Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Göncz Kinga külügyminiszter is bírálta július 24-én Szlovákiát a szélsőjobboldali kormánykoalíciós partner, Ján Slota, Szlovák Nemzeti Párt elnöke hétvégi magyarellenes nyilatkozatai miatt. Gyurcsány érthetetlennek nevezte, hogy vannak régióbeli kormányzati politikusok, akik nem értik meg, hogy tiszteletben kell tartani egymás nemzeti önérzetét és büszkeségét, Göncz Kinga azt mondta, Ján Slota kijelentése megütközést keltett Magyarországon. Göncz Kinga emlékeztetett arra, hogy Ján Kubis szlovák külügyminiszter magyarországi útján ígéretet tett arra, hogy kormánya a jövőben elhatárolódik a magyarellenes és a kisebbségeket sértő kijelentésektől. Robert Fico szlovák miniszterelnök kormányának az emberi jogok és az európai értékek iránti elkötelezettségét bizonygatta július 24-én, elhárítva a felelősséget magától a koalíciós társ Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének, Ján Slotának botrányt keltő nyilatkozatáért. Slota, aki gyakran szidalmazza a szlovákiai magyar és roma kisebbséget, a Lidové Noviny című cseh lapban július 22-én megjelent interjújában jelezte: irigyli a cseheket, hogy elűzték országukból a szudétanémeteket, és ezért ma már nincs olyan gondjuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában. Slota a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) ellen is kikelt, amelyet szerinte be kellene tiltani, a magyar történelem két nagy alakját, II. Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost pedig a szlovákok gyilkosának nevezte. „Garantálom, hogy ez a kormány Európa-barát kormány lesz, beleértve mindent, ami ezzel jár” – hangsúlyozta Fico szlovák miniszterelnök. Fico kijelentette, nem felelhet mindazért, amit egyes politikusok mondanak. A június 17-i szlovákiai választásokat Fico baloldali Smer pártja nyerte meg, amely két szélsőségest párttal, a többszörös volt miniszterelnök, Vladimír Meciar balközép pártjával és a szélsőjobboldali nacionalista SNS-szel lépett koalícióra. /Elhatárolódott Ján Slotától Robert Fico. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./

2007 júniusában a magyar kormány egy héten belül két jelentős szomszédságpolitikai lépést tett, egyiket Románia, másikat Szlovákia irányában. Június 13-án a Külügyminisztérium – engedve a Romániában kormányzati tényezőként működő Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) felszólításának – hivatalosan magyarázatot kért a román féltől a román kormány magyar nemzetiségű informatikai és távközlési minisztere, Nagy Zsolt június 11-én bekövetkezett felmentése, valamint néhány egyéb, kisebbségpolitikai természetű kérdés tárgyában. Június 15-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, eleget téve szlovák partnere, Robert Fico meghívásának, Pozsonyba látogatott. A magyar és szlovák közlemények eltérőek a tekintetben, hogy a találkozón szó esett-e a tavaly augusztusban Nyitrán megvert magyar nemzetiségű diáklány, Malina Hedvig ügyének kivizsgálásáról, azonban a magyar fél ezt nem úgy vetette fel, mint a kétoldalú kapcsolatok egyik súlyponti, problematikus elemét. A magyar kormány a romániai magyar miniszter ügyében keményen, a szlovákiai magyar diáklány esetében engedékenyen lépett fel. Az RMDSZ vezetői indokoltnak látták, hogy a magyar kormány diplomáciai fellépését szorgalmazzák Nagy Zsolt ügyében. Ennek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szlovákiai látogatása előestéjén eleget is tett. Robert Fico a posztkommunista gyökerű, Smer nevű politikai formáció vezetője egy évvel ezelőtt alakított kormányt, koalíciós partnerül fogadva Vladimír Meciar pártját, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat (LS-HZDS), valamint a kisebbségellenes, nacionalista Szlovák Nemzeti Pártot (SNS). Mivel az Európai Szocialista Párt saját elveivel ellentétesnek ítélte a koalíciós partnerek ilyetén megválasztását, felfüggesztette a Smer tagságát az európai szervezetben. Alig egy hónappal a kormányprogram kiadása után Nyitrán egy magyar nemzetiségű diáklány, Malina Hedvig rejtélyes körülmények között inzultust szenvedett magyarsága miatt, majd az ügy kivizsgálása során egyértelmű eljárási mulasztásokat tanúsító rendőrséget, illetve ügyészséget a kormány látványosan védelmébe vette. A magyar közvéleményben meglepetést keltett, hogy Gyurcsány az ügy megnyugtató lezárása előtt meglátogatta szlovák partnerét és a Malina Hedvig ügyében tapasztalható ellentmondásokról nem tett említést Pozsonyban. A kisebbik magyarországi kormánypárt, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) több kétoldalú találkozót is tartott az RMDSZ-szel, jóllehet az európai politikai táborok szerint az RMDSZ-nek nem a magyarországi kormánypártok, hanem az ellenzék lenne a természetes szövetségese. /Budapest Analyses: A magyar kormány legújabb szomszédságpolitikai lépései. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

