„Nincsenek helyrehozhatatlan, örökre elveszett értékek”
A Házsongárdi temető műemlék sírjait másfél évtizede rendületlen odaadással és hozzáértéssel gondozó-felügyelő Házsongárd Alapítványnak sikerült néhány nagy léptékű munkát megvalósítania a 2016-os évben is. „Három kripta és hat sírkő teljes vagy részleges felújításával dicsekedhetünk, így a Mauksch-Hintz kripta mellett a Biasini-kriptáéval. A Bánffynak is nevezett iktári Bethlen-kripta belső falfestését befejeztük, a keleti bejárati kerítés kőrestaurálását úgyszintén” – nyilatkozta lapunknak az alapítvány igazgatója. A műemlék sírok restaurálása mellett az alapítvány több száz sírt gondoz, és ebbe bevonja az iskolásokat is. Gergely Erzsébet örömmel számolt be továbbá arról, hogy az alapítványnak gördülékenyebb lett a kapcsolata a temetői ügyosztály munkatársaival. Az alapítvány üdvözölné, ha létezne olyan román civil szervezet, amely úgyszintén felvállalná a Házsongárdi temetőben nyugvó román személyiségek sírjainak gondozását.
Három kripta és hat sírkő helyrehozatali munkálatait végeztette el idén a Házsongárd Alapítvány – számolt be lapunknak az alapítvány vezetője, Gergely Erzsébet.
– A Hintz-kripta, amelyet szinte hangsúlyoz a Mauksch Tóbiás félig elsüllyedt kövének kiemelésével és helyreállításával elénk táruló látvány, a griffmadár és a mozsár helyreállított képe, különösen kötődik a kolozsvári emlékezethez a hét gyógyszerész-nemzedék munkája által – még mindig gyönyörködhetünk a főtér sarkán álló felújított Hintz-házban, a Gyógyszerészeti Múzeum betekintést enged a régmúlt időkbe… Két lépéssel dél fele haladva alig ismerhetünk rá a nemrég összeomlás szélén álló Biasini-kriptára, amely megmenekült az enyészettől. Frissen vakolt, restaurált kőelemei bizonyítják, hogy nincsenek helyrehozhatatlan, örökre elveszett értékek. A Bánffynak is nevezett iktári Bethlen-kripta esetében 2014-ben már meg is ünnepeltük a felújítás alatt levő kripta részleges átadását. Azóta lépésről lépésre, mindenki örömére és csodálatára, egyre látványosabban bontakozik ki a Házsongárdi temető dísze, az Ybl Miklós tervezte neoromán stílusban épített, templom méretű építmény, méltó környezetet biztosítva az itt nyugvó gróf Bánffy Miklós írónak, politikusnak, sokoldalú személyiségének. Idén végeztük el a kripta belső festésének a helyreállítását. A már teljesen helyreállított, kőkerítéssel védett kertbe bementett régi tumbák és sírkövek között is jelentősek a változások: három megújult tumba és egy sírkő restaurálása zajlott 2016-ban. Az ezeken olvasható évszámok 1650-nel kezdődnek, és az 1800-as évekkel fejeződnek be – közölte Gergely Erzsébet.
Az alapítvány igazgatójától megtudtuk: a kriptákhoz tartozó munkálatok a megszokottak, azaz tisztítás, vakolás, kőrestaurálás, a szétmállott részek pótlása, hidrofobizálás (víz károsító hatásától való megóvás), festés, az illeszkedések fugázása, a fedélszék, a tető helyreállítása. Ezek a munkálatok az építmény vagy az emlékhely állapotának megfelelően történnek.
A felújítási munkálatokat olyan szakképzett restaurátorok végzik, akik már bizonyítottak a Farkas utcai templom felújítása során is. – Sajnos, nagy a hiány a restaurátorokban, ezt meg is szoktuk érezni. Vagy nagyon sok Erdélyben a restaurálandó építmény? Folyamatos és visszatérő gondunk, hogy az elszámolási határidőn belül befejezhessük a tervezett és főként a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott munkálatokat. Fő támogatónk biztosítja a lehetőségeket, de a kivitelezés rajtunk múlik. Talán a legnehezebb a szakembereket időben és a megfelelő helyen munkába állítani. A munkálatok elkezdése és befejezése időjárás-függő: általában már április elején elkezdjük, és késő novemberben fejezzük be.
