Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Matyelka Mária
3 tétel
2006. április 19.
Április 16-án, húsvétvasárnap Arad megyében, Vadásziban, a közelmúltban felújított kultúrotthonban a helybeli műkedvelő együttes bemutatta Török Rezső Péntek Rézi című regényének Matyelka Mária által színpadra írt változatát. Több évtizedes szünet után olyan műkedvelő együttes alakult, amely a valamikor színmagyar, manapság azonban a romákkal szemben erősen kisebbségi helyzetbe szorult magyarságot a kultúrotthonba tudta csábítani. Matyelka Mária élete első darabjának a szövegkönyvét írta, illetve rendezte. A közel 30 fellépő mindegyike dicséretes teljesítményt nyújtott. /(balta): Vadászon siker volt a Péntek Rézi. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./
2016. február 8.
A deportáltakra emlékeztek Simonyifalván
A simonyifalvi katolikuis templomban tegnap 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, amit a Szovjetunióba, 1945-ben kényszermunkára hurcolt helybeli németek emlékére ajánlottak fel.
Ft. Hegedűs János plébános üdvözölte a szertartáson megjelent Contraş Magdolnát, a Deportáltak Szövetségének megyei elnökét, nt. Walter Sinn szemlaki és nt. Deák Bálint helybeli evangélikus-lutheránus lelkipásztort, a község vezetőségét és a híveket, majd Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézve, eljutott a szertartás céljához, vagyis megemlékezni azokról a helybeli hívekről, akiket ártatlanul meghurcoltak, ötévi kényszermunkára vittek. A szentírásból nt. Deák Bálint olvasott fel, nt. Walter Sinn lelkipásztor németül és magyarul elmondott igehirdetésében megemlékezett arról a mintegy 70 ezer ártatlan emberről, akiket 1945 januárjában kényszermunkára hurcoltak, embertelen körülmények között dolgozva, minimális orvosi ellátás mellett gyenge minőségű, hiányos élelmezéssel, kemény hidegben is dolgoztattak. Az elhurcoltaknak mintegy 15%-a soha nem térhetett haza, jeltelen tömegsírokban nyugszanak. A hazajötteket egész életükön végigkísérte a kényszermunkán szerzett betegségük. Az ötévi megpróbáltatás után a hazatértek közül az akkori rezsim több mint 43 ezer személy politikai üldözését kezdte el. Istenben bizakodva hisszük, hogy népünkre nem vár újabb, hasonló megpróbáltatás – fejezte be igehirdetését nt. Walter Sinn szemlaki lelkipásztor.
Koszorúzás, felhívás egymás megbecsülésére
Az ökumenikus istentisztelet után a hívek, a vendégek, az elöljárók és a lelkészek átvonultak a Simonyiak Házának az udvarán álló Deportáltak Emlékművéhez, ahol Szívós László programvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Amint kifejtette, nyolcadik alkalommal jöttek el megemlékezni azokról az ősökről, akik nálunk, mai embereknél sokkal erősebbek, edzettebbek voltak, ha a többségük kibírta az embertelen megpróbáltatásokat. Ha rájuk gondolunk, azt is megállapíthatjuk: ha minket, mai kényelmes embereket deportálnának hasonló körülmények között, talán senki nem élné túl. Mert mai világunkat a passzivitás és az érdektelenség jellemzi.
Hogy miért is hurcolták el az embereket 71 évvel ezelőtt, arra a Nyugati Jelenben napvilágot látott, A Bánság története című írásból olvasott fel egy részletet. „A kényszermunkát Sztálin rendelte el a kollektív bűnösség elve alapján, amit a nácik is, de a szovjet hatalom is nagy becsben tartott. Ugyanakkor a Román Kormány, de a nyugati hatalmak sem tettek semmit ellene. Az angol külügyminisztériumból származó nyilatkozat az akkori miniszterelnöktől Churchilltől származik: semmi kifogása nincs az ellen, hogy Romániából több tízezer németet vagy svábot oroszországi bányamunkára hurcoljanak, noha ez akkor is, most is az emberiség elleni bűntettnek számít, ezért elévülhetetlen.
Tehát mi nem vagyunk passzívak, érdektelenek, mert legalább az áldozatok kegyeletére emelt emlékműnél minden évben megemlékezünk az elhurcoltakra.
Ezt követően Brittich Erzsébet felolvasta egyik kisjenői deportáltnak a versét.
