira büszkék hitükre, mint ott. Ebben a helységben van az egyetlen református temető egész Belgiumban. Sokáig nem volt szabad templomot építeniük, hiszen ezt a katolikusok nekik megtiltották. Csupán az 1700-as évek második felében született egy olyan határozat, amely lehetővé tette számukra a templomépítést azzal a feltétellel, hogy ne legyen út mellett, ne legyen tornya és harangja, ne hasonlítson katolikus templomra, és kicsi ajtaja legyen. Ez az épület még mindig megvan, ma már gyülekezeti teremnek használják. Változtak az idők, így 1817-ben felépítettek egy szép templomot, majd a 19. század második felétől – egy helybeli katolikus család adományaképpen – parókiát is. Különben a napóleoni rendeletek nyomán a reformátusokat is elismerték, azóta az állam támogatja őket, a lelkipásztorok is az államtól kapják a fizetésüket. Mint ahogy támogatják a humanista közösségeket is, ahol nem Istenről és Jézus Krisztusról beszélnek, hanem erkölcsről és különböző humanista értékekről.
– Ma is érvényesek a napóleoni rendeletek?
– Igen, még az iskolákban is. Kötelező egy református gyermekért külön vallástanárt alkalmazni. Például az iskolában – ahova jártak a gyermekeim – 1200 tanuló közül öt református volt, ebből négyen a fiaim, különböző osztályokban. Minden alkalommal magánórákat tartottak nekik külön-külön református vallásból. Amúgy az iskolában a katolikus hittanra el-eljárogatnak ugyan néhányan, de a leglátogatottabb az erkölcstan óra.
– Hány évig szolgáltál abban a gyülekezetben? Hova kerültél innen?
– Több mint öt évig voltam Horebekeben. Ezt követően – nagy meglepetésemre – meghívtak Gent városába, így most jelenleg ott szolgálok. Szeretném megértetni velük azt, hogy a keresztyénség nem olyan rossz, mint ahogy azt egyesek szeretnék elhitetni. Ha hiszünk abban, aki teremetett minket, s ebbe a világba belehelyezett, és egyek tudunk lenni, akkor még lehet jövője a református egyháznak Belgiumban is.
– Mennyire különbözik az itteni gyülekezeti élet az ottanitól?
– Teljesen más, mindent meg kellett szokni. Próbálok megmaradni annak, aki mindig is voltam, ugyanakkor igyekszem tiszteletben tartani az ottani szokásokat, de mindig az Igét hirdetni. Úgy, ahogy azt a kolozsvári teológián megtanultam. Úgy látszik, ez tetszik a belgáknak, hiszen első szolgálati helyemen a templomlátogatottság folyamatosan nőtt.
– A migrációval kapcsolatban előtérbe kerül a nyugat-európai emberek vallásossága, a keresztyénség léte. Franciaországban régi templomokat rombolnak le, hogy helyükbe üzletek épülhessenek. Németországban keresztény templomokat akarnak mecsetekké alakítani. Mi a helyzet Belgiumban?
– Még nem hallottam arról, hogy Belgiumban keresztény templomokat romboltak volna le, de azt tudom, hogy első szolgálati helyem környékén 17 katolikus templom állt, ebből 15-öt bezártak. A megmaradt kettőből csak az egyikben tartanak misét, a másikat nagyritkán esküvőre használják. Amúgy az esküvő Belgiumban nem divat, az emberek inkább „összeállnak, mint a lovak” – ahogy egyik kollégám szokta mondani. A migrációval kapcsolatban a médiából sokszor nem arról szerzünk tudomást, ami a valóság. Keresztyénként nem tudjuk a helyzetet kezelni. Ki az én felebarátom? Csak az, aki a templompadban mellettem ül? Az is, aki a szomszédom a tömbházban? Vagy az is, aki a háborús övezetből Európába menekül? Ezek azok a kérdések, amelyekre a nyugat-európai keresztyének nem találták meg a választ. Nem azokról beszélek, akik senkiben nem hisznek, mert azok nyilván támogatják Merkel asszony bevándorlási politikáját. Bár úgy látom, hogy a tavalyi március 22-i brüsszeli robbantások kissé felébresztették az ottani társadalmat. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy teljesen megváltozott a felfogásuk, csupán azt, hogy az utóbbi időben nagyon megnézik, ki az, aki valóban menekült, és ki az, aki a gazdasági jólét miatt érkezik az országba.
– A párizsi terrortámadásokat Brüsszelből irányították. Várható volt, hogy Belgiumban is robbantanak? Hogyan fogadták az emberek?
– Várható volt a robbantás, csak azt nem lehetett tudni, hogy hol és mikor. A Párizsban székelő Charlie Hebdo szerkesztősége ellen elkövetett támadás után mindenki Charlie akart lenni, ez volt a „menő szöveg”. Az azt követő őszi terrorsorozat után már sokan gondolkodóba estek, és azt mondták: azért ez így nem mehet tovább. Amikor közel ért Belgiumban az emberekhez a terror, és a repülőtéren, valamint a metróban robbantottak, már sok ember arcán látszott a harag. Azok a napok sokakban törésvonalat jelentettek. A robbantásokat Moolenbeek – Malompatak – negyedből irányították. Itt olyan polgármester volt, aki évtizedeken keresztül csak arra gondolt, hogy megkapja a megfelelő számú szavazatot, és nem érdekelte, hány külföldi költözik a városrészbe. Ott felnőtt egy zárt társadalom, amely flamandul nem tud, a franciát is csak törve beszéli, így könnyű volt onnan irányítani a támadásokat. Most ott igyekeznek tisztogatni, de rengeteg munka van még ezen a téren.
– Hogyan vélekednek a migrációról az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján?
– Az európai emberben – hívőben és hitetlenben egyaránt – önkéntelenül is benne van az, hogy szeresd felebarátodat. És ezt ott igyekeznek gyakorolni is, csakhogy szerintem ez túl erőltetett. Amit látunk a tévében – vagyis hogy Nyugat-Európában mindenki tárt karokkal fogadja a migránsokat – nem igaz. De az ellenkezője sem. A migránskérdésben megoszlanak a vélemények a belga társadalomban. Sokan pedig félnek véleményt mondani.
– Mennyi időre választottak meg Gentbe lelkésznek?
– A lelkipásztor-választás úgy történik, mint itt Erdélyben. Azt tartják, hogy legalább öt évre választanak, de ha talál a szó, hosszú ideig maradhatsz.
– Gyerekeid több nyelvet beszélnek, ők minek tartják magukat?
– Magyaroknak. Mondtam nekik, hogy holland vér is csörgedezik az ereikben, erre azt válaszolták, hogy nekik Hollandiához nincs semmi közük.
– Gondolkoztatok-e azon, hogy visszatérjetek Erdélybe?
– Nem szoktam elzárkózni semmi elől, de meggondolatlan kijelentéseket sem szeretek tenni. Nem én vagyok a sorsom kovácsa. Ha Isten úgy rendeli, hogy ott legyek, akkor ott szolgálok.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgy: Cselekedni a szabadságért (Székely szabadság napja)
Ki kell állnunk jogainkért, hogy a román hatalom megértse, csak az autonómia szavatolja megmaradásunkat, kevesebbel nem érjük be. A hazáért, szabadságért életüket adó hősök előtt akkor tisztelgünk igazán, ha hajlandóak vagyunk kilépni a közönyből, cselekvően szót emelni az élhetőbb jövőért – ezt az üzenetet fogalmazták meg a felszólalók tegnap Sepsiszentgyörgyön a székely szabadság napi megemlékezésen.
Sepsiszentgyörgyön a turulszobornál gyűlt össze mintegy kétszáz megemlékező, azon a téren, amelynek a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére a Székely szabadság tér nevet kellene viselnie. Gazda Zoltán sepsiszéki elnök elmondta, a szükséges lépéseket megtette, mint fogalmazott: a névadó bizottság térfelén pattog a labda. A sepsiszentgyörgyi turulszobornál negyedik éve szervezik meg a székely szabadság napját. „Ebben a nem Európához méltó környezetben teljesen magunkra hagyottan kell példát merítenünk a székely vértanúk bátor kiállásából, áldozatvállalásából, tudatosítanunk kell, hogy ma is, ha nem is hasonló módon, de mindnyájunk cselekedetére szükség van” – ezekkel a szavakkal vezette fel a megemlékezést Gazda Zoltán. Nem szabad közömbösnek, fásultnak lennünk, az nem hozza el autonómiánkat, amely egyetlen módja megmaradásunknak. Ha hagyjuk, hogy a diktatórikus hatalom a fejünkre nőjön, csak bátorítjuk még szörnyűbb megalázásunkban – hangsúlyozta. Kifejtette, ez a nap próbatétel is, „ha nem leszünk elég sokan, az ellenséges hatalom látja, hogy velünk bármit megtehet. Ha nem emeljük fel hangunkat elég határozottan, hiába várjuk, hogy a román hatóságok figyelembe vegyenek.” És hozzáfűzte, az SZNT teljesen korlátozott lehetőségei között nem kér sokat: egy évben kétszer-háromszor mozduljunk meg, határozottan mutassuk fel akaratunkat gyermekeink, unokáink élhetőbb jövőjéért. Felkérte az önkormányzatokat: választott testületekként, cselekvő háttérként támogassák akcióikat, hisz ezek nem öncélúak.
Az évek során a székely szabadság napja az összetartozás, a közös fellépés és az önrendelkezésért folytatott küzdelem szinonimájává vált – hangsúlyozta ünnepi beszédében Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, aki felsorolta a székelyföldi magyarság sérelmeit, és leszögezte, a XXI. századi Európában nem képezheti vita tárgyát, hogy egy nemzeti közösségnek szabad-e önrendelkezésről beszélnie. „Nekünk a székely szabadságról, önrendelkezésről beszélnünk kell, és tennünk is érte, jelenlétünkkel, szülőföldhöz szabott létünkkel. (…) Vértanúink emlékéhez akkor leszünk igazán hűek, ha mi is kiállunk közösségi jogainkért, ha minden hatalmi visszaélés ellenére vállaljuk követeléseinket úgy, ahogy azt a Marosvásárhelyen kivégzett mártírok tették” – hangsúlyozta. Bancea Gábor református lelkész áldásában Dániel próféta könyvéből idézett, Istenről, aki ki tud szabadítani az égő, tüzes kemencéből, a mindenkori királyok uralma alól, és India nagy prófétája, Gandhi egyik történetét elevenítette fel a fiókáiért tűzben életét áldozó madárról. A hatalom és megtorlás szomorú valósága azóta jelen van világunkban, amióta ember létezik – hangsúlyozta, és felidézte az 1848–49-es forradalom utáni megtorlásokat, a szabadságért életüket adó hősöket. „Azok az emberek Marosvásárhelyen és itt, Sepsiszentgyörgyön is valami emberfeletti hittel, elszántsággal, bátorsággal és szeretettel pontosan azt tették, mint az anyamadár, meghatározó döntést hoztak, hogy életük árán is védelmezik ezt a kincset, a szabadságot. Császárok, demagógok és idegengyűlölők sosem értették, és ma sem értik. Erdőirtók és gyújtogatók, soha nem tanultak belőle, hogy a vértanúk véréből ezer és ezer élet támad, mert a szabadság szent madara soha nem ég el a tűzben, mindig újraéled” – hangsúlyozta Bancea Gábor lelkész.
A hol csendesebben, hol erősebben szemerkélő esőben elsősorban azok voltak jelen, akik Marosvásárhelyre is továbbutaztak a szentgyörgyi megemlékezés után. Háromszékről öt autóbusz és több személygépkocsi utasai tették meg a kétszáz kilométert, hogy csatlakozzanak az ottani központi ünnephez és tiltakozó felvonuláshoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely: Szabadságot a székely népnek! (Székely szabadság napja)
A kitartóan szemerkélő eső ellenére a Székely vértanúk emlékművénél több ezer székely nyilvánította ki: a román kormánytól nem a lehetetlent követeljük, hanem csak azt, tegyen eleget a közel száz esztendeje tett vállalásának, s közösségünk számára biztosítsa az autonómiát Székelyföldön. A székelység által megfogalmazottak jogosságáról, harcának támogatásáról biztosítottak az eseményen vendégként jelen levő anyaországi, flamand és baszk politikusok. Tőkés László európai parlamenti képviselő elítélően szólt az RMDSZ-ről: nemcsak a szavaiknak, hanem a cselekedeteiknek kellene arról szólniuk, hogy eleget akarnak tenni a programjukban lefektetett vállalásaiknak.
A meghirdetett időpontban, pontosan délután négy órakor felcsendült a Fejérváry-induló, majd felvételről bejátszva a marosvásárhelyi vártemplom és a csíksomlyói kegytemplom harangja szólalt meg.
