Jan. 27-28-án Esztergomban 15 országból mintegy kétszázan vettek részt az Egyház és magyarság címet viselő konferencián, a Magyarország 2000 konferenciasorozat megnyitóján, melynek rendezője a Határon Túli Magyarok Hivatala volt. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy mit tettek és mit tehetnek az egyházak a világban szétszórtan élő magyarok vallás- és nemzettudatának erősítéséért. Az előadásokat könyv alakban is megjelentetik a szervezők. Csató Béla római katolikus főesperes /Marosvásárhely/ beszámolt tapasztalatairól. megállapíthatta, hogy érdemes együtt gondolkodni és cselekedni. A továbbiakban is szükség van egy-egy ilyen rendezvényre. Ezek sorát tulajdonképpen Tabajdi Csaba kezdte, az esztergomi a harmadik ilyen jellegű megbeszélés volt. A konferencián látható volt, hogy a különböző régiók vezetői, munkásai keveset tudnak egymásról. Csató Béla úgy érezte: ki kellett volna mondani, hogy az egyház Isten szülötte. Az egyháztól nem kívánhat senki nacionalizmust. Azok az igazi keresztények, kik elfogadják az egyházat, mint valami védő, óvó kezet, ami megóvja a népeket az esetleges nemzeti túlhajtástól, túlfűtöttségtől.- Esztergomban ott volt a konferencián dr. Paskai László bíboros, Gyulai Endre, Szeged-Csanád egyházmegyei püspök, Keresztes Szilárd, hajdú-dorogi görög katolikus püspök, Mayer Mihály pécsi püspök, Erdő Péter, a Pázmány Péter Egyetem rektora, Erdélyi Géza felvidéki református püspök, Erdélyből Csiha Kálmán, Tőkés László, Tempfli József, Reizer Pál, Szabó Árpád, a magyar kormány részéről a HTMH elnöke, Szabó Tibor mellett ott volt Németh Zsolt államtitkár, megjelent Tabajdi Csaba, korábbi szervező is. Szabó Tibor nagyon jó összefoglaló előadást tartott. Megfigyelőként jelen volt a budapesti zsidó főrabbi és a New York-i főrabbi, aki először vett részt ilyen találkozón. /Máthé Éva: Egyház és magyarság. Az egyház nem pártolhatja a nacionalizmust! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./

Több ezer személy kísérte utolsó útjára ápr. 24-én Reizer Pál szatmári megyés püspököt. A temetésen mintegy háromszáz lelkész vett részt. A szertartást Ardai Attila kanonok, az egyházmegye ideiglenes kormányzója mutatta be a részt vevő főbb méltóságokat. Dr. Jean Claude Périsset nuncius latin nyelven kezdte az elhunyt püspök lelki üdvéért bemutatott szentmisét, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentbeszédét követően dr. Paskai László bíboros, esztergom?budapesti érsek fejezett be. Románul dr. Ioan Robu bukaresti érsek búcsúztatta Reizer Pál püspököt. Dr. Paskai László bíboros, végezte a temetői szertartást. Merlás Tibor címzetes főesperes, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia plébánosa rövid beszédében jelezte: nem sokkal a ceremóniát megelőzően ő vehette át Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövettől a Reizer Pál nevére kibocsátott magyarigazolványt. A püspök búcsúztatásán a következő egyházi és világi méltóságok vettek részt. Egyházi személyek: Dr. Paskai László esztergom–budapesti érsek, bíboros, Dr. Jean Claude Périsset, címzetes érsek, bukaresti apostoli nuncius, Dr. Ioan Robu, bukaresti érsek, Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Petru Gherghel, iasi–i püspök, Tempfli József nagyváradi püspök, Martin Roos, temesvári püspök, Majnek Antal, munkácsi püspök, Huzsvár László, nagybecskereki püspök, Bosák Nándor, debrecen–nyíregyházi püspök, Dr. Gyulay Endre szeged–csanádi püspök, Mayer Mihály, pécsi püspök, Balázs Béla, kaposvári püspök, Spányi Antal esztergom–budapesti segédpüspök, Lucian Muresan, balázsfalvi görög katolikus érsek, Gheorghe Gutiu, kolozsvári görög katolikus érsek, Alexandru Messian, lugosi görög katolikus püspök, Ioan Sisestean, nagybányai görög katolikus püspök, Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök, Mózes Árpád erdélyi evangélikus püspök, Tőkés László, királyhágómelléki református püspök, Papp Géza, erdélyi református püspök, Tietze Jenő, nagybecskereki általános helynök, Fodor József, nagyváradi általános helynök, Böcskey László, temesvári általános helynök, Potyó Ferenc, gyulafehérvári általános helynök, Dr. Czirják Árpád, gyulafehérvári érseki helynök, P. Szőke János SDB, szenttéavatási promotor, a gyulafehérvári római katolikus teológia tanári kara, Dr. Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész, Tincu Alexandru, szatmári ortodox főesperes Világi személyiségek: Klaus Peter Marte, német konzul, Temesvár, Szíjgyártó István, magyar nagykövet, Bukarest; Cseh Áron, konzul, Kolozsvár, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Gheorghe Ciocan, Szatmár megye prefektusa, Riedl Rudolf, Szatmár megye alprefektusa, Horea Anderco, Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Erdei D. István, parlamenti képviselő, Varga Attila, parlamenti képviselő, Pécsi Ferenc, parlamenti képviselő, Kereskényi Sándor, szenátor, Szabó Károly, szenátor, Dr. Kalmár László, főorvos, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke, Budapest. /Princz Csaba: Ezrek kísérték utolsó útjára Nm. és Ft. Reizer Pál püspököt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 25./

"Elhunyt Erdély legidősebb papja, Elekes Dénes /Székelyudvarhely, 1901. nov. 14. - Pécs, 2003. jún. 2./ Három évig káplánként működött Csíkszentsimon-Csatószegen, majd Székelyudvarhely-Szombatfalván. Amikor a bukovinai székely falu, Istensegíts egyháztanácsa Gyulafehérvárra jött székely "papocskát" kérni, Majláth püspök megengedte, hogy Elekes Dénes káplánt meggyőzzék, menjen velük. Elekes Dénes atya vállalta a meghívást. 1928-ban jelentkezett Istensegíts faluban. Velük együtt vándorolt ki Bácskába 1941-1942-ben, velük együtt menekült tovább 1945-ben Baranyába, a pécsi egyházmegyébe. Kalaznó faluban (Szekszárd mellett) telepedett le 250 istensegítsi hívével. Elekes Dénes atya élete 1928-tól haláláig egybeforrott a bukovinai székelyek sorsával. Az ínséges körülmények között gazdálkodással segítette ki magát. Sohasem kért elbocsátót Erdélytől, mindig erdélyi (azaz 1932-től gyulafehérvári) egyházmegyés maradt. Végül a Pécs melletti egyházi Szent Lőrinc Gondozóotthonban talált nyugalmat. Itt élte meg "acélmiséjét" is (75 évi papság 2000-ban!). Meghagyása szerint Kalaznón temették édesanyja sírjára június 13-án. A gyászmisét a község főterén Mayer Mihály pécsi megyés püspök és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek együttesen vezették, a temetési szertartást is. A Magyarországi Bukovinai Székely Szövetség elnökei, tagjai énekkel, beszédekkel búcsúztak szeretett lelkipásztoruktól. /Dr. Jakubinyi György: 102 évesen meghalt Erdély legidősebb papja. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 20./"

Ferences betegápoló nővérek Árkoson
Hivatásuk kegyelméért, szerzetesi közösségük fennállásának 25. évfordulójáért, erdélyi alapításuk 10. évfordulójáért és kolostoruk felépüléséért adtak hálát Istennek ünnepi szentmisén októberben az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek Árkoson. Ugyanakkor megáldották a kolostort és felszentelték a kápolnát. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Jakubinyi György érsek volt, aki Tamás József püspökkel, Böjte Csaba ferences atyával, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével, több szerzetes pappal és a kerület papságával együtt mutatta be a szentmisét. Megszentelt életek
Ferenc pápa meghirdette a megszentelt élet évét, amely 2014. november 30-án, advent első vasárnapján vette kezdetét, és 2016. február 2-án, gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével ér véget. Ezért a világegyház és a Gyulafehérvári Főegyházmegye is kiemelt figyelmet fordít a szerzetesrendekre. A kilencedik évfolyamot megért Csíksomlyó Üzenete című kiadvány idei húsvéti számában – amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház adott ki – részletesen megismerhetjük az Erdélyben működő, különböző karizmákkal rendelkező, Isten és ember szolgálatára elkötelezett szerzeteseket. Közöttük vannak Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei.
Központi anyaházuk Magyarországon Kozármislenyben (Pécs mellett) található, ezt 1996-ban svájci jótevő támogatásával építették fel; a Dorothea Otthont 2004-ben nyitották meg, ahol időseket gondoznak. A nővérek több éven át a pécsi kórházakban ápolónőként teljesítettek szolgálatot. Az érsekség honlapján olvashatjuk róluk: „Szerzetesi közösségünket, Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreit Bali Katalin M. Kapisztrána nővér alapította P. Hegedűs Kolos OFM segítségével 1990-ben Magyarországon. Hivatalosan főtisztelendő Mayer Mihály, a pécsi egyházmegye akkori megyéspüspöke hagyta jóvá 1993-ban. Életformánk alapja a II. János Pál pápa által jóváhagyott Szent Ferenc Reguláris Harmadik Rendje testvéreinek és nővéreinek regulája és élete, amely hivatásunkat röviden így foglalja össze: A testvérek és nővérek életformája ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, szegénységben és tisztaságban! Lelkiségünket Szent Ferenc életéből és szelleméből merítjük. Ő arra szólítja fel követőit, hogy szerzetesi életükben az alázatos és szegénnyé lett Jézus Krisztus példáját követve egész szívvel szolgálják embertársaikat.” Mivel a nővérek közül többen is erdélyiek, régi vágyuk volt, hogy hivatásuk által saját népüket is szolgálják. Ezért örvendtek, amikor Böjte Csaba OFM (Ordo Fratrum Minorum – Kisebb Testvérek Rendje) hazahívta őket Erdélybe, és dr. Jakubinyi György érsek áldását adta, hogy Árkoson segítsék a kismamaotthon lakóit.
Irgalmasság Anyja Kismamaotthon
Az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthont a Pro Vita Hominis Életvédő Társaság hozta létre dr. Kovács Zita gyermekorvos vezetésével a lányanyák, a nehéz helyzetben levő vagy otthonról kitagadott nők megsegítésére, majd 2005-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vette át annak működtetését. Francesca nővér, a helyi közösség vezetője, Regina nővér, Pacifika nővér és Terzícia nővér a szerzetesi életet megélve, az imádságból merítve erőt nagy odaadással, szeretettel, odafigyeléssel gondozzák immár tíz éve az otthon lakóit. Az évek során közel nyolcvan anya kopogtatott be a kismamaotthon ajtaján várandósan, szülés előtt vagy szülés után a kórházból kijőve, csecsemőjével. Olyan is volt, aki három vagy öt gyermekkel érkezett. A nővérek befogadták, együtt laktak, főztek velük, gondoskodtak róluk, tanítgatták a gyermeknevelésre és hitre, az élet mindennapi dolgaira. A kis kertben pedig igyekeztek megtermelni a konyhára kerülő zöldségeket. Ottlétük után mindenkinek megoldották a sorsát, elrendeződött az életük.
Ferences kolostor épül Árkoson – adta hírül lapunk 2013. április 18-i számában a falu szülötte, Kisgyörgy Zoltán főmunkatársunk, aki beszámolt arról is, hogy az elmúlt 150 esztendő alatt megváltozott a település felekezeti összetétele. A Szentkereszti család által építtetett, a Szent István oltalma alá helyezett katolikus kápolna már nem elégítette ki a hétszeresére nőtt közösség igényeit, így a tavaly augusztusban templommá növekedett. Két év alatt felépült a kolostor, és eljön az a pillanat is, amikor a nővérek oda költözhetnek, ezzel megnövekszik a kismamaotthon befogadóképessége.
A kolostorkápolna titulusa
A sepsikőröspataki egyházközséghez tartozó Árkos filia lelkipásztoraként Fekete József plébános köszöntötte az egybegyűlteket október 17-én, a kolostor felszentelésének napján. Jakubinyi György érsek beszédet tartott, megszentelte a vizet, könyörgést mondott az új rendház megáldására. A kolostorkápolna titulusa: Assisi Szent Ferenc stigmatizációja. Magyarázta, hogyan kapta meg Szent Ferenc a stigmákat és milyen szerepe van a katolikus hitéletben. A stigma görög eredetű szó, jelt jelent. Eredetileg amikor a rómaiak elfogták a szökött rabszolgát, hogy ne legyen kedve többet megszökni, a gazdája nevének kezdőbetűit beleégették a bőrébe. Ezt nevezték stigmának, jelnek. Utána a katolikus keresztény misztikában az Úr Jézus öt szent sebét (a kezén, a lábán és az oldalsebét) nevezték stigmának. Előfordult az a szentek életében, hogy rendkívüli misztikus jelenségként, úgy átélték az Úr Jézus szenvedéseit, annyira együtt éreztek vele, hogy testükön megjelent az öt szent seb. Ezeket nevezzük stigmatizált szenteknek.
Stigmatizált szentek
Ki volt az első stigmatizált az egyháztörténelemben? – tette fel a kérdést Jakubinyi György. Az első, aki az Úr Jézus sebeit megkapta, Assisi Szent Ferenc volt. Amikor már olyan nagy lett a ferences rend, hogy tömegek léptek be, és már nem tudtak úgy cselekedni, mint az alapító szent atya, próbáltak lazítani. Ez nagyon bántotta Szent Ferencet, s amikor a nagygyűlésen, az úgynevezett káptalanon kezdték jelenteni, hogy jó volna itt-ott enyhíteni, mert képtelenek olyan szigorúan élni, miként ő kívánja, a maga egyszerűségében Szent Ferenc azt mondta: „ezen nem lehet változtatni, én magától Krisztustól kaptam ezt a szabályzatot, s aki akarja, az kövesse, úgy, mint én, Isten kegyelméből”. De látván, hogy így nem megy, lemondott a rend vezetéséről, félrevonult Toscánában az Alverna hegyre. Ott 1224-ben, halála előtt két évvel a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én átélte az Úr Jézus szenvedését. Két hónap múlva gyóntatója parancsára megírta, mi is történt tulajdonképpen: megjelent egy szeráf, vagyis egy angyal, aki nem más volt, mint az Úr Jézus, a keresztrefeszített. Öt szent sebéből vérzett, és attól a perctől kezdve Szent Ferenc is érezte, hogy testén megjelenik az öt szent sebhely. Barátja, Gogoli bíboros, aki többször láthatta az ő sebhelyeit, meg volt győződve, hogy ez természetfölötti eredetű, az Úr Jézus kitüntetése, ezért miután pápává választották, szentté avatta.
Szent Ferenc óta 326 stigmatizáltat tart számon az anyaszentegyház, jelenleg kb. 16 stigmatizált él. A leghíresebb napjainkban Szent Pio atya, kapucinus szerzetes pap volt.
Köszönöm az életet
Böjte Csaba testvér hálát mondott a nővéreknek egy kisfiú történetén keresztül, aki az életét annak köszönheti, hogy a nővérek Árkoson befogadták:
– Én igazából köszönetet hoztam a gyerekektől a nővérek felé. Székelyhídon is van egy házunk, sok gyerekkel. Nemrég ott miséztem: ünnep volt, szép volt minden. A mise végén odajött egy 4–5 éves kisfiú, szépen felöltözve, ügyesen, nyakkendővel, egy nagy csokor virágot hozott nekem, s azt mondja a mise végén: „Köszönöm szépen az életet”. Azt hittem, hogy jön egy hosszabb vers, amivel ő elakadt az első sor végén, hisz ilyen még szokott történni a gyerekekkel. Ránéztem, mondom: „Na, és tovább?”. S akkor a gyermek nagy, kerek szemekkel ugyanazt még egyszer elmondta: „Köszönöm szépen az életet.” Akkor körülnéztem, hátha a nevelő tudna neki súgni, körülnéztem, s hát láttam egy anyukát... Ezt az anyukát ezelőtt hat-hét évvel hoztam ide Árkosra. Akkor 22 éves volt, de sohasem járt sem óvodába, sem iskolába. Az anyukája meghalt, az apja pásztor volt, a falu állatait őrizték, úgy nőtt fel a legelőn... Emlékszem, ezt a nőt beültettem az autóba. Értarcsáról hosszú volt az út Szentgyörgyig, útközben végig beszélgettünk. Én azt hittem, ha valaki analfabéta, az nagyjából ugyanúgy gondolkozik, mint mi, csak nem tud írni vagy olvasni. De akkor döbbentem rá, hogy ez a nő sem Hófehérkéről, sem Winetouról, sem az Anyám tyúkjáról nem hallott. Sőt, a Szentírásról, a karácsonyi történetekről sem. Jöttünk errefelé. Az egyik városban ott állt egy nagy karácsonyfa szépen feldíszítve, kivilágítva, lógtak rajta az ajándék csomagok. Kérdezte a nő: „Ez micsoda?” „Ez karácsonyfa.” „ S azt miért állítsák?” Elmondtam a Krisztus születését. S kérdezi: „Mik lógnak rajta?” „Ajándékdobozok.” S újból kérdez: „Mi az az ajándék?” Akkor engem ez nagyon mellbe ütött. Itt van egy 22 éves nő, aki áldott állapotban van, és nem tudja, mi az ajándék, nem kapott még soha olyant. Megálltam egy üzlet előtt, bementem, az elárusító lány elcsodálkozott rajtam, hogy pap létemre miért veszek bizsut, fülbevalót meg nyakláncot. Szépen becsomagolták, odavittem neki, s mondom: „Tessék!” „Mi ez?” „Ajándék!” „Kinek?” „Nekem?” „Nahát...” Kibontotta. Nem tudom elmondani azt az örömet, amit az az egyszerű nő érzett, amikor életében az első fülbevalóját felakasztotta, felcsíptette a fülére. Aztán elhoztam őt ide, Árkosra. Olyan megható, hogy a nővérek nem kérdezték, honnan hoztam, hanem befogadták. Egy épületben laktak, egy asztalnál ebédeltek, egy konyhán főztek. Nemcsak vele, hanem még sok-sok más, hasonló sorsú anyukával. Szent Ferenc Jézus Krisztus evangéliumát ennyire szépen megélni, hogy az utcáról bejövő koldussal egy födél alatt lakni s megosztani kenyeredet az éhezőkkel, hát nagyon kevesen tudják ezt ilyen szépen teljesíteni. Hála Istennek, a nővéreknek ment, és ez a gyermek azért tudott megszületni, azért maradt életben, mert akkor mi úgy döntöttünk, hogy befogadjuk. A hatóság el is akarta venni az anyától, mert nem tudott írni-olvasni, de aztán végül a nővérek addig foglalkoztak vele, megtanították a nevét leírni, meg kicsit viselkedni, s így nevelheti a saját gyermekét. Igen, amikor az a gyermek azt mondta, hogy köszöni nekünk az életét, akkor ezt így is gondolta, s így is volt. S olyan szép volt, mert megköszönte, és én a köszönetet elhoztam a kedves nővéreknek, mert tényleg nagyon nagyra értékelem azt a munkát, amit végeznek a gyermekek javára...
Nemcsak Csaba testvér, hanem az itt élő háromszékiek is nagyra értékelik azt az áldozatos munkát, amit a nővérek végeznek az élet védelmében. A ferences nővérek egy reménység fát készítettek – amely a vendégszobában kapott helyet –, az ünnepség vendégei ráragasztották üzeneteiket, amelyből szép nagy életfa lett. Adja a jó Isten, hogy szépen kiviruljon.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)