Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Mazăre, Radu
10 tétel
2007. november 21.
A büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás módosításai akár a nemzetbiztonságot is veszélyeztethetik – nyilatkozta Traian Basescu államfő. Hangsúlyozta, ha kihirdette volna a törvényt, akkor olyan személyek menekültek volna meg az igazságszolgáltatás elől, mint Adrian Nastase, Dinu Patriciu, Radu Mazare, Nagy Zsolt, Tudor Chiuariu, Serban Mihailescu és Traian Decebal Remes. Basescu szerint a Btk-módosítások „a vádlottak jogait védve korlátozzák ezzel a bűnügyi szervek előjogait”, hiszen megakadályozzák az állami intézmények vizsgálati tevékenységét. Az elnök nyilatkozatát megelőzően a hazai civil szervezetek, a sajtó, utóbb pedig az amerikai és a brit nagykövet is hevesen bírálták a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás módosításait, melyeket a képviselőház október 23-án szavazott meg. A legfőbb ügyészség honlapján közzétett állásfoglalás szerint az új előírások előzmény nélküliek az európai joggyakorlatban. Így például gyakorlatilag megfosztják az ügyészeket attól a lehetőségtől, hogy a gyanúsítottnál rajtaütésszerű házkutatást végezzenek. A perrendtartás megfosztja az ügyészeket a telefonlehallgatásoktól is. /B. T. : Nemzetbiztonsági kérdés az új Btk. ? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./
2009. július 23.
Radu Mazare konstancai polgármester náci egyenruhájában lépett fel egy divatbemutatón. A nemzetközi sajtó, külföldi emberjogi szervezetek tömegesen ítélték el a holokauszt áldozatainak emlékét megsértő faragatlan gesztus miatt, amelyre nincs mentség. Ráadásul Mazare nem is titkolta, hogy csodálja a náci hadsereg olajozott működését, szervezettségét. A nemzetközi zsidószervezetek felhördültek, annál is inkább, mert Románia nem is olyan régen még azt sem volt hajlandó elismerni, hogy területén zsidók százezreit mészárolták le. Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök nem kívánta kommentálni a történteket, Adrian Severin pedig azzal hárította el a véleménynyilvánítást, hogy nincsenek információi a történtekről. /Bogdán Tibor: Falra hányt – mazare. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2010. február 22.
Ponta is legyőzte Geoanát
Botrányoktól és meglepő fordulatoktól sem mentes rendkívüli tisztújító kongresszusán tegnap hajnalban Victor Ponta személyében új elnököt választott a Szociáldemokrata Párt (PSD).
A „kis Titulescunak” is nevezett 38 éves politikus az alakulat jelenlegi vezetőjét, Mircea Geoanát győzte le szoros küzdelemben, 856 szavazattal 781 szavazat ellenében. Az eredetileg kétfordulósnak várt tisztújítás azután szűkült egyfordulósra, hogy a kongresszuson a kilenc jelöltből heten sorra visszaléptek egyik vagy másik fél javára.
Sorra visszaléptek
„Geoană egészen biztosan veszít” – hallhatták az élesebb fülű újságírók az addigi pártelnök egyik fő támogatójától, Marian Vangheliétől, amikor a PSD bukaresti szervezetének elnöke a fővárosi küldöttek élén a szavazófülkék felé tartott. Jóslata azonban nem jelentett meglepetést a sajtósoknak, mert Mircea Geoană kudarca az esti órákban már borítékolható volt.
Ehhez az járult hozzá, hogy a visszalépő jelöltek közül – egyesek szerint előre megírt forgatókönyv alapján – Miron Mitrea szenátor, majd Radu Mazăre konstancai polgármester is Victor Pontára „testálta” szavazatait. Emellett a „kis Titulescu” egykori mentora, Adrian Năstase volt miniszterelnök is a fiatal politikust méltatta kongresszusi beszédében. A „kegyelemdöfést” azonban Mircea Geoană számára Ion Iliescu felszólalása jelentette.
A PSD tiszteletbeli elnöke – aki a kongresszust megelőző napokban jelentette be visszavonulását a pártban betöltött posztokból – ugyan nem nevezte meg azt a személyt, akit a PSD élén látna, ám beszédében élesen bírálta Mircea Geoană mandátumának öt évét. A párt „manelizálódásáról” beszélt, utalva egyebek mellett Marian Vanghelie sokszor botrányos viselkedésére.
Az agg politikus szólt arról az üdvözlő táviratról is, amit még nagykövetként Geoană küldött tíz éve Románia frissen megválasztott elnökének, Emil Constantinescunak. Iliescu ekkor beszédében „árulást” emlegetett – s a jelen lévő sajtósok szerint ez volt az a momentum, amikor a küldöttek többsége Ponta oldalára állt.
Ion Iliescunak egyébként szinte minden mondatát taps kísérte, érezhetően kézben tudta tartani a kongresszust, ellentétben az ülésvezető Mircea Geoanával, aki képtelen volt lecsillapítani az értekezlet kipattant, angoskodásoktól sem mentes konfliktusokat.
A két fő jelölt közti erőviszonyokat tükrözték kongresszusi kortesbeszédeik is. Míg Ponta magabiztos szónoklatot tartott, Geoană mentegetőző hangnemben szólt a küldöttekhez. A tenyerek hangosabban csattantak össze Ponta szavai után.
A talányos Diaconescu
Ponta körvonalazódó győzelmét egyetlen momentum tette kétségessé: Cristian Diaconescu visszalépése az elnökválasztásból. A volt külügyminiszter gesztusa nem csak önmagában jelentett meglepetést – visszalépése előtt néhány órával még kortesbeszédet tartott –, hanem az is, hogy Geoanának „adományozta” addigi híveinek szavazatait.
A gesztust Ponta hívei látható aggodalommal fogadtak. Utóbb kiderült: a PSD új vezetőjének az adhat valóban aggodalomra okot, hogy a párt kongresszusán megválasztott tizenöt alelnök többsége Geoană támogatói közül került ki.
A megtört Geoană
„Az agóniától az eksztázisig” – így jellemezte férje győzelme után a Ponta-tábor lelkiállapotának hullámzását Daciana Sârbu. Az újságírói kérdésre adott válasz már hajnali háromkor hangzott el, miközben a küldöttek zöme a szerteszét hajigált pillepalackok és szórólapkupacok között a Romexpo hatalmas kiállítócsarnokának kijárata felé evickélt.
„Hétfőtől munkához látunk, köszönöm a támogatásotokat” – üzente a távozóknak pulpitusról, immár elnökként Victor Ponta. Elődje, Mircea Geoană, láthatóan megtörten, ám a körülményekhez képest – az államfőválasztásokat is néhány szavazattal bukta el – méltósággal fogadta a kudarcot. „Természetesen keserűséget érzek, de sok sikert kívánok utódomnak” – mondta a szónoki emelvényről a politikus.
„Aki bátor, velem tart”
Victor Pontának nem kellett megvárnia a hétfőt azzal, hogy munkához lásson. Tegnap ugyanis máris szembesülnie kellett azzal, hogy folytatódtak az „elszivárgások” a PSD-ből.
Culiţă Tăriţă és Ioan Muntenu képviselők, majd Şerban Mihăilescu szenátor is bejelentette, kilép a szociáldemokraták soraiból, s a parlamentben csatlakozik a függetlenekhez, akik Gabriel Oprea vezetésével nyáron új párt létrehozására készülnek. „Remélem, az elszivárgási folyamat leáll. Aki bátor, velem tart, amikor a párt új útra lép” – mondta Victor Ponta.
Eredményes ellenfelet remélnek a parlamenti pártok
„Remélem, hogy modern, európai szellemiségű párttá tudja alakítani a PSD-t, hogy ne rettegjünk a korrupciótól, ha hatalomra jutnak” – ezekkel a szavakkal gratulált Theodor Stolojan, a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) alelnöke Victor Pontának. Ugyancsak a PSD modernizálásának feladatát hangsúlyozta Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után a baloldal „végre le tudja vetkőzni a kommunista beidegződéseket”.
Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Mediafax hírügynökségnek úgy fogalmazott: „kellemesen csalódott” a PSD-kongresszuson tapasztalt demokrácia láttán. „Így kell ennek lennie: a viták, a konkurencia, a lobbi hozzátartozik egy párt belső demokráciájához” – fogalmazott Borbély. Szerinte Ponta sikere azzal magyarázható, hogy megérett a változás a PSD-ben: ellenzéki pártként valós alternatívát kell felmutatniuk.(M. Á. Zs.)