Ötvös József vártemplomi református lelkipásztor az 1854-ben a Postaréten kivégzett Habsburg-ellenes felkelők – Gálffy Mihály, Török János, Horváth Károly, Benedek Dániel és Bertalan László – mártíromságáról beszélt, majd úgy fogalmazott: elődeink példáját nem feledve kell tennie a ma nemzedékének is, s akkor szülőföldünk nem vész el. A betegség miatt az eseményről hiányzó Izsák Balázs helyett Szűcs Péter, a Marosszéki Székely Tanács alelnöke szólalt fel. Méltatta azokat, akik a székelységért tenni akarnak, s megszólította a szabadságot kiteljesítő fiatalságot is. Elmarasztalta a román államot, amely nemhogy nem teljesíti az 1918-ban tett ígéretét, de még csak párbeszédre sem hajlandó ez ügyben. Úgy vélte, ha közösségünk egységesen lép fel, képes lesz nemcsak az autonómiát kivívni, de akár hegyeket is megmozgathat erejével. Építjük azt a szabadságot, amely még nincs, de lesz – mondotta Szűcs Péter.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke arra emlékeztetett, hogy a szabadság nem jár ingyen, tennünk kell érte. Bátran ki kell állnunk igazunkért, követlenünk kell, hogy jogainkat biztosítsák, a közel száz esztendeje tett ígéretek megvalósuljanak, s azért, hogy Székelyföldet ne olvasszák be mondvacsinált okokra hivatkozva az általuk elképzelt gazdasági régiókba. Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott levelét is tolmácsolták a szervezők. Az Országgyűlés volt elnöke úgy vélte, Európa nem mehet el érzéketlenül és válaszok nélkül a székelység követelései mellett.
Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő kijelentette: minden őshonos közösségnek – így a székelységnek is – joga van az önrendelkezéshez, s ha azt nem biztosítják számára, küzdhet annak érdekében.
Tőkés László köszönetet mondott a székely szabadság napját megszervezőknek, amiért lehetővé tették, hogy minden évben kifejezhessük autonómiaigényünket. Az európai parlamenti képviselő arra bátorított, az árulás, az önfeladás és a hatalombarát opportunizmus árnyékában is folytassuk küzdelmünket, ne engedjük, hogy a székelység elleni fellépések hatásosak legyenek, s Székelyföldet megszüntessék, beolvasszák. „A jelen körülményei között, az unió békerendszerén felépült Európában, az egyesült Európa egyik tagállamában, Romániában nemes egyszerűséggel azt mondhatjuk, hogy másra nincs is szükség, hanem csak arra, hogy az országunkkal unióbeli szövetséges magyar nemzet tagjaiként állhatatosan kiálljunk azért, ami nekünk egy demokratikus jogállamban alanyi jogon kijár” – mondta.
Tőkés László az RMDSZ-t arra szólította fel, tegyen eleget a választási programjában foglaltaknak, s igyekezzen a törvényhozásban tenni azért, hogy Marosvásárhelyen a római katolikus iskola és az orvosi egyetem, Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Református Kollégium ügye békésen és méltányosan rendeződjék.
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség alelnöke támogatásáról biztosította a székelyek harcát: autonómiaigényünket fogalmazzuk meg, s a jövő nemzedék érdekét nézve cselekedjünk megvalósítása érdekében. A flamand politikus sajnálatát fejezte ki, hogy az unió a tagállamok fővárosainak érdekeit követi, de úgy vélte, ezen lehet változtatni. Aitor Esteban baszk politikus arról beszélt, hogy a Spanyolország és Franciaország által megosztott Baszkföldön is kitartó küzdelemmel el lehetett érni: az erősen centralizált Franciaország – amelyet Románia példájának tekint – is biztosította számukra az autonómiát. Miért ne lehetne itt, Romániában is hasonló eredményt elérni? – kérdezte. A Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács tájékoztatási alelnöke olvasta fel, az ünneplő közösség Autonómiát! Autonómiát! felkiáltással fogadta el.
A többezres, zászlókkal és jelszavakkal felfegyverzett tömeg rendezett sorokba szerveződve a csendőrség és a helyi rendőrség szoros felügyelete mellett – ötméterenként állt egy egyenruhás, a mellékutcákban pedig látványosan sok hivatalos autó állt még – felvonult a főtérre, az egykori városháza, ma prefektúra elé. Ott elénekelték a székely és a magyar himnuszt, majd az SZNT képviselői a prefektus egyik tanácsadójának átadták a kormánynak címzett petíciót. Este a Kultúrpalota dísztermében ünnepélyes keretek között átadták a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését, a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség képviselőinek.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Láng Zsolt
HERVAY GIZELLA TEMETÉSE
Gáll Ernő csak másnap reggel érkezik haza Bukarestből, és a reptérről egyenesen a szerkesztőségbe viteti magát. Amikor belép a szobájába, észreveszi a kartondobozt, megnézi közelebbről, és teljesen paffá lesz. Nem ért semmit, megijed. Behívja a mindenest, kikérdezi, idegesen toporog. Telefonálni nem mer, a dobozhoz hozzányúlni nem mer, a szobából kimenni nem mer. Kiles a dohányszagú függöny mögül, szemerkél a hideg őszi eső. Később behívja Szilágyi Júliát, volt feleségét, aki jóban volt Hervayval. Mit csináljunk? A helyzet valóságos voltát mérhetetlen döbbenetük hitelesíti. Át kellene csempészni az Utunk szerkesztőségébe, mégiscsak ők az Írószövetség Lapja, mondja Gáll Ernő. Szilágyi Júlia azt feleli, nem lehet ide-oda dobálni, tavaly halt meg, és még mindig nincs eltemetve. Ha már egész életében folyton lepasszolták, legalább most ne tologassuk.
Gáll Ernő még aznap együtt ebédel néhány pártposztot betöltő íróval, és hosszas egyeztetés után kérvényt intéznek a városi pártbizottság kulturális osztályához, továbbá a bukaresti Írószövetséghez, hogy Hervay hamvait volt férje, Szilágyi Domokos mellé temethessék a Házsongárdi temetőbe.
1983 nyarán a postás értesítőt dob a Házsongárdi temető gondnoki lakásának postaládájába. A gondnok azt hiszi, németországi unokatestvérétől kapott csomagot, elmegy az állomás melletti 2-es postára. Ott ráförmednek, átmegy az 1-es postához. Egészen hátul, a telefonpalota mögött megtalálja a sötét odút, ahol kiadják a csomagot. A Budapesten feladott, szakadozott dobozból egy másik doboz kerül elő, rajta kézzel írt nagybetűkkel: Hervay Gizella, továbbá egy pecsétes papír arról, hogy a hamvasztás hol és mikor történt, illetve egy másik fejléces papír a Magyar Írószövetségtől, amelyben arra kérik a temető munkatársait, gondoskodjanak a hamvak elhelyezéséről. A levél is, az igazolólap is elkoszolódott, alig lehet kisilabizálni a sorokat.
A temető gondnoka otthon újból átböngészi a papírokat, aztán az egész csomagot felrakja az irodában egy polcra, ilyen-olyan kimutatások mellé. Szól a néptanácsnál egy ismerősének, de az ügy elsikkad, semmi nem történik. Néhány hét után a gondnok odaadja a dobozt a vejének, aki sofőr a néptanácsnál, vigye be a hivatali ismerőshöz. Mivel a gondnok veje az Ady-Șincai líceumba járt, és az egyik osztálytársnőjétől hallott Hervayról, a csomagot nem viszi föl az irodába, hanem beadja a Korunk földszinti folyosó végében található szerkesztőségébe. A szerkesztőség mindenese fogja, berakja a főszerkesztő, Gáll Ernő szobájába.
Gáll Ernő csak másnap reggel érkezik haza Bukarestből, és a reptérről egyenesen a szerkesztőségbe viteti magát. Amikor belép a szobájába, észreveszi a kartondobozt, megnézi közelebbről, és teljesen paffá lesz. Nem ért semmit, megijed. Behívja a mindenest, kikérdezi, idegesen toporog. Telefonálni nem mer, a dobozhoz hozzányúlni nem mer, a szobából kimenni nem mer. Kiles a dohányszagú függöny mögül, szemerkél a hideg őszi eső. Később behívja Szilágyi Júliát, volt feleségét, aki jóban volt Hervayval. Mit csináljunk? A helyzet valóságos voltát mérhetetlen döbbenetük hitelesíti. Át kellene csempészni az Utunk szerkesztőségébe, mégiscsak ők az Írószövetség Lapja, mondja Gáll Ernő. Szilágyi Júlia azt feleli, nem lehet ide-oda dobálni, tavaly halt meg, és még mindig nincs eltemetve. Ha már egész életében folyton lepasszolták, legalább most ne tologassuk.
Gáll Ernő még aznap együtt ebédel néhány pártposztot betöltő íróval, és hosszas egyeztetés után kérvényt intéznek a városi pártbizottság kulturális osztályához, továbbá a bukaresti Írószövetséghez, hogy Hervay hamvait volt férje, Szilágyi Domokos mellé temethessék a Házsongárdi temetőbe. Később szólnak Domokos Gézának is.
Eleinte egyik szerv sem helyesli a temetést. Hervay több mint öt éve áttelepült Magyarországra, magyar állampolgár lett, azon kívül rég elvált Szilágyi Domokostól, közös gyereküket látogatóba sem szívesen engedte az apjához. Szilágyi Domokos a halála előtti években Nagy Máriával élt együtt, és csak azért nem tudtak összeházasodni, mivel a második felesége, Máté Julianna nem akart elválni tőle.
Nagy Mária egy nemrég készült interjúban elmeséli, milyen váratlanul érte őt a Hervay-temetés híre. Egyik délben Lászlóffy Aladár berobogott az Utunk szerkesztőségébe, ahol Nagy Mária is dolgozott. Akkor már mindenki tudott a hányódó „hamvvederről”. Hát, természetesen, oda hantoljuk el Szisz és Kobak mellé, mondta Lászlóffy. „Én nem fellebbeztem. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindegy volt, nem. Csak azt, hogy én is nyugalomra vágytam. Persze, ezzel a szimbolikus tettel a kultuszépítés elkezdődött: a Házsongárdi temető látogatói sosem fogják elemezni, hogy milyen volt a viszony e három ember között, amíg éltek. Őket ez a sír egyesítette. Most már örökre.”
A Nagy Máriával készült interjú szövege fölött Nagy Mária fotója látható. A tekintet szomorúan elnéz a távolba, mintha a jövőt fürkészné. Még inkább a megváltoztathatatlan múltat. Vajon ha ellenkezett volna, ha lobogtatja a búcsúlevelet, amit Szisz neki írt, vajon másfelé tudta volna téríteni a postán érkezett hamvvedret? Ha az életet állítja a hamvakkal szembe, ha az ő hátralévő életére hivatkozik, mindarra, ami továbbra is Sziszhez köti, ha beszél sorsszerű egymásra találásukról? Ha arra hivatkozik, hogy ha ő meghal, akkor őt már nem temethetik a mellé, akit a legjobban szeret? Miért akarják, hogy olyan legyen az élete, mint a fáé, amely alól kikaparják a földet?
Nem ellenkezett, nem lobogtatott semmit, nem hivatkozott semmire. Csak több mint harminc évvel később beszélt minderről az interjút készítő Víg Emesének. Szisz búcsúlevele is halála után tíz évvel, 1986-ban került nyilvánosságra a Kántor Lajos szerkesztette emlékkönyvben. „Kicsikém! / Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom. / A nálam levő pénzt elküldtem postán. Írok Dósának is, hátha akad valami kibúvó, hogy ne nőm őnagysága happolja föl a pénzt. / Ezen már nem lehet segíteni. Ne legyen lelkifurdalásod – úgysem vagyok már jó semmire. Amint az utóbbi hetek bizonyították. / Mamát, tudom, leveri a dolog, de nincs más választásom. Nem tudom – próbáld vigasztalni. Ha lehet. Bár nem hiszem. / Nem vagyok részeg, és – ahogy mondani szokás – tiszta elmével írom e sorokat. Mint egy hülye gimnazista. / Máthé Julianna őnagyságának ne adj ki semmit. Ezt különben megpróbálom Dósával is elintézni. / Csókollak mindnyájatokat: / Szisz / Kolozsvár, 1976. okt. 27.”
Szokatlanul gyorsan megjött a bukaresti engedély, a városi pártbizottság sem ellenkezett tovább. Valószínűleg nem láttak okot az engedély megtagadására. Őrült nő volt, gondolhatták. Öngyilkossága nem lázadás, hanem a gyenge idegrendszer, a labilitás, a zaklatott életmód következménye, és mint ilyen, a temetés engedélyezése a szocialista rendszer elesettek iránti gondoskodásának fényes tanújele. Igen, az elvtársak szerettek a gondoskodó atya képében fellépni. Másrészt az őrültekkel mindig kesztyűs kézzel bántak. Tartottak tőlük, még holtukban is. Annak idején a Szilágyi Domokos temetését megpróbálták szűk körre korlátozni, végül engedtek a nyomásnak. Több százan jelentek meg az Egyetemiek Házában felravatalozott koporsónál, majd vonultak át a temetőbe. Nagy László mondta a sírbeszédet. Sem Hervay, sem közös gyermekük, Kobak, sem a papír szerinti felesége, Máté Julianna nem volt jelen.