A pozitív diszkrimináció megvonásával riogatja a szlovákiai magyar iskolákat Ján Mikolaj oktatási miniszter, aki a nem szlovák nyelven tanuló diákok után kijáró 8 százaléknyi többletpénz megvonásán és az úgynevezett alternatív oktatás bevezetésén mesterkedik, egyszersmind a Magyarországon kiadott tankönyvek használatát is betiltaná. A miniszter szerint a magyar iskolák azért kapnak pluszpénzt, mert szlovák nyelven is oktatnak (szlovák nyelvet és irodalmat). Mikolaj szerint a magasabb fejpénz csak akkor lenne indokolt, ha a magyar iskolákban más tantárgyakat is szlovákul oktatnának. A Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) tartozó miniszter valójában ugyanazt szeretné elérni, mint elődje, az ugyancsak SNS-es Eva Slavkovská. Ő annak idején küzdött az alternatív oktatásért, ráadásul betiltotta a kétnyelvű bizonyítványokat, kiváltva ezzel a magyar szülők, pedagógusok és diákok tiltakozási hullámát. Mikolaj elődje, az előző kormány Magyar Koalíció Pártja (MKP) által delegált oktatási miniszter, Szigeti László szerint Mikolaj csúsztat. A többletpénz ugyanis nem a szlovák nyelv és irodalom oktatásáért jár, hanem azért, mert a szlovák iskolákkal szemben a magyar iskolákban a magyar nyelvet és irodalmat plusz óraszámban oktatják. Ez azt jelenti, hogy a magyar iskolák heti óraszáma kettővel magasabb, mint a szlovákoké. Mikolaj miniszter törvénytervezete szerint a jövőben, „összhangban a szlovák tantervvel”, a magyarul tanulók csakis Szlovákiában jóváhagyott, magyarra fordított tankönyvekből tanulhatnának. Mikolaj korábban már az egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézmény, a révkomáromi Selye János Egyetem „lefokozását” is előrevetítette, az egyetem működését anyagi természetű korlátozásokkal is nehezíteni próbálja. Megfigyelők szerint a Slota vezette koalíciós erő, amely kieszközölte a magyarok 1945 utáni meghurcolásához, jogfosztásához és vagyonelkobzásához a kollektív bűnösség elve szerint jogalapot teremtő Benes-dekrétumok parlamenti megerősítését, nem mond le agresszív asszimilációs törekvéseiről. Ezekhez a kormányfő, Robert Fico személyében és a kormány másik koalíciós pártjában, a Vladimír Meciar vezette Néppárt–HZDS-ben „eszményi partnerekre” talált. /Szlovák megszorítások a magyar diákok ellen? = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./

Ezen a héten a pozsonyi parlament elé terjeszti a közoktatási törvénytervezetet Ján Mikolaj miniszter, a nyíltan magyarellenes radikális Szlovák Nemzeti Párt /SNS/ politikusa, akinek kezdeményezése nem az egyetlen, amely csaknem kizárólag a szlovákiai magyarok ellen irányul. Ha a szlovák kormány nem tartja be a status quot, és nem módosít oktatási törvénytervezetén, a magyar szervezetek készek tiltakozó nagygyűléseket szervezni Dél-Szlovákia városaiban, falvaiban, Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. Előzőleg öt másik szervezettel együtt az MKP koordinációs tanácsot hozott létre, amely megszervezi és összehangolja a polgári engedetlenségig menő akciókat. Tarthatatlan, hogy a szlovákiai magyar iskolákban Magyarországon kiadott tankönyvekből, „más forrásokból” tanítsák a történelmet különösen, hogy a szlovák oktatáspolitika a történelemre és a földrajzra is más szemlélettel tekint, mint a magyarok – mondta Vladimír Meciar, a kormánykoalícióhoz tartozó Néppárt (HZDS) elnöke. A készülő törvény egyfajta cenzúrát vezetne be, csak a minisztérium által jóváhagyott tankönyveket lehet majd használni. Ugyanakkor emelkedne a szlovák nyelv oktatására szánt órák száma, egyúttal pedig csökkenne a magyar óráké. Márciusban az új egyházmegyei felosztás okozott rendkívüli csalódást a felvidéki katolikus magyarok körében. A magyarok már régen kérnek magyarul beszélő segédpüspököt, aki ellátná az összes magyar hívő pasztorációját. /Szőcs Levente: Sorvasztják a szlovákiai magyarságot. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./

Egy évtizeddel ezelőtt, 1998 tavaszán, alig néhány hónappal a parlamenti választások előtt, hatalmának átmentése céljából Vladimir Meciar pártjával, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal keresztülvitetett a parlamenten egy olyan választójogi törvényt, amivel elejét akarta venni az ellenzék megerősödésének, nagyjából kizárva a vele szembenállók koalíciózásának esélyét. A szlovákiai magyarságot három önállóan politizáló párt: a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Polgári Párt laza választási koalíciója (1994) képviselte a törvényhozásban, de így is kevesen, legalábbis nagyon kockázatosan ahhoz, hogy az új jogszabály szerint továbbra is a parlamentben képviselhessék a felvidéki magyarságot. A koalíció lépésre kényszerült, a szlovákiai magyar politikusok belátták, csak akkor juthatnak be a parlamentbe, ha a törvény szerint a magyar képviseletre leadott magyar szavazatok elérik a 15 százalékos támogatottságot. Szlovákia tíz százaléknyi magyarsága külön-külön pártokra szórt szavazatokkal, nem valósíthatta volna meg a parlamenti képviseletet, ezért a vezető politikusok a pártegyesítés mellett