Cs. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
Botrányoktól és meglepő fordulatoktól sem mentes rendkívüli tisztújító kongresszusán tegnap hajnalban Victor Ponta személyében új elnököt választott a Szociáldemokrata Párt (PSD).
A „kis Titulescunak” is nevezett 38 éves politikus az alakulat jelenlegi vezetőjét, Mircea Geoanát győzte le szoros küzdelemben, 856 szavazattal 781 szavazat ellenében. Az eredetileg kétfordulósnak várt tisztújítás azután szűkült egyfordulósra, hogy a kongresszuson a kilenc jelöltből heten sorra visszaléptek egyik vagy másik fél javára.
Sorra visszaléptek
„Geoană egészen biztosan veszít” – hallhatták az élesebb fülű újságírók az addigi pártelnök egyik fő támogatójától, Marian Vangheliétől, amikor a PSD bukaresti szervezetének elnöke a fővárosi küldöttek élén a szavazófülkék felé tartott. Jóslata azonban nem jelentett meglepetést a sajtósoknak, mert Mircea Geoană kudarca az esti órákban már borítékolható volt.
Ehhez az járult hozzá, hogy a visszalépő jelöltek közül – egyesek szerint előre megírt forgatókönyv alapján – Miron Mitrea szenátor, majd Radu Mazăre konstancai polgármester is Victor Pontára „testálta” szavazatait. Emellett a „kis Titulescu” egykori mentora, Adrian Năstase volt miniszterelnök is a fiatal politikust méltatta kongresszusi beszédében. A „kegyelemdöfést” azonban Mircea Geoană számára Ion Iliescu felszólalása jelentette.
A PSD tiszteletbeli elnöke – aki a kongresszust megelőző napokban jelentette be visszavonulását a pártban betöltött posztokból – ugyan nem nevezte meg azt a személyt, akit a PSD élén látna, ám beszédében élesen bírálta Mircea Geoană mandátumának öt évét. A párt „manelizálódásáról” beszélt, utalva egyebek mellett Marian Vanghelie sokszor botrányos viselkedésére.
Az agg politikus szólt arról az üdvözlő táviratról is, amit még nagykövetként Geoană küldött tíz éve Románia frissen megválasztott elnökének, Emil Constantinescunak. Iliescu ekkor beszédében „árulást” emlegetett – s a jelen lévő sajtósok szerint ez volt az a momentum, amikor a küldöttek többsége Ponta oldalára állt.
Ion Iliescunak egyébként szinte minden mondatát taps kísérte, érezhetően kézben tudta tartani a kongresszust, ellentétben az ülésvezető Mircea Geoanával, aki képtelen volt lecsillapítani az értekezlet kipattant, angoskodásoktól sem mentes konfliktusokat.
A két fő jelölt közti erőviszonyokat tükrözték kongresszusi kortesbeszédeik is. Míg Ponta magabiztos szónoklatot tartott, Geoană mentegetőző hangnemben szólt a küldöttekhez. A tenyerek hangosabban csattantak össze Ponta szavai után.
A talányos Diaconescu
Ponta körvonalazódó győzelmét egyetlen momentum tette kétségessé: Cristian Diaconescu visszalépése az elnökválasztásból. A volt külügyminiszter gesztusa nem csak önmagában jelentett meglepetést – visszalépése előtt néhány órával még kortesbeszédet tartott –, hanem az is, hogy Geoanának „adományozta” addigi híveinek szavazatait.
A gesztust Ponta hívei látható aggodalommal fogadtak. Utóbb kiderült: a PSD új vezetőjének az adhat valóban aggodalomra okot, hogy a párt kongresszusán megválasztott tizenöt alelnök többsége Geoană támogatói közül került ki.
A megtört Geoană
„Az agóniától az eksztázisig” – így jellemezte férje győzelme után a Ponta-tábor lelkiállapotának hullámzását Daciana Sârbu. Az újságírói kérdésre adott válasz már hajnali háromkor hangzott el, miközben a küldöttek zöme a szerteszét hajigált pillepalackok és szórólapkupacok között a Romexpo hatalmas kiállítócsarnokának kijárata felé evickélt.
„Hétfőtől munkához látunk, köszönöm a támogatásotokat” – üzente a távozóknak pulpitusról, immár elnökként Victor Ponta. Elődje, Mircea Geoană, láthatóan megtörten, ám a körülményekhez képest – az államfőválasztásokat is néhány szavazattal bukta el – méltósággal fogadta a kudarcot. „Természetesen keserűséget érzek, de sok sikert kívánok utódomnak” – mondta a szónoki emelvényről a politikus.
„Aki bátor, velem tart”
Victor Pontának nem kellett megvárnia a hétfőt azzal, hogy munkához lásson. Tegnap ugyanis máris szembesülnie kellett azzal, hogy folytatódtak az „elszivárgások” a PSD-ből.
Culiţă Tăriţă és Ioan Muntenu képviselők, majd Şerban Mihăilescu szenátor is bejelentette, kilép a szociáldemokraták soraiból, s a parlamentben csatlakozik a függetlenekhez, akik Gabriel Oprea vezetésével nyáron új párt létrehozására készülnek. „Remélem, az elszivárgási folyamat leáll. Aki bátor, velem tart, amikor a párt új útra lép” – mondta Victor Ponta.
Eredményes ellenfelet remélnek a parlamenti pártok
„Remélem, hogy modern, európai szellemiségű párttá tudja alakítani a PSD-t, hogy ne rettegjünk a korrupciótól, ha hatalomra jutnak” – ezekkel a szavakkal gratulált Theodor Stolojan, a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) alelnöke Victor Pontának. Ugyancsak a PSD modernizálásának feladatát hangsúlyozta Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után a baloldal „végre le tudja vetkőzni a kommunista beidegződéseket”.
Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Mediafax hírügynökségnek úgy fogalmazott: „kellemesen csalódott” a PSD-kongresszuson tapasztalt demokrácia láttán. „Így kell ennek lennie: a viták, a konkurencia, a lobbi hozzátartozik egy párt belső demokráciájához” – fogalmazott Borbély. Szerinte Ponta sikere azzal magyarázható, hogy megérett a változás a PSD-ben: ellenzéki pártként valós alternatívát kell felmutatniuk.(M. Á. Zs.)
Cs. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. augusztus 2.
A nagybányai fal
Megépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítő fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják.
Megépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítő fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják.
Igazi működő gettót ma már nagyon keveset találni a világon, nemhogy Európában, ezért a városatya ötlete nem kizárt, hogy felkelti a Regionális Fejlesztés és Idegenforgalmi Minisztérium érdeklődését, amelyik nyugati turistáknak és norvég merénylőknek megszervezi az Auschwitz – Gyöngyöspata – Nagybánya körutazást, természetesen közpénzen és a CFR másodosztályú vagonjaiban, amelyeknek komfortja nem sokban különbözik a haláltáborokba induló vonatokétól, így a nagyérdeműnek korhű élményekben lenne része.
Azoknak a látogatóknak, akiknek az adrenalinszintjük megtartása még ennél is magasabb szabványú szolgáltatásokat igényel, felár ellenében Jobbikos vonatkísérőket is biztosítanának.
Ökörködhetnék még tovább is, de azt hiszem, ezt sem a téma, sem pedig az eset emberjogi vonatkozásai nem indokolják. A nagybányai történet ugyanis nem az első kísérlet a roma közösség gettósítására. Néhány évvel ezelőtt Gheorghe Ştefan Piatra Neamţi-i, majd Radu Mazăre konstancai polgármesterek is hasonló „megoldáson” törték a fejüket.
Miközben a magyar uniós elnökség egyik legnagyobb fegyverténye az Európai Roma Stratégia elfogadása volt, Romániában és Magyarországon is tapasztalható, hogy a gyakorlat homlokegyenest az ellenkezője a nagy európai többséggel elfogadott dokumentumnak, amely – egyebek mellett – a megkülönböztetés tiltását és a „lakhatás, beleértve az egészséges környezetet és a megfelelő infrastruktúra” jogát is statuálja.
Az elmúlt évekre a roma integráció problémájának a szőnyeg alá söprése volt a jellemző. Ha a romák megnevezéséről (pontosabban a hivatalos lecigányozásáról) időnként fellángolt a parlamenti vita vagy egy csűr Csíkszentkirályon, akkor a média pörgette néhány napig a kérdést, aztán az visszasüllyedt a közélet bűnös közönyébe.