Csak 2006-ban, öngyilkossága után harminc évvel került nyilvánosságra Szilágyi Domokos beszervezésének ténye. Az öccse, Szilágyi Kálmán, élettársa, Nagy Mária és Stefano Bottoni történész közösen, a Transindex hírportálon közzétett tizenhat Balogh Ferenc fedőnévvel írt jelentést. Az a sok-sok diák, egyetemi hallgató a halottas menetben semmit nem tudott erről. Ismerték a verseket, legtöbben ismerték a költőt személyesen is a rendszeres író-olvasó találkozókról, amikor az Utunk szerkesztőségével ő is el-ellátogatott az iskolákba. Egymás között Szisznek nevezték ők is, itták halk és megfontolt szavait, élvezték, hogy ő még azt is megengedheti magának, hogy egyfolytában cigarettázzon. Egész megjelenését, viselkedését a lázadás színtiszta formájának tartották, most meghatottan, az események megrendült tanújaként álltak a sír körül. A Szisz-kultusz építése már korábban elkezdődött, de a halálával teljesedett ki. Az 1986-ban megjelent emlékkötet tízezer példánya két nap alatt elfogyott, aztán kézről kézre járt. „Mert hittük, hogy a kanti kategorikus imperatívusz szerint írt és élt, s ha választani kellett, sohasem az erkölcsi alapértékek megtagadásával választott”, írta Pécsi Györgyi, amikor 2006-ban kiderült a szörnyű titok. Persze a bűn és bűnhődés sötét labirintusában bolyongó, teljes valójában soha nem látható titokból kihámozható egyéb is, nemcsak a könnyen ítélkezők által megfogalmazott gyávaság, cinizmus és közöny, hanem egy másféle természetű fájdalom, valamilyen ősi, eredendő emberi fájdalom is, az aszkéta sajgóan kemény és könyörtelen szerelme az ember iránt.
Ha valaki meghal, el kell temetni. Ha a halottnak volt valamilyen kifejezett kérése, az élőknek illik teljesíteni. Tudomásom szerint Hervay nem rendelkezett a temetéséről. (Sokszor írt búcsúlevelet, de végül mindegyiket összetépte.) Ha nem ír verseket, akkor valószínűleg Budapest valamelyik temetőjében hantolják el. Vajon ki és miért küldette a hamvakat Kolozsvárra? Egyenesen a temetőnek címezve. Temetés postai úton?
Halála előtt pár héttel kapta meg a hivatalos iratait, örömmel mutogatta barátainak, hogy megvannak, végre magyar állampolgár lett. És most visszaküldik? Kinek az ötlete lehetett, hogy Kolozsváron kell elhantolni? És vajon javaslata úgy szólt, hogy Kolozsvárra, vagy úgy, hogy Szisz mellé? Vagy úgy, hogy Szisz és közös gyermekük, Kobak mellé?
Nem esett még szó Kobak temetéséről. Erről lehet tudni a legkevesebbet. A fájdalom ismeretlen, néma szigete. 1977-ben a bukaresti földrengéskor halt meg. Akárcsak szülei, ő is egész életében ide-oda hányódott. A halakat szerette, meg erdész nagybátyját, akit egyik napról a másikra elvitt egy vírusos agyvelőgyulladás ’76 nyarán. Egy ideig, míg édesanyja szanatóriumban volt, Szisszel, Nagy Máriával és az ő két gyerekével élt Kolozsváron, de ahogy Nagy Mária meséli, Hervay nem engedte, hogy ott maradjon. (Tamás Gáspár Miklós Második nekrológ című írásában időrendben a Kobak halálát teszi első helyre, ami egy másféle magyarázat lehetőségét is felveti. „Azt hiszem, Szilágyi Domokos soha nem heverte ki ezt a csapást, Hervay Gizella bizonyosan nem; tudom.” Csakhogy a bukaresti földrengés egy évvel Szisz halála után volt.)
Megjött tehát az engedély, lehetett temetni. Kevesen mentek ki a temetőbe. Lapszerkesztők, tanárok, néhány magyar szakos egyetemi hallgató (akkoriban tizenketten jártak a magyar szakra, de csak hárman jöttek el). Kevés beszéd hangzott el. Több okból is érződött némi feszültség. Elsősorban Nagy Mária jelenléte miatt. Ő mégiscsak Sziszhez tartozik, nem lehet könnyű neki. A jeges kitaszítottság rettenetét és egyben e stádiummal való megbékélést olvasták ki testtartásából. Ott állt a sírnál Szilágyi Júliába kapaszkodva, akit felkavart és meghatott a mellette álló nő jósága, és ebből a meghatottságból tisztelet született, a tiszteletből pedig erő sugárzott, amit Nagy Mária támaszként kapott vissza, nem is sejtve, hogy az őt támogató erő belőle táplálkozik.
Nagy Mária nem írt verseket. Hogy mi játszódhatott le benne Hervay temetésén, az interjúban sem fedi fel, mégis annyira tiszta gesztussal tárja elénk, mint aki behunyja szemét, nehogy a maga mértékével mérje azt, ami őt meghaladja. Szisz a Pogány zsoltárokat neki írta: „Vagy, vagyok, vagyunk a szentség, / külön-külön nincsen mentség, / mindig kettős a mindenség.”
Nem könnyű rekonstruálni azokat az időket. Legtöbben ösztönösen eltakarták szemüket, becsukták fülüket, nemcsak a rossztól elfordulva, hanem mindentől, ami körülvette őket. A kultusz néhol átírja a tényeket, átszabja az ok-okozati viszonyokat. Akiket a kortársak közül megkérdeztem, mit tudnak a Hervay temetéséről, végül a versekre hivatkoztak: a versekből egyértelmű, Gizi hova akart temetkezni. Különben pedig, ha mindent félreteszünk, a felelet magától értetődő: hova temessék az anyát, ha nem a gyermeke mellé. (És talán végrendeletként lehet értelmezni, hogy Szilágyi Domokos születésnapján, július 2-án vette be a halálos adag nyugtatót. „Bocsájts meg, szerelmes társam. Ami rád méretik, az méressen rám is. Osztozni akarok a szenvedésedben.”)
„Hamarabb felfedeztek, mint ahogy én felfedeztem magamat” – írja Hervay magáról. Élete csupa sodródás, csupa véletlen, csupa látszattörténés. Aminek történnie kell, nincs tere, ami megtörténik, nincs alakítója. Azt írja magáról, hogy Diósadon született, 36 éves korában. Miért pont akkor? Mert ráébredt, hogy onnan el kell mennie. Amikor élete alakításában ő döntött, akkor sem ő döntött. Miért vándorolt ki Magyarországra? „Mert a fiam négyéves korában azzal jött haza az óvodából, hogy a Télapó román vagy magyar?” – írja a Hazulról haza. Öninterjú című vallomásában. A fiát akarta kivinni. Aztán mégsem vitte. Ott akart lenni Szilágyi Domokos temetésén, aztán mégsem ment el. Amikor tizennyolc évesen kiderült, hogy nincsenek papírjai, megkérdezték a kolozsvári rendőrségen, mi akar lenni, azt felelte, magyar, mégis román állampolgár lett. Színművészetire járt, költőt csináltak belőle, mert „szükség volt tehetséges fiatalokra”. Később ők lettek „a gyom, amit irtani kellett”.
A kortársak szerint nem volt jó feleség, sem jó anya, de ezt igazán nem tudhatjuk. Rendetlenség, sok veszekedés? Semmit nem bizonyít. A versek mennyboltja és a cselekedetek pokla között felmagasztosulás és alávetettség is megfér. Szisz: „Ráztál is, mint csörgőt a gyermek, / óvtál is, mint anya fiát; / bűn volt az is, ha megölellek, / s bűn volt távolról nézni rád? / táncoltam én is és te is, / sírtál értem, s miattad is, / szemünkben zöldellt a harag, / míg egyszer rajtakaptalak, / hogy szeretsz; s én is tettenérten / pirultam el. Azóta értem, / hogy kettőnk kölcsönös dühe / nem fog elmúlni sohase.”
Akinek feltettem a kérdést, kinek ötlete volt Hervay hamvainak postázása, mindenki másképp emlékezett, de mindenki idézett néhány Hervay-sort, amellyel az önkényesnek és improvizatívnak látszó döntést igazolta. Hervaynak három Utolsó levél Szilágyi Domokoshoz című verse is van. Egymásnak és egymás szavaival írtak. Ez a Hervay-vers a Szilágyi Domokosé is lehetne: „Se ember se asszony csak vádirat / Alultáplált vendégmunkás / Érvénytelen érveréssel / Szükséghazában szükséghalott / Itt fekszem / Só a számon / Már csak a hallgatás jöhet / Harmadik honfoglalásom.” Hervay is elbúcsúzott a trópusoktól: „Ősz van. / És semmi más. / Semmi dolgom az ősszel, / mióta nem írok hasonlatokat. / Semmi sem szép önmagában, az ősz sem. / Nincs tája a fájdalomnak.”
Amíg bírta, mint könnyed drótkötéltáncos egyensúlyozott, a kiábrándultságot játékossággal ellensúlyozva, ahogy Szisz is tette: „Játszani, amíg a játék holtsúlyossá komolyodik, / megrendeltként szabadnak lenni az utolsó hangjegyig.” Hervaynál a játékosság talán mégis inkább gyermeki hit: hitt a csodában. „Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.”
Nagy Mária nem írt verseket, és ritkán mesélt Szilágyi Domokosról. A nemrég megjelent interjúja mellett néhány korábbi fotó is látható, akkoriból, amikor együtt éltek Szisszel. Melegség a tekintetében, már-már boldogság. Valami elindult, valami mintha kezdene begyógyulni. Látjuk a népes Szilágyi család körében, úgy tűnik, befogadták. Még Szisz szigorú édesanyja is. Az egyik képen Szisz az előtérben, mellette, és kicsit mögötte Nagy Mária fia, a kép bal szélén pedig ő maga, Sziszre néz. Tekintetében sugárzó bizalom. Mint akinek nem kell behunynia a szemét, hogy ne lássa a rosszat.
Élet és Irodalom

Kiálltak az egységes Európáért (Az Európai Néppárt kongresszusa)
Európai vezetők az Európai Néppárt (EPP) máltai kongresszusának második napján az egység és a szolidaritás jelentőségét hangsúlyozták azoknak a komoly kihívásoknak a kezelése érdekében, amelyekkel az EU ma szembenéz.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke beszédében kiemelte: „csak az egységes Európa lehet szuverén Európa”, és csak a szuverén Európa garantálhatja a szabadságot és függetlenséget a polgárai számára. Leszögezte: eltökéltek és egységesek maradunk a jövőben is, és a feladatunk az, hogy megértessük a polgárokkal, az erős EU a legjobb garanciája a nemzeti és állami szuverenitásnak. Hozzátette: nincs ellentmondás a liberális demokrácia és a rend, a biztonság iránti igény között, csak szabad és törvénytisztelő társadalom lehet biztonságban. Angela Merkel német kancellár kiemelte: ha az európai országok együttműködnek, sikeresebbek lehetnek, mint egyedül. Az EPP-ről szólva azt mondta: „mi vagyunk a legnagyobb erő az európai családban”, a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás értéke köt össze minket, és mindig ezekre az értékeinkre kell támaszkodnunk. Úgy látja, a nyugat-balkáni országoknak perspektívát kell kínálni, hogy az EU tagjaivá válhassanak. A német kancellár a migrációt illetően kijelentette: azért fogadták be a menekülteket, mert ez volt a helyes, és segíteni kell az afrikai országoknak, hogy a saját kezükbe vehessék a sorsukat. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta: „a brexit nem mindennek a végét jelenti”, hanem egy új kezdetet, az uniós tagállamoknak tovább kell haladniuk. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint az EU-nak változnia kell, hogy Európa maradjon a legjobb hely a világon, és ahhoz, hogy az Európai Néppárt vezethesse ezen az úton, a pártnak is változnia kell. Kijelentette: el kell fogadni az intellektuális és politikai harcot a baloldallal, nem kell félni a baloldal kritikájától, amikor „populistának hívnak minket”, mert tudjuk, hogy nem vagyunk azok. Orbán Viktor hangsúlyozta: az EPP-nek Európa zászlóshajójának kell lennie, olyan pártnak, ahol van helye a nemzeti büszkeségnek és a keresztény identitásnak. Andrej Plenković horvát miniszterelnök arról beszélt, hogy a kihívások, amelyekkel Európának ma szembe kell néznie, rendkívül összetettek, külső és belső problémákat is kezelnie kell az uniónak. Vannak országok Európa délkeleti részén, amelyeknek nagyobb és jobban látható támogatásra van szükségük az unió részéről – vélekedett. Klaus Iohannis román államfő kiemelte: Románia erős és egységes EU-t akar, és elkötelezetten hisz azokban az értékekben, amelyek összekötik az európai országokat. Mariano Rajoy spanyol kormányfő úgy fogalmazott: „ha visszatekintünk, büszkék lehetünk az európai projektre”, mert az EU „nemcsak begyógyította a sebeinket, hanem előrébb is vitt minket a világban”. „Elkötelezettnek kell maradnunk Európa mellett, és hangsúlyoznunk kell ennek a nagyszerű integrációs projektnek az előnyeit” – vélte. Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök szerint, mivel az EU rendkívül komoly nehézségekkel néz szembe, az egységre és az összehangolt cselekvésre még nagyobb szükség van. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke kiemelte: „nehéz időket élünk, gazdasági válság, migráció, terrorizmus, brexit – a néppárt felelőssége hatalmas”. „Különbözőek vagyunk, különböző nyelveket beszélünk, de ugyanazokat az értékeket valljuk” – magyarázta. Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője felszólalásában elmondta: „büszkének kell lennünk arra, amit az elmúlt évtizedekben elértünk”. Aki szereti a szülőföldjét, annak igent kell mondania az erős Európára – jelentette ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújult az emlékszoba (Kőrösi Csoma Sándor Napok)
Hidegben, szemerkélő esőben zajlottak szombaton Csomakőrösön a 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényei. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem telt meg a faluközpontban lévő Csoma-szobor körüli tér, a jelenlévők leginkább a meghívottak, a tudományos értekezlet résztvevői, a szervezők közül kerültek ki. A helyiek távolmaradása jellemző volt a három nap több eseményére is.