döntöttek: 1998 nyarán Dunaszerdahelyen a három párt közös közgyűlésén megalakult a Magyar Koalíció Pártja. Ezt követően a három párt már a Magyar Koalíció Párt név és választási jelkép alatt kezdte meg sikeres kampányát. Akárcsak Romániában az RMDSZ esetében, a kormányzati szerepvállalás miatt folyamatos külső és belső nyomás nehezedett az MKP-re, aminek ára volt, lazult a párt belső építése, a politikusok kevésbé figyeltek a szlovákiai magyar társadalom igényeire. Az MKP-t a választók megbüntették: 2006-ban félszázezerrel kevesebb támogató szavazatot szerzett, mint négy évvel korábban. Ennek ellenére Csáky Pál, az MKP elnökének nyilatkozata szerint az MKP nyolcéves kormányzati szerepvállalása több, mint vállalható. A nyolcéves kormányzás velejárója volt az is, hogy érdekcsoportok alakultak ki a pártban, illetve a párt körül. A tavalyi tisztújító közgyűlésen Bugár Béla alulmaradt Csáky Pállal szemben. Szembe kerültek egymással azok, akik – Csáky megfogalmazása szerint – „egyéni érdekek mentén politizáltak és azoknak a nagy csoportja, akik a közösségi értékek képviseletében látják az MKP küldetését”. Csáky kimondatlanul is Bugárra célzott. Kezdetét vette a Csáky–Bugár nyílt konfrontáció. /Lokodi Imre: Tíz éves a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 30./

Szlovákia közéletében veszélyes irányba fordult a nemzetiségek és fajok ellen irányuló gyűlölködés – állapította meg nyilatkozatában az ország belpolitikai folyamatait elemző civil intézményhez, a Közéleti Kérdések Intézetéhez (IVO) tartozó értelmiségiek testülete. A mintegy harminc szlovák és néhány szlovákiai magyar értelmiségi által aláírt dokumentum rámutat: "Ján Slota magyarellenes kirohanásaiból összeállítható a bárdolatlanság, az intolerancia és az agresszivitás katalógusa". Az aláírók szerint ennél is riasztóbb tény, hogy "ezeknek az idegengyűlölő, a valódi hazafiságtól távol eső megnyilvánulásoknak nincs semmilyen komolyabb elvi-eszmei nyomatékkal bíró kritikai visszhangja" Slota kormánykoalíciós partnerei részéről. "Éppen ez a felelőtlenség jelent új helyzetet a szlovák társadalomban, mert a politikai kultúrát és az egész ország lelkiállapotát rendkívül veszélyes mélységbe taszítja. A nacionalista közbeszéd olyan politikai fegyverré vált, amely a negatív előítéleteken alapuló legprimitívebb ösztönöket veszi célba. Mivel hatékonynak bizonyul, további politikusokat ösztönöz arra, hogy ugyanezt a retorikát magukévá téve a politikai ellenfeleikkel folytatott csatározásaik során maguk is egyre nyíltabban adjanak hangot saját etnikai és faji előítéleteiknek" – áll a szlovák parlamentben elhangzott zsidóellenes megnyilvánulásokra, Stefan Harabin igazságügyi miniszter és Vladimír Meciar néppárti (HZDS) elnök antiszemita célozgatásainak veszélyére is nyomatékosan figyelmeztető dokumentumban. /Szlovákiai értelmiségiek állásfoglalása: Veszélyes irányba fordult a gyűlölködés. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./

Ján Slota, a Robert Fico kormányához tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke ismét a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) és annak házigazdáját, Szili Katalint támadta a szlovák Joj Televízióban. Azt mondta, hogy az „intézményesített KMKF szó szerint a magyar parlament kamarája”, és azt állította, hogy a szlovák parlament MKP-frakciójának képviselői az Országgyűlés házelnöke, „Katalina Sziliová Szlovákia területi egységének megbontását célzó utasításainak rendelik alá magukat”. Miközben Magyarország mostohán bánik a területén élő kisebbségekkel, „a független Szlovák Köztársaság területén az állam hivatalos nyelvén nem tud szót érteni” – mondta Slota, kifogásolva, hogy a magyarok magyarul beszélnek. Slota ezúttal koalíciós partnereit, Robert Fico kormányfőt, a Smer-SD elnökét és a Néppárt-HZDS élén álló Vladimír Meciart is bírálta, amiért szerinte nincs bennük elég kurázsi ahhoz, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselőit a pozsonyi parlament előtt számoltassák el arról, „szlovák képviselői esküjüket megszegve” mit követtek el Budapesten Szlovákia ellen. Közben Budapestre készül vizsgálódni Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes, hogy beszámoljon a szlovák parlamentnek arról, mit követtek el az MKP képviselői, amikor részt vettek a KMKF szeptember 12-i ülésén. A Fico-kormány emberi és kisebbségi jogokat felügyelő alelnöke a három szlovák kormánypárt felkérésére októberben tesz jelentést a pozsonyi parlamentnek, amely felelősségre akarja vonni az MKP-t. /Slota újabb kirohanása. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./

