Iskolák a határon túl
Nagyjából tíz évvel ezelőtt egyre több nyolcadik osztályt végzett partiumi magyar diák döntött úgy, hogy magyarországi középiskolában folytatja a tanulmányait. Ennek az oka vélhetően részben a jobb magyarországi iskolai körülményekben, részben pedig abban keresendő, hogy így megszabadulhattak a román nyelv elsajátításának a nehézségeitől, okafogyottá vált a képességfelmérő vizsgán az izgalom, s persze a román nyelv és irodalom, illetve az ugyancsak románul zajló történelem érettségi vizsgától sem kellett tartaniuk a Magyarországon tanuló diákoknak. Az akkori képességfelmérő vizsga román nyelv és irodalom próbáján nagyon sok jó képességű diák bukott el, s nekik az őszi pótvizsga után a legtöbb esetben már nem jutott hely a hazai magyar tannyelvű gimnáziumi osztályokban, ezért ezek a gyerekek itthon csak szakiskolában tanulhattak tovább. A magyarországi gimnáziumok azonban megoldást jelentettek erre a problémára, ugyanis az ottani tanintézmények nem kérték ezt a képesítést, szemben az itthoniakkal, így azok a diákok is gimnáziumi képzésben részesülhettek, akiknek a továbbtanulását megakadályozta volna a sikertelen képességvizsga.
Csökkenő tendencia. A tíz évvel ezelőtti kivándorlás divatja a nagyszalontai Arany János Általános Iskolát is érintette, éveken át sorra hagyták el a várost jól tanuló gyerekek, s kezdték a kilencedik osztályt többnyire a sarkadi Ady Endre–Bay Zoltán Gimnáziumban. Mára ez a folyamat lecsengett. „Évről évre csökken azoknak a diákoknak a száma, akik a határ túloldalán folytatják az iskolát, ezzel szemben több az olyan magyar gyerek, aki román tannyelvű osztályban tanul” – mondta lapunknak Tornai Melinda, a szalontai Arany János Általános Iskola igazgatónője, aki szerint manapság már nem azért mennek el Magyarországra a diákok, mert félnek a román nyelv nehézségeitől, hanem inkább azért, mert egy-egy adott szakképzést itthon nem kapnak meg. Az Arany János Általános Iskola idén végzett nyolcadikosai közül szeptember elején négy diák kezdte az iskolát magyarországi tanintézményekben, mind jó képességűek. Ketten családi okokból költöztek Magyarországra, két tanuló pedig azért ment el Békéscsabára, mert olyan szakképesítést szeretnének, amit itthon nem sajátíthatnak el magyarul.
Az elmúlt években minőségi változáson estek át Szalonta középiskolái, jól felszerelt tantermek, felújított épületek várják a gyerekeket, azonban vannak olyan szülők és gyerekek, akiknek az elvárásait még nem tudják teljesíteni a helyi tanintézmények, így mindig van néhány olyan diák, aki máshol próbálkozik. Mára a képességfelmérő vizsga egyszerűsödött, már nem ezen múlik a gimnáziumi továbbtanulás, viszont még sok olyan szakképzés van, ami magyar nyelven nem érhető el.
Nem csábítanak. Kíváncsiak voltunk, miként látják ezt a helyzetet a magyarországi iskolavezetők, ezért felkerestük Megyesi Tibort, a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium igazgatóhelyettesét és Klimaj Tamásnét, az Arany János Kollégium vezetőjét.
„Az első szalontai gyerekek 2000-ben érkeztek az iskolába, majd 2002-től évente öt-hat szalontai diák kezdte a kilencedik osztályt az iskolában. A nagy érdeklődés valószínűleg annak volt köszönhető, hogy ettől az évtől indult be a két tannyelvű képzés az iskolában, ami akkoriban a megyében egyedülálló tanulási lehetőség volt – mondja az igazgatóhelyettes. – Nagyjából 2008-ra lecsengett ez a folyamat, jelenleg csupán egy szalontai diáklányunk van.” Megyesi Tibor elmondta, nagyon sajnálják, hogy az utóbbi években nem érkeztek új szalontai diákok az iskolába, nem is igen értik, hogy ez miért van így, hiszen Románia uniós csatlakozásával a tanulás, a munkavállalás is könnyebbé vált, viszont a szalontai érdeklődés alábbhagyott. „Régebben sok szalontai diákunk volt, sőt, több tanár kolléga is dolgozott nálunk, igaz, a pedagógusok közül a legtöbben csak egyfajta »ugródeszkának« használták az iskolát.” Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sarkadi iskola nem reklámozza magát Nagyszalontán, nem szeretnék, hogy a két város közötti testvérvárosi kapcsolat esetleg megromoljon amiatt, hogy Sarkad „elcsábítja” a diákokat. A sarkadi iskolavezetés hozzáállása azért is példaértékű, mert az érdekeik nem ezt diktálnák, ugyanis a diákok létszáma alapján kapják az államtól a juttatásokat. A sarkadi iskolához kényelmes kollégium is tartozik, ott lakik az egy szem szalontai diáklány is. Klimaj Tamásné kollégiumvezetőtől megtudtuk, volt olyan év, amikor minden évfolyamról négy-öt szalontai gyermek lakott a kollégiumban. A bentlakás egyébként teljesen ingyenes minden gyereknek, a szalontaiaknak is, és az oktatásért sem kell fizetni, csak az étkezés kerül pénzbe.