A zárónap első közrendezvényére a kovásznai turisztikai információs irodában került sor, ahol A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve címmel nyílt kiállítás, amellyel a dalai láma 80. születésnapját ünnepelték. A kiállítás megnyitóján jelen volt Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibet-iroda vezetője, valamint munkatársa, Rigzin Choedon Genkhang. A képviselő beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy a kovásznai tárlaton látható pannókon megjelenik Tibet, megismerhetők a dalai láma célkitűzései, életszemlélete. Sógor Csaba RMDSZ-es európai uniós képviselő beszédében párhuzamot vont a romániai magyarság és a tibeti közösség sorsa között, érzékeltetve: mindkét csoport elnyomásnak van kitéve.
Csomakőrösön ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap, igét hirdetett ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke. Ezt követően került sor a Csoma-szobor koszorúzására. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő a Csoma-életút mai fiataloknak szóló üzenetéről beszélt: minden energia befektetésével, maximális szakértelemmel, konok kitartással, következetességgel végezzék munkájukat – hangoztatta. „A mai nap üzenete, hogy nekünk itt nem könnyű, szabadságunk csak részleges, fenyegetik közösségünket, de ez nem tántorít el, nem veszítjük el a reményt, pontosan kell végeznünk munkánkat” – figyelmeztetett a politikus. A koszorúzási ünnepségen rövid műsorral léptek fel a helyi iskola tanulói Kosztándi Annamária tanító vezetésével, közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával. A Csoma-emlékház udvarán került sor a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem átadására. A megtisztelő díjat idén Irimiás Balázs nagyváradi születésű építész kapta. Sógor Csaba méltató beszédében kiemelte: a fiatal építész érdeme, hogy megmentette a zanglai királyi palotában lévő Csoma-emlékeket, létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt. Az emlékérmet Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke nyújtotta át. Irimiás Balázs köszönőbeszédében hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak őt illeti, hanem feleségét, Olgát is, valamint azt a több mint négyszáz önkéntest, akikkel együtt dolgozhatott. Gazda József az ünnepség záróbeszédét a hála köré fonta. Hála illeti mindazokat – intézményeket, önkormányzatokat, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket –, akik a Csoma-napok sikeréhez hozzájárultak – hangsúlyozta. Nem tudja, a jövő évi rendezvényen itt lesz-e, de azt kívánja, hogy a Csoma-napok görgetegként folytatódjanak ötven év múlva is. Áldás, békesség mindenkinek – fejezte be rövid szónoklatát. A csomakőrösi rendezvények keretében nyitották meg a felújított Csoma-emlékszobát (a változások Irimiás Balázs nevéhez fűződnek). Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja megnyitóbeszédében aláhúzta: az emlékszoba átépítése új, messzire vezető távlatokat nyithat meg. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője elmondta, eddig az új alapokat alakították ki az emlékszobában, de a munka folytatódik. Külön méltatta Bende Tamás lelkész hozzáállását, akinek sok munka köszönhető. A Csoma-emlékházban is friss kiállítás nyílt. Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. század fordulóján című tárlatot dr. Pozsony Ferenc, dr. Kinda István kurátorok, valamint dr. Szőcsné Gazda Enikő állította össze. A nap folyamán a Tündérkert Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete programmal egybekötött gyermekmegőrzőt működtetett. Felvállalták, hogy a gyerekeknek érthető módon, vetélkedőkkel egybekötve mutatják be Csoma életútját, a szülői háztól indulva, végig a Kelet-kutató életének fontosabb állomásain – mondta el érdeklődésünkre Hegyeli Attila, az egyesület tagja. Szombat este a kovásznai városi művelődési háznál Széchenyi István-domborművet lepleztek le. Készítője Vetró András, az alkotás adományozója Halasy-Nagy Endre. A dombormű elhelyezését a kovásznai helyi tanács is elfogadta – igaz, viták, érdekellentétek mellett. A pénteki tanácsülésen az RMDSZ-es és MPP-s városatyák kivétel nélkül igennel szavaztak, de a román pártok képviselői távolmaradásukkal tüntettek, így a román közösséget egyedül dr. Mihai Tozloveanu független tanácstag képviselte.
A napot a Kovásznai Művelődési Központban tartott előadások zárták, fellépett a Százlábú Néptáncegyüttes, majd a pápai SK Társulat a Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatta be.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel?
Több ezren tüntettek a kormány politikája ellen nagyszombaton a budapesti Szabadság téren. A résztvevők sípot, kereplőt és különböző zajkeltésre alkalmas dolgokat vittek magukkal. Azt mondták, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem maradnak csendben, és nem lehet elhallgattatni őket. Virágvasárnap óta ez már a hatodik tüntetés volt a fővárosban. A Szabadság téri demonstráción csak rövid beszédek voltak. A résztvevők a politikai üzeneteiket táblákra írták, ezúttal a zenéé és a táncé volt a főszerep. Nagyszombaton, míg Urunk a sírban feküdt...
– A Nem maradunk csendben szervezői úgy hirdették meg ezt a demonstrációt, mint Magyarország leghangosabb tüntetését. Kétségkívül ez a legfelszabadultabb, legvidámabb hangulatú demonstráció a kormányellenes megmozdulások sorában – jelentette a helyszínről Shenouda Nóra, az Euronews tudósítója.
– A városban mindenhol lehet találkozni a kormánypropagandával, a metróállomásokon és a buszokon is. Ez nem intelligens, hanem buta viselkedés, mert manipulálja az embereket, és ezt meg kell állítani – mondta egy Budapesten tanuló német diák.
Nos, neki mi köze hozzá? Hazamehet, ha nem tetszik!
A szervező Nem maradunk csendben Facebook-csoport az esemény meghívójában azt írta, azért tüntetnek, mert „a kormány módszeresen próbál meg elhallgattatni minden kritikus hangot és szervezetet”, és meg akarják mutatni, hogy „egy országot nem lehet elhallgattatni”.
Nos, álljunk meg egy pillanatra, kedves olvasó, és gondoljunk bele: ki és mi is az „ország”? A nagyszombati megváltás-várás csöndjébe durván belerondító pár ezer – többnyire külföldi – diák, vagy mi, húsvét vigíliáján áhítatos imával várakozó milliók?
Ugyanazon a napon Röszkére utaztatott buszokkal úgy kétszáz tüntetőt a MigSzol (Migráns Szolidaritás) nevű csoport is, akiknek, a szem- és fültanúk szerint, 60-70%-a nem is tudott magyarul. Ők a bevándorlási törvény szigorítása ellen tüntettek, és a kormány lemondását is követelték, akárcsak a budapesti randalírozók. A sajtóhírek szerint angol, német, francia, belga és holland fiatalok voltak közöttük. A világ szégyene pedig az, hogy közéjük állt, és beszédet tartott – egyetlen röszkeiként – a helyi plébános is. Nagyszombaton!
Elgondolom, mi volna, ha Ön meg én, kedves olvasó, hívnánk még néhány román, szerb, vagy szlovák polgárt, és elmennénk együtt, mondjuk Franciaországba vagy Németországba a kormány ellen tüntetni, esetleg megdobálnánk festékkel a Reichstagot, vagy elégetnénk egy Angela Merkel-bábut? És mi lenne, ha Berlin központi utcáin leállítanánk a forgalmat, vagy megbénítanánk Párizs tömegközlekedésének egy részét, ki-ki anyanyelvén ordítozna, hogy le a kormánnyal? Hiszen pontosan ezt tette Budapesten az európaiság nevében a külföldiekből verbuválódott tömeg... Nos, azt hiszem, igen hamar kattanna rajtunk a bilincs, és nem csak figyelnének a rendőrök, mint ahogy ezt itt Magyarországon teszik, de egykettőre a rács mögött találnánk magunkat.
Ismerősöm meséli: nagycsütörtökön este hazafelé igyekezett a munkából, de szerencsétlenségére az Oktogonon át kellett volna mennie a villamosnak. És nem ment. Mert a síneken tüntetők ültek. Az utasok közül valaki így szólt nekik: „Legalább a húsvétot tartsátok tiszteletben!” Mire ezt a választ kapta, előbb magyarul, majd üvöltő kórus skandálta tört magyarsággal: „Lesz...juk a húsvétot!”
A rendőrök álltak, nézték, hallgatták őket, látni lehetett: csak a parancs tartja vissza őket attól, hogy jól eltángálják a szemtanúk szerint félrészeg, bedrogozott randalírozókat. Nyilvánvaló, hogy provokáció zajlik Budapesten, hasonló azokhoz, amelyek az ukrajnai zavargásokat, az arab tavaszt és a szír polgárháborút is kirobbantották. Rég nincs szó itt a CEU megszüntetéséről, vagy a felsőoktatási törvényről, sokkal inkább a migránspolitika megváltoztatását szeretnék kikényszeríteni a Soros-szervezetek, lemondatni a nemzeti kormányt... és megszüntetni a nemzetállamot.
Nos, aki nézett híradót, tudja, Soros György hazájában, Amerikában hogy rendezik az efféle dolgokat. Ha az amerikai rendőrt üvegekkel, kövekkel dobálná meg egy tüntető, bizony indításnak nagy verést kapna, és menne a börtönbe. De akár golyót is kaphatna. Akárcsak a mexikói „nagy falon” átmászni próbálkozók... Magyarország kormányának ki kell tartania, nekünk, polgároknak támogatnunk kell ebben, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet politikájával. Mert egy sikeres provokáció Magyarország és vele együtt a kelet-közép európai nemzetek halálát jelentheti.
Réthy Emese / Nyugati Jelen (Arad)

Ismét a határon túli magyarok ellen uszított Gyurcsány
Történelmi távlatokban Magyarország sikeresebb lesz az „Európai Egyesült Államok" részeként, mint amilyen ma – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, szolnoki lakossági fórumán mintegy száz rajongója előtt.
Gyurcsány Ferenc „megrögzött Európa-pártinak" nevezte magát. Azt mondta: jobban bízik Angela Merkel német kancellárban, mint Orbán Viktor miniszterelnökben, az Európai Központi Bank elnökében, mint az „egyenes tekintetű” Matolcsy György jegybankelnökben, az európai központi ügyészségben, mint Polt Péter legfőbb ügyészben.
A DK elnöke szerint nem véletlen, hogy a magyar kormány nem hajlandó elfogadni az európai központi ügyészséget, mert akkor lenne egy olyan vádhatóság, amely „Orbán akaratától függetlenül keresi a bűnt és a bűnöst”- mondta. Beszédében felidézte, hogy szerinte Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető „törvénytelen pénzmozgásokról”.
Emlékeztetett, hogy a közelmúltban Orbán Viktort felszólította: vagy tisztázza magát, vagy 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért. Szavai szerint ha a miniszterelnök perelt volna, egyből a bírósághoz fordulhatott volna, kikerülve az ügyészséget.
Gyurcsány kitért e a kettős állampolgárságra. Nem ismeri el – jelentette ki -, hogy „pusztán azért kell valakinek kettős állampolgárságot adni, mert az üknagyapja magyar volt”. Szerinte „egyedileg kell értékelni” azt, aki nem osztozik a magyar politikai közösség mindennapjaiban. Aki nem itt adózik, ne is szavazzon!" – mondta, hozzátéve, „Székelyudvarhelyen, Sydneyben vagy Los Angelesben nem kell megmondani, hogy milyen legyen a nyugdíjpolitika”
MTI; itthon.ma/karpatmedence

Aki lenácizta Trianont
Az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a kreált államalakulatok
Marius Diaconescu román történész szerint ha a magyarok megemlékeznek Trianonról, az olyan, mintha a németek Hitlerről és Nagy-Németországról emlékeznének meg: „Vajon hogyan reagálnának az európai politikusok, ha Angela Merkel kancellár május 9-én kijelentené, hogy megemlékeznek Hitlerről és Nagy-Németországról, valamint a német élettér programjáról, és igazságtalannak nevezné az 1945-ös békeszerződéseket?”.