Bizonyos munkálatok csak száraz, meleg időben végezhetőek el.
Minden erőnkkel azon igyekezünk, hogy a szakembereket időben lekössük szerződéssel, rimánkodással. A munkálatok év végi befejezése után sem pihenünk: télen elszámolunk, januárban-februárban megint pályázunk. A helyreállítás mellett kb. 600 sírt gondozunk folyamatosan. Nagyon igyekezünk bevonni a gyerekeket, a fiatalokat a kegyeleti munkába, mert semmit sem ér a restaurálás, ha nincs, aki a továbbiakban óvja, gondozza a sírokat, és meggyújtsa az emlékezet gyertyáit – mondta Gergely Erzsébet.
– A tervezettnél többet, a vágyottnál kevesebbet tudtunk megvalósítani, de a többi évvel összehasonlítva ez sikeres évnek tudható be. A műemlékeknél az engedélyeztetést nagyon szigorúan betartatják velünk. Sajnos az eltűnő-eltüntetett értékes síremlékeknél nem tapasztaltunk ilyen szigorú hozzáállást. Nagyon sok javítani való lenne ezen a téren, a telekkönyvek nyilvánosságához hasonlóan a temetői nyilvántartásoknak-nagykönyveknek is nyilvánosnak kellene lenniük, és a civil szervezeteknek biztosítani kellene az ellenőrzés lehetőségét. Vágyálom, hogy anyanyelven is szólhassanak a kolozsvári magyarok a temetői ügyekben. A kolozsvári többségi társadalom ugyanakkor még nem hozott létre olyan civil szervezetet, diákmozgalmat, amely a mienkhez hasonlóan felvállalná a román személyiségek sírhelyeinek, azaz a műemlék-sírhelyek gondozását. Csak remélhetjük, hogy a jó példa ragadós lesz” – tette még hozzá az alapítvány vezetője, aki szerint a sok évi „hullámzó” kapcsolat a temetői ügyosztállyal és a polgármesteri hivatallal mintha nyugvópontra jutott volna. „Alapjaiban nem sok minden változott, de a hangnem és a stílus csiszolódott, több érdeklődést mutatnak munkánk iránt, néha még segítséget is kapunk” – összegzett lapunknak Gergely Erzsébet alapítványi igazgató, aki szerint örvendetes, hogy a bejáratnál megjelentek az eligazító térképek. Sajnálatos viszont, hogy a román és angol mellé magyar felirat nem került, bár az is valami, hogy a magyar neveket többnyire helyesen írták ki. „Komolyabb egyeztetésre lett volna szükség az évtizedek óta kutatómunkát folytató magyar várostörténészekkel, tudósokkal, civil szervezetekkel” – vélte ez ügyben.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Volt egyszer egy Szentháromság vagy Nits-féle patika (I.)
Egy patikának (régiesen apotékának, majd a nyelvújítás korától gyógyszertárnak) is lehet, sőt van története: Kolozsváron talán mindenki ismeri a Mauksch–Hintz-házat, ahol jelenleg a gyógyszertártörténeti múzeum működik, és amelyben 1766-ban nyitott nyilvános gyógyszertárat az akkori tulajdonos, Mauksch Tóbiás; és hasonlóan ismert a csodálatos Széki-palota a Széchenyi tér sarkán, amelyet 1893-ban építtetett Széki Miklós gyógyszerész, és amelynek földszinti délkeleti sarokhelyiségében nyitotta meg a Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárat. Szamosújvár is dicsekedhet egy nagyon régi gyógyszertárral és tiszteletre méltó patikusokkal: 1788-ban Karátsonyi Gratian részesült abban a kedvezményben, hogy a városi tanács kizárólag neki engedte meg, hogy gyógyszertárat nyithasson, Szentháromság néven. A történeti adatokból kiderül, hogyan került a patika a Placsintárok, majd a Nitsek tulajdonába.