A mindenkori kormányok – miután belátták, hogy a kérdés pénzt, mégpedig sok pénzt igényel – megelégedtek látszatintézkedésekkel. Európai alapokból megtömték néhány általuk preferált roma civil szervezet zsebét, amelyek rendeztek néhány konferenciát, szimpoziont és állófogadást – és minden maradt a régiben.
A helyzetért a kormányok mellett a roma közösség elitje is felelős. Nagy részük igen hamar idomult a hatalmi érdekekhez. Képtelenségük arra, hogy egyetlen vagy bár néhány erős szervezetbe tömörülve hatékonyabban képviseljék közösségük érdekeit, odavezetett, hogy manipulálhatóvá váltak és beleolvadtak a pártpolitikai csatározásokba.
A gazdasági válság csak tetézte a gondokat. A szociális gondoskodás csökkenése egyenlőtlenül érintette a társadalmat, mert a segélyek kedvezményezettjei nagyobb arányban tartoztak a roma közösséghez (ami épp esélyegyenlőtlenségük következménye, éppen ezért nem legitimálhatja a kirekesztésükre tett kísérleteket).
Az elszegényedés viszont nemcsak a roma közösséget érintette. A nem roma szegények egyre inkább zokon vették, hogy a csökkenő szociális alapokon osztozni kényszerülnek a romákkal. Ez a helyzet pedig tágítja a kisebbségellenességre, szélsőségességre „szakosodott” politikai erők mozgásterét.
A feszültségterhes társadalmi helyzetet csak rontja a közelgő választási kampány. A jövő évi helyhatósági és (ha lesznek) parlamenti választások kimenetelét az döntheti el, hogy melyik politikai erő tudja saját táborába csatlakoztatni a szélsőségesek – növekvő – választói bázisát. Amint látni, sem a Szociál Liberális Szövetség – amelynek a színeiben Cătălin Cherecheş két és fél hónappal ezelőtt polgármesteri tisztséget nyert –, sem pedig az RMDSZ-t etnikai zsarolással vádoló Traian Băsescu nem finnyás.
A kisebbségellenesség viszont olyan fegyver, amelyet egy nemzeti kisebbség nem alkalmazhat anélkül, hogy újabb téglákat ne építene be a szegregáció falába. Jó lenne, ha ezt a körülményt figyelembe vennék az alsórákosi elöljárók éppúgy mint a néha meggondolatlanul nyilatkozgató székelyföldi magyar politikusok is.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)
Megépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítő fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják.
Megépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítő fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják.
Igazi működő gettót ma már nagyon keveset találni a világon, nemhogy Európában, ezért a városatya ötlete nem kizárt, hogy felkelti a Regionális Fejlesztés és Idegenforgalmi Minisztérium érdeklődését, amelyik nyugati turistáknak és norvég merénylőknek megszervezi az Auschwitz – Gyöngyöspata – Nagybánya körutazást, természetesen közpénzen és a CFR másodosztályú vagonjaiban, amelyeknek komfortja nem sokban különbözik a haláltáborokba induló vonatokétól, így a nagyérdeműnek korhű élményekben lenne része.
Azoknak a látogatóknak, akiknek az adrenalinszintjük megtartása még ennél is magasabb szabványú szolgáltatásokat igényel, felár ellenében Jobbikos vonatkísérőket is biztosítanának.
Ökörködhetnék még tovább is, de azt hiszem, ezt sem a téma, sem pedig az eset emberjogi vonatkozásai nem indokolják. A nagybányai történet ugyanis nem az első kísérlet a roma közösség gettósítására. Néhány évvel ezelőtt Gheorghe Ştefan Piatra Neamţi-i, majd Radu Mazăre konstancai polgármesterek is hasonló „megoldáson” törték a fejüket.
Miközben a magyar uniós elnökség egyik legnagyobb fegyverténye az Európai Roma Stratégia elfogadása volt, Romániában és Magyarországon is tapasztalható, hogy a gyakorlat homlokegyenest az ellenkezője a nagy európai többséggel elfogadott dokumentumnak, amely – egyebek mellett – a megkülönböztetés tiltását és a „lakhatás, beleértve az egészséges környezetet és a megfelelő infrastruktúra” jogát is statuálja.
Az elmúlt évekre a roma integráció problémájának a szőnyeg alá söprése volt a jellemző. Ha a romák megnevezéséről (pontosabban a hivatalos lecigányozásáról) időnként fellángolt a parlamenti vita vagy egy csűr Csíkszentkirályon, akkor a média pörgette néhány napig a kérdést, aztán az visszasüllyedt a közélet bűnös közönyébe.
A mindenkori kormányok – miután belátták, hogy a kérdés pénzt, mégpedig sok pénzt igényel – megelégedtek látszatintézkedésekkel. Európai alapokból megtömték néhány általuk preferált roma civil szervezet zsebét, amelyek rendeztek néhány konferenciát, szimpoziont és állófogadást – és minden maradt a régiben.
A helyzetért a kormányok mellett a roma közösség elitje is felelős. Nagy részük igen hamar idomult a hatalmi érdekekhez. Képtelenségük arra, hogy egyetlen vagy bár néhány erős szervezetbe tömörülve hatékonyabban képviseljék közösségük érdekeit, odavezetett, hogy manipulálhatóvá váltak és beleolvadtak a pártpolitikai csatározásokba.
A gazdasági válság csak tetézte a gondokat. A szociális gondoskodás csökkenése egyenlőtlenül érintette a társadalmat, mert a segélyek kedvezményezettjei nagyobb arányban tartoztak a roma közösséghez (ami épp esélyegyenlőtlenségük következménye, éppen ezért nem legitimálhatja a kirekesztésükre tett kísérleteket).
Az elszegényedés viszont nemcsak a roma közösséget érintette. A nem roma szegények egyre inkább zokon vették, hogy a csökkenő szociális alapokon osztozni kényszerülnek a romákkal. Ez a helyzet pedig tágítja a kisebbségellenességre, szélsőségességre „szakosodott” politikai erők mozgásterét.
A feszültségterhes társadalmi helyzetet csak rontja a közelgő választási kampány. A jövő évi helyhatósági és (ha lesznek) parlamenti választások kimenetelét az döntheti el, hogy melyik politikai erő tudja saját táborába csatlakoztatni a szélsőségesek – növekvő – választói bázisát. Amint látni, sem a Szociál Liberális Szövetség – amelynek a színeiben Cătălin Cherecheş két és fél hónappal ezelőtt polgármesteri tisztséget nyert –, sem pedig az RMDSZ-t etnikai zsarolással vádoló Traian Băsescu nem finnyás.
A kisebbségellenesség viszont olyan fegyver, amelyet egy nemzeti kisebbség nem alkalmazhat anélkül, hogy újabb téglákat ne építene be a szegregáció falába. Jó lenne, ha ezt a körülményt figyelembe vennék az alsórákosi elöljárók éppúgy mint a néha meggondolatlanul nyilatkozgató székelyföldi magyar politikusok is.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. augusztus 2.
Adevărul: robbanásveszélyes az USL-vezetők etnikai vagdalkozása
Olajat öntenek a tűzre a Szociálliberális Unió (USL) politikusai, akik a romániai magyar közösséget hibáztatják a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kudarcáért” - írta szerdán az Adevărul című napilap.
Az újság külön véleménycikkben foglalkozik azzal, hogy több kormánypárti szociálliberális politikus a romániai magyarokat tette felelőssé azért, hogy érvénytelen lett a népszavazás. A lap többek között Puiu Haşotti román kulturális minisztert idézi, aki szerint a magyarokat egyházi vezetőik „manipulálták”. Radu Mazăre, Konstanca polgármestere kijelentette: „a magyarok miatt vesztettünk”.
A szerző szerint veszélyesek ezek a kijelentések, hiszen az etnikai jellegű vádak fokozzák a politikusok által gerjesztett „gyűlölethangulatot”. A szerző szerint az USL vezetői saját politikai hozzá nem értésüket akarják leplezni azzal, hogy újabb céltáblát jelölnek meg, amely nyilvánvalóan etnikai jellegű és ezért „robbanásveszélyes”. A lap szerint ez újabb bizonyítéka a „felelőtlen hatalomgyakorlásnak”.