A neves történész, az Adevarul című legolvasottabb román napilap publicistája ezzel a szellemi bűvészmutatvánnyal a trianoni diktátumot Hitlerhez és a nemzetiszocialista programhoz hasonlította, pedig már azt hittem, az aljasság retorikája véges, ha a történeti anakronizmusoké kimeríthetetlen.
Mindezt azért tette, mert Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter – akit ő akkurátusan kabinetminiszternek titulált – a nemzeti összetartozás napján, Szarvason azt merte mondani: ,,Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője”, és az utódállamok elnökeitől is elvárhatjuk, hogy bocsánatot kérjenek vagy részvétet nyilvánítsanak Trianonért.
De Marius Diaconescu, aki Budapesten doktorált, karakánul kijelenti: 24 órát sem maradhatna hivatalában az a román elnök, aki ezt megtenné, a magyarok állandóan jajveszékelnek, siránkoznak és siratják siratni való történelmüket. Diaconescunak különben eszébe sem jutott volna erről bármit is írni, ha egy különös helyen meg nem találja Lázár János beszédét: nem máshol, mint Eva S. Balogh amerikai történész Hungarian Spectrum nevű szenny­blogján, ahol a Yale nyugdíjas Kelet-Közép-Európa-szakértője az apokaliptikus Egy új hadüzenet: Igazságot Magyarországnak! címmel kommentálta a horthysta, fasiszta, revizionista, irredenta beszédet.
Megállapította: ,,Úgy látszik, az Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy új frontot nyit az Európa (sic!) elleni háborújában, ezúttal a trianoni békeszerződés újraértelmezéséért. Egy komoly fordulóponthoz értünk, ami baljós jel a térség békéjét tekintve.”
Pedig a térség békéje a párizsi békerendszer miatt borult fel, mert egy olyan sárkányfogat ültettek akkor el, amibe egy újabb világháborút is kódoltak, majd később egyik szörnyállamának szétesésekor egy pusztító és embertelen balkáni háborút. Késő bánat eb gondolat, de az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a helyébe kreált államalakulatok.
Eva S. Balogh az az ’56-os emigráns, aki az archetípusa annak a nyugati balliberális értelmiségnek, amelyik azzal üti agyon az időt, hogy Magyarország ellen hangolja az angolul olvasó közvéleményt, persze csak akkor, ha jobboldali kormány regnál a honban. Az utóbbi időben azzal font újabb balos babért a feje köré, hogy lenácizta a vitézi rendet Gorka Sebestyén jelvénye kapcsán. Ezért nem véletlen, hogy a román újságírók szívesen árulnak vele egy gyékényen, ha magyargyűlöletről van szó. Lapjaik sokszor szemlézik az írásait, mert ezek szerint magyar ügyben ő az illetékes.
És ebben a két írásban nőnek össze az álságos és félvállról papírra vett nácizások: immár nemcsak a vitézi rend – amelynek különben zsidó származású vitézei is voltak –, hanem Trianon emlékezete is azzá vált. Most pedig térjünk vissza a derék történészünkre, a román egységes nemzetállam szellemi őrebére, Klió balkáni cerberusára, aki rögtön revizionizmust ugat, ha Trianont neszel a közelben, pedig Lázár János egyértelműen kijelentette, hogy nem a területi revízió­ra gondol.
Diaconescu úr!
Az ön üldözési mániája akkor tetőzik, amikor azt állítja, hogy Lázár János állami propagandát végez, amikor külföldi ismerőseinek, barátainak elmondja a véleményét Trianonról. Utána – mint fentebb részleteztem – rögtön sikerül egy szellemi alvilágba alámerülnie az imádott Eva S. Baloghjával, amikor kiderül, hogy Trianon ugyanolyan rémséges dolog, mint Hitler és a Harmadik Birodalom.
Ön igazat mond, amikor azt írja, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen az erdélyi románok döntöttek arról, hogy Romániához csatlakoznak, hiszen az erdélyi magyarok ezzel sohasem értettek egyet. Az 1918. december 1-jei gyűlés csak a román történettudományban számít jogforrásnak, a határkérdést a trianoni diktátum szabályozta, hisz nemzetközi szerződésként felülír minden lokális döntést, jóllehet részben ez utóbbi követeléseit érvényesítette. De mit szól ön ahhoz az agyonhallgatott, másik nagygyűléshez, amelyik szintén 1918 decemberében volt Kolozsváron, még mielőtt a román katonák bevonultak volna a városba. Ekkor ugyanis az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottság kiáltványában önrendelkezési jogot követelt az erdélyi magyarságnak.
Idézzünk Mikó Imre Huszonkét év című könyvéből:
,,December 22-én Kolozsvárra tódultak a magyarság kiküldöttei, már akiket a román hatóságok nem tartottak vissza az elfoglalt részeken, és önrendelkező nemzetgyűlést rögtönöztek, válaszként a gyulafehérvári határozatokra (…) A gyűlés a Mátyás király téren zajlott le, huszonnyolc vármegye kiküldöttei, mintegy félszázezernyi tömeg részvételével. Apáthy elnöki megnyitójában klasszikus szavakkal fejezte ki a közhangulatot: Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. (…) Gyulafehérváron a román nemzeti komité kinyilvánította, hogy Magyarország 26 vármegyéjének románsága egyesül Romániával, és így a 26 vármegye területén lakó összes népesség Romániához tartozik. Ezen a területen csaknem négymillió nem románnal szemben csupán kétmillió-kilencszáznyolcvanezer-száznyolcvanhat román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni. A magyar nemzet nem fogja tűrni 26 vármegye elszakítását.”
Ezután Vincze Sándor felolvasta a nagy lelkesedéssel elfogadott határozati javaslatot, ami így szólt, és most jól figyeljen: „Keletmagyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.”
Erről az eseményről miért nem szól a dicsőségmámoros román történettudomány? Vigyázzon, mert Wilson kétélű fegyver, nehogy megvágja a kezét. Ha a wilsoni önrendelkezési pontokra hivatkozik, gondoljon arra, mi lett volna, ha minden közösség – mert a szubszidiaritás szép eszme, nemde? – eldönthette volna, hová szeretne tartozni. Erre hivatkozott a magyar békeküldöttség is, de a döntőbírák vétkesek közt cinkosan és némán ültek, hiszen mindenki tudta, ha elfogadnák ezt a jogos és a korszellem diktálta kérést, akkor a Magyar Királyságnak legalább a harmada, ha nem a fele egyben maradna.
Gondoljunk csak az 1921-es soproni népszavazásra, amelyben egy német többségű település és környéke Magyarországra szavazott. Játsszunk el bátran a gondolattal: mi lett volna, ha Szatmárnémetin, Nagyváradon, Aradon vagy éppen Kolozsváron és Kalotaszegen is szavazhattak volna?
Jegyezze meg, hogy Trianon nem a fantomfájdalmunk, mert addig valódi, amíg a Kárpát-medencei magyarokat másodrendű állampolgárként kezelik az utódállamokban, ameddig ellehetetlenítik az őshonos kisebbségek kollektív jogainak érvényesítését. Ön nyögvenyelősen olvashat forrásokat, ha a miniszter beszédéből kihagyta azt a lényeges részt, miszerint nem akarunk határrevíziót, majd az egész cikkét az újonnan meghirdetett revíziós propaganda elleni keresztes hadjáratra fűzte fel.
Ez inkább nevetséges, mint felháborító, de az, hogy ön megszabná, miről emlékezhetünk meg, és egy történelmi eseményről hogyan gondolkodhatunk, csak nagyképű és arrogáns.
Pataki Tamás Magyar Idők (Budapest)

Merkel megköszönte Johannisnak, amit a jogállam megerősítéséért tett
Románia stabil ország, működőképes gazdasággal - jelentette ki Klaus Johannis hétfőn Berlinben, az Angela Merkel német szövetségi kancellárral folytatott megbeszélésén.
„Azt hiszem, hogy sikerült azt az üzenetet közvetítenem, hogy a kormánykoalíció egy belső válsággal szembesült, de Románia egy stabil ország, működőképes gazdasággal. Kértem az érdekelteket, hogy mielőbb találjanak megoldást a kialakult helyzetre és ez minden bizonnyal meg is fog történni’ - nyilatkozta a román államfő a kancellárral közös sajtóértekezleten.
A német újságírók kérdésére, hogy a politikai válság befolyásolja-e az ország külpolitikáját, Johannis nemmel válaszolt. „Párton belül kialakult válsághelyzetről van szó. Ez a válság semmilyen módon nem befolyásolja az ország külpolitikáját” - szögezte le Johannis.
A német kancellár a német kisebbség híd szerepéről
Angela Merkel arról beszélt, hogy a romániai német kisebbségnek híd szerepe van a két ország közötti kapcsolatban, és erre a román államfő a legjobb példa. Közlése szerint egyeztetéseik a két ország közötti gazdasági kapcsolatokra is kiterjedt, különös tekintettel a digitális technikára. Tárgyaltak továbbá az Európai Tanács e heti brüsszeli üléséről, valamint a romániai reformfolyamatokról, amellyel kapcsolatban a német kancellár köszönetét fejezte ki Klaus Johannisnak „mindazért, amit a román jogállam megerősítéséért tett”.
A német kancellár nem kívánt állást foglalni a romániai politikai helyzettel kapcsolatban. „Mi azt szeretnénk, hogy megerősödjön a jogállam Romániában. A kialakult helyzettel kapcsolatban nem szeretnék állást foglalni, ez Románia belügye” - nyilatkozta Angela Merkel.
A kancellár arról is beszélt, hogy a kétsebességes Európa elvét néha helytelenül úgy értelmezik, hogy egyes országok nem vehetnek részt bizonyos projektekben. „Minden ország részt vehet az összes projektben, amennyiben teljesülnek a kellő feltételek, tehát nincs szó arról, hogy bármely államot kizárnánk” - szögezte le a német kancellár. maszol.ro

Merkel erősítene a romániai jogállamiságon
Románia stabil ország, és belpolitikai válságának nincs hatása a kül-, és Európa-politikájára – jelentette ki Klaus Johannis államfő hétfőn Berlinben az Angela Merkellel folytatott megbeszélése után. A német kancellár közölte, Románia belügyéről lévén szó, érdemben nem kommentálja a fejleményeket, a válságtól függetlenül azonban kiemelte, hogy Bukarestnek tovább kell erősíteni a jogállamiságot, a demokráciát és a korrupció elleni küzdelmet.
Újabb jelentős diplomáciai fegyvertényt könyvelhetett el Klaus Johannis, aki a Washingtonban Donald Trump amerikai elnökkel június 9-én folytatott megbeszélése után hétfőn Berlinben kezdett kétnapos hivatalos látogatást. A román államfőt egyaránt fogadta Angela Merkel német kancellár és Frank Walter Steinmeier államfő.
Trump elmélyítené az amerikai–román kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnök a Klaus Johannis román államfővel Washingtonban tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján az amerikai–román viszonyt dicsérte, s reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú kapcsolatokat tovább mélyítik. 
A Merkellel közös sajtóértekezleten óhatatlanul szóba került a bukaresti kormányválság, amelynek kapcsán Johannis igyekezett megnyugtatni berlini vendéglátóját, hogy Románia stabil ország, és a belpolitikai perpatvarnak nincs hatása a kül-, és Európa-politikájára.
A román államfő kérdésre válaszolva kiemelte, a „kormánykoalíció belső válsága” nem érinti Románia stabilitását és gazdaságának működőképességét sem. „A válság a külpolitikát és az Európa-politikát sem érinti, mert valamennyi számottevő politikai erő egyetért abban, hogy az eddigi irányvonalat követve megbízható és megfontolt politikát kell folytatni” – idézte az MTI Johannist.
Angela Merkel azt mondta, hogy nem kommentálja a fejleményeket, mert Románia belső ügyeiről van szó. A válságtól függetlenül kiemelte, tovább kell erősíteni a jogállamiságot, a demokráciát és a korrupció elleni küzdelmet, mert az eddigi vívmányok esetleges fellazítása azzal a következménnyel járna, hogy meg kellene kérdőjelezni más területeken elért eredményeket, ezért nagyon fontos a reformok folytatása. Krónika (Kolozsvár)

Johannis erősíteni akarja a transzatlanti kapcsolatokat
Románia kiváló pozícióban van jelenleg ahhoz, hogy a transzatlanti kapcsolatok támogatója legyen - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő a román diplomácia éves értekezlet során mondott beszédében. Az államfő elmondta, hogy Románia – az Amerikai Egyesült Államok szövetségeseként és stratégiai partnereként, illetve az európai projekt mellett elkötelezett uniós tagállamként kiváló pozícióban van ahhoz, hogy a transzatlanti kapcsolatok támogatója legyen. Johannis kiemelte, hogy minden diplomatának arra kell törekednie, hogy ezt a kapcsolatot tovább tudják erősíteni. Beszédében Johannis hangsúlyozta, Románia számára rendkívül fontos az USA-val való stratégiai partnerség elmélyítése. Ennek kapcsán kitért az államfő arra is, hogy a Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója új lendületet adott a partnerségnek. Az államfő kiemelte, a transzatlanti kapcsolatok megerősítése elengedhetetlen fontosságú mind a NATO, mind az Európai Unió biztonsága tekintetében. Klaus Johannis arról is beszélt, hogy Romániának aktívan hozzá kell járulnia az Európai Unió jövőjével kapcsolatos politikai gondolkodási folyamathoz, és azoknak a tagországoknak a körét kell erősítenie, amelyek az EU megerősítéséért szállnak síkra. „Minél közelebb kerülünk ehhez a kemény maghoz, annál inkább fogunk majd számítani döntéshozatal tekintetében, és nagyobb esélyünk lesz a fejlődésre” - fogalmazott az elnök, hozzátéve, ezt az álláspontot hangoztatta az Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfővel tartott egyeztetései alkalmával is.
agerpres; Transindex.ro

Sabin Gherman: Iohannis, most vasárnap velünk kell az utcára vonulnia!