Éles hangú felszólalásokban utasították vissza szlovák európai parlamenti képviselők az Európai Parlamentet (EP) brüsszeli plenáris ülésén, napirend előtt országuknak a magyar kisebbségre vonatkozó politikáját ért vádakat. Tőkés László előzőleg felszólalva arról beszélt, sajnálattal állapítja meg, hogy „szélsőségesen nacionalista propaganda folyik a szlovákiai magyarok ellen, megfélemlítő hisztériakeltés érvényesül”. A püspök arra kérte az EP-t, annak elnökét és az Európai Bizottságot, hogy „lépjenek fel az emberi jogok durva megsértése, a Szlovákiában eluralkodó etnikai intolerancia, verbális agresszió és diszkrimináció ellen”. Tőkés László egyúttal késznek mondta magát „közvetítői szerepet vállalni a magyar-szlovák megbékélés érdekében”. Négy szlovák EP-képviselő viszont ezt követően bizonygatta, hogy a szlovák kisebbségi politika megfelel az európai normáknak, és a kormány ráadásul a javítására törekszik. Az egykori miniszterelnök Vladimír Meciar pártjához (Néppárt-HZDS) tartozó Kozlík azt állította, „a magyarok évek óta azt a benyomást keltik, hogy a magyarságot a határon kívül elnyomják”. Mint mondta, az európai vezetők ugyanakkor „nem tudnak arról”, hogy a magyarok sokszor „Nagy-Magyarországról beszélnek”. Párttársa, Belohorská asszony úgy vélte, míg Magyarországon „a szlovák kisebbséget kegyetlenül asszimilálták”, Szlovákiában „főleg a magyar kisebbség kivételes előnyöket élvez”, mint a magyar nyelvű oktatás. A vezető kormánypártot, a Smert képviselő Benová azt hangoztatta, Szlovákia tiszteletben tartja az etnikai kisebbségi jogokat. Sajnálatát fejezte ki egyúttal, hogy a magyar EP-képviselők az egyperces felszólalásokat kihasználva „minden egyes alkalommal a szlovák kormányt és polgárokat támadják meg”. Kifejtette: a szlovák kormány szeretne jószomszédi viszonyt kialakítani Magyarországgal, de ehhez két partnerre van szükség, és eddig úgy tűnik, „csak a szlovák kormány nyújtja ki a kezét”. Koterec (ugyancsak Smer) szintén azt hangsúlyozta, hogy a szlovák kisebbségi politika már ma is megfelel az európai normáknak. „Ha a feszültséget szítjuk, az mindenki számára lehetetlenné teszi az életet” – szögezte le. Mással foglalkozó felszólalásának végén Olajos Péter (MDF) eljárásjogi kérdést vetett fel a témával kapcsolatban. Arról érdeklődött, hogy „a magyarok ellen gyűlöletbeszédet mondó képviselők miért beszélhettek kétszer”. /Éles felszólalások az EP-ben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

Aránytalanul keveset foglalkoznak a határon túli magyar médiumok a más-más országokba szakadt magyarság társadalmi-politikai helyzetének megismertetésével, a szomszédos és „baráti” demokráciák magyarellenes jelenségeinek elemzésével. Továbbra is számolni kell a kisantanti logikával, amellyel a többségi nemzetek igyekeznek a magyar kisebbségeiket elszigetelni, ellehetetleníteni, végső soron asszimilálni őket. Öt évvel ezelőtt a felvidékiek ugyanazzal a választási kényszerrel szembesültek, mint a romániai magyarság az ezredfordulón, amikor a kisebbik rossz ürügyén tömegesen szavazták a hatalomba Ion Iliescut Vadim Tudorral szemben. Ivan Gasparovic ellenjelöltje 2004-ben az a Vladimir Meciar volt, aki kormányfőként is inkább magyarellenes retorikájával vált közismertté, semmint kormányzati teljesítménye miatt. Azután kiderült, hogy a magyarfaló Meciar nem a szélsőségesség legalja Pozsonyban. Jan Slota már Magyarországra szabadítandó tankokkal, turul-ijesztő kettős keresztekkel és szentistváni bóhóckodással sértette vérig a Kárpát-medence magyarságát. Az idei, szlovákiai elnökválasztási kampány hangulatát mi sem jellemzi jobban, mint ennek a diplomáciai pengeváltásokat is provokáló politikusnak a sommás megjegyzése, miszerint az új szlovák államfőnek az a feladata, hogy „helyesen viszonyuljon” a szlovák nemzethez és a szlovák államhoz. „Ez sajnos csak az egyik jelölt esetében lehetséges, mert a másiknak, a nőnemű jelöltnek ez a viszonya kissé zavaros” – állította. Iveta Radicova volt ugyanis az a bizonyos „nőnemű jelölt”, aki magyarajkú választóit – Szlovákia választásra jogosult állampolgárainak egytizedét – anyanyelvükön is megszólította. Nyilván képletesen, hiszen a több nyelven is folyékonyan beszélő, publikáló Radcova magyarul nem tud. A választási kampány idején is képes volt az elhíresült tankönyv-vitában a magyarság álláspontját megvédeni. Gasparovic és támogatói sikeresen tematizálták a közbeszédet Radicova ellenében, és ennek eredményeképpen Radicova nem túl nagy különbséggel ugyan, de végül alulmaradt a második fordulóban. A magyarok mozgósításával pedig egyértelművé válhat a mindenkori szlovák politika számára, hogy a választópolgárok egytizedének a bizalmát egyszerűen tisztességes politizálással is meg lehet szerezni. /Laczkó Vass Róbert: Körmagyar analógiák. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./

Román lap: a romániai magyar szavazók csak a "korruptak" és "szélsőségesek" között választhatnak
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
A romániai magyar szavazóknak nincs más lehetőségük, mint a "korruptak" és a "szélsőségesek" között választani, ellentétben a szlovákiai magyarokkal, akik Bugár Béla pártját juttatták be a parlamentbe, elfogadva azt az elvet, miszerint a magyaroknak és a szlovákoknak együtt kell dolgozniuk a közös megoldások érdekében - olvasható a Romania libera szerdai cikkében.