Átjárók helyett áttelepülők. Felkerestük a hajdú-bihari Létavértest is, amelyhez több Bihar megyei nagyközség, kisváros is közel fekszik. Az Arany János Általános Iskolában Nagy Józsefné igazgatóval beszélgettünk. A nagyközségi jellegű kisváros iskolájában már rég túl vannak a sportterem létesítésén, nagyvárosok is megirigyelhetnék a 2006-ban felépült uszodájukat, ami önmagában eléggé vonzónak tűnhet a romániai diákok számára, annál is inkább, mivel például Székelyhíd alig néhány kilométerre húzódik Létavértestől a határ innenső oldalán. Az igazgatónő ezzel szemben nem kis meglepetésünkre elmondta, jelenleg egyetlen nyolcadikos romániai diákjuk van, az eltelt húsz esztendőben évente átlag egy-két „külsős” tanult náluk. Mivel telítettek az osztályaik, ezért nem is áll érdekükben a határon túlról diákokat toborozni. A mostani „egyke” ötödikes kora óta tanul náluk, könnyen beilleszkedett, semmiféle tudásbeli lemaradás nem volt tapasztalható nála a magyarországi társaihoz képest. Egyébként ahhoz, hogy külföldi gyermeket ingyen felvegyenek az iskolájukba, lakcímkártyával kell rendelkeznie – sorolta Nagyné, aki elmondta, további közel tucatnyi romániai származású tanulójuk van, akik még apró gyerekként települtek át Létavértesre szüleikkel. Az igazgatónő tapasztalata szerint nem az iskola felszereltsége, inkább a román nyelv tanulásától való ódzkodás miatt viszik a szülők gyermekeiket Magyarországra. Érmihályfalva szintén határátkelővel rendelkező érmelléki település. A város általános iskolájának aligazgatója, Varga Róbert tudomása szerint jelenleg egyetlen kisiskoláskorú sem tanul az anyaországban. Régebben volt egy-két eset, de tömegesen korábban sem jártak a határon túlra okosodni. A székelyhídi Oláh Katalin tanítónőnek két gyermeke tanult korábban Létavértesen. A most tizedikes Csenge lánya az ötödik osztályt kezdte Magyarországon, míg az immár ötödikessé cseperedett Fanni óvodába is oda járt. A tanító édesanya elmondása szerint ő nem helyeselte a lányok átvitelét, de férje nyomásának engedett, akinek szülei rég kitelepültek. Egyébként a kisebbik leányzót három évvel ezelőtt visszaigazolta a székelyhídi iskolába, míg Csenge tehetséges táncosként egy debreceni gimnázium tánctagozatán építgeti karrierjét. Oláh Katalin pedagógusként állítja, hogy a romániai oktatás magasabb színvonalú a magyarországinál, alaposabb a követelményrendszer. Ugyanakkor ő is osztja a létavértesi igazgatónő véleményét, miszerint a román nyelv tanulása alóli kibúvás a legfőbb oka az iskolacserének.
Más szülők épp ellenkezőleg igyekeznek elébe menni a dolgoknak, sok szalontai szülőhöz hasonlóan az Érmelléken is, magyar létükre román iskolába íratják gyermeküket, mondván, hogy ez a legbiztosabb útja a majdani érvényesülésnek. Például Kis József, tanár feleségével egyetértésben, már óvodáskorú apróságukat román csoportba íratta, vállalva a napi több kilométer ingáztatást. Erdélyi Riport (Nagyvárad)