Ötven évvel ezelőtt, 1958. március 17-én, 25. születésnapján ítélik életfogytiglani börtönbüntetésre „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése” miatt. Életfogytiglani büntetés, amelyet hét évnyi börtön után harminc évig tartó kommunista rabsággá, majd közel húsz éve tartó mellőzöttséggé változtatnak a történelem alakítói. Életre ítélve, ez Rácz Sándor életútjának tömör foglalata. A Don-kanyarban hősi halált halt édesapja után a hadiárvák nehéz sorsát élte Izsákon. Huszonhárom évesen, 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke lett, és egy hónapon át gyakorlatilag Magyarország első számú vezetője, mindaddig, amíg a szovjet harckocsikkal az Országházba szállított Kádár János tőrbe nem csalja, és le nem tartóztatja. Életfogytiglani ítélet következett. Börtönévek Bibó István, Donáth Ferenc, Mérei Ferenc, Regéczy Nagy László, Nyugati László, Faddi Ottmár egyéniségformáló társaságában. Harminc évesen „szabadult”. Gyári munkás lett. Negyvenedik életévében titkosszolgálati merénylet áldozata, de életben maradt, életre szóló gerincsérüléssel. Negyven évesen, 1973. október 23-án a zsúfolásig megtelt Mátyás templomban Faddi Ottmár ferences szerzetes eskette. Határozott fellépésével elérte, hogy Nagy Imre miniszterelnök és vértanútársainak újratemetését ne a temető valamely útkereszteződésében, hanem a nemzet legfőbb terén, a millió embert is befogadó Hősök terén rendezzék meg. Mint az újratemetés egyik szónoka, 1986. június 16-án meglepte a műsor összeállítóit: előzetes egyeztetés nélkül, maga mellé szólított két fiatal énekest, és beszéde kellős közepén felcsendült Magyarország közel fél évszázada nem hallott, régi himnusza: Boldogasszony Anyánk... Erről a napról a sokaság egy fiatalemberre, Orbán Viktorra emlékezik, aki akkor a médiákba kiáltotta azt, amit Rácz Sándorék már harminchárom évvel korábban, és életük kockáztatásával tettek meg: Ruszkik haza! Rácz Sándor az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára nagyon készült. Egy évvel korábban már kiadta visszaemlékező kötetét, Parázsló szándék címmel. Élete mélypontját jelentette 2006. október 23-a, amikor a fennkölt megemlékezés helyett újból vér folyt Budapest utcáin. Rácz Sándor számára az sem jelenthetett vigaszt, hogy pár hónappal korábban, amikor jó néhány egykori ötvenhatos bajtársa elfogadni készült Gyurcsány Ferenc vacsorameghívását, ekként óvta őket: Egy percig se feledjétek, hogy holnap ezek ugyanúgy belénk lövetnek, mint tették őseik ötven évvel ezelőtt! A hetvenöt éves Rácz Sándor írja készülő új könyvét. /Rácz Sándor 75. születésnapjára. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2008. márc. 26./

2008. június 9. és 15. között játszották le Budapesten a Centrális Galériában a Nagy Imre-per teljes, ötvenkét órás hanganyagát, amelynek keretében az érdeklődők először ismerhették meg a népbírósági koncepciós eljárás minden részletét; a hanganyagot a per ötvenedik évfordulóján tették közzé, pontosan azokon a napokon és ugyanabban az időbeosztásban, ahogy az fél évszázada megtörtént. A Szabadság sorozatban közölte a per nyilvánosságra került anyagát, továbbá az üggyel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat. Vida Ferenc, a Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót halálra ítélő népbírósági tanács elnöke a rendszerváltás után, halála előtt közvetlenül sem bánta meg döntését. Vida Ferenc /sz. Csongrád, 1911/ részt vett a cionista mozgalomban 1932–1933-ban, közben elvégezte a jogi akadémiát, majd 1934-ben Tel-Avivba ment, ahol részt vett az ottani munkáspárt megalapításában. Magyarországon 1936-tól ügyvédjelölt volt, emellett az illegális kommunista mozgalomban is dolgozott. 1942-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték illegális kommunista szervezkedésért. Vida Ferenc nevéhez fűződik többek között Déry Tibor és társai, Erdős Péter, Haraszti Sándor és társai, Kardos László és társai, Lőcsei Pál, Mérei Ferenc és társai, Zsámboki Zoltán és társai, a Corvin közi felkelők fegyveres parancsnoka, Iván Kovács László és társai, a csepeli felkelők, Szente Károly és társai ellen lefolytatott per. Összesen húsz embert végeztetett ki 1956-os tevékenység miatt. Vida Ferenc 1990. november 7-én halt meg. 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak. A börtönben fűtetlen magánzárkákban laktak, betegségükre nem kaptak orvosi ellátást, ami miatt kiújultak Nagy Imre szívpanaszai. Összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. /Nagy Imre-per, 1958. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

Visszavenni Erdélyt
György Péter Állatkert Kolozsváron. Képzelt Erdély című kötetéről szervezett vitát a budapesti zsidó közösségi otthonban, a Bálint Házban a Mérei Ferenc Szakkolégium. Társadalomkutatók, újságírók vitatkozhattak a szerzővel a Trianon-trauma értelmezéseiről, az Erdélyről szóló mítoszok természetéről. Parászka Boróka tudósítása.