A bukaresti napilapban Cristian Ghinea, az Európai Politika Román Központjának igazgatója írt cikket erről a témáról. Úgy fogalmaz: a szlovákiai választási eredmény sokkhatást okozott mind Budapesten - ahol Orbán Viktor kormánya a hagyományos magyar pártot támogatta -, mind Szlovákiában, ahol a szélsőjobboldali magyarellenes párt, akárcsak Vladimir Meciar nacionalista pártja szintén kimaradt a parlamentből.
A szerző szerint Románia és Szlovákia hasonló helyzetben van, amennyiben mindkét országban nagy létszámú magyar közösség él. Szlovákiában azonban a hétköznapi magyar választó megtörte az etnikai politizálás "ördögi körét", azt az elvet, miszerint "félünk a többségtől, ezért állandóan a sajátjainkra szavazunk, függetlenül attól, hogy rokonszenvesek-e számunkra vagy sem".
A cikkíró szerint Romániában ugyanez a "rejtett dráma" súlyosabb formában nyilvánul meg, mivel - mint a szerző fogalmaz - a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) "mérsékelt, de korrupt" vezetők irányítják. A szerző úgy tudja, hogy ezekkel a vezetőkkel a "kívülállók egy csoportosulása" áll szemben, amelyet Tőkés László "lelkipásztor" vezet, és ezeknek az embereknek nincsenek személyes üzleti problémáik, de a szélsőség felé hajlanak (a cikk írója nem tesz különbséget a Tőkés vezette Erdélyi Nemzeti Tanács és a Szász Jenő által irányított Magyar Polgári Párt között, ez utóbbiról egy szót sem ejt, a tud.). Így a szegény romániai magyar szavazó folyton csak a "korruptak" és a "szélsőségesek" között kénytelen választani - állapítja meg a szerző.
A cikk további részében eszmefuttatás olvasható arról, hogy a szélsőségesek veszítettek Tőkés Brüsszelbe való "száműzésével", ami Ghinea szerint zseniális húzás volt az RMDSZ részéről. Ezzel ugyanis nem tört meg a magyar szavazóbázis, de adtak valamit Tőkésnek, hogy távol tartsák Romániától - véli a szerző. Hozzáfűzi: az RMDSZ margóra szorította Eckstein-Kovács Pétert is (aki most Traian Basescu államfő egyik tanácsadója, a tud.), márpedig a szövetségen belül ő az, aki a becsületességért és a liberalizmusért emeli fel szavát. MTI

Nyilatkozat
Cs. Gyímesi Éva, az erdélyi magyar irodalmi és akadémiai élet közmegbecsülésnek örvendő nagyasszonya e hónap elején Magyarországon visszafordult az idő. Üzenet Erdélyből címmel rendhagyó interjút adott a 168 óra című hetilapnak. Hivatkozott szövegében – egyebek mellett – nem kevesebbet és nem mást állít, mint a következőket:
* Véleménye szerint „1989 óta sehol sem rombolták le olyan gyorsasággal a jogállamot, mint Magyarországon. Orbán Viktor ebben „csúcstartó” – mondja a professzorasszony, hazánk jeles miniszterelnökét egyenesen Meciar, Fico, Slota és Kacinski „populista vezetőkkel” tartva egy sorba illőnek.
* Megítélése szerint az Orbán-kormány a magán-nyugdíjpénztárak államosításával „lényegében ugyanúgy járt el, mint hajdan Rákosiék, akik szintén a közérdekre hivatkozva, egyszerűen elkobozták a földeket”.
* Lényegében a magyar nemzet létét kérdőjelezve meg, Gyímesi Éva a továbbiakban ekképpen fogalmaz: a Fidesz politikusai „folyton a »magyar emberek« nevében nyilatkoznak, mintha létezne ilyen homogén közösség”.
* A riporter azon képtelen gondolatára rájátszva, mely szerint a jelen viszonyok között a magyarországiaknak – „a diktatúra elől menekülve” – netalán Romániában kellene „védelmet keresniük”, a kolozsvári írónő az anyaország rovására, összehasonlításképpen azt állapítja meg, hogy: „Romániában most minden nézet megfogalmazódhat az anyanyelvű médiában anélkül, hogy retorziótól kellene tartani. A román média egy része pedig jelenleg még mindig jelentős ellensúlyt képvisel a hatalomhoz való viszonyában”.
* Interjújában Gyímesi tanárnő „az úgynevezett Trianon-törvényt – egyenesen – demagógnak tartja”. Véleménye szerint „Magyarország mai kormánya… nem illetékes abban, hogy »kárpótoljon« minket Trianonért. Ennyi évtized elteltével ráadásul – pedig – végképp értelmezhetetlen a nemzetegységesítés”. (Kiemelések tőlem – T. L.)