A magyarokra mutogató USL-es politikusok nem értették meg, hogy a romániai magyar közösséget „nem lehet olyan könnyen manipulálni, mint a dél-romániai oltyánokat” – írja a kommentátor. Szerinte a magyarok fegyelmezetten szavaznak akkor, amikor a tét közvetlenül kapcsolódik saját politikai céljaikhoz. „A romániai magyarok számára nem volt fontos Băsescu leváltása, de ennek kommunikációs jellegű oka van és nem etnikai” – olvasható az Adevărulban.
Krónika (Kolozsvár)
Olajat öntenek a tűzre a Szociálliberális Unió (USL) politikusai, akik a romániai magyar közösséget hibáztatják a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kudarcáért” - írta szerdán az Adevărul című napilap.
Az újság külön véleménycikkben foglalkozik azzal, hogy több kormánypárti szociálliberális politikus a romániai magyarokat tette felelőssé azért, hogy érvénytelen lett a népszavazás. A lap többek között Puiu Haşotti román kulturális minisztert idézi, aki szerint a magyarokat egyházi vezetőik „manipulálták”. Radu Mazăre, Konstanca polgármestere kijelentette: „a magyarok miatt vesztettünk”.
A szerző szerint veszélyesek ezek a kijelentések, hiszen az etnikai jellegű vádak fokozzák a politikusok által gerjesztett „gyűlölethangulatot”. A szerző szerint az USL vezetői saját politikai hozzá nem értésüket akarják leplezni azzal, hogy újabb céltáblát jelölnek meg, amely nyilvánvalóan etnikai jellegű és ezért „robbanásveszélyes”. A lap szerint ez újabb bizonyítéka a „felelőtlen hatalomgyakorlásnak”.
A magyarokra mutogató USL-es politikusok nem értették meg, hogy a romániai magyar közösséget „nem lehet olyan könnyen manipulálni, mint a dél-romániai oltyánokat” – írja a kommentátor. Szerinte a magyarok fegyelmezetten szavaznak akkor, amikor a tét közvetlenül kapcsolódik saját politikai céljaikhoz. „A romániai magyarok számára nem volt fontos Băsescu leváltása, de ennek kommunikációs jellegű oka van és nem etnikai” – olvasható az Adevărulban.
Krónika (Kolozsvár)
2012. december 17.
Victor Pontát bízta meg kormányalakítással az államfő
Victor Ponta tisztségben lévő kormányfőt, a parlamenti választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással Traian Băsescu államfő, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel.
Az elnöki hivatal közlése szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Băsescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől. Ezúttal nem okozott meglepetést Traian Băsescu államfő: a múlt vasárnapi választások nyomán parlamentbe jutott alakulatokkal lefolytatott hétfő délelőtti egyeztetést követően a választásokon kétharmados győzelmet arató kormánykoalíció, a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjét, Victor Ponta eddigi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. A jelölés bejelentése előtt, reggel tíz órára összehívott egyeztetés, amelyre a pártok nem külön-külön, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően egyszerre kaptak meghívást, alig fél óráig tartott: mint kiderült, csak az USL nevezte meg kormányfőjelöltjét, akit a nem magyar nemzeti kisebbségek 18 fős képviselőházi frakciója is támogatott, ennek nyomán kérte fel délben az elnök kormányalakításra Pontát. Az egyeztetéseken egyébként az USL tagpártjait az elnökök képviselték a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) kivéve, amelyet Eduard Hellvig főtitkár képviselt, Crin Antonescu pártelnök ugyanis közölte: mivel az államfő egy időben hívta meg az összes parlamenti pártot, nem pedig külön-külön, nem vesz részt a megbeszélésen. Victor Pontának az alkotmány értelmében tíz nap áll rendelkezésére, hogy megnevezze kormánya tagjait, és bizalmat kérjen számukra a parlamentben. Az új törvényhozás egyébként ma ül össze először. Ponta kormányalakítással való megbízása annak ellenére sem volt egyértelmű, hogy az USL elsöprő győzelmet aratott, mivel Băsescu államfő még a választások előtt többször is sejteni engedte, hogy nem kívánja a plágiummal gyanúsított szociáldemokrata pártelnököt ismét kormányfővé kinevezni. A hét végén kiszivárgott hírek szerint azonban az USL vezetői a múlt hét közepén zárt ajtók mögött zajlott megbeszélést folytattak Traian Băsescu államfővel. Bukaresti sajtóértesülések szerint a titkos találkozón a felek paktumot kötöttek arról, hogy a kormányzó USL szavatolja az állami intézmények függetlenségét, a jogállamiságot, és nem tesz újabb kísérletet az elnök menesztésére, „cserében” Băsescu Pontát bízza meg a kormányalakítással. A kormányfő megnevezése után még mindig kérdéses, részt vesz-e az RMDSZ a kormánykoalícióban az USL mellett, vagy nem, és ha igen, milyen formában. Erről várhatóan ma folytatódnak a tárgyalások. Az USL-en belül továbbra is feszültséget gerjeszt, hogy Victor Ponta az RMDSZ kormányszereplését szorgalmazza: meg nem erősített információk szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöksége vasárnap este úgy döntött, semmilyen formában nem hajlandó együttműködni az RMDSZ-szel, és az USL-ből való kilépést is kilátásba helyezték arra az esetre, ha a PSD továbbra is ragaszkodik a magyar szervezet beemeléséhez a kormányba. Mint arról beszámoltunk, a PNL korábban elvileg hajlott volna a koalíciókötésre, azzal a feltétellel, ha az RMDSZ nem akarja módosítani az alkotmány első cikkelyét, amely nemzetállamként határozza meg Romániát. Mint ismeretes, Ponta már a múlt vasárnapi urnazárást követően jelezte, hogy az USL elsöprő győzelme ellenére is hajlandó koalícióra lépni az RMDSZ-szel, a PNL részéről viszont már akkor közölték, hogy nem nézik jó szemmel az ajánlatot. Ponta viszont még a hétvégén is azt mondta: akár miniszteri tisztséget is hajlandó biztosítani az RMDSZ-nek. Ugyanakkor Ponta saját pártjában sem örül mindenki az RMDSZ-szel való koalícióra lépés eshetőségének. Radu Mazăre, Konstanca excentrikus megnyilvánulásairól hírhedt polgármestere úgy nyilatkozott: csak akkor látja indokoltnak, hogy az RMDSZ-t is bevegyék a kormányba, ha Amerika és Európa ehhez a feltételhez köti az országnak járó pénzösszegek folyósítását. Nicuşor Constantinescu, a Kosntanca megyei közgyűlés elnöke szerint nagy hiba lenne az RMDSZ-t bevenni a koalícióba, az csak akkor lenne indokolt, ha az USL nem érte volna el az 50 százalékot a választáson, ráadásul a pártvezetés nem is hatalmazta fel Pontát, hogy ajánlatot tegyen a magyar alakulatnak. Constantinescu úgy vélte, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság néppárti elnöke szabta feltételül Ponta számára, hogy a brüsszeli támogatás fejében vegye be a kormányba a szintén néppárti RMDSZ-t. Egyben azt állította, az RMDSZ az év elején becsapta az USL-t, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanis akkor azt ígérte, hogy a szövetség kilép a Boc-kormányból, azonban végül nem így tett. Marian Oprişan, a Vrancea megyei közgyúlés PSD-s elnöke is közölte, ellenzi az RMDSZ-szel való koalícióra lépést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Victor Ponta tisztségben lévő kormányfőt, a parlamenti választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással Traian Băsescu államfő, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel.