A budapesti kerekasztal beszélgetésen felszólalt Bárdi Nándor, Feischmidt Margit, Papp Z. Attila, Szerbhorváth György, Szilágyi Gáll Mihály valamint e tudósítás szerzője is. György Péter elsősorban irodalmi szövegeken, különböző életműveken, a szimbolikus terek értelmezésén keresztül keresi a választ ebben a kötetben arra, hogyan alakult az elmúlt évszázadban az Erdélyről való beszéd a magyar kultúrában. Karinthy Frigyestől Szilágyi Domokosig, Szabédi Lászlóig, Bretter Györgyig több életmű is egymás mellé rendelődik. Miféle kontextus jön így létre, és mire elég ezeknek az értelmezése? Megrajzolható-e ily módon az Erdély-képek, ideológiák története? Erről szólt az éles hangú vita, amelynek fontosabb szempontjait összegezzük. Papp Z. Attila kisebbségkutatóként úgy vélte, ez egy rendkívül gazdag könyv, rengeteg információ van benne azok számára is, akik nem Erdélyből származnak. Az azonban nem eldönthető – hangsúlyozta a kritikus, hogy kiknek szól ez a mű? Erdélyből nézve ugyanis – figyelmeztetett Papp Z. Attila – kevésnek tűnik. Az sem egyértelmű, hogy az irodalmi szövegeken keresztül megragadott Erdély „milyen Erdély”, és az az erdélyiség, amely a jelzett módon kibontakozik, kinek a valódi problémája, ha probléma? „Erdély nem az erdélyieknek gond, a csonka magyaroknak lehet kihívás, hogy mit jelent ez a térség. A kilencvenes években kerültem Magyarországra, és itt lettem valójában erdélyi, itt húzták rám a skatulyát” – magyarázta saját szempontjait a felszólaló, aki a módszertani kérdésekre kitérve elmondta: ismerve György Péter munkásságát, nem meglepő, hogy különböző irodalmi műveken keresztül próbál különböző történelmi korszakokat megérteni. De – vélekedett Papp Z. Attila – miközben a szerző mítoszt akar helyretenni, dekonstruálni, valójában újabb mítoszt teremt. Azt a mítoszt, hogy Erdéllyel nehéz foglalkozni, és ezt a probléma-összest, amelyet ez a térség, valamint az erről a térségről való beszéd, az erre való hivatkozás jelent – Magyarországon nem is lehet megérteni. „György Péter maga is mitizált gondolkodást folytat” – hangzott el a Bálint házban, ennek a kötetnek a problémája pedig az, hogy megkerüli a társadalomtudományos gondolkodást. Azt a gondolkodást – tette hozzá a társadalomkutató – amely a kilencvenes évek óta virágzik, de már a korábbi évtizedekben is működött. „Nincs jelen sem a néprajzi, sem a demográfiai, antropológiai ismeretek tömkelege, vagy csak egy-két utalás bukkan fel, hiányolom a nemzetközi szakirodalmat is, mert nem csak magyarul írtak Erdélyről” – figyelmeztetett az első felszólaló.