Ha jól megnézzük, a Cs. Gyímesi Éva által megfogalmazottakat – mutatis mutandis – egykor akár maga Rákosi Mátyás, mostanság pedig akár Meciar vagy Slota is mondhatta volna. Az pedig már csupán a sors diszkrét iróniája, hogy ugyanezek a szólamok az aktuális kis-magyarországi balliberális rettegőkórus szájába is tökéletesen beleillenek.
Mindezekre ráadásképpen az már csupán „hab a tortán”, hogy ebben a szövegkörnyezetben a hírhedt „erdélyi másként gondolkodó” szerény személyemről azt állítja, hogy 1993-ban „román- és zsidóbérencnek” neveztem volna őt magát.
A „fasisztázással” és „antiszemitázással” végletesen elfertőzött posztkommunista és álliberális politikai diskurzus jelenlegi viszonyai között ennek az álságos minősítési kísérletnek a visszautasítását kiváltképpen fontosnak tartom.
Cs. Gyímesi Éva professzorasszony egyszerűen – hazudik. Soha senkiről nem mondtam, hogy „zsidóbérenc” volna, és magát a megjelölést is elutasítandónak tartom.
Sajnálatosnak ítélem, hogy jobb sorsra érdemes erdélyi irodalmárunk érvek híján az én befeketítésemmel próbálja pozicionálni és viktimizálni magát.
Kikérem magamnak, hogy antiszemita voltomat inszinuálja – és ezek után a legkevesebb, amit elvárok, hogy a nyilvánosság előtt bocsánatot kérjen tőlem, valamint a netalán félrevezetett zsidó – és román – testvéreinktől.
Apropo: Gyímesi Éva. Személyes formában vele a '90-es évek elején, Kolozsváron találkoztam, éspedig abban az időben, amikor a nagy nyilvánosság előtt – egyebek mellett – határozottan szembeszállt az erdélyi autonómia-politika meghirdetésével, valamint az önálló Bolyai-egyetem helyreállítására irányuló törekvésünkkel. Akkor és ott személyes kapcsolatunk azért szakadt meg, mivel én, a magam részéről elfogadhatatlannak, már-már megbocsáthatatlannak tartottam, hogy a posztkommunista román nacionalizmus tobzódásának a körülményei között ő Borbély Imre temesvári elvbarátomat és harcostársamat nem átallotta „gépfegyveres” nacionalista extrémizmussal megvádolni.
Az akkoriakból és az utóbbiakból is úgy tűnik, hogy a professzorasszony nemzet-fóbiában szenved, mely komoly kezelésre szorul. Ezt annál is nagyobb sajnálattal állapítom meg, mivel 1989-béli üldöztetéseim sötétlő korszakában az Ő erkölcsi támogatásának örvendhettem, amire mind a mai napig hálás szívvel gondolok vissza.
Nagyvárad, 2011. február 28.
Tőkés László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kuti Csongor
RE: MÉG EGY ÜGYNÖK
Tükör által homályosan
Nem politikai, vagy más versenyhelyzetekben előnyt jelentő leleplezésekre van szükség, hanem a múlttal való elszámolásra, a sok eseti, személyes igazságból felépülő narratívára.
Lectori benevolo
Jelen írás nem tudományos cikk, vagy annak vázlata, mindössze néhány felvetéssel kíván hozzájárulni Könczei Csilla szekusblogja kapcsán kialakulóban lévő közvitához. Írásom nagy mértékben támaszkodik Katherine Verdery: Postsocialist Cleansing in Eastern Europe című közlésére, melynek következtetésével bizonyos fokig egyetértek.
E sorok írója 1989 tavaszán, nem sokkal 14. életévének betöltése után, néhány vele egykorú osztálytársával együtt, mintegy születésnapi ajándékként, megkapta KISZ tagkönyvét. Egyikünknek sem jutott eszébe tiltakozni. Majd decemberben, a csíkszeredai télben felbuzgó forradalmi hangulatban, öcsém közreműködésével, azonmód megcsonkítottam, majd elégettem és szétszórtam, mint Adolf Eichmann hamvait a Földközi tenger felett.
Szeku Tizenkét évvel később, kötelező sorkatonai szolgálat címén Csíkszeredából Slatinára teleportáltak, egy olyan belügyminisztériumi egységhez, ahol meglepetéssel tapasztalhattuk: javarészt a közalkalmazotti elit soraiból származó csemeték társaságába keveredtünk, akik egy szépreményű belügyi vagy SRI-s karrier irányába igyekeztek innen dobbantani, okosan lerövidítve a tiszti karhoz az akadémián át vezető lényegesen tekervényesebb utat.
Így alkalmam akadt találkozni a Gagyi József által felelevenített CI-tiszt 2001-es változatával. Hat hónap slatinai tartózkodás alatt kiderült: mindent tudnak, amit egy huszonéves kezdő jogász kapcsolatairól tudni érdemes. Besúgókat ugyan már nem toboroztak, de bő évtizednyire a diktatúra bukása után, igencsak kényelmetlenül merült fel a gyanú: talán mégsem úsztuk meg.