Haász Tibor polgármester beszédében örömének adott hangot, amiért a megemlékezésen az iskolaigazgatóval együtt több pedagógus, de diák is jelen van, ami azt a reményt táplálja, hogy az egykori honfitársaink drámájának a történetét továbbadják a jövő generációknak is, nehogy ehhez hasonló még valamikor megtörténhessen.
Nt. Walter Sinn magyarul köszöntötte a még élő két deportáltat, majd a témához kapcsolódó német verset olvasott fel. Utána újra Brittich Erzsébet olvasott fel egy deportált által írt költeményt. Ft. Hegedűs János plébános az Oroszországban elhunyt 13 áldozatra emlékeztető kopjafákat olyan szent helyeknek nevezte, amelyek nem csak az áldozatok, hanem az emberi kegyetlenség emlékei is. Éppen ezért, e hely felhívás a szeretetre, a békére és egymás megbecsülésére. Indítványára együtt imádkoztak mindazokért, akikért állították az emlékművet, majd megszentelte azt, illetve a 13 kopjafát. Miután nt. Deák Bálint magyarul, nt. Walter Sinn németül olvasott fel a szentírásból, a Matyelka Mária karnagy által betanított templomkórus németül énekelte a deportáltak Krivojrog kezdetű indulóját, s eközben Contraş Magdolna, Brittich Erzsébet közreműködésével megkoszorúzta az emlékművet. Utánuk Haász Tibor polgármester és Szabó Attila iskolaigazgató helyezték el a kegyelet koszorúit, illetve a hívek és a hozzátartozók a virágaikat. Megható volt látni, amint az iskolások minden kopjafát megkoszorúztak, gyertyát gyújtottak mellettük.
Contraş Magdolna megindulva mondott köszönetet a bensőséges megemlékezésért, de előrehaladott kora miatt szomorúan jegyezte meg: talán számára ez volt az utolsó alkalom.
A meghatóan családias megemlékezés az iskola egyik tantermében adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
A simonyifalvi katolikuis templomban tegnap 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, amit a Szovjetunióba, 1945-ben kényszermunkára hurcolt helybeli németek emlékére ajánlottak fel.
Ft. Hegedűs János plébános üdvözölte a szertartáson megjelent Contraş Magdolnát, a Deportáltak Szövetségének megyei elnökét, nt. Walter Sinn szemlaki és nt. Deák Bálint helybeli evangélikus-lutheránus lelkipásztort, a község vezetőségét és a híveket, majd Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézve, eljutott a szertartás céljához, vagyis megemlékezni azokról a helybeli hívekről, akiket ártatlanul meghurcoltak, ötévi kényszermunkára vittek. A szentírásból nt. Deák Bálint olvasott fel, nt. Walter Sinn lelkipásztor németül és magyarul elmondott igehirdetésében megemlékezett arról a mintegy 70 ezer ártatlan emberről, akiket 1945 januárjában kényszermunkára hurcoltak, embertelen körülmények között dolgozva, minimális orvosi ellátás mellett gyenge minőségű, hiányos élelmezéssel, kemény hidegben is dolgoztattak. Az elhurcoltaknak mintegy 15%-a soha nem térhetett haza, jeltelen tömegsírokban nyugszanak. A hazajötteket egész életükön végigkísérte a kényszermunkán szerzett betegségük. Az ötévi megpróbáltatás után a hazatértek közül az akkori rezsim több mint 43 ezer személy politikai üldözését kezdte el. Istenben bizakodva hisszük, hogy népünkre nem vár újabb, hasonló megpróbáltatás – fejezte be igehirdetését nt. Walter Sinn szemlaki lelkipásztor.
Koszorúzás, felhívás egymás megbecsülésére
Az ökumenikus istentisztelet után a hívek, a vendégek, az elöljárók és a lelkészek átvonultak a Simonyiak Házának az udvarán álló Deportáltak Emlékművéhez, ahol Szívós László programvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Amint kifejtette, nyolcadik alkalommal jöttek el megemlékezni azokról az ősökről, akik nálunk, mai embereknél sokkal erősebbek, edzettebbek voltak, ha a többségük kibírta az embertelen megpróbáltatásokat. Ha rájuk gondolunk, azt is megállapíthatjuk: ha minket, mai kényelmes embereket deportálnának hasonló körülmények között, talán senki nem élné túl. Mert mai világunkat a passzivitás és az érdektelenség jellemzi.
