Életreszóló emlékek udvari bálja az unitárius kollégiumban
Amint minden parkettdarab a helyére került, a muskátlidíszeket is elhelyezték az ablakokban, a lufikat is felfújták és felfűzték, az ünnepi fogás is elkészült, kezdetét vehette a gyermekkorból felnőttkorba átlépegető önfeledt keringőzés. Mindez nem is akárhol, hanem a Kolozsvár szívében található unitárius kollégiumban, ahol évről évre különös gondot fordítanak arra, hogy a végzős diákoknak igényes, az alkalom ünnepélyességéhez illő eseményt szervezzenek. Persze a bál nemcsak a külsőségekről, szép ruhákról, finom italokról, kellemes zenei aláfestésről szól, hanem ilyenkor kapnak a diákok életreszóló bölcs tanácsokat pedagógusoktól, szülőktől, diáktársaiktól, bár az ilyenkor megfogalmazott szép szavak egyike sem mérhető a mögöttük álló táncpróbák emlékeihez vagy a rájuk szegeződő tekintetek miatti lélegzetelakasztó izgalomhoz. És bár idővel elhalványul a sok bölcs tanács és megoldásra váró gond, egy ölelés vagy biztató mosoly emléke örökre megmarad.
Miért akar egy tizennyolc éves fiatal elsőbálozó lenni? Milyen előkészületeket igényel a bálon előadott néhány perces tánckoreográfia? Mennyire nehéz kiválasztani a megfelelő ruhát, megtalálni a személyiségükhöz illő frizurát, sminket? – faggattuk a János Zsigmond Udvari Báljának végzős táncosait, akik már a tanév kezdetétől arra készültek, hogy minden tökéletesen sikerüljön a nagy napon.
– Igazából nagyon nagy feladat ez, és rengeteget készülünk rá, nagyon sok időt és energiát fektetünk bele, de megéri. Egyrészt óriási élmény számunkra, másrészt pedig olyan, mint egy beavatás – mondta Mátyás Eszter. – Meg tudjuk élni azt, hogy felnőttekké válunk és kilépünk ebből a közegből, miközben tudjuk: ide tartozunk, és bármikor visszatérhetünk, mert szívesen látnak. Úgy érzem, a bál az egyik módja annak, hogy ezt kifejezzék – beszélt a bál jelentőségéről a bálozó.
– Októbertől kezdődően táncórára jártunk, akkor még csak heti egyszer. Februártól kezdtünk el kicsit rendszeresebben próbálni, a bál előtti héten pedig szinte naponta voltak próbáink, hogy összeálljon a koreográfia – mesélt az előkészületekről. – Én is nulláról kezdtem, mert addig nem igazán táncoltam. Nem volt megeröltető, igazából jó kis vasárnap esti kikapcsolódásnak számított. A párom kért fel a közös táncra, de mivel ennek már hagyománya van, nagyon sok pár kialakult már 9–10. osztályban – beszélt a táncra való felkészülésről.
– A ruha beszerzését mindenki maga oldja meg, ahogyan tudja. Akadt olyan, aki megvásárolta, mások bérelték, én szerencsés helyzetben voltam, mert egy ismerősöm esküvői ruháját kaptam kölcsön. Számomra külön élmény volt az ő ruhájában táncolni – beszélt a toalettjéről. – Tizenkettő körül érkeztünk az iskolába, és háromtól volt még egy táncpróbánk, így három óra jutott az előkészületekre. Némelyikünknek a sminkje és frizurája is a helyszínen készült el, de olyan is akadt, aki reggel nyolcra már fodrászhoz ment – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)