A társasági kapcsolatokban rejlő erőtől (l.: a társasági oldalak szerepe az arab „forradalmakban”) tartott a diktatúra is, így a szeku kiemelkedő feladata volt a kapcsolati hálók feltérképezése, azok ellenőrzése a kollaboránsok által. E logika mentén azon személyek lettek kiszemelve beszervezés céljából, akik nagy mozgástérrel, jó kapcsolatrendszerrel rendelkeztek. Verdery szerint éppen ez okból exponáltak is voltak, hiszen sok esetben családtagjaik, barátaik oltalmazásának szándékával, vagy kiterjedt ismeretségi körükben észlelt „gyanús” tevékenységgel kapcsolatban kerültek beszervezésre (Verdery 2012). Általánosítani azonban fölösleges: minden egyes történet egy külön dráma, és a szereplők motivációinak magyarázatát csak esetenként lehet értelmezni.
A szeku érdeklődése tehát nem csak az egyénre, hanem annak szociális kapcsolataira is kiterjedt, és sikerének kulcsa részben abban rejlett, hogy a rendszer maga az autonóm egyén helyett az arctalan tömegre épült: a diktatúrában nem voltak egyéniségek. Ilyetén a kollaboráció sem egyéni, hanem hálózati tevékenység volt, ami természetesen igen nagy kiterjedésű apparátust, és számos besúgót igényelt. (A besúgókat más besúgók figyelték, így többségük egyszerre volt „bűnös” és „áldozat”.)
Kételkedem azonban Stefano Bottoni kijelentésében, mely szerint az együttműködők jelentették a többséget. A keletnémet titkosszolgálat archívumának adatai alapján mintegy 178 ezer besúgóból és 93 ezer ügynökből állhatott az apparátus, eszerint nagyjából 35 keletnémet állampolgárra jutott egy szekus. A Stasi pedig – elméletileg – lényegesen aktívabb volt, mint a Securitate (180 km dosszié 35 km-rel szemben ), nincs okunk hát feltételezni, még a magyar kisebbség tekintetében sem, hogy nálunk rosszabb volt az ártatlan-kollaboráns arány (Verdery 2012).
Lusztráció A hálózat a személytelenségre, a kapcsolatai, semmint önálló cselekedetei által meghatározott egyénekre épült. Ezzel viszont a jogállamiság elvei szerint működő igazságszolgáltatás nem tud mit kezdeni. Az alkotmányos jogok védelme megköveteli, hogy a bíróság a kollaboránsokat egyénként kezelje, ez viszont a történelmi realitások torzult percepciójához vezetne (Verdery 2012).
A bíróság egyének és azok cselekedetei felett ítélkezve tud jogorvoslatot nyújtani, azonban nem ülhet törvényt a történelem, egyes rendszerek vagy ideológiák felett: a történelmi jóvátétel nem tartozik hatáskörébe.
Midőn hamvai szétszórattak a Földközi tenger felett, Adolf Eichmann elnyerte méltó büntetését a náci gyilkológép működésében betöltött szerepéért. A halálos ítélettel végződő per azonban nem tartozik a nemzetközi büntetőjog történetének mérföldkövei közé. Az igyekezet, amellyel a jeruzsálemi bíróság megpróbálta az Eichmann pert a nácizmus és az antiszemitizmus perévé átlényegíteni, míg történelmileg és emberileg is érthető, jogi szempontból helytelen. Bár metafizikai szőrszálhasogatásnak tűnhet (Aschheim 2001), de nem elhanyagolható különbség Eichmann cselekedetei és a zsidóság szenvedései között az a tény, hogy csakis az előbbi kategória képezheti büntetőjogi per tárgyát (Arendt 1963).
A jogelméleti részleteken túlmenően azonban az Eichman sztori jól illusztrálja, miként válhat szörnyeteg bármelyik átlagemberből. A Securitate irattáraiban is csontvázak lapulnak.
A demokratikus fordulat után a hálózat léte maga tette szükségessé a tisztogatási folyamatot: a nómenklatúra tagjaiból, ügynökökből és besúgókból álló hálót szét kellett (volna) szabdalni, hogy annak tagjai ne akadályozhassák a demokratikus átmenetet. Ebben a kontextusban figyelemre méltó adalék lehet, hogy éppen a hatalomátadó kommunista vezetők szorgalmazták rendkívüli elkötelezettséggel egy erős igazságszolgáltatási rendszer és alkotmánybíróság felállítását, abban a reményben, hogy a kommunista bírói elit lecserélésére nem lesz elegendő egyetlen parlamenti ciklus. (Verdery 2012)
A „lusztráció” kifejezés maga a Csehszlovák titkosrendőrség szakzsargonjából ered, ahol a párttagok lojalitásának megállapításáért (a kevésbé megbízható káderek eltávolításának céljával) lefolytatott vizsgálatot jelölte.
Mára kellő történelmi távlattal és adatokkal rendelkezünk ahhoz, hogy kijelenthessük: a lusztrációt egyetlen posztkommunista államban sem lehetett jogorvoslatként vagy igazságtételként értelmezni. A lusztrációs törekvések leginkább a posztkommunista politikai verseny és a parlamenti koalíciók történetei, amelyekben a lusztrációs jogszabályok nem az adott állam politikai történetének, hanem az aktuálpolitika függvényében alakultak. Általában pedig a kommunista utódpártok és politikai ellenfeleik erőviszonyait tükrözik.
A végletekig átpolitizált lusztrációs törekvések ezért képtelenek voltak megfelelni a valós, igazsággal, jogorvoslattal, jóvátétellel vagy megbékéléssel kapcsolatos társadalmi elvárásoknak. Ez azonban paradox módon oda vezetett, hogy a néhai besúgók és ügynökök kilétére gyakran némiképp a múlt rendszerre emlékeztető be(és ugyanakkor mintegy: fel)jelentéssel derül fény: valakiről kiderül, hogy kollaboráns volt.