Az elnöki hivatal közlése szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Băsescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől. Ezúttal nem okozott meglepetést Traian Băsescu államfő: a múlt vasárnapi választások nyomán parlamentbe jutott alakulatokkal lefolytatott hétfő délelőtti egyeztetést követően a választásokon kétharmados győzelmet arató kormánykoalíció, a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjét, Victor Ponta eddigi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. A jelölés bejelentése előtt, reggel tíz órára összehívott egyeztetés, amelyre a pártok nem külön-külön, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően egyszerre kaptak meghívást, alig fél óráig tartott: mint kiderült, csak az USL nevezte meg kormányfőjelöltjét, akit a nem magyar nemzeti kisebbségek 18 fős képviselőházi frakciója is támogatott, ennek nyomán kérte fel délben az elnök kormányalakításra Pontát. Az egyeztetéseken egyébként az USL tagpártjait az elnökök képviselték a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) kivéve, amelyet Eduard Hellvig főtitkár képviselt, Crin Antonescu pártelnök ugyanis közölte: mivel az államfő egy időben hívta meg az összes parlamenti pártot, nem pedig külön-külön, nem vesz részt a megbeszélésen. Victor Pontának az alkotmány értelmében tíz nap áll rendelkezésére, hogy megnevezze kormánya tagjait, és bizalmat kérjen számukra a parlamentben. Az új törvényhozás egyébként ma ül össze először. Ponta kormányalakítással való megbízása annak ellenére sem volt egyértelmű, hogy az USL elsöprő győzelmet aratott, mivel Băsescu államfő még a választások előtt többször is sejteni engedte, hogy nem kívánja a plágiummal gyanúsított szociáldemokrata pártelnököt ismét kormányfővé kinevezni. A hét végén kiszivárgott hírek szerint azonban az USL vezetői a múlt hét közepén zárt ajtók mögött zajlott megbeszélést folytattak Traian Băsescu államfővel. Bukaresti sajtóértesülések szerint a titkos találkozón a felek paktumot kötöttek arról, hogy a kormányzó USL szavatolja az állami intézmények függetlenségét, a jogállamiságot, és nem tesz újabb kísérletet az elnök menesztésére, „cserében” Băsescu Pontát bízza meg a kormányalakítással. A kormányfő megnevezése után még mindig kérdéses, részt vesz-e az RMDSZ a kormánykoalícióban az USL mellett, vagy nem, és ha igen, milyen formában. Erről várhatóan ma folytatódnak a tárgyalások. Az USL-en belül továbbra is feszültséget gerjeszt, hogy Victor Ponta az RMDSZ kormányszereplését szorgalmazza: meg nem erősített információk szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöksége vasárnap este úgy döntött, semmilyen formában nem hajlandó együttműködni az RMDSZ-szel, és az USL-ből való kilépést is kilátásba helyezték arra az esetre, ha a PSD továbbra is ragaszkodik a magyar szervezet beemeléséhez a kormányba. Mint arról beszámoltunk, a PNL korábban elvileg hajlott volna a koalíciókötésre, azzal a feltétellel, ha az RMDSZ nem akarja módosítani az alkotmány első cikkelyét, amely nemzetállamként határozza meg Romániát. Mint ismeretes, Ponta már a múlt vasárnapi urnazárást követően jelezte, hogy az USL elsöprő győzelme ellenére is hajlandó koalícióra lépni az RMDSZ-szel, a PNL részéről viszont már akkor közölték, hogy nem nézik jó szemmel az ajánlatot. Ponta viszont még a hétvégén is azt mondta: akár miniszteri tisztséget is hajlandó biztosítani az RMDSZ-nek. Ugyanakkor Ponta saját pártjában sem örül mindenki az RMDSZ-szel való koalícióra lépés eshetőségének. Radu Mazăre, Konstanca excentrikus megnyilvánulásairól hírhedt polgármestere úgy nyilatkozott: csak akkor látja indokoltnak, hogy az RMDSZ-t is bevegyék a kormányba, ha Amerika és Európa ehhez a feltételhez köti az országnak járó pénzösszegek folyósítását. Nicuşor Constantinescu, a Kosntanca megyei közgyűlés elnöke szerint nagy hiba lenne az RMDSZ-t bevenni a koalícióba, az csak akkor lenne indokolt, ha az USL nem érte volna el az 50 százalékot a választáson, ráadásul a pártvezetés nem is hatalmazta fel Pontát, hogy ajánlatot tegyen a magyar alakulatnak. Constantinescu úgy vélte, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság néppárti elnöke szabta feltételül Ponta számára, hogy a brüsszeli támogatás fejében vegye be a kormányba a szintén néppárti RMDSZ-t. Egyben azt állította, az RMDSZ az év elején becsapta az USL-t, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanis akkor azt ígérte, hogy a szövetség kilép a Boc-kormányból, azonban végül nem így tett. Marian Oprişan, a Vrancea megyei közgyúlés PSD-s elnöke is közölte, ellenzi az RMDSZ-szel való koalícióra lépést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 8.
Szekus reflexek
Lehet sokan felnevettek, amikor meghallották Csíkszereda polgármesterének a zavaros szekustörténetét. Vicces lehetett elképzelni, amint a székely város polgármestere üldözőbe vette Csíkszereda központjában az őt megfigyelő hírszerző tisztet, majd utolérte, és átadta a rendőrségnek. Sokan legyinthettek a dologra két okból is. Egyrészt hihetetlennek tűnik, hogy a hírszerzés ilyen amatőr akcióval lejárassa magát, másrészt például a román médiának azért lehetett lényegtelen ügy – feltételezem én –, mert az csak természetes dolog a nemzetállami reflexek szerint, hogy egy románellenesnek titulált megnyilvánulásairól is ismert polgármestert a román hírszerzés megfigyelés alatt tart.
Tény, hogy Romániában ma sokan tényként könyvelik el, hogy a lehallgatás újból virágkorát éli. Mintha feltámadt volna a rossz emlékű Szekuritaté, olyan gyakran kerülnek nyilvánosságra ilyen-olyan jegyzőkönyvek. A lehallgatások urai ma korszerűbb technikával és talán más célokkal követik az ellenségnek tekintett személyeket, de ez a lényegen mit sem változtat. Nincs rendben a dolog, hiszen különben is ezer sebből vérzik a jogállamiság.
A Ráduly-ügy új megvilágításba helyezi az utóbbi időkben megszokottá vált lehallgatások és megfigyelések sötét fejezetét, hiszen ebben az esetben a romániai magyarság legreprezentatívabb érdekvédelmi szervezetének egyik közismert politikusáról van szó, ezért az ügy könnyen sorolható a kisebbségellenesség témakörbe. Persze, még mielőtt ilyen sommás következtetést vonnánk le, érdemes elgondolkodni, hogy milyen lehetséges forgatókönyvek húzódhatnak meg az ügy mögött, amelyről vélhetően több részletet nem fogunk megtudni. Lehet, hogy félig-meddig hivatalos intézményi vagy helyi titkosszolgálati csoportosulások és hozzájuk közel álló erők provokációjáról van szó, de a „buzgó mócsing” változata is elképzelhető. A magyar többségű lakossággal rendelkező megyékben könnyen előfordulhat, hogy felülreprezentáltak a titkosszolgálati tisztek a lakosság számához viszonyítva. Ezt a nagy apparátust pedig kis létszámú román nemzetiségűek köréből kell kiválasztani, így bekerülhetnek az apparátusba gyenge minőségű emberek, akik képesek lejáratni ilyen akciókkal az intézményt. Másrészt a magyar megyékben a titkosszolgálati felülreprezentáltság miatt sok zabhegyező is akadhat a tisztek soraiban, akik jobb híján, nyilvános rendezvényeken próbálnak kitűnni és teljesíteni. (Annak idején a Szekuritaté tisztjei is fiktív, kitalált tartalmú jegyzőkönyveket írogattak, hogy teljesítsék a penzumot.) Ez a buzgóság pedig időnként amatőrizmusba csaphat át.
Ráduly Róbert szekusügye mindenestre felidézi az egykori kommunista titkosszolgálat rossz emlékét, és megerősíti a romániai magyarok többségében élő tipikus kisebbségi reflexet, miszerint egy romániai magyart a demokráciában is bizalmatlanul kezelnek az állami szervek, főleg a titkosszolgálatok, amelyek éberen őrködnek a nemzeti szuverenitás és a területi épség fölött. Csakhogy időközben Radu Mazăre és egyéb helyi bárók „autonóm” tartományaiban ez a nemzeti kohézió már régóta sokkal törékenyebb, mint Székelyföldön, de hát ez nem tűnik fel a nemzeti kisebbségeket nemzetállami reflexszel kezelő titkosszolgálatoknak.
Szabadság (Kolozsvár)
Lehet sokan felnevettek, amikor meghallották Csíkszereda polgármesterének a zavaros szekustörténetét. Vicces lehetett elképzelni, amint a székely város polgármestere üldözőbe vette Csíkszereda központjában az őt megfigyelő hírszerző tisztet, majd utolérte, és átadta a rendőrségnek. Sokan legyinthettek a dologra két okból is. Egyrészt hihetetlennek tűnik, hogy a hírszerzés ilyen amatőr akcióval lejárassa magát, másrészt például a román médiának azért lehetett lényegtelen ügy – feltételezem én –, mert az csak természetes dolog a nemzetállami reflexek szerint, hogy egy románellenesnek titulált megnyilvánulásairól is ismert polgármestert a román hírszerzés megfigyelés alatt tart.
