„A legkisebb segítség is számít” – Pákozdi Judit a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke
Az olvasók többsége valószínűleg a Magyar Konyha című magazin főszerkesztőjeként emlékszik Pákozdi Juditra. Szeretnénk „új” oldaláról bemutatni a neves gasztronómiai újságírót, aki több civil szervezet munkáját is segíti, három éve pedig a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke.
Rendszeresen vigyáz az unokáira, de nagymamakorát meghazudtolva olyan sokat és akkora lelkesedéssel dolgozik, mint egy pályakezdő fiatal.
– Nemrég tudósítottunk arról, hogy Láng Zsolt polgármester a csángó gyerekeknek küldött könyvadományt, az átadáskor Ön is jelen volt. Két évtizede dolgozik a csángókért, családilag kötődik hozzájuk?
– Nincsen határon túli rokonom, szinte mindenkim Budapesten született. Mégis úgy gondolok a csángó magyarokra, mint a családomra. És előfordul az is, hogy a keresztgyerekemre többet költök, mint az unokáimra. 2006 óta vagyok keresztszülő. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen támogatom a keresztgyerekem tanulmányait, magyarul levelezünk, és évente találkozunk. Az egyesülettel azért dolgozunk, hogy minél több csángó gyerek tanulhasson magyarul.
– Miért fontos ez?
– A csángók a történelem során magukra maradtak, és mára eljutottak oda, hogy kilátástalan a helyzetük. Sem magyar iskolájuk, sem magyar papjuk nem volt soha. A román oktatás nagyon gyenge, az emberek nagy része képzetlen. A férfiak és fiatalok többsége Spanyolországban és Olaszországban keres munkát, a nők pedig Európa-szerte idősekre vigyáznak. Tíz éve maroknyi lelkes magyarországi és erdélyi tanár elkezdte házaknál magyarul tanítani a gyerekeket, 2004-ben pedig elindult a „Legyen ön is keresztapa, keresztanya!” elnevezésű mozgalom.
– Mit értek el?
– Ma már közel 700 jelképes keresztszülő van, akik anyagilag és emberileg is támogatják a csángó gyerekeket. 2200 gyerek tanul magyarul, s már néhány helyen a román iskolákban is oktatatják idegen nyelvként a magyart. Jó pár gyerek tovább tanul erdélyi középiskolákban, és közülük néhányan magyar egyetemre is felvételt nyernek. Ma már tudjuk, hogy ez óriási siker. Fontos számunkra az is, hogy a magyar kultúrának az a szelete, amelyet a csángók őriznek, ne tűnjön el. Erre kicsi ugyan az esély, mert nagy az asszimiláció, de talán lassíthatunk a folyamaton.
– Az egyetemisták között vannak olyanok, akik visszatérnek a szülőföldjükre? – Sajnos, nagyon kevesen. Érthető ez: a kényelmesebb élet, a jobb boldogulási körülmények nagy vonzerőt jelentenek. Ha sikerülne elérnünk, hogy az állami iskolákban magyar nyelvű oktatás legyen Csángóföldön, akkor valószínűleg több gyerek tanulna tovább, és többen is maradnának otthon.
– Sokan támogatják az egyesületet?
– Szép számmal. Egész évben gyűjtjük az adományokat. Ünnepekre, iskolakezdésre csomagokat küldünk, nyáron táborokba hívjuk a gyerekeket. Természetesen nem akar minden adományozónk keresztszülővé válni, de ez nem is célunk, nekünk a legkisebb segítség is számít. Mecénásainkkal, társainkkal rendszeresen találkozunk, klubnapokat rendezünk, amelyekre az oktatási programban felnőtt csángó értelmiségieket, művészeket, tudósokat hívunk. Ismert csángó például Iankó Laura költőnő, a Magyar Írószövetség elnökségének tagja, vagy Diósi Felícia, a Csángó vagyok című könyv szerzője – ők mindketten a keresztszülőprogramban nőttek fel. Ugyanígy Petrás Mária keramikus és népdalénekes, vagy az Egerben énekszakon tanuló Mátyás Mónika, aki nagy örömünkre, vissza akar térni szülőföldjére. Kovács Krisztián a Zeneakadémia hallgatója, és már most népszerű előadó.
– Hogyan került kapcsolatba az egyesülettel?
– Amikor az ember befejezi aktív életének egy részét, és visszavonul a munkahelyéről, hirtelen nagyon sok szabadideje lesz. Ha valaki szívesen dolgozott egy életen keresztül, az nehezen hagyja abba. Erre jó a civil mozgalom, nagyon sok terület van, ahol lehet munkálkodni, és ahol igazán szükség van az emberre.
– A családja hogyan viszonyul a hobbijához?
– Egyedül neveltem fel a gyerekeimet, korán elváltam. Kevesen tolerálták volna, hogy fogom magam, és beülök a kocsiba, hogy elutazzam ezer kilométerre. A gyerekeim meglepően könnyen alkalmazkodtak, belenőttek ebbe a világba, a csángók élete nálunk napi téma. Az unokáim gyűjtik a játékokat és ruhákat, amiket elküldenek a csángóknak, részt vesznek a programjainkon, és találkoztak már a keresztgyerekemmel is.