Igen, tudom – egyes tanácsadói azt mondhatnák, hogy minden áron stabilitásra van szükség; de nincs nagyobb annál a pornál és hamunál, amit ezek most az országra szórnak.
A gonosz stabilizálódása, vagy ha tetszik, banálissá válása zajlik, lassan behatol a vérünkbe és elfáradtunk. A daganattól nem lehet csak kibeszéléssel megszabadulni. A megvédendőket sem lehet csak a Facebookon megvédeni, tetszikeket küldve annak a néhány tucatnyi embernek, aki még kitart a Győzelem (Victoriei) téren. Már nem elég egyik intézménytől a másikig sétálgatni, a himnuszt énekelve és „Az SZDP a vörös pestis!”-t skandálva; őket már nem érdekli, nem vagyunk intézmény. Az elején még megijedtek, de már kész. Iohannis nem öltheti magára a – tankönyvekben szándékosan eltorzított – néma királyi szerepet, mint 1947-ben; ők erre számítanak (ha a szerző I. Mihály király „sztrájkjára” utal, akkor az 1945. augusztus 21-e és 1946. január 7-e között zajlott – a szerk.). Ezek végső rohamot indítottak minden ellen, ami még normális volt ebben az országban. Mindenekelőtt a korrupció elleni harcot törnék le. És nemcsak az igazságügy élén álló nyájas alakról van szó, a hajtók kéz a kézben járnak. Az oktatás romokban, és már nem sok hiányzik ezeknek, hogy egy egész nemzedéket alája temessenek; a közpénz elpazarlása példátlan a történelemben, az állam már hét bőrt nyúz le rólunk úgy, hogy még egy autópályát, iskolát, kórházat sem ad érte cserébe. Nagy a nyüzsgés, az intézmények megteltek rokonokkal és haverokkal, autószerelők és járművezetők kerülnek stratégiai intézmények élére, a Parlament tele van a pártok közötti régi haverságok maradványaival. Iohannis, tudnia kell, hogy nekünk mindezeket jól meg kell fizetnünk, jobban, mint egy professzort vagy orvost, és ha majd csődbe megy ez az ország, ők azért is minket fognak hibáztatni. Vagy a külföldieket. Vagy a „cotroceni-i dajcsot”. De akkor már mindegy lesz. Iohannis, senki sem érdemli azt, ami napjainkban történik. Senki sem egy Rollsért vagy egy Rolexért hagyta itt ezt az országot, hanem azért, mert már nem bíztak; megrémültek, amikor meglátták gyermekeik fényképét, tízeseiket, színjelességük megünneplését. Eljön a pillanat, amikor már nem tudod feldolgozni a méreganyagokat, egyszerűen maga alá gyűr a helyzet, és hónapokon keresztül hajnali négykor riadsz fel: vajon milyen sorsunk lenne, ha elmennénk? Beszélnem kell a komámmal, mert már tíz éve „odaát” van… És repülőre ülsz és elmész és körülszimatolsz a másik, idegen országban, és azt látod, hogy az idegenség valójában itt van, abban az országban, ahol születtél és karácsonykor kántálni jártál. És nem akarsz elmenni, súlyos kövek nőnek a szívedre és nehézzé teszik azt; de „értük, a gyermekekért megyünk el; legalább nekik legyen jövőjük”… Iohannis, ez nem SZDP elleni harc. És nem az ellenzék (sic!) kedvéért kell lejönni az utcára. A régmúlt szovjet tankjait a mostaniak bunkósága és cinizmusa váltotta fel: két évismétlő a társa a hatalomban; igen, a kettes számú ember és a hármas számú ember szó szerint évismétlő; sőt, az egyik elítélt bűnöző, a másik még bíróság előtt áll. Ezek az ostoba tolvajok a végsőkig elmennek majd az uralkodási kiváltságért. Nem ezt érdemeljük. Az utcának támaszra van szüksége. Az ön érdekében, Iohannis, egyesek több száz kilométert tettek meg és a szavazófülke előtt beálltak a sorba. Vasútállomásaink fiatalokkal voltak tele, és egyik sem érezte úgy, hogy az idejét vesztegeti órákat állva azokban a pokoli sorokban. Mások a munkahelyüket kockáztatták arról beszélve nyilvánosan, hogy mit jelentene, ha Ponta lenne az elnök. Mások, sokan, mindent elkövettek és meggyőzték az öregeket, hogy önre szavazzanak – mert az öregek már belefáradtak a sok semmibe foszlott reménykedésbe. Ezeknek az embereknek támaszra van szükségük – hogy ne öregedjenek bele időnek előtte ebbe a sok reménykedésbe. Ha most nem ad határozott jelzést az utcának, ez az ország hosszú időre megbetegszik. Eddig csak olvastunk a két világháború közötti nacionalizmusról, most akár újra is élhetjük. A kormányon lévők már most is megtalálják az ügyeletes bűnösöket minden rosszért. A külföldi bankokat. A magyarokat. A zsidókat. Merkelt. Brüsszelt. Mi nem, mi szentek vagyunk, akik autópályákra és iskolákra és kórházakra és öntözőrendszerekre gondolva kormányzunk, de az idegenek nem hagyják – ezzel tömjük az Európai Unió legképzetlenebb és legbetegebb népének a fejét. Iohannis, láthatta, hogy az emberek már nem vonulnak apróságokért az utcákra, mindenki megtalálta az életcélját és mindenki igyekszik – jól-rosszul – saját maga sorsának kovácsa lenni. A mozgássérültek azért mentek a kormány épülete elé, mert csak dolgozni akarnak – igen, ők, az egykezűek, vagy egylábúak, vagy a kerekesszékbe kényszerítettek dolgozni akarnak ebben az országban, mely jobban törődik a segélyezettekkel, mint a dolgozókkal. Ezek az emberek a csúfság ellen vonultak utcára – igen, a csúfság az ok, amiért most egymás mellett vonulnak az utcákon az egészségesek és a betegek; és igen, minden betegségük ellenére azért vonulnak, hogy gyógyítsanak. Azt is láthatta, hogy üzletemberek összegyűlnek és a pazarlásról beszélnek riadtan, azt is láthatta, hogy falusi öregasszonyok a szájuk elé kapják a kezüket és hallgatnak – mert így csináltak az ő nagyszüleik is, amikor félreverték a harangokat. Menjen ki az utcára, és nézze meg az embereket – szürkék, gondterheltek. A bizalom utolsó morzsái vesznek oda, „és mi van akkor, ha benne vagyunk a NATO-ban, és mi van akkor, ha benne vagyunk az Európai Unióban? Hisz a tolvajlástól így sem szabadulunk meg…”. Tudja, hogy mit jelent ez, Iohannis? Egy történelmi korszak elpazarlását, a modernitás újabb elpuskázását. România liberă; Főtér.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Színes forgatag a Hunyad megyei Magyar Napok nyitórendezvényén
Égni kell annak, aki gyújtani akar!
Szombaton Déva főterén került sor a VIII. Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos nyitórendezvényére. Az idei mottóként szolgáló Válassz! felkérés már a kora délutánra időzített gulyáskóstolásban is megállta a helyét. A reggel még kitartóan szemerkélő eső ellenére hét csapat állt neki gulyást főzni, mindenki a saját receptje szerint aprította a jókora üstökbe a húst, csülköt, zöldséget, pityókát, fűszereket, s a magyaros ízt biztosító aranyló pirospaprikát, melyet mindannyian a tompai Dalos Pacsirtáktól kaptak ajándékba.
Elsőként a Csernakeresztúri Falusi Turizmus főzőcsapata készült el a gulyással, de hamarosan felszolgálásra készen állt az RMDSZ nőszervezete, a dévai református egyházközség, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság, a Corvin Riders, a málnásiak, valamint a Lengyel család főztje is. Félóra sem telt bele, az 50-70 literes üstöket fenékig ürítették az arra járók.
Színes kulturális műsor
Közben a színpadon is elkezdődtek az előadások. Kocsis Attila-Levente, fő szervezőként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Hantosi Népdalkör és Férfidalárda galgamenti, hajdúbihari, küküllőmenti, vajdasági népdalokkal nyitotta meg az előadások sorát.
A zeneszerető pedagógusok, szülők, diákok által alapított Tompai Dalos Pacsirták együttes Petőfi, Juhász Gyula, Wass Albert, Weöres Sándor, Ady, Radnóti, József Attila és Bereményi Géza megzenésített verseit hozták el Dévára. – A dévai kapcsolatunk Soór László kollegánk által alakult és a tompai Kékszivárvány egyesület pályázta meg az itteni fellépésünkhöz szükséges támogatást. Nagy örömünkre szolgál, hogy megismerhetjük ezt a vidéket, és itt is tolmácsolhatjuk a magyar költészet gyöngyszemeit – fogalmazott az előadást követően Vörös Mária, az együttes vezetője.
A megzenésített verseket néptánc követte a főtéri színpadon. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület bukovinai táncokat adott elő, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta együttese pedig rábaközi, moldvai, szatmári és széki zenére ropta a táncot. – Köszönettel tartozunk Tompos Krisztina Petőfi ösztöndíjasnak, aki a múlt tanévi dévai szolgálatát követően még visszatért hozzánk és segített összeállítani az előadás anyagát – mondták a Margaréta ifjú táncosai, akik a dévai Szivárvány Nyugdíjasklub énekkarának adták át a színpadot. Utóbbiak, Lengyel Izabella karvezető irányításával szólaltattak meg katona-, szerelmi és lakodalmas dalokat, Zsók Béla gyűjtéséből.
Középkori muzsika is felcsendült szombaton Déva főterén, a Dél-Erdélyért Kulturális társaság Renaissance Táncegyüttesének apraja-nagyja járta a középkorban Európa-szerte népszerű kontratáncokat.
Majd a magyar történelem került előtérbe. A málnási Tőkés József Általános Iskola diákjai Mihály Emese történelem-földrajz szakos tanár rendezésében adták el a Székelysors című drámajátékot, melyben a 650 éves Málnás település monográfiája és a magyar történelem kiemelkedőbb eseményei villantak fel, Kányádi-, Petőfi-versek, népdalok, valamint ismert magyar együttesek dalai révén.
A színes kulturális felhozatal közben a gasztronómia sem szorult háttérbe. A rövid idő alatt elkapkodott gulyás után székelyföldiek által sütött kürtőskalács és a Guiness Rekorder csapat több ezer palacsintája kínálkozott desszertként. – Negyedszer jöttünk el a Hunyad Megyei Magyar Napokra, 15 tagú csapattal Pusztaszerről, Zsombóról, Csanádpalotáról, Kevernesről és Békéscsabáról. Magunkkal hoztuk a teljes palacsintasütő felszerelést, mellyel már rekordot is döntöttünk, egy alkalommal 48 ezer palacsintát sütöttünk meg. Itt 50 kg liszt szolgált alapanyagul, becsléseink szerint 2300 palacsinta sült – számolt be a Gyuris Zsolt zsombói polgármester által vezetett csapat egyik lelkes tagja.
500 ige – 500 sütemény
A nap folyamán más desszert is előkerült a forgatagban. A dévai református egyházközség, a reformáció 500. évfordulója alkalmából, 500 ige – 500 sütemény jelszóval osztotta a gyülekezeti tagok által sütött aprósüteményt egy-egy bátorító bibliai idézet kíséretében. A süteményosztásból a vallásórás gyerekek is kivették részüket, az egyházközség standjánál pedig a lelkészcsalád mellett tevékenykedtek az IKE-sek is, vallásos témájú könyveket, ingyenes kiadványokat kínálva az érdeklődőknek.
Bemutatkoztak a dévai kézművesek
A református sátor tőszomszédságában állították fel standjukat a dévai kézművesek is. Daradics Annamária levendulás termékeket, Boboc Csilla gravírozott fa tárgyakat, Kajcsa Erika pedig egyedi díszítésű porcelánt hozott a vásárba. A mutatós és illatos termékek sok érdeklődőt vonzottak a standhoz. Aki azonban nem jutott oda, e héten szerdán ismét megtekintheti a dévai kézművesek alkotásait a Melite Református Gyülekezeti Házban.