Szamosújvár Főterén, a Sétatér bejáratától néhány lépésre, a 12. szám alatti műemlék ház földszinti részében van egy gyógyszertár, amelyet a régi szamosújváriak a Nits-féle patika néven ismernek. A patika (ma Pharma Net néven működik) története a 18. század végéig nyúlik vissza. Létrejötte az Erdélyi Királyi Kormányszék Szamosújvár Tanácsához intézett, 1786. január 27-én keltezett átiratával kezdődik, amelyben arra szólítja fel a város vezetőségét, hogy amennyiben egy gyógyszertár felállításának „szüksége csakugyan fennforogna, gyógyszerészről kellően gondoskodjanak és a kormányszéknek ilyeténképpen jelentést tegyenek”. A felszólításnak eleget téve a Városi Tanács, id. Jakabffy Kristóf elnöklete alatt, 1788. március 26-án megtartott ülésén a következő egyhangú határozatot hozta: „...minthogy Karátsonyi Gratian (magyarosítva Karácsonyi) úr plébánia templomunknak önként egyszer s mindenkorra 100 aranyat ígért ő egyedül és kizárólag állíthasson és nyithasson gyógyszertárt”. A patika a főtéri örmény katolikus székesegyház neve után a Szentháromság név alatt nyerte el működési engedélyét. Karátsonyi egyébként nem volt gyógyszerész – a tanács esküdt főorátora volt –, ezért a gyógyszertár vezetését képzett patikusra bízta.
Karátsonyiéktól a Placsintárokhoz, majd Nitshez kerül a patika
Karátsonyi Gratian halála után a reáljogú gyógyszertár tulajdonjogát özvegye, Lorántffi Katalin örökli. Nem sokkal később a patika a Placsintárok kezébe kerül, a Karátsonyi leány, Veronika, Placsintár Dávid gazdag kereskedővel kötött házassága révén. A Placsintár gyerekek közül ketten is, Gratian és Dániel gyógyszerész képesítést szereznek. A gyógyszertárat kezdetben Placsintár Gratian irányítja. Később fiát, Dávidot is bevonja ebbe a tevékenységbe. Placsintár Gratian egyéb elfoglaltságai miatt nem tudja teljes mértékben ellátni a patika vezetését, ezért 1842-ben gyógyszerészsegédet alkalmaz bizonyos Hrobonyi Pál személyében. A kivételesen szorgalmas patikus 50 éven keresztül dolgozik Placsintáréknak. Placsintár Dávid (1826–1901) 1872-ben történt polgármesteri megválasztása után a gyógyszertár vezetése gyakorlatilag az ő kezébe kerül.
A 20. század kezdete a szamosújvári gyógyszertár történetében is új fejezetet nyit. 1900-tól kezdődően a patika történetét Nits János gyógyszerész neve fémjelzi, aki kezdetben mint gondnok, később mint bérlő, majd 1918-tól mint tulajdonos irányítja a Szentháromságot. 1943-ban bekövetkezett halála után a gyógyszertár haszonélvezeti joga a feleségére, majd az ő 1948-ban bekövetkezett halála után az öt gyermekére száll. Az örökösök, akik közül Júlia és Gyula szintén gyógyszerészek, nem sokáig élvezhetik ezt a jogukat, 1949-ben a gyógyszertárat államosítják.
A Szentháromság gyógyszertár 20. századi története szorosan egybefonódik a Nits család történetével, amelyet a patika és a város történetével foglalkozó krónikások „ősi örmény katolikus” családként tartanak nyilván. Ez a megállapítás, legalábbis a család férfi felmenőit tekintve, nem annyira egyértelmű, és nem teljesen fedi a valóságot.