Inkább szól Magyarországról Szerbhorváth György szociológus is személyes szempontok felől közelített, mint olyasvalaki, aki 1992-ben költözött először Magyarországra a Vajdaságból. „Ez a kérdéskör, amit ez a könyv érint, olyan gitt, amit én is azóta rágok” – fogalmazott Szerbhorváth, aki szerint a kötet helyenként provokatív és problémaérzékeny. Ezzel együtt több szempontból „felháborítónak” nevezte György Péter munkájának több elemét. Például azt, hogy (Selyem Zsuzsa 9 kiló. Történet a 119. zsoltárra című művét idézve és arra hivatkozva) elmarasztalóan ír a Magyarországon tovább tanuló, az ország határain kívülről érkező diákok ellátásáról. Szerbhorváth emlékeztetett: a külföldről érkező diákok fogadtatása nem volt egyértelműen és egyöntetűen rossz, ő maga vajdaságiként kiemelt ellátásban, zavarba ejtő figyelembe részesült. „Az a gyanúm, hogy egyes határon túli írók a kelleténél is jobban traumatizálják magukat, mert ha ez nem így lenne, nem lenne miről írjanak. Trianon óta fel-fel bukkan, hogy a centrum nem tud mit kezdeni a perifériáról, Erdélyből Magyarországra érkező diákokkal. Én, vajdaságiakként éreztem a szolidaritást” – emlékezett vissza György Péter második kritikusa, aki azt is sérelmezte, hogy bizonyos életműveket – például a Gion Nándor életművét leegyszerűsítően, vagy tendenciózusan kezeli a Kolozsvári állatkert szerzője. „Gion Nándor jó tollú író volt, de nem az eszéről, hanem a karrierjéről volt híres. A hatvanas években ösztöndíjjal Magyarországra került, zsidózott egy sort, aztán visszament Vajdaságba. Írt egy bődületesen rossz naplókönyvet, és aztán kilencvenes években is belement olyasmikbe, amelyeket másképpen nem lehetett leírni, mint úgy, hogy etnikai sztereotípiákat alkalmazott, például cigányozott. Aztán megint Magyarországra érkezett és eljátszotta az áldozatot. Ezek a részek nekem nem tetszenek, mert ezt differenciáltabban is meg lehetett írni” – hangzott el a Bálint-házban. Bárdi Nándor történészként úgy vélte, ez a könyv több mint egy szöveg, a kötet nem más, mint György Péter érvényességkeresése. Mindaz, ami ebben a nagyon vitatott könyvben szerepel, a hozzászóló szerint sokkal inkább szól Magyarországról, szól a budapesti kulturális odafigyelés hiányáról, és a nemzetiesítési folyamatokról. „A magam fajta szakértőnek csapdahelyzete van. Felállhatnék és elmondhatnám egy 26 oldalas hibajegyzékben, hogy mi a baj ezzel a könyvvel. Összevethetném ezt a munkát T. Szabó Levente egyetemtörténeti és ideológiatörténeti írásaival, vagy Szilágyi N. Sándor ember–világ előadásaival. És kiderülne, hogy Péter egy provinciális csávó, miközben egy budapesti véleményvezérről van szó. Ez mégis egy fontos könyv, Németh László romániai útinaplójához hasonlítanám” – összegezte a kutató, aki az esszékötet javára írta a hihetetlenül széles kontextualizalizációt. „Ha erdélyi véleményeket hallok, akkor azok a következők: olyan szövegekről tesz említést ez a könyv, amelyekkel én még nem találkoztam, a második azt hogy »nem bírtam elolvasni«, a harmadik az, hogy »földhöz csaptam«” – mesélte saját tapasztalatait Bárdi, aki Papp Z. Attilához hasonlóan a „nagyon fejlett” szakirodalom, a vonatkozó román és a nemzetközi tanulmányok, kutatások használatát kérte számon György Péteren. Az éles szakmai kritika elismeréssel is kiegészült. „Azért fontos ez a könyv, mert egy véleményvezér trauma-listázásáról szól, szemben a hiszterizálással, amelynek a kialakításában, a kilencvenes években ő maga (ti. György Péter) is részt vesz. Tehát ebben a könyvben ő maga is önmaga ellen küzd” – vélekedett a hozzászóló, aki úgy vélte, mindezzel együtt „a szakmai hierarchiában” a legfontosabb teljesítmény ebben a témában Trencsényi Balázs A nép lelke című munkája, valamint a többszerzős, Feischmidt Margit által is jegyzett Kolozsvár kötet megjelenése. (Bárdi Nándor a Liana Grancea, Jon Fox, Rogers Brubaker és Feischmidt Margit által közösen szerkesztett Nacionalista politika és hétköznapi etnicitás egy erdélyi városban című kötetre utal.)