A lusztráció valahogyan „elszabadult” a hivatalos – politikai – ellenőrzés alól, és egy tágabb értelemben vett verseny fegyverévé vált (Verdery 2012).
Értelmezésként ide kívánkozik egy Michnik – Havel párbeszéd részlet:
„Michnik: Van egy további probléma is. Hallottam, hogy egy szlovák politikai vezető, Jan Carnogursky azzal vádolt meg egy másikat, Vladimír Meciart, hogy együttműködött a titkosrendőrséggel. Meciar ugyanezzel vádolta meg Carnogurskyt. Az egyetlen hiteles döntőbíró ebben az esetben csakis egy titkosrendőrségi tiszt lehetne. Azt hiszem, elég abszurd lenne az a helyzet, amikor a titkosrendőrség ezredesei adnak ki erkölcsi bizonyítványokat.
Havel: Ez igaz. Erre én is felhívtam a parlament figyelmét. Valóban abszurd, hogy egy demokratikus államban egy ember valamely posztra való alkalmasságának abszolút és végső kritériuma a titkosrendőrség belső aktáiból származzon.” (Michnik és Havel 1993)
Igazság Térjünk vissza a Securitate irattárához. Miféle igazságot szeretnénk felfedezni, és miféle igazság rejtőzhet a több kilométernyi dossziékban?
Kiolvasható-e belőlük egy „abszolút” igazság, vagy csak eseti, szubjektív, személyes igazságok léteznek? Fennáll-e annak veszélye, hogy az „abszolút” igazság ürügyén mintegy einstandoljuk a közösségi emlékezetet?
A szeku igyekezett leleplezni a rendszer ellenségeit. Fölfedni a látszat mögött létezni vélt igazságot, a személyes igazságokat. Az archívum ezen igazságok tárháza. A rendszer saját népességéről felhalmozott tudásának emlékműve (Verdery 2012).
Az archívum igazsága azonban számtalan tekintetben kérdéses. Sok aláírást erőszakkal, fenyegetéssel, zsarolással csikartak ki. Másokat egyszerűen átvertek, azt sem tudták mit írnak alá. Ugyanakkor az ügynökök motiválva voltak a minél több aláírás beszerzésére, ezért alkalomadtán „gyártották” a kollaboránsokat.
Az archívum, az egyes dossziék korántsem hiánytalanok. A volt csehszlovák StB dossziéinak mintegy 90%-át megsemmisítették vagy eltüntették, hasonló eljárás a Securitatetól sem lehetett idegen. Azt hiszem, hogy Katherine Verdery romániai származású antropológus javaslatával kell egyetértenem, aki jelenleg saját megfigyelési dossziéját dolgozza fel: tekintsük a szeku irattárát kiváló terepfeljegyzéseknek a legobskúrusabb kommunista intézmény működésének tanulmányozásában. A lusztráció zsákutcának bizonyult, a bírósági jogorvoslat nem járható út, az Igazság és Megbékélés Bizottságok, több mint 20 évvel a rendszerváltás után, már nem időszerűek.
A jóvátétel egyetlen megvalósítható formája a kommunista múlt, és annak részeként a szeku működésének feldolgozása. Hogy minden ügynökről, minden kollaboránsról kiderülhessen, milyen szerepet játszott a diktatúra fenntartásában. Nem politikai, vagy más versenyhelyzetekben előnyt jelentő leleplezésekre van szükség, hanem a múlttal való elszámolásra, a sok eseti, személyes igazságból felépülő narratívára. Különben utódaink majd szekusoknak fognak remek újrahantolásokat szervezni.
A keletnémet lusztrációról megjegyezték, hogy míg Csehszlovákia és Lengyelország bíróságai, postahivatalai és iskolái személyzet nélkül maradtak volna, ha komolyan átvilágítják a közalkalmazottakat, addig Németország újraegyesítése során épp az ellenkező probléma merült fel: felesleg mutatkozott bürokratákból, a lusztráció pedig megoldotta ezt a foglalkoztatáspolitikai dilemmát. A romániai magyar közösség szerencsés helyzetben van: a fenti problémák egyike sem fenyegeti. A kérdés mindössze annyi: van-e annyira erős civil társadalmunk, hogy megteremtse a szembenézéshez és megbékéléshez szükséges kontextust?
Felhasznált irodalom:
Arendt, Hanna: Eichmann in Jerusalem. A report on the banality of evil, Penguin books, 1963 Aschheim, Steven E. (ed.): Hannah Arendt in Jerusalem, Berkeley: Univ. of California Press, 2001 Michnik, Adam és Havel, Vacláv: Igazságtétel vagy bosszú? Közzétéve a Beszélő oldalon (http://beszelo.c3.hu) Verdery, Katherine: Postsocialist Cleansing in Eastern Europe: Purity and Danger in Transitional Justice (Socialism Vanquished, Socialism Challenged: Eastern Europe and China, 1989-2009, ed. Nina Bandelj and Dorothy J. Solinger, Oxford Univ. Press, 2012)
A szerzőről: Kuti Csongor LLM, SJD, alkotmányjogász, tudományos fokozatait a budapesti Közép-Európai Egyetemen szerezte, jelenleg gyakorló jogász és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója
Transindex.ro,