Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Megyaszay Mihály
1 tétel
2015. február 21.
Az impériumváltás évei Háromszéken (1918–1920)
1918 végén a Székelyföld volt az a régió, ahol a román hatalomátvétel a legkorábban bekövetkezett. Az impériumváltás és az azt követő román berendezkedés eseményei ma már egyre több helytörténeti munka tárgyát képezik. A magyar, illetve a román történetírás eltérő viszonyulása az impériumváltás történetéhez, a gyakran felbukkanó sztereotípiák, mítoszok szükségessé teszik a majdnem száz évvel ezelőtt lezajlott események további kutatását.
A budapesti események, az őszirózsás forradalom, illetve a fegyverszüneti tárgyalások híre a háromszéki közvéleményt is izgalomba hozta. 1918. november 3-án megalakult Háromszék Vármegye Nemzeti Tanácsa, melynek elnöke dr. Király Aladár főispán, a titkára pedig Zayzon Ferenc főgimnáziumi tanár lett. A következő napon a vármegyeházán megtartott népgyűlésen döntés született a vármegyei tanács kiegészítéséről 35 taggal, valamint a nemzeti tanácsok megalakításáról járási szinten. Ezek a következők voltak: I. Kézdivásárhely, elnök: dr. Silveszter Ferenc gimnáziumi tanár; II. Kézdivásárhely járás, Megyaszay Mihály felsőcsernátoni református lelkész; III. Orbai járás, Szombathy István; IV. Nagyborosnyói szolgabírói kirendeltség, Kovács Árpád református lelkész; V. Sepsi járás, dr. Kiss Árpád ügyvéd; VI. Nagyajtai járás, dr. Ferenczy Géza. (Székely Nép – továbbiakban SzN –, 1918. nov. 6.) A hazatérő katonák, a háborús évektől megviselt lakosság egy része megpróbálta kihasználni a zavarodott helyzetet, így egyre több fosztogatásra, összetűzésre került sor, főleg a falvakban. Veszélyes helyzet alakult ki Előpatakon és Árapatakon, ahol a két falu román lakossága november 6-án és 7-én több embert megtámadott és kirabolt. (SzN, 1918. nov. 9.) A Háromszéki Nemzeti Tanácsnak, amelybe korábban több görög-keleti lelkészt is bevontak, gyors és erélyes intézkedések révén – 1918. november 6-án a vármegye területén statáriumot rendeltek el – sikerült a helyzetet normalizálnia. November 10-én megalakult a nemzetőrség első két százada. Ugyanakkor a nyugalom fokozottabb biztosítása érdekében a Nemzeti Tanács lovas őrjáratok felállítását is elrendelte. Az 1918. november 13-án Belgrádban megkötött katonai konvenció, mely előírta, hogy a magyar kormány köteles kiüríteni a Szamos folyásától keletre, valamint a Maros vonalától délre eső erdélyi és bánsági területeket, valamint Bácskát és Drávaközt, nyilvánvalóvá tette, hogy a román megszállás elkerülhetetlen. Az első román egységek már november 12-én kezdtek beszivárogni Székelyföldre. A Kézdivásárhelyi Nemzeti Tanács november 18-ai jelentésében arról számol be, hogy a határ román oldalán nagyszámú haderőt vonultattak fel, és időnként román járőregységek jelennek meg magyar területen. A magyar kormány csak november végén tett néhány erőtlen lépést a román egységek beszivárgásának megfékezésére, így több erdélyi városba, köztük Sepsiszentgyörgyre karhatalmat rendeltek. Ezek az intézkedések azonban nem bizonyultak eredményesnek. A Miniszteri Fegyverszüneti Bizottságnak küldött jelentés szerint Szentgyörgyön már a magyar lakosság körében is toborzott a román hadsereg, természetesen eredménytelenül. (Raffay Ernő: Erdély 1918–1919-ben, Magvető Kiadó, Budapest, 1987, 135–140., 336.) Többen követelték, hogy a Nemzeti Tanács még a románok bejövetele előtt ürítse ki a katonai raktárakat, és az ott felhalmozott értékeket árusítsa ki a lakosságnak, az innen származó bevételt pedig fordítsa a nemzetőrség fenntartására. Az őszirózsás forradalom egyik következménye volt a szociáldemokrata mozgalom