Tény, hogy Romániában ma sokan tényként könyvelik el, hogy a lehallgatás újból virágkorát éli. Mintha feltámadt volna a rossz emlékű Szekuritaté, olyan gyakran kerülnek nyilvánosságra ilyen-olyan jegyzőkönyvek. A lehallgatások urai ma korszerűbb technikával és talán más célokkal követik az ellenségnek tekintett személyeket, de ez a lényegen mit sem változtat. Nincs rendben a dolog, hiszen különben is ezer sebből vérzik a jogállamiság.
A Ráduly-ügy új megvilágításba helyezi az utóbbi időkben megszokottá vált lehallgatások és megfigyelések sötét fejezetét, hiszen ebben az esetben a romániai magyarság legreprezentatívabb érdekvédelmi szervezetének egyik közismert politikusáról van szó, ezért az ügy könnyen sorolható a kisebbségellenesség témakörbe. Persze, még mielőtt ilyen sommás következtetést vonnánk le, érdemes elgondolkodni, hogy milyen lehetséges forgatókönyvek húzódhatnak meg az ügy mögött, amelyről vélhetően több részletet nem fogunk megtudni. Lehet, hogy félig-meddig hivatalos intézményi vagy helyi titkosszolgálati csoportosulások és hozzájuk közel álló erők provokációjáról van szó, de a „buzgó mócsing” változata is elképzelhető. A magyar többségű lakossággal rendelkező megyékben könnyen előfordulhat, hogy felülreprezentáltak a titkosszolgálati tisztek a lakosság számához viszonyítva. Ezt a nagy apparátust pedig kis létszámú román nemzetiségűek köréből kell kiválasztani, így bekerülhetnek az apparátusba gyenge minőségű emberek, akik képesek lejáratni ilyen akciókkal az intézményt. Másrészt a magyar megyékben a titkosszolgálati felülreprezentáltság miatt sok zabhegyező is akadhat a tisztek soraiban, akik jobb híján, nyilvános rendezvényeken próbálnak kitűnni és teljesíteni. (Annak idején a Szekuritaté tisztjei is fiktív, kitalált tartalmú jegyzőkönyveket írogattak, hogy teljesítsék a penzumot.) Ez a buzgóság pedig időnként amatőrizmusba csaphat át.
Ráduly Róbert szekusügye mindenestre felidézi az egykori kommunista titkosszolgálat rossz emlékét, és megerősíti a romániai magyarok többségében élő tipikus kisebbségi reflexet, miszerint egy romániai magyart a demokráciában is bizalmatlanul kezelnek az állami szervek, főleg a titkosszolgálatok, amelyek éberen őrködnek a nemzeti szuverenitás és a területi épség fölött. Csakhogy időközben Radu Mazăre és egyéb helyi bárók „autonóm” tartományaiban ez a nemzeti kohézió már régóta sokkal törékenyebb, mint Székelyföldön, de hát ez nem tűnik fel a nemzeti kisebbségeket nemzetállami reflexszel kezelő titkosszolgálatoknak.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 11.
Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro
2014. június 27.
Ismét volt egy „fekete kedd” a parlamentben
Tavaly decemberben 10-én, kedden próbálták biztosítani büntetlenségüket a honatyák a büntető törvénykönyv módosításával. Most pedig, június 24-én, az újabb „fekete kedden”, megszavazták azt a törvényt, amelynek értelmében a megyei tanácselnökök és a polgármesterek mentesülnének az érdekkonfliktusoktól.
A sajtó „bekavart”
A törvénynek látszólag nincs semmiféle köze az érdekkonfliktusokhoz. A jogszabály értelmében a megyei tanácselnökök és polgármesterek jog szerinti tagjaivá válnak a községi, városi, municípiumi és megyei közüzemi szolgáltatások és helyi közhasznú társaságok igazgató tanácsainak. Ha pedig ha másvalakit jelölnének ki e tisztségre, akkor ők maguk határozhatják meg helyettesük személyét. A jelenlegi törvény szerint erről a helyi vagy a megyei tanács dönt.
A most megszavazott jogszabály a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó, 2006-ban elfogadott törvényt módosítja. A módosításokat azonban a szenátus 2013 novemberében elutasította. A tervezetet ezt követően a szociáldemokrata honatyák még az európai parlamenti választások előtt készítették elő a képviselőházi végső szavazásra.
A május 27-i ülésen azonban a szociáldemokrata képviselő, Iulian Iancu minden külön magyarázat nélkül a jogszabálytervezet visszaküldését kérte az általa elnökölt ipari szakbizottságba. Ennek feltehetőleg az lehetett az oka, hogy a bukaresti sajtó már május közepén felhívta a figyelmet: a módosítások kidolgozásánál a szociáldemokrata honatyák nem konzultáltak az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI), jóllehet a módosítások megváltoztatják az összeférhetetlenség kritériumait.
1200 „büntetlen”
A tervezetet hat szociáldemokrata képviselő nyújtotta be a képviselőházba. Kidolgozói között van Florin Iordache, aki a tavalyi, decemberi „fekete kedd” alkalmával egyik fő hangadója volt az amnesztiáról és kegyelemről szóló törvénytervezet, illetve a Büntető Törvénykönyv módosításai elfogadásának. De a tervezethez nevét adta a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője, Marian Neacşu is.
A jogszabályt a hatalom képviselői – a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Haladásáért, az RMDSZ, a Konzervatív Párt, és a Victor Ponta kormányfővel újabban lepaktáló Dan Diaconescu Néppárt – szavazták meg.
Ha a képviselőházi szavazást követően Traian Băsescu államfő kihirdeti a törvényt, akkor a legfelsőbb bíróság elé terjesztett több száz ügycsomót érvényteleníthetnek. Az Országos Összeférhetetlenségi Ügynökség elnöke, Horia Georgescu szerint az összeférhetetlenséggel gyanúsított helyi választottak ellen leállnának a kivizsgálások, több mint 1200 helyi választott mentesülhetne az összeférhetetlenség vádjától.
Közéjük tartoznak olyan nevek is, mint Nagyszeben polgármestere, Klaus Iohannis, a Brassó megyei tanács elnöke, Aristotel Câncescu, Konstanca polgármestere, Radu Mazăre, a Konstanca megyei tanács elnöke, Nicuşor Constantinescu, a Hunyad megyei tanács elnöke, Mircea Moloţ.
A legtöbben azonban kisvárosok és községek polgármesterei, elsősorban a szociáldemokraták részéről, akik egyébként – mindenekelőtt a választási kampány során – igen nagy nyomást gyakoroltak a párt központi vezetésére a törvény elfogadása érdekében. Victor Ponta kormánya egyébként tavaly sürgősségi kormányrendelettel kívánta keresztülvinni a parlamenten a jogszabályt, ám Brüsszel negatív véleményezése kapcsán felhagyott a kísérlettel. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes utoljára idén áprilisban tett ígéretet pártja kiskirályainak, egy brassói összejövetel alkalmával a törvénymódosítások mielőbbi elfogadására.
A módosítások rövid története
A Szociáldemokrata Párt már régebben igyekszik megszabadítani helyi választottjait az összeférhetetlenség vádjától. A próbálkozások már 2008-ban megindultak, amikor az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség elkezdte kivizsgálni az összeférhetetlenséggel gyanúsított megyei tanácselnökök és polgármesterek helyzetét. A kivizsgálások számának szaporodásával egyenes arányban nőtt a megyei kiskirályok tiltakozása is.
Liviu Dragnea 2013 júliusában megígérte a Szociál-Liberális Szövetség (USL) helyi választottjainak, hogy a kormány megváltoztatja majd az ügynökség működését szabályozó törvényt, pontosabban világosabbá teszi az összeférhetetlenség ismérveit. Brüsszel – korábban már említett – fejcsóválása miatt azonban az Igazságügyi Minisztérium nem hagyta jóvá a módosításokat.
Tavaly októberben, a polgármesterek nyomására, a Szociál-Liberális Szövetség a helyi közigazgatási törvény esetében három, nagyjából azonos tartalmú módosítással kívánta kielégíteni a pártszövetség választottjainak igényét. A módosítások közül az egyiket a kormányhoz, a másik kettőt pedig a törvényhozás két házához nyújtották be.
Idén márciusban furcsa dolog történt: az Európai Bizottság közigazgatási hatáskörökkel foglalkozó bizottságának igazgatója, Vittora Alliata de Villafranca egymás után két levéllel fordult Bukaresthez. Március 11-i levelében azon a véleményen volt, hogy kulcsfontosságú lehet bizonyos helyi választottak részvétele az igazgatótanácsokban, abban tehát nincsen semmi rendkívüli, ha közüzemi szolgáltatások vezető tanácsának tagjai. Március 21-i levelében viszont már az összeférhetetlenséget szabályozó törvénykezés szigorú alkalmazását követelte.
Úgy tűnik, hogy Bukarest végül is a brüsszeli tisztségviselő első levelét vette komolyan, és a képviselőház most elfogadott törvénymódosításokkal lehetővé tette a vezetőtanácsi részvételt, vagyis a büntetlenséget a helyi választottak számára.
Bogdán Tibor. maszol.ro
Tavaly decemberben 10-én, kedden próbálták biztosítani büntetlenségüket a honatyák a büntető törvénykönyv módosításával. Most pedig, június 24-én, az újabb „fekete kedden”, megszavazták azt a törvényt, amelynek értelmében a megyei tanácselnökök és a polgármesterek mentesülnének az érdekkonfliktusoktól.
A sajtó „bekavart”
A törvénynek látszólag nincs semmiféle köze az érdekkonfliktusokhoz. A jogszabály értelmében a megyei tanácselnökök és polgármesterek jog szerinti tagjaivá válnak a községi, városi, municípiumi és megyei közüzemi szolgáltatások és helyi közhasznú társaságok igazgató tanácsainak. Ha pedig ha másvalakit jelölnének ki e tisztségre, akkor ők maguk határozhatják meg helyettesük személyét. A jelenlegi törvény szerint erről a helyi vagy a megyei tanács dönt.
A most megszavazott jogszabály a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó, 2006-ban elfogadott törvényt módosítja. A módosításokat azonban a szenátus 2013 novemberében elutasította. A tervezetet ezt követően a szociáldemokrata honatyák még az európai parlamenti választások előtt készítették elő a képviselőházi végső szavazásra.
A május 27-i ülésen azonban a szociáldemokrata képviselő, Iulian Iancu minden külön magyarázat nélkül a jogszabálytervezet visszaküldését kérte az általa elnökölt ipari szakbizottságba. Ennek feltehetőleg az lehetett az oka, hogy a bukaresti sajtó már május közepén felhívta a figyelmet: a módosítások kidolgozásánál a szociáldemokrata honatyák nem konzultáltak az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI), jóllehet a módosítások megváltoztatják az összeférhetetlenség kritériumait.
1200 „büntetlen”
A tervezetet hat szociáldemokrata képviselő nyújtotta be a képviselőházba. Kidolgozói között van Florin Iordache, aki a tavalyi, decemberi „fekete kedd” alkalmával egyik fő hangadója volt az amnesztiáról és kegyelemről szóló törvénytervezet, illetve a Büntető Törvénykönyv módosításai elfogadásának. De a tervezethez nevét adta a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője, Marian Neacşu is.
A jogszabályt a hatalom képviselői – a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Haladásáért, az RMDSZ, a Konzervatív Párt, és a Victor Ponta kormányfővel újabban lepaktáló Dan Diaconescu Néppárt – szavazták meg.
Ha a képviselőházi szavazást követően Traian Băsescu államfő kihirdeti a törvényt, akkor a legfelsőbb bíróság elé terjesztett több száz ügycsomót érvényteleníthetnek. Az Országos Összeférhetetlenségi Ügynökség elnöke, Horia Georgescu szerint az összeférhetetlenséggel gyanúsított helyi választottak ellen leállnának a kivizsgálások, több mint 1200 helyi választott mentesülhetne az összeférhetetlenség vádjától.
Közéjük tartoznak olyan nevek is, mint Nagyszeben polgármestere, Klaus Iohannis, a Brassó megyei tanács elnöke, Aristotel Câncescu, Konstanca polgármestere, Radu Mazăre, a Konstanca megyei tanács elnöke, Nicuşor Constantinescu, a Hunyad megyei tanács elnöke, Mircea Moloţ.
A legtöbben azonban kisvárosok és községek polgármesterei, elsősorban a szociáldemokraták részéről, akik egyébként – mindenekelőtt a választási kampány során – igen nagy nyomást gyakoroltak a párt központi vezetésére a törvény elfogadása érdekében. Victor Ponta kormánya egyébként tavaly sürgősségi kormányrendelettel kívánta keresztülvinni a parlamenten a jogszabályt, ám Brüsszel negatív véleményezése kapcsán felhagyott a kísérlettel. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes utoljára idén áprilisban tett ígéretet pártja kiskirályainak, egy brassói összejövetel alkalmával a törvénymódosítások mielőbbi elfogadására.
A módosítások rövid története
A Szociáldemokrata Párt már régebben igyekszik megszabadítani helyi választottjait az összeférhetetlenség vádjától. A próbálkozások már 2008-ban megindultak, amikor az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség elkezdte kivizsgálni az összeférhetetlenséggel gyanúsított megyei tanácselnökök és polgármesterek helyzetét. A kivizsgálások számának szaporodásával egyenes arányban nőtt a megyei kiskirályok tiltakozása is.
Liviu Dragnea 2013 júliusában megígérte a Szociál-Liberális Szövetség (USL) helyi választottjainak, hogy a kormány megváltoztatja majd az ügynökség működését szabályozó törvényt, pontosabban világosabbá teszi az összeférhetetlenség ismérveit. Brüsszel – korábban már említett – fejcsóválása miatt azonban az Igazságügyi Minisztérium nem hagyta jóvá a módosításokat.
Tavaly októberben, a polgármesterek nyomására, a Szociál-Liberális Szövetség a helyi közigazgatási törvény esetében három, nagyjából azonos tartalmú módosítással kívánta kielégíteni a pártszövetség választottjainak igényét. A módosítások közül az egyiket a kormányhoz, a másik kettőt pedig a törvényhozás két házához nyújtották be.
Idén márciusban furcsa dolog történt: az Európai Bizottság közigazgatási hatáskörökkel foglalkozó bizottságának igazgatója, Vittora Alliata de Villafranca egymás után két levéllel fordult Bukaresthez. Március 11-i levelében azon a véleményen volt, hogy kulcsfontosságú lehet bizonyos helyi választottak részvétele az igazgatótanácsokban, abban tehát nincsen semmi rendkívüli, ha közüzemi szolgáltatások vezető tanácsának tagjai. Március 21-i levelében viszont már az összeférhetetlenséget szabályozó törvénykezés szigorú alkalmazását követelte.
Úgy tűnik, hogy Bukarest végül is a brüsszeli tisztségviselő első levelét vette komolyan, és a képviselőház most elfogadott törvénymódosításokkal lehetővé tette a vezetőtanácsi részvételt, vagyis a büntetlenséget a helyi választottak számára.
Bogdán Tibor. maszol.ro
2017. június 15.
Nagy-Dobrudzsa álmodói
Van, akinek nem kell Erdély, van akinek Románia nem kell. Szilágyi Aladár írása.
Nem lehet tudni, kicsoda, milyen célból, miért éppen napjainkban, előkotort a facebook-világ mocsarából egy három esztendeje nagy visszhangot, ribilliót, majd látványos iszapbirkózást provokáló blogböffentést, bizonyos Liviu Andrei megfogalmazásában. A caracali (tehát oltyán…) szerző már nyílt levélnek szánt irománya címében: Nu mai vreau Transilvania asta jegoasă la mine-n ţară! üzeni: ennek a koszos Erdélynek nincs semmi keresnivalója az ő országában, mi több, referendumot javasol avégett, hogy ezt az ő hazájához nem illő régiót szakítsák el Romániától. Miután lefordíthatatlan szitoközönt áraszt Transzszilvánia minden ördögfattyára a cigányoktól a bozgorokig, kijelenti, hogy ott nem érzi jól magát, mert… Erdély nem Románia, kedves közvetlenséggel bejelenti, hogy veri a f…szát Erdélybe, és annak magyar történelmébe. És így tovább…
Persze annak idején mind román, mind magyar részről ez a példa nélküli böffentés hatalmas fölháborodás-lavinát indított el. De volt egy nem érdektelen mellékhatása is: román fórumozók tucatjai az ország minden sarkából – nem csak Erdélyből, hanem Bukovinából, a Bánságból és főleg Dobrudzsából – azzal vágtak vissza, hogy ők viszont Liviu Andrei Romániájához nem akarnak tartozni, autonómiát, akár Bukaresttől való teljes függetlenséget óhajtanának! Persze, ennyiből nem lehet messze menő következtetéseket levonni a közhangulatot illetően, de tény, hogy a Duna és a Fekete-tenger közötti tartományban a mai napig eleven izzik a függetlenedés parazsa…
Amidőn elkezdődött az EU-régiók kialakítása körüli huzavona, Konstanca két akkori, azóta bokros érdemei miatt sittre vágott erős embere: Radu Mazăre polgármester és Nicuşor Constantinescu, a megyei tanács elnöke, erősen ütötte a vasat, hogy Dobrudzsa két megyéje, Konstanca és Tulcea külön entitásként, „autonóm” eurórégiót alkothasson. Adott pillanatban azzal fenyegetőztek, hogy ha kell, akár megalakítják a Dobrudzsaiak Pártját, még egy eredménytelen (és törvénytelen) referendumot is kiírtak a szent ügy érdekében. A két uraságot persze, nem valamiféle történelmi fogantatású regionális identitástudat, hanem a saját pecsenyéjük minél zavartalanabb sütögethetése vezérelte. Végül nem jött össze a Mazăre (Borsó) Köztársasága-ként aposztrofált képződmény, négy környező megyével együtt gyúrták egybe az úgynevezett Második, Dél-keleti Fejlesztési Régiót. Viszont a médiában, főleg az internet világában, a mai napig eleven téma Dobrudzsa viszonylagos vagy teljes függetlenedésének a kérdése. Olyannyira, hogy az elszakadás híveinek külön honlapjuk van, s egy merész fiatalember, bizonyos Cosmin Dumitru pedig történelmi, földrajzi, gazdasági, etnikai és politikai érvek fölsorakoztatásával komolyan eljátszott a gondolattal, kereste a választ arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Dobrudzsa függetlenné válhatna Románia többi részétől?
Az viszont talán a legpikánsabb fejleménye a dolognak, hogy Ioan Coja professzor, a Vatra Românească egyik hajdani, hírhedett alapítója, maga is Konstanca szülötte, 2014. februárjában Autonómiát akarunk Nagy-Dobrudzsa számára! címmel cikkezett, melyből kiderül, hogy ő már egyetemista korában kérte Dobrudzsa függetlenné válását és leszakadását Romániától. Az is, hogy „Nagy-Dobrudzsát” a Bulgáriához tartozó déli részek, az úgynevezett Quadrilater megkaparintásával hozná létre, s az elárvult, konstancátlanított Romániát Besszarábiával kárpótolná, hiszen annak is van kijárata a tengerre!
Végül hadd fordítsuk komolyra a szót. Lucian Boia történész, 2015-ben napvilágot látott, Hogyan románosították Romániát? című könyvében emlékeztet arra, hogy 1878-ban, abban a pillanatban, amikor a román királyság megkapta Dobrudzsát, az a terület „Európa legfantasztikusabb etnikai-vallási mozaikját képezte”. Annyira, hogy akár Dobrotics, a román/bolgár/török/kún, avagy ki tudja, milyen gyökerű despota idejében, félezer évvel korábban, ismét független államocskává alakulhatott volna. A bolgárok, törökök, tatárok, stb. szétszórása, áttelepítése, a havasalföldi, moldvai, erdélyi románok tömeges betelepítése után, az „anyaország kebelére visszakerült” országrészben csupán a kebelreölelést követően majd négy évtizeddel, 1912-ben mert a román kormány választásokat tartani… erport.ro
Van, akinek nem kell Erdély, van akinek Románia nem kell. Szilágyi Aladár írása.
Nem lehet tudni, kicsoda, milyen célból, miért éppen napjainkban, előkotort a facebook-világ mocsarából egy három esztendeje nagy visszhangot, ribilliót, majd látványos iszapbirkózást provokáló blogböffentést, bizonyos Liviu Andrei megfogalmazásában. A caracali (tehát oltyán…) szerző már nyílt levélnek szánt irománya címében: Nu mai vreau Transilvania asta jegoasă la mine-n ţară! üzeni: ennek a koszos Erdélynek nincs semmi keresnivalója az ő országában, mi több, referendumot javasol avégett, hogy ezt az ő hazájához nem illő régiót szakítsák el Romániától. Miután lefordíthatatlan szitoközönt áraszt Transzszilvánia minden ördögfattyára a cigányoktól a bozgorokig, kijelenti, hogy ott nem érzi jól magát, mert… Erdély nem Románia, kedves közvetlenséggel bejelenti, hogy veri a f…szát Erdélybe, és annak magyar történelmébe. És így tovább…
Persze annak idején mind román, mind magyar részről ez a példa nélküli böffentés hatalmas fölháborodás-lavinát indított el. De volt egy nem érdektelen mellékhatása is: román fórumozók tucatjai az ország minden sarkából – nem csak Erdélyből, hanem Bukovinából, a Bánságból és főleg Dobrudzsából – azzal vágtak vissza, hogy ők viszont Liviu Andrei Romániájához nem akarnak tartozni, autonómiát, akár Bukaresttől való teljes függetlenséget óhajtanának! Persze, ennyiből nem lehet messze menő következtetéseket levonni a közhangulatot illetően, de tény, hogy a Duna és a Fekete-tenger közötti tartományban a mai napig eleven izzik a függetlenedés parazsa…
Amidőn elkezdődött az EU-régiók kialakítása körüli huzavona, Konstanca két akkori, azóta bokros érdemei miatt sittre vágott erős embere: Radu Mazăre polgármester és Nicuşor Constantinescu, a megyei tanács elnöke, erősen ütötte a vasat, hogy Dobrudzsa két megyéje, Konstanca és Tulcea külön entitásként, „autonóm” eurórégiót alkothasson. Adott pillanatban azzal fenyegetőztek, hogy ha kell, akár megalakítják a Dobrudzsaiak Pártját, még egy eredménytelen (és törvénytelen) referendumot is kiírtak a szent ügy érdekében. A két uraságot persze, nem valamiféle történelmi fogantatású regionális identitástudat, hanem a saját pecsenyéjük minél zavartalanabb sütögethetése vezérelte. Végül nem jött össze a Mazăre (Borsó) Köztársasága-ként aposztrofált képződmény, négy környező megyével együtt gyúrták egybe az úgynevezett Második, Dél-keleti Fejlesztési Régiót. Viszont a médiában, főleg az internet világában, a mai napig eleven téma Dobrudzsa viszonylagos vagy teljes függetlenedésének a kérdése. Olyannyira, hogy az elszakadás híveinek külön honlapjuk van, s egy merész fiatalember, bizonyos Cosmin Dumitru pedig történelmi, földrajzi, gazdasági, etnikai és politikai érvek fölsorakoztatásával komolyan eljátszott a gondolattal, kereste a választ arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Dobrudzsa függetlenné válhatna Románia többi részétől?
Az viszont talán a legpikánsabb fejleménye a dolognak, hogy Ioan Coja professzor, a Vatra Românească egyik hajdani, hírhedett alapítója, maga is Konstanca szülötte, 2014. februárjában Autonómiát akarunk Nagy-Dobrudzsa számára! címmel cikkezett, melyből kiderül, hogy ő már egyetemista korában kérte Dobrudzsa függetlenné válását és leszakadását Romániától. Az is, hogy „Nagy-Dobrudzsát” a Bulgáriához tartozó déli részek, az úgynevezett Quadrilater megkaparintásával hozná létre, s az elárvult, konstancátlanított Romániát Besszarábiával kárpótolná, hiszen annak is van kijárata a tengerre!
Végül hadd fordítsuk komolyra a szót. Lucian Boia történész, 2015-ben napvilágot látott, Hogyan románosították Romániát? című könyvében emlékeztet arra, hogy 1878-ban, abban a pillanatban, amikor a román királyság megkapta Dobrudzsát, az a terület „Európa legfantasztikusabb etnikai-vallási mozaikját képezte”. Annyira, hogy akár Dobrotics, a román/bolgár/török/kún, avagy ki tudja, milyen gyökerű despota idejében, félezer évvel korábban, ismét független államocskává alakulhatott volna. A bolgárok, törökök, tatárok, stb. szétszórása, áttelepítése, a havasalföldi, moldvai, erdélyi románok tömeges betelepítése után, az „anyaország kebelére visszakerült” országrészben csupán a kebelreölelést követően majd négy évtizeddel, 1912-ben mert a román kormány választásokat tartani… erport.ro