Átadták a Barcsay Ákos-díjakat
A nyitórendezvény ünnepélyes mozzanata volt a Barcsay Ákos-díjak átadása. Az erdélyi fejedelemről elnevezett díjat az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete alapította 2013-ban, hogy minden esztendőben díjazzák a közösségi munkában kiemelkedő szerepet vállalókat. A díjat három kategóriában szokták kiosztani: egyházi vezetők, pedagógusok és civilszférában tevékenykedők körében – mondta Csatlós Zsófia Erzsébet megyei RMPSZ-elnök, aki lelkesítően konferálta fel a szombati rendezvény valamennyi momentumát. A Barcsay Ákos-díjat idén Széll Lőrincz megyei ifjúsági és sportigazgató, Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató és Winkler Gyula EP képviselő nyújtotta át a kuratórium által kijelölt három díjazottnak. Elsőként Koppándi Zoltán, a dél-nyugat-erdélyi unitárius szórvány egyházközség lelkipásztora vehette át a művészi kivitelezésű díjat, közösségteremtő és ökumenikus együttműködést szorgalmazó munkásságáért. Nagy taps kísérte színpadra az RMPSZ jelöltjét is: Lengyel Izabella tanítónőt, zenetanárnőt és karvezetőt, aki bő két évtizede oktat, nevel, kórusokat alapít és vezet, és pozitívan válaszol minden közösségi felkérésre, legyen az intézményvezetés, tanfelügyelői tisztség vagy éppen szakácsszerep egy-egy nagyobb rendezvényen. A civilszférából ezúttal a Böjte Csaba atya által javasolt Szemeti Krisztinát tüntették ki, aki közel húsz esztendeje hittel, szeretettel, kitartással neveli a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit.
Hajdani formáját hozta a Piramis
A díjkiosztást követően izgatott várakozás ülte meg Déva főterét. A késő délutáni órákban megérkezett a Piramis együttes stábja, s az egyre gyarapodó közönség türelmetlenül várta a fél kilencet, amikor színpadra lép a hetvenes években alakult nagy rockbanda. Kocsis Attila-Levente a Piramis-számok jó ismerőjeként konferálta fel ifjúkorának egyik kedvencét, s szép számban voltak még a téren, akik reménykedve várták, hogy felcsendül majd a Kóbor angyal, Gyere közelebb, az Őszintén akarok élni, Szabadnak születtem, Égni kell stb. És nem csalódtak, hiszen a közel egy évtizede újraalakult Piramis, Nyemcsok Jánossal (Csokival) az élen igazi bulit csaptak Déva főterén. Zenéjük magával ragadta az ifjúságot is, képviselői önfeledten tomboltak a színpad előtt. Lassan szüleik generációja is közelebb merészkedett, s diákkori bulik hangulatát idézve dalolták együtt: Nincs egy hely, ahova mehetnél/Nincs egy lány, akit szerethetnél. A Lupényból, Kolozsvárról, Vajdahunyadról, Magyarországról összeverődött közönség ráadást is követelt. A Piramis A nagy buli című lemezük legnépszerűbb dalával búcsúzott, vastaps közepette.
A Magyar Napok rendezvénysora azonban nem ért véget. E héten számos kulturális, közösségi programra kerül sor Hunyad megye számos településén. A részletes program lapunkban is megjelent, facebookon folyamatosan követhető.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Az Európai Néppárt sem az ukrán oktatási törvény, sem a migráció kérdésében nem elég határozott
Az Európai Parlament október végi munkahetén az Európai Néppárt (EPP) frakciója, valamint külügyi munkacsoportja egyaránt foglalkozott az újan elfogadott ukrán oktatási törvénnyel, valamint a migráció kérdésével – adta hírül Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A kereszténydemokrata frakció mindmáig a legnépesebb az európai törvényhozásban.
Az EPP külügyi munkacsoportjának keddi ülésén Cristian Preda külügyi bizottsági koordinátor és Tőkés László EP-képviselő, a parlament Külügyi Bizottságának (AFET) tagja azzal a javaslattal éltek, hogy a néppárti frakció támogassa a Petro Porosenko ukrán államelnök által immár – sajnálatos módon – aláírt új oktatási törvénynek az EP jövő heti plenárisán való napirendre tűzését, tekintettel annak a nemzeti kisebbségekre – köztük a románokra és a magyarokra – nézve hátrányosan megkülönböztető voltára.
A vita rendjén két egymással ellentétes álláspont alakult ki. Tőkés László úgy ítélte meg, hogy az új jogszabály a kisebbségi anyanyelvi és oktatási jogok drasztikus korlátozása által a legsötétebb sztálini időkre emlékeztet. Ukrajna a legjobb barátait, uniós integrációjának őszinte támogatóit – köztük Magyarországot és Romániát – sérti meg azáltal, hogy a magyar, román, bolgár, lengyel, szlovák kisebbségi oktatást szinte teljesen fel akarja számolni – mondotta képviselőnk, rámutatva arra, hogy az Unió a múltban is gyakran késlekedett a mostanihoz hasonló, sürgető ügyek melletti kiállásban.
Bocskor Andrea kárpátaljai Fidesz-képviselő ugyancsak az ügy napirendre tűzése mellett érvelt, sürgetve egyben az egységes európai normák alkalmazását, másfelől pedig az ukrán törvény normakontrollját a Velencei Bizottságban.
Elmar Brok, az AFET előző elnöke nagyfokú megértést tanított az őshonos kárpátaljai kisebbségek ügye iránt, sőt a kisebbségi oroszokkal szembeni ukrán ellenségeskedést is „kontraproduktívnak” ítélte, hiszen az egészben is akadályozza az ukrán válság rendezését. Felszólalásában arra is kitért, hogy „román és magyar barátaink ezek után el fogják veszíteni a kedvüket arra, hogy Ukrajnát támogassák”.
Michael Gahler német és José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra spanyol képviselők – másokkal együtt a kivárás mellett érveltek. Végül is az engedékenység, az értetlenség és az óvatosság kerekedett felül a vitában. Cristian Preda román képviselő is hiába szólalt fel a létükben veszélyeztetett nemzeti közösségek jogfosztása ellen, Sandra Kalniete ülésvezető az ügy elnapolását konstatálta, előirányozva ezzel együtt legalább azt, hogy az EPP közvetlen úton, a háttérdiplomácia eszközeivel próbáljon eredményt elérni az ukrán félnél.
Másnap a néppárti képviselőcsoport rendes ülésén vetődött fel újból az ukrán kérdés. Minekutána Manfred Weber frakcióelnök az Unió országainak időszerű kérdéseiről tartott általános politikai beszámolót, a vita rendjén Tőkés László ismét szóvá tette az ukrán oktatási törvény égető problémáját. Visszautalva az előző napi vitára, erdélyi képviselőnk az Európai Néppárt, a frakció és az uniós intézmények halogatás nélküli fellépését sürgette az ukrajnai nemzeti kisebbségek, illetve alapvető jogaik védelmében. Felszólalásában – egyebek mellett – megemlítette, hogy a jogkorlátozó törvénnyel szemben tiltakozásképpen Klaus Iohannis román államfő lemondta küszöbön álló ukrajnai látogatását. A kárpátaljai-bukovinai román közösség az iskolarendszerüket felszámolni akaró ukránosítási törekvések ellen emeli fel a szavát – mondotta –, hasonlóan a magyar közösséghez, amelyet valóságos tragédiaként érint mintegy száz iskolájának és egész oktatási intézményrendszerének várható megszüntetése. Itt nincs helye steril jogvitának és halogatásnak: a szovjet-orosz kommunista kisebbségellenes hagyományokat követő, diktatórikus és nacionalista ukrajnai rendszer puszta létében fenyegeti a magyarságot – mutatott rá.
Bocskor Andrea képviselő az ukrán hatalom cinikus ferdítéseit leplezte le, visszautasítva – példának okáért – az igaztalan orosz- és Putyin-barátság magyarok ellen irányuló rágalmát. Az „Európai soknyelvűség napján” igazán fontos volna, hogy az EP ne söpörje szőnyeg alá a diszkriminatív ukrán oktatási törvény kérdését – mondotta. Hozzászólásában Daniel Buda román néppárti képviselő is az azonnali fellépést sürgette.
A frakcióvezető ígéretet tett arra, hogy – előzetes kompromisszumos lépésként – a Néppárt és ő maga személyesen is kapcsolatba fog lépni ukrajnai testvérpártjukkal, illetve magával Porosenko államfővel.
Az általános vita rendjén Tőkés László a vasárnapi németországi választások, valamint a macedóniai belpolitikai helyzet kérdéseihez is hozzászólt. Gratulálva a CDU/CSU pártszövetség választási győzelméhez, ezzel együtt annak a véleményének adott hangot, hogy az elszenvedett 7–8%-os választási visszaesés egyik legfőbb oka minden bizonnyal Angela Merkel kancellár migrációs politikájának a hibáiban keresendő. Revideálnia kellene ezt a politikát, nagyobb figyelmet szentelve arra, hogy Európa, ebben pedig Németország és Magyarország megőrizzék keresztény-nemzeti identitásukat. A keresztény gyökereken alapuló Néppárt részéről jogos elvárás ez, mint ahogy a kancellár evangélikus lelkipásztori családból való származása alapján is nagyobb érzékenysége volna elvárható tőle az identitás vonatkozásában – zárta szavait képviselőnk.
Macedónia vonatkozásában annak a veszélyéről szólt, hogy a szocialista kormány 150 ezer migráns betelepítésére irányuló tervei a Magyarország és szomszédjai által többé-kevésbé lezárt balkáni útvonal újbóli megnyitásával fenyegetnek. A közelgő választásokra való tekintettel a Néppártnak határozott módon ki kellene állnia macedóniai néppárti szövetségesei mellett – mondotta Tőkés László. itthon.ma/nagyvilag

Báthory Napok: szilágysági kicsi város nagy ünnepe
A kitartó eső ellenére is sokan vettek részt a szeptember végén rendezett fesztivál rendezvényein a szilágysági városban. Az események csúcspontját idén a várjátékok jelentették.
A szeptember 20–24. között lezajlott fesztiválon különféle kontextusban többször is elhangzott, hogy Szilágysomlyó legismertebb szülöttje – akire méltán büszkék a városka lakói – Báthory István. Erdély fejedelme és Lengyelország királya Somlyó várában született 1533. szeptember 25-én. Bölcsője itt ringott a Kraszna-parti településen, a Meszes aljában, ahol a 16. században már állt a Báthory család vára. „Györgyösi Rudolf nevű utazó Szilágy-Somlyóról többek közt azt írja, hogy Szilágy-Somlyó már 1125-ben fennállott; továbbá ő is említi, hogy 1533-ban itt született Báthory István fejedelem. A fejedelem fényes neve, mely vármegyénk e sasfészkéből emelkedett ki, régi kegyeletes emlékeket elevenít meg Somlyó bemohosodott kövein” – írja Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájában.
1599-ben Giorgio Basta német-római császári hadvezér foglalta el a várat, de alig három év múlva már ismét fejedelmi birtok volt. A várat később I. Rákóczi Ferenc birtokolta, 1643-ban II. Rákóczi György, díszes ceremónia keretében itt kérte meg felesége, Báthory Zsófia kezét. Az 1670. február 15-i erdélyi országgyűlés Gyerőffy Györgynek juttatta a somlyói várat, majd hosszas pereskedés után 1677-ben birtokosa özvegy Bánffy Dénesné Bornemisza Kata lett. Miután az 1600-as évek derekán Nagyvárad török kézre került, a somlyói vár végvárként működött, és a fejedelem zsoldosai lakoztak benne. 1687-ben Lotaringiai Károly foglalta el a várat. Az évtizedek során a vár vesztett jelentőségéből, így az 1711-es szatmári béke után a várat a katonaság élelmiszerraktárként használta. Az épület állaga folyamatosan romlott, egy 1851-es felméréskor már számos épület hiányzott.