megerősödése is. November 14-én a Szociáldemokrata Párt sepsiszentgyörgyi tagozata a városi díszteremben tartott népgyűlést. A Daragics József elnöklete alatt lezajlott gyűlésen több felszólaló élesen támadta a városvezetést, valamint a Nemzeti Tanács működését. A gyűlésen határozati javaslatot fogadtak el, amelyben követelték, hogy a Nemzeti Tanács tagjainak fele a munkásság köréből kerüljön ki, illetve adjanak át egy elnöki tisztséget. A határozat visszautasítása esetére kilátásba helyezték a polgári pártokkal és a nemzetőrséggel való kapcsolat megszakítását. (SzN, 1918. nov. 16.) November végén a még meg nem szállt területek küldöttei tartottak népgyűlést Kézdivásárhelyen, ahol a következő határozati javaslatot fogadták el: ,,1. A székely nemzet ragaszkodik Magyarország területi épségéhez, a nemzetiségek önkormányzata mellett és fenntartandó államegységhez. 2. Bármely eshetőségre is készen állva már most megállapítja, hogy a székelység jóval a honfoglalás előtt, mint szabad nemzet, itt székelt a Keleti-Kárpátok lábánál, és hazaszerető őseinket mint ilyen fogadta, velük a történelem folyamán testvéri kapcsolatba lépett, azonban sajátos nemzeti egyéniségét, tiszta jogegyenlőségen felépült népuralmi alkotmánytervezetét – úgyszólván végig a ’48-as teljes unióig – híven megőrizte. 3. Ez alapon minden erejéből tiltakozik a magyar egységből való kiszakítás, idegen államtesthez való csatolás gondolata ellen is. 4. Másfél ezer éves léte történelmi jogának birtokában Isten és a nagyvilág ítélőszéke, a békekonferencia előtt ezennel bejelenti igényeit az önrendelkezési jog alkalmazása tárgyában. 5. E tekintetben csatlakozik az Országos Székely Nemzeti Tanácshoz, s felkér minden székelyt, hogy igaz érdekeink megvédelmezésére haladék nélkül egybeseregeljék.” (Mikes Imre: Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1996, 152–153.) Háromszék tényleges katonai megszállására 1918. december első felében került sor. Sepsiszentgyörgyön az első román egységek – 120 főnyi katona Dumitru Ţigojan százados vezetése alatt – 1918. december 6-án jelentek meg. Azonnal lefoglalták a katonai raktárakat, elrendelték a fegyverek beszolgáltatását, a nemzetőrség feloszlatását. A Székely Nemzeti Múzeum épületét, amelyben már 1917 márciusától katonai járványkórház működött, a román katonaság hasonló célokra foglalta le. Néhány nappal később a vármegye másik városát, Kézdivásárhelyt is megszállták a Csíkszereda felől érkező román alakulatok. A román hadsereg első alakulatainak megjelenése a vármegye székhelyén elkeserítette a lakosságot. Egyesek fegyvert fogtak a megszálló csapatok ellen. December 17-én egy Mihály István végrehajtó által vezetett csoport és a román katonák között fegyveres összetűzésre került sor. A vérengzést végül dr. Király Aladár főispán személyes közbelépése akadályozta meg. A csoport vezetőjét a rendőrség letartóztatta, majd átadta a román parancsnokságnak. Erre az incidensre hivatkozva a román parancsnokság bevezette a cenzúrát, a 20 órai zárórát, megtiltotta a vendéglőkben az alkohollal való kiszolgálást, és elrendelte, hogy az idegeneknek be kell jelentkezniük a hatóságoknál. (SzN, 1918. dec. 18)
MÁR ISTVÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1918 végén a Székelyföld volt az a régió, ahol a román hatalomátvétel a legkorábban bekövetkezett. Az impériumváltás és az azt követő román berendezkedés eseményei ma már egyre több helytörténeti munka tárgyát képezik. A magyar, illetve a román történetírás eltérő viszonyulása az impériumváltás történetéhez, a gyakran felbukkanó sztereotípiák, mítoszok szükségessé teszik a majdnem száz évvel ezelőtt lezajlott események további kutatását.