Hogy miért is hurcolták el az embereket 71 évvel ezelőtt, arra a Nyugati Jelenben napvilágot látott, A Bánság története című írásból olvasott fel egy részletet. „A kényszermunkát Sztálin rendelte el a kollektív bűnösség elve alapján, amit a nácik is, de a szovjet hatalom is nagy becsben tartott. Ugyanakkor a Román Kormány, de a nyugati hatalmak sem tettek semmit ellene. Az angol külügyminisztériumból származó nyilatkozat az akkori miniszterelnöktől Churchilltől származik: semmi kifogása nincs az ellen, hogy Romániából több tízezer németet vagy svábot oroszországi bányamunkára hurcoljanak, noha ez akkor is, most is az emberiség elleni bűntettnek számít, ezért elévülhetetlen.
Tehát mi nem vagyunk passzívak, érdektelenek, mert legalább az áldozatok kegyeletére emelt emlékműnél minden évben megemlékezünk az elhurcoltakra.
Ezt követően Brittich Erzsébet felolvasta egyik kisjenői deportáltnak a versét.
Haász Tibor polgármester beszédében örömének adott hangot, amiért a megemlékezésen az iskolaigazgatóval együtt több pedagógus, de diák is jelen van, ami azt a reményt táplálja, hogy az egykori honfitársaink drámájának a történetét továbbadják a jövő generációknak is, nehogy ehhez hasonló még valamikor megtörténhessen.
Nt. Walter Sinn magyarul köszöntötte a még élő két deportáltat, majd a témához kapcsolódó német verset olvasott fel. Utána újra Brittich Erzsébet olvasott fel egy deportált által írt költeményt. Ft. Hegedűs János plébános az Oroszországban elhunyt 13 áldozatra emlékeztető kopjafákat olyan szent helyeknek nevezte, amelyek nem csak az áldozatok, hanem az emberi kegyetlenség emlékei is. Éppen ezért, e hely felhívás a szeretetre, a békére és egymás megbecsülésére. Indítványára együtt imádkoztak mindazokért, akikért állították az emlékművet, majd megszentelte azt, illetve a 13 kopjafát. Miután nt. Deák Bálint magyarul, nt. Walter Sinn németül olvasott fel a szentírásból, a Matyelka Mária karnagy által betanított templomkórus németül énekelte a deportáltak Krivojrog kezdetű indulóját, s eközben Contraş Magdolna, Brittich Erzsébet közreműködésével megkoszorúzta az emlékművet. Utánuk Haász Tibor polgármester és Szabó Attila iskolaigazgató helyezték el a kegyelet koszorúit, illetve a hívek és a hozzátartozók a virágaikat. Megható volt látni, amint az iskolások minden kopjafát megkoszorúztak, gyertyát gyújtottak mellettük.
Contraş Magdolna megindulva mondott köszönetet a bensőséges megemlékezésért, de előrehaladott kora miatt szomorúan jegyezte meg: talán számára ez volt az utolsó alkalom.
A meghatóan családias megemlékezés az iskola egyik tantermében adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 19.
IX. Simonyi Imre-szavalóverseny
Érezni a versmondás örömét
A verseny fő célja az anyanyelv ápolása, s az, hogy gyermekek érezzék a versmondás örömét – mondta bevezetőjében Szabó Attila, a helybeli iskola igazgatója a pénteki simonyifalvi szavalóverseny megnyitóján. Az igazgató köszönetet mondott a verseny megszervezésében, támogatásában közreműködőknek (pedagógus kollégák, az RMDSZ helyi szervezete, Haász Tibor polgármester), és külön üdvözölte az éppen a községben tartózkodó belga testvértelepülés, Tournhout képviselőit, akiket a közönség lelkesen megtapsolt. Megemlékezett a versmondó verseny „erős támogatójáról”, a nemrégiben elhunyt Hevesi József doktorról, akinek emlékére egypercnyi csenddel adóztak a jelenlévők.
A vetélkedőn hét iskola (a házigazdán kívül Vadász, Nagyzerind, Ágya, Erdőhegy, Zimándújfalu, Kisiratos), valamint a magyarországi Lőkösháza és Békéscsaba versmondói vettek részt. Az érkezőket a kultúrotthonban a helyi különlegességgel, a márványos kaláccsal és természetesen nagy szeretettel fogadták.
A hagyományosan a Himnusz eléneklésével induló verseny előtt az iskola népdalkórusa (Matyelka Mária vezetésével) Beethoven örömódájának részletét, az Európai Unió himnuszát és népdalokat adott elő, az iskola Deák Andrea angoltanár által betanított gitárcsoportja kis műsorral kedveskedett az esemény résztvevőinek.