Alapítvány a megőrzésért
A kommunizmus idején Szilágysomlyó legjelentősebb műemlék-együttesének területén vendéglő és nyári kert működött, gyakorlatilag senkit sem érdekelt a vár és a birtok sorsa. A rendszerváltás után, végül a helyi értelmiség által 1992-ben létesített Báthory István Alapítvány egyik céljának jelölte meg vár megőrzését, anyagilag és munkával is hozzájárult ahhoz, hogy 2006-ban elkezdődhettek az állagmegóvási munkálatok, illetve a várudvar és vár teljes régészeti feltárása. A 25. kiadásához érkezett fesztivállal kapcsolatban Széman Péter, az alapítvány elnöke úgy emlékszik a kezdetekre, hogy Kovács András tanár 25 évvel ezelőtt azt javasolta, a római katolikus templom falára helyezzenek el kétnyelvű feliratot. Februárban még ennyi volt az elképzelés, 1993 szeptemberére ebből az aprónak tűnő gesztusból aztán megszülettek a Báthory Napok az alapítvány szervezésében. Akkor a rendezvények keretében egyebek mellett Báthory István-emléktábla avatására is sor került Tempfli József és Tőkés László püspökök jelenlétében. Negyed évszázaddal ezelőtt egy kevesebbek által ismert másfajta lengyel kapcsolatról is megemlékeztek: a lengyel származású Bem tábornok, az 1848–1849-es forradalom hőse, Szilágysomlyón vette át az erdélyi hadsereg főparancsnokságát, és nyújtotta ki kezét a román lakosság felé is. Lengyel–magyar–román barátság ide vagy oda, kezdetekben a román városvezetés azt is elvárta volna a szervezőktől, hogy azok minden beszéd, pohárköszöntő szövegét előbb románra fordítva nyújtsák be engedélyezésre – meséli a kezdetek negatív élményét Széman Péter. Azóta jócskán változott a helyzet, 2017-ben már magyar, lengyel, román zászlók lobogtak egymás mellett a városháza homlokzatán. A kétnapos rendezvény pedig ötnapos fesztivállá nőtte ki magát: mellé állt a polgármesteri hivatal, a városi tanács, illetve a fesztivál szervezésében részt vállalt a Daniel Stejeran által vezetett Turisztikai Információs Iroda is.
Lengyel „katonák” a várban
Szilágysomlyó városvezetése a rendszerváltás után több ország településével alakított ki testvérvárosi kapcsolatot, többek között a magyarországi Szarvassal, Albertirsával és Nyírbátorral. Azok is meghívást kaptak Szilágysomlyóra, és képviselőik jelentős sikerrel mutatkoztak be az idei Báthory Napokon. A szarvasiak a Tessedik Néptáncegyüttest, a Cervinus Teátrum színművészeit és a Szarvasi Harmonika Együttest mutatták be a szilágysági városban, Albertirsáról mások mellett Gérné Mezősi Aranka kisplasztikáit, Rónai-Pjeczka Mátyás pedig festményeit állította ki. Nagy érdeklődés övezte az Albertirsai Gospel Kórus koncertjét, amely a református templomban lépett fel. Nyírbátorból képzőművészek, a Bátor Mazsorett Csoport, a Nyírbátori Koncert Fúvószenekar és a Tinódi Kórus tisztelte meg jelenlétével a fesztivált.
Az ötnapos rendezvény csúcspontját a várostrom jelentette, ahol megelevenedett a középkor hangulata: karddal védték a bátor várlakók otthonukat a török hadak támadásai ellen. Ebből az alkalomból több mint 80 lengyel hagyományőrző érkezett Somlyóra, hogy bemutassa tudományát a helybélieknek. A lengyel védelmi minisztérium támogatásával még lovakat is hozott a Hussar Egyesület, így aztán a harcok teljesen élethű rekonstrukciójának lehettünk szemtanúi. A Lengyelországból érkezett, de magyarul is beszélő Szymon Wozniak, Báthory egyik „katonája” elmondta, nagy örömmel vettek részt a somlyói várjátékokon. „Feladatunknak tekintjük a hagyományőrzést, ez a várjáték pedig egyben tanulságos is, hiszen a szürke hétköznapokban elmélyülhetünk a történelemben, visszamehetünk az időben, feleleveníthetjük középkori őseink életének egy szeletét. Csodálatos vidékre látogattunk el, és büszkék vagyunk magyar származású királyunkra. Felemelő érzés ott járni, ahol Báthory született” – értékelte ittlétüket lapunknak Szymon. A várjáték a szemerkélő eső ellenére is sok kíváncsiskodót vonzott, főleg, hogy ezzel egybekötve szervezték meg a kézművesek seregszemléjét is. Az ötnapos rendezvény Báthory István fejedelem mellszobrának megkoszorúzásával és az albertirsai Gerje-Party Fúvósegylet szabadtéri hangversenyével ért véget. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közösen cselekedni, megmaradni
Sepsikőröspatakon együtt ünnepelte a reformációt a református, unitárius és evangélikus egyház, s jó testvérként a római katolikusok is részt vettek az eseményen. Az alkalomból a templomkertben kopjafát lepleztek le.
Nagy Adél evangélikus lelkész szószéki szolgálatát a Pál apostol a galátákhoz írt leveléből vett igére támaszkodva végezte. Mint mondotta, az elmúlt fél évezred sok jót hozott, társadalmunk fejlődött, technikai vívmányok sora gazdagítja mindennapjainkat, de bármilyen modern korszak is legyen a jelen, nem vagyunk elégedettek, tudjuk, érezzük, valami nagyon hiányzik lelkünknek. Teljes és szabad életet csak akkor élhetünk, ha az évezredek óta változatlant, Isten szavát befogadjuk szívünkbe – mondotta a fiatal tiszteletes. Nagy Zsolt Attila helybeli református lelkész örömét fejezte ki, amiért az egyházak ezekben a napokban egymás felé fordultak, a hívek ünneplőbe öltöztették szívüket, s közösen kulcsolták imára kezüket. A tiszteletes úgy fogalmazott, bár a jövőt nem ismerjük, nem tudjuk, ötszáz esztendő múlva lesz-e Sepsikőröspatakon magyar és református, unitárius, katolikus vagy evangélikus, de közös feladatunk, hogy megpróbáljunk tenni annak érdekében. „Ne hagyjuk hitünk és magyarságunk, kereszteljünk, konfirmáljunk, eskessünk, használjuk ünnepeinken templomainkat – így tegyünk a következő ötszáz év érdekében” – jelentette ki. Tordai Ernő sepsikőröspataki unitárius lelkész Unitárius reformáció címmel tartott rövid előadásában a valláskialakulásról és az unitarizmus legfontosabb hitelemeiről beszélt, valamint adatokat osztott meg a helybeli egyházközség történelméből. A Bodor Sándor katolikus kántor vezette ökumenikus kórus fellépését követően P. Magyarosi Imola színművész Babits Mihály Miatyánk című versét adta elő. A kedvezőtlen időjárás miatt a templom udvarán leleplezendő kopjafa adományozója, Para Zoltán mérnök is a templomban szólalt fel: bár a sepsikőröspataki közösségtől távol került, de szívében közel van hozzájuk – biztosította őket. A kopjafa készítője, Szabó Árpád a faragás során felhasznált motívumokról beszélve kijelentette: vizet, tulipánt, magyar keresztet, kelyhet, könyvet és a gömböt látunk, de ha azt szavakra fordítjuk, magyarságunkról, élni akarásunkról, egyházainkról és templomainkról mesélnek. Az áldást – ezúttal már kint, a szemerkélő esőben – Mátyás István lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője mondta, az egybegyűltek pedig közösen énekelték a székely és magyar himnuszt. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenkibe poloskát!
Belügyminiszternőnk, Carmen Dan majdnem egy évet töltött szolgálati lakásában, míg rájött, hogy lehallgató-készüléket rejtettek el fali telefoncsatlakozójában, valószínű azért, hogy alkalomadtán megzsarolják. De vajon mivel, hiszen nő lévén, például nőügyekkel nem lehet. Azt furcsállom, hogy miért csodálkozott annyira, ugyanis a házban régebb az amerikai nagykövetség kereskedelmi attaséja lakott. No már most, két lehetőség van: vagy az ott tanyázó volt diplomatát hallgattuk le mi, vagy ő szereltette be, hogy az amerikaiak lehallgassák a miniszternőt. Mert tőlük még az is kitelik, hiszen Merkel kancellár asszonyt és még vagy hetven munkatársát is figyelték éveken keresztül.
Hírszerzésünk szóvivője rögtön tagadta, hogy kezük vagy fülük benne lenne a dologban. Szóvivőjük így fakadt ki: „Az RHSZ nem hallgatja le a Románia belügyminiszterét, az ég szerelmére!” Hát, ha arra nem is, de esetleg saját hasznára? Az is lehet, hogy a miniszternő saját magát hallgatta le.
Volt nekem egy ismerősöm, aki amikor berúgott, könnyelmű ígéreteket tett ivócimboráinak, akik másnap azokat kezdték behajtani rajta. Mivel barátai egymásnak tanúskodtak, kénytelen volt betartani adott szavát. Aztán egy idő után elhatározta, hogy rögzíti beszélgetéseiket, és így alkoholbefolyás-mentesen ellenőrizheti utólag.
Rögtön gyanút fogtam, és elkezdtem kutatni, nálam vajon hol rejthettek el valami poloskát: titkos fület vagy szemet. Mivel nincs fali telefoncsatlakozóm, figyelmem a rendes fali konnektorokra terelődött. Nosza, ki is bontottam egyet, de nem jutottam el odáig, hogy meg tudjam nézni, van-e alatta valami szerkentyű vagy nincs, mert a konnektorhoz való piszkálásomkor úgy megrúgott, hogy elment a kedvem a további kutakodástól. Rájöttem, hogy a beszerelő nagyon profi munkát végzett, mert képes volt áramot vezetni a prizába. Nosza, hívtam egy villanyszerelőt, és leszereltettem az összes csatlakozóaljzatot. A lehallgatott beszélgetések alapján a szolgálatos fülek bizonyosan rájöttek szándékomra, és a botrányt elkerülendő, ők maguk szerelték le (irtották ki) a poloskákat, mert a szaki egyet sem talált. Így a többi feltételezhetően lehallgatásra alkalmas felszerelést próbáltam meg eltávolítani lakásomból. Közismert dolog, a bilinek is füle van, így ez esett legelőször áldozatul lehallgatókészülék-mentesítési akciómnak. Szorgalmas tevékenységem jutalmaként sikerült lelepleznem anyósomat is, amikor óvatosságból kikukucskáltam a kulcslyukon, és megláttam fülét, amivel hallgatózott. Rövid úton eltávolítottam a lakásból, füleivel együtt. Viszont hiába szabadultam meg az ilyen, aránylag kezdetleges eszközöktől, nem lehetek továbbra sem nyugodt, mert mindezek után is meg vagyok győződve, hogy követnek. Az igaz, ezt már korábban sejtettem, még amikor először mentem külföldre, és mobiltelefont vittem magammal. Mihelyt átléptem a határt, rögtön üdvözölt az egyik magyar mobilszolgáltató. A dolgot akkor annak tulajdonítottam, hogy ezek a telefontársaságok összejátszanak: ha le találok lépni, akkor is tudják felhajtani ki nem fizetett szolgáltatásaik árát, hiszen nem maradhatnak a kárral. Csodálkozom, hogy a repülőgépen kikapcsoltatják a bunkofont, hiszen ha le talál zuhanni a gép, nem bukkannak nyomomra, és nem tudják utánam küldeni képviselőjüket, hogy behajtsa rajtam – jobban mondva azon, ami marad belőlem – a szerződés lejártáig hátralevő követelést. Pedig, ha volna információjuk, hogy hol leledzem, például az óceán fenekén, akkor biztosan indítanának egy mélytengeri búvárt, hogy mentse, ami menthető, hajtsa fel, ami felhajtható, és húzza le például kezemről a karikagyűrűt, amivel részben lehetne kompenzálni az elmaradó díjakat. Az csak természetes, hogy minden telefonbeszélgetést elraktároznak legalább fél évre valahová, jó helyre, hogy alkalomadtán elő tudják venni tulajdonosa vagy mások megvádolására. Minket, magyarokat kétszeresen kell figyelniük, hiszen Romániára nézve – mint a titkosszolgálat jelentéseiből mindig kiderül – nemzetbiztonsági kockázatot jelentünk, így kiérdemeljük. Mindezeket látván, lemondtam a zsebtelefon-használatról, mert abban van mikrofon és egyben adó-vevő készülék is. Amikor ezzel kezdtem dicsekedni, letörték optimizmusomat, mondván, hogy a számítógéppel, sőt, a televízióval is ugyanez a helyzet, ezért rövid úton azoktól is megszabadultam. Már kezdtem egészen biztonságban érezni magam, amikor azt olvastam, olyan szerkezetek is vannak, amelyek az ablak rezgéséből kihámozzák a szobában történő beszélgetések szövegét. Ezért családommal kizárólag az udvaron társalogtam egy darabig, míg nem láttam egy olyan filmet, amelyben távcsőn keresztül a társalgópartnerek szájáról olvasták le, hogy azok mit pletykálnak. Így aztán, mintha fogunkat piszkálnák fogvájóval, titokban, csak úgy merünk beszélni a diófa árnyékában, mert akármikor leskelődhet utánunk egy űrhajó, repülőgép vagy drón.
Megértem a hatóságokat is, mert amióta Európában is megnőtt a terrorveszély, mindenki gyanús. Csak attól félek, a biztonság növelésére való hivatkozással kötelezik az embereket (természetesen saját érdekünkben!), hogy lehallgató chipet építtesenek be bőrük alá. Szerencsére, azért vannak nekem is jogaim, amelyekkel élhetek. Filmeken is látni, ahogyan gyanúsítottak szájába adják: jogom van hallgatni, bármi, amit mondok, felhasználható ellenem.
Csak nehogy elektródákat építsenek az agyunkba, hogy gondolatainkat is ellenőrizzék! Kuti János / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)