Mitikus vagy alulinformált kapcsolat Feischmidt Margit kulturális antropológus ehhez kapcsolódva úgy vélte, György Péter könyve egy közíró diagnózisa, keretes munka. Látlelet a kortárs magyar társadalom veszteseiről, akik a múltba menekülnek, a Trianom-traumát létrehozó Magyarországról. Erre a fajta múltba fordulásra, traumatizálásra három reakció van Magyarországon, és mindezekről ez a könyv beszél Feischmidt Margit szerint. Az egyik reakció az, amelyik létrehozza a múltba visszahelyezett Erdélyt, és működteti az ehhez kapcsolódó identitásipar. A másik tipikus reakció az elfordulóké, akik úgy vélik, ez a nosztalgikus, mítoszt teremtő ország nem a saját Magyarországuk, ezért nem foglalkoznak sem a mítosszal, sem Erdéllyel. A harmadik viszony, amit György Péter azonosít, a némaság, azoknak (a többségében erdélyi migránsoknak) a reakciója, akik nem találják a hangjukat ebben mitizáló Nagy-Magyarországban. „Megérintett engem ez a könyv” – vonta le a következtetést a társadalomtudós, aki maga is erdélyi származású migránsként telepedett át Magyarországra. Szilágyi Gál Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem média tanszékének oktatójaként szólt hozzá a vitához, György Péter kötetét provokatívnak nevezte, olyan munkának, amely megkérdőjelezi a centrum-periféria viszonyt a magyar kultúra területi megosztásában, és arra mutat rá, hogy ez egy többszólamú és nem hierarchikus kapcsolatrendszer. Az esszékötet fontos felismerése – tette hozzá Szilágyi Gál Mihály –, hogy „nincs életszerű mentális kapcsolata Magyarországnak Erdéllyel, mert ez a kapcsolat vagy mitikus, vagy alulinformált.” György Péter a kötettel kapcsolatban hangsúlyozta, az irodalmi szövegekre való hivatkozás (például a Szabédi életmű beemelése) kockázatos, de azért nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen, mert csak így lehet megértetni és közelebb hozni a magyarországi olvasókkal, hogy mi minden történt Erdéllyel, és az Erdélyre való hivatkozással. „Ma egy olyan ideológiai hidat próbálnak meghúzni, ami a Szent Magyarországtól a Szent Magyarországig tart, és közte nem volt semmi”.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Láng Zsolt
Közös Erdélyünk
György Péter: Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című könyvéről kerekasztal-beszélgetést szervezett a Mérei Ferenc Szakkollégium a budapesti Bálint Házban – tudósít Parászka Boróka az Erdélyi Riportban. A vitaesten Bárdi Nándor fontos munkának nevezte a könyvet, majd hozzátette: „A magamfajta szakértőnek csapdahelyzete van. Felállhatnék és elmondhatnám egy 26 oldalas hibajegyzékben, hogy mi a baj ezzel a könyvvel.” A beszélgetés résztvevői nagyjából hasonlóan vélekedtek, „megérintette” őket a könyv, miközben saját szakterületük vagy élettapasztalataik felől hiányosságait is jól látják.
Élet és Irodalom (Budapest),

Nagy érdeklődés Elek György könyvének bemutatóján
A vártnál többen jelentek meg Elek György új könyvének bemutatóján.
A párválasztásról, párkapcsolatról, házasságról és családról szóló kötetet eredetileg a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában mutattatta volna be a szerző, de közönség kinőtte a hivatal tanácstermét és a Református Gimnázium dísztermében bonyolították le a rendezvényt. Király Lajos esperes a könyv bemutatójának „nyitányaként" szokatlan, de annál hatásosabb eszközzel élt: Johann Sebastian Bach: Aria című művét hallgattatta meg a hallgatósággal, miközben néha megszakította a zenelejátszást, a jegyzetfüzetét a földre ejtette, a mobilját feltűnően nézte, a táskáját a vállára vette. A zene meghallgatása után elmondta, hogy szerinte a világ legcsodálatosabb zenei alkotása és harmóniája az Aria. Ilyen összhangra vágyik a család, a párkapcsolat és a házasság, azonban ezt az összhangzat-képet gyakran megzavarják nem várt események (konfliktusok, érdektelenség, felelőtlenség stb.).
A kapcsolatok olyanok, mint a zene: vannak benne szünetjelek/mosolyszünetek, mély- és magas hangok/mélységek és magasságok, tempós és lassú ütemek/különböző életszakaszok, moll-és dúr akkordok/szomorú és vidám időszakok. Dr. Locsmándi Miklós: A kortárs zene pszichikai eredményeinek tükrében című munkájából idézve vont további párhuzamot a zenevilág és az emberi kapcsolatok között. A bevezető gondolatok után került sor a könyv bemutatására, melynek három fejezetét taglalta az esperes.
Elmondta, hogy Isten első nemtetszést kifejező mondata a világ teremtésének hajnalán éppen a közösség érdekében hangzott el: „Nem jó az embernek egyedül lenni" (1Móz 2,18). A könyvet akár teológiai, pszichológiai, antropológiai, irodalmi vagy szociáletikai szempontból is vizsgáljuk, Mérei Ferenc gondolatához érkezünk, mely szerint az ember mások arcában, a közösségben ismerheti meg önmagát. (Közösségek rejtett hálózata, 1971). A részletes bemutatás után a szerző szólt az egybegyűltekhez, majd Király Lajos gondolatébresztő kérdéseire az illető témában jártas szakemberek és a hallgatóság közül lévők válaszoltak és reflektáltak.
szatmar.ro