– Másik szerelme a főzés, ami a csángókkal is összekapcsolódott…
– Bizony, évekkel ezelőtt megírtam a Csángó galuska című könyvet. A könyv elején egy néprajzi tanulmány olvasható arról, hogy hogyan élnek, étkeznek a csángók, utána következnek a receptek, amelyeket évek alatt gyűjtöttem össze a csángó asszonyoktól, akik csak meséltek – soha nem írtak le semmit. Kiváltságosnak érzem magam, amiért a sors engem ajándékozott meg azzal, hogy összegyűjthettem ezeket a csángó ételeket. Az idő múlásával ez az óriási kincs biztosan mind veszendőbe ment volna.
– Jut ideje a gasztronómiára nagymamaként?
– Egyrészt mindennap főzök. Másrészt rendszeresen foglalkozom gasztronómiával. Legutóbb 24 kezdő háziasszonynak tartottam háztartási tanfolyamot a Magyar Asszonyok Érdekszövetségében. Több fontos témával foglalkoztunk: gazdálkodás, készletezés, egészségmegőrzés, környezetvédelem – és persze főztünk is. Nagy volt a siker.
– Honnan van Önben ez a fiatalokra jellemző kifogyhatatlan energia?
– Egyetlen egy titka van: ha az ember valamit nagyon szeret, akkor azt könnyedén meg tudja csinálni. Akárcsak a főzésnél, ha szereti valaki, pillanatok alatt elkészíti az ételt, és az finom lesz, ha nem, akkor órákig tart, és nem lesz az igazi. Ezért lenne jó, ha mindenki azzal foglalkozhatna, amit szeret. Ezt mondom a gyerekeimnek is: elsősorban nem azt kell nézni, hogy mi az, amivel pénzt lehet keresni, hanem azt, hogy mi az, amit igazán szeretsz csinálni. Ettől lesz szép és örömteli az élet.
Novák Zsófi Aliz
***
A II. kerület márciusban kétezer kötetnyi könyvvel támogatta a csángók magyar nyelvi oktatását.
Kik azok a csángók?
A csángó több, Romániában élő magyar nyelvű kisebbségi népcsoport összefoglaló neve. A csángóknak három fő csoportjuk van: a moldvai csángók, a gyimesi csángók és a barcasági csángók. A moldvai csángók a magyar szóhasználat szerint a Romániában, Moldva tartományban élő magyar nyelvű népcsoport tagjai, akik vallási szempontból a moldvai katolikus lakosság részét alkotják. A román szóhasználatban a ceangău (’csángó’) népnevet a román nyelvű moldvai katolikusokra is alkalmazzák. Az ő hagyományos kultúrájuk szintén különbözik az ortodox vallású románokétól, és sok hasonlóságot mutat a magyar nyelvű csángókéval, tekintve, hogy elsöprő többségük elrománosodott magyar. A moldvai csángók Bákó (Bacău), Neamţ, Iaşi és Vrancea megyékben alkotnak számottevő közösségeket. A magyarul is tudó moldvaiak száma ma 62 ezer körülire tehető, ami a moldvai katolikusoknak csak mintegy az egynegyede (25,8%-a). A moldvai román anyanyelvű katolikusok jó részének ősei azonban szintén az egykori magyar lakosság között keresendők. budaipolgar.hu
Erdély.ma

IX. Pusztinai Zenetábor
2017. július 3-8. között sikerült az idén es megszervezni kilencedik alkalommal a Pusztinai Zenetábort, ahol megadtuk a gyerekeinknek a lehetőséget olyan hangszereken tanulni, mint: furulya, kobza, citera, hedegű, dob.
Nem hagytuk ki a népdalokat és a táncokat sem, amit a szünetekben és a nap végén közösen gyakoroltunk. A tábor ünnepélyes megnyitóját a Kobzos Kiss Tamás emlékére Csoma Gergely által készített bronzplakett avatásával kezdtük, Isten nyugtassa békében a jó tanárunkat! A zenetábor létrehozása az Ő ötlete volt, hogy a pusztinai gyerekek helyben tanulhassanak a hagyományos moldvai hangszereken.
11.30-kor tízórai szünetet tartottunk, utána pedig ének-táncval folytattuk a programunkat 13 óráig. Délután 15 órától újra tanulás következett a hangszereken, tánc és táncházval zártuk a napi programunkat.
Tanáraink voltak:
furulyán Bolya Dániel és Katona Eduárd, citerán Kis Gergely Márton, kobzán Csenki Zalán, hedegűn Turi Rita és Kis Imola Villő, dobon Turi Andrea.
Táncot Kovács Zsuzsanna, éneket Nyisztor Ilona tanított. Játékokat Mátyás Mónika magyar tanárnénink tanított. Hálás köszönet neki, aki a tanulmányai után hazajött tanítani Pusztinába! Bartha Magdónét se hagyjuk ki, aki nagyon finomakat főzött nekünk, Nyisztor Demeter pedig a gondnokunk volt. A támogatóinkat sem felejtjük el, ők azok akik nélkül nem jött volna létre ez az eredményes jó tanulás: Hálás köszönet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, a Communitas Alapítványnak, a Magyar Csodaszarvas Egyesületnek, valamint Kővári Róbertnek és feleségének Hegedűs Katalinnak! Nagy örömvel, Nyisztor Ilona pedagógus, népdalénekes / Erdély.ma