A versmondók nagy száma miatt a több kategóriában zajló verseny mezőnye kettévált: a „kicsikre” (előkészítő és I–IV. o.), valamint a „nagyokra” (V–VI. és VII–VIII. osztály). Az eredményhirdetésre aztán ismét a kultúrotthon nagytermében került sor.
A versenyszabályzat értelmében bármely magyar költő versével lehetett jelentkezni, egy-egy iskolának azonban egy Simonyi-verset is be kellett mutatnia. (A később gyulaiként számon tartott kiváló költő, Simonyi Imre – 1920–1994 –, a verseny névadója Simonyifalván született.)
A gyermekek mindkét csoportban a legjobb tudásuk szerint mondták a verseket, egyesek nagyszerűen, a zsűri pedig azon volt, hogy a lehető legobjektívebben értékeljen. (A „nagyok” zsűrije, amelynek alulírott is tagja volt, mondhatni hajszálnyira megegyezett a díjazottak sorrendjében.)
Az eredményhirdetés után a házigazdák finom töltött káposztával várták a vendégsereget (a háromszáznál több tölteléket, dicséretükre legyen mondva, a helyi pedagógus hölgyek hathatós közreműködésével „bögyörgették”). Szerencsére szép, meleg idő volt, a kultúrotthon udvarán is teríthettek.
Nyugati Jelen (Arad)
Érezni a versmondás örömét
A verseny fő célja az anyanyelv ápolása, s az, hogy gyermekek érezzék a versmondás örömét – mondta bevezetőjében Szabó Attila, a helybeli iskola igazgatója a pénteki simonyifalvi szavalóverseny megnyitóján. Az igazgató köszönetet mondott a verseny megszervezésében, támogatásában közreműködőknek (pedagógus kollégák, az RMDSZ helyi szervezete, Haász Tibor polgármester), és külön üdvözölte az éppen a községben tartózkodó belga testvértelepülés, Tournhout képviselőit, akiket a közönség lelkesen megtapsolt. Megemlékezett a versmondó verseny „erős támogatójáról”, a nemrégiben elhunyt Hevesi József doktorról, akinek emlékére egypercnyi csenddel adóztak a jelenlévők.
A vetélkedőn hét iskola (a házigazdán kívül Vadász, Nagyzerind, Ágya, Erdőhegy, Zimándújfalu, Kisiratos), valamint a magyarországi Lőkösháza és Békéscsaba versmondói vettek részt. Az érkezőket a kultúrotthonban a helyi különlegességgel, a márványos kaláccsal és természetesen nagy szeretettel fogadták.
A hagyományosan a Himnusz eléneklésével induló verseny előtt az iskola népdalkórusa (Matyelka Mária vezetésével) Beethoven örömódájának részletét, az Európai Unió himnuszát és népdalokat adott elő, az iskola Deák Andrea angoltanár által betanított gitárcsoportja kis műsorral kedveskedett az esemény résztvevőinek.
A versmondók nagy száma miatt a több kategóriában zajló verseny mezőnye kettévált: a „kicsikre” (előkészítő és I–IV. o.), valamint a „nagyokra” (V–VI. és VII–VIII. osztály). Az eredményhirdetésre aztán ismét a kultúrotthon nagytermében került sor.
A versenyszabályzat értelmében bármely magyar költő versével lehetett jelentkezni, egy-egy iskolának azonban egy Simonyi-verset is be kellett mutatnia. (A később gyulaiként számon tartott kiváló költő, Simonyi Imre – 1920–1994 –, a verseny névadója Simonyifalván született.)
A gyermekek mindkét csoportban a legjobb tudásuk szerint mondták a verseket, egyesek nagyszerűen, a zsűri pedig azon volt, hogy a lehető legobjektívebben értékeljen. (A „nagyok” zsűrije, amelynek alulírott is tagja volt, mondhatni hajszálnyira megegyezett a díjazottak sorrendjében.)
Az eredményhirdetés után a házigazdák finom töltött káposztával várták a vendégsereget (a háromszáznál több tölteléket, dicséretükre legyen mondva, a helyi pedagógus hölgyek hathatós közreműködésével „bögyörgették”). Szerencsére szép, meleg idő volt, a kultúrotthon udvarán is teríthettek.
Nyugati Jelen (Arad)