A budapesti események, az őszirózsás forradalom, illetve a fegyverszüneti tárgyalások híre a háromszéki közvéleményt is izgalomba hozta. 1918. november 3-án megalakult Háromszék Vármegye Nemzeti Tanácsa, melynek elnöke dr. Király Aladár főispán, a titkára pedig Zayzon Ferenc főgimnáziumi tanár lett. A következő napon a vármegyeházán megtartott népgyűlésen döntés született a vármegyei tanács kiegészítéséről 35 taggal, valamint a nemzeti tanácsok megalakításáról járási szinten. Ezek a következők voltak: I. Kézdivásárhely, elnök: dr. Silveszter Ferenc gimnáziumi tanár; II. Kézdivásárhely járás, Megyaszay Mihály felsőcsernátoni református lelkész; III. Orbai járás, Szombathy István; IV. Nagyborosnyói szolgabírói kirendeltség, Kovács Árpád református lelkész; V. Sepsi járás, dr. Kiss Árpád ügyvéd; VI. Nagyajtai járás, dr. Ferenczy Géza. (Székely Nép – továbbiakban SzN –, 1918. nov. 6.) A hazatérő katonák, a háborús évektől megviselt lakosság egy része megpróbálta kihasználni a zavarodott helyzetet, így egyre több fosztogatásra, összetűzésre került sor, főleg a falvakban. Veszélyes helyzet alakult ki Előpatakon és Árapatakon, ahol a két falu román lakossága november 6-án és 7-én több embert megtámadott és kirabolt. (SzN, 1918. nov. 9.) A Háromszéki Nemzeti Tanácsnak, amelybe korábban több görög-keleti lelkészt is bevontak, gyors és erélyes intézkedések révén – 1918. november 6-án a vármegye területén statáriumot rendeltek el – sikerült a helyzetet normalizálnia. November 10-én megalakult a nemzetőrség első két százada. Ugyanakkor a nyugalom fokozottabb biztosítása érdekében a Nemzeti Tanács lovas őrjáratok felállítását is elrendelte. Az 1918. november 13-án Belgrádban megkötött katonai konvenció, mely előírta, hogy a magyar kormány köteles kiüríteni a Szamos folyásától keletre, valamint a Maros vonalától délre eső erdélyi és bánsági területeket, valamint Bácskát és Drávaközt, nyilvánvalóvá tette, hogy a román megszállás elkerülhetetlen. Az első román egységek már november 12-én kezdtek beszivárogni Székelyföldre. A Kézdivásárhelyi Nemzeti Tanács november 18-ai jelentésében arról számol be, hogy a határ román oldalán nagyszámú haderőt vonultattak fel, és időnként román járőregységek jelennek meg magyar területen. A magyar kormány csak november végén tett néhány erőtlen lépést a román egységek beszivárgásának megfékezésére, így több erdélyi városba, köztük Sepsiszentgyörgyre karhatalmat rendeltek. Ezek az intézkedések azonban nem bizonyultak eredményesnek. A Miniszteri Fegyverszüneti Bizottságnak küldött jelentés szerint Szentgyörgyön már a magyar lakosság körében is toborzott a román hadsereg, természetesen eredménytelenül. (Raffay Ernő: Erdély 1918–1919-ben, Magvető Kiadó, Budapest, 1987, 135–140., 336.) Többen követelték, hogy a Nemzeti Tanács még a románok bejövetele előtt ürítse ki a katonai raktárakat, és az ott felhalmozott értékeket árusítsa ki a lakosságnak, az innen származó bevételt pedig fordítsa a nemzetőrség fenntartására. Az őszirózsás forradalom egyik következménye volt a szociáldemokrata mozgalom megerősödése is. November 14-én a Szociáldemokrata Párt sepsiszentgyörgyi tagozata a városi díszteremben tartott népgyűlést. A Daragics József elnöklete alatt lezajlott gyűlésen több felszólaló élesen támadta a városvezetést, valamint a Nemzeti Tanács működését. A gyűlésen határozati javaslatot fogadtak el, amelyben követelték, hogy a Nemzeti Tanács tagjainak fele a munkásság köréből kerüljön ki, illetve adjanak át egy elnöki tisztséget. A határozat visszautasítása esetére kilátásba helyezték a polgári pártokkal és a nemzetőrséggel való kapcsolat megszakítását. (SzN, 1918. nov. 16.) November végén a még meg nem szállt területek küldöttei tartottak népgyűlést Kézdivásárhelyen, ahol a következő határozati javaslatot fogadták el: ,,1. A székely nemzet ragaszkodik Magyarország területi épségéhez, a nemzetiségek önkormányzata mellett és fenntartandó államegységhez. 2. Bármely eshetőségre is készen állva már most megállapítja, hogy a székelység jóval a honfoglalás előtt, mint szabad nemzet, itt székelt a Keleti-Kárpátok lábánál, és hazaszerető őseinket mint ilyen fogadta, velük a történelem folyamán testvéri kapcsolatba lépett, azonban sajátos nemzeti egyéniségét, tiszta jogegyenlőségen felépült népuralmi alkotmánytervezetét – úgyszólván végig a ’48-as teljes unióig – híven megőrizte. 3. Ez alapon minden erejéből tiltakozik a magyar egységből való kiszakítás, idegen államtesthez való csatolás gondolata ellen is. 4. Másfél ezer éves léte történelmi jogának birtokában Isten és a nagyvilág ítélőszéke, a békekonferencia előtt ezennel bejelenti igényeit az önrendelkezési jog alkalmazása tárgyában. 5. E tekintetben csatlakozik az Országos Székely Nemzeti Tanácshoz, s felkér minden székelyt, hogy igaz érdekeink megvédelmezésére haladék nélkül egybeseregeljék.” (Mikes Imre: Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1996, 152–153.) Háromszék tényleges katonai megszállására 1918. december első felében került sor. Sepsiszentgyörgyön az első román egységek – 120 főnyi katona Dumitru Ţigojan százados vezetése alatt – 1918. december 6-án jelentek meg. Azonnal lefoglalták a katonai raktárakat, elrendelték a fegyverek beszolgáltatását, a nemzetőrség feloszlatását. A Székely Nemzeti Múzeum épületét, amelyben már 1917 márciusától katonai járványkórház működött, a román katonaság hasonló célokra foglalta le. Néhány nappal később a vármegye másik városát, Kézdivásárhelyt is megszállták a Csíkszereda felől érkező román alakulatok. A román hadsereg első alakulatainak megjelenése a vármegye székhelyén elkeserítette a lakosságot. Egyesek fegyvert fogtak a megszálló csapatok ellen. December 17-én egy Mihály István végrehajtó által vezetett csoport és a román katonák között fegyveres összetűzésre került sor. A vérengzést végül dr. Király Aladár főispán személyes közbelépése akadályozta meg. A csoport vezetőjét a rendőrség letartóztatta, majd átadta a román parancsnokságnak. Erre az incidensre hivatkozva a román parancsnokság bevezette a cenzúrát, a 20 órai zárórát, megtiltotta a vendéglőkben az alkohollal való kiszolgálást, és elrendelte, hogy az idegeneknek be kell jelentkezniük a hatóságoknál. (SzN, 1918. dec. 18)
MÁR ISTVÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)