Családi gyökerek a távoli Mateócban
A Nits családfa férfiágú gyökereit kutatva utunk a távoli, a Trianon előtti Magyarország Szepes vármegyéjébe, annak is a Mateóc (szlovákul Matejovce, németül Matzdorf) nevű településéhez vezet. Ez, a Poprád folyó bal partján, Késmárktól nem messze elhelyezkedő, oklevélben először 1251-ben említett település nevét valószínű az alapító és birtokos Máté után kapta. Első lakói a III. Béla király uralkodása idején betelepített szász telepesek voltak, akiket a Szepesség német Zips elnevezése után cipszereknek hívtak. A történelmi Magyarország eme északi vármegyéje nemzetiségi, vallási szempontból igencsak változatos képet mutat. A már említett cipszereken kívül laktak, és laknak itt még ma is (igaz, számukat tekintve mára már nagyon megváltozott arányban) magyarok, tótok (szlovákok), gorálok (lengyelek), rutének és zsidók. A vármegye gazdasági, művelődési és társadalmi fejlődésének legmeghatározóbb nemzetiségi csoportja kétségkívül a szepességi szászoké. „A czipszerek értelmes, szorgalmas és mindenképpen hasznavehető népként, csakhamar felvirágoztatta azokat a telepeket, melyeket alapított és az uralkodó kegyét kiérdemelve, kiváltságos helyzetre tett szert” – írja róluk dr. Bruckner Győző (1877–1962) jogász, egyetemi magántanár, A Szepesség népe c. munkájában. A vármegye fejlődését negatívan érintette a tartomány 1412-ben, Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején, Lengyelországnak történt elzálogosítása. Bár gazdasági szempontból igencsak megérezték az 1772-ig tartó lengyel gazdasági fennhatóságot a megyében élő cipszerek is, a 16. században a lutheri evangélikus vallásra történt átállásnak köszönhetően némileg sikerült megőrizni nemzeti öntudatukat, és ellenállni az erőteljes elszlávosítási folyamatnak.
Ilyen gazdasági, társadalmi körülmények között éltek a ma Poprádhoz tartozó Mateócban az anyakönyvekben Nitch vagy Nitsch név alatt szereplő Nits ősök is. A Nitsch név igen elterjedt névnek számít a német nyelvterületen, ennélfogva nincsenek megbízható adatok arra nézve, hogy mikor és mely vidékről telepedtek Szepesbe az első Nitschek. A szlovákiai egyházak anyakönyveinek digitalizált változatai alapján azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szamosújvári Nits János egyenes ági dédapja a mateóci cipszer származású Johann Georg Nitsch volt. Az anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint J. G. Nitsch kétszer házasodott, mindkét házasságából két-két gyerek született. A Susanna Alexinnel kötött első házasságából 1799. augusztus elsején született Johann Nitsch, Nits János leendő nagyapja. Johann Nitsch a szintén mateóci születésű Chatarina Klein (sz. 1807. 10. 06.) nevű lányt vette feleségül, akitől bizonyíthatóan kilenc, a családi szájhagyomány szerint tizenegy gyereke született.
Munkát és megélhetést kerestek Erdélyben
A történelmi Magyarország északi megyéire jellemző bányaipar 19. század elejétől kezdődő fokozatos leépülése a munkahelyek számának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az ezzel párhuzamos, de különösen a század második felében tapasztalható demográfiai robbanás megélhetési válsághoz vezetett. Ennek következtében a munkát kereső fiatalok közül sokan a kontinens fejlettebb országaiban, vagy a kor egyik leggyorsabban iparosodó országában, a tengeren túli Egyesült Államokban próbáltak munkát keresni, de voltak olyanok is, akik csak az ország határain belül, közelebbi vagy távolabbi vidékein letelepedve igyekeztek maguknak és családjuknak megélhetést biztosítani. Ezt tették a Nitsch testvérek közül négyen: János (1824–?), Márton (1828–1884), Dániel (1839–1914) és Jakab (1844–?), akik Erdély felé vették útjukat. Az akkor még létező Kraszna vármegye – 1876-ban Közép-Szolnok vármegyével egyesülve Szilágy vármegye részévé vált – névadó helységében, Krasznán telepedtek le, valószínűleg a 19. század derekán. Ez idő tájt Krasznán az 1848/49-es szabadságharcot követő népességcsökkenés után újból a fellendülés jegyei mutatkoztak.
A mészáros Nitsch Dániel az örmény származású, de római katolikus vallású, gazdag mészárosmester és kereskedő, id. Beteg Márton 21 éves lányát, Juliannát vette feleségül. Ezzel az 1869. szeptember 16-án megkötött házassággal kezdődik a Nitschek tulajdonképpeni „örményesedése”. A házasságból két fiúgyermek született, János (1870) és Ödön (1872), akiket anyjuk vallásának megfelelően római katolikus szertartás szerint kereszteltek meg.
Kraszna–Kolozsvár–Szamosújvár
Nits János 1870. szeptember 3-án született Krasznán, az akkor még létező azonos nevű járás székhelyén. (Csak érdekességként hadd említsük itt meg, hogy Albach Géza, Kolozsvár későbbi polgármestere, közhivatali pályafutásának kezdetén itt tevékenykedett mint jegyző, majd mint szolgabíró.) Gyermekkora egybeesik a főszolgabírói hivatallal rendelkező járásszékhely egyre erőteljesebb gazdasági fellendülésével. Krasznán ebben az időszakban két malom is üzemelt, de volt szesz- és konyakgyára, és itt működött a Kraszna és Vidéke Takarékpénztár is. Az erős kézműipar mellett a lakosság egy része a krasznai nép ősi és kedvelt foglalkozását, a szőlőművelést is űzte. A gazdasági fellendülés magával hozta a város egyre fokozottabb polgáriasodását is, amelynek jeleként a városban kaszinó, olvasóegylet és önkéntes tűzoltóegylet alakult és működött.
Pályakezdés a Hunyadi Mátyás patikában
Nits János iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Zilahon az ősi Református Kollégiumban folytatta. Sikeres érettségi vizsga után a család jó anyagi helyzetének köszönhetően – apja ekkor földbirtokosként van számon tartva – úgy határozott, hogy tanulmányait Kolozsváron folytatja. Mivel gyógyszerésznek készült, 1888-ban beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetemre. Ekkor külön gyógyszerészeti kar még nem volt, ezért a gyógyszerészképzés a Természettudományi és az Orvosi karon történt 2 éves időtartammal, amelyet gyógyszerész gyakorlati tanfolyam követett. Az egyetemi évek alatt olyan neves tanárok előadásait hallgatta, mint Fabinyi Rudolf és a „gyógyszerészek atyjának” tartott Nyíredy Géza, illetve a gyógyszerészképzésbe bekapcsolódó Hintz György és Issekutz Hugó gyógyszerészekét. A kötelező szigorlatok – vegytanból, növénytanból és természettudomány-történetből – letételét bizonyító oklevelet az 1890/91-es tanév végén szerezte meg. Az 1891. április 6-án kiállított 635-ös számú egyetemi oklevelét Abt Antal és Davida Leó dékánok valamint Lechner Károly igazgató aláírásai hitelesítik.
A gyakorlati tanfolyam elvégzése, illetve az ezt követő szakvizsga sikeres letétele után Kolozsváron maradt, és Széki Miklós Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárában helyezkedett el. A kezdetben a Széchenyi téren lévő jó hírű patika 1893-tól átköltözött az újonnan felépült Széki-palota földszinti sarokhelyiségeibe. Itt kezdte tulajdonképpen Nits János a gyógyszerészi pályafutását, ahol nemsokára a patika gondnoki tisztségét is betöltötte.
Minden gyógyszerésznek van egy álma
Minden gyógyszerésznek, így Nits Jánosnak is az volt az álma, hogy saját gyógyszertárát vezethesse. Majdnem tíz év után sajnos rá kellett jönnie, hogy Kolozsváron erre nem sok esélye van. Az 1900-as évek végén egy új gyógyszertár létrehozásának engedélyeztetését egy 1876-ban megalkotott törvény összesen 134 paragrafusa írta elő. Abban az időben, kisebb-nagyobb eltérésekkel, általában 5000 lakosként engedélyezték egy új patika megnyitását. A kincses városban a 19. század végén összesen 8 patika működött. Nagy Béla / Szabadság